Közel tíz éve, a felesége halála óta a bevételének nagyobb hányada legális bizniszből, az apjától örökölt edzőterméből folyik be, és azóta nevezhető visszavonult sportembernek, egyben bandatagnak. Azon kevesek közé tartozik, akik szép lassan ki tudtak szállni a dolgok sűrűjéből, és mára már csak egy régi tartozás köti a társasághoz, aminek következményeképp helyet biztosít a számukra a nem éppen szankcionált, törvénytisztelő kereteken belül tartott harcokhoz, fogadásokhoz a tulajdonában álló raktárépület alagsorában. Ha rajta múlna ennyi se kötné többet a társasághoz, teljesen új, tiszta lapot indított volna az életében a fia érdekében, de az a helyzet mára már hozzászokott, egészen belekényelmesedett a grátisz jövedelembe, ami a markát üti mindezért cserébe. Főként csak a választás hiánya zavarja, a visszafizethetetlen törlesztés ténye, a vele járó korlátoltság, és a felszín alatt munkálkodó feszültség, hogy a szaros sose kerüljön ennek a közelébe, tudomást se szerezzen róla. Több, mint elég problémája vele enélkül is, kezdve a folyamatos bajkeveréseivel, amik megnehezítik az erőfeszítéseit, hogy a jó úton tartsa.
Szerinte nem számít szigorú apának, jó fej nagybácsi beütése van, és egyszerű szabályai, amik kimerülnek abban jó jegyeket hozzon haza a kölyök, ne keveredjen balhés társaságba, végezze el a házi teendőket. Előfordulhat az ő fejében ezek ennyiben kimerülnek, és nagyon is az agyára jár a gyereknek, keménykezűbb, mint amilyennek vallja magát, de ezt csak értelmetlennek tartott vita formájában vágják a fejéhez -- egyértelmű nem fogja komolyan vagy zokon venni a vádakat, mert kettejük közül mégis ki a tapasztaltabb, józanabb gondolkodású, a felnőtt? A saját, fair-nek vallott rendszere szerint hozza meg a döntéseit, a fiáét is, ha hezitációt érzékel a részéről, ami mögött jó szándék húzódik meg, de gyakorlatban ez nem mindig megy át az érintett fél részére -- s bánatára, a heves ajtócsapkodás vagy kiabálás sem ébreszti fel a férfiben az empatát. Nem a lelkét ápolgatja, hanem az életének alapköveit igyekszik letenni, hogy utána egyedül is elboldoguljon a kis hálátlan. Tanító jelleggel jelentette fel egyszer, amikor a határozott 'nem'-jének ellenére kölcsön vette az autót, és hagyta bent egy éjszakára az őrsön, hogy átgondolja még egyszer jó ötlet-e ellent mondani neki vagy belássa mennyire szar érzés bent ragadni. Személy szerint jót nevetett rajta, hogy mit kellett ezen megsértődni azt mai napig nem érti.
Egyértelműen megvan a maga sajátos kedélyes dörzspapír stílusa, ami nem az érzékeny lelkűeknek kedvező, jellemzően az ilyen emberek nem is maradnak meg a közelében, társasági körében, mert kikopnak, és könnyen túlnéz rajtuk, átlép felettük a hétköznapokban. Az önszórakoztatás kontójára ideig, óráig eljátszadozik velük, kihasználja őket, amiért őszintén mossa a kezeit, mert mindenkinek magáról kell gondoskodnia a felfogása szerint, és az őrizetlenül hagyott bárányokat az idők kezdete óta mindig felfalják a farkasok, ez a természet egyszerű törvénye. Bűntudat, megbánás? Szereti másokban felpiszkálni ezeket az érzéseket, de ő nem szokott élni velük, legfeljebb szökőévente birizgálja meg valami a lelki világát ilyen mértékben. Ha valaki azt hiszi ezek közül bármelyiket is gyakrabban látja tőle az végletekig hülye, hogy bedől a teátrális, másból gúnyt űző színjátékának.
Egyébként a szemben lakó szomszéd öregasszonynak gyakran segít a ház körüli teendőkben. Nem puszta önzetlenségből, mert kettő-három elutasítást követően persze álszentül morogva elfogadja a munkáért járó fizetséget, amit előfordul felbecsül, túlkalkulál mondván a kár nagyobb, mint amilyennek a hozzá nem értő nénje látja. Az öreglány úgyis sokat beszél, meg kell fizetni a jó hallgatóságot, miközben jó vendég módjára nem szokta elutasítani a társaságának sütött süteményeket, amiből nem szokott vinni a fiának. Lehet ezért önző fasznak nevezni, de számtalan alkalommal küldte maga helyett a kölyköt, hogy segítsen, és számtalan plusz egy alkalommal beszélt a falnak, amit megunva magára vállalta a szerepet. Két héttel ezelőtt még a rendőrséget is kihívta a házat kirabló, pitiáner bűnözőre, akinek szökés közben véletlenül betörte az orrát -- volt egy kellemes, nosztalgikus érzése ennek nyomán. Nem egyébiránt nem kell sajnálni a nőt, elég szép nyugdíja és tartalékai van az elhunyt katonaférje után, a megkopasztásáról szó sincs, ő se szorul rá. Nem rendelkezik közeli rokonokkal, a hallottak alapján a távolabbiak államokkal odébb élnek, és dekádok óta nem tartják vele a kapcsolatot, így a jó szomszédi iszonynál egy lehelettel többet nyert a nyakába Harvey. Plusz egy bingókörleti ismeretséget, amikor kéthetente elviszi a klubba Mrs. Caldwell-t.

Megjegyezte a menyét pofádat, már akkor, amikor pár hónappal ezelőtt először hazahoztad a fiát, Chase-t az éjszaka közepén megkérdőjelezhető józansággal. Ha létezik utálat első látásra -- nem, ez nem teória, létezik, érezhetted a tarkódon, a kezének szorításában, ahogy a bemutatkozáskor alaposan megnyomorgatta a tied, ott lapult a szavai mögött pofátlanul intő fenyegetésben, amikor a küszöbön kívül tartott, a kölyköt meg betessékelte a helyére. Nagybetűs probléma vagy, ez volt a nem csupán atyai megérzése, és rohadtul nem akarta, hogy ismét a közelébe menj az egyszem faszt érdekel nem olyan kicsi fiának, beszippantsd a rossz társaságodba, de itt van, rád vár éjfélkor a házad előtt. Ki tudja hányadik cigarettáját szívja el az autóban ülve, a türelmét ütemesen kopogja le a kormányon, és az éppen leoltódó fényekre figyel fel, amikor kidobja az eloltatlan csikkjét a betonra. Fogalmad sincs róla itt van, miattad jött, és fel sem fog tűnni a jelenléte míg a kocsidhoz nem mész, nem realizálod, hogy nem csak egy, de két kereke is defektes lett reggel óta. Nagy szerencsédre pont jókor van jó helyen, és ezt azonnal a tudtodra hozza, amint kiszáll a Ford-ból. Széles mosollyal int, kiált oda a figyelmed felkeltésének érdekében, és kényelmesen támaszkodik rá a kitárt ajtóra, mint aki egy visszautasíthatatlan ajánlatot fog tenni a számodra másodperceken belül -- valóban így van, a hangsúlyából is érezhető, hogy hülye lennél nemet mondani rá.
- Hé Jason, csak nem kéne egy fuvar?

Tipikusan az a fajta, akit baromi jó fejnek nevezhetnél, ha kellően ostoba lennél ahhoz, hogy olvass a sorok között. Jó kérdés ez átok vagy áldás számodra jelenleg, hogy nem vagy az, nem eléggé, nem ehhez. Megpróbáltad elutasítani a felajánlását, először udvariasan, utána obszcén szavak használatával is, de mire mentél vele? Most hasogat a fejed, talán a fém hangja még mindig ott ekkózik a koponyád falai között, amikor az előzékeny kérésének hatására sem gondoltad át ismételten a válaszodat, és erővel segített hozzá a bölcs döntés meghozásához. Lehet abban a pillanatban azt kívántad bárcsak jobb környéken laknál, jobb közvilágítással, normálisabb szomszédokkal, talán köztéri kamerákkal ellátott részen, de te is tudod, pontosan ott vagy ahová való vagy, meg se engedhetnél több lakbért magadnak, plusz neked is előnyödre válik a szar környék, nem igaz? Behajtott pár szívességet mire használható információhoz jutott hozzá rólad, arról mit is csinálsz a szabadidődben, miből élsz meg, milyen a hírneved az utcán, kikkel lógsz együtt, kinek is vagy az ivadéka, kinek tartozol annyi pénzzel, amennyit öt évnyi kemény munkával sem tudnál megkeresni, és tudja mibe akarod bevonni Chase-t. Képzeld, még azt is tudja melyik lánynak csapod a szelet, az kivel csal meg a hátad mögött. Kibaszott Sherlock Holmes-szá vált a kedvedért, érezd megtiszteltetésnek ezt a mértékű figyelmet, amivel megillet.
Az orrvérzésed elállítására odadobott egy zsebkendőt az öledbe, jelezte, ha kell még nyugodtan vegyél elő a kesztyűtartóban van még egy csomag, sőt, ragaszkodott hozzá ellenőrizd az emlékei szerint ott van-e. Közvetlenül a lesatírozott sorozatszámú .38 mm-es mellett meglelted, amit ostoba módon azonnal kivettél, a fejéhez szegeztél -- tudod mennyire ciki az, amikor azt hiszed a tied a nagyobb fasz, győztél, és ez megalázóan távol áll a valóságtól, amikor kiderül teljesen üres a tár? Hamar megtanultad, amikor a következő kanyarnál kivette a kezedből, a könyökével gondoskodott róla ismét megeredjen az immáron biztosan törött orrod vére, és a helyedre utasított, meg arra, hogy ne nyávogj, mint egy kis picsa.

Anyád, apád nyilván büszke lenne rád, hogy mindezek után, negyedórányi autóutat követően jut eszedbe feltenni a 'hova megyünk' kérdést, mert dúl benned a kíváncsiság -- avagy mélyen lappanganak a túlélő ösztönök. Egészen addig meg se fordul a fejedben mennyire jól ismerheti a várost, a határát, tudja hol közlekedjen, hol nem lesz feltűnő az autó, hol nem fognak foglalkozni veletek vagy hol szarhatod magad össze úgy, hogy utána még órákig kelljen kutyagolnod, mire olyan helyre jutsz, ahol talán megengednek neked egy ingyenes telefonhívást. Nem a vesédért cserébe, hanem mert olyan szarul nézel ki addig senki nem fog foglalkozni veled az út szélén se -- párdon, csak lehet, hogy olyan szarul fogsz, ez tőled függ. A megnyugtatásod kedvéért bekapcsolta a rádiót, illedelmesen érdeklődött felőle zavar-e, mintha a válaszod bármennyit is számítana, és jó kedélyűen fütyörészve töltötte az út maradékát. A lakóépületeket rég elhagytátok, raktárépületek, gyárak vesznek körül a helyen, ahová hozott, ami mennyi időre is van a várostól -- figyeltél egyáltalán? A telefonodat rég kihajította a mozgó járműből, még a hídon tette meg, most már a halakkal alszik, amiért majdnem nyekkentél egyet, de ügyes fiú vagy, csak majdnem.
Elérkeztetek a 'majd meglátod' helyhez, ahol kiszáll, kinyitja neked az ajtót, és türelmesen vár, míg magadtól kászálódsz ki, amire rájössz egy fokkal kellemesebb élmény lesz, mint az ellenkezője. A baj csupán az, hogy ez felbátorít annak a tényével együtt, hogy látszólag hagyja szabadon mozogj, és megkísérelsz elrohanni, amikor benyúl az ülésed mögé. Hangosan sóhajt, hallja a rohanó lépteidet, de nem akasztod meg a mozdulatban előhalássza a feszítővasat, és látod mit vesz elő, ahogy hátranézel futás közben. Az eszed újfent megcsillogtatod, mert csak kárörvendve rohansz, nem gondolsz bele miért nem ered utánad egyből, miért haladt tovább kényelmesen a saját tempójában az autó lezárását követően vagy miért nem tett nyakörvet rád, tartott rövidebb pórázon. Nem, te ész nélkül iramodsz meg abba az irányba amerre lehetőséged van, piszkosul megörülsz az eléd tárulkozó kerítés látványának, és a konténernek az alján, amire felmászva könnyedén átkerülhetsz a túloldalára. Azt gondolod úgyis öreg, utol se ér, innen nyert ügyed van, de nem tűnt fel egy méterekkel odébbi tábla, ami a kedves idetévedők figyelmét hívja fel a területet védő kutyák jelenlétére. Nem megkért rá korábban ne nyávogj, mint egy hisztis picsa? A hangod elárul, hogy belé botlottál az ebekbe, és mire odaér látja a szánalmas vergődésedet a kerítés tetején lógva, míg a lábadon az egyik négylábú teszi ugyanezt.
Fogadjunk a kárörvendést vártad volna kiülni a képére, nem azt lemondóan fejcsóválva közeledjen feléd egyik kezében a vassal, másikat a zsebébe dugva, ahonnan egy jutalomfalatot fog előhúzni az elválasztóhoz érve.

- Ejj, nyugodj meg Suzie. Ereszd el. - ér oda ráérősen a kerítéshez, nyújtja oda a szárított húst a rottweiler-nek, aki a reakciójából ítélve ismerősnek, barátnak tekinti, és morogva eleget tesz a parancsnak, elengedi a fogai közé szorított gatyaszárat. - Jó kislány. - végül csak átdobja a lyukon a jutalmat, a tekintete azonnal rád szegeződik, és türelmesen várja meg, amíg visszajössz az ő térfelére, a kutyához hasonlóan lenyugodsz. Ilyen közelségben, körülmények között nem sok értelme lenne másként tenned, ezt te is belátod ezen a ponton, és amint földet érnek a lábaid, már nem eredsz szélnek, mintha nem lenne holnap. Érzed a zsigereidben is, hogy nem lenne semmi értelme, sarokba vagy szorítva. A feszítővason elidőzik egy másodperc erejéig a pillantásod, talán ötleted is születik ennek nyomán, de vársz vele, lassú léptekkel próbálsz minimális távolságot ékelni közétek.
- Mégis mi a faszt akar?!
- Vigyázz a szádra. A szüleid nem tanítottak meg tisztelettel beszélni az idősebbekkel?
- Mit akar?
- Talán 'megkérdezhetem mit szeretne?'
- Menj a f... - a nyelvedre hirtelen féket kötsz, realizálod mit mondtál ki hajszál híjján, és automatikusan megadóan tartod fel a kezed. Szemernyi őszinteség sincs a mozdulatodban, izzik a tekinteted az elfojtott méregtől, vak is látja mit tennél legszívesebben vele, ha a te kezedben lenne a vas, és csak bassza az egodat, hogy mennyire könnyelműen dörgöli a képedbe ez nem így van, nála van, akárcsak az irányítás.
- Megkérdezhetem mit szeretne?
- Látod, megy ez. Majdnem büszke vagyok. A vágyam, pedig nagyon egyszerű. Mit szeretnék? Hagyd békén a fiamat, kerüld el, soha többet ne kerülj a színe elé, tűnj el a környékről, tudod, ilyen apróságok.
- Különben...?
- Különben eltöröm a másik lábadat is. - az értetlenség csak úgy süt a képedről még a rossz fényviszonyok közepette is, már-már világít, aminek egy bólintással ad nem mellesleg jogosságot, és figyelmeztetés nélkül lendíti a szerszámot, hogy erőteljesen vágja a lábad hátulsó felére. A fájdalomtól felüvöltesz, előre rogysz, egyenesen a térdeidre, és mielőtt levegőt vehetnél a hangod kieresztését követően már hallod is azt a jellegzetes reccsenést, időd sincs felfogni mit csinált, a rajtad áramként végigrohanó kíntól alig tudsz koncentrálni. Percekbe fog telni, mire eljut az agyadig a bokádnak lőttek.
- Bassza meg, bassza meg, bassza meg!
- Hé, nyelvezet.
- Maga nem normális...
- Milyen tiszteletlen kis szar vagy te, Jason. - helyezi oda a bakancsát az esélyesen szilánkosra tört lábfejedhez, hogy nyomást helyezzen rá, kicsit beletörölje a talpát, ezzel ösztönözve a további szavaid megfontolására. - Felfogtad, hogy feledkezz meg a fiamról? Vagy szeretnéd húzni az időt, és addig borzolni a kedélyeimet, amíg a drága Samanthádat is bevonjuk a megállapodásba?

Ilyen a ti generációtok, nyavalyogtok, könnyen köptök, beadjátok a derekatokat, nem gondolkodtok, nem ismeritek a pináitokat, és fületeket, farkatokat behúzva adjátok fel, amint rájöttök arra a szátok nem bírja el azt a faszt, amibe beleszaladtatok. Még azt az örömöt se adod meg neki elégedettséget mímelve hagyjon hátra mindenféle segítség nélkül a tartózkodási helyet vagy a hazajutásodat illetően. Csótány vagy, úgyis túléled, és ő jó útra tért ember, nem fog eltaposni -- igazi állatbarát.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Óhjaj! Hát nem semmi egy írást hoztál el, most mit mondjak... Őszintén, ritkán vagyok szótlan egy-egy olvasmány után, de most alaposan megfogtál, nagyon el kell gondolkoznom, hogy először elájuljak, vagy kezdjelek el össze-vissza dicsérni, vagy mivel is kezdjem.
Első ránézésre mindenképpen egy ártatlan, de legalábbis ártalmatlan karakternek gondoltam Harvey-t, aki csak az ördögfiókáját nevelgeti a maga módján, talán sajátos módszerekkel. Amin ugyebár nem akadunk fenn, mi mindannyian csak túlélünk, ki így, ki úgy. Senki sem tökéletes, még az illegális harcok is elmennek, na de kérem szépen... Ahogy közeledtem a történet végéhez, amit mellesleg csodálatosan leírtál és imádtam az egészet úgy, ahogy van, de igen... Nem hiszem, hogy találkozni szeretnék veled. Bocsi! Talán mindketten jobban is járunk.
Ennek ellenére azért szabadjára engedlek, sok sikert kívánva a környezetednek, ha megteheted, aztán ne törd el a fél város lábát, még a végén rajtam verik le a dolgot. Imádtam a lapod, egy élmény volt olvasni és mindenképpen szeretnék még ilyen csodákat látni tőled, szóval irány New York!

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!