Nem szerettem soha, ha a beszélgetés témája én voltam. Nem szerettem az érzéseimről beszélni, jobban szerettem volna mindig is egyedül megbirkózni a problémáimmal, amik azonban sokszor még is a fejem felé emelkedve nyomtak agyon. Nem szerettem segítséget kérni. A legtöbbek számára egyszerűen érthetetlen voltam mindig is, ez azonban csak a magam köré növesztett páncél volt, amellyel egyszerűen magamat védtem, valójában nagyon is érzékeny voltam, magamra vettem a sértéseket, amin heteken is rágódtam, ha úgy adódott, ha veszekedtem valakivel azon napokig elmélkedtem, hogy miért történhetett mind az, de sokáig tartott, s különösen a negatív érzések befolyásoltak igazán. Befele forduló személyiségemnek köszönhetően sokszor túlaggódom mindent, magamban tépelődök. A magam módján bizony nehéz eset vagyok. És hát nem vagyok egy szociális alkat... sőt. Minden vagyok, csak az nem.  Jóindulatúnak és kedvesnek tartom magamat, de ehhez sajnos az is hozzátartozik, hogy sokszor naív vagyok, de dolgozok már a problémán. Szinte sose vagyok bunkó, agresszív meg pláne, hogy nem.
Barátomnak lenni nem egyszerű dolog. Ha van közös témánk, talán úgy könnyebb. Bármilyen játék, képregény, sorozat, filmek, könyvek, versek, festmények... nem titok, hogy ezek jobban érdekelnek, mint a bulik...  
Ellenségeket én nem keresek, megtalálnak ők maguktól is. Mert ugyebár én vagyok a folyton a mobilját nyomkodó, vagy épp tollat ragadó és firkáló visszahúzódó kölyök, aki nem csajozik, nem pasizik, nem csinál semmit és ha mégis megkérdeznek valamiről, akkor meg túl sokat beszélek zavaromban. Visszaütni meg nem szoktam... minek?  
Szerelem... amolyan plátói kapcsolat: menthetetlenül szerelmes voltam belé alsó harmadik óta... dús hajzuhatag, zöld mezőket idéző szemek... de annak már vége. Legalábbis azt hiszem. Csak ezt még az agyammal is tudatni kéne. Hogy ne koslassak utána folyton, mert fene mód ártalmas lehet. Igazából borzalmas vagyok a csajozásban, mindig is az voltam. Egy esetlen valaki, szánalmasan dadogós, pirulós.

Egy kezemen megtudom számolni, hogy:
↬ hányszor kezdtem el pityeregni bármi rossz miatt
↬ hányszor kötöttem bele én magam másba
↬ hányszor emeltem fel a hangomat
↬ hányszor szöktem meg otthonról
↬ hányszor ütöttem én elösször
Szeret vagy nem szeret:

↬ Macskás, de a kutyáktól kissé tart
↬ Metrós, a buszozástól felfordul néha a gyomra
↬ Sós szájú, az édes dolgokért nem annyira rajong
↬ Jazz zene rajongó (szereti John Coltrane-t, Jamie Cullum-t és Charles Mingus-t), a hipp hopptól feláll a szőr a hátán
↬ Manierizmus vs Kubizmus

CHASE TOLLA NYOMÁN:

Vörösbe vetkezett fegyveres sereg vonult végig a Santa Maria del Fiore székesegyházhoz vezető itt-ott köves, nyomokban megrakodott szekerekkel szegélyezett úton. A hátasok idegesen doboltak és kaszáltak lábaikkal, fejüket rángatva próbáltak meg kiszabadulni a kantárjaikat tartó kezek szorításából, melyek már csak azért se engedtek.
Elkerekedett, gyanakvó tekintetek szegeződtek a vörös ruhásokra kik rendíthetetlen haladtak előre egy pillanatra se időzve azzal, hogy választ adjanak a sugdolózó polgároknak.
A sereg tagjai egytől egyig magasak voltak, megtermett legények s mintha rémet láttak volna arcuk komor grimaszba torzult az ide vezető úton. Szinte szoborszerűek, vonásaik kemények és markánsak voltak, ajkuk szigorú vonallá préselődött ...

....- ó te magasságos, mond csak Chizzy, muszáj nekem ezt a száraz, buta maszlagot olvasnom? Ennyi erővel már a Bibliát is a kezembe nyomhattad volna, még azzal is jobban járnék ebben biztos vagyok... - morogta a metróra felszállva Doug, ki letette magát egyből az egyik üres helyre és letelepedtem mellé.
- Előkeressem neked? - a hangom teljes mértékben unalmasan csendült fel míg a másik srác arca pillanatok leforgása alatt elsápad. Neki Bibliát? Soha! Ám ha valaki, akkor ő tényleg birka türelmű és még akkor se emeli meg a hangját, ha valaki a bolondját járatja vele. Talán ő az egyetlen, aki elvisel maga mellett anélkül, hogy megakarna fojtani, vagy egy cseppet cikizni akarna az írásom végett. Ekkor kinyílt a metró ajtaja, és négy meglehetősen furcsa fiatal lépett be. Nem a kinézetük volt furcsa, egyszerű kabátban voltak minden, de mintha még a levegő is megfagyott volna körülöttük. Esküszöm, legalább két fokot esett a hőmérséklet, ahogy belépek. Lehet, hogy csak én éreztem így, de meglehetősen furcsa hatással voltak rám. Egyikük a szemembe nézett, és abban a pillanatban hevesen kezdett verni a szívem. Volt valami a pillantásában, amitől a hideg rázott, és az összes létező vészjelző egyszerre kezdett üvölteni a fejemben. Úgy nézett, mintha... az egér érezheti így magát a kígyó terráriumában. Végül leültek, távol tőlünk, de folyamatosan magamon éreztem a fickó tekintetét. Persze Doug nem figyelt fel rájuk úgy, mint én, továbbra is csak mondta a magáét. A többi utast sem foglalkoztatta mindez. Én azért megnéztem magamnak az egyik fiatalabb srácot, talán korombeli lehetett, magas, sovány alak volt. Ismertem... szokása volt indokolatlan balhékba keveredni, de nem volt úgy igazán gázos srác. Egy-két verekedés, WC-ben cigizés, lányöltöző kulcslyukán átkukucskálás, de alapvetően semmi komoly dolga nem volt. A társa kissé zömökebb, rövid barna haja volt, és körszakálla. Talán idősebbek voltak mint 20... csak megérzésem volt mindez. Kicsit mintha türelmetlenek lettek volna, de amint a metró megállt és egy másik csapat srác szállt fel...elszabadultak az indulatok. Kiabálni kezdtek, fenyegetődzésekkel dobálóztak, majd az egyiküktől előkerült egy fegyver és lövöldözni kezdett. Douggal fedezékbe vonultunk, bár neki sikerült átmennie egy távolabbi részbe a többi utassal, jómagam nem tudtam mozdulni. Ledermedtem az események hatásának köszönhetően. A félelemtől reszketve bámultam őket. Fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék, de nem is voltam képes gondolkozni sem, csak tehetetlenül néztem az eseményeket. Alig fogtam fel a dolgokat magam körül. Nem igazán emlékszem, hihetetlenül gyorsan történt, csak képekben maradt meg. A vörös vér fröccsenése, káromkodások, kiáltások, és az egyikük a földön fetrengve markolászta a combját, ömlött belőle a vér. Egy eltévedt golyó pedig egy ártatlant ölt meg, mely mellettem fogott padlót és szinte engem bámulva lehelte ki a lelkét. Lélegzet visszafolytva figyeltem a halottat, addigra pedig a 2 csapat is futásnak eredtek ki a metró területéről.


Utálom a hétköznap estéket. Mindig ugyanaz. Hazajövök a suliból, leülök tanulni, majd kicsivel később megvacsorázom, amikor megéhezem, aztán természetesen folytatom a tanulást. Nagy álmaim vannak, és nem hagyhatom őket szertefoszlani. Többet tanulok, mint bárki más az évfolyamban, ennek meg is van az eredménye.
A gondolatmenetemből a telefonom csörgése zavar meg. Lustán fordítom oldalra a fejem és szemeimet összehunyorítva pillantok a képernyőre. Megdörzsölöm a szemem, hogy a kép kivilágosodjon. Doug neve jelenik meg a képernyőn. Biztos fontos lehet, ha nem tudta a suliban elmondani. Lassan emelem fel a telefont és fogadom a hívást.
- Mondd. - bökje ki, hogy mit akar, aztán hagyjon.
- Ma este buli lesz Stacey- nél, nem akarsz jönni? - kérdezi, hallom a hangján, hogy vigyorog. Először el kell gondolkoznom, hogy ki is lehet az a Stacey, majd gyorsan eszembe jut.
- Talán, nem vagyok benne biztos. - válaszolom könnyedén. Igazából tanulnom kellene, de már több anyag úgysem fog a fejembe menni.