Néhány pillanatig elkerekedett szemekkel nézem a hideg, gyilkos fémet. Nehezemre esik a kezembe venni. Még sosem sütöttem el pisztolyt, még sosem tartottam a kezemben sem. Nem éppen így képzeltem el az első alkalmat, sőt... nem is képteltem el első alkalmat. Amint Aaron átadja a fegyvert, az első ami feltűnik, az a súlya. Nagyon nehéz. Meglepően nehéz. Nagyot nyelek és bólintok. Én is jól tudom, hogy az életünk a tét jelenleg. Talán jobban jártunk volna, ha Hannah kezébe nyomja a pisztolyt. Ő nem lenne rest használni, ha arra kerül a sor. Ő sokkal belevalóbb. Nehézségek árán ugyan, de sikerül Aaron-t és saját magunkat ép bőrrel kijuttatnunk az épületből egyenesen a sikátorba. Hirtelen megcsap a friss levegő. Nagyot szippantok, jól esik az oxigén. Nem tart sokáig a jóleső érzés, hiszen hamar egy fegyverrel nézek farkasszemet. A fekete bőrű férfi egyenesen felém tarta a pisztolyt. Látom, ahogy az ujja a ravaszon pihen, sietős léptekkel igyekszik a kettőnk között lévő távolságot csökkenteni, hogy biztos legyen a találat. Az ajtó ugyan csukódik, de lassan, még bőven van ideje meghúzni a ravaszt. Hiába utasít Aaron, hogy lőjek, képtelen vagyok megtenni. Kezeim remegnek, teljesen el vannak nehezülve. Egyre szaporábban veszem a levegőt. A raszta hajú férfi váratlanul megáll. Szabad kezével alátámasztja a fegyvert, de még mielőtt elsüthetné Hannah becsapja előttem az ajtót. Ezután szinte azonnal hangos csattanások hallatszódnak kifele: golyók fúródnak az ajtóba. Kolléganőmmel a kijárat melletti kukát toljuk az ajtó elé, hogy feltartsa őket. Elég csak addig kitartania az akadálynak, amíg kijutunk innen. Ó, csak tartson ki addig... Már kész lennék mentőt hívni, mikor Aaron ellenkezni kezd. Nem is értem. Itt fog elvérezni, alig áll a lábán, csoda, hogy meg tudja magát tartani, de nem akar kórházba menni. Mindenesetre elég nagy baj lett már abból ma egyszer, hogy ellenkeztem vele, ezért úgy döntök, legyen az, amit ő akar. Hóna alá nyúlva igyekszem kitámogatni a sikátorból, de már egyedül. Hannah a lányokat próbálja biztonságba juttatni. - Oké – bólogatok zihálva. Sokkal nehezebb egyedül cipelni ekkora embert, mint segítséggel. Eddig se volt könnyű, de most pláne nem az. Még ki se érünk a sikátorból az utcára, amikor a bejárat elé tolt kuka feldől, a hatalmas vasajtó pedig kicsapódik. Tekintetem egyből arra siklik, amerre Aaron is néz. Egy viszonylag kicsi templom, viszont egészen sok kocsi parkol előtte. Nem tartom jó ötletnek, de megint csak nem ellenkezem. Belépve egy esküvő kellős közepén találjuk magunkat. Lélegzetvisszafojtva állok az ajtóban, közben próbálom Aaron-t minél biztosabban tartani. Szinte minden szempár ránk szegeződik, még a pap is abbahagyja a mondatát. Ez rendkívül kínos, de nincs időm ezen agyalni. A leghátsó padsorban foglalunk helyet. Nem azért, mert annyira érdekelne a szertartás, de nem panaszkodom, mert így legalább én is tudok egy kicsit pihenni. - Hé, hé, hé – csúszok közelebb Aaron mellé, amikor észreveszem, hogy egyre szaporábban veszi a levegőt. Kezeim közé veszem az arcát és törekszem eszméleténél tartani. Letörlöm a halántékain végiggördülő izzadtságcseppeket. – Nézz rám! – paskolom meg kicsit az arcát, hogy rám figyeljen. – Minden rendben lesz, csak adj egy percet – nézek komolyan a szemeibe. Tényleg rohadt gyorsan ki kéne találnom valamit, ha nem szeretném, hogy a karjaim között vérezzen el a férfi. Az előttünk lévő sorban egy idős fickó fordul hátra és pisszeg le. - Maradjanak csöndben! – suttogja dühösen. - Hogy hívják? – kérdezem az öregtől előrébb csúszva a padon. Egy darabig furcsán néz rám, de amint negédesen elmosolyodok, egyől beadja a derekát.- - Bart – válaszolja torkét köszörülve és a nyakkendőjét igazgatva. - Bart... – ismétlem, mintha ízlelgetném a szót. – Bartie – mosolyodok el ismét. – Jöjjön, ülljön ide – paskolom meg a magam mellett lévő szabad helyet. Az idős férfi tekintete ide-oda cikázik a házasodó pár között és köztem. Közben az öreg mellett ülő vénasszonyoktól már kapjuk a villámokat szóró tekinteteket. A férfi végül átül mellém. - Bartie – csúszom közelebb hozzá és finoman megérintem a combját, majd hirtelen elhúzom a kezem, azt színlelve, hogy csak véletlen értem hozzá. – Mondja, Bartie, nem autóval jött véletlen? - Dehogynem – vágja rá a férfi gyanútlanul. – Miért kérdi, kedves? - Mennyire van arra szüksége most magának? – suttogom neki a kérdést, fogaimmal finoman érintve fülcimpáját. - Tessék? – húzódik el megrökönyödve. - Bartie... – kezemmel immár céltudatosan fogok rá combjára, amit egészen a lágyékáig csúsztatok. Lassan kezdem csak el szorítani, de amikor látom, hogy nem akar megenyhülni, körmeimet is belemélyesztve szorítok rá. Az öreg hirtelen kiegyenesedik, szemei kikerekednek, levegőt is elfelejt venni. Egyik zsebéből elővesz egy kocsikulcsot. - Fekete Chevy Suburban, egyől az bejárat mellett balra – hadarja elfojtott hangon. Gyorsan kikapom a kulcsot és nyomok az arcára egy puszit. - Két sarokkal lejjebb megtalálja majd – felelem és kézmozdulattal jelzem, hogy visszaülhet a helyére. Kicsit lassan, megrökönyödve, de végül visszamegy. - Aaron – fordulok gyorsan a közben egyre több vért vesztő férfi felé. Felemelem a fejét és elkezdem kihúzni a padsorból. – Kizárt, hogy két sarkot cipeljelek, úgyhogy kocsikázunk egyet – mondom a hóna alá nyúlva, hogy fel tudjam támogatni. Ismét minden szempár ránk szegeződik. - Sok boldogságot! – intek a menyasszony és a vőlegény felé, mielőtt kilépünk az ajtón. Szabad kezemmel megnyomom a kocsikulcson lévő gombot és egyből fel is villannak az autó helyzetjelzői. Az anyósülés felé támogatom Aaron-t, akit nagy nehezen tudok csak behajtogatni az ülésre. A biztonság kedvéért becsatolom a biztonsági övet is, nem tudom, mennyire lesz képes megtartani magát. Vilámgyors léptekkel átszaladok a vezetőüléshez, beindítom a kocsit, kitolatok a templom elől és az utcátáblákat használva betájolva magunkat elindulok dél felé. - Mit keressek? Segítened kell, ha nem akarsz egy Bart nevű vénember autójában elvérezni – sürgetem meg kicsit Aaron-t, mert tényleg jó lenne tudni, hogy milyen helyet keressek. Korábban nem volt túl részletes az a leírás, amit adott.
astra; bb — it was great at the very start, hands on each other, couldn't stand to be far apart, closer the better. now we're picking fights and slamming doors, magnifying all our flaws and I wonder why, wonder what for why we keep coming back for more.
• you are my sunshine, my only sunshine, you make me happy when skies are grey. you'll never know, dear how much i love you, please don't take my sunshine away ☆
Sosem vágytam arra, hogy tönkretegyek egy esküvőt, de úgy tűnik, hogy ez is bekövetkezik. A menekülés számtalan útja ismert, de a környéken nincs erősítés, vagyis nem tudom, hogy sikerült el végül elérnem Owent, mert felpörögtek az események, és egy találatot is benyeltem. A hasamon húzódik a bőr, és a vérveszteségből ítélve nem sok időm maradt, hogy cselekedjek. Ha most betérünk egy kórházba, akkor lenyomozható leszek, és bukik az álcám is. Nem kell, hogy Lopez fülébe visszajusson, hogy egy besúgó vagyok, különben nemcsak Carlost teszi el láb alól, hanem az egész bagázst, és abba beletartozik a társaságomban időző hölgyemény is. Nem szabadott volna elárulnom, hogy ki vagyok, de ha nem teszem meg, akkor ott maradtam volna. Lena erős jellemnek látszik, hiába a cuki pofi…ettől még megvan a magához való esze. A megfelelő kérdéseket tette fel a VIP teremben is, mások simán belementek volna a táncba, és kielégítettek volna, de ő éberen őrködött…a többi meg azt hiszem a kémián múlt. A sikátorból sikeresen kijutottunk, de most Isten házában állva egy csöppet megrökönyödöm. Nem állt módomban tönkretenni a ceremóniát, de így alakult. Elsomfordálunk az utolsó sorba, és lerogyok az első szabad helyre. Lena a támasztom, de nem lehet örökké az, így most egy kis egérutat nyertem mindkettőnknek. A fejemet előredöntöm, és mélyeket lélegzem, de már izzadságcseppek gyöngyöznek a homlokomon is, mikor odacsúszik mellém, és megpróbál észnél tartani. A két keze közé szorítja az arcélemet, és felveszi velem a szemkontaktust. - Más lenne, ha nem lőttek volna meg…nem így néznék. – erőtlen mosoly kúszik az ajkaimra, és leszorítom a jobbommal a sebet, hogy ne folyjon annyira a vérem. A felsőmet már teljesen eláztattam. - Annyi időt kapsz, amennyit akarsz…de a nyomunkban vannak, ezt ne felejtsd el. – hangsúlyozom ki, aztán valaki éppen most érzi úgy, hogy megzavarja a párbeszédünket. Előveszem a pókerarcomat, és csúnyán nézek rá, de ebben a játszmában nem én leszek a király, sőt talán a huszár sem. Milyen régen sakkoztam, de hiányoznak azok a napok, mikor leültem apuval egy kicsit, és megvitattuk a nagy eseteinket. Owen is tud játszani, de vele eddig csak egyszer sikerült összehozni a partit. Nem tudom, hogy Lena mire készül, de behízelgő hangra vált, és imádkozom, hogy a fejében kibontakozó ötlet ne menjen a levesbe. Szóba elegyedik az öreggel, aki előbb beszólt nekünk. Okos kislány, én tudtam, hogy nem fog elveszni…sőt mi több, most egészen kellemes gondolatok terítik ki az elmémet. Ne veszítsd el a lélekjelenlétedet Aaron, különben mindkettőtök halálos ítéletét aláírod, és az nem hiányzik a rendőrségnek, sem a családnak. Az autós kérdés kigyullad a villanykörte a fejem felett….hogy miért nem jutott ez hamarabb az eszembe. Nem szólok közbe, küzdök azért, hogy ne legyek még egy zsák Lena nyakában, ha innen ki kell mennünk. Lopez csapata nem fogja megzavarni az esküvőt, talán ez az utolsó hely, ahol keresnének bennünket, de nem szabad alábecsülnöm az ellenséget. Lena megszerzi a kulcsot, és elég bátran adja meg a koordinátákat, hogy hol fogja megtalálni a saját autóját a kedves tulajdonos. Nemsokára visszatér hozzám, és megpróbál felhúzni, de nem hagyom teljes mértékben. - Oké…rendben, de várj…még kapaszkodni tudok. – ellenkezem vele, és a szúrós tekintetek kereszttüzében osonunk ki a két padsor között. Minden lépés felér egy kisebb aknamezővel, de itt a túlélés a tét, és nem egy sima üzlet nyélbe ütése. - Sose hagyja el ezt a nőt…elviselte, hogy tönkretettük az esküvőt…helló. – intek én is, és a friss levegőre egy picit megnyugszanak a bennem tomboló viharok. Az autó alig egy méterre van tőlünk. A lépcsőfokokon lefelé haladva majdnem lezakózom, de még időben nyitja ki előttem az ajtót, és így szinte beesem az anyósülésre. A biztonsági övet túlzásnak tartom, de befogom a számat, és megvárom, hogy ő is beüljön. Nem kell sokat várnom, hogy gázt adjon, majd rám ripakodjon. - Nem szeretnék….egy téglás épületet keress, nagy barna tölgyfaajtóval. A név a csengőn…Sawyer lesz. Beépített ügynök a kerületben, és nem mellesleg van nála néhány kütyü…aj… - kapok a hasamhoz, és óvatosan feltűrve a felsőmet veszem észre a bemeneti részt. - Ez csúnya… - döntöm a hámtámlának a fejemet, és már kezdem érezni, hogy az ujjaim is érzéketlenné válnak. Hirtelen fékezünk le, így még nem dőlök bele a saját kardomba. - Sawyer…mondd, hogy Bennett bajban van. A központot is értesíteni fogja…Lena… - ragadom meg a kezét, mielőtt kiszállna. – Sosem akartalak bántani. – még teszem hozzá, aztán lehunyom a szemhéjamat, és talán elérkezik az idő, hogy feladjam a harcot, mert a sötétség győz ellenem.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
A sikátorból sikeresen kikecmergünk, de nem érezhetjük magunkat egy pillanatig sem biztonságban. Ez olyan luxus, amit jelenleg nem engedhetünk meg magunknak. Amikor elkezdtem Carlosnak dolgozni, nem volt szó ilyenekről. Tisztában voltam vele, hogy sok lemondással fog járni, de a biztonságérzet olyan dolog, amit szerettem volna megtartani. Persze, ezek mind később derültek ki. Carlos nem említette meg értelemszerűen, hogy piszkos üzletei is vannak. Kis idő után viszont már tisztán láttam: nyilvánvaló volt, hogy nem a sztriptízbár az egyetlen üzlet, amit visz a hátán, viszont a leglegálisabb, legerkölcsösebb. Elég groteszk. A sok beosztottja a lányokon kívül... hamar tiszta lett a kép. De akkor már nem volt visszaút. Igazság szerint nem érdekelt, hogy mivel foglalkozik még, amíg engem megfizet. Belekeveredni természetesen nem állt szándékomban, de a többi lány, akik már régebb óta dolgoznak neki, biztosítottak róla, hogy nekünk nem is kell, hogy közünk legyen a fickó egyéb üzleteihez. Ehhez képes az életünkért futunk. Szó szerint. A futás eredménye pedig egy tönkretett esküvő. Vagy legalább részben megzavart ceremónia. Amikor betoppanunk a templomba, megfagy bennem a vér egy pillanatra. Minden szempár ránk szegeződik: egyesek meglepetten néznek végig rajtunk, mások felháborodott pillantással ajándékoznak meg minket. Senki nem számított arra, hogy a fiatal férfi és nő házasságkötését ilyen módon fogja valaki megszakítani. Hát, mi sem. Pech. Aaron jól láthatóan egyre rosszabb állapotban van. Nem számíthatok rá, hogy ő rukkol elő valami fantasztikus zsaru-ötlettel, saját magamra kell hagyatkoznom. Gyorsan kell gondolkodnom. Ki kell jutnunk innen, el kell jutnunk ahhoz a bizonyos épülethez, ráadásul Aaron-t életben kéne tartani valahogy. Multikultinak vallom magam, de ez most kicsit nekem is sok. Pár órával ezelőtt még Carlos egyik új embere – azt hiszem, Jerrynek neveztem el magamban, mert olyan Jerry feje van – oda akart adni valami pirulát, hogy tudjak dolgozni, most meg egy olyn pasas vérzik el majdnem mellettem, akit nemrég ismertem meg, simán átléptem vele azt a bizonyos határt, aztán otthagytam a lövöldözés közepén. Ez bárkinek sok lenne. Aaron szavira nem reagálok. Nincs idő traccspartira. Tényleg gyorsan ki kéne találnom valamit. Pont kapóra jön az előttünk álló, látszólag gazdag öregember. Egy rövid kis csevegés után a kezembe nyomja a kocsikulcsot. Legalább nem kell Aaron-t cipelnem, és így talán egy kis időt is nyerünk. Ki tudja, mennyi idő múlva válik kritikussá az állapota, bár már most elég szarul néz ki. Érzékeny búcsút veszünk a ceremónián résztvevő emberektől, aztán kitámogatom a férfit a kocsihoz. Nagy nehezen, majdnem egy pofáraesést követően behajtogatom Aaron-t az autóba. Biztosra akarok menni, ezért keresztbehúzom előtte a biztonsági övet, amt becsatolok. Nem hiszem, hogy meg tudja magát tartani. Gyors léptekkel megkerülöm a gépkocsit és bevágom magam a vezetőülésre. Beindítom a hatalmas Chevy-t, ami halkan dorombol alattunk. Annyira imádom a nagy autókat. A parkolóhelyet elhagyva délnek veszem az iránt. Jelzem Aaron felé, hogy egy kis segítség nem ártana, mert fogalmam sincs, milyen épületet keressek. Két sarokkal lejjebb, dél felé. Nem adott meg korábban túl sok információt. Ha két sarokkal lejjebb az összes ajtót megpróbálom, azt kis eséllyel húzza ki ép bőrrel. - Sawyer, beépített ügynök, hát persze. Kütyük... Miért is nem jutott ez nekem eszembe? – teszem fel a költői kérdést, miközben tekintetemet folyamatosan az úton tartom. Csak akkor fordítom el fejemet, mikor Aaron a sérülését nézi meg. Valóban csúnya. Egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni. Még soha nem láttam lőtt sérülést, csak a tévében, de azt sminkesek csinálják, nem igazi. Pont a sarok előtt kapok észbe. Hirtelen a fékre taposok, majd félrehúzom a kormányt. A padka mellett parkolok le. - Oké – bólintok és már nyúlok is a kilincs felé, hogy kiszálljak, de megragadja a karomat. Felé fordulok. – Tudom – suttogom halkan, az arcát fürkészve. Kék szemeit keresem, hogy belenézhessek, de lehunyja szemhéjait. Ez azonnal észhez térít. Villámgyorsan kiugrom a kocsiból, az említett ajtóhoz rohanok és a listát végignézve keresem a Sawyer nevet. Hamar megtalálom. Becsöngetek. Nem kell sokat várni, gyorsan egy férfi hang szólal meg a vonal túloldalán. - Ööö... – kezdenék bele, de semmi értelmes nem jön ki belőlem. A hajamba túrok. Úgy zihálok, mintha lefutottam volna egy fél maratont. – Aaron Bennett... bajban van... meglőtték... – folytatnám, de a kaputelefon immáron csak sípol. Kétségbeesetten lépek hátra egyet, de hamar megjelenik a fickó a kapuban. Gyanakodva mér végig, miközben átlépi a kijáratot. - Hol van? – szegezi nekem komoly arccal a kérdést. Futólépésben sietek az autóhoz. Kinyitom az anyósülés ajtaját. - Hasba lőtték – magyarázom a Sawyer nevű fickónak, aki egy laza mozdulattal arrébb pakol oda, ahol hozzáfér a sebesülthöz. Tehetetlenül toporzékolok az autó mellett. Egyik lábamról a másikra helyezem át szüntelenül a testsúlyomat. – Ugye rendbe fog tenni? – fordulok a férfi felé, de nem válaszol.
astra; bb — it was great at the very start, hands on each other, couldn't stand to be far apart, closer the better. now we're picking fights and slamming doors, magnifying all our flaws and I wonder why, wonder what for why we keep coming back for more.
• you are my sunshine, my only sunshine, you make me happy when skies are grey. you'll never know, dear how much i love you, please don't take my sunshine away ☆
Owennel egy jól működő rendszer részesei voltunk, és DEA ügynökként tudtam, hogy mire teszem fel nap, mint nap az életemet, de a beépülésen kívül nem esett szó arról, hogy civilek is áldozatul eshetnek a körzetben dúló kartellharcok miatt, melyben Carlos Montenera nagy szerepet töltött be a bárjával együtt. Nem véletlen, hogy sokan ezen a helyen keresték a szórakozást, mert a nőkön kívül titokban zajlottak a fekete üzletek is. Fegyverek és drogok cseréltek gazdát a háttérben, miközben egy ügynökünk már odaveszett, és ki tudta, hogy még hányan vannak veszélyben Lopez felbukkanása óta. Szükségem lett volna egy belső emberre, de az nem úgy megy, hogy besétál az őrsre, és beleegyezik, hogy az életét kockáztatva adatokkal szolgál nekem. Mindenesetre minden a legrosszabbul alakul a mai este, és ez alatt azt lehet érteni, hogy meglőnek, és rászorulok egy ártatlan lány segítségére is. Eleinte még csak az volt a célom, hogy kicsit körülszimatoljak a bárban, és kiadjam magam Lopez emberének, de a galád szimatot fogott, és nem jött el a találkozóra, sőt egy egész csapatot küldött, hogy kiiktassák Carlost, és az embereit. Lena okos lány, de nem kell tudnia arról, hogy a főnöke miféle botrányoknak a hőse, és hogy már mióta figyeltetjük. A sikátorból sikerül megszöknünk, de felborítunk egy esküvőt is, nem beszélve arról, hogy mi történik odabent. Már alig vagyok észnél, kapaszkodom a padba, de érzem, hogy fogytán vannak a tartalékaim, pedig nem akarom magára hagyni a barnaságot. Mi van, ha nem tud megszökni, akkor mi lesz vele? Ehhez hasonló gondolatok száguldanak át a fejemen, de ekkor egy ötlete támad. Elkötünk egy autót, én szinte már kiesek az ajtón, és a biztonsági övet is neki kell bekapcsolnia. Lena nagyon kitartó, és kérdezget, nekem meg még van annyi lélekjelenlétem, hogy leadjam neki a forró drótot. Sawyer az utolsó, aki segíthet, más választásunk nincsen. - Igen, az, de ennél többet nem mondhatok róla. – sóhajtok, amikor felhúzom a pólómat, és meglátom a bemeneti sebet. Aaron…mély levegő. Két sarkot kell kibírnom, hogy ezen túlessek, és akkor minden rendben lesz, de félek, hogy ezt már nem fogom megélni se. Még kiszállás előtt megragadom a kezét, és mondok neki valamit, de utána képszakadás, és fogalmam sincs, hogy mi lesz… Sawyer két másik társával együtt követi figyelemmel az eseményeket, és hívnak erősítést is, de valaki felcsenget hozzájuk. Nem is kell sok idő, hogy a kaputelefonhoz menjen, de mikor bemondja egy női hang, hogy megsérült Bennett, akkor szinte le is fagy. Higgyen neki, vagy sem? - Tom..lemegyek, és megnézem ki az. Ha nem jönnék vissza két percen belül, akkor gyere utánam. – utasítja, és magához veszi a fegyverét, majd azzal együtt rongyol le az emeletről. Még ki sem tárja az ajtót, már rá is ront egy idegen nő. Nem kell sok, hogy a tények igazságot alapot nyerjenek, és az autóig rohan vele. Ott fel is méri a társa állapotát, de nincs idejük idelent tökölni. - Zárja be az ajtót, és kövessen. – nem mintha annyira könnyű lenne a kollégája, de azért elbírja, és kiemelve a kocsiból máris a bejárat felé araszol. - Ezt fogja meg, és ha valaki gyanúsat látna, akkor lője le… - mondja neki, majd megáll az épület előtt. - A kód 4235. Nyomja meg, és ne tököljön. – utasítja, és ha bejutnak a lépcsőházba, akkor onnan lifttel mennek felfelé. - Mi történt pontosan…és mi a neve? – érdeklődik, és ha megérkeznek, akkor már Tom is kitárja előttük a nyílászárót. - Mi a picsa….Bennett az? – egyből a kisebb szóba felé mennek, és a harmadik tagról nem nagyon vesznek tudomást egy ideig. - Szólok Emmettnek, hogy jöjjön át, mert el fog vérezni, ezt tartsd addig oda. Maga meg üljön le a konyhában, rendben? Mindent megteszünk Aaronért. – kíséri a lányt át a másik helyiségbe, és már rohan is. Egy kisebb alakulat próbálkozik, az újonnan érkező doki, és amint meglátja a sérülést, máris munkához lát, addig Tom kisétál a konyhába. - Kér egy kis teát? – pillant a rémült barna hajú nő felé.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
Lassan az idegösszeroppanás, az infarktus és a megőrülés hármas határán érzem magam a mai estének köszönhetően. Egy teljesen átlagos napnak indult, ehhez képest most itt ül mellettem egy szinte idegen férfi, akinek az élete egy hajszálon függ. Ja, azt említettem, hogy a kocsit egy vénembertől szereztem? Csak hogy tetézzük a dolgokat. A kapott információkkal könnyebben odatalálok az említett helyre. Lényegesen hamarabb érkezünk meg, mintha gyalog kellett volna végigcipelnem saját erőből. Úgy talán az első sarokig sem jutotunk volna el. A karjaimban vérzett volna el, ráadásul az én hibámból, mert én hagytam ott a szobában. Nem tudhattam, hogy pillanatokon belül fegyveres fickók fognak berontani az ajtón, de ez nem mentség. Idiótán viselkedtem, aminek megvan az eredménye. A kapucsengőhöz rohanok, megnyomom a gombot és informálom a Sawyer nevű férfit a történtekről. Hamar megérkezik a pasas, kezében egy fegyverrel. Automatikusan teszek két lépést hátra a pisztoly láttán. A kocsi felé mutatok. - Ott van az anyósülésen – rohanok én is az autóhoz. Gyorsan felméri Aaron állapotát, szembesül a sérülés súlyosságával, majd kiemeli a kocsiból. Arrébb lépve engedek utat neki, majd követem. A kezembe nyomja a fegyverét. Ma már másodszorra nyom idegen fickó pisztolyt a kezembe, de másodszorra is azt érzem magamban, hogy képtelen lennék használni. Szó nélkül elveszem a fegyvert, majd körbenézek, de jóformán senki nincs az utcán. Gyorsan beütöm a kódot, aztán egy rövid berregés jelzi, hogy az ajtó nyitva van. A lépcsőházból lifttel megyünk fel. Tekintetemet szinte le sem veszem Aaron arcáról. Vajon túléli? Rendbe fog jönni? Ez a Sawyer nevű pasas életben tudja tartani? - Lena – válaszolok a könnyebbik kérdésre. - Öö... a klubban voltunk – kezdek bele az események rekonstruálásába zihálva. Igyekszem összeszedni a gondolataimat, de nagyon nehezen megy. – Nem.. nem tudom, nem emlékszem. Azt mondta Aaron, hogy baj van, én leléptem, aztán hallottam a lövéseket. Nem sokkal utána megjelent csupa véresen. Kicipeltük az épületből, most meg itt vagyunk – foglalom össze nagy vonalakban az történéseket. Mire befejezem, addigra felérünk. Egy másik férfi jelenik meg az egyik ajtó túloldalán. Ő ki? Ő Sawyer 2.0? Vagy ő Sawyer, akiről én pedig azt hittem, hogy Sawyer, az nem Sawyer? Én már nem értem, mi folyik itt. Egy kicsi szobába cipelik Aaront, én pedig csak kapkodom a fejem az ismeretlenek között. Nem tudom, hova álljak, merre lépjek, hogy ne legyek útba. Kicsit úgy érzem magam, mint kiskoromban a kutyánk, aki mindig a legrosszabb helyre feküdt le és folyton kerülgetni kellett. A fel mellé állok végül, hátha itt kevésbé zavarok. Végül a férfi, aki ajtót nyitott nekünk, átkísér egy másik helyiségbe. Figyelem a zajokat, a hangokat, de nem tudom felmérni, mi történik. Csak reménykedni tudok benne, hogy éppen küzdenek Aaron életéért. A konyhában veszem észre, hogy remegő kezekkel még mindig a fegyvert szorongatom. Ledobom az asztalra és leülök az egyik székre. Arcomat a kezeimbe temetem. A hajamba túrva emelem fel a fejem, amikor megjelenik az egyik férfi. - Egy doboz Xanax és egy üveg tequila jobban esne – válaszolok a falat bámulva. Rövid csönd után folytatom. – Jól esne egy kis tea, köszönöm – nézek végül a fickóra és bólintok. Fejemet ismét lehajtom, kezeimmel a combomon támaszkodva tartom meg. Tekintetem elhomályosodik, könnycseppek záporoznak végig arcom mindkét oldalán. – Ugye rendbe fog jönni? – kérdezem remegő hangon. Nem tudnám elviselni, ha Aaron az én hibámból halna meg.
astra; bb — it was great at the very start, hands on each other, couldn't stand to be far apart, closer the better. now we're picking fights and slamming doors, magnifying all our flaws and I wonder why, wonder what for why we keep coming back for more.
• you are my sunshine, my only sunshine, you make me happy when skies are grey. you'll never know, dear how much i love you, please don't take my sunshine away ☆
Sawyer és Tom is mindent megtesznek azért, hogy Aaron ne haljon meg, emiatt el is hívják az orvost, Emmett az egyik legjobb, már máskor is szedett ki golyót nem éppen kórházi körülmények között, szóval nem az első esete lesz, de fogytán az idejük. Igazából felborul az egész rendszer, jóformán nem tudnak mit kezdeni az ismeretlen nő felbukkanásával, aztán mikor kezd minden a helyére állni, és csak a várakozás marad, akkor Tom megy ki elsőként a konyhába, ahová szegény Lenát zavarták, mert időközben már a neve is kiderült. - Jobban hangzik, de maradjunk akkor a teánál. – Tom nem az az ügynök, aki szeret humorizálni, de látja a civilen, hogy nagyon kiakadt, talán sokkot is kapott, ezért muszáj foglalkozniuk vele, nem mellesleg megmentette a főnökük életét azzal, hogy idehozta. Nem könnyű feldolgozni a történteket, ezért csendben kitölti a fehér bögrébe a gőzölgő italt, majd átnyújtja a lány kezébe, és megáll mellette. - Mindent meg fogunk tenni érte, és Aaron nagyon erős. Nem fogja feladni. Ne sírjon, többet tett, mint bárki más tett volna ebben az esetben. Bizakodjunk a legjobbakban. Ha jól sejtem, még sosem keveredett hasonló helyzetbe, és fegyvert sem igazán látott testközelből, vagy fogta meg. Lena maga ma nagyon ügyes volt, és segített a rendőrségnek. Nem hiszem, hogy könnyekre kellene pazarolnia az energiáit. Ha szeretne, akkor dőljön le, van egy szabad szobánk. Mindenképpen szólunk, ha Aaron magához tért. Nem fog meghalni. – vállon veregeti, hátha ez segít, de aztán csendben marad, és mindketten a padlót fixírozzák tovább.
Két óra múlva
Nem tudom, hogy pontosan mi történt velem, de amikor magamhoz térek, már egy ágyban fekszem, és a beosztottjaim vannak mellettem. - Helló bajnok. – tornyosul fölém Sawyer, és egy mosollyal füttyent a többieknek. - Életben maradsz, de most ne mozogj sokat. A lány…Lena, akivel voltál nagyon belevaló. Itt tartottuk, nehogy bajba kerüljön. Nem semmi, hogy Lopez felültette Carlost, és majdnem odavesztetek. – Emmett is ugrik, és kell egy kis idő, hogy felfogjam mi történt, de mikor már magamnál vagyok, akkor egy kis segítséggel, de felülök az ágyban, és rámosolygok fáradtan Tomra is. - Lena…ő hol van? – érdeklődöm rekedtes hangon, mire Sawyer felpattan. - A másik szobában, ha akarod… - bólintok, hogy hívják ide, és menjenek is ki, mert ez a beszélgetés most kettőnkre fog tartozni. Még betakarom a felsőtestemet, nehogy zavarba hozzam, de muszáj volt levágni rólam a pólót. A hasam erősen be van kötve, és csak a párnáknak hála, hogy így ülni tudok, de ez is túlzás. Mikor kinyílik az ajtó, akkor elmosolyodom, és intek, hogy bújjon be. - Szia…gyere ülj le ide. – mutatok az ágy szélére, és ha eleget tesz neki, akkor hagyok egy kis időt, hogy rendezze a gondolatait. - Nagyon köszönöm, hogy nem hagytál ott. Életben maradok, és ez a lényeg. Most már tudod, hogy ki vagyok, de egészen pontosan azt nem, hogy melyik területen. Várj…hadd mondjam el. – megfogom a kézfejét, hogy ne szóljon közbe. - DEA ügynök vagyok, és a drogelhárítási részlegen tevékenykedem. Ma este le kellett volna buktatnom Lopezt, aki Carlos-szal akart üzletet kötni, de valaki köpött nekik, és lebuktunk. Egy társam már odaveszett, így muszáj volt beépülnöm. Nem akartalak veszélybe sodorni, de így kerülhettem Carlos közelébe, akit már keresnek a rendőrbírók, és be fogjuk vinni kihallgatásra. Sajnos te is ki leszel hallgatva a személyi sérülés miatt, de ne aggódj, nem lesz semmi baj. – simogatom meg a bőrét, hogy megnyugtassam valamennyire. - Elhiszem, hogy mennyire féltél… - suttogom, és felpillantok a szemébe.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
A férfi minden szó nélkül tölti ki a teát a hófehér csészébe. Még gőzölög. Most készülhetett el nemrég. Nemán veszem át a bögrét. Égeti az ujjaimat, de nem érdekel. Még a hideg is kiráz tőle. Némán hallgatom, ahogy a férfi beszél hozzám. Mindent meg fognak érte tenni. Nem adja fel. Ne sírjak. Olyan könnyen hagyják el a szavak az ajkait, mintha mindennapos lenne. Nem értem, miért ilyen könnyű ez neki. Az ajánlatra megcsóválom a fejem. Nem akarok ledőlni. Nem menne. Képtelen lennék, akár egy percre is lehunyni a szemeimet. Ha mégis sikerülne, csak a mai este képei pörögnének előttem. Mielőtt az arcomon végiggördülő könnycseppek a csészében landolnak, megtörlöm az arcomat. Remegő kezekkel a számhoz emelem az italt és kortyolok belőle. Ha tudná, hogy mennyire nincs igaza. Többet tettem volna, mint bárki más? Nem is tudja, hogy miattam sérült meg. Miattam nem tudott időben elmenni a szobából, miattam találhatták ott egyedül, ami után könnyű célpont volt. Ha nem tudják megmenteni, azt sosem mosom le magamról. A bögre lassan kiürül, a tea elfogy. Az utolsó kortyok már teljesen hidegek. Végtelenségig tartó időnek tűnik, mire befejezem a szürcsölgetést, miközben folyamatosan a padlót bámulom. Fáradt vagyok és szédülök, fáj a fejem és a szemeim is égnek, de nem tudok se megnyugodni, se pihenni. Az üres csészét lerakom az asztalra, a fickó pedig átterel a korábban említett üres szobába. Nincs itt semmi, csak egy ágy, mellette egy kis éjjeli szekrény, az ágy fölött pedig egy ablak. A reluxa lamellái elforgatva, így szinte teljesen sötét van. Csak az ajtó résén szűrődik be némi fény. Az ágy szélére ülök. Egy órát keresve pillantok körbe, de nem találok sehol. Sem a falon, sem a kis szekrényen. Eszembe jut, hogy nálam van a telefonom a hátsó zsebembe, de amint előveszem és feloldanám, a képernyő fekete marad. Le van merülve. Visszarakom a zsebembe. Néhány percnél tovább nem tudok ülve maradni. Fel s alá kezdek járkálni a kicsi, sötét, valószínűleg napok óta szellőzetlenül álló helyiségben. Kezeimet tördelve sétálok egyik sarokból a másikba. Az ablak mellé érve félrehúzom a feluxát, hogy kilássak. Senki sincs az utcákon ilyenkor már. Borzasztóan zavar ez a várakozási idő. Türelmetlen vagyok, legszívesebben megkérdezném, hogy mi a afranc tart eddig, mi van vele, hogy van, mikor tér már magához, de ha oda is állnék valamelyik férfi elé, nem lenne erőm megszólalni. Tovább járkálok. Az egyik pillanatban fázom, kiráz a hideg, a következőben pedig érzem, ahogy egy szempillantás alatt leizzadok. Valószínűleg a fáradtságtól. Akár még jót is tenne, ha lepihennék, amíg nem szólnak, de túl ideges vagyok hozzá. Ha lefeküdnék, csak a plafont bámulnám. Egészen addig körözök a szobában, amíg az egyik fickó be nem lép. Hatalmas kő esik le a szívemről, amikor közli, hogy Aaron felébredt és láthatólag jól van. Átkísér abba a szobába, ahol a sebesült férfi fekszik. Megkönnyebbülök, amikor meglátok egy halovány mosolyt az arcán. Becsukom magam mögött az ajtót és közelebb lépek az ágyhoz. Óvatosan ülök le. Nehezemre esik a szemeibe nézni. Ő is nyilvánvalóan tisztában van vele, hogy ha ott akkor hallgatok rá, nem makacskodom és nem lököm fel, akkor lett volna esélye időben lelépni. Furdal a lelkiismeretem. Egészen addig nem emelem rá a tekintetem, amíg el nem kezd beszélni. Csöndben hallgatom végig. Annyira zavaros ez az egész. Úgy érzem magam, mintha egy nagyon rossz kimenetelű krimibe csöppentem volna. Elhúzódom és felállok, mikor megcirógatja a kézfejemet. Nem akarom, hogy szánalomból és sajnálatból hozzám érjen. Azok után, hogy képes lettem volna vele átlépni egy határt este, de mint kiderült, ő csak információt akart szerezni, nem akarom. A hajamba túrok és szembe fordulok vele. - Attól féltem, hogy ott fogsz meghalni a kocsiban. Attól féltem, hogy ott fogsz elvérezni. Miattam – fakadok ki a férfi szemeibe nézve. Azon is nehéz túllépni, ami a klubban történt, de azon még nehezebb lenne, ha miattam vesztette volna el az életét. Veszek egy mély levegőt és igyekszem rendezni a gondolataimat, az arcvonásaimat. – Nincs okod semmit megköszönni nekem – csóválom meg a fejem. – Nincs okod... – suttogom, közben pedig könnyek szöknek a szemeimbe.
astra; bb — it was great at the very start, hands on each other, couldn't stand to be far apart, closer the better. now we're picking fights and slamming doors, magnifying all our flaws and I wonder why, wonder what for why we keep coming back for more.
• you are my sunshine, my only sunshine, you make me happy when skies are grey. you'll never know, dear how much i love you, please don't take my sunshine away ☆
Roppantul fáradt vagyok, még fel sem dolgoztam, hogy meglőttek. Nem az első eset, de az ember mindig ekkor szembesül vele, hogy halandó, és bizony az élete csak egy játék része, vagy éppen egy múló pillanat, ha nem figyel eléggé. A srácok rendesek, nem olyan sok ideje vagyok kinevezve, vagyis ez is még csak a próbaidőm, mert Owen keze alatt dolgozni nagy elvárás, és ha eddig keményen dolgoztam, akkor innentől kezdve még egy egész százalékot bele kell tennem a munkámba. A takarót igazítom el, a hasam tájéka ég, a lábaimat nem érzem igazán, és a mosott szar is előkelőbb helyen áll, mint én, de azért egyben maradok. Lenát hívatom, biztosan megrémült, és nem tudja, hogy mi a helyzet. A fiúknak meghagyom, hogy ne zavarjanak be, és ha bejön, akkor hellyel kínálom magam mellett az ágyon, mert innen most tuti nem fogok felkelni. Az álmosság csábít, de tisztáznom kell vele, hogy mi is történt, na és a feketeleves csak utána jön. Elmagyarázom neki röviden, hogy mi történt, hogy milyen szerepet töltöttem be ebben az ügyben, és hogy valami félresiklott, de az egész kivizsgálás alatt van. Megijedtem, mikor eltaláltak, de ő hősiesen helytállt, és kivitt az épületből. Sosem lehetek neki elég hálás emiatt, de innentől kezdve kötelességeim is lesznek, mert túl sokat látott. Szemtanú, ismeri Lopez embereit is, és amíg ez az ügy nem zárul le, addig nem szaladgálhat csak úgy New Yorkban, ha nem akar egy golyóval a fejében ébredni. Megsimogatom a kézfejét, de elhúzza előlem, és fel is áll. Túl sok lenni, törékenynek látszik, de tudom, hogy sokkal erősebb, mint ahogyan elhiszi magáról. - Lena… - csitítom, de látom, hogy eltörik nála a mécses. – Ide figyelj rám, légy szíves nézz a szemembe. – kérem meg egy kicsit nyugodtabb hangon, hátha így képes lesz végighallgatni, és nem magát ostorozni, amiért majdnem otthagyott. - De…van. Te ezt hiszed magadról. Nem a te hibád volt, hogy meglőttek. Akkor is megesett volna, ha a teremben maradsz velem, de akkor lehet, te már nem élnél. Értsd meg, hogy ez benne van a pakliban. Ilyen a munkám, nem tudom elkerülni, hogy ne legyek veszélyben. Nagyon sajnálom, hogy ezt végig kellett nézned, az üldözést, és a többit. Mondhatnám azt is, hogy könnyebb lesz, de akkor nem lennék őszinte veled. – veszek egy mély levegőt, mikor megemelkedik az ádámcsutkám. - A helyzet az, hogy láttad az elkövetőket, és tudják, hogy életben maradtál. Szemtanú vagy, így nem mehetsz haza Lena. A többiek mindent meg fognak tenni, hogy elkapják őket, de ez időigényes, mert tudtak arról, hogy ott leszünk. Védelem alá fognak helyezni, kikérdeznek, esetleg egy fantomkép rajzoló is fel fog keresni. Tudom, hogy a következő pár nap nehéz lesz, de nagyon sokat segítenél nekünk…nekem, ha közreműködnél. Egy védett házba visznek, és ha jobban leszek, akkor pár nap múlva felkereslek, rendben? Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ne essen bántódásod. Kérlek…ne hibáztasd magad. Többet tettél ma értem, mint gondolnád. – hallgatok el, aztán füttyentek. Tom benyit, és rám pillant. - Kérlek, vigyétek el Lenát Owenhez, és ő tudni fogja, hogy mi a következő lépés. – nem kell többet mondanom, mert kinyitják Lena előtt az ajtót, hogy kövesse őket. - Vigyázz magadra, és nemsokára találkozunk. – szólok még utána, aztán kifújom az eddig bent tartott levegőt. Bassza meg.
{ All you do is let me down you pick me up
and drag me around like a rag doll I sew myself together again
But for some reason I can't help myself no I just can't help myself }
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
Oh brother, we'll go deeper than the ink Beneath the skin of our tattoos Though we share the same blood You're my brother and I love you that's the truth..
Nehéz így látni, sebesülten, legyengülten, a vérveszteségtől kábán a férfit, még akkor is, ha csak pár órája ismerem. Kellemetlen, szorító érzés fog el, amikor belépek a szobába. Ránézek, és azt érzem, hogy nem vagyok biztonságban. Az ember gyakran képes megfeledkezni arról, hogy mennyire sebezhető, mennyire törékeny, de aztán, amikor a biztonság kellemes, melengető, jóleső illúziója is elvész egy pillanat alatt, akkor döbben csak igazán rá, hogy mennyire értékes kis dolog tört is össze.* Sosem éreztem magam veszélyben a mai este előtt. Legalábbis ekkorában még nem. Nem kellett az életemért futni, nem kellett pisztolyt tartani a kezemben, nem kellett meglőtt férfit cipelnem, nem kellett ennyi vért látnom. A fejemet lehajtva döbbenek csak rá, hogy Aaron vérének egy jelentős része a ruhámon landolt. Biztos, amikor cipeltük. Már egészen sötét, a szövet beszívta. Megszáradt. Vajon ki fog jönni? Kétlem. Ki fogom dobni. Lassan, óvatos léptekkel közelítem meg az ágyat, mintha minden egyes lépéssel csak ártanék neki. Ahogyan a klubban is. Ami miatt meglőtték. Önostorozó gondolatok cikáznak a gondolataimban, szinte szüntelenül. Ez elmúlik? Hiába mondja nekem, hogy nem az én hibám. El fogom hinni neki valaha? Vagy akárhányszor eszembe jut, saját magam fogom felelősnek érezni? Annyira zavaros és homályos az egész. Végighallgatom, amit mond, de ennek le kell ülepednie. A történetének is és a mai eseményeknek is. Képtelen vagyok mellette ülni, nem akarom, hogy hozzám érjen. Muszáj felállnom. Nem tudom sokáig magamban tartani a gondolataimat, így hát kiadom magamból. Könnyeimet arcomról letörölve nézek végül a férfi szemeibe. Némán állok az ággyal szemben, kezeimet összefonom magam előtt. Nem értek vele egyet. Ha ott és akkor nem esek neki, nem lököm fel, akkor mindketten időben kijutottunk volna a szobából. Biztonságban. De nem szólok semmit, nem szeretnék vitatkozni vele, ráadásul egyikünk sincs abban az állapotban, hogy szóváltásba kezdjünk. A következményekbe eddig bele sem gondoltam. Teljesen más dolgokon járt az agyam. Tudják, hogy élve kijutottunk, az utcán akár fel is ismernének. Ez megrémiszt. Lassan visszaülök az ágy szélére és megfogom Aaron kezét. A kellemetlen tényeket hallva mégis azt érzem, hogy amíg őt látom – egyben, élve, nem pedig félholtan – addig biztonságban vagyok. Hevesen bólogatok. Természetesen segíteni szeretnék ezek után, és azt akarom, hogy elkapják azokat, akik ezért felelősek. Tekintetem az ajtó irányába siklik, ahol megjelenik az egyik férfi. Még fogalmam sincs, hogy melyik Sawyer, mert azt nem közölték. Sóhatok egyet, felállok és elengedem Aaron kezét. Az ajtóból még egyszer utoljára visszapillantok az ágyon fekvő férfira. Halványan rá mosolygok. Hogy én mi a jó istenbe keveredtem? Hát az eszem megáll...
astra; bb — it was great at the very start, hands on each other, couldn't stand to be far apart, closer the better. now we're picking fights and slamming doors, magnifying all our flaws and I wonder why, wonder what for why we keep coming back for more.
• you are my sunshine, my only sunshine, you make me happy when skies are grey. you'll never know, dear how much i love you, please don't take my sunshine away ☆
Kezdőlap
• - • 
• 
/
• 