Dr. Kingstonnal múlt héten volt az utolsó ülése. Szerette az öreget, azóta beszélgetett már vele, amióta az apját lecsukták, tehát kicsit több, mint két éve. Az akkori heti kétszer egy óra mostanra csak heti eggyé csökkent, és a pszichiáterrel is csak kéthetente kell összefusson. A pszichológusi kanapén fekvős dumálást szerette, s bár az elején a doki nagyon erőltette ezt a családról meg a kiskori emlékekről és élményekről való beszélgetést, mostanra elég volt ha csak kötetlenül megosztják egymással ami történt, vagy ami éppen foglalkoztatta Lulut. Az első tíz perc így i a formális kérdések ledarálásával telt, de ezt sem erőltette már olyan szigorúan az öreg. Belefáradt a lány zárkózottságába, vagy csak levonta a saját kis következtetéseit – bármelyik is, nem igen érdekelte Lesyát. Blackstone nyomozóra pillant maga mellett, és egy szemforgatással adja meg magát a szigorú nézésnek, miszerint ideje lenne bemenni. A fickó mindig munkából ugrik el érte a gondozó otthonba, hogy elhozza ide, kvázi szívességet téve az ott dolgozóknak, hogy ne ezzel teljen az egész délelőttjük. De ez miért is izgassa Lulut? Nem neki teszi ezt a szívességet, így ő önző és kissé bosszúálló módon tüntet midig laza tíz percet a kocsiban, ma épp némán meredve vissza, míg máskor szívni próbálva a vén zsaru idegrendszerét. Jól szórakozik a reakcióin, pláne, mert amúgy őt is kedveli. Ő is azon kevesek közé tartozik, akik tudnak a múltjáról, és ennek ellenére normálisan viselkednek vele. Meghálálhatná, meg is teszi a sajátos kis tíz perc agyrém után, hogy felemeli a popóját az ülésről, és egy „csá” búcsúzással beteszi maga után a kocsi ajtót, majd az iroda felé battyog unottan. Ma találkozik először az új pszichológusával, akiről már Dr. Kingston beszélt, nagy vonalakban lefestette a nőt, és a módszereit, hatalmat és sok sok kihasználható információhoz juttatva Lulut – szándékosan vagy sem. Nem tervezi, hogy kicsinálja idegileg, bár dacos kamaszként a maga 14 évével simán sikerülne, de valahogy reménykedik, hogy az idegesítő ismerkedős részén hamar túlesnek, és olyan mederben folyhat ez az egész heti egy óra, mint eddig. Ő beszél, a másik hallgatja, néha közbevág, és utána mindenki megy a saját dolgára. Dacolni ezzel értelmetlen és unalmas is lenne. Ha állandóan új dokit fogyasztana el, vagy bekerülne valami más otthonba, ahol a kezelhetetlenebb gyerekek vannak – ezzel megszüntetve minden szabadságot amit eddig kapott -, arról nem is beszélve, hogy a kora béliekkel nem tudna olyan jól elbeszélgetni sem. Mindet a fiúk érdeklik, idióta zenekarok, ruhák, az első menstruációjuk....ki a picsát érdekel mindez? BWAH. Engedelmesen ül le a váróban, és ellentétben azokkal, akik ilyenkor a telefonjukba merülve fedeznek fel új stresszforrásokat, ő kegyetlenül elmerül a valóság csendjében, és az ajtóra kiírt nevet tanulmányozza. Szép név, bár az öreg elmondása szerint nagyon fiatal, ahhoz pedig ez a név egész szokatlan és tradicionálisan régimódi. Érdekes. Előhalássza az energiaitalt a táskájából, amit csak azért nem a nyomozó előtt bontott meg, mert akkor garantáltan kibassza az ablakon anélkül, hogy egy kortyot is ihatott volna belőle. Pedig az alvás nem igen megy neki, így valamivel kicsit életbe kell hoznia magát, hogy ne egy fejfájós zombiként tévelyegjen ide-oda.
5 évvel ezelőtt Gyerekként sokszor éreztem úgy, hogy az elképzeléseim sosem találkoznak a valósággal. Pedig nem voltak nagy igényeim, csak több időt akartam apával tölteni vagy azt, hogy anya ne lépjen le minden egyes alkalommal amikor éppen úgy dönt hazajön valamiért melyből végül hasznosak voltak számára. Ezek azonban sosem váltak valóra, így felnőtt fejjel elhatároztam, hogy amíg lehetőségeim úgy engedik addig ragaszkodni fogok az elképzeléseimhez. Az első irodám kinézete egy volt ezek közül, amely fejben már annyiszor körvonalazódott, hogy senki sem tudott volna lebeszélni róla. Még az állandóan a fülembe duruzsoló asszisztensem sem akinek mindenre volt valami frappáns véleménye. Szerinte így, szerinte úgy, szerintem meg amúgy lesz ahogy megálmodtam. Evan olykor egy kimerítő alak, de a jelentkezők közül ő volt az egyetlen aki még komolyan is vette azt amit mondtam. Nekem sokat számított, hogy valaki a partnerem legyen ebben. Az pedig hogy időnként az idegeimen táncolt csak egy kellemetlen tényező ami minden emberrel egy csomagban jár csak különböző módon. Az irodám színeiben sosem akartam csakis a fehér színekre támaszkodni. Nem egy steril környezet volt az elképzelésem, mert tudtam jól, hogy fordított esetben én is kényelmetlenül éreznem magamat ott. Valami otthonosabbra vágytam bézs és fekete színekkel, itt-ott pedig virágokkal melyek plusz színt kölcsönöznek a helynek. Azt akartam, hogy aki betér ide el tudja egy kicsit engedni magát anélkül, hogy túlzottan is eluralkodna rajta a feszélyezettség. Természetesen ez több más tényezőn is múlik, de valahol el kell kezdeni. Dr. Kingston szavai után azonban úgy éreztem még ez is kevés. A nyugdíjba vonulása nem ért senkit sem váratlanul, de abban a pillanatban amikor átadta nekem Lesyat, akkor mégis. Ott álltam az irodám közepén és arra jutottam, hogy ez így nem jó. Több szín kellene, meg egy olyan környezet megteremtése ami egy gyerek számára megfelelő. Az első ülésünk előtt részben emiatt voltam bezsongva, a gondolataim másik felét meg Lesya kartonjának részletei töltötték ki amit még Dr. Kingston adott át. Egyértelműen átolvastam, hogy képben legyek, de a kislánnyal való beszélgetéseinket már nem szeretném az elődöm szavainak befolyása alatt folytatni. Ő egészen más volt, mint én. Felfogásban, módszerekben és csak remélni tudtam, hogy méltó módon tudom majd folytatni azt, amit ő elkezdett. Mire elérkezünk a megbeszélt időpontig, addigra az irodám néhány plusz bútorral gazdagabb lett. Két babzsák fotelnek csináltam helyet és a falon lévő képek most tenger és erdő fotóval kaptak helyet. A kanapén lévő párnák sem voltak egyhangúak, de túl színesek sem, inkább olyanok amik még nem bántják annyira a szemet. Végül a megszokott kancsó víz mellé most teát is készítettem, amelyhez kiraktam pluszba két bögrét. Bevallom amikor átadta Dr. Kingston a lány kezelését akkor aggodalom fogott el. Nem azért, mert nem szeretnék rajta segíteni, hanem mert ő eddig a legfiatalabb páciensem. Az idősebb pszichológus viszont csak annyit fűzött hozzá: Ne aggódjon kedvesem, korban szinte megegyeznek. Nem tudtam hogyan reagáljak erre, így csak összepréselt ajkaim mutattak valami mosoly-félét. Annyiban viszont segítőkész volt ez a tanácsa, hogy ezután egészen hamar túltettem azon a kezdeti dilemmákon melyeket magamban vívtam. Még egy utolsó pillantást vetek az összképre – melyre már asszisztensem is egyszer végre rábólintott – aztán kinyitom az ajtómat, hogy a várón futtassam végig a tekintetemet. Ki is szúrom végül a lányt, és egy kedves mosoly kerekedik az arcomon ennek hatására. - Lesya? – lépek ki a váróba eddig biztos helyemről és egyben közelebb is hozzá. – Örülök, hogy megérkeztél! Az én nevem Dr. Riggs, de ha egyszerűbb, nyugodtan szólíthatsz Maddienek is. – ajánlom fel neki, miközben elgondolkozom, hogy helyet foglalok mellette, de végül jobb így. – Téged hogy szólíthatlak? – folytatom tovább miután sikerült megragadnom a figyelmét. Nem akarom őt egyből letámadni, hisz amúgy sem szokásom meg nem is ismerem még őt. Egy legépelt dokumentum csak vázlatokban adja át valaki személyiségét – vagy azt amit önként láttatni akar magából. - Felkészültél arra, hogy csatlakozz hozzám odabent egy beszélgetésre vagy szeretnél még egy kicsit itt kint ülni? – érdeklődöm tőle továbbra sem sürgetően. – Mert ha itt jobb, akkor bezárom azt az ajtót.. – fejemmel most a bejárat felé biccentek. – és itt is maradhatunk. – osztom meg vele ajánlatomat, hisz elsősorban neki kell kényelmesen éreznie magát. Nem mintha amúgy ez ezen múlna. Valaki könnyebben nyílik meg, más meg kevésbé, de ha sikerül megteremtenem neki azt a közeget ami egy kevés komfortérzetet kölcsönöz neki, az talán megkönnyíti majd a dolgát.
I never minded being on my own
Then something broke in me
and I wanted to go home
To be where you are ♡
★ lakhely ★ :
Manhattan
★ :
★ idézet ★ :
• Hello, I am Madelaine, your personal healthcare companion. On a scale of one to ten, how would you rate your pain? •
★ foglalkozás ★ :
pszichológus
★ play by ★ :
✿ margot elise robbie ✿
★ hozzászólások száma ★ :
416
★ :
Re: Lulu land | Madelaine & Lulu
Pént. Feb. 23, 2024 9:08 pm
5évvel ezelőtt:
Próbálja elképzelni, mit is kellene most érezzen. Talán előző este lefekvés előtt volt pár perce – meg a fenéket....jó pár órája -, hogy ezen töprengjen. Jár hozzájuk is valami gyerek pszichológus az intézetbe, aki segít az újaknak beilleszkedni, amíg ki nem nézi magának őket valami burzsuj nemzőképtelen álompár, akik kutya helyett erre a menhelyre tévedtek be. Mert talán egy hétéves nem rágja szét a drága de amúgy kurvára nem használt konyhabútor szélét, és nem hugyozik a szőnyeg közepére, majd keni szét a saját ürülékét a frissen csiszolt hajófa padlón. A hangsúly a talánon van, no meg a hétévesen. Még a max tíz az, ami az ilyen válogatós szararcoknak fekszik. Holott baszki ők nem tudnak összehozni egy gyereket -pedig ahhoz nem kell nagy tudomány, ezt még Lulu is tudja, pedig még köze sem volt egy fiúhoz sem-, erre még válogatnak is. Túl magas, nem pisze az orra, túl husis, nincs elég foga, kancsal, nem elég szép a mosolya, túl öreg, már biztos nehezen nevelhető. Bla-bla-bla. Pedig az elején ő sem tiltakozott az ellen, hogy mint valami kutyakiállításon felvezessék, és játszania kelljen egy teremben felnőtt párok előtt, akik néha beszélnek hozzá, kérdezgetik, aztán vagy eldöntik hazaviszik, vagy kínosan elnézést kérve persze de jelzik, nekik ennyi elég volt köszönik szépen – spoiler, utóbbiból volt több, előbbiből talán egy. Az is nemrég, emiatt is kell most majd hetente kettőnél többször járnia, ha az új dilidokija úgy dönt.... vajon elmondták neki, hogy már az első pár ülésükön arról kell majd faggassa, milyen érzései vannak azzal kapcsolatban, hogy lehet valaki hazaviszi? Kétli. A nevelők túlságosan hallgatnak a három nappal ezelőtti látogatás óta. Amúgy is furcsa volt, hogy csak a faszi jött el, a felesége állítólag lebetegedett....aha. Lepillantva veszi tudomásul, hogy szólnia kell majd Patrice-nek, hogy ideje lenne új cipő után nézni, ez a tornacipő már elég lepusztult, most hogy képes az orrát lehajtani, ahogy unalmában gyűrögeti a padlóhoz. Újabb korty a szénsavas löttyből, és látja a kilépő nőt, mivel más nincs a váróban, így számít rá, hogy miatta van ott. A nevét hallva ez bizonyítást is nyer, egy félmosolyszerű ajakrándítással, és az energiaitalos doboz enyhe felemelésével jelzi, hogy ő lenne az. - Üdv Dr. Riggs. - szándékosan nem szólítja a keresztnevén, de ennek nem a kamaszos dac, vagy a sértettség, vagy a másik megbántása a célja....csak ez a hivatalos forma kényelmesebb neki. Az előző vén télapónál már hozzászokott ehhez a formáshoz, és igazából tetszik is neki. Szeret másokat inkább a vezetéknevükön szólítani, kivéve a nyomozót, mert őt idegesíti, hogy mások előtt a keresztnevén szólítja. Amúgy nála is jobb szereti a Blackstone-t.... - A Lesya jó lesz, asszem. Vagy Lulu. - mindenki Luluzza, kivéve azokat akik ismerik a múltját, nekik valahogy nem jön a szájukra a becézgetés, bár a legtöbben bírók, gyermekvédelmi jogászok, ügyvédek....csupa hivatalos idióta. Pillantása végigszalad az előtte állón, és ahogy sejtette, egyáltalán nem passzol a kinézete a tradicionális nevéhez. Bár az arca nagyon szép, a lány íriszei el is révednek egy pillanatra a tanulmányozásában. Szimpatikusnak találja. Még szimpatikusabb lesz ha levetkőzi ezt a kezdeti kíváncsi tapogatózást, ami most szinte körbelengi, mint egy felhő. De legalább nem nyújtogatja a kezét, hogy kezet rázzanak, meg ilyen faszságok, amikkel a felnőttek jönnek. A tapizási mániájuk kurva kiakasztó. - Gondolom ezt nem vihetem be, szóval gyorsan megiszom még. - lögyböli meg a maradékot az alján, és hogy nyomatékot adjon, szájához emelve nagyot kortyol belőle. - Utána bemehetünk. - von vállat, a szorongás messze elkerüli, igazából még csak izgulni sem izgul. Az éjszaka alatt is csak annyit fejtett meg, hogy míg mások idegesek és szétszórtak lesznek megfelelnek e a felnőttek elvárásainak, hogy minél hamarabb családba kerüljenek, addig Lulu leginkább leszarja. Nem örül, nem járja át igazán semmi. A saját szorongásai sem ilyen szarságokra éleződnek ki. Újabb nagy korty, és öklének szorításával roppantja össze a fémet, majd a már régebben kiszúrt szemetesbe hajítja precízen, hogy még a szélét se érinti a doboz. Kézfejével megtörli a száját, és a mellette heverő táskája után nyúlva feláll, a hátára dobja, és várakozón néz a nőre. - Quid pro quo, Clarice... mehetünk. - még hogy egy 14 évesnek nem való a Hannibál....
Dr. Kingston jóvoltából lehetőségem nyílt részletesebben megismerni Lesya múltját és a családját érintő helyzetét. Az apja tetteit, az édesanyja elvesztését és mindazt ami szegény kislány életét eddig megnehezítette az aktuális helyzetéig. Többször is átfutottam az idősebb pszichológus meglátásait vele kapcsolatban, hogy egy nagyobb és vázlatos képet kapjak róla mielőtt első ülésünket megkezdhetnénk, azonban tudtam jól, hogy mikor ott ülünk majd bent egymással szemben akkor azt szeretném a saját módszereim alapján végig vinni. Nem azért, mert hogy ezzel azt akarnám sugallani, hogy többet tudok Dr. Kingstonnál aki nem kevés ideje birtokolhatta a pszichológus címet. Egyáltalán nincs így és egyszerű könnyedség ez a számomra, semmi több. Hisz hiába tartom a kezembe Lesya kórtörténetét, attól még akadhatnak olyan részletek amelyeket Dr. Kingston fejben őrizett meg, ám nekem fontos elemét képezik abban, hogy jobban megismerjem a lányt. Egy részletesebb ütemtervet összeraktam a számunkra, melyet nem tervezek egyszerre rázúdítani, csupán magamnak tartogatom őket, hogy a beszélgetéseink menetében egy-két részletét felhozzam majd. Lesya fiatalabb a többi kliensemnél, így részben emiatt másféle megközelítést is igényel. Nem kezelhetem őt felnőttként vagy tehetek fel neki olyan kérdéseket amelyekre a választ csak egy szülő vagy egy idősebb hozzátartozó adhatná meg. Ebben a helyzetben ketten vagyunk és meg kell találnunk azt a közös nyelvet amelynek keretein belül megértjük a másikat és segítségével ki is alakíthatunk egy komfortosabb környezetet. Rengeteg mindenen ment keresztül, de épp ezért akarom hallani az ő verzióját arról mit érez vagy hogyan szemléli most az őt körülvevő világot. Ugyanakkor szeretek az első és személyes megítélésemre támaszkodni a mások által meghozott vélemények helyett, hogy azok ne bírjanak rám semmilyen befolyással. Természetesen ha olyan helyzetbe ütközünk majd akkor tartok egy konzultációt Lesya pszichiáterével is. Egyelőre viszont még nem vagyunk ott. Lesya időben érkezik, addigra viszont már a korábban felmerült aggodalmaim úgy ahogyan a felszínre törtek, végül szerencsére tova is szálltak, így a megszokott magatartásommal lépek ki hozzá és szólítom meg őt. A váróban ücsörögve találok rá egyedül és ezután a bemutatkozással indítok, de ezen felül nem célom sürgetni őt. A kezébe helyezem a folytatással kapcsolatos döntéseket, de a váró helyett végül az irodámat választja, amelyre a reakcióm mosolyként formálódik arcomra, ám az indulás előtt felmutatja nekem a kezében lévő italát. - Megvárlak. - jelentem ki és így is teszek mielőtt ő maga törné meg itt tartózkodásunkat, én pedig csak ezek után követem őt. - Jól érzékelem, hogy a kijelentésed egy olyan műsorból van amit én nem ismerek? - érdeklődésem őszinte, hisz tényleg kíváncsi vagyok a válaszára. A sorozatok/filmek világa az a kategória amiben évekkel le vagyok maradva másoktól és csak nagy ritkán vagyok képben az aktuális trendekről. - Foglalj helyett ott, ahol neked kényelmesebbnek tűnik. - fűzöm hozzá mellékesen, de nem elhanyagolhatóan. A lehetőségekből akad néhány hisz ott a kanapé, a korábban behozott babzsák fotelek és plusz másik kettő fotel amelynek egyikében én szoktam helyet foglalni és a kanapé közelében található. Ám ha úgy dönt számára az asztal teteje nyújt kényelmet akkor aszerint rendezkedünk. Ésszerű döntésekhez bármikor hajlamos vagyok alkalmazkodni. A válaszát megvárom, de már csak ezután osztom meg vele további gondolataimat. - Tudom jól, hogy Dr. Kingstonnal már volt egy kialakított módszeretek és egyszer már végig mentél ezen, de mi még nem ismerjük egymást, így arra gondoltam, hogy ezt a mai együtt töltött időt erre szánjuk rá. - kezdek bele miközben őt figyelem. - Pár egyszerű kérdést fogok feltenni neked és amelyikre úgy érzed válaszolsz nekem, amelyik pedig kényelmetlenül érint nyugodtan kihagyhatod. - mosolyodok el biztatóan, aztán fejben rendszerezve magamat folytatom tovább. - Mesélnél nekem arról pár szóban, hogy valójában kicsoda is Lulu? - érdeklődöm, de ehhez kapcsolódóan hozzá is teszek még néhány gondolatot. - Sokszor mikor ezt kérdezik még nekem is nehéz megragadnom pontosan ki is vagyok, hisz hol is kezdhetném vagy mivel? Így ilyenkor felteszek magamnak néhány egyszerű kérdést fejben és most veled is ezt fogom tenni, hogy könnyebb legyen. - közlöm vele. - Kezdjük például azzal, hogy mik azok a dolgok amiket szeretsz csinálni? - úgy vélem mindenkinek akad valami ami lelkesíti, amiben úgy érzi megtalálta a tehetségét.
I never minded being on my own
Then something broke in me
and I wanted to go home
To be where you are ♡
★ lakhely ★ :
Manhattan
★ :
★ idézet ★ :
• Hello, I am Madelaine, your personal healthcare companion. On a scale of one to ten, how would you rate your pain? •
★ foglalkozás ★ :
pszichológus
★ play by ★ :
✿ margot elise robbie ✿
★ hozzászólások száma ★ :
416
★ :
Re: Lulu land | Madelaine & Lulu
Csüt. Márc. 21, 2024 4:21 pm
5évvel ezelőtt:
- A bárányok hallgatnakból van. - válaszol, miután a kérdésre egy pillanatra mélyen végigméri a nő arcát, találgatva ezt most csak jófejségből tudakolja, vagy tényleg fingja sincs, miből is idézett. Úgy tűnik az utóbbi, ami meglepő, mert bár fiatalak néz ki – valószínűleg épp hogy kiesett a vizsgáról -, azért a korosztályában biztos nagy sikere volt ennek a filmnek, még Luluéban is az, pedig elvileg ő még meg se nézhetné. Persze amiről a nevelők nem tudnak.... - Szerintem tetszene magának, van benne pszichológusi vonal... - ha azt vesszük nem túloz, de ezt már csak úgy megjegyzi, léptei már befelé viszik, és nyílt kíváncsisággal szemléli alaposan, mégis felszínesnek tűnően gyorsan a szobát és a szabad választási jog után végül a kanapéra kanyarítja a táskáját, és letelepszik mellé. A szoba igazából épp annyit árul el a másikról a szemében, amit már amúgy is sejtett a télapó összefoglalójából – fiatalos, lelkes, nem túl hivalkodó. Valószínűleg azért, hogy se a gyökerek, se az elitista seggarcok ne érezzék magukat kényelmetlenül mert vagy túl nívós vagy túl alantas helyre kell bejárniuk heti tudja a bánat hány alkalommal egy órát. Az öregnél minden a mindjárt kimegy a divatból, de még elegánsnak mondható és ízlésesnek határán mozgott, amit Lulu szintén kedvelt, szereti az öreg, múlttal rendelkező dolgokat, az apja is szerette, elcipelte régi bazárokba is, meg kereskedésekbe – már ha volt ideje vele foglalkozni. - Zavarja ha leveszem a cipőm, és felhúzom a lábam? - annyira nem paraszt, hogy megtegye kérdés nélkül, nem mintha a belülről jövő késztetés miatt várna vele a válaszig, mert ezek az „udvarias akarok lenni, mert azt találom helyesnek” érzések messze elkerülik. Ám a jó viszony kedvéért apja belé verte – igen, lehet szó szerint érteni bár nem kell brutalitást és vért is feltételezni mellé -, hogy ha boldogulni akar, az udvariasság a kulcs, meg a simulékonyság – utóbbit saját értelmezésében inkább mondaná hízelgésnek, de korából adódóan nem egy lexikon... Biccent, jelezvén, tudomásul vette, hogy újra kezdődik minden, erre is számított, mindig ez van, ha új emberrel kell beszélgetnie a múltjáról. Mindenki mindig előröl akarja kezdeni, mert biztos kurva izgalmas meg tanulságos végighallgatni, hogy élte meg, hogy az apja rács mögé, az anyja meg a föld alá került. De Dr Riggs aranyos, tekintetében nincs nyoma annak a beteges csillogásnak, amit némely perverz katasztrófaturista felnőttnél lát, akik vájkálnak a múltjában. Ezek zöme mondjuk újságíró, de az előző dokija is így kezdte, aztán persze halványult a csillogás, meg a szenzációra éhes tudálékosság. Nála mondjuk valószínű azért, mert a tárgyaláson is mellette volt, és kissé megfeküdte a gyomrát Frank módszere....meg amiket ott hangoztattak. A kérdésre felszökik a szemöldöke, és tipikusan azzal a tinis „mi a fasz” tekintettel méregeti, mintha a nőnek két feje nőtt volna, vagy mintha értelmetlenül hablatyolna. A magyarázatra végül enyhül ez a mimika, és hátradőlve – ha lehet már felhúzott lábakkal – elgondolkodik egy hümmögés kíséretében, ami csupán azt hivatott jelezni, felfogta a kérdést, csak épp még nem tud rögtön válaszolni. Ennek pedig sokkal egyszerűbb oka van, mint azt a szöszi gondolhatná, leginkább az, hogy fogalma sincs mit hazudjon. Arra nyilván emlékszik, miket mondott nagyjából az öregnek, meg azzal is persze tisztában van, miket szokott csinálni, amolyan hobbi kategóriába sorolva, de a szeretet....franc tudja. A többséget azért csinálja, mert az apjával közös hobbijuk volt...azokat mondhatni szereti, mert míg ezekkel együtt foglalkozott vele a férfi, az jó érzés volt, szerette az akkor kapott figyelmet, és büszke pillantásokat. - Hát....a telefonom nyomkodni... - klisé, ezt minden kurva tini csinálja, ezzel nem mond újdonságot, és hazudni sem hazudik, szeret kutakodni. Bizonyos emberek akik felkeltik az érdeklődését, róluk mindent elolvas, követi őket mindenhol a közösségi hálókon. - Olvasni is szeretek, már amennyi könyvet kapok, vagy kikölcsönözhetek. - fintorodik el, mert hiába az olvasójegy amit kapnak, nem minden részleghez jut hozzá, hogy haza is vigye, és ugyan nagyon jóban van Rickkel a könyvtárossal, aki diákmunkában dolgozik ott, Celeste, a vén szipirtyó, aki főállásban dolgozik ott, néha átnézi, mit is vinne el, és jól lebassza, amiért a korhatárán felül is válogat....vagy épp a kurva kellemetlen nézést kapja meg, amiért bizonyos dolgok érdeklik. Idióta némber.- Filmezni....de szerintem ezt mindenki... - eszébe jut, hogy a nő nem ismerte a Bárányok hallgatnakot - ...jó, nem mindenki, maga milyen filmeket szeret? Vagy nem sokat szokott nézni? - érdeklődik, utána ráér a sort folytatni, addig is kitalálja, milyen általános szarokat mondjon, ami hihető, de nem ugrik elő rögtön a békaboncolás, meg a preparálás a szerényből.Ilyen gyorsan nem akar új dilidokit.
Az aggodalmam minden perccel jobban kúszik vissza a helyére, hogy helyét a teljes figyelem vegye át melyet Lesya irányába tanúsítok. Az előttem lévő lány élete aligha kezdődött el, de közben már annyi mindenen ment keresztül. Az ő korában egészen más akadályokkal kellene szembenéznie amik könnyed buktatók és megoldhatóak. Olyan problémákkal amelyek nem törik meg őt egy életre lelkileg és alakítják át a jövőt szimbolizáló világképét olyanná amit sokszor rossznak érez, olykor pedig bizonytalannak. Mégis a sors egészen más történetet írt meg neki, így immáron az a lány akivel beszélni készülök olyan múltat tudhat magának, amit egy felnőtt elme is nehezen lenne képes befogadni, nemhogy elfogadni. A kezdeti súrlódások után megindulunk befelé, hogy együtt merészkedjünk erre a még ismeretlennek mondható terepre. Hisz nem tudhatjuk mit hozunk ki egymásból és mennyire lesz hatékony a munkánk, csak remélhetjük annak pozitív menetét. Ami engem illet, természetesen mindent megfogok tenni, hogy Lesya számára megteremtsek egy olyan közeget, amihez talán ha nem is egyből, de idővel biztonsággal tér vissza. Ahol leteheti a gondolataival járó terheket anélkül, hogy azt hinné azok rossz kezekbe kerülnek majd. Ezt akarom vele létrehozni. Egy buborékot ahol nem létezik más, csak az a jobb és reménytelibb élet amit közösen hozunk létre a számára. - Akkor ezért zavarodtam össze. - halk, szinte észrevehetetlen kuncogás hagyja el ajkaimat. - Nem túlzottan vagyok otthon a filmek világában. - vallom be, mintha valami bűnt próbálnék vele megosztani. Sokan úgy is fogják fel. - Igen, a klasszikusokéban sem. - fűzöm hozzá gyorsan, hogy ez mindenre kiterjed. Olykor-olykor előfordul, hogy valamilyen filmnek megtetszik a tartalma vagy éppen a tv-t kapcsolgatva megragadja az éppen zajló cselekmény a figyelmemet, de ez ritka eset. Általában le vagyok maradva mindenkitől. Hellyel kínálom őt, hogy ezután beavassam hogyan fognak zajlani a mi találkozásaink. Nem szeretnék egyből mindent a nyakába zúdítani, csak nagyvonalakban avatom be a terveimbe. Először csak ismerkedjünk egymással, aztán ha az alapok megvannak, akkor haladhatunk tovább. Nem kerüli el a figyelmemet a tekintetébe megjelenő zavarodottság, de nem is jegyzem meg neki hangosan. Megértem őt és át is érzem. A helyében én sem reagálnék másképp, ha valaki arra kérne írjam körül ki és mi vagyok pontosan azon kívül amit a külsőm vagy a rólam alkotott vélemények mutatnak. Ha Dr. Kingston vázlatait venném csak alapul akkor nem kizárt, hogy ki tudnék alakítani egy véleményt Lesyaról és ezzel le is zárhatnám az ismerkedős részt. Hisz valaki előttem már elvégezte a munkát, nekem miért kellene? Nálam ez nem így működik, ezért is fárasztom Lesyat ezzel a legtöbbünk számára kényelmetlen tereppel. És így egyben arra is lehetőséget biztosítok neki, hogy ő maga is megismerjen engem, ha valami érdekli velem kapcsolatban. Ezután viszont figyelmesen hallgatom minden egyes válaszát és a telefon említése után elfojtok egy mosolyt. Kézenfekvő, és magam is bűnös vagyok ebben, habár nem vagyok épp egy technikai zseni. Szerintem Lesya többet tud, mint én, de ezt most nem akarom az orrára kötni. - Olvasol mostanában valamit..vagy van amit szívesen elolvasnál? - fogalmazom át félúton a kérdésemet, hogy egyikre vagy másikra választ kapjak tőle. Attól függ éppen melyik aktuális neki. De aztán elgondolkozom mondandójának másik felén. - Mennyire korlátoznak téged ebben? - érdeklődöm tőle, hisz a szavaiból ítélve ugyan akadnak lehetőségei, de bizonyára nem annyi szerintem mint szeretné. Ezzel kapcsolatban most egy újabb ötlet formálódik a fejemben, de megtartom magamnak amíg választ nem kapok tőle. Aztán kitérünk a filmekre és a visszakérdezése mosolyt csal az arcomra. - Nem mondanám, hogy nem szeretek, inkább csak nehezen találok olyat, ami megragadja a figyelmemet. Az olvasást jobban kedvelem. - osztom meg vele. - De ha választani kellene, akkor szívesebben megnézek egy thrillert vagy egy vígjátékot. Előbbi esetében kedvelem az olyanokat, amik elgondolkoztatnak. - folytatom tovább mielőtt visszakanyarodnánk hozzá. - De te jobban otthon vagy ebben a világban. Mesélj, mik azok amiket szerinted kötelező lenne megnéznem. - helyezkedek egy kicsit a fotelemben. - Hátha azok után kevesebb olyan megjegyzést kapnék, hogy hol lakok én, egy kő alatt? - nevetek fel halkan erre, de aztán ezt követően átadom neki a szót.
Kezdőlap
