Cale & Rowan & Katniss Devil or Angel?

Talán butaság olyant kérdeznem, hogy fáj-e valami, ami egyáltalán nem hiszem, hogy jó érzés lehet, deee, a válasz amit kapok még ennél is nagyobb hülyeség. Bár nem vagyok pszichológus vagy valami, mégis azt gondolom, hogy ez a Rowan nevű férfi valami lelki sérült lehet. Minden bizonnyal valaki nagyon megbánthatta, hogy ilyen butaságra vetemedett. Én például még egy sima injekciós tűtől is félek. Nem lehetünk mind egyformák. De ez akkor is elég beteg, na meg komolyan elgondolkodtat, hogy vajon kettejük közül melyikük lehet az őrültebb. Annyi bátorságom mondjuk azért nincs, hogy ezt hangosan meg is kérdezzem.
- Egyszerűbb lett volna el menni azzal az összetört szívvel mondjuk egy pszichológushoz nem? Mármint nekem ez sosem jutna eszembe, pedig engem is bántottak már meg. - zavartan vakarom meg a fejem, mert nem igazán értem, hogy hogy lehet élvezni az ilyesmit, de hát ő tudja. Még azt sem teljesen sikerült felfognom amúgy, hogy hogyan is kerültem ilyen helyzetbe egyáltalán. Eddig alig ismertem valakit ebből a vároból, most meg egyszerre nagyon sok fura ember lépett be az életembe. És még a nővérem szerint én vagyok az őrült. Hát akkor mit szólna ha hallaná, hogy gyilkosokkal meg mazochistákkal bandázok, akik mellett igazi angyal vagyok? Főleg akkor gondolom még inkább ezt így, amikor a kíváncsiságomra ismét megkapom a kielégítő választ. Bár igaz, hogy nem nagyon értem még így sem, de egy kicsit csillapodott legalább a tudásszomjam. Azt hiszem, hogy azt sosem fogom megszokni, hogy valaki ennyire könnyedén beszéljen egy ember haláláról. A két férfi között jár a tekintetem miközben Rowan még egy kicsit ki is egészíti a Cale történetét, de a banános megjegyzésén azért elkacagom magam, mert nem bírom megállni. Legalább van valaki, aki ki meri mondani, hogy a főnököm bolond. Erre én is rájöttem, bár azért ilyen nyíltan nem biztos, hogy ki is merném mondani. De viccesnek mindenképp vicces, hogy más meg igen. Na de, hogy a zsarnok főnököm képes volt szeretni valakit... az igazán meglep.
- Hát ez igazán... romantikus történet. Na én pont ezért nem akarok soha szerelmes lenni. - mutrázok ismét és próbálom felfogni mindazt amit hallottam, bár az még mindig nem fér a fejembe, hogy hogy tudja bárki is bántani azt, akit szeret. Vagy akár csak rá gondolni is arra. Én akiket szeretek, azokat védeni szoktam a magam módján, de eszembe nem jutna háborúzni azzal. Meg amúgy senkivel. Miért nem lehet békességben élni? Még a végén kiderül, hogy mégis csak van szíve Calenek, így hát gyenge pontja is. Oké, az már elvileg nem él, akit szeretett, de biztosan van még olyan ember az életében aki kedves a szívének, nem? Mindenkinek vannak szerettei, még ha azt titkolják is.
Egy sátorba érve egyáltalán nem nyugtat meg az a gondolat, hogy milyen szőrnyek vannak itt valahol, és bár van bennem egy kicsi kétely, hogy vajon valóban igaz lehet-e, de mégis körbe nézek, hiszen sosem lehet tudni. Bár azt nem hiszem, hogy valódi lenne bármi is, amiket Rowan felsorol, de épp elég már az is, ha mondjuk valaki eszelős be van öltözve annak a bohócnak, vagy épp szirénnek. Igazi legyen vagy sem, de nem szeretnék találkozni semmivel inkább.
- De ha az a bohóc veszélyes és be kell zárni, akkor mire lehet őt használni? Tényleg gyerekeket eszik? Ha nem tud ki jönni amúgy sem onnan ahol van, megnézhetem? - persze, hogy érdekel, hogy hogyan nézhet ki. Meg ha megmutatja, legalább az is kiderül, hogy kamuzik-e. De remélem, hogy nem etetnek vele tényleg gyerekeket azért. Bár a medence igazán feldobja ezt a helyet, de amint ki bújik belőle valaki, hátra ugrok és nem is olyan rossz ötlet inkább meghúzni magam kettejük között, mert fogalmam sincs, hogy az a szirén igazi-e vagy csak valaki épp tréfálkozni próbál velem, de sokkal jobb így. Bár az rosszul esik, hogy Cale simán hagyta volna, hogy elkapjon, pedig elvileg a védelmét is élvezhetem. Meg hát azt hittem, hogy szüksége van rám. Mégis megetene szerintem itt bármivel. Ha meg akar szabadulni tőlem, akkor miért nem enged csak szabadon egyszerűen? Láthatatlan szerződés ide vagy oda.
- Helyes. Maradjon csak a vízben, bárki is legyen az. - igaz, hogy aztmég mindig nem értem, hogy ha valaki be van öltözve szirénnek, akkor, hogy a csudába bírja a víz alatt olyan sokáig? Mert ne már, hogy az igazi legyen. Mondjuk mindegy nekem. Csak a közelembe ne jöjjön. Nem gondolom, hogy egy iskolát felépíteni sokkal könnyebb lehet, mint a cirkuszt, viszont annak legalább lenne értelme. Mármint nyílván van a  cirkuszoknak is, amennyiben tényleg csak arra használják, hogy az emberek szórakozzanak és nevessenek. De amit mi akarunk építeni az nem ilyen célt fog szolgálni, így persze, hogy nem is vagyok olyan lelkes. Semmiképp sem szeretnék részese lenne az emberek lemészárlásának vagy akár kínzásának.
- A pénzre tudtommal rá dolgozok. - szólok vissza, mert engem aztán ne adjon úgy elő senkinek, mintha valami kéregető lennék. Az már más kérdés, hogy olyan nagyon nem erőltetem meg magam azért. De jobb is, hogy inkább ide jöttünk és nem kell építenem. Szerintem az életem vége sem lenne elég, hogy a végéhez érjünk. Miközben beszélnek egy számomra érthetetlen dologról, unottan kezdek el dobolni ujjaimmal az asztalon, és nagyon szívesen rá kérdeznék, hogy miről is van szó, de most inkább nem ütöm bele ebbe az orrom. Már így is túl sok információ jutott el hozzám pillanatok alatt. Bár azért az túlzás, hogy élvezném az örökké tartó rabszolgaságot. Ha csak tényleg nasizgatásról szólna minden, nem szólnék. Az izgalmas feladat alatt sem hiszem, hogy ugyanazt értjük, de az igaz, hogy nem hálátlan.
- Jó, mindegy. Már beletörődtem a sorsomba. - ismét vállat vonok és mutrázok is, ahogy Cale megint arra utat a tenyerét mutogatva, hogy ő pénzel. Na és? Ő akart a  főnököm lenni, hát akkor fizessen csak. Nem mintha nem lenne miből. Elég csak rá nézni a házára. Szerintem soha életében nem kell attól tartania, hogy anyagi gondjai lennének. Ilyen téren mázlista. Majd talán ha évek múlva akár leszünk olyan igazán jóban, megkérem, hogy nekem is vegyen egyet. Addig is jól el vagyok a nagybátyámnál. Valami hírtelen jött ötlettől vezérelve hajolok közelebb Rowan füléhez, abban reménykedve, hogy ő tudja a választ a kérdésemre, bár nem igazán nyugtat meg a válasza. És nem is értem azt. Arra céloz, hogy legyek a Cale szeretője? Na azt már biztos nem!
- Ez nem hangzik túl jól... - és meg is kérném, hogy gondolkozzon még valami más lehetőségen, de a gonosz főnökömnek nem tetszik nagyon a jelenet, így inkább magamban tartom azt, amit mondanék, mert simán kinézem belőle, hogy bedob a vízbe az az izé mellé. - Azzal egyikünk sem járna jól. Ki hordaná ki a csomagokat? - pislogok nagyokat rá, emlékeztetve arra, hogy nagyon is szüksége van rám. Viszont az, hogy Rowan kiáll értem meglep és még a bátorságom is vissza jön miatta. Ki tudja... talán rá vehetném, hogy valahogy mentsen meg a főnökömtől. Bár úgy tűnik eléggé jóban vannak.
- Köszönöm. Ezt észben tartom. De tudod mindig ezt csinálja. Fenyegetőzik és parancsolgat is. - nem szoktam árulkodni, és aligha hiszem, hogy most is lenne ennek bármi értelme, viszont tudom, hogy legalább megvédene, ha bántani akarna. Meg amúgy is jó érzés látni, hogy Cale milyen arcokat vág. Tutira azért hozott ide, mert rám akart ijeszteni és ehhez képest meg még tök jól el is vagyunk. Az már másik kérdés, hogy mi fog történni akkor, ha innen kiérünk. Mindegy, addig is élvezem, hogy védelem alatt állok. Bár az nem tetszik, hogy még el is mutogatja Rowan, hogy hogy is járhatok. Én is tudom... egy gyilkossal haverkodni benne vana  pakliban, hogy kinyírhat bármikor. Mintha annyira örülnék ennek.
- Ha arra célzol, hogy a szeretője kéne legyek én is, hogy aztán meg azért nyírjon ki, akkor az ki van zárva! - rázom meg a  fejem határozottan, majd Cale-re nézek. Nagyon remélem, hogy neki is nem az a terve velem. - Ugye semmi olyasmi nincs köztünk? - és nem is lesz. Hogyan is lehetne?  Legalább dupla annyi idős lehet, mint én vagyok.
- Tényleg bármikor jöhetek ide? Bár nem biztos, hogy egyedül is ide találnék. Tudod te tényleg kedves vagy. Egyesek példát is vehetnének rólad. - hát igen... ebből ismét megtanultam, hogy az embereket nem a külsejük alapján kell elítélni. Bár attól még azt gondolom, hogy őrült ő is, csak máshogyan mint Cale. Vagyis nem mintha annyira ismerném, de nem tűnik olyannak, aki bántana.

Cale & Rowan & Katniss Devil or Angel?

Én tényleg minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy megértsem azt amiről Rowan beszél, de sehogy sem megy. Ki képes ártani magának csak azért, mert rossz napjai voltak? Soha nem értettem mondjuk azokat sem akik megölik magukat valami ostoba lelki csalódás miatt, de hát gondolom ezeket mindenki máshogyan éli meg. Pedig ha jobban belegondolok nekem is lenne - és lett volna - elég sok okom arra, hogy kárt tegyek magamban. De könyörgöm... én szeretek élni. Még akkor is ha néha nem minden épp úgy alakul ahogy tervezem. De az való igaz, hogy az a pszichiáter nem sokat segített a főnökömön, ezt nem is vitatom, így csak arra a kérdésre megrázom a fejem, mert azt nem tudom, hogy a lekével mi van, de az tuti, hogy őrült.
- Én még tényleg nem voltam orvosnál...vagyis ilyennél nem, és remélem nem is lesz rá szükségem. De oké, mondjuk, hogy elhiszem, hogy az ilyen pszichológusok csak a pénzre mennek és nem számít az, hogy helyre zökkentsék az emberek lelkét... de akkor sem hiszem, hogy az amit saját magaddal tettél megoldotta volna a problémádat. de persze ezt csak te tudhatod. - vonok vállat, mert azt hiszem, hogy ezt ssoem fogom megérteni és ennek az a fő oka, hogy félek a fájdalomtól és minden ilyen hülyeségtől úgy eleve. De ismét tátva marad azért a szájam amikor az mellett, hogy segítőkész, még az is kiderül, hogy van egy lánya. Az meg mégis, hogy lehet? Mármint oké, ezt nem fogom így megkérdezni, mert nem vagyok annyira hülye... tudom, hogy nem a gólya hozza a gyerekeket, de akkor is. - Bocsi... de miért adtad őt örökbe? - vonom fel a szemöldökömet, mert sosem értettem azt, hogy egy szülő miért tesz ilyent a gyerekével. Bár az igaz, hogy néha jobb lenne ez sok gyereknek. Az én apám sem volt egy minta ember, de ez van. Legalább ott volt anya és a nővérem is. Közbe közbe azért rá pillantok Cale-re is, aki úgy el van foglalva a gondolataival, hogy simán le is léphetnék, azt sem venné észre. Tutira, hogy azon a halott szeretőjén vagy kicsodáján gondolkodik. Bioztosan elő törhettek belőle az emlékek. Hát igen... a szerelem néha furcsa. Még jó, hogy én nem hiszek abban. Még akkor sem hinném, hogy létezik ilyen érzés, amikor felvázolja, hogy az milyen is, és azzal mintha meg is magyarázná az arcával történteket, bár ettől még azt mindig nem nagyon értem, hogy mit oldott meg az egésszel. Mindegy is.
- Hát ami azt illeti azért volt már barátom. Kettő, ha jól emlékszem. Persze nem egyszerre. De nem éreztem ilyent, amiről beszélsz egyikkel sem. Nem is hiszem, hogy szeretném érezni, ha az ember ilyen butaságot is csinálhat miatt. - Én szeretem nézegetni magam a tükörbe, szóval az arcomat egészen biztos, hogy nem bántanám soha. Még olyan fiatal vagyok... azért azt nagyon nem akarom, hogy soha senki ne nézzen rám, mert megcsonkítottam magam. Azért amiért most így gondolkodom a szerelemről, attól nyílván örülnék ha egyszer lenne valaki, aki szeretne. Bár ne úgy, hogy csalódjak benne. És ne is most, hanem monjuk olyan 10-20 év múlva. Izgalommal tölt el minden félelmem ellenére is, hogy ennyi csoda lényről került szó, és igaz, hogy nem hiszek abban, hogy valódiak lennének, de azért mégis csak szívesen megnézném azokat.
- Hát inkább csak kíváncsi vagyok. - vonok vállat, majd a Cale parancsára homlokam elé emelem tenyerem, olyan katonásan, hogy megértettem, bár még mindig fogalmam sincs, hogy milyen növényekről beszélnek, és abban sem vagyok biztos, hogy én sem felejtem el. Egyszerre túl sok ez a mindenféle információ, hogyan tartsam észben még azt is, amit neki kéne? Mert igyekszem ám azt is felfogni, hogy milyen Borgan, meg, hogy tényleg egy igazi szirén van a vízben, de esküszöm nem tudom, hogy keveredtem ebbe bele. Úgy érzem magam, mintha én lennék Alice csodaországból. De komolyan. Itt aztán minden van.
- Remélem nem hiszi majd azt, hogy én is valami betörő vagyok és nem fal azért fel. - és abban is bízok, hogy nincs ebben semmi átverés és tényleg be lesz zárva valahová. Igazán örülök, hogy Cale is jóvá hagyta, hogy lássam azokat a valamiket, mindig elfelejtem, hogy ő a főnök. Bár az ő barátai nem tűntek olyan veszélyesnek azért, csak kicsit dilisnek, de azon már meg sem lepődök. Remélem, hogy nem lesz ez másképp az itt élő akármikkel sem, és bármit fogok látni, az messziről ki fog kerülni. Bár azon Mr. P.-n ismét fennakadok, mert megint fogalmam sincs, hogy miről beszélgetnek. Az pedig csak véletlenül alakult úgy, hogy sugdoloyni kezdjek, de nem túl bízalom gerjesztő mindaz, amit tanácsnak hallok. Az viszont jó, hogy nem kell a főnököm szeretője legyek a közeljövőben. Annyi gonddal kevesebb. Bár, hogy barátok lehetnénk...végülis nem lehetetlen. De van valami abban is azért, amit Rowan mond. Valahogy végülis jól is járhatok. Ha azelőtt nem nyír ki persze.
- Barátok? Hát végülis... miért ne lehetnénk azok. - pislogok nagyokat Cale-re, mert az igaz, hogy amig jóban vagyunk addig sokkal könnyebb minden. Meg ha megkedvel, talán fel is szabadít az ígéretem alól, amire rá kényszerített. Sosem lehet tudni. De azért arra felkapom a fejem amiket Rowan ismér mesélni kezd. Tuti biztos, hogy a drága főnökömnek eszébe sem jutott akkor mikor ide hozott, hogy ennyi mindent meg tudok majd. Ha nem voltak mindig jóban, és hullámzó a kapcsolatuk az azt is jelentheti, hogy nem is olyan igazi barátok, szóval ez a helyzet simán fordítható akár az én javamra is. Nem mintha lenne egy konkrét tervem, vagy bizalmam bárki iránt is, de azért elgondolkodtat egyen s máson.
- A munka az volt, hogy embereket ölj meg? - pislogok nagyokat, majd ismét vissza nézek Cale-re. Nagyon remélem én nem kell ilyen feladatokat teljesítsek. - Miért mindig más kell elvégezze a piszkos munkát? - kérdem Cale-től össze húzótt szemöldökkel, és már megint nem tetszik ez az egész. Bár kétlem, hogy az ilyemsire éppen engem tartana a megfelelő embernek. Vagyis ebben azért bízok. - Kedves tőled, hogy segítettél Mr. P.-nek, viszont megérdemelte, azok után, hogy terrorizáltad, nem? De azt gondolod, hogy majd ebből a munkából nekem is lehet hasznom és egyszer üzletasszonnyá is válhatok? - igen... valami ilyesmi jött át mindabból, amiket mondott. De az biztos, hogy megölni senkit nem fogok azért. Pénz ide vagy oda. Tényleg butaság volt Rowant a külseje alapján elítélnem elsőre, mert valóban úgy tűnik, hogy rendes, de attól még ő is őrült. Hisz épp mondta, hogy diliházban is volt. Ez mondjuk nem meglepő, hiszen amit tett magával sem arra utal, hogy ép lenne az elméje. De velem kedves, és csak ez számít.
- Azt hiszem, hogy majd még tényleg meglátogatlak. - kuncogom, mert tutira ő lesz az én emberem! Ha magam mellé fordítom, akkor talán ha az életem végéig tartó fogságom mégis csak tartani fog inkább csak a Cale élete végéig - mert még mindig ő van közelebb a halálhoz figyelembe véve a korát -, de legalább számíthatnék a védelmére, nem? Így a pénz forrásom is megmarad és az életem is. Na meg barátaim. Tiszta üzlet. Már sokkal jobb kedvvel kelek fel végül, hogy felfedezhessem a cirkuszt, bár az túlzás azért, hogy ne lenne bennem félelem, mert a jó ég tudja, hogy mi fog rám várni. Kíváncsian nézelődök körbe, utoljára gyerekkoromban voltam cirkuszban, bár ott nem volt ennyi furcsa minden. Szerencsére, mert amúgy a bohócoktól mindig féltem. Már akkor is. Az a vicces haj, meg piros haj rendesen képes volt a frászt hozni rám, nem beszélve az idétlen öltözékről. Valami ilyen elképzelésem is van, arról a kannibál bohócról is, de addig is amig elérnénk hozzá, befurakodok a két férfi közé, hogy ha bármi is meg akarna enni bárkit, akkor velük kezdje. Valahogy középen sokkal biztonságosabbnak tűnik, attól függetlenül is amúgy, hogy öltek embert. Legalább nem ették azokat meg. Vagyis gondolom, hogy nem. Főleg az a magas nyuszinak öltözött valami néz ki ijesztően. Hogy nőtt ekkorára egyáltalán? Látom, hogy vannak ilyen olyan táblák, de nem olvasom el egyiket sem, mert sosem szoktam elolvasni az ilyesmiket, túlságosan lusta vagyok hozzá, meg sosem szokott érdekelni. Csak egyre lelkesebben megyek tovább mellettük, vigyázva arra, hogy végig kettejük között maradhassak, és amint meglátom azt a bohócot szinte ledöbbenek. Sokkal jobban, mint a tigrisektől meg oroszlánoktól. Valószínűleg azért, mert azokat már láttam korábban is. Ellentétben egy gyerekevő bohóccal. Aki bár első látásra ijesztően néz ki, ugyanakkor szomorúnak is. Soha életemben nem láttam ilyent és újból elgondolkodok azon, hogy ez vajon egy ember-e aki bohócnak öltözik, vagy valami más lény? Tényleg megeszi az embereket, vagy csak ez valami rémtörténet róla? Kicsit közelebb bátorkodok, de amint feláll vissza is fordulok, megint a két férfi közé állva, és a szám ismét tátva marad, mert ez valami hihetetlen. És még megszólalni sem tudok, pedig én nagyon is tudok beszélni. Ez hogy lehetséges? Honnan a csudából került ide? Nyelek egyet, mert úgy néz pontosan rám, mint aki képes lenne felfalni. A tekintetünk is találkozik egy rövid időre, majd a zsebébe nyúl, mintha cukorkát akarna adni nekem. Bizonytalanul lépek ismét előre egy aprót, majd vissza pillantok a két férfi felé, akik beszélnek valamiről, de nem érdekel az most, mert sokkal jobban leköt az előttem lévő furcsa ember szerű valami. Aztán még közelebb megyek kívéncsiságból, mert abban bízok, ha el veszem tőle a cukorkát, akkor barátságosabban fog nézni. Így hát a kezem nyújtom felé, de csak lassan, óvatosan, mert az amúgy is remeg eléggé. Az a tervem, hogy majd csak gyorsan kikapom a kezéből és vissza is húzom a sajátomat.

Cale & Rowan & Katniss Devil or Angel?

Tudom én, hogy valamit mindenképp meg szeretne értetni velem, és bár igyekszem olyan képet is vágni, mint aki valóban érti amiről beszél és fel is fogja, azonban gőzöm nincs, hogy miről is beszél. Mégis megrázom a fejem, mert depressziósnak valóban nem néz ki, ugyanakkor az még mindig nem tiszta, hogy mire volt jó az, amit magával tett. És egyáltalán hogy érti azt, hogy én vagyok az akit nekem kell megölnöm? Hát azt hiszi, hogy zakkant vagyok? Még az is rosszul esik, ha megcsíp egy légy, nem, hogy magammal csináljak bármi hasonlót.
- Hát majd megpróbálom észben tartani ezt a sok mindent. - na nem mintha ezt a társaságot én választottam volna magamnak. Ők találtak rám. Mindig ez van amúgy is. A bajt sosem én keresem magamnak, hanem az valahogy mindig jön magától. Ez az, amit anya sem értett meg soha. Mikor azt mondom, hogy valami nem az én hibám, akkor az valóban úgy is van. De az egészen biztos, hogy embereket ölni meg kínozni sosem fogok. Még akkor sem, ha az életem végéig  bele ragadtam ebbe a mocsokba. Valahogyan majd csak lesz. Mindig van valahogy. Bár nem szeretek a jövőre gondolni, inkább az a mának élő tipus vagyok, azonban kezd derengeni, hogy tényleg nem nagyon lesz ebből most számomra visszaút, legfeljebb csak akkor, ha valami csoda történik. Az pedig teljességgel ledöbbent, mikor még azt is közli velem, hogy gyereke van. Azt meg még örökbe is adta. Oké, ha körbe is nézek, nem épp gyerek neveléshez való ez a hely, de... itt is lakik? Nincs háza? A miértjét azonban ahogy megmagyarázza rá is jövök, hogy talán valóban jobb így annak a gyereknek. Az én apám sem volt valami jó ember, viszont ha Rowan lenne az, én tutira félnék tőle, és eszem ágában sem lett volna őt megkeresni. Már eleve ez a hely is elég ijesztő. Oké, nem tűnik olyan gonosznak, de akkor is.
- Te aztán jó sok mindenen mentél keresztül. Csoda, hogy még nem vagy ráncos és fehér hajú. De azzal egyet értek, hogy jobb volt szegény lánynak. - vajon tudja, hogy egy javítóintézetben fogant meg? Na és az anyjának miért nem kellett? Nagyon nem lennék az ő helyében. Calere pillantok én is, mert hát igen...simán kinézem belőle, hogy valakit a gyerekével fenyegessen meg. De én nem vagyok semmi fura ember lánya, és mégis rám talált. Szóval valójában mindegy, ha valakit akar, akkor azt megszerzi. De azért az érdekelne, hogy mivel biztosította így be? Tutira eljövök még ide, mert segíthetne nekem is az egészen biztos. Ahogyan az is, hogy nem olyan barátok, akik hűségesek lennének egymáshoz. - Igazából engem már semmi sem tud lesokkolni azt hiszem. - életemben nem hallottam még ennyire különös történetet egyszerre. Ha valaki az én helyemben lenne és elmesélné azt, hogy milyen furcsa emberekkel találkozott és milyen beteg történeteket hallott, biztosan nem hinném el. Pedig mindez nagyon is valós. Az meg, hogy hogyan jutottunk el a szerelmi életemhez, már jó magam sem értem, de kicsit azért mégis kínos egy idegen férfivel beszélni ilyesmiről. Meg amúgy bárkivel.
- Emberekben azért már csalódtam... a nővéremben például. De... eszembe nem jutna őt bántani azért. Inkább sírok egy kicsit a sarokba és túl teszem magam rajta. Szerelmes ugyan nem voltam, remélem nem is leszek... de ha mégis, és megbántana, akkor sem hinném, hogy egy fejszével le tudnám vadászni. - vakarom meg zavartan a fejem, mert valakit igaz, hogy már én is bántottam, de csak azért, hogy segítsek Miranak, aki meg szépen elárult utána. Mindegy. De úgy alapjáraton nem vagyok agresszív, főleg nincsenek gyilkolásra való hajlamaim. Legalábbis még. Ha őt rá vette valahogyan Cale, hogy gyilkoljon a kedvéért, akkor azért az megjárja a fejemet, hogy mi lesz ha engem is rá fog erre kényszeríteni valamivel? Nem akarok gyilkos lenni soha de soha. Még akkor sem, ha esetleg az illető azt megérdemelné. Nem gondolom, hogy jogunk lehet eldönteni, hogy az emberek meddig éljenek.
- Hogy lehet erről ilyen könnyen beszélni? Nem tűnik úgy, hogy megbántad volna, hogy a kedvéért embereket öltél... - mutatok Cale-re, aki valamiért megszólalni sem akar. A csenedes emberek általában forgatnak valamit a  fejükben, és ezt onnan tudom, hogy én is mindig akkor voltam a legcsendesebb, ha valami ravaszságon járt az eszem. Remélem, hogy akármire is gondol, nekem nem lesz hozzá közöm. Kicsit meglep a felháborodása, pedig valóban úgy gondolom, hogy az a Mr. P., akinek gondolom rendes neve is van, megérdemelte, hogy segítsen rajta.
- Hm... akkor te egy olyan gyilkos szerű alak vagy, aki azért szeret az embereken is segíteni... - állapítom meg, hiszen a lényeg valami ilyesmi ebben a történetben. Bár azt nem értem, hogy hogyan lehet egy ember egyszerre jó is és rossz is. Mert embert ölni nem jó dolog... segíteni rajtuk viszont annál is inkább. Vagyis, ha azt hittem, hogy a főnököm a világon a legfurább ember, akkor tévedtem... mert Rowan még őt is felülmúlja. A szavain azonban eltöprengek. Igaz, hogy mióta ismerem Calet mindig van pénzem, meg hát olyan nagyon nehéz munkákat nem is kellett véghez vigyek érte, de... az életem végéig is így fog vajon maradni? Meg hát azért az is túlzás egy kicsit, hogy ez lenne a vágyam. Egy gyilkos rabszolgájának lenni.
- Hát... azért valami másról álmodoztam eddig. De, majd alkalmazkodok. Aligha van választásom. - vonom meg a vállam, megint csak lesz ami lesz alapon. Már úgyis mindegy. De abban azért egyre biztosabb vagyok, hogy el fogok még ide jönni látogatóba. Mert mindent össze vetve, nem is olyan rossz társaság. Ha eltekintek attól, hogy sokban talán nem is különbözik a főnökömtől.
Gondosan furakodok be kettejük közé miközben Rowan körbe vezet, mert kicsit biztonságosabbnak tűnik minden ha két felőlről is védve vagyok. Közbe azért a hátam mögé is pillantva, hogy az a nagyon magas nyuszi maszkú akármi nehogy a nyomunkba jöjjön. Szerencsére biztonságos a terep - már amennyire -, nekem pedig tátva marad a szám, amint a ketrecek közé érve megpillantom azt a bohócot, akit valahogy nem így képzeltem el. Azt sem igazán tudom eldönteni, hogy az egyáltalán ember-e. Először szomorúnak tűnik - bár én sem örülnék, ha egy ketrec lenne az otthonom -, de aztán feláll és rájövök, hogy még annál is ijesztőbb, mint amilyennek elsőre tűnt. Kíváncsian figyelem, ahogan cukorkáért nyúl és azt felém nyújtja, én pedig gondolkodás nélkül lépek közelebb hozzá, hiszen azon az elven vagyok, hogy a ketrec úgyis megakadályozza abban, hogy bántani tudjon. Persze azért vigyázok arra, hogy ne legyen hírtelen a mozdulatom, elég lassan nyújtom felé a kezem is, végig a bohóc tekintetét figyelve, akinek még a szemei is csillognak, hát a nyála, hogy folyik. Elég undorítóan fest ami azt illeti. Ekkor hírtelen ránt valaki hátra a karomtól fogva, amitől felszisszenek, hiszen váratlanul ért, majd látva, hogy Rowan mérges lett rám, bűnbánóan pillantok felé.
- Sajnálom... - motyogom remegve, majd meghallva a bohóc ijesztő hangját, kezeimmel eltakarom a füleimet is. Azt hiszem, hogy nem csak Rowant, de a bohócot is sikerült felhergelnem. Honnan tudhattam volna, hogy ezt nem szabad tennem? Csak barátkozni próbáltam azzal, hogy elfogadom a cukorkáját. Végül el veszem kezeimet a fülemtől, hogy halljam mindazt, amit Rowan mond, és szaporán kezdem vonogatni a vállam, még mindig nagyon megbánva mindent. Mert semmi rossz szándék nem volt bennem.
- Én tényleg nagyon sajnálom. Nem ezt akartam. - nézek vissza rá miközben kifele terelget, aztán a főnökömre is, aki remélem, hogy nem lesz nagyon dühös, amiért elrontottam ezt is. Ez van... mindig egyszer cselekszem és utána gondolkodom. Mit tehetnék? Ők is bele voltak merülve a beszélgetésbe, igazán figyelmeztethettek volna, hogy nehogy be dőljek annak a cukorkás trükknek. És még mindig bőg vagy mit csinál az a lény. Hát... még jó, hogy nem nekem kell ezt tovább hallgatnom. - ...de azért remélem még tényleg eljöhetek ide. - vonok vállat miközben egyre távolabb kerülünk a ketrecektől és minden mástól. Az tuti, hogy többet a bohóchoz közel nem megyek. Talán csak akkor ha alszik.