Már eltelt két-három nap azóta, hogy nem futottam össze Katyvel és nem is hívtam fel telefonon, ám elérkezettnek láttam az időt, hogy végre újra összehozzunk egy találkozót. Elővettem hát telefonomat, hogy felhívjam, ahogy az órát nézegetettem, már az ebéden is túllehetett, mert már fél egy is elmúlt. Csörgetni kezdtem, ám csak csengett, de fel nem vette senki. Érdeklődve néztem a mobilom kijelzőjére. Nem vette fel. Első gondolatom az volt, hogy felültetett, ám nem akartam elhamarkodott következtetéseket levonni és rögtön egy machetával a nyomába eredni, hogy lekaszaboljam. Talán csak dolga van otthon, bizonyára nem ért rá, mert a rokonok fontosabbak. Elvégre úgy egyeztünk meg, hogy azért nem szólhatok, ha a családdal van dolga, hisz én bennem is van azért némi belátás. Vártam, vártam, majd kis idő elteltével újra elkezdtem őt megcsörgetni. Néhány csörgés után fel is vette, én pedig elégedetten bicentettem. Ezek szerint valóban csak dolga volt és nem tudott telefonközelben lenni, vagy éppen csak nem mert beszélni. - Helló Katy, Cale vagyok - mutatkoztam be, ha esetleg a telefonszám alapján nem tudott beazonosítani. Lehet nem írta oda a nevem is, vagy nem jegyezte meg, hogy a szám hozzám tartozik. - Szeretném, ha eljönnél hozzám. Hiányzik a társaságod és van itt egy kis munka is, ami neked való. Kössük össze a kellemest a hasznossal. Ne izgulj, senkit nem kell bántanod és ezennel csomagot sem kell vinned senkinek, de olyan ruhában gyere, amit nem sajnálsz nagyon, ha koszos lesz és lehetőleg vastag talpú bakancs legyen rajtad, mert ki fogunk menni a természetbe is. A már megszokott házamban várlak, itt kezdünk el dolgozni, eszünk sütit, iszunk kávét, turmixot, hogy kellő boldogsághormont szedjünk magunkra, utána jöhet a munka.
Miután letettem a telefont a barkács eszközökre néztem, az alkatrészekre, amik ott hevertek be és kicsomagolva. Reméltem, Katniss nem óckodik egy kis szerelgetéstől és barkácsolástól. Nem vártam el tőle, hogy olyan profi legyen, mint a Wright fivérek, vagy Rubik Ernő, én sem voltam az. Egyébként sem kell nagy dolgokra gondolnia, nem lézerágyút kell majd építenie. A konyhába mentem, ahol összekészítettem az asztalra a nasit, kávét, gyümölcsleveket, turmixokat, hogy kellemesen induljon a közös program.
Mivel azóta sem hallottam semmit az újdonsült főnököm felől, kicsit elkönyveltem azzal, hogy talán meggondolta magát és rájött, hogy mégsem én vagyok az, akire szüksége lehet. Mert mit tudhatok csinálni én, amit ő nem? Tök logikátlan. Nem mintha nem sikerült volna ismét elvernem a pénzt, amit adot... igazából a semmiért, de akkor is. A nagybátyámnak sikeresen beadtam azt a hülye dumát a munkahelyemről, bár először kételkedett, de miután felmutattam a hazug szerződésemet, végül bele törődött és még örül is, hogy nem kell ő szponzorizáljon, mert szerinte nagyon sok pénzébe kerülök. Meg azt gondolja, hogy rendes munkás emberként majd megváltozok, bár szerintem ő abban hisz, hogy a jó irányba, amit egy rossz ember mellett kétlem, hogy lehetséges lenne. Nem mintha nem szeretnék tényleg olyan életet, ami normális, de valahogy nincs hozzá túlsok szerencsém. Hiába igyekszem kerülni a bajt, az valahogy mindig megtalál engem. Lustán esek be az ágyba, kezeimet széttárva és élvezem a fülembe bőgő zenét, amit az egész házat megtölti, a szomszédok ilyenkor tudják, hogy egyedül vagyok itthon, mert másképp egészen biztos, hogy a hangszórom ki lenne dobva az ablakon egy ilyen lárma után. Valami techno zene szól, amit most hallok igazából először, de nem is baj, mert arra tökéletes, hogy ki kapcsolja az elmémet egy kicsit, mert annyit gondolkodtam az elmúlt napokban, hogy már bele sajog a fejem is. A plafonról tiszta véletlenül pillantok a mellettem heverő telefonra, aminek a képernyője kivilágosodik, amjd el is sötétül, így utána nyúlok, és azon nyomba fel is ülök az ágyba, olyan sebesen, hogy bele is szédülök egy kicsit. Ő hívott... és én nem hallottam. A kezembe szorítva a készüléket állok fel és állítom meg a zenét, majd idegesen ülök vissza az ágyra a képernyőt bámulva. Most vajon mit kéne tennem? Hívjam vissza? Vagy tegyek úgy, mintha mi sem történt volna? Vajon most dühös rám? Ebben a percben ismét megszólal a telefon, én pedig egy nagyot nyelve, remegő kezekkel veszem azt fel. Mert mi mást tehetnék? Meglepetésemre azonban nem is tűnik mérgesnek. Kicsit felugrik a szemöldököm mindattól, amit mond, megvonom a vállam és egy annyival, hogy megértettem le is teszem a telefont. Bár ma ki akartam élvezni, hogy enyém a ház egyedül, de már mindegy. Egész úton azon gondolkodtam, hogy vajon mi a csudát fogunk csinálni. Egy egyszerű farmer nadrágot vettem magamra, egy kapucnis felsőt és a bakancsot, amit kért. Nem mintha lenne olyan ruhám, amit nem sajnálnék össze koszolni. Két variáció jutott eszembe, amivel a nem sajnálom ruhát, a bakancsot és a természetet össze tudom kombinálni. Vagy az a terve, hogy ott hagy valahol az erdőbe, amiért nem vettem fel elsőre a telefont, vaaagy... velem akar elásatni egy hullát. Mert mi másért lehet ennyi elvárása, hogy még a ruha sem mindegy? Bár ezek az opciók közül azt hiszem, hogy egyik sem tetszene igazán. Aminta ház elé érek, veszek egy mély levegőt, kifújom azt, majd anélkül, hogy kopognék csak egyszerűen be nyitok a házba. Lassan komolyan olyan kezd lenni, mintha haza járkálnék. De komolyan. - Szolgálatára készen állok. - nem merészkedek túlságosan beljebb, hogy megkeressem, csak kiáltok egyet egy fintor kíséretében, mert úgyis biztosan meghallja. - Kicsit nincs túl korán elásni egy hullát? Én egyébként is túl lusta vagyok az ilyen feladatokhoz és azt hsizem, hogy még az a süti mennyiség sem létezik ami ezen változtathatna. - hadarom el gyorsan, amint elő kerül, de közben nem nézek rá, csak reménykedek, hogy véletlenül sem találtam el azt, amit csinálnom kell. De mi másért kéne a bakancs, és mit csinálunk kint a természetben? Bár nem láttam elő készítve sehol ásót.
Mikor meghallom Katniss hangját széles mosollyal az arcomon sétálok elő. - Helloooo Katy drágám! - tártam ki karjaim örömömben. - Az jóóó, az jóó. Mindig szeretem, ha ennyire lelkes munkaerőkkel van dolgom! Még a végén béremelést fogsz tőlem kapni! - nevettem és összecsaptam tenyereim. - Hullát elásni? Miről beszélsz? Dehogy is! Szó se róla, minek nézel te engem, sablonos retro gyilkosnak? Ez már nem a 90'-es évek, ma már nem divat hullákat elásni, semmi trendi nincs benne! - legyintettem. - Gyere-gyere! - intettem és az épület raktárába vezettem, ahol millió egy elem volt, ami kelleni fog nekünk. Falak, ponyvák, cölöpök és sok más tartozék. - Cirkuszt fogunk építeni! - tártam ki karjaim és emeltem őket az égbe, mintha valami bokszmeccset nyertem volna és most ünnepelne a tömeg. Még a szemeim is csillogtak. - Annyit beszélgettünk utóbb a múltamról, a cirkuszról és a dolgaimról, hogy úgy döntöttem felhúzok egy új cirkuszt. A napokban megvettem hozzá mindent, kivéve a játékokat, mert, amíg nincs meg a cirkusz, nem ruházok be sem hullámvasútra, sem óriáskerékre. Az ráér. Ooo uram, de jó móka lesz ez! - dörzsöltem össze tenyereim. Szinte égetett a lelkesedés, az izgalom. - Ez lesz a harmadik cirkusz, amit létesítek, már évek óta nem volt benne részem! Újra érzem a régi tüzet! Tisztára felpezsdít, hogy a Porondmester újra színpadra fog állni! - nevettem fel lelkesen. - Nade most nassoljunk, gyere, mert korog a gyomrom! - indultam át a konyhába, ahol már a svédasztal várt minket, csak főételek helyett csupa édesség volt ott. Leültem és magamhoz vettem egy habos meggyespitét, amit villával kezdtem el enni, közben karamellás tejet ittam mellé. - Eddig hogy telt a napod? A nagybátyád, vagy kid - legyintettem, hogy nem is érdemes a rokoni viszony - mit szólt, hogy végre dolgozó ember lettél? Örült, hogy ezentúl magadnak veszed a rucikat és nem ő pénzel? - nevettem.
Amint megjelenik előttem vidáman egy kicsit össze rándul a gyomrom az idegességtől, mert annyira fura egy ember. Komolyan nem tudok eligazodni rajta. A múltkor jól rám ijesztett most pedig olyan megint, mintha egy kedves főnök lenne, aki mindent megtesz az alkalmazottai kényelméért. Oké, engem ennél jobban nem bántott, de mégis úgy beszélt, mint valami eszelős őrült. Most viszont nem látok rajta semmi szigorúságot sőt még csak grombának sem néz ki. Vagy valami fura betegségben szenved, vagy pedig baj van a memóriájával, mert hihetetlen, hogy képes úgy tenni, mintha legutóbb nem fenyegetett volna egy csomószor, sőt, mintha ez így tök normális lenne. Sosem tudom mikor beszél, hogy komolyak-e a szavai, vagy sem. Mégis felcsillan a szemem a béremelés gondolatától, bár még nem is csináltam semmit. Vajon mennyi pénze lehet, hogy azt csak úgy, ilyen lazán osztogassa? Már mondanám is, hogy szuper lenne még több pénzhez hozzá jutni a semmiért, de mikor össze csapja a tenyerét egy kicsit megszeppenek, mert pont úgy néz ki közben, mint egy elmebeteg. De komolyan. Attól azonban megkönnyebbülök, hogy mellé fogtam a munkával kapcsolatban, mert az legalább jó, hogy nem nekem kell eltakarítanom utána. - Bocsánat... de ezt a fajta divatot nem igazán értem. És a kilencvenes években még nem éltem. - vonom meg a vállam, mert még hihetetlen számomra, hogy ismét ide jöttem. Tutira nem vagyok normális. Kicsit hezitálok ugyan mielőtt követném, de végül mégis óvatosan lépkedek utána, mert nem tudom még, hogy mi vár rám. Remélem semmi rossz. És ez még csak az első munkanapom. Tátott szájjal figyelem az elém tárulkozó tárgyakat úgy, hogy közben nem lépek be a helyiségbe, csak leskelődök, mint aki attól fél, hogy be leszek oda zárva. Felvonom a szemöldökömet a szavaitól és megrázom a fejem, mintha nem jól hallottam volna. Ez most komoly? A lelkesedését látva viszont még nagyobbakat pislogok, mert pont úgy néz ki, mint egy nagyra nőtt gyerek, aki büszke magára, mert kitalálta élete legjobb ötletét. Csak nekem nem tetszik ez? - Ezt nem értem... - szólalok meg, és megvakarom a fejem, mert komolyan nem értem, hogy mit vár el tőlem? Soha életembe semmit nem építettem még. Nincs erre valaki más, akit megbízhatna inkább? - Én még építő kockából sem tudtam soha semmit megépíteni úgy, hogy az ne döljön össze... - próbálom győzködni, mert ez hátha elveszi a kedvét attól, hogy velem akarjon ilyen hülyeséget csinálni, ami amúgy szerintem egyáltalán nem lesz olyan jó móka. Bár elnézve őt, nagyon úgy látszik, hogy komolyan gondol mindent. Az eszem megáll. Én biztosan nem veszek ebbe részt. Azt se tudnám, hogyan kell neki kezdeni, meg, hogy mi mire jó. - Miért nem építi akkor fel az a cirkuszt, aki eddig is? - még mindig értetlenül nézek rá, és őszintén reménykedek abban, hogy csak ugrat. Csendben követem a konyháig és leülök vele szembe és próbálom megfejteni, hogy mi ez a mániája az édességek iránt. Nagyon édeszsájú lehet, mert folyamatosan a finomságokról beszél. Nem nyúlok hozzá semmihez, csak figyelem az asztalon lévő édességeket és közben gondolkodok valami kifogáson, ami elég hihető lenne, hogy inkább el napoljuk ezt az őrültséget. Hogy építsek fel egy cirkuszt? Ez annyira a fejemben van most, hogy meg is feledkezek minden másról, és csak akkor emelem rá a tekintetem, amikor megszólal. Vajon tényleg érdekli a válaszom, vagy csak jó fej akar lenni? - Örült. Csak egy kicsit bizalmatlan még. - válaszolok végül a lehető legőszíntébben, de azt már nem szeretném részletezni, hogy miért is nem bízik bennem. - Nem csinálhatnánk inkább valami mást a cirkusz építés helyett? - kérdem végül reménykedve, de egyáltalán nem akarom el venni a lelkesedését, csak... ez akkor is ostobaság. Gyerek koromban voltam utoljára ilyen helyen, arra sem emlékszem, hogy hogyan kéne kinéznie.
- Semmi baj, majd megismerkedsz ezzel a divattal is - legyintek, mintha semmiség lenne. - Tőlem sokat tanulhatsz még. Bevittem őt a raktárba, ahol közöltem vele a napi programot. Láthatóan nagyon meg volt szeppenve és teljesen bizalmatlan volt még. Meg persze nem füllött a foga ehhez, de valahol megértem. Tényleg nem volt még része semmi ilyesmiben, de emiatt nem kell elkenődni és visszatáncolni. - Ugyan, ne légy ennyire negatív, menni fog az. Egyszer mindent meg kell tanulni és lesz segítséged. Lassan elindultunk vissza a konyha felé, kérdésre pedig nem kell sokat magyaráznom a választ. - Mert már nem él. És nem én öltem meg, mielőtt még azt hinnéd. Rákos volt, abba halt bele. Egyébként is, miért neki fizetnék, ha van egy remek csapatom rá? - mondtam és itt már gyanakodhatott a lány, hogy nem leszünk kettesben. Az étketőben jó magam neki is estem a nasinak, miközben hallgattam válaszát. Ő nem evett, de nem zavart. Nem kötelező. - Oh, ilyenek ezek a rokonok. Rá se ránts, majd megbékél vele. Biztos azt hitte sokkal többre viszed és el van kenődve, de nem kell vele foglalkozni. Ha azt látja elégedett vagy, akkor ő is az lesz. Ez pszichológia. Ismét csak jött a kibúvó keresés, de már fel sem vettem. - Oh, nem, sajnos nem. Főleg, hogy már lebeszéltem a barátaimmal is és bármelyik percben itt lehetnek, hogy induljunk. Azért én sem vagyok teljesen őrült, ketten nem tudunk felhúzni egy egész cirkuszt, főleg, hogy semmi tapasztalatod nincs benne. De ez az alkalom legalább tökéletes lesz hozzá, hogy megismerd a kollégáimat és ők is téged. Ha már hozzám tartozol, akkor jó, ha megismered azokat, akikkel lehetséges, hogy gyakran fogsz te is találkozni.
Nem telt bele sok időbe, a két férfi meg is érkezett. Igaz, többen is voltak, akik hozzám tartoznak, ám azért annyi embert nem akartam idecsődíteni. A többségnek amúgyis dolga van. A doki a kórházban dolgozik, mégse rikkanthatom ide. Rowan biztos jönne segíteni, de azt is tudom, Katy még nem áll készen, hogy vele is találkozzon, az nagyon durva lenne, még akkor is, ha Rowan különösen barátságos és jó fej. Romant biztos nem mutatom még be neki, nincs az az isten, hogy megismertessem vele. Majd egyszer. A többiek meg egyelőre jelentéktelenek. Elsőnek a Harlekin tért be, arcfesték és fekete ruha nélkül, öltönyben, őt követte Spike, aki korban a legközelebb állt Katyhez. - Na srácok, végre itt! - álltam fel tárt karokkal. - Nos, akkor jöjjön a bemutatkozás. Katniss, ő itt a Harlekin, de hívd csak Brandonnak, ő pedig itt Spike, a jobbkezem. Ha én nem vagyok itt, ő a második ember utánam. Mind a ketten barátságosak voltak, kezet nyújtottak, illően üdvözölték. - Most csak ennyien vagyunk, de, ami késik nem múlik. Előbb-utóbb mindenkit meg kell ismerned - mosolyogtam. - Vidd el a sebhelyeshez, örülni fog neki - viccelődött Spike. - Ooo, de gonosz vagy. Még infarktust kap a kislány - nevettem.
Ismét egy grimaszra húzódik a szám, és nem akarok még gondolni sem arra, hogy mit mire ért. Nem szeretnék megismerkedni semmiféle divattal és tanulni sincs kedvem tőle. Mert valamiért az az érzésem, hogy ezt nem a jó dolgokra érti. Ha azt hiszi, hogy csak azért, mert maga mellett tart fenyegetésekkel, olyanná is válok, mint ő, akkor téved. Így inkább csak elengedem ezt a fülem mellett, mert jobb úgy. Tiltakozni még nem akarok, nincs itt az ideje, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy kedvemre lenne bármi is. Azt mondjuk el tudnám viselni, hogy semmittevésre csak úgy osztogassa a pénzeket. Nem mondom, hogy az nem jön jól mindig nekem. A raktárhoz érve azonban teljesen ledöbbenek és nem csak a számomra ismeretlen tárgyak látványától, hanem a szavaitól is. Egyáltalán nem tűnik úgy, hogy ugratna. Tanulni persze jó dolog, meg amúgy szeretek is, csak nem épp az építkezés az, ami érdekel. Na de várjunk csak... hogy érti, hogy lesz segítségem? Mert valahogy nem úgy hangzik, hogy az a segítség ő lenne. - Ez mégis mennyi időbe fog telni? - mert szerintem nem leszünk meg egy nap alatt. Én még sosem végeztem fizikai munkát. Vajon nagyon meg fog ez terhelni? Miért érzem azt, hogy ez nekem egyáltalán nem fog tetszeni? Utálom a fárasztó dolgokat, takarítani is azért nem szoktam általában mert kimerítő számomra. Akkor mit csinálok most? És miért pont én? Biztosan akadna valami könnyű munka is inkább nem? - Remélem az a csapat nem mind lányokból áll. - jegyzem meg, mert megfordult már a fejemben amúgy, hogy olyan ember aki a fiatal lányokat gyűjti maga köré megfélemlítéssel. De mégis azért reménykedek abban, hogy ez nem így van, és bárki is fog még jönni, az elég erős lesz ahhoz, hogy megépítse azt a hülye cirkuszt egymaga és elég lesz ha én csak karba font kézzel végig nézem. Mert nem fogok ilyen munkát elvégezni az biztos. Inkább szállítok ki még annyi csomagot amennyit csak akar... de ezt ne akarja már tőlem. Az asztal mellett ülve is folyamatosan ez jár a fejemben, és valamiért nincs kedvem enni. Nem hogy édességet, de semmit sem. - Igazából mindegy, hogy mit teszek úgysincs megelégedve velem. Szóval nem érdekel, hogy elégedette lesz-e velem vagy sem. Ma szerencsére nincs otthon, elutazott.- vonom meg a vállam, mert nem hiszem el, hogy épp ma kellett közbe jöjjön ez a munka vagy mi a csuda. Egyedül lehetnék otthon és azt tehetnék amit csak akarok. Mostanában nagyon peches vagyok. Sóhajtok egyet, mert épp ahogy sejtettem nem hajlandó lemondani erről a cirkusz építéses dologról. Induljunk? De hová? Miért nem jó ha az udvarra húzzuk fel azt a cirkuszt? Vagy a természetben akarja? Azért kellett a bakancs? Na és azok akik jönnek is olyanok, mint ő? Vagy őket is úgy tartja maga mellett, mint engem? A vicces amúgy az, hogy én komolyan azt gondoltam, hogy ketten csináljuk meg azt a cirkuszt. De mégis honnan tudhatnám, hogy hány ember kell ahhoz? - Megismerhetném őket mondjuk egy bárban ülve is valamit iszogatva közben... de nem így. - fejtem ki ismét a nem tetszésem erről az egészről, mert oké, hogy ő a főnök... de azért lehet véleményem nekem is, nem? Nem tetszik eza munka. Hiába próbálom benne a jót keresni, egyszerűen nem megy. Ahogy előkerül két számomra ismeretlen férfi, ösztönösen húzom ki magam a székről nem mozdulva és próbálom legyőzni a félelmemet. Így elsőre nem tűnnek olyannak, akik ijesztőek lennének, de én akkor sem akarok velük barát lenni. Mégis ahogy a bemutatkozásra kerül a sor mindkét férfivel kezet rázok, de csak röviden és inkább mindkét kezemmel megszorítom a széket a comjaim mellett. Nem akarok innen fel állni. Nem akarok velük semmit sem csinálni. Csak haza szeretnék menni. Már épp közölném, hogy nem olyan fontos mindenkit ismerni, már így is eléggé parázok, mikor az egyikőjük megszólal, és bár nem értem, hogy miről beszél, azért mégis úgy nézek rá, mint aki sértve érzi magát. Nem vagyok egy játék baba aki ide oda visznek majd. - Ki az a... sebhelyes? - bukik ki végül belőlem és értetlenül nézek végig mindhármukon. Miért kapnék tőle infarktus? A székemet még jobban szorítom és magamban imádkozok azért, hogy történjen valami és ne kelljen ezekkel a férfiakkal semmit sem megépítenem. Valamiért nem szimpatikusak.
- Fogalmam sincs, de mivel életünk végéig együtt leszünk, biztos kész lesz egyszer addig. De egyébként nem, nem lányokból. Nem sok lány cimborám van, leginkább férfiakkal szoktam együtt dolgozni - jegyeztem meg, majd leültem enni, noha a lány megjegyzésére megállt a villa a kezemben. - Tessék? Ez azért szomorú. De ha ez vígasztal, én meg vagyok veled elégedve. Szerintem jó irányba halad a kapcsolatunk, csak még félénk vagy. Nincs ebben semmi rossz, minden virágzó viszony elindul valahonnan. A bár gondolatára elmosolyodom. Kellemes emlékek fűznek az ivóhelyekhez. - Majd elmegyünk munka után iszogatni. Nekem nincs ellenemre. De első a kötelesség, hogy jól érezzem magam. Nem tudnék nyugodtan aludni, ha nem dolgoznánk rendesen. Aztán megjöttek a srácok is, majd az összeismerkedés után Spike már jött is a hülyeségeivel. Legyintettem is, hogy nem kell vele foglalkozni. - Egy üzlettársam. Csak Spike szereti így becézni, mert sebes az arca. De amúgy halál jó fej a srác. Képzeld, dobta a pasija, aki aztán később öngyilkos lett. Na erre varrj gombot. Szerintem valahol megviselte szegényt, mert a mai napig emlegeti - mondtam kis mosollyal, majd Katyhez mentem és felkaptam őt székestül. Nem volt valami nehéz, de túl könnyű sem. Elbírtam. - Gyerünk, nem tunyulunk, nem duzzogunk, ezen is túl kell esni - nevettem és elindultam vele kifelé. - Még jó, hogy ilyen könnyű vagy. Csak most ne csúszunk el egy banánhéjon - kacagtam. - A lépcsőnél azért vigyázz te dilis - nevetett Spike. - Tudom-tudom - feleltem, közben hallottam, hogy jöttek utánunk ők is. - Majd valami nagyon szép jutalmat kapsz tőlem, ha ezen is túlesünk. Nem tudom, veszek neked egy kocsit, vagy a fene tudja.
A válasza egyáltalán nem nyugtat meg, de azért remélem, hogy nem komolyan beszél. Mert ugye nem az lesz a feladatom, hogy életem végéig a cirkuszát építsem majd és bontsam le, ha rá un? Milyen egy őrültnek jut eszébe egyáltalán ilyen nevetséges feladat? Az oké, hogy azért annyira nem ismer, nem tudhatja, hogy milyen képességeim vannak, de azért az logikus kéne legyen, hogy nem én vagyok ehhez az embere. Holnap mit vár majd el? Egy új házat is építsek? Úgy nézek ki, mint valami építész? Soha életembe semmit sem csináltam még ami megterhelő lenne. És elnézve azt a sok hülyeséget, nem tűnik úgy, hogy ez könnyű munka lenne. Azért azt hittem, hogy erre az életem végéig dologra aludni fog majd egyet és átgondolja. De nem úgy tűnik, mint aki le akarna róla mondani. Fantasztikus. - Előre szólok, hogy könnyen fáradok. És ha fáradt vagyok zsörtölök is. - jegyzem meg határozottan, és lemondóan sóhajtok. Ha az a célja, hogy az őrületbe kergessen, akkor jó úton halad. Mert ha bele gondolok abba, hogy még mennyi van hátra az életemből elszörnyedek. Nem mintha lennének öngyilkos hajlamaim, de... nagyon durva bele gondolni, hogy mi minden vár majd rám mellette. Persze még mindig jobb cirkuszt építeni, mint embereket lemészárolni. Nézhetjük a dolognak a jó oldalát is. Bár remélem, hogy nem úgy kell elképzelnem ezt, hogy valami ostorral áll a hátamba és folyamatosan utasítgat és még azt is elvárja, hogy az a cirkusz ne dőljön le. Egyáltalán azt mi tartja össze? Eddig soha életembe eszembe sem jutott ilyen hülyeségekre gondolni, és most tessék. Én magam rakok össze egyet. csak még azt nem tudom, hogy hogyan. Örülök, hogy nem hozzám hasonló fiatal lányokból áll a csapata, viszont még mindig nem gondolom, hogy ez megnyugvással töltene el. Az viszont igen, hogy többen leszünk, mert így én maximum majd csak adogatom a dolgokat, amiket kérnek. Másban nem igen válhatnék a hasznukra. Az asztal mellett ülve, tátott szájjal hallgatom. Tényleg meg van velem elégedve? Vagy csak azért mondja, hogy még nagyobb kedvem legyen neki becsicskulni? - Ha nem tudnám, hogy embereket ölt... akkor még barátok is lehetnénk. De én sosem leszek ilyen. - rázom meg a fejem határozottan, és ebből nem is akarok majd engedni. Azviszont jó, ha megbízik bennem. Mert talán úgy sokkal könnyebb lesz megszabaduljak a zsarnokoskodása elől. Azt lássuk be, hogy nem jó kedvemből vagyok itt most sem. A pénz és a félelem az, ami itt tart. - Későbbre már más programom van. - szögezem le, mert csak viccnek szántam azt, hogy szeretnék iszogatni vele és a cimboráival. Reméelm, hogy ő is. És azt is, hogy nem fog eltartani ez a munka túl sokáig. Vagyis ez talán attól függ, hogy mennyire tapasztaltak azok, akik jönni fognak. Talán ők már sokszor építettek cirkuszt, a vérükben van, és egy kettőre meg is leszünk. Bár ahogy megérkeztek és végig nézek rajtuk nem látszanak olyannak, mint akik túlságosan komlyak lennének és a bennem lévő félelem még nagyobb lesz, hiszen már hárman vannak. Bár egész barátságosnak tűnnek, de attól nem szeretnék sokáig a társaságukban lenni. A kíváncsiságom azonban még mindig elég nagy. - Mitől sebes az arca? Na és miért kéne tőle infarktust kapnom? - az igaz, hogy félős vagyok, de azért attól mert valakinek van valami az arcán nem biztos, hogy félelmetes is. Az viszont nagyon is az, ahogy hirtelen kerülök az ölébe székestől együtt, ami miatt meglepettségembe sikítok egy kisebbet, és még erősebben szorítom meg a széket, kabálózni kezdek a lábammal és közben be csukom a szemeimet. Bízok abban, hogy nem ejt el és szándékosan sem fog eldobni. Ma különlegesen jó a kedve, remélem, hogy az ki fog tartani végig amig dolgozunk. - A lábamon is tudnék menni. Nem akarok leesni. - motyogom még mindig csukott szemmel, erősen kapaszkodva, és bánom, hogy nem zabáltam magam tele én is édességgel, mert akkor nehezebb lennék és lehet, hogy még mindig stabilan a földön pihennék. Mert egyáltalán nincs ínyemre ez a munka. Vagyis így gondolom mindaddig, amig ismét meg nem szólal? Egy kocsit? Komolyan venne egyet? Nem mintha tudnék vezetni, de azért nem is lenne az olyan rossz. Na de azért tényleg muszáj kifárasztanom magam? Oké, azt tudom, hogy a pénzt nem ingyen adják, na de akkor is. - Jó, de mikor esünk ezen túl? Mi lesz ha nem végzünk még estig se? Na és ha össze fog dőlni az a cirkusz? Van egyáltalán valami útmutató ahhoz, hogy azt hogyan csinálják? Vagy a többiek tudják? Még kalapácsot sem fogtam soha életemben a kezembe. - hadarom, mert még mindig nem értem, hogy hogyan fog működni ez. Egyáltalán kell hozza kalapács? Vagy mi a fenével dolgoznak azok, akik cirksuzt építenek?
Tán csak fél füllel hallgattam, hogy mit felel nekem a lány, fejben már a cirkuszom porondján álltam, így legyintettem egyet és lazán megjegyeztem. - Ja, oké. Igen, én is, nem baj - feleltem, mert bár lelkes voltam, a magam nemében én is kényelmes voltam, szóval lehet jól egymásra találtunk. Nem baj, majd Brandonék dolgoznak helyettünk is. A beszélgetés az asztalnál folytatódott, véleményére pedig felvonom szemöldököm. Oké, jó, ez már fél siker. Ezek szerint a maga módján kedvel, szimpatikus vagyok neki, csak éppen nem tetszik neki, hogy gyilkos vagyok. Nem gond, nem baj, ez még változhat. Csak idő kérdése, minden csak idő kérdése. - Más program? Nem baj, majd egyeztetünk egyszer új időpontot valami közös kis kikapcsolódásra. Bár a cirkusz építés sem rossz program. Rowan arcának történetén kezdtem gondolkodni, de nem rémlett pontosan a sztorija. - Most feladtad a leckét. Várjál... - merengtem. - Tán lenyúzta egyszer magának, vagy más operálta le neki és tette vissza... meg a száját vagy ő, vagy más vágta fel. Hú hallod, nem tudom - ráztam meg a fejem. - De valami ilyesmi. Nem is érdekes ez már, régi sztori - legyintettem, hisz valóban nem érdekes ez most számunkra.
Jót nevettem, amikor ijedtében sikított egyet. Pedig nincs mitől félnie. Biztos csak hirtelen érte és fél, nehogy leejtsem, pedig nem fogom. Nem vagyok kétbalkezes. - Jaj dehogy fogsz leesni - nevettem. - Legyél kicsit nyugodtabb és bízz jobban bennem. - Vigyázz, lépcső! - kiáltotta Brandon, én pedig úgy tettem, mintha rosszul léptem volna, Katyt megbillentettem a székkel, de persze kényesen ügyelve, hogy ne essen ki belőle és semmi baja ne essen. Jót kacagtunk ijedtségén, de végülis épségben leértünk. - Ugyan, ne rágódj ezen. Kész lesz, amikor kész lesz. Ha nem ma, akkor holnap, ha nem holnap, akkor holnap után. Ráérünk, nincs hová kapkodni. Előttünk az egész életünk. Ha összedől, újra próbáljuk, nem esünk kétségbe. Egy három személyes merci, ponyvás autóhoz mentem és a raktár elé parkoltam vele, ahová berámoltuk a cirkusz alapjaihoz szükséges, vázhoz szükséges eszközeit, majd a társaimra néztem. - Ti gyertek a saját kocsitokkal, én megyek ezzel és hozom Katyt. Négyen nem férünk el ebben. Bólintottak, majd kocsiba ültünk és kimentünk a város melletti erdőhöz, ahol már elő volt készítve egy ösvény és egy puszta terület. Az ösvényt is én csináltam, hogy a kocsival be tudjunk menni, ahogy a placcot is mi csináltuk, hogy oda fel tudjuk állítani a cirkuszt. Sok munka volt vele, de megérte. Leparkoltunk, kiszálltunk, kinyitottam a ponyvát és kivettem a váz első elemeit, majd sóhajtottam. - Jól van, pihenjünk már egy kicsit - nevettem és ledőltem egy fa tövébe, ahogy Brandon és Spike is.
Ha nem tudnám, hogy egy eszelős, aki szeret embereket kínozni és ölni, akkor talán megint azon a véleményen lennék, hogy egy igazán kedves és rendes ember, aki csak felkarolja a hozzám hasonló kitörnikészülő fiatalokat. De jelenleg hiába beszél velem úgy, mint akit semmi sem zavar, mert akkor sem tudom őt jobb embernek látni. Bár inkább ilyen legyen, mint gonosz, akkor is ha nem értem, hogy mi is a célja. Az jó, hogy szeret ő is zsörtös lenni, viszont nem biztos, hogy az mindkettőnknél ugyanazt jelenti. Mármint én olyankor csak hisztizek, néha toporzékolok is, de vajon mit tesz ő? Azt valahogy olyan vicces elképzelnem, hogy morcosan a haját tépné. Meg hát ha nem bírja a munkát, akkor minek talál ki ilyen hülyeségeket? Biztosan akadna valami más teendőnk is. Az azonban biztos, hogy egyre bátrabb kezdek lenni vele, bár kicsit ahogy beszél hallatszik,hogy nincs ki mind a négy kereke, de azért még mindig barátságos. Ettől persze még nem hiszem, hogy épp azt szeretném, hogy az ivó cimborája legyek. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy milyen amikor részeg. Bár az alkohol minden emberből mást vált ki. Van akiből jót, és olyan is akiből a rosszat. Én például ha a kelleténél többet iszok - szerencsémre ilyen azért ritkán van -, mindig sírok. Néha azt sem tudom, hogy miért. - Annak aki ért hozza biztosan izgalmas. De én még egyenlőre nem érzem magaménak azt a munkát. Még az a szerencse, hogy jön az erősítés. - forgatom meg a szemeimet, mert biza ha csak rám várna azzal a cirkusszal, akkor valószínűleg még az életünk vége sem lenne elég ahhoz, hogy a végére érjünk. A barátai vagy mit tudom én kiei mikor megjönnek, tisztán látható rajtuk, hogy össze vannak szokva, ami biztosan vagány. Csak sajnos én még mindig nem érzem magam közéjük valónak, és nem tudom, hogy ez a következő pár évtizedben valaha változni vog-e. Bár, hogy kíváncsi vagyok az biztos. Bár ne lennék ennyire. Elhúzom a számat miközben arról beszél, hogy hogyan lett az üzlettársának sebes az arca, és eltöprengek azon, hogy hogyan lehet az, hogy az őrültek ennyire megkapják egymást? Mert már értem azt is, hogy mire mondta, hogy infarktust kapnék. Valószínűleg ez igaz. - Ez elég beteg. Sosem akarnék vele találkozni.- rázom meg a fejem, miközben próbálom magam elé képzelni azt az embert, de szerencsére nem jön össze és túl sok időm nincs is, hogy képzelegjek, mert székestől vesz fel, ami nem kevés riadalmat okoz bennem. Most ez mire jó? Miért nem elég ha a lábamon megyek? Úgy tűnik, hogy jól szórakozik a félelmemen,pedig én egyáltalán nem tartom ezt viccesnek. Ki törhetem a nyakam, ha leejt. Nem mintha lenne más választásom, mint bízzak benne és abban, hogy elég erős ahhoz, hogy megtartson. Amint az egyikük elkiáltja magát a lépcsőre figyelmeztetve őt, ösztönösen nyitom ki a szemeimet és amint egy kicsit eldőlök, megint sikítani kezdek és pillanatok alatt le pörög előttem az egész életem. Mégis megkönnyebülök attól, hogy nem kötöttem ki a földön és morcosan nézek végig a szórakozó társaságon. Legalább ők jót mulatnak. - Azért nem szeretném az életemet azzal tölteni csak, hogy cirkuszt építek és rombolok. - ha ez a terve, akkor remélem, hogy le is mond róla nagyon hamar. Örülök, hogy végre érzem a talajt a lábam alatt és csak kezeimet hátra rejtve figyelem, ahogy azt a sok mindenfélét be pakolják egy nagy kocsiba, amilyenbe amúgy még soha életembe nem ültem. Szóval legalább ez valami újdonság lesz a számomra. Nem mintha a cirkusz építése is nem lenne az. A kocsiba úgy ülök be, hogy a középső ülés legyen kettőnk között és végig az ablakon bámulva ki, csendben várom, hogy megérkezzünk arra a helyre, ahol akarja ezt az ostobaságot. Az autóból ki szállva, csak a szemeimet legeltetem a helyszínen, nem törődve azzal, hogy a többiek mit csinálnak. Had csinálják. Én jól elleszek itt. Felvonom a szemöldökömet ahogyan egy fa alá heverésznek mindhárman. Ezek aztán nagy munkaerő. Most akkor mi lesz? Nézzük egymást? - Így azt hiszem, hogy valóban későre lesz befejezve. - szólalok meg morcosan, majd megvonom a vállam és elő veszem a telefonomat, de mivel nincs itt jel, el is teszem azt. - Na jó. Én inkább sétálok egyet. Gyűjtök tobozokat vagy valami. - teszem azért hozzá és úgy indulok meg a fák közé, de nem bátorkodva azért túl messze. Sem eltévedni nem szeretnék, sem pedig farkasokkal találkozni.
Szó mi szó, ma eddig még Katy nem volt nagy segítség, de igazából nem is nagyon foglalkoztatott, a lényeg, hogy itt volt és részese volt az eseményeknek, a körnek, megismerte a két jó madarat is, még ha csak felületesen is nagyjából tisztában volt a terveimmel. A kocsit megpakoltuk, de le már nem. Néhány elem lerámolása után inkább a pihenő mellett döntöttünk. Időnk volt, kapkodni felesleges. Napokon belül meg vagyunk, nekem pedig nem sürgős. Erre a melóra is rá kell tudni hangolódni, de ha már kinn voltunk a természet lágy ölén, akkor kicsit frissüljünk, töltődjünk. Jó levegő volt, noha kissé hűs volt már az idő. - Hová sietsz, nem rá érünk? Ha kell, rászánom ezt a hetet, nem fogunk megszakadni - nevettem. Kíváncsi voltam Katniss mit reagál, ám aztán odaszóltam neki. Igazából azt hittem közénk heveredik, a társaságunkba, de mégis inkább távol akart kerülni tőlünk. Nem gondoltam, hogy meg akarna pattanni, mert szerintem azt sem tudta hol van, szóval annyira nem izgattam magam miatta. - Messzire ne menj, mert hamarosan azért nekiállunk mi is. Én tudtam mi-merre-meddig, hiszen minden cirkuszépítésnél részt vettem, minden munkafolyamatot ismertem. Ha rajtam múlt volna, elég hamar végeztünk volna, de itt senki más nem értett hozzá. Meg egyébként is lusta voltam én is, nekem is erőt kellett gyűjteni ahhoz, hogy rávegyem magam, csináljam és még pesztráljam is a brigádot, hogy mit-hogy kell és miért. Mikor Katniss újra köreinkben volt egy motiváló zenét kapcsoltam be egy kis kazettás magnón, hogy szóljon valami zene, miközben mi építjük a cirkuszt. Jó kis munkás zene. Nem volt kibúvó, de volt bennem annyi jó érzés, hogy Katnisst az elején még csak csavar és szerszám adogatásra használjam. Nem akartam annyira hamar beledobni a mélyvízbe, főleg, hogy ez még csak a munka eleje volt, a könnyebbik részet, itt még nem kellett nagyon összedolgoznunk. A főépület vázát csináltuk még csak, mely főleg acél csövekből, acél állványokból és oszlopokból állt, amikre majd rá fogjuk húzni a "ponyvát". Ezeket a csöveket kellett összecsavarozni, egymáshoz rögzíteni, vagy teleszkóposan kitolni és lefogatni egy ponton. Néhol bilincseket is használtunk, amiket csavarokkal erősítettünk meg. A két csavar oldalról még jobban megszorította a bilincset és megakasztotta a vázakat. A rögzítéseket minden esetben én csináltam, mert ha az már tuti, akkor baj nem lehet. Akkor nem dőlhet össze, nem csuklik össze sehol a váz.
Nincs túl sok kedvem igazi, fárasztó munkát csinálni, így örülök annak, hogy eddig egészen jól meg is úsztam azt. Amúgy sem csináltam még soha ilyesmit, szóval úgy vagyok vele, hogy megoldják nélkülem is, mert ha segítek is annyi, mintha nem tenném. Sőt, talán csak hátráltatnám őket. Egészen biztos, hogy jobb, ha ebből inkább kimaradok és csak élvezem a friss levegőt, bár sokkal jobb lenne, ha legalább 30 fok meleg lenne és egy rövidnadrágba, meg haspolóba süttethetném magam a nappal. Kissé meglepődök azon, hogy mindhárman ledőlnek egy fa alá, nem tudom hová tenni a dolgot, így csak sóhajtok, mert nem értem, hogy ha ennyire nincs kedvük hozzá, akkor miért vagyunk itt? Azt sem tudom, hogy minek kellek ehhez én? Remélem,hogy nem heverészéssel akarják eltölteni az időt, mert én már alig várom, hogy felépüljön az a cirkusz és túl legyünk ezen. Épp ezért érzem azt, hogy megyjegyzést tegyek, mert nem fér a fejembe, hogy hogyan lehet mindenki ennyire nyugodt. Valószínűleg annyi idejük van erre, mint a tenger. - Hát, nekem aztán mindegy. - vonom meg a vállam, mert ha jó lesz az úgy továbbra is, hogy semmit sem csinálok csak nézem őket akkor nekem mindegy. Bár az igaz, hogy nem így terveztem el a napomat. De ha ma is kapok pénzt, akkor megéri végig nézni őket. Legalább nem azt kell néznem, hogy embereket gyötörnek. Ha ez így marad az életem végéig, akkor tök jó életem lesz. Soha nem vágytam sokra, csak meggazdagodni úgy, hogy közben semmit sem csinálok. A tobozok gyűjtését természetesen nem gondoltam komolyan, de azért mégis elindulok a fák felé, de azt is csak azért, mert nem szeretek sokáig egy helyben lenni. Közéjük meg nyílván nem fogok ledőlni. Így is elég kínos már. A szavaira vissza pillantok, hogy tudomására adjam, hogy megértettem,aztán tovább bátorkodok. Ha tudnám hol vagyunk és, hogy hogyan jutok ki innen, akkor egészen biztos, hogy hazáig sétálnék, mert úgysem hiszem, hogy hiányozna bárkinek is a jelenlétem. De mivel rosszul tájékozódok így inkább csak annyira bátorkodok el, amennyire azt biztonságosnak vélem. Na nem mintha az a három ott a fa alatt nem lenne az igazi veszély. De azért talán ha találkoznék mondjuk egy farkassal lehet, hogy elkergetnék tőlem. Szerencsémre ez nem történt meg, így miután kifújtam magamból a feleslges stresszt, amit érzek, vissza ballagok közéjük, hogy végre hasznossá tegyem magam. Bár még mindig nincs kedvem ehhez a munkához. Mégis hűségesen adogatom a csavarokat és szerszámokat, közben mélyeket sóhajtva. Egyenlőre fogalmam sincs, hogy ebből hogyan lesz egy egész cirkusz. De biztos ők tudják mit csinálnak. - Kérdezek valamit... - szólalok meg végül és megint nem várom meg, hogy engedélyt kapjak, mert ha valamit meg akarok tudni, akkor kérdezek. Ha akarják ha nem. - Ha meg lesz ez a cirkusz, akkor mi fog történni? Mármint azt hallottam, hogy egyszer megölt csomó mindenkit a cirkuszban. Tényleg? - miközben beszélek nem nézek rá, csak a kezemben lévő kis csavarral kezdek szórakozni. Nem tudom, hogy erre milyen választ várok igazából, és azt sem, hogy ez miért érdekel engem. Vajon az a másik kettő is olyan, mint ő?
Az építkezés viszonylag gördülékenyen zajlott, hála a szakértelmemnek és az embereim engedelmes, szorgalmas munkavégzésének. Gördülékenyen, noha nem túl gyorsan, hiszen alaposak voltunk inkább, mintsem sebesek. - Igen, így van. Sok embert megöltem már. Tudod én cirkuszosok és mutatványosok között nőtem fel gyerekként, az volt az otthonom, a családom, de mikor nagyobb lettem, felismeréseket tettem. Rájöttem, hogy, amit ők művelnek az csak az emberek lehúzása. A játékok csalások, úgy vannak megbuherálva, hogy ne lehessen rajtuk nyerni. A gyűrűk mérete megegyezett a cölöpökkel, nem lehetett rájuk dobni, a lufik nem voltak eléggé felfújva, a dartz nyilak lepattantak róluk, a hullámvasút nem volt szervizelve, nem volt biztonságos. Napi szinten szembesültem az elkeseredett gyerekekkel, a szülőkkel, akik vigasztalni próbálták őket, vagy éppen haragudtak ránk. Egyszer elpattant bennem valami és mindenkit megöltem, vagy megsebesítettem. Láttam, amint néhány sebesült túlélő megpróbál elmenekülni, így szabadon engedtem az oroszlánokat, akik napok óta nem kaptak enni, hogy végezzenek velük. Aztán eljöttem. Magam mögött hagytam mindent, ami ott történt, ami oda kötött és új életet kezdtem - feleltem kérdésére. Az egyikre. - Nos, hogy mi lesz, ha felhúztuk a cirkuszt, azt még nem tudom. Talán az, ami eddig is. Itt fogok pihenni, lazulni, kikapcsolódni és ide hozom majd az áldozataim egy részét. Jó kis hely nekik, itt legalább nem fognak megzavarni minket, ha le akarok számolni valakivel és azt sem fogják hallani, ha sikítanak. Nyugodt kis hely lesz a kivégzéshez és a kínzáshoz. Nem szeretnék előadásokat tartani, mert nem lenne jó, ha Rowan barátom konkurenciát látna bennünk. Abból csak balhé lenne és jobb a békesség. Nem hiányzik egy újabb bandaháború.
Nem kifejezetten élvezem ezt a munkát, de mégis megpróbálom a jó oldalát nézni. Csavarokat adogatni sokkal könnyebb, mint az, amit a többiek csinálnak. Az igaz, hogy még mindig nem látom ennek a feladatnak a végét, de legalább már nem a fűben heverészve várják a csodát, hanem csinálnak is valamit. Azonban kutya legyek ha értem, hogy minek kell ide az én jelenlétem. Olyan, mintha csak a gyötrésemre lenne jó ez az egész. Vajon ha szólnék, hogy meguntam haza mehetnék? Nem mintha tudnám, hogy innen merre kell menjek. Remélem nem sötétedik itt ránk, mert állítólag este járkálnak a vadállatok is. Nem is tudom, hogy kinek a társasága jobb. A az állatok-e vagy a vad embereké. Azt hiszem, hogy mindegy, mert mindeképp pech ez számomra. És még hol van az életem vége... Kicsit félve kezdek kérdezősködni, de amint mesélni kezd meg is bánom. Mert kurvára nem akartam erről tudni. Milyen embernek kezdtem el dolgozni? Persze azt tudtam, hogy gyilkos, meg mit tudom mi, de, hogy ilyen lazán mesél róla, mintha mindez csak egy kis semmiség lenne, egyszerűen elborzaszt. Hogy a csuádba lehet szabad lábon egy ilyen és hogy lehet megszabadulni tőle úgy, hogy ne nyírjon ki majd engem is, ha éppen úgy hozza a kedve? Minél többet mesél, annál jobban elcsodálkozok azon, hogy valóban léteznek ilyen beteg elméjű emberek. Mert ez tutira nem normális. Még a kezemben lévő csavar is kiesik, és legszívesebben toporzékolni kezdenék. Mégsem teszem. Csak hallgatok, de a félelmem, amiről egy kis ideig sikerült megfeledkeznem, ismét uralkodni kezd rajtam. Ez egy pszichopata, az már biztos. Honnan lehetek biztos abban, hogy nem fog bántani engem is? - Eddig sem jártam túl sűrün cirkuszokba, de ezek után azt hiszem, hogy még annyira sem fogok. Ez nagyon...beteg. - jegyzem meg halkan, bár inkább csak magamba akartam volna ezt elgondolni, de valamiért a száhamon is ki jött ez. Nem tehetek róla... nem vagyok hozzá szokva, hogy gyilkosokkal társalgok. Amint azonban kimondja, hogy mire fog szolgálni ez a cirkusz - már ha kész lesz valaha -, csak még inkább el megy tőle a kedve. Nagyon nem szeretnék részt venni ebben. Megépíteni egy bunkert, ahol embereket lehet kínozni elég morbid. És az még inkább, hogy ebbe engem is bele rángattak. - Én egészen biztos, hogy nem építek olyat, ami az emberek kínzására szolgál. Egyáltalán ki az a Rowan? És mit jelent az, hogy bandaháború? - nézek rá még mindig félve, és kedvem támadna elrohanni. Eddig azt hittem, hogy egy cirkusz lényege az emberek szórakoztatása, soha nem jutott volna eszembe, hogy a gyilkolászáshoz ilyen remek helyszín.
Szegény Katy, pedig nekem nem is az volt a célom, hogy elvegyem a kedvét a cirkuszoktól. De azt is megfigyeltem, hogy Rowan is nagyon érdekli, pedig lehet nem neki való a látvány. De hát ki vagyok én, hogy elvegyem a kedvét vagy megvonjak tőle dolgokat? Ha ennyire tudni akarja ki az a Rowan és mi az ő története, akkor részemről rendben. Előbb-utóbb úgy is meg kell ismernie a barátaimat, hát akkor rajta. - Bandaháború az, amikor két tábor valami miatt egymásnak esik. Röviden. De hé, figyelj csak, bemutatlak Rowannek. Ne izgulj, talpig jó ember - nevettem. - Nálam jobb ember. Ő a Lightos Cale. A Zéró Braxton. A cukormentes Pepsi. Ő az én kedvesebbik kiadásom - nevettem, de persze nem hazudtam neki. Rowan valóban jobb ember volt nálam, mert míg én gátlástalanul öltem és kínoztam az embereket, akár még gyerekeket is, ha úgy jött ki a lépés, addig Rowan fele ennyi bűnt halmozott fel élete során. Ő tényleg jobb ember volt. Ő is gyilkos volt, de fele annyira kegyetlen és gátlástalan mint én. Neki nem szórakozás volt, sokkal inkább biznisz. Nem voltak magasztos tervei, csak a saját életét alakítgatta és igyekezett pénzt csinálni. Nem volt felesleges vérontás, sokkal inkább üzlet és bosszú, mikor éppen mi. Legalábbis én így láttam őt, aztán ki tudja, lehet én ítéltem meg őt rosszul. Egyébként barátok voltunk, még ha bizonyos szempontból ez egy érdek barátság is volt, hiszen mindketten tudtunk hasznot húzni a másikból. - Na gyere, addig a barátaink ellesznek a sátorral, kapsz egy kis kimenőt most - mosolyogtam, majd betessékeltem Katyt a kocsiba, hogy el tudjunk menni. Egyébként is, legalább nem kell Brandon és Spike társaságában lennie. Láthatóan feszélyezte őt a két fickó. Meghát megkíméltem őt most a munkától is, amit a két gyökérnek kell most folytatnia. Nélkülem.
Kocsiba ültünk hát és elfuvaroztam Katyt Rowan barátom cirkuszába, ahol elindultam vele a feltételezett helyre, ahol az esetek nagy részében dekkolni szokott, majd napszemüvegem igazgatva füttyentettem párat. - Ooo Triiixteeer. Hoztam neked valakit! Be szeretném mutatni az egyik új alkalmazottam. De lassan cimboraként is hivatkozhatok rá, mert egyre jobban alkalmazkodik és egyre szófogadóbb - nevettem és vállon veregettem a lányt. - Csak picit lusti, de hát a mestere sem a legszorgalmasabb kis hangya, ugye? Megálltam és vártam, hogy Rowan előkerüljön a hangomra, majd átkaroltam a lányt a vállánál és magamhoz szorítva őt intettem a vörösnek, majd elengedtem a lányt. - Hát szervusz Rowie, ezer éve! - vigyorogtam, noha az az ezer év jó lesz egy-két hétnek is. Elég sűrűn találkozunk manapság a mi kis közös projektünk miatt. - Ő itt Katy - veregettem hátba a lányt barátságosan. - Csak nemrég csatlakozott a híveim népes táborába, de amint meghallotta a neved élénken érdeklődni kezdett felőled, én pedig úgy voltam vele ki vagyok én, hogy megakadályozzam, hogy megismerje a barátaim és az üzlettársaim, ha már úgy döntött élete végéig nekem fog dolgozni és jó barátok leszünk. A gyászhuszárt és a platinaszőkét már ismeri. Épp egy nagy projektbe vágtunk bele, de mondom annyira kíváncsiskodott, ők meg jól elépítkeznek maguknak, én be tudom neked mutatni a leányzót, míg ők elszöszögnek a sátorvázakkal. Ki tudja hányszor fogtok még találkozni, tényleg jó ha mihamarabb jó barátságot köttök, nem? - mosolygok.
A hideg és nyári terveink ellenére nem sikerült szünetre inteni még a téi hónapokra sem a cirkuszt, túl sok panasz érkezett. Nem viccelek... Olcsó és minőségi szolgáltatásunkat kicsik és nagyok is szeretik, függetlenül attól, hogy rám legtöbbször félve kapják el tekintetük. A cirkusz miatt pedig még Averyt sem tudom rendesen látogatni, pedig már neki sincs ellenére, hogy megismerjük egymást. Katniss és Cale éppen a kora esti forgalomban érkeztek, ami szokás szerint kicsit nagyobb volt, mint a délelőtti időkben, lévén, hogy az esti gyerek műsorok után majd az éjszakában ismételten felnőtt előadásokkal "szórakoztatjuk" a kedves látogatókat. De nem csak a show vonzotta be a népet, ó nem. A játékok fényei, a zene és a zsivaj már távolról hallatszódott. A parkolóban folyamatosan jártak-keltek a kocsik, hely persze, alig volt, lévén, hogy illegálisan tettük le popsink az út mentén, így a parkoló akkora, amekkorára csináltuk. Nem túl nagy, de azt gondoltuk elég lesz. A fő sátorból olykor hangos tapsvihar zaja hallatszódott, máskor nevetés vagy sikoltás. Senkit nem érdekelt, hogy itt-ott még latyakos, sáros az út, hogy a műanyag ülések jéghidegek, vagy, hogy az amúgy is hűvös idő mellett, még a hullámvasút okozta fagyos szelet is el kell viselniük. Vándor cirkusz voltunk, ezt mindenki tudta, ezért gondolom kihasználták, hogy még itt vagyunk. De legalább a forró italok és ételek is jobban fogytak. Az új előadóink teljesen elbűvölték a nézőket, odáig voltak értük, bár a koreai sráccal elég nehéz volt megértetni magunkat. A fűtés és az elektronikai kütyük védelme sem volt épp egyszerű, de azt gondolom egyedüli nyitva tartott cirkuszként, bőven visszajön az ára. Én már tiszteletemet tettem a sátorban, felvezettem a többieket és megnyitottam a műsort, így onnantól az övék volt a "színpad". Én meg addig vagy a tömegben mászkeráltam jó dolgomban, vagy a lakókocsimban loptam a napot. Igaz, most elég hűvös volt, de amennyit én pattogok, maximum attól kell félnem, hogyha leizzadnék megfázok, de amúgy... Éppen a félig nyitott, leginkább alkalmazottaknak fenntartott sátor szélében álltam és az egyik karbantartóval ökörködtünk azon mekkora poén lenne, ha Hemlockot az újonnan kísérletezett szerrel befognánk cirkuszi dolgozónak. - Nem viccelek! Állítólag nagyon vágja a sátor állítást... - nevetem el magam, míg ő fél pillanattal később kezd rá, ahogy leesik neki. Akkor üti meg fülem az ismerős hang, ami a nevemen szólít. Nem emlékszem, hogy szólt volna, hogy jön. Szép... így meg majd megint bevágja a hisztit, amiért nincs süti meg turmix. Ellöktem hát magam a sátor bejáratának oszlopától és nem féltve, már így is sáros, hófehér bakancsom elindultam irányukba. - Lám, hát kit fújt erre a szééél? Csak nem Braxie fiút? Vagy hívjalak inkább kicsi Hansnak? - vigyorodom el, a szép és kevésbé szép emlékekre utalva. De az üzlet az üzlet, és mindkét részről jó haszon. - Mon Dieu! Már kislányokat is zaklatsz??? Semmit sem változtál... - röhögök fel, persze csak viccelek, mert, hogy igazából még sosem láttam a közelében lányt, se nőt. Tök fura... Közelebb is lépkedek, majd széles vigyorral képemen, fehérkesztyűs kezemmel elnyúlok a kislány göndör fürtjei felé. - Milyen kis helyes... - somolygom, majd közben hallgatva Cale fiút, valami szöget üt a fejemben. - Te felcsaptál sugardaddynek? - vontam össze szemöldökeim értetlenkedve, majd huncut vigyorral hozzá tettem. - Nagy hatással lehetett rád az egykori szeretőd... - Na és mit mondott rólam, Cale bácsi, hmm? Csupa rosszat, mii? - kuncogtam el magam és poénkodva löktem is egy finomat Cale mellkasán, aztán visszanéztem Katyre. - Rowan vagyok, de hívj csak Tricksternek. És ne adj a kósza pletykákra, miszerint egy maffia vezér aggatta rám ezt a nevet, mert akkora kamugép volnék... ennek a sztorinak, csak a vége igaz... - poénkodtam. Ja, nem. - Ahj, de Cale, neked komolyan szokásod a legváratlanabb időkben betoppanni... csak a szokottal tudlak bennetek megkínálni. De legalább ne ácsorogjunk kint a hidegben. - intettem kezemmel és fejemmel is, hogy kövessenek, és elmentünk Jenniris sátrába. No nem azért, mert felakartam volna őket avatni, de mint kiderült, a szirének nem viselik jól a New Yorki hideget, így lezártuk a sátrat és egy speciális eszközzel fűtjük a belső teret. A víz langyos, bár a hatalmas medence tetején most jobbára könnyű ékszerek és virág szirmok lebegtek. Jó is volt az illata. A medence körül meg le lehetett ülni a padokra, és mivel jó idebent az idő, és a víz lágyan hullámzó hangja és virág illata is egészen kellemessé teszi az egészet, szívesen vagyok idebent, szóval hozattam be egy kis kávézóasztalkát is, amint volt már tea süti, sós mogyi, alma, popcorn és perec is. Meg gyerek pezsgő és tea. - Ó, én nem aggódom... velem nehéz rosszban lenni... - mosolygom sejtelmesen, miközben le is ülök a kis asztalkához. - Na és valójában minek köszönhetem váratlan látogatásotok? Bár mi tagadás, tudom, hogy nehéz kibírni nélkülem... Szóval halljam, mire vagy kíváncsi, pindúrka?
Összehúzom a szemöldökömet miközben azt magyarázza, hogy mi is az a bandaháború, amit egyébként tudok, hallottam már erről, csak valamiért azt hiszem, hogy az ilyen gyilkosoknál ez valami mást jelenthet. Nem kapok túl részletes választ, így okosabb sem lettem tőle, de azt hiszem, hogy jobb is nem tudni mindent. Már így is elég para, hogy ha akarom, ha nem élveznem kell a társaságát és az ilyen abszúrd ötleteit, megvalósítani. Bele törődtem mondjuk mostanra abba, hogy a következő heteimet itt töltöm a semmi közepén, mert egészen biztos, hogy ez a cirkusz nem épül fel egyhamar. Ha tőlem várnak hozzá segítséget biztosan nem. Mégsem tudok úgy igazán szívből örülni annak, hogy be akar mutatni annak a Rowannek. Bár igaz, hogy kíváncsi vagyok, de megelégednék azzal is ha válaszol a kérdéseimre, igazán nem olyan fontos az, hogy be is mutasson neki. Nem mintha érteném, hogy a jellemzése igazából mit is takar, vagy, hogy mit ért a kedvesebbik kiadás alatt. Remélem azt, hogy nem élvezi az emberek kínzását és kiáll a védtelenek mellett. Vajon van annyira kedves, hogy segít nekem abban, hogy életem végéig ne kelljen itt ragadnom? Azt gondoltam amúgy is, hogy majd valamelyik nap mutat be neki, mikor befejezzük ezt az ostoba munkát, így nem kicsit lepődök meg azon, hogy már indulunk is. Ezzel csak még inkább megerősíti bennem azt, hogy valóban nem normális. Egyszer ezt akarja, máskor meg azt. Én komolyan nem tudok rajta eligazodni. Nem kérdezte, hogy akarok-e menni, inkább csak kijelentette, így csak sóhajtok miközben beülök az autóba, és reménykedek abban, hogy jobb móka lesz egy újabb barátjával vagy kiével megismerkedni, mint addig dolgozni itt, amíg meg nem kukulunk tőle. Amint megállunk egy cirkusz előtt, érzem, hogy kezd eluralkodni rajtam a pánik, mert azok alapján amiket nem olyan régen elmesélt, egyáltalán nem olyan helynek tűnik már az ilyesmi, ahová a közeljövőben szívesen kívánkoznék szórakozni menni. Tényleg azt várta volna el tőlem, hogy megépítsek egy ilyet? Minden cirkusz tulajdonos gyilkolászik vajon? Körbe pillantok, hogy felfedezzem a helyet és közben azon jár a fejem, hogy ha nem érezném jól magam a társaságukban, akkor hogyan tudnék innen meglógni. Nem mintha olyan jól tudnék tájékozódni. Talán feleslegesen pánikolok, és igazából minden rendben lesz. Csak csendben, magam elé bámulva hallgatom miközben a munkaadóm úgy beszél rólam, mintha a haverja lennék én is, aki önszántából, boldogan hódoltam be neki és kicsit össze rezzenek mikor közelebb húz magához. Szerencsémre hamar el is enged, mert még mindig a hideg ráz ki ha hozzám ér. A félelem még jobban urrá lesz rajtam, amint meglátom a közelgő alakot és talán még a számat is elfelejtem becsukni a csodálkozástól. Egyáltalán nem néz ki kedvesebbnek, és nyugodtabb sem leszek sokkal a jelenlététől. Mintha egy horror filmből lépett volna ki. Idegesen vakarom meg a fejem, miközben egyik lábamról a másikra állva próbálom megnyugtatni magam és közben nem oda figyelni a beszélgetésükre sem. Kicsit durcásan nézek Cale-re, aki úgy próbálja beadni ezt az egészet, mintha miattam jöttünk volna ide. Tényleg kíváncsi voltam az igaz, de ő akarta ezt. És ha nem beszélt volna annyit, akkor én még mindig nem tudnám, hogy létezik egy Rowan nevű férfi, aki még ijesztően is néz ki. Azt hiszem, hogy rá mondták, hogy sebhelyes vagy mi. Remegni kezdek amint közelebb lép hozzám és ösztönösen lépek egy aprót hátra és hajamat a fülem mögé rejtem közben zavaromban. A felém szegezett kérdésre, csak megrázom a fejem. - Azt mondta, hogy... kedvesebb vagy, mint ő. - válaszolok végül őszintén, mert nyílván ha rosszat mondott volna, akkor nem lettem volna kíváncsi sem. Mondjuk annyira így sem voltam, hogy ide is jöjjünk. Bár tényleg kedvesnek tűnik. Csak valamiért olyan ijesztő is. - Azt hiszem, hogy a Rowant könnyebben megjegyzem, mint a... Trickstert, vagy micsodát. És nem igazán értem, hogy miről beszélsz. - vonom meg ismét a vállam és ezzel is őszinte vagyok, mert tényleg nem értem. Azt sem, hogy mit csinálunk itt egyáltalán, vagy, hogy mire volt jó ide jönnünk. Bár már az egész életem a feje tetején áll, úgyhogy azt hiszem már nem igazán tudnék meglepődni semmin. Nem nagyon tetszik, hogy be kell mennünk abba a sátorba, de nem hiszem, hogy lenne sok választásom, mert a kedves főnököm valószínűleg úgyis be rángatna ha nem mennék magamtól, szóval csak, mint valami szófogadó pincsi kutya követem őket és amint be érünk az az első dolgom, hogy ismét körbe nézzek, hogy megnyugtassam magam, hogy nincs semmiféle kínzó eszköz odabent. Meglepetésemre azonban egészen kellemesnek tűnik a hely, de talán csak a bent lévő medence az, ami ezt érezteti velem. Nem ülök le abban bízva, hogy nemsokára úgyis megyünk. Amúgyis legutóbb amikor egy széken ültem, azzal együtt lettem emelgetve. Úgyhogy jobb nekem így állva is. Könnyebb elszaladni is, ha ezek ketten kitalálnának valami hülyeséget. Bár a cirkusz építésnél rosszabb nem tudom történhet-e velem. Ha innen nézzük, akkor határozottan jobb ez így. - Hát én...nem magamtól voltam kíváncsi. Esküszöm. Csak beszélgettünk és valahogy szóba került a neved és hát... most itt vagyunk. Pedig komolyan csak annyit kérdeztem, hogy ki vagy. - hadarom el gyorsan, általában akkor beszélek így, amikor ideges vagyok. és most nagyon az vagyok. Mert nem ismerem őt. Honnan tudhatnám, hogy mit kérdezhetek tőle, hogy nehogy felkapja a vízet? - Neked mennyi időbe telt amúgy egy ilyen cirkuszt felépíteni? - kérdezem végül azért mégis, de csak azért, mert érdekel, hogy mennyi ideig fog tartani számomra ez a munka. Bár ha szerencsém lesz mire vissza érünk a többiek végeznek vele. - Fogadok, hogy nem lányok építették. - forgatom meg a szemeimet, a zsarnokoskodó főnököm felé pillantva, de csak azért, hogy emlékeztessem arra, hogy talán nem ez a legjobb munka a számomra.
Leparkoltam az ominózus cirkusz előtt, ám nem olyan jeleket láttam, amit ilyenkor látni kéne. Fél netán? Mitől? Nem egy lőtérre hoztam, ahol ő lesz a céltábla, hanem egy kedves barátomhoz ismerkedni. Ezek a fránya negatív gondolatok. Valamit kezdeni kéne már velük, mert láthatóan nem tudja mikor érdemes és mikor nem érdemes félni... Rowan láttán jött reakciója viszont nem lepett meg, viszont diszkréten odanyúltam és feltoltam két ujjammal az állát, hogy összezáródjanak ajkait. Nem illik így bámulni valakit. Tapasztalatból tudtam, ha nyitva hagyjuk a szánk valaki betömheti azt... - Oh, nos a név nem fontos. Akár "arany barátom"-ként is hivatkozhatsz rám - nevettem fel, majd Katy felé pillantottam. - Nem zaklatom, csak alkalmazom. Fizetett munkaerő - mondtam és mosolyogva bicentettem. - Ugye? - veregettem hátba a lányt diszkréten. Nevettem egy jót a megjegyzésen, hiszen akkora képtelenség volt, hogy az már vicces volt. - Hogy én sugar daddy? Ugyan kérlek. Én csak némi munkáért cserébe segítek anyagilag talpra állni egy szegény lánynak. Tudod, ahogy a modern gazdasági rendszerünk működik. Persze.. nem feltétlen olyan munkák ezek, mintha titkárnő lenne, de a pénz az pénz. Költekezni kell, különben áshatom el zsákszám, hogy ne foglalja a helyet, mint Pablo Escobar is tette - viccelődtem, mert hát azért annyi pénzem nekem sem volt, mint az egykori drogbárónak, de azért volt mit a tejbe aprítanom. - Oh, hát én sose mondanék rólad rosszat! - emeltem fel kezeim védekezőn. - Barátról vagy jót, vagy semmit - kacsintottam Rowan felé, Katy pedig meg is erősített benne, mikor a Rowanre tett pozitív megjegyzéseimet visszamondta. - Na ugye? Szó mi szó volt benne igazság, tényleg nem volt semmi az időzítésem, mindig tudtam mikor kell jönni, amikor a legkevésbé számít rám, de így jött ki a lépés. Csak úsztam az árral, mint Dicaprio a Titanicban, csak én nem fulladtam meg. Követtük Rowant, ám közben tettem egy-két megjegyzést. - Rá kéne szoknod a turmixra, vagy be kéne szerezned egy turmixadagoló gépet. De lehet veszek már ide egyet. Elfér. A számomra már ismerős sátorba mentünk, bár most jó meleg volt és Jennirist nem láttam sehol és a víz is sokkal szebb és illatosabb volt. Na mi van, csak nem visszavonult a nőci? Leültem Rowie mellé és élveztem a környezetet. - Oh... most már csak koktélok és pálmafák hiányoznak. Felcsapok itt lakberendezőnek. Hidd el, frankó kis kecót csinálok én ebből - nevettem és élveztem a langyos időt és a kellemes illatokat. Igaz, nem popcorn és vattacukor, de attól még kellemes. Katniss felé pillantottam, mikor felvázolta a képet. - De hisz mégis csak könnyebb így megismerned őt, mintha én mesélnék róla - feleltem, hiszen ez pofon egyszerű volt. - Amúgyis ráér. Ha rólam van szó, mindig van egy kis szabad ideje - veregettem vállon Rowant és még meg is ölelgettem, majd elengedtem. Vettem az asztalon lévő sütiből és ittam a teából, ám mikor a lány rákérdezett a cirkusz kérdésre és megjegyezte, hogy lányok, akkor kissé félre nyeltem és köhögni kezdtem és még a napszemüvegem is elmozdult egy kicsit. Szerencsére csak sütemény és nem alma. Úgy jártam volna, mint Hófehérke. - Ne beszélj már úgy, mintha Leoncio lennék, mert nem vagy Isaura. Ráadásul fizetlek és van ott férfi munkaerő is... - feleltem kissé sértetten, már-már olyan hisztisen, mint egy nőci, amitől nem tűnök túl ijesztőnek. El is gondolkodok rajta, vajon a két balfék már nézik-e az Ikea oldalát összeszerelő útmutatók után, vagy youtube tutoriálokat, vagy mihez kezdhettek vajon. Lehet feladták és pihennek? Megtöröltem szám és megigazgattam napszemcsim. Ha megkérdezték volna minek az a sátorban, lehet nem tudtam volna rá értelmes választ adni. Menő, tetszik és még a ruhámhoz is illik. Szóval felvettem és nem akarom levenni.
Meglepett Cale. Nem csak a jelenléte, de az is, hogy mostanság kislányokkal barátkozik. Nem tudom, hogy ez most jó-e vagy kezdjek aggódni, hogy elindult a lejtőn és kezd ténylegesen kiöregedni az egészből. A megalománia még egy dolog, a téveszmék sem voltak árulkodóak, de ez... kezd kellemetlenné válni. Nem csak a leányzónak. Mindenesetre ki vagyok én, hogy beleszóljak? Láthatóan Katniss sem volt elragadtatva az dologtól, meg úgy.. összességében tőlem sem. Mily meglepő, nem? Az emberek előítéletesek, én pedig pontosan ezt fordítom előnyömre. Ha ténylegesen azaz eszeveszett tébolyult lennék, mint, akinek látnak, hát rohangálna itt ennyi jókedvű kis taknyos, és jól szórakozó szülő? Van, akivel valóban elég... hmm... gonosz vagyok, de nem mindenkivel. - Pont, mint a sugardaddyknél... - bólogatok még mindig kételkedve abban, hogy jó irányba halad-e a "fejlődése". Megjegyzem én még mindig nem felejtettem el, miképp is lettünk üzlettársak, és bár megértem, hogy a saját életét is egyengetnie kell, remélem ő is észben tartja, hogy a kézfogáson kívül, az egyességünket illetően egy fasza kis gyilkológép van a nyakában. Mindegy, a különös jelenséget egyenlőre rá hagyom, maximum tanulok belőle, hogy a keverék kutyákkal csak a baj van. Végül el vigyorodom a kislány válaszát hallva. - Ó, ebben bizony van igazság! - vigyorgom elégedetten. - Én sokkal kegyelmesebb vagyok, és jobbára épelméjűbb, mint ő. - mutogattam ujjammal Cale felé, halkabbra véve, mintha ő ezt nem is hallaná, aztán nevetve legyintettem. - Dehát melyik a jobb, igaz? - mutogatok körkörösen az arcom felé, amin nyilván ott a nyoma annak, mekkora jó tét lélek vagyok, vagy épp normális. - Én mondjuk nem öltem meg a szeretőm, és nem vadászom rá a mai napig, maximum el-el fenekeltem azt, akit kedveltem egykoron, de az nem ugyanaz. Szóval ja, én kedvesebb vagyok. - láttam be végül ténylegesen, megjátszott, túlzó büszkeséggel, kezem a mellkasomra téve. - Akkor jó, nem is kell, mert még a végén bogarat ültetnék vele a füledbe, és te is elhinnéd. - legyintettem rá, majd ugyanazzal intettem is egyet, hogy keressünk valami melegebb helyet. - Áh, volt egy rövid ideig, de a hülyék mindig szétszadizták. Ezer év volt, mire a popcorngépet is megtanulták használni. - forgattam szemeim panaszosan az alkalmazottakra, akik azért nálunk elég gyakran cserélődnek. Vagy mert tovább akarnak állni vagy mert... meghalnak. Senkit sem tartok fogva, mindenkit megfizetek és ha úgy dönt tovább áll, nem tartom vissza. Amikor nekem volt szükségem munkára, ők sem fordítottak hátat nekem. - Ugye? - vigyorgom kedélyesen a sátor belsejét illetően, ami ugyan nem az én kezem munkája, de az én fejemből pattant ki. Le is dobtam magam az asztalhoz közben. - Kiderült, hogy Jenniris rosszul viseli a hideget. Sokat tüsszögött, mindig megvágta a száját az éles fogaival is, így aztán befűtöttünk neki. Most sem járkál ki a vízből gyakrabban, de már nem betegeskedik. Bár az étvágya még mindig nem az igazi. Gondolom nem szereti a fagyasztott húst... - értem itt ezalatt az átfagyott látogatókat, akiket magához csábít és a vízbe ránt. Közben vállat vonok rá, mert egyúttal tenni se nagyon tudok ez ellen. Az első napjaiban válogatós se nagyon volt, most meg már el van kényeztetve. - Ó, öhm... Jenniris a cirkusz igazi szirénje. - pillantok fel az ácsorgó lányra, mielőtt esetleg olyasfajta kép rajzolódna ki fejében Jenniről, mint ha mondjuk cápa lenne. A fogai tényleg olyanok, de én persze nem hiszem, hogy valódi szirén volna. Csupán annyira bolond és olyan régóta él ebben a hitben, hogy totál hitelesen nyomja. S ha neki ez a vágya, hogy mindenki annak tekintse, ami, én aztán nem fogom tönkre tenni álmait. Majd kicsivel később összevont szemöldökkel, kérdőn néztem Katyre. - Te nem ülsz le? Fárasztó lehet mindig állni. Vaagy... a góréd nem engedi, hogy leülj a jelenlétében? - kérdeztem tőle, és róla Calere sandítottam, majd finoman tarkón vágtam, mert azt gondoltam ez a helyzet. - Ne legyél már ilyen! - puffogtam, persze nem kiabálva. - Bezzeg a szeretődnek egyből helyet szorítanál, miközben ő meg szarba sem vesz. - húztam a szám, mert emlékszem én még azokra az időkre, hogy nyalták falták egymást, és arra is jól, mikor verte és lelkileg terrorizálta Calet. Tuti, hogy meg is erőszakolta, csak a hülyéje szégyelli bevallani, ezért inkább azt mondja, hogy ő is akarta. Jaaa, perszeee. - Gyere, csüccs! - keltem fel és megfogva a csuklóját odahúztam az ülésekhez és beültettem magunk közé. - Egyél, igyál nyugodtan, nem mérgező. - mutogattam a kajákra. Nem ám itt éhenhal nekem. Még a végén rossz vendéglátónak gondolnak majd... Aztán kíváncsian hallgattam előbb őt, majd Calet. El is vigyorodom feleletére, és hajába kócolok, mikor vállon vereget. - Ez így van! Cale olyan, mint egy szimpatikus kóbor állat, akit szívesen lát az ember. - teszem hozzá, végtére is, elég különös kapcsolatban állunk, mégha egyszerűbben mondva is üzlettársak vagyunk. Sok minden voltunk már. A kislány kérdésén viszont magasra szöknek szemöldökeim, így aztán kérdőben vetem pillantásom Cale felé, hogy miféle kérdés ez. De végül Katyre terelődik figyelmem és megcsóválom a fejem. - A cirkuszt nem én építettem. Nagyjából annyi lehettem, mint te, mikor jelentkeztem munkaerőnek. Az akkori tulajdonos felvett, idővel viszont beteg lett, s mivel, hogy nagyon úgy tűnt, hogy nem csak ő szándékszik "lelépni", úgy döntöttem, hogy átveszem tőle és a magam képére formálom. Már ami az előadókat illeti... - teszem hozzá a végét kicsivel később. - Mi vándor cirkusz vagyunk. Jövünk, megyünk. De miért érdekel téged ez ennyire? Csak nem rosszban sántikál a főnököd? - pöccintettem meg némi rosszallással Cale fülét, ré is nézve. Nincs baj, ha megjelenik egy másik cirkusz, de onnantól, ha még fölénk is akarnak kerekedni, kénytelen vagyok én is harcállásba tenni magunk. - Hát akad nálunk hölgyemény, aki erősebb a legtöbb pasinál, de nem. Nem tartanám túl okosnak. A lányok törékenyek, és szépek. Maximum a dekorálást hagynám rájuk. - vonok vállat. De ez így is van. Csupán a gazdagokkal és a beképzeltekkel vagyok lenéző, én tisztelem az életet, és kifejezetten becsülöm a harcias egyéneket, akik csak azért is küzdenek. Nem mondom, hogy akárkit felveszek, de az itteniek jó nagy százalékát sehová nem vennék fel, csak, mert hibázott, furcsa szokása van, furcsán néz ki, vagy egyszerűen nem illik az idilli képbe. - Nálunk is van felvétel, ha gondolod.. - vigyorgom felé, majd pimaszul, játékosan Cale felé. - Bár az biztos, hogy nem fizetek annyit, mint amennyit ő. - forgatom szemeim, mert eme apróság bizonyosan fontos dolog sokak számára. Nem szűkölködnek a dolgozóink, de, hogy az első fizuból rögtön kocsit vehessenek, na az tuti nem. Főleg, hogy van, akivel süteménnyel fizetek. Sok a bolond, ám meglepően jó munkaerők...
Becsukom a nyitva felejtett szám, mikor egy óvatos mozdulattal emlékeztetnek arra, hogy ez illetlenség, de mit tehetnék? Nem vagyok hozzá szokva, hogy ilyen furcsa kinézetű emberekkel találkozgassak. Valószínűleg ha lett volna választási lehetőségem és tudtam volna, hogy hová jövünk, akkor inkább megmaradtam volna a cirkusz építés mellett. Nem mintha annyira kedvemre való lenne az a munka. Nem vagyok egyáltalán olyan, aki bárkit is elítélne a külseje miatt, viszont ez az egész így nagyon ijesztő. Persze attól még lehet igaz, hogy kedves. Nagyon sok olyan ember van, aki nem tűnik barátságosnak, aztán kiderül, hogy az, és olyan is, aki elsőre kedvesnek mutatja magát és mégsem az. Úgyhogy megpróbálom össze szedni magam és a lehető legkevésbé kimutatni a félelmem is, hiszen egyenlőre nem tűnik úgy, hogy veszélyben lennék. Nem mintha érteném, hogy miért is vagyunk most itt. Mégis azért csak bólintok a főnököm kérdésére, mert végülis igaz amit mond. Tényleg megfizet és zaklatni sem zaklat, mármint a szószoros értelemben nem. - Úgy is mondhatjuk. - válaszolom végül, bár a hangom egy kicsit szerényebb, mint az övék, mert abban a helyzetben vagyok, hogy nem tudom eldönteni, hogy ha megszólalok azt kell-e mondanom, amit hallani akarnak, vagy inkább azt, amit gondolok? Igyekszem őszinte lenni amennyire csak tőlem telik, de az van, hogy tényleg nem hallottam semmi rosszat erről a Rowan nevű férfiről, így hát nem is mondhatok mást. Jobban is szertnék abban a hitben élni, hogy tényleg kedves. Mert amúgy az. Még ha még mindig azt gondolom róla, hogy fura. Bár ezt inkább megtartom magamnak, mert sokkal jobb azt hiszem. Felvonom a szemöldökömet egy kicsit az épelméjűbb szó hallatától, mert ha nem félnék biza ezzel most vitatkozni is tudnék. Nem mintha ismerném bármelyiküket is ennél jobban, de mintha valami olyasmit mesélt volna Cale, hogy lenyúzta magáról a bőrt, vagy micsoda. Már nem is emlékszem, és úgy a jobb. Bár az igaz, hogy sokkal jobb ha az ember magát bántja, mint másokat. Én inkább szeretem a békességet. - Azt te csináltad magaddal? - kérdem meg azért mégis kicsit félve és reménykedve abban is, hogy nem kapja fel a vizet vagy valami. De hiába mondogatom, hogy nem érdekel, azért mégis kíváncsi vagyok. Értetlenül nézek hol egyik férfire, hol a másikra, és esküszöm, hogy próbálom értelmezni mindazt, amit hallok, de nem megy. Hogy érti, hogy ő nem ölte meg a szeretőjét? Meg amúgy mást vajon ölt meg? - Mert ki az aki megölte a szeretőjét? - kérdezek vissza, mert az nem teljesen egyértelmű, hogy a munkaadómra céloz-e vagy valaki másról beszél épp. Bár valamiért azok alapján amiket eddig hallottam, simán elhiszem, hogy végzett a szeretőjével. Ez mondjuk nem túl jó rám nézve. Mert ha valaki képes megölni azt, akit szeret, akkor mire képes azzal, akit meg nem? - Azért jó lenne ha mégis elmondanád, hogy miről beszéltél. - próbálkozok, de úgy vagyok vele, hogy ha felvilágosít egy kicsit jó, ha meg nem... akkor majd még egyszer úgyis rá kérdek. Mert szeretek tudni mindenről. És ha már bele kevertek ebbe a fogalmam sincs mibe, akkor kérdezhetek, nem? Ezért vagyunk itt. Vagy legalábbis elméletileg. Csendben megyek mögöttük a sátor irányába, közben jó alaposan szemügyre veszek mindent és nagy megdöbbenésemre odabent sem az fogad, amire számítottam volna. Nem látok semmi olyasmit, ami arra utalna, hogy meg akarnának kínozni, úgyhogy ez egy kicsit megnyugtat. de azért nem ülök le hozzuk, csak hallgatom, hogy miről beszélnek, és egy kicsivel még közelebb bátorkodok a vízhez, mert kíváncsi vagyok, hogy mi van benne. Először egy delfinre tippeltem volna, de a hallottak alapján az tutira nem lehet. Cápa sem, mert az ha jól tudom nem él meg medencékbe. A polipnak elvileg nincs foga... azt hiszem. Bár nem kérdezek, csak a nyakamat nyújtogatom, de szerencsémre anélkül is felvilágosítanak. Hátrálok egy kicsit a víztől, és mint akivel valami más nyelven beszélnek, fordulok vissza feléjük. Most vajon csak ugratni próbál, vagy tényleg komolyan mondja, amit mond? - Azt hittem, hogy szirének csak a mesékben léteznek. - vakarom meg kicsit tanácstalanul a fejem és ismét vissza pillantok a víz felé egy rövid ideig. Tutira ez kamu. Jó, hogy nem mondja, hogy egy sellő van a vízben. Persze nem szeretnék most leállni ezzel vitázni, meg talán jobb is ha nem látom, hogy mi az ami odabent van a vízbe, de biztosan nem lehet egy szirén. Vagy ha mégis, akkor honnan a csudából találta? És eddig miért nem hallottam még soha arról, hogy a valóságban is van olyan? Hevesen rázom meg a fejem a kérdésére, ami arra is szól, hogy nem kívánok leülni, meg arra is, hogy ez nem a főnököm miatt van, azért akkora terrorba éppen nem tart, hogy ne foglalhatnék helyet. Még legalábbis. Inkább csak az van, hogy félek, bár gőzöm sincs, hogy mitől. Ez az egész helyzet olyan para, bár úgy tűnik, hogy csak én érzem így. - Nem arról van szó, hogy ne engedné... igazából nem is olyan rossz főnök, ha az ő szabályai szerint történik minden. - forgatom meg a szemeimet, mert egyáltalán nem felejtettem ám el, hogy milyen sok mindennel fenygetett meg. A pénzt mondjuk egyáltalán nem sajnálja, de akkor is. Nyelek egy nagyot mikor Rowan közelebb lép hozzám, de végül azért mégis be adom a derekam és szófogadóan ülök le, kezeimet az ölembe helyezve, és bár bólintok de azért mégsem eszek semmit. Miért akar mindenki tömni, mint a libát? Nem vagyok éhes, meg ha az lennék sem tudnék enni valószínűleg semmiből, mert sosem eszem, ha zavarban vagyok. Most pedig nagyon azt érzem, hogy a feszültség sehogy sem akar eltűnni belőlem. Úgy érzem, hogy muszáj ki magyaráznom az itt létünk okát, mert én teljesen ártatlan vagyok ebben az ügyben, csak megpróbálják rám kenni. - Könnyebb az igaz, de illetlenség hívatlanul akkor is máshoz menni. - fordulok Cale felé és egy kicsit nagyobb bátorságom van hírtelen, hogy szemtelenebb legyek vele. A barátja előtt úgysem tenne szerintem semmi rosszat velem én pedig ezt ki is fogom használni. Úgy tűnik, hogy igazán jóban vannak, de azért én mégis megkockáztatom, hogy rákérdezzek erre a cirkusz építési dologra, bár azzal csak annyit akarok igazából megtudni, hogy hány napig fog eltartani, amig végzünk vele. Mert a főnökömön kívül egyikünk sem ért hozzá túl sokat. Hiába a segítség. Azt hiszem, hogy a kérdésemre egyikük sem számított igazán, a főnököm a legkevésbé sem, én pedig csak bocsánatkérően nézek felé, bár esküszöm nem tudom hová tenni azokat a neveket, amiket mond. Ha nem tudnám, hogy gyilkos még azt gondolnám, hogy megsértődött. Pedig nem is kérdeztem semmi rosszat. - Ez igaz, de... ők sem tűnnek úgy, mintha tudnák, hogy mit kell csinálni. - ismét csak vállat vonok, majd kezemet elhúzom a szám elött, mintha csak lecipzároznám azt, hogy jelezzem nem beszélek több ostobaságot. De attól még, ha valami érdekel, akkor kérdezni fogok. Nem azért hozott ide? Végül vissza fordulok Rowan felé, mert nem csak úgy kérdezek össze vissza, azért biza érdekel is amit válaszolnak. - Akkor gondolod, hogy jó úton haladok, és egyszer irányíthatok én is egy cirkuszt? - egyáltalán nem gondolom ezt komolyan ezért is vigyorgom el magam közben, csak valahogy most ez jutott eszembe. Ha ő is úgy kezdte valahogy, mint én, akkor simán lehet még remény bennem is, nem? Nem mintha érdekelnének a cirkuszok. A következő kérdéseire el is komolyodok, és kicsit megszeppenve fordulok vissza a munkaadóm felé, mintha tőle várnék valami jelzést, hogy mit válaszoljak? Beszélt valami banda háborúról... vajon szabad egyáltalán el mondjam, hogy épp egy cirkuszt építünk? Bár már szerintem ez mindegy. - Én azt nem tudom. Csak úgy megkérdeztem. - felelem végül és zavartan kezdem tördelni az ujjaimat. Honnan kéne tudnom, hogy mit beszélhetek és mit nem? Igaz, hogy itt egy kicsit bátrabb vagyok, de nem maradunk itt örökre szerintem... nem szeretném, hogy azt gondolja majd rólam, hogy szófogadatlan voltam, így inkább csak mondja el ő maga ha sántikál valamiben, mert én tutira nem. Amúgy sem tudom, hogy mi mire jó. Nagyokat pislogok arra, amiket a lányokról mond, és igen csak meglepődök rajta. Rá mosolygok, mert jó érzés hallani, hogy van még olyan, aki tisztában van azzal, hogy milyen adottságai is vannak a lányoknak. - Tényleg törékenyek vagyunk. - motyogom, de ezt inkább megint csak a főnökömnek címezve, és boci szemekkel is nézek közbe rá. Ennyi idősen talán már nem tud változni az ember, de lehet, hogy elgondolkodik azon, hogy a jövőben majd hogyan is kell bánjon velem azért. Mert ezt a barátja mondta... nem én. Az újabb megjegyzése azonban váratlanul ér és csak az asztalon lévő terítéket figyelem. Most vajon ezt megint komolyan mondja-e, vagy csak a főnökömet akarja bosszantani? Nem mintha számítana. Eddig alig találtam munkát, most meg hírtelen minden az ölembe potyogni látszik. Jobb bármi, mint mosogatni egy vendéglő konyhájában, vagy polcokat pakolni valamelyik nagy üzletben. - Köszönöm, de nem szabad máshol munkát vállalnom. - válaszolok, majd hamar el is hallgatok, hogy ki tudjam javítani magam. Mert nem vagyok abban sem biztos, hogy ezt így szabadott volna-e kikotyogjam. Honnan tudjam, hogy ők mennyire jó barátok? - Vagyis jól meg vagyok így. - teszem hozzá, de még mindig nem nézek rá egyikőjükre sem csak az ölemben pihenő kezemet bámulom és szórakozottan játszok az ujjaimmal.
- Nem én öltem meg, hanem a barátnőm - vontam vállat. - Bár, ha nem tette volna meg, én megtettem volna - feleltem, noha ez nem biztos, hogy igaz is volt. Sokszor játszottam el a gondolattal, hogy megtegyem, de nem tettem meg egyszer sem. Lehet csak sokat képzelek magamról, de vannak, akiket még én sem tudok megölni, mert nincs elég erő és kegyetlenség bennem hozzá. - Hosszú sztori, egyszer elmesélem - vontam vállat, mert most nem akartam azzal tölteni az időt, hogy nosztalgiázunk Websyről. A medencével szemeztem, miközben Rowant hallgattam. Szomorú volt, de ez van. Én sem szívesen jönnék ki a hideg vízből a még hidegebb sátorba, pedig én bolond vagyok, szóval nem is igazán lepett meg, amit hallottam. A fagyasztott hús dumán viszont jót kacagtam, tetszett Rowan humora, jól meg tudta fogalmazni a szövegét. Figyeltem, amint a lány a medencéhez megy és elmélyülten szugerálja a tartalmát. Jót nevettem rajta és azon filóztam vajon tényleg elhitte-e, hogy valóban egy szirén van a vízben. Kizárt, hogy ennyire naív legyen, még én sem vagyok ennyire hiszékeny, pedig hármunk közül elvileg én vagyok a legkevésbé normális. - Ooo, én nagyon engedékeny vagyok, felőlem még fekhet is, ha kell francia ágyat is hozatok neki - nevettem fel, hiszen önmagában is röhejes volt a gondolat, hogy annyira szigorú legyek, hogy még ülni se engedjem. Mi vagyok én, tábornok? Nem a katonaságon vagyunk. Olybá tűnt a lány is ki áll mellettem, sőt, még jó főnöknek is tart, így alaposan megölelgettem és adtam egy puszit az arcára. - Tudtam én, hogy lehet rád számítani. Braxie Boy a legjobb góré, igaz? - vigyorgok, miközben Rowan kellemetlenkedő megjegyzéseit hallgattam. Kissé zavaró volt annyit hallani a szeretőmről, így kezdtem azon gondolkodni, valamivel vissza kéne már vágnom és elkezdtem gondolkodni milyen Travises megjegyzéseket tudnék rá tenni. Szélesen, elégedetten vigyorogtam, mint valami boldog kiskutyus, miközben Rowan a hajamat kócolta és magyarázott. - Néha bekóborgok ide egy kis pátyolgatásra és csevegésre - nevettem. Figyeltem Rowan sztorijára, amit Katynek adott elő arról, miként keveredett a cirkuszba. Nem tudtam pontosan mekkora igazság alapja van, nem tudtam pontosan mi történt igazából, akkoriban nem ismertem még őt. Persze Katy szavai is eljutottak fülemig. "de illetlenség hívatlanul akkor is máshoz menni" - Most dicsértelek meg, oké? - pillogtam jelzés értékűn, majd Rowan felé fordultam. - Hogy én, rosszban? Szóóó se róla! Csupán csak kell egy új barlang, ahol feltűnés nélkül "dolgozhatok" a "vendégekkel" - fogalmaztam rendkívül burkoltan, mert nem akartam még nagyobb kellemetlenséget okozni Katnissnek, de Rowan bizonyára értette mire gondolok, bár bizonyára Katy is, hiszen neki már egyszer nyersen feltálaltam az igazságot. - Nem az lesz a célom, hogy embereket szórakoztassak a műsorainkkal. Amúgy sem vagyunk színpadképesek. Szó mi szó, Katynek is igaza volt. Brandon és Spike hülyék minden nemű építési munkákhoz, maximum a legóhoz értenek, így a cirkuszi sátrak sem lesznek a szakterületük. Hát ez van. Majd megyünk és segítünk mi is. Egyszer valamikor... Szinte elakadt a lélegzetem, mikor Rowan válaszolt a lánynak. " A lányok törékenyek, és szépek. Maximum a dekorálást hagynám rájuk." Nem tartottam magam nőgyűlölőnek, de ez azért sok volt. Morcosan is néztem rá utána és a fejem fogtam, pláne, mikor el akarta tőlem csábítani a saját cirkuszába. Viszont mikor szóba került a pénz téma, akkor elégedetten vigyorodtam el. Hát igen, az a fránya pénz. Pedig Rowannek is meg lennének a lehetőségei, hogy bezsebeljen egy egész vagyont, ahogy én, mégse él velük. Sose értettem miért jó neki ez az életforma, mikor milliomos lehetne, ha tenne érte. - Tudod Katniss szerződése velem örökre szól és tiltja a másodállást. Szeretem, ha az alkalmazottaim csak velem vannak elfoglalva és jönnek, ha szólok. Nem vagyok én önző, csak szeretem a megkülönböztetett figyelmet és szeretem kisajátítani az embereket.
Reakciója a küllememet illetően nem ér meglepetésként. Emlékszem még Cale sem fogadta egykedvűen, mikor meglátta az arcom. Az ember a szokások híve, és a pofikám ennek bizony teljes ellentéte. Aztán idővel többen is rájönnek, hogy mennyire nem adja vissza pofázmányom a jellemem. Jó, lehet, hogy őrült vagyok, de akadnak még nálam is hibbantak. És nem akarok én itt mutogatni, de ez e, itt ni. - Öööhm, hát az attól függ. - meg sok minden mástól is, hiszen kinek, hogy adtam elő. Cale felé sandítok, de azt gondolom ő árulhatott el, és ha így van, akkor ő azt a sztorit ismeri, amit akkor árultam el, mikor Travis "haldoklott". Nézhet rám morcosan, de ki mondta, hogy én olyan őszinte vagyok? Ő sem az. Senki sem. Mindenki hazudik. - Jah, igen. - bólintok, szemeim forgatva, mint, aki elfelejtette volna, hogy mi is történt. - Kénytelen voltam meghámozni magam, mint egy cuki kis narancsot, hooogy mikor a tükörbe nézzek, emlékeztessem magam arra, hogy az emberek nem változnak. Aki egyszer becsap, máskor is megfogja tenni, ha könyörög, ha mosolyog, ha úgy tesz, mintha semmi nem történt volna, akkor is. A hegek pedig megbízhatóbbak, mint egy telefonos emlékeztető. - poénkodom el úgy a szöveg 90%-át. - Na látod... - mosolyom szélesen Calenek, mikor Katniss visszakérdez a gyilkosságot illetően és Cale kijavít. Részlet kérdés. A háborút ő indította el Shane ellen, a ravaszt pedig csak azért nem ő húzta meg, mert éppen nem volt rá lehetősége. Ugyan. Nem kell hozzá orvosi diploma, hogy ismerjem a közelemben lévőket. Ennyire legalábbis... Más különben csak a szája volt nagy és hülye módon, tök feleslegesen indított egy hadsereget egy szem ember ellen. Aztán elballagtunk a cirkusz szirénének sátrába, ahol a hőmérséklet is sokkal kielégítőbb volt, és még nasi is volt. Igaz, nem rájuk készülve, ha nem, mert mindig tartok itt, mióta többet időzöm a medence lakójával, mint kint. De adagra bőségesen jutott mindenkinek. Bár bevallom némi aggodalommal figyeltem, ahogy közelebb merészkedik a medencéhez. Jenniris ugyanis hozzá van szokva, hogy aki túl közel majd, azt elkapja és a vízbe öli. De Cale nem szólt rá, én pedig inkább megköszörültem a torkom, mielőtt túlságosan közel menne. Talán nem hisz nekem? Nem, tényleg nem hisz. Nem tartottam fel a válasszal, hanem, megvártam, míg távolabb kerül a medencétől. Jenni rosszabb, mint egy krokodil, türelmesen kivár és amint elfordítja a fejét áldozata, már be is rántotta. - Ó, kicsi lány, ez a cirkusz tele van olyasmikkel, amikben az emberek jórészt nem hisznek, vagy nem is tudnak a létezésükről. A kannibál, gyerekevő bohóctól, a sikolyokból zenét csiholó popénekesen keresztül, egy halott lelkekkel kapcsolatot teremtő különleges tárgyig át minden van itt. - vigyorgom büszkén, mert nem csak élő dolgokkal foglalkozom, de szeretek ellátogatni az alvilági piacokra is. Nem sokkal pedig azután, hogy elsétált a medencétől, mögüle Jenniris is kidugja félig fejét, hogy utána nézzen, de talán csak csalódott, hogy nem sikerült időben ugrania, így meg már nem kíván kimászkálni. Főleg, mert többen is vagyunk, mint ő. A feltett kérdésemre adott válaszukon jót mosolygok, mert fele annyira sem tűnik őszintének, mint, ahogy próbálják előadni, bár Calet valóban nem úgy ismertem, mint, aki nem engedne ilyesmiből. Mindenesetre nem hagytam, hogy míg mi itt elcseverészünk - ki tudja mennyi ideig - addig ő ott ácsorogjon vagy föl-alá mászkáljon. Igaz, így, hogy közénk ültettem, Caleel sem tapicskolhattuk már annyira egymást, de annyi baj legyen. Az kicsit fura, mennyire nem érdekli a nálam lévő kiskutyija, de végülis nem akkora tragédia. Igaz, csak ideiglenesnek szántam a befogadását, de tudok én neki munkát adni. Már csak engedelmességre kell tanítanom, de az úgy is menni fog. Az viszont kifejezetten tetszett, ahogy olykor véleményt nyilvánítottak egymásról, és ahogy erre a másik reagált. Jót nevettem rajtuk, hát még mikor a dicséretből rosszalló nézés lett a végén. - Tényleg az, de neki kivételesen elszoktam nézni. - somolygom, mielőtt egymásnak esnének és nem a perverz értelmében. Közben pedig előadtam az én sztorimat, ami a cirkuszi életet illeti, bár eleinte nem tudtam mire vélni. Meg másodjára se nagyon. Harmadjára lettem fel világosítva. - Nagyon helyes! Nem viselünk el egy másik szörnycirkuszt. - bólogatok hevesen Calenek, de jelentőségteljesen is. Mindegy, hogy barát vagy ellenség volt, ha húznak egy 0.2-es Rémségek cirkuszát, akkor odaküldöm egy-két drágaságom és megmutatom milyen az igazi szörnyek cirkusza. - Apropó, nem is tudtam, hogy megint ennyire a bögyödben vannak az ellenségeid... Ahh, pedig anno milyen szórakoztató módon intéztük el őket... - sóhajtom vissza emlékezve a pillanatokra mosolyogva. Többüket mondjuk nem együtt öltük meg, de azért akadtak szép pillanatok. - Ezzel a flepnissel az oldaladon? Kizárt... - felelem a kislánynak poénosan a poénra, de azért na, tudjuk mindannyian, hogyha komoly is volna a kérdés is ez volna rá a válasz. Ám mielőtt Cale megmorcosodna a megjegyzésem miatt, elkacsintok felé és puszit is küldök neki a lány előtt. - De az tuti, hogy, amíg együtt dolgoztok izgalmas életed lesz. - teszem hozzá, és ebben aztán semmi hazugság nincs, elég csak belegondolni azzal a pszicho mókussal való kapcsolatukra és azokra az időkre. Igaz, lehet illő lett volna azt is hozzá tenni, hogy nem mindig olyan hosszú és kifizetődő ez a kalandos élet. Elhallgatva őket, tényleg kezd egyre jobban érdekelni, hogy is történt ez az egész. Mármint nem a cirkusz építés, hanem, hogy ők ketten egyszer csak elkezdtek lógni. Ennyire nem volt már meleg pasikból választék? Vagy az öreg meleg helyett, most a fiatal lányok a favok? Egy ideig csak figyeltem őket, majd nem türtőztetve tovább magam, felváltva vigyorogva egyikre és másikra, feltettem a nagy kérdést. - De most komolyan...? Mi ez az egész? Kezdesz zavarba hozni, Braxie boy. Egy dolog, hogy fenyíted, és szegény alig mer levegőt is venni a közeledben, de miért pont egy kislány? - kérdem, aztán összevont szemöldökkel kérdek rá. - Csak nem szűz lány vérét kell áldoznod valami nem evilági elképzelésedben?
Nem szoktam senkit sokáig bámulni, anya is mindig arra tanított, hogy senkit sem szabad elítélni az alapján, ahogyan kinéz, de soha életemben nem láttam még ilyet, így normális, hogy egy kicsit még a számat is eltátom és persze, hogy parázok is. Hiába mondják, hogy állítólag nem olyan rossz ember, mégis azt gondolom, hogy aki az én őrült főnökömmel önszántából barátkozik, az sem lehet sokkal nomrálisabb, mint Ő. Főleg ha még vissza is emlékszem arra a párbeszédre, ami még akkor zajlott, amikor csak készülőben voltunk elmenni az isten hátába, hogy neki fogjunk cirkuszt építeni. Nem kéne mindig annyit kérdezősködnöm, tudom, hogy rossz szokás az, hogy mindig mindenről tudni akarok, de muszáj mégis megtudnom, hogy mitől néz ki így Rowan ahogy. Kicsit felvonom a szemöldököm, mert először a válasza nem is árul el túl sokat, olyan, mintha ő maga is meg kéne gondolja, hogy ő csinálta-e ezt magával, vagy valaki más. Talán olyan régen volt, hogy nem is emlékszik. Bár nekem azért nem tűnik olyan túl idősnek. Az igazi magyarázatára azonban látványosan is kiráz a hideg, bár azt nehéz eldöntenem, hogy igaz-e amit mond. Persze nem tűnik úgy, mintha viccelne, de mégis annyira abszúrd, hogy még mutrázni is kénytelen vagyok közben, mert azért elképzelem magam előtt azt a jelenetet. Bár azért nem igazán értem azt, hogy mi köze van az arcának ahhoz, hogy csalódott valakiben. Vagy legalábbis így értelmeztem a mondandóját. - Értem, de... az nem fájt? - kérdezem azért meg teljesen értetlenül, mert fel nem tudom fogni, hogy hogyan képes magával valaki ilyent tenni. Valószínűleg úgy, hogy nála sem lehet ki mind a négy kereke. Igaz mondjuk, hogy eszem ágában sincs kimutatni azt, hogy ilyen véleményem van, mert már nem csak egy őrült van mellettem, hanem úgy tűnik, hogy kettő. Vagyis mindenféle téren ők vannak előnyben. Az viszont, hogy egyre több mindent tudok meg a főnökömről egyáltalán nem lelkesít fel a további közös munkához. Igaz, hogy fogalmam sincs, hogy miről beszélnek, de a hallottak alapján valahogy nekem az jön le, hogy egy féltékeny barátnő megölte azt a szeretőnek nevezett valakit. Persze, hogy megint kiül rám a kíváncsiság, hiszen rébuszokban beszélnek itt, össze zavarva még jobban a fejem. Most akkor ki ölt meg kit? Na és miért? - De engem ez most érdekelne. - próbálkozok, hogy hátha ezzel okosabb leszek, bár néha talán jobb is nem tudni dolgokról. De mivel minden új itt nekem, természetes, hogy érdekel is. meg amúgy is mindegy, hogy mennyire hosszú az a sztori... egész életemben mellette kell legyek. Bár azt még mindig nem tudom, hogy miért, vagy, hogy mire jó ez, de egyenlőre még nem találtam tökéletes kibúvót ez alól. Az egyik sátorba beérve azonban meglepődök, mert semmi olyasmit nem látok benne, ami azt bizonygatná, hogy meg akarnának kínozni, a medence az egyedüli amin a leginkább meglepődök benne, de gondolom nem céljuk bele folytani. Az érdeklődésem viszont csak még nagyobb lesz, amint arról beszélnek, hogy valami van is a vízben, és naná, hogy látni is akarom azt. Egyáltalán nem hiszem el, hogy tényleg egy szirén lenne, de azért mégis odébb állok egy kicsit, mert biztos, ami biztos. Az igazi megnyugtatás az lenne számomra ha Rowan azt bizonygatná inkább, hogy csak viccel és igazából csak cuki arany halak úszkálnak valahol mélyen, de helyette csak még több rémisztő lényt sorol fel, ami miatt ösztönösen körbe is nézek, hogy hol bújkálnak vajon azok. Még mindig nem tudom, hogy tréfálkozik-e, vagy igazat beszél. - De ugye ezek közül egyik sem fog ide jönni? Mármint nem fog megenni semmilyen szörny igaz? Nem azért vagyunk most itt.. - a tekinetetem ide oda jár a két férfi között, bár a választ inkább a nem normális főnökömtől várom, aki ide hozott a jó ég tudja minek. Talán előre megbeszélték az egészet. Mikor ismét hátra pillantok a víz felé és meglátom az onnan ki bújó ijesztő valamit, rémülten szökök egyet még odébb és nem hiszem el, hogy ilyen tényleg létezhet és miközben válaszolok a kérdésre, amiben ki is állok a zsarnok főnököm mellett, végig azon tűnődök, hogy mi fog történni akkor, ha az a szirén vagy mi a csoda ki jön a vízből. Bár nem nagyon tetszik az sem, hogy le üljek kettejük közé, de ha választanom kell mégis, hogy egy furcsa lény áldozata legyek-e, vagy két őrült, de mégis látszólag kedves férfi akárkije, akkor inkább az utóbbit választom és engedelmesen ülök le, időnként azért a víz felé pillantva, hogy biztos legyek abban, hogy az a szirén nem fog értem jönni. - Ugye nem fog ki jönni a vízből? - nézek Rowan felé, majd fintorogva törlöm le a főnököm pusziját, amit nem is értek, hogy honnan jött. Csak azért, mert nem árulom be, hogy egy zsarnok, még nem jelenti azt, hogy puszi pajtások kéne legyünk. Csak azért kezdek bele ebbe a rövidnek tűnő csatába vele, hogy ne én legyek az oka, amiért itt vagyunk, mert én nem kértem, hogy ide hozzon, az ő ötlete volt. És nem tartottam igazságosnak azt, hogy rám akarta hárítania felelőséget. Morcosan vonom meg a vállam és nem is fírtatom ezt tovább, mert nekem aztán mindegy, hogy mikor látogatják egymást, az is, hogy szoktak-e örülni a másiknak. Bár én hozom fel a cirkuszos témát, ami miatt kicsit óvatosan is nézek Cale felé, mert fogalmam nincs, hogy erről szabad-e beszélnem vagy sem, elvégre is nem olyan régen beszélt valami banda háborúról nekem, így inkább meghagyom neki, hogy magyarázza ki magát ebből, mert én nem értek sem a háborúkhoz, sem pedig a cirkuszokhoz. Remélem, hogy mire vissza érünk az a kettő végez is azzal a munkával, mert számomra elég unalmas. A tény pedig, hogy mi lesz annak a cirkusznak a sorsa elbotránkoztat. Épp ezért érzem úgy, hogy közbe kell szólnom... nem akarom, hogy embereket bántson majd ott. - Sokkal okosabb lenne inkább egy iskolát felépíteni, ahol mondjuk szegény gyerekek tanulhatnának... - próbálkozok, hogy hátha azért jobb ötletnek találnák ezt, mint egy olyan cirkuszt, ami arra lenne jó, hogy kénye kedve szerint gyilkolásszon. Közben azért itt is jár még a tekintetem ide-oda, hogy megnyugtassam magam, hogy semmi veszélyes lény nincs még mindig a közelemben. Mert mióta láttam azt a szirént, már egyáltalán nem tartom olyan kellemesnek az itteni légkört. A nézelődés pedig le is foglal annyira, hogy úgy tegyek, mint aki észre sem veszi, hogy megint valami olyan jön szóba, amit nem értek, bár úgy hiszem, hogy még nagyon sok ilyen lesz. Már eleve az érthetetlen, hogy hogyan kerültem ilyen helyzetbe. Minden csak egy állás kereső hírdetéssel keződött... Persze egyáltalán nem gondolom komolyan azt, hogy cirkuszt szeretnék vezetni, mert egy életre elegem van az ilyen helyekből, de azért vicces volt egy kis ideig bele gondolni. Nem tudom, hogy komolyan lenne-e számomra itt is munka, vagy ez inkább csak a Cale bosszantására volt megjegyezve, de bánom, hogy nem mondtam inkább azt, hogy elfogadom. Csak viccből. Mert igazán mókás lett volna látni közben mindkettőjük arcát. De sokkal jobban félek ahhoz sajnos, így csak őszinte próbáltam lenni, félve pillantva közbe a főnököm felé, aki amúgy azt is mondta, hogy nem beszélhetek erről senkivel. De nem tudom azt, hogy a barátai is bele tartoznak-e ebbe. - Hát egy cirkuszt építeni nem annyira izgalmas feladat. - forgatom meg a szemeimet, válaszolva Rowan megjegyzésére, majd egy nagyot sóhajtva morcosan fonom össze magam előtt a karomat, ahogyan Cale lényegében közli vele, hogy hozza tartozok, mintha valami tárgy lennék, akit birtokolhat. - Azért azt se felejtsük el hozzá tenni, hogy nem nagyon számított, hogy ezt mennyire akarom. - jegyzem meg még mindig haragosan, bár valószínűleg feleslgesen. Nem hiszem, hogy valaha is meg tudnám szeretni ezt a helyzetet. Mármint a pénz az tutira jól jön mindig, de amúgy semmi más nem nagyon tetszik benne. Főleg az nem, hogy életem végéig tart majd. A fejem csak akkor kapom fel, amikor a kedvesebbik őrült ismét megszólal, és érzem, hogy a pánik ismét urrá lesz rajtam, minden mellett pedig még zavarban is vagyok, hiszen két idegen férfi között ülve kell azt hallgatnom, hogy a szüzességem a téma. De milyen szűz lány vére? Miről beszél? Vajon ilyen már fordul elő, és onnan gondolja, hogy az lesz a sorsom? Vagy csak tippelt egyet. Én magam sem tudom, hogy mire kellek, de remélem nem arra, amit épp Rowan mond. Honnan tudják egyáltalán, hogy szűz vagyok? Nem mintha ezt velük szeretném megbeszélni. Végül csak megrázom a fejem, és óvatosan hajolok végül közelebb Rowan füléhez, hogy csak ő hallja, amit mondani szeretnék. - Te tudod, hogy lehet felbontani egy olyan szerződést, ami nem létezik, de mégis életre szóló? Úgy, hogy életben is maradjak? - talán sokkal okosabb ebben a témában, mint én, és segítene nekem. Bár a másik meg a barátja. De ha tényleg kedvesebb, akkor megértőbb is, nem?
Félre billentett fejjel szemléltem, ahogy hülyeséget kérdezett Rowantől. Feltételezem fájt neki. Oké, ez mondjuk nem biztos, hiszen én magam is alig érzek fájdalmat, nem tudhatom Rowan mit érzett, lehet ő sem érezte, lehet érezte. De feltételeztem, hogy fájt neki. Lehet őrült voltam, de én nem kérdőjeleztem volna meg senkinél sem, hogy fájt neki. Hiszen én magam is abban a tudatban dobáltam tele késsel Manuelt, hogy fáj neki. És milyen jó móka volt videóra venni, ahogy a kerékhez szíjazva kínlódott a kések pengéje mellett csordogáló vérével. Még mindig édes érzést keltett bennem az emlékkép, ahogy megfeszült izmain és lüktető, kidudorodó erein végigfolyt a vörös folyadék. Megérdemelte. Ahogyan Abraham is megérdemelte, hogy bezárjam őt a varázsládába és ketté akarjam fűrészelni, de épp csak bele-bele tudtam fűrészelni, és a szerszám fogai egyre mélyebben téptek bele oldalába máris mennyivel kezesbárányabb lett. Hisz ő sem akart meghalni, ott volt a szerelme, haza akart jutni hozzá. De nem felejtettem el. Emlékszek minden emberre, akivel valaha összetűzésem volt. Elnevettem magam az emlékeken, vigyorogtam, bár ők aligha tudhatták mitől, csak sejthették milyen gondolataim voltak. Bizonyára Rowan ismert már ennyire, Katniss meg maximum azt hiszi valami hülye vicc jutott eszembe. A kérdés nyomán Katniss felé pillantottam, vigyorogtam. - Akkor elmesélem. Az úgy történt, hogy el akart engem árulni. Ellenem fordította az embereim és a barátaim egy részét, én pedig összehívtam a barátaimat, hogy segítsenek felvenni velük a harcot. El is jött az összeütközés napja, ahol az egyik barátnőm, Gyda lelőtte őt. Megtettem volna én magam is, de épp nem volt rá lehetőségem, pedig én akartam megölni. - Oké, lehet a valóság nem teljesen így történt, de az most kit érdekel? Valami ilyesmi volt... Elértünk végül a sátorba, ahol Katniss a medence szélén kísértette a sorsát. Igazából meg sem fordult a fejembe, hogy figyelmeztessem a lányt a veszélyre. Ennek három oka volt. Az első, hogy mindenki a maga kárán tanul. A második, hogy úgyis régóta szerettem volna már látni Jent vadászni. Már jó ideje jártam ide, de sosem sikerült elcsípnem a pillanatot. A harmadik indok pedig, hogy alapvetően sem érdekelt senki élete. Jó, ha mélyen magamba néztem, tudtam, hogy nem hagyhatnám csak úgy sorsára, így azért megpróbálnék kezet nyújtani neki, hogy fogja meg és kihúzom, de ha nem sikerül... le mégse lőhettem a barátom játékszerét. Rowan nagyban ijesztgette a lányt a rémlények ismertetésével, amitől összecsinálta magát, én pedig nagyban szórakoztam a félelmén. Elképesztően muris volt látni és hallani, ahogy mennyire félelmessé vált számára az ittlét. Én nem aggódtam, tudtam, Rowan úgyse hagyná, hogy bajunk essen és ez bebizonyosodott, mikor helyettem is figyelmeztette Katyt a szirénveszélyre. Állam simogatva, tűnődve nézek a víz felé, bár Rowantől várta a választ. Nem hinném, hogy kijönne, de ki tudja.
Megnyugtattam Rowant, hogy nincs oka félni, hogy konkurenciaként fellépünk majd, viszont Katniss szavaira hitetlenül emeltem rá tekintetem. - Mi vagyok én, valami segélyszervezet? - billentettem oldalra fejem. - Attól, hogy téged pénzellek, még nem fogom az egész várost ellátni. Nem a vöröskereszt vagyok. Rowan felé fordultam széles vigyorral. - Ooo drágám, még lehet belőle valami - nyugtattam meg kellemes hangon. - Még lesz alkalmunk összefogni és közös erővel elintézni pár embert. Tényleg, hogy alakul a növénybeszerző körút? Ismételten elégedett mosoly csúszott ajkaimra, mikor Katy megerősítette benne Rowant, hogy jól megvagyunk, de Rowan kétkedésbe kezdett. Flepnis? Ferde szemekkel pillantott oda grimaszolva, hogy jól hallottam-e, majd a levegőben elkaptam a puszit és arcomhoz simítottam azt. Ezek szerint csak viccelődött. Máris enyhültebb lett a pillantásom. Tudtam én, hogy lehet rá számítani. - Izgalmas, bizony - mosolyogtam. - Mindig lesz valami jó móka és izgalmas feladat, közös programok és nasis teapartyk - vigyorogtam és a napszemcsi mögött megráztam pilláim is neki. Újabb kiábrándító szöveg, csak most Katnisstől. Úgy beszél, mintha kényszer alatt állna, pedig ő húzza a helyzetből a legnagyobb hasznot. - Ezt úgy mondod, mintha nem járnál jól - morogtam tenyerem felé intve, mint a filmekben a maffia főnökök számonkéréskor. Most meg már Rowan is kérdőre von és úgy beszél rólam, mint valami szektás gyilkosról. Hát mi ütött ezekbe. A pohár akkor kezdett betelni, amikor Katniss sutyorogni kezdett. - Hé kislány, itt vagyok. Ha nem akarsz úszni egyet a medence úrnőjével, akkor nem sugdolózol a jelenlétemben és lehetőleg a hátam mögött sem. Ez legalább olyan bunkó dolog, mint kinevetni valakit, aki megbotlik és leesik a lépcsőn. Félre billentettem a fejem és elkacagtam magam. Rowan felé sandítottam. - Nem is mondasz hülyeséget... - "gondolkodtam" hangosan és flepnis vigyor jelent meg arcomon. Nem mondom, hogy arra gondoltam fel kéne áldoznom a lányt valami istenségnek, de lehet a vérével tudnék mit kezdeni.
Miféle kérdés ez? Hogy fájt-e??? - Hmmm... ha jobban begondolok nem jobban, mintha éppen egy kutya csócsálná az ember arcát... De ez egyszeri fájdalom, kibírható, nem úgy, mintha mondjuk sokadszorra törik össze az ember még dobogó szívét. - csóválom fejem, sokatmondóan, hogy van, ami jobban fáj. - De ne aggódj, mazochista vagyok. - legyintek lassú, széles vigyorra húzva, heges ajkaim. - Minden percét élveztem. - kacsintok oda neki, s mégha nem is látszik belőle, teljesen őszintén. Addigra már annyi szarságot kibírtam, hogy ez szinte meg se kottyant. A visszatétele és az azt követő gyulladt rész, míg be nem gyógyult... na az már más tészta. De ami volt az elmúlt... Meglepett és egyben tetszett is a lány zavaros viselkedése, mikor hol félve, még a távolságot is tartotta volna tőlünk, hol pimaszul és követelőzően kíváncsiskodott. Igen, ez bizony a Cale hatás lesz. Szép lassan majd olyanná válik, mint ő... Én pedig hozzáhasonlóan érdeklődve hallgattam a mesét, aminek amúgy én is részese voltam, és oldalra pillantva, jóleső sóhaj kíséretében emlékeztem vissza a pillanatra. - Huhúúú! Mekkora egy kamu gép vagy, Cale Braxton! - nevettem fel összecsapva kezeim, majd a lányra néztem. - A valóság az, hogy Braxie fiú olyan bolond, hogy rosszabb napjain a banánt sem tudja megkülönböztetni a telefonkagylótól. - sandítottam az említett felé vigyorogva, és mivel akkor még nem ült köztünk Katniss, vettem a bátorságot, és mielőtt még el kezdene itt morcogni, megsimiztem az arcát. - Azt hitte, hogy a palija leakarja vadászni, ami részben igaz is volt, de miután belefulladt a vérébe, kiderült, hogy nem is pisztolyért nyúlt utolsó perceiben, hanem jegygyűrűhöz. És ne kamuzz neki itt, Braxie fiú, dehogy ölted volna meg. Most sem mernéd... hiszen akkor már rég halott lenne... Te még... mindig bele vagy zúgva abba a másik bolondba... - pillantottam felé vigyorogva. - Persze csak lelked mélyén... már amennyi maradt még belőle... - forgatom szemeim, és el is kuncogom magam. Nem állt szándékomban frászt hozni Katyre, Cale is pontosan tudja, hogy ezek a dolgok teljesen valósak, sőt mikor legelső alkalommal meglátogatott saját maga is láthatta őket. Így hát újfent legyintek a kislánynak, hogy ne aggódjon, nincs baj. - Ahh, ne aggódj, pici lány, a bohóc el van zárva, más különben sosem jönnének látogatók. Ami pedig a többieket illeti... részesei a korhatáros fellépéseinknek, szóval ők köszönik szépen jól el vannak jelenleg. - mosolygom, de amúgy tényleg így van. A mi kis koreai énekesünk is elégedett a mostani helyével, igaz, ahhoz még szoktatni kell, hogy itt nálam mindenki sztár, nem csak ő. Figyeltem, ahogy végre sikerül magunk közé terelnünk és leültetnem, majd róla az említett medence felé pillantottam. - Hmm... nem hiszem. Jenniris igen ínyenc... Cale számára túl rágós lenne, engem alapból nem eszik meg, te pedig jelenleg itt ülsz köztünk, így amolyan védelemben. Van egy határ, amit még ő se lépne át. - felelem válaszára, mielőtt még Cale színre lépne, amin egyébként megint csak jót mosolygok, főleg, ahogy Katy reagál rá. Az mondjuk megnyugtató, hogy nem kell aggódnom a cirkuszuk miatt, noha alapvetően is nagy őrültségnek gondoltam, mert hát ugye a dolog ott kezdődik, hogy van egy kis bum-bum Caleben, ha kicsit csintalan volna. Mondjuk az ő esetében ez elég tág fogalom, és jó messzire engedem a pórázát, hogy érezze, nem vagyok én egy szörnyeteg, de azért na. Ő is tudja azért mi merre hány méter. Elmerengve hallgatom őket. Furcsa egy párocska meg kell hagyni, de még akár hatással is lehetnek egymásra. Jóra vagy rosszra fene tudja, de lehetnek. Mikor Cale közli a tényeket, én csak vállat vonok rá. - Kinek mi... - mondom nekik, mert engem nem zavar, és győzködni sem akarom a szemcsis palit, hiszen ismerem már annyira, hogy tudjam, pontosan olyan makacsé s önfejű... mint én. Vele ellentétben én emlékszem még a harcainkra, aztán nézzenek oda, most még is puszikat küldünk egymásnak és taperásszuk a másikat. - Ó, az! Már egy hete meg van, csak gondoltam úgy is erre jársz és odaadom. Szóval majd kifele menet meg is kapod. - bólogatok nagyokat, rá bökve, hogy el ne felejtsen szólni. A dolog akkor kezd el murisabbá válni, amikor a kislány igazán pimasz módon még Cale jelenlétében is olyasmikről érdeklődik tőlem, amiről lehet nem kéne, lévén, hogy bolond kalapos barátunk könnyen magára veszi az ilyesmit. Én már csak tudom... - Hmm... ooo basszus... pedig pont azt akartam mondani... - gondolkodom el, majd sóhajtva szemeim forgatom, hiszen ezeket általában csak a halál oldja meg, így viszont rajtam is kifog a kérdés. - De mondjuk attól függ... Az ember mindig meggyőzhető, ha olyasmit teszel, amivel... mondhatni a kedvében jársz... Végtére is... Shane is így vált pszichiáterből szeretővé, majd igaz... halottá... - vonok vállat, mert ez is egy lehetőség. Szó sincs róla, hogy arra ösztönözném a királylányt, hogy másszon a SugarDaddyjére, bááár... őszintén szólva szerintem ez volna a legnormálisabb, ha már valami hasonló kapcsolatban állnak. Ugyanakkor, azt hiszem Cale az a fajta ember, akivel bizonyos helyzetekben az alkukon túl is kedvére tehet az ember és abból nem csak barátság, de jó lehetőség is születhet. Jó, az ő közös sztorijuk anno csúnyán végződött, de, hé, azért el telt ám egy hosszú idő, míg odáig jutottak, addig meg... kész hányingert keltő rózsaszín felhőcskékben és boldogságban úsztak. Legalább is én így láttam. Azt nem tudtam, hogy Shane bántotta és terrorizálta Calet, ami már csak így elképzelve is röhejes, viszont éppen emiatt is elgondolkodtató, hogyha mindezt évekig hagyta is neki ez a bolond pasas... jézusom, mennyire kergíthet be minket ez az őrült érzés? Aztán Braxie kifakadására összevont szemöldökkel és gyanakvó pillantással hajoltam ki a lány mögül rá pillantva. - De hiszen azon te is röhögnél... - meg én is, meg mindenki. Ne már... az rohadt vicces. Főleg, ha jeges. - Na jó, ejnye... ne bántsátok már egymást... Még fiatal, te is tudod, hogy sokat kell tanulnia, és főleg megismernie téged. Adj neki időt, légy elnéző. - böktem Cale felé, majd Katyre néztem. - Te pedig légy óvatos, mert nem mindig leszek melletted, hogy néhány cuppanóssal megbékítsem. Tudni kell bánni vele, mert különben... - és itt imitáltam a torok elvágást. Ez pedig nem poén. Cale fiúból kinézem. - De nyugi... szerintem kezdetnek egészen jól haladtok... azzal a pasassal is borzalmasan kezdtek... tudom, mert a nagy részét vetítette a tévé... - bólogattam nagyokat mosolyogva. Szép idők voltak azok, mikor még élőben közvetítették a hülyeségeit, én meg mindig könnyesre röhögtem magam, ahogy fejüket fogták a rendőrök. - Viszont, ha körhintázni akarsz, ide nyugodtan jöhetsz. Cale barátai... hát... ha nem is mind a barátom, de azért na... itt legalább tudja, hogy biztonságban vagy a sok hülyétől, ha elkóborolnál. - mosolyogtam bájosan Katnissre, bár szó szincs róla, hogy elakarnám csalni tőle. Van elég bajom a sajátjaimmal is. Csak azt mondom, hogy szabadnapjain, ha fújna egyet, itt szívesen látjuk. Egészen addig míg nem dob gránátot a vendégek közé.
Kezdőlap
Már eltelt két-három nap azóta, hogy nem futottam össze Katyvel és nem is hívtam fel telefonon, ám elérkezettnek láttam az időt, hogy végre újra összehozzunk egy találkozót. Elővettem hát telefonomat, hogy felhívjam, ahogy az órát nézegetettem, már az ebéden is túllehetett, mert már fél egy is elmúlt.
