Samuel & Katniss Being scared of something is never a good reason not to do it.

Minden igyekezetem ellenére sem vagyok képes arra, hogy le mondjak a szenvedélyemről, hiába ígértem meg a nővéremnek, anyunak és saját magamnak is. Kell valami, ami ha csak egy kis időre is de eltompítja az agyam és nem gondolkodok olyan dolgokon, amiken úgysem tudok változtatni. Csak szeretnék egy kicsit felejteni és boldognak érezni magam. Persze a Mira felbukkanása örömmel tölt el, amióta New Yorkban vagyok, az első jó dolog, ami történt velem az, hogy ismét egymásra találtunk. Mégsem bírok még az Ő kedvéért sem ellen állni a kísértésnek. Talán épp ezért is állok itt az Ethereal Echo bár előtt, zsebre vágott kezekkel és próbálom rá szánni magam, hogy be is lépjek oda. Ez az egyedüli hely, ahol biztosan tudom, hogy megtalálom Samuelt és talán még rá is fogom tudni venni arra, hogy még egy utolsó szívességet tegyen nekem. Ő az egyedüli díler akit ismerek a városban, és tudom, hogy tartozok neki, abban is biztos vagyok, hogy nem lesz túl boldog ha még egyszer ingyen kérek tőle valamit, amitől pöröghetek, azonban bízok abban, hogy valahogyan találunk megoldást. Az elmúlt napokban többször is hívott, valószínűleg a tartozásom miatt, de nekem eszem ágában sem volt fel venni, és a fenyegetőnek tűnő üzeneteit sem vettem túl komolyan. Hogy miért? Mert szerintem amelyik kutya ugat, az nem harap. Nem hinném, hogy komolyan gondolna bármit is, sőt biztos vagyok abban, hogy csak megfélemlíteni akar, de találkoztam már nála ijesztőbb emberekkel is. És még mindig életben is vagyok, bár a jó ég tudja, hogy ez hogy lehet. Mint, akin valamiféle átok ül úgy vonzom magam köréa bajt. Sóhajtok egyet, majd kihúzom egyik kezem a zsebemből, hogy a csuklómon lévő órámra pillantsak. Már 10 óra is el van múlva, és figyelve az egyre jobban nyüzsgő embereket, akik szórakozásból akarnak ki rúgni a hámból, érzem úgy, hogy nekem is itt az ideje be lépnem, és a lehető legjobban előadnom magam. Mert kell az a cucc. Bármi áron. Na meg ha telt ház van az épp nekem kedvez, mert annyi ember előtt - akik ráadásul pénzt visznek neki - biztosan úgysem csinál majd semmit. Legfeljebb elkerget. De szerencsémre elég kitartó vagyok. Igazítok még egyet a ruhámon és hajamon is, majd igyekszem a lehető legmagabiztosabbnak mutatkozni miközben elhaladok két gorilla mellett, akik gondolom nem csak a baj megelőzése miatt álldogálnak a hidegben, hanem azért is, hogy a kiskorúakat vissza fordítsák. Alacsony vagyok, de attól szerencsémre nagykorú is, és valószínűleg emlékeznek rám, mert egy szót sem szóltak hozzám. Szerencsémre. Mert nincs kedvem sokat húzni az időt. Körbe nézek a sok sznob ember között, néhány férfi egy sarokban pókerezik, és közben ujjonganak az őket szórakoztató nyuszi lánynak öltözött táncos miatt, nekem pedig egy fintor jelenik meg a számon a látványtól. Hát inkább maradjak életem végéig pénz nélkül, mint ott illegtessem magam kiéhezett férfiaknak. Tovább meg inkább nem is legeltetem a szemeimet, csak megindulok a pult felé. Lassan, óvatosan és közben azon gondolkodva, hogy mit mondok majd. Mert Samuel épp a pult mögött felkönyökölve szórakoztat egy csinos szőke lányt, akinek valószínűleg már a bugyija is nedves amiatt. Közelebb lépek hozzuk, felülök a szőke mellé én is a székre, és mint akinek nincs semmiféle bűne köszörülöm meg a torkomat, hogy biztosan észre vegyen.
- Samuel... épp téged kereslek. - idegesen túrok a hajamba és kerülöm a tekintetét, mert basszus... gőzöm sincs, hogy mit mondjak, ha a pénzét követeli. Egy árva fityingem sincs. Ha lenne fizetnék, de most ez van. Biztosan meg tudjuk valahogy beszélni. Ahogy azt a  normális emberek szokták. - Tárgyalni jöttem. Meg szívességet kérni. Tudunk beszélni... kettesben? - pillantok a szöszire, akinek másképp nem zavarna különösebben a jelenléte, de nem biztos, hogy szerencsés a kettőnk dolgát előtte beszélnünk meg. Persze ha Sam ragaszkodik majd hozzá, akkor nem bánom. De mindenképp itt a tömegben elvegyülve akarok vele kettesben dumálni valahogy.

Samuel & Katniss Being scared of something is never a good reason not to do it.

Mint ahogy az általában lenni szokott, most sem az eszemet használom először, hanem csak cselekszek. Hiába tudom, hogy az ilyesminek rossz vége szokott lenni, azért én mégis be sétálok a bárba annak reményében, hogy a kedvenc és egyben az egyetlen díleremet, akit ismerek megkeressem. Na és egyáltalán nem azért, hogy megadjam neki a tartozásomat természetesen. Ha lenne pénzem, akkor minden bizonnyal valamelyik bevásárlóközpontban költekeznék, magasból tojva arra, hogy mi lesz majd holnap. De mivel nincs egy árva vasam sem csak reménykedek, hogy találunk a problémánkra valami középútat, ami mindkettőnk számára kedvező. Úgy vágódok le a pulnál lévő egyik székre, mintha én nem tartoznék neki semmivel, ő pedig nem is küldött volna semmiféle fenyegőt üzenetet. Hiszen nekem nagyon könnyen megy úgy tennem, mintha mi sem történt volna. Még az sem érdekel, hogy épp megzavarhattam őket valamiben. A Sam szavaira csak megvonom a vállam és vele együtt nevetek én is, mintha valami oltári vicceset mondott volna, de inkább csak az van, hogy kínosan érzem magam. Látom a szőkén, hogy egyáltalán nem tetszik neki a jelenlétem, pontosan úgy néz rám, mint aki ha képes lenne gyilkolni a szemeivel, ki is nyírna egyből. Próbálok úgy tenni, mint aki észre sem veszi mindazt, és kicsit kihúzom magam amikor a dílerem megkerülve a a pultot közelít felém. Próbálom mindeközben fel is mérni, hogy vajon jó kedve lehet-e, de ahogy elkapja a karomat és szó szerint lerángat a székről és maga után vonszol, rájövök, hogy talán mégis jobban jártam volna, ha otthon maradok. A szorítása nem túl kellemes, próbálok kiszabadulni, de mint mindenki, aki imád rángatni, ő is sokkal erősebb nálam. Nyitnám is a számat, hogy valami frappáns káromkodással álljak elő, de valami számomra ismeretlen helyen kötünk ki, ahol amint ellök magától, még meg is tántorodok. Levegő után kapkodva, morcosan nézek rá, és úgy teszek, mint aki nem érti, hogy mi a fenéért rángatott idáig. Mert egyébként valóban nem értem. Ha megver sem lesz pénzem.
- Te mit akarsz? Mi a fenének rángatsz? Megőrültél? Ha szólsz, hogy jöjjek veled, jöttem volna magamtól is. - megsurolom a karomat, ahol korábban szorított, mert nem esett túl jól, sőt egészen biztos, hogy a nyoma is ott marad majd. Tudom, hogy nincs jogom szívességeket kérni, de én viszont mégis úgy gondolom, hogy ki tudnánk egyezni. - Öhm... hát nem teljesen úgy történt... - kezdek bele, de el is hallgatok, mert fogalmam sincs mivel magyarázzam ki magam még ennél is jobban. És lehetőleg úgy, hogy azt el is higyje nekem, meg talán meg is sajnáljon. Már ha van szíve egy ilyen embernek egyáltalán. Idegesen állok egyik lábamról a másikra, miközben a hátában lévő becsukott ajtót figyelem, azon gondolkodva, hogy hogyan húzzak inkább el innen a fenébe, úgy, hogy el se kapjon.
- Dolgozni tényleg sokat dolgoztam. De kellett a pénz... számlákra, meg minden hülyeségre, szóval most üress zsebbel vagyok itt. - kezdek bele életem legnagyobb hazugságába, mintha a nagybátyám egyedül is nem lenne képes a rezsi fizetésére. De ő ezt nem tudja. Szerintem legalábbis. - Ugyan már! Hiszen van neked bőven a pénzből. Nem hiszem, hogy az enyémre lennél rá szorulva. Adhatnál még egyszer abból, amiből a legutóbb is, és eskü szerzek pénzt. És mindent megadok egyszerre. - kétlem, hogy amiatt kéne fájjon a feje, hogy miből vesz holnap kenyeret. Minek csinál ebből ekkora nagy ügyet? Már ha így is úgy is az adósa vagyok, nem tök mindegy, hogy mennyivel?

Samuel & Katniss Being scared of something is never a good reason not to do it.

Beismerem, hogy talán nem az volt életem legjobb döntése, hogy felkerestem Samuelt annak tudatában, hogy nem kevés pénzével tartozok, de sajnos én ilyen vagyok. Mindig reménykedek abban, hogy egy adott probléma csak úgy magától elszáll. Na már most nem arra akarok célozni, hogy el kéne felejtenie azt, hogy pénzével lógok, de igazán nem halna bele, ha még egy kicsit várna. Szerencsémre van egy kicsit ugyan agresszív, de azért igazán nagylelkű főnököm. Bármennyit tudnék kérni tőle, csak sajnos benne van a pakliban, hogy azt valamivel fel is hajtaná rajtam. Annak pedig nem biztos, hogy örülnék. Bár mostanában igazán lazán hagy élni. Ha kapnék még egy utolsó szívességet, akkor bizony felkérném azt az összeget is, mert nekem sem esik túl jól, hogy tartoznom kell egy hozzá hasonló gazembernek. Nem mintha nem volt már többször is nagyobb össze a markomban, csak általában azzal valemelyik Plázában le is szoktam ragadni. De azért mégsem kéne rángatnia és ilyen gorombán méregetnie. Hiszen jóban is lehetnénk.
- Nem volt időm fel venni a telefont. De most itt vagyok. Ha ki akarnálak kerülni, akkor nem jöttem volna ide. - ez mondjuk nem teljesen így van, hiszen nyílván most sem azért vagyok itt, mert annyira hiányzott volna a társasága. Ő az egyedüli díler, akit ismerek, és mivel már egyszer pénz nélkül adott cuccot, így miért ne adhatna ismét? Igazán nem olyan nagy dolog, nem is értem, hogy miért fújja fel ennyire.
- Hát mert... tudod... jól jönne még valami. - lesütöm a szemeimet is közben, hogy hátha véletlenül megsajnálna, hiszen annyi hozzám hasonlóval lehet dolga, hogy pontosan kéne tudnia, hogy mit is jelent egy ilyen aprócska segítség egy függőnek. Amúgy is valószínűleg annyi pénze van, hogy az sosem fogy el. Nem értem minek csinál ekkora ügyet abból a pár száz dolcsibó. Hiszen a bőre alatt is lóvé van. Látszik ezen a helyen is. Ezt mégis amint megemlítem neki meg is bánom, mert láthatóan egyáltalán nem örül annak, amit hall. Pedig lényegében igazam van, csak be kéne azt látnia. Ahogy elindul felém, hátrálni kezdek, de pechemre épp bele ütközök egy íróasztal féleségbe, ami megakadályoz abban, hogy elmeneküljek. Nyelek egyet aztán hangosan szisszenek fel, amint megragadja a karomat, amelyet az előbb is. Csak mintha most sokkal erősebb lenne a szorítása. Érzem, hogy remegni kezd az egész testem, és aprókat szuszogva próbálom lenyugtatni magam. Úgysem fog bántani. Nyugi Katy!
- Ez fáj... elengednél? - pillantok fel rá, és szabad kezemmel próbálom a kezét lehámozni a karomról, de mivel rá jövök, hogy felesleges, hát feladom egy idő után és úgy nézek rá ismét, mintha nem érteném, hogy miről beszél. Pedig nagyon is felfogom a szavait. Lényegében most fenyegetett meg. - Elhiszem, hogy megtennéd. De talán mégis ki tudnánk valahogy egyezni. Úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen. Kérlek. - és a tekintetem ismét átváltozik könyörgővé, a maradék önbizalmam pedig el is tűnik, ahogyan a dühöngő tekintetével találkozik a sajátom. Mi a francért kellett ide jönnöm? És főleg miért egyedül? Ugyan... hiszen mégis kit hívhattam volna magammal? Mira biztosan előbb zárna be a házba, minthogy ide engedjen drogért kuncsorogni. A szorítása egyre jobban fáj, én meg ismét próbálok szabadulni belőle. Minek néz így? Ez nagyon rémisztő. És még sikítanom is kár lenne, hiszen kintről úgy dübörög a zene, hogy aligha hallana meg bárki is, aki a segítségemre jöhetne.
- Nincs nálam semmi olyan most. Komolyan. De ha elengedsz, akkor el hozom neked az ékszereimet. Vagy bármit. - próbálkozok ismét, majd a nyakamhoz kapok, amelyen szerencsétlenségemre most még egy nyaklánc sincs. Pedig általában mindig teli vagyok ékszerekkel.  Az újabb fenyegetése ismét megrémiszt, és nem tudom eldönteni, hogy komolyan képes lenne-e megtenni azt, amit mond, vagy csak fenyegetőzik.- Jobb, ha nem teszed, mert akkor az első útam a rendőrségre vezetne. Tutira nincs engedélyet a drogok árulására! - förmedek rá végül minden bátorságomat össze szedve, és érzem, hogy kicsit enged a szorításából is, bár sokkal jobb lenne, ha egyáltalán nem is fogna sehogy és hagyná, hogy elszaladjak innen a lehető legmesszebbre.
- Nem tarthatsz itt erőszakkal. Semmi nincs nálam, amit adhatnék. Mit akarsz tőlem? - ha azt, hogy dolgozzak vagy valami, akkor jobb, ha el is felejti, mert már van munkám, és a szerződésem azt egyébként is tiltja, hogy másnál is munkát vállalhassak. Nem is nagyon hiszem, hogy itt lenne bármi olyan feladat, amit szívesen megcsinálnék. Szóval előbb vagy utóbb kénytelen lesz szabadon engedni, mert hasznomat nem nagyon tudja venni. Ha meg megöl... hát akkor is oda a pénze.  

Samuel & Katniss Being scared of something is never a good reason not to do it.

Butaság volt azt hinnem, hogy simán fog menni minden, és, hogy Samuel ad egy újabb esélyt, de ha legalább meg sem próbáltam volna, akkor meg azt bánnám valószínűleg, mert kétségek között lennék. Tényleg szükségem van valami ütősre, ami egy kis ideig elűzi az agyamban tomboló zavarokat, és segít egy kicsit abban, hogy úgy érezzem, hogy minden a legnagyobb rendben körülöttem. Mert egyre gyakrabban érzem azt, hogy ez a sok szar, ami születésem óta körülvesz, felemészt és a legtöbb dologról még csak beszélni sem beszélhetek senkivel. Az a legnagyobb szívás egyébként, mikor az ember úgy van körülvéve más emberekkel, hogy közben meg magányosnak érzi magát. Mira persze ott lehetne támasznak, de valószínűleg meg nem értene ő sem. Hiszen még én sem értem meg saját magamat. Hogy lehet az, hogy mindig bele keveredek valami hülyeségbe, és, hogy csakis ilyen emberekkel hoz össze a sors? Rosszakkal. Mert a Samuel viselkedését elnézve és szavait hallgatva, egyáltalán nem tűnik úgy, hogy a jó emberek közé tartozna. Oké, hogy pénzével lógok, de attól lehetne egy kicsit megértőbb is. Persze neki valószínűleg sosem voltak anyagi gondjai, így honnan is tudhatná, hogy az milyen. Kérdésére bólintok, mert nyílván azért vagyok itt, mert szükségem van valamire. Azt viszont nem értem, hogy neki mi jöhetne jól. A pénzén kívül.
- Elhiszem, hogy neked is van olyan, ami jól jöhetne, de azt nem hiszem, hogy tőlem kaphatnád meg. Bármiről is beszélj. - jegyzem meg és kihasználva, hogy kicsit enged a szorításán teszek egy újabb próbát, és kezdek rángatózni, mint valami őrült. De azt is csak egy kis ideig, mert szinte reménytelennek látom a helyzetem. Esküszöm, hogy ha lenne pénzem mindet neki adnám. Miért nem érti, hogy jelenleg semmim sincs? A következő szavain azonban eltöprengek, mert végülis igaza van. De nyílván, ha tudom, hogy le fogok esni, akkor előtte leülök. Én azt gondoltam, hogy valahogyan sikerülni fog kiegyeznünk, de erre a viselkedésére semmiképp sem voltam felkészülve. De legalább ebből is tanultam valamit.
- Én nem is gondoltam, hogy az lennél. Csak egy baráti szívességet szerettem volna. De oké...felfogtam, hogy ez lehetetlen. - sóhajtok lemondóan, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy ma tőle semmit sem fogok kapni. Legalábbis azt biztosan nem, amire szükségem lenne. Talán hiba volt a rendőrséggel fenyegetnem, de mit vár mégis azok után, amiket mondott? Én tényleg igyekszem szépen beszélni vele, meg nagyon azon vagyok, hogy mielőtt bármit is kimondanék előbb gondolkodjak, de annyira nehéz. Eszembe persze nem jutna a rendőrségre menni, csak úgy mondtam azt. Túl gyáva vagyok ahhoz, meg nem akarom senki bukását sem. Ő viszont minden bizonnyal komolyan vett, mert látom rajta, hogy ha meg tudna ölni a tekintetével, akkor simán kinyírna. Ahogyan két kézzel kezd hátra felé taszítani, bugyután lépkedek és amint az íróasztalba ütközök, kezd remegni az egész testem is a félelelmtől. Mélyeket lélegezve próbálom nyugtatni magam, és fejben kezdek el számolni is, abban bízva, hogy amig elérem a tízet minden eltűnik körülöttem és otthon találom majd magam. De ez sajnos nem jön össze, így a pánik még erősebb lesz rajtam. Mindkét kezemmel az íróasztal szélébe kapaszkodok, miközben kezét végig húzza nyakamon és vállamon, és próbálok elhúzódni is, de mivel a másik kezével még mindig tart, nem sikerül eltávolodnom tőle semennyire. Olyan haragot érzek a szavai miatt, amilyent korábban még sosem éreztem. A lábaim egyre erősebben kezdenek remegni, így csak még szorosabban kapaszkodok az asztalba, hogy nehogy itt össze rogyjak. Közben pedig próbálom megemészteni a felvázolt lehetőségeimet. Mégis miről beszél? Nem vagyok én sem kurva, sem táncosnő, a játékszere pedig végképp nem leszek! Nem fogom hagyni, hogy rajtam kereskedjen. Csak a fejemet rázva tiltakozok minden ellen, miközben érzem, hogy a könnyeim össze gyűlnek a szememben, és egyáltalán nem látom innen a kiútat.
- Csak hagyj elmenni kérlek... - a hangom nagyon halk, szinte még az is remeg. A harmadik lehetőséget meghallva pedig teljesen ledöbbenek, és ezen nem segít még az érintése sem, ami egyszerre dühít fel, de talán mégis valahol a tudatom legmélyén még akár élvezném is. Mégis úgy nézek rá, mint akinek fogalma sincs arról, hogy miről beszél. Hogy vehetném át annak a szőkének a helyét? Már nyitnám is a számat, hogy vissza küldjem a szőkéjéhez, de ekkor az arcomba mondja azt, amire igazából céloz. Ismét megrázom a fejem és próbálom kerülni a tekintetét, minden erőmre szükségem van ahhoz, hogy ne kezdjek el dühöngeni. Össze téveszt minden bizonnyal a kint lévő cicababákkal, akik pénzért bármit megtesznek. Nos az igaz, hogy szeretem a pénz én is, de azért ez egy kicsit túlzás. - Te mégis milyen ember vagy?! Ez...ez nem vicces, hallod?! - még soha senkit nem utáltam ennyire, mint őt. Vajon tényleg képes lenne engem ennyire megalázni? Mivel kényszerít arra, hogy felé fordítsam a fejem, így találkozik a tekintetünk is, és én legbelül átkozom még azt a napot is, mikor megismertem. A harag pedig csak még jobban fokozódik bennem, és szabad kezemmel vágom őt pofon, nem gondolva a következményekre sem. A testem még jobban kezd remegni, egyszerre van bennem a félelem érzése és a függőségemtől való megvonás is, így kénytelen vagyok újra átgondolni mindent, amit mondott. - Sajnálom.... - szipogom, és nyelek egy nagyot, hogy átgondoljam, hogy mit is akarnék mondani. A három lehetőség közül egyik sem tetszik, főleg azért nem, mert aligha tudnék mit kezdeni bárkivel is, de ha cserében eltörli a tartozásom és ad valamit, amire szükségem lehet, akkor... - Ha meg teszem, amire kértél békén hagysz? - az ajánlataiból nyílván a harmadikat választanám inkább. Nem azért, mert annyira vágynék rá meg az undorító játékaira, hanem azért, mert csak ő lát jelenleg ilyen kiszolgáltatott állapotban. - Csak essünk túl rajta minél hamarabb. - egyáltalán nem vagyok biztos magamban, sőt semmiben, de valamiért azt érzem, hogy úgysem enged el addig, amíg valamivel nem járok a kedvében. Miért nem elég ha csak ki takarítom majd a helyet a bulizó emberek után? Miért rajtam akarja kiélni épp a perverz vágyait?   

Samuel & Katniss Being scared of something is never a good reason not to do it.

Néha én magam sem értem, hogy miért van az, hogy mindig bele keveredek valami őrültségbe, hiszen legtöbbször tényleg csak a jó szándék vezérel. Nem gondoltam, hogy ekkora ügyet csinál ebből a semmiségből. Vagyis neki az kéne, hogy legyen, mert ahonnan azokat a szereket adja, biztosan van még belőle bőven, a pénzről nem is beszélve. A barátkozást persze nem gondolom komolyan, mert nincs szükségem az ő barátságára, amúgy sem hiszen, hogy egy férfi és nő lehetnének barátok, viszont... attól még nem kell, hogy ennyire rosszban legyünk. Én nem azért jöttem ide, hogy mindenfélét rám mondjon csak azért, mert történetesen úgy alakult, hogy nincs pénzem.
- Hidd el, ha lenne bármim, akkor én is adnék neked. De... amint látod egymagam vagyok, üres kézzel és zsebbel jelenleg. De a szívességeket nem szoktam elfelejteni... - teszek egy újabb próbát, bár egyre jobban olyan érzséem van, hogy felesleges bármivel is elő állnom, mert ha akarna rajtam segíteni, akkor azt megtette volna már régen. Ehhez képest pedig úgy szorít az asztalhoz, hogy a félelemtől még rá nézni is alig merek. Remeg az egész testem és semmi mást nem szeretnék csak menekülni tőle minél messzebb. Miért gondolja azt mindenki, hogy bármit megtehet velem? Az ajánlatai miatt pedig szinte felfordul a gyomrom, és még a kiutat sem látom ebből a helyzetből. Szó szerint valami olcsó utcalánynak néz, ami egyszerre bosszant fel és tesz csalódottá. Valóban azt gondolja, hogy csak azért, mert nincs pénzem megérdemlem ezt a megaláztatást? Érzem, hogy a sötét bőröm elfehéredik annyira sarokba vagyok szorítva, végül mégis rá bólintok arra, amit el várna tőlem, mert úgy érzem, hogy úgysem fog addig békén hagyni. A kérdésére azonban nem tudok egyből válaszolni, mert megszabadít a rajtam lévő felsőmtől és én még csak tiltakozni sem tudok ellene.
- Egy önelégült... tuskó vagy. Aki azt hiszi, hogy a pénzével bármit elérhet. - válaszolok végül még mindig remegve  a félelemtől és ezúttal még egy könnycsepp is kibújik a szememből, mert annyira kínos ez az egész. Úgy érzem miközben bámul, mintha valami piaci áru lennék. Oldalra fordítom a fejem a könnyeimet lenyelve és arra várok, hogy utasítson végre valamire és legyünk végre túl mindenen. A kérdése azonban annyira meglep, hogy kénytelen vagyok rá pillantani, majd a testemre, amiről teljesen megfeledkeztem, és ha nem fogna még mindig, akkor valószínűleg eltakarnám magam. Megvonom a vállam és eltöprengek azon, hogy mit is válaszoljak a kérdésére. Az igazat nyílván nem fogom elmondani, hazudni meg nem tudok annyira.
- Egy Manuel Valderrama nevű srác. De... de nem tök mindegy? Csak egy poén volt. - hazudok végül mégis könnyedén, mert hírtelen ez jut eszembe. Meg kétlem, hogy egyébként is ismerhetné őt, vagy bármit is számítana mindez számára. Csak a pánik miatt valahogy ez a név jutott eszembe elsőre. Hát nem megkínozni akar ő is amúgy? Mit érdekli az, hogy mi van rajtam és mi nincs? Mégis meglep a kovetkező reakciója és szavai is. Értetlenül nézem a kezembe adott pólomat, amit hamar magamhoz ölelek miután végre szabad vagyok, hogy takarjam vele magam, de őt még egy kis ideig csak bámulom, mert nem tudom, hogy komolyan beszél-e, vagy ez csak valami újabb trükk. Végül csak vissza bújok hamar a ruhámba, és ki használva a lehetőségemet kerülöm őt ki és szaladok ajtó felé úgy, hogy vissza sem nézek, csak hogy nehogy meggondolja magát. Miközben menekülök közbe azért vissza pillantok, hogy követ-e, és éppen így ütközök bele egy másik emberbe, aki csakúgy, mint az előbb Sam, megragadva a karomat tart magához közel. Felszisszenek és próbálok szabadulni a szorításából, amíg rá nem jövök, hogy ki ez az ember. Ő is ott volt akkor, amikor Sam hitelre adta legutóbb a drogokat, bár fogalmam sincs hogy mi közük van egymáshoz.
- Jó, hogy itt vagy drágám. Remélem pénzed is van. - szólal meg végül barátságosan mosolyogva, mire csak megrázom a fejem. Miért hiszi mindenki azt, hogy pénzem van? Ez valami őrület. Még valamiket morrog, de kicsit nehezen lehet azt érteni, hogy mit, a hangos zenétől meg úgy tűnik, hogy nem is teljesen józan. Végül pedig a karomat elengedi, és helyette a derekamat kapja el és húz magához még közelebb, miközben a nyakamat kezdi csókolgatni.
- Eressz el! Ne csináld! - szólok rá kétségbeesetten és próbálom őt eltaszítani magamtól, de ő egyre vadabbul tart most már két kézzel és közben pedig neki taszít a falnak, még azzal sem törődve, hogy mennyi ember van még körülöttünk. Sőt igazából velünk sem foglalkozik senki, mintha ez egy olyan megszokott dolog lenne. Mintha senkit nem érdekelne, hogy az mire készül. Még idegesebben próbálom őt eltaszítani magamtól, de ő továbbra sem hagyja abba, sőt, a kezét még a bluzom alá is úgy csúsztatja be, mintha joga lenne hozzá.    

Samuel & Katniss Being scared of something is never a good reason not to do it.

Amilyen bátran jöttem ide, épp olyan hamar inamba is száll a bátorságom minden egyes szava után, sőt még a nézése is olyan ijesztő, hogy újra meg újra sikerül megbánnom azt, hogy eszembe jutott szívességeket kérni tőle valaha is. Látszik rajta, hogy egyáltalán nem az a megértős fajta, sőt szerintem Ő pontosan olyan ember, akinek semmi sem szent. Mindenre képes azért, hogy elérje azt, amit akar, én meg egyáltalán nem értem, hogy miért csak ilyen embereket sodor elém az élet. Hogyan lehet az, hogy bármennyire is igyekszem, nem sikerül találkoznom egyetlen olyan emberrel sem, aki megértő egy kicsit, türelmes és nem akar rögtön kinyírni vagy megbűntetni? Ez, amit Sam tervez velem tenni a lehető legrosszabb, amivel egy férfi megalázhat egy nőt. Ezért is mondom ki azt, amit gondolok róla, bár még finoman fogalmaztam, figyelembe véve azt, hogy félek tőle.
- Jó. Majd igyekszem észben tartani ezt. De te... minden vagy csak kegyes nem. Ha az lennél, akkor...nem várnál el tőlem ilyen gusztustalan dolgokat. Sőt... még tennél értem egy utolsó szívességet, mert... aki kegyes az segít másokon és nem zsarol senkit. - vázolom fel hadarva, hogy milyen kéne inkább legyen az helyett, amilyen valójában, a pólómat azonban amint le veszi rólam, csak még inkább kiábrándulok belőle. Szinte az egész testem bele is remeg amiatt, ami szerintem ezek után várhat rám. Kicsit megszeppenve nézek rá, mikor a hegeimről kérdez, amikről szinte már meg is feledkeztem, és idegességemben még Manuelt is bele keverem, pedig azt hiszem, hogy mióta New Yorkban vagyok ő a legnormálisabb ember, akit sikerült megismernem. Mégsem veszem ezt annyira zokon, hiszen nem hiszem, hogy bármi jelentősége is lehet ennek. Csak mondtam valamit, hogy többet ne faggasson, bár nem mintha rá tartozna, hogy mi történt velem pontosan.
- Igen... egy poén. - bólintok helyeslőn, bár ha vissza emlékszem a hegeim eredetére, akkor egyáltalán nem volt az annyira vicces. Ezt persze nem fogom az orrára kötni, mert eszem ágában sincs ötleteket adni neki. Épp elég az, amilyen megalázóan bánik velem. Vagyis bánt, mert hírtelen, mintha a korábban előttem álló embert valaki ki cserélte volna és egy másik férfi vette volna át rajta a hatalmat. Végül kapva az alkalmon öltözök vissza és még egy pillanatig hezitálok, hogy valóban el mehetek-e, de mivel nem akar megakadályozni, így sebes léptekkel iramodok meg a kijárat felé, hogy minél gyorsabban megszabaduljak tőle és ettől a helytől is. Bár nem szeretek szót fogadni, de ebben most biztosan hallgatok rá és soha többé még a hely közelébe sem fogok jönni. Találnom kell egy másik dílert... Arra azonban nem számítok, hogy épp egy másik őrültbe botlok majd bele, aki épp úgy, mint az előbb Sam ragad meg és követeli a pénzt, csak valahogy mintha sokkal barátságtalanabb lenne és erőszakosabb. Próbálom eltaszítani magamtól, de a nyakamat csókolgatva taszít a falnak és kezd fogdosni, nem törődve még azzal sem, hogy ez nekem nem tetszik, és hiába próbálom őt ellökni, annyira úgy látszik, hogy mégsem részeg, hogy ki billenjen az egyensúlyából. A már jól ismert hang miatt azonban egy kis ideig abba hagyom a kapálózást, mert megfordul a fejemben, hogy ez az egész csak a Sam játéka lehet, azonban mégis inkább úgy tűnik, mintha ezúttal segíteni szeretne. A férfi azonban még a Samuel kérésére sem hagy békén, így pedig még a reményemet is elveszítem, hogy megúszhatom ezt. A könnyeim ismét folyni kezdenek és utálom magam amiért mindig ilyen hülye helyzetbe kerülök. Meglepődve veszem tudomásul, hogy a Sam figyelmeztetése végül odáig fajul, hogy még megütni is képes a zaklatómat. Kezemmel a szám elé kapok, miközben a falnak lapulva még mindig igyekszem felfogni, hogy mi is történt. Megmentett? Úgy tűnik... Kérdésére bólintok, majd felnézve rá hírtelen valahogy olyan másmilyennek tűnik. Vonzónak.
- Köszönöm. - szólalok meg végül és hamar megigazítom a ruháimat, hogy menni tudjak utána, bár már nincs is kedvem lelépni. Miközben mellette haladok időnként még fel fel pillantok rá, de a kijárat előtt megtorpanok, hogy válaszolni tudjak a kérdésére, meg hát nem is olyan rossz így már ez a hely.
- Hát... én inkább úgy mondanám, hogy a baj keveredik valahogy mindig az utamba. - vonom meg a vállam, és ezzel most tényleg nem hazudok, mert sosem szándékosan csinálok semmit. Csak valamiért így jön össze. Mintha csak valami átok ülne rajtam. - Miért segítettél nekem az előbb? Hiszen te is azt akartad tenni velem nem olyan rég, mint amit az a férfi is. - tényleg érdekel most már, hogy milyen ember is ő valójában. Vajon melyik az igazi énje? Az, amit odabent mutatott vagy inkább az, aki most előttem áll?     

Samuel & Katniss Being scared of something is never a good reason not to do it.

Már majdnem feladtam a reményt és bele törődtem abba, hogy az első férfi, akivel együtt kell lennem az erőszakkal fog a magáévá tenni, hiszen minden próbálkozásom, és szavam ellenére sem akarja abba hagyni azt, amit csinál, azonban minden szerencsétlenségem ellenére úgy tűnik, hogy ezúttal szerencse is az, hogy Sam utánam jött, vagy fene sem tudja, hogy honnan került elő. Bár az imént fejvesztve menekültem előle, most mégis örülök annak, hogy itt van, bár attól bepánikolok, hogy az öklét is kell használja, hogy az a másik le szálljon rólam. Meglep azonban, hogy megvéd, hiszen nem olyan régen még Ő maga volt az, aki ilyen kegyetlenségre készült velem. Bár nem tudom, hogy van-e bármilyen hátsó szándéka, de mégis megindulok mellette a kijárat felé, hiszen egyenlőre úgy tűnik, hogy semmi rosszat nem akar tenni velem. Közben pedig úgy pillantok fel rá, mintha hírtelen valami hőssé vált volna a szemembe. Hiszen nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy bárki is jót tegyen értem. Nem tudom eldönteni, hogy most milyennek is gondoljam, így helyeslőn bólintok a kijelentésén. Hiszen valóban nem ismerem. Mindössze annyit tudok róla, hogy drogokat árul és, hogy gonosz. Vagyis az lenne? Az aki igazán rossz, nem ment meg csak úgy bajba jutott lányokat. Ő meg tette, sőt még csak nem is gondolkodott egy percig sem azon. A kijárat előtt megállok, mert sokkal jobban szeretnék maradni még egy kicsit, hogy megismerjem, bár én magam sem tudom, hogy miért érdekel ennyire, hogy ki is ő. Végül aztán csak sóhajtva, szófogadóan indulok el ismét, mikor a fejével int és be szívom magamba a friss levegőt, ami a bent történtek után igazán jól esik. A szavai mégis meglepnek. Vajon igazat mond? Tényleg nem bántott volna? Nagyokat pislogva nézek fel rá miután megállok vele szembe és próbálom kiolvasni a szemeiből, hogy most őszinte-e, vagy odabent, amit mutatott mégis csak az az igazi énje. Valamiért annyira örülnék, ha inkább ilyen lenne, amilyennek most mutatja magát. Elfogadom a felém nyájtot cigarettát és tűzet is, bár ritkán dohányzom, de talán egy kicsit ez segít tompítani bennem a drog utáni sóvárgásom. Mert annyira szükségem lenne valamire, ami egy kicsit kiüt.
- Miért? - fújom ki magamból a füstöt és értetlenül nézek fel rá ismét. - Úgy értem, hogy miért nem mindegy neked, hogy drogozok-e vagy sem? Te mint díler, nem annak örülsz, ha minél több drogos vesz körül? Oké... most épp nincs pénzem rá, de lesz... akkor is ezt mondanád? - kérdezem egy újabbat húzva a cigimből, miközben ismét nem értem azt, amit mond. Hogy érti, hogy el vettem az eszét? Hiszen semmit nem is csináltam azon kívül, hogy próbálkoztam. - Ha nem látod meg rajtam azokat a... hegeket, akkor is le álltál volna? Vagy... megelőzted volna azt a másikot? - csak próbálom megérteni, hogy mit miért tett és végül miért hátrált ki. Nem mintha bánnám, mert nem akarok senkié sem erőszak által lenni, meg úgy amúgy sem, de... de nem tudom. Ő valamiért most olyan másnak tűnik. Még a fejemet is meg kell ráznom egy újabb húzás után, hogy eltereljem a gondolataimat erről a sok badarságról. Végül én is megengedek magamnak egy szégyenlős mosolyt, és még ismét bátorságot is kapok amiatt, hogy ilyen formában engesztelt ki. Végülis lehetünk kvittek..
- Hmm... ha már nem tartozok neked, akkor mi lenne ha most, amíg ilyen kedves vagy újból átgondolnád azt a szivesésget? Tényleg szükségem lenne egy olyanra, amit a múltkor is adtál... - ezúttal nem nézek rá és még hátrálok is egy apró lépést tőle, hogy el tudjak szaladni, ha ismét el borulna az agya. De azért mégis csak reményedek abban, hogy az nem fog megtörténni és segít rajtam. Még egyszer utoljára. Az lenne a legjobb, ha elfogadnám azt a taxit és lelépnék innen végre a francba, de mégis makacsul rázom meg helyette a fejem. Mert valami miatt most vele akarok lenni. Még csak egy kicsit. És ez nem csak azért, hogy rá vegyem arra, hogy drogokkal lásson el. Oké, az is benne van, de valóban szeretném megismerni is. Mert van benne valami titokzatosság, ami egyszerűen vonz.
- Van hová mennem, de...szóval ha nem bánod még egy kicsit maradnék. Azért, hogy... nem tudom miért. De persze, ha dolgod van nem baj. Megértem. De nem kell taxit hívnod, mert haza találok magam is. - kicsit zavarban vagyok és úgy is érzem, hogy össze vissza beszélek idegességemben. Mert fogalmam sincs hogy éppen mit is akarok jelenleg. Haza menni semmiképp sem szeretnék még.