- Ó, persze! Hidd el nekem, ő felér egy annál is nagyobb katasztrófával, hát még ha a kölyköket is buzdítja. - csóválom fejem nevetve. - Kis felvágós... - teszem még hozzá vigyorogva. Nem voltam biztos benne ugyan, hogy ígéretére a laptopomat illetően akkor is emlékezni fog, ha már felkapta a vizet, de a laptopra akkor is szükség van, és amíg a vihar nem cseszi el a netet, élek használata lehetőségével. Szóval összeszedtem, meg még pár üveg ilyet, olyat, amit nálam, meg a bárban találtam és átmentem hozzá. Mint valami elcseszett titkos koleszos találkozó, amikor az éjleple alatt szökik be az egyik a másikhoz, nehogy észre vegyék. Csak most nem amiatt izgultunk, nehogy elkapjon a kolesz banya, hanem, hogy ki ne nyírjon az a valaki. Ő addigra már le is zuhanyzott, és át is öltözött, amiért egyébként magamban hálát adtam. Egy dolog, hogy a munkától kicsit piszkos lett, de legalább Romant is lesikálta magáról. S mivel a szobákban egyébként elég jó volt az idő, nem csak a csizmám dobtam le - hogy ne sarazzak össze semmit, hanem a dzsekim és a pulóverem is. Nem voltam pucér, de a réteges öltözékben egy idő után nekem se volna túl kellemes illatom, így trikóban pedig sokkal kényelmesebb. Láthatóan ő már elfáradt, mert nagyon nem akaródzott már törni magát, de legalább gondolkodott velem együtt. Úgy néztünk ki az ágyba kuckózva, mint két nagyra nőtt gyerek, akik titokban még filmet néznek este. Csak éppen nálam is volt cigi és pohár is, igaz utóbbit olykor letettem az éjjeli szekrényre. - Ahh, lehet igazad van... talán nem feltétlen ők voltak a célpontok... - bólogattam és próbáltam másfelől megközelíteni a dolgot. Nem volt egyszerű, de mikor felötlött bennem még valami, közlése elején kis híján a bort is félrenyeltem, miközben - bár nyilvánvaló volt, hogy figyel rám - megpaskoltam a vállát, vagy a lábát, ami épp kézre esett, függően milyen közel volt. - Lehet csak a bor beszél belőlem... de mi van, ha nem is az a lényeg kiket öl meg, hanem hol? És ha jól emlékszem, mindig a közelünkben csapott le. A sí területén, néhány méterre tőlünk, a bárban, aztán közvetlen a felettünk lévő szobában. És most a művésztelepen... - pillantottam rá. - Nem azt mondom, hogy ránk vadászik, bár már ezen se lepődnék meg, de mi van, ha egy valakire feni a fogát, aki szintén mindenhol ott volt, csak sosem olyan helyzetben, hogy megölhesse. - és ahogy dolgozott a bor, itt jött be a kicsit túl kombinálás. - Ó basszus! Hát persze! - kaptam el fél kézzel állát úgy, hogy akaratlan is úgy nem nyomtam arcát két oldalt, hogy kénytelen volt csücsöríteni, de itt most bizony komoly ötletelés folyik. - A fickó a nőjével! A táskás faszi! Ő is mindenhol ott volt! Mondjuk a síelős részen nem tudom, de a többin tuti! Az eltűnésekről meg még nem tudhatjuk hol és mikor történtek, de lehet, hogy ott is ott volt, vagy voltak! Ha közük van hozzá, megmagyarázná, hogy miért viselkedtek ilyen furán! - mekkora zseni vagyok, bassza meg! Ki kéne őket kérdezni, és elkobozni a táskát... csak mondjuk... nem piásan, és lehet meg kéne magyaráznom azt is, hogy miért nem Helena vagyok és fasz tudja már milyen szakmával... meg, hogy Julian se adóellenőr... - Lehet nála voltak az érmék, vagy kellenek neki vagy tudja a tököm, de biztos köze van hozzá! A kurva életbe, ennek utána kell járnunk! - szívtam bele idegesen a cigibe, aztán el is nyomta az éjjelin, ha volt hamutartó, ha nem.
Sosem mondtam volna azt, hogy én vagyok a legélesebb kés a fiókban, hiszen tudtam, vannak nálam jóval okosabb, jobb nyomozók is, de biztos voltam benne, Jennával kicsit elszaladt a ló, mert képtelenebbnél képtelenebb ötletekkel állt elő. Mégis melyik gyilkos olyan ostoba, hogy egy-két konkrét célpont helyett 3-4, esetleg 5 másik embert öljön meg? Hacsak nem hallucinálja az áldozatai arca helyére annak a valakinek az arcát, akit meg akar ölni, ez teljes képtelenség volt. Főleg egy olyan alapos gyilkos esetében, akit mi üldözünk, hisz nyomot sem hagy maga után, amin felvehetnénk a szálat, csak mazsolázunk. Elég idegesítő volt, ahogy elmarta arcom, de igyekeztem nem kimutatni, mert nem akartam megsérteni, de láthatóan nem bírta olyan jól a piát, mint én, vagy Roman. Bár... Romant én is simán leiszom. Jóval később részegedem le, mint ő és én még részegen is tudok kulturáltan viselkedni. Mint azok a nagy piások, akik egy fél kocsma után is balesetmentesen vezetnek még az autópályán is. Elnyomta a cigit, letettem a poharat és elvettem arcomról kezét, majd egész testemmel felé fordultam és könyökére fogva pillantottam arcába. Talán, ha a kezem a karján hagyom, nem kezdi majd el megint úgy szorongatni arcom, mint valami nagymama az unokája pofiját. - Oké, értem én, hogy nem sok mindent tudunk, de erre nem adok sok esélyt. A gyilkos biztosan tudja, hogy kiket és miért öl meg, nem hiszem, hogy négy gyilkosság után sem tudta megölni azt, akit szeretne. Ennyiszer még a vígjátékokban sem lőnek mellé a gyilkosok. Nem, a gyilkos tudta kiket és miért ölt meg. Sőt, szerintem két gyilkos van. Az egyik gyilkos, aki farkas módjára öli az embereket, a másik gyilkos pedig az, aki megölte Hawkot és megfojtotta Scarlettet. Ezt árulja el a módszerük is, ahogy ölnek és az is, hol és milyen körülmények között. A farkast nem érdekli hol követi el a gyilkosságot. Lecsapott a sípályánál is és a panzióban is, pedig simán lebukhatott volna, annyi ember volt a környéken. A védjegye pedig a torok és a marcangolás. A másik gyilkos sokkal óvatosabb. Akkor és ott öl, ahol nem bukhat le. Scarlettet a fenyveseknél ölte meg, ahol egyedül volt, megfojtotta, Hawkot akkor, amikor egyedül volt a folyó mentén. Vélhetően belocsolta alkohollal, hogy legyen pia szaga, majd belefojtotta a jeges vízbe és eldobott pár üveget a halála helyszínén. Nyilvánvalóan az indíték minden esetben más. Szerintem az egyik gyilkos az érméket keresi, míg a másik gyilkosnak lehetséges, hogy az aktatáskák kellenek. Scarlettét talán már megszerezte, kérdés, Lance táskájára mikor és hogyan akar szert tenni. Már, ha igazat beszélek és nem csak a fantáziám lendült be. De abban igazad van, érdemes lehet elbeszélgetni Lance Portmannel. Jenna felsőjére pillantottam, majd beakasztottam ujjam a fehér pántba és felfelé kezdtem húzni, amennyire nyúlt, majd elengedtem, hogy visszacsapjon neki. - Nem gondoltam volna, hogy némi bor után ennyire élénk a fantáziád - mosolyogtam pimaszul. - Mondjuk, aztán ki tudja. Lehet neked lesz igazad. De szerintem csak élénk a képzelő erőd. Most leszóltam a munkáját, vagy flörtölni próbálok? Én sem tudom, de azt igen, hogy ha most Roman ránk nyitna, bizonyára holtan esnénk össze már csak a pillantásától is.
- Biztosan? - kérdek vissza, de egyáltalán nem zavartatva magam, hogy annyit taperásszuk egymást, hogy lassan összegabalyodunk. Én ilyen vagyok, mikor megindul fejemben az ötlet gyártás, és nem győzök kapkodni utánuk. Az irodában is fel le pattogok, és hadonászok, néha még teljesen logikátlanul is kikapva a másik kezéből épp ami van. - Julian, semmit sem tudunk biztosan... tulajdonképpen, a hullák számán kívül semmit sem tudunk. Én sem tartom kizártnak, hogy esetleg két gyilkos, legyen, de mi van ha mégsem? Mi van, ha van olyan okos, hogy szándékosan félre vezet minket? Gondolj csak bele, a fickó társaság kedvelő, valószínűleg mindig a tömegben van. Mikor a szobájába menekültünk is ketten voltunk. Talán rápályázott, de mivel én ott voltam és kettő emberrel valószínűleg ő sem bír el, inkább lemondott róla és a nőt ölte meg és vitte el a táskát... Az is lehet, hogy táska fétise van... - vágok elborzadó fejet, ahogy belegondolok, hogy tulajdonképpen mennyi minden baja lehet. És itt megint a gyógyszerész faszi jut az eszembe. - Két gyilkos, más indítékkal egy helyen és egyszerre? Én még az én képzelő erőm lódult meg? Julian... gondolkozz már... szükségünk lesz felszerelhető kamerákra, poloskákra, és ha rá szedjük a nyomozót, talán még megfigyelőket is kapunk a személyükben azokra fókuszálva, akik gyanúsak. Érted máár? - hajolok közelebb, magasba vont szemöldökkel, elkerekedett szemekkel, mintha nem bíznék benne, hogy megértett. Mondjuk nem csodálkoznék. Hadarok, és előfordulhat, hogy nagy hevességemben ragozni vagy fogalmazni is elfelejtek. Még a laptopom is félre löktem, ahogy kimászni készültem az ágyból, hogy mielőbb letámadhassam a gyanús személyeket, akkor is, ha félelmükben már épp kefélnek. Nem szúrhatjuk el. Arra viszont nem számítottam, hogy Julian vissza tart, még hozzá a leggyerekesebb és legaljasabb módon. Erőteljesen fel is hümmentettem, mert azért megéreztem, majd lassan visszafordultam felé, az ágyban. - Óóó, édesem, ez hatalmas hiba volt! De legalább lesz mit mesélned a diákjaidnak, hogy nyomott le téged egy nő... - roppantottam ki ujjaim, majd egy szempillantás alatt rávetettem magam, bár csak, annyira, hogyha volt rá lehetőségem átfordítsam a hasára és hátra foghassam kezeim. - Ha nem is képzetek volna ki az FBI-nál, Roman is jó kiképzést adott, szóval most még feladhatod, mielőtt nagyon kínossá válna az egész... Ez már úgy is kijárt neked, mert túl nagy a szád... - fogtam kezeit, mindkét kezemmel, és ha a szobámban nem tettem volna le a bilincset, biztos rá is kattintom. Közel hajolok a füléhez, annyira, hogy szinte én is ráfekszem, nehogy megfejeljen. - Naa... Mr. Atombomba szakértő? Feladja? Igazából még szórakoztatott is a dolog a mai sok szarság után, mert valahogy ki kell engedni a gőzt, és inkább egy kis pimaszkodás a másikkal, mintsem, hogy szarrá romboljuk a szobát. Legalább vicces módon kicsit helyre utasíthatom azt a felvágós mindenit. Bár ha nem kócolta volna meg gondolataim a bor, idáig nem hiszem, hogy elmentem volna.
Jenna szavai elgondolkodtatók voltak, de én nem gondolnám, hogy a tettes ennyire gyenge lenne. Visszagondolva a tetthelyre, ahol megtaláltuk Richard holttestét a hóban, azt kell mondjam a tettes elbírt volna egy mihaszna kis ügyvéddel, meg egy vélhetően fegyvertelen nővel. Alaposan összemarcangolta és karmolta az áldozatot, láthatóan meg is verte és ide-oda "dobálta" dulakodás közben. A tettes jó erőben van, komoly fegyverekkel. Ha az áldozatok nem elég erősek és jártasak az önvédelemben, akkor párosával is fűbe haraphatnak. Azzal, amivel Richard testét összekarmolta, simán elvág egy torkot is könnyű szerrel. Viszont itt emlékszem vissza arra, hogy a recepciós hölgy, Joan mennyivel szebb állapotban volt. A tettes beérte annyival, hogy "elharapja" a torkát, semmi több. Nem bántalmazta annyira, mint Richardot. Ez lehet azért volt, mert Richard jobban és alaposabban védekezett, vagy egyszerűen csak a panzióban nem volt elég ideje és a gyors gyilkosság után menekülőre kellett fognia. - Megértettem - bicentek. - kamera, poloska, megfigyelők. Felfogtam. - feleltem határozottan, mintha csak a felettesemnek válaszoltam volna, csak itt mosolyogtam is mellé. A baj, csak az volt, hogy semmim sem volt. Nem dolgozni készültem, hanem kikapcsolódni. Neki talán volt, hiszen dolgozni jött ide.
Az események furcsa fordulatot vettek. Nem hittem volna, de mire észbe kaptam, már le is tepert a nőci. Nem tagadom, jó erőben volt, de hát ez a minimum, ha már FBI-os és Roman (ex)neje. Kellemes érzés volt, ahogy fülemhez hajolt és beszélt, egészen megborzongtam és megmelegedtem a kellemes, langyos leheletétől. Még csak ez hiányzik, még egy nővel nem léphetek félre, ráadásul Jenna a felesége a páromnak. Még csak az kell, hogy beinduljak rá és elkezdjek hülyeségeket csinálni. Éreztem, hogy rám nehezedik, ami az én malmomra hajtotta a vizet, főleg, hogy elfeküdt rajtam. Lábaim kitártam, majd hátra hajtottam őket, mintha fekve akarnék térdelni és keresztbe fogtam lábait lábaimmal, majd lendületből oldalra fordultam, így magam alá "tepertem". Sajnálatos módon ezzel csak annyit értem el, hogy most ugyan alattam volt, de még mindig fogta kezeim, én pedig lábait fogtam át lábaimmal. Sok értelme nem volt. Most kezdjek el szabadulni? Ki tudnék, de attól féltem, hogy az erőszakos módszerek, amiket alkalmaznék fájdalmat és sérülést okoznék neki. Egy bűnöző ellen még be is vetném, de Jenna ellen nem akartam erőszakosan fellépni. Nagyon hülye helyzet volt ez és még hülyébben néztünk ki összegabalyodva. El is röhögtem magam, amikor lelki szemeim előtt megjelent, hogyan is nézhetünk éppen ki. De legalább könnyű voltam, hiszen vékony, noha izmos kis tinibálvány alkatom volt. - Oké, jó, elég, megadom magam. Te nyertél - nevettem. Ő nyert, bár ki tudtam volna szabadulni, csak nem tudtam volna utána tükörbe nézni. Ráadásul ennyi neki is jár, hadd élvezze a sikert és üljön a babérjain.
- Na! - bólintok, továbbra is a témánál maradva, mert a holmik jó hasznunkra válnának, bár jelen pillanatban én sem sok mindennel szolgálhattam. De kérhetnénk cuccokat, talán még a FBI is segítene, de Carverék csak hozzájárulnak az ügy kiderítéséhez. - Jóóó, akkor most összeszedjük magunk, előbb rárontunk a nyomozóra és elmondjuk az ötleteink, meg a követeléseink, aztááán átmegyünk az aktatáskás fickóhoz, és vagy együtt vagy külön külön lefoglalva őket megpróbálunk minél többet kiszedni belőlük. Igen... azt hiszem ez így járható út... - pillantok oldalra addigra inkább már csak hangosan gondolkodva, és próbálva összeszedni és rendszerezni a dolgokat. Igazából már csak talpra kellett volna állni, meg esetleg átöltözni, de nem bírta ki, hogy ne pimaszkodjon, ezért kénytelen voltam helyre tenni. Nem, egy percig sem hittem volna, hogy lenyomhat, mert biztos vagyok benne, hogy csak a szája nagy. Igaz, így is fölém tudott kerekedni, de a kezei továbbra is fogságban, azok nélkül meg nehéz is bármit is tennie. Pláne, hogy háttal van nekem. - Jesszusom... könnyebb vagy mint gondoltam... - állapítom meg kissé hüledezve, mert így nehéz is volna nem rám nehezkednie teljes súlyával, de még így sem olyan nehéz. Bár függetlenül a megleckéztetésén, én is jót nevettem, míg kifordult a fogságból. Mint két hülye gyerek, akik csak nem bírnak elaludni. - Helyes, helyes! Nagyon helyes! - nevettem önelégülten, de ha már ilyen szépen kérte, el is engedtem. Legalábbis a kezeit, mert a vállai fölött átkarolva ismét a füléhez hajoltam. - De ne próbálj meg sunyin kijátszani, mert simán lenyomlak. Csak finomkodtam, mert kíváncsi voltam milyen nagy a szád. És meg kell hagyni... ezek után meg is erősítettél, miszter én bármire képes vagyok úr. - cukkoltam még kicsit, de csak mert most végre beigazolódott, hogy tényleg csak nagyképű. Még egy hangos, vigasz puszit is kapott a fülébe, de aztán tényleg elengedtem. Azért nem vagyok én erőszakos, még ivászat után sem, tényleg csak poén volt. Ha sikerült legurítanom magamról, akkor elsőkörben felvettem az idő közben ágyról lecsúszó laptopot, ami ugyan kikapcsolt - gondolom a földdel való koccanástól - de baja úgy tűnt nincs. - Nehogy azt hidd, hogy nem bírnék el egy ilyen kis vékony sráccal, mint te... legutóbb egy 2 méteres gorillával gyűlt meg a bajom. Először persze én is kaptam, de miután alábecsült, simán lenyomtam... - nevettem. - Szerencséd, hogy a bilincsem nincs nálam... - vigyorodtam el, mert lettem volna olyan genyó, hogy ráijesszek vele és az ágyhoz bilincseljem, amíg nem könyörög, hogy engedjem el.
Nagyokat bólogatok neki az ötleteire, melyeknek szerintem a felénél már akkor elhasaltunk, amikor kitalálta, de nem akartam kedvét szegni, annyira lelkes volt. Majd meglátjuk mire jutunk, én drukkolok, hogy sikeresek legyünk. Ránk férne, hogy eredményeket is halmozzunk, ne csak feltételezéseket és ötleteket. A kis bírkózásunk jó kis móka volt, de végül feladtam, ám így is jól jártam. Ölelő karjai és a a fülembe kapott puszi kellemesen melengettek. Tán ez még nagyobb győzelem volt, mintha simán csak lenyomtam volna őt. Lehet könnyű voltam, vékonyka, de a magam módján sportos voltam és nem mellesleg baromi jó képű is. Meg volt a fiatalos, kisfiús bájam. Egyébként is, Bruce Lee óta tudjuk, hogy nem a tömeg a fontos, hanem az izmok kidolgozottsága. Elég csak a legtöbb Ázsiai harcosra gondolni, akik vékonyak, de sportosok voltak és mégis sokszor leverték a náluk jóval testesebbeket a hivatalos bajnokságokon is, nem csak a filmeken. Leszálltunk egymásról, megvizsgálta gépét, ami úgy tűnt rendben volt, ám a szócsata úgy tűnt nem ért véget. Élvezte a helyzetet, ami megmosolyogtatott. Jó kis sztorikat tudott mondani, tetszett, ahogy fényezte magát. Mintha csak Clintet hallanám belőle. Csak nem ő az Jenna jelmezben? Mögé térdeltem és vállaira tettem kezeim. - Na nem vagy semmi. Micsoda erős nő lehetsz te?! Hát nem verekednék veled össze, az biztos! Lehet te védted meg Romant is a haragosaitól? - átkaroltam és puszit nyomtam arcára. - Nade azért ugye majd engem is megvédsz, ha valaki rám támad? Te biztos többre mész, mint én. Engem egy ütésből kilyukaszt egy erősebb férfi - kuncogtam. - De ennek is meg van a jó oldala. Lehet nem vagyok olyan nagy és erős, mint, mondjuk Van Damme, de baromi jó képű vagyok és megvan a kisfiús sármom - nevettem elégedetten. Egyszer minden véget ér, ahogy a gyereknap is. Úgy éreztem ideje véget vetni a mókának, ha dolgozni akarunk és én sem szerettem volna kísérletezgetni azzal, hogy még túlságosan belejövök és nagyon elkezdeném átlépni a barátság vonalát. Hogy néznék később Roman szemébe, ha kikezdek a feleségével? Nem voltam szégyellős, így nyugodt szívvel kezdtem el átöltözni Jenna előtt. Annyi, hogy a tréning ruhát átvettem öltönyre. Mégse mehetek csak úgy ki nyomozni melegítőben. Azért na.
Amikor nekivágtunk az esti műszaknak nem sejtettem mennyire mozgalmas lesz az éjszakám. Pedig már kissé fáradtnak éreztem magam, de tudtam, Jenna hajthatatlan és azt sem szerettem volna, ha egyedül kezd el dolgozni, mert nem lenne igazságos. Ráadásul ki tudja hány gyilkos les éppen ránk. Nekivágtunk a folyosóknak, szerencsénkre a generátorok termelték az áramot, így volt világítás a folyosókon, mert odakint már sötét volt, csak az a néhány kültéri lámpa világított a panzió előtt, nameg a sípálya környékén. Ahogy haladtunk előre Carver szobája felé egyre jobban erősödött bennem a gondolat, hogy páros lábbal rúg majd ki minket, hogy ne zavarjuk az esti pihenőjében a "hülyeségeinkkel", ám nem jutottunk el a szobáig, mert Sebastian jött keresztbe az egyik folyosón. A falnak lapultam és Jennát is magam mellé húztam, hogy ne szúrjunk neki szemet. Lassan feltűnt nekünk a háta, ahogy tovább halad. Nem vett minket észre. - Hová mehet ez ilyenkor? - kérdeztem halkan, hiszen a legtöbb lakó ilyenkor már javában pihent, de legalábbis a szobájában volt és lefoglalta magát. A gyógyszerész elkanyarodott, arra gondoltam utána kéne menni, de egy másik ajtó mögül szintén felcsendült egy hang. Lance Portman hangja. - Lemegyek a bárba inni. Nem tudok aludni. Meghallottuk a neje hangját is. - A f@szom beléd, hogy csak a pián jár az eszed, hozzám meg hozzám sem nyúltál, mióta itt vagyunk ebben a hülye panzióban. - Bocs cica, nem vagyok jó passzban. Lance kilépett az ajtón, mi jól ráláttunk. Sebastiannal ellentétes irányban indult el. - Most hagyjuk Carvert. Kövesd Sebastiant, én megyek Lance után. Lássuk ki mire készül itt éjnek évadján.
Így néhány pohárka után fel sem merül bennem, hogy a bólogatása mellett teljesen elengedi a füle mellett, amit mondok. Legalábbis egy jó nagy részét. Nem haragszom, sőt, én is így tennék. Roman is mindig részegen állt neki szabadkozni, hogy leáll a piával, a drogokkal és cigiből is max napi egy szál... most meg, ha saccolnom kéne, szerintem mindnek a dupláját fogyasztja. Az sem lepett meg, hogy feladta. Még ittasan is lenyomtam volna, ez tuti. Legalább egy kevésbé megerőltető mókával vezettük le a feszkót, legalább is én élveztem, de úgy tűnt, annak ellenére, hogy az orra alá dörgöltem a dolgot, ő is. A pia meglágyítja az ember szívét, könnyebben veszi a lelki akadályokat. Én is csak fáradt maradtam utána, de álmos már nem. Ráadásul szegény laptop sínylette meg a dolgot leginkább, amit kiszabadulásomat követően gyorsan le is csekkoltam. Szép is volna, ha a végén kiderülne, hogy én vertem szét a gépet. Amikor közeledő mozgást hallottam magam mögött, azért résen voltam, noha továbbra is úgy tettem, mintha a laptop épségét nézegetném. Az ember legyen mindig kellően figyelmes, és én is készenálltam rá, hogy egy váratlan pillanatban elkapjam kezeit és áthajítsam magam fölött, le a földre. De idáig nem jutottunk el, ellenben jót nevettem hízelgő húzásán, még ha átlátszóan is tette és biztos voltam benne, hogy szándékosan nem erőltette meg magát. - Ó, azért őt sem kell félteni ám! - nevettem az elképzelésen, hogy még én keltem volna Roman védelmére. - Ő már akkor is két fejjel magasabb volt nálam, én meg akkoriban még csak egy szimpla, kicsapongó természet voltam. Max törött üveggel tudtam hadonászni. De ma már simán fülön csípem az olyan kis tacskókat, mint te. - kuncogom, jelezvén, hogy tudom, hogy csak pimaszkodik. A puszit sem veszem komolyan, még ha most jól is esik. Ha többet is éreznénk ebben a pillanatban sem lehetne semmit se adni rá. Mármint... nem kell hozzá zseninek lenni, hogy tudjam - főleg józanul - hogy a pia hülyeségekre veszi rá az embert, de józanul - ha csak nem gyilkosság - tudni kell tovább lépni, ahelyett, hogy őrlődnénk. De azért Romant én sem szeretném ezzel megbántani. Mármint... ha még tudnám... - Aaahw, látom, neked is megártott a bor, igaz? Már értem Roman miért ragaszkodik hozzád a hatalmas egód ellenére is. Mindig is oda volt a macskákért... - somolygom fel-fel nevetve még, ahogy hátra nyúlok, hogy a hajába simítsak, s közben helyére tegyem a laptopot. Legalábbis biztonságba az éjjelire. - Az előbb még te akartál megvédeni a farkastól... szépen vagyunk... majd megvédjük egymást...sármos kisfiú. - kacagtam fel, mert ez a becenév talán még a tanár bánál is jobb. Mondjuk felvetődik a kérdés, a kisfiúk mióta sármosak? Na mindegy, amint leszálltunk egymásról, én is felkeltem és elkezdtem öltözni, mert én sem egy száll trikóban meg melltartóban szándékoztam kihallgatni másokat. Még utoljára pimaszul löktem egyet a hátsóján, mikor vette fel a gatyáját, hogy az ágyra essen. - Jaj, de lassú vagy... - nevettem, miközben én már behozva a lemaradást, a dzsekim is visszavettem és igazgattam magamon. - Jó, na, ez volt az utolsó... még is csak komoly nyomozók vagyunk egy komoly ügyben... - vigyorgom és hogy lássa mennyire jófej vagyok még fel is húzom, ha neki nehezére esne.
Igazából olyan magabiztosan indultam el a nyomozó szobája felé, hogy fel sem merült a kusza fejemben, hogy főleg így piásan előadni a dolgokat, talán nem épp a legjobb ötlet. De Julian sem állított meg, és valamit kezdenünk kellett magunkkal, szóval arra vettünk az irányt. Legalább is míg meg nem jelent útközben a gyógyszerész. Mondjuk nekem csak akkor tűnt fel, mikor én is a falhoz lettem húzva, és akkor se egyből. - Mi van? - kérdeztem halkan sutyorogva, kissé rosszallóan. Jó móka, ha piszkáljuk egymást, de azért nyilvánosan már több kényelmetlenséget okozna. Aztán én is elpillantottam abba az irányba, amerre ő is. Valóban elég gyanús volt, bár, ha arra gondolok, hogy mi sem bírtunk a seggünkön maradni... Julianre nézek, miközben előáll a tervvel. Igazából nekem is ez jutott eszembe. Senkit sem kéne figyelmen kívül hagyni, szóval, ja, jó ez így. Bólintok, majd felemelem mutató ujjam figyelmeztetéssül. - De meg ne tudjam, hogy leiszod magad ennél is jobban, mert akkor túl sokra nem megyünk az megtudott infókkal. És vigyázz, mert ha rajta kaplak egy édeshármason, beárullak az uradnak... az urunknak... de sorrendben előbb téged csap le, aztán engem... - figyelmeztettem mosolyogva. Hülyéskedem, nem árulkodnék, hát mi közöm van nekem az ő kapcsolatukhoz. Ha boldogok, én örülök neki. Aztán el is indulok Seby után, nehogy teljesen lerázzon. Félúton már úgy teszek, mint, aki tényleg spicces, igaz nagyon nem is kell megjátszanom. - Héé! Maga ott! Én ismerem magácskát! Mi járatban ilyenkor erre? - lépek mellé, ha be vár és nem alvajáró, mert, akkor cseszhetem a színjátékot. - Csak nem maga is inni indult? - érdeklődöm. Hazudj csak, főleg, hogy az az ellenkező irányban van, cimbora.
Fogalmam sem volt mennyire lehet jó ötlet Jennát ittasan elengedni azután a furcsa pasas után, de már mindegy volt, elindult. Már nem volt értelme visszacsinálni, mert ha párosával kap rajta minket, akkor buktunk mindent. Elindultam Lance Portman után, hogy megtudjam miben sántikál. A táska nem volt nála, de attól még a gyanúsítottak listáján volt és jó lett volna tudni este későn mire készül. Igaz, azt mondta inni indul, de attól még az ivás vehet különös fordulatot. Elvégre Richarddal is oda beszélte meg a találkozót és lett belőle egy gyilkosság és egy gyanúsított. Egészen a bárig észrevétlen maradtam, sőt, ott is. Már amennyire egy félig kihalt bárban lehetséges volt. Ahogy szétnéztem egy sarok asztalnál ott ivott a bronzosra szolizott, izmos, vörös hajú férfi, akit Scarlettel láttam az étterembe menni és ott volt a párocska is, akik délelőtt is ott voltak és kritizálták a helyi viszonyokat. A nőci még mindig csak panaszkodott, de mivel nem voltak csont részegek, csak nemrég térhettek vissza egy kis esti itókázásra.
Közben a folyosón, tőlem relative távol Sebastian megállt és Jennára pillantott. Érdeklődő, gyanakvó pillantást vetett rá. Nem tetszett neki különösebben, hogy a lány a nyomában volt, még akkor sem, ha ittasnak tűnt. - Igen, ismerjük egymást. Ott volt azzal a nyikhajjal a szobámban, ahol Joant megölték. Meglepetten pislogott felé, amikor az ivászat került szóba. - Nem. Nem igen iszok. Ráadásul a bár nem is erre van, hanem a panzió másik végében. Ha inni akar, rossz felé tart. Rápillantott, majd arrébb lépett. Gyanakodott ugyan rá, hogy hazudik, de érezte rajta a bor szagot és látta, hogy már nem szomjas. De akkor vajon miért jött ilyen ostoba kérdéssel? - Nézze, nekem dolgom van. Nem nagyon érek rá. Most nem tudom útbaigazítani, de biztos valaki szívesen segít, ha megkéri. De, ha rám hallgat, ma már nem iszik többet. Talán csak nem ki akarna kezdeni vele részegen, csak ilyen nevetséges módon próbál kapcsolatba lépni vele? Hallott már gagyibb dumákat is... Erőltetetten rámosolygott. - De majd talán máskor iszok magával egyet, de most nem érek rá...
Ami azt illeti pisztoly nélkül, az alkoholtól kicsit lassú reakció idővel én sem voltam biztos benne, hogy ez jó ötlet, de a vészmadárkát is alig hallottam, mert fejemben túl kiabálta a lelkes nyomozó, és hát eddig minden oké. Gondolom... A férfi nem volt túl nyitott rám, amiből azt szűrtem le, hogy vagy már a múltkori miatt megutált, vagy nem kedveli a piás nőket. Szívás... mert most bizony ez jutott. Nyikhajjal... csóri sármos kisfiú. Bár képzelem, hogy fordított esetben engem minek nevezett volna. - Ó, tényleg... szegény lány... mire odaértünk már nagyon meg volt halva... Kár, hogy nincs olyan szere, amivel vissza lehetett volna hozni... - sóhajtom szomorkásan, butuskásan, igyekezvén valahogy fogást találni rajta, mert ha túlzottan nyomulok, az bárkinek feltűnő volna. - Basszus, valóban... - pillantok a másik irányba, amerre Julian és a táskás fickó is ment. Nem, oda tényleg nem volna jó ötlet menni. Mikor odébb lépett méregetni, játszott ittas állapotban én is ugyanezt tettem vele, csak én szórakozásból. - Dolga? Ilyenkor? És még csak nem is a lazítás? Maga hazudik nekem... rossz kisfiú. - ingattam egyik ujjam felé. - Ilyenkor a dolog maximum a wc-n ülést jelentheti, ha valaki úgy tele zabálta magát chilis babbal. - csóválom fejem sajnálkozva, mintha láttam is volna rá példát. Még a kezem is csípőre teszem. - Hát persze... hiszi a piszi... - hajtom le a fejem színlelt fáradsággal, szomorúsággal. Aztán felpillantok rá. - Igaza lehet. Elég volt a magányos ivászatból. Magával tartok, hogy nekem is legyen valami dolgom... pont arra, amerre magának... - mosolyodom el, készen arra, hogy folytassuk utunkat. Több mint gyanús, nem rázol le kispajtás. - De azért meg kell hagyni elég bátor fickó maga. Gyógyszerészként, ki tudja milyen harcitudással éjnek évadján mászkálni, annak tudatában, hogy valaki gyilkolja az embereket.... Ha nem hinném, hogy ártatlan - és nem is hiszem... - azt gondolnám, hogy maga a gyilkos, és azért veszi ilyen higgadtan a dolgokat...
Sebastian meglepetten pillantott fel Jennára. Alig hitt a fülének. - Maga... most a szakmámon gúnyolódik? - kérdezte elhaló hangon. A gyógyszerész átlátott Jenna bolondozásán, sejtette, hogy csak megjátsza a lány az eltévedt éretlen ittast. Kivéve az ittast. Sejtette, hogy kamu, hiszen a halott nő mellett a szobában számára is nyilvánvalóvá vált, hogy valami nyomozóféleségek. - Igen. Minden embernek van dolga, kinek mi és mikor. Miért tartoznék magával elszámolóval és miért kételkedik bennem? - kérdezett vissza, közben próbálva tűrni a nő hitetlenkedését és faggatózását. - Hölgyem, nem kell nekem mindennel beszámolnom önnek. Mégis ki maga, hogy csak úgy elszámoltasson a mindennapi dolgaimmal? Mikor közölte, hogy vele akar tartani halántékához fogott, mintha kemény fejfájása lenne. - Ne, ne, kérem, ezt ne. Nem tudja mit művel, ez nem a legjobb ötlet. Kérem, hagyjon magamra. Ne akarjon velem tartani. Amit én szeretnék ma éjjel, az nem publikus. Nekem is van magánéletem, nekem is vannak dolgaim, amikhez nincs közük a magához hasonló kotnyeleseknek. Sebastian kiérezte a nő hangjából, hogy mik a hátsó szándékai, mik a valós gondolatai és egyre kétségbeesettebb lett, mely arcára is kiült. - Mit gondol maga rólam? Miért beszél így velem? Megkérdőjelez engem, mégis mi oka van rá? Csak nem engem vádol Joan halálával? Nem vagyok gyilkos. Nem én öltem meg azt a nőt, azért vagyok nyugodt, mert nincs félni valóm, nincs vaj a fülem mögött. Most menjen el! Menjen el, amíg még elmehet, mert, ha ő előjön, magának vége! - felelte fél arcát eltakarva bal kezével, jobb kezével pedig utat mutatva a nőnek. - Ne dühítsen fel minket, ne vádoljon minket - kezdett el többes számba beszélni. - Nem tudja mit beszél, nem tudja mit okoz vele! Érzem, hogy egyre dühösebb és dühösebb és magát akarja. Hallom őt kisasszony, csak magának akarok jót. Nem tudom meddig tudom őt nyugton tartani, ez a maga érdeke. Ha ő elszabadul, nincs vissza út.
A vér íze bennem él az örök éj az én világom Elveszett lelkek suttogása, a szívem hideg, a testem átok Átkozott álmok, örök kín, a vörös vér, mi engem hív
Hátra döntött fejjel pillogtam rá, mint aki most ledöbbent kérdésén. - Nem. Csak azt mondom, hogy manapság annyiféle nyavalyára van gyógyszer és milyen fasza lenne, ha a halálra is feltalálna egyet, ha már kutat az izé... az... tudja... arra a valamire... - nem szándékosan tényleg nem jut eszembe a furcsa szó, de úgy különösebben nem is töröm magam, mert nem ez a lényeg. - Hát nem tartozik. - felelem már-már majdnem, hogy én sértődve meg a feltételezésen. - Csak kíváncsiskodtam. Az már csak nem bűn... - forgatom meg szemeim elmosolyodva. Egyre gyanúsabb. Hát még mikor furcsán kezd el beszélni és... fogalmazni. Ezen a ponton pedig a maradék józanságom azontúl, hogy azt kiabálja, fussak, emlékeztet rá, hogy jobb lett volna hozni a pisztolyom. Hát... most már baszhatom. Minden minden normális ember, a mondadójára én is csak egyre tudok asszociálni... no persze a gyilkosságon kívül. - Óóó, hát de, ha maszturbálni akar, miért nem a szobájában teszi? Nincs abban semmi szégyellni való, de azért kint esik a hó, itt meg vannak kamerák... ha nem akar nézőket, akkor ott a legprivátabb. - biccentem oldalra fejem, miközben azért komolyan elgondolkodva a dolgon belátom, hogy én sem tenném úgy, hogy fél centire ott virít mellettem egy baszott nagy vértócsa nyoma. De... van, akit nem zavar... - Okééé, ez picit sértő volt, mert távol álljék tőlem, hogy a nyakán lógjak... csak barátságos akartam lenni, azok után, hogy mi történt magával... - grimaszolok rosszallóan, amiért még kotnyeleskedésnek is veszi a dolgot. Mondjuk, teljesen jogosan, de nekem most az ellenkezőjét kell elhitetnem... legalábbis erősítgetnem. - Tessék?! Nem vádolom én semmivel... Nem kellene mindent támadásnak vennie... - húzom a szám, miközben próbálom megfejteni, hogy csak színlel, hogy lelépjek, vagy tényleg valami baja van. Őszintén szólva ebben a pillanatban mindkettő lehetséges. - Na ácsi... akinek ebben a panzióban nem kell tartania attól, hogy megölik, az éppen, hogy a gyilkos... Baszki, még én sem lehetek biztos benne, hogy mikor visszafekszem nem esik nekem... De akkor már kihasználom az utolsó napjaim, óráim és jól érzem magam... de attól még.. félek... - vonom össze szemöldökeim, mert a válasza nem csupán nem állja meg helyét, roppant zavaros is. - Ki? A farkas? Én is pont róla beszélek... de ahogy én, úgy maga sincs biztonságban... egyedül meg pláne... - próbálom megértetni vele. - Korábban is megsérült. Én csupán aggódom maga miatt... jöjjön, a szobában kisebb eséllyel talál meg... - mondjuk ebben én sem hiszek, de jelenleg azt látom, hogy szüksége volna arra, hogy leülhessen, és igyon egy pohár vizet. Már nyúlok is a karja után, mikor még zavarosabban kezd beszélni. - Tessék?! - kérdek vissza, bár legbelül még a piás elmém is kezdi összerakni a képet. Igaz először rosszul, de hát nem is vagyok orvos. - Maga... hangokat hall? Skizofrén??? - pillogok rá. Fasza. Ez megmagyarázza a különös viselkedését, és talán az amnéziát is. Azt viszont nem, hogy hogy a picsába engedték ki a diliházból és hagyták veszélyes dolgokkal foglalkozni. - Talán segítséget kellene keresnünk... mondjuk egy orvost... - a kezdődő félelem az állapotát tekintve még engem is kijózanít, bár, hogy mit tehetnék gőzöm sincs. Kurva jó... Ha tényleg ő a gyilkos, akkor ezek szerint máskor sem gyűrte le a hangokat, és bizony, ha én most elfutok, minden bizonnyal egy ártatlant fog megölni. Viszont amíg nem vagyok biztos a dologban, le sem tartóztathatom, vagy taszíthatom a földre, maximum, ha megtámad. Kösz, Julian, neked is ilyenkor kell lelépned... Fasza... - Menjünk vissza a szobába, vagy az enyémbe, tök mindegy. Aztán szerzünk egy orvost... - nyúlok a karja után, hogy elindulhassunk.
- Nem illik idegenek dolgai után kiváncsiskodni, én sem kíváncsiskodom a maga dolgai után - felelte egyszerűen, de határozottan. Szinte gyilkos pillantást vetett felé, mikor az önkielégítéssel viccelődött és már-már olyan pillantásokat vetett felé, mintha kettőt látna. Kezdte egyre jobban elveszteni a türelmét. - Nem akar a nyakamon lógni? - kérdezte meglepetten, de hidegen. - Akkor miért akar velem tartani? Nem ismerjük egymást, azt se tudom ki maga, és ha egyszer innen elmegyünk, soha többé nem is látjuk egymást. Nincs semmi dolgunk egymással - fejtette ki nyers véleményét. - Nem vádol semmivel? Mégis úgy beszél rólam, mintha én lennék a gyilkos. Nem vagyok hülye, olvasok a sorok között, kiérzem a hangjából, hogy nem barátkozni akar. Tudom milyen, amikor vádolnak! - felelte kiabálva. - De ezzel csak maga alatt vágja a fát. Nem ismer maga engem, nem tudja ki vagyok, nem tudja mibe tenyerelt bele! A nő felelete ismét csak felhergelte Sebastiant. - Még most is csak vádol! Miért kéne félnem? Én nem ártottam itt senkinek, nem keresem mások társaságát és nem lépek csak úgy kontaktba senkivel. Időm javát egyedül töltöm, mégis ki akarna engem megölni?! A maguk fajták mindenkiben ellenséget látnak, mindig csak a negatív dolgokat veszik észre! Ez a maguk hibája! Ooo nem, kisasszony, nem a farkas. A farkas hozzá képest kisangyal! Menjek magával? Miért tenném? Főleg a szobájába. Engem nem fog sarokba szorítani! Rég kinőttem már a karonülő korból. Nem hagyom magam elfogni ártatlanul! Segítséget? Rajtam nincs segítség és magán sincs! Elvesztem, ahogy hamarosan ön is! - felelte és félve pillantott rá, bár eltakart arca miatt csak egyik szeme volt látható. Félt és Jennát is féltette. - Én szóltam... kértem, hogy menjen el... de maga nem hallgatott rám. Tekintete a nő karjára vetődött, ami felé nyúlt, arcra és pillantása eltorzult, két kezével két oldalról fejéhez kapott és elüvöltötte magát, mintha égő fájdalom hasított volna belé. Térdre zuhant, karjaival maga mellé csapott és úgy feszültek hátra, mintha valaki karjainál fogva húzná hátrafelé. Fejét hátra vetette, minden ér és izom megfeszült nyakában, kezeivel előre kapott és ujjai megfeszültek, meghajlottak, mintha kaparni készülne. - Tünjön el innen! - ordított rá, majd ismét jött egy mélyről jövö keserű ordítás. Felugrott és hátával a falnak csapódott, majd hátra kapva a falba karmolt, fejét lehajtotta, mint valami halott, akit akasztottak. A folyosón sorra nyíltak ki az ajtók, hogy kinézzenek mi történt, Sebastian pedig a falnak dőlve zilált, majd mély hangon felnevetett. Vérben forgó szemeit Jennára vetette, ha még ott volt. - Jöjjön csak közelebb - nyújtotta karját. - Had öleljem meg jó szorosan! Jöjjön csak, hiszen nemrég még annyira barátkózó volt. Amennyiben Jenna hallgatott Sebastianra, hogy fusson, akkor értelem szerűen utána rohant.
A vér íze bennem él az örök éj az én világom Elveszett lelkek suttogása, a szívem hideg, a testem átok Átkozott álmok, örök kín, a vörös vér, mi engem hív
Úgy éreztem, hogy a legtöbb válaszom nem vagy csak részlegesen ért el a tudatáig. Bár akkor még nem értettem, hogy merre kalandozik figyelme. - Maga nem egy barátságos ember, hallja e... - nézek rá kissé sértetten és rá haragudva. Elláttam a sérülését és aggodalmam fejezem ki és ez a hála? Azt mondja tudja milyen mikor vádolják? Vajon miért? Ezek szerint nem csak én vádoltam meg gyilkossággal. Na vajon ez mit mond el róla? - Akkor tanuljon meg jobban olvasni, mert eddig csak a pesszimizmus és az ellenségeskedés beszélt magából. - vágom fejéhez, mert lássuk be, azon túl, hogy megpróbált elkergetni, inkább csak mindenről a rosszat feltételezi. - Ó, bazd meg, te most fenyegetsz? - lökök rajta egy kevésbé erőset, mert azért na. Nem elég, hogy esélyesen ő a gyilkos, letagadja, aztán még meg is fenyeget. Azért ez több a soknál... - Maga tényleg ennyire idióta??? Most mondtam! Azért kellene félnie, mert egy rejtélyes gyilkos öldösi random az embereket! Nem kétlem, hogy egy-kettőnek voltak titkai, de attól még ilyesmit tuti nem érdemeltek. Vagy maga szerint igen?! - emeltem fel hangom, mert nem csak őt idegesítettem, de kezdett ő is nagyon idegesíteni. A következő mondatánál pedig nem is tudom megállni, hogy ne üssem arcon. - Mi az, hogy a magunk fajták?! Ember, amiről beszélsz, azt mind te csinálod! Segíteni akarok, te meg rögtön jössz azzal, hogy megvádollak? Meg, hogy csapda? - kiabálok vele, olykor magázódva olykor tegeződve, úgy felbaszott az előbb. Csak akkor tettem hátra pár lépést, mikor rájött a dili. Már majdnem azt hittem tényleg átváltozik valamivé, amikor összeraktam a puzzlet. Ez nem skizofrénia. Egy az a disszociatív személyiségzavar. Hallottam már róla, és felvételeket is láttam az "átalakulásról" még anno. Egy ismerősöm ismerősének volt ilyen problémája. Annak a palinak összesen - vele együtt - 21 személyisége volt. Még én is alig hittem a szememnek, és köztük sem volt mind ember. Azóta diliházban ül, mert bedilizett és emberekre támadt, éppen ezért... nem is értem, hogy ő miért nincs ott. A falig hátrálok, mikor ő is. Nem vagyok benne biztos, hogy így le tudnám nyomni. És úgy tűnik, hogy a nézőközönség segítségére sem számíthatok, akár telefon, akár felezés formájában. De ha megkérdezném őket, biztos, hogy az az opció, hogy "fussak" kimagaslóan sok lenne, szóval hallgattam kissé ittas megérzéseimre. - Őőőő... anyád. - reagáltam kissé rémülten a falhoz tapadva, majd a következő pillanatban sprintelve rohantam a szobám felé. Gondoltam szerzek némi előnyt, ott meg már lesz pisztoly. Már akkor is kiakart ugrani a szívem, de mikor meghallottam rohanni utánam, imádkoztam erre véletlenül keresztbe haladó bicajosért, akiben át eshet. Nagy eséllyel még így is előbb értem a szobámhoz, és a horror filmekkel ellentétben nem kellett a kulccsal baszakodni, mivel kártyás volt a belépés. Berontottam és ha csak az ajtóban nem vetette rám magát, az éjjelihez rohanva kikaptam a pisztolyom.
Jenna sem a kiabálásával, sem az ütéssel nem segítette elő, hogy a helyzet pozitív irányban változzon, Sebastian pedig szörnyű jelenet közepette át is változott, ami igen hamar futásra késztette az eddig nagyon vagánynak tűnő Jennát. Sebastiannak sem kellett több, utána rohant, végig szorosan a sarkába, ám az ajtóban lecsúszott zsákmányáról. Ökleivel kezdte ütni az ajtót, főleg, mikor a sikertelen vadászat utáni harag elöntötte az agyát. - Bujj elő te gyáva féreg?! Most legyen nagy a pofád! Most nem mersz megütni, te ribanc?! - ordított be, majd szétnézett mit lehetne kézhez kapni. Észre vette, hogy a folyosón van egy masszívabb, körlapos fa asztal, rajta egy váza, benne némi virág. Felkapta az asztalt a lábánál fogva és azzal kezdte ütni az ajtót, ami egy idő után repedezni kezdett. - Úgyis bejutok és szétverem a fejed is, ahogy az ajtót! Kinek hiszed te magad? Azt hiszed bármit megengedhetsz magadnak bárkivel szemben! Megtanítom neked az illemet, hogy a túlvilágon már viselkedj! Minden ütéssel egyre neccesebb lett az ajtó sorsa, Sebastiannak pedig egyre nagyobb erőt és motivációt adott, hogy egyre intenzívebben tegye. Egy ponton az ajtóból kitört egy darab, amin át bekukkantott, ám... Hamarosan felbukkant Carver hadnagy is és két embere, akik a távolból fegyvert fogtak Sebastianra. - Dobja el a széket és adja meg magát! Sebastian engedelmeskedett, de csak részben. A széket Carver felé hajította, aki épp csak félre tudott ugrani. Az egyik rendőr a gyógyszerészre lőtt, ám az a lépcső felé vette az irányt, majd kitörte az ablakot és kiugrott a hóviharba. A hó minden bizonnyal tompította az esést...
A vér íze bennem él az örök éj az én világom Elveszett lelkek suttogása, a szívem hideg, a testem átok Átkozott álmok, örök kín, a vörös vér, mi engem hív
Jó kondiban volt, ez látszott is rajta, és minden bizonnyal az adrenalin sem kis löketet adott neki, míg bennem volt egy fél üveg bor, szóval az esélyek nem voltak túl kiegyenlítettek. De amint beértem a szobámba, magamhoz vettem a pisztolyt és az ajtóra fogtam. Nem mondom, hogy nem féltem, de már sokkal kevésbé. Volt pár méter távolság, ha pedig önszántából lefarag belőle, lelövöm. Az se érdekel, ha meghal, mert biztos, hogy nem kockáztatom az életem azzal, hogy karon lövöm, vagy lábon, hátha megállítja. - Na gyere, te csicska! Ne csak a pofád legyen nagy! Kifogott rajtad az ajtó? Azért a cipődet még betudod kötni? - kiáltottam ki mérgesen. Idáig viszont nem jutott el, mert a nyomozó és a rendőrei lefoglalták figyelmét. Nem mintha nem jött volna jól, de a horror filmekben is így lesznek az plusz áldozatok. Mikor benézett a faszi, én bemutattam neki, másik kezemben pedig ott volt a pisztoly, de be már nem jött. - Ó, hogy ezeknek is most kell faszoskodni... - morogtam, miközben a kabátom után nyúltam, felvettem, illetve a még másik ügy miatt elhozott hőérzékelő sí szemüveget is felvettem, mert este is van, hideg is, ebben viszont távolról is meglátom. Bele sem gondoltam, hogy ez mennyire veszélyes, vagy hogy egyáltalán megtalálom e, csak az volt előttem, hogy ki kell iktatni, mert ha nem is ő a gyilkos - amit kétlek - akkor is káros a világra. S mivel elzárni nem tudták, sajnálatos, de a veszett kutyákat sem tutujgatjuk. Miután megvoltam, kirontottam az ajtón és igyekeztem a nyomába eredni, igaz nem ablakon keresztül. Ilyen göncbe, ilyen időbe messzire úgy sem juthat. Előbb át fagy, mint én, és a hideg a mozgásában is korlátozza. Egyedül, vagy néhány követővel, de utána eredtem.
Mit sem sejtve arról, Jenna mibe keveredett a bárban ültem és egy enyhe alkoholos koktélt iszogattam, közben Lancet figyeltem, aki mintha tényleg csak iszogatni jött volna ki és mobilt nyomogatni. Elindult a bárból nyíló mosdó felé, majd mikor eltűnt az ajtó mögött vártam kicsit és én is utána mentem. Halkan, nesztelenül osontam be és nesztelenül csuktam be az ajtót magam mögött. Lance addigra már egy fülkében telefonált. - Kezd idegesíteni az a nő. Csak a dugáson jár az esze, már nagyon unom. Képtelenség mellette a munkára koncentrálni, valami normális nő nem volt? Mi bajom vele? Ember, láttad már mosolyogni és láttad már ruha nélkül? Mint egy kikoplalt etióp, a mosolya meg olyan, mintha embert áldozna. Nem a táska még nálam van, változás állt be a tervben. Richardot megölte valami vadállat, a holmiai nagy részét pedig lefoglalták. Nehéz helyzetben vagyok Gerard. Tele van a hotel rendőrökkel és nyomozókkal, de igyekszem. Csak szerintem gyanakodnak rám... de minden követ megmozgatok. Mikor hallottam, hogy a beszélgetésük a végéhez közeledik, kimentem a helységből, ahol láttam, amint egy számomra még ismeretlen férfi épp Scarlett táskáját adja át a bronzos bőrű vörösnek. - Tessék, her Friedman, itt a táska, amit ígértem. - Köszönöm, her Johnson - fizetségül egy borítékot adott neki, amibe a férfi belenézett, majd bólintott és elment. Friedman elindult a folyosók felé, én pedig utána mentem, de nem túl feltűnően, néha erősen lemaradva. Az aula felé ment, majd felvette nagykabátját, ami a bejárat mellett lógott, sapkát vett és kilépett a szabadba. Utána siettem, bár rajtam csak az öltönyöm volt, de tudtam, ha nem megyek utána talán sose tudom meg mit akart a táskával. Láttam, amint a sípálya felé indul, ám félúton éles fájdalmat éreztem a fejemben és összeestem. Az ütés helyről némi piros csepp hullott a földre, a hulló hó pedig elkezdett elfedni a hóban.
Carver kinézett az ablakon, majd embereivel Jenna után rohant, hogy együtt keressék meg Sebastiant. Veszélyes volt, nem akarta, hogy a nő egyedül nézzen szembe vele. A hóban látták a nyomait de aztán elvesztették azt, amikor egy lesózott, latyakos úton ment tovább. Ott ugyanis a frissen esett hó már elkezdte elfedni a nyomokat, ráadásul több más lábnyom is keveredett hozzá. A vihar már csendesedett valamennyit a reggeli órákhoz képest, de még mindig nagyon fút a hó és mart a hideg. Egy alak tűnt fel a távolban, aki a sípálya felől jött. Hatalmas bundás kabát, hosszú szárú csizma, vastag nadrág, kapucni, síszemüveg. - Ott álljon meg! - kiáltotta Carver és ráfogta a pisztolyát, ahogy a két rendőr is. A férfi megállt és felemelte kezeit. Carver megindult felé, akkor már egy sporttáska is feltűnt a pasas hátán. - Mit keres maga idekinn ilyenkor? - A sípályán voltam, hadnagy. Panaszt tettek nálam, valami vandál megrongálta Daniel épületét. Carverék leengedték a pisztolyt. Felismerték, hogy a férfi a panzió tulajdonosa. - Mi történt? - kérdezett vissza meglepetten. - Betörték az ablakokat és betörték az ajtót. Felforgatták az egész épületet. Daniel kis híján szívrohamban halt meg, amikor meglátta. Visszanéztem a kamerák felvételét, de nem láttam az elkövetők arcát, mert símaszk volt rajtuk.
A fickó felszívódott, legalább is úgy tűnt, de nem akartam volna annyiban hagyni a keresését. Messzire nem mehetett, ellenben attól még simán lehet, hogy perceken belül halálra fagyva találjuk meg, ha csak... nem ment behúzódni valahova. A mögöttem lévő, kissé lemaradt Carverre néztem. - Szét kéne válnunk, még nem lehet messze...! - kiáltottam oda nekik, mert nem akartam megint annyiban hagyni a dolgot. Na meg a bor utóhatása is erőteljesen dolgozott bennem, mint lelkesítő. Nem képzeltem magam hősnek vagy halhatatlannak, csak elszántabbnak az őrültségeket tekintve. Ekkor jelent meg Hagrid, akire én is ráfogtam a pisztolyom, és csak nehezebben vettem rá magam, hogy leengedjem, mint a nyomozó. Nem tudom. Akkora vihar volt és most sem olyan semmiség, hogy nem tudtunk Roman után menni, pedig mi azért képzett katonának számítunk. Még a nyomozó is itt ragadt, de az itt dolgozók és egyes vendégek olyan lazán mászkálna föl-alá, mint se vihar, se gyilkosság nem volna. Elbaszott egy hely, annyi szent. Még az is megfordult a fejemben, hogy nem is egy vagy két gyilkos van, hanem valami szekta, ahol szarrá manipulált, különböző nemzetiségű emberek gyűltek össze, hogy furcsa gyilkosságokat kövessenek el. Volt már rá példa. És én is ismerem a Légió és a rajongóik történetét. De a pasas jelenléte sem hagyott nyugodni. - Mi van a táskában? - kérdem, sőt, igazából egyúttal követelem, hogy mutassa is meg. Ha nem akarta megmutatni, felmutatta az FBI jelvényem. A rongálást simán csinálhatta ő is, hogy közben megszerezzen valamit, és aztán ráfoghassa a többi hol mi eltűnt vandálokra. Aham, valahogy mindenki milyen kis virgonc lett mióta veszélyessé vált az időjárás. Addig nem nyugodtam, amíg meg nem mutatta minden zsebét. Ha volt benne valami, ami biztosan nem az övé, esetleg véres holmik, nyilván a története is véget is ér, le lesz tartoztatva és bilincsben sétálunk vissza a panzióba, ha nem, akkor elengedem, hisz nincs miért fel tartanom, ellenben a megrongált épületet én is átvizsgálnám. Ha Carver velem tart, akkor vele tartunk terepszemlét. Ha találunk valamit nyilván elidőzünk ott. Ha nem, úgy nyom híján visszamegyek a panzióba.
A tulaj, Edward meglepetten nézett Jennára, majd Carverre, aki bólintott. - Hát jó, nem bánom, bár nem tudom mit hisznek, mit találnak nálam... - levette a táskát, amiben néhány sporteszköz volt. Sérült, karcos szemüvegek, kopott kesztyűk, sérült sapkák, stb. - Ezek olyan eszközök, amik elhasználódtak. Le kell őket selejtezni és újakat rendelni. Ezeket már nem adhatjuk ki, mert ezekben a karcos szemüvegekben már nem látnak rendesen az emberek, ezek a kesztyűk már nem védenek rendesen a hideg és a mechanikai hatások ellen, illetve ezek a sérült, kopott sapkák már nem biztosítanak elég védelmet. Leadom a raktárosnak, ő elírja őket a készletről és rendel újakat. Tudják, hogy megy ez. Amit használnak, főleg sokszor és sokan, azok elhasználódnak. Ha már ott voltam, összeszedtem ezeket is, hogy ne forduljak kétszer. Megmutatta zsebeit is, de csak a telefonja volt benne és néhány Frank. - Miért nem szólt nekem a rongálásról? - kérdezte Carver és talán picit meg is volt sértve, hogy nem őt hívta elsőnek, hanem önmaga lépett. - Miért szóltam volna? Azokon a pasasokon símaszk volt, kesztyű, minden. Sokra nem ment volna maga se arctalan elkövetőkkel. A biztosító pedig fizeti a károm. Felesleges lett volna rendőrségi ügyet csinálni belőle. Ilyen bárhol-bárkivel megeshet. Ebben volt igazság, Carver is belátta, így végülis útjára indította, hogy ők tovább tudjanak menni a sípályára, Daniel épületéhez, ahol jegyeket, bérleteket lehetett venni, illetve a síeszközöket ő adja ki onnan. Daniel szintén jetinek öltözve toporgott a megrongált épületben, nem is sejtve mi vár rá. A bedilizett Sebastian hamarabb érte el az épületet, mint Jennáék, így egy jól irányzott ütéssel ájultra csapta a férfit, majd magához vette az egyik nagykabátot és felvette a hideg ellen. Épp akkor lépett ki az épületből, amik Jennáék megérkeztek, ám nem ez volt az egyetlen kellemetlenség, ugyanis farkas üvöltés hangzott fel és a közeli szírten egy farkasember bukkant fel. Legalábbis a távolból élethűnek tűnt, ám, ha közelebb lett volna, látható lett volna, hogy csak egy nagyon jó jelmez. A két rendőr a farkasemberre irányította pisztolyát, míg carver a saját Sebastianra. - Csak semmi hirtelen mozdulat, doki. Sebastian hol Carverre, hol a farkasra nézett, de mivel fegyvertelen volt, egyelőre jobbnak látta, ha felemeli kezeit és vár.
Engem nem győzött meg se a magyarázat, se a holmik. Hihető sztori volna, ha nem lenne tudatában milyen veszélyes, főleg egyedül, főleg ilyen időben kint mászkálnia. Se fegyver, se semmi, amivel megtudná védeni magát, mintha a farkasos dolog csak valami képtelen sztori volna, és nem látta volna a saját szemével, hogy valaki gyilkolja az embereket. Komolyan kezdem azt hinni, hogy itt egyedül én vagyok józan, pedig még ittam is. Ennyire sürgős volt egy sporttáskányi cucc? Hogy kockáztassa az életét? Még is minek kapkod? Amíg a ház trapa, úgy sem lehet megnyitni, addig meg senki sem bérelhet vagy ilyesmi. Ehhez képest Romant leakarták csukni, mert friss levegőt akart szívni. Ezért nem szeretem az idegen országokat. Mintha a saját házunkban szórná ki Roman a bogyókat, meg tűket, aztán vagy elesik benne a gyerek vagy nem, minek aggódni? Ha hülye, haljon meg, nem? Közben rezegni kezdett a telefon a zsebembe, de nagyon nem voltam olyan helyzetben, hogy felvegyem. Na meg, azt gondolom annyira nem lehet fontos, hiszen a nyomozó itt van, Juliannek meg nincs meg a száma. Szóval bármiről is van szó, nem itteni ügy, ami viszont fontos. Lementünk hát körbenézni, de még időnk sem volt nagyon belépni, mikor egyszerre két veszély forrással is szembe sültünk. Én a vonyításra már oda sem figyeltem, mert farkasemberek nem léteznek, és legutóbb is csak a hangot hallottuk, ami nyilvánvaló kamu volt. Ellenben a felismert pofikával. Én nem szóltam, de a fegyverem ráfogtam szint úgy. Vártam egy kicsit, majd óvatosan közelebb mentem, bízva benne, hogy legalább az egyikük továbbra is fegyvert fog rá, míg én bilincset teszek rá a hóba lökve lábammal, ha már térdre ereszkedett. - Kitől csórtad a kabátot? Csak szólok, de ha egy újabb áldozatot írunk a listádra, lassan érlelődni fog az életfogytiglan. Ott aztán hisztizhetsz, hogy ezt nem akarod, meg azt nem akarod... - feleltem, s ha sikerült rátennem a bilincset jó szorosan, akkor fel is húztam. Ha nem jutottunk el idáig, mert esetleg akcióba lendült, nem féltem meghúzni a ravaszt, akkor is, ha csak megsérül.
Sebastian, mintha csak bízott volna benne, hogy később jobbra fordulnak az események hagyta, hogy rátegye a nő a bilincset. Talán tudott valamit, amit mások nem és azért hagyta magát megbilincselni? - Nagy hibát követ el, mert nem én vagyok a gyilkos. Most letartóztathatott, de a hullák attól még szaporodni fognak. Rossz ajtón kopogtat. De nem bánom. Legyen így. Úgy sem fog tudni sokáig láncra verve tartani. Közben a farkasember sem unatkozott, hanem elmozdított egy nagyobb követ, amit meggördített lefelé. A hadnagy berohant az épületbe és amilyen gyorsan csak tudta félre lökte Jennát. A kő átszakította a tetőt és ott landolt, ahol azelőtt Sebastiannal állt. A gyógyszerész megpislogta a nagy szikladarabot. - Húha... valaki nagyon szeretheti magát, ha ilyen ajándékot küld magára. A két rendőrtiszt lőni kezdte a farkast, ám a távolság miatt nem tudták eltalálni, főleg, hogy a farkas hasra vágta magát a szirten. Esélytelen volt. - Odafenn van az ordas a szirten. Kifelé! - lökte meg az ajtó felé Jennát, mielőtt újabb szikladarab érkezne, ő pedig megragadta Sebastiant és kifelé kezdett rohanni vele. A farkas felkelt és elfutott a hegyoldal mentén, ami elkanyarodott. Onnan lentről esélyük sem volt rá, hogy utána menjenek.... Carver ébresztgetni kezdte a kába Danielt, aki Sebastian ütött le, de sajnos semmi használható információja nem volt azzal kapcsolatban kik és miért tehették. Mikor elindultak vissza a panzióba már Daniel is velük tartott.
Az eseményekkel párhuzamosan a bundába öltözött Gina jelent meg a panzió környékén, aki megbotlott bennem. Bambán kezdte keresni, hogy vajon mibe eshetett hasra, amikor is tudatosult benne, hogy egy emberi testben esett el. Sikoltani akart, de nem jött ki hang a torkán, hanem azonnal azt kezdte vizsgálni élek-e. Csak később ismert fel, amikor lekaparta a havat az arcomról. Átadta rám a kabátot, ami bár kicsit kicsi volt, mivel ő alacsonyabb nálam, de a semminél több volt, majd elkezdett húzni a panzióba, ahol belebotlott Clintbe, aki álmatlanságában úgy döntött elindul inni a bárba. - Clint! Clint, segítsen! Dr. Carter megsérült! A művészettörténész összerezzent a nő jajveszékelésére, majd engem vett szemügyre, hogy mi történt, aztán a lehető leggyorsabban a szobámba vittek, levetkőztettek, majd langyos zuhannyal kezdtek mosni, hogy átmelegedjek, meg persze a hajamból kimosni az odafagyott vért. - Hol találta meg? - kérdezte Clint idegesen, rettegve attól, hogy talán most lát élve utoljára és nem tudott rajtam segíteni. Hogy számol majd el velem Jennának, Vernonnak és Carvernek? Nameg persze saját magának. Lehet néha ki van rám borulva, de mégis csak barátként nézett rám és a maga módján csípett is. - A sípályához vezető ösvényen. Megbotlottam benne, már elfedte a hó! Te jó isten, mi történt vele? - Attól tartok valaki jó alaposan fejbe verte. Biztosan... biztosan a gyilkos nyomában lehetett. Szerencséje volt, hogy rátalált, majdnem biztos, hogy halálra fagyott volna, ha nem botlik meg benne...
Miközben a kis csapat visszafelé ballagott a rabbal, Carver észre vette Friedmant a távolban a panzió felé ballagni. Rikított a szolizott, olajozott bőre és az élénkvörös haja a kapucni alól. A táska ekkor már nem volt nála. Megállt, majd Jennához fordult. - Nézze. Az ott nem Friedman? Mit keres az itt ilyenkor? - kérdezte meglepetten. - Mindenki hóviharban szeret kimozdulni, vagy ennyire fontos teendői vannak mindenkinek?
- Persze, reménykedjen csak. Maga kérem őrült, az őrülteknek is meg van a maga helye, és az nem a szabad világ. Ha nem is maga ölte meg azokat az embereket, engem halálosan megfenyegetett, ami tekintve a szakmám, már így is hatalmas bűn. Plusz egy rendőr bridágot is megtámadott, feltételezhetően ölési szándékkal és menekült. Ráadásul, sanszos, hogyha lehetősége lett volna, meg is próbált volna ölni. A kabát se a magáé, tehát vagy lopta, vagy elintézett valakit és attól lopta el. Akárhogy is nézzük, nem áll jól a szénája... - felelem nyugodt hangnemben, mert beszélhet, de attól még nekem van igazam. Még ha egy mezei rendőr nyomozót is bántott volna, akkor sem hunytak volna szemet problémáján és tettein. Így pedig, hogy éppenséggel egy nagyobb tisztségű nyomozót, plusz engem is megtámadott, már készülhet a fogdában lévő seggbe dugásra. Roman biztos örülne neki. A farkas miatt nem aggódtam. Sejtettem, hogy nem mer közénk jönni, mert akkor kiderül, hogy full kamu és még ki is röhögjük. A támadására viszont nem számítottam. Idióták... ott vannak hárman, és nem képesek legalább lefoglalni. Bosszantó, de már szinte hiányzik Julian közbe avatkozása. Le merem fogadni, hogy ő meg békésen üldögél a bárban és bár a táskás faszi már rég tovább állt, ő még mindig ott hortyog a pultnál. Férfiak... Szóval a kőre nem számítottam, ahogy Carver közbe avatkozására sem. Egy gyors és halk kösszel le is tudtam, hogy megmentette az életem, majd nyúltam volna a sötét hajú után, ha a nyomozó nem előzött volna be és tessékelt volna ki. Ha a végén úgy adja majd elő, hogy ő volt a nagy hős és mindent ő csinált, elintézem, hogy bezárják néhány órára pucéran Romannel egy szobába. - Vagy a maga képét unja már és csak pont útban voltam... megértemén... - sóhajtom szemeim forgatva. Idő közben megtaláltuk a kabát tulajdonosát is, szóval még egy vonalkát behúzhatunk a morcos képű, hiszti gépnek. Nyilván ő ütötte le, de ez már csak részlet kérdés. - Őszintén? Már meg sem kéne lepődnie... Tudja, ahhoz képest, hogy tegnap még olyan lelkesen tartóztatta le a barátunk, őket szóra se méltatja. Tudom én, hogy vannak, akikkel kivételezni kell, de azért... bassza meg. - néztem a nyomozóra, mert egyre inkább úgy érzem, hogy érlelődik az a pofon a részére. Roman még mindig itt lenne, ha nem állták volna útját a kismanói. Ehhez képest, mindenki más békésen mászkál föl alá. - Miért nem megy utána és tartóztatja le? Nekem van fontosabb dolgom is... - vettem át tőle sértetten Sebykét és ott hagytam.
Miközben mentünk be, kiderült, hogy ott sem zajlottak éppen nyugalmasan a dolgok. Miért is lett volna így...? Bár azért érdekelne, hogyha mind a két gyilkossal mi voltunk elfoglalva, akkor itt ki csinálta a botrányt. Még épp csak kiadtam az utasítást hova és hogy zárják el ezt az őrültet, mikor az egyik dolgozó, majd valamelyik vendég is odajött szólni, hogy valami baj van a barátommal. Barátommal...? Van itt nekem olyan? Aztán beugrott, hogy azzal a kis ugribugri, sármos kisfiúval lógtam a nap nagy részében, lehet félreérthető volt a sok közös mászkálás. Elég rémült arcuk volt, de az emberek itt alapból is elég furcsán reagálják le a dolgokat, szóval nem vettem komolyan, míg legalább is oda nem értem. - Még is mi a picsa történt itt? - förmedtem rájuk, még én is kicsit piros képpel, ahogy a hirtelen melegbe léptem. Nyilván ők sem tudtak többet, mint amennyit a kis csaj elhüppögött, szóval fasza... most már tudjuk, hogy ránk is gyanakodnak. Ha kellett a segítségem, segítettem, ha már a végére értem oda, akkor max leültem az ágy mellé egy székre vagy az ágy szélére. Esetleg segítettem bekötni a fejét. - Jézus, te idióta... nem hittem volna, hogy tényleg vigyáznom kéne rád... - sóhajtottam kissé morcosan, meg persze sajnálva is őt. Nem mintha Romannak fogalma lenne bármiről is, de ha itt most elpatkol, biztos hogy engem is hibáztatni fog. - Lehet tudni, hogy magához tér e vagy sem? Vagy bármit az állapotáról...? - pillantok fel a többiekre, s válasszal vagy nélkül, de visszapillantok a szerencsétlenre. - Ébredj cimbi, nem vagy te csipkerózsika... - simogattam meg az arcát, mert őszintén elég szarul nézett ki.
Mind a ketten a hirtelen érkező Jennára néztek és még picit meg is ijedtek tőle, mintha ő maga lenne a farkas. Gina kezdte el elsőnek a mesét. - Én... izé... éppen jöttem át a panzióba, hogy beszéljek Clinttel és Carterrel, amikor hasra vágódtam. Megbotlottam Dr. Carter "fagyott testébe" és azonnal kikapartam a hóból és ráadtam a kabátom. Elcipeltem... vagyis elhúztam őt ide a panzióig, majd belebotlottam Clintbe, aki segített. - Felhoztuk ide - folytatta Clint - és feltekertük a fűtést, majd lemosdattuk és most itt vagyunk... Jenna segítsége jól jött, mert bár Clint is értett az elsősegélyhez, de nem volt benne olyan profi, mint Jenna. A seb valami nagyobb szikladarabtól származott, rögtönzött fegyver volt. Szerencsére a sérülés nem volt túl súlyos, inkább a kinti hideg volt az, ami nagyobb veszélyt jelentett rám akkor. Mázlista voltam ebben is. A helyzethez képest. Egy szerencsétlen, peches mázlista voltam. Hát nem paradoxon ez? - Szerintem fel fog ébredni, járt már rosszabbul is Bangkokban - felelte Clint pozitívan hozzáállva a helyzethez. - Ezt nem adtam oda a múltkor - nyújtott egy vastag, fekete borítékot. - Henderson doktor szobájában találtuk, csak Scarlett halála annyira bekavart, hogy megfeledkeztünk róla. Megnéztük Mr. Vernonnal, valami likantrópiás hülyeség. Tele van mindenféle mitikus szöveggel, meg hatszázezer ritka keleti növénnyel és gyógyszerösszetevővel. Dr. Nolan a szerzője a tanulmánynak. Gondolom ezt rabolta el tőle Joan gyilkosa abból a fiókból. - De Henderson doktor talpig jó ember - hitetlenkedett Gina. Teljesen elkeserítette a gondolat, hogy az orvos gyanúba keveredett. - Mrs. Hemlock, ő nem ölne meg senkit. Annyira rendes és jólelkű ember, miért tenne ilyet? Ráadásul ki sem mozdult soha a táborból, maximum néha napján lement Bernbe vásárolni, de ennyi. Az ideje javát a rendelőben töltötte és a szobájában. Ezt biztos csak odacsempészte valaki.
Nemsokra Gina szövegére én is elkezdtem ébredezni. Nyöszörögtem és elkezdtem óvatosan átmozgatni a végtagjaim. Fájt a fejem rendesen. - Hú baszki, valaki adjon egy pohár whiskeyt... - motyogtam és pislogtam néhányat. Kicsit még kusza volt a kép, de alakult. Megszólalásomon Clint jót mosolygott. - Dr. Carter! Jobban érzi magát? - Mihez képest... - Gina felé pillantottam, de még homályos volt. Pislogtam párat, már alakult a kép. - Maga az? Mit keres itt? - Magát. És Mr. Northmant, de vele már beszéltem. Úgy másfél órája betörtek a tábor raktárába és feltörték Wurst professzor szobáját is. Nem vittek el semmit. Szerintünk nem, de a helyzet akkor is érthetetlen. - Igen... az... - vetettem oda morgás szerűen, de nem bunkón. Egyszerűen csak pocsékul voltam. Szemeimmel Jennát kerestem. Volt mit elmesélnem. - Friedman lesz az... nála van Scarlett táskája. A sípálya felé ment vele. Valami Johnson adta el neki. Követni akartam, de valaki leütött... - felültem, de visszafeküdtem inkább és a kötött fejemre tette kezem egy óvatos mozdulattal. - Az a pasas... az a Portman... - kerestem a szavakat. - Nem is házas. Az a nő csak egy prostituált. Kamu házasság. Hallottam, amint telefonált, követtem a WC-be. Egy Gerard nevű férfivel beszélt a táskáról. Valakinek le kellett volna passzolnia, annak a Richardnak, de most valaki más fog jönni érte. Lehet ez a Johnson és Friedman fogja megvenni tőle? Úgy tűnt ez a Johsnon valami közvetítő.
Meglepett a sztori, hogy Julian kint volt. Mit kereshetett odakint? Meg is ölhették volna... Viszont a boríték már egészen érdekes volt. Ha lehetett ki is nyitottam és belenéztem én magam is. Legalább találtak valami összefüggést. És a legjobb, hogy mi találtuk meg előbb. Vagy is ők. Lesz miről beszélnünk a kis hisztissel. - Igen, nos itt mindenki olyan rendes és jólelkű... én is kibaszottul rendes és jólelkű vagyok, de ha lenne itt egy húsdaráló, beletudnék rugdosni néhány szintén rendes és jólelkű embert. - pillantok sokat mondóan a csajra, majd lassan vissza az ébredezőre. - Szóval ismételten köszönjük a világunk megmentését, te sármos kisfiú. Mázlid, hogy csak egy ütést kaptál és nem sorozatban még párat, hogy fel se kelj többet... Mi a szart kezdtem volna nélküled, ennyi idióta közt, hm? Legközelebb légy kicsit jobban résen... - morgolódom, de csak aggodalmamban, mert ez bizony húzós volt. - Remélem ezután alaposabban átgondolják azokat a retkes kamerákat... - néztem fel a csajra. Tök mindegy kinek a dolga, ez felelőtlenség és most meg is isszuk a levét. - Friedman? - kérdeztem vissza, majd tovább hallgatva a sípályás résznél befogtam a száját és Clintre néztem. - Ott történt a rongálás is, illetve a dilis gyógyszerész is odament, meg a farkasos szarság is ott történt. Fura, hogy egyszerre mindenki ott termett, de biztos van rá valami magyarázat. A hisztis fószer nyilván nem csak menekült, de talán a boritékot kereste. Baszki, visszafele még láttuk is azt a túl szolizott köcsögöt. Remélem a nyomozó elkapta. Bár amilyen inkompetens itt mindenki, ráadásul még neki is - böktem is a már kezemmel elengedett Julianre - haldokolnia kell, azt hiszem lassan mindent nekem kell csinálni, pedig már itt sem kéne lennem... - sóhajtok egy fáradtat. Talán aludni sem ártana, de hogy, mikor most indultak be a dolgok? - Össze kell szednünk a gyanúsítottakat. Mondjuk nagyon nem is mehetnének el elméletileg, és jobbára távolabbra is csak repülővel, ami itt most biztos nem száll mostanában. Nem kell házkutatási, elég a jelvényem. Kihallgatjuk őket és meglátjuk mi lesz belőle. És, ha most megbocsájtanak, akad még egy kis elintézni valóm... - keltem fel az ágy mellől, majd "elegánsan" befordulva a fürdőbe kiadtam a gyomrom tartalmát. Én is emberből vagyok, és a piálás, az utána lévő rohangászás, meg izgalom baromira nem jó kombó, arról nem is beszélve, hogy lassan az egyik agyféltekém alszik egyet. Na most biztos én is felmarkolnék Roman cuccaiból. Kiöblítettem a szám, ha volt rá lehetőség, gyorsan fogat is mostam, aztán kiléptem. - Munkára! - csaptam össze kezeim, majd mielőtt még indultunk volna Julianre mutattam. - Te nem. Te maradsz a seggeden. Majd küldünk valami alkalmas gorillát, aki remélhetőleg megvéd.
Gina nem értette, hogy Jennának mi baja van vele, hisz semmi rosszat nem mondott, csupán csak ki állt a doki mellett. Vagy tán az zavarja, hogy ő fürdetett meg engem és nem neki jutott ki a lehetőségből? Ha ez bántja, legközelebb nyugodtan kérjen meg engem, szerinte nem mondanék rá nemet. Ezeket persze csak magában gondolta, hangosan nem mondta ki. Mikor magamhoz tértem Jenna rosszallása fogadott. Persze valahol jogos volt tőle, de akkor is. Nem kellene mindent így a lelkére vennie. Helyeslően bólintottam, hogy legközelebb jobban fogok figyelni. Hát igen. Ezt tényleg rosszabbul is megjárhattam volna. Gina bólintott Jenna megjegyzésére. - Beszélek Mr. Vernonnal. Én nagyban ecseteltem az eseményeket, nem számítottam rá, hogy Jenna elhallgattat. Döbbent szemekkel néztem fel rá, Clint pedig jót mosolygott a jeleneten és Jennára szegezte pillantását. - Igen, ez igaz. De azt is hozzá kell tenni, hogy a sípálya és a bérlő épület épp a művésztábor és a panzió között húzódik meg, így, ha valaki el akar jutni egyikből a másikba, akkor a legrövidebb út, ha áthalad rajta - felelte a művészettörténész a hallottakra. Jenna összegzésére mind bólintottunk. - Igen is kisasszony - felelte Clint, mint valami engedelmes matróz a kapitánynak. Azért nem nagyon esett jól, hogy én nem tarthattam velük, de valahol megértettem, hiszen frissen sérültem és majdnem halálra fagytam. De bíztam benne, hogy Clint majd pótol engem. Kábé három perc telhetett el, hogy magamra hagytak, olyan szépen csicsikáltam, hogy azt bármelyik festő szívesen megörökítette volna idilli képnek.
Miközben haladtak Sebastian ideiglenes zárkája felé, Gina zavarodottan nézett Jenna felé. - Bocsánat, de ha amiatt mérges rám, mert megfürdettem Dr. Cartert... én nem akarok tőle semmit - mondta zavartan. - Biztosan önnek is engedné és úgy, hogy ébren van közben. Nyugodtan kérjen tőle engedélyt, szerintem örülne is neki. Nem akarok maguk közé állni. Clint alig bírta megállni, hogy ne röhögje el magát, csak a mosolyig jusson. Lelki szemei előtt látta is a jelenetet, ami tovább fokozta a hangulatot. Jenna és Julian a kádban, vagy épp a zuhany alatt. Abszurdnak hatott, de mégis valahogy könnyen el tudta képzelni. Nem ez lenne az első, hogy valami jó nőt ágyba, vagy kádba csalna a nyomozók gyöngye.
Hamarosan Carver is felbukkant az ajtóban oldalán a két rendőrrel, Daniellel és Friedmannal, akin láthatóan még nem volt bilincs. Friedman távozott, Carver pedig Jennát vette célba. - Elbeszélgettem vele idefelé jövet, de semmi hasznossal nem tudott szolgálni. A sípályán volt ez igaz, de... ha elmesélem önnek miért, akkor... hát nem is tudom mit fog gondolni, én is körbe röhögtem volna, ha nem szorult volna belém illem. Azt mondta a Thumot gyakorolja. Elsőre én sem tudtam mi az, de aztán kifejtette. Ez egy ősi Buddhista meditációs gyakorlat, mely során a szerzetes teljesen meztelenre vetkőzve kiül egy hideg térbe és a meditációval elkezdi felvinni a saját testhőmérsékletét. Keleten úgy tartják, vannak szerzetesek, akik belső hőjükkel még a havat is meg tudják olvasztani. Azért ment ki ilyen időben, hogy ezt a meditációt gyakorolja. - Vagyis bolond - összegezte a dolgokat az egyik rendőr. - Ez az ember öngyilkos akar lenni, csak még nem tudja magáról. - Nem hittem neki, de jelenleg semmi bizonyítékunk rá, hogy vádoljuk bármivel is - folytatta Carver. - Megyek, megkeresem Edwardot és átnézünk minden kamerafelvételt, amit csak lehet, hátha valamelyik felvett valami érdekeset.
Az, hogy ilyen volt a kedvem, csak kis részben okozta a sok hülye, igazából csak lassan másfél napja nem aludtam, ellenben ittam és agyaltam... sokat. Szóval, ja, nehéz így egyáltalán koncentrálni. De azért igyekeztem helytállni. - Hmmm... - gondolkodtam el Clint szavain. - De akkor is fura, hogy egy időben, egy helyen jelent meg mindenki. Mintha követtek volna. Vaagy... mintha már ügyködött volna ott valaki, csak megzavartuk, mikor Sebastian odamenekült és így gondolták elkergetnek minket a farkasos faszsággal, ami hát sikerült is. - tanakodtam tovább, bár nem tudtam ennek mennyi valóság alapja lehet, mert, ha abból indulok ki, hogy itt mindenki milyen faszán jól érzi magát a hóviharban, fene tudja már, hogy ki a gyanús. Nem szándékoztam megfojtani Juliant, nem szorítottam, csak addig fogtam be a lepény lesőjét, amíg a bevezetőjét kibeszéltük magunk közt. Utána tényleg le vettem róla a kezem. - Tetszik ez a hozzáállás! - böktem Clint felé félmosollyal. Hasonlított is az egyik volt kollégámra küllemre. Igaz, vele nem jöttem ki túl jól. Szivattuk is egymást rendesen, miközben nyomoztunk. Na jóó, talán pont emiatt bírtuk egymást kicsit. A parancs kiosztása után, és a rókát követően el is indultunk az ügy végére járni. Én igazából el lettem volna a saját gondolataimmal is, mert fejben már a szart is kivertem a hisztigépből, de a kislány kizökkentett e kellemes fantáziából. Jól meg is lepett. - Tessék?! - néztem rá hitetlenkedve. - Ó, nem, átadom eme nemes feladatot, bárkinek. Én már elég gyereket fürdettem és pelenkáztam. Nem vágyom rá még itt is... - csóváltam fejem. Mondjuk pont nem. Roman nevelgette őket, de azért... én is tudom, hogy kell pelenkázni meg ilyenek. - Meg különben is... mi uncsi tesók vagyunk... - tettem még hozzá rögtönözve, hogy ténylegesen le szálljon a témáról. - Csak túl jól kijövünk... - ennyi hülye között mondjuk nem csoda... Félúton a nyafi felé, viszont megállított minket a nyomozó, aki közben még előtte szabadon engedte az egyik gyanúsítottat. Édes faszom... Jelenleg nem vagyunk abban a helyzetben, hogy normálisan előállíthassunk bárkit is, szóval, de, igazán rakhatott volna rá bilincset, vagy legalább az egyik rendőrét ráküldhette volna, hogy figyeljen rá. - Köszi, hogy velünk játszott. - pillantottam a megszólal rendőrrel, bár ott a pont. Vagy gyilkos, vagy őrült a fickó. Sőt a kettő nem zárja ki egymást sem... Aztán a nyomozó főnökre néztem, akinél már ténylegesen érlelődött az a pofon. Mélyet sóhajtok és próbálom megemberelni magam. - Szuper, köszi, meg a segítséget is. - paskolom meg a vállát, sürgetően, éreztetvén, hogy mennénk tovább. Hogy volt e benne némi szarkazmus? Ugyaaan... De legszívesebben úgy megfejelném szerencsétlen, hogy mehetne csicsikálni Julian mellé. Sajnálom. Biztos a fáradság beszél belőlem, de mintha szándékosan ügyetlenkedne. Ha távozott folytattuk utunkat a kis hisztérika zárkájához, amit szépen összehoztak, akárki is volt. - Hát szia te kis pinabubus! - léptem be az ajtón, persze némi távolságot tartva tőle, mert a végén még leharapja a fejem. - Mivel sajna az ügyvéded nem óhajt szánkóra ülni, így nélküle kell beszélnünk, de remélem nincs ellenedre. A böri már így is úgy is vár rád, de rajtad múlik hány évet csücsükélsz. - néztem rá. Mondjuk nagy kamu volt az egész, diliházba zárják, egy szigorúba, és sose lesz kiút, max 100 év múlva hulla zsákban. Nem számított, hogy "jobban" van e már, vagy sem. Akkor is tudhat egy s mást. - Szóval gyógyszerész vagy és hibbant stb... ez így oké, ja, és akkor ott tartunk, hogy random rá támadsz emberekre. Még talán meg is ölöd őket, ha épp nincs köztetek egy ajtó... Mesélj nekem a gyilkosságokról, amiket elkövettél. Miért csináltad?
Kezdőlap
- Ó, persze! Hidd el nekem, ő felér egy annál is nagyobb katasztrófával, hát még ha a kölyköket is buzdítja. - csóválom fejem nevetve. - Kis felvágós... - teszem még hozzá vigyorogva. Nem voltam biztos benne ugyan, hogy ígéretére a laptopomat illetően akkor is emlékezni fog, ha már felkapta a vizet, de a laptopra akkor is szükség van, és amíg a vihar nem cseszi el a netet, élek használata lehetőségével. Szóval összeszedtem, meg még pár üveg ilyet, olyat, amit nálam, meg a bárban találtam és átmentem hozzá. Mint valami elcseszett titkos koleszos találkozó, amikor az éjleple alatt szökik be az egyik a másikhoz, nehogy észre vegyék. Csak most nem amiatt izgultunk, nehogy elkapjon a kolesz banya, hanem, hogy ki ne nyírjon az a valaki. Ő addigra már le is zuhanyzott, és át is öltözött, amiért egyébként magamban hálát adtam. Egy dolog, hogy a munkától kicsit piszkos lett, de legalább Romant is lesikálta magáról. S mivel a szobákban egyébként elég jó volt az idő, nem csak a csizmám dobtam le - hogy ne sarazzak össze semmit, hanem a dzsekim és a pulóverem is. Nem voltam pucér, de a réteges öltözékben egy idő után nekem se volna túl kellemes illatom, így trikóban pedig sokkal kényelmesebb. Láthatóan ő már elfáradt, mert nagyon nem akaródzott már törni magát, de legalább gondolkodott velem együtt. Úgy néztünk ki az ágyba kuckózva, mint két nagyra nőtt gyerek, akik titokban még filmet néznek este. Csak éppen nálam is volt cigi és pohár is, igaz utóbbit olykor letettem az éjjeli szekrényre.
Sosem mondtam volna azt, hogy én vagyok a legélesebb kés a fiókban, hiszen tudtam, vannak nálam jóval okosabb, jobb nyomozók is, de biztos voltam benne, Jennával kicsit elszaladt a ló, mert képtelenebbnél képtelenebb ötletekkel állt elő.
- Biztosan? - kérdek vissza, de egyáltalán nem zavartatva magam, hogy annyit taperásszuk egymást, hogy lassan összegabalyodunk. Én ilyen vagyok, mikor megindul fejemben az ötlet gyártás, és nem győzök kapkodni utánuk. Az irodában is fel le pattogok, és hadonászok, néha még teljesen logikátlanul is kikapva a másik kezéből épp ami van.
Nagyokat bólogatok neki az ötleteire, melyeknek szerintem a felénél már akkor elhasaltunk, amikor kitalálta, de nem akartam kedvét szegni, annyira lelkes volt. Majd meglátjuk mire jutunk, én drukkolok, hogy sikeresek legyünk. Ránk férne, hogy eredményeket is halmozzunk, ne csak feltételezéseket és ötleteket.
Így néhány pohárka után fel sem merül bennem, hogy a bólogatása mellett teljesen elengedi a füle mellett, amit mondok. Legalábbis egy jó nagy részét. Nem haragszom, sőt, én is így tennék. Roman is mindig részegen állt neki szabadkozni, hogy leáll a piával, a drogokkal és cigiből is max napi egy szál... most meg, ha saccolnom kéne, szerintem mindnek a dupláját fogyasztja.
Sebastian meglepetten pillantott fel Jennára. Alig hitt a fülének.
Hátra döntött fejjel pillogtam rá, mint aki most ledöbbent kérdésén. 
Jó kondiban volt, ez látszott is rajta, és minden bizonnyal az adrenalin sem kis löketet adott neki, míg bennem volt egy fél üveg bor, szóval az esélyek nem voltak túl kiegyenlítettek. De amint beértem a szobámba, magamhoz vettem a pisztolyt és az ajtóra fogtam. Nem mondom, hogy nem féltem, de már sokkal kevésbé. Volt pár méter távolság, ha pedig önszántából lefarag belőle, lelövöm. Az se érdekel, ha meghal, mert biztos, hogy nem kockáztatom az életem azzal, hogy karon lövöm, vagy lábon, hátha megállítja.
A fickó felszívódott, legalább is úgy tűnt, de nem akartam volna annyiban hagyni a keresését. Messzire nem mehetett, ellenben attól még simán lehet, hogy perceken belül halálra fagyva találjuk meg, ha csak... nem ment behúzódni valahova. A mögöttem lévő, kissé lemaradt Carverre néztem. 
- Persze, reménykedjen csak. Maga kérem őrült, az őrülteknek is meg van a maga helye, és az nem a szabad világ. Ha nem is maga ölte meg azokat az embereket, engem halálosan megfenyegetett, ami tekintve a szakmám, már így is hatalmas bűn. Plusz egy rendőr bridágot is megtámadott, feltételezhetően ölési szándékkal és menekült. Ráadásul, sanszos, hogyha lehetősége lett volna, meg is próbált volna ölni. A kabát se a magáé, tehát vagy lopta, vagy elintézett valakit és attól lopta el. Akárhogy is nézzük, nem áll jól a szénája... - felelem nyugodt hangnemben, mert beszélhet, de attól még nekem van igazam. Még ha egy mezei rendőr nyomozót is bántott volna, akkor sem hunytak volna szemet problémáján és tettein. Így pedig, hogy éppenséggel egy nagyobb tisztségű nyomozót, plusz engem is megtámadott, már készülhet a fogdában lévő seggbe dugásra. Roman biztos örülne neki.