Egy újabb út, egy újabb repülőgép, s megint csak első osztályon. Amíg lehet, kiélvezem a kényelmet. Keleten már nem lesz mindig esélyem rá, így legalább megpróbálok lazítani.
Minimális éjszakai alvást követően tejeskávé, majd kényeztető ázás a kádban, ahol a bergamon fűszeres illata tölt fel. Szárítkozás, kenekedés, parfümözés. Kényelmes szövet trapéz nadrágba bújok, sportcipővel, mert hosszú az út. Rövid spagetti pántos top, amiből ki van a derekam és egy melegebb gyapjú szvetter; arra az estre, ha fáznék. A bőröndöm bepakolva, táska kéznél. Hajam lazán fogom össze egy tinccsel hátul, hogy ne zavarjon. Szolid smink, pár csepp parfüm még, hiszen az Amber Elixir illata hosszan tartó és erőteljes, s már kocsiba is ültem. Szokás szerint kivisznek a reptérre, mert nem szívesen hagyom az autót a reptér őrzött parkolójában sem.
Korán érkezem, hogy még pár dolgot elintézzek a helyfoglalással kapcsolatban, némi plusz jattért. Elsőként szállok fel és a beszállást segítő stewardess számára is van néhány kérésem. Elfoglalom a helyem, bőröndöm már jó helyen van. Táskámból előveszem, ami most még kellhet számomra, majd felteszem azt a fejem fölötti tárolóba. A szvetterből ki is bújok és a székemre terítem a hátam alá, hogy ne zavarjon. A Vándorünnepbe lapozok, hogy az olvasással jobban teljen az idő.
Ugyanis mikor Julian készül felszállni a gépre, következik be a tervezett kis csavar. Nem volt nehéz elintézni, hogy az egyik magányos utas helyet cseréljen egy másikkal. S mivel én úgyis jobb szeretek egyedül utazni, így mellettem lévő üres üléshez vezetik Carter edző urat. Egy ideig nem értheti, hogy miért vezetik őt máshová, hiszen a jelzések egyértelműek, az ő helye máshol lenne eredetileg. Egészen addig nem állhat össze a kép előtte, amíg rá nem mosolygok, mikor a stewardess leülteti őt mellém.
- Áh, szép napot Carter edző. Reménykedem abban, hogy nem bánja a cserét? Ha már egy csónakban fogunk evezni, a repülés is lehetne közös program. Legalább nem unom halálra magam.
Mutatok az ülésre magam mellett, így már biztos lehet benne Julian, hogy azt az orsót most én forgattam meg.

öltözet

zene

helyszín

to:  @Julian Carter

Julian néhány üzenettel gondoskodott arról, nehogy megfeledkezzem róla. Nehéz is lett volna, de sajnálatosan csak az utolsó üzenetére tudtam megfelelően válaszolni. A korábbiaknál az előre szerkesztett és beállított automatikus üzenetet kapta tőlem. Akárcsak bárki más, aki abban az időben próbált utolérni. Az üzenet szerint ugyanis épp megbeszélésen vagyok. Az utolsót már összefoglalós stílusban írtam meg számára.
- Szép de dolgos napom volt, kedves Julian edző úr. Az ebédem köszönöm, finom volt, csirke fricassee mellesleg. Sajnos az éjszakám kevés alvással fog eltelni, mert még mindig sok intézni valóm van egy ostoba melós baleset miatt. Puszi és pá holnap. Beau gosse!
A gépen előkészítem a terepet, kényelmesen elhelyezkedem és várok. Mint jó horgász a nagy halra. Elmosolyodom, mikor meghallom Julian elégedetlenkedő hangját. S mikor mellém érve elcsendesül és szabadkozni kezd a stuvinál, szélesebbre vált a mosolyom. Picit felszegem az állam, hogy kényelmesebben felnézhessek rá.
- Momentán beérem azzal, hogy ül, drága Julian. A rendelkezésemre állását majd talán később igénybe veszem. S amúgy hozzá tenném még: Köszönöm a tegnapi üzeneteket, de amint írtam, eléggé elfoglalt voltam.
Hagyom, hogy kényelmesen elhelyezkedjen mellettem. S lassan szivárogni kezd a többi utas is. Első osztály és mivel még indulás előtt vagyunk, nem kötöm be magam. Fél fordulatot téve keresztezem lábaim és fordulok kicsit felé, hogy beszélgethessünk.
- Gondolom felkészült világjáró és foglalt szállást magának, ha megérkeztünk? Meséljen Julian, ez amolyan turista kiruccanás önnél, vagy a kultúra érdekli? Esetleg belső utazásnak is szánja egyben?
Szögezem egyből neki a kérdést, mert kíváncsi vagyok. Pár fontos infót tudok már róla, de jobban érdekel a múltjának bizonyos része. A hallottakból ugyanis leszűrtem, hogy nem egy gyáva alak, esélyesen jól ért a fegyverekhez és hozzá tud férni bizonyos információkhoz. Ami nekem nagyon jól jönne, mert számomra minden utazás rizikós. Kétes alakok próbáltak már eddig is kihasználni, hogy a műkincsek és más tárgyak szállítása ürügyén csempésszek nekik. Egyszer már pórul jártam a bizalmammal, még egyszer nem akarok úgy járni.

öltözet

zene

helyszín

to:  @Julian Carter

- Oh, ilyen mély benyomást tettem Önre? Nos ez igazán hízelgő. Milyen figyelmes a részéről, hogy ilyen sokat gondolt rám és ennyire várta az újbóli találkozásunkat.
Édesgetem magamhoz közelebb a fickót. Persze csak szóban. Az ég tudja, talán még valami jó is kisülhet belőle. Hm... legalább az úton nem fogok unatkozni és úgy tűnik a szállodában is lesz esély arra, hogy jót mulassunk. Habár az egoja lehetne kicsit kisebb is, de egye fene, azt még elviselem mellé ráadásnak. Nem először jut eszembe, hogy hasznos segítség lehetne a számomra Julian, de ez a gondolat még nem öltött egészen formát. Persze-persze, a lényegi dolgokat tudom, hogy mire tudnám használni. Ám én azért kicsit előrébb szoktam számolni a dolgaimmal.
- Ráhibázott kedves, én is ott fogok megszállni. Igaz, várnak rám. Ilyenkor mindig felkeresek pár régi ismerőst az utazás előtt; akik tudnak pár dologban segíteni. Amolyan... idegenvezető-félék.
Egész jól kiépített kapcsolataim vannak ott, de úgy hallom, hogy Julian is bővelkedik ismerősökben, ami a nagy keletet illeti.
- Nekem is inkább minden úgy egyben. Régóta szerettem volna már ellátogatni ebbe a régióba és nem csak a régiségek miatt. A hitviláguk közel áll a szívemhez és a kultúrájuk is nagyon érdekel. Édesanyám imádja Ázsiát, az egyik kedvenc témája volt mindig is. Részben neki szeretnék majd valamilyen különlegességet szerezni onnan. Másrészről pedig szeretnék majd néhány új kapcsolatot ott kialakítani. Így hosszabb-rövidebb megszakításokkal tervezem bejárni még Nepált, Bhutánt és Indiát is.
Ezért is örülök annak, hogy sikerült egy-két olyan ismerőst találnom ott, akikben megbízhatok és tudnak segíteni a privát kis felfedező utamon. Lassan befejeződik a beszállás is, az utolsók helyezkednek el s már zárják is lassan az ajtót. A felszállás idejére félre teszem a könyvem, s becsatolom előre az övem.
- Családi vonás leginkább, de imádom is.
Szólok még gyorsan, mielőtt megkezdődik ténylegesen a felszállás. Inkább megvárom a felszállást, mielőtt még folytatnánk a beszélgetést. A hangzavar és minden más miatt is jobb így. Amikor már lehet, újra kicsatolom az övem és Julian felé fordulok. Könnyen jön és megy a dolog, a repülés nem zavar, már annyira hozzá szoktam ehhez, mintha csak kocsiban ülnék. Mondjuk itt nem nekem kell vezetni. Szerencsére.
- A mama művészettörténeti professzor volt, az ő nyomdokában járok. Ő már visszavonult az aktív munkától, habár néha még eljár előadni, kérésre. A papa viszont nagy műgyűjtő volt, szerette a régi szép dolgokat. De csak a pusztán szép holmikért is rajongott. Rám hagyta a gyűjteményét, aminek néhány darabját időként kölcsön adom egy-egy múzeumi kiállításra. No és persze bővítem is szép számmal.
- Tudja Julian, szeretem a munkámat. A mindennapjaim része és nem nagyon tudnám másként elképzelni az életem. Mindig új helyeken járok, új embereket ismerek meg. Kultúrákat, vallásokat és persze ott a gasztronómia is. A lakásaimon is észrevehető, mindig haza viszek valami kis érdekességet. Nem feltétlen régit, vagy drágát. Csak ami megragadja a fantáziám.
Érzelmileg kissé túlfűtötten beszélhettem már, mert tényleg ez az életem és szeretem csinálni. Picit vissza fogom magam és vissza terelem a szót Julianra és foglakozására.
- A francia akcentusom azért még megmaradt, bár eléggé jól boldogulok más nyelveken is. Hát Ön, Julian? Fizika professzor, edző és Jason Bourne egy személyben. Vagy inkább James Bond? Érdekes pályát járt végig, már-már imponálóan sokrétű férfi Ön.

öltözet

zene

helyszín

to:  @Julian Carter

- Nos. Valóban nem tudhatjuk, hogy mit tár elénk ez az utazás? Reményeim szerint mindenféle kellemetlenségtől mentes lesz az ott tartózkodásunk és jól fogjuk magunkat érezni.
Adom alá a lovat, s a beszélgetést sem kell nagyon forszíroznom nála. Hallhatóan örömmel beszél az életéről. Érthető, hiszen különleges az életútja, kalandokkal, ismerősökkel és történetekkel teli. Amikor felajánlja önzetlen segítségét abban, hogy Tibetben és Nepálban örömmel kalauzolna el, gondolkodóba esem. S ahogy halad előre történetében, már körvonalazódnak is vele a terveim.
Eddigi életem során áldottam a szerencsém, hogy mindig új és új barátokat szereztem; akik később a segítségemre lettek a munkámban. Kölcsönös segítségen alapulnak ezek a kapcsolatok s persze nagyobb pénzforgással is jár. Ám mindig is igyekeztem arra törekedni, hogy amit megszereztem, azt jól fialtassam és hasznosan fektessem be. Ennek köszönhetően kaptak legutóbb is komolyabb anyagi támogatásokat az Észak - Indiai kolostorok némelyike. Vagy épp lett megtámogatva néhány olyan falucska, amik történelmileg jelentős, ám szegényes területen épültek ki. Gépünk felszállása után folytattuk a beszélgetést. Mesélgettem a munkámról, bár körvonalaiban csak és a családomról; amik láthatóan szintén elnyerték Julian tetszését.
- Igyekszem jól visszaforgatni a pénzt, hogy jusson is és maradjon is.
Mosolyodom el a bók hallatán, majd újabb információkat tudhatok meg Julian múltjáról. Katona, terrorelhárító, ügynök... Izgalmas hírek, amik újabb lendületet adnak mostani és későbbi terveimhez. Julian igen hasznos férfinek bizonyul és én kedvelem az olyat. Majd elválik, hogy mi lesz még belőle.
- Maga valóban lenyűgöző személyiség Julian. Örömmel venném, ha velem tartana ezen az úton; ha ideje engedi. Persze velem fog tartani néhány olyan személy, akik ismerősek bizonyos környékeken; de tudja; sosem árthat egy fővel több. Kicsit mindig aggódom, mikor külföldön járok, mert bevallom őszintén, próbáltak már meg igen csúnya ügyekbe belerángatni s igencsak megszenvedtem ezekkel a történésekkel. Azóta óvatosabb vagyok és mindig van velem valaki, aki a biztonságomat tudja szavatolni. Mégis, ha már így össze fújt minket a keleti szél, hálás lennék a személyes segítségéért.
Fordulok felé bizalmasan a legkedvesebb mosolyomat előhúzva a tarsolyomból. Mi franciák különösen ügyesek vagyunk abban, hogyan keltsük fel a másik nem érdeklődését.
- Tudja Julian, nem csak műkincsekkel foglalkozom. Szó szerinti régiségekkel. Sok barátom és ismerősöm keresi a szokatlan és újszerű tárgyakat szerte a nagyvilágból. Tudnék mesélni, egynémely személynek milyen a kedvenc gyűjteménye. Nem csak tárgyakban, hanem szobrok és festmények terén is. Épp ezért is támogatok új, feltörekvő tehetségeket is; ha alkalmam adódik rá. Így fontos a számomra, hogy mindent megismerjek. Mert hiszen soha nem tudhatjuk, hogy milyen kincsre lelhetünk bárhol, amerre járunk. Van már hírnevem a szakmámban, ami miatt kényes vagyok a kétes ügyletekkel szemben. Ha lehet, az ilyesmit elhárítom... Csak volt, mikor nem sikerült jól a dolog. Ezért is szeretném, ha velem tartana és a segítségemre lenne. Mint egy harcias és művelt arkangyal.

öltözet

ZENE

helyszín

to:  @Julian Carter

Amit lehet, megteszem az ügyem érdekében. Ha kell, kenyérre kenem Juliant s apró kockánként szopogatom el. Áh, dehogy. Kegyetlen nem vagyok, szexuális ragadozó meg főként nem, hogy ilyeneken járjon az eszem. Most amúgy is csak az egóját tudom simogatni, de úgy tűnik, ez elég is most. Ahogy annak az ígéretnek is, hogy velem tart. Így hát beszélgetünk még, főleg munkáról, barátokról, filmekről és zenékről. Arról, hogy szívesen kóstolok meg új ízeket, a vallási sokszínűségről. A nagyon családi és magánéleti dolgokat kerüljük mindketten, bár egyikünk ujján sem virít gyűrű. Ha mesélek is, inkább a szüleimről mesélek. Arról, hogy az anyám visszavonult, a papa pedig meghalt pár éve. Folyton mozgásban vagyok, ritkán vagyok két-három hétnél tovább egy helyben.



-- . -- . -- . -- -- . -- . -- . -- -- . -- . -- . -- -- . -- . -- . -- -- . -- . -- . -- -- . -- . -- . -- --

Besötétedett, a vacsoránkat is felszolgálták és összességében egészen oldott volt a hangulat. Bár érzem, hogy Julian sok mindenről hallgat, de én is így tettem. Vannak dolgok az életemben, amikről nem szívesen beszélek. Főleg nem egynapos ismeretséget követően. Az első kezdő lépéseket már megtettük és kezd kialakulni egy majdnem baráti kapcsolat. A vacsora finom volt, egy repülőúthoz képest és a leszállást követő terveinket egyeztettük. A szobáink elfoglalása alap volt, nálam adott, hogy letusolok; vagy még inkább veszek egy forró fürdőt és pihenek pár órát. Délben lesz találkám azzal a barátommal, aki az utamon el fog kísérni. Ő szervez be pár rokont, barátot, akik majd még segíthetnek alkalomadtán.
Épp arról kezdenék el mesélni, hogyan találkoztam ezzel az ismerősömmel és mióta is ilyen gyümölcsöző a kapcsolatom vele, ami a ritkaságokat érinti; mikor is hirtelen sötét lesz. A hirtelen jött sötét engem is megijesztett, így automatikusa kaptam Julian kezéért. Hörgést és morgást hallok, az utasok java sikítozásban tör ki, egyesek futni kezdenek a sötétben, mert egy démoni szempár villan fel a vaksötétben. Megszorítom Julian kezét, de nem merem becsukni a szemem. Egy ideje nem merem megtenni. Egyszerűen muszáj tudnom, mi történik körülöttem, máskülönben megőrülnék. Lábak dobognak, néhányan elvágódnak az utastérben és egymásra taposnak a kitört pánikban. Tökéletes a káosz. Majd ahogy jött, úgy múlt el a sötétség. Újra fény gyullad a gépen, így már mindent láthatunk. Az egyik utas nem mozdul. A nyakát feltépte valami, elfordítom hirtelen a fejem, majd újra ránézek. Igen. Tépett sebnek tűnik, innen is jól kivehető, hogy alig valami tartja már a helyén a fejét a nyakán. Julian kommentje igencsak rövid és velős.
- Enyhe kifejezést használt Julian. Mon Dieu! C'est terrible. Értesíteni kell a pilótákat.

öltözet

zene

helyszín

to:  @Julian Carter

A zuhanyzós poén megérdemel egy kis szemforgatást és egy félmosolyt a részemről. Díjazom a humorát egyébként, valahogy nem csalódtam abban, hogy valami ilyesmivel fog előrukkolni. Játékosan felháborodom, ha már ő így, akkor én is. Mert miért is ne húznám meg a tigris bajszát.
- Ugyan-ugyan drága Julian! Azt hittem maga talpig úriember. Nem is olyan rég még egy Bond hasonlattal éltem, ami Önt illeti. Ne legyen már ennyire félénk. Egy igazi 007-es ügynök nem várna a leszállással... Hmm? Talán nem olyan tettre kész, mint hittem?
Oh. Szomorú, szomorú és csalódott arcot vágok, majd gonoszul elmosolyodom. Egy kacsintást azért még megejtek felé, hogy lássa; annyira azért nem csalódtam benne.
Ezután elsötétedik az utastér, morgás és halálhörgés, pánik tör ki. Mire újra fény gyullad, már egy utassal kevesebb, egy hullával több lesz a gépen. A megannyi kérdőjelről nem is beszélve. Ijedtemben megszorítom Julian kezét, de a szemem nem csukom be. Ő is megszorítja a kezem és döbbenten figyeljük az eseményeket.
- Nos. Megérkeztünk Kínába.
Több hozzáfűzni valóm nincs a helyzethez. Leszállás után lefoglalják a csomagjainkat és csakhamar a rendőrségen kötünk ki mindannyian. Minket együtt hallgatnak ki, úgy tűnik csak azért, mert együtt utaztunk. Oh, igen, felettébb feltűnő is nagyon spekulatív együtt utazni valakivel egy repülőn. Mégsem vonat. A beszélgetés kínaiul zajlik és őszintén szólva a beszédet jobban megértem, az olvasással már nagyobb gondjaim akadnak; de a nyelvérzékem egészen jó.
Elmondom a nyomozónak, hogy ki vagyok és hogy a hajóút miatt érkeztem én is. Nem titkolom ismeretségemet Juliannel, hiszen egymás mellett ültünk és egyszer már találkoztunk korábban. Elmondom, hogy művészettörténész vagyok és főleg ebből a célból jöttem az országukba. Érdekel a kínai kultúra és a művészet. Meg említek néhány fiatal kínai festőt és szobrászt, akik mostanság lettek híresek és hogy a közreműködésemmel eljutott hírük Amerikába is. Hiszen lelkes pártolója vagyok a művészetnek. Segítek néhány kínai múzeumnak is abban, hogy kiállításaikat más országokban is megismerhessék. Szóba kerül a francia nagykövet is, aki jó ismerősöm. Úgy gondolom ennyivel talán sikerülhet lenyugtatnom őket és elengednek hamar. Na meg. Nem szeretném, ha a későbbi útjaim elé akadályt gördítenének.
- Hirtelen sötét lett, majd felbukkant az említett izzó szempár, morgást majd hörgést hallottam. Eltűnt a szempár és világos lett ismét. No és persze néhány utas pánikban tört ki és rohangálni kezdtek a sötétben. Én inkább nem mozdultam, Julian ült amúgy is szélen, én pedig az ablak mellett. Többet nem tudok én sem hozzá tenni.
Erre előkerül a férfi rendőr igazolványa és kiderül, hogy ugyan ott dolgozott, mint Julian. A férfi mentegetőzik, bár nem hisznek neki.
- Nem ismerheti az összes kollégáját, szerintem ebben nincs semmi különös.
Az már meglepőbb, hogy egy általam írt levelet tolnak az orrom alá, amit elvileg én írtam és a halottunknak lett címezve. Kérek egy tollat, mutatva hogy az én aláírásom, igen. De a levelet szemmel láthatóan nem én írtam.
- Nos. Hívtam meg néhány ismerősömet erre az útra, akik itt élnek. Egyrészt régi jó barátaim és szerettem volna találkozni velük. Másrészt pedig tervezem bejárni az országukat és más helyekre is el fogok utazni. Örülök, ha vannak velem jó barátok az útjaimon. De ezt a férfit akkor sem ismerem személyesen. Nézzenek utána nyugodtan. Ha találkoztam is vele valamikor, az futó találkozásnál nem lehetett több.
Az kicsit meglepett és ez látszott is az arcomon, hogy Juliannak már hírneve van itt. Te jó ég, lehet a nyakamba vettem egy balszerencsehozó talizmánt vele? Na szépen vagyunk. Végül kapnak még tőlem egy kegyelemdöfést. Amikor is már kínaiul szólalok meg, egész tűrhető érthetőséggel; miszerint az egyik neves múzeum igazgatójával közös vacsora programom van, méghozzá ma estére. Ha lehet, szeretnénk távozni.
- Lùtú màncháng, wǒ gāi xiūxíle.

öltözet

forsaken

helyszín

to:  @Julian Carter

A folyamatos "fényezés" azt a célt szolgálta, hogy komolyan vegyen a nyomozó. A kínaiak eléggé csőlátásúak, főleg a hivatalos szervek. Ezért néhány befolyásos ismerős felemlegetése egy seggberúgással ér fel náluk. Főleg úgy, hogy a felsorolt ismerősök minden kétséget kizáróan jó hírű személyek és nem holmi alvilági figurák. Így nekem sikerül hamarabb szabadulnom, pecsétes papírral távozhatom, de Juliant még bent tartja a nyomozó. Elveszem a papírt és az irataimat, majd felállok és jelentőségteljesen pillantok útitársam felé; jelezve; nem feledkezem meg róla. Ezt a nyomozó is láthatja. Hiszen hangot adtam annak, hogy nem szívlelem a hivatali visszaélést.
Odakint felmutattam a papírom az illetékesnek; hogy szolgáltassák vissza a csomagjaimat. Amikbe először is belenéztem és csak azután voltam hajlandó magammal vinni, hogy rendben találtam őket. Majd telefonáltam a szállodánkba és rendeltem egy kocsit a rendőrség elé. Megkértem az igazgatót, hogy legyen olyan kedves és készíttesse elő a szobánkat és hogy a kocsival küldjön egy erős fekete kávét, két üdítőt és egy teát is. A történtek után nem vagyok hajlandó taxiba ülni és hasonlók. Ám a rendőrségi épületet sem hagyom el addig, amíg meg nem érkezik a kocsi. A sofőr bepakolja a táskáimat és beülök, de jelzem neki, hogy megvárunk még egy vendéget, aki szintén a szállodába tart. Láthatóan nem repes az örömtől, hogy ki tudja meddig kell itt dekkolnia mellettem. Bár azt is kiszúrom rajta, hogy érdeklődő pillantásokat vet rám. Motyorászik valamit kínaiul, ha jól értem, néhány malac megjegyzése van rám. De rohadt nagy pech, értem mit mond. Jelentőségteljesen pillantok rá és visszaszólok neki kemény, miszerint érkezésünk pillanatában beszámolok a főnökének a zaklatásról. Megszeppen és kusban marad. Le sem veszi a tekinteté a kormányról. Megiszom a teám és ennyi idő reményeim szerint elegendő arra, hogy Juliant is kiengedjék. Így visszamegyek a rendőrségre és megvárom az előtérben, míg a férfi is ki nem jut végre. Látom, hogy meglepődött azon, hogy megvártam és azt is, hogy kellemetlenül érzi magát. Valószínűnek tartom, hogy azért, amit a nyomozó mondott róla az én fülem hallatára. Bajkeverő rossz híre megelőzte, de tudom, hogy van olyasmi, ami ellen az ember nem tud mit tenni. Rámosolyogtam és bátorítóan megszorítottam mindkét kezét.
- Ugyan Julian, ne csüggedjen. Ennyitől még nem oldok kereket. Amit kimondtam, az úgy is lesz és továbbra is igényt tartok a társaságára. Jöjjön, iderendeltem egy kocsit a szállodából. Hozattam egy kávét magának és üdítőt is, ha szomjas lenne. Jöjjön na, semmi baj. Hozza a csomagját és tűzzünk el innen.
Fogom meg a kezét és noszogatom meg vele egy kicsit. A rendőrség előtt ott áll a szálloda autója, beszállok hátra, hogy Julian is mellém ülhessen. Kínaiul szólok oda a sofőrnek, de csak annyit, hogy indítson már végre. Ő pedig szinte riadtan tapos a gázba. Megcsóválom a fejem. Ebből lejöhet Julian számára pár infó: miszerint nem lett a sofőr a szívem csücske és ezt az értésére is adtam. Ha már stabil tempóban haladunk, akkor adom oda Juliannak a kávét vagy az üdítőt, amit szeretne inni.
- Majd a szállodában átbeszéljük a történetek, főleg a repülőn történteket.
Jelzem finoman, hogy a sofőr előtt nem akarok beszélgetni. Egyrészt semmi köze hozzá, másrészt nem kedvelem.

öltözet

zene

helyszín

to:  @Julian Carter

Egyrészt már kimondtam, hogy örülnék annak, ha Julian elkísérne. Másrészt pedig mindenkinek vannak nehéz napjai. Csak úgy tűnik, hogy ez nála több napig is eltart, s mi több, jókora káosz kísérheti lépteit. Nos. Ezzel viszont úgy vagyok, hogy akkor már jobb, ha szem előtt van és figyelhetek rá. Arra az estre, ha bármi gond adódna. Noha nem szokásom "pesztrálni" senkit, de segítő jobb kezem nem húzom el senki orra elől. Julian visszaszerzi a holmiját és beülünk a kocsiba, ahol hamar kiadom a parancsot a sofőrnek. Nem tehetek róla, nem szimpatikus. Ezt persze tudom palástolni, de most se kedvem sem erőm nincs hozzá. Julian leül mellé, a kávét már felhajtotta és látom, hogy sikerült megnyugodnia azért. Na igen-igen. Jól esik az embernek, ha egy ilyen ziccer után nem hajtják el.
- Ám legyen, tegeződjünk. Julian.
Válaszolok arra a felkérésre, hogy üssünk meg egy barátibb és közvetlenebb hangnemet. Nem esik persze nehezemre és ha már egyszer sikerült megkavarnom az "ülésrendjét", akkor örömmel forgatom még fel az életét.
Csendes utunk végén kiszálltunk a szállodában és mindketten becsekkoltunk. Rám várt is már pár üzenet a recepción, amiket magamhoz vettem és elindultunk az emeletre. Az mondjuk nem az én szervezésemen múlt, hogy egy emeleten van szobánk. Julian stílusát és hátterét tekintve nem lepődtem már meg azon, hogy egy jobb kategóriás szállást foglalt magának. Pár szobával arrébb van az én helyem is, bár az már inkább különálló kis lakás a szállodán belül. Nappali és háló, fürdőszoba, így kényelmesen le tudok pakolni és kicsomagolni. Elolvasom az üzeneteket, majd elintézek egy-két telefont. Kikészítek egy váltás ruhát, majd letusolok. Kényelmi okokból a hajam is kimosom és még vizesen befonom. Most még egy szál köntösbe burkolózva mászkálok, majd halk zenét kapcsolva úgy döntök, hogy leülök a szőnyegre és kicsit elmélyedek magamban. Megpróbálom felidézni a repülőn történteket és mindazt, amit a rendőrségen hallottam. Sajnos nem jutok sokkal előrébb. Észre sem veszem, s már Julian kopogtat az ajtómon. Nagy sóhajjal hagyom félbe a kis meditálást és nyitok neki ajtót.
- Kerülj beljebb.
Hívom be és kínálom hellyel a kis nappaliban. Teát készítek és őt is megkérdezem, hogy kér-e, mert akkor elkészítem hamar. Mielőtt még leülnék. Igen. Egy szál köntösben. Nem vagyok olyan szégyenlős, meg amúgy is csak a térdemtől lefelé látni a lábaimat, meg a nyakamból, mellkasomból egy keveset. Leülök szemben és felhúzom magam alá a lábaimat, ahogy Julian belevág a megbeszélésbe. Nekem szegez pár felvetést, amit a teámat szürcsölve átgondolok és megvárom a szóáradat végét. Át kell gondolnom a dolgot, de egye fene, elmondok pár dolgot.
- Nos nem tudom, nem emlékeszem nagyon a levélre, mert sok hasonlót írok alá. Az asszisztensem szokta őket megírni és én sokszor csak a szignóm vésem oda. Valamiért nem emlékszem sokra a levélből. Ugyanis nem szokásom úgy aláírni valamit, hogy nem olvasom el... de akkor sem rémlik.
Tűnődöm el a levél keletkezésén. Melinda eddig megbízhatóan dolgozott a kezem alá és persze nem véletlen, hogy a legközelebbi embereim nők. Tenyerembe zárom a csészém és hagyom, hogy a tea melege átjárjon, közben próbálok elmerülni az ízben és emlékezni.
- Több hivatalos papírt írtam alá aznap, kérelmeket a mostani utazásomhoz és igen, meghívókat is. A kérelmeket elolvastam az utolsó betűig és a meghívókat is, de az utolsónál valami megzavart. Egy kis semmiség, ami miatt aláírhattam úgy a levelet, hogy nem igazán olvastam bele.
Nekem itt már gyanúsnak tűnik a dolog, ezért rátérek arra a részre, ami igazán érdekes lehet és ami miatt igenis félve indulok útnak a nagyvilágba. Megteszem, mert ez az életem, a munkám. De a félelem mindig velem van.
- Van egy férfi, de ő jelenleg börtönben van és ott is marad. Bűneinek lajstroma igencsak hosszú és változatos, így esélye sincs arra, hogy kiengedjék.
Megvonom a vállam, mielőtt folytatnám.
- Elvileg értesítenek arról, hogyha valamilyen módon lába kelne, ha érted mire célzok. De momentán még javában hűsöl. Elképzelhető hogy egy kint lévő barátja most akarja elvarrni a szálakat, amik kötik hozzám. Nem tudom.
- Viszont műkincseket és más tárgyakat is felvásárolok és nem csak gyűjtök. Ezeket viszont be kell hoznom Amerikába. Vagy épp Európába, de itt Ázsiában is vannak vevőim, akik más kultúrák után érdeklődnek. Mindig igyekeztem, hogy ne legyen gond a szállítással. Soha nem hozok ki tárgyat hamarabb a vámraktárakból, mint kellene. Mindig megvárom a teljes átvilágítást és az engedélyt, hogy elvigyem a vásárolt holmikat. Sőt. Én is mindig megnézem elszállításkor, hogy nem történt-e valami manipuláció magában a raktárban.
Igen. Ennek ellenére megjártam már egy alkalommal és azóta is kísért az emléke. De úgy tűnik, hogy még mindig nem elég az az óvintézkedés, amit megtettem mindezek ellen.
- Ide is úgy utaztam volna, hogy a személyi testőröm elkísér, de reggelre lebetegedett. Nem is értette, hogyan, azt mondta, rosszat ehetett. Így kénytelen voltam egyedül idejönni. Ezért is örültem meg annak, hogy végül te is eljöttél, mert... Úgy tűnik, hogy nem volt elég egy sima rendőrségi átvilágítás az embereimmel szemben. Korábban sokszor próbáltak már megkenni, hogy ezt vagy azt csempésszek be egy-egy országba; de nem álltam kötélnek. Egy időben felhagytak vele. Aztán beütött a krach.
- Szerintem sem démon volt a tettes, de félek, hogy az üzletembe kerülhet a dolog. Azon töprengek egy ideje, hogy lehet, csak a hajóúton veszek majd részt és nem veszek semmit. Nem tudom. Ha beigazolódik a gyanúm, akkor az összes emberemtől meg kell válnom és nem tudom, hogy kiben bízhatom meg ezek után.
Számomra fontos, hogy jól szervezett csapattal dolgozzak, akik megteszik, amit kiadok nekik. Főleg pedig nem lehet őket lefizetni vagy megvesztegetni és persze ha ilyesmi állna fönn, akkor szólnának, hogy segíthessek rajtuk. Félek, mert ezzel jó időre kieshetem a piacról és az ügyfélköröm is visszalép a további megrendelésektől. Nem azért, mert fogytán lenne a pénzem. Hanem azért, mert élvezem a munkám és mert módomban áll sokaknak segíteni ezzel. Mondhatni, most nagy szarban vagyok.

öltözet

zene

helyszín

to:  @Julian Carter

   

Meglepő volt számomra, hogy "egy szál" köntösben fogadott, de így legalább volt mit néznem, noha kissé bűntudatom volt, hogy én nem ennyire sokat mutató öltözetben érkeztem. Elegáns nadrág és ing, aminek a felső két gombja ki volt gombolva. Ha ezt tudom egy szál rövidnadrágban érkezem, de hát ez most már mindegy, nem? Elfogadtam a teát, majd leültünk átbeszélni a nem olyan rég történt eseményeket. Én elmondom a magam monológját, aztán a teám iszogatva vártam az ő válaszmonológját, amit meg is kaptam, de úgy gondolom kicsit eltúlozta a dolgot. Főleg, hogy ő maga bizonyította be a felügyelőnek, hogy az nem is az ő aláírása. Úgy gondoltam egy hangyányit túlkombinálta a dolgokat. - Nos, nem hiszem, hogy ilyen messzire kéne menni. Szerintem nem a te embereid tehetnek erről, hanem a repülőgépen rejthették el a férfi csomagjai között a rendőrségi igazolványt és a levelet, amit te írtál alá. Elvileg. Szóval nem hiszem, hogy ez a sztori New Yorkból indulna, azt pedig végkép nem, hogy a te kapcsolataid lennének sárosak, hiszen nekik sem áll érdekükben kiszúrni veled. Na meg a te köröd elvileg nem ismer engem, itt pedig engem is elő vettek. Tagadhatatlan, hogy bárki is tette, jól ismer minket, de szerintem túlreagáltad a dolgot - kortyoltam a teába. - De érdekelne, hogy mi volt ezzel a tettes célja, hiszen a gyilkossággal nem minket vádoltak meg. Bárki is tette, nem azért tette, hogy ránk terelje a gyanút, sokkal inkább azt szerette volna, ha a rendőrség felfigyel ránk és belekeveredünk az ügybe, mint a halott pasas ismerősei. Nem tudom ez kinek és miért jó - vontam meg a vállaim, majd hátra dőltem. - A hajó útra én is megyek. Részben amiatt is jöttem ide - és bízom benne, hogy a bonyodalmak ott nem fognak követni minket, mert nem örülnék neki, ha gondok támadnának. - Hozattam egy bérkocsit magamnak. Nem akarok taxizni is szeretnék én vezetni. Elvihetlek egy étterembe? - kérdeztem és kiittam a maradék teámat. - És tekintsd ezt akár randi meghívásnak is. Szeretném, ha velem vacsoráznál. Mit szólsz? - mosolyogtam rá a legmegnyerőbb mosolyommal, aztán átnyújtottam neki az üres csészét. - Finom volt. Köszönöm.     “The Chinese use two brush strokes to write the word 'crisis.' One brush stroke stands for danger; the other for opportunity. In a crisis, be aware of the danger--but recognize the opportunity.”

Chinese adventure

Alul öltözöttségem szándékos provokáció volt. Julian legalább ezt a próbát kiállta most, így bevallom őszintén, nyugodtabban merek vele maradni kettesben. Bár még így is meg van a kockázata annak, hogy egyszer majd "másképp dönt", de valamiért úgy érzem; mellette nem fenyeget ilyen veszély. Nézelődik persze, de ez még nem okoz gondot.
Hamar átbeszélünk pár dolgot a történteket illetően és bár velem elszalad jócskán a ló, Julian igyekszik megnyugtatni. Belegondolva abba, amit mond, belátom; hogy túlzás volt a részemről. Kénytelen vagyok egy újabb jó pontot felróni a neve mellé, amit nem bánok.
- Igazad van. Sajnálom, kicsit elszaladt velem a fantáziám. De félek bárkiben teljesen megbízni, ez a munka nem olyan... Nem engedhetem meg magamnak, hogy túl sok mindent helyettem intézzenek el. Egyszerűen muszáj látnom minden folyamatot és emiatt néha túl sokat képzelek bele a dolgokba.
Amit lehetett, azt meg tettem annak érdekében; hogy biztonságban történjen meg minden folyamat. Az embereimet csak úgy veszem fel, ha sikerül az előéletüket lekövetnem. Ha tudom, hogy anyagilag rendben vannak és nem állnak kapcsolatban kétes alakokkal. De tudom, hogy ez is kevés, már jó ideje tudom. De nehéz hathatós segítséget szerezni.
- Szerintem erre majd csak később fogunk rájönni. Bárkinek bármilyen hátsó szándéka van, úgy látom addig keveri a kártyáit, amíg az a számára jó állást fog hozni. Nem hinném, hogy bele tudnánk lesni a lapokba. De meg kell próbálnunk persze és amennyire lehet, felkészülni rá. Vagyis bármire. Egy ilyen démoni szempár után már bármi jöhet.
A legtöbb dolgot szeretem alaposan átgondolni, ha módom van rá. Kevés esetben szoktam hirtelen és azonnal cselekedni. Az pedig leginkább ösztönös tett nálam, amit ritkán tartok csak jónak. Az én természetem merőben más. Hiszen töprengés nélkül lépek oda bárkihez, hogy segítsek. Ám dönteni bármiről is, már más kérdés. Azon már eltöprengtem, hogy mitévő legyek. Így a legjobb megoldás az tűnik, ha Julian mellé szegődöm. Bár még némileg aggaszt az, hogy elvileg rossz híre van a helyi rendőrség előtt is. Igaz, kíváncsi is vagyok rá. Milyen is valójában ez a Julian. Aki vacsorázni hív és elmondja, hogy kocsit is rendelt ide, hogy ő vezethessen és ne kelljen taxiznunk.
- Jó ötlet, hamar elkészülök, ha megvársz.
Állok fel a helyemről, hogy elvegyem a csészét tőle és a sajátommal együtt leöblítsem és eltegyem. De közben megtorpanok. Ugyanis gyorsan el tudok készülni, bár ez attól is függ, hogy hová megyünk?
- Tíz perc alatt elkészülök. Ahogy elnézlek, ne sportcipőt és a többit készítsek elő a vacsorához. Ugye?
Kezdem el kibontani a hajam, ahogy választ várok tőle. Még ha a szálloda éttermébe is megyünk, azért az kiöltözős hely. A feleletet hallgatva indulok el a szobám felé, mikor már a köntösöm övét bontogatom ki. Vállaimról már siklik le a puha pamut anyag, ahogy eltűnök a szobámban. Egy futó pillantásnyi idő, mikor már nem takar a köntös. De már el is tűntem szem elől. Kifésülöm a hajam, sminkelek egy kicsit. Alsónemű, cipő és végül a ruha.

öltözet

Music

YSL Mon Paris

to:  @Julian Carter

   

A szinte még meg sem kezdett nyomozásról sok beszélni valónk nem volt, alig tudtunk valamit és jobbára Josie is csak fantáziálgat, így úgy döntöttem, hogy terelem a témát, hogy randira hívjam. Olyan jól meg voltunk és kezdtem egyre jobban megkedvelni, ráadásul elképesztően dögös is volt a korához képest, szóval mindenképp szerettem volna tenni egy próbát. És bejött. Igent mondott. - Persze, várok - mosolyogtam fokozott boldogsággal a helyzetre. Örömmel töltött el a tudat, hogy velem vacsorázik és kezdtem izgulni is. Lehet negyvennégy évesen már nem illene ennyire beindulni és izgulni, de mindenki mondta, hogy egy részem örök "gyerek" marad. Nameg, ahány peches melléfogásom volt már a magánéletembe, jól jönne valami jó is. És Josie elég jó partnernek tűnt. Nem csak vonzó volt, de normálisnak is tűnt. Olyannak, aki bizonyára hozzám hasonlóan biztosan szívesen venne egy hű társat a magánéletében is, akivel nem fog mellé. Láttam, már indult volna, de jött neki a teljesen jogos gondolat. Hová megyünk? - Nem kell kiöltözni, de nyilván ne melegítőben gyere - mosolyogtam rá. Meg kell hagyni, mikor megjelent elkészülve igen csak felül múlta a várakozásaimat. Jobban festett, mint vártam, így egy pár pillanatig csak nézni tudtam, mire megszólaltam egy elégedett vigyorral. - De sok irigykedő fog szúrósan nézni rám. Tűpárna leszek a nap végére - nevettem diszkréten, majd kezem nyújtottam neki. - Kisasszony - léptem ki vele kézen fogva a szobából, majd miután bezárta én is magamhoz vettem a zakómat és kimentünk a bérkocsihoz, ami egy BYD típusú kocsi volt. Kína egyik legnépszerűbb autómárkája és a kölcsönzőben is sok jót mondtak róla. Tekintve, hogy profi sofőr voltam a lehető leggyorsabb és legkönnyebb módon jutottunk el az étteremig, ahol elfoglaltunk egy beltéri asztalt az étterem egy kellemes pontján. Korábbi utazásaim során már megfordultam ebben az étteremben, csak akkor egyedül. A pincér tudott angolul, így nem kellett erőltetni a kínait, bár tény, hogy a néhány turista mellett a kínai vendégek voltak többségben. Engem nem zavartak, elég jó viszonyt ápoltam a kínaiakkal is, szóval a legtöbb külföldivel ellentétben nem néztem ferde szemmel a sárgákra. Rendeltünk, majd Josie felé pillantottam. - Na, hogy tetszik a hely? - kérdeztem jókedvűen. - Szép, igaz? És finomak itt az ételek is, tapasztalatból mondom. Mennyi időnk is van a hajó indulásáig?     “The Chinese use two brush strokes to write the word 'crisis.' One brush stroke stands for danger; the other for opportunity. In a crisis, be aware of the danger--but recognize the opportunity.”

Chinese adventure

Balgaság lenne azt gondolnom, hogy ami történt, az csupán csak ennyi volt. Pedig reménykedem abban, hogy valakinek azzal a fickóval volt elszámolni valója és ilyen furcsa, bizarr módon intézte a dolgot. Mi pedig csak valahogy belekeveredtünk. De ösztöneim azt súgják, hogy lesz itt még nemulass. Most mégis makacsul próbálok másra gondolni és Julian segít elterelni a figyelmem. Még ha az csak egy vacsora randi is, remélhetőleg elég lesz ahhoz; hogy szépen zárjuk a napot.
Készülődni kezdek, de közben eszembe jut, hogy nem tudom, hová is megyünk? Azért nem akarok nagyon kiöltözni sem, de Julian nem ad sok támpontot. Lelke rajta. Azért is kicsípem magam. A hajóúton amúgy is majd a kényelmes és kellemes, praktikus fazon lesz a nyerő. Julian álla némiképp le is esik a választott ruhától; ami némi elégedettséggel tölt el. Bókja is jól esik, na de csak óvatosan az ilyesmikkel. Nagy szívtiprónak tűnt már első látásra is, így nem kizárt, hogy csak egy kellemes kalandot lát bennem. Ezzel viszont úgy vagyok, ha egy férfinak szabad, akkor egy nőnek is.
- A tűpárna kap majd egy-egy puszit minden bibire.
Sebet akartam mondani, de nem jutott ez a szó az eszembe. Franciásan felelek. Na jó, legyen. Kap egy puszit az arcára, majd belé karolok. Zárom az ajtót és elteszem a kulcsot a táskámba, s már indulhatunk is. Az autó, amit bérelt, eléggé mutatós darab. Beülök mellé és így van alkalmam megtapasztalni, hogy valóban jó sofőrnek is. Bár néhol kicsit túlzottnak érzem a tempóját, de hagyom, hogy vezessen. Hamar eljutunk az étterembe és odabent ülünk le egy asztalnál. Igen. Kicsit túlöltözöttnek érzem magam, de még pont passzol a ruhám a hely hangulatához.
Rendelünk az étlapról, majd Julian méltatni kezdi a helyet. Hiszen már járt itt, így biztosan finom lesz az étel. A hely ellen nem is lehet kifogásom, egészen hangulatos és úgy tűnik, senkit sem zavar; hogy mi itt vagyunk.
- Remek helynek tűnik és ha valóban olyan finom az étel, ahogy mondod; akkor egy szavam sem lehet a döntésed ellen.
Nem tűnik balhés helynek, így kevésbé félek attól, hogy valakinek nagyon szemet szúrnék.
- Az indulás nem olyan korai, így lesz időnk kipihenni magunkat és előkészülni. Miért? Talán van valami terved a vacsora utáni időre?
Nem udvarias dolog az asztalon könyökölni, de megteszem. Ujjaim keresztbe fonom és rátámasztom az állam, hogy vajon mit felel Mr. Bond? Az nem árt meg, ha egy kicsit megcibálom a tigris bajszát. Kíváncsi vagyok rá, mit fog felelni Julian? Bevallom kissé meglepődöm saját magamon, mert alapjáraton nem szokásom így viselkedni. Úgy tűnik a francia akcentusom mellett a francia vérem is felbukkan.

öltözet

Music

YSL Mon Paris

to:  @Julian Carter

   

Eddig sikeresnek könyveltem el a kezdeményezéseim. Kaptam puszit, belém karolt, úgy mentünk egymás mellett mint egy királyi házaspár és az étteremben is felhőtlen volt a hangulat. Ugyan a helyhez képest elég drága ételek voltak, de nem volt eget verő költségük, bár ennyi pénzért lehetne nívósabb is a hely külleme, bár nekem így is tetszett. A legtöbb helyi étterem nem túl puccos, nem Shanghaiban, vagy Hongkongban voltunk. De akkor is szép volt. - Én csak jó döntéseket hozok - feleltem és épp csak a plafon nem szakadt ránk, bár, mintha egy kis ponton megrepedt volna, így jobb, ha jobban figyelek a szavaimra. - Ezért vagy most te itt velem - vigyorogtam öntelten és magabiztosan. Szóba került a hajó út is, kérdésére pedig elmosolyodva dőltem előre. - Az attól függ a hercegnőmben mennyire hagyok pozitív lenyomatot a nap folyamán. Remélem leszek olyan roppant szerencsés, hogy kiérdemeljek tőled egy csókot - simogattam meg kezét, amit épp nem könyökléshez használt. Hamarosan az ételünket is kihozták, amit meg is kóstoltunk. Én még mindig elégedett voltam az itteni étellel, pedig nem tegnap ettem itt utoljára. - Most akkor mit döntöttél a vásárlásról? Veszel valamit, vagy csak a hajó és mész inkább haza utána? - kérdeztem miután felszabadult a szám a falattól. - A Lohit folyó nem csak Tibetig megy el, hanem egészen Indiáig, ahol beletorkollik a Brahmaputrába. Igaz, a mi turista hajónk csak Tibetig megy el, de mit szólnál, ha mi nem jönnénk vissza, hanem ott maradnánk Tibetben és onnan átmennénk Indiába? Csak egy tipp persze. Nem erőltetek semmit, de jó kis kalandnak tűnik és hát inkább ott, mint itt, nem? - kérdeztem, majd miután eldöntötte mit szeretne (nekem mindegy) igyekeztem új témát keresni, mígnem le nem parkolt odakinn egy elég gyanús autó, amiből négy símaszkot viselő erős testalkatú férfi szállt ki. Már ezen a ponton kezdtem érezni, hogy nem lesz ennek jó vége. Éreztem, hogy ezek minket fognak kiszemelni maguknak és igazam is lett. A mi asztalunkat vették célba, majd ketten pisztolyt rántottak. Egyikük rám, másikuk Josettere emelte azt. - Álljanak fel és jöjjenek velünk! - szólt határozottan, mire én meglepetten, kissé sértetten emeltem fel rá tekintetem. - Már megbocsásson, mit szeretne? - kérdeztem vissza nyugodt hangon. - Emeld fel a segged te is és a csajod is és iramodjatok meg kifelé. - Miért? - kérdeztem kötekedően. - Mondd, te meg akarsz halni?! - felelte felháborodva. - Mit kötekedsz hülye gyerek? - Nem mondtad azt, hogy kérlek szépen - mondtam és elkaptam mind a két pisztolyt egy-egy kezemmel, majd az asztal felé irányítottam őket és egy-egy erős csavaró mozdulattal kitekertem a csuklójukat, majd megrántottam őket lefelé és a csuklócsontok eltörtek, amit a hangjuk is tükrözött. A másik kettő is fegyvert rántott, de mire bármit is kezdhettek volna vele egy gyors mozdulattal előre nyomtam az asztalt és fellöktem őket. Lesepertem az ételt róla és felugrottam rá. Amint az első pasas felállt lábammal már rúgtam is fejbe őt, majd zuhant is vissza vérző szemöldökkel. Leugrottam az asztalról, mire az egyikük felkapta az egyik fából készült széket és felém sújtott vele. Egy erős, koncentrált ütéssel ütöttem a szék felé, ami középen két darabba tört és ki is esett a kezei közül. - Hozd a nőt! - szólt a pasas, aki láthatóan a banda vezetője volt, de még el sem ért a pasas Josieig, már el is rúgtam a törött szék egy darabját, ami fejbe találta és hasra vágódott. Ha szerencséje volt, a símaszk anyaga tompított az ütésen. Az egyikük felkapta a pisztolyt a földről, de, amint rám lőtt vele felugrottam és felkapaszkodtam a gerendába, majd onnan leugrottam és pont a vállaira érkeztem ezzel nagy erővel földre küldtem. Ennyi idő elég volt a társának is, hogy hátulról megüssön a törött szék másik felével. Vérző halántékkal vágódtam el földön, kábán néztem fel rá, amint felém üt újra a székkel, de volt bennem annyi lélekerő, hogy magam elé emeltem a kezeim és rá tudtam marni. Kitartottam addig, amíg a látásom ki nem tisztult, akkor alulról a székdarabra rúgtam, ami középen újra ketté tört, majd egy másik rúgással a pasas könyökébe rúgtam. Láttam, amint az egyikük a fegyveréért nyúlt, akkor felugrottam és a kezemben lévő székdarabbal gyomron ütöttem az előttem állót, majd arcba dobtam a fegyverest, aki ettől újra elejtette a stukkert. Kézre álltam és nyakon rúgtam az előttem állót, aki összeesett, majd dupla hátraszaltót vetettem, hogy a még dobásból lábadozó fegyvereshez érkezzek, aki rám fogta a fegyvert, rám is lőtt, de én földre vetettem magam, majd onnan egy erős rúgást vágtam a mellkasába, aminek hatására kirepült az ablakon. Felálltam, majd Josettehez futottam, mikor úgy tűnt mindenki ártalmatlanul feküdt a földön. Futás közben félre rugdostam a pisztolyokat, hogy ne legyen a közelükben, ha esetleg ébredezni kezdenének. Épp jókor értem hozzá, mert az egyik hozzá közeli pasas felkelt és hirtelen ugrott oda a nőhöz és kaptam el. Törött csuklós kezével karolta át a nőt leszorítva kezeit, míg szabad kezével felkapta az egyik asztalról a kést, így megálltam. - Ügyes fiú! - mondta és szinte láttam a vigyort a símaszk mögött. - Mi most szépen elsétálunk! - Azt kötve hiszem - szóltam szigorúan. - Ha közelebb jössz, elvágom a torkát! - Oké! Menj csak... - tettem hátra kezeim. A fickó óvatosan hátrált, de, amint tett két lépést már ugrottam is háttal az egyik asztalra, ahonnan a levegőben szaltót vetettem és a pasas és Josett mögött értem földre. Amint ez megtörtént a magasba emeltem a lábam, majd már rúgtam is a férfi fejébe. A kés esett ki a kezéből, majd Josettel együtt a földre hullott. Rántotta magával, de én megfogtam a nő kezét és kirántottam a pasas karmai közül. A fickó gyorsan felkapta a kést, felénk dobta, ám elkaptam röptében és félre is dobtam. Ezt az időt akarta kihasználni, de kevés volt. Amint fel akart ülni egy rúgással vissza küldtem a földre, majd kábultan elterült.     “The Chinese use two brush strokes to write the word 'crisis.' One brush stroke stands for danger; the other for opportunity. In a crisis, be aware of the danger--but recognize the opportunity.”

Chinese adventure

Nem volt egy puccos étterem, így kissé kiöltözöttnek éreztem magam a helyhez képest. De mást sem zavart a megjelenésem, úgyhogy én sem húztam fel magam azon, hogy nem egy jóval egyszerűbb ruhában jöttem. Így alakult na. Mindazonáltal az étterem kellemes hely volt, szép és dekoratív; így kedvem szerint tudtam nézelődni. A kiérkező ételek finomnak tűntek és bár kaptunk "normál" evőeszközt is; nem sokáig töprengtem azon, hogy ne a pálcikát használjam. Útjaim során megtanultam a használatát, így nincs miért szégyenkeznem. Julian bókolgat, hogy jó döntéseket szokott hozni, de mintha a szeméből azt olvasnám ki, ez nincs mindig így.
- Nos, az a hercegen múlik, ahogy mondtad. A díszes páncél és a nagy fényes kard mellé elkél a fehér táltos paripa is. No meg a lovagi költészetben való jártasság is nagy pontszámot jelent nálam.
Mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy Julian mennyire ismeri a lovagi költészetet, de ezt a ziccert nem hagyhattam ki. Összességében cuki fiú, amit azért nem mondok ki hangosan. Az esetek zömében a cuki fiúk nem szeretik, ha ilyen jelzővel illeti őket egy nő. Férfiatlan. De attól még cukik. Vacsora közben elkezdjük átbeszélni, hogy mi is legyen a menetrendünk. Hiszen a repülőn történtek miatt simán meggondolhattam magam, és valóban. Átfutott az agyamon, hogy egy ilyen démoni szemes akármi rossz jel lehet. De egy nagy frászt. Azért sem hagyom magam elriasztani. Szóba kerül, hogy maradhatnánk Tibetben és onnan utazhatnánk tovább Indiába. Ami nem rossz ötlet, bár Indiában azért már jártam. Igaz, csak egy-két kapcsolatom van ott és szeretnék többet persze; csak nem mindent egyszerre.
- Nekem most Tibet lenne az elsődleges. Persze, ha úgy alakul, akkor maradhatunk ott huzamosabb ideig és indulhatunk utána Indiába is. Kínába inkább kényelmi okokból jöttem volna vissza. De pár hívással el tudom intézni, hogy Indiában sem maradjunk segítség nélkül. A vásárlást pedig most megtartom vágyálomnak, de majd ahogy a helyzet hozza; mert nem álltam el tőle teljesen. Kötelezettségem most nincs rá, mégis jó lenne néhány darab a gyűjteményembe. Érdeklődők mindig vannak. Talán találok valamit, aminek az elszállítását nem olyan komplikált megszervezni. Az ázsiai kapcsolataimat szeretném jobban kiépíteni, ez az elsődleges most számomra és nem a közvetlen felvásárlás.
Itt tartunk, amikor számomra hirtelenül és a semmiből tűnik fel négy maszkos fickó, akik a mi asztalunknál cövekelnek le. Az egyik az én fejemhez nyom fegyvert, amitől jócskán elmegy a kedvem a további csevegéstől. Rossz emlék, le is sápadok rendesen. Julian profi, így ő fegyverrel a fején is adja tovább a laza csávót, így hát én reszketek mindkettőnk életéért. Mire kettőt pislogok, Julian már el is kapja a két fegyvert tartó manus csuklóját és jókorát reccsent rajtuk. A pisztolyok elperegnek, majd az asztal csúszik odébb és Julian szinte már rutinosan csap szét a gazfickók között. Érdemi reagálásra nincs módom, legalábbis segítő szándékú. Bár tanultam én is verekedni, leginkább csak önvédelmi szinten és fegyverrel is épp emiatt tanultam meg bánni. Felpattanok én is az asztaltól, de az egyik fickó a társát máris utánam uszítja. Ekkor döbbenek rá, hogy ezek tényleg engem akarnak. Hát mégis csak én vagyok a célpont megint? Talán Richard barátai és most akarnak revansot venni rajtam? Pedig már több év is eltelt azóta! Hátrálni próbálok a fickó elől és egy kaspót kapok fel az egyik asztalról, hogy hozzá vágjam. Vagy bármi mást, de Julian gyorsan gondoskodik a ficekről és leszereli, mielőtt hozzám elérne. Kénytelen vagyok kínaiul felkiáltani, hogy hívjanak rendőrséget; bár reménykedem abban, hogy ezt már megtették.
Próbálom az elém kerülő fegyvereket a hátam mögé rugdosni, s bár tudok lőni, de eszem ágában sincs felvenni azt a földről. Nem kívánnám magamnak, amit azért kapnék, hogy az én ujjlenyomatom is rajta legyen. Az egyik székdarabot felkapom a földről és a hozzám közelebb heverő ájultakat püfölöm tovább, leginkább fejen és tarkón; hogy tutira elájuljanak. Az egyik esés közben nekem ütközik, megszakítja a ruhám oldalát és az alját is. De mázlimra még kitart az anyag és nem leszek félig pucér az étterem közepén. Ekkor kap Julian egy nagy ütést a fejére, látom, ahogy vére serken és a fickó már támad is újra, mire nekem csak egy rövid sikolyra van időm. Szerencsére Julian profi és megragadja a rá támadó fickó kezében lévő székdarabot és gyorsan össze szedi magát. Vissza tud támadni. Julian tovább osztja a rúgás és ütés kombinációkat, amik után mindenki elterül csendesen, egy még az ablakon is kizuhant. Julian már felém tart, mikor az egyik ájult feleszmél és szemvillanásnyi idő alatt elkap. Ép kezével húz magához és tart lefogva, amíg törött kezével egy kést kap fel az asztalról. Persze rögtön a torkomnak szorítja a pengét. Julian bizonyára látja arcomon, hogy félek is, és hogy iszonyatosan dühös is vagyok egyszerre. Magam alá húzom lábaim és úgy teszek, mintha picit megroggyannának térdeim. Mint aki elájulni készül. Előre bicsaklik a fejem, kicsit előre dőlök magam is, hogy a fickó csak had kövesse ájulós játékomat. Nagy erővel csapom hátra a fejem, hogy a fejemmel betörhessem legalább ennek a faszkalapnak az orrát. Kicsit megszédülök, most már valóban, biztosan azért, mert jó nagyot vertem a fejemmel az orrára. Julian ismét bedobja magát és leszereli a fickót. A handzsáros fickó ájultan terül el mellettem. Nőileg bele rúgok kettőt az oldalába.
- Simulj el faszkalap!
Ennyit arról, hogy amúgy úrinő vagyok. De jogosnak ítéltem kirohanásom, ami után kicsit szédelegve lépek Julian mellé, hogy megnézzem a fejsebét.
- Megnézem a sebed, mutasd kérlek... Nem olyan vészes, csak a hajszálerek miatt vérzik ennyire.
Végignézek saját ruhámon is és legyintek. Ennek már mindegy. A szakadt aljából tépek egy darabot, hogy Julian sebére szoríthassam, hogy el ne vérezzen itt nekem. Persze ésszerűbb lett volna az egyik asztalról elvenni egy éttermi szövet szalvétát, de hát szédülök. Julian sebét nyomom, de közben rá is támaszkodom a vállára, mielőtt még elájulnék. Kell egy kis idő, hogy össze szedjem magam. Közben azon imádkozom, hogy ne legyen agyrázkódásom; Julian se legyen rosszul; a támadóink se álljanak talpra; és a rendőrség is kiérjen hamar. Már hallom a szirénát.

öltözet

Music

YSL Mon Paris

to:  @Julian Carter

   

Az összecsapás nem volt túl nehéz, bár tény, hogy az ellenfeleim nem adták maguk könnyen és többen is voltak, de sikerült leszerelni őket és meg kell valljam, tetszett, hogy Josette is milyen szépen helyt állt és viselte a helyzetet, amibe került. Nem tudtam mit akarhattak tőle, de tuti, hogy ő volt a célpont. Őt akarták elvinni, csak épp a franc se tudja miért. De a lényeg, hogy túléltük és legalább csillogtathattam kicsit előtte élesben is a képességeim. - Megmaradok - feleltem, miután leellenőrizte a sérülésem, noha utána felvont szemöldökkel figyelem, amint ruhájából rögtönöz "gézlapot" és fedi le sebemet. - Golyóálló vagyok, szivi - vigyorogtam csípőre tett kézzel. - Nem kell féltened. Egy kis sebecske még nem kongatja meg a csengőt a Kaszás irodájában - kuncogtam, majd elővettem egy doboz cigit. Odapillantottam a ruhájára, ahonnan amúgy letépte a darabot. - Ott még sok anyag van - mutattam feljebb, amerre a bugyija is van a ruha mögött. - Lehet már átvérzett a "kötszer"... - pillogtam rá aranyosan, kicsit húzva őt szavaimmal. Mint valami tini, aki már nagyon ki akarja varázsolni a szerelmét a bugyijából. De persze nem kérnék tőle ilyet, ez csak viccelődés. Rágyújtottam egy szál cigire, majd átvettem tőle a szerepet és nyomtam saját magamnak a sebre. - És hogy fogjuk ezt megmagyarázni Zhang felügyelőnek? - tanakodtam. Megint én leszek mindennek az oka... mondjuk már megszoktam. - Á, felügyelő úr - intettem felé, mikor megjött. Morcosnak tűnt. Addigra már a seb sem vérzett. - Gondolhattam volna. Ki más csinálhatja a cirkuszt, ha nem maga. Azt hittem megállapodtunk. - Ami azt illeti velem igen, de nekik nem szóltunk - intettem körbe a lábadozó rosszfiúkon, a rendőrök pedig mentek és megbilincselték őket, aztán levették róluk a maszkokat. Szőke, kék szemű, fehér bőrű férfiak. Németnek tűntek. Elmeséltem a felügyelőnek, hogy mi történt, mire Josette felé fordult. - Hamarosan meg tudjuk miért annyira kíváncsiak magára ezek az emberek. - mondta, majd elkezdtünk kifelé menni, mögöttünk terelték a rosszfiúkat, ám megjelent odakinn egy pasas napszemüvegben és kapucnis köpenyben, géppisztollyal a kezében és az ablakon át tüzet nyitott. - Hasra! - szólt Zhang és ránk vetve magát küldött földre minket magával együtt. A fegyveres tüzet nyitott, ezzel több még itt tartózkodó - rendőrre váró - vendéget is megölve, de főleg a német bérenceket és a rendőröket akarta megölni. Két rendőr és egy bérenc túlélte, míg egy erősen haldoklott, a másik kettő pedig biztosan meghalt, de mi fedezékbe húzódtunk. Mikor a lövések abba maradtak felugrottam és kirohantam, de addigra már a támadó motorra szállt és elhúzott. - A fenébe - morogtam csalódottan. Nem sokkal később már Zhang felügyelő irodájában ültünk és zöld teát iszogattunk, amíg a felügyelő az egyetlen túlélőt faggatta, aki nem akart beszélni. Vagy nem tudott. A felügyelőék annyit kiszedtek belőle, hogy megbízásra dolgoztak. Egy ismeretlen férfi bérelte fel őket, hogy fogják el Josettet és vigyék el neki, de nem tudta a nevét és nem is látta élőben, csak telefonon beszéltek. Azt sem mondta el miért kell neki a nő, de jó pénzt fizetett volna a sikeres munkáért cserébe. A férfi a hang alapján harminc körüli lehetett. Legalábbis a telefonban harminc körülinek tűnt és spanyol akcentussal beszélt.     “The Chinese use two brush strokes to write the word 'crisis.' One brush stroke stands for danger; the other for opportunity. In a crisis, be aware of the danger--but recognize the opportunity.”

Chinese adventure

Julian sérülése ellenére könnyedén veszi a gyorsan kialakult, s gyorsan elsimított veszedelmet. Én kissé émelygek, szédülök, tán kicsit reszkethetek is; de majd elmúlik. Tépett ruhámat tovább szakítom, hogy a fején lévő sebre nyomókötést rögtönözhessek. Persze ő ezt is poénra veszi, de csak félmosolyra futja erőmből. Én azért aggódom. Mert észre vettem, hogy itt bizony én voltam a célpont, és ez nem kevés aggodalomra ad okot nekem.
- Azért nem sokon múlt. Óriási szerencsém van, hogy itt voltál velem. Ezek úgy elvittek volna magukkal, hogy csak pislogni tudtak volna a vendégek. Mon tigre.
Hagytam, hogy rágyújtson és hogy magának szorítsa hajdan volt ruhám maradékát a fejére. Bár igencsak imponáló Julian harci tudása és rátermettsége, azért most és itt rögtön nem fogom a bugyimig leszaggatni magamról a maradék ruhát. Nem kell sokat várnunk és megérkezik a rendőrség. Kedvencünkkel az élen masíroznak be és persze, rögtön Julian lesz a bűnbak. De nem átallok közbe szólni az első kisebb szünetnél, hogy a védelmére keljek.
- Leültünk enni, mikor ezek a fickók berontottak és fegyvert fogtak mindkettőnk fejéhez. Nem esik örömömre bevallanom, de nem szimpla rablásnak indult, nem is szórakozni akartak. Egyértelművé vált, hogy engem akartak elrabolni.
Igen. Remélhetőleg hamarosan megtudhatjuk tőlük, hogy miért akartak engem elrabolni? Elindulunk kifelé az étteremből, mikor megint fölbolydul körülöttünk minden. Egy újabb alak bukkan fel, nekem már szinte a semmiből, és lőni kezd ránk. A felügyelő mindkettőnket a földre teper, sikítás és ordibálás, a golyók hangja. Zűrzavar megint. Érzem, hogy Julian felpattan mellőlem és már ott sincs, így lassan feltápászkodom magam is. Ülök az étterem kövén, szakadt ruhában, zilált hajjal. Egyrészt még éhesen és szomjasan is. Érzem, fáj a karom, amit egy üvegszilánk vágott meg. Éppen csak szivárog belőle a vérem. A következő gondolatom az, hogy pisilnem kell és ettől letisztul bennem az, ami most a legfontosabb: még élek. Így hát kis türelmet kérve elvonszolom magam az étterem mosdójába, hogy viszonylagos mértékben rendbe szedhessem magam. Csak utána indulok ki vissza, immár jóval több hullával a hátam mögött, mint ahogy korábban indultam volna.


A felügyelő irodájában ültünk. Teázgattunk, mint az uraságok, ráérősen. Én szakadt ruhában, kócosan, Julian véres hajjal, tépázottan. Időbe telik, mire az egy szem túlélőt szóra tudják bírni és beszélni kezd. Nem tud sokat elárulni, nekem ez pedig nem sok.
- Spanyol? Egy férfi van, aki Spanyolországban él, tehát joggal beszélhet spanyol akcentussal. De őt nem mondanám rosszakarómnak. Még csak vetélytársamnak sem igazán nevezném.
Megadom a kért adatokat, hogy leellenőrizhessék a férfit. De akkor sem gondolnám, hogy Domingos keze lenne benne ebben a dologban. Volt közöttünk egy kisebb szakmai nézeteltérés és spanyol férfi lévén nehezen nyelte le a békát, hogy nem adom be neki a derekam.

öltözet

zene

helyszín

to:  @Julian Carter