Ha a körülmények is adottak lettek volna, még el is képzeltem volna a helyzetet, mint valami sorozatbeli kihallgatást. De a rögtönzött zárka, a civil ruhás megbilincselve és a sarokban ülve, inkább nézett ki úgy, mint valami szerencsétlen áldozat, akit majd egy magasabb célért szeretnénk feláldozni. Sanszos, hogy ez az ő fejében éppen fordítva történt volna meg. Eleinte tartottam a távolságot, úgy hallgattam.
- Naaa... azért ne menjünk annyira messzire... nem rég én voltam fegyvertelen, míg magánál ott volt egy asztal... szóval, ez bizony most is igazságos. - vonok vállat, ingatva mutató ujjam. Gondoltam el poénkodunk még egy darabig a másik szidalmazásán, de meglepetésemre szinte tétovázás nélkül vallott be gyilkosságokat. Azon nem lepődtem meg, hogy könyékig véres a keze, bármilyen csúnyán is hangzik, anélkül, hogy nekem rontott volna, valahogy... elég ránézni. Az viszont igen csak nagy meglepetés volt, hogy milyen cserfes volt.
- Egy leütött fazontól? Mármint, akit maga ütött le, ugye? De végülis mindegy, mert a cserben hagyás is épp akkora bűn. - teszem csípőre kezeim, miközben beszélek, s mivel, hogy úgy tűnik hármunk közül jobbára csak én fogok beszélni, előrébb is lépek.
- Még belefér egy kevéske, már megszoktam. - vontam vállat. Aztán egyik szemöldököm felvonva hallgattam tovább. - Ami késik, nem múlik... - felelem vissza szintén pimaszul visszamosolyogva. Nem lesz mindig ekkora mázlija. Ha más nem maradandót is okozhatok, az is valami. De idegesítsen még egy kicsit, és lehet én is megpróbálok súlyzózni az egyik székkel, és megnézni, mennyire kompatibilis a buksijával.
Története pedig valamivel hihetőbbnek hatott már, noha azt kell mondjam, lassan már én magam sem tudom mi hihető és mi nem. Egy ideig hezitáltam, végül kivettem a pisztolyom és átadtam Clintnek.
- Azt mondta tud lőni. Szóval legyen résen... - szóltam rá, miközben két ujjammal is mutattam a szemeimre majd az övéire, miközben bementem az elkerített ideiglenese zárkába és leguggoltam, hogy kivegyem a kis hisztis zsebéből a meghívót, aztán leültem mellé - kicsivel odébb tőle - és átnéztem a levelet. A szöveg alátámasztotta az elmondottakat, de ez akkor is csak arra magyarázat, hogy miért jött ide. Attól még simán lehet gyilkos, vagy használhatja fel a meghívást valami sötétebb ügylet lebonyolítására is. A szöveget vizslatva hallgattam, a "kisasszonynál" még oda is pillantottam. Ezt nevezem! Még mindig nem tűnik normálisnak, nem olyan régen pedig még leribancozott, most pedig már kisasszony vagyok.- Ha ennyire szakembere a mentális szarságoknak, akkor veled miért nem kezdett semmit? - hunyorgok felé gyanakvóan, mert a két dolog igen ellent mondásos azért. Számomra legalábbis.
Hölgyem?! Még a végén zavarba hoz és bűntudatot kelt, amiért az előbb arról fantáziáltam, hogy még a hullájába is bele eresztem a maradék golyót. Biztos, ami biztos, a zombiknál se tudni sose.
- Jogrendszer? Határok? Az ölés mióta számít törvényesnek? Akár New Yorkban... - húztam a szám, mert bevallom kicsit nehéz volt kibogozni arról, amiről beszél. Elválasztani két személyiséget is. Nem azt mondom, hogy nem hiszek ezekben a szarságokban, pláne, hogy videón keresztül magam is láttam, de akkor is. Két különböző személy egy testben? Ne máár... Ezt én is eltudom játszani...
A levelet, ha tudtam, visszaraktam a zsebébe, mert nincs okom megtartani, hasznosnak sem bizonyult a gyilkosságok terén.
- Ha maga ennyire haszontalan kettejük közül... minek van? Láthatóan csak a hátránya van... - nem mondom, hogy próbálom megérteni, mert egyrészt továbbra is humbugnak tartom, de hátha van rá hihető magyarázata.

Hát ez látod pontosan így van... De előbb vagy utóbb, úgy sem bírsz majd magaddal, és akkor sajnos kénytelen leszek használni önvédelemből. De ne aggódj... baszott jól célzok... - pillantok fel rá ismételten pimasz mosollyal, hogy érzékeltessem, nagyfiúskodhat, de akkor könnyen pórul jár. Aztán szemeim forgatva hallgatom.
- Ahh, már megint ezek a farkasos faszságok... - sóhajtom nem tetszésem kifejezve. - Tudod, maradhattál volna a seggeden is a jó kis meleg panzióba, de te nem bírtál magaddal... Szóval szó sincs itt farkastörvényekről... Bár jobb lett volna, ha nincs is ott senki és az idő a töltényt is megspórolta volna nekem, de ilyen a mi szerencsénk... - szusszantam egyet, miközben cigi után kotorásztam a saját zsebemben. - De azért ne szomorkodj... szeretném, ha tudnád, hogy rád mindig lesz egy golyó abban a pisztolyban... - mosolyogtam rá bájosan, szabad kezemmel meg is paskolva finoman a képét.
- Hát mentálisan egészségesnek sem hívnálak... - pislogtam rá laposakat, majd kicsit közelebb hajoltam. - De köztünk legyen szólva, itt már szinte senki sem az. - emelkedtem vissza a suttogás után. - Lassan úgy érzem magam itt, mint Alíz Csodaországban.
- Jaaa, perszee... szerencsére már a legtöbb rákra is van gyógymód, és hidd el, egy kis elektrosokkal tőled is elköszönhetnénk... Balszerencsédre, ahová majd eztán mész, ott van is erre lehetőség... de nyugiii... kapsz görcsoldót, hogy össze ne hugyozd magad... bocs, akarom mondani a barátod, vagy testvéred, vagy tököm tudja kit képzelsz magad mellé... - találtam végül egy szálat a zsebembe. Jó, hát kicsit megtört, és elég nyomorultúl festett, de ez is valami.
- Vadászterület... - hümmögök rá elismerően, ahogyan kifejezi a gyilkosság helyszínét. - Mondjuk én a helyedben már csak múlt időben beszélnék... tekintve, hogy ahová zárnak, max az ágyban hagynak majd egyedül... talááán... - viccelődöm. Vagy nem. Ki tudja, ott is mit művelnek azokkal a szerencsétlenekkel. Kíváncsi voltam ő hogy látja magát, bár nem mint orvos, mert ahhoz nem értek. De meglepően megalázóan beszélt saját magáról.
- Hát nem tom... Én úgy látom, hogy a másikat jobban csípi a világ... és ahogy mondtad, amíg ő dolgozik és hasznossá válik a társadalomban, te csak "hagyod dolgozni". Kisöcsinek is szar lehet lenni, de neked még annyi sem jutott... Még saját árnyékod sincs... de szar lehet... Vajon hányan vesznek észre és hányan őt...? Ne válaszolj... szerintem mindketten tudjuk a választ... elvégre te még az álarc mögött is csak bújkálsz... nagyon gáz, de megértem, hogy is tudnál előjönni, hiszen... nem létezel... - kelek fel, mert öngyújtót viszont nem találok, anélkül meg nem lehet cigizni. Ha csak nem tart vissza kilépek tőle és még utoljára visszafordulok.
- Tudod, erről eszembe jutott egy faszán humoros példa, amikor bőg a beteg a dokinak, hogy úgy érzi, ő egy senki, mire a doki: akkor gondoljon arra a szerencsétlen gyógyszerészre, aki azt hitte ő Piroska és a farkas. - mosolyodom el, és közben eszembe jut még egy, ahol a vámpír a tükörbe néz, de nem látja magát, ahogy biztosan ő sem, de ezt már nem osztom meg, mert a végén még megharagszik és elkezd nekem itt hisztizni.

Ja, perszeee, igazad van, bocs... elfelejtettem, hogy te csupán egy árnyék vagy... vagy még az se. Tulajdonképp egy képzelt betegség. Még egy szemölcs is veszélyesebb nálad. - sóhajtottam lemondóan, de azért el nem vetve a lehetőséget. Nyilván tudni kell szemet hunyni a felett, hogy hiába van egy - kicsit sem bájos - jobb oldala, attól még öl, gonosz, és mivel a börtönben nincs helye, szerintem a föld alatt lesz neki a legjobb. Én pedig szívesen hozzásegítem.
- Ja, igen, gondolom kimentél volna és leöltél volna még egy-két hóviharban táncikálót. Ja, hát sokkal jobban hangzik... - nézek rá sokatmondó fejjel. Kétlem, hogy ne így lett volna. Ha nálam nem tudta visszafogni magát, másnál miért tette volna? A válaszban nincs semmi bonyolult. Egyszerűen hazudik. - Legalább ki bújt a szög a zsákból, de amúgy meg... még is mióta helyes dolog egyből levadászni azt, aki kicsit unszimpi... ha én is így tennék, már legalább ötször halott lennél... - húzom szám csak a tisztázások végett, és ez úton döntök úgy, hogy rágyújtok. Nem vagyok nagy dohányos, de a sármos kisfiú mellett, úgy hozzá szoktam, hogy félóránkként füstölünk, hogy most már nélküle is kell.
- Látod? Mondtam én, hogy kettyós vagy... Azt sem tudod, hogy tegezz vagy magázz. Játszod itt a tudathasadásost, de még egy szerepet sem tudsz eljátszani... - sóhajtok fel újfent, hogy még ő okozott fejfájást nekünk, pedig még színésznek is pocsék.
- Nem, sajnos ez most nem opció... Maga itt marad, és amint csillapodik a hóesés, és szánkó képes lesz az időjárás, megy a dlliházba a nyomozó kíséretével. - mosolygom bájosan, megpaskolva a térdét, hogy egy percig se aggódjon, hogyan és miként fog megszökni.
- Ó, hidd el nekem, baba. Nem csak gyanakodnak majd, de tudni fogják, hogy gyilkos vagy. Teszek róla. Emiatt ne aggódj. Aztán ha kisütik az agyad, még hálás is leszel, mert ott még a valagad is kitörlik... - teszem hozzá, bár nem az én dolgom meggyőzni. Meg senkinek sem. Ez lesz és kész. Aztán felkeltem mellőle.
- Igen, nos, pont így beszél egy betoji is... Imádni fogják a nagy darab, hibbant gorillák azt a nagyarcát. - vigyorodom el, és hogy értse mire gondolom kézzel imitálom is a kézimunkát. - Tudja, hogy legyen mire ráverni... - kacsintok felé, aztán ki is lépek tőle, mert ma még fel kell basznom másokat is, hogy ugyanígy csiripeljenek. De azért küldök a zárkához két rendőrt, biztiőrt vagy bárkit, aki megbízhatóan őrizni fogja, míg el nem viszik. Na meg visszavettem Clinttől a pisztolyt és szerezve egy öngyújtott rá is gyújtok.

Az étteremben én is kértem egy pohár kávét elvitelesre, mert hosszú lesz még a nap, viszont kell valami, amivel ébren tartom magam. Aztán odaléptünk a fickóhoz.
- Ó, nem. Ők lesznek, akik visszafognak, ha esetleg ütni készülnék. De jobb, ha tudja, még elég amatőrök. Egy-két pofon, biztos betalál majd. - felelek unott képpel, figyelmeztetve azért, hogy gondolja át miket beszél és hogyan. - Báj...? Ja, hogy őőő! - esik le, hogy kire gondol. Oké, ez még így vicces is volna, ha épp féllábbal nem akarna kómába esni csóri, szóval majd még ezért is jár a pofon, kispajtás.
- Ja, igen, én is pont így beszélek azokról, akikkel nincs semmi bajom... Pláne, ha nem is ismerem őket. - erősítem meg teljesen jogos igazát. Csak épp szarkasztikusan, szóval kb. nem.
- Aha, mert az emberek hátra felé szoktak fejelni. Maga fejjel lefelé nézi a kungfu filmeket is? - vonom össze kérdőn szemöldökeim. - Amúgy meg elég lazán veszi, hogy szanaszét gyilkolják az embereket itt? Nem fél, hogy egy alkalommal megakad a sütike a torkán? - vonom fel egyik szemöldököm kérdőn, bár az, hogy itt senki sem veszi komolyan a dolgot, azt mutatja, hogy nem kár értük. Roman után kéne nyomozni, meg a saját ügyem után. Ha Julian nem volna szarban, fognám magam és lelépnék, hagyva, hogy az itteniek oldják meg ezt a sok faszságot, elvégre van nekem ennél fontosabb dolgom is. Nem atombomba robbantás megakadályozása, de ennél jóval fontosabb.
- Szóval csicseregjen, mit keresett odakint? - kérdeztem, és miközben megérkezett a kávém én le is ültem vele szemben.

Kicsit sem volt szimpi a fickó, már a fizimiskája sem. Bár mondjuk nekem alapból is elég különc ízlésem van, hangulat függő ki jön be és ki nem. Van, mikor elég ha az exemre hasonlít, és mindegy milyen hülye. Biztos voltam benne, hogyha itt esetleg ártatlan is - amit erősen kétlek - akkor is vaj van a füle mögött.
- De, ha utána küldi valaki az öklét is, már nem lesz olyan könnyű... Ne tévesszen meg a látszat, itt most nincs jó és rossz zsaru trükk. Itt most "beszélj, vagy egy golyóval kevesebb lesz a pisztolyban is meg neked" szitu van. - feleltem, mert fenyegetésnek ezt még nem hívnám. Ráadásul nem vicceltem. Volt már szorult helyzet, amikor a nagy és bátor fiú igen csak hamar megtört, mikor orosz roulettezni kezdtünk a tökeivel.
- Aham, jó. De előre szólok, tudom hova kell lőni, hogy ne jusson messze, ha megpróbál átverni. - figyelmeztettem, mert kicsit sem szimpatizálok a stílusával. Bár meg lehet a gyilkosságok itt annyira hétköznapiak, hogy a bárban lévő pánik is csupán egyszeri és véletlen alkalom volt. A new yorkiak se normálisak, de ha öldösik az embereket az utcán, azért meghúzzák magukat. Ezek meg...
- Igyekezzen, nehogy a farkas ebédjévé váljon... - morgom oda, és néhány óvatos, de nagyobb korttyal le is tudom a kávét, amíg ő elnyammog azon a szaron. Ha még esetleg közben akadnak pár percem, csekkolom, hogy ki hívott korábban és miért. Az üzenet megnyugtató volt, csak épp nem kielégítő.
- Picsába, Roman... - morgom halkan, de már ellépve az asztaltól, hogy visszahívjam, aki előzőleg hívott. Aztán egy pár perces, pörgős, inkább utasításokból álló pofázást követően indulásra készen pillantottam a hülyegyerekre.

Gyanús volt ez már a kezdetektől fogva, bár a folyamatos vészmadárkodásom betudtam később a fáradságnak és annak, hogy ezek itt mind hibbantak, akik le se tojják, ha vihar vagy épp gyilkos negyedeli társaikat. Na már most így, hogy a picsába ne legyen gyanús mindenki? Végig a kezemben volt a pisztoly, mikor kiértünk a hidegbe, bár rá nem emeltem, de el sem engedtem, míg haladtunk. Sőt utána se szívesen.
- Nem az volt a kérdés, hogy hol, hanem, hogy mit? - morogtam türelmetlenül, és szinte biztos voltam benne, hogy nem a fülével van baj, hanem az agyával, ha azt hiszi, nem fogom agyonlőni, amint okot nem ad rá. A barlangra néztem, és már épp kérdőre vontam volna az idiótát, mikor megjelent egy újabb ismerős arc, de ezúttal pénz vagy kulcsok, esetleg kellemesen hangzó ígéretek helyett puskával. Meglepődtem? Nem... ma már ezen biztosan nem. Én a barlanghoz vezető idiótára fogtam a pisztolyom, míg a másik ránk vagy rám.
- Ugye tudják, hogyha meg is ölnek, akkor sem jutna semerre. Én nem egy mezei kis rendőrőrsről jöttem el. Mindig minden lépésemről tudnak a nagy kutyák és kizárt, hogy ne lépjenek ezek után a maguk nyakára. S mindezt néhány ócska érméért? Sosem fogom megérteni a férfi agyat... - sóhajtom, de végül leengedem a pisztolyt. Mi mást tehetnék? Azért a civileket nem öletném meg, bár tartok tőle, ez eztán sem az én választásom lesz.
- Jah, de a barlangban már simán, nem igaz? Még is mi a biztosíték, hogy nem ott lőnek agyon? Na már most én miért ásnám meg a saját sírom, hm? Így is úgy is megölnek, hiszen, ha nem, maguk járnak rosszul... Szóval mi legyen? 10-20, rosszabb esetben 30 év börtön vagy kéz alatt folyó kivégzési parancs? - pillantok rájuk halál nyugodtan. Hát most hova idegeskedjek, nem? Nyilván nekik sem céljuk életben hagyni, ergo, egy irányú az út.
- És mi van, ha már úton a segítség? És nem... kurvára nem a maguké...
És mit még csak nem is a kis hortyogóra gondolok, aki beütötte a buksiját, hanem azokra, akikkel ténylegesen együtt dolgozom, és tekintettel a sok nyakamba zúduló szarral, nem féltem némi támogatást kérni, ha már itt a kamerákra is sajnálják a pénzt. Mondjuk legfőképpen az elmeroggyant miatt hívtam őket, de nem baj, ha időben megérkeznek és leszerelik a kiskutyákat is itt.

Hát akkor nagyon nagy pechje van. - jegyzem meg egy fél oldalas mosollyal, mert mit tagadjam, hisz eddig is nyilvánvaló volt, hogy nagy a pofám. És ez még semmi ahhoz képest, amikor Romannal vitatkoztunk össze. Emlékszem egyszer úgy eldurvult késő éjjel a dolog, hogy én végül nyakon szúrtam egy drogos tűvel, ő meg önvédelemből(?) - s mert akkor sem volt józan - lefejelt. Mindketten kidőltünk pár órára, de után minden happy volt. Igaz, nekem volt egy baszott nagy folt a homlokom közepén, ő meg mindenhol a Tapsi Hapsit látta, míg ki nem ürült a szervezetéből a cucc.
- Ó, azért a nyomkeresőkutyáknál kicsit jobb módszereink vannak. - ingatom fejem, bár nem a meggyőzésük a célom, hiszen, ha jönnek, úgy is látni fogják, ha meg nem, fölösleges erősítgetnem, elég, ha én tudom.
- Megegyezni? Kétlem. Egyikünk sem enged, akkor meg, hogyan? Alapból sem túl sportszerű ez az egész. Vagy ennyire nem biztosak benne, hogy maguk férfiak letudnának nyomni minket puska nélkül? Megjegyzem megértem félelmeik. Kínos is, ha egy nő veri laposra a férfit. - bólogatok belátóan, hiszen milyen gáz volna már még a haverjaik előtt is, hiába marad bizalmas a részükről. Eddy megjegyzését hallva megfordultam felé laposakat pislogva.
- De maga még sem ereszti le a puskát. Azért ott van magában a félsz, hogy még nagyon beszophatja. És fogja is... - bólogatok nagyokat. Mélyet sóhajtok, mert így meg faszán halálra fagyunk. Mondjuk legalább velük együtt. Szemeim forgatva indulok meg végül a barlang felé.