Gina egyáltalán nem fogott gyanút Jenna szavait hallva, Clint viszont jót mosolygott, hiszen tudta az igazságot. A bomba titkárnő bólintott, közben a hadnagy is megérkezett, aki egyébként nem értette mi lehet a nagy ellenszenv oka, amit Jenna iránta érez. Betudta annak, hogy Roman miatt haragszik és kialvatlan, de egyébként neki sem sok kedve volt a feszültséghez, így inkább tovább állt Edwardhoz. A csipet csapat folytatták útjuk, ám Clint és Gina megmaradt inkább Jenna mögött. Valahogy egyiküknek sem akaródzott túl közel merészkedni ahhoz az őrülthöz. Inkább megmaradtak a távolban amögött, akinél fegyver is van. Hiába volt Sebastianon bilincs, megvolt rá az esély, hogy még ígyis veszélyes a pasas.
Az emlegetett szörnyeteg Jennára emelte pillantását a sarokban ülve. Láthatóan hidegen hagyta minden fenyegetés és a sötét jövő leírása, ami esetleg rá várhat. - Így én is bátor lennék. Abban a tudatban, hogy valakin bilincs van, nálam pedig pisztoly és nem árthat nekem. Így én is jártatnám a szám. Milyen kár, hogy nem fordított helyzetben vagyunk, igaz? Tudja... itt nem öltem meg senkit. Igaz, Amerikában sok embert megöltem pusztán szórakozásból, vagy épp bosszúból, de itt Svájcban az egyetlen bűnöm, hogy magára támadtam és kabátot loptam egy leütött fazontól. Nem félek a börtöntől, sem a pszichiátriától. Vannak rosszabb dolgok is az életben. De elmondhatom miért vagyok itt és mit tudok. Látom nagyon megviselik az események. Látom, hogy nem aludt már jó ideje és csak rohan egész nap. A munka gyilkos tud lenni, tudom jól. Nagyon feszült igaz? Ha lehetne, már engem is lelőtt volna, mint egy kutyát, de nem teheti meg. Ez az én szerencsém - mosolygott pimaszul. - Sebastian azért jött Svájcba, hogy a likantrópiás betegeket tanulmányozza. Itt fenn a hegyen él valaki, aki ebben a betegségben szenved, fenn a hegyen. Bezárva. De nem önként jött. Meghívták. Egy Dr. Henderson Forman nevű orvos küldött neki meghívót, itt van a zsebében, vegye el, nem bántom - mondta és kivette, tényleg nem bántotta. Gina alig hitt a fülének. - Dr. Henderson? Magát? - hitetlenkedett. - Igen. A férfi azt mondta, a beteg a rokona. Sebastian szakértője a mentális betegségeknek, a legtöbb gyógyszert ezekre a betegségekre fejleszti. Rengeteg ázsiai növényt használ, különleges alapanyagokat keletről. Henderson doktor kérte meg rá, hogy találjon valami megoldást, egy gyógyszert, ami segíthet a rokonán. Ő pedig munkához is látott. De tényleg nem öltem meg senkit, kisasszony. Hagytam őt dolgozni, ő pedig nem igen ment emberek közé. Időnk nagy részét a szobában töltöttük, néha találkozott Hendersonnal, de semmi több. Ez egy idegen ország, hölgyem. Lehet gyilkos vagyok, de nem bolond. Nem öltem meg senkit itt. New Yorkot már jól ismerem, tudom a jogrendszert, ismerem a terepet, ismerem a helyi viszonyokat, tudom meddig mehetek el és hol, de itt, távol az otthonomtól nem kockáztatok. Tudom jól, magára támadtam, de elgurult a gyógyszerünk és nem volt kontroll. Éppen ezért, itt vigyáztunk, hogy ne történhessen ilyen.
A vér íze bennem él az örök éj az én világom Elveszett lelkek suttogása, a szívem hideg, a testem átok Átkozott álmok, örök kín, a vörös vér, mi engem hív
Ha a körülmények is adottak lettek volna, még el is képzeltem volna a helyzetet, mint valami sorozatbeli kihallgatást. De a rögtönzött zárka, a civil ruhás megbilincselve és a sarokban ülve, inkább nézett ki úgy, mint valami szerencsétlen áldozat, akit majd egy magasabb célért szeretnénk feláldozni. Sanszos, hogy ez az ő fejében éppen fordítva történt volna meg. Eleinte tartottam a távolságot, úgy hallgattam. - Naaa... azért ne menjünk annyira messzire... nem rég én voltam fegyvertelen, míg magánál ott volt egy asztal... szóval, ez bizony most is igazságos. - vonok vállat, ingatva mutató ujjam. Gondoltam el poénkodunk még egy darabig a másik szidalmazásán, de meglepetésemre szinte tétovázás nélkül vallott be gyilkosságokat. Azon nem lepődtem meg, hogy könyékig véres a keze, bármilyen csúnyán is hangzik, anélkül, hogy nekem rontott volna, valahogy... elég ránézni. Az viszont igen csak nagy meglepetés volt, hogy milyen cserfes volt. - Egy leütött fazontól? Mármint, akit maga ütött le, ugye? De végülis mindegy, mert a cserben hagyás is épp akkora bűn. - teszem csípőre kezeim, miközben beszélek, s mivel, hogy úgy tűnik hármunk közül jobbára csak én fogok beszélni, előrébb is lépek. - Még belefér egy kevéske, már megszoktam. - vontam vállat. Aztán egyik szemöldököm felvonva hallgattam tovább. - Ami késik, nem múlik... - felelem vissza szintén pimaszul visszamosolyogva. Nem lesz mindig ekkora mázlija. Ha más nem maradandót is okozhatok, az is valami. De idegesítsen még egy kicsit, és lehet én is megpróbálok súlyzózni az egyik székkel, és megnézni, mennyire kompatibilis a buksijával. Története pedig valamivel hihetőbbnek hatott már, noha azt kell mondjam, lassan már én magam sem tudom mi hihető és mi nem. Egy ideig hezitáltam, végül kivettem a pisztolyom és átadtam Clintnek. - Azt mondta tud lőni. Szóval legyen résen... - szóltam rá, miközben két ujjammal is mutattam a szemeimre majd az övéire, miközben bementem az elkerített ideiglenese zárkába és leguggoltam, hogy kivegyem a kis hisztis zsebéből a meghívót, aztán leültem mellé - kicsivel odébb tőle - és átnéztem a levelet. A szöveg alátámasztotta az elmondottakat, de ez akkor is csak arra magyarázat, hogy miért jött ide. Attól még simán lehet gyilkos, vagy használhatja fel a meghívást valami sötétebb ügylet lebonyolítására is. A szöveget vizslatva hallgattam, a "kisasszonynál" még oda is pillantottam. Ezt nevezem! Még mindig nem tűnik normálisnak, nem olyan régen pedig még leribancozott, most pedig már kisasszony vagyok.- Ha ennyire szakembere a mentális szarságoknak, akkor veled miért nem kezdett semmit? - hunyorgok felé gyanakvóan, mert a két dolog igen ellent mondásos azért. Számomra legalábbis. Hölgyem?! Még a végén zavarba hoz és bűntudatot kelt, amiért az előbb arról fantáziáltam, hogy még a hullájába is bele eresztem a maradék golyót. Biztos, ami biztos, a zombiknál se tudni sose. - Jogrendszer? Határok? Az ölés mióta számít törvényesnek? Akár New Yorkban... - húztam a szám, mert bevallom kicsit nehéz volt kibogozni arról, amiről beszél. Elválasztani két személyiséget is. Nem azt mondom, hogy nem hiszek ezekben a szarságokban, pláne, hogy videón keresztül magam is láttam, de akkor is. Két különböző személy egy testben? Ne máár... Ezt én is eltudom játszani... A levelet, ha tudtam, visszaraktam a zsebébe, mert nincs okom megtartani, hasznosnak sem bizonyult a gyilkosságok terén. - Ha maga ennyire haszontalan kettejük közül... minek van? Láthatóan csak a hátránya van... - nem mondom, hogy próbálom megérteni, mert egyrészt továbbra is humbugnak tartom, de hátha van rá hihető magyarázata.
- Igaza van, fordult a kocka, most visszakapom, amit én adtam. És még így is szerencsésnek mondhatom magam, hiszen, amikor én voltam "felfegyverkezve" én bántottam volna, maga viszont csak önvédelemből tartja magánál. Szóval hálás is lehetek, hogy nem él vissza a helyzettel - nyugtázta simulékony, már-már hízelgő módon. - Én ütöttem le, így van - vont vállat. - De tudja ezek a farkastörvények, amikre a létünk épül. Emiatt nem kérhetek bocsánatot. Vagy ő, vagy én. És azt gondolom, hogy az ember mindig maga mellett dönt, ha a léte a tét. A mesedélutánt mindenki csendben hallgatta. Ki hitte-ki nem, hogy a fickó igazat mond. Egy módon lehetett csak az igazat megtudni, ha megnézik a levelet. Nameg azért jó lett volna tudni, Henderson megerősíti-e az igazat, csakhogy a doktor szőrén-szálán eltűnt. Clint átvette a pisztolyt, bólintott és Sebastianra szegezte, aki teljesen nyugodtan, üresen pillantott a pisztolyra. Mintha csak a jövőt próbálná megjósolni a fegyverből. A levél hamarosan vissza is került a gyógyszerész zsebébe, aki a kérdésen mosolyogva illegette fejét. - Mmmm. Én nem vagyok betegség, ne beszéljen így rólam - respektálta és bár nem dühöngött és nem szólt durvát, a tekintetével már megölte Jennát, amiért így beszélt róla. - Tőlem nem fog tudni olyan könnyen megválni, mint azt egyesek hinnék. Több vagyok én annál, mint holmi képzelgés. Kár lenne próbálkozni. A férfi további mondandói úgy tűnt zavart keltettek Jennában, aki nem tudta hová tenni a hallottakat és visszakérdezett. - Nem, félre értett engem. Egy percig sem tartom törvényesnek a gyilkosságot, egyszerűen csak tudom meddig ér a takaróm. Ismerem a lehetőségeimet, a vadászterületemet és tudom hol-mire-kire számíthatok. Csupán erre céloztam. És ismerem a következményeket. Tudom mit engedhetek meg magamnak, hogy a tetteim ne szúrjanak szemet. Megvannak a módszereim. Hát ezen Clint és Gina is alaposan ledöbbent és kicsit még paráztak is. Cseppet sem volt bizalomgerjesztő, ahogy beszélt, a belőle sugárzó irreális nyugalom és hűvösség pedig őket is megborzongatta. - Hogy én? Nade kérem - mosolygott elnézően. - Épp fordítva. A doki van csak hátrányomra, nekem. Az életének nincs túl sok értelme, egyedül azért élhet, mert én is csak az élete árán élhetek. Kell a teste, hogy élhessek, de az élete semmit sem ér nekem és sokak mások számára sem. Egyedül azért kellett megszületnie, hogy engem életre hívhasson. Én vagyok az, aki mindig is ő volt, csak nem tudott róla. Én vagyok a teste igazi gazdája, ő nem való semmire.
A vér íze bennem él az örök éj az én világom Elveszett lelkek suttogása, a szívem hideg, a testem átok Átkozott álmok, örök kín, a vörös vér, mi engem hív
Hát ez látod pontosan így van... De előbb vagy utóbb, úgy sem bírsz majd magaddal, és akkor sajnos kénytelen leszek használni önvédelemből. De ne aggódj... baszott jól célzok... - pillantok fel rá ismételten pimasz mosollyal, hogy érzékeltessem, nagyfiúskodhat, de akkor könnyen pórul jár. Aztán szemeim forgatva hallgatom. - Ahh, már megint ezek a farkasos faszságok... - sóhajtom nem tetszésem kifejezve. - Tudod, maradhattál volna a seggeden is a jó kis meleg panzióba, de te nem bírtál magaddal... Szóval szó sincs itt farkastörvényekről... Bár jobb lett volna, ha nincs is ott senki és az idő a töltényt is megspórolta volna nekem, de ilyen a mi szerencsénk... - szusszantam egyet, miközben cigi után kotorásztam a saját zsebemben. - De azért ne szomorkodj... szeretném, ha tudnád, hogy rád mindig lesz egy golyó abban a pisztolyban... - mosolyogtam rá bájosan, szabad kezemmel meg is paskolva finoman a képét. - Hát mentálisan egészségesnek sem hívnálak... - pislogtam rá laposakat, majd kicsit közelebb hajoltam. - De köztünk legyen szólva, itt már szinte senki sem az. - emelkedtem vissza a suttogás után. - Lassan úgy érzem magam itt, mint Alíz Csodaországban. - Jaaa, perszee... szerencsére már a legtöbb rákra is van gyógymód, és hidd el, egy kis elektrosokkal tőled is elköszönhetnénk... Balszerencsédre, ahová majd eztán mész, ott van is erre lehetőség... de nyugiii... kapsz görcsoldót, hogy össze ne hugyozd magad... bocs, akarom mondani a barátod, vagy testvéred, vagy tököm tudja kit képzelsz magad mellé... - találtam végül egy szálat a zsebembe. Jó, hát kicsit megtört, és elég nyomorultúl festett, de ez is valami. - Vadászterület... - hümmögök rá elismerően, ahogyan kifejezi a gyilkosság helyszínét. - Mondjuk én a helyedben már csak múlt időben beszélnék... tekintve, hogy ahová zárnak, max az ágyban hagynak majd egyedül... talááán... - viccelődöm. Vagy nem. Ki tudja, ott is mit művelnek azokkal a szerencsétlenekkel. Kíváncsi voltam ő hogy látja magát, bár nem mint orvos, mert ahhoz nem értek. De meglepően megalázóan beszélt saját magáról. - Hát nem tom... Én úgy látom, hogy a másikat jobban csípi a világ... és ahogy mondtad, amíg ő dolgozik és hasznossá válik a társadalomban, te csak "hagyod dolgozni". Kisöcsinek is szar lehet lenni, de neked még annyi sem jutott... Még saját árnyékod sincs... de szar lehet... Vajon hányan vesznek észre és hányan őt...? Ne válaszolj... szerintem mindketten tudjuk a választ... elvégre te még az álarc mögött is csak bújkálsz... nagyon gáz, de megértem, hogy is tudnál előjönni, hiszen... nem létezel... - kelek fel, mert öngyújtót viszont nem találok, anélkül meg nem lehet cigizni. Ha csak nem tart vissza kilépek tőle és még utoljára visszafordulok. - Tudod, erről eszembe jutott egy faszán humoros példa, amikor bőg a beteg a dokinak, hogy úgy érzi, ő egy senki, mire a doki: akkor gondoljon arra a szerencsétlen gyógyszerészre, aki azt hitte ő Piroska és a farkas. - mosolyodom el, és közben eszembe jut még egy, ahol a vámpír a tükörbe néz, de nem látja magát, ahogy biztosan ő sem, de ezt már nem osztom meg, mert a végén még megharagszik és elkezd nekem itt hisztizni.
- Hiú ábránd azt hinnie, hogy azzal a pisztollyal kárt tehet bennem. De ha önt megnyugtatja a gondolat, tegyen úgy. Én nem állom útját benne - mondta könnyedén, aggodalom nélkül. - Én maradtam volna, de maga nem hagyott nekünk nyugtot. Ha Sebastian kérésének eleget téve békén hagytál volna minket, most nem lennénk ebben a kellemetlen helyzetben. Mi a magunk dolgával törődnénk, ahogy maguk is. De helyette csak nem maradt nyugton, inkább ránk szállt. Magára vessen. Egy rövid ideig a cigi utáni kutatást figyelte, majd lemondóan sóhajtott, a megjegyzésre pedig elmosolyodott. - Milyen nagy lelkű maga, hölgyem. Szinte meg sem érdemlem a figyelmességét. Nade akkor Alíz, most mit szándékozik tenni? Visszamegy Vigyorihoz, hogy segítsen megtalálni A Kalapost? - nevetett. - Oh, hogy úgy... nem, ne haragudjon, de én nem leszek már itt, mikor jönnek értem, hogy elszállítsanak - felelte modoros pillantással, úri hangnemben. - Mire értem jönnek, már rég a Maldív-Szigeteken fogok pihenni, de köszönöm a lehetőséget. Tudja, én még jó ideig szabad lábon leszek és, amíg Sebastian itt van nekem, az emberek gyanakodni sem fognak rá, hogy ki rejtőzik a háttérben. Jenna okfejtésére csak morcos, de elnéző arcot vágott. - Nade kisasszony. Nekem pont az a jó, ha őt látják. Nem keresem a rivalda fényt, nem kenyerem elől lenni. Nekem ő egy tökéletes álca. Amíg őt látják az emberek, addig nekem csak jó. Majd lecsapok, ha alkalmas. Sebastian a tökéletes fal, ami mögött elrejtőzködhetek és lesből támadhatok.
Mindeközben a panzió egy másik pontjában Carver egy kávéval a kezében ácsorgott az ajtófélfának dőlve és az embereket szemlélte, mintha csak abban reménykedett volna majd megvilágosodik és minden bizonyíték megterem majd. Bele-bele kortyolt a bögrébe és morfondírozott, majd az ablakhoz ment és kipillantott rajta. A vihar lassan csitulóba volt, így azon tipródott vajon vissza menjenek-e Berndbe, vagy maradjon? Lehet itt többet tudna segíteni, mint az iroda melegéből. Egyszer csak az egyik rendőr ment oda hozzá és valamit elsutyorgott, Carver pedig megindult megkeresni engem.
Míg Carver engem keresett, addig a csipet-csapat tovább állt és Friedmant keresték, aki az étteremben süteményezett, ám néha-néha ásított is, mintha fáradt lenne, ám egy kávéval ő maga is megpróbálta elnyomni álmosságát. Mikor a nő csatlakozott hozzá meglepetten pillantott fel. - Nocsak. Új barátok? - kérdezte. - Hol hagyta a cingár bájgúnárt? - kérdezte pimaszul. Természetesen tudta, de nehezen állta meg, hogy ne élezze rajta a nyelvét. - Még kérdi? Gondolom maga tette vele, ha ennyire élvezi a helyzetet! - háborgott Gina, de Clint a vállára fogott és lecsitította. - Hogy én? - kérdezte meglepetten. - Egy ujjal sem nyúltam hozzá. Miért tettem volna? Nekem nincs semmi bajom vele, nem is igen találkoztunk. Persze mosolyogtat a gondolat, de magának kereste. Biztos annyit ivott, hogy lefejelt valamit és kiterült. Az a pasas úgy issza a whiskeyt, mint más a Pepsit. Szerintem csak leitta magát és lefejelt egy jégcsapos faágat, aztán elájult. De nem is az én dolgom.
A vér íze bennem él az örök éj az én világom Elveszett lelkek suttogása, a szívem hideg, a testem átok Átkozott álmok, örök kín, a vörös vér, mi engem hív
Ja, perszeee, igazad van, bocs... elfelejtettem, hogy te csupán egy árnyék vagy... vagy még az se. Tulajdonképp egy képzelt betegség. Még egy szemölcs is veszélyesebb nálad. - sóhajtottam lemondóan, de azért el nem vetve a lehetőséget. Nyilván tudni kell szemet hunyni a felett, hogy hiába van egy - kicsit sem bájos - jobb oldala, attól még öl, gonosz, és mivel a börtönben nincs helye, szerintem a föld alatt lesz neki a legjobb. Én pedig szívesen hozzásegítem. - Ja, igen, gondolom kimentél volna és leöltél volna még egy-két hóviharban táncikálót. Ja, hát sokkal jobban hangzik... - nézek rá sokatmondó fejjel. Kétlem, hogy ne így lett volna. Ha nálam nem tudta visszafogni magát, másnál miért tette volna? A válaszban nincs semmi bonyolult. Egyszerűen hazudik. - Legalább ki bújt a szög a zsákból, de amúgy meg... még is mióta helyes dolog egyből levadászni azt, aki kicsit unszimpi... ha én is így tennék, már legalább ötször halott lennél... - húzom szám csak a tisztázások végett, és ez úton döntök úgy, hogy rágyújtok. Nem vagyok nagy dohányos, de a sármos kisfiú mellett, úgy hozzá szoktam, hogy félóránkként füstölünk, hogy most már nélküle is kell. - Látod? Mondtam én, hogy kettyós vagy... Azt sem tudod, hogy tegezz vagy magázz. Játszod itt a tudathasadásost, de még egy szerepet sem tudsz eljátszani... - sóhajtok fel újfent, hogy még ő okozott fejfájást nekünk, pedig még színésznek is pocsék. - Nem, sajnos ez most nem opció... Maga itt marad, és amint csillapodik a hóesés, és szánkó képes lesz az időjárás, megy a dlliházba a nyomozó kíséretével. - mosolygom bájosan, megpaskolva a térdét, hogy egy percig se aggódjon, hogyan és miként fog megszökni. - Ó, hidd el nekem, baba. Nem csak gyanakodnak majd, de tudni fogják, hogy gyilkos vagy. Teszek róla. Emiatt ne aggódj. Aztán ha kisütik az agyad, még hálás is leszel, mert ott még a valagad is kitörlik... - teszem hozzá, bár nem az én dolgom meggyőzni. Meg senkinek sem. Ez lesz és kész. Aztán felkeltem mellőle. - Igen, nos, pont így beszél egy betoji is... Imádni fogják a nagy darab, hibbant gorillák azt a nagyarcát. - vigyorodom el, és hogy értse mire gondolom kézzel imitálom is a kézimunkát. - Tudja, hogy legyen mire ráverni... - kacsintok felé, aztán ki is lépek tőle, mert ma még fel kell basznom másokat is, hogy ugyanígy csiripeljenek. De azért küldök a zárkához két rendőrt, biztiőrt vagy bárkit, aki megbízhatóan őrizni fogja, míg el nem viszik. Na meg visszavettem Clinttől a pisztolyt és szerezve egy öngyújtott rá is gyújtok.
Az étteremben én is kértem egy pohár kávét elvitelesre, mert hosszú lesz még a nap, viszont kell valami, amivel ébren tartom magam. Aztán odaléptünk a fickóhoz. - Ó, nem. Ők lesznek, akik visszafognak, ha esetleg ütni készülnék. De jobb, ha tudja, még elég amatőrök. Egy-két pofon, biztos betalál majd. - felelek unott képpel, figyelmeztetve azért, hogy gondolja át miket beszél és hogyan. - Báj...? Ja, hogy őőő! - esik le, hogy kire gondol. Oké, ez még így vicces is volna, ha épp féllábbal nem akarna kómába esni csóri, szóval majd még ezért is jár a pofon, kispajtás. - Ja, igen, én is pont így beszélek azokról, akikkel nincs semmi bajom... Pláne, ha nem is ismerem őket. - erősítem meg teljesen jogos igazát. Csak épp szarkasztikusan, szóval kb. nem. - Aha, mert az emberek hátra felé szoktak fejelni. Maga fejjel lefelé nézi a kungfu filmeket is? - vonom össze kérdőn szemöldökeim. - Amúgy meg elég lazán veszi, hogy szanaszét gyilkolják az embereket itt? Nem fél, hogy egy alkalommal megakad a sütike a torkán? - vonom fel egyik szemöldököm kérdőn, bár az, hogy itt senki sem veszi komolyan a dolgot, azt mutatja, hogy nem kár értük. Roman után kéne nyomozni, meg a saját ügyem után. Ha Julian nem volna szarban, fognám magam és lelépnék, hagyva, hogy az itteniek oldják meg ezt a sok faszságot, elvégre van nekem ennél fontosabb dolgom is. Nem atombomba robbantás megakadályozása, de ennél jóval fontosabb. - Szóval csicseregjen, mit keresett odakint? - kérdeztem, és miközben megérkezett a kávém én le is ültem vele szemben.
- Magával meg mi történt? - kérdezte Carver meglepetten, mikor felébresztett, én pedig nagy vonalakban felvázoltam neki a velem történteket. - Magát tényleg üldözi a balsors, Carter. - Mi történt? - pislogtam fel rá kissé értetlenül. - Találtak egy fickót az egyik krátertóban megfagyva. A szemeim azonnal kipattantak és vissza tért belém minden erő. - Jenna tudja már? - Még nem, azt hiszem nem kedvel engem, magát kerestem inkább helyette. Ezen nem lepődtem meg, míg ő láthatóan nem tudta hová tenni azt, hogy a nőci miért nem szimpatizál vele. Na vajon? - Összekapom magam és mehetünk. A vihar? - Szépen csitul. Lassan lehet szélcsend lesz. Összekaptam magam, meleg ruhát vettem és Carver oldalán kimentünk a tóhoz, mely a művésztelep környékén húzódott meg. Alighanem a közeli folyó vize táplálta. - Tudták már azonosítani? - Még senki nem tud róla, egyedül az, aki megtalálta. Nora Portman. - Lance "felesége"? - Igen. Kezdett némi apróság körvonalazódni a fejemben, majd mikor megláttam a jégréteg alatt a férfit még inkább tisztult a kép. Nora azóta már nem volt sehol, tehát Carver a kikérdezés után elengedte, hogy menjen melegedni. Na igen. Melegedni... - Ez Henderson doktor - állapítottam meg, mire a hadnagy is felkapta a fejét. - Az a Henderson doktor? A telepről? - Igen. Ahogy elnézem, egy ideje már a víz alatt lehet. Ez a tó sem most fagyott be öt perce. Azt hiszem sejtem mi folyik itt. Kövessen - indultam meg a telep irányába.
Közben a panzióban Friedman sértett arccal szemlélte Jennát. - Vagy úgy. Értem - sóhajtott, ahogy tudatosult benne, Jenna nem partner ebben a humorban. - Ki tudja? Ha hátra tántorodik és elvágódik a jégen - latolgatta a lehetőségeket, majd a süteményre pillantott. - Alaposan megrágom az ételt. Még a puhákat is. - Rendben. Elmondom. De sokkal könnyebb, ha meg is mutatom. Kérem. Igya meg a kávét és jöjjenek ki velem. Odakinn meg fognak világosodni ön is, miért olyan értékes nekem a szabad levegő. Addig én is befejezem a magam adagját.
Kicsit sem volt szimpi a fickó, már a fizimiskája sem. Bár mondjuk nekem alapból is elég különc ízlésem van, hangulat függő ki jön be és ki nem. Van, mikor elég ha az exemre hasonlít, és mindegy milyen hülye. Biztos voltam benne, hogyha itt esetleg ártatlan is - amit erősen kétlek - akkor is vaj van a füle mögött. - De, ha utána küldi valaki az öklét is, már nem lesz olyan könnyű... Ne tévesszen meg a látszat, itt most nincs jó és rossz zsaru trükk. Itt most "beszélj, vagy egy golyóval kevesebb lesz a pisztolyban is meg neked" szitu van. - feleltem, mert fenyegetésnek ezt még nem hívnám. Ráadásul nem vicceltem. Volt már szorult helyzet, amikor a nagy és bátor fiú igen csak hamar megtört, mikor orosz roulettezni kezdtünk a tökeivel. - Aham, jó. De előre szólok, tudom hova kell lőni, hogy ne jusson messze, ha megpróbál átverni. - figyelmeztettem, mert kicsit sem szimpatizálok a stílusával. Bár meg lehet a gyilkosságok itt annyira hétköznapiak, hogy a bárban lévő pánik is csupán egyszeri és véletlen alkalom volt. A new yorkiak se normálisak, de ha öldösik az embereket az utcán, azért meghúzzák magukat. Ezek meg... - Igyekezzen, nehogy a farkas ebédjévé váljon... - morgom oda, és néhány óvatos, de nagyobb korttyal le is tudom a kávét, amíg ő elnyammog azon a szaron. Ha még esetleg közben akadnak pár percem, csekkolom, hogy ki hívott korábban és miért. Az üzenet megnyugtató volt, csak épp nem kielégítő. - Picsába, Roman... - morgom halkan, de már ellépve az asztaltól, hogy visszahívjam, aki előzőleg hívott. Aztán egy pár perces, pörgős, inkább utasításokból álló pofázást követően indulásra készen pillantottam a hülyegyerekre.
Miután elhagytuk a tavat elindultunk a telep irányába, majd megindultam a hegy felé oldalamon a hadnaggyal, közben a sziklák között nézelődtem. - Most mit keresünk erre, Carter? - Ha szerencsénk van, hamar megtudja. - Nem szeretem, ha titkolóznak előttem. - Barlangot. - Barlangot? Mégis milyen barlangot? - Ilyet! - mutattam a hegy felé, ahol egy méter magasságban egy nyílás húzódott meg. Egy peremen megkapaszkodtam és felhúztam magam, majd felsegítettem Carvert is. - Bármibe lemerem fogadni, hogy a panziónál nyílik a másik fele. Itt közlekedtek olyan vígan a gazemberek. És tudja mi lesz még itt? - Csak nem a batzen? - De igen! Szerintem itt kell lennie annak az antik svájci pénznek, amire gondolom többük foga is fáj.
Miközben mi a hadnaggyal szép ütemben haladtunk a barlangban Friedman is megindult Jennával és Clintékkel a sípálya felé, de nem igen beszélt semmit sem út közben. Clint szorosan Jenna mellett ment, Gina utánuk, legelöl a sort a szolizott vezette. - Már nem kell sokáig menni, hamarosan ott leszünk - mondta a férfi - erre! - mondta, majd fél úton lekanyarodott a hegy felé. - Erre jöttem el, itt a hegynél. Nézzék csak! - mutatta a barlangot, aminek a másik kijáratánál én és Carver szálltunk be. A barlang bejáratnál megjelent Lance Portman, kezében egy puskával és Jennára fogta. Gina háta mögül egy fa árnyékából és másik puskás jelent meg, Edward, a panzió igazgatója. - Most szépen induljanak meg fel a barlangba, de ne tegyenek hirtelen mozdulatot. Szerintem nem tudna olyan könnyen leszerelni mindhármunkat időben. Nem szeretném a havat a maguk vérével befesteni - mondta Edward hátulról, Lance pedig kacsintott. Ha esetleg Jenna mászni kezdett a barlang felé, Lance úgy hátrált, hogy ne kerüljön a közelébe. Nem volt kezdő. Ha Jenna így tett, Clint és Gina is mászni kezdett, Edwarddal és Friedmannal a hátuk mögött.
Gyanús volt ez már a kezdetektől fogva, bár a folyamatos vészmadárkodásom betudtam később a fáradságnak és annak, hogy ezek itt mind hibbantak, akik le se tojják, ha vihar vagy épp gyilkos negyedeli társaikat. Na már most így, hogy a picsába ne legyen gyanús mindenki? Végig a kezemben volt a pisztoly, mikor kiértünk a hidegbe, bár rá nem emeltem, de el sem engedtem, míg haladtunk. Sőt utána se szívesen. - Nem az volt a kérdés, hogy hol, hanem, hogy mit? - morogtam türelmetlenül, és szinte biztos voltam benne, hogy nem a fülével van baj, hanem az agyával, ha azt hiszi, nem fogom agyonlőni, amint okot nem ad rá. A barlangra néztem, és már épp kérdőre vontam volna az idiótát, mikor megjelent egy újabb ismerős arc, de ezúttal pénz vagy kulcsok, esetleg kellemesen hangzó ígéretek helyett puskával. Meglepődtem? Nem... ma már ezen biztosan nem. Én a barlanghoz vezető idiótára fogtam a pisztolyom, míg a másik ránk vagy rám. - Ugye tudják, hogyha meg is ölnek, akkor sem jutna semerre. Én nem egy mezei kis rendőrőrsről jöttem el. Mindig minden lépésemről tudnak a nagy kutyák és kizárt, hogy ne lépjenek ezek után a maguk nyakára. S mindezt néhány ócska érméért? Sosem fogom megérteni a férfi agyat... - sóhajtom, de végül leengedem a pisztolyt. Mi mást tehetnék? Azért a civileket nem öletném meg, bár tartok tőle, ez eztán sem az én választásom lesz. - Jah, de a barlangban már simán, nem igaz? Még is mi a biztosíték, hogy nem ott lőnek agyon? Na már most én miért ásnám meg a saját sírom, hm? Így is úgy is megölnek, hiszen, ha nem, maguk járnak rosszul... Szóval mi legyen? 10-20, rosszabb esetben 30 év börtön vagy kéz alatt folyó kivégzési parancs? - pillantok rájuk halál nyugodtan. Hát most hova idegeskedjek, nem? Nyilván nekik sem céljuk életben hagyni, ergo, egy irányú az út. - És mi van, ha már úton a segítség? És nem... kurvára nem a maguké... És mit még csak nem is a kis hortyogóra gondolok, aki beütötte a buksiját, hanem azokra, akikkel ténylegesen együtt dolgozom, és tekintettel a sok nyakamba zúduló szarral, nem féltem némi támogatást kérni, ha már itt a kamerákra is sajnálják a pénzt. Mondjuk legfőképpen az elmeroggyant miatt hívtam őket, de nem baj, ha időben megérkeznek és leszerelik a kiskutyákat is itt.
- Maga nagyon sokat kötekszik és kérdez. Nem szeretem az ilyet. A csendes és szolid nőket jobban kedvelem - pimaszkodott vele a férfi. A nő megjegyzése nem foglalkoztatta különösebben, mintha nem is érdekelné, vagy nem hinné el, hogy tényleg egy valamire való rendőrségről származik, vagy magasabb pozícióról. De tán annyira magabiztos, hogy ha jelvényt is rántana sem hinne benne, hogy valami olyan történhetne, ami az ő sikerüket negatívan befolyásolná. - Nem aggódom, itt a nyomkereső kutya sem fog magára bukkanni. A puskát tartó Lance ugyan nem engedte le a fegyvert, de elgondolkodott kicsit. - Biztosíték? Az bizony nincs. De bízom benne, hogy meg tudunk egyezni. Friedman legyintett egyet. - Azt hiszem nincs olyan helyzetben, hogy így jártassa a száját. Induljon meg. Maguk is - nézett Clinték felé. A mogorva művészettörténész valamit motyogott az orra alatt. - Nem értettem tisztán, Mr. Northman. - Jobb is. - Egy fél segítség nem jön - felelte a hátuk mögül Edward. - Csak a szája nagy.
Miközben ők beszélgettek, én és Carver egyre közelebb értünk a barlang belső része felé, ahol a falba, akár az aranytelérek, úgy voltak benőve az érmék, melyeket bonyolult berendezések sorával műtöttek ki a falból a gengszterek. Egy berendezés véste a falat, míg egy másik gép az érméket tisztította meg a rájuk rakódott kőmaradványoktól. Minden bizonnyal valami vulkanikus tevékenység során kerülhetett az érme a megolvadt kőzetbe, amit Lance-ék most kiműtenek. - Ilyet se láttam még - állapította meg Carver. - Ilyet még én sem - simogattam meg a falat.
Hát akkor nagyon nagy pechje van. - jegyzem meg egy fél oldalas mosollyal, mert mit tagadjam, hisz eddig is nyilvánvaló volt, hogy nagy a pofám. És ez még semmi ahhoz képest, amikor Romannal vitatkoztunk össze. Emlékszem egyszer úgy eldurvult késő éjjel a dolog, hogy én végül nyakon szúrtam egy drogos tűvel, ő meg önvédelemből(?) - s mert akkor sem volt józan - lefejelt. Mindketten kidőltünk pár órára, de után minden happy volt. Igaz, nekem volt egy baszott nagy folt a homlokom közepén, ő meg mindenhol a Tapsi Hapsit látta, míg ki nem ürült a szervezetéből a cucc. - Ó, azért a nyomkeresőkutyáknál kicsit jobb módszereink vannak. - ingatom fejem, bár nem a meggyőzésük a célom, hiszen, ha jönnek, úgy is látni fogják, ha meg nem, fölösleges erősítgetnem, elég, ha én tudom. - Megegyezni? Kétlem. Egyikünk sem enged, akkor meg, hogyan? Alapból sem túl sportszerű ez az egész. Vagy ennyire nem biztosak benne, hogy maguk férfiak letudnának nyomni minket puska nélkül? Megjegyzem megértem félelmeik. Kínos is, ha egy nő veri laposra a férfit. - bólogatok belátóan, hiszen milyen gáz volna már még a haverjaik előtt is, hiába marad bizalmas a részükről. Eddy megjegyzését hallva megfordultam felé laposakat pislogva. - De maga még sem ereszti le a puskát. Azért ott van magában a félsz, hogy még nagyon beszophatja. És fogja is... - bólogatok nagyokat. Mélyet sóhajtok, mert így meg faszán halálra fagyunk. Mondjuk legalább velük együtt. Szemeim forgatva indulok meg végül a barlang felé.
Kezdőlap
Gina egyáltalán nem fogott gyanút Jenna szavait hallva, Clint viszont jót mosolygott, hiszen tudta az igazságot. A bomba titkárnő bólintott, közben a hadnagy is megérkezett, aki egyébként nem értette mi lehet a nagy ellenszenv oka, amit Jenna iránta érez. Betudta annak, hogy Roman miatt haragszik és kialvatlan, de egyébként neki sem sok kedve volt a feszültséghez, így inkább tovább állt Edwardhoz.
Ha a körülmények is adottak lettek volna, még el is képzeltem volna a helyzetet, mint valami sorozatbeli kihallgatást. De a rögtönzött zárka, a civil ruhás megbilincselve és a sarokban ülve, inkább nézett ki úgy, mint valami szerencsétlen áldozat, akit majd egy magasabb célért szeretnénk feláldozni. Sanszos, hogy ez az ő fejében éppen fordítva történt volna meg. Eleinte tartottam a távolságot, úgy hallgattam.
Hát ez látod pontosan így van... De előbb vagy utóbb, úgy sem bírsz majd magaddal, és akkor sajnos kénytelen leszek használni önvédelemből. De ne aggódj... baszott jól célzok... - pillantok fel rá ismételten pimasz mosollyal, hogy érzékeltessem, nagyfiúskodhat, de akkor könnyen pórul jár. Aztán szemeim forgatva hallgatom.
Ja, perszeee, igazad van, bocs... elfelejtettem, hogy te csupán egy árnyék vagy... vagy még az se. Tulajdonképp egy képzelt betegség. Még egy szemölcs is veszélyesebb nálad. - sóhajtottam lemondóan, de azért el nem vetve a lehetőséget. Nyilván tudni kell szemet hunyni a felett, hogy hiába van egy - kicsit sem bájos - jobb oldala, attól még öl, gonosz, és mivel a börtönben nincs helye, szerintem a föld alatt lesz neki a legjobb. Én pedig szívesen hozzásegítem.
- Magával meg mi történt? - kérdezte Carver meglepetten, mikor felébresztett, én pedig nagy vonalakban felvázoltam neki a velem történteket. - Magát tényleg üldözi a balsors, Carter.
Gyanús volt ez már a kezdetektől fogva, bár a folyamatos vészmadárkodásom betudtam később a fáradságnak és annak, hogy ezek itt mind hibbantak, akik le se tojják, ha vihar vagy épp gyilkos negyedeli társaikat. Na már most így, hogy a picsába ne legyen gyanús mindenki? Végig a kezemben volt a pisztoly, mikor kiértünk a hidegbe, bár rá nem emeltem, de el sem engedtem, míg haladtunk. Sőt utána se szívesen.