Azzal, hogy egyre dühősebb lesz rám, előttem állva, a pohárral a földön érzem rajta, hogy tényleg józanodik és nem csak a szája jár róla. Nem gyakran látom őt részegnek, az az igazság, hogy nem nagyon tudok róla semmit, azon kívül, hogy mi a kedvenc póza és, hogy mennyire szereti, amikor én irányítok, talán ezért sem tágít mellőlem, mindazok ellenére, hogy tudja, hogyan állunk. Bár elmondhatnám neki a dolgokat, amivel minden világosabb lenne és nem csak egy titok, amiről talán sosem fog majd tudni.
- Dawn Gilberson, mégis mi a fenét akarsz, ha ennyire józan vagy? - nem szemrehányóan kérdezem csak olyan óvatosan, a hangulatom, mint a hullámvasút, néha érzem, és tudom, hogyan kellene vele bánni, utána tudatosodik bennem, hogy ez nem lesz így jó és váltok, de ez a két érzés folyamatosan küzd bennem és már magam sem tudom hogyan kéne viselkednem vele, melyik lenne a helyes és melyik lenne a legésszerűbb az én élethelyzetemben.
- Ohh, szóval így állunk. - kacagok fel, amikor fenyegetőzik, hogy legközelebb nekem is visszanyaljon a fagyi, de tudom, hogy nem tud nekem ellenállni, ahogy én sem neki, de most azért több eszem van, mint vér a farkamban, hogy tudjak gondolkodni. - Akkor legközelebb csak a gondolatodra fogom kiverni. - súgom a fülébe a kis durcás megszólalására. Míg nem elég hamar lelombozza a másik téma a kedvem. Nem akarok neki a házasságom részleteiről beszélni, még nincs is miről, hiszen nem tartunk sehol, mégis megosztom vele, hogy nem önszántamból megyek bele az egészbe, nem mintha ehhez bármi köze lenne, mert amint Fabiola jön neki mennie kell, ez nem kérdés, csak akkor tudhatom biztonságban még akkor is ha az nekem nagyon de nagyon szar élet lesz azután.
- Baszki Dawn, nem akarok én mindenkit megfektetni, eszem ágában sincs vele bármit is kezdeni, az a nő nem a menyasszonyom, ő a barátom, akit el kell vennem, nem fogok neked magyarázkodni. - veszek egy mély levegőt, mert a dühöm nem neki szól, mégis felé irányítom, a dühöm az apám miatt van, aki belevitt ebbe az egészbe, mert én vagyok a legfiatalabb VIzzini, aki mozgatható, így nekem ez a sors jutott.
A kanapé tűnik a legjobb választásnak, ahol talán le tudok ereszteni, így oda sétálok vele, és leülök, ő meg hozzám bújva csatlakozik és nem hátrálok ki, először. De bele kell gondolnom, hogy ez milyen nehézségekkel fog járni, ha ezt hagyom neki, márpedig nem lökhetem el mindig, mert már nem csak róla szól a dolog, mert belerángatott és én hagytam magam. Aranyos, hogy azt hiszi meg tudja magát védeni, de ez már annyira nem a kispálya, hogy egy paprika spray életet menthet az utcán. Itt kemény fegyveres emberekkel van felszerelve az ellenségeim, akárcsak az én embereim, amiről nem tud, és a családom annyira befolyásos,  hogy ha megtudják,hogy a tervezett lagzi elmarad képesek lennének örökre megnehezíteni az ő és az én életemet is. A gondolattól, hogy baja lesz megrémülök, otthagyom a kanapén és szinte rá sem merek nézni, nem akarom a tekintetét látni, elég a hangját hallani és szinte bocsánatot kérve mondom neki, hogy ez nem az ő hibája, sokkal inkább az enyém, hogy ennyit engedtem, pedig nem lett volna szabad.
El kellene indulni aludni, itt ma már nem fogunk tudni dűlőre jutni, és itt a türelmem véges, és  a nagy számnak is elege van belőlem. Túl sok mindent mondtam el, amit nem kellett volna, ő mégsem engedi el a témát, vagy engem, mert szinte hallom, ahogy ellenkezik a kérdésével és elindult felém. Megáll előttem és megszólal, szavaitól mosoly húzódik a számra, mert ezt a Dawnt ismerem én, aki nem hagyja, hogy megmondják mit csináljon, inkább a sarkára áll, minthogy fájjon neki, ami tiszteletre méltó.
Megfogom az állát és egy kicsit megemelem, közelebb hajolok hozzá, az ajkaink majdnem összeérnek, de nem csókolom meg. - Nem foglak elhagyni, és te sem engem, elég nyilvánvalóvá tettem, hogy te innen nem mehetsz sehova, és nem azért mert birtokolni akarlak, ma nem, hanem azért mert szükséged van rám, és jobb ha tudod, hogy nem foglak cserbe hagyni soha. - a számat az övére tapasztom és a fenekénél fogva emelem az ölembe és viszem be az ágyra, már a sajátomba, óvatosan kerülök vele az ágyra. Őt lerakom rá én megszabadulok a felsőmtől és a nadrágtól, de az alsó nadrágom rajtam marad. Ma tartom magam a szavamhoz, és nem lesz semmiféle szex, de alvásnak sem kell lennie, ha úgy akarja, de egy zuhanynak nekem egészen biztos kelleni fog. - Vannak szar filmjeim, ha nem vágysz alvásra, de nem vagyok biztos, hogy én sokáig fogom húzni melletted. - hosszú napom volt és fáradt vagyok és összezavarodott. Leülök az ágyra közel húzom magamhoz a derekánál fogva, az ölembe ültetem. - Nem beszélhetsz rólunk senkinek, legyen ez akármi, Dawn meg kell ígérned, hogy ez köztünk marad, bármit is csinálunk, bármi is lesz ez, nem mondod el senkinek, mert onnantól nem foglak tudni megvédeni. Légy velem őszinte jó?- kérdezem, nem konkretizálom a dolgokat és a köztünk lévő kapcsolatot sem, mert határozottan változott, de nem fogom kimondani és még kimutatni sem, de ezt mindenképpen hallania kellett.

Adriano & Dawn

Határozottan mások voltak az elképzeléseim akkor, amikor az autóban szándékosan nem mondtam meg a saját címem. Mindenre fel voltam készülve de arra, hogy ilyen elutasító legyen velem, nem. Meg arra sem, hogy ennyire megalázzam saját magam a viselkedésemmel, mert mióta könyörgök én egy férfinak, hogy fektessen meg? Ha sikerül kijózanodnom, soha többé nem fogok alkohol inni, ebben biztos vagyok. Olyan, mintha össze csaptak volna a fejem felett a felhők, és eldönteni sem tudom, hogy a jót lássam a dologban, vagy inkább a rosszat. Talán nem vagyok most annyira formámban, mint amilyenben szoktam lenni, de tökéletesen értem, hogy miért nem akar a magáévá tenni. Mégis baromi rosszul esik amikor pucérra vetkezve magamra hagy abban a rideg szobában. Olyan, mintha arcon csapott volna valaki. Megalázónak érzem a helyzetet, és pont ezért határozom el, hogy minél hamarabb haza akarok menni, mert kezd egyre kellemetlenebb lenni ez az egész. Hamar a ruhámba bújva hagyom el a szobát, a nappalinál közlöm vele, hogy nem tervezek tovább itt maradni. Mégis megtorpanok amikor a pohár a földet éri, hangos csattanással. Általában szeretem, amikor haragot váltok ki belőle, olyankor mindig azt érzem, hogy fontos vagyok számára, de ez a harag, amit rajta látok most mintha más lenne, emiatt pedig én is dühös leszek. Főleg amikor közli velem, hogy nem juthatok ki a házból. Hát nem látja? Nem is akarok. Ha nem lenne folyamatosan ilyen lekezelő velem azóta mióta be ültem az autójába, akkor eszembe sem jutna haza menni. Hiszen gyűlölök otthon lenni. De az elutasítást sem szeretem. Főleg tőle nem. Épp ezért is veszem a bátorságot a fejéhez vágni, hogy semmibe veszi az akaratomat. Ha Ő akar dugni az rendben van, ha meg én, akkor az nem lehet. Nem vagyok s nem is leszek soha senkinek a bábja.
- Még meddig fogod ezt hánytorgatni, hogy nem vagyok magamnál? Nagyon is magamnál vagyok. Tudom, hogy mit akarok. - sóhajtok egyet, mert úgy érzem, hogy ugyanazon vitázunk már egy ideje, és látszólag semmi értelme. Ő nem ért engem, én pedig nem értem Őt. - Ne gondold, hogy mindig a te hangulatodhoz fogok igazodni. Lehet, hogy következőkor én lesz az, akinek nem lesz kedve. - a hangomból még mindig érződik a sértődöttség, és nem is tudom, hogy mennyire komolyan a szavaim, de jelen pillanatban valóban ezt gondolom. Aztán, hogy holnap mi lesz, azt a sorsra bízom. Bár gyanítom, hogy ez a sok hülyeség után, amiket össze hordtam, kicsit félve fogok tudni a szemébe nézni. Mert még én sem ismerek magamra. Ez az első alkalom, hogy a közelgő házasságáról beszél, és bár eddig mindig én erőltettem, most mégis pokoli érzés hallani. Egy röpke pillanatig végig fut az agyamon, hogy bárcsak én lennék az a lány, akit feleségül kell, hogy vegyen, így óvatosan megrázom a fejem, mintha ki akarnám onnan űzni ezt a képtelenséget. Nincs nekem szükségem senkire az életembe, aki magához láncolna. Főleg nem egy darab papírra, amiben amúgy sem hittem soha. Fogalmam sincs, hogy ki lehet az a lány, vagy milyen lehet, de mégis akaratom ellenére is gyűlöletet érzek az irányába. Mindig is tudtam, hogy van Ő is, meg még ki tudja hányan, most mégis úgy érzem, hogy nem akarok tovább osztozkodni.
- Például jobban szeretnéd Őt is csak megfektetni egy párszor, mint el venni feleségül. - jegyzem meg nem nézve a szemébe, mert nem tudom, hogy ezzel megint mennyire léptem át a határt. Nem akarom, hogy azt gondolja, hogy féltékeny vagyok, vagy bármi ilyesmi, csak egyszerűen nem értem, hogy ez miért jó így neki. Ha nem akarja feleségül venni azt a másikat, akkor miért veszi el? Azt hittem, hogy az ilyen megrendezett házasságok már régen ki mentek a divatból. Nem az a célom, hogy még jobban felbosszantsam, ma valóban tiszta véletlenül jött ez így össze, és úgy érzem, hogyha nem zárjuk le ezt a témát, és szó szót követ továbbra is, akkor nem lesz jó vége. Mégis rá bólintok arra, hogy itt maradok, bár feltételeim vannak. Ha már nem akar megdugni, akkor legalább aludjuk együtt. Nem válaszol a kérdésemre, csak nevet rajta inkább, amit nem igazán tudok hová tenni, de valahogy úgy érzem, hogy meggyőztem őt. Hiszen nincs abban semmi rossz, ha két ember együtt alszik nem? Kicsit újdonság lenne ez a kapcsolatunkban, hiszen szexen kívül még soha semmit nem csináltunk együtt, de ez az egész este elég zavaros amúgy is. Követem őt a kanapéig, ahol hozzá is bújok, ami szintén újdonság számomra, hiszen nem vagyok én az a bújos fajta, sem pedig érzelgős, de mégis úgy érzem, hogy szeretnék így maradni vele. Általában elég lazán kezelem az ilyen kapcsolatokat, nem képzelek bele soha mást, mégis vágyom néha arra, hogy igazán nőnek érezhessem magam. A pillanat nem tart túl sokáig, értetlenül nézek fel rá, mert nem igazán értem, hogy miért gondolja, hogy szarban lennénk. Nekem nem tűnik úgy, hogy bármi rosszat is elkövetnénk, azon kívül, hogy évezzük egymás társaságát.
- A menyasszonyod szemében? Engem nem érdekel, hogy ki mit gondol. - vonom meg a vállam, mert valóban így is érzem. Sosem érdekelt mások véleménye, miért most kezdenék ilyesmivel foglalkozni? Úgy vagyok vele, hogy ami kettőnek jól esik, az a harmadiknak ne fájjon. Bár én sem látok egy jövőképet kettőnkről, fogalmam sincs, hogy mi lesz ennek az egésznek a végkimenetele, és valahogy nem is akarok azzal foglalkozni. Jobban szeretem megélni a pillanatokon, mint olyan dolgokon rágódni, ami ezután lesz. Mert valahogy mindig lennie kell. A következő mondata olyan, mintha szíven szúrna. Értetlenül pislogok és nézem ahogyan eltávolodik tőlem, és legszívesebben be fognám a fülemet is, hogy ne halljam amiket mond. Tudtam, hogy túl lőttem minden célon, túlságosan is rá másztam ma, amit azt hiszem, hogy félre érthetett. Más oka nem lehet annak, hogy egyik percről a másikra olyanokat mondjon, amikre nem vágyok. A hangomból azt hiszem, hogy kivehető a kétségbeesésem, bár azt semmi esetre sem szeretném, hogy azt gondolja, hogy könyörögnék. Nem fogok az biztos. Még akkor sem, ha világ vége lesz. Bár számomra azt hiszem, hogy eléggé a világ végét jelentené, ha így ilyen egyszerűen ki lépik az életemből. Annyira megszoktam már, hogy van, hogy nem tudom képes lennék-e beletörődni az ellenkezőjébe. Nem mozdulok a kanapéról csak csendben figyelem ahogyan a konyhapultig megy, és közben azon töprengek, hogy most mi lenne a legjobb. Az, ha fel állok, oda megyek hozzá és megcsókolom? Vagy inkább az valóban haza mennék és hagynám, hogy lépjen ki az életemből, ha ki szeretne?
- Én is tudok veszélyes lenni. És vigyázni is magamra. Ha csak ez a bajod, akkor felesleges miattam aggódnod. - ha azt hiszi, hogy megijedek én bárkitől is, akkor nem ismer még eléggé. Bár valahogy úgy tűnik a hangsúlyából, hogy komolyabb dologról beszél, mint egy hajtépős menyasszony. Nem nagyon szokott beszélni az életéről, meglepett azzal, hogy ennyit is elárult az egész házasságos mizériáról, épp ezért nem is merek többet kérdezni. Nem tudom, hogy milyen veszélyről beszél, de abban biztos vagyok, hogy képes lennék szembe nézni vele. A kérdés csak az, hogy megérné-e? - Milyen alvásról beszélsz? - kérdem és próbálok nem hisztérikusan viselkedni ismét. Óvatosan tápászkodok fel a kanapéról és lassú léptekkel haladok felé. Ezúttal nem azért, hogy megfektessen. Hanem azért, hogy a szemembe nézve tudja megismételni azt, amit az előbb. Csak akkor szólalok meg ismét, amikor már teljesen közel kerültem hozzá. - Jobb ha tudod, hogy utálom ha valaki elhagy. Ha ilyen terved lenne, akkor jelezd, mert elmegyek magamtól. Nincs szükségem arra, hogy mindenféle kifogásokat találj ki arra, ha már nem akarod, hogy részese legyek az életednek.- bár lehet, hogy sok mindennek nincs köze egymáshoz, csak úgy alakulnak a dolgok, de én mégis úgy érzem, hogy az a sok elutasítása, meg minden nem véletlen. Vagy csak túlreagálnám? Már komolyan nem értek semmit.

Nem ittam sokat, még vezettem is, mégis azt érzem,h ogy a fejembe szállt, mert magamtól nem lehetek ennyire laza vele szemben. Egyszerűen nem engedhetem meg neki azt, amit tesz, határozott elképzelésem volt mindig is a mi kapcsolatunkat illetően. Csak szex, nem is kérdés, hogy visszautasítom, amikor meztelenül jön felém, bár inog az a magabiztosság, de amikor a jövőmet hozza szóba, hirtelen foszlik minden ingatagság szerte. Nem szeretek róla beszélni, jobb is ha otthagyom mielőtt a bizonytalan beszélőkéje olyanokat mond nekem, amihez nem lesznek szép szavak válaszként. Nem akarom őt bántani, még csak szavakkal sem, tettekkel, sem, mégis akkor kijön, szinte érzem rajta, hogy mélységesen megbántottam a többszöri elutasítással, amit ma kapott tőlem. Nem érti meg, hogy ezt miata teszem, hogy ne érezze ennél is szarabbul magát, én szeretem ha ennyire megadja magát nekem, normál esetben, de ez most nem az és nyilván ezt ő nem tudja jól felfogni, mert nincsen olyan állapotban. Bár amikor kisétál és a pohár landol mellette majdnem már kicsit éberebb a tekintete.
Hallom a hangjában a keserűséget, nagyon elnyomva, de én tudom milyen az, egy pillanatra csukom csak be a szemem, amíg hallgatom őt, majd idegesen elmosolyodok.
- Mit akarsz Dawn? Mert ha azt akarod, hogy megdugjalak mond, egy szavadba kerül, de azt hiszem holnapra már nem olyan férfinak fogsz látni, mint amilyennek eddig láttál. Tudod mi lennék, akkor ha megbasználak így? - egy kis szünetet tartok, de nem várok választ, mert azt én fogom neki megadni. - Egy olyan férfi, aki kihasználja azt, hogy ennyire nem vagy magadnál, bár látom egyre jobban érzed magad, de már nem fog megtörténni, mert kurvára nincsen hozzá hangulatom. - hogy a fenébe ne volna, de nem akarom, hogy még rosszabbul érezze magát, mert olyan közeledést érzek felőle, amit eddig nem és ezt időben vissza kell folytani, míg rosszabb nem lesz.
Még a közeledő frigy is szóba jön, olyan információkat adok ki a kezemből, amit nem kellene tudnia és a kérdései csak egyre jobban bosszantanak, de nem vágom a fejéhez a logikus és az értelmes választ, mert lehet nekünk ez lenne a normális, de az ő életében ez elég hülyeségnek hangzik. A családom hagyományai és szokásai nagyon mások, mint itt Amerikában a lakosoknak, nem értik meg az olaszok ilyenfajta életvitelét és a maffia működését, ami talán jobb is mindenkinek.
- Nem azzal van a baj, hogy nem szeretem, csak vannak dolgok, amikre sokkal jobban vágyok, mint egy házasság. - nincs bajom Fabiola személyével, bár ha nem lenne semmilyen életutam, amit még be akarok járni, akkor leszarnám, hogy nicsnen szerelem, mert az nincs, sosem volt és sosem lesz iránta, de még van amit meg akarok tenni és élni akarom az életem a kijelölt sorsomon kívül, mert az nem én vagyok,ezzel a mostanival ellentétben.
Az itt maradásának feltételein már jobban felvidulok, mint az előző témán, és elnevetem magam, mert ha akarna se tudna elmenni innen, ezt már biztosítottam, mert érzem, hogy nagyon ellenkezni fog, ennyire már ismerem, hogy milyen makacs tud leni. Jó hírnek veszem, hogy ennyire harcias, mert akkor valóban kezd tisztulni a feje, de nem engedek a kísértésnek, amit egyre jobban kínálgat nekem fel, és félek, hogy elcsábulok. A kanapéhoz sétálok vele és átteszem a kezem a vállán és ő a fejét a vállamra hajtva folytatjuk a beszélgetést. Kicsit sem fura a helyzet, pedig pontosan ezt akarom elkerülni az együtt ágyban alvással, hogy ilyen pozícióban kerüljünk, mert ez nem a kapcsolatunkhoz hű helyzet. De nem mozdulok meg, csak maradok ebben a helyzetben és úgy beszélek tovább.
Ő rám néz, de én csak magam elé bámulok, miközben nyilvánvalóvá teszem, hogy mennyire nem jó ez az egész amit teszünk, nem akarom, hogy bárki rájöjjön, mert abból semmi jó nem fog kisülni.
- Szeretem, hogy ennyire egyszerűnek látod a világot, de hidd el, hogy vannak olyanok, akik szemében már ez is elég rossz. - ha az apám megtudja, hogy mennyit engedtem egy nőnek, annak ellenére, hogy menyasszonyom van, akkor félő, hogy előbbre hozza az esküvőt, aminek még a dátumát sem tudjuk, vagy, hogy lesz e egyáltalán, hiszen rám vár az egész család, hogy lépjek.
Kimondom, amit vele kapcsolatban sosem akartam, mert vele igazán jól az ágyban, és azt hiszem ennyi az amiről nyilatkoznom szabad. Mégis kimondom, hogy véget kell vetnünk ennek, és el is távolodok egy kicsit. Meglep a reakciója, valami beszólás vártam, vagy egy kis ellekezést, de semmi olyat, ami jött. Értetlenül nézek rá és az arckifejezésem egyre jobban enyhül meg miközben a szavak elhagyják a száját. Érzem, hogy magamhoz húznám, hogy megcsókoljam, mert az lenne a helye, a féltés, amit felé érzek, amikor mással látom, az önzés, hogy nem is akarom mással látni, és a legjobb, amikor tudom, hogy nekem adja magát, már régen nem annyi, amennyit nekünk szabadna.
Felállok a kanapéról, hogy távolabb legyek tőle, mert ha nem teszem, akkor lassan vonnám a karjaimba, amit most nem tehetek meg. - Nem tettél semmi rosszat, én voltam az, aki túl közel engedett magához. - támaszkodok neki háttal a konyhapultnak. A fejemet lehajtva állok a pult előtt, és legszívesebben elmennék most innen, egyedül hogy gondolkodni tudjak, ugyanakkor el sem mozdulnék mellőle, és ez a kettős érzés csinál ki teljesen.
- Ha megnősülök, te nem lehetsz a képben. Veszélyes emberek ők, nem akarom, hogy bajod legyen emiatt. - jobb ha ezt tudja, ennyit megérdemel, hogy tudjon. Felé fordulok és egy ideig csak nézem őt, próbálom az arcát elemezni, de jócskán hat már a fejembe az ital. - Azt hiszem ideje aludni, mi lenne ha holnap folytatnánk? - nem mozdulok, csak várom, hogy reagáljon, már régen nem akarom, hogy másik szobában legyen, és nyilván ezt ő is érzi, mindent átléptünk, amit lehetett már teljesen mindegy mi történik, hiszen csak ketten vagyunk, és soha senki nem tudja meg. Lehet nem hagyja annyiban ezt a témát, de addig nem mozdulok meg, ameddig nem kapok tőle valami jelzést.

Adriano & Dawn

Minél jobban telik az idő, annál jobban érzem úgy, hogy átlépem azokat a bizonyos határokat, melyeket nem szabadna. Jó okom van persze most az alkoholra, meg a történtekre hárítani ezt az egész dolgot, de valahol legbelül érzem, hogy nem csak a tequila az, ami arra késztet, hogy hülyén viselkedjek, és hülyeségeket mondjak. Olyan, mintha nem bírnám tovább irányítani saját magamat, mintha az érzelmeim akarnák át venni az uralmat, és ennek nem szabad, hogy engedjek. Ma még talán igen, hiszen nagyon jó kifogásom lehet majd holnapra az ital, de mi lesz akkor, ha a következő találkozásunknál sem tudom majd leplezni azt, hogy talán ez már egy kicsit másról kezd szólni? Nem akarom Őt elveszíteni, még akkor sem, ha tudom, hogy soha nem lehetek több számára, mint valaki, akivel jól érzi magát, akivel néha levezetheti a fáradt gőzt. És hasonlóan én is. Fogalmam sincs, hogy mi változott az elmúlt időszakban, hogy miért érzem azt, hogy jobb a közelében lennem, mint távol tőle? Mi ez a sok ostobaság, amit elvárok tőle? Hiszen pontosan tudom, hogy sosem fogom megkapni azt, amire titkon mindig is vágytam. Szeretem az elérhetetlent és talán épp az, ami a leginkább vonz hozzá, és amilyen ha nem lenne, talán én magam sem akarnám egyre jobban. Bármi is legyen, tisztában vagyok azzal, hogy változtatnom kell. Vissza kell térnie a régi énemnek, különben semmiesetre sem lesz jó vége. Számomra biztosan nem. Nem mintha megkönnyítené a dolgomat a viselkedésével. Olyan, mintha törődne velem, mintha érdekelném egyáltalán. Ehhez pedig nem vagyok hozzá szokva. Persze meglehet könnyedén az is, hogy csak az alkohol miatt képzelek bele mást is az egészbe, és Ő igazából pontosan olyan, mint amilyen eddig volt. Csak én akarom másnak látni. A folyamatos visszautasítsa sokkal rosszabbul érintett, mint azt gondoltam volna, de talán csak azért, mert nem igazán történt még ilyen. Nem csak vele, senkivel. Hozzá vagyok szokva, hogy megbámulnak a férfiak, amit még élvezek is, és az, hogy Adriano folyamatosan ellenáll nekem, eléggé bosszantó. Mikor meztelenül magamra hagy a szobába anélkül, hogy legalább megérintett volna, olyan megalázást érzek, ami elől csak menekülni szeretnék. Épp ezért öltözök fel a lehető leggyorsabban, amennyire csak tőlem telik ebben az állapotomban, és indulok meg kifelé. A nappaliban még teszek egy két morcos megjegyzést, és abban a pillanatban még a válaszára sem lennék kíváncsi, csak minél hamarabb ki juthassak a házból. A reakciója azonban meglep. Amint hallom a hátam mögül a széttört pohár okozta zajt, megtorpanok, és a falnak dőlve figyelem ahogyan közelebb jön hozzám. Normális körülmények között örülnék, ha a foglya lehetnék legalább egy kis időre, de jelen pillanatomban nem tudom eldönteni, hogy örüljek-e ennek vagy sem. Nagyon nehezemre esik a szemébe nézni, ugyanakkor minden porcikám arra vágyik, hogy valami már történjen végre. Vagy küldjön el, vagy szorítson magához annyira, hogy többet ne legyen kedvem elmenni. Tudom, hogy felesleges dacolnom vele, ha azt akarja, hogy maradjak, akkor úgysem tehetek mást. De akkor meg minek olyan elutasító? Bár a szavaimat mikor ki mondom egészen meggondoltnak hiszem, mégis megbánom abban a pillanatban őket, mikor válaszol. Igaza van. Nem tartom magam az egyességünkhöz. Emiatt pedig nagyon haragszom magamra.
- Tisztában vagyok azzal, hogy miben állapodtunk meg... - szünetet kell tartanom, mert fogalmam sincs, hogy mivel magyarázzam ki a dolgot úgy, hogy közben el is higgye, hogy ez számomra sem több annál, mint amit megbeszéltünk. - ...de csak te használhatsz engem. Mi van azzal amit én akarok? - talán ezt megint nem kellett volna így mondanom, vagy legalább fogalmazhattam volna másképpen, de már vissza szívni nem tudom. Remélem, hogy érti azért, hogy mire célzok. Mert jelenleg az van, hogy csak Ő használhat. És akkor amikor akar. Én miért ne tehetném ugyanezt? Persze imádom, hogy szeret Ő lenni az, aki irányít, meg aki nem igazán fogadja el az elutasítást, de mi van az én érzéseimmel? Kénye kedve szerint elővehet amikor ahhoz tartja kedve, és ha meg nem, akkor várjak csendben a sarokban, amíg ismét szüksége lesz rám. A következő szavait hallva, valami olyan rossz érzés fog el, amit még eddig nem éreztem. Tudtam, hogy meg fog nősülni, de a részletekbe sosem avatott be igazán, és hallani ezt az egészet nem valami kellemes. Be hunyom egy pillanatra a szemeimet, mintha úgy próbálnám megemészteni mindazt, amit hallok, majd végül ismét rá nézek. Nem vagyok benne biztos, hogy az alkohol miatt jól értelmezem, amit mond, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy egyáltalán nem örül annak, hogy nősülnie kell. Ez lehet nekem akár jó hír is, azonban nem biztos, hogy sokat változtat ez bármin is.
- Miért nem mondasz csak egyszerűen nemet? Azt hittem, hogy mindig te vagy az, aki irányít. Hogy lehet az, hogy akaratod ellenére akarsz megnősülni? Ha nem szereted azt a másikat, akkor... - elhallgatok inkább, mert jobbnak érzem, ha nem fejezem be a mondatot. Talán nem is az én dolgom. Semmi jogom ahhoz, hogy bele szóljak ebbe az egészbe. Azt már az elején tudtam, hogy nem illünk annyira egymáshoz, mármint anyagilag biztosan nem, és bár fogalmam sincs, hogy ez hogyan működik a gazdagoknál, de ha így, akkor mégis csak jobb az én átlagos életem azt hiszem. Ahogyan megfogja az arcomat, ismét érzem ahogyan testemet elönti a vágy. - Ha megígéred, hogy nem raksz be egy külön szobába, és nem egy kanapéról nézed, hogy alszok, akkor itt maradok. - próbálkozok még mindig a lehetetlennel, végig állva a tekintetét és ezúttal nem fogok kihátrálni ebből. Ha nem fogadja el a feltételemet, akkor én sem az övét. És elmegyek, még az őrei sem fognak tudni vissza tartani. Követem a kanapéig, ahová óvatosan ülök le. Amikor átölel tekintetem oldalra fordítom a kezét nézve, majd végül a vállára hajtom a fejem. Nem tudom, hogy ezzel mennyire lépek át egy újabb határt, de már úgy vagyok vele, hogy mindegy. Pár óra alatt annyi újdonságot raktunk a fura kapcsolatukba, hogy már szerintem mindegy. Becsukom a szemeimet és magamba szívom az illatát. Annyira jó lenne ha csak ma éjszakára is, de így maradnánk és elfelejtenénk minden mást.
- Már miért lennénk? - fordítom fel a fejemet, hogy rá nézhessek, és közben próbálom megérteni, hogy miért megy neki olyan nehezen ez az egész. Miért menekül a boldogság elől és miért választja inkább a boldogtalanságot? - Szerintem nem teszünk semmi rosszat, ami miatt szarban kéne, hogy legyünk. - vonom meg a vállamat, majd le emelem róla a tekintetem. Amint azonban meghallom a következő mondatát, úgy érzem, mintha pofon ütött volna. Hirtelen húzódok el tőle. Oldalra fordulok, jobb lábamat magam alá gyűröm, és idegesen nézek a földre, mintha csak úgy akarnék csinálni, mint aki mindezt meg se hallotta volna. Nem szeretem az ilyen szakítós dumákat. Bár persze mi nem szakíthatunk, hiszen együtt sem vagyunk. A fene se tudja, hogy mi van köztünk, de nem állok kész arra, hogy véget vessünk neki.
- Ezzel most mire célzol? - nézek végül ismét rá és egy kicsit közelebb csúszok hozzá. Egyik kezem óvatosan a térdére teszem, míg a másikkal idegesen kezdem vakargatni a kanapét, közben pedig a megfelelő szavakat keresem. Nem mintha az a fajta lány lennék, aki bárkinek is könyörögne. De az nem lehet mégsem, hogy így vessen véget ennek. - Sajnálom. Egy kicsit ma lehet, hogy túlzásba estem. De hidd el, hogy nekem épp elég az, ami eddig volt. Engem nem érdekel, hogy megnősülsz vagy sem. Az sem, hogy csak használsz. De ne mondd nekem, hogy ennyi volt... - a hangom talán kicsit kétségbeesett, és legszívesebben felképelném saját magam, amiért hagytam magam ennyire elgyengülni. Ha sikerül kijózanodnom, soha többé nem iszok alkoholt.

Nekem nem szabad ragaszkodnom senkihez, már csak a származásom és a családi hátterem miatt sem. Megvan, hogy ki lesz a jövőm, még ha nem is akarom, megvan, hogy ha bárki aki nem az életünk és a mi körünk része, nem bírja velünk, így Dawn nem lehet és nem is lesz sosem az, aki mellettem marad. Egyszerűen lehetetlenség, és millió meg egy okom van arra, hogy ezt kijelentsem, éppen úgy, ahogy megtettem már annyiszor, amikor ez jött szóba. Olyan könnyedén nyugtázta, mintha ő sem vágyna másra, mint a nagy adag érzelemmentes szexre, és az élvezetre, amit határtalan módon tudunk egymásnak nyújtani, szint szünet  nélkül ha együtt vagyunk. Ilyen találkozónk még sosem volt, ahol ennyire sokáig ellenálltam neki, ha nem lenne ennyire kész, akkor most sem lenne másként, mert mi csak ezért vagyunk egymásnak, vagyis szentül hittem, hogy így van. De mégis mi az oka a törődésnek, a féltésnek, amit érzek, mi az oka annak, hogy tudja a számom, hogy a nyakamba kapaszkodva csókol meg? Ezekre nem szabad válaszolni, mert a válaszok ráébresztenek minket arra, mi nem lehetséges. Tilos dolgokat nem teszünk soha, és mi eléggé abban járkálunk, a tilosban és egyre mélyebbre ereszkedünk.
Sokáig csak azzal próbálom lefoglalni, hogy enni és inni hozok neki, mindent elkövetek az ellen, hogy rávessem magam, mint egy kiéhezett oroszlán, de ő nem sokat segít abban, hogy tisztességes maradjak vele szemben. Mi mindig tisztán játszottunk és most ha megtenném amit kér, akkor nem lenne tiszta a továbbiakban a kapcsolatunk. Ez nem olyan helyzet, amiben szabadon ugorhatok és a préda várni fog rám, mert ezzel kicsinálnám, ami köztünk van, amit én magam sem tudom, hogy mi.
Amikor vetkőzni kezd, emberelni kell magam, elég erősen, a nadrágom feszesen kezd szorulni az ágyékomnál és egyre jobban érzem, hogy a fejem megszűnik gondolkodni, egészen addig a egy kibaszott szóig, ami hirtelen tud józanná tenni és rendbe rakni. Az ő szájából kurva szar hallani a menyasszony szót, mert tudom, hogy nem akarja azt ami vár rám, a mondatából kiderül, hogy mennyire ellene van, szinte utálja az egész helyzetet, amit nem lenne szabad. Nem véletlenül hagyom ott, mert gondolkoznom kell, magamon, ezen az egészen. Nem zárom be az ajtót, mert nem akarom annyira egyedül hagyni, de kell egy kis pihenő, így az italért nyúlok, mint ilyenkor annyiszor. A kanapén ülve már hallom, hogy motoszkál valamit, és elindul kifele. A távozni akarása dühöt vált ki belőlem, és bizonytalanságot, ezért is landol a pohár a földön összetörve, és megyek hozzá oda, szinte bikaként füstölgő fejjel.
- Nem tartalak itt, de nem fogsz elmenni. - a hangom nyugodtnak akarom mutatni, de közel sem az. Amikor visszavág, szinte felnevetek, de a hangom gúnyos és nem a legszebb kacaj. - Pedig pontosan ebben állapodtunk meg, addig működik ez az egész, ameddig egymásnak csak tárgyak vagyunk. Nincsenek érzelmek, csak a testiség és az élvezet. Eddig, hogy a picsába működött ilyen jól, most mégis olyan, mintha sosem ment volna ez nekünk igazán. - már inkább kétségbeesetten ejtem ki a szavakat, így még sosem látott. Mindig határozott vagyok, és tudom mit akarok, mégis olyan helyzetbe kevert, amiben még sosem voltam és nem akartam beleesni, amit utálok. A tekintetem a kezére siklik, ahogy végighúzza a felsőtestemen, miután leejti még mindig azt nézem, mert rá nem tudok. Nem lehetek gyenge, nem enyhülhetek meg.
- Ilyenkor bezzeg józanul tudsz beszélni, amikor olyat kérsz tőlem, amit nem adhatok meg neked. - a szemébe nézek és ellépek tőle. - Csak a farkam akarhat téged, hiszen te mondtad, hogy menyasszonyom van, te mondtad, hogy aludjak vele, és vele is kellene, csak hogy neki fogalma sincs arról, hogy mire készülnek az apáink velünk. Ő nem tudja, hogy ő egyszer Vizzini lesz, ellenben te tudod, olyan dolgot tudsz, amit senkinek nem mondtam el, mert nem akarom, hogy eljussunk odáig a pillanatig, hogy ezt bárki megtudja, mert onnan nincs visszaút. - mély levegőt veszek és az arcát a kezeim közé fogom óvatosan. - Nem akarom, hogy hazamenj, de nem foglak megdugni Dawn. - mondom neki a lehető legnagyobb őszinteséggel a szememben, végig a tekintetébe mélyedve. Elengedem az arcát és megfogom a kezét és a kanapéhoz húzom, leülök és magam mellé vonom őt, a vállát átkarolva húzom magamhoz. - Azt tudod, hogy kurva nagy szarban vagyunk? - ha bárki megtudja, hogy köze van hozzám, akkor veszélyben lesz, még ha nincs is köztünk semmi. - Nem folytathatjuk ezt az egészet így. - csukom be a szemem és döntöm hátra a fejem a támlára, a szabad kezemet a homlokomra teszem és finoman kezdem gyűrögetni, mintha ezzel mindent el tudnék belőle tüntetni.

Adriano & Dawn

Nem vagyok az a fajta nő, aki ragaszkodna bárkihez is vagy más emberektől függne, szeretem én magam irányítani az életemet, és szinte biztos vagyok abban is, hogy évek múlva majd az az öreg néni leszek, aki beszerez pár macskát magának, hogy ne egyedül haljon majd meg, csak azért, mert a hideg is kiráz annak a gondolatától, hogy egyszer majd megállapodjak valaki mellett. Mégis, minél több időt töltök Adrianoval, egyre jobban érzem azt, hogy belegabalyodtam ebbe az egészbe, amit sosem akartam. Össze járunk néha, jól érezzük magunkat, tökéletesen működik köztünk a kémia, és ennyi. Legalábbis ennyi kéne, hogy legyen. Mégis, ha belegondolok, hogy bármikor vége lehet, beleszédülök a gondolatába. Fogalmam sincs, hogy miért, még sosem éreztem azt senkivel, hogy nem akarom elveszíteni, most mégis úgy látom, hogy ennek az egésznek a vége sehogy sem alakul jól. Aki sérülni fog, az én leszek. Bulizni is pont ezért jöttem el, hogy egy kicsit ki tisztuljon a fejem, ami tele van mindenféle olyan gondolattal, amivel nem szabadna foglalkoznom. Mindenre fel voltam készülve, de arra nem, hogy a szórakozóhelytől nem haza megyek majd, hanem hozzá. Nem mintha kérdezett volna, vagy mintha egyáltalán ellenkezni szerettem volna. A kocsiban ülve még egyenlőre nem látom ennek az egésznek a lényegét, meg a végkimenetelét, mert az elutasító viselkedése annyira összezavar, hogy egy idő után már vissza sem szólok neki. Pedig jobban szeretem, ha az enyém az utolsó szó, imádok vele dacolni, holott pontosan tudom, hogy a végén legtöbbször úgyis Ő nyer. Így a kocsiút többi részében csendben maradok és megpróbálom a zenével és tánccal elterelni a gondolataimat, mert már nincs erőm többet bizonygatni az igazamat. Az azonban biztos, hogy nem fogom hagyni, hogy be dugjon egy üres szobába, majd ott hagyjon, mintha valami idegen lennék. Oké, nem vagyok az igazi önmagam, ezt én is érzem, de az érzéseimen semmit sem változtat az alkohol vagy a drog - amit szerinte kaptam -. Attól még ugyanúgy - sőt talán még jobban - vágyom az érintésére és Rá.
A szobában szófogadóan fogyasztottam el mindazt, amit elém rakott, nem akartam vele ellenkezni többet, de amint meztelenre vetkezve magamra hagy, olyan szintű megalázást érzek, hogy semmi mást nem akarok, mint haza rohanni, és elbújni mindenki elől. A lépteim nem túl magabiztosak, hiába az étel és víz, még érzem, hogy kicsit lassúbb vagyok, bár az előbbihez képes határozottan jobb. A nappaliban találok rá, ahol közlöm is vele, hogy nem szándékozom tovább élvezni a vendégszeretetét és nem törődve a válaszával nyúlnék a kilincs után, hogy kinyithassam az ajtót, de a hátamból egy hatalmas puffanást hallok, így mint akinek földbe gyökerezett a lába állok meg. Óvatosan fordulok meg és lapulok a falnak, miközben szavait hallgatva figyelem, ahogy közelebb lép hozzám. Dühösnek tűnik, ami számomra még izgatóbbá teszi a helyzetet.
- Nem tarthatsz itt az akaratom ellenére. - szólok vissza sokkal halkabban, mint ahogyan Ő beszél hozzám. Naná, hogy itt tarthat, ha épp ehhez van kedve. És ezt persze, hogy n még élvezném is. - Én pedig azt utálom mikor ilyen vagy. Akarlak, nem akarlak, ezt csináld, azt csináld. Maradj itt, menj el. Csókolj meg, ne csókolj... Nem vagyok csak egy eszköz, akit akkor vehetsz elő, mikor éppen ahhoz van kedved! - ezúttal már kicsit felemelem a hangom, mert úgy érzem, hogy most kezd kijönni belőlem minden, ami az este folyamán történt. Nem mozdulok, még mindig a falhoz lapulva figyelem őt, aki mostanra már elég közel van hozzám ahhoz, hogy megérinthessem. Mégsem teszek semmit. Csak tekintetét állva figyelem. A következő szavain, nyelek egyet, mert elönt a vágy arra, hogy megtegye, amit mond. Az ajkamba harapok, majd egy óvatos mozdulattal nyúlok felé és húzom végig kezemet a mellkasán, amin még ruha van, de remélem, nemsokára le kerül róla.
- Nem azt akarom. - sóhajtok végül és vissza húzom a kezemet. - Azt akarom, hogy azért dugj meg, mert te is azt akarod. Ne pedig azért, mert szerinted csak itt részegen illegetem magam és mert férfiként nem tudsz ellenállni tovább. Csak akkor nyúlj hozzám, ha engem akarsz te is nem csak a farkad. Ha nem így gondolod, akkor inkább hagyj, hogy menjek haza. - bár legszívesebben ismét ki bújnék a ruhámból és rá másznék, de ezúttal nem leszek én aki kezdeményez. Mert többször nem hagyom, hogy megalázóan jöjjek ki a helyzetből.

Kőbe vésett szabályaim vannak, amikor Dawn ismer, tud, hogy akármennyire is jó valami az ágyban, azon kívül nem fog működni, mert nem akaorm, hogy működjön. Az ok amiért itt vagyok mégis csak arra kezd el utalni számomra, hogy ezek szabályok annyira mégsincsenek kőbe vésve, ami kurva nagy baj. Az életem nem egyszerű, nem akarom annak tudni és soem lesz az egy nő kedvéért sem. Ezért vagyok egyedül 38 éves koromra, és ezért nem keresek társaságot. Nem véletlen, hogy apám is a magam fajtájából nézet nekem menyasszonyt, mert ezt nem mindenki bírja ki, és nem mindenki tud benne élni. Dawnért mégis jövök, mintha fegyvert tatan
- Azt hiszed, hogy olyan jó volt látni, szembesülni azzal, hogy mit akart veled tenni az a barom. Talán gondolkozz el azon, hogy miért mentem oda, de ne mond ki és többet erről nem is kell beszélnünk. Szórakozok rajta, mert máshogy nehéz lenne Édes, nem lehet mindenen felhúzni magát az embernek. - mondom lazán, pont én, aki szinte minden ilyen mozzanatán felhúzza magát, birtokolni akarom őt ha velem van, azon kívül nincsen hozzá jogom és soem lesz, de ez nem olyan dolog volt, amit ő is akart, így nyilvánvalóan annyira egyikünknek sem tetszik a dolog, ami feszültséget okoz a kocsiban, és én nevetni próbálok, hogy ne forrjon fel az agyvizem az egészen, ő megsértődik. Na ez az egyik oka, hogy jobb ha mi nem kavarodunk bele semmi mélyebbe. Mi nem lennénk jó páros, én túlságosan is uralkodnék rajta, ő egy ideig elviselné ugyan, de hosszú távon tönkre tennénk egymást, és nem szeretném ezt tenni vele.
Annyira nem jó, hogy láttam, amit láttam, pedig már ezerszer húzta fel az agyam és a farkam azzal, hogy kevésbé félreérthető dolgokat tett más pasikkal előttem, ami valljuk be elég vadító, főleg, hogy ismer, tudja mennyire nem szeretem, mégis megteszi, ellenkezik velem, amit sokan nem mernek megtenni.
Amikor azt mondja, hogy meg tudja védeni magát nem nevetek fel, mert tisztában vagyok azzal, hogy így van, de ez nem aza helyzet volt és ez nem az ő hibája volt, amit nem fogok megszólni, és csak emiatt. Tudom, hogy egyedül is jól boldogul, nem ismerem annyira az életét, mert ilyenekbe sosem folyunk bele, mert nem akarunk semmi extrába belebonyolódni a testiségen kívül, de látom rajta, hogy nem hagyja magát. A drog most mégis uralkodott felette, aminek még ő sem tud parancsolni, akármennyire is akar, simán felcsinálta volna az a fasz, ha nem megyek oda, és ettől már vörösödik a kezem annyira szorítom a kormányt, még a gondolattól is. Rápillantok, elmondom neki a érveimet, ami tökéletesen érthető, de neki annyira mégsem, tudom milyen, amikor be van indulva, ezért is szeretem vele annyira csinálni, de most rohadtul nem lenne helyes.
- Tudom, hogy kador Édes, hidd el! Itt most nem ezzel van a baj, maradjunk annyiban, hogy döntsön ebben az, akinek józan a feje, és ma az én vagyok. - kacsintok rá biztatóan, de a durcija mindent elárul, hogy annyira nem akar nekem hinni, hogy ez így lesz a legtisztább. Már most érzem, hogy a  kőkemény akaratom ma inog a legerősebben és félek, hogy át fogja törni, ami nem lenne helyes, főleg, hogy akkor sebezhető lennék vele szemben és ezt senkinek nem engedhetem meg, soha.
Amint a garázsban vagyunk és kellően kitáncolta magát indulok el vele a szobába, majd minden kérése ellenére a konyhába, amikor leraktam őt azután a finom csók után az ágyra. Furcsa lehet neki, mert sosem vagyok ennyire finom és kimért, nekem is egészen újdonság ez az egész. Amikor visszaérek, azért látom, hogy volt haszna kifosztani az amúgy is üres hűtőt, mert nekiesik, és remélem segít is neki, hogy el tudjon aludni mindenféle hiszti nélkül, amivel a kefélésért kampányol.
Amikor feláll és vetkőzni kezd, nem mozdulok, nem teszek semmit csak végig nézem, és próbálom uralni magam, egy idő után érzem, hogy az a kemény elhatározás egyre jobban megy lefelé, ahogyan a vér a fejemből is egészen a farkamba. szeretem a testét, olyan dolgokat tud kiváltani belőle, nagyon rövid idő alatt, amire kevés nő képes. Elindul az ágy felé, és már mennék utána, mindent leszarva, amikor megszólal minden elúszik a fejemből és észhez térek. Nem kellene, nagyon nem, szinte azonnal patanok fel az ágyról és elindulok a nappaliban, ahol le is ülök egy újabb itallal a kezembe. Behunyom a szemem és fejben adom a pofonokat magamnak, hogy eddig hagytam ezt fajulni, mielőbb abba kell hagynom vele a kapcsolatot, vagy bármi is legyen ez, mert nem egészséges és veszélyes is a számára, főleg ha kiderül, hogy jegyesem van, és ha ő rájön erre, akkor annak világvége lesz a vége, legalábbis Dawn számára, amit nem szeretnék.
Amikor hallom, hogy elindul kifelé, nem nézek hátra, várom, hog megint nekem essen, vagy mérgesen vagy nagyon beindulva, mert most nem igazodok ki rajta annyira. De a dühös énje jelenik meg felöltözve. Ráemelem a tekintetem és őt bámulva hallgatom őt végig, a kezemben a pohárral. Annyira rosszul ítéli meg a tetteimet, hogy szinte fáj végig hallgatni, és látni, hogy elindul kifelé. Lépései lassúak, kimértek és bizonytalanok, legszívesebben elengedném, mert ez lenne a helyes, de még látom, hogy nincs a helyzet magaslatán és amúgy sem fogom tudni végignézni, hogy most itt hagy. Lehúzom a pohár tartalmát és hangos csattanással vágom a falhoz, ami a tőle távoli falnak csapódik.
- Mégis hova készülsz? - kérdezem szinte méregtől fűtve, mert haragszom rá, de kurvár haragszom, mert olyan ember leszek miatta, aki sosem akartam lenni, akinek nem kellene lennem, és ezt ő hozza ki belőlem. - Nem fogsz hazajutni és az ajtó is zárva, kint van a portán két emberem, akik nem engednének messzire. Nem csinálhatod ezt, tudod, hogy mennyire utálom a hisztit Dawn. - lépek hozzá közel, annyira, hogy még nem érünk össze, de már majdnem. Veszek egy mély levegőt, és próbálok lehiggadni. - Azt akarod, hogy megdugjalak? Hogy holnap úgy kelj fel és nézz rám, mint valami köcsögre, aki kihasználta, azt, hogy ilyen állapotban vagy? Mert tudod mit egy szavadba kerül és úgy megduglak, hogy sikítani fogsz. - mutatok most már az én szobám felé, amit már jól ismer. Nem akarom megdugni, vágyom rá, de minden porcikám ellenzi, hogy így tegyem meg vele, mégis tőle függ már minden, olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy egy mozdulat felém és viszem is az ágyba, mert elérte nálam.

Adriano & Dawn

Nem kicsit zavar össze a viselkedése, amely az egyik percben azt érezteti, hogy fontos vagyok számára, a másikban pedig csak az elutasítást kapom. Ha nem ismerném eléggé, akkor azt hihetném, hogy törődni próbál velem, de aztán rá jövök újra, hogy ez lehetetlen, hiszen semmi más nem vagyok számomra, mint egy eszköz. Ha akar használ, ha meg nem, akkor nem. Normális körülmények között persze mindez nem zavarna, hiszen Ő sem szabad, hogy ennél többet jelentsen az én számomra, mégis egyre gyakrabban érzem úgy, hogy hiányzik valami plusz a dologból. Valami olyan, amit csak tőle akarok megkapni és hiába próbálom néha másokkal is jól érezni magam, egyre többet gondolok rá. Ez pedig nem helyes egyikünkkel szemben sem. Mert én nem akarok függeni senkitől, nem akarom, hogy valaki fontos szerepet töltsön be az életemben. Az elején letisztáztuk ezt, és én tartom is magam a dologhoz, mégis úgy érzem, hogy egyre nehezebb. Hallom a hangján, hogy kitűnően szórakozik rajtam és nem tudom eldönteni, hogy komolyan beszél-e vagy csak fel akar dühíteni még ennél is jobban. Mert, ha az utóbbi a terve, akkor sikerül, és hiába nem vagyok teljesen önmagam, dühös annál is jobban, így próbálom a lehető legcsípősebb válaszokat megadni számára a hülye megjegyzései miatt. Nem megy most olyan túl jól, de azért remélem, hogy érzi, hogy nem érzem viccesnek a dolgot.
- Arra gondolok, hogy egyik percben még játszod a megmentőt, a másikban meg jól szórakozol a dolgon. Látom rajtad, hogy viccesnek találod. Ha tudni akarod, akkor nem választok én partnert soha. Valahogy ők találnak rám. Aztán az vagy tetszik, vagy nem. Ez a barom az utóbbihoz tartozott. - hozzá vagyok már szokva ahhoz, hogy néha csipkelődünk egymással, de valahogy jobban tetszik az, ha én bosszanthatom Őt és nem pedig fordítva. Nem tudom, hogy a tequila-e az oka, de mintha egy kicsit érzékenyebb lennék, ami elég nagy szívás mára, mert utálom gyengének mutatni magamat. Főleg előtte. A lehető leghamarabb össze kell szednem magam, mert bár igyekszem arra, hogy átgondoljam, hogy mit mondok, de nem mindig úgy jön össze mégsem, ahogyan eltervezem. Én pedig nem akarok semmi olyant mondani neki, amitől még jobban eltávolodhat tőlem. Francba az érzékenységgel. Az csak érzelmeket vált ki és hülyeségeket beszél miattuk az ember. A következő szavai pedig ismét vissza térítenek a zavarodottságomhoz. A lelkem legmélyén örülök annak, amiért úgy beszél velem, mintha fontos lennék, ugyanakkor bosszant is. Mert én nem akarom, hogy valaki törődjön velem. Megszoktam már, hogy egyedül álljak meg a sarkamon, nincs szükségem a védelmére.
- Meg tudom védeni magam egyedül is. - még mindig nem tudom, hogy a büszkeségem - amit megsértett az elutasításával -, vagy inkább a makacsságom beszél belőlem. Talán egy kicsit mindkettő, meg a tehetetlenség, hogy ebben az állapotomban valóban rá vagyok utalva. A legtöbb férfi kétség kívül már megfektetett volna, nem tudom Ő miért nem akarja. Hiszen erről szól a kapcsolatunk nem? Nem tudom, hogy az mit befolyásol, hogy részeg vagyok-e vagy józan. - Ha én is akarom, akkor az nem kihasználás. Ha józan lennék is akarnám. Nem számít túl sokat, hogy most miből és mennyi van bennem. - próbálkozok ismét, bár ismerem Őt annyira, hogy tudjam, úgyis az lesz, amit akar. Hiába a nagyfejűségem, sokkal nagyobb benne az uralkodási vágy. Ami persze tök jó, mert pont az ilyen férfiakat szeretem, akik határozottak és nem várják azt, hogy egy nő mondja meg, hogy mit tegyenek. Adrianoban minden megvan, ami szerintem vonzó egy férfiban, és pont ez a baj. Hogy nem tudok találni benne egy olyan fogást, ami miatt könnyebben menne majd az elengedés akkor, amikor arra szükség lesz.
Az út többi része szinte észrevétlenül telt el, azt hiszem, hogy az idétlen táncom a kocsiban, meg a zene az, ami lerövidítette, mert fogalmam sincs, hogy mennyi időt kocsikáztunk, a következő pillanatban már az Adriano ölében voltam, aki a nekem előkészített szobáig meg sem állt velem. A hideg is ráz a gondolattól, hogy itt alszok nála úgy, hogy közben nem érinthetem meg. Hogy Ő sem érint meg. Azt várja, hogy úgy legyek itt, mintha valami idegenek lennénk. A csókomat bár nem viszonozta olyan szenvedéllyel, mint ahogy én azt szerettem volna, de legalább ezúttal nem utasított vissza, és ez már jó. Szófogadóan várom meg amíg vissza ér a szobába az étellel és vízzel, majd ellenkezés nélkül fogok neki azok elfogyasztásának, és bár az étel az most valahogy nem esik olyan jól, de a víz az mindennél jobban. Bár az émelygésem egy kicsit elmúlik, a fej fájásomon még ez sem segített. Nem törődve mindezzel, óvatosan állok fel, majd egy határozott mozdulattal bújok ki a ruhámból és melltartómból is. Figyelem közben a tekintetét, ami rajtam van és próbálok ki olvasni belőle valamit, bármit. De nem túl sokat látok rajta. Végül az ágyba mászok egy szál bugyiban és hiába tettem mindent azért, hogy magamra vonjam teljesen a figyelmét, Ő látszólag most tényleg nem akar részt venni ebben a  játékban. Meglepődve figyelem, ahogy feláll és az ajtó fele megy, a szavait hallva pedig mintha pofon ütött volna. Szótlanul, értetlenül bámulok utána, majd amint egyedül maradok, hátra dőlök, fel húzom a lábaimat és átölelve a térdeimet, a fejemet előre döntve próbálom kitalálni, hogy most mit kéne tennem. Ennél jobban már nem alázhatom meg saját magam. Hiába minden igyekezetem, úgy tűnik, hogy Őt ma nem érdeklem. Csak tudnám, hogy minek hozott magával. Óvatosan egyenesedek ki, fel állok az ágyból és letörölve egy aprócska könnycseppet az arcomról, - amit nem is értek, hogy minek került oda-, bújok vissza a ruháimba. Megszédülök egy pillanatra, így mielőtt ki érnék a szobából meg kell kapaszkodnom az ajtóba, de végül egy mély levegő vétel után mégis csak megindulok. Bár kicsit botorkázva, de végül sikerült elérnem a nappaliig, ahol egy pillanatra megállok, ahogy megpillantom Adrianot. A vágyakozás utána és a harag, amit érzek amiatt, hogy megalázó helyzetben hagyott egyszerre forr bennem, és annyira szeretnék valamit hozzá vágni, mégsem teszem.
- Hiba volt utánam gyere és magaddal hozz. Ha csak a megalázásom volt a célod, ezt megtehetted volna ott is. Úgyhogy inkább le lépek. - szólalok meg végül, és legszívesebben megfutamodnék és elbújnék valahol nem csak előle, de az egész világ elől is, sajnos nem megy. Csak lassított léptekkel indulok meg a kijárat felé, miközben azon gondolkodok, hogy hogyan jutok innen haza. Fogalmam sincs. hogy hány óra lehet, de nem hiszem, hogy járnának buszok. Taxit nem tudok hívni, mert a telefonom lemerült. gyalog egy kicsit sokat kéne mennem, de talán amíg haza érek legalább ki tisztul egy kicsit a fejem. Mindegy. Csak innen le léphessek.  

Ahogy kezdem felhúzni egyre jobban tér bele vissza az élet, és ez megnyugtat, hogy nem baszta el eteljesen a mai estéjét az a barom, annyira nem ütötte ki, mint hittem hogy fogja, bár nem tudom mennyit és mit kapott ahogyan azt sem, hogy mennyire bírja a szervezete. Mindenesetre igyekszem fenntartani az éberségét, hogy ne ájuljon be ha mégis nagyon sokat kapott volna belőle.
Érzem az utálatot a tekintetében, amikor a csípős kérdésem után rám néz, szinte ölnek a szemei, amikor megkérdezi, hogy direkt csinálom e. Ha tudná, hogy miért teszem, akkor nem lenne mérges, de nem kell tudnia, nem kell tudnia arról sem miért vagyok itt, mert azt még én magam sem értem, így jobb ha haragszik rám és éber marad, minthogy bármi baja legyen, vagy elájuljon a kocsiban és ne haragudjon rám. Valahogy megbirkózok azokkal a tekintetekkel, annyira nem vagyok ijedős.
- Direkt? Mégis mire gondolsz? - vonom meg a vállam az utat figyelve és mosolygok. Rendben lesz az este vele, nem lesz baja, de ezután egészen biztos, hogy nem fogom hagyni egyedül mászkálni, főleg ha én vagyok az A terv ,akit hívni fog mindig ha bajba kerül vagy az én számomat tudja megadni másoknak. Igen, határozottan csak is ez az oka, nincsen más ez biztos.
A kérdései hallatán kicsit felcsillan a szemem, egészen addig ameddig nem tesz egy megjegyzést arra, hogy milyen lett volna  másik vele. Ez csak az én bosszantásomra jön ki a száján, mert szerinte megérdemlem, és lehet igaza is van, nem vagyok vele finom, ami most jóljön neki, hiszen egyre jobban tér vissza a régi önmaga, de azért rohadtul nem esik jól,hogy ezt így kimondja hangosan.
- Tudod miért mentem utánad? - kérdezem miközben rá emelem a tekintetem egy piros lámpánál. - Mert úgy hívott fel a barátnőd, hogy bajban vagy, bedrogoztak, nem hagyhattalak olyan állapotban egy olyan barátnő mellett, aki szintén alig tudott pár szót kinyögni értelmesen. Nem akarok tőled este semmit, és nem azért mert ne lennék beindulva rád, hanem mert nem fogom kihasználni, azt hogy ilyen állapotban vagy. - zárom rövidre, de tudom, hogy nem fogja megérteni, mert az ő állapotában ezek mind csak üres fecsegések.
A beszélgetésünk éppenséggel be is fejeződik a kocsiban, amikor bekapcsolja a rádiót, nem avatkozok közbe csak hagyom, hogy hadd tombolja ki magát egy kicst ha jól esik neki, addig ameddig oda nem érünk a lakásom garázsába, ahol a parkolás után elég hamar el is érünk a szobáig. Tisztában vagyok vele, hogy ez mekkora hülyeségnek hangzik, de az is, hogy aludjunk egymás mellett, mert nem szeretek és nem is szoktam mással aludni ebből nem engedek, talán még neki sem.
A nyakamba kapaszkodik, hogy ne engedjem el, az ajkaival kérlel, és én engedek neki, nem sokat de engedek, mert nem akarom, hogy teljesen magába forduljon azért, amiért ennyire ellenséges vagyok vele. Pedig nem csak egyáltalán nincs magánál, még ha úgy érzi, hogy igen, látom a tekintetén, és jobb ha ilyenkor távolmaradók.
A kajával és a vízzel a kezemben megyek vissza és alkut kötök vele, látva, hogy az étel és az ital előtt mennyire szarul néz ki, nem tetszik, hogy most kezd el kijönni rajta a drog legkeményebb hatása, de ahogy tolja magába a szendvicset, mint egy jó kislány és megissza az összes vizet szinte kivirul az arca, és ennek örömére egy óriási sóhaj hagyja el a testem.
Amikor feláll nem mozdulok, lehet mosdóba akar menni, az utat ismeri, így nem avatkozok bele, egészen addig ameddig felém nem fordul és le nem veszi a ruháját, majd a melltartóját és nem áll előttem egy szál bugyiban. Komoly kontroll kell most nekem ahhoz, hogy ne húzzam magamra azonnal, és érzem, hogy a nadrágom is kezd szűk lenni, de igyekszem nem mutatni felé mennyire felizgat a látványa, és, hogy szine azonnal a fal felé fordítanám, hogy keményen megdugjam.
Bemászik az ágyba és felé fordulok, amint megszólal szinte érzem, hogy lankad a figyelmem, a menyasszony szóra olyan mértékben ül le a mosoly az arcomról, mintha sosem lett volna ott.
- Bazdmeg Dawn! - mondom neki, majd elindulok ki az ajtón, azt hiszem ebből komolyan nem lesz semmi, ezekkel a szavakkal nem tud elcsábítani, tudja mennyire nem szeretek erről beszélni és mégis minden egyes nap felhozza, amikor találkozunk. - Már majdnem voltam olyan hülye, hogy megdugjalak, de azt hiszem jobb is, hogy nem teszem, józanodj ki Édes, holnap folytatjuk. - nem zárom be az ajtót, nyitva hagyom és csak a nappaliba megyek ki, pontosan odáig, ahonnan az estémet indítottam, a poharam még mindig az asztalon hever és tele töltöm majd azzal együtt ülök a kanapéra. Nem akartam egy ilyen nővel találkozni, soha, aki el tudja venni az eszem, pedig nem kellene hagynom, ha nem szól bele egy ekkora hülyeséget, akkor már régen benne lennék, és ez nem lett volna jó döntés ezt én is tudom. De ritka az olyan nő, mint ő, akiért képes vagyok pofán verni valakit és hazáig cipelni, sőt még azt is megengedni neki, hogy itt aludjon. De pontosan ez az oka annak is, hogy nem fektetem ma meg és ez kurvára bosszantó magamra nézve, hogy ennyire elgyengít egy nő.

Adriano & Dawn

Abban a percben ahogy csak visszautasítást kapok tőle, hirtelen válik semmissé az előbbi incidens a wcben, és bár baromi mérges voltam arra a számomra idegen férfire, amiért képes lett volna kihasználni magatehetetlenségemet, de mindez már mit sem számít. A tény, hogy ez az első alkalom, hogy azt érezteti velem, hogy nem akar, sokkal jobban frusztrál. nem igazán tudom hová tenni, de ha ez valamiféle új játék akar lenni, amiben az elérhetetlent alakítsa, akkor ahhoz most kurvára nincs kedvem. Őt akarom. És nem azért, mert nem vagyok józan, hanem azért, mert a testem minden porcikája arra vágyik. Épp ezért váltok át hirtelen durcás kisgyereké, mint akinek nem hagyják, hogy játszon a kedvenc játékával. A női büszkeségemnek nagyon is sértő ez az egész és elgondolkodok azon, hogy most velem van-e a baja. Már nem akar engem? Vagy megharagudott amiatt, mert mással voltam nem olyan rég? Pedig tényleg semmit nem akartam attól a másiktól. Aztán eszembe jut, hogy ha akartam volna sincs oka arra, hogy ellökjön magától, hiszen pontosan tudja, hogy néha mással is igyekszem jól érezni magam. Ahogyan Ő is. És ebben nincs semmi rossz. Azt hiszem. Bár én nem nagyon szeretek arra gondolni, hogy más lányokkal mit csinálhat, épp elég az a tudat, hogy meg fog nősülni. De Ő más. Őt egészen biztos, hogy hidegen hagyja az, ha valakivel jól akarom érezni magam, aki nem Ő. Mikor azt mondja, hogy vissza visz, érzem, hogy még jobban fel megy bennem a pumpa, mintha szándékosan csinálná. Nem elég, hogy nem akar engem, de még vissza is vinne ahhoz, akitől nem olyan régen Ő mentett meg. A fene sem tud eligazodni már rajta.
- Akkor azt hiszem, hogy baj lehet a szemeddel. - válaszolok vissza rögtön, és a következő szavait mikor ki mondja szó szerint érzem, hogy elönt a harag. Épp, hogy nem füstöl tőle a két fülem. - Te most szándékosan csinálod ezt, igaz? - pillantok rá pontosan olyan tekintettel, mint aki nem élvezi ezt a beszélgetést közben pedig azon agyalok, hogyha nem ittam volna ennyit, akkor milyen választ adnék, bár akkor nem biztos, hogy nem kapott volna eddig egy akkora pofont, amekkorát vissza tér az esze. Végül, bár nem teljesen átgondolva, de nagyon koncentrálva próbálom ki adni magamból a megfelelő szavakat. - Ha tudtad, hogy ma nincs kedved hozzám, akkor minek ütötted meg? Egyáltalán minek jöttél utánam? Fogadom, hogy az a másik nem lett volna velem ilyen elutasító... - vágok közben egy fintort ahogy beszélek, majd ismét morcosan veszem le róla a tekintetem. Azt akarom, hogy gondolkodjon csak el azon, hogy amíg én itt Őt próbálom lenyűgözni, addig hányan lennének olyanok, akik mindent megtennének azért, hogy engem nyűgözhessenek le. Én mégis itt vagyok vele. Nem mintha lett volna választásom, hiszen nem nagyon kérdezte, hogy szeretnék-e vele jönni. Csak megfogott és magával hozott. Nem mintha ellenemre lenne. De akkor meg minek bosszant? Végül jobbnak látom, ha zenét kapcsolok és próbálok arra táncolni is, ami az állapotomat tekintve nem túl könnyű, és a biztonsági öv, meg a szűk hely sem segít rajta túl sokat. Mégis nagyon élvezem és örülök, hogy ebben legalább nem ünneprontó, és hagyja, hogy egy kicsit ki tomboljam még magam. Mert csak úgy forr bennem ez a sok érzel. A harag, a vágy és a mámor, amit a tequila mintha egy kicsit sokkal jobban felfokozta volna. Fogalmam sincs, hogy mennyi időt táncolhattam, mert csak arra eszmélek fel, hogy megálltunk, és a következő pillanatban már az ölében találom magam, ami csak még jobban felizgatja a fantáziámat, bár a szavai nem hagyják, hogy sokáig ábrándozzak.
- Dehát még sosem voltam ilyen jól... - szabadkozok, és egyre jobban úgy tűnik, hogy nehéz dolgom lesz. Mert annyira a fejébe vette ezt a hülyeséget, hogy nem túl sok esélyt látok arra, hogy meggondolja magam. De ne legyen a nevem Dawn Gilberson, ha nem érem el, amit akarok. Szerencsémre elég nagyfejű vagyok, és nagyon sok mindenre vagyok képes a céljaim eléréséhez. Ezt már tudhatná. Persze elég nehéz vele fel venni a harcot, mert Ő tipikusan az a férfi, aki szereti, ha övé a döntés és aki nem szeret tágítani.
Amint a számomra ismeretlen helyiségbe érünk, még erősebben kapaszkodok belé, hogy véletlenül se hagyjon magamra, szóvá is teszem ezt, majd mielőtt bármit mondana ismét megcsókolom, mert nem akarom hallani, bárminek is kezdjen bele. Ezúttal nem elutasító, viszont még mindig nagyon óvatos. Mintha valami porcelánbaba lennék. Nem olyan régen még örömmel tett a magáévá. Most meg jön az ilyen szövegekkel, hogy nem vagyok józan, meg blabla. Na és aztán? Attól még én vagyok. Csak egy kicsit mámorosan. Ahogy az ágyba rak, széles vigyor jelenik meg a számon mikor a cipőmet kezdi le húzni, majd végül elkomolyodok egy pillanatig, mikor feláll, de végül szófogadóan bólintok és amint magamra hagy sóhajtok egyet. Körbe nézek a szobába, ami bár nagyon szép, de olyan rideg. Egyedül maradni benne biztosan nem szeretnék. Unottan dőlök hátra az ágyon, ami meglepően kényelmes, és hatalmas. Úgyhogy nem igazán értem, hogy Adrianonak mi baja azzal, ha itt marad velem. Mert ha nem fog, akkor egészen biztosan haza megyek. Valahogyan. Amint meghallom lépteit, óvatosan tápászkodok fel, mert úgy érzem, hogy egyre jobban sajog a fejem s meglepődve figyelem, ahogy szendviccsel és vízzel a kezében lép közelebb hozzám. Ez megmosolyogtat egy kicsit, és azt hiszem, hogy meg tudnám szokni. Nem vagyok éhes, az étel gondolatától még a gyomrom is felfordul. Mégis hangos nevetésbe kezdek mikor szavait hallgatom. Tényleg komolynak tűnik, de bennem egy kicsit felidézi a gyerekkoromat, amikor féltem a sötétben és anya az ágyam mellett ült addig, amíg át nem adtam magam az álomnak. Nem vagyok hozzá szokva, hogy valaki ilyen törődést mutasson felém, főleg ahhoz nem, hogy ez a valaki Ő legyen. Hiszen egészen eddig semmi másról nem szólt a kapcsolatunk, mint a testiség. Most akkor mit akar? Mert tényleg nem értem.
- Oké. Megeszem. Bár nem vagyok éhes. A vizet is megiszom. De azután élnék azzal a lehetőségemmel, hogy alkudozzak. - bököm oda végül, majd el veszem tőle a szendvicset. harapok bele egyet, ami elég nehezen megy le a torkomon, majd végül még egyet, egészen addig, amíg mind el nem fogy. Az üvegért nyúlok, és kortyolok egyet a vízből. egészen eddig fel sem tűnt, hogy mennyire ki van száradva a torkom, és talán még sosem esett ennyire jól víz, mint ebben a pillanatban. Így ismét a számhoz emelem az üveget, és szinte egy húzással ürítem ki annak a tartalmát. megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, majd le rakom a kezemből az üres üveget és közelebb csúszok Adrianohoz. Egy kicsit jobban érzem magam, bár a fejem még mindig iszonyatosan sajog. Én mégsem törődök azzal. Ezúttal én akarok lenni az, aki játékba kezd. Végül óvatosan állok fel, és egy könnyed mozdulattal húzom le a ruhám pántját, ami a földre hullik. Vigyorogva lépek ki belőle, majd végül hátra emelem a kezem, hogy ki kapcsoljam a melltartómat, és hagyom azt is a földre esni. Egy száll bugyiban lépek egész közel hozzá, majd végül hátrálok és az ágyba mászok.
- Ha nem akarsz mellém feküdni, akkor menj ki. És aludj a menyasszonyoddal. - szólok rá, közben pedig egy pillanatra sem veszem le róla a tekintetem.  

Nem vagyok hozzászokva, hogy bajba jutott embereket kell megmentenem, nekem nem priorításom ez az egész, mégis itt voltam vele a kocsiban ülve, még azt is meg kellett állnom, hogy ne viszonozzam a csókját, pedig a ruha amiben van, az, hogy szinte bármire rávehető kecsegtető ajánlat lenne. De vele nem tehetem meg, amit lehet mással megtennék ha így felkínálja magát, mi sokkal régebb óta űzzük azt a játékot, mint, hogy ennyivel elrontsuk. Nem fogom használni, hogy ennyire nem tud magáról, mert az a fasz bedrogozta és most azt hiszi, hogy semmi nem számít. Rápillantok néha, ahogy az ablakon bámul kifelé, szinte durcásan és csak mosolygok, mert annyira nem ő az a nő, aki mellettem ül és egyszerre vagyok dühös is emiatt, hiszen nem önszántából ilyen most.
Durcog egy sort, mire hirtelen fékezem le a kocsit és kérdezem meg, hogy visszavigyem e,elindulok, de jelzem neki, hogy bármikor visszafordulok csak egy szavába kerül, és már nem is játszom a megmentő szerepét, ami amúgy sem jellemző rám.
- Nekem pedig elég közeli barátodnak tűnt. - vonom meg a vállam mosolyogva, ezzel is cukkolva egy kicsit, mert szeretem ha olyan kis harcias, bár nem tudom mennyire van most eltompulva a drog miatt. - Amúgy meg elég furán választasz partnereket az estéidhez, nyugtass meg, hogy egyedi eset volt, mert ha nem erősen el kell gondolkodnom azon, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, ha olyan a zsánered. - kacagok fel hangosabban, remélem, hogy a kis agyhúzás kicsit kitisztítja a fejét, de majd akkor lesz jobban ha nálam megiszik pár pohár hideg vizet és végre lefekszik és kialussza magát.
Amikor bekapcsolja  a zenét csak hagyom neki, hadd szórakozzon, engem nem zavar a zene, ami megy mondjuk pont igen és a hangerő is, de most nem nyúlok bele, had durcizza ki magát, had táncoljon ha már voltam olyan paraszt és elhoztam a csodás szórakozóhelyről.
Amint leparkolok megyek is érte, hogy felvigyem a lakásba, közben még mindig azon van kiakadva, hogy nem velem fog aludni. Jobb ha marad köztünk érzelmileg némi távolság, mert ez csak szex, nem szükséges semmi plusz, ami miatt bármelyikünk is többet gondolhatna, így marada külön szoba, nem érdekel, hogy unalmasnak hív emiatt, valahogy megbékélek vele.
- Pontosan ezért beszélek külön szobáról, mert tudom mire menne ki a játék Dawn, és ne hidd, hogy én nem akarom, de be vagy állva, és nem kell, hogy holnap olyan szemmel nézz rám, mint akit bedrogozva dugtam meg. Majd ha jól leszel akkor nem lesz alvás ne aggódj, de ma ezt ki fogjuk hagyni és külön szobában fogunk aludni. - igen ez is benne van ebben, meg az is, hogy ne egymás karjaiban keljünk fel másnap, és ne legyen kínos egyikünknek sem ezután, mert tudom, hogy az lenne.
Amint a neki előkészített szobába belépünk már érzem, hogy egyre jobban szorít magához, amitől elnevetem magam halkan és szinte kérlelően néz rá, hogy ezt hagyja abba, úgyis mindig az van, amit én akarok és ezt tudhatná már.
- Dawn. - mondom neki halkan, szinte úgy, hogy ne akasszam ki, folytatnám, de megcsókol és én nem tolom el magamtól, most nem, viszonzom a csókot de csak egy rövidet mielőtt az ágyra teszem és leszedem róla a cipőjét. - Maradj itt egy kicsit, hozok neked vizet meg valamit ami felszívja a dolgokat. - állok fel, majd visszafordulok. - Nem hagylak itt. - elindulok a konyhába, és kinyitom a hűtőt, amiben nem sok minden van, mert nem szoktam itthon enni, de amit találok összeszedem és egy vizet is kiveszek, majd ezzel együtt megyek vissz a a szobába. Soha nem volt még ilyen, hogy valakit nekem kellett ennyire kiszolgálni, de most ez zavar a legkevésbé, mert látom rajtam mikor belépek az ajtón, hogy a drog nem hogy ürülne belőle, még csak mostanában fog beütni, a pupillája sok mindent elárul, ami baj, rohadt nagy baj, mert fogalmam sincs mennyit kapott és miből, és hogy lesz e bármi káros hatása rá. Elgondolkozok, hogy nem hagyom itt, de nem fekszem be mellé. Az ágy mellé rakok mindent és leülök mellé az ágyra.
- Ha eszel valamit és megiszod ezt a vizet rendesen, akkor abban a fotelben maradok veled ameddig el maszol. - mondom neki és közben máradom is a kezébe az előre csomagolt szendvicset. Határozott ember vagyok, mindig mindent úgy csinálok ahogy én akarok, de most nem tudok neki határozott nemet mondani, de igent sem fogok.

Adriano & Dawn

Nem tagadom, egy kicsit ütősebbre sikeredett a mai bulim, amit egyértelműen nem így terveztem el, de mégis az Adriano jelenléte nem csak biztonságot nyújt a számomra, hanem ráébreszt arra is, hogy igazából csak rá volt szükségem és nem a szórakozásra. Ez a gondolat pedig egyre jobban megőrjít, mert bár sosem akartam azt, hogy ennyire az életem részévé váljon, mostanra mégis úgy érzem, hogy egyre inkább kötődök hozzá, ami egyáltalán nem jelent jót. Minél tovább húzzuk ezt a dolgot kettőnk között, annál jobban bele gabalyodunk. Részéről persze talán ez nem sokat jelenthet, minden percben rettegek attól, hogy mikor jelenti be, hogy tényleg megnősül, amihez semmi közöm nem lenne normális esetben, de mégsem hiszem, hogy olyan könnyen ki tudnék lépni az életéből. Pedig ki kéne még azelőtt, hogy sérülnék. Az ember általában ha elfogyaszt elég alkoholt - márpedig ahogy érzem magam úgy tűnik, hogy én nem keveset ittam -, akkor az a sok szar,a mi belülről felemészti eltűnik egy kis időre, és talán ha nem bukkan fel, akkor ez hatásos lett volna nálam is, de a közelében olyan, mintha az alkohol csak még jobban elő akarná váltani belőlem az iránta érzett... vágyakozást. A visszautasítása nem esik túl jól, ami miatt ha most egy kicsivel jobban észnél lennék és több erőm lenne, minden bizonnyal faképnél hagynám, mert elég megalázó ez így számomra, de mivel azt hiszem, hogy gyalog nem juthatnék túl messzire ebben az állapotomban, inkább csak elfordulok tőle durcásan, így tudatva azt, hogy megbántott. Bár nem úgy tűnik, mintha ez nagyon érdekelné. A külön szoba hallatán azonban muszáj nevetnem. Nem azért mert viccesnek találom. Inkább azért, mert nem gondolom, hogy ez egy normális gondolkodás lenne. Még sosem töltöttem nála az éjszakát, ez lesz az első alkalom, és bár sokszor képzeltem el, hogy milyen lenne, soha nem jutott volna eszembe, hogy képes lenne engem külön szobába rakni. Mintha számítana ez bármit is. Először azt hiszem, hogy csak viccnek szánja, de aztán rájövök, hogy halál komolyan beszél. Ahogy szó esik a buliról, a tőlem nem megszokott nyugodtsággal válaszolok, bár egyértelműen örülök annak, hogy le zárta mára számomra a szórakozást. Ez azt hiszem, hogy elég volt így. Ahogy hirtelen lefékez, megdöbbenek és gyorsan fordítom rá a tekintetem. Egy pillanatig azt gondolom, hogy azért fékezett le, hogy tényleg vissza forduljon, de ahogy elindul és egyenesen haladuk tovább megkönnyebbülök. Eszem ágában sincs vissza menni ahhoz a hülyéhez.
- Köszi. De most inkább ki hagynám. És az a barom nem a barátom, jó? Én nem akartam, hogy... - elhallgatok inkább, mert én sem tudom, hogy mit akarnék mondani. Vagy egyáltalán minek? Mi értelme magyarázkodni a történtek miatt? Nagyon gyorsan össze kell szednem magam, mert még saját magam is hallom, hogy nem vagyok önmagam. Tudtam volna ettől sokkal frappánsabb választ is adni neki. Például megnézném, hogy akkor is ilyen önelégült vigyor lenne-e rajta, ha azt mondanám, hogy inkább vigyen vissza. Ha még azt se hagyja, hogy megcsókoljam, akkor minek maradjak vele? De valahogy nem jön, hogy ezeket kimondjam. Ismerem őt eléggé, tudom, hogy valóban vissza vinne, és nem vagyok abban biztos, hogy abból jó sülne ki. Most kicsit nem vagyok olyan formámba, hogy vigyázni tudjak magamra, így sokkal jobban érzem magam, ha a közelemben van. A rádióhoz nyúlok, amit be kapcsolva próbálom átadni magam a dallamnak, bár ezt egy kicsit nehéz egy kocsiban csinálni úgy, hogy józan sem vagyok, de figyelemelterelésnek mindenképp jól jön. Kicsit ciki kimagyarázni, hogy miért tudom a számát. Mert még én magam sem tudom, hogy hogyan sikerült megjegyeznem, vagy, hogy egyáltalán miért. Azt hittem, hogy nem fogja hagyni, hogy a zenére tomboljam ki magam, de ismét meglepett, így átadva magam az érzésnek táncolom át az út maradék részét. Már ha lehet ezt táncnak nevezni. Amint a kocsi megáll, jövök rá arra, hogy megérkeztünk. Ennek normális körülmények között talán örülnék is, de még mindig sérti a fantáziámat a külön szoba gondolata. Szívesebben eltáncikolnám inkább az időt ebben az autóban, mint le feküdjek egy külön szobába, mintha ezt nem tehetném meg otthon is. Amint az ölébe vesz, két kezemmel átölelem a nyakát, és az arcát próbálom figyelni, mert szeretnék le olvasni róla valamit. Valami olyasmit, ami azt érezteti velem, hogy engem akarna.
- Ne legyél már ilyen unalmas. Milyen szobáról beszélsz? És milyen alvásról? - mormogom még mindig tehetetlenül, mert egyszerűen nem értem, hogy hogy tud ilyenkor az alvásra gondolni? Ahogy egyre közelebb kerülünk a szobához, amit nekem szánt, annál jobban érzem, hogy nekem rá van szükségem és nem az alvásra, épp ezért, amint be érünk a számomra jelentéktelen helyiségbe, még szorosabban kapaszkodok belé, hogy véletlenül se tudjon ilyen könnyen lerázni magáról.
- Kérlek... maradj velem te is. - nézek rá kérlelő tekintettel, ami szintén nem vall rám, mert én sosem könyörgök senkinek. Főleg nem egy férfinak. Mégis úgy döntök, hogy teszek egy újabb próbát, és ismét ajkamat az övére tapasztom, miközben bízok abban, hogy nem kapok megint elutasítást. Mert az már valóban nagyon ciki lenne.   

Nem tudom mit vártam, hogyan fog majd fogadni, amikor ideérek, nem gondoltam volna, hogy majd egy másik sráccal lesz, és azt sem, hogy éppen jól időzítek, mert a barátnőjével beszéltem és nem vele. Abban sem voltam biztos, hogy tud arról, hogy úton vagyok felé, hogy hazavigyem. Mégis amikor megérkezem érzem, hogy megnyugszik, valószínűleg az ismerős arc sokat dob azzal szemben, aki az imént drogozta be. Magamhoz egyáltalán nem szokványosan vágom arcon, ritkán csinálok ilyet, de akkor biztosan megvan a megfelelő oka és most ez az.
A kocsihoz cipelem és berakom egyből a lakására mennék, de nem tudom, hogy hol van és a barátnője sem volt nagy segítség, de valószínűleg azért, mert annyira részeg ő is, mint Dawn. Megpróbálom kiszedni azért belőle, hogy ne magamhoz kelljen vinnem, de ahogy látom rajta tetszik neki a helyzet, hogy végre ott maradhat estére, ami eddig még sosem történt meg. Hagyom neki, de nem megyek annyira messze, hogy együtt aludjunk, igaz, hogy sokkal meredekebb dolgok is történtek már köztünk, mint alvás, de az más, túl intim, olyan értelemben, amiben mi nem nagyon kerültünk eddig és az ő érdekében jobb nem belebonyolódni egy olyan dologba, amit nem adhatok meg neki, mert erre nem én vagyok a legmegfelelőbb férfi neki.
Mégis amikor a vendégszobát említem egy kicsit durcizni kezd, vagy amikor enm csókolom vissza az a pillanat, amikor hisztizni kezd? Már magam sem tudom, de nem fogom ebben az állapotban kihasználni, pedig szívesen megtenném, még az sem érdekel, hogy az úton vagyunk, benyúlnék a bugyijába, és olyan orgazmust adnék neki, amitől nekem is olyan merevedésem lenne, hogy nem kellene sok, hogy a csúcsra vigyen. De azt hiszem én nem vagyok ilyen, hiába ül mellettem az életem eddig legdögösebb partnere, nem fogok olyat tenni,  amit holnap megbánok és ami miatt azt hiheti, hogy akkor is kihasználtam, amikor kiszolgáltatott állapotban volt. Nem érdekel a durcija, én csak mosolygok rajta, de nem reagálom le, mert felesleges, holnap már nem így fogja látni a dolgokat és nekem ez a lényeg.
Elég vicces, hogy szinte felém sem néz, az ablakon bámul próbál pókerarcot vágni, de a szeme alig van nyitva, a drogtól, amiért egy kicsit aza mosoly lehervad az arcomról, hogy belegondolok, mennyire védtelen is egy olyan helyen, mint az előző. Erősen megfordul a fejemben, hogy utána küldök valakit, hogy figyeljen rá, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy együtt töltünk elég sok időt, már nem csak a négy fal között találkozunk, a mai is egy igen rendhagyó dolog, mégsem érzem, hogy bújkálnom kellene vele. Pedig lehet kellene, a családomnak szinte mindenhol vannak ellenségei, ahogy nekem is, nem lenne jó ha csak azért kerülne veszélybe, mert lefeküdt velem. Azt hiszem ez az a pont, hogy biztos leszek abban, hogy valakit mindig utána kell majd küldeni, úgy, hogy ne vegye azt észre még ő sem, akkor tudhatom majd a legnagyobb biztonságban. Nem tudom ez jó e, hogy ennyire vigyázni akarok rá, de felelősséget érzek, amiért belekevertem az életembe.
Rákérdezek,mi volt az okan agy bulizásnak, csak kíváncsi vagyok, nem szólhatok bele mit csináljon, de érdekelni érdekelhet. Olyan őszintén válaszol és annyira egyszerűen,hogy innen is hallom, hogy nagyon kész van, semmi csípős beszólás,semmi makacskodás,hogy semmi közöm hozzá. Elnevetem magam, és benyomoma féket,mögöttem hallom a cikorgófkeket, de nem érdekel.
- Vigyelek vissza? - kérdezem felhúzott szemöldökkel és mielőtt választ kapnék taposok a gázra óvatosan, hogy még véletlenül se legyen rosszul. - Egy szavadba kerül és visszafordulok, hogy mehess szórakozni a barátoddal a mosdóból, bár lehet ő ma este ki lesz ütve, szóval új parti után kell nézned Szivi. - kacsintok rá nevetve. Nem mondom, hogy én ma annyira józan lennék, de nem sok alkohol van bennem, mégis sokkal jobban forog az agyam, bár én annyit sosem iszok, hogy ez ne így legyen.
- Milyen jó a te memóriád. - mondom neki elismerően, de közel sem úgy,hogy azt érezze komolyan hiszek neki, csak egy pillanatra kell ránéznem látom, hogy elpirul, ami mosolyt csal az arcomra, ugyanakkor megrémiszt, hogy ez ennyire bejön benne. Egyátalán már az is zavar,hogy ennyire szarulérzem magam azért mert megint más pasival kellett látnom őt. Biztos, jó döntést hoztam azzal, hogy nem az én szobámba engedem ma este, szex nélkül jobb ha nem vezetjük be az összebújást.
Amikor a rádióhoz nyúl és elkezd riszálni próbálom nem őt nézni, ahogyan szinte kislányos bájjal kezd el szórakozni, magában, a ruha nem sokat takar, amitől egyre jobban érzem, hogy nem leszek rendben, így inkább az utat figyelem és nem őt, mert bár elég béna a mozgása, így totál koordinálatlanul, mégis rohadt dögös és nehezíti az életem rendesen ezel.
A lakás garázsába hajtva állok be a helyemre és kiszállok a kocsiból, majd odamegyek az ő oldalára, és kinyitom az ajtót és kisegítem.
- Kész van a szobád, gyere Édes, most azt hiszem mindkettőnkre ráfér egy kiadós alvás. - kapom most az ölembe, kicsit könnyedebb így és neki is kényelmesebb, mint a vállamon.

Adriano & Dawn

Bár eleinte jó ötletnek tűnt eljönni ide, hogy egy kicsit ki szellőztessem a fejem, de abban a pillanatban ahogy a mosdóban szinte magatehetetlenül állok, rájövök, hogy mégis inkább jobb lett volna otthon maradnom és a bátyám üvöltözését hallgatni, mint itt megvárni amíg ez a férfinak nem nevezhető akárki azt tegyen velem, amit akar. Annyira pocsékul vagyok, hogy alig bírok a lábaimon állni, nem tudom, hogy ahhoz mennyire lenne elég erőm, hogy felképeljem, ha még közelebb talál jönni. Mégis felkészítem magam lelkileg hozzá, próbálok erőt gyűjteni, hogy ha mást nem is, de hosszú körmeimmel legalább a szemét ki kaparhassam. Amint azonban megpillantom Adrianot, tudom, hogy nem lesz szükségem ilyesmire. Épp a legjobbkor jött, így kikerülve a másikat - aki szemmel láthatóan nem örül, hogy megzavarták a tervében -, lépek oda Adrianohoz, akire most valahogy sokkal nagyobb szükségem van, mint valaha is volt. A korábbi félelmem amiatt, hogy mit akar tenni velem az a másik, hirtelen tűnik el, és veszi át a helyét az a  biztonságérzet, amit az Ő jelenléte okoz. A falnak dőlve próbálom megérteni, hogy most igazából mi is történik, de olyan hirtelen gyorsulnak fel az események, hogy mire igazán felfoghatnám, már az Adriano vállán vagyok, és igazán szeretnék tiltakozni ez ellen, hiszen a buli még javában tart, de nincs erőm hozzá, így bele törődve a sorsomba, csendben tűröm ahogy ki visz a szórakozóhelyről és rak be a kocsijába, mintha valami bábu lennék, akit ide- oda pakolászhat kedve szerint. Ha nem lenne bennem annyi tequila, akkor minden bizonnyal ezt nem hagynám szó nélkül, de jelenleg nehezen megy a beszélgetés és az előbb történtek után azt hiszem, hogy jobban is teszem, ha kivételesen nem ellenkezek. Amúgy is sokkal izgalmasabb most már az a tudat, hogy felajánlotta, hogy nála aludjak. A címemet hülye lennék megadni és elszalasztani ezt az esélyt. A vendégszoba hallatán hangosan nevetek fel, mert kicsit viccesnek találom még a gondolatát is. ha már nála aludhatok minek kell ahhoz külön szoba? ha jól emlékszem elég nagy az ágya. Elférünk abban ketten is.
- Most ugye csak viccelsz? - nézek rá értetlenül, mert értem én, hogy mindent nem lehet egyszerre megszegni, de azért ez túlzás. Gondolkodás nélkül hajolok közel hozzá, hogy megcsókolhassam, nyilván az a célom a dologgal, hogy elérjem, hogy le mondjon erről a hülyeségről, hogy külön szobában aludjunk, de nagy meglepetésemre nem viszonozza a csókomat, ami miatt elhúzódok tőle. Még sosem utasított vissza, és ez így nem keveset sérti a női büszkeségem. Össze ráncolom a szemöldökömet miközben hátra dőlök az ülésben, miközben szavait hallgatom. Nem is méltatom azokat válaszra, csak nézem ahogyan be csatolja az övemet, mintha valami gyerek lennék, aztán még egy kis ideig rá pillantok, majd elfordítom róla a tekintetemet. Le húzom egy kicsit az ablakot, hogy egy kis levegőhöz juthassak, miközben próbálok az útra koncentrálni. Az előbb sokkal jobban izgatott annak a gondolata, hogy hozzá mehetek, most viszont már nem is tűnik olyan szórakoztatónak. Nem elég, hogy külön szobába akar engem rakni, de még a csókomat is visszautasítsa. Következő kérdésére ismét rá fordítom a tekintetem és megvonom a vállam. Ha könnyebben pörögne az agyam, hogy valami csípősebb válasszal tudjak szolgálni, akkor minden bizonnyal valami olyasmit mondanék, hogy semmi köze nincs, hogy mikor bulizok és miért, de nincs most ahhoz hangulatom, hogy csipkelődjek.
- Csak jól akartam érezni magam. De te el hoztál. Oda a bulinak. - motyogom még mindig kissé duzzogva az előbbi elutasítása miatt. Próbálok úgy tenni, mintha bánnám, hogy nem hagyott ott, de igazából örülök neki. Ha nem jön, akkor mostanra ki tudja mi történt volna. A gondolatától kicsit össze borzongok, majd a következő kérdésre - amire egyáltalán nem számítottam -, érzem, hogy kissé bele pirulok. Most erre mit mondjak? Fogalmam sincs, hogy miért jegyeztem meg a számát, de már ez van. Lebuktam. - Na és ha igen mi van azzal? Még sok mindenki számát tudom. - hazudom, mert az igazság az, hogy még a sajátomat sem tudtam soha észben tartani. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, na meg, hogy eltereljem erről a figyelmét, - és persze a saját zavaromat is elrejtsem - nyúlok a rádió felé, amit be kapcsolok, és kezdem el hangosítani annyira, amennyire éppen csak tudom. Közben pedig két kezemet felemelve, a csípőmet mozgatva kezdek el ugrálni az ülésen, mint valami óvodás.  

A mosdó ajtajában állva nem érte mit keresek itt, látszólag elvan a csávóval, Katy vagy hogy hívják a barátnőjét mégis felhívott, tudta a számom és idehívott, hogy jöjjek el Dawn-ért. Egy pillanat alatt váltott  hangulat, amint meglátott, szinte menekült hozzám, amiből tudtam, hogy neki annyira nincsen kedvére mókázás. Láthatóan nem a pia ütött be neki, hanem valami egészen más, én ismerem a drogokat, van ami olyan hatást kelt. Nem véletlen lépek oda hozzá és verem úgy arcba, hogy a padlón terül ki. Jobb ha megtanulja, hogy az én csajommal nem szórakozunk, mert valamilyen téren hozzám tartozik és nem akarom, hogy mindenféle szemétláda hozzáérjen. Most nem a birtokló énem uralkodik, mert nem a saját egomat akarom ezzel pumpálni, és általában nem én vagyok az, aki pofon vág valakit, aki nem szimpatikus nekem, megvannak erre is az embereim, de most úgy éreztem nekem kell megtenni, no meg nem is nagyon szóltam senkinek, hogy eljövök otthonról, így nem tudtam volna amúgy sem verőlegényeket felfogadni. Talán jobb is így nem akarom, hogy Dawn rájöjjön arra a titokra, amit az életnek hívok, jobb ha nem folyik bele, mindenkinek.
Pillanat töredéke alatt kerül a vállamra, váltok még néhány szót, az igencsak ittas Katy-val és a kocsihoz viszem, hallok egy kis ellenkezést, de a teste nem mozdul őrjítő táncba azért, hogy visszarakjak a földre, így nem foglalkozok vele. Berakom az anyósra és igyekszem kideríteni, hogy hol is lakik. Nem vagyok oda az ottalvós bulikért, ezt halványan a tudtára adtam és már tisztában is van vele. Most mégis megszegni készülök ezt a nagyon jó kis megszokásom, amit évek óta nem tettem meg. Valójában mi baj lehet abból ha az egyik szobába lerakom és hagyom pihenni? Nem vagyok biztos a dolgomban, így megkérdezem a címét, amire egy egészen átgondolt választ kapok, mégis a kormány felé fordulva nevetem el magam rajta.
- Akkor azt hiszem tényleg haza kell vinnem téged magamhoz. Haza szólok, hogy csinálják meg neked a vendégszobát. - veszem elő a telefont, hogy írjak az egyik emberemnek, hogy intézkedjen a szobalánnyal és valami ruhát is szerezzenek be neki, mert ez ami rajta van biztosan nem lesz túl kényelmes.
Elindítom a kocsit, mert látom, hogy nem igazán van jól, de elég hamar érzem az ajkát az enyémen. Kicsit bizonytalan csók ez, kicsit vérszegény, de semmiképpen sem csókolom vissza. Ebben az állapotban ha tényleg akarná sem csinálnék vele semmit, mert nem érzem fairnek vele szemben és sosem a kihasználás volt a célom senkivel sem.
- Állj le Édes, ha nálam vagyunk és benned van legalább egy liter víz és akkor is ennyire be leszel indulva tárgyalhatunk, addig meg kösd be magad és ne hányd össze a kocsit. - mielőtt azonban mozdulhatna már nyúlok is át rajta, hogy becsatoljam az övet.
Egyáltalán nem azzal a tempóval megyek hazafelé, mint amivel idejöttem, nem rohanok, félek, hogy valami olyan csomagot hagy a Maserati anyós oldalán, amit sosem szed ki senki onnan, inkább türelmesen vezetek.
- Mire volt ez a nagy ünneplés Dawn? - kérdezem tőle, miközben az utat figyelem egy piros lámpánál megállva. Talán fog rá válaszolni, talán nem, hiszen semmi közöm nincs hozzá, hogy mit csinál a szabadidejében, viszont eszembe jut, hogy mégis engem hívtak fel, ami azért nem hagy kíváncsiskodás nélkül, és mivel ez egy elég hosszú piros szokott lenni a nagy kereszteződés miatt felé fordulok egy kicsit. - Tudod a számomat fejből? - kérdezem mosolyogva, komolyan érdekel, hogy mi a válasz rá, meglepődnék ha így lenne, de a barátnője azt mondta, hogy lemerült a telefonja, engem mégis felhívtak, máshogy nem tudtak volna elérni.

Adriano & Dawn

Nem igazán vagyok az a fajta lány, aki az italba menekülne bármi elől is, vagy akinek szüksége lenne az alkoholra ahhoz, hogy jól érezze magát. Igazából most sem tűnt fel, hogy kicsit túlzásba vittem, csak akkor, amikor egyre inkább olyan érzésem nem lett, mintha nem én uralnám a saját testem és gondolataimat, ami minden igyekezetem ellenére csak Adriano körül forognak. Pedig ma valóban semmi másra nem vágytam csak arra, hogy kiengedjem egy kicsit a fáradt gőzt magamból és egy rövid időre ismét az a kamasz lehessek, aki nagyon is szeretett ilyen helyekre járni. Azt hittem, hogy az ember egyszer majd kinövi, de rá kellett jöjjek, hogy még mindig baromira élvezem ezt a dübörgő zenét és táncoló tömeget. Talán ha nem kapna el egy hirtelen rosszullét akkor még jobban is élvezhetném. Olyan, mintha végig ment volna rajtam egy úthenger. Morcos vagyok Katy miatt, aki képes volt felhívni Adrianot, csak azért mert szerinte én ezt kértem, ugyanakkor hálát is érzek. Nem azért, mert ezzel elrontotta a szórakozásomat, - amit tuti, hogy a férfi nem fog tovább hagyni -, hanem azért, mert bár próbálom tagadni, de valóban rá van most szükségem. Ezekkel a gondolatokkal indulok meg a mosdó felé apró lépésekkel, mert úgy érzem, mintha valami ólom nehezedne a lábaimra, igazán megerőltető parancsolni azoknak. Végül mégis csak sikerült célt érnem, így próbálom kicsit megmosni az arcomat annak reményében, hogy így sokkal hamarabb sikerül össze szednem magam, de sajnos csak még pocsékabb lett a közérzetem. Egy ideig a szemem becsukva próbálok koncentrálni arra, hogy múljon el ez a szar érzés, amit még sosem tapasztaltam eddig. Amint nyílik az ajtó, óvatosan fordulok meg, de nagy meglepetésemre egy idegen férfi lépik be rajta. Bár kicsit homályosan látom, de esküdni mernék, hogy Ő az, aki az asztalunkhoz küldte a piát. Megpróbálom figyelmeztetni, hogy rossz helyen jár, de elnézve őt, pont ott van, ahol lenni akart. Csak mozdulatlanul figyelem, ahogyan közelebb lépik hozzám, érzem ahogyan hirtelen melegedik el a testem és végig folyik rajtam a verejték. Bár nem vagyok teljesen magamnál, de még így is tudom, hogy mit akar. Megáll, ahogy ismét ki nyílik az ajtó, én pedig megkönnyebbülve sóhajtok egyet, majd kissé botladozva kerülöm ki a srácot, hogy Adrianohoz léphessek. Persze imádok a türelmével játszani, az is szórakoztat, ha folyamatosan az orra alá dörgölhetem, hogy nem vagyok a tulajdona, sőt igazából senkije, de ez a helyzet most kicsit más. Vagyis alakulhatott volna másképp is. Most először valóban ártatlan vagyok, és nem jutott egyáltalán eszembe semmi olyasmi. Nem mintha lenne hozzá erőm jelenleg. Mégis ahogy felnézek rá látom az arcán, hogy szükség van ahhoz, hogy megmagyarázzam, holott ha úgy vesszük más helyzetben sem lenne túl sok köze hozzá. Ahogy arrébb segít egy kicsit, a falnak dőlök, és ismét megpróbálom be vetni azt a cselt, hogy egyik szemem be csukom, mintha kacsintanék, mert így komolyan jobban látszik minden. Bár hallom, hogy miről beszélnek, és szeretném is elküldeni melegebb éghajlatra az idegen fickót, de ebben a pillanatban Adriano megüti, én meg megrázom a fejem és próbálom eldönteni, hogy ezt most csak képzeltem, vagy valóban megtörtént. Ahogy közelebb lép hozzám és felkap a vállára egyszerre érzek a dologban izgalmat és haragot is. Ki mondta egyáltalán, hogy haza akarok menni?
- Héé! - szólok rá egy kicsit kapálózva, de nem túl sokáig, mert sajnos most valahogy nem vagyok formámban. Szerencséjére. Hallgatom ahogy Katyvel váltanak pár szót, mire megint úgy érzem, hogy vicces ez a helyzet, így bár fogalmam sincs, hogy min, de valamin nevetni kezdek. Ahogy elhagyjuk Katyt, vigyorogva intek neki, és már előre látom, hogy holnap nem fog velem szóba állni. Nem tartottam be, amit ígértem. pedig esküszöm, hogy akartam. Amint be rak a kocsiba, mint valami babát, durcásan nézek rá, mert úgy érzem, hogy megint helyettem akar döntést hozni. Márpedig ha dönthettem volna, akkor most bent lennénk és táncolnánk. De nem kérdezett. Amint megszólal kíváncsian nézek rá, mert elsőre nem igazán értem, hogy melyik fogadalmát akarja megszegni. van belőle egy jó pár. Mégis úgy vagyok vele, hogy bármelyikről is legyen szó, az nekem biztosan tetszeni fog. Főleg az a része tetszik, hogy megszegi. Amit Ő megszeg, az nekem nagy valószínűséggel örömet okozhat. Úgyhogy azt hiszem, hogy mégis csak hálával tartozok Katynek. Már ha hajlandó lesz velem még szóba állni. Amint ismét megszólal egyből leesik, hogy az együtt alvásról beszél, ami nála egy olyan dolog, amiről soha hallani sem akart. Így mivel az első pár alkalom után mikor a lakására mentem, kifogásokkal jött, egy idő után tudtam magamtól, hogy mikor kell lelépnem.
- Meg tudnám mondani a címem. - motyogom rá pillantva, miközben széles vigyor jelenik meg az ajkamon. Veszek egy mély levegőt, kifújom azt és minden erőmmel azon vagyok, hogy érthetően tudjak beszélni. - De nem akarom. - még mindig vigyorgok, mert lehetek akármennyire nem józan, de hülye lennék nem kihasználni ezt az alkalmat. Be csukom a szemeimet egy pillanatra, mert az egy kicsit segít, hogy könnyebb legyen, és, hogy ne érezzem magam ennyire ramatyul, majd ahogy sikerül kinyissam azokat, óvatosan hajolok közelebb hozzá és tapasztom ajkamat az övére. Csak azért, hogy véletlenül se gondolhassa meg magát.   

Nem Dawn az első, aki a legroszabbkor teszi magát olyannyira tacsra, hogy engem hívnak fel, megmentőként. Általban csak leteszem a telefont és elszívok egy szivart, maximum érte küldök valakit és én jót alszok egyedül. Down-nál mégis én indulok meg, hogy megnézzem miújság vele, miért is tette magát ennyire taccsra, mi volt az oka. Remélem nem valami szerelmi bánata van, vagy valami hasonló nyálas dolog, mert azt nem igazán asszisztálom végig. Tudva, hogy nem tudom mi történt ülök kocsiba és padlógázzal indulok a kapott cím felé. Nem sok idő mire odaérek, könnyen bejutok, nagyon ritkán járok ilyen helyen, nem az én közegem és már nem is vagyok annyira fiatal, hogy itt próbálkozzak bárkinél. Több a 18 és 25 év közötti, mint egy egyetemen, amikor körbenézek, erősen érdekelni kezdett miért pont itt kötött ki az a két nő, akihez az egyikhez egész véletlen még közös is volt, sokszor.
A nő mosdó felé indulok, tudva, hogy a nők ilyenkor ode menekülnek, nem először kerülök hasonló helyzetbe, hogy síró lányokat látok berohanni csapatostul, vagyis láttam, ameddig én is jártam szórakozni és nem máshogy engedtem ki a felgyülemlett feszültséget.
A mosdó előtt a táncparketten keresztül mentem, mert az tűnt a legrövidebbnek, csak két csaj tapadt rám, akiket határozottan löktem tovább és mentem határozottan a mosdó felé.
- Mi a fasz? - nyomom be az ajtót, amikor látom, hogy Dawn éppen egy pasi társaságában van odabent. Ha féltékennyé akart tenni ezzel az egésszel, akkor igen csak szarul csinálta, mert még mérges sem lettem, csak a vcérszomjam tért vissza reggel óta megint.
A kezem ökölbe szorult és mentem volna neki a csávónak, amikor Dawn mint valami fura gyerek kóválygott oda hozzám, mintha menekülne a csávó elöl, ami egy kicsit összezavar, de megtartom, mert nélkülem szerintem össze esett volna. Rögtön mentegetőzik, pedig még nem is reagáltam semmit, arcom komor, mindig ilyen, amikor nem tetszik valami, gonolom innen jöttek a szavak tőle. Látom a nőn, hogy nem a pia miatt ennyire kaotikus a járása, felismerem ha valakinek adtak valamit, és ő pontosan olyan mozdulatokat tesz. Megfogom Dawnt és a falhoz segítem, egy pillanatra lépek el tőle, a férfi irányába, akinek kaján vigyor ül az arcán.
- Mégis mi a  faszt adtál be neki? - egészen közel megyek hozzá és felé magasodok. Még mindig vigyorog.
- Ha nekem nem, neked legalább lesz vele egy jó estéd, inkább köszönd meg haver. - indul el kifelé, mire visszarántom és az arcába vágom az öklöm, mire ő a padlóra fekszik ájultan. Visszafordulok Dawn felé és a a vállamra kapom, mint egy zsákot és úgy indulok el kifelé, ahol egy lány áll ijedten néz minket.
-Te vagy Katy? - kérdezem tőle, miközben a becsukom az ajtót, hogy ne az ájult tagot nézegessék. - Hazavittem, köszi, hogy szóltál, tudod hol lakik? - kérdezem tanácstalanul, mert nem akartam magamhoz vinni, nem szeretem ha egy nő nálam tölti az estét, de a lány bólogat a nevére és csak rázza a fejét a címére.
- Faszom. - indulok el a kijárat felé, ahol csak biccentek a biztonságiak felé és berakom Dawnt a kocsiba és én is belül mellé.
- Azt hiszem Édes, ideje megszegnem valami nagyon nagy fogadalmat magammal szembe miattad.- nevetek fel egy kissé kínosan. Felé fordulok mert amióta a vállamra kaptam nem is figyeltem rá, mert azon kattogtam hova fogom elvinni. - Nem tudom, hogy tudsz e válaszolni, de meg tudod mondani a címed vagy nálam akarsz maradni? - artikulálok, hogy jobban értse,mintha nem beszélnéa nyelvet. Nézem, ahogyan ül mellettem és hirtelen nem érzem annyira rossz ötletnek, hogy ott maradjon, nem érzem olyan nehéznek a döntést, mint az előbb.

Adriano & Dawn

Azzal a céllal indultam ma el bulizni, hogy kicsit tisztába tehessem a gondolataimat, amik az elmúlt pár napban nyomasztanak. Nehezen tudtam rá venni Katyt, hogy jöjjön velem, de végül csak sikerült, miután századjára is megfogadtam, hogy nem csinálok semmi olyant, amivel kellemetlen helyzetbe hozom, magára sem hagyom, ahogy a legutóbb. Nincs pasizás, nincs flörtölés, nincs semmi. Csak mi ketten, mint a régi szép időkben. Nem mintha szükségem lenne ezek közül bármelyikre is, de újra meg újra elismételtem a feltételeit egészen addig, amíg végül rá nem bólintott a dologra. És most először valóban azt érzem, hogy nem akarok hülyét csinálni magamból. Már így is elég kellemetlen, amit legutóbb a munkahelyemen csináltam csak azért, hogy felbosszantsam Adrianot, mert tudom, hogy amikor dühös, akkor sokkal szenvedélyesebb. Kaptam a főnökömtől egy újabb esélyt, megígértem, hogy nincs több ostoba mutatvány, és azt is, hogy a pasimat - ezerszer mondtam azt, hogy nem az -, többet nem hívom oda amikor munka időben vagyok. Nem mintha akkor este én hívtam volna. Magától jött. És ha Sophie nem lenne akkora seggnyaló, és jó kolléganőhöz hűen tartja a száját, akkor sosem derült volna ki. Ezekkel a gondolatokkal vágok magamba egy újabb shot tequilát, amitől össze borzongok, majd harapok bele a hozzá adott citromba. Fogalmam sincs, hogy hányadik körnél tartok, de egyre jobban érzem, hogy kezd megjönni a kedvem. Megfogom a barátnőm kezét és a táncparkett felé húzom. A csípőmet rázva emelem fel a kezeimet, miközben próbálom át énekelni a dübörgő zenét, akárcsak Katy, aki kezd feloldódni. Közben érzem néhány nem kívánt személy tekintetét magamon, de kivételesen nem foglalkozok senkivel, hiszen ha valamit megígérek azt általában tartani is szoktam. És nekem ma tényleg nincs kedvem senkihez, csak jól akarom érezni magam. Körülbelül három számot táncoltunk végig, mikor vissza térünk az asztalunkhoz, ahol néhány újabb kör vár ránk, bár ezt ezúttal nem mi kértük. Körbe pillantok és bár elég zsúfolt a hely, a tőlünk nem messze lévő asztaltól egy srác a magasba emeli az italát, ebből következtetek, hogy Ő küldhette, így hozzá hasonlóan én is fel emelem az enyémet, majd a tekintetét állva öntöm magamba az újabb adagot. Majd a következőt is. Rendes, hogy meghívott egy két körre, de megígértem Katynek, úgyhogy hiába helyes pasi, engem ugyan nem érdekel. Ma éjjel biztosan nem. Az asztalba kapaszkodok, mert érzem ahogyan elhagy az erőm, és ettől a pillanattól kezdve, mintha nem én uralnám, hogy mit akarok. Vagy kit. Adrianot. Katy motyog valamit, valami olyasmit is, hogy hamarosan itt lesz, és haza visz, ami számomra nevetségesen hangzik, így valami olyasmi nevetést hallatok magamból, mintha inkább egy kismalac röfögése lenne. Hát persze, hogy ide jön. Nehogy már az egója elviselje, hogy nélküle is jól érzem magam.
- Minek hívtad fel? - szólok rá Katyre, miközben be hunyom az egyik szemem mintha kacsintanék, de csak azért, mert ha mindkettő nyitva van, akkor mindenből többet látok egyszerre. Így valahogy könnyebb.
- De hát te mondtad, hogy hívjam. Semmi mást nem szajkózol már legalább egy órája csakhogy a te Adrianod milyen szexi. - ismét előjön belőlem az a nevetséges röhögés, miközben a barátnőm szavait hallgatom. Most, hogy mondja tényleg rémlik valami ilyesmi beszélgetés.
- Ha azt mondom, hogy szökj a kútba, bele szöksz? - kérdem, és tudom, hogy a jó szándék vezéreli, meg azt is tudom, hogy ha Adriano valóban ide jön - már ha egyáltalán érdeklem annyira -, akkor ma kurva jó éjszakám lesz. - Mindegy. Most inkább ki megyek a mosdóba. Te inkább ne gyere. - szólok rá mikor látom, hogy megindul felém. De engem nem kell kísérgetni. Tök jól vagyok. A mosdóig még soha nem éreztem ilyen hosszúnak az utat, olyan, mintha a lábaim nem akarnának engedelmeskedni nekem. Végül mégis sikerül be érnem, bár a bejárat előtt kétszer is felnézek a jelzésre, hogy biztosan a női mosdót választottam-e ki, majd amint meggyőződök arról, hogy igen, a mosdó felé veszem az irányt, megengedem a csapot, egy kicsit le hajolok hogy megmoshassam az arcomat, majd óvatosan egyenesedek fel. Csak most érzem, hogy mennyire rossz ötlet volt, hiszen pocsékul érzem magam. Óvatosan fordulok meg mikor ismét nyílik a wc ajtaja, én pedig reménykedek abban, hogy Katy lépik be rajta. Csalódnom kell azonban, hiszen az a srác jön, aki nem olyan rég a poharát emelgette.
- A férfi mosdó eggyel arrébb van. - szólok rá, mert biztosra veszem, hogy neki is megárthatott a tequila és eltévsztette az irányt amiatt. Egy mosolynak nem nevezhető akármi jelenik meg a szája szélén miközben közelebb lép hozzám. Szólnék, hogy húzzon ki innen de rohadt gyorsan, de ebben a percben ismét nyílik az ajtó. Amint megpillantom belépni a rajta lévő alakot, megkönnyebbülve sóhajtok fel. Hát mégis eljött.
- A legjobbkor. - csapom össze a tenyeremet, majd kikerülve a másik fickót, nehéz léptekkel indulok meg Adriano felé, amint el érem őt, a karjába kapaszkodok, mert érzem, hogy a lábam nem bír tovább tartani. - Ő nem azért van itt amire gondolsz. - mentegetőzök, mert bár lehet, hogy nem vagyok túl józan, de teljesen hülye sem. A wc-ben azért nem engedem meg akárkinek azt, amit neki.  

A kiállításnak a bemutatója egy hét múlva lesz, éspontosan enny ideje mondtam Daw-nak, hogy el kelene velem jönnie, talán az első kérdésem felé és nem kijelentésem, amit elvárok tőle. Nem kötelező, ez nem, egyáltalán nem olyan esemény ez, ahol olyan dolgokat teszünk mint eddig vagy tehetünk, mert ott a partin jelen kell lennem, és ha ott lesz, akkor sokan fogják látni, olyanok is, akik tisztában vannak azzal, hogy elméletben nekem már menyasszonyom van, gyakorlatban meg szarok az egészre, mert apám és Fabiola apja találta ki olyan szépen, mint a mesékben, de majd ráébrednek, hogy ez nem egy mese. Tudom, hogy beleegyeztem, mit is tehettem volna, de valahogy sokkal kecsegtetőbb az az élet, amikor minden nap más nővel tudok szórakozni és nem kötelezem el magam. Dawn is az életem azon részébe tartozik,amit szórakozásnak hívok, bár ő kitartóan jár hozzám vagy én hozzá, nincsen semmi közünk másképpen egymáshoz, mert egyikünk sem akarja, vagyis eddig nem volt róla szó, és ez részemről még mindig változatlan. De azért be kell vallani, hogy a férfi szemnek elég szép látvány, főleg ha valami falatnyi ruhát adunk majd rá, szóval nem odázhatok el egy ilyen ajánlatot.
Nem sokkal, hogy hazaértem a mai munkából, ami nem a galéria rendbentartását merítette me ki, megcsörrent a telefonom. Nem akartam megnézni, így csak hanyagul a kanapén ülve a kezemben egy pohár whiskyvel pillantottam az asztalra, ahol az pihent és hagytam csörögni. A harmadik csörgésnél vágtam le az asztalra a poharam, ami olyan hangon érzelezett meg, hogy féltem, hogy összetörik az üveg asztal alatta. Egy ismeretlen szám hívogatott egész este, fáradt voltam ma a kéretlen hívásokhoz, így csak lenémítottam és visszaültem, hogy csendben megigyam az italom, amit ezúttal sokkal szelídebben vettem a kezembe.Még a számhoz sem tudtam emelni a poharat, amikor az az idegesítő rezgő hang törte meg a csendet és itt végleg elpattant a cérnám és sebesen húztam le magamba az italom és léptem a telefonhoz.
- Remélem nagyon jó indokod van, hogy szombat este ennyiszer hívogatsz. - szóltam bele szinte forrongó fejjel. Egy darabig csend volt a vonal másik végén, már éppen nyomtam volna le, amikor végre beleszólt valaki.
- Te vagy Adriano? - kérdezi egy női hang, kissé ijedten valószínűleg az előző beleszólásom miatt.
- Attól függ ki kérdezi? - tesz egy kicsit kíváncsivá a dolog, így telefonnal a kezembe sétálok a konyhapulthoz, majd nekidőlök, mert szinte csigalassúsággal jönnek  a válaszok a túloldalról,de ha már felvettem nem fogom rányomni a telefont, főleg, hogy ilyen félénken igen ritkán hívnak fel ennyiszer.
- Katy vagyok, Dawn egyik barátnője, ne haragudj, hogy ennyiszer hívlak, de ezt az egy számot tudta bediktálni nekem és állandóan a te nevedet nyomta. Azt hiszem van egy kis baj vele, túl sokat ivott, és még abban sem vagyok biztos, hogy nem raktak valamit az italába. Fogalmam sincs ki vagy, mert nagyon ritkán beszél rólad, de mivel mást nem tudok elérni, a telefonja lemerült így nagyon örülnék ha érte tudnál jönni. - egyre jobban éreztem a lány hangjában a határozottságot és azt, hogy elég ittas lehet ő is. Amikor meghallottam, hogy valaki drogot rakhatott az italába szinte másodperc töredéke alatt löktem el magam a pulttól és indultam el a kocsi kulcsért. Aggódni kezdtem, bár nem rám vall, de nem szeretem ha azok akik valamennyire is a közelembe kerültek jó értelembe veszélybe kerülnek, és csak ezért indultam útnak minden információ nélkül.
- Küldd el a címet, indulok. - nyomom rá a telefont és kivételesen magam indultam a garázsba, és ültem be egy kocsiba, mindegy mennyi ital volt benne, elég gyorsan lettem józan, amikor Dawn neve és a veszély szó egymás mellett jelent meg a fejemben.
Nagyjából 15 perc alatt ott voltam a helyszínen, ahol már korábban is tiszteletemet tettem, bár nem volt a kedvenc helyem, de minden szó nélkül engedtek tovább biztonságiak,a  zene hangos volt és homály uralkodott, a fények villództak, de egyenesen a női mosdó felé indultam, ahol csak sejteni mertem, hogy van az én bolond amatőr sztriptíz táncosom, lehetőleg a barátnőjével, mert nem volt kedvem valami pasi kezéből kiszedni ma.