Tommy & Chloe

A jó eső tudja, mikor jön el az ideje.

+18

Kedveli, hogy nem vagy túl elbizakodott, de mégis megvan az a fajta határozottságod ami miatt messze nem a kisfiús szégyenlősség jut eszébe rólad. Talán ezért is került veled olyan gyorsan egy hullámhosszra a játékban is. Ritkán próbáltad ledominálni csak az erőfitogtatás és a férfiasság jegyében, de nem féltél nyerni ellene sem.
-Megjegyeztem csodafickó! -reagálja le ennyivel, nem akar olyan szálakat továbbfűzni, amik egyelőre csak elméletben léteznek, és tetszik neki a hozzáállásod és a lelkesedésed. A repülőn volt benne némi görcs, hogy miként is fogtok működni élőben, hisz az nem garancia semmire, hogyha az online térben elbeszélgettek órákat vagy átbeszélgettek éjszakákat – ám mostmár érzi, nem lesz itt semmi gond. Hamar feloldódsz, es vele együtt ő is.


Az apró csókra, amit még lüktető szemérmére hintesz megrándul, s távolodásodra hagyja, hadd csússz ki az ujjai közül, jelenleg úgy is cseppfolyósnak érzi magát ahhoz, hogy tiltakozzon. Rég volt már, talán ezért vagy te voltál túl gyakorlott, bármelyik is, nem bánja hogy ennyire hamar esett szét, nincs ebben semmi szégyellni való. Messze nem jelenti azt, hogy végzett de kell neki pár pillanat, önnyugtató mélyebb lélegzet, és a cirógatásod sem utolsó. Tested melege,  s a súlyod alatti besüppedése a matracnak izgalommal töltik el, azzal a fajta kellemes borzongással, s egyfajta elégedettséggel, hogy nincs itt vége. Nem menekülsz, mert ő túl hamari volt, s nem is ösztökéled azonnal arra, viszonozza. Hagysz időt, némán, türelmesen és ez valahol, nagyon mélyen, a lelke azon zugában amit nem akar magának sem beismerni kissé elolvasztja.
Lassan lecsitul, de csak a gyönyör, a vágy messze nem hajózott még el az orgazmusa hullámain, kinyitva a szemét keresi a tieid, a kék kis lagúnákat, megerősíteni akarván, mekkora örömet okoztál neki. Kurvára bejön neki ahogy fölé hajolsz, és alig találkozik össze a pillantásotok, folytatod ott, ahol nemrég abbahagytátok. Emeli a fejét, ne csak te dolgozz ezért a csókért meg, s a határozott kezeid, az ajkaid újra felhorgasztják benne a szenvedélyt. Ajka hevesen falja a tieid, nyelve átfurakszik, kellemesen nyögve közétek, ahogy kezét magadra irányítod. Ha nem tennéd is hamar bebarangolná a feszes izmaid, de így, konkrétumot kapva fonódnak ujjai köréd, és simít végig rajtad. Többet akar, ő maga is gyönyört akar adni, és a dominancia vágya, vagy holmi kisördög igen kényelmetlennek találja ezt a pozíciót erre. Elszakad tőled, mind a szájával, mind a kezével, ám hogy ne hidd ennyi volt, felfelé vezeti végig a hasadon, át a mellkasodon a válladig, amibe belekapaszkodva mászik, térdel fel, téged pedig határozottan nyom a matrac felé a hátadra. Még nem lendül rád, ahhoz túl sok ruha borít, és azok után, hogy te is megszabadítottad, viszonozni szeretné a szívességet, nekiáll hát lerángatni a farmert és az alsót is. Elhajítja őket, kurvára nem érdekelvén hol landol, mi maradt benne, mert szemei már a látványod isszák be, amitől nyöghetnéke támad. Alhasa vágyódó görcsbe rándul, körmei játékosan cirógatják végig az oldalad csak hogy támaszt találjon újra a mellkasodon és lábát átvetve a tieid felett lovagló ülésben föléd üljön. A combodra, mert ha feljebb tenné félő nem bírná visszafogni magát. Így is mohón hajol rád, csókol végig a hasadon, nyelvével néha végignyalva egy-két kockát. Tetszik neki a bőröd íze, ujjai végigkalandoznak ismét az oldaladon, csak hogy újra rásimíthassanak a férfiasságodra és újra a markában tudjon. Lassan simogat, nem siet de mozdulata határozott – úgy is hamarosan leér odáig az ajkával is. Felnéz rád, mielőtt megtenné amit feszülten vársz, és imádja a látványt, amit nyújtasz. Forróság ömlik végig rajta saját izgalma nyomán, és türelmetlenül nyalint rá a makkodra, majd végig a teljes hosszodon. Le és fel, továbbra sem sieti el, ajkai közé is komótosan enged, fokozatosan. Nyelvével végig köröz vagy simít rajtad, egészen megrészegíti az ízed, és a bőröd selymessége. Markával finoman fog, hagyva elég helyet, hogy magába engedjen amennyire csak tud, majd vissza. Megszív, óvatosan, nem annyira mohón, mint ahogy a szádat falta, nem akar durva lenni, és még így is csak az elején tart. Kínozni akar, egy egészen picit. Csak hogy még többet akarj, és a vágyad még erősebben tomboljon. Élvezi hogy most ő irányít, ez az egyetlen helyzet ahol igazán kiélvezheti és ki is akarja ezt. Gyorsít, vagy lassít a tempóját, figyelve a tested és az izmaid feszülését. Egyre mohóbb, ujjai és az ajkai szinkronja egyre gyorsabb, néha néha belenyög, mert ha hiszed ha nem ez őt is izgatja. De még mennyire izgatja! Szabad kezével a hasizmaidra simít, mintegy támaszt keresve és egyúttal most ő fog le téged, csípőddel ne tudj rásegíteni. Nem azért mert azt ne élvezné. Azért mert most ő akar irányítani, addig akar a gyönyör mezsgyéjén táncoltatni míg el nem veszíted az eszed. Ajakival el-el ereszt, hogy kilihegje magát, ilyenkor ujjaival a sikamlós merevségeden fut végig, a hegyét simogatja, csak hogy újra rábukjon és tovább kényeztesse az ajkaival. Élvezi. Nem tartozott sose azon nők csoportjába, akiket a kényszer vagy a muszáj vitt erre rá. Ő szereti, megrészegíti a reakciód, a lélegzeted és a rezdüléseid. El akarja nyújtani, a peremen tartani, az őrületbe kergetni. Így hol lassít, hadd csihadjon az élvezeted, épp csak annyira, hogy utána újult hévvel engedjen mélyen a torkára le.  

Chloe & Tommy

+18

- Ami azt illeti, igen, tudok! Az már más kérdés, hogy a minősége milyen, de az egyik alkalmazottam a terem előtt ott dolgozott - bár amennyire elbeszélgettem vele, az átjövetelének oka aligha írható a hely számlájára, sokkal inkább arra, hogy egyszerűen váltani akart, túl régóta dolgozott már ott. Merem remélni, hogy nálam is legalább annyi évre megleli a számításait, mint a lovardában. - Állok elébe! Nem vagyok semmi rossznak az elrontója, az új kihívásokat pedig mindig szívesen fogadom! - ha a lehetőség megvan rá, miért ne? Az pedig, hogy egy ismerős arc segít a képességeim fejlesztésében, az mindig egy kifejezettebb motiváló erő volt számomra, mintha egy vadidegennel kellene belevágnom. Ironikus ez pont egy olyan ember szájából, akiket ismeretlenek bérelnek fel arra, hogy segítsen a legjobb formájukba hozni őket.
- Hah, nem… sajnos vagy nem sajnos, én nem az a fajta ember vagyok, aki keresi a balhét. Ha meg lehet oldani békésen, akkor megoldom úgy, de inkább igyekszem teljes mértékben elkerülni az olyasfajta félreértéseket, amiben bárki is sérülhet - nem a legmacsósabb válasz, de a saját véleményem szerint inkább legyek ilyen, mint az, aki állandóan bunyókban találja magát és nem bír normálisan viselkedni. - Viszont tény és való, az a plusz 30-40 kiló, ami köztünk van, lehet meg fogja nehezíteni a dolgodat. De inkább nem bízom el magamat, mert elég bugyután fogok festeni, mikor először padlót fog a fenekem miattad - nevetek fel jóízűen.

Volt bennem egy kis félsz a találkozásunkat illetően. Sajnos nem az első alkalom lenne, hogy üzenetekben valakivel sokkal jobban passzolunk egymáshoz, mint a valóságban. Leírják, hogy mit és hogyan csinálnának, mikor azonban ezeket valóra lehetne váltani, akkor mintha egy teljesen másik ember állna előttem... De ilyen talán egyszer volt. Ezért is igyekeztem kerülni az ilyesfajta üzenetváltásokat, amennyire csak lehetett. Az már sokkal gyakoribb volt, hogy az üzenetváltások során sokkal erősebb volt a vonzalom, mint a valóságban. Amivel egyébként megint nincsen gond, de emiatt igyekeztem minél közelebb időzíteni egymáshoz az első beszélgetést és az első találkozást. Nem szeretem feleslegesen húzni mások idejét, és azt sem szeretem, ha az enyémmel játszanak. Ez a lány azonban már az első pillanattól megfogott és a korábban felállított szabályaimat lényegében kétkedés nélkül borítottam fel. Már akkor tetszett a kisugárzása, mikor még nem is találkoztam vele és kérdéses volt, hogy fogok-e valaha. Féltem, hogy a valóság csalódást fog okozni – ennek ellenére eddig minden várakozásomat sikerült felülmúlnia.
- Tigris? Ez tetszik - ami még engem is meglep. Nem sok partneremről mondható el, hogy becézgettek az ágyban, így nincs túl sok tapasztalatom ezen a téren. És általában akik így tettek, azokban két dolog volt közös: partnerként nem voltak a legjobbak, ami miatt viszonylag csúnya véget értek azok a kapcsolatok – viszont a szex eszméletlen jó volt velük. Örülnék, ha nem csak az utóbbi lenne pozitív kimenetelű. De túlságosan előre szaladtam, korai még ilyesmikre gondolni.
Jelenleg az egyetlen, ami aktív figyelmet érdekel, az ő maga. Enyhülést hoz, mikor a cipzáromat megbontja, az már nem, hogy sajnos ennél tovább nem megy. Majd szétrobbanok azért, hogy érezhessem a kezét, legnagyobb örömömre azonban ő sincs ezzel másképpen – annyi különbséggel, hogy én már megelőztem ebben a cselekvésben. Megállni pedig aligha fogok, míg meg nem adom neki azt, amire a teste vágyik.
A reakciói ahelyett, hogy megállásra késztetnének, csak még inkább arra ösztönöznek, hogy folytassam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen érzékenyen fog reagálni a kényeztetésemre, de ezt igyekszem teljes mértékben kihasználni. Lefogom határozottan, de nem annyira, hogyha szabadulni akarna, akkor ne tehetné meg. De ahogy a nyögéseiből, ahogy a testbeszédéből kiveszem, esze ágában sincs így tenni, neki pont így tökéletes ez a mostani helyzet. Ahogy nekem is. Amint úgy érzem, hogy közel járok, a testére hallgatva igyekszem átsegíteni egy feledhetetlen orgazmuson, hol a nyelvemet, hol a számat, hol az ujjaimat használva. Hol egyszerre többet.
A várva várt hatást elérve még apró csókokkal illetem a legérzékenyebb pontját, a combjait. Érzem, hogy szüksége van egy kis pihenőre, így eltávolodok tőle, de csak annyira, hogy az ágyon mellé kúszva, a hasát, melleit, nyakát végig csókolgatva támaszthassam meg magamat az oldalamon. Ha már az oldalam... rápillantok a vállamon hagyott nyomokra, amin önkéntelenül is elmosolyodom. Már csak azért is, mivel annyira önkívületi állapotban voltam, hogy akkor és ott észre sem vettem, mikor belém mart a leányzó, csak most, mikor érzem azt a csípő érzést, ahol egy kissé felsértette a bőrömet. Nem mintha bánnám, ez is csak azt mutatja, hogy jó munkát végeztem és már csak emiatt megéri számomra, hogy ne legyek önző egy ilyen helyzetben. Elég csak ránéznem, ahogy mellettem piheg, csukott szemmel próbálva rendezni a légzését, a szívverését és úgy az általános lélekjelenlétét. Nem akarom megzavarni benne, nem akarok tolakodó lenni, így megvárom a következő lépését, mielőtt én magam tennék bármit is. Azt leszámítva, hogy míg ő lassan összeszedi magát, addig én oldalamon fekve ujjaimmal cirógatom fel-alá a csupasz bőrét, tekintetemmel követve a kezeim útját.
Ahogy itt fekszünk ebben a békés csendéletben, újra felrémlik előttem egy kép. A déjà vu jelenség újra hatalmába kerít, most azonban valamivel élénkebben, mint eddig. Felrémlik előttem egy régi kép, tizen-akárhány évvel ezelőttről, mikor egy hasonló alkatú, hasonló nevű, hasonló mimikájú illetőt cirógattam ugyanígy. Rengeteg forgatókönyv, számtalan alternatíva megfordul a fejemben, és már épp a számon lenne egy olyan kérdés, aminek még én sem tudom a tartalmát, de reményeim szerint igazolhatnám az újra és újra visszatérő gyanúmat, amikor ő újra rám pillant kielégült, vágytól átitatott szemekkel. Én meg ahelyett, hogy szóra nyitnám az ajkaimat, inkább újra félredobom minden józanságomat, a tarkójáért nyúlok és egy szenvedélyes csókra húzom magamhoz. És hogy még kevésbé tudjon engedelmeskedni a testem az eszemnek, a csók közben a csuklójáért nyúlok, amit a megfelelő helyre vezetek, be a nadrágom, illetve a boxerem alá. A szó szoros értelmében adom át neki a stafétabotot egy mélyről jövő sóhajjal, csak hogy ezáltal is elmenekülhessek a valóságtól még egy kicsit. - Te jössz, bébi - vigyorgom az ajkába, mielőtt egy újabb sóhajt követően merülnék el ismét az ajkaiban.

Tommy & Chloe

A jó eső tudja, mikor jön el az ideje.

+18
Egyet kell értsen veled, a felnőtt élet jó és valahol rossz oldala is, hogy egy nap 24 órából áll, abba pedig bele kell férjen a pihenés és a munka is, ami így jelentősen megrövidíti azt az időt, amit az emberek magukra fordíthatnak, hogy annak éljenek ami kikapcsolja, feltölti őket. Neked pedig nem a foci az a dolog. Nincs ezzel semmiféle baj, hisz csak elméleteket gyártotok, és szemléleteket osztotok meg egymással, ami bejön Chloenak. Sőt...az utolsó mondat nyilván imponál is neki, de egy kis „ne szórakozz már” szemforgatás és mosoly kíséretében annyiban is hagyja. Ha közelebb lennél, lehet még a válladba is boxolna, vagy finoman megcsapna. Nem azért, mert ne lenne képes fogadni a bókokat, vagy ne hinne annak, amit mondasz, csupán el kell üsse az élét annak a némileg komolyabb dolognak, amit ez a mondat jelenthet. Nem tisztáztatok semmit, nem adtad a tudtára, hogy bármi komoly elköteleződés lenne vagy lehetne köztetek, így ezeket a kijelentéseket sem hajlandó úgy venni. Egy jó ideje kerüli az efféle szituációkat, mert fél, újra abba az ostoba hibába esne mint régen, és képtelen lenne megmaradni a seggén valaki mellett. Persze aztán ki tudja, elég éles jellemfejlődésen ment keresztül, hogy ne vétsen újra akkorát de....mindegy.
- Miért, talán tudsz lovardát is a környéken? - riposztol könnyeden, és csak szemei csillogása, és játékos hangsúlya jelzi: értette pontosan mire gondoltál, de hülye lenne nem húzni az agyadat. Hisz mit ér a flörtölés, ha nincs benne csipkelődés? - Ha egyszer próbáltál, akkor kösd fel a nadrágod, mert megtanítalak rendesen. - tűzi ki célul, ujjával rámutatva, hogy mivel kimondtad, esélyed sem lesz visszavonni, s immár jegyezheted is fel a naptáradba. Bár versengő típus, nem az a kisebbségi komplexusos spiné, aki azt élvezi, hogy lealáz valakit olyanban, amihez a másik nem ért. De felcsillan a közös időtöltés lehetősége a fejében veled, ami összeköthető az egyik sporttal amit imád. Nem mellesleg....megnézné, hogy festesz szörfruhában....így az önző kíváncsiság is nagyban szerepet játszik a tervében. - Simán. - bólint a kérdésedre, de szavai csak tárgyilagosak, nincs bennük semmi egoizmus. - Bár ha kicsit is értesz bármi harcművészethez, vagy verekedtél már életedben...nos akkor azért megizzasztanál rendesen, és ott már kétséges lenne ki nyer, ebben biztos vagyok. - teszi hozzá, mert a méretek, a súly és az erőnlét is a te javadra borítja a mérleget, amit kvázi csak a technikája és a gyorsasága tudna kompenzálni némileg. De egy sötét sikátorban, ellened ezerszer inkább választaná a hátra arc és futás lehetőségét, mintsem a közvetlen konfrontációt.

- Akkor ez eddig nagyon is win-win szituáció. - hangja rekedtebb az érzéstől ami feszíti a tagjait, és ami sziruposabbá teszi a gondolatait, mert már rohadtul másra koncentrálna. A mai napig könnyen felemészti a vágy, ha valaki igazán fellobbantja benne, és meg kell mondania, habár a szex-smsek és társai zöme untatja, határozottan voltál olyan kreatív, hogy felcsigázd, és ne untasd velük, ami egészen odáig fajult, hogy a kíváncsiság lyukat üt az oldalába, az elejtett félmondataid, utalásaid vagy pimaszkodásod mennyire tudod gyakorlatba ültetni. A sóhajod elégedettséggel tölti el minden alkalommal, ingerli, arra csábítja, még többet akarjon kisajtolni, de visszafogja magát, valahol ott van benne az a fal, amit nem mer leengedni, ami mögött ott az igazi énje, a követelőző, akaratos Chloe, aki lehet elriasztana. Fogalma sincs, hisz ennyire még nem ismeritek egymást, és ahhoz túlságosan is akar, hogy ezt most azzal bassza el.
Érzed. Persze hogy érzed, hisz ahelyett, hogy ujjait állandó jelleggel rajtad járatná a lepedőbe markol, passzívabb félként tűri az ostromod – ami alapvetően bejön neki -, így szavaidra a kékjeid fürkészve hallgat, és halkan, szinte némán nevetve bólint, és viszonozza a gyors, lopott csókod épp olyan hévvel, mint amivel adod. - Ez rád is áll, tigris. - húzza a bajszod a becézéssel, direkt nevetségesen egyszerű bukik ki az ajkain, provokálni próbál, ezzel terelve némileg a kisebb zavart, ami a lelkében kavarodik fel, mert ennyire könnyen leszűrted, mennyire láncot rak saját magára.
Mintha csak a háttérbe szorult volna, a szóváltás végeztével úgy koncentrálódik a figyelme,és minden érzékszerve az ingerlésre, amivel az érzékeny pontját ostromlod, lepedőre hanyatló feje hátrafeszül, úgy szusszan elégedetten, átadva az irányítást neked. Sosem kellett félteni, hogy ne adná vissza azt a kényeztetést amit kap, valójában Chlo az a fajta nő, aki élvezi ha a partnerét izgathatja, de nem fél a lovak közé dobni a gyeplőt, ha egy visszafelé is él. Ám így, hogy felette támaszkodsz, könnyebben hozzád fér, ujjai szemtelenül indulnak felfedezőútra újfent, fel a combodon, az ágyékodra, nem időzve ott sokat, csak épp annyit, hogy még kényelmetlenebbé tegye számodra a nadrágod szűkösségét a simogatásával. Ujjbegyeit puhán húzza végig a farmered korcán, ahol a bőrödhöz ér, megoldja a gombot, lehúzza a cipzárt, de nem mászik alá, mert a szád olyan helyeken barangol, ami libabőrt vonnak a testére, és újabb és újabb görcsös rándulást az alhasába, amitől megvonaglik a csípője, ezzel még inkább a tenyeredbe simulva. Jobbja a hajadba túr, markol, és húz magához egy gyors, vad csókra, hogy oldja kissé a benne gyűlő eszement feszültséget, aztán újra utadra enged, halk sóhajjal. Mozdulataival ajkaid alá simul, némán kér, hol illesd még több figyelemmel, honnan ne szakadj el olyan könnyen vagy hamar. Nem szégyellős, nem fél jelezni, ha valami a kedvére való.
Érzékenyen rándul össze, hajadban pihenő ujjai a tarkódra feszülnek, ahogy hátát ívbe hajtva felkínálja magát, mert tetszik neki amit művelsz, a szívásra mellbimbói megkeményednek, pihegve, némán könyörög többért.
Balja végigsimítja az oldalad, ahogy lejjebb gördülsz, a válladban kapaszkodik meg, jobbját is finoman feljebb simítja, ne tépje meg a hajad, ahogy leérsz a lábai közé, pedig legszívesebben azt tenné, s egyúttal addig dörgölőzne hozzád, amíg nem enyhíted a testében a nyomást, amit te okozol. Megérdemelnéd, mert a türelmével játszol, addig korbácsolod benne a vágyat, hogy lassan úgy érzi szétpattan, pedig még a lényegre sem tértél. Engedve a vetkőztetésnek emeli a csípőjét, kezeit levéve rólad, pillantásával szinte fal, ahogy végigrohannak rajtad a barnái, elidőzve a nyitott farmerednél, fejben már sokkal előrébb járva, mit is képzel el veled itt az ágyban. Képzelgéseiből a hevültségtől még érzékenyebb bőrére lehelt csókjaid rángatják ki, frusztráltan szusszan, ismét megtalálva a tincseid, türelmetlenül billentve a csípőjét, újabb néma kéréssel, mit is akar igazán végre. Bátran állja a szemkontaktust, arcáról a szenvedés és a nyers vágy süt, résnyire nyitott ajkai közt pihegve veszi a levegőt, de a kérlek szó akkor sem jön ki a száján. Mindig is makacs volt. Szerencsére azonban nem váratod, amire elégedetten, öblösen nyög fel, lábait szélesebbre tárja, térdei megremegnek a kisebb sokktól, amivel távozik némi merevség is a tagjaiból, de csak annyi időre, amíg az élvezettől meg nem feszül újra. Kényeztetésed nyomán légzése egyenletlen és szapora lesz, lihegését csak a nyögései szakítják meg, és képtelen kibírni, hogy ne mocorogjon alattad. Melleit markoló kezed csuklójára fog, kell neki a kapaszkodó, mert az áramütésszerű hullámok csak úgy cikáznak a testében, combja hol szorosabbra zár, hol kissé felúszva a józanság felszínére enged ki, hogy telhetetlenül ringassa a csípőjét, segítve ezzel neked, és saját magának is.
Jobbja marad a mellén, ahogy te inkább az eddig azt masszírozó kezeddel is a csípőjét fogod át, balja a csuklódra markol, egyszerre élvezve és utálva is, hogy lefogod, hogy ne tudja még inkább dobálni magát a takarón. A könyörtelen ostromod, és a határozott tartásod a gyönyör peremére taszítja, és ahogy az ujjaid is beveted, szinte átzuhan a határon, egy sikkantás szerű nyögés után elakad a lélegzete, ahogy testét letaglózza a gyönyör, vadul rándulnak össze az izmai, szorít rád, körmei kontrollt vesztve mélyednek beléd, szinte akaratlanul is használva ezzel horgonyként téged. Emiatt talál percek múlva vissza, addig a fehér ködben lebeg a józan esze, zihálása nehezen csendesedik, tagjait egyszerre érzi végtelenül merevnek, és szinte cseppfolyósnak.

Chloe & Tommy

+18

- Van ebben is igazság. A probléma inkább azzal van, hogy az időrendembe miként tudnám beépíteni. De ahogy mondani szokták, ahol van akarat, ott van út is és mindenki arra szakít időt, amire akar. Ez egyelőre nincs a prioritási listám élén. Te annál inkább - és a hetemet is ennek függvényében alakítottam. Szerintem mindkettőnknek van annyi rálátása a bizniszemre, hogy tudja, valószínűleg így is, úgy is be kell majd mennem egyszer-kétszer valamit elintézni, de az időm javát nem a teremben tervezem tölteni. Legalábbis nem munka szempontjából, neki szívesen megmutatom a kicsinyemet.
- Hm… és csak hullámot akarsz lovagolni? - vonom fel kaján mosollyal az egyik szemöldökömet. - Én eddig talán egyszer próbáltam meg szörfözni, szóval állok elébe! De versenyezni aligha fogunk benne, mert úgyis tudjuk, ki lenne a nyertes! - nevetek fel, nem ringatva magamat hiú ábrándokba. Amiben jó vagyok, abban tényleg jó vagyok, amihez pedig nem értek annyira, arra nem fogom azt mondani, hogy igen. A gyerekes hazugságok/füllentések, hogy magunkat a valóságnál nagyobbnak éreztessük sosem voltak a személyem részei. - Jiu-jitsu? Húha! Tehát ha akarnál, simán magad alá tudnál teperni? - bár a plusz 40 kiló még lehet az ő dolgát is megnehezítené, de balga lennék bármennyire is lebecsülni valakit, aki bármilyen harcművészetet űz.

Többször is belém mar az elkövetkezendő percekben az a szokatlan érzés, ami minden mozzanat, minden simítás, minden csók után egyre gyakoribbá válik – ugyanakkor amilyen gyorsan jönnek, annál gyorsabban múlnak el. Ha nem lennék ennyire kiéhezve erre a mostani aktusra és nem a farkam, hanem az agyam lenne a vezérlő erő, akkor lehet leállítanám ezt az egészet, hogy a gyanúmat vagy eloszlassam, vagy megerősítsem pár kérdéssel. Ehelyett ösztönlényként funkcionálva újra rásimítok a derekára, újra a szájába tolakodok és újra magamhoz ölelem, bőrét bőrömnek érintve, hadd perzselődjünk fel mindketten.
Nem voltak kétségeim afelől, hogy számára is kedvére való lesz a látvány, ha már csak az eddigi kommentekből indulok ki. Ennek ellenére jól esik tanúbizonyosságot nyerni erről azáltal, hogy szavakkal is kimondja. Ezzel együtt pedig még mélyebbre süllyedek a saját vágyaimban. Türelmetlenségem egyre inkább előtérbe kerül és ennek kinyilvánításaként a szobám felé vesszük az irányt.
- Merem remélni, hogy pozitív a csalódás - Minden érintésétől érzem, hogy egyre kevésbé kényelmes a nadrágom, amin az végképp nem segít, mikor a combomra simít rá. Nem tudok nem belesóhajtani, de igazából nem is áll szándékomban visszafogni magamat. Nem úgy, mint ő. Legalábbis a mozdulatából ez jön le, ahogy érintésem nyomán először a farmeromra kap, majd maga mellé ejti a kezeit. Vagy tán képzelődnék?
- Igyekszem megtenni mindent az ügy érdekében! És ne feledd, lesz még időnk sok mindenre! - mosolyodom el. - Ettől függetlenül nem kell visszafognod magad! Nem fogsz elriasztani! - ekkor még ránézve beszélek és biztosítom arról, hogy engedje el a feszültségét, de ahogy a szavaimat kiejtem és még egy gyors csókot lopok tőle, már munkához is látok. Nem vagyok egy önző ember és akármennyire is vágyom már a megkönnyebbülésre, perverz örömöt nyújt az, hogyha a másikat kínozhatom és segíthetem a kielégülés felé. Van benne valami felemelő, valami erőt adó. Ha ez az egy este lenne a miénk, akkor lehet más utat választanék, de mivel itt van még vissza legalább egy hetünk… úgy vélem, nem kell sietnünk semmivel. Most ő van a porondon és szeretném, hogy a hét végén olyan élményekkel távozzon innen, amelyeket nem fog egyhamar elfelejteni.
Kezemet nem vonom el a lába közül, továbbra is a fehérnemű anyagán keresztül ingerlem, ahogyan ajkaim áttérnek a nyakára. Igyekszem arra törekedni, hogy azon pontokra nagyobb figyelmet fordítsak, amire érzem, hogy ő is kifejezettebben reagál. Így aztán végig járom a nyakát, az álla vonalát, a füle tövét, mindet érzéki, lágy csókokkal hintve.
Miután feltérképeztem a kulcscsontja fölötti területeket, tovább megyek. Nyelvemmel kínzó lassúsággal járom körbe a mellbimbóját, mielőtt az ajkaim köré zárulnának és eddigi óvatosságot kissé háttérbe szorítva szívnék rá. Figyelem a reakcióját és annak függvényében ismétlem meg akár így, akár intenzívebben.
Ahogy egyre lejjebb érek, úgy válok én is egyre türelmetlenebbé. De az elhatározásom rendíthetetlen és háttérbe szorítom a saját vágyaimat az ő érdekében. A hasa aljához érve két oldalról akasztom be ujjaimat a fehérneműje szélébe, hogy aztán lehúzhassam azt róla, valahová a földre hajítva azt. Tovább kínzom magunkat és ahelyett, hogy célratörő lennék, kikerülöm a legérzékenyebb pontját és a combja belsejét csókolom tovább. De nem időzök el a kelleténél hosszabb ideig az érintett területen, inkább felpillantva rá, a reakcióit konstatálva hajolok a lába közé. Egyik kezemet a mellére helyezem, másikkal a combját ölelem körül, miközben nyelvemmel hozzá is látok a munkához. Legalábbis az elején csak azzal.
Ahogy egyre jobban belemélyedek a kényeztetésébe, úgy válok egyre követelőzőbbé odalent. Míg az elején csak ízlelgetem, pár percen belül már szinte falom őt, nyelvem mellett ajkaimat is bevetve. Csókolom, szívom, nyalogatom, ahogy balosommal a lábát cirógatom, jobbal pedig a mellét markolom. Nem titkolt célom, hogy így juttassam el a csúcsra, ennek az ügynek érdekében pedig igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt. Ha próbálna felhúzni magához, nem engedem neki, ezzel is igyekezve a tudtára adni, hogy ezt itt és most így akarom, így jobb ha beletörődik és tényleg hátradől. Ezért hát amint érzem, hogy egyre közelebb kerül a kielégüléshez, az eddig combját ölelő kezem ujjait is bevetem és szinkronban a számmal hajtom tovább a kielégülés felé.

Tommy & Chloe

A jó eső tudja, mikor jön el az ideje.

+16
- Annál kicsit mozgékonyabbnak és kezdeményezőbbnek gondollak. - von vállat egy mosollyal, tekintete ismét végigszalad rajtad, mintegy megerősítve a véleményét, majd ismét megtalálja a kékjeidet, és felnevet. - Miért, mindenkinek aki űzi a sportot az NFL a cél? Ugyan, élvezni is lehet nem csak arra hajtani, hogy elérj valamit vele. - valahogy így van a saját sportjaival is, s bár kisebbként még egy-egy versenyen részt vett, később sem ideje, ám leginkább pénzük nem maradt arra, hogy komolyabb karrierbe kezdjen, így megtanulta szimplán csak egy szenvedélynek és egy létfontosságú hobbinak felfogni a ju jitsut. S bár azt tudja, te is edzel, és még a gamelés a hobbid, ezen kívül vajmi keveset tud arról, mit szeretsz még csinálni, így kérdezne, de megelőzöd, így a saját kíváncsiságát későbbre halasztja, ráértek, nem kell mindent egyből megtudnia, bár tény, nem a türelméről híres. - Szeretek szörfözni. Tudtommal itt is lehet, szóval célom, hogy lejussak és meglovagoljak pár hullámot. - biccent kifelé az ablakon, hangjában hallani a kihívás lehetősége iránti vágyat. - Edzőterembe ritkán járok, mármint súlyzós edzésekre. Bocsi. - vág egy sajnálkozó grimaszt, jelezve ebben a szerelemben biztosan nem osztoztok, de ez nem azt jelenti, ha elhívod, nemet fog rá mondani. - Néha futok, táncolok, meg ju jutsu edzésekre járok. - sorolja még, mintegy mellékesen, nem az a típus, aki most áradozni fog neked arról, mennyire fasza csaj, és mennyire szétrúgná a segged. Legyint most ő, mutatva lényegében ennyi az, amit rendszeres mozgásformaként felsorolhat.
Vidáman szelídül a nevetése mosollyá, hogy nem veszed személyesen magadra a kijelentését, miszerint nem fog Jimbónak hívni. Bár nem az a típus, aki nem aggat idióta beceneveket azokra akik számítanak neki – zömében a legtöbb nő ilyen -, még nem találta meg rád a tökéleteset. Bár igaz ami igaz, nem is beszéltetek annyit a személyes dolgaitokról, hogy beható ismeretekkel rendelkezzen rólad, s bár így is kaptál párat játék közben, egyiket sem találta igazán illőnek. Most, hogy személyesen lát, pláne. Meglepetten de elismerőn vonja fel a szemöldökét a visszavágásodra, ha valamit nem felételezett volna rólad, az az origami tudásod. Néhol még fel-fel bukkan benne az az előítéletes, skatulyába zárós felszínes csaj, aki régen volt, amikor még nem találta az énképét, és a megfelelési vágya nagyobb volt mindenki felé. Feléd is megvan, részben, mert bár magának is igyekszik hazudni benne, szeretné, hogy vonzónak és intellektuálisan is érdekesnek találd. Mert ő annak talál téged, és fájna neki, ha ez nem találna viszonzásra. Nem az egója végett, az érzelmei miatt.

Sóhajod végigborzongatja a bőrét, szemhéja elnehezül a „végre” érzésétől, amit eddig nevetségesen ő odázott csak egy kicsit, mindig odébb tolva az elkerülhetetlent, amiben a több hónapnyi üzenetváltásotok kicsúcsosodik. De mindig is ez izgatta, és erről máig nem szokott le – csak már uralja kinek és miért is megy bele a játékába -, és érezvén a csókjaid, a puhatolózó ujjaid nem is bánja, hogy valahol itt forr most ki a pillanat, de még nyújtaná. Emiatt sokan frigid kurvázták le, és hagyták ott az elmúlt években, csak mert megunták a mézesmadzagot. Chloe emiatt sosem volt dühös, s bár nem áll a neve neki sem a türelem mellett a szótárban, ebben az egy dologban....mégis ő az, aki húzogatja a bajszod. Várva talán mikor pattansz el. Saját vágya a teste börtönében vergődik, még akkor is amikor kihívón szavakkal provokál. De a tükörből nézve téged könnyű, már-már önkéntelen hagyja, te dolgozz, te mutasd meg, mennyire is akarod....
- Amíg nem bizonyítod, nem fog kiderülni. - kapja el a kékjeid fókuszát a tükörben, ám amikor megfordítod, egészen valóságossá válik a pillanat, az eddig tartott passzivitás megtörik. Hisz ott öltesz testet az érintése alatt, és láthatóan eszed ágában sincs elereszteni, és otthagyni. Sőt! Egekbe szökő elégedettsége impulzusként villámlik végig a testén, lazítva ezzel az önuralma láncain, hagyva hogy kibukkanjon belőle a falánk énje, ami eddig tehetetlenül vonaglott a bensőjében. Teret kapva szívja be az ajkad, csókol mohón és mar a pólón keresztül a bőrödre, mert többet akar. Belőled. Ebből a pillanatból, a tested melegéből, a bőrödből a bőrén. Nem észleli a pillanatnyi elbizonytalanodásod, önnön heve ahhoz túlontúl lefoglalja, és amúgy sem tart addig, hogy megtörje az összhangotok.
Mielőtt túl sok lenne, visszafojtja saját magát, hagy levegőhöz jutni mindkettőtöket. Lelehelte a tiedről csapódik vissza, és elégedettség tölti el, hogy te is épp úgy zihálsz, ahogy ő. Fizikailag minta hűlne a hőmérséklet, ahogy távolabb lépsz tőle, és balja a pólód anyagába csimpaszkodva marad egy fél mozdulaterejéig – elfogja a kísértés, hogy ne eresszen -, ám a félreérthetetlen mozdulat és a szavak meggyőzik, inkább élvezze a látványt. Így újra önuralmat csempész saját magára, némi fojtást rakva a vágyra, ami örvénylik benne. Ahelyett, hogy keze lehanyatlana a combja mellé, a saját alsó ajkára simít, másikkal a könyöke alá támaszt, akár egy kritikus, aki egy falra akasztott festményt bírál épp. Barnái épp úgy is siklanak végig a felsőtesteden, bár arckifejezése elárulja, hogy az elismerés sokkal több, mint a kritika, s az is inkább annak szól, miért nem vagy már újra érintés közelben... - Mondhatjuk. - ejti a mondatot közétek, egy vágyódó mosollyal, és kap a tarkód után baljával, míg a jobbal a felkarodra simít, viszonozva az újabb csókot, amit immár te kezdeményezel. Válladba markol, megfeszülve ugrik fel  és a derekadra kulcsolónak a lábai, könnyítve, segítve így a dolgod, nem mintha félne, nem bírnád el e nélkül. Mellkasa a tiédnek simul, elégedetten nyög a csókotokba, ahogy a csupasz bőre a tiéddel érintkezik, mellei érzékenyen nyomódnak meg, csípője megrándul az érzéstől.
Belemosolyog a csókba, apró kis szórakozott mosollyal, ahogy épphogy átvillan benne a gondolat, milyen lovagias és édes, ahogy kicipeled a fürdőből, be a hálóba – már amennyire meg tudja állapítani, de biztosra csak az után tudja, hogy lerakod -, mintha az ahol épp voltatok ne lenne tökéletesen alkalmas arra, amibe épp belemerültök. Hogy hangot ad e ennek? A pcsiába is dehogy! Tőle jelenleg akár a liftben is lehetnétek, mert csak többet akar belőled, leszarva minden mást.
Izmai elégedetlenül feszülnek meg, ahogy ismét elválsz tőle, mert lerakod, és megint csak nézed, körmei finoman karmolják végig a vállad, éreztetve ez most nincs ínyére, de egyúttal felcsigázza a kékjeid simogató pillantása, alhasa izgatottan rándul görcsbe, késztetést érezve, hogy provokáljon, akár önmagára simító kezekkel is....de ellenáll. Józansága minden cseppjére szüksége van, hogy ne viselkedjen igazán úgy, ahogy akarna. A gát, amit a tinédzserkori pofonok emeltek ilyenkor érződik igazán, mert csak hátradőlve, elfeküdve az ágyon pislog rád, térdeit felhúzza, és szétnyitja, engedve ezzel némi teret a saját vágyainak is. Ujjaival lenyúl köztük, és maga helyett a te farmeredre simít, fel a combodon, míg te az öveddel bajlódsz. Lennének ötletei, a föld helyett hol szolgálna jól, de néma marad, palackba zárja a valódi Chloet, fél elriasztana. A lelkét feszítő vágy, és a testében uralkodó feszültséget enyhíteni akarja, bármi áron. Végre. Veled.
- Ezt elégedetten hallom. - könyököl fel félig, és combod simogatva végiggusztál. - A te képeid közelében sincsenek a valóságnak... - ismeri el, mert bár a környezetből lehet következtetni, mekkora is a másik, de a fotók nem adják át azt a kidolgozottságot, ami a bőre alatt feszül. Most ő túr a hajadba, míg viszonozza a csókot, de utadra is enged, némi elégedetlen szusszanással, ami addig tart, amíg ki nem nyögöd a finom kis utasításaid, és más pajzánabb csókkal veszed birtokba az ajkait. Izmai bele-bele feszülnek az ujjad nyomába lefelé, légzése szaporább lesz, térdei megremegnek, ajkai kiesnek a ritmusból, ahogy megérinted a lábai közt, és reszketegen szusszan a szádba, nyög fel amikor nem hagyod abba, nem állsz meg, hanem tovább izgatod. Karmai a farmer anyagára kaparnak, majd inkább maga mellé ejti a kezét, és az alatta gyűrődő anyagba markol, hogy leküzdje az újabb elsöprő vágyat, hogy szemérmetlenül neked dörgölje magát. A forróság hullámokban önti el, lehunyt szemei ragadozó pillantással pattannak ki, és ejtik rabul a tiéid, a harapásra amivel az ajkát illeted. Élesen szívja be a levegőt, mert úgy érzi kiszorult belőle mind, és csak így képes válaszolni, pedig még igazán bele sem merültetek semmibe....pláne nem egymásba.
- Ahogy az Úr óhajtja...azthiszem menni fog...bár az ellazulás....hmm... - tűnődőn hümmögi el a végét, de bele is nyög egy kétkedő grimasszal jelezve, ha így fojtatod az ingerlését, az ellazulás kiesik a lehetőségek közül igen gyorsan. Teszi, amire utasítod, könyökét kihúzza és elterül a takarón, immár felszabadult jobbját a hasára simítva, mert téged apóz miatt sehol sem ér még el jól.

Chloe & Tommy

+16

- Nem is kell, hogy fitt legyen! Túl rövid az élet ahhoz, hogy ne élvezzük ki azt megfelelően! - volt időszak, mikor ezt mondtam ugyan, mégsem tudtam teljesen átszellemülni. Mikor annyira megszállottja voltam a kalóriáknak, hogy az már evészavarig fajult. Nem tudtam jó szívvel, nyugodtan elfogyasztani egy bolti csokit vagy egy születésnapi tortaszeletet, mert annyira aggódtam azért, hogy visszahízok. Nem akartam újra visszaesni abba a gödörbe, ahonnan olyan nehezen sikerült kikászálódnom, ami annyi nehézséget okozott nekem. Kellett egy-két év, mire elfogadtam, hogy nem kell ennyire aggódnom miatta. Mikor rájöttem, hogy amilyen könnyen szedem fel a kilókat, annyira könnyedén tudom őket leadni, csak rá kell szánnom magam. Nem koplalok, nem éhezem, csak kicsit kevesebbet eszem és kicsivel többet mozgok, ha elszaladna velem a ló egy-két dőzsölés után. Lehet, hogy az átlagsúlyom ezáltal megnövekedett egy olyan 5 kilóval, de azt legalább kényelmesen, saját magam sanyargatása nélkül tudom fenntartani az év bármely szakában. Én ezt magam miatt teszem, nem azért, hogy versenyeket nyerjek. Miután rájöttem, hogy nem kell állandóan 10% testzsír alatt lennem, sokkal könnyebbé vált az életem.
A pillantása épp elég indok arra, hogy dobjam a témát. Ugyan fél éve már beszélgetünk, de a magánéleti dolgokról maximum csak apró morzsákat hintettünk el egymásnak, semmi többet. Miután egyértelművé vált, hogy jönni fog NY-ba, azután ez még ennél is kevesebbet. Ez vélhetően egy olyan téma az életében, amit nincs jogom erőltetni. Amivel nincs is baj. Úgy vélem, van már egymás felé egyfajta bizalmunk, de ez még közel sem olyan erős, hogy minden apróságot megosszunk a másikkal. Lássuk be, akárhogy is tekerjük-csavarjuk, még igazán csak most kezdjük el megismerni egymást. Eddig csak a felületet tapogattuk, most talán kicsit el tudjuk mélyíteni ezt az… akármit is, ami kibontakozóban van köztünk. Korai még megmondani.
- Tényleg? Eddig mindenki, akivel szóba jött témában, akár benne van a sportban, akár nem, inkább egy linebackernek képzelt el - vonok vállat. - De a fene tudja! Egyszer lehet ki kéne benne próbálnom magam. Bár hova próbálkozzak már 27 évesen! - legyintek egyet. Aligha leszek már profi sportoló bármelyik sportágban. Ahhoz már legalább 8-10 év aktív sportolásnak kéne a hátam mögött lennie és úgy sem lenne már vissza túl sok évem. Nem, jó ez így ahogy van. A hobbisportjaimat elművelem és én tökéletesen boldog vagyok velük. - Na és te? Te hogy állsz a sportokkal? - ha már úgyis témánál vagyunk.
- Ne, Jimbónak tényleg ne! - nevetek vele együtt. Nem lenne fair magamra vennem a kacagását, már csak azért sem, mert nem is a mindennapban leggyakrabban használt nevemet dobtam be neki, hanem az ezüstérmeset. De talán inkább bronz, mert még a Dosst is gyakrabban használják, ha rám referálnak.
- Na, akkor még egy közös pont! - értem az origamira. Vizsgaidőszakokban volt egy-két olyan száraz és unalmas tárgyam, aminél a tanulás abból állt ki, hogy 80%-ban kitépkedtem a füzetem papírjait és hajtogattam valamit belőlük, a maradék 10%-ban tanultam, 10%-ban meg inkább takarítottam, edzettem, sétáltam. De még a 10% tanulással is lehet, hogy túlzok. Nem voltam egy lusta vagy szorgalmatlan gyerek, a tárgyaim java érdekelt és szerettem is őket tanulni, nem mellesleg kellően fogékony is voltam rájuk. De csak-csak voltak olyanok, amik már az én határaimat is feszegették. - Értettem! Hüledezés visszaszívva! - és jelzésértékűen még be is szívom a levegőt ennek megerősítéseképpen.
Az események felgyorsulnak. Az agyam valahol ott kikapcsolt, ahogy ráeszméltem, mire akart utalni a szavaival. Az sem segített, ahogy láttam elkezdeni megszabadulni a felsőjétől. Élvezném még a látványt, de a testem magától mozog, a karjaim önkéntelenül nyúlnak utána, az ajkaim engedély nélkül tapadnak a nyakára. Ahelyett, hogy bármiféle ellenkezésbe vagy kéretésbe ütköznék, érzem megfeszülni a testét az érintésemtől, ami csak még nagyobb lendületet ad annak, hogy folytassam. Sóhaját hallva én is rövidesen követem őt, ahogy eddig visszatartott levegőmet kiengedem magamból. Nem ismertem volna be, de úgy néz ki, csak-csak volt bennem egy kis félsz, hogy vajon el fog-e utasítani.
- Tán úgy érzed, nem tudnék megbirkózni vele? - kérdezem, mielőtt szembe fordítanám magammal. Hallom és érzem, hogy miként reagál az érintéseimre, és hazudnék, ha azt mondanám, nincs rám semmilyen hatással. Felforr a vérem és nem tudom megállni, hogy akár egy pillanatra is levegyem róla a kezemet. Úgy érzem, mintha muszáj lenne érintenem, mert ha elengedem akár csak egy nanoszekundumra, akkor azzal nem csak őt, magamat is elárulom. Annyit és annyit beszéltük már, hogy milyen lesz az első találkozás és én jelenleg mintha egy lázálomban lennék, úgy érzem magam. Tényleg megtörténik ez? Nem csak egy kínzó képzelgés?
Bármi kételyem is volt, pillanatokon belül tanúbizonyságot nyerek azzal, ahogy behozza azt a közöttünk lévő cseppnyi távolságot. Lehunyt szemekkel, kezemet hajába túrva engedek a csábításnak és viszonzom a kezdeményezést. Nem kell hosszú idő, hogy ráleljünk egymásra és megbizonyosodhassunk arról, hogy valószínűleg nem lesz itt semmilyen probléma. Egy pillanatra újra átfut rajtam az a korábbi bizonytalan érzés, az a hőhullám, ami az este folyamán már nem egyszer volt potyautasom, mikor alsó ajkamat a fogai közé szívja. Nem rendülök meg, nem húzódok el, helyette ugyanazt csinálom, mint eddig is: a szőnyeg alá seprem. Nem akarok most gondolkozni, nem akarok most agyalni, egyszerűen csak szeretném jól érezni magamat. De ő mintha érezné, segít ebben azzal, ahogy elmélyíti a csókot és teljesen magára fókuszáltatja a figyelmemet.
Mélyen szívom be a levegőt, mikor elválunk egymástól. A belém maró kezei égetik a bőrömet és érzem, hogy egyre kevésbé vannak már stabil gondolataim, annyira elveszi az eszemet az akaratosság, amit tanúsít felém. - Ez ajándék, a következő már a te feladatod lesz! - szólok kajánul, ahogy egy fél lépést hátralépek, hogy kényelmesen kibújhassak a felsőmből, amit a ruhák közé ejtek. - Remélem eddig a kedvedre való minden! - mosolyogva tárom szét a karjaimat, és ha nem húz vissza magához, ha szeretné kicsit kiélvezni a látványt, akkor én is hasonlóképpen teszek vele. De nem sokáig időzök tőle távol, hamar visszatérek az ajkaihoz, kezem újra hajába túr, másikkal oldalán simítok végig a mellkasáig, óvatosan, ismerkedően simítva rá tenyeremet a mellére, lágyan markolva bele, ahogy a csókot is mélyítem.
Szavak nélkül nyúlok a feneke alá és ösztökélem arra, hogy engedje, hadd emeljem fel. Ha így tesz, akkor egyik kezemmel tartom, míg másikkal a hálóm felé haladva hárítom el az akadályokat, miközben az ajkait is fogva tartom. A szobában kellemesebb hőmérséklet van, ami az ajtón belépve egyből érezhetővé válik. Már amennyire képesek vagyunk a külvilágot érzékelni magunkon kívül.
Elszakadva tőle helyezem le az ágyra és állok meg gyönyörködni a látványban. - A képek sem voltak semmik, de ez valahogy sokkal jobban tetszik! - mosolyodom el, ahogy kicsatolom az övemet és magam mellé dobom azt. A nadrágtól nem szabadulok meg, azt meghagyom majd a későbbiekre neki.
Fölé hajolva újabb rövid csókra invitálom, de nem időzök sokat az ajkainál, helyette a szemeibe nézek. - Csak dőlj hátra és lazulj el! - újabb csókra hajolok vissza hozzá, most már a nyelveimet is igénybe véve az érzés elmélyítése céljából. Az ujjaim egyre lejjebb és lejjebb vándorolnak a hasfalán, egészen addig a pontig, amit még az a maradék fehérnemű fed. Az anyagon keresztül párszor óvatosan a lábai közé simítok. Kezeimmel tovább ingerlem, ahogy újra elszakadok tőle, most én karistolva az ajkát úgy, ahogyan ő tette velem azt nemrégen. Amennyire neki, nekem is épp annyira fájnak ezek a különválások. - Mit gondolsz, menni fog?

Tommy & Chloe

A jó eső tudja, mikor jön el az ideje.

- Rendben Gordon! Alig várom, hogy megvillantsuk egymásnak a tudásunk! Bár én nem ígérem, hogy fitt-sütiket gyártok. - világ életében meg volt áldva a jó anyagcserével, és így a jó alakkal is, amit ki is használ a mai napig, ám így sosem volt rá szüksége, hogy kalóriákat számoljon. Tehette volna, ha izmosodni akar, de sosem akart, nem jobban, mint amit a ju jitsu által magára szedett. Ez nem azt jelenti, ne tudná, hogy igazából egy kurva mázlista, s ez mindez idáig jól hangzik, de ez is egyszer össze fog omlani. Elég egy apró zavar a hormonrendszerében, vagy maga a kor, egy betegség, egy baleset....bármi összekutyulhatja az ő anyagcseréjét is, akkor pedig meg kell dolgoznia azért, hogy fenntartsa amije van, mint mindenki másnak. Talán ez a tudatosság okozza, hogy nem szívat mást a külseje miatt. És talán az okozza, hogy nem hitetlenkedik a szavaidra hogy „ugyan már, hízékony? Hahaha te?”. Sejti ilyen korban, főleg a szakmádban ismered a tested annyira, hogy ezt jobban megállapítsd nála. Ettől függetlenül nem fog hazudni, ő épp úgy szereti az egészséges ételeket, mint a zsírban és cukorban dúskáló szutykokat.
Érzi, hogy egyetértésed mögött mégis van egy de, ki nem mondva, némán megbújva. Ugyan a mimikád feltérképezetlen számára, de a hangsúlyod, és annak tónusait jól kitapasztalta már a fülesen keresztül, amikor annyi órát elbeszélgettetek játék közben. Képes tehát megállapítani, hogy szívesen vitatkoznál vele, mégsem teszed. Nem mintha félne egy-egy nézeteltéréstől, s emiatt kéne visszafogd magad, Chloe szeret vitatkozni – nem, nem veszekedni, és igen, van különbség -, szenvedélyesen képes érveket felsorakoztatni, győzködni, darabjaira cincálni témákat, csak mert neki ez is egyfajta szex. Verbális. Adrenalint szabadít fel, és megmutatja az intelligenciát, ami valljuk be szexi. Nem hiába szúrkált, piszkált és szívatott sokszor még az ismeretségetek elején, fel akarta térképezni, mennyire élvezed ugyan ezt te.... Mert olyannal utál szembemenni, aki nem épp olyan lelkesen veti bele magát. Szeret nyerni, szereti ha a végén meggyőzi a másik felet, s ha kell csak azért sorakoztat fel az illető – vagy akár a te – logikájával gyökeresen ellentétes nézetet, hogy felszítsa a dolgokat. S ha a végén mégsem jutnak konszenzusra, maximum témát untan terel, de haragot nem tart. - Az apámtól örököltem meg. Vagyis ő nincs olyan állapotban, hogy vezethessen, így befogtam a saját részemre. - helyesbít, mert azt nem akarja, hogy azt gondold a szavai hallatán, hogy meghalt az apja. Hiába könnyítené meg ezzel sok ember dolgát az öreg...mégis csak szereti, hisz az apja. Pillantása felér egy „ne firtassuk” mondattal, ahogy az arcán átsuhanó fintor is, ami épp hogy rántva húzza a szája szélét,és az orrát, de ott van, s ha szemfüles vagy, még észre is veheted.
- Tényleg? - őszintén hökken meg – Pedig egy guard vagy egy OT poszton simán eltudlak képzelni! - kanyarodik el a nevektől, és lelkesen osztja meg a véleményét arról, miként, milyen poszton is tudnál bevonulni a sportba. Szereti a focit, a rendeset, nem azt az európai futballnak nevezett fogócskát, amit ott annyira szeretnek. Megrögzött Ravens drukker. Még az apja szerettette meg vele, emlékszik rá, mennyire izgatottan ordibálták végig a meccset, persze azt nemtudta, hogy a faterja azért, mert fogadott is rá.... - Ugh. - gurgulázik fel, és kuncog, bár lelke rajta,igazán nem kinevetni akar, de a felsorolt lehetőségek... - Azt hiszem amíg rád nem aggatok valami becenevet, addig marad a James. Jimbonak tuuuti nem foglak hívni. - horkan fel a fejét ingatva tagadólag, mert ahogy azt kiejtené egyszer a száján, úgy érezné rögtön olyan friend-zoneba zuhanna csak saját maga által, hogy onnantól akár havernak is hívhatnád.
- Hah! Azt is tudok, szóval erre rábasztál! - kacsint egy vidám, élénk mosollyal, s bár nem taglalja, miként és hogy tanult meg – a klubban, Caramell tanította meg egydollárosokon, az öltözőben, két tánc között. -, az ráér egy olyan alkalomra, amikor némi valós pozitív töltet is marad utána a fejedben, nem csak az eddig a neten megismert hang. Nem szégyelli a munkáját.....alapjáraton. Előtted? Igen. Épp csak annyira, hogy ne tolja az arcodba egyből. - Amúgy tényleg nem nagy dolog, ne hüledezz ennyire! - legyint komolyabban, mert nem akarja, hogy ezen kattogj.
A tequila egyáltalán nem üti meg, nem egy gyakorlott ivó, de nem is egy apáca, ám legalább kellemesen végigégeti a nyelőcsövét, és felmelegíti, ahogy a gyomrába ér. Nem mintha te nem tennéd meg, ahogy az ujjaiddal finoman végigcirógatod, és a közelségeddel felcsigázod annyira, hogy megmutassa, ő sem rest visszavágni, ha incselkedésről van szó. Nem az a szende lányka, aki ennyitől zavarban fagyna le, jól mutatja ezt az is, hogy szavaidra csak egy mosolyt eljt meg, és el is indul válasz nélkül a fürdőbe.
Érzékel anélkül, hogy a tükörbe nézne, termeted az a fajta, amit nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni, pláne nem akkor, amikor elállod az ajtóban a kijutás lehetőségét. Nem mintha menekülni szándékozna....de csak egy pillanatra eljátszik a játékosság adta lehetőséggel. Ujjai ügyködése azonban nem áll meg, még úgy sem, hogy a puszta pillantásodtól libabőr futja el, és az anyag nedvessége miatt kevésbé elegánsan sikerül magáról leszenvednie, mint azt amúgy a színpadon tenné. Annyi baj legyen, ahogy átbukik a nadrág a csípője ívén könnyen esik a földre, és megtámaszkodva a mosdókagyló peremében hajol előre, hogy fél kézzel felszedje, és a fehér kerámiába helyezze a pólója mellé. Tekintete elkapja a tükörben a kékjeid, szívverése felgyorsul a záródó hangra, s bár szemöldöke kérdőn ívelődik, mégis ki jönne be utánatok? Vagy azt nem akarod, hogy elfusson? Kérdéseit nem gördíti közétek, helyette ujjai megfeszülnek a selymes felületen, felkészülve az érzésre, mikor hozzáérsz. Odavan ezekért az első alkalmakért, az első érintések, az első valódi kapcsolódások. Valami utánozhatatlan cikázik át olyankor a testén, s mintha a bőre nyers idegvégződésekből állna csak, úgy érzékeli a hőt is, amit árasztasz, pedig még hozzá sem értél.
Benne szakad a levegő, észrevétlen, csupán egy pillanatra az intenzív forróságtól ami elönti, ahogy a hasára simítasz, kedveli az érzést, hogy a maga átlagos magasságával is aprónak érezheti magát melletted, tekintve a tenyered is mekkora felületet borít be a testén. A bőre hideg az eső okozta fázás utóhatásaként, ám mégis úgy érzi, semmi szüksége már arra a meleg tusra, amit odakint pedzegettetek az egészsége érdekében. Leheleted túlérzékeny hámját csiklandozza, amitől ujjai csak még jobban szorulnának a kerámiára, de merevsége okán csak csikorduló hang kíséretében csúszik lejjebb róla a keze. Válaszra nyitja az akait, fejében pajkosan fogalmazódik meg a mondat, de a csókjaid odázzák a pillanatot, hogy ki is mondja. Néma sóhajt hallat. Ki kell adja a feszültséget, ami megült az alhasában, és ami merevvé, és egyszerre ellazulttá teszi az izmait. Félrebiccenti a fejét, több felületed ad, mert élvezni akarja csak amit nyújtasz, mozdulatlanul tűrve az ostromod, a puha harapás próbákra újabb feszültség kiadó sóhaj szökik ki belőle, ám ez hangosan, megadva a lendületet a mondatnak, amit egy pillanatra el is felejtett.
- Átadom a terepet, ha úgy érzed, megbirkózol vele! - tónusa oktávokkal mélyült a vágytól, ami még pórázon vergődik a teste börtönében. Nem akarja azonnal elereszteni, ahhoz túl elvarázsolt, és túlságosan is ki akarja élvezni minden pillanatát, minthogy saját mohóságát rád szabadítsa, James. Tetszik neki, hogy a tenyered és az ujjaid épp annyira érdesek, hogy még több apró kis áramütés szerű hullámot útjára engedjenek, de nem túlságosan, hogy mindez smirglipapír érzetű legyen.
Hagyja, hogy megfordítsd, engedelmesen, derekát a hideg mosdókagylónak dönti, és immár közelről tekint fel a hirtelen kék szemeidbe, hogy aztán barnái levándoroljanak a mozgó ajkadra, amiről hiába gördül le egy jó pár mondat, nem igazán figyel rájuk, csak fáziskéséssel áll össze agyában az, amit közvetíteni akarsz.
- M-hm. - hümmög helyeslően, kissé elnyújtva, és ujjai már a pólód anyagára marnak, de nem azért, hogy rögtön megszabadítsanak tőle....nem, inkább megtépik, jelezve közelebb akar érezni. Leginkább az ajkát az ajkadon, s nem hitegetve magát, hogy az ő erejével a te súlyod közelebb vonja, inkább leredukálja a köztetek lévő kis hézagot, és megcsókol. Puhatolózó, finom és puha csókkal, de elköveti azt a hibát, hogy fogai közé szívja az alsó ajkad amitől....kissé felbátorodva mélyíti el a csókot, körmei vágyakozva marnak az oldaladra az anyagon keresztül, épp annyira, hogy kapaszkodónak használjon, egy biztos pontnak, ami megtartja, ha beleszédülne abba amit műveltek.
Nem enged elszakadni, ha kell akaratosan csúsztatja feljebb a kezeit, és körmével a hátadba kapaszkodik, a karodra fog, bármi, csak csillapíthassa az igényét a felgyülemlett, kirobbanni akaró belső nyomás enyhítésére, s csak miután képes magára újból pórázt rakni, megzabolázva az érzelmeit, kifulladva, levegő után kapkodva válik el tőled. Annyira, hogy kettőtök közé préselje a szavait, mint egy falat, ami képes picit is távol tartani titeket egymástól. - Valóban nem rossz ötlet, ha megszabadulsz egy-két ruhadarabtól. - enyhül az ujjai kapaszkodása, visszasiklik az anyag aljára, és felfelé húzó mozdulattal jelzi, mire is gondolt pontosan.  

Chloe & Tommy

- Sőt, még sütni is tudok! Azt nem mondom, hogy a legfinomabb, legjobb dolgokat, de amilyen édesszájú és amennyire hízékony vagyok, muszáj voltam találni valami megoldást a bolti csokik alternatívájaként - a neten pedig rengeteg receptet lehet találni az ilyesfajta alacsonyabb kcal-, vagy magasabb fehérjetartalmú süteményekre. Véleményem szerint egy jól leírt receptet pedig még az is tud követni, akinek nem sok köze volt korábban a főzéshez-sütéshez. Szerencsére én nem ma kezdtem ebbe, már-már alappillére volt annak, hogy anno tinédzserkoromban leadjam azt a több tíz kilónyi felesleget, ami rajtam volt.
- Kivételek persze mindig vannak, ezzel egyetértek - csak közben ezek az autók a legveszélyesebbek az úton, amikre nem költ vagy nem tud költeni a gazdája. Az egy dolog, hogy elgurul a kocsi a négy kerekén, az pedig egy másik, hogy mennyire ön-, és közveszélyes. Hosszú-hosszú diskurzusba bele lehetne menni ezügyben, de egyelőre hanyagolom a nézeteltéréseink feltárását. Lesz még lehetőségünk eszmecserére, most inkább csak örüljünk annak, hogy végre találkozhattunk egymással. - Hm… Jó nagy autót vezetsz. Hogyhogy ő lett az? Vagy szimplán csak akkor és ott ez volt a legjobb helyen, legjobb időben, a legjobb áron? - érdeklődöm tovább.
Elvigyorodom a táncra hívásán, azon pedig még jobban, mikor egyelőre inkább hanyagolni szeretné a témát. - És az miért is baj? Épp elég, ha rám koncentrálsz, én pedig rád - jelenleg aligha igényli a helyzet azt, hogy másra kelljen fókuszálnunk. Inkább most, mint miután nekilátunk főzni. Se azt nem akarom, hogy leégjen a konyha, se azt, hogy a kajánk égjen oda, esetleg mi sérüljünk.
- Brad? Brody? Jó, hogy nem már Chad, ezekről annyira tipikusan az amerikai focisták jutnak eszembe, pedig abban a sportban még csak kipróbálni sem próbáltam magam! - mondom ezt úgy, hogy az egyik leghíresebb játékos manapság Tom Brady, akivel sokkal közelebb vagyok névügyileg, mint a felsoroltakhoz. - De egyébként James. Jim, Jimmy, Jimbo, Jay, ami jobban tetszik - hallottam már mindet, egyeseket rám használták, másokat pedig én a valóban James nevű ismerőseimre.
- Már az is nagy dolognak számít, hogy egyáltalán készültél valamivel! Ha csak egy egyszerű origami lenne, már azzal is le lennék kenyerezve! - a szavaiból azonban úgy veszem ki, ennél azért valamivel macerásabb ajándékról van szó. Erre én nem is készültem semmivel! Pedig igazán megtehettem volna! Na majd megpróbálom más módon kiengesztelni!
A feles égeti a torkomat, de nem mutatom ennek jelét. Sosem voltam nagy ivó, a kommersz, olcsó piáktól egyenesen rosszul vagyok már az első kör után is, ezért ha alkoholt veszek, akkor igyekszem a minőségre törekedni. Nem arra, hogy minél prémiumabb legyen, hanem hogy ne dobjam ki a taccsot már az illatától is. Túl sok utóíze ennek a tequilának sincs hála égnek.
Mint akire már most is hat az alig pár másodperce megivott alkohol, lépek is. Érzem, hogy az érintésem nem zavarja és nem is közömbös számára. De amennyire neki, úgy nekem is tetszik ez a helyzet. Az egy teljesen másik dolog, hogy a fejemben már jóval előrébb járunk, de ez az elő-előjáték, amit művelünk, még élvezetesebb is, mintha egyből belevágnánk a közepébe. Korbácsoljuk egymás vágyait, hogy aztán remélhetőleg még édesebb legyen, mikor eljutunk addig a bizonyos pontig. - Áh, milyen figyelmesek vagyunk mindketten! - azzal, hogy közelebb lép hozzám, egyáltalán nem könnyíti meg a fejemben kavargó gondolatokat. - Ó, csak nyugodtan! Tőlem nem fogsz panaszt hallani! - nevetek fel, de amennyire kacérkodó, tudom, hogy ugyanannyira komolyan is gondolja, ezért eleget teszek a kérésének és szavakkal útbaigazítom. Nem kell sokat keresnie, a konyhából szinte rá is lehet látni a fürdő ajtajára. Mire észbe kapok, ő már meg is indult felé. Szavain mosolygok, de csak pár másodperccel később realizálom, hogy mit akart vele mondani. Lévén a kezemben még mindig ott figyel a ruhadarab. Ó!
Az ajtó sem kerül bezárásra maga mögött, ami egy újabb jel arra, hogy várja a jelenlétemet. Nem kapkodok el semmit, lassan, megfontoltan követem, majd állok meg az ajtófélfánál, nekidőlve annak. A tükörben láthatom azt, amit eddig élőben csak a pólója anyagán keresztül, és hazugság lenne azt mondanom, hogy nincs kedvemre a látvány. Figyelem, ahogy a nadrágjával bíbelődik, én pedig kíváncsian, mosolyogva, karba tett kezekkel várom meg, míg leküszködi magáról. Mire teljesen megszabadulna tőle, megindulok felé, az ajtót zárva magam mögött.
Hol a tükrön keresztül, hol a szemem előtt figyelem az előttem kirajzolódó alakot, amit még mindig nehéz elhinnem, hogy a való életben is láthatok, érinthetek. Az üvegben találkozik néha a tekintetünk, én pedig töretlenül tartok előre. Mikor odaérek hozzá, kezem az oldalán keresztül simít a hasára, testemmel pedig a hátához simulok. Nem tudom mennyire lepheti meg, hogy annak ellenére mennyire… vad kinézetem van, a kezeim egészen puhák egy-két bőrkeményedéstől eltekintve, ahol a súlyzók és a gravitáció közösen dolgoznak ellenem minden edzés alkalmával. Az ápoltságommal régen sem volt gond, ez az egy nem változott bennem 20 év alatt sem. - Hm… Nem tudom garantálni, hogy ezt a maradék egy ruhadarabot is te fogod leszedni és nem előzlek meg benne - duruzsolom a fülébe, mielőtt a nyakára hintenék pár érzéki csókot, kezeimmel óvatosan, cirógatóan haladva mindkét irányba. Míg a balos felfelé, a jobbos a még takarásban lévő testrész felé indul meg. Kínzóan lassan teszem mindezt, miközben ajkaimmal hol a vállát, hol a füle tövét csókolom, néha-néha fogaimmal megkaristolva a reakcióiból ítélve érzékenyebb területeket.
Mielőtt azonban bárhová is elérnék, megfordítom a nőt, hogy most már a szemeibe nézve legyünk egymás arcaitól alig pár centire. - Itt meg már úgy érzem, túl meleg van. Azon gondolkozom, hogy lehet nekem sem ártana megszabadulnom valamitől. Te hogy látod? - kérdezem, ahogy egyik kezemmel támaszkodom, másikkal a gerince vonalát cirógatom az ujjam hegyével fel-alá, alig-alig érve csak hozzá.

Tommy & Chloe

A jó eső tudja, mikor jön el az ideje.

-Főzés, hm? Jól hangzik! – szélesedik ki a mosolya, hanghordozása elismerő, ahogy a hozzá vágott arckifejezése is, bár annyival tisztában volt beled kapcsolatban, hogy a magad ura vagy, de ez sok srácnál kimerül az egészségesebb fajta rendelt kajában, meg a rántottában. Ő sem rossz szakács, így legalább azzal biztosan nem lesz bajotok, hogy szerencsétlenkedtek egymás mellett a konyhában, mutatni akarván azt, amilyen skill nincs is a repertoárban.
-Ha ez így működne elég kevés kocsi akadna a forgalomban. – világít rá, hisz neki akkoriban elég volt megélnie, és fenntartania még az apját is saját maga mellett, így amikor a majdnem vele egyidős kocsi bekrepált, kellemetlen volt a főnökénél kuncsorogni előlegért, vagy a kollegáinál fuvarért. Persze valahogy mindig megoldotta, és mostmár kezd annyira stabilizálódni a helyzete is, hogy vallhassa azt az elvet amit te, de ő megjárta a mélysèget, így nem ítéli el azt, aki hirtelen nem tud kirángatni a zsebéből több száz dolcsit szerelőre. – Egy 98’as Chevy Tahoe. – válaszol egyszerűen, és bár nem ért a kocsikhoz, azt még képes megjegyezni, a sajátja milyen. Meg hogy hol kell kicserélni benne a gertyákat, és még pár alap szerelő-hacket, amik mind fent vannak a youtubeon, ha a csóró emberek nekiesnének otthon, hátha megspórolnak pár dolcsit. Kíváncsian szalad fel a szemöldöke azt hallva, sok mindent el lehet mondani rólad, s bár kíváncsisàga felhorgad, nem kérdez rá. Még. Lesz időtök bőven megismerni egymást, most csak úszik az árral – már ha nem is szó szerint szerencsére -, és nem rest finom kis flörtbe kezdeni veled, ha már nekikezdtél úgy, mint ahogy azt tettétek eddig is, csupán az online térben. Élőben sem egy könnyen zavarba ejthető  lány, azt a fajta félénk hiszékenysègèt valahol a középiskolában elhagyta, az ominózus pálfordító pofon után.
- Ugyan, egy kis vizes póló nem fog többet mutatni, mint amit már láttam… - cincálja kicsit az idegeid a cukkoló hangnemmel, de a játékos vonásai sejtetik, azért nem hagyná hidegen a látvány. – Max ha utána együtt melegszünk fel a tus alatt. – teszi hozzá a szemeidbe nèzve kihívóan, s még ha nem is akar ezzel komolyan táncba vinni, a megpedzegetett lehetőség jóleső érzéssel tölti el, hogy ott lebeg köztetek, kimondva. – Ah, minden koncentràcióm oda lenne, szóval hagyjad még fent. – sóhajt, némileg jelezve, az önuralma véges, meg amúgy sem az a domina típus, aki minden érintés nélkül kér és követel. Jobb szereti ha elragadja a pillanat heve, még ha picit olykor olyan érzés is mint régen….de már biztonsàgosabb környezetben, és szituációkban, emiatt a szégyen sem kíséri már, csak a vegytiszta izgalom. Ami fokozódik, ahogy a nevét ejted ki. Már akkor is megindult a jóleső cikázó érzés az idegpályáin, mikor fülesen keresztül dörmögtél neki, így élőben…a nevét hallva... Határozottan kezd neki megtetszeni, az amúgy utált keresztnév. -Jamie? Hmmm na erre a névre nem tippeltem volna! – vallja meg őszintén, és megperdülve felnéz rád, a vonásaidra amin néma töprengés és elmerengés ül, de mindez nem zavarja, nem tartja furcsának, hisz alig ismeri élőben a mozdulataid, a szokásaid, a mimikád. – Ne kérdezd mit tippeltem volna, de valami B betűset…Brad, Brody…- sorolja ès hogy ne kelljen sokat hátrálnia, ezzel kockáztatva hogy tényleg elcsúszik a francba, és majd jól beveri a fejét visszafordul menetirányba, kíváncsian mérve végig a konyhában előkészített dolgokat.  
-Rendben, ezt értem és jól esik, sőt ugyan így érzek, de akkor is használni fogom a vizet, az áramot és mindent. -próbál érvelni ellened, de amit mondasz nagyon is jólesik neki, hisz hasonlóan érez. Nem véletlen, hogy képtelen rólad levenni a tekintetét, és a helyiség nagyjábóli feltérképezése után a pultnak döntve a derekát – igen, ekkora a méretkülönbség köztetek – folytatja a meggyőzésed. – Ne gondolj nagy dolgokra, inkább próbáltam személyesebbet kitalálni. Jól esett bíbelődni vele. – még csak nem is hazudik, szeret apróságokkal pepecselni, és szereti meglepni azokat, akik fontosak neki, akkor is ha az ami köztetek van még sehova sem forrt ki, meg csak beazonosítani sem lehet egyenlőre a baráti flörtön és érezhető vonzalmon kívül. Nem is azért hozta, hogy ezzel majd lenyűgözzön, már nem a megfelelési kényszer hajtja, sokkal inkább a belső késztetés, meg a gondolat, hogy ha tetszeni fog neked, használni és hordani fogod azt amit ő készített, talán olyankor rá is gondolva majd közben… - Mindkettő jöhet! - vágja rá, megragadva az üveget, nem törődve vele, hogy kissé átfázva a hűvös, nedves ruháiban a hidegtől gyöngyödző üvegtől csak újabb fagyos borzongás fut végig a tagjain, egy apró összerázkódással, nem bírva parancsolni az izmainak. Felbontja az üveget, már ha egyelőre többel nem is tud hozzájárulni a ténykedésedhez. Mielőtt felmarkolná a poharat a kézfejere nyal hogy tapadjon amikor meghinti sóval, és felkap egy szelet citromot is, csak az után a felé csúsztatott poharat.
-Úgy legyen! Ránk! – mosolyog vidáman, él koccintás után a szokásos rituáléval tünteti el a sót majd az alkoholt is, és mielőtt az ital fintorba rántaná a vonásait ráharap a citromra.
-Mmm..- latolgatja hümmögve a lehetőségeket, miközben lenyeli az utolsó csepp kisajtolt lét is, és kiveszi a szájából a héjat. Cirógatásod nyomán és a közelséged okozta, forróság ömlik végig rajta, amit ennyi alkoholra aligha lehetne fogni, és ő is tisztában van vele nem az okozza, hanem te. A “más” pedzegetésére vakon rakja le a pultra a citrom héját, és nyílna az ajka a válaszra, de elhátrálsz és önként szabadulsz meg az ingedtől, ami sokkal inkább kedvre van, mintha neki kellene utasítania. Tekintete a felé nyújtott textíliáról a kékjeidbe villan, és a kérdésedre szórakozott nevetés bukik ki belőle lágyan. – Igazad van, jobb ha nem fázom meg, igazi balek húzás lenne ilyen jó időben ágynak esni… A lelkiismereted pedig még kevésbé terhelném ezzel! – bólint egyetértőn, és elrugaszkodva a pulttól lép közelebb, szinte hozzád simulva. – Merre van a fürdő? Nem dobnám csak úgy le a nappaliban a vizes cuccaim. – pillant körbe, s ha útbaigazítod neki is indul az adott irányba ujjai már a felsője alján járnak, és menet közben áll neki megszabadulni a rátapadt anyagtól. – Az inget pedig elfogadom… - szól hangosabban, vagy épp nem, függően attól követed e, jelezve hogy tedd meg ha eddig nem is, mert hogy, hogy nem butuska módon elfelejtette elvenni tőled az inget… Beérve a fürdőbe áthúzza a fején a pólót, ami cuppanó hanggal válik el a bőrétől, landol a kezében, ès kezdi kicsavarni a mosdókagylóba minden zavar vagy feszengés nélkül. Miután azzal végzett gombol a nadrágjára, és akasztja az ujjait a szélébe hogy lerángassa.

Chloe & Tommy

- Ez lenyűgöző? Ó, dehogy az! Ezt csak azért mondod, mert még nem kóstoltad a főztjeimet! - régebben sem voltam rendetlen, de miután elköltöztem a szülőotthonomból és kollégista lettem, egy új szintjét ismertem meg a rendszeretésemnek. Ami valószínűleg annak volt köszönhető, hogy a szobatársam borzasztóan trehány volt és rengetegszer kellett utána takarítanom. Addig, míg el nem pattant nálam a húr és jól le nem csesztem. De rájöttem, hogy nem éri meg ezen idegeskednem és inkább új szobatársat kértem, akivel már együtt lehet élni, és nem kell azon gondolkoznom, hogy az 5 napja tányéron hagyott pizzán növekvő makrokultúrákból vajon mikor kapok el valami levegőben terjedő betegséget. Alapvetően nem nehéz velem kijönni – de akkoriban ugyanilyen könnyen ki is lehetett borítani.
- Na igen… de tudod, mit szoktak mondani: ha nincs pénzed javítani a kocsid, inkább ne is tarts - vagy ezt csak nekem mondták? Az apámék hittek abban, hogy segítenek, amiben tudnak, de nem fognak mindent a fenekem alá tenni. Egy valamit kivéve: tanácsokat. Amolyan útravalókat, mondjuk úgy.
Elmosolyodom, ahogy ujjaimra akasztja a cipőjét. Touché, végülis nem pontosítottam, hogy mit adjon ide. - Állok szolgálatodra! - mégiscsak én vagyok a házigazda, nem? Aztán hogy tegyek is valamit, előveszek az egyik közeli szekrényből egy kisebb törölközőt, amit leterítek a földre a többi cipő mellé – nem mintha sok lenne -, és ráhelyezem a kezembe adottakat. A többinek majd ott lesz a ruhaszárító vagy a mosógép, de úgy néz ki, egyelőre ennyivel tudtam csak szolgálni a hazát.
- Igen? Miért, melyik évjáratú és milyen kocsid van? - érdeklődöm kedvesen. Jó hallani, hogy egy nő képes feltalálni magát és nem szorul mindig minden esetben a férfiak segítségére. Bár ha a tippem nem csal, ezt inkább a pénzügyi helyzet okozta szükség hozhatta elő. De lehet tévedek. - Nem, határozottan nem. Sok mindent el lehet mondani rólam, de a szerelő nincs köztük - sok mindenben kipróbáltam magam munka szempontjából és elég sok mindenhez is értek alap-, vagy középhaladó szinten, de semmiben nem vagyok annyira kiemelkedő, mint a jelenlegi szakmámban. De nem fogok összezuhanni akkor sem, ha valamit fel kell fúrni a falra, vagy meg kell javítani.
- Aha, szeretnéd is, mi? Hogy te is láthass mindent már előre, mi? - mert ha így és most lemegyek, tényleg hasonló sorsra jutok, mint ő, a pólóm hamarabb fog áttetszőnek tűnni, mint fehérnek. - De nem kell itt kenterfalazni, csak kérned kell és szó nélkül leveszem! - kacsintok rá játékosan vigyorogva. - Dehogy zavar! Csak óvatosan lépkedj, el ne csússz! Bár ha mégis, majd elkaplak - ennek köszönhetően nem is engedem messze az oldalamtól. Nyilván csak emiatt. Semmi más indokom nincs.
- Chloe… - ízlelgetem a nevet egy pár másodpercig, mosolyogva, mielőtt átfutna a bensőmben egy megmagyarázhatatlan… jelenség. Olyasmi ez, amit az ember nem tud hova rakni, egyszerűen csak… érzi. Egyáltalán van ennek így értelme? A pillanat töredéke alatt suhan át rajtam, mintha csak valami hőhullám lenne. Még az is lehet, hogy tényleg csak ennyi volt. Hogy ne maradjon hoppon, én is válaszolok a sajátommal. - Én pedig Jamie - Jamie? Miért mondtam ezt? Alig van olyan, aki így szólít, hisz a legtöbben azt se tudják, hogy a Thomas mellett van második nevem is. Még a TJ-t is többen használják, mint a Jamest vagy annak becézéseit. De inkább nem bonyolítom tovább a dolgokat, főleg ahogy újra elér az az előbbi hőhullám - mi van, már 27 évesen klimaxolok?
Aztán ráeszmélek. Vagy legalábbis sejteni kezdem, mi állhat a háttérben, ahogy újra meghallom a hangját és újra ránézek a vonásaira. Csak nem…? Á, nem, az nem lehet! Ilyen kicsi nem lehet a világ! De akkor miért nem automatikusan a Tommyt használtam, mikor bemutatkoztam? És miért jöttek rám ezek a gyorsan érkező, még gyorsabban elillanó érzések?
Inkább elhessegetem ezeket a gondolatokat és visszatérek a jelenbe. Úgy néz ki, most a második nevemet fogjuk használni. Annyi baj legyen! Jöjjön az a feles mihamarabb és minden könnyebb lesz utána!
- Ajándékot? Ó, ne csináld már, hát nem volt rá semmi szükség! Nekem ez nem teher, hogy itt vagy - őszintén, lágyan mosolygok rá. Jól esik a gesztus, de nem érzem úgy, hogy erre bármi szükség lett volna, vagy hogy egyáltalán illő lenne elfogadnom. - Nekem már az egy ajándék, hogy végre találkozhatunk fél év arctalan beszélgetés és szórakozás után - és ezt komolyan is gondolom. Mikor felvetettem neki, hogy jöjjön, lakjon itt a nyaralása idejére, akkor még csak barátként beszélgettünk, ami csak ez után vett egy másik irányt. Barátok még mindig, de azért valamivel több annál. A barátok nem küldözgetnek egymásnak ilyen képeket és nem is írogatnak egymásnak ilyen üzeneteket. A barátok extrákkal – na az már igen. Mi valahol a kettő között vagyunk, inkább az extrához közelebb.
- Mindenesetre köszönöm szépen! Majd sort kerítünk arra is, de először… - veszem ki a tequilát a hűtőből és nyújtom át neki. - Citrom, só? - kérdezem és annak függvényében veszek le vagy szimplán csak két poharat, vagy a további hozzávalókat is. Kitöltök a poharakba egy-egy adagot és az egyiket elé tolom.
- Akkor egészségünkre! Arra, hogy végre találkoztunk! Teljen jól ez a hét! - mosolyogva mondok egy röpke köszöntőt, mielőtt koccintanánk. Ha magába akarja inni, akkor lehúzom tisztán, ha a kiegészítőkkel, akkor azokkal is megtoldva.
- Szóval… - lépek hozzá közelebb, lágy hangon szólalva, ahogy megtámaszkodom mellette-mögötte a konyhapulton. Nem szorítom be a lányt saját magam és a pult közé, de azért lecsökkentem az eddigi távolságot. - Mit szeretnél előbb? Kezdjünk neki a kajának vagy elmész felfrissülni? - kérdezem, lágyan cirógatva ujjbegyeimmel az átázott pólón keresztül a derekát, oldalát, majd még közelebb hajolok hozzá. - Esetleg mást? - mosolyogva incselkedem vele tovább. - Egy biztos, ezektől az átázott ruhadaraboktól nem árt megszabadulni. Ha gondolod, akár ezt is oda tudom adni - majd kicsit eltávolodom tőle, kibújok az ingemből, hogy már csak a fehér póló legyen rajtam, és átnyújtom neki a ruhadarabot. - Hogy is tudnám elviselni, ha már a nyaralásod első napján lebetegednél? - innentől azonban már hagyom, hogy ő is érvényesülhessen végre, ne csak én beszéljek.

Tommy & Chloe

A jó eső tudja, mikor jön el az ideje.

-Ó nem, csalódott az nem vagyok! – ingatja meg a fejét, mire egy elszabadult tincse az arcára tapad, amit leseper onnan. Hangsúlya elárulja, hogy a csalódottság ellentéte amit érez veled kapcsolatban. Habár nem félt, hogy csalódni fog, a belé beszélt kis kétkedés azért ott motoszkált elméje hátsó zugában, épp annyira, hogy izgatottan verdeső szívébe némi plusz adrenalint pumpáljon a csepp kétely. Kifejezetten meglepi a haj, ami a válladra  omlik, és amibe legszívesebben már most beletúrna… - De örülök, hogy te sem. – tény ami tény, emiatt is volt némi szorongása, inkább csak a régi traumák berögződéseként, hogy nem fog neked tetszeni, nem is inkább alkatra, hisz egyik képe sem volt szerkesztett, vagy túl előnyösen készített, inkább csak arcra… Már az a kis érintés, amivel egymáshoz simultok egy pillanatra is felvillanyozza, mert tudatosul benne, hogy végre tényleg itt van, veled és az az örültség amire vállalkozott nem is annyira tűnik már meredeknek.
-Mmm, az mindig lenyűgöző ha egy férfi házias! – nevet fel ő is, bár esze ágában sem lenne hagyni, hogy te takaríts fel utána, még ha ezzel viccelődik is. – Jaj, hagyjad. – legyint – Ki tudja mi baj a kocsiddal, az úgy is fájni fog bármit is csinálnak meg rajta… - saját tapasztalat alapján beszél, mert ahogy kvázi megörökölte a családi kocsit, rengeteget forgatott bele, hogy megbízható állapotú legyen. Egyébként sem ez az összeg fogja csődbe vinni, tekintve, talán mégsem kell hotelra költenie, mert nem egy vén perverz vagy, aki a pincéjébe óhajtja zárni két lakat alá.
-Köszi! – hálásan akasztja az ujjaidra a cipőt, amiből csöpög a víz. – Azt mondod szükségem lehet segítségre? – pislog fel rád egy hasonló kaján kis mosollyal, és eltűnődve hümmög egyet. – Igazad van, biztos ami biztos maradj a közelben! – eddigi beszélgetésetek alatt sem arról volt híres, hogy szemérmesen fogadja a kacérkodást vagy a flörtölésed, így most sem fog meghátrálni, alhasa izgatottan rándul görcsbe, ostoba vak tagadás lenne elhitetni magával, hogy bár nem tervezte, hogy egymásnak estek rögtön, ne erezné a lehetőséget abban amiről most épp évődtök. Amennyire lehűlt a bőre, a forró érintésed lehetőségére is gyorsabban ver a szíve.
- Oh, nem hangzik az sem valami jól, bár ezek még  az alapabb problémák, mintha a motor szart volna be. – húzza el a száját együtt érzőn, próbálva azért az optimistább végét megfogni a helyzetednek. – Jaj…dehogy, se titokban se máshogy! Mondjuk úgy a kocsim nem épp mai darab, így ami lehetett már beszart benne legalàbb egyszer. – fújtat, és vàg egy kis “így jártam” grimaszt, megrántva a vállát. Már nem éli meg fájdalmasan, nem úgy mint amikor aktuálisan történtek vele a sorozatos lerobbanások vagy nem indulások. Persze mindezt abban az időben amikor le volt ègve… - Ezek szerint te se vagy titokban szerelő, ezt legalább megtudtam. – dobja vissza a labdát, mert bár az edzőteremről tud, arról beszéltél neki mikor még nagyon dolgoztál a nyitáson, és kevesebbet tudtatok játszani, valahogy mindketten kerültétek a személyes témákat, a végén már arra hivatkozva, hogy majd élőben…Hát most itt az élőben, de még így is vegyes érzésekkel merné bevallani, neki mi a munkája. Két féle reakció szokott előfordulni, a prűd “fúj” kategória, akik az erotikus táncost összemossák a kurvákkal, és az “ingyen tánc otthon is” ami még a jobbik, ha nem társul kisebbségi komplexusos féltékenykedéssel. Te vajon melyik leszel?
-Mmmm csábítóan hangzik, lehet élek vele! – egy jó forró zuhany gondolata átfagyottan kifejezetten hívogató. – Ha most ugrasz le a boltba, szerintem te is így fogsz járni mint én. – utal a csurom vizes mivoltára. Hiába találták fel az esernyőt, ő azzal nem készült. – Jó lesz a tequila. Ha nem zavar, hogy vizes lesz a konyha, kezdhetjük azzal is. – ennyit igazán tud még várni, libabőrösebb úgy se lesz, ahogy más egyéb se fogja már jobban átütni a felsőjét, tekintve melltartót húzni nem igen szokott.
- De nem titok, a queenC nagyon kreatívan a Chloet takarja. – mosolyog vidáman, egy vállrándítással és ha engedélyt adsz, és mutatod merre a konyhába indul mezítláb. – Hoztam egyébként ajándékot, hálám jeléül, hogy itt lakhatok. – pillant hátra rád, tekintete minduntalan elidőzik rajtad, nehezen szakadva el a látványodtól. - Remélem nem ázott el…- nyög kínosan, hisz nagyon ciki lenne, ha a beharangozója után használhatatlanná válna a gondosan becsomagolt kis csomag.

Chloe & Tommy

Ha babonás lennék, biztos rossz ómennek, vagy egy figyelmeztetésnek fogtam volna fel az autóm bekrepálását, majd az égszakadást, de szerencsére nem vagyok az. Ez szimplán már törvényszerű, az én szerencsém, hogyha bárkivel lebeszélek valamit akár egy hónappal, akár egy héttel előre, akkor az utolsó pillanatokban fog az időjárásban valami változás bekövetkezni. Míg aznap reggel még azt írja az előrejelzés, hogy hétágra fog sütni a Nap, a találkozás időpontjára szinte biztos lehetek benne, hogy vagy be fog borulni, vagy elkap minket egy vihar. De ha más áll a szervezés élén, én nekem pedig csak a részvétel a feladatom, akkor meg a vártnál jobb lesz az idő. Mi a tanulság? Hagyjam másokra a szervezkedést.
Hallottam, hogy mennyire kopog az eső az ablakomon – még talán jég is volt -, de nem gondoltam volna, hogy ennyire el fog ázni. Nem hiszem, hogy ez annyi idő alatt történt volna, míg gyorsan kiszállt a lakások előtt és odaszaladt a lépcsőkig. A taxis volt a gyökér, erre mérget vennék. Mert éppen arra, hogy kiugorjon valaki gyorsan, nyugodtan be tudott volna húzódni az álló kocsik mellé, senkit nem érdekelt volna egy kicsit sem. Egy percig nem tartott volna.
- Remélem más szempontból nem ért csalódás. Azt tudom, hogy engem nem - aligha hiszem, hogy a szájába kell rágnom, most éppen magunkra gondolok. Régóta beszélgetünk és ugyan láttuk már egymást ilyen-olyan szerelésekben (vagy anélkül), mégis más ezt a való életben látni. Ráeszmélni, hogy azok a képek nem csak jól beállítottak, esetleg szerkesztettek voltak, hanem tényleg a valóságot tükrözték. Arról nem is beszélve, hogy amit még nem láttunk, amiatt sem kell már aggódni.
Nyilván tudtam, hogy el fogok én is egy kicsit ázni, de mit érdekel az engem! Ez legyen a legkisebb bajom, plusz ha már neki így kellett felérnie hozzám a pechek sorozatának következő elemeként, akkor kicsit hadd osztozzak a kellemetlenségeken! Amúgy is jó anyaga van ennek a felsőnek, nem fog ezalatt a pár másodperc alatt mindent magába szívni.
- Ó, csak nyugodtan! Ez a legkevesebb, amit kárpótlásként megtehetsz! Legalább meglátod majd, hogy milyen jól áll nekem a takarítás! - nevetek kedvesen. - Ja, és igen. Mennyi volt a taxi? Megígértem, hogy állom, ha már így alakultak a dolgok… - nem fogom csak úgy elfelejteni, amit mondtam. Ennél azért figyelmesebbnek tartom magam.
Mikor aztán látom a tanácstalanságot a szemében, nem esek pánikba, mi több, még rá is kontrázok. - Ja persze! Csak kérem ide őket, és máris intézem a többit! - nyújtom ki a karjaimat az ide résznél. - Vagy esetleg szükséged van asszisztenciára? Amennyire eláztál, biztos nagyon rád tapadtak már ezek a fene ruhadarabok, sosem árthat egy segítő kéz! Vagy kettő - egy kisebb kaján mosollyal az arcomon toldom még meg az előzőt, majd kissé komolyabbra váltok a következő szavak hallatán.
- Áh! Bár tudnám! - legyintek egyet sajnálkozóan a magam balsorsára. - Amit tudtam, megnéztem benne, túl mélyre viszont nem tudtam beleásni magamat. De valószínűleg valamelyik vezeték, vagy jeladó az, ami nem akarja az igazságot - egyrészt én is így gondoltam, másrészről a neten is hasonló problémákat írtak, ha az a pár gyorstrükk nem segítene. Majd a szerelő lecsekkolja, én pedig remélhetőleg boldog emberként fogok kigurulni mind a négy kerekén a kis autókámnak. És nem leégve, az mindenképp optimális lenne. - De ha már így rákérdeztél: talán értesz a kocsikhoz? Azt ne mondd, hogy titokban szerelő vagy! - mutatok rá mindkét kezem mutatóujjával, kérdőn, gyanúsan tekintve rá, mégis egy halovány, játékos mosollyal az ajkaim szélén.
- Jut eszembe, ha gondolod, egy zuhanyt is megejthetsz, hogyha szeretnél kicsit felfrissülni az utazás után. Segítséget persze abban is tudok nyújtani, ha igényli a kedves… kicsoda is? - fordítom kicsit oldalra a fejem, haloványan vigyorogva az orrom alatt. Azért egy apró képzeletbeli vállveregetést megejtek magamnak, hogy mégse szokványosan kérdeztem rá, hogy „na és amúgy hogy hívnak?”. Nem mintha ez amúgy bármennyire is elmés lett volna. De legalább organikus, nem erőltetett, vagy mesterkélt! - Vagy hagyjuk meg a neveket egy koccintásra, ami a végre elérkezett találkozásunkat ünneplendő? - teszem hozzá, még mielőtt válaszolhatna az előző kérdésemre. - Van tequila, bor, sör, meg igazából amit csak szeretnél. Más nem, leugrok a boltba és hozok - vetek fel több opciót, lévén ezt a részét érintettük korábban a beszélgetéseinknek, de ki tudja, hogy most éppen milyen méreghez van kedve. A választási lehetőséget meghagyom neki.

Tommy & Chloe

A jó eső tudja, mikor jön el az ideje.

Van az a pillanat, amikor egy barna nő is kellően szőkének érzi magàt. Mielőtt felszállt még elküldte magáról a képet, miben is érkezik, tudd és ha ő vak lenne te legalább kiszúrd messziről. A rózsaszín póló, rózsaszín napszemüveg és a sima farmer rövidnadrág sportcipővel elég kényelmes ahhoz, hogy ne feszengjen a repülőn és előtted se tűnjön slampos picsànak. Ám abba nem gondol bele, utána se néz, mi van ha érkeztekor leszakad az ég, mint ahogy azt kontratálja is, ahogy elmacskásodott tagokkal tolja kifelé a gurulós pakkját, hátán a hátizsákkal. Persze már a leszállás előtt szembesíted vele, nem leszel ott, hogy várd, ami csak azért éri csalódásként, mert így izgulása és a gyomrában összegyűlt kis súlyos gombóc továbbra is megvan. Nem várja el, hogy megoldd, és akkor is kint legyél, valamilyen szinten felkészült a pech szériára, bár előbb hitte, hogy ő fog rossz helyen keringeni, vagy elmasírozni melletted, esetleg véletlenül elesik, vagy egyéb módokon hozza kellemetlen szituàcióba magát előtted. Hajlamos rá, ám csak ha érdekli is valakit, egyéb iránt még mindig sportot űz a flörtölésből, hisz ez nélkülözhetetlen a szakmájában -és egyébként is vallja, hogy az önbizalmat ugyan nem külső tényezők állítják fel, de jól esnek a léleknek-, így egy amúgy számára érdektelen személlyel is szégyenérzet nélkül elévődik.
Harmadikra sikerül csak taxit találnia, aki épp üresben van, de amint beül, és bemondja a címed már pittyen is a telefonod, jelezve töretlenül úton van feléd. Meg nem ázott bőrig, csak épp egy kicsit el, annyira hogy a sofőr megszánja és beindítsa a fűtést, amire hálásan mosolyog rá, de gondolatai messze járnak. Ki nem tudnád találni de nálad. Jax és Tiff felváltva szórják a közős csetükbe a kérdéseket, hisz a nagy sietségben és idegeskedésben velük nem osztotta meg, hogy nem veled megy haza. Persze rögtön elindul a szivatás, ahogy ezt megpedzegeti.
“Aha, mondom én 80éves! Tuti nincs is kocsija!”
“Kifizeti mi? Cukros bácsi, hallod küld már el miben van, had elemezzük ki”
Ajkát harapdálva tépelődik, de végül elküldi a fotót, meg a képet amit ő küldött neked.
“Aaaa oké oké legalább van rajta ruha…hahaha, az ízlése se szar.”
“Ja, nincs sétapálca se tolószék, de még szerelempázsit se…”
Felnevetve merül bele a válaszolgatásba, míg az utcák tovasuhannak mellette. Csak az egyre erősödő kopogásra és a dörgésre pillant fel, egyenesen ki az ablakon a felhőkre, amik bekebelezni látszanak az eddig tiszta égboltot.
-Ki tud tenni a lakás előtt? – kérdi a sofőrt előrehajolva a kis ablakhoz a plexin.
-Hát…meglátjuk, de ha sokan parkolnak ott, nem. – némi együttérzés csendül a férfi hangjában, Chloe sóhajtva veszi tudomásul, hogy lehet totálisan el fog ázni, mire felér hozzád.
Ami meg is történik. Két sarkot kell futnia, hunyorogva azonosítja be a kaput, másodszorra üti csak be jól a kódot amit még a taxiban memorizált, hogy a mobilja legalább ne krepáljon be a víztől. A csúszós felület nem könnyíti meg a dolgát, de vègül bejut. Még a lépcsőházban megáll, hogy kicsavarja a haját, ne nálad áztasson el mindent, így is végig fogja csöpögni a liftet, amibe arcát törölgetve száll be, szerencséjére a spirál és a tus vízálló, egyéb szart meg nem kent magára.
-Ah, ne is mond, erre nem számítottam. – ejt meg egy apró fintort miközben lenèz magára, miután kilépve körbenéz és beazonosít. Pillantása nem időzik sokat magán, annál többet rajtad, ahogy elé sietsz és kénytelen lesz magasabbra hordozni a barnáit. Nem alacsony, de még így is bőven lekörözöd. -Mármint…hogy esni fog. - pontosítja a megyjezésèt- Szia neked is! – húzódnak mosolyra az ajkai, egy pillanatra el is felejtve, hogy itt már nincs olyan meleg, bőrig ázott és épp teleszórja esőcseppel a folyosót, mert épp elveszik a tekintetedben. Az izgatott görcs a hasában ugyan nem oldódik ki, de határozottan megkönnyebbül, hogy nem igazolódott be a többiek riogatása, és látszólag normálisnak tűnsz. -Hasonlóan érzek! – lepillant a mozdulatra, és  úgy dönt nagyfiú vagy, mérlegelni tudod a tényt, ha most hozzád bújik, te is vizes leszel, így egy jóleső sóhajjal bújik a karodba, átölelve a sajátjaival, röviden, de rád szorít, csak ezután enged el. – Semmi baj, kicsinyes bosszúm része, hogy ezért most összevizezem a lakásod! – kontráz rá legyintéssel fejezve ki, nem haragszik. Tekintetével kutatja, hova tud lepakolni anélkül, hogy valamit is bemocskolna, kilép a cipőiből, a zonkiból és némi tanácstalansàggal és segítsgkérèssel pillant fel ràd. – Van, ahova ezeket gyorsan kitehetem száradni? Meg…a maradéktól is megszabadulnék. – s bár az üzenetváltásaitok és verbális agyhúzásotok után ez lehetne célzás is, hangsúlya inkább szenvedő, mert kezd rádermedni az anyag, amit mi sem mutat jobban mint a bőrèn végigfutó libabőr. Sejti, hogy a felsője mi mindent is megmutat így, de ha őszinte akarna lenni nem azzal szándékozott kezdeni, hogy egymásnak ugrotok, bármennyire is elfantáziált a dologról. – Nagy baja van? Mármint a kocsinak. – igyekszik elütni a saját gondolatai okozta zavart, némi normális társalgással, ami egyébként is valóban érdekli, nem csak ürügy. – A gyújtásban van valami szar, vagy a motorral, netán a vezetékekkel? – puhatolózik, bár sejti nyakig az autóban lennél már, ha tudnàd az okát.

Chloe & Tommy

Óvatos optimizmussal és izgalommal vártam ezt a napot. Ugyan még mindig névtelenek és arctalanok vagyunk egymásnak, mégis úgy érzem, hogy sikerült ráhangolódnunk egymás hullámhosszára. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy míg fél éve még csak nem is ismertük egymást, addig manapság már olyan dolgokat írunk és küldünk a másiknak, hogy abba sokan belevörösödnének.
Mióta lefixáltuk, hogy jönni fog, azt is megbeszéltük, hogy a legtöbb infót magunkról azt hagyjuk meg a személyes találkozásra. Jókat tudunk beszélni egymással a legjelentéktelenebb dolgokról is – csekk. Vannak közös érdeklődési köreink - csekk. Voltak már ennél rosszabb barátságaim és még rosszabb kapcsolataim, szóval aligha van okom aggodalomra. Arról nem is beszélve, hogy amint a helyzet mutatja, külsőleg is van vonzalom közöttünk. Csak nehogy úgy járjunk, hogy minden eddig tapasztalt ellenére egy kimerítő és fárasztó hétnek nézünk elébe – és nem a jó értelemben véve fárasztó. De ez rövid időn belül úgyis kiderül.
Szerencsére jó idő van ma, az előrejelzések esőt írtak ugyan, de egy felhőt se látok az égen. Cserébe kánikula sincs. Ami azt illeti, egy kellemes tavaszi idővel vetekszik a mai. Nem öltöztem túl magamat ennek örömére - én egyébként is az a fajta vagyok, aki még télen, hóban is képes egy póló-pulcsiban mászkálni. Elküldtem a szettet a lánynak, hogy tudja, kit keressen majd a reptéren. Szerencsére kérnem sem kellett, ő is küldött magáról. Ha már az arcot nem ismerjük, legalább így találjuk meg egymást.
Előkészültem mindennel az érkezéséhez, de úgy vagyok vele, hogy van a közelben kellően elég bolt, ha bármi másra szükségünk lenne még. Mire eljön az indulás ideje, hogy még ideje előtt odaérjek hozzá, lesétálok az autómhoz, hogy beizzíthassam azt. Izzítanám én, ha nem tekerne folyamatosan. Teker, de nem indul. Teker, nem indul. Nem vagyok egy autózseni, de azért benézek a motorháztető alá, megnézek mindent, amihez értek, de semmi eltérést nem találok benne. Sóhajtok egyet, gyorsan rákeresek még a neten is. Próbálkozok egyik, próbálkozok másik módszerrel, de mindhiába. Megelégelem és végül úgy döntök, majd a szerelőm ránéz.
Az időre tekintve rögtön rájövök, hogy már kocsival is csak éppen úgy érnék oda, ha egy-két sárga, borderline piros lámpán áthajtok. Írok egy üzenetet a lánynak, hogy meghalt a kocsim, és hívjon inkább taxit, amit kifizetek én, ha azon múlik. A címet elküldöm és 10 üzeneten belül vagy 6-ban kértem elnézést tőle.
Mivel nincs jobb dolgom addig, ezért miután felhívtam a szerelőt, visszatérek a lakásba. Beszéltük, hogy főzünk valami kis finom tésztás ételt, de ha már ennyi időm felszabadult az érkezéséig, akár neki is állhatok. Előkészülök, minden zöldséget és hozzávalót kis külön tányérba és tálba teszek, majd az edénybe helyezés sorrendjében rakom ki a konyhapultra őket. Mise en place, ahogy szeretem. Szerencsére a mosogatógépek már évek óta az életem részét képezik és ezt a helyet se vettem volna ki úgy, ha nem képezi részét.
Néha mosogatás és törölgetés közben kitekintek az ablakon, amikor egy-egy dörrenésre leszek figyelmes, később pedig arra, hogy rövid ideig ugyan, de mintha dézsából öntenék az esőt, úgy szakad le az ég olyan 2-3 percekre, hogy aztán 5 perc múlva újra ismételje magát. Inkább leírom a lánynak a kapukódot, hogy hányas emeleten hányas ajtót keresse, hogy merre találja azt, így ha megérkezik, rögtön be is tud jönni.
Még magamat is meglepve izgulni kezdek. Nem gondoltam volna, hogy ezt fogja belőlem kiváltani, de aligha bánom. Jó lesz végre arcot és nevet társítani az online perszónához. Mire hallom a lift érkeztét, az ajtóhoz sétálok, kinyitom, és az ajtófélfának dőlök. Mikor meglátom, egyből elcsodálkozom. A szett egyezik, szóval tuti ő lesz az. - Hűha, te aztán eláztál! - majd oda is sietek hozzá, hogy az utazóját elvegyem tőle és innentől én cipeljem. - Azaz szia! - nézek mosolyogva a szemeibe, arcára, és pár pillanatig így isszuk magunkba a másik látványát. Szerencsére nem látok rajta olyat, ami arra engedne következtetni, hogy csalódott volna. És ő sem láthat az enyémben ilyet.
- Jó végre arcot is társítani hozzád - mosolygok, óvatosan kissé szétnyitva a kezeimet, amit ha akar, vehet egy üdvözlő-ölelésre invitálásnak is.
- Na gyere, menjünk be! - biccentek a köszöntések után, és bekísérem a szerény hajlékomba. Az ajtót becsukom mögötte, aztán felé fordulok. - Bocsánat még egyszer, hogy nem tudtam érted menni, a legrosszabb helyzetben krepált be az autó. De remélem jól utaztál ettől függetlenül is - legalábbis remélem nem szegte kedvét, hogy így elkapta az eső.