Minnie & Balu

I now pronounce you husband and wife.
You may change your Facebook status.

- Nem is értem miért nem valami kreatív szakemberi pályát választottam magamnak. - tárom szét a karom nevetve, de mit szépítsünk, valahogy nehezen tudnám elképzelni magam ilyesmin, valószínűleg nem is jönne olyan lazán a kreativitás, mint így, amikor félig-meddig komolytalan a téma, mint hogy milyen színű kínais pólóval kéne összemosni az anyja esküvői ruháját.
- Ha szeretne, csak hajrá, de nem kérek senkitől sem bocsánatot, ha sírás lesz a vége. Neki, persze. - békés ember vagyok én, fogjuk rá, de azért nálam is van egy határ, és leendő anyósom hülyeségeit eddig szerintem egészen jól elviseltem, meg igyekeztem viselkedni is, hogy ne hozzuk Minnie-t kellemetlen helyzetbe, ami valljuk be, tőlem azért már eleve nagy teljesítmény. De ha nyíltan nekem akar jönni meg kakaskodni, akkor ne lepődjön meg, ha én se fogom visszafogni magam. Mondhatni, a harc a szakterületem, szóval…
- Már meg is nézted? - kérdezek vissza némileg meglepetten, amiből egyből egyértelművé válik, hogy én még nem. Vagyis ez így nem igaz, már egy ideje megkaptuk, el is kezdtem olvasni, de nagyjából két bekezdés után úgy voltam vele, hogy majd ráér, egyelőre van millió meg egy fontosabb dolgunk is. Majd ha aktuális lesz, akkor foglalkozok vele, majd ezen nemes egyszerűséggel landolt is a hivatalos papírok között, remélve, hogy nem fog elkallódni a következő pár hónapban. Vagy legalább Minnie emlékszik majd rá, hogy hol van, vagy hová rakta el, mert ha rajtam múlik, ott rohad a kupac alján majd.
De a fenébe a papírmunkával meg a jövőbeli edzéstervekkel, hogy épp hány szarságot kell még megoldani az esküvőig, egy kis bolondozás belefér, úgyhogy ha már minden adott hozzá, játékos birkózásba is kezdünk, kár, hogy belemelegedni esély sincs, mert Bagel kihasználva a pillanatot, már gondoskodik is az újabb elintézendő szarságról. Hogy miért van ennyire rápörögve pont az én cipőimre?! Oké, értem én, hogy több rágni való van rajta, mint Minnie topánkáin, hogy van egy laza tíz szám a cipőméreteink között, de akkor is! Miért mindig az enyémet kell?!
Aztán mire kettőt pislogunk már csengetnek, csörög a telefon, így egyikünk jobbra, másikunk balra, hogy megküzdjünk a következő hullámokkal. Az ajtó felé menet csak aggódó tekintettel nézek Minnie felé, hogy mégis mit akarnak tőle ami olyan fontos lenne, de ahogy ajtót nyitok és leendő apósommal? Vagy nem is tudom kimmel nézek farkasszemet, na aztán meglepetés a semmiből, hirtelen nem is tudom, mit reagáljak rá.
- Gyere, fáradj bentebb. - lépek arrébb az ajtóból, hogy be tudjon jönni, elengedve a fülem mellett a mufurc megjegyzést, mert na, csak nem mondjhatjuk az öregnek, hogy menjen ahova akar, vagy aludhat a kertben a hintaágyon… Mielőtt azonban még Bo bejöhetne, kedvenc zsebtigrisem el is viharzik mellettünk, egyenesen fejest ugorva a kocsi csomagtartójába némi töményért, hogy koccintsunk a viszontlátás örömére.
- Ugyan már, annyira azért nem rossz. Töltsek neked is egyet, hogy ellazítson kicsit? Ahogy elnézlek, rád férne. - vetek egy sanda pillantást rá, miközben további poharakat szedek elő a kísérőknek, na meg én se szeretnék kimaradni a bourbonből, ha már idő előtt felbontjuk! Edzésterv meg diéta ide vagy oda. Miután pedig koccintunk, érdeklődve hallgatom az idősebbik Mitchell magyarázkodását arról, mennyire hiányoztunk neki, meg gondolta, meglep minket, stb, stb…
- Ne legyél már ilyen ellenséges, legalább elviheti Bagelt sétálni. - ha komolyabb feladatot nem is bíznék rá, mert nyelv- meg helyismeret híján úgy sem valószínű, hogy elbírna vele, de egyből azért nem kell leharapni a fejét, maga a gesztus mégis csak jó szándékú, nem? Amúgy meg, mivel nem szólt, benne volt a pakliban, hogy nem érünk rá, szóval nem a mi hibánk, ha nem itthon fogunk egész nap sztorizgatni.
- Hú, pedig azt de megnézném. - vigyorgok egy sort a gondolatra a nagy boldog család kapcsán a vendégszobában, de látva Minnie szúrós tekintetét, inkább gyorsan befogom a számat, mielőtt még engem is oda száműz negyediknek, vagy itt hagy mindenkit a francba. Elég nekem a saját bolond családom, nem hiányzik egy másik istápolása is, rutin ide vagy oda. Bár, így is vagyunk annyian mint az oroszok, az a plusz négy fő sokat nem számít, anyuék meg nagyfaterék tuti elütnék velük az időt, mit sem zavartatva magukat, az sem lenne akadály, ha nincs közös nyelv.
Szívesen meghallgatnám, mire jutnak, ki fogja végül a vendégszobát nyerni, de miután az én telefonom is csörögni kezd, kimentve magam a teraszajtó felé veszem az irányt. Nem mint ha nem egy légtérben lennénk még mindig, vagy hallanák minden szavam, de de legalább adjuk meg a privát tér illúzióját, hogy nem közvetlen mellettük kezdek pofázni a telefonba. Bár túl sokat nem beszélek, inkább hallgatok meg hümmögök, bólogatok mint ha bármit is érzékelne belőle a másik a vonal túlvégén, tőlem szokatlan módon, csak akkor fordulok a többiek felé kíváncsi tekintettel, amikor meghallom Bagel nevét kiabálva. Aztán meglátva, hogy mi van nála, egyből le is fagyok, elkerekedett szemekkel, de ha már ketten üldözik szerencsétlent, nem fogok beszállni harmadiknak, pláne, hogy úgy tűnik, nélkülem is boldogulnak. Még pár szót váltok a hívóval, aztán ki is nyomom a készüléket,  biztosítva, hogy még ma este mindenképp jelentkezem. Szótlanul bólintok Minnie szavaira, annak ellenére, hogy a Bo&Bagel páros visszavonul a vendégszobába, már nyomom is le a kilincset, egy kis friss levegő úgy sem fog ártani.
- Megkérdezzem a nagyit, hogy meg tudná-e javítani? Úgy is szeret hímezni. - utalok a fátyolra, de aztán veszek egy nagy levegőt, és belecsapok a lecsóba.
- Nos, van egy jó és egy rossz hírem. Vagy kettő jó. Vagyis még képlékeny, attól függ, hogy döntünk, ha leszavazzuk, akkor nyilván nem változtat semmit. - kezdek bele a fejemet vakarászva, mégis hogyan kéne felvezetni ezt az egészet,  de végül jobb híján inkább csak belekezdek.
- A volt edzőm hívott, New Yorkból. Az egyik játékosuk lesérült az olimpiai csapatból, és mivel többükkel játszottam már korábban, rám gondoltak helyette. Last minute, egyszeri ajánlat, de ha igent mondok, akkor irány a párizsi olimpia! - magyarázok izgatottan, Minnie tudhatja, hogy régi álmom volt egyszer kijutni, és játszani, egy érmet szerezni, részben ezért is költöztünk haza, mert jobbnak tűntek az esélyek, de ennek ellenére úgy hozta a sors, hogy csak tartalék játékosként számolnak velem azóta is… ami eléggé kutya vacsorája, lehet, hogy játszanék, lehet, hogy a medence mellől nézném végig az egész küzdelmet. Így viszont garantált a játék! - De ez azt jelenti, hogy a nászutat el kéne halasztanunk, meg mielőbb vissza kéne utaznom New Yorkba, utána meg Párizsba. - ergo vagy újratervezés, és esetleg Franciaországba költöztetjük némileg később a nászutunkat, vagy komplett elhalasztjuk az egészet későbbre. Nem egyszerű döntés, az biztos, pont azért sem mondtam egyből igent rá, akármennyire is mennék, elébb vele is szeretném megbeszélni, arról nem is beszélve, hogy a véleménye is érdekel.

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

Balázs meg az ártatlanság, az három külön bolygón van. Szerencsétlensége, hogy annyi időt töltöttünk összezárva, kettecskén, mert így nagyjából úgy ismerem már mint a tenyeremet, és tudom, hogy kivétel nélkül, mindig valami vaj van a füle mögött. Néha csak jót akar, de mégse úgy sül el, máskor meg akar tréfálni, és egy harmadik variáció is van: amikor nem gondolkodik, csak csinálja ami eszébe jut. Szóval csak egy grimasszal és rövid fejcsóválással jutalmazom, hogy ilyen büszke magára, mert mindketten tudjuk, hogy nincs miért. Simlis kópé.
- Kénytelenek vagyunk bízni a szakértelmében, mivel nekünk nincs. - értek vele egyet. Manapság divatos mindenféle élethelyzetben profi fotókat csináltatni, évfordulóra, eljegyzési képek, meg tudja fene még mik vannak. Összesen három olyan képünk van, amit profi készített, ezeket is még New Yorkban, olyan rég, hogy visszaemlékezni is nehéz. A kávézóban ahová jártunk, olyan cukrász dolgozott, aki hobbi fotós, és valami versenyre Bagelt akarta fényképezni, cserébe elkészítette Balázsnak a Dobos tortát amit otthon képtelenség volt beszerezni (itt meg roskadoznak tőle a pultok…), és ha már ott voltunk, készített néhány olyan beállított fotót is amin hárman vagyunk az ebbel. Az egyik a nappali falát díszíti, ezt hoztuk magunkkal, a mi kis családunk megörökítve. Remélem most majd háromnál több jó kép lesz, legalább az esküvő örömére.
- Imádom, hogy mindig mindenre van valami mentő ötleted. - nevetem el magam, mert bár sejtem, hogy annál lustább, semmint elmenjen a kínaiba néhány piros pólóért, de értékelem a felajánlást. Egy újabb csíny, hát pont ezért nem hiszek az ártatlanságában kábé soha sem. Ugyanakkor, még ha nem is teljesen a jószándék vezérelné, tényleg jó, hogy így mellém áll ebben a témában úgy is, hogy láthatóan nem sokat ért a ruhákhoz meg valljuk be, a színekhez sem. Sőt, ha már itt tartunk, a mosáshoz se annyira.
- Ajánlom neki, hogy ne akarjon veled harcolni, mert akkor duplán rossz lóra tett. Bármikor téged választalak, gondolkodás nélkül szóval jobban tenné ha leállítaná magát még mielőtt nagyon belejön a kakaskodásba. - fejtem ki a véleményemet határozottan. Az anyám épp eléggé elásta magát nálam, amikor kiderült ez a családi titok ami a születésem körülményeit övezte. Balázs pedig mindig mellettem állt, sőt, tulajdonképpen ő az egyetlen személy jelenleg az életemben, akiben még nem csalódtam. Nem véletlen, hogy itt dekkolok már több mint fél éve egy országban, ahol nem beszélem a nyelvet, és több ezer mérföldre van mindentől és mindenkitől akit valaha is ismertem. Szó szerint a világ végére is követném, ami a kedves szüleimről (tényleg, most akkor hányan is vannak?) nem mondható el.
- Természetesen. Láttam, hogy milyen edzéstervet kaptál a szezonon kívülre. - hát sok sikert a házasélethez, ennyi a kommentárom hozzá. Lógni fog a nyelve minden nap végére, hogy örülhetek neki ha vacsi közben legalább képes lesz ébren maradni és nem nyomja el az álom amint hazaér. Az, hogy mikor lesz energiája rám, ránk, abba inkább bele se gondolok, mert még elválok azelőtt, hogy összeházasodunk. De ez van, tudtam mibe vágok bele mikor profi sportolóval kezdtem, de a fene se hitte volna, hogy a valóságban speciel pont olyan minden mint a papírforma. Egyszer csak kiöregszik a csapatból, és akkor vége lesz ennek a sok edzésnek, csak ez tartja bennem a lelket…
Élvezem ezt a kis játékot, olyan régen voltunk már ennyire felszabadultak. Az elmúlt hetekben felpörögtek az esküvővel a teendők, meg a gondok is megszaporodtak, így nem sok lehetőség maradt az ilyesmire. Most épp nem ég a ház, nem is kell vacsorát főzni, minden elintézve mára, így teljesen legális a móka. Már épp megkegyelmeznék, és csiklandozás helyett áttérnék a simogatásra, hátha ez lesz a szerencsenapom, amikor persze Bagel négy tappanccsal bele trappol a nagy boldogságba. Mert persze neki nem jó a futócipő, most már valódi bőrre fáj a foga. Majd adok én neki!
Már majdnem kérdezném, hogy hol is tartottunk az imént, amikor kopognak. Hát ebből sem lesz soron kívüli huncutkodás, pláne ha véletlenül tényleg a cseresznye lenne amire Balu csorgatja a nyálát, mert akkor azonnal ráveti magát a gyümölcsre. Nem mintha abból olyan sokat ehetne büntetlenül, rengeteg cukor van benne, ennyi erővel pizzát is rendelhettünk volna extra feltéttel.
Közben inkább a telefonommal vagyok elfoglalva, pontosabban azzal, hogy az apám azzal a szuper hírrel hívott fel, hogy holnap reggelre itt lesznek. Most csak szivatnak, de tényleg! Lenne jobb dolgom is a családi drámánál, kozmetikushoz kell mennem, meg manikűrre, szoláriumba, meg az ég tudja még mikre kárhoztat Balu tesója. Mert szerinte egy menyasszony megjelenése legyen “tökéletes”, mintha ez nálam egyáltalán opció lenne.
Erre még Bo is ide terem nekem a semmiből a küszöbre! Hát ezek mind megbolondultak?!
- Nem. Ne érezze magát otthon amíg meg nem magyarázza, hogy mi a fészkes francokat keres itt. - mormolom azért eléggé hallható módon. Bunkóság vagy se, senki nem hívta napokkal korábbra mint a tervezett, momentán a hátam közepére se kívánom. Inkább a kocsihoz menekülök, mert ezt a fordulatot még én se bírom bourbon nélkül, hogy aztán a zsákmányt a konyhában osszam meg a nagybátyámmal. Apámmal. Mikor melyikkel. Balu meg nem tudom, akar-e velünk inni, így nem töltök neki kapásból, mert hátha mégse. Kárba meg ne menjen inkább.
- Ha szerencsétek van, nem vakultok meg tőle. - jegyzem meg, mert a nagyfater pálinkájában a traktorgumitól a rohadt gyümölcsön át minden is van. Száz százalékosan egészségkárosító, legjobb esetben is rókázás lesz a vége. Bár a drága párom menti a menthetőt, és jó házigazda, én még mindig fortyogok, és egyáltalán nem buzog bennem a vendégszeretet amíg magyarázatot nem kapok rá, hogy miért jött.
Inkább gyorsan kiürítem a poharam, mielőtt még Bo belekezdene, sokkal kevésbé magabiztosan, hogy szeretett volna egy kis időt velünk tölteni még az esküvő előtt, meg hiányoztunk is neki, nyilván főként én, és gondolta, ha a szüleim itt lesznek, úgyis csak a feszkó lesz mint múltkor, és szerette volna helyre hozni a régi jó kapcsolatunkat. Erre csak bólintani tudok, végül is tervnek nem volt rossz.
- Rengeteg dolgunk van ebben a két napban, és nekem még dolgoznom is kell, Balázsnak edzései vannak. - csak fáradtan dörgölöm meg a szemeimet, miközben Bagel már megy is puncsolni a kedvenc bácsikájának. Egyszer megitta Bo kiborult sörét, azóta országos cimborák. - Végül is holnap reggel elmehetünk a ringre, aztán délben ebédelünk anyuékkal, valahol a reptér közelében. Utána meg nem tudom… gondolom nem akartok mind a vendégszobában megszállni mint egy naaaagy, boldog család. - az elkerekedő szemeiért már megérte a felajánlás. Ezek szerint őt sem avatták be a nagy tervekbe. Még valami elbaszódik, bizony Isten már mondom is le az egész lagzit, de most már komolyan! Közben megcsörren Balu telefonja is, és amennyire látom a kijelzőről, egy edző hívja, de nem a csapaté, neki más a neve. Nem tudom mit szeretnének tőle ilyenkor, de biztosan fontos dolog, más körülmények közt bőszen kagylóznék, nem mintha értenék valamit abból amit ezek vakerálnak. Megvárom míg a párom elmegy telefonálni, közben pedig a gyanúsan nagy csend, nos, kezd gyanús lenni. Nem alaptalanul, mert alig pár másodperccel később Bagel üget ki a vendégszobából, ahová a bőröndöket tették be az imént. A kutya hátára rá van tekeredve valami függöny anyag, és kell vagy három pislogás, mire összerakom, hogy egy: ott nincs is még rendes függöny amit leszaggathatott volna, és kettő: ha lenne sem lenne rajta gyöngy meg strasszkövek. Baszki, ez a fátylam!
- BAGEL! - kezdem el kergetni a kutyát, aki azt hiszi, hogy ez itt a játszás ideje, és ide-oda ugrál előlem. - Bagel, nem! Ne! Bagel! Gyere ide! Gyere ide mert most azonnal agyoncsaplak! - szaladgálok utána a nagybátyámmal együtt, mint valami nagyon groteszk paródiában. Már könnyek közt kapkodok az eb után, ahogy újra és újra ráharap a finom anyagra, további lyukakat és szakadásokat eredményezve. Bo szerencsére elkapja, és leszedi a nyakáról a fejdíszt is. - Rossz kutya! - vágom még a fejéhez, majd kínomban megölelem az első kéznél lévő hapsit, aki ez alkalommal Robert Mitchell, a mázlista. Hát, így élünk mi. Ami elbaszódhat, az el is romlik ekörül az esküvő körül. Ezt a pillanatot választotta Balu is a visszatérésre, és az arcából ítélve komoly dologról van szó. Az pazar, mert épp azt szeretném vele megvitatni, hogy ahogy van, lefújom az esküvőt itt és most. Röviden kimentem magam, és a pólómba törlöm a könnyeket amiket a fátyol meg a féleszű kutya miatt ejtettem, aztán már megyek is a mentsváramhoz, mert úgy tűnik neki is lenne mondandója.
- Menjünk ki a teraszra és beszéljünk. - nyilván csak kettőnkre gondolok, és Bo már bólogat is, elkapja a bourbont üvegestől az asztalról, és a kutyával együtt inkább bemennek a vendégszobába. Remélem a ruhámat biztonságba helyezi majd, nem mintha olyan nagy kedvem lenne szombaton felvenni. Még mi szakad ma a nyakunkba?! Amikor becsukom magunk mögött a terasz ajtaját, kérdőn, de komoly arccal nézek Balázsra. Kezdje ő, hátha mégis valami jó hírt hoz.

Minnie & Balu

I now pronounce you husband and wife.
You may change your Facebook status.

- Jó hát… jó. - morgok kelletlenül az orrom alatt és inkább már nem is kezdek bele a magyarázkodásba, elmagyaráztam már neki egy párszor, hogy ő akart magyar lagzit, az meg pálinkával jár, meg amúgy is, kár a násznépbe a bourbon, ha annyira azt akar inni, akkor majd a pult alá bekészítünk egy üveggel magunknak, amiről a többiek nem tudnak.
Az ártatlanság említésére csak büszkén kihúzom magam, ki kell használni, ha ő is így gondolja, és épp nincs 25 dolog amiért meg akar folytani, úgy, hogy nem is tudom az okát.
- Nézd a jó oldalát, gondolom nem mi vagyunk az első párosa ahol kicsit nagyobb a magasságbeli különbség, egyébként meg ő a profi, oldja meg, ezért fizetjük. Egy pár használható kép csak lesz közte. - vonok vállat, aztán osszuk be, túl sok közös fotózás biztos nem lesz utána, legalábbis amit szakember csinál, meg mindketten szerepelünk rajta. Külön-külön a munka miatt annál inkább, de na, azzal meg nem vagyunk előrébb. De amúgy meg a sima kis amatőr, saját közös képeinket is szeretem.
Egy bólintással reagálom le a ruha színét, ismer már annyira, hogy tudja, nekem a barack egy gyümölcs, a lazac meg egy hal, nem pedig szín, az ekrüt meg azt se tudom, hogy eszik vagy isszák, de ha zavarja, hogy az anyja ilyen színű ruhában akar megjelenni, akkor osztozok a „lelkesedésében”.
- Elugorhatok venni pár új piros pólót a kínaiba, azok tuti engedni fogják. - ezen aztán ne múljon, az asszony lelki békéjéért mindent, pláne, ha a leendő anyósomról van szó, akinek valahogy sosem voltam igazán a szíve csücske. Komolyan, még élvezném is a dolgot, akármennyire is utálok ruhákat vásárolni.
- Hát, ez van. Egy ilyen bolond családban furcsállottam volna, hogy pont az anyósom lenne normális. Amúgy meg ne aggódj miatta, ha harcolni akar, akkor rossz ellenfélbe kötött bele. - lehet, hogy nem ismer annyira, mint a lánya – nyilván, de ha ennyire lebecsül, akkor azzal csak maga alatt vágja a fát. Mert mi a legrosszabb, ami történhet? Én egyáltalán nem keresem a társaságát, ami gondolom kevésbé zavarná, de ha a lányát is sokat baszogatja miattam, esélyesen őt sem sűrűn fogja látni a közeljövőben. Mármint attól függetlenül, hogy most épp a világ két felén élünk.
- Bocsi? Majd szezonon kívül elengedem magam. - jegyzem meg nevetve, mondjuk nagy lazaság akkor sincs, mert élve nyúzna meg az edzőm, ha valami húsgombócként csobbannék a vízbe a viszonttalálkozásnál.
Jót nevetek a válaszán, és most rajtam a sor, hogy nyomjak egy puszit a nyakhajlatába, ha már így idefészkelte magát az ölembe, és kivételesen egészen jól el is lennék ebben a nyugis, békés, idilli helyzetben, ha nem kezdené az oldalamat bökdösni, meg csiklandozni. Nem mint ha annyira érzékeny lennék az ilyesmire, de a fene essen belé, hogy ennyi idő után már bőven kitapasztalta, melyik az a pár pont amire egyből ugrok. Naná, hogy nem ússza meg az ellentámadást sem, épp sikerül lefognom a kezeit, amikor a kis közjátékot megzavarja a „gyerek”, azal Bagel, amint épp az én cipőmet kóstolgatja. Gyorsan le is állítjuk egy jól irányzott párnával, mielőtt a végén tényleg strandpapucsban csattognék az oltár elé.
- Reménykedni azért lehet, nem? - ahh a fenébe, tényleg az a fránya jégeső! Féltem tőle, hogy az autónkat is szarrá verte, más se hiányzik, mint esküvő előtt még a karosszériával meg a biztosítóval szarakodni, de hála az égnek, abban nem esett különösebb kár. Amíg Minnie a telefont intézi, én az ajtóhoz megyek, idő közben felkapva a pár cipőmet, és felvágva a szekrény tetejére Bagel elől – csak ne felejtsük el, hogy oda raktam… Amikor azonban ajtót nyitva a szomszéd helyett Bo vigyorog rám a küszöbről, annyira sikerül meglepnie vele, hogy hirtelen köszönni is elfelejtek, és kérdő tekintettel lesek a vállam fölött hátranézve Minnie felé, hogy ez mégis mi? Elfelejtette mondani, hogy jön? Vagy… Ja nem, elég árulkodó a reakciója anélkül is, hogy különösebben magyarázkodna nekem.
- Hey Bo, gyere bentebb, üdv minálunk, csodás országunkban, meg a többi, érezd otthon magad. - intek végül az öregnek, sőt, ha kell, még a csomagokkal is segítek, ha úgy van, ha már a leendő, papíron-nem-apósom talán az egyetlen a díszes kompániából, aki még nem utál.
Kérdő tekintettel nézek Minni után, ahogy kiviharzik az ajtón mellettünk, egyenesen a csomagtartóig, de ott aztán hamar megvilágosodok, a konyhában pedig naivan én is sorba állok egy pohár iltalra, kínálni sem kell – mondjuk az egy kissé rosszul esik, hogy a harmadik poharat nem nekem szánták, de különösebben nem szívbajoskodok rajta, töltök én magamnak.
- Egy pálinkát kísérőnek? A héten hoztam el a nagyfatertól. - fordulok Bo velő, mert akármit is keres itt, érdekes történetnek ígérkezik, válaszolnia sem kell, már rakom a 3 feleses poharat az asztalra a többi mellé. Igen, az asszonynak is, mert én NEM akarom kihagyni a jóból, vele ellentétben, de egye fene, elnézem neki, hogy csak a sokk tehet róla. Lehet egy popcornt is bedobok mindjárt a teljesség kedvéért.
- És mi járatban erre, Bo? Nem úgy volt, hogy a többiek után ékezel? Vagy ennyire be van sózva mindenki a lagzi miatt? - mondjuk hazudnék, ha azt mondanám, én nem, de na… Ha jól vettem ki a telefonban, előbb lesz a nagy Mitchell klántalálkozó, mintsem eredetileg tervben volt.

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

- De azt azért elmondtad nekik, remélem, hogy mennyire jól tudok táncolni. Mint egy krokodil jégkorizni. - megcsóválom a fejem. Kevés dolog van, amivel bármikor is olyan kellemetlen helyzetbe tud hozni bárki, mint amikor táncolni kell. Nem is kell, kötelező. A fél család mehet majd a sebészetre a törött lábujjaik miatt, de legalábbis ne mondhassák, hogy nem figyelmeztettem őket előre.
- Nyuszi vagy, ezt már tudom. Nem tudod rajtuk átverni bármiről is legyen szó. Hiába is kértem a bourbont, láss csodát, mivel lesz teli a büfé? Pálinkával. Pedig azt mondtad, elintézed. - tegnap én mentem el a helyi italboltba, és kicsit se néztek hülyének amikor két láda bourbonnel baktattam vissza a kocsihoz. Azt már meg sem jegyzem pluszban, hogy ez a mennyiség apámé és… apámé. Mi a fenéért ilyen bonyolult a családom?!
Lehetetlen nem vigyorogni azon ahogy tiltakozik, és még a kezét is felemeli. Én is bírtam szigorú arccal nézni rá úgy két másodpercig mielőtt a mosolyom végigszaladt volna az egész arcomon.
- Te és az ártatlanság! - alig bírom visszatartani a nevetést. Lehet, hogy a bírót meg tudja etetni ezzel az ártatlan pofijával a meccseken, de én már rég átlátok a szitán. Az a fajta pasi, aki valahogy mindig de mindig bajba keveri magát. Elég például arra gondolni mikor kizárta magát, illetve bezárta magát, és a szomszéd néni erkélyén keresett menedéket. Most komolyan, hogyan lehet az, hogy mindig ilyesmibe keveredik, és szinte sosem tudja magát kimagyarázni belőle?
- Hát, így legalább valamivel nagyobb az esély rá, hogy normális képeink legyenek. - egy csomó hagyományos beállítást például élből ki lehetett így zárni. Kreatívnak kell lennie a fotósnak, elvégre van ami nekünk nem áll jól. Az egyik próba képet megmutatta, és még én is megrémültem, olyan voltam Balázs mellett mint egy óvodás, mert csak még jobban előjöttek a magasságbeli különbségek. Mégse ezt szeretném viszont látni tíz-húsz év múlva az albumban.
- Én se tudtam milyen az az ekrü amíg be nem mentem egy ruhaszalonba. - rázom meg a fejem nagy egyetértésben. Igaz ami igaz, apáim rendesen pedáloznak a feloldozásért, ha képesek voltak ide küldetni álmaim hacukáját, amiért szerintem Bo minimum az egyik veteránját tette pénzzé a gyűjteményből. Itt már csak rám kellett igazítani, és most ott lóg a vendég szobában. Remélem Balu nem leskelődött mert akkor körbe tekerem a nyakát, balszerencséből így is épp elég kijutott már. - A piros mezed sajnos nem engedi a színét, különben nem mehetnél be a medencébe. Szóval ez nem opció, de ha van más ötleted… egyelőre a Samukra szavazok. - megint van vagy három malac a nagyszüleinél, bizonyára rendelkezésre áll a kellő mennyiségű trágya is. Igen, az anyám eljutott erre a szintre, hogy már ezeken gondolkodok. Mintha ő totálisan ártatlan lenne ebben a családi drámában, holott mégis csak összefeküdt a férje testvérével. Kész Trónok Harca.
- Mindig van új a nap alatt. - már meg se próbálom leplezni a csalódottságomat. - Nem is az zavar igazán, hogy… szóval amiről hazudtak. Azt valahogy meg tudnám emészteni apránként. Az bánt, hogy anya így ellened fordult. - pedig hát mégis, mi baja van az emberemmel?! Elég trehány ezt aláírom, és több romantika szorult egy kaktuszba is, de ettől még rendes fazon. Szoktunk veszekedni, kiabálni, de soha nem bántana, és igazából eddig még tényleg számíthattam rá a bajban. Ha ez nem lenne elég, imádom a humorát is, és amikor épp nem megy az agyamra, még ez a nemtörődömség is egészen szórakoztató. Akkor meg mi a fene baja van vele? Az egyetlen érv amit fel tudnak hozni ellene az az, hogy nem amerikai, de őszintén, szerintem ez inkább az előnyére válik. Sokkal nyitottabb személyiség mint bármelyik ismerősöm.
- Nem töltök fel újat, már így is túl szálkás kezdesz lenni. - nyomok egy puszit az arcára mielőtt bevackolnék a helyemre. A csalós vacsik után extra edzéseket szokott kapni, ami a normál mennyiséggel együtt azt eredményezte, hogy még annál is jobban ki van tesizve, mint mikor megismerkedtünk. Nem mindennapi látvány fürdögatyában ezt elismerem, de nekem kicsit hiányzik az a kis puha réteg a felsőtestén, amihez jó volt hozzábújnom.
- Kár, mert köszönetet érdemelne. Szeretem, hogy ilyen vagy. - szuszogok egy aprót. Heves természet. Lobbanékony, makacs, és sokkal előbb beszél mint ahogy gondolkodik. Mintha csak tükörbe néznék. Jó muri ez az ellentétek vonzzák egymást téma, de aki ezt mondta bizonyára még nem próbálta hasonlóval a dolgot. Teljesen új dimenzió.
- Nem árt, ha néha mondod, különben meggondolhatom magam. - már támadok is csiklandozással, és látva, hogy milyen gyorsan próbál hárítani, biztos vagyok benne, hogy a vállalkozás sikerrel járt. - Nemmm. - kuncogok egy kicsit, és kihasználom az előnyömet. A nagy kezei csak addig jelentenek előnyt amíg nem tudom az apró praclimat kiszabadítani, hogy újabb érzékeny ponton bökdössem az oldalát. De a kutyám persze véget is vet a játéknak. Miért épp Balu cipőjét kell mindig megtalálnia? Számtalan edzőcipő végezte már a kukában miatta, de ez különleges darab, vagy két idegbajt hordtam ki érte lábon szóval nem örülök neki, hogy előbányászta és rágcsálja bőszen.
Minden egyszerre jön össze, a telefon csörgése inkább elszomorít, mint, hogy örömöt okozna. Mennyi is az időeltolódás? Nem kéne már rég aludniuk? Vagy még? Ki tudja, lényeg, hogy találhatnának jobb elfoglaltságot is, mint engem zaklatni.
- Kizárt dolog, hogy potya cseresznye legyen, szerintem simán elverte a jég az egészet tegnap előtt. Lehet, hogy megint a sövényvágót kérnék kölcsön. - jófejek a szomszédok, ennek örülök. Egészen más mint Brooklyn volt, ott jóformán csak a Vénasszonyt ismertük, őt is felületesen. Itt már többször is áthívtak a szomszédok grillezni, meg mi is őket. Tetszik ez a fajta jó szomszédság. A kedves gondolatokból a telefon rángat ki, már megint csörög, így felveszem inkább. Úgyse hagynak nekem nyugtot egy percre sem.
- Mitchell. - szólok bele, majd apa jókedvűen konstatálja, hogy még nem vettem fel Balu kimondhatatlan nevét. Örülhet, nem is fogom, szinte vérre menő harc volt, de mindenki megtartja a maga nevét. Legközelebb majd akkor ássuk ki a csatabárdot, ha bővítjük a csapatot, de az még odébb van. Kész vagyok harcolni, hogy a porontyok is az én nevem kapják, mégis csak barátságosabb mint amit Balu szán nekik.
Aztán apa bele is csap a közepébe, hogy “meglepiiii”, épp a Miami reptér felé tartanak, mennek New Yorkba, onnan Németországba, onnan még egy átszállás és már itt is vannak. Három nappal a tervezett előtt.
- De… de nem úgy volt, hogy csak csütörtökön? - kezdenék bele teljesen lefagyva, ám amikor a párom kinyitja az ajtót, végképp belém fagy a levegő. Robert Mitchell, teljes életnagyságban, a küszöbön. Itt, most, nálunk. - Mi a fa…?! - még a szám is tátva maradt. Szintet léptek, ez nem is vitás. - Le kell tennem. Jó utat! - makogom még, majd bontom a vonalat, hogy felsorakozzak Balázs mellé az előszobában.
- Mi a jó francot keresel itt? - bukik ki belőlem az első kérdés teljesen cenzúrázatlanul. Látom az arcán, hogy nem éppen erre a reakcióra számított, de én meg arra nem, hogy csak így ránk ront. Szokták mondani, hogy az anyós/após legyen olyan messze, hogy télen kabátot kelljen felhúzni ha át akar jönni, de miköztünk egy óceán van az ég szerelmére! Látva, hogy ő sem tud mit kezdeni azzal, hogy nem a szokásos körbe ölelgetéssel indítok, inkább fel pislogok néhányat, mielőtt beljebb intem.
- Hozok whiskyt. - majd se szó se beszéd, felkapom a kocsikulcsot a komódról, és nagy a kísértés, hogy meg se álljak a szomszéd városig. De nem, csak a csomagtartóig jutok, hogy megkezdjem az egyik ládát, és amint a kezemben van az üveg, már masírozok is be vele a konyhába. Szó nélkül veszek elő három poharat, és töltök kettőbe emberes adagot (igen, ezt a Mitchell klánnak szánom, Balu jobb ha nem issza le magát).
- Szóval? - szegeztem neki a kérdést Bo-nak, miközben közelebb löktem a poharat hozzá a pulton. Erre a sztorira bizony kíváncsi vagyok.

Minnie & Balu

I now pronounce you husband and wife.
You may change your Facebook status.

- Nem hiszem. A gratulációknál úgy is ott lesz a pezsgő a kezedbe, a vak is fogja látni, ha legalább két kortyot iszol belőle, utána meg úgy se nagyon lenne időd, mert mindenki veled akar majd táncolni. - azt meg nehéz úgy, ha orrvérzésig itatják az embert mindenféle alkoholokkal. A menyasszonynak legalább van kifogása, abba azonban bele se akarok gondolni, nekem hány emberrel kell majd koccintanom egy-egy felessel, és még csak bekamuzni se tudom, hogy terhes lennék! Nemet mondani meg ciki, szóval igyekszem felkészíteni testem-lelkem a nagy napra, mázli, hogy egész gyors az anyagcserém, aztán nem fekszek ki már két feles után.
- Oké, akkor… ha bármi van amit le kéne meccselni bárkivel, ne kímélj! - nem mint ha nem lenne elég bajom, de eggyel több vagy kevesebb aztán végképp nem számít, meg mégis csak közös érdek, hogy a lehető legjobban sikerüljön a nagy nap, vagy legalább megpróbáljuk a legjobbat kihozni belőle, akkor is, ha a rokonaimmal kell vérre menni a cél érdekében. Mást nem úgy összeveszünk, hogy nászút után csak összecuccolni jövünk haza és húzunk vissza Amerikába! Vagy maradunk Görögországban, vagy tudomisén…
- Ártatlan vagyok, esküszöm! - emeltem fel a kezeim is a mondandóm mellé, hogy hitelesebb legyen, mert az igazat megvallva magam sem tudnék észszerű magyarázattal előállni, de ha mindenképp pszichológust szeretne játszani és ilyen lelki bigyók után kutatni, hát rajtam ne múljon.
- Tudom, én is hasonlóan érzek. Amennyire utáltam a suliban a mindenféle ünnepségek előtti főpróbákat, felnőttként kénytelen vagyok belátni, hogy annyira még sem szar dolog. Legalábbis úgy, ha te vagy a főszerepben, és nem csak valami huszadrangú statiszta vagy valami műsoron. - lásd, sorfalat állni ballagáson. Te jó ég, hogy én azokat mennyire utáltam!
- Nem tudom, hogy az ekrüt azt eszik-e vagy isszák, de hiszek neked. Lenyúljuk, aztán összemossuk a piros mezemmel? - ajánlom fel nagylelkűen, félig meddig komolytalannak szánva a szavaimat, de ha vevő rá, isten bizony megoldom valahogy. Én ne oldanám meg? Leendő anyós ide vagy oda, eddig is volt olyan szériája, amikor nem voltam a szíve csücske, ez a mostani sem újdonság, csak most én vagyok hazai terepen.
- Amúgy megvallom őszintén, nem hittem volna, hogy pont velük lesz a legnagyobb gond, ha már egyszer eljutunk az esküvőig. Megleptek, na! - bukik ki belőlem, mert bár jót szórakozok a kis családi drámájukon, meg az egymásra mutogatáson, hogy mindenki ártatlannak hiszi magát és a másik a hülye, valahol azért sajnálom, hogy pont csóri menyasszonyom életét forgatták fel vele fenekestől. És mint ha nem is ismernék, szinte csak rontanak a helyzeten minden második húzásukkal.
- Ó, mindjárt elpirulok. Egye fene, megbocsájtva minden eddig feltöltött poszt. Meg tölthetsz továbbra is. - egye fene, ilyen bók hallatán mindent IS megbocsájtok, az edzőm meg úgy is tudja, hogy lassan esküvő, feltételezem, sejti, hogy nem csak salátát meg párolt csirkemellett fogok enni, úgyhogy… majd ledolgozzuk. Ez van.
- Ötletem sincs. - a fél család ilyen idegbajos, meg a felmenőim között is akadnak bőven, ember legyen a talpán aki megmondja, pontosan melyik ágról kaptam örökség gyanánt. Amúgy meg senki sem tökéletes, legalább tisztában vagyok vele, meg ezen hibámmal is, még ha annyira nem is töröm magam, hogy változtassak rajta. Egyébként meg ki tudja, lehet, ha maga lennék a megtestesült türelem, akkor most mi sem lennénk együtt. Vagy eleve össze se jöttünk volna, mert oké, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de azért nem törvényszerű.
- Ezt még mondani kell? - kérdezek vissza mentve a menthetőt, mielőtt nyomnék egy puszit a feje búbjára, meg megérkezne a büntetésnek szánt csiklandozás, ami kellően váratlanul ér ahhoz, hogy össze is rezzenjek tőle. A fenébe is, hogy ismer már ennyire… nem mondhatni, hogy túlzottan csiklandós lennék, de sajnos megtalálta már azt a néhány pontot ennyi idő alatt, ahol igen.
- Hé-hé-hé, nyugi van! Bírj magaddal, asszony. - próbálom meg lefogni a kezeit, meghiúsítva a további támadásait, és már épp szabadkoznék, hogy ugyan, annyi család belefér, de az istenverte eb az egyetlen pár nehezen beszerzett, használható cipőmet készül épp megcsócsálni, úgyhogy inkább hagyom, hadd tegye rendre a gazdája. Már ha nem akarja, hogy strandpapucsban csattogjak az oltár elé, kényelmesebb lenne, mint az a vacak.
- Ahogy gondolod, a te telefonod. - vonok vállat, nekem aztán édes mindegy, én se veszem fel, ha épp olyanom van, a kérdésére azonban a készülék felé hajolok, vetve egy pillantást a kijelzőre – Apád az. Felvegyem én? - ajánlom fel nagylelkűen, miközben felmarkolom a telefont, majd én is felkelek a helyemről, hogy odavigyem neki a készüléket, amikor meg a csengő szólal meg.
- Én aztán nem. A kérdésből kiindulva, gondolom te se. Akkor lehet, hogy csak a szomszéd az. Múltkor mondta, hogy lassan érik nála a cseresznye, majd szól, aztán nyugodtan szedhetünk belőle magunknak. - csillannak fel a szemeim, mert az üzletekben olyan arany áron lehet kapni, hogy szerintem azóta nem ettem, hogy elköltöztem Magyarországról. A nagy tál cseresznye gondolata azonban kellően csábító ahhoz, hogy szó nélkül nyomjam Minnie kezébe a készüléket, és siessek is ajtót nyitni, mit sem sejtve, hogy sajnos, nem a szomszéd fog a küszöbön várni...

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

Elég sok fura helyi szokást nem ismerek. Vagy Balázs tesója volt sokkal határozottabb a rokonsággal, vagy az én páromból jött elő az ősmagyar vagy mindkettő. Mindenesetre az ő lakodalmuk nem egy huzatos sátorban volt, és nem a nagyfater instant vakságot okozó citromsavnak is beillő borát töltögették a poharakba. Szép és ízléses, viszonylag elegáns esemény volt, tulajdonképpen azért is mentem bele ebbe a magyarországi lagziba, mert azt hittem, hogy a miénk is hasonló lesz. Nagyobbat nem is tévedhettem volna.
- Ez nem hangzik rosszul. De ha nem iszom magam az asztal alá, akkor nem fognak megint azzal piszkálni, hogy nem vagyok-e terhes? - húzom el az orrom elgondolkodva. Pár hónapja történt, hogy antibiotikumot szedtem (a helyi bacik valami elképesztően agresszívak, nem is értem Balázs miért nem nyomja az ágyat nonstop), és emiatt kihagytam a “kötelező” pálinka köröket. Na, utána hetekig hallgattuk, hogy a fiatalok már az esküvőt se tudják megvárni a gyerekkel. Szóba került ugyan ilyesmi, de végül jó szokásunkhoz híven a szőnyeg alá sepertük és abban maradtunk, hogy így is elég stressz van az életünkben, legközelebb maximum a nászúton merülhet fel a téma. Nem tiltakoztam.
- Az a hajó amikor megmondhatnék bármit is már elment. De kösz a felajánlást. - mosolyodok el halványan. Ez van, és a szóban forgó hajó amiről beszéltem olyan mint egy csatahajó amire torpedókat lőtt ki a leendő anyósom meg a nagymama közös erőkkel. Pedig esküszöm Balu anyukája egészen normálisnak tűnt mindaddig amíg be nem jelentettük a dátumot. Onnantól mindenkiből előjött a legrosszabb formája. El tud engem bárki is keményített piros szoknyában, hímzett köténykével, gyöngyökkel kivarrt fejdíszben és piros csizmában képzelni? Ugye, hogy nem. Miközben a nyomorúságos valóság az, hogy pontosan ebben a szettben leszek éjfél után. Az összes haverom (már akik eljönnek) rajtam fog röhögni.
- Bár tudnám, hogy mi volt ezzel a célod, de egyszer úgyis rájövök. - tekintve az első találkozásunkat az viszonylag egyértelmű, hogy a divatot nem követem, inkább megyek a magam feje után. Arra, hogy miért kellett azt a minimális nőiességet is kiírtani belőlem, nincsenek válaszok. Mondjuk az lesz az utolsó napunk együtt, amikor a fehérneműs fiókban sem lesznek már csipkés holmik hanem csak kényelmes pamutok, de ebbe bele se menjünk. Van egy határ amit még legdrágább nagyobbik felem sem mer átlépni, és ez így van jól.
- Rendben, meghajlok a tapasztalatod előtt. - sóhajtok. Ugye, hogy milyen jól megy ez az elengedés dolog? - Mindenesetre nem volt hülyeség elmenni a fotózás helyszínére és elpróbálni a dolgokat. Így kevesebbet bénázunk majd élesben. - például találtunk a parkban valami romos falat, amire ha ügyesen felmászok, úgy tíz centivel leszek magasabb mint Balázs ami egészen aranyos beállításnak ígérkezik. Várok még egy pár képet, a fotós szerint jobb lesz minden ha már harci díszben feszengünk. Látszik, hogy nem ismer minket. Ha (az akkor már) férjem nyakkendő csomója egyenes lesz akár csak egy képen is, akkor emelem a kalapom.
- Úgyis el fog. A Mitchell klán gőzerővel dolgozik rajta. - máris emelkedik a vérnyomásom az egészséges határ felső értékéhez. - Tegnap anyám megmutatta a ruháját. Konkrétan szinte már fehér. Erre azt mondta: jaaaj, nem fehér, ez ekrü. Komolyan mondom, ha fel meri venni, a Samuktól szerzek trágyát és bekenem vele a haját. - forgatom a szemeimet. Az agyamra megy, ott szabotál ahol csak tud, pedig néhány hónappal ezelőttig nem volt semmi baja a párommal. Szóval ha elbaszódás kell, a családomra biztosan számíthatunk. Nehogy már kevesebb probléma legyen velük mint bárki mással.
- Mert villogni szerettem volna a mesterszakács mesterhármasokat dobáló mesteri párommal. - felelem enyhén teátrálisan. - Ezt igazán nem vetheted a szememre. - ettől függetlenül vettem az adást, semmi posztolás az itthoni kulináris élvezetekről. legrosszabb esetben majd csak privát üzenetben küldöm el annak a néhány lelkes ismerősnek akik még nem untak rá a témára.
- Ki tudja vajon honnan örökölted a türelmed…? - ugratom egy kicsit, mert nem tagadhatja, hogy viszonylag könnyen a plafonon van. A párkapcsolatok terén nem vagyok valami nagy tudor, de nem volt nehéz összrekanom, hogy az eddigi kapcsolatait valószínűleg a türelem hiánya és a forrófejű, “nekem úgyis mindig igazam van” természete is rendesen megtépázta. Szerencsénk, hogy én is hasonlóan vagyok összerakva.
- Ugye tudod, hogy jobb lett volna ha azt mondod, hogy azért fog sikerülni mert olyan nagyon szeretjük egymást? - még el is nevetem magam, és próbálok az oldalához férkőzni, hogy megcsikizzem. Nincsenek illúzióim, valószínűleg igaza van. Ha puszta akarattal működtetni lehet egy házasságot, akkor nekünk menni fog, mert csakazértis. Persze ahhoz túl kell élni az esküvőt, de talán felesleges ennyire parázni, elvégre pár nap és már a hátunk mögött lesz az egész. Esetleg némi macskajaj megmarad a repülőre, de oda se neki.
- Mivel már túl vagyunk a vacsin, ha elmennénk valahová kajálni az a csalás csalása lenne. Felejtsd el, nem tartom érte a hátam, inkább majd a nászúton faljuk fel az összes nemzetiség minden konyháját. - szó szerint. Bár azt még nem tudom, hogy hogyan fogja Balu ledolgozni, hogy formába kerüljön mire visszaáll a bajnokságba, de ez meg már legyen az ő baja. Megvan nekem a magamé, például, hogy hogyan férek majd el a ruháimban?
Már bánom, hogy megígértem, de visszacsinálni nem lehet. Annyira csak nem lehet nehéz, a felnőtt lakosság jelentős része tud úszni, nekem is menni fog. Pláne ha a korábbi, makacsságról szóló részt veszem alapul, most vagy soha, menni fog!
Persze Bagel véget vet ennek a kis nyugalomnak, nem számítottam tőle másra. Mostanság mintha ő is többször rosszalkodna, talán figyelemhiányos, vagy ki tudja? Inkább fájó szívvel elengedem Balázst, hogy elvegyem az ebtől a nehezen megszerzett cipőt, de még csak félútig jutok amikor megint csörög a telefonom.
- Nem veszem fel. Azért sem. - rázom meg a fejem, de mivel van ám egy állásom is, azért még félig visszafordulva megkérdezem a páromat - Ki keres? - hülye kérdés, ha egy kicsit is figyeltem volna, már leesett volna a tantusz a csengőhangból, hogy apa hív. Igen, én vagyok az az őskövület aki még mindig szeret azzal szórakozni, hogy egyedi csengőhangokat állít be. - Nna. Add ide szépen! - sírba visz ez a kutya. Most meg kergetőzni akar, a csukával a szájában. Egyszerre imádnivaló és bosszantó - pont mint a párom. Alig sikerült elvenni tőle a játékát, amikor meg az ajtón kopognak. Nem várunk senkit. Balu rendelt suttyomban pizzát, vagy mi?
- Várunk valakit? - teszem fel a nagy kérdést, megtorpanva a nappali és az előszoba közt félúton.

Minnie & Balu

I now pronounce you husband and wife.
You may change your Facebook status.

Abba már inkább bele se megyek a szavait hallva, hogy igen, itt lenni én akartam, de az itteni esküvőhöz egyáltalán nem ragaszkodtam volna, sőt! Azt már emlékeim szerint inkább ő forszírozta, hogy mennyivel emlékezetesebb meg „egzotikusabb” lenne, ha nem Amerikában, hanem itt kelnénk egybe, hiába próbáltam lebeszélni róla… Hát, ő nyert, szóval most már nem akarok reklamációt a különc szokásaink miatt. Ezért vagy azért, de az biztos, hogy emlékezetes lesz.
- Nem, neked különösebben nem, ha nem akarsz. Csak a pezsgős koccintás rémlik, mint kötelező elem, de ha egy-két korty után megszabadulsz tőle, az se fog senkit se zavarni. Ilyenkor a vőlegényt szokás itatni a menyasszony helyett is… - húzom el a számat, mert bár egész jól bírom, nem tudom, hogy azt bírnám-e, ha mindenkivel koccintani meg inni kell. Mást nem ha érzem, hogy kezd sok lenni, csalok kicsit, aztán kiadom a pultosnak, hogy nekem csak vizet töltsenek, nem kéne házasként az első napomat másnaposság miatt végighaldokolni, a végén még az asszony azon melegében széttépné meg érvényteleníttetné a papírokat.
- Hát jó, akkor… ami olyan, mond, aztán majd megmondom nekik én. - vonok vállat nagylelkűen, mint ha semmi tétje nem lenne a dolognak, meg olyan faszán kézben tartanám a dolgokat, holott egy gyűszűnyivel sem könnyebb eset egyik rokonom se ilyen téren. De sebaj! Lassan eljutunk már a minden mindegy állapotba, max. úgy összeveszünk, hogy utána egy hétig nem beszélünk. Mire visszajövünk nászútról, majd megbékélnek.
- Tudod, csak okosan. - hisz miért is szivassam magam feleslegesen? Amúgy meg totál megértem, hogy miért nem csípi ezeket a csajos cuccokat, elég kényelmetlennek tűnnek, ő meg amúgy sem az a salátás diétázós típus.
- Tíz? Na ne már, hogy annyiért fizetünk egy vagyont a fotósnak, lehet, hogy csak egy óra volt az egész, de másodpercenként legalább 20-szor kattintott a gépével, szerintem még akkor is, miközben magyarázott. Esküvői fotós, csak érti a dolgát, ahogy tapasztaltam, az emberek többsége eleve utálja, ha fotózzák őket, és a többségnek akad elfogadható esküvői képe. - legalább egy csak akad nekünk is, sőt, remélem, hogy ez is csak egyfajta esküvő előtti para Minnie részéről.
- Jól van. Hála az égnek, akkor legalább zene téren van B opciónk. Remélem, más nem akar már last minute elszaródni. - sóhajtok fáradtan, mert volt egy olyan érzésem, hogy ahogy közeledett a kitűzött nap, úgy romlott el egyre több minden, ami eltudott. És bár a többségét egész jól sikerült orvosolni, meg kézben tartani, de na, azért nem kis energiával járt – pláne annak fényében, hogy amúgy mindketten munka mellett szerveztük az esküvőt, nem csak a lábunkat lógatjuk otthon ülve.
- Nem is értem, eddig miért vertük. - ja igen, mert drága menyasszonyom amúgy online tartalomgyártóként is tevékenykedik, és mert az amerikaiak szerint ami nincs fen az Interneten, az meg sem történt. Ámen. Hagyom, hogy kényelmesen befészkelje magát mellém, hála az égnek, most a nagy hajkócolás helyett is beérte egy kisebbel, így megússza az ellentámadást.
- Jah. Nem is értem, hogy volt idegrendszere hozzá, azért ő sem a türelem mintapéldánya. - ha már választani kéne, akkor anyum a nyugodtabb, megfontoltabb természet, apum meg inkább mint én, csak esetünkben a tanítvány túlszárnyalta a mesterét. Mondhatnám, hogy a legjobbtól tanultam, bár nem tudom, merre mennyire kéne büszkének lennem. Bár, legalább kiállok a saját (vélt) igazam mellett, meg önbizalomból nincs hiány, a mai világban már az is félsiker.
- Ne rágódj ilyenekn, sikerülni fog és kész. Két ilyen akaratos, csökönyös öszvérnek ne sikerülne? Csak akarni kell, mert ha mi egyszer valamit a fejünkbe veszünk… - ismerjük már egymást ennyire, sőt…  Amúgy meg, ezután sem lesz más semmi, mint eddig, csak lesz papírunk meg adókedvezményünk, annyira azért nem kell túlmisztifikálni a házasság intézményét.
- Ahh, ne is folytasd! A végén még megkívánom aztán vagy elmegyünk kajálni, valahogy az edzőm fülébe jut és kinyír, vagy a csigatésztás húslevest akarom lecserélni valami hasonlóra az esküvőn. - sajnálnám mindkettőt, szóval maradjon majd meg a nászút varázsának. Te jó ég, bele se akarok képzelni, mennyit fogunk kajálni, felzabáljuk az egész várost!
- Jól van, szavadon foglak! - felelem komolyan, de ismerem már annyira, hogy gondolni ne gondoljam annyira… nyilván, ha mégis sikerülne neki, én lennék a legbüszkébb rá, de ha nem… hát, eddig is megvoltunk a nem létező úszótudása nélkül, nem ezért szerettem bele. Meg nem is az átokfajzat kutyája miatt, aki már megint az én cipőmet nézi rágókának, amíg Minnie el nem kergeti.
- Figyelj kispajtás, ígérem, ha túl leszünk az esküvőn, meg az „igen”-eken, a tiéd lehet. Addig bírd már még egy kicsit, oké? Ha nekünk is megy, neked is menni fog. - többet úgy sem terveztem felvenni, mert… hova? Nincs az az isten, hogy én ezt a hajcihőt még egyszer végigszenvedjem!

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

Néha legszívesebben homlokon kólintanám amikor így kinevet, de el kell ismernem, hogy van egy kis igazság abban amit mond. Kell türelem mindkettőnkhöz, nem is kevés. Az ismerőseim többsége nem is érti, hogy hogyan tudjuk elviselni egymást, de erre egyszerű a válasz: sehogy. Elég sokat veszekszünk, de valószínűleg enélkül nem is működne tényleg a kapcsolatunk. Szerencse, hogy nincs utána sértődés, mindenki kiordibálja magát aztán meg is van a béke. Mindenkinek más a kapcsolata dinamikája, nálunk a vitatkozás létszükséglet. Két erős jellem egy helyen vagy mi.
- Te akartad, hogy itt legyünk, szóval viseld el ha ezeket a hülyeségeket el kell magyarázni. - vonok vállat, majd figyelmesen hallgatom a magyarázatot az asszonylopásról vagy miről. Tulajdonképpen egyfajta “játék” lehet, és ha Bálint nem lesz túlságosan betintázva (kizárt dolog) akkor még akár jól is elsülhet. Valószínűleg jól fog majd esni fél óra nyugalom.
- Értem. Nincs több kérdésem ezzel kapcsolatban. Talán csak annyi, hogy a programok közt van-e olyan amiben nekem is kötelező inni? - nem terveztem ugyanis. Eleve ilyenkor rettenetes házi pálinkákat tolnak az ember orra alá vagy még rosszabb gyomorkeserűt, szóval azt kihagynám. Itt nem menő a bourbon, nem is értem Bo miért várja olyan lelkesen a lagzit. Mostanában a két Mitchell (apu meg Bo) feltűnően lelkesedik mindenért ami velem kapcsolatos. Érzik, hogy rendesen sárosak, ez fix. Anyám csinál egyedül úgy, mintha ő ott sem lett volna, mintha nem hazudta volna végig ő is az egész életemet. Nem is akarok inkább gondolni se rájuk. Csak felidegesítenek és még a végén megmondom, hogy el se jöjjenek.
- Mm, nem akarok még többet hisztizni velük, te már megszoktad, de nem húznám ki végképp a gyufát a nagymamádnál. - még csak az hiányzik, hogy az öreglány megorroljon rám. Ki tudja mit szabadítanék a fejemre, mert bár kedvelem az egész rokonságot, de na… keresztbe tudnak tenni ha akarnak, ha mással nem, akkor eddig még nem tapasztalt gasztronómiai örömökkel aztán megint a kórházban kötnék ki.
- Botrányos hatással vagy a ruhatáramra, szóval nem vállaltad túl magad. - sose voltam valami csajos csaj, de tagadhatatlan, hogy amikor megismerkedtünk akkor még voltak tűsarkú lakkcipőim, most meg egy sincs. Jut eszembe, kell is majd vennem pár darabot a melóba, szóval jobb ha Balázs megtanul nyakkendőt kötni!
- Egy rakás? Arra az egy órás fotózásra gondolsz amire nagy nehezen rábeszéltelek? Csoda lesz ha tíz jó kép készül. - rólam valódi kihívás jó fotót készíteni, a többségen vagy tokám van, vagy félig pislogok, vagy olyan nagynak tűnik a pocakom mintha egyben lenyeltem volna egy görögdinnyét. Pedig azért ennyire nem sok kilót szedtem fel az elmúlt hónapokban.
- Rendben, akkor ha végképp lemondja a zenekar, szólok a kollégának, hogy hozza a cuccát. Amúgy is meghívtam. - bólintok. A régi barátaim közül csak egy-kettő jön el, hiszen mégse várhatom el, hogy átrepüljék az óceánt értem. Maradnak a munkahelyi barátok meg Balu csapattársai és a barátnőik/feleségeik. Akik közül nem mind beszél angolul, így korlátozott az itteni ismeretségi köröm. A lagzinkban a hagyományokkal ellentétben a menyasszony lesz az “árva gyerek”.
- Helyes. Akkor a csalós napok maradnak, csak nem verjük nagy dobra. - be is vackolom magam mellé, és már éppen a haját kezdeném el birizgálni amikor elgondolkodok, így a szokásos összekócolós mozdulatok helyett inkább csak egy kicsit megborzolom a homlokánál, és már bújok is vissza a “helyemre”. Az utóbbi napok húzósak voltak, kimerültünk mindketten, és minden a feje tetejére állt ahogy az lenni szokott. Pedig azt hittem, hogy majd az egész házasság valami ilyesmi lesz, mint ami most van. Ha a diliház a valóság, azért elgondolkodtató, hogy szükségünk van-e az egész cécóra. Maradhatna minden úgy ahogy most van.
- Éppen ez az. A faterod már csak tudja, kétszer is sikerült kimondania, hogy ásó kapa nagyharang amíg világ a világ… - inkább nem nézek rá, csak kicsit szorosabban ölelem magamhoz - Nem az esküvő a baj, hanem ez az egész házasság dolog. Kicsit aggódom, hogy nekünk sikerülni fog-e. - sóhajtok egy nagyot. Követném a világ végére is, elvégre most majdnem ott vagyunk. Egész biztos, hogy csak túlgondolom, hiszen már jó ideje megoldjuk pontosan ezeket a problémákat, és most is itt van, jut idő egymásra. Talán csak a rossz emlékek miatt tartok ettől ennyire, mert Balázs semmi jelét nem mutatja, hogy le akarna lépni. Sőt, éppenséggel ő miatta vagyunk most itt és válogattunk napokon át a különböző töltött káposzták és rántotthúsok közül az esküvőre. Nem is benne kételkedek, inkább még mindig magamban, hogy mikor lesz túl sok az egy napra jutó viták száma.
Békésebb vizekre evezek a nászúttal, mert attól még pont nem kaptam egy idegösszeomlást sem. Inkább lelkesen várom, lelkesebben mint a lagzit, ami azt illeti.
- Elképzelésem sincs, de amint megláttam, tudtam, hogy ott a helyünk. Van francia sajtos chilli, meg babos burgundi marha is ha minden igaz. A többi kaja túl extrém volt, hogy megjegyezzem. - ami nem is baj, mert így legalább helyben fedezhetjük fel őket. Szeretem megtervezni az ilyesmiket, de túlzásba sem viszem, nem választom ki előre a kaját vagy ilyesmi.
- Nem, most tényleg megtanulom. Becsszó. - mondtam már korábban is, hogy megtanulom, de azt nem gondoltam ennyire komolyan. Meg hát az se biztos, hogy segített, hogy túl mély volt a víz, de kár is bele menni a részletekbe. A legutóbbi próbálkozás óta sokat fejlődtem, és még jobban megbízok benne is.
A nagy békességet természetesen Bagel szakítja meg, szokás szerint valami rosszaságot csinált. Pedig azt hittem, hogy már leszokott a cipő rágcsálásról, de úgy tűnik ebben is tévedtem. Mindig a legrosszabb pillanatokat tudja megtalálni arra, hogy előbújjon belőle a kisördög.
- Ez már a második a héten, nem tudom miért csinálja. - kelek fel bosszankodva a kanapéról, hogy elvegyem tőle az új játékát.

Minnie & Balu

I now pronounce you husband and wife.
You may change your Facebook status.

Minnie fintorgására csak jót nevetek, amikor pedig visszaszól, jókedvűen vállat vonok, és repül is vissza az a bizonyos labda – Melletted edződtem. - cukkoltam egy kicsit, mert mit szépítsünk, tényleg kell hozzá az idegrendszer… nem tagadom, hogy mellém nem, de most nem is ez volt a téma.
- Hjajj… olyan élmény ezeket a kulturális hülyeségeket magyarázni. - emelem a tekintetem az ég felé, mert akármilyen jól is próbálom elmagyarázni, aki nem ebben nőtt fel, tuti, hogy 10-ből 9-szer csak pislog, mint pocok a lisztben, hogy ennek meg mi értelme? Lehet, hogy semmi, de jó buli, na!
- Csak egy szokásos játék amit be szoktak dobni az esküvőkön. A srácok elrabolják a menyasszonyt egy kicsit, értsd – kapsz egy fél óra nyugit, pihenőidőt, kajaszünetet, ami szeretnél – addig mindenki engem fog szivatni, ahogy nem sajnálják, mindenféle komolytalan hülyeségekkel-feladatokkal, aztán a végén úgy is mindig úgy döntenek nagy kegyesen, hogy az ifjú férj visszakapja az asszonyt. Vagy valami konkrétabb kérdésed van? - kérdezek vissza, mert ha az kell, pofázok én órák hosszat róla, de igazából… de amúgy tipikusan az elmélet meg gyakorlat példája, magyarázhatok akármennyit róla, átélni sokkal poénabb, úgy is csak sodor magával az ár.
- De nézd a jó oldalát, te vagy a menyasszony, ha eleget hisztizel, végül úgy is az lesz amit te akar. - világítok rá, az meg más téma, hogy Bagelt én se hagytam volna ki a buliból, jön velünk majd a fotózásokra is, a buli részéből se maradhat ki. Aztán lehet, hogy a vacsira már hússzor bezabál aztán tényleg csak hányni fog a sátor sarkában mint az a bizonyos lakodalmas kutya… Pláne, ha mindenki dobálja neki suttyomban a két falat kajákat, mert „jajj szegény olyan éhesen nézett!”.
- Azt mondod? Hát, ha ezt szeretnéd… akárhányszor tűsarkúban tipegsz mellettem, ígérem, én is veszek nyakkendőt! - dobom be nagylelkű ajánlatomat, nagyjából 99,99%-ig biztosra véve, hogy úgy sem fog egyikünk sem idáig vetemedni. Vagy maximum egyszer, aztán többet se, szóval remélem, jól elraktározza emlékeibe ezt a mostani időszakot.
- Úgy is lesz egy rakás fénykép meg videó, majd azokat nézegetheted, ha nyakkendő-hiányod van. - vágom még hozzá, mert na, jó hogy nem melóba is abban járok majd, túlzásokba azért ne essünk! Amúgy is utáltam, hála a jó égnek, hogy csak nagyon, nagyon, nagyon ritkán kellett vennem.
- Hát figyi, ha azt mondod jó, engem meggyőztél. Kezd kicsit nekem is az agyamra menni ez az egész esküvőszervezés, ilyen rövid időn belül úgy is képtelenség bárki normálisat találni, szomszéd Józsi bácsit meg nem szeretném nagyanyámék falujából, akármilyen jó nótákat tud hegedűn játszani… - oké, hogy magyar, meg nagy sátras, „falusi” lagzi, de azért van egy határ aminél lentebb én se akarok adni, úgyhogy ha az asszony szerint érti a dolgát a kollégája, áldásom rá.
- Tökéletes! - nevetek a felvetésére, majd ha be is fészkelte magát az ölembe, magamhoz is húzom, töltsük csak vissza mindketten a kis nyugi-raktárainkat. Mostanában úgy is olyan diliház meg rohangálás az életünk, hogy alig akadnak ilyen meghitt, nyugis pillanatok.
- Mármint maga az esküvő előtt? Az tuti… legalább a ceremániát várjuk már meg, ha eddig elküzdöttünk mindennel. De, amennyit szívunk a szervezéssel, a buli része se maradjon már ki. Ah, meglásd, jó lesz! Csak az előtte való időszak ilyen tömény agybaj. Legalábbis fater szerint, ő meg csak tudja… - volt már két esküvője, szóval rutinosabb mint mi. Jut eszembe, nem csak anyóséknak, még nekik is be kell futni New Yorkból, az lesz majd szép, anyámmal együtt látni őket! Mint egy naaagy, boldog család. (nem)
- Francia-mexikói? Az valami hasonló mint a cajun konyha New Orleansban, vagy valami nagyon más? - kérdezek vissza kíváncsian, mert ha kajáról van szó, szinte bármi jöhet, de na, ezt így hangzás alapján hirtelen nem igazán tudom hova rakni. A fánkra viszont vevő vagyok, jöhet akár kettő is!
- Ne stresszelj rá. Ha nem megy, veszünk matracot, úszógumit, aztán elleszel azzal. - vonok vállat, eddig se bírtam megtanítani érdemben fent maradni a víz tetején külső segítség nélkül, mondhatni, már egész megszoktam, hogy így van bekötve, túlélem, ha nem lesz úszóbajnok belőle. Ahogy az orraink összeérnek, akaratlanul is elmosolyodok, csak akkor rezzenek össze kissé, amikor Minnie a semmiből felkiált, hirtelen azt se tudom mi történt, csak a tekintetemmel keresem a kutyát, és áh… megvan.
- Ne stresszelj. Mást nem megyek strandpapucsban. Legalább senki sem fog basztatni téged a tornacsuka miatt. - legyintek rá, de azért ha az átokfajzat kutya még egyszer megkörnyékezi a cipőmet, esküszöm, a következőt tőlem kapja, és abban nem sok köszönet lesz.

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

- Fúúúj. - fintorodok el kapásból. Nem akarom úgy elképzelni a nagyszüleit, mert megállok a fejlődésben. Aztán belegondolva… vajon mi milyenek leszünk öreg korunkban? A megismerkedésünket és az azóta eltelt időt alapul véve, vastagon benne van, hogy a százat közelítve mi is állandóan marakodni fogunk, és/vagy úgy békülünk ki egy összekapás után. Sose lehet tudni, lehet, hogy mégis van benne valami bájos ha az öregek még ennyi év után is szeretik egymást. Mármint a maguk módján. - Na hallod, erős idegeid vannak ha erre rá akarsz kérdezni. - nevetem el magam. Fene se tudja, hogy a két hóhányó mit felelne rá. Valószínűleg valami olyasmit, hogy “méghogy ezzel az emberrel kibékülni?! Balázska, nagyapádat/nagyanyádat nem lehet elviselni!”.
- Ezt a menyasszony rablás dolgot még mindig nem értem. Tulajdonképpen hogyan működik, vagy mi szükség van rá? - érdeklődök tovább, mert Bálint csak annyit mondott, hogy majd lesz egy jel, akkor menjek kifelé a mosdó irányába és ők majd elvisznek valahová, egy titkos helyre, hogy Balázsnak keresnie kelljen. Legalábbis ennyit fogtam fel belőle, de jobb lenne ha kicsit alaposabb magyarázatot is adna. Meg a cipő lopásra is. Arról csak annyit tudok, hogy majd az este során egy kisgyerek lelopja a lábamról a cipőt és Balunak alkudoznia kell érte. Kis szerencsével a vőfély megússza egy kisebb summával (nem értem mi ez a gyakorlatilag nyílt ember kereskedelem ezeknél a magyaroknál: eladó a menyasszony, menyasszony kikérésnél is fizetni kell, a cipőért is, menyasszony rablás… ). Rosszabb esetben pálinkát kell innia belőle. Csórikám. Nem a pálinka miatt sajnálom, hanem mert saját kezűleg tekerem ki a nyakát ha tönkreteszi bármelyik cipőmet piával. De ezt már jeleztem előre.
- Úgy csinálsz mintha a sárkány-kommandót ilyen könnyű lenne kijátszani. Még Bagelt is kiutálták volna a sátorból ha nem csapok hisztit. - csóválom a fejem, majd a bundás felé siklik a tekintetem. Békésen rágja a játékát, mit sem sejtve róla, hogy milyen galibát okozott. Kard-ki-kard küzdelmet vívtam az anyóssal, a nagymutterral meg a fél rokonsággal, hogy ő is részese lehessen az estének. De én nyertem, be sem merem vallani, hogy milyen fenyegetőzés árán.
- Láttam a ruhádat, és meg kell mondjam, hogy sokkal gyakrabban kellene nyakkendőt viselned. - miért van az, hogy a pasiknak elég felvenni egy csinosan szabott öltönyt, levágatják a hajukat, és már jól is néznek ki? Különösen Balázs, ezekkel a széles vállaival elképesztően szexis lesz. Ehhez képest amikor hazajöttem a kozmetikustól meg a fodrásztól a próba fruzurában és a próba sminkben, szerintem vagy fél órán át tette a különböző vicces(nek szánt) megjegyzéseket. Nem tehetek arról, hogy első körben egy kontárhoz irányítottak aki szerintem másodállásban transzvesztitákat mázol ki. Remélem, hogy nem kukucskált, nem ment be a vendég szobába ahol a ruhám várja szépen felakasztva a közelgő nagy napot. Egyenesen New Yorkból érkezett, Bo ajándéka volt, tudja, hogy bár nem vagyok egy csajos csaj, de álmodoztam egy Pnina Tornay ruháról. Itt már csak rám kellett igazítani, hogy tökéletes legyen. Nem rossz engesztelő ajándék, szerintem többe került mint a kocsink, de ettől még zabos vagyok rájuk a sok évnyi hazugság miatt.
- Igen. A verseny hétvégéken ő a felelős a futamok előtt a hangulatért. Egész jól csinálja, majd elhívom. - eleve szeretem az elektronikus zenét, de tényleg jók a mixek amikkel szórakoztatja a közönséget. Most mondjam el Balázsnak, hogy ez ugyanaz a srác mint akit ki akart csontozni az egyik insta fotóm miatt? Pedig szegény Gergőnek csak annyi bűne volt, hogy alá kommentált egy kacsintós jelet meg egy szivecske szemű fejet a képnek… alig győztem csillapítani, hogy a szivecske speciel a képen látható nagy tányér pörköltnek és nokedlinek szólt, nem nekem aki a háttérben alig látszódtam. Most mondjam el neki? Nem. Nem mondom, nem hiányzik nekem még egy féltékenységi roham.
- Első dolgom lesz. - bólogatok. Nem hiányzik, hogy valaki poénkodjon a tiltakozással. Pláne, hogy komolyan gondolja (például a szüleim?). Mellé is vackolódok, de hamar rájövök, hogy egy ölelés ide már kevés, így szinte észrevétlenül lopom a távot ahogy szoktam, hogy pár percen belül gyakorlatilag az ölébe másszak. A súlyom amúgy sem számottevő, nem gondolom, hogy kilapítanám.
- Értem, jó, akkor nem posztolok róla. Sőt, majd fogom azt a kis virág párásító permetező bigyót, jól befújkodlak, megfogsz egy kézi súlyzót és olyan képet teszek ki, hogy egész hétvégén gyúrtál. Na? Ez jó terv? - közben maximum tésztát gyúrhat, ami engem illet. Mióta itt rendesen edz, teljesen más módszer szerint mint New Yorkban, nem hazudok, totál kitesizte magát. Én meg lassan gurulni fogok a helyi gasztronómia gyöngyszemeinek köszönhetően, de már dolgozom az ügyön, próbáltam a diétát is. Részeredmények SE jöttek, de legalább megpróbáltam. Reggelitől egészen ebédidőig bírtam a koplalást.
- Vajon feltűnne nekik, ha lelépnénk? Még előtte? Szerintem amíg pálinka meg rántott hús van, észre se vennék, hogy elmaradt a hivatalos hacacáré. - sóhajtok, miközben szomorkásan támasztom a homlokom a vállának. Ahogy az összeköltözés előtt féltem, most is bennem van egy adag feszültség. Menyasszony már voltam, és nem sült el jól, és bármennyire is kapálódzok ellene, néha azért eszembe jut, hogy nehogy megint az legyen. Ne essek megint pofára és törjem darabokra a szívem. Az előzőt elviseltem, túléltem, de ezt a dinkát jobban szeretem bárminél és bárkinél, ha elcsesszük, biztos, hogy a Dunának megyek. Aggodalmasan ölelem át, hogy elűzzem a feltörő félelmet. Olyannak ismerem, mint aki végig fogja ezt az egészet csinálni, a kérdés csak az, hogy én berezelek-e last minute? Aztán lehet, hogy csak a rokonokból van már elegem.
- Igen, már várom a városnézést. Olvastam egy cukrászdáról, ahol akkora fánkot árulnak mint a fejem! Meg van a szállodától nem messze egy étterem is, francia-mexikói fúziós, ki kellene próbálnunk. - igen, a több száz éves templomok meg a múzeumok nem hoznak lázba, de a település összes vendéglátó egységét már feltérképeztem. Kinek mi, ugyebár.
- Tudod mit? Nem bánom. Megígérem, hogy most nem esek pánikba és tényleg megpróbálom. Ha csak annyira megtanulom, hogy nem fulladok bele a vízbe az már sikernek tekinthető. Bízok benned. - az orrom óvatosan az övéhez érintem, és fél percig élvezem ezt a lopott nyugit. Mostanában nem sok részünk volt benne, így külön jól esik, hogy kicsit vissza tudunk találni egymáshoz ordibálás nélkül.
Apropó, ordibálás!
- BAGEL! - kiáltok fel, mert a szemem sarkából látom, hogy az az átokfajzat a polcról lejátszotta a cipős dobozt, és a játéka helyett már Balázs ünneplős cipőjét nyammogja bőszen - Bagel, a fenébe is! Rossz kutya! - dobok felé egy párnát, de ezt jobb lett volna ha a páromra bízom, mert ő el is találta volna. Aztán inkább koala módjára csimpaszkodok rá Balura, mert félő, hogy az eb mostani mutatványával kiérdemli, hogy megnyúzza. Két hétvége ment el azzal, hogy vadásztunk neki a cipőre, amekkora nagy lába van, alig volt üzlet ahol egyáltalán volt bármi is ami méretben passzolt. Erre az a szőrmók tönkreteszi, megáll az eszem! Már várom az újabb veszekedést, most épp a kutyám miatt, érzem, hogy eddig tartott a békesség.

Minnie & Balu

I now pronounce you husband and wife.
You may change your Facebook status.

- Kivétel erősíti a szabályt. - teszem hozzá, azzal meg inkább nem dicsekszem, hogy a másik nagyszüleimnél, akiket ő nem ismerhetett, sem volt ásó-kapa-nagyharang. Meg nagyfaterom vagy 3-szor nősült, mert mindig megházasodott. Inkább ne fessük az ördögöt a falra, nem akarok fiatalon elpatkolni.
- Mondanám, hogy úgy, de… - vigyorodok el szélesen, mert naná, hogy értem, pont én ne érteném? - De őket ismerve, kb. olyan nekik a civakodás, mint másnak a levegővétel, ha naponta 3-szor legalább nem kapnak össze valamin, akkor semmin, azt a hajtást meg az én ketyegőm, se biztos, hogy bírná. Pedig én nem a százat közelítem… - meg legyünk őszinték, nem is vagyok olyan rossz kondiban, szóval hogy őszinte legyek – lövésem sincs – Max. majd rákérdezek a kedvedért mindkettőnél, kíváncsi vagyok, melyikük mit válaszol rá. - bújik elő a kisördög, mert nagyfaterból simán kinézem, hogy szemrebbenés nélkül valami olyat bekamuzik, hogy csoda, ha nem szakad a plafon a nyakunkba!
- Ugyan már, jó buli lesz! Még ha most nem is úgy tűnik. Ha meg annyira rossz lenne, megbeszéljük az öcséimmel, aztán a menyasszonyrablás jó kifogás lesz arra, hogy dobbantsunk. Tudod, úgy is egy rakás történet kering róla, hogy úgy elrabolták a menyasszonyt, hogy utána órákon át kereste az egész násznép, mert senki sem tudja, hogy hova tűnt, meg hasonlók. - jut eszembe egy hirtelen ötlet, ami amilyen hülyeségnek tűnik elsőre, még a végén bebizonyosodik, hogy tök jól használható is! B tervnek azért nem árt megjegyezni, ki tudja, mi lesz, bár én azért bízok a legjobbakban.
- Jajj, ugyan már, egy kis lazaságot, meg kreatívságot Minnie! Beadod nekik, hogy megbékéltél a tűsarkú gondolatával, mást nem a fotózásig valahogy kibírod benne, aztán közlöd, hogy töri a lábad, nem bírsz benne táncolni, és hozod a sajátodat. Vagy eleve abban sétálsz be a ceremóniára is, ott már sok beleszólása úgy sincs senkinek sem. - vonok vállat. Ha meg annyira vergődnek miatta, a fotózásra visszakapja a csillivilli cipellőit, ott úgy sem kell mászkálni benne, csak egy helyben állni vagy egy órán át, amíg mindenkivel készül közös fotó – Mit gondolsz, én talán egész nap nyakkendőben fogok feszíteni? Biztos, hogy nem. - legkésőbb a fotózás után tépem le én is magamról, nincs az a pénz, hogy attól többet elviseljem azt a vackot a nyakamon, csak épp nem csináltam különösebb műsort belőle. Ha meg valaki megkérdezi, hogy hova tűnt, közlöm, hogy nem tudom… bár, szerintem addigra pont a kutyát se fogja már érdekelni.
- Igen? Király! Azért majd beszéld meg vele, szabad-e az a hétvégéje, meg lenne-e kedve beugrani. Felélem akár vendégnek is jöhet, ha mégsem mond csütörtököt a saját zenészünk, B tervből sosem lehet elég. - inkább akármilyen Gergő, mint a szomszéd Józsi bácsi a tangoharmonikájával, mert akkor tuti, hogy én is sírva fakadok, oké, hogy legyen sátras falusi lagzi, de na, azért vannak határok! Mondjuk a sátor meg a húsleves után meg is húzhatjuk.
- Ezen ne múljon, szerintem simán meg lehet dumálni az anyakönyvvezetővel. Holnap ne felejtsük el felhívni. - megyek bele, rajtam aztán ne múljon, nem hiszem, hogy ilyenen problémáznának. Már tárom is a karom, odainvitálva a másikat magam mellé a kanapéra, miközben tovább szövögetjük a nagy túlélő-tervünket.
- Mi lenne, ha kivételesen nem posztolnál róla semmit? Vagy mondjuk megvárni vele a péntek estét? Hátha az edző hétfőig el is felejti. Amúgy meg egy percig se mondhatod, hogy nem vagy népszerű, még az ÉN edzőm is követi az oldalad. - mondjuk az enyémet nehéz lenne, úgy, hogy instám eleve nincs, a Facebookon meg igaz, fent vagyok, de ott sem viszem túlzásba az aktivitást… Max. amikor az asszony letol, hogy ideje lenne már frissítenem a dolgokat, mert kissé idejét múltak.
- Hát jó, ahogy szeretnéd. - adom be a derekam, ami azt illeti, nekem is elég vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban, hol tök optimista vagyok, hogy szuper lesz, hol a hátam közepére se kívánom, csak éljük túl, meg legyünk túl rajta… Viszont hála az égnek, a nászúttal a legkevésbé sincsenek kétes érzéseim, sőt! Alig várom, hogy végre ismét magunk legyünk, távol az ÖSSZES rokontól.
- Majd elmegyünk várost nézni, végigpróbáljuk az összes helyi nevezetességet, jó lesz az is! - vigyorodok el, ha lenne F1 pálya a közelben, ahova megyünk, mérget vennék rá, hogy oda is elmennénk, szóval nem kell mártírkodni a vidámpark miatt. Jó buli lesz az is.
- Oda úgy sem kell tudni úszni… az az uszoda. Itt beleülsz egy nagy gumicsónakba és lezúgsz a hatalmas csúszdán vele. Tiszta adrenalin, mint valami bobpálya, csak vízzel meg nagy úszógumikkal. De ha akarod, tehetünk egy próbát az úszással is, úgy is ott lesz a tengerpart is. - mondják, hogy a remény hal meg utoljára, és bár nem ez lenne az első nekifutásom, sőt, a második se, hogy megtanítsam úszni, azért kezdem belátni, hogy tényleg nem sok tehetség szorult bele. Meg érzék. Vagy bármi, ami ehhez kell… de azért még nem adom fel! Jóban, rosszban, ugyebár…

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

Lenyelem az első gondolatomat, amikor azt mondja, hogy a rokonságban nem éppen élharcosai a sírig tartó házasságnak. Lehet. De attól még nekünk menni fog, már csak azért is, mert vagyok elég makacs hozzá, hogy ha egyszer végre hivatalossá tesszük a kapcsolatunkat, akkor azt bizony végig csináljuk. Ha kell akkor egészen a végéig, vagyis ebben az esetben a holtomiglan.holtodiglanig. Mondjuk, azt azért remélem, hogy ezzel Balu is tisztában van, hogy eszemben sincs feladni félúton, ha aláírja azt a sajtpapírt, akkor egy életre megnyert magának.
- Azért nem mondanám, hogy senkinek sem a műfaja, nézd meg a nagyiékat. - jegyzem meg, majd úgy fél percre elgondolkodok. - Szerinted nyolcvan fölött hogyan békülnek ki egy veszekedés után? Mármint… érted. - mi is szoktunk hajbakapni, és hát két eléggé heves ember, hirtelen hangulat változásokkal, simán benne van, hogy úgymond sikerül alaposan összebékülnünk. - Tudod mit? Nem kérdeztem semmit, ezt mégse akarom elképzelni. - még a hideg is kiráz. Mi is olyanok leszünk mint a nagyszülei? Tépjük egymás haját, állandóan piszkálódunk, de azért csak leélünk hatvan évet egymás mellett? Lehet ez egyfajta szeretetnyelv.
- Nem az van, hogy ideges vagyok, egyszerűen csak, nem is tudom. Furcsa az egész, nem tudom kell-e ez az egész nekünk. - megcsóválom a fejem - Ez az egész cécó, meg a család a lagzira, meg az a sok hülyeség. Egyáltalán nem is szeretem a virágokat, te is tudod… erre az egész úgy fog kinézni mint valami giccses üvegház. Nálunk az van, hogy ha a menyasszony szeretne valamit akkor mindenki vigyázzba áll, de itt… - nem is tudom hogy mondjam el neki. Kedvelem a családját, tényleg! Csak néha olyan sok az egész. - úgy érzem még csak beleszólásom sincs semmibe. A rohadt cipőmet nem választhatom én magam! - ahogy ezt kimondom, jó adag feszültség szakad ki belőlem, az ami néhány napja nem tudott az utolsó ruhapróbán. Én azt a cipőt vittem, ami akkor volt rajtam mikor megismerkedtünk. Azóta csak néhányszor vettem fel, hülyeség, de mintha az esküvőnkre tartogattam volna. Erre mindenki rám förmedt, és egy tűsarkú csilivilis fehér topánkába préseltek, és a ruha hosszát is ahoz igazították. Rosszul esik, nagyon rosszul.
Épp csak egy rövidet szipogok, mintha csak az őszi náthától bedugult volna az orrom, majd halványan elmosolyodok mintha mi se történt volna odabent a buksimban.
- Nekem van olyan ismerős, sőt, éppenséggel helyben is lenne. Tudod az a srác akiről meséltem, Gergő. Ért hozzá. - próbálom elővenni a problémamegoldó énemet, mert van egy sanda gyanúm, hogy szükség lesz még rá. Igaz, már csak egy hét, de fene se tudja, hogy addig még mi romlik el. És/vagy melyikünknél pattan el a cérna, türelmetlenségből vagy féltékenységből vagy ki tudja mitől. Nálunk bármi megtörténhet.
- Felőlem be is fagyhat a fenekük. - legyintek bosszankodva - Ahogy rám telepedtek az elmúlt hetekben, már kicsit se várom, hogy megérkezzenek. - amúgy sem, ami azt illeti. Egész életemben hazudtak nekem, ezt nehéz feldolgozni és megbocsátani is. Szeretet ide vagy oda.
- Édes vagy, de… - kezdeném arra, hogy nekünk kell jól érezni magunkat. Persze, hogy azt kellene, de nem vagyok benne biztos, hogy nekem menni fog egyáltalán. - Kezdhetnénk azzal, hogy megmondjuk, hogy hagyják ki a tiltakozós részt. Mielőtt még bárkinek eszébe jutna ilyesmi. - igen, szerintem ez simán benne van. Sőt, ha tovább megyek, lehet én magam lennék a tiltakozó. Inkább csak mellé fészkelem magam, amikor zöld lámpát kap a Minidő.
- Nekem is. Azt hiszem elveszett a fókusz mostanában a sok tennivaló közt. - végtére is ez lenne a lényeg, hogy együtt legyünk békében, és nem az, hogy minden mással foglalkozzunk csak egymással ne. - Akkor ma kiadós csaló napod lesz. Aztán majd az edződ engem rúg seggbe. - valahányszor posztolom az instámra, hogy Balázs milyen finomságot készített vacsira (pörgöld nokinival, meg csinált már valami répás-zöldséges szószos marhát olyan gombóccal amiben kenyérkockák voltak és ilyesmi), akkor másnap már hulla fáradtan esik haza az emberem, mert az edzője tudomást szerzett az extra kalóriákról.
- Nem jó ez így. Nem amiatt kellene várnunk, hogy vége legyen a diliháznak. - még közelebb vackolom magam, és egy óvatos puszit adok Balunak - Csak próbáljuk meg túlélni és eljutni az anyakonyvvezetőig. Már úgyis mindegy, a családod átvette az irányítást minden felett, sodródjunk az árral. - lemondtam az egészről. Lesz ami lesz, a lényeg, hogy a kamukarika helyett végre igazit húzzunk egymás ujjára, a többi úgysem számít.
- Ne is beszéljünk az esküvőről. Beszéljünk inkább a nászútról. Még mindig nem tudom elhinni, hogy rá tudtál beszélni. Bár, nem sok választást hagytál így, hogy már megvannak a jegyek. - az egy dolog, hogy tengerparti, csodaklassz szálloda. De az, hogy két napon is vizi vidámparkba megyünk? Az én úszó tehetségemmel? Jobban bízok ebben a pasiban mint kellene, komolyan.
- Nem adod fel mi, amíg meg nem tanítasz úszni. - tényleg egy sunyi alak, de így is szeretem. Lényeg, hogy lassan elkezdhetünk becsomagolni aztán meg utánunk a vízözön.

Minnie & Balu

I now pronounce you husband and wife.
You may change your Facebook status.

Már nem is számolom, hányszor emlékeztettem Minnie-t arra, én megmondtam – suttyomban kettesben, két tanúval tudjuk le az esküvőt, de kellett neki erősködni, nem tudta, hogy milyen erőkkel állunk szemben… Nem is tudom, hogy gondolta, hogy képesek leszünk lebeszélni az őseimet a falusi lagziról. Bár ha emlékeim nem csalnak, korábban ő is akart ilyet, szóval ember legyen a talpán, aki képes lépést tartani vele, néha olyan érzésem van, ő sem egészen tudja, mit akar. Én mondtam, hogy legyen Amerikában az esküvő… Bár, amit az elmúlt hetekben az ő családja virított, az se gyenge. Nem is értem, ezek után hogyhogy nem csapott le Minnie az ismét feldobott „tengerparti esküvő” témára. Legalább a rokonokat megúsztuk volna, az övéit is, az enyémeket is. Tiszta sor.
- Miért, amúgy nem megvoltunk nélküle? Elég körbenézni a szűk családunkban, valahogy senkinek nem a műfaja. - vontam vállat, elvégre anyámék elváltak-újraházasodtak (mondjuk ha úgy nézzük, legalább rutinosak a témában), az ő szülei együtt vannak, csak épp a valóságban kicsit másképp néz ki a családfájuk, mint a papírokon… Remélem azért, mi egyikük példáját sem tervezzük követni.
- Oké, jogos. De nézd a jó oldalát – az esküvő előtt minden párt az idegösszeomlás kerülget. Tesóméknál is ez volt, az összes csapattársamnál, akik már házasok… valahogy majd lesz. Az anyakönyvvezető megvan, a többit meg majd kitaláljuk. - oké, ennyire rohadt nyugodt azért én se voltam, de ha már ő pánikol, igyekszem kicsit jobb színben feltüntetni azt a szar helyzetet, amiben ücsörgünk. Vagy én is csak túl borúsan látom, és mégse olyan rossz a helyzet?
- Ha nem jelez vissza az étterem, van annyi másik mint csillag az égen, valamelyiknek csak beleférünk. Úgy se 500 fős lesz az esküvő. A zene meg… mást nem körbekérdezek ismerősök között, nincs-e valakinek DJ ismerőse. - oké, az élő zene az igazi, de szegény ember vízzel fő, és ha a magyar lagzikból indulunk ki, úgy is fognak annyit inni a rokonok, hogy egy-két óra múlva totál tök mindegy legyen, mi szól… Republic, vagy „Csak a nézését meg a járását”… Anyósék úgy se fognak egy mukkot se érteni belőle. Eddig azt hittem naivan, én kivétel leszek, és jól kijövök vele, de csesszék meg, nem kiderült last minute, hogy tévedtem? Ha sokat szívóznak, lehet szólok a szertartásvezetőnek, hogy meggondoltuk magunkat, mégsem kell két nyelven vezényelnie…
- Majd itatunk velük pár páleszt, hogy ellazuljanak kicsit, úgy is rájuk fér, aztán táncoljanak. Nem fognak fázni. - fűzöm hozzá a telefonbeszélgetéshez szemrebbenés nélkül, legalábbis amit kihallottam belőle, nagyjából sikerült összerakni, mi lehet a téma. Na meg imádott anyósom úgy is csak naponta 5 -féle kifogással zaklatja a kislányát, miért lesz szar az esküvő.
- Tudod, azt szokták mondani, hogy az a lényeg, hogy mi jól érezzük magunkat. A násznépből, meg aki akarja, tök mindegy mi lesz, jól fogja magát, aki meg csak azért se akarja, annak akkor se tudnál a kedvére tenni, ha a fejed tetejére állnál. - osztom meg vele nagy bölcsen, mielőtt reagálhatnék az újabb hisztire – Nem. Amikor bedobtam, mint ötlet, nem akartad, most meg amennyi előleget belefizettünk ebbe az egészbe, én nem akarok ennyi pénzt kidobni az ablakon. Figyi, majd felvázoljuk a helyzetet a ceremóniamesternek, aztán rendezi a kellemetlenkedő vendégeket. Mi meg úgy is végigesszük-táncoljuk az egészet, tesómék esküvőjéből kiindulva, másra nem nagyon lesz idő. - pedig aztán ott is voltak nem várt események, a vacsora idejére a szél lebontotta a fél sátrat, az anyakönyvvezető utolsó pillanatban robbant le a kocsival, meg az esküvői torta is bedőlt kicsit az egyik kanyarban, úgy siettek vele, hogy időben ideérjen. Aztán csak férj és feleség lettek…
- Bármennyi. Úgy is a hócipőm tele van már mindennel. - az edzések, az esküvőszervezés, hogy semmi szabadidőnk, mert ha nem az egyik foglal le, akkor a másikkal foglalkozunk… nem is számolom már, hányszor gondoltam rá, hogy belebaszom a telefonom a medencébe, legalább lenne pár nap nyugi, még ha utána extrán szívnánk is, mert nem tudtak elérni. Komolyan, lassan már gyomoridegem van a telefoncsörgéstől, mi szaródott el még…
- Engem meggyőztél. Rendelünk két pizzát, bontunk valami jó fajta bort mellé, aztán amit szeretnél. Max. ha késő éjszakába nyúló program kerekedik belőle, holnap beteget jelentünk. - vonok vállat – Mit szólsz? Tényleg el bírnám viselni, ha pár napra kiszakadhatnánk ebből az egész diliházból, de… nézzük a jó oldalát, bő egy hét múlva ilyenkor már rég túl leszünk rajta, aztán pakolhatjuk a bőröndöket a nászútra, elmenekülve ebből a diliházból.

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

Bárcsak azt mondhatnám, hogy álmaim esküvője lesz a miénk, de sajnos távolról sem. Bár még hónapokkal korábban felmerült az egyedi és szerintem stílusos Hungaroringi gokartos lagzi, Balázs familiája megtorpedózta seperc alatt. Ahogy szintén megcsáklyázták a Budapest belvárosban tartott elegáns esküvő javaslatomat is, az nem jó. Hát ott nem lehet mulatni! Mondták. Próbáltam jönni egy számomra evidencia amerikai mondással miszerint: ha a menyasszony kéri, a menyasszony megkapja, de itt úgy tűnik nem működik. Vagy egyszerűen csak ők vannak többségben, és a drága párom meg túlzottan konfliktus kerülő, persze csak a családjával, velem szinte naponta tud ordibálni. Szóval, jelentem: falun leszünk. A gyomrom előre sajog bele.
Egyébként magam sem értem, hogyan történhetett meg, hogy végül is jövő héten esküvő lesz. Egyszerűen csak úgy megtörtént, valamikor felhozta az egyik rokon az ötletet, és onnantól mint egy elszabadult gőzmozdony, sodródtunk bele. Szerintem az egésről a féltékenység tehet. Mostanában kölcsönösen rágjuk egymást és magunkat a zöld szemű szörnyeteg miatt, ki ezért ki azért. Nem azt mondom, hogy a házasság erre a legjobb gyógyír, de az összetartási szándékot mindenképp jelzi a nem kívánt “udvarlóknak”. A szüleim sem igazán repesnek az örömtől, bármennyire is kedvelik Balut, a híres, nagy Mitchell összetartás szintén romokban van hónapok óta. Bo látogatása óta, hogy konkrétak legyünk.
Történt ugyanis, hogy megjött a poénnak szánt DNS vizsgálat eredménye, és kisült, hogy rokonok vagyunk. A meglepi az az egészben, hogy még annál is közelebbi, mint sejtettem volna. Bo érkezésére rá két napra beállítottak a szüleim is váratlanul, és leültünk mind együtt a kanapéra, majd mintha még mindig öt éves kislány lennék, elmagyarázták kicsit sem higgadt formátumban, hogy egyszer volt hol nem volt, volt egyszer két testvér… a fiatalabbiknak nagyon tetszett egy lány a suliból, az idősebb elkezdett járni vele, az idősebb elvette, az idősebbről kiderült, hogy felnőtt korában összenyalta a bárányhimlőt és nem lehet gyereke, a párocska majdnem elvált, mire becsúszó szereléssel érkezett a fiatalabb fiú aki egy bormámoros éjszakán végül csak összehozta a várva várt gyermeket a párocskának, hogy legyenek mind egy nagy boldog család… na, ez a gyerek lettem én. Dióhéjban. Volt mit feldolgozni, és bevallom két napig nem voltam hajlandó hozzászólni egyik rokonomhoz sem, hiszen mind egytől egyig hazudtak nekem, arról nem is beszélve, hogy még anyám sipákolt nekem, hogy mennyire nem erkölcsös dolog együtt élni valakivel ha nem vagytok házasok?! Képmutatás a köbön.
Bevallom, a fenti történések miatt egy röpke pillanatig megfordult a fejemben, hogy felvegyem inkább Balázs vezetéknevét, de gyorsan el is hessegettem a gondolatot, hiszen nekem is hónapokba telt mire megtanultam kimondani, nem várhatom el senkitől sem ugyanezt a munkában. Apropó munka: kiderült, hogy nem igazán nyitott ez a nemzet az újításokra, szóval ott is vannak küzdelmeim napi szinten. Az élet egy kártyavár, és a környezetemben gyakorlatilag mindenki kereszthuzatot csinál.
- Ha csak rajtad múlna, szerintem soha az életben nem házasodtunk volna össze, ezt nem vitatom. Mr. Ej ráérünk arra még. - tekintve, hogy ő milyen prímán el tud lenni a formaságok nélkül, ez eléggé alap. De, “szerencsére” ott van a családja, akik nem hagyták vele békén, meg itt vagyok én is, hogy néha nyomasszam féltékenykedve. A menekülés vékony ösvénye volt számára a lagzi. Szerintem.
- Semmi nincs sínen. -csóválom a fejem lemondóan, miközben Bagelt nézem amint lelkesen csóválja a farkát és cincálja a kedvenc játékát. - Se a kaja, se a zenekar… ha még valami elromlik, én lef… - a szavamba vág a telefonom, agresszív csörgésével ráncigálva vissza a Mitchell familia újabb drámájába. - Nem veszem fel. Nem és nem. - rázom a fejem, miközben duzzogva húzom az ölembe az egyik párnát. Még mit ne! Hogy megint hallgassam anyám nyafogását, hogy mennyivel jobb lett volna egy hagyományos amerikai lagzi, vagy, hogy szerinte hiba hozzámenni Balázshoz mert most kitalálta, hogy neki mégsem szimpatikus. Ez a két lemeze van. Apa pedig, mármint… nem érdekel, az apám és kész! Szóval, apa meg általában azért hív, hogy próbálja vissza puncsolni magát a bizalmamba, mindenféle bugyuta apropóval. Hogy látott a tévében egy műsort amiben a kedvenc kocsimat újították fel és majd elküldi a linket - meg ilyenek.
De a telefon csak újrakezdi megint, én meg amilyen frusztráltan csak lehet, annyira látványos mozdulattal kortyolok nagyot a sörömből mielőtt felvenném. A rövid beszélgetés alatt kiderül, hogy az időjárás miatt aggódnak (nézzék meg a Google-ön, az ég szerelmére!), hogy mennyire lesz hideg. Mint a ruszki háborús filmekben! Viccen kívül, tényleg hetek óta olyan hideg van, hogy ez a hőgombával fűthető sátoros lagzi egyre kevésbé szimpatikus. Miután letettem a telefont, csak lemondóan temetem az arcom a korábban megszerzett párnába és nyöszörgök egy kicsit.
- Már utálom az egészet. Nem lehetne, hogy mégse házasodjunk össze? Vagy csak titokban vagy ilyesmi? - nyafogok egy kicsit, miközben közelebb vackolom magam életem párjához. Persze tudom én, hogy nem lehet, mert ahogy engem rág a zöldszemű szörnyetegem, úgy Balut is a sajátja. Van két kollégám is, akiknek ha a nevét kimondom, rájön a szájremegés és tikkel a szeme. Ha tippelnem kellene, lehet ő jobban akarja ezt az esküvőt mint én.
- Ma este nincs véletlenül egy kis szabad Minidőd? - így hívom a velem töltött idejét, amikor csak úgy punnyadunk, vagy összebújunk, vagy bármi más olyan program amikor kicsit kettesben lehetünk. Feltérdelek a kanapén, és így próbálok egy magasságba kerülni a fejével, de ez komoly kihívás az én mélységemmel. - Kikapcsolunk minden telefont és nem is gondolunk rá, hogy mi lesz jövő héten. Mit szólsz hozzá? - valószínűleg én vagyok a világon az első menyasszony aki ahelyett, hogy egyre izgatottabban állandóan az esküvőjéről beszélne, inkább szeretné elfelejteni néhány órára úgy ahogy van az egész hajcihőt.

Minnie & Balu

I now pronounce you husband and wife.
You may change your Facebook status.

Igaz, még nem érkezett el a nagy nap, de már vágjuk a centiket, egy hét múlva ilyenkor már Mr. és Mrs. Leszünk… tudom, hihetetlen, néha még mindig nem akarom elhinni, de olyankor megcsörren a telefon, és valamelyik esküvői szolgáltató visszaránt a valóság hol rózsaszín mámoros, hol kegyetlenül arcon csapó valóságába. Mostanában inkább az utóbbi, sajnos… Még ki se józanodtam teljesen a legénybúcsú után, amikor felhívott a dekoros, hogy a franc tudja milyen virágok, amiket Minnie választott az esküvőre, mégse fog menni, helyette valami más gizgazzal tudná helyettesíteni. Mondta a nevét is, mea culpa, a növénytan sose volt az erősségem, úgyhogy rá bíztam, oldja meg, ahogy tudja, ez már csak nem tesz keresztbe a lagzinak.
Hát, ez nem is… de utána a catering cég is jelezte, hogy a covid miatt a fél csapatuk kidőlt, és nem biztos, hogy tudnak elég embert mozgósítani az ünnepségre, a nővérem férje kitalálta, hogy ja, ő amúgy laktóz- és gluténérzékeny, csak elfelejtette mondani, a zenész eltörte a lábát (nem érdekel, valaki hozza ide, attól még tud játszani, nem?! ), és akkor az ülésrendet még nem is említettük. Hallottuk ismerősöktől, hogy az nem kicsit húzós téma, de hogy ennyire? Kezdve azzal, hogy anyám és apám nem hajlandó egymás mellé ülni, cserébe mindketten ott akarnak lenni a fő asztalnál, és akkor ez még csak az én családom, Minniét nem is említettük, pedig ott is vannak ám cifra dolgok.  Ja meg a névváltoztatás, na azon is civakodtunk nem keveset… De éljen a munkamegosztás, míg én a sajátjaim között próbálok rendet rakni, ő ugyanezt teszi a saját, sokkal kisebb rokonságával, este meg egy üveg sör mellett jól kipanaszkodjuk magunkat egymásnak – vagy amikor épp akad egy óra nyugink, bár ahogy közeledik a nagy nap, úgy van egyre nagyobb őrültek háza nálunk, szóval jó lesz már túl lenni rajta.
- Ugye már kezded kapiskálni, miért nem siettem eddig annyira az ásó, kapa nagy haranggal? - rogyok le a kanapéra, miután egy fél órát veszekedtem az unokatesómékkal, mert most jutott eszükbe, hogy -2 fővel érkeznek, mert egyikükkel szakított a barátnője, és nincs kedve ünnepelni. Közöltem, hogy nem érdekel, tolja csak ide a hátsóját, majd leitatjuk, aztán mást nem felszedi valamelyik pincér csajt, vagy akit akar…
- Sebaj, ha eddig kibírtuk, ezután is sínen lesz minden. Inkább gondoljunk arra, hogy egy hét múlva ilyenkor már túl leszünk rajta. Tudod, látni már a fényt az alagút végén. - feleltem bölcsen, majd mint valami égi jel, ezúttal Minnie telefonja csörrent meg. Nehogy már egy kis nyugi legyen…. - Kár, hogy dudál. Anyudék azok? Minden rendben a gépükkel? - mint ha említette volna, hogy azzal is van valami kavar, de remélem sikerül megoldani, hogy nézne már ki, ha pont ők nem érnének ide időben? Mondjuk pont ezért is dobtuk fel nekik, hogy ne előző nap érkezzenek…

Minnie & Balu

 Travel is the healthiest addiction.

A megjegyzésére csak vállat vonok, mit szépítsem, igaza van. A gravitáció meg a súrlódás nem a barátaim, jobb szeretek a vízben mozogni, mint a szárazföldön kocogni… ami viszont a nagybátyja érkezését illeti, abszolút egyetértek vele.
- Nem is kell. Ha megvan, melyik géppel érkezik, ott kell várni a reptéren a kijáratnál, aztán hazahozni. Pont. - ha akarna se tudna meglépni, és időben, üzemanyagban határozottan ez a legjobb megoldás. Aztán ha akar, innen még mindig elindulhat meghódítani Európát…
- Mindegy, valamit majd kitalálok, hogy jó legyen mindenkinek. - mondanám, hogy csak egyet iszok vele, de ismerve magamat, úgy se csak egy lenne belőle… kiöntögetni meg kár lenne, szóval az is felejtős. Mást nem majd neten rákeresek, nincs-e valami tuti praktika ilyen helyzetekre – valószínűleg úgy sincs, de hátha!
- Tudom, tudom. Azon lepődnék meg, ha arra jönnék haza, hogy a kertben napozgatsz. - sőt, gyanakodnék is, hogy nincs-e valaki más a dologban, hogy ilyesmire vetemedik, tudva, mennyire nem érdekli az ilyesmi. Ami viszont a Hungaroringes lagzit illeti, csak nevetve csóválom a fejem. Mondjuk emlékezetes lenne, az tény… és ha ez olyan boldoggá tenné, felőlem…
- Hagyd a dobozaimat. Majd… nem tudom. Majd valamikor kipakolok belőlük ha lesz időm és nem leszek hulla fáradt edzés után. - kapok az alkalmon, mert csak az hiányzik, keresgélhetnék minden vackot utána, inkább kipakolok én. Majd. Egyszer. Nem ígérem, hogy most hétvégén, de… talán. Nagyon feltételes talán. Ami pedig a titkos „izéket” illeti, ha talál bármi érdekeset, le a kalapom előtte.
Csak kérdő tekintettel tárom szét a kezeimet, ha telefonon nem akarta elárulni a nagybátyja, hogy mi a manóról van szó, úgy is hiába találgatunk, majd kiderül, ha ideér. Remélem senki sem haldoklik vagy ilyesmi, mert az aztán végképp nem hiányzik.
- Bocsi. A többi kártyát már mind ellőttem, és ez volt a leghihetőbb. - vallom be, mert a tesóimnak se lehet hetente esküvője, ahogy anyám se jön látogatóba minden hétvégén, és mivel Minnie-vel élek egy fedél alatt, úgy adta magát. Legalább az edzőm képzeletében hadd legyen konyhatündér, azt úgy is tudja, hogy amerikai, meg hogy azok miket, hogyan esznek. Na ugye, egyből jobban hangzik!
- Szívem szerint sírnék. Az ilyen házhoz rendelős kaják többsége amúgy is elég siralmas. - attól már csak a saláta a rosszabb, szóval inkább nem is panaszkodok a tésztára, jó lesz az, inkább szorongatom a zacskó mirelit borsót az oldalamra, miközben áttérünk a csigatészta témára.
- Ugyan már, nem kell úgy fosni, csak vicc volt. Azok a franciák akik tényleg csigát esznek, mi nem eszünk ilyen undorító dolgokat. - csak véres hurkát, pacalt, körömpörköltet, zsíros kenyeret, meg hasonlókat – Ez csak csiga alakú tészta. Nagyi ilyen kis barázdált falapon sodorgatja őket egyesével bicikliküllővel. - oké, így kimondva ez se hangzik sokkal jobban, de egyszer ez az igazság!
- Igenis, főnök! Essünk túl rajta, aztán el is felejthetjük. Legalább te se unatkozol holnap. - nem várom el, hogy mire hazaérek, tele legyen pakolva az új szekrény, sőt, engem az se zavar ha ő is dobozokból öltözködik még hetekig, de ismerem, úgy is öli itthon az unalom annyira, hogy inkább megcsinálja. Meg valamiért a dobozokat sem igazán csípi… Ki érti ezt?

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

Sokminden kijelenthető Balázsról, de mondjuk az pont nem, hogy elkapkodná a dolgokat. Kivéve persze az első találkozást vagy randit, attól függ minek tekintjük, mert ott bizony rajt-cél győzelemre utazott és be is húzta a futamot. Bár mindig ennyire törné magát, ha a kapcsolatunkról van szó. Szerintem még mindig fel sem fogja, hogy én vele ellentétben még csak a környező államokban voltam, meg egyszer Kanadában, de azt meg ki számolja? Átrepülni egy óceánt egy másik kontinensre, majd egy teljesen idegen kultúrába érkezni, ahol szó szerint még a kórházat is megjártam a helyi gasztronómiai élvezeteknek köszönhetően, majd ezek után azt mondani, hogy “oké, maradjunk még, mert te itt boldogabb vagy”... nem értem minek töröm magam. Még ha én nem is forszíroznám az esküvőt, a családja állandóan ezzel piszkál. Mostanra pedig már én is szeretném, ha a kamu karika vagy egy igazi állandó helyet kapna az ujjamon. Csak reménykedhetek, hogy itt majd megint lesz valami kollégám akit kipécézhet magának féltékenykedés céljából és akkor talán észbe kap. Mert anélkül esélyt sem látok a dologra.
- Te meg a futás! - mosolyodok el halványan - Még mindig nem tanultad meg rendesen beosztani az energiád a szárazföldön, pedig a vízben úgy láttam egész jól megy. - ez tény és valóság, kár is lenne tagadni. Ahogyan azt is, hogy Bo nem fog idetalálni. Esélyt sem látok rá, előbb következne be, hogy Bagel készítsen nekünk reggelit. Én is ilyen voltam, mielőtt még Balázs berobbant volna az életembe: azt hittem mi mindent is tudunk és minden amit nem ismerek vagy nem tudom hogyan működik, mire jó az hülyeség. Mint például az ékezetek a betűkön. Azt még mindig nem értem, hogy melyik elmebajos találta ki, de tény, hogy ezek a fura népek itt hasznát veszik.
- Értem, értem. Szóval ezt megszívtuk, jobb ha tele tank benzinnel várom a landolását. Vagy inkább elé megyek, bárhogy is tiltakozott, ha nem akarok világot látni. - fáradtan dörzsölöm meg a nyakam. Már most az idegeimre megy, pedig még el sem indult. - Nem fog hallgatni ránk, te is tudod. - csóválom a fejem. Mégis, milyen messzire juthat a féleszű bácsikám, ha neki iramodik az autópályán? Egyáltalán, kifogy a benzin az autóból amíg határt ér?
Újabb grimaszt vágok, majd megvonom a vállam.
- Én is ettem a nagyszüleidnél mindenféle fura dolgot, hogy ne tartsanak nyuszinak. - a hideg is kiráz, ha a tojásos sült vérre gondolok. Ki a fene gondolta, hogy amit reggeli gyanánt a tányéromra pakoltak, az alig egy órával korábban még szegény Samuka ereiben keringett?! - Nem fogja elfogadni, ha nem akarsz inni. De nem kell törődni vele. - nincs értelme, mert Balázsnak meccsei vannak, meg edzései, és egy igen szigorú edzője. Ha kirakják a csapatból akkor hiába jöttünk ide, szóval ha mást nem majd én rendet tartok itthon és elzárok minden alkoholt. Ki tudja, még a végén Bo is felhagy az alkoholizmussal… na persze, majd pont itt?!
- Nem vagyok az a napozós, bikiniben villantós alkat. - ismer, tudja ő is. Az egy dolog, hogy őt nagyon szeretem, és a kapcsolatunk eleje óta vele furcsa mód nem igazán voltam különösebben szégyellős, de amint a lakáson kívülre kerülünk, még a térdemet se nagyon mutogatom, nem, hogy más egyéb testrészeket. Szóval röviden a napozás ki van zárva, szokja meg, hogy Hófehérke vagyok.
- Nem is hangzik rosszul, és ki tudja, hátha el tudnám intézni. Új értékesítési terület, akár lakodalmakat is rendezhetnek. - hülye ötletem nekem is van, ha arról van szó. Bár, ha tényleg eljutnánk odáig, akkor inkább választanám a hagyományosabb utat. Őszintén tetszett az a lagzi amit a tesójáék szerveztek, olyan… igazi volt. A részeg rokonokkal meg a mulatós cicergős zenével együtt is. Apropó, elkaptam a csokrot vagy nem? Nincs menekvés, végig kell csinálnunk az ásót kapát és nagyharangot.
- Ha így folytatod az lesz a vége, hogy egyszer elegem lesz, és kipakolok a dobozaidból. Aztán majd sopánkodhatsz ha kidobok valamit vagy megtalálok valami titkos izét amit ezekben a kartonokban rejtegetsz. - inkább megyek a mirelit borsóért. Eddig csak egyszer akartam hozzá nyúlni a dobozaihoz, de majdnem lenyelt keresztben, mintha minimum államtitkokat rejtegetne bennük, pedig megeszem a bal fülemet, ha koszos zoknin kívül bármi titkolászni való lenne bennük.
Lehet, hogy ő emberek közt van, de én meg itt bezárva a féleszű kutyánkkal. Nincs kihez szólni, mert még ha épp találkoznék is a szomszédokkal, egy árva szavukat sem értem. Mint utóbb kiderült ezen a varázslatos-csodálatos helyen egy bizonyos generációnál nem volt menő angolt tanulni, mindenki németet tanult szóval… igen, vannak nehézségek a mindennapi életben is, mert miért is ne lennének?! Nem csak azért örülök amikor Balu hazaér, mert annyira hiányzott volna, hanem azért is mert végre egy emberi lény akivel lehetne beszélgetni. Ha nem lenne fáradt. Nem lett volna nehéz napja, sok hülye az utakon, balfékek a boltban és egyebek, amik miatt kábe zuhanyzik és dől be az ágyba aludni. Az életünk része ez is, illene megszoknom, de ha egyszer piszok nehéz!
Inkább mellé vackolódok és puncsolok egy kicsit, hátha holnap jobb napunk lehet, mint amilyenek régebben voltak. Mindenesetre az ingerszegény reggeli ötletem úgy tűnik nem tetszik neki, de a szabály az szabály. Inkább elújságolom neki, hogy Bo milyen sietősen érkezik, ami újszerű fordulat. Tényleg valami komoly dologról lehet szó.
- Az is lehet. De az meg miért lenne az én dolgom, vagy miért ne lehetne várni vele addig amíg haza nem megyünk? - még nem adtam fel! Hiszem, hogy tényleg csak az idény erejéig maradunk, és utána irány haza az én országomba! Már csak nem babrál ki velem annyira, hogy végleg itt telepedjünk le?
- Kizárt dolog, hogy ilyesmit egyél, te is tudod. Két nap múlva meccs, aztán meg majd megint állok a szőnyeg szélén mert azt mondtad, hogy ÉN főztem nehéz kaját. - mázlija van, hogy az edzője megette ezt a históriát. Azt is csak azért, mert természetesen fogalmuk sincs róla, hogy milyen az én konyhaművészetem. Mondjuk az is igaz, hogy ha én főzök, az bizony “nehéz kaja” lenne, minden szempontból. - De rendelhetünk mondjuk valami jó kis teljes kiőrlésű tésztás diétás feltéteset. Egyet, aztán majd megosztozunk rajta. - megsimogatom a pocakját, de csak, hogy bátorítsam. Nincs csaló nap, mert ha elindulunk ezen a lejtőn, akkor már minden nap csaló nap lesz. Egy csapat vagyunk, ha éhezés van, abból is kiveszem a részem még ha fizikai fájdalmakkal is jár. Mikor áttért erre az étrendre, volt olyan este amikor nem tudtam melyikünk hasa korog jobban. Szerintem az enyém.
A csigából készült tészta hallatán nem tudom elrejteni a döbbenetet az arcomról. Nem és nem, nem lesz az esküvőnkön semmiféle csigás tészta!
- Balázs, az én gyomrom nagyon sokmindent megemészt, de a csiga az pont nincs közte. Szóval nem, legyen inkább az a madzag tészta, de nem kérek a csúszómászó nyálkásokból, kösz szépen. - még a kezem is felemelem, fejem is megrázom. Felejtsen el, ha ilyen tervei vannak. A jóban rosszbannak is vannak határai és jelentem, ezzel elérte az összeset.
- Állítsuk fel ezt a monstrumot a lábára, rendeljünk kaját aztán tegyük el magunkat holnapra. - neki is állok, hogy felkászálódjak a padlóról. Nem érünk rá egész este, és még Bagelnek is kell valami vacsora. Arról már rég letettem, hogy a felsoroltakon felül más programot is kieszeljünk, maximum még valami film vagy sorozat lehet, amivel bővül a lista. Szerintem mára nekem is ennyi energiám maradt, eseménydús volt ez a nap. Már önmagában a vásárlás is az lett volna, aztán a szerelés, az új meló okozta izgalom, meg aztán ez a baleset… nem unatkozunk, erre nem lehet panasza egyikünknek sem!

Minnie & Balu

 Travel is the healthiest addiction.

- Nincs lezárva, csak nem rohanok sehova. Jó munkához idő kell, tudod. - osztok meg vele egy újabb magyar bölcsességet, tudom, hogy mennyire imádja őket. De akkor ez a téma is napolva egy időre, úgy tűnik, megint csak a hiszti megy miatta.
- Na jó, lásd, kivel van dolgod, elmegyek veled futni valamelyik este. - ha lesz erőm. Tudja, hogy mennyire, őszintén utálom a futást, de sajna készülni kell a versenyszezonra, megkaptuk házi feladatnak, meg amúgy is van mit csiszolnom rajta, szóval legyen karácsony. Mostanában úgy is kevesebb idő jut a közös programokra, meg ha már a jóban, rosszbant emlegettük, vegyem ki én is a részem a rosszból, ne csak ő.
- Az jó, mert egy ékezet is totál meg tudja változtatni a szó jelentését. Nem minden, hogy veréb vagy véreb, ver vagy vér, megörül vagy megőrül, szárnyaló vagy szarnyaló, agyas-ágyas-ágyás… - hozok neki néhányat a teljesség igénye nélkül, csak ami eszembe jut, egyből fordítva angolra is, hogy lássa, tényleg durva különbségek vannak. Nagyon nem mindegy, hogy ott van-e az a kis vonalka, vagy sem.
- Hát nézd, ha a két ország méreteit összehasonlítjuk, remélem, hogy Európán belül még a nyomára bukkanunk, és max. 1-2 országot téved, és nem kell Üzbegisztánba menni érte, vagy valami másik isten háta mögötti helyre. Mondjuk azt lehet mondhatnánk neki, hogy ha olyan betűket lát a táblán, amit el se bír olvasni, inkább forduljon vissza. Vagy telefonáljon, aztán érte megyünk. - hála az égnek elég sok országban használnak cirill betűket, az csak segít neki, hogy ne menjen egyből világgá.
- Őszintén, szerinted érdekelni fogja? - nézek rá, miután feltettem a költői kérdést, mert kétlem, hogy ilyesmi meghatná, helyette majd kapok valami basztatást, hogy ha ennyit nem bírok… Kár, hogy az edzőt se olyan könnyű átvágni ilyen téren, mióta meg elmúltam harminc… hagyjuk is.
- Pedig rád férne, Hófehérke. Lehet jobban világítanál a strandon, mint az írek. - cukkolom egy kicsit, mert azért azokat se kell félteni, bár rajtuk a napozás se sokat segít… mindenesetre elkönyvelem magamban fájó szívvel, hogy talán egy másik életben. Pedig Bagel szerintem is csípte volna a delfineket.
- És azt mégis hogy képzelted el? Felállítunk egy oltárt, aztán gokarttal fogsz begurulni? - kérdezek vissza, mert tény, amilyen bizarr eszetlenségnek tűnik a kép, egye fene, még benne is lennék, milyen emlékezetes buli lenne már? Az más téma, hogy nagyanyám ott kapna szívinfarktust a drága, akinek meggyőződése, hogy szép, templomi esküvőnk lesz, mert anélkül NINCS esküvő. Mondjuk így belegondolva, amennyire vallásosak vagyunk, azt se tudom, Minnie-nek lehetne-e egyáltalán… nem mint ha én annyira ragaszkodnék hozzá.
- Mert az a valaki már azt is elfelejtette, hogy melyik dobozban van. Kerestem én, csak nem találtam. - vontam vállat a földön ücsörögve imádott szekrényünk mellett, azt meg inkább nem részletezem, hogy az a nagy keresés annyit takart, a legfelső dobozba belelestem és mivel nem szúrta ki egyből a szemem, hagytam is a rákba.
- Jó az, de azért abból is megárt a sok. Meg én így is egész nap emberek között vagyok. - úgy is olyan a csapat, mint ha tesók lennénk, egy kis család, szóval tényleg felüdülés újabban, ha csak magunk vagyunk. Basszameg, tényleg öregszem…
- Jó, némi költői túlzással. - elkísértem Minnie-t az ikeába, mert úgy is ő vezet, elviseltem amíg nézelődik meg kiválasztja, melyik bútor legyen, segítettem bepakolni a kocsiba, hazavezetett, itthon meg kipakolni, hogy összeszerelhesse… Khm.
Már épp megörülnék az ágyba reggeli gondolatának, és állítanám az ébresztőt, hogy ne aggódjon, felkeltem én, ezen ne múljon, de amikor mondja, hogy mi az egyetlen szóba jöhető opció, inkább a tenyerembe temetem az arcom. Az még fogtömésnek is sovány lenne, nem hogy kibírni vele tízóraiig…
- Lehet, hogy van még egy tesójuk? Ezek a DNS vizsgálós vackok azt hiszem családfa kutatást is szoktak dobni mellé grátisz. Vagy passz, mesélj, ha sikerül kiszedni belőle valamit! - hagyom annyiban a dolgot, mert bár az én oldalamat is fúrja a kíváncsiság, de mégis csak az ő rokonai, nem akarom olyanba ütni az orromat, ami nem rám tartozik. Ha meg mégis, úgy is elmondják, gondolom.
- Igen? Aztabetyár, akkor tényleg nem vacakol. Várjuk szeretettel! Ne felejtsünk el betankolni piákból. - mert bár van itthon, de nem annyi amennyi az ő fogyasztása, meg az se árt ha olyan is akad itthon amiből esetleg én ihatok egy-két pohárnál többet. És a francba, ez azt jelenti, hogy még a vendégszobát is puccba kéne vágni addig. Meg pakolni! Bahh… bár, talán nem fogja zavarni az a pár doboz a sarokban.
- Legyen csaló nap, már a sírás kerülget a csirkétől meg a párolt brokkolitól. Pizza. Családi. Kettő. Legalább. - azon belül is valami magyaros, vagy bármi, ami tocsog a zsírban és a húsban, de NEM csirke. És a paradicsomon, gombán és kukoricán kívül más zöldség a közelében sem fordult meg.
- Ez nem is kérdés, csiga. - felelem elszántan, mint ha pár perce még nem épp az esküvő miatt ment volna a huzavona. Ha azzal vannak is még kérdések, ebből nem engedek, és ha már olyan szép magas labdát kaptam az asszonytól, élek is a lehetőséggel – Tényleg. Nem láttad, hogy a múltkori eső után mennyi van belőle a kertben? - feleltem szemrebbenés nélkül, a teraszajtó felé mutatva. Megint épp ott húzza a csíkot egy nagy, kövér csupaszcsiga a kövön...

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

- Balu nem “kell” házasodni, sőt egyáltalán nem volt kötelező megkérni a kezemet sem. - még a szememet is forgatom kicsit mielőtt folytatnám - Egyszerűen csak azt gondoltam, hogy ez valaminek a kezdete és nem a vége, mert innen most úgy tűnik, hogy részedről le van zárva a projekt. Néha már azt hiszem, hogy ezt is csak azért csináltad mert féltékeny voltál. - kíváncsi lennék, hogy ha Oliver nem csapja úgy a szelet és neki nem ül a féltékenység zöld manója a vállán akkor is megtette volna? Valószínűleg igen, mert ennyire már ismerem, de mi ilyenek vagyunk, ha bele mászunk egy problémába akkor már előássuk a teljes arzenált és nem csak a csatabárdot.
- Ez inkább a rosszban részre gyakorlás. Már majdnem leadtam a plusz kilókat amiket itt szedtem fel amióta a csapattal edzel. - húzom el az orrom bosszankodva. Ha így megy tovább és nyúltápon tengődünk még egy ideig, akkor nem hazudok, csúcsformába kerülök én is, nem csak ő. Mert látom ám, hogy már megint kirajzolódik az összes kocka a hasán mint amikor megismerkedtünk. Jót tesz neki a víz vagy mi.
- Hülyeségnek tartja az ékezetes betűket, szóval majdnem biztos, hogy el fogja rontani már az utcanevet is. Nem tudom hol kell majd összeszednünk. - fel vagyok készülve a legrosszabbra. Mindenesetre mondtam Bo-nak, hogy ha nem jó irányba megy fel az autópályára, csakhamar a semmi közepén találja magát, és akkor forduljon vissza. Ha úgy tűnik, hogy egy átlagos amerikai kisváros szélén jár, akkor már rendben vagyunk. Annak, hogy sikerrel jár és leparkol a ház előtt kisebb az esélye mint annak, hogy Debrecenből hív fel mert eltévedt. Minek azt korábban beismerni, ugyebár.
- Megpróbálom megértetni vele, hogy nem azért nem iszol mert nyuszi lettél hanem mert élve boncol az edződ ha rájön. - úgysem fogja megérteni, de egy próbát megér. Majd valamelyik supermarketben veszek egy rekesz bourbont, hogy ne érje szó a ház elejét, és legyen mit iszogatnia. Hétvégén meg elvisszük Balázs nagyszüleihez aztán majd pálinkázhat amíg csak meg tud állni a lábán.
- Én is a napozás, na hallod…! Bagel előbb tanulna meg a delfinekkel mókázni. - kizárt dolog, hogy valami homokos tengerparti esküvőnk legyen. De ha már ő elmondta a preferenciáit, én is bedobok egy képtelen ötletet - De beszélhetek majd a főnökömmel, hogy lehetne-e a ringen a célegyenesben az esküvő. - az már inkább tetszene, és nem is lenne olyan megterhelő anyagilag mint innen tengerpartot vadászni.
- Rád bárhol és bármikor ha valami diliről van szó. - mosolyodok el én is, mert kár is lenne tagadni, hogy szeretem ezt a tulajdonságát is. Mielőtt még túlságosan is ijesztővé válna egy-egy szituáció, bedob egy rossz viccet és máris jobb az általános hangulat.
- Jó, akkor mindjárt hozom a borsót. Mert “valaki” még mindig nem pakolta ki a dobozból a jégzselét pedig már egy hete is szóltam róla. - én már elraktam a holmim nagyobb részét, csak a most vásárolt bútorokra várt a többi, de Balu dobozai szinte érintetlenek, a jégzselével együtt, aminek rég a hűtőben lenne a helye, a hasonló sérülések esetére. De remélem ebből már tanulni fog, addig is jó lesz most a borsó.
- Na igen, én se vágyok túl sok időre a társaságára, most, hogy végre kettesben vagyunk megint. Hiányzott ez már. - sokat voltunk csak mi ketten, összezárva, így nagyon furcsa volt az az időszak amikor az anyukájánál csöveztünk egy szobába zsúfolódva Bagellel együtt. Jó most így, külön lakásban, kellően távol a rokonaitól ahhoz, hogy kicsit megint kettecskén lehessünk.
- Könnyen? Neked egy ilyen szekrényt beszerezni, összerakni és idáig elcipelni könnyű volt? - oldalba bökném, ha nem épp azt fájlalná. Méghogy könnyű út lenne ez megszabadulni tőle. Ha gyors és egyszerű módszert keresnék, főznék valamit vacsira. Attól még a szomszéd is feldobná a talpát, nem csak mi!
- Ha véletlenül mégis valami miatt korán ébrednénk, ígérem ágyba hozom a reggelit. Neked gyümölcsöt és egy kis natúr joghurtot, nekem meg némi friss péksütit. - felelem ártatlan arccal, mielőtt még elnevetném magam. Képes lennék rá, de mivel épp puncsolok ezerrel, ezért remélem sejti, hogy bizony holnap reggel én is csak azt az ingerszegény nyúltápot rágom mint ő. Ahogy minden reggel mostanság…
- Szerintem valami komoly dologról lehet szó. Pedig sose volt jó pókerarca, de most egy árva nyikkot se hajlandó elmondani előre. Egyedül azzal szólta el magát, hogy a szüleimmel is beszélnie kell előtte, de ezzel se vagyok előrébb, elvégre mivel apa a testvére, gondolom őt is érinti ez a genetikai mizéria. - felteszem, előbb a két testvér beszél egyet, mielőtt beavatnak engem is ebbe a családi titokba vagy tragédiába. Nem tudom melyik lehet a kettő közül.
- Rendben, akkor beszélek vele, hogy jöjjön mielőbb. - bólintok, majd feltápászkodok, hogy ide hozzam neki a borsót a fagyasztóból. Mégse lehet holnapra kék-zöld mindenütt, mert még a végén azért is kikap az edzőtől, hogy minek tologat bútorokat. A hűtőhöz sietek, majd a zöldborsóval felfegyverkezve indulok vissza a hálószoba felé amikor megcsörren a telefonom. Csak emlegetni kellett, a szamár máris telefonvégre került! Csak néhány percig beszélünk, közben egészen megfeledkezek arról, hogy hová indultam és miért, így nem lennék meglepődve, ha Balu már elunta volna a várakozást és magához venné a jeges “fájdalomcsillapítót”.
- Bo a jövő hét végén jönne, már megérkezett a vízuma is. - summázom a hívás során elhangzottakat, miközben csak még jobban összezavarodott bennem a számtalan kérdés. De majd ráérünk ezzel foglalkozni amikor már itt lesz, addig is nem ártana gondoskodni valami vacsoráról, ez a jelen problémája.
- Szóval! Rendelünk pizzát, vagy bedobunk egy szendvicset? Azt ne mondd, hogy ma is párolt zöldség lesz és csirke, mert elsírom magam. Apropó! A nagyid üzent Bálinttal, kérdezi, hogy milyen tésztát készítsen a lagziba a húsleveshez, mert kicsit túltojták magukat a tyúkok és megcsinálná most. - bár hazudnék vagy csak a vérét szívnám, de tényleg ezt üzenték. - Valami csiga meg cérna valami. Ti komolyan csigából csináljátok a tésztát a levesbe vagy ez már megint valami fordítási gikszer? - nem ez lenne az első, hogy Bálint valamit nem jól, vagy épp szó szerint fordít és én alaposan félreértem. Mint amikor mondta, hogy búcsú lesz a faluban, én meg azt hittem valami tömeges kivándorlás, erre kiderült, hogy csak egy fura fesztivál.

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

- Hirtelen? - kerekednek el a szemeim, aztán kicsit visszább veszek a passzív-agresszív megnyilvánulásokból - Már több mint fél éve fityeg egy kavics a kezemen, szerintem valahol jogos, hogy szeretném tudni tervezel-e további lépéseket is tenni vagy érjem be ennyivel. - ja, hát megint nem sikerült visszább venni. Bravo Mitchell, ezzel lassan felléphetnék a cirkuszban! Vagy ha valaki a sarokban ülve nézné a mindennapjainkat, a “hogyan veszítsük el a magyar pasinkat egy utazás alatt” című film forgatókönyve is megszülethetne. Tényleg, miért nem tudom én csak egyszer befogni a számat?! Így volt ez akkor is amikor összeköltöztünk (szeretlek - te tuskó), meg még számos alkalommal azóta. Türelmetlen vagyok, de mindig is az voltam, és ezen egyáltalán nem segít az önbizalomhiány meg az idegen környezet. De gondolom ezt sem érti, hogyan is érthetné? Ő járt-kelt a világban mostanáig, én még az államból se nagyon tettem ki a lábam, nem hogy az országból.
- Nem kell, tényleg. - csóválom meg a fejem. Ha mostanáig nem jutott eszébe még csak pedzegetni se a témát, most sem gondolom, hogy konstruktív lenne a “tervezgetés”. Amúgy sem létkérdés, csak épp nekem jól esne, pláne így idegenben, ha egy kicsit nehezebben léphetne olajra. Nem mintha ilyesmire készülne, de mégis elég nagy bennem a félsz. Mostanában sokat dolgozik, az edzések, meccsek, taktika, utazás… nem tudom, hogy még mindig úgy érzi-e, hogy én vagyok a kisebbik fele. Nincs okom, hogy így érezzek, de itt túl sok időm van gondolkodni.
- Rendben, rendben. Majd suttyomban falatozunk. - csóválom meg a fejem, majd elgondolkodva nyalom meg a szám szélét - Várjunk csak! Azért nem főztél mostanában pörgöldöt meg olyan kis nokini tésztát mert NEKED diétáznod kell? - leesett a tantusz végre. A kis sunyi! Ha ő nem ehet, én se egyek, vagy mi? Rápacsált, mert itt szinte bármelyik étteremben van ilyesmi, igaz távolról sem olyan finom mint amit Balázs készít. De azért a nokini téjiföllel az mindenhol ugyanolyan jó. Velem nem babrál ki, majd valamelyik nap elmegyek egy város széli izébe, csádrába vagy mibe és degeszre tömöm a pocakomat!
- Na igen, van rá esély, hogy alaposan eltévedjen. Szerintem már akkor, ha elvéti az utca nevét vagy az irányítószámot amikor beírja a címet a gps-be. Még mindig azt mondja, hogy nem kell majd kimenni elé a reptérre, és kocsit bérel. Egyszerűen hülye. - vonok vállat. Bo a legjobb esetben marad az országhatáron belül. Ha nem vagyunk ilyen szerencsések akkor két állammal odébb szedhetjük össze az Oktoberfest-en. Nem ismeri ezt a helyet, fogalma sincs, hogy hogyan kell közlekedni, azt hiszi itt is vannak négy-öt sávos utak. Mármint vannak, de az a helyieknek az apokalipszis kapuja. El fog tévedni, de már kinőttem abból, hogy megpróbáljam lebeszélni ha kapitális baromságra készül.
Inkább örülök egy kicsit az új állásomnak, így talán kicsit kevesebbet kattogok majd az esküvőn meg a többi dolgon amikkel a rokonság nyomaszt. Nem csak Balázs rokonsága, de már az enyém is. A szüleim, de még Bo is kérdezget. Jó lesz inkább a munkára koncentrálni, kiváltképp, hogy nagy kedvencem, a Forma 1 közelébe is kerülök így.
- Hm? - pillantok fel megint amikor sorolja a hasfájás elleni csodaszereit. De ki mondta, hogy fáj a hasam?! - Nem, csak egy teát, kösz. - rázom meg a fejem nyomatékosítás kedvéért, majd vissza bújok a levelembe. Ne piszkáljon, épp elfogadok egy zsák pénzt meg egy jó elfoglaltságot a kombinálás helyett.
- jó jó, írásban kérem. Tanuk előtt. - ha tudtam volna, hogy elég felmenteni az IKEA alól azért, hogy ilyesmiket mondjon? Egyszer se kellett volna eljönnie oda velem. De már késő bánat, itt állunk egy dögnehéz szekrénnyel amit egyikünknek sincs kedve a helyére cincálni. Viszont ott sem maradhat ahol most van, szóval jobb ha nekiveselkedünk.
- Az az egy mázlim van, hogy maximum ő lesz csacsi részeg, mert ha jól tudom a diéta mellett neked se nagyon szabad pálinkázni. - sört inni se, de nem fogom összeszidni miatta, gondolom tudja mit csinál. Majd feltételezem vacsira nem eszik rizst, csak a salátát meg csirkemellett, magára vessen. Vagy egy kicsit megszegi az előírt étrendet, nem ez lenne az első. Amúgy se lehet hónapokig ilyen ízetlen kajákon élni.
- Emlékeztetlek, hogy még mindig nem tudok úszni. Biztos, hogy szerinted nekem ez lenne az álomesküvő? - nevetek röviden. Hajóút, szörfözés és búvárkodás. Minden vágyam! Bár már többször is felvettem a fürdőruhámat, és még az uszodába is elmentünk, még mindig úgy úszok mint a fejsze nyél nélkül. Igaz, most már kisebb fröcsköléssel jár ahogy kapálódzok, de ennyi a nagy fejlődés.
- Biztass még, azért remélem nem jelenik meg a közeljövőben. - más se hiányzik. Bár időről időre előjön köztünk a téma, és mindig megállapítjuk, hogy irtó cuki gyerekünk lenne, de ezeknek a beszélgetéseknek általában az a vége, hogy nem állunk rá készen. Nem is vagyunk abban a helyzetben jelenleg.
- Egyáltalán nem volt jobb. Örülök, hogy végre megint azt csinálod amit szeretsz. Tényleg! - próbálom menteni a menthetőt. Elvégre ezért költöztünk ide, hogy neki jó legyen, játszhasson és ne a kanapén üldögéljen. Szó se róla, jobb így, hogy nem frusztrált állandóan. Csak így meg alig látom, és amikor hazajön, akkor is fáradt, és gyakran megesik, hogy nincs kedve semmihez sem. Szó szerint semmihez sem, megeszi a kis párolt zöldségét a csirkével, bedől az ágyba és alszik. Esetleg félálomban tudunk beszélgetni egy kicsit. Oké ez nem túl gyakori, de már többször is előfordult.
Nos, az eldőlésig most is eljutott, igaz, most nem találta el vele az ágyat. Más helyzetben lehet, hogy még nevettem is volna, de jelenleg nincs olyan kedvem. Egyrészt ijesztően nagyot csattant a szekrény a parkettán, másrészt ijesztően nagyot csattant Balu a parkettán. Egyébként tényleg, hogy a fenébe tudta ez a bútorlap tákolmány felborítani, aminek barátok közt is kábé maximum fele akkora a tömege mint neki?
- Szerintem lehet, hogy jobb lenne már most rátenni. Hol fáj? - faggatom tovább. Néhány nap múlva meccse lesz, és nem szívesen állnék oda az edzője elé, hogy bocsi, leamortizáltam az újfiút némi szekrény tologatással. Lehet, hogy ő (is) gondolkodás nélkül vágna bele a medencébe, csak mondjuk nem ugrana utánam.
- Jó, majd elrugdossuk a sarokba. - jó helye lesz annak ott is, kinek hiányzik, hogy kitörje itt a nyakát miatta? Tény, hogy az se jobb ha éjjel botlunk el benne, de ki a fene akar a sötétben mászkálni? Na ugye. Ha lefekszünk aludni akkor alszunk, reggel meg már elég világos van ahhoz, hogy egy ilyen cseppnyi kis tárgyat észrevegyünk.
- Akkor vendégszoba lesz de felfújhatós matraccal, az valószínűleg nem tör az életedre. - adok neki egy puszit, miközben oda vackolom magam mellé a padlóra. Óvatosan karolom át a mellkasát, és bújok fejemmel a vállához, a kedvenc helyemre. - Ne ijesztgess, tisztára frászt kaptam, hogy kinyír itt nekem egy svédszekrény. Mit mondanék a nagyszüleidnek? - próbálom elviccelni a dolgot, miközben még mindig egy kis bűntudattal átitatva fürkészem az arcát. Bagel is kezd lenyugodni, legalábbis már újra álmosan pislog, és nézelődik körbe, hogy hová tudna összegömbölyödni és folytatni a szunyát.
- Biztos az a baj, hogy fáradtak vagyunk, de holnap addig alszunk amíg csak bírjuk szusszal. - nyújtom az orrom egy eszkimó puszira. Ránk fog férni a pihenés is, meg az is, hogy végre nem kell rohangálni semmiért sem. Eddig lakást kerestünk, aztán be kellett bútorozni, rendet rakni. Most jött el az ideje annak, hogy kikapcsolódjunk vagy esetleg kiránduljunk, várost nézzünk és ilyesmi. Ahogy a padlón pihengetek, és a plafont nézem, nem hagy nyugodni egy gondolat.
- Szerinted mi lehet az amiről Bo ennyire beszélni akar velem? Személyesen? Mit talált abban a családfa kutatós tesztben? - kérdezem elgondolkodva, mert tényleg ötletem sincs. Rabszolgatartó ültetvényesek az őseink? Esetleg valami sorozatgyilkos, ne adj isten második világháborús diszidált német katona van a családban? Mi olyan szörnyű amit nem lehet elmondani telefonban, és nem is akarja a levelet továbbítani nekünk? Egy örökletes betegség, vagy a Marsról jöttünk? Fogalmam sincs, de kezd aggasztani a dolog. - Legjobb lesz ha felhívom a bácsikámat és megbeszélem vele, hogy mikor jönne. Tudod, hogy milyen nehezen viselem a titkokat meg a meglepiket. - jobban örültem volna, ha akkor jön amikor már megszoktam az új munkahelyem és mi is belerázódtunk a mindennapokba, de egyrészt szerintem senkinek nem lenne kifogása az ellen ha néhány nap velem jönne a ringre, másrészt meg nem féltem: bemegy a városba, talál egy kocsmát és onnan kell összeszedni este. Vagy felszed valami csajt, mert meg kell hagyni, sármos az ipse, és ha csajokról van szó, egészen kenyérre lehet kenni a modorát is.

Minnie & Balu

 Travel is the healthiest addiction.

- Francokat nem, ismerlek már ennyire. Egyébként is, most mitől ez a rákattanás hirtelen? Megint megkérdezte valaki, hogy mikor lesz már az esküvő? - kérdezek vissza, mert aláírom, amikor két naponta megkapja valakitől, elég irritáló tud lenni a dolog, de na, azért még nem az én fejemet kéne leharapnia! Amúgy is, rokonlátogatóba jöttünk, csak aztán itt ragadtunk, szó sem volt arról, hogy házasodni is itt fogunk, szóval végképp nem értem…
- De tudod mit? A helyére kínlódjuk ezt az istenverte szekrényt, és ha ennyire szeretnéd, akkor leülünk és nekiállunk esküvőt szervezni. - igaz, hogy lövésem sincs, mégis hogy érdemes nekiállni, és az is hét szentség, hogy a nővéremet nem fogom megkérdezni, de hátha Minnie kedvét is sikerül elvenni vele egy időre. Mert ha nem csak egy laza „beugrunk a városházára két tanúval” -féle esküvőt szeretne, akkor bizony akaratlanul is számolhat egy rakás „csajos” programmal, mint ruhapróba, próbavacsorák, próbasmink, fodrász, manikűr, pedikűr, meg tudja a halál, tesóm mi mindenről magyarázott még…
- Nem hogy nem ehetek, gondolnom se szabad rájuk, úgyhogy addig egyetek amíg nem vagyok itthon. - felelem kissé letörten, mert a fél karomat odaadnám valami jó kis kerti szalonnasütögetésért, friss, ropogós héjú fehér kenyérrel… de minek is kínzom magam? Arra még várhatok néhány hónapot, addig is maradnak a sovány húsok meg a párolt zöldségek. Már most herótom van a csirkétől…
- Legalább sikerült feldobnod a napját. Akkor bezzeg nem röhögne ha útba igazítást kéne kérnie és hiába ismeri leírva, kimondva fel se ismerné… - vigyorodok el, mert na, éljenek a csodálatos egyedi betűink, emlékszem, amikor először bemutatkoztam neki, akkor is minimum a homloka közepéig szökött a szemöldöke, hát még amikor látta leírva. Nem hibáztatom, az angolhoz képest tényleg kb. a lehetetlen határát súrolja a magyar nyelv elsajátítása.
- Teát? Beteg vagy? Vagy… - lassítok a lépteimen egy pillanatra a konyha felé menet, miközben gyanakodva mérem végig az asszonyt, nem is annyira leplezve szemügyre véve a hasát. Megint valami vaklárma? Vagy ez most pont, hogy nem vak, hanem tényleg? Ezért nem bír megint leszakadni az istenverte esküvő témáról…?
- Daedalon? Espumisan? Szódabikarbóna? Bubis ásványvíz? - sorolom a gyomorrontás ellen bevetett csodaszereinket, mikor, kinél melyik a hatásos, ha meg ezekből se kér, mindjárt sírva fakadok, esküszöm. Mi a francért kérdezget a plusz szobáról, ha közben meg már úgy is eldőlt, hogy gyerekszoba lesz belőle…? Csak beetetés, hogy legyen vendégszoba?
- Imádlak, mondtam már? - amúgy meg nem is értem, miért kellek én oda egyáltalán… Választani ő választ, nekem szinte oly mindegy, hogy melyik kimondhatatlan nevű ilyen olyan bútort visszük haza, kinézetre úgy is majdnem mind egyforma… Vezetni is ő vezet, összeszerelni is ő szereli össze őket… Ja megvan. Kell valaki aki ki- meg bepakol a kocsiba, meg behordja a házba.
- Oké, oké, csak vicceltem. Ha tényleg eljön idáig, az a legkevesebb, hogy aludhat ágyon. Legalább az esélyt adjuk meg rá, hátha nem a miénkben alszik be csatak részegen. - aztán majd elválik, meddig bírja szuflával.
- Ó tényleg! Pedig még mondtam is, hogy valami hasonlóra egyszer mi is elmehetnénk, már ha nem vagy tengeri beteg a gondolattól is. Apropó, ha már úgy odáig voltál az esküvőért, akár valami Ázsiai trópusi szigetes, két fős esküvőt simán bírnék. Aztán meg megyünk szörfözni, vagy búvárkodni, bármi. - na tessék, egészen be is lelkesedek a gondolattól, rossz szava nem lehet!
- Nem kell azt festeni, megjelenik magától is ha úgy van. - legyintek, a bajt aztán végképp nem kell keresni, megtalál az mindig magának ha arról van szó… viszont a szobára visszatérve, csak kelletlenül grimaszolok egyet a hirtelen jött megjegyzésére.
- Jah, amikor meg egész nap otthon ültem akkor az volt a baj. Az jobb lenne? - nyilván nem, szerintem be is diliznénk mind a ketten, ha még egy-két évet úgy kéne lehúzni, mint amit a Covidos-Olis istencsapása időszakunk alatt… nem nekünk való a munkanélküliség, na, a túl sok fölös energia csak az agyunkra megy, és sajnos nem a jó értelemben.
Ha rajtam múlna, inkább cseverésznék bármiről IS nap végéig, csak ne kelljen már többet ezekkel az ikeás vackokkal kínlódni, de hát nem kívánságműsor, imádott kis rabszolgahajcsárom addig úgy se aludna nyugodtan, amíg nem kerül a helyére a szekrény, aztán meg azt is én hallgathatnám, szóval… hajrá. Talán kissé túl nagy lendülettel is, ugyanis egy perc se telik el, Minnie kis híján kilapítva, én meg a szekrény mellett elterülve fekszek a földön, mert na… nem sűrűn nyomnak le így a földre 2 másodperc alatt, még ha egy szekrénynek sikerült is.
- Aha, minden oké. Egyelőre megvagyok jégzselé nélkül is, de lehet, hogy estig újragondolom még az ajánlatot. - most épp zsibbad-sajog-lüktet a fél oldalam, ahogy földet értem, de meg nem tudnám mondani, hogy mekkora a kár, legalább egy kis idő kell, meg némi mozgás, hogy jobban fel tudjam mérni. Törni nem tört semmim, az tuti.
- Aha, persze, aztán meg este esünk pofára benne, ha épp a konyhába megyünk mert megszomjazunk? Vagy a klotyóra menet… - hát jó, felőlem akár maradhat ahol van – adom be a derekam, szórakozottan megpaskolva az időközben felbukkant Bagel oldalát, őt is biztosítva arról, hogy minden kóser.
- Ó hallod, ha ezt előbb tudom… -csóválom a fejem, hány kört megspórolhattam volna magamnak, de a fenébe is! Nehogy már egy nyamvadt szekrényt nyerje a kört! - Francokat lesz raktár. Ha már kimeccselted a vendégszobát, az lesz, kész, pont. - amúgy se szokásom minden egyes bútort magamra borítani, csak azért, mert ennél az egynél sikerült elbambulni. Bár ahánynál segédkeztem ma meg a napokban… valahol érthető.

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

Érvek és érvek az esküvő ellen, már megint. Nem mintha azzal annyi bajom lett volna mikor a rokonait szerelte le ezekkel, meg az se esett nehezemre, hogy halandzsázzak valamit az én szüleimnek. De más különböző hülye kifogásokat felhozni a rokonságnak és más ha velem csinálja ugyanezt. Csak megforgatom a szemeim erre az egészre.
- Egyszerűbb lenne ha azt mondanád, hogy nem akarsz már elvenni és kész. Nem sértődnék meg. - dehogynem. Tudja jól ő is, de az udvariasság kedvéért hozzátettem. Így, hogy már jónéhány hónapja az ujjamon van a gyűrűje, de sehol egy dátum, vagy, hogy egyáltalán hol, vagy mekkora esküvőt szeretnénk, felvetődött bennem néhány gondolat. Amikor ugyanis megtörtént az a roppant szerencsétlenre sikeredett lánykérés, Balut ette a féltékenység Oliver miatt. Azóta viszont kikerültek ezek a zavaró tényezők a képből, ő újra menő sportoló, gondolom már nem fűti annyira a területjelölési vágy mint akkoriban. Érthető, de ettől még nem kell örülnöm is neki.
Persze lehet, hogy csak kezdem felvenni a helyiek panaszkodó, mindennel elégedetlenkedő stílusát. Elvégre jól megvagyunk, minek változtatni azon ami működik? Igen, ezt sem gondolom komolyan. Mondjuk, ha ez csak a magyaros elégedetlenség, akkor igazából nem is tudna jót tenni. Ha lenne dátum azért, ha nem akkor meg azért. Mint mondtam, ebben világbajnokok, és sajnos én is elég gyorsan tanulok.
- Ez egészen jó hír. Majd Bagellel a reggeli sétán veszünk valami harapnivalót. Nekem, mert te gondolom nem ehetsz fehér lisztes cukros péksütiket ezen a héten se. - mosolyodok el halványan, és mint egy “békejobbot” értelmezheti az apró vérszívást. Mióta megint edz és meccsei vannak, odafigyelünk az étrendjére, és büszke lehet rám, mert én is azt eszem amit ő, nem kínzom az egészségtelen szemétkajákkal miközben ő párolt csirkemellet és brokkolit nyammog. Apropó, ebben a kertvárosban egy árva pizzéria sincs. Arról nem is beszélve, hogy ebben a csepp kis országban senki nem hallott a deep dish pizzáról ami a kedvencem. Itt olaszos, vékony tésztás van, bár Balu szerint az nem is vékony. - Apropó, Bonak elküldtem a címünket, hogy hová továbbítsa a leveleket. Fél órát röhögött a Havasi gyopár utcán, hogy milyen hülyén hangzik. - mert még nem tudja, hogy ez egy szinte általános magyar kifejezés. Legalábbis a régies szavakhoz képest. Már tanulok és próbálkozom, tudok is néhány szót, de bevallom én azt hittem, hogy a pad és a szék az amire ülünk. Balázs nagymamája meg azt mondta üljek a hokedlire vagy a lócára… tíz percig kerestem egy nyereg formájú ülőkét, mert a “ló” volt ebből értelmezhető.
- Néha én is kezdem úgy érezni, hogy túl sok ez a jóból. - ingatom a fejem mosolyogva. Ismerem mint a tenyerem, vagy talán egy kicsit jobban. Ezért sem értem, hogy ennyi hercehurca, világjárvány meg kontinensen átívelő költözésen is túl, miért esne annyira nehezére a nevére venni? Nem mintha annyira vágynék arra a kimondhatatlan, leírhatatlan nevére, ha sértődés lesz belőle ha nem, én megtartom a magamét. De hogy jön most megint ide ez a gondolat? Tényleg túl sokat lógunk a rokonaival, azelőtt egyáltalán nem érdekelt sőt megijesztett a gondolat, hogy valami fehér szoknyás tütübe préseljem magam.
- Hm? - kapom fel a fejem a levél írása közben. - Csak egy jegesteát, kösz. - egyrészt bútor szerelés és tologatás közben legalább az egyikünk legyen józan, hogy ha például Balázs az ujjára vág kalapáccsal legyen aki elfurikáz minket a kórházba. Másrészt… másrészt. Nem tudom, nem érzem úgy, hogy most sört kellene innom, talán a pezsgőzést is kihagyom. Már annyi vaklármán és ételmérgezésen vagyunk túl, hogy nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget, de minek borzolni a pocim kedélyét ha most épp nem morog és kluttyog mint egy elgudult lefolyó?
- Szerintem én még majd visszamegyek pár tároló bigyóért, de nem kell velem jönnöd, boldogulok. - a lakberendezéshez amúgy is annyi érzéke van mint az autószereléshez. Egy szóval: semennyi. Felőle aludhattunk volna a földre tett matracon is, a cuccaink meg lehetnének dobozokban. Illetve az én cuccaim, mert bármibe lefogadom, hogy az ő holmijai úgy mennek majd haza New York-ba, hogy nem tépte fel a ragasztószalagot a kartonokon.
A törölközővel a kezemben az ajtófélfának dőlök néhány másodpercre, ahogy elnézem őt, amint épp a szekrénynek dőlve sörözget. A napjaim többségében frusztrált vagyok és feszült ezen az idegen helyen, távol mindentől és mindenkitől akit valaha ismertem. De ő valahogy kisimult, megint vicceskedik, magabiztosabb, még a vállait is hátrébb húzza - fel se tűnt, hogy otthon szinte már problémák akadtak volna a tartásával, de itt lett igazán megint az a srác akibe beleestem még a rózsaszín varjú odakozmálása közben.
- Nem arról van szó, hogy ne tudna aludni a kanapén, de ha már ilyen messzire eljön a kedvünkért, nem tart semeddig venni valami vendégágyat az üres szobába. Legalább megmaradna egy kicsi privát szféra nekünk is ha nem a nappaliban durmol. - ugye megmondtam, Balázs és a lakberendezés. Két külön univerzum. Szerintem ha egyedül élne akkor tényleg egy ágya lenne (maximum) meg a dobozai amibe a ruháit hányja. - Anyuék? Nem, ők most készülnek arra a hajóútra. Tudod, Ázsia meg valami szigetek… totál rá vannak pörögve, hogy egy hónapig a tengeren lesznek. - egyébként valóban szokatlan a nagybátyám lelkesedése, vagy legalábbis érdeklődése az utazás iránt. Ő az, akiről azt gondoltam, hogy ha nem az élete múlik rajta, el nem hagyná az USA területét. Vagy ennyire hiányzunk neki (ami a cinikus természetét ismerve megint csak roppant furcsa), vagy valami más is van a dolog mögött. Annyit sikerült kiszednem belőle, hogy a néhány hónappal ezelőtti ajándékról van szó. Valami családfa kutatós DNS oldalnak elküldtem mindenkitől, apa, anya, Bo és Balázs meg az én mintáimat elemzésre, de nem tudok róla, hogy lenne már eredmény. Lehet, hogy valami fura ősünk van, amitől megijedt és személyesen mondaná el? A Salemi boszorkányok egyikére bukkant, vagy mi?
- Ne forszírozzuk a dolgot mert nincs kedvem a falra festeni az ördögöt. - bár amennyit a rokonai emlegetik a nem létező gyerekünket, szerintem a gólya amit amúgy szoktunk látni a környéken ide pottyant vagy négyet a hátsó kertbe. Istenemre mondom, remélem a kloákájából érkezik majd a meglepi és nem valami bepólyált sorscsapást hoz a csőrében mert arra végképp nem állok készen.
- Bagel többet van itthon mint te. - jegyzem meg kicsit sem átgondolva, hogy Balu se a haját fonatni jár el otthonról hanem dolgozik. Egyből korrigálok is - Akkor legyen vendég szoba és betesszük oda Bagel cuccait is meg a te dobozaidat is és akkor mindenkinek meglesz a lelki békéje. - miután fordultunk még egy kört az IKEÁ-ban, de ebbe most inkább nem megyek bele. Épp elég most ezt a szekrényt cincálni keresztül a lakáson. Apropó, ahogy beértünk a hálószobába, feltűnik, hogy nem igazán jó irányba haladunk vele, de mire ezt szóvá teszem már késő. Beszorultam.
- Még igen, de… - kezdeném amikor a szekrény kishíján kilapít, így neki támasztom a tenyerem, pont abba az irányba amerre Balázs is billenti és már csak azt látom ahogy megindul pofával előre a padló irányába. Amit nem láttam első rémületemben, hogy a kedves páromat is magával sodorta, pedig hát na. Nem kis darab, és még a medencében sem könnyű kibillenteni az egyensúlyából pedig ott még a lába se ér le.
Kimászok a romok mögül, hogy mellé térdeljek.
- Megvagyok. Biztos jól vagy? - nézem aggodalmasan a fejét, mert nem lennék meglepve ha most beszerezne egy csini púpot. - Van jégzselé a hűtőben, hozzam ide? - végszóra érkezik meg közénk Bagel, gondolom a nagy hangzavar felriasztotta és jött ellenőrizni a terepet. - Szerintem mára hagyjuk abba, ez a vacak már nem árt senkinek. - simogatom meg a vállát egy kicsit, mert nem akármilyen látvány egy ekkora ember amikor épp teljes gőzzel gyorsul a parketta irányába. A bundás is egyetérthet, mert egyből Balu keze alá próbálja befészkelni magát, vadul szaglászva és kíváncsiskodva, hogy hol tudna segíteni.
- Legyen inkább raktár a szobából, ezt inkább nem nézném végig még egyszer. - sóhajtok egyet kicsit már megnyugodva így, hogy semmi komoly baja nem esett egyikünknek sem.

Minnie & Balu

 Travel is the healthiest addiction.

Hát na, mit szépítsünk. Nem is ragozom tovább a dolgot, csak egy vállvonással reagálok arra, hogy mi vagyunk a kiskapu-keresés koronázatlan királyai. Ami viszont az esküvőt illeti, csak egy fáradt sóhajjal reagálok, miközben az agyam szorgosan kattog… kiskapuk, kiskapuk… Szerintem legalább annyira a szívem csücske ez az egész esküvő téma, mint neki a „de mikor jön már a baba”?
- New Yorkban sokkal egyszerűbb lett volna. Tudod, a magyar bürokrácia malmai amilyen döglött lajhár sebességgel őrölnek, arról nem is beszélve, hogy itt sokkal több rokonom él… most tényleg olyan igazi, több száz fős, magyaros lagzit szeretnél? Mert akkor kezdj gyűjteni a malacperselybe. - nézek rá bizonytalanul, mert oké, bulizzunk egy jót, de a gatyánk rámegy a mai árak mellett, az is tuti. Arról nem is beszélve, hogy utána ha visszamegyünk Amerikába, még hitelesíteni is kell a papírokat… Mondjuk így is, úgy is lesz bőven intézni való, akármelyik kontinensen is legyen majd.
Nem akarok felvágni, hogy van még jó pár dolog, amiben nagyon jók vagyunk, nem úgy néz ki, mint aki most vevő lenne az efféle humorra, így csak kissé fásult képpel támasztom azt a drága szekrényt, aminek az elmúlt pár óránkat szenteltük.
- Pékség van a szomszéd utcában. Most jut eszembe, egyik este beszélgettem a szomszéddal, ő mondta. Mondjuk arra már nem emlékszem, melyik szomszéd utcára gondolt pontosan. - ismerem be, de valószínűleg Minnie sem lenne előrébb ezen a téren, ha jobban tudna magyarul se. Pipacs utca? Ibolya? Tulipán? Hóvirág? Emlékszik a franc, csak annyi dereng, hogy valami virág, de hát ebben a városrészben minden utca valami gizgazról van elnevezve…
- Túl jól ismersz. - mosolyodok el ártatlan tekintettel, mint valami ma született bárányka, mert hát no, tényleg így volt, az a több hónapnyi kényszerű eltáv a medencétől kicsit felőrölt, elvégre nem azért akartam vízilabdázó lenni, hogy aztán otthon dögöljek a kanapén, csak mert brit tudósok megállapították… Egyébként is, amennyi klórt belevágnak a medence vízébe, szerintem az emberen kívül nem sok minden él túl benne hosszabb távon, szóval erről ennyit!
- Yay! - örvendezek nem túl látványosan, majd amíg Minnie válaszol az e-mailre, én a konyha felé veszem az irányt – Hozok magamnak egy sört. Te is kérsz? Vagy inkább valami töményebbet? - kérek vissza komolytalanul, de ha mégis igenlő választ adna, nekem se kell kétszer mondani, hátha pár feles után lazábban venné ezt az egész lakberendezős dolgot! Mondjuk maradhatna a szekrény a nappali közepén, csak annyit kéne arrébb tolni, hogy a tv-t normálisan lássuk, Bagel is tudna rohangálni körülötte, és a plusz egy szobánk sorsa is hamarabb eldőlne.
- Hála az égnek! Most jó időre bőven elég volt. - ez van, annyira nem hoz lázba egy bútoráruház sem, de a többiben legalább nem szokott ilyen tömegnyomor lenni, mint az Ikeában. Én hülye, kellett nekem ajánlani, hogy ott mindent be tudunk egy helyen szerezni, mondtam volna valami helyi kis üzletet, ahol minden bútortípusból van 1-2… MAXIMUM! Úgy sem egy életet készülünk itt leélni, szóval nem értem mit kell úgy túlragozni a dolgot.
Amíg az asszony tesz-vesz, törölközőt hoz, hogy bebizonyítsa, ő márpedig jobban tudja, a szekrénynek támaszkodva kortyolgatom a behűtött italomat, csak akkor teszem le a szomszéd asztal szélére, amikor megkapom az első utasítást, már dől is a szekrény egyik, majd másik irányba, hogy újra nekiveselkedjek.
- Mert szerinted Bo nem letojja, hol alszik, néhány pohár pálinka után? Legalábbis biztosan ugyanolyanjót durmolna a kanapé mellett a szőnyegen is, mint egy méregdrága ágyon, vagy épp a kertben a hintaágyon. - közlöm a véleményemet, afelől meg kétségem sincs, hogy ha jön, leisszuk magunkat a sárga földig, mindent IS megkóstoltatok vele, arra mérget vehet! Amúgy meg tök jó fel, hogy meglátogatna minket, bár az én rokonaim lennének ilyen halál lazák!
- Azt mondta, hogy mikor? Jut eszembe, anyudék nem akartak még bejelentkezni? - kérdezek vissza, mert valahol mégis furcsa, hogy a nagybátyja előbb jönne, mint a tulajdon szülei, bár a repjegyárakat elnézve… elég egyet kiperkálni, nemhogy két személyre.
- Oké, lakat a számon, nem kell többet kérned. -veszem a lapot, az esküvő mellett a másik kedvenc témám, nem is gondoltam komolyan.  Sejtem, az meg még egy újabb kör az  Ikeába… Más se hiányzik a boldogsághoz!
- Na nehogy már a kutyának saját játszós szobája lehet, a raktárt meg leszavazod. - vétózom meg én is az ő ötletét, ha raktár nem lehet a szobából, akkor játszós szoba sem, legalábbis nem Bagelnak. Valami billiárd-darts szobával még előbb kiegyeznék, de igazából azt meg bármelyik jobb kocsmában tudunk játszani, szóval nem tudom mennyi értelme lenne beruházni rá. Meg mihez kezdünk vele, ha egyszer visszaköltözünk New Yorkba? Drágán megvesszük, idő hiányában szar pénzért eladjuk, közben meg alig játszunk vele mert melózunk ezerrel… ilyen, és ehhez hasonló gondolatok járnak az eszemben, így elsőre el sem jutnak Minnie szavai a tudatomig, csak tolom a szekrényt, és tolom… amíg hirtelen meg nem akad.
- Uhh, bocsi! Jól vagy? - zökkenek vissza a valóságba, akaratlanul is rossz irányba mozdítva a termetes bútort, megadva a kegyelemdöfést neki, miután kibillen az egyensúlyából, aztán meg már persze hiába kapok utána… na igen, hiába sulykolják az emberbe kiskorától kezdve, hogy hagyd a francba, nyilván a reflexeknek nem olyan könnyű megálljt parancsolni, meglepően könnyen ránt magával a méretes szekrényünk…
- Ó hogy az a jó édes… - ritka pillanatok egyike, amikor valami képes engem elrántani, most azonban repülök mint a győzelmi zászló, nem is azért mert olyan nehéz a szekrény, inkább mert váratlanul ért és könnyen kibillent az egyensúlyomból – szerencsére azonban azon kívül, hogy zakózok egy nagyot a szekrény mellett a földön, meg beszerzek pár zúzódást, nagyobb gond nem történik. Legalábbis a szekrény nem dőlt rám, azt tuti érezném.
- Semmi vészes. - tápászkodok fel ülő helyzetbe, de azért még kicsit szenvedek látványosan – És arra? Egyben vagy? Bocsi, elbambultam kissé. -  ismerem be, bár annyira nem nagy titok, gondolom neki is feltűnt…

Balu & Minnie

Experience is the worst teacher; it gives the test before presenting the lesson.

Ha nem tudnám, hogy mennyire fel tudja rántani magát a legapróbb dolgokon is, biztos tennék egy-két megjegyzést, hogy nem lenne ám ez olyan bonyolult, ha tudná is, hogy mit csinál. Értem én, hogy irodalom meg orosz és tesi szakos tanár, de talán nem hiányzott a suliból az összes matek órán amikor az ábrázoló geometriát vették… ha balra billenti a szekrény egyik sarkát, a szemközti csücsök igen, pont oda fogja szorítani az ujját a falhoz. Sajnálatos, de ez amolyan törvényszerűség, amiről a többség azért tud már ennyi idős korára.
- Oh igen, a kiskapuk, meg a kifogások. Abban jók vagytok. - bólintok nagy egyetértésben - Mint az, hogy fölösleges adminisztratív bonyodalom lett volna itt tartani az esküvőnket ha már úgyis itt vagyunk mi is meg a családod is? Mondd csak, tulajdonképpen melyik adminisztratív nehézséget is sikerült így megúszni? - szívom egy kicsit a vérét, mert amióta megvolt a lánykérés, aztán a kamu karikagyűrűk is lekerültek az ujjainkról, nem különösebben forszírozta a házasság témát. Egyszer a nagyszülei nagyon erőltették a dolgot, hogy lehetne itt egy igazi magyar lagzink, de Balu kitért előle. Nem is értem, minek kért meg, ha most meg nem akar elvenni? Pasik! Ha kettővel bonyolultabban működnének, szerintem már minimum a NASA tudósai kellenének ahhoz, hogy megértse őket bárki is.
- Abban nagyon jók vagytok. - itt mindenki dünnyög. Miért esik, miért nem esik. Süt a nap, nem süt a nap, nagy a gaz a szomszédban, rohadt szomszéd, hogy már megint füvet nyír… lehetetlen nekik jót tenni, ezt már megtanultam. Mondjuk, az is igaz, hogy mióta itt vagyunk, azóta nálam is megugrott a napi panaszkodások száma. Nem teljesen az én hibámból.
Szinte meglep, hogy egyetlen félre fordítása se volt, ne poénkodott és nem is vicceskedett a levél tartalmát illetően. Jár neki a puszi, amit az arcára is biggyesztek némi nyújtózkodás után.
- Szerintem lesz itt mit felfedezni, ha mást nem, akkor legalább azt, hogy merre van egy pékség vagy húsbolt vagy ilyesmi. Nem élhetünk mindig gyorskaján, oda kellene figyelnünk a diétádra is.- nem mondom, hogy tapsolva, de egész jól vettem az akadályt, hogy a kertvárosba száműzött. Azt már nehezebben viseli a pocim, hogy nem főz olyan gyakran valami finomságot, de megértem, hogy az edzések és a meccsek mellett hiányzik ez mint púp a háta közepére. Ha a tesója nem élne a közelben, biztos be is csavarodnék. Mondjuk, szerinte nem a közelben élnek, százötven kilométer itt olyan mintha egy óceán választana el minimum, én meg simán autókázok ennyit egy ebéd kedvéért is. Bár az üzemanyag árak elég húzósak, és az utak minősége is… áh hagyjuk inkább mert még a végén én is nekiállok dünnyögni mint valami ősmagyar menyecske.
- Tudom. Egy meccsért meg még az enyémet is felajánlottad volna az öreg patásnak. - amikor nem mehetett a klóros víz közelébe, olyan volt, mintha levágták volna a lábát. Kedvetlen, szinte már depressziós, túlreagálós, mindenre érzékenyen reagálós. Szorozzuk ezt be kettővel, amikor mindketten otthon rágtuk a kefét, kvázi munka nélkül. Csodálatos volt, köszönöm szépen, nem kérek az élményből még egyszer!
- Vedd úgy, hogy vége a negyednek, és kaptál egy kis pihenőt. - mormolom, miközben már a választ pötyögöm. Én még ilyen türelmetlen, ugyanakkor ennyire halogatós pasit nem láttam, esküszöm! Oké, mostanság sok volt a bútor összeszerelés, de akárhogy is, otthonosabb így a lakás, még ha nem is évekre jöttünk ide. Bár ki tudja, ha szerződést hosszabbítanak vele, vagy tudom is én, mi lesz, még az is lehet, hogy tovább itt leszünk mint bárki gondolta volna. Az normális, ha a gondolattól is összeszorul a gyomrom? Szép meg minden, és kedves a családja, de mégis csak… szóval, ez az ország egy kicsit más (finoman fogalmazva), mint amihez szoktam. Ami nálunk természetes, azért itt vagy hülyén néznek rám, vagy azt hiszik valami sznob dolgot akarok csinálni/venni.
- Ne aggódj, a nagyobb bútorokat már megvettük, egy-két komóddal meg már én is elbírok. - mert azért még van mit venni, elég sok az üres fal és ha már itt tartunk, üres szoba is. De hallva a lelkesedését, inkább hanyagolom a kék-sárga bútorboltot egy időre, amúgy is lesz elég dolgom kipakolni a dobozainkat. Eleve nem értem, hogy ha a cuccaink legjava maradt a lakásomban, akkor mégis mi a túró van a dobozokban, de nem mertem még rákérdezni. Balázs nagymamája például NÉGY nagy dobozt is adott az új lakásba, amiket még ki se bontottunk. Állítása szerint csupa olyan holmi, amire szükségünk lehet. Jó eséllyel konyharuhák és hímzett házi áldás is van köztük.
Elszaladok egy törcsiért (az egyik régebbi, Balázs anyukájától kapott darab a nyertes), majd már térdelek is a szekrény oldalához.
- Döntsd meg légyszi magad felé. - adom az instrukciót, majd miután beillesztettem a törölközőt a helyére, elégedetten biccentek. - Most mehet vissza, és indulás. - ragadom meg a két kilógó csücsköt, és már indulhatunk is, szélsebesen a hálószoba felé. Már amennyire ez lehet szélsebes, ha egy ekkora bútordarabról van szó.
- Raktárnak?? - szalad ezer ráncba a szemöldököm, a rettegett szó hallatán. Még mit ne! Nem lesz itt egy külön szoba Balu kacatjainak, hogy aztán attól kelljen parázni, hogy mikor lepik el egerek a házat!
- Bárki jöhet, az egész családodat szívesen látnám, de ha már itt tartunk, Bo rágja a fülemet, hogy meglátogatna minket mert már hiányzunk neki. Mégse a kanapén aludjon már, ha egyszer lenne szabad szobánk. - vonok vállat, miközben épp a küszöb felett csocsózzuk át a ruhásszekrényt. - Na persze, ha vendégszoba lesz, akkor kell majd még egy látogatást tennünk a kék-sárga pokolba is. - teszem hozzá, épp csak fél szemmel nézve szívem választottjának reakcióját a felvetésemre. Valószínűleg nem boldog tőle.
- Ne emlegesd kérlek a babaszobát, ma még senki se buzerált a babázással, ez maradjon is így. - nem tudom, hogy ez helyi szokás-e (nem), vagy a korunk okán turkál minden rokon és ismerős a méhemben, de kezd idegesíteni a dolog. Legalább napi egyszer, valaki bedobja a kérdést, és már tikkel tőle a szemem. Nem azért, mert ne akarnám, hanem mert ezek távolról sem a legjobb körülmények az ilyesmihez. - Bagel biztosan örülne neki ha lenne egy játszós szobája, de én továbbra is a vendégszobára szavazok. - szusszanok egyet a szekrény mögül, majd körbe pillantok - Balu, ez így nem lesz jó. - jegyzem meg, mert a nagy igyekezetben sikerült szó szerint beszorítani engem a sarokba. - Húzd el, nem tudok kijönni! - noszogatom szóval is, miközben nekifeszülök a termetes bútordarabnak. Meg se moccan, valószínűleg megint valami elakadás lehet a parkettában, és ahogy Balázst ismerem… itt éjszakázok. Aztán mozdul a szekrény, dől felém. - Héé! Ne erre, kilapítasz! - támasztom neki a tenyerem az oldalfalnak, de ekkor már késő: a tákolmány megbillen, és pofával előre megindul a padló felé. Remélem Balázs se akarja megállítani, mert semmi értelme nem lenne, csak jó eséllyel megsérül. Meg azt is remélem, hogy Bagel még a kertben eszetlenkedik, és nem lesz belőle lapos kutya.
- Jól vagy? - teszem fel a nagy csattanást követően az első és legfontosabb kérdést. Kit érdekel, hogy összetört-e vagy se, lényeg, hogy bennünk ne tegyen kárt.