Négy hónap távollét és mindennemű nélkülözés után, különösen minket ismerve és a szokásainkból kiindulva talán nem meglepő, hogy a helyzet oda növi ki magát, ahova. Mindenképp fejlődésnek tudható be, hogy legalább felismerjük a szituáció súlyát, nem ugrunk fejest valamibe, amivel talán veszélybe sodornánk Yanát, mert mindketten belátjuk, hogy nagyon vékony mezsgyén mozgunk és tudjuk, hogy egészen biztosan nem tudnánk uralkodni magunkon. Arra viszont semmilyen szempontból nem állok készen, hogy megálljunk, szóval előkészítek egy olyan megoldást, amivel aztán elérhetem, hogy ne kelljen visszafognia magát. És Dave nem fogja vissza magát. Gyönyörteljes, kéjes ködön át figyelem őt, a kéj rezdüléseit az arcán, a megfeszülő izmait, hallgatom a gyönyör szájából feltörő hangjait és azokat az izgatóan nyers hangokat is, amiket belőlem csal ki hevesen mozgó csípőjével. Folyamatosan bátorítom amellett, hogy igyekszem a lehető legtöbbet növelni számára az élmény intenzitásán, és ő megadja nekünk, amire mindketten vágyunk, olyan hevesen és féktelenül téve magáévá a számat, ahogy azt mindketten nagyon szeretnénk máshol is. Amikor pedig beteljesül, értem és kéjes örömmel fogadom az újabb vágyát, hagyva, hogy szinte megjelöljön, de aztán alaposan letakarítva mindent, amit nekem szánt. Hevesen süllyedő és emelkedő mellkassal figyelem a kéj örvénylését sötéten csillogó szemeiben, ahogy végignézi a takarítást... Amikor azonban hozzám jutnánk el, hirtelen és váratlanul tör rám egy olyan bizonytalanság, ami eddig még nem is igazán jutott eszembe – vagy nem volt tétje, vagy elvették az eszemet az iménti elképesztően forró percek. A józan eszem tudja, hogy nincs mit szégyellni a testemen és nem is igazán erről van szó, hanem arról, hogy fogalmam sincs, Dave szemében változott-e valami. Változik-e valami, mert igazából még nem is látott meztelenül nagy hassal. A bizonytalanság megzavar, azonban amennyire félek attól, hogy többé már nem őrjíti majd meg a testem, annyira félek ezt bevallani is, ezért olcsó kifogásokkal próbálom megkerülni és elodázni a pillanatot, ő viszont nem hagyja. A bizonytalanság még mindig a szemeimben ül, amikor meghallva a válaszát óvatosan felnézek rá, de a félelmeim ellenére sem állok ellen, amikor megfogja a kezem és felhúz álló helyzetbe. Azt is hagyom, hogy kivezessen a hálószobába, és amikor ott a pólóm aljáért nyúl, egy nagyobb nyeléssel emelem fel a kezeimet, hogy meg tudjon szabadítani tőle. A melltartóm azonnal a póló sorsára jut, így szinte meztelenül állok előtte, hevesen dobogó szívvel, mint aki várja az ítéletet, ahogy tekintetét végigvezeti rajtam. Ha nem tört volna rám a semmiből ez a hirtelen félelem, biztosan elnevetném magam azon, hogy a szemei egyszerűen nem jutnak tovább a melleimnél; szinte látom, hogyan próbál újra és újra továbbhaladni, de a tekintete mintha odaragadna. Ekkor már megjelenik az arcomon egy mosoly, mert ez nyilvánvalóan csak jót jelenthet – mondjuk abban nem is kételkedtem, hogy az időközben még tovább növekedett ikrek el fogják nyerni a tetszését, hiszen eddig is imádta őket –, így aztán azt már könnyebben hagyom, hogy leültessen az ágyra, aztán a hátamra is fektessen. Mélyeket lélegezve, elnyílt ajkakkal nézek fel rá, ahogy fölém támaszkodik, ujjaimmal lassan simítok fel az oldalán, kiélvezve a bőre forró érintését, aztán ahogy szabad kezével a mellemre markol, halkan felnyögve feszülök az érintésbe. Te jó ég, mióta vártam már, hogy újra megérintsen... Aztán még közénk is suttogja a választ a kérdésre, amit nem mertem kimondani, de ő kiolvasta belőlem. A tekintete komoly, nekem pedig megrebbennek a szemeim attól, mekkora hatással van rám ez a két szó és az, hogy mondanom sem kellett semmit ahhoz, hogy értse. – Szeretlek – suttogom magunk közé rekedt hangon, míg ujjaim elvesznek a hajában, hogy a szenvedélyes csókot már méltón fogadhassam. A keze közben tovább játszik velem, én pedig már erre is hevesebben reagálok, mert a testemben újult erővel lobban fel az a végtelen sóvárgás, amivel eddig is viseltettem iránta. Ajkai aztán lejjebb költöznek a testemen, és amikor megérzem a fogait a mellemen, felnyögve feszítem meg a hajában maradt ujjaimat, és még a szemeimet is lehunyom egy pillanatra. Zihálva hagyom, hogy elkezdjen módszeresen kóstolgatni, és egészen addig tudok is erre koncentrálni, míg meg nem érzem a kezét a lábaim között. A testem megrándul a kéjtől már csak annyitól is, ahogy a bugyin keresztül megérint, de azt hiszem, ő épp ennek okait tapintotta ki odalent. – Dave... – zihálom a vágytól rekedt, szinte könyörgő hangon. Az általa kiadott elégedett hangtól egész testemben megborzongok, aminek bizonyítékát most főleg az ajkaival érezheti. Valószínűleg elő tudnám adni én is a zuhanyzós mutatványt, mert szerintem ha most benyúlna a fehérnemű alá, körülbelül két mozdulatába telne elérni nálam az első orgazmust, de neki más tervei vannak, mert elenged, hogy teljesen megszabadítson a bugyitól is. Szuszogva, vágytól ködös szemekkel nézek fel rá, amikor viszont látom lejjebb ereszkedni, azonnal nekiállnék aggódni – fogalmam sincs, biztonságos-e térdelnie –, de mielőtt még kiejthetném a nevét a számon ezzel az aggodalommal, megérzem az ajkait és a nyelvét a combom belsején, és az egész egy nyögésbe fullad. Ha az előbb azt hittem, hogy sóvárgok, akkor arra már nem is létezik megfelelő szó, hogy mit élek át most, ahogy a combjaimat tisztogatja le alaposan, megállva a combhajlatnál, ezzel már tényleg az elviselhetetlenség határára feszítve a testemben türelmetlenül lüktető vágyat. Hevesen zihálva markolom meg a takarót, elkínzottan nyögöm a nevét, a következő pillanatban viszont végre megérzem magamon az ajkait és a nyelvét, és még csak meg sem tudom mondani, hogy nem élvezek el azon nyomban. Ívbe feszülő háttal nyögök fel hosszan és hangosan, ujjaimmal olyan erősen szorítva a takarót, mintha apró darabokra akarnám szaggatni. A csípőm ösztönösen mozog ellen minden kényeztető mozdulatnak, és az előbb nem túloztak a testemben tomboló érzések sem: egészen biztos vagyok benne, hogy az első orgazmus rekordidő alatt csap le rám. Hevesen és hosszan élvezek el, a nevét zihálva és nyögve, aztán ez szinte abba sem marad. Elgyengülve nyögdécselek hosszan elnyúlóan, mert az az átkozottul tehetséges nyelve még csak meg sem áll, nekem pedig szinte fennakadnak a szemeim a gyönyörűségtől. Ennyi éhezés után a testem szégyenérzet nélkül fogadja és élvezi ki az isteni kényeztetést; az előző orgazmustól érzékeny testem szinte minden egyes nyelvcsapása hatására gyönyörteljesen rándul össze, a bőrömre kiül a veríték, torkomból pedig hol csak kéjes hangok törnek fel, hol ezekbe vegyülve gördül le ajkaimról a neve vagy egy-egy halk káromkodás. Mire a második orgazmus is végigvág a testemen, ha tudnék még józanul gondolkodni, biztosan eszembe jutna, hogy kész szerencse, amiért a takarót markolom a haja helyett, mert most lehet, hogy károkat is okoznék a puha hajtincsekben. Tényleg csodával ér fel, hogy nem szaggatom szét a szerencsétlen anyagot, de csak azon tudom levezetni azt a gyönyörteljes feszültséget, amit az újabb heves és elsöprő orgazmus okoz a testemben. A szomszédok is elkezdhetnek ismerkedni a hangommal, mert ha akarnám sem tudnám visszafogni a hosszan elnyúló nyögésem intenzitását, mielőtt hevesen zihálva elernyednének egy kicsit az izmaim. Úgy ejtem ki a nevét, mintha imádkoznék hozzá, bár ha továbbra sem mozdul el onnan, akkor talán tényleg így fogok tenni. Mondhatnám, hogy a testem nem bírna többet, de ennek ellenkezőjét éppen ő bizonyította már nagyon sokszor...
You are the voice that calms The storm inside me Castle walls that stand around me All this time my guardian was You You are the light that shines in every tunnel There in the past You’ll be there tomorrow All my life Your love was breaking through
+18
Több, mint négy hónapja vágytam erre, mert mielőtt elmentem, az előtt a haza érkezésem napján veszekedtünk, másnap pedig tovább is álltam. Már akkor is ki voltam éhezve, mert egy hete nem láttam, képzeljük csak el, milyen volt akkor ez a négy hónap... Illetve nem kell elképzelni, megmutatom én Shaynek, hogy mennyire vágytam rá, ő pedig élvezettel ösztönözik többre. Miután ismét elélveztem és végig néztem a takarítását, rajtam a sor, hogy könnyítsek rajta. Nem tudom nem észre venni, hogy bizonytalanná és félénké változik és az sem kerüli el a figyelmemet, magát nézegeti, mintha azon gondolkodna, hogy elég vonzó-e még, vagy sem. Húzni akarja az időt, de én nem akarok neki egy percet sem bizonytalanságokra adni. Felhúzom magammal, aztán a hálóban levetkőztessem. Nem tudom, mi baja van magával. Mármint igen, szokatlan a látvány, de attól még gyönyörű. A bőre puha és selymes, a homokbarna színét még mindig imádom. A haja puha hullámokban omlik a vállaira, és azt is imádom. A hasa nagy, de a mellei is, egyébként pedig karcsú a dereka. Egy szem fölösleg sincs rajta, amitől a kerekded vonalai is inkább a természetanyát, megtestesült termékenység istennőnek tűnik. És nem a willendorfi Vénuszfajtának. Ezt azonnal tudatosítom is benne, illetve csak azután, hogy kényelmesen elhelyeztem az ágyon, hogy utána kedvemre kóstolgathassam és kiélvezhessem azt, amiről lemaradtam. Minden mozdulatomra olyan hevesen reagál, mint ahogy én reagáltam először az ő érintéseire, emiatt pedig bátran teszem, ami eszembe jut és a végén le is siklok a lábai közé. Amikor letérdelek, látom rajta, hogy már szólna, de nem hagyok neki időt rá. A combját kezdem ajkaimmal, nyelvemmel tisztogatni, aztán a másikat, majd mikor már feszülten nyöszörgi a nevemet, megkegyelmezve falom ajkait és kéjgyöngyét. Szinte fél perc alatt elélvez, a lábait igyekszem továbbra is terpeszben tartani, míg ő vonaglik az ágyon. Jó hosszan, ami azt illeti, mert egy pillanatra sem állok meg. Kihasználom, hogy az orgazmustól érzékenyebb és én pont a legérzékenyebb pontján folytatom a kényeztetést. Örömmel hallgatom a hangos nyögéseit és figyelem, ahogy tépi a takarót. Olyan régen vágytam erre, hogy most alig tudok betelni a látvánnyal. Mire észre venném, már újra megfeszülve élvez el, de mivel nem állok meg, szinte nyögve könyörög, vagy... nem is tudom, minek gondoljam a majdnem sikoltások közti hanghordozást. Még így, az utolsóhoz az ujjamat is finoman használom, de csak a mutatót és még csak nem is nyomom be teljesen, épp csak izgatom vele az ajkakat és a kedvenc helyemet is, hogy hamar meglegyen a harmadik élvezés is. Csak ezután engedem el és hagyom pihenni, ajkaimat nyalva, ujjamat a számba véve figyelem, ahogy elernyedve az ágyon piheg. Figyelem őt, és mivel jobbnak látom, ha nem növelem tovább a vérnyomását és Yanára is tekintettel vagyok, már csak levezető csókokkal kelek fel a földről és csókolom végig a testét, míg mellé nem ülök, aztán dőlök. - Erre nagyon régóta vágytam. - sóhajtok fel, mint aki jól lakott, mosolyogva fordítva felé a fejem és fürkészem őt. - Szeretlek. - válaszolom kicsit - nagyon - megkésve a korábbi vallomására, míg felé fordulok és magamhoz ölelve simogatni kezdem őt. - Most már rendbe szedheted magad a fürdőben, ha akarod... - somolygok a feje búbjára, finoman cirógatva hátát a lapockái között.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Nem akarom titkolni és talán egy kicsit már késő is lenne tagadni, mennyire megveszek érte minden értelemben. Az ő élvezetének ugyanúgy élvezem minden percét, mintha csak az enyém lenne, mert a látványa, a hangja, a puszta tudat, hogy ezt váltom ki belőle és ennyire élvez engem, bőven elég ahhoz, hogy én magam is egy kéjtől ködös mentális síkra kerüljek tőle. Épp csak akkor teleportálok vissza hirtelen a valóságba ebből a tudatállapotból, amikor ténylegesen is rám kerülne a sor, én pedig – minden ok nélkül, de – elbizonytalanodom. Nem mintha Dave hagyná. Mondanom sem kell semmit ahhoz, hogy mindent értsen, és miután kedvére lemeztelenített maga előtt, szavakkal és tettekkel is biztosít arról, hogy semmi nem változott. Itt sem. Nem kell győzködnie, egyszerűen csak elhiszem, mert bízom benne, tudom, hogy szeret, és látom rajta a komolyságot... aztán pedig kiérzem minden egyes érintéséből azt, amilyen vágyakozással én érintettem őt, és innen már biztosan tudom, hogy nincs baj. Sőt... Ha akarnám sem tudnám elrejteni előle, milyen hevesen reagál a testem már az első, pihekönnyű érintésekre is, de ahogy ő egyre bátrabbá válik, úgy veszek el én is egyre mélyebbre az érzékek kéjes labirintusában. Mire elégedetté válik a combjaim belsejének tisztaságával, én már szinte félig megőrültem, ezért ahogy nyelve és ajkai először hozzám érnek, igazán, képes lennék azon nyomban el is élvezni. Nem is bírom sokkal több ideig, biztos vagyok benne, hogy én is rekordot döntök, de nincs elég ép és gondolkodásra alkalmas agysejtem ahhoz, hogy számolgassak. Dave persze nem is hagyja, hogy visszatérjek ebből az állapotból: megállás nélkül kényeztet tovább, én pedig kéjes nyögésekkel vonaglok meg erőteljesen újra és újra, ahogy tudatosan kihasználja az érzékenységemet. Így talán nem is csoda, hogy a második orgazmusomért sem kell különösebben megküzdenie; ő is pontosan úgy játszik velem, mint az érzékeim és a vágyaim szakértője, mert az is. Nagyon jól tudja, hol és hogyan tud a leghatásosabban megőrjíteni... és valószínűleg nem kellene meglepődnöm rajta, hogy a második alkalommal sem elégszik még meg. Imaként nyögöm a nevét, ahogy a nyelve tovább táncol a testem legérzékenyebb – és most különösen nagyon érzékeny – pontján, kéjesen vonaglok meg újra és újra, azonban ahelyett, hogy megkönyörülne rajtam, csak egy ujját érzem a testembe hatolni, kiegészítve az érzékeim ellen indított hadjáratot. A fejem a takarónak feszül, lehunyt szemekkel nyögök fel egy káromkodást, ettől a ponttól pedig tényleg nincs menekvés. Még az sem tudatos, ahogy a csípőm önkéntelenül rámozog a nyelve, az ajkai és az ujja alkotta szentháromság játékára, egyszerűen csak nem vagyok többé ura a testem reakcióinak, ahogy a hangomnak sem. A harmadik orgazmus is lecsap rám, a gyönyör szinte kivet a valóságból néhány pillanatra; nem látok és nem is hallok, csak a szomszédoknak tanítom meg tudat alatt Dave nevét és a takaró anyagának szívósságát tesztelem újra a kéj hullámai alatt. Ezúttal lemaradok arról a borzasztóan izgató látványról, ahogy az ajkait és az ujját nyalja, de abból a szempontból ez talán szerencse, hogy így nagyobb eséllyel elégszem meg én is ennyivel. A testem élvezetteljes borzongással fogadja a finom csókokat a bőrömön, de a szemeimet csak akkor vagyok képes kinyitni, amikor érzem a matracot benyomódni a súlya alatt mellettem. Azzal a lusta, szerelmes, kielégült mosollyal nézek fel rá, amit már jól ismerhet, és ahogy mellém dől, még mindig pihegve emelem fel a kezem, hogy megsimogathassam az arcát. – Én is. Erre is... – vallom be egy huncutabb mosollyal, de most nem kezdem el húzni az agyát. Tudom, hogy ennyi kihagyás után ő sem érné be ennyivel, de azt is tudom, miért tesszük mégis. Ugyan nincs semmi ok az aggodalomra, nem érzek semmi diszkomfortot – sőt, amennyi endorfin felszabadult a szervezetemben az imént, Yana nagyon boldog baba lesz –, én is tudom, hogy nem feszegethetjük a határokat. A vallomása újabb boldog, szerelmes mosolyt csal az arcomra, mert hiába tudom, sosem tudnám megunni azt, hogy halljam is. Ahogy magához ölel, már fészkelem is magam a karjai közé, arcomat a mellkasához fúrva hunyom le a szemeimet és veszek mély levegőt, magamba szívva az illatát. Elmosolyodom, mert eszembe jut a kedvence-kedvencem kérdés, ő pedig közben meg is szólal, az előző kifogásomra utalva, és ettől halkan elnevetem magam. – Most már találtam jobb elfoglaltságot, szóval az még ráér – mosolygok a bőrére, aztán oda is csókolok. Még közelebb fúrom az arcomat, mintha csak be akarnék bújni a bőre alá, miközben én is finoman, törődőn kezdem simogatni a hátát, az oldalát. – Nagyon hiányzott már ez – sóhajtok fel, orommal megcirógatva a mellkasa bőrét. Visszafektetem az arcom a helyére, lehunyom a szemem, és csak csendben élvezem a pillanatot, a békét, hogy itt van velem, hogy itt vagyunk... Nem tudnám pontosan megmondani, honnan vagy miért jön az érzés. Talán tényleg csak hirtelen túl sok hormon szabadult fel az egyébként is feldúlt hormonháztartásomban, de hirtelen ezernyi nagyon intenzív érzés rohamoz meg, és hiába jobbára pozitívak, érzem, hogy szúrni kezd a szemem. Még csak nem is vagyok elég gyors, mert mielőtt megpróbálhatnám kipislogni a szememből a könnyeket, azok már úton is vannak, egyenesen Dave mellkasára, és tudom, hogy innen már nem tudom letagadni, mert érzi. Ettől viszont még kétségbe is esek, mert nem akarom megijeszteni, nem akarom, hogy azt higgye, szomorú vagyok, mert pont hogy nagyon boldog vagyok... ennek az érzelmi kavalkádnak pedig az lesz a vége, hogy egyszerre kezdek sírni és nevetni, miközben próbálom letörölni a könnyeimet. – Ne haragudj! Nem tudom, mi van velem, csak annyira boldog vagyok és annyira megkönnyebbültem... szerintem most jön ki rajtam minden... – mormolom hüppögve-nevetve. Inkább bele sem gondolok, hogyan nézhetek most ki, de egyszerűen nem tudom megállítani ezt az... érzelem-rohamot. Azt mondjuk sejtem, hogy közben talán kézenfekvő lenne megosztani vele, mi jár éppen a fejemben, mielőtt még tényleg azt hiszi, baj van. – Nagyon nehéz volt ez a négy hónap, és közben haragudtam rád, mert megbántottál, de magamra még jobban haragudtam, mert én is folyamatosan bántottalak. Aztán egyszer csak nem jelentkeztél, pedig én már előtte is szinte éreztem, hogy valami baj van. És aztán jött a hívás és... nagyon, nagyon féltem, Dave. Most viszont itt vagy, a térdedet leszámítva jól is vagy, és rendben vagyunk, és itt is leszel, és ettől annyira boldog vagyok, hogy úgy érzem, ki tudnék pukkadni, mint egy nagy boldogságbuborék. És nem a hasam miatt! – hadarom el neki nagyjából annak megfelelő össze-visszaságban az érzelmi hullámvasutamat, ahogy az rám tör, a végén pedig nevetve, de még mindig könnyezve temetem a tenyereimbe az arcomat. – Üdvözöllek a hormonháztartásomban... – motyogom a kezeim mögött némileg zavartan a kitörésem miatt.
You are the voice that calms The storm inside me Castle walls that stand around me All this time my guardian was You You are the light that shines in every tunnel There in the past You’ll be there tomorrow All my life Your love was breaking through
Tudom, hogy csak egy időre, de azt hiszem mindketten elmondhatjuk magunkról, hogy kielégítettük egymás és a saját vágyainkat. Egy időre. Azt is tudom, hogy ez a nyugalom nem fog túl sokáig tartani, mert nem engedhettük el magunkat, nem tehettük azt, amit valójában akartunk. Kénytelenek vagyunk viszont ezzel beérni egyelőre. Majd ha Yana megszületik, Shay felépül, és lesz olyan óra - szerencsével több -, amikor csak kettesben vagyunk, akkor majd mindent IS bepótolunk. Ebben százszázalékig biztos vagyok. A harmadik orgazmus után állok csak meg és miután magam is tiszta vagyok, ledőlök mellé. Mosolyogva és elégedetten nézem a kielégült arcán játszó mosolyt és fogadom a simogatást. Ahogy hozzám bújik, átkarolom, és pihegünk, öleljük és simogatjuk egymást, én pedig mosolyogva vallom be sokadjára is, hogy szeretem és erre a szexre szükségünk volt. Aztán viccelődni is kezdek, hogyha akar, most már elmehet fürdeni és rendbe tenni magát, de kis nevetés után közli, hogy most már nincs kedve, mert van jobb elfoglaltsága is. A szagolgatásom, ahogy az imént éreztem. Elmosolyodok a mellkasomra kapott csókra, arra, hogy hozzám furakszik, aztán az orrával simogat. Szorosan magamhoz ölelem - vigyázva a hasára -, és a homlokára csókolok. - Nekem is. Nagyon. - válaszolom, miközben fejét a dobogó szívemnek dönti. Olyan meghitt és békés ez a hangulat, hogy a mosolyt le se lehet vakarni a fejemről. Mintha nem is lett volna fél órája rohamom. Folyamatosan simogatjuk egymást, aztán valami csiklandós éri a bőrömet. Mintha vízcsepp csorogna végig rajta. Letekintek és látom, hogy Shanának könnyes a szeme, mire szinte riadtan könyökölök fel és fordulok felé. - Shay, mi a baj?? - kérdezem aggodalmasan, az arcára simítva. Én csináltam valamit? Mondtam valamit? Fáj valamilye? Nem kellett volna elsőre ennyire durvának lennem! Yana jól van? Mi van, ha be kell vinni a kórházba? Ugye nem indult meg a szülés? Olyan aggodalommal fürkészem őt, meg keresem tekintetemmel a valószínűleg szekrényben fekvő táskát, mintha ugranunk kéne, mert jön a zombi apokalipszis. Aztán Shay sírni ÉS nevetni kezd, úgy hogy egyre értetlenebbül állok a dolgok előtt. Próbálom vigasztalóan simogatni, de azt sem tudom, hogy kell-e. Végül elkezdi elmagyarázni, hogy mi történik vele, én pedig nem igazán értem, de elfogadom, hogy most boldogság miatt sír. Én még nem sírtam emiatt, de nem is számít, nem érek rá ezen filozofálni, mert látom, hogy megint mintha szégyenkezne maga miatt. Legalább is a kezeibe temeti az arcát és azokba mormog. - Shay, minden rendben van... - húzom le finoman a kezét az arcáról és bátorítóan rámosolygok. - Ez egy ilyen időszak. Ne szégyelld, hogy rád törnek az érzelmek. Inkább éld meg őket, mert azt hiszem ezek teszik emlékezetessé a terhességet... engem meg nem zavarnak. Egyáltalán. Oké? - mosolygom rá biztatóan és az ajkára csókolok. - Zuhanyozz le, csináljuk meg a szendvicseket és aztán jöjjünk ide vissza, bújjunk össze és nézzük meg a Shrek 2-t, oké? - javaslom ezzel a tervek folytatását. Ha bele megy, még egy hosszú, szerelmes csókot adok neki a könnyektől sós ajkára, aztán feltápászkodom. A szekrényből keresek magamnak egy tiszta alsót, aztán eszembe jut valami, amitől mosolyogni kezdek magamban. A hálóban várok rá, miközben felveszem az XL-es pólót, ami aztán még rajtam is lóg, pedig megtermett ember vagyok... Aztán egy fújást nyomok rá a kedvenc kölnimből. Várok és amikor kijön, úgy teszek, mint aki véletlenül rossz méretet hozott el. - Hoppá! Hát... azt hiszem a sors úgy akarta, hogy legyen még egy hálóinged! - persze nem tudok teljesen jól színészkedni vele szemben, mert 1: befújtam a pólót, 2: nem tudom elfojtani a mosolygást, nem tudok mérgeset játszani előtte. Persze elvigyorodok, akkor is, ha velem játszva követi a flow-t, akkor is, ha úgy veszi, mint egy ajándékot és ignorálja a F szintű előadást. Bárhogy is, lehúzom magamról a felsőt és gálánsan át is nyújtom neki, hogy magára tudja húzni.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Minket ismerve egyáltalán nem meglepő, hogy egy segítő hátmosásnak induló tevékenységből hogy jutunk dupla és tripla orgazmusokig, de engem ez cseppet sem zavar, és azt hiszem, Davidet sem. Legfeljebb a szomszédokat zavarhatta a hangerőm, de az most legkevésbé sem érdekel. Hülye is lennék panaszkodni, mikor még ezen a világon sem vagyok! A testem hosszan, kellemesen zsibbad és bizsereg Dave alapos munkálkodása nyomán, annyira elveszi az eszem, hogy még aggodalmaskodni is elfelejtek, mikor kinyitom a szemem, pedig az előbb térdelt. Mellém dől, magához ölel, én pedig hozzá bújok és mindketten úgy mosolygunk, mint akik most nyerték meg a lottót - mondjuk én így is érzem magam mellette. Halk, szerelmes vallomásokat suttogunk egymásnak, csókokat osztunk a másiknak és finom simogatással kényeztetjük egymást. A pillanat békés és meghitt, olyasmi, amire nagyon régen vágytam már... de azért arra én sem számítok, hogy ez mit és mekkora vehemenciával hoz ki belőlem. Valóságos érzelmi sokkhatás alá kerülök azok mennyisége miatt, a könnyeim pedig a boldog megkönnyebbüléshez tartoznak, de ez ugye nincs rájuk írva, így Davidre is sikerül a szívbajt hoznom. – Semmi, semmi! – rázom meg a fejem hevesen, kezeim az ő arcomra simító kezeire téve, aztán bocsánatot kérek és megpróbálom megmagyarázni, mi történik, de... nos, eleve egyszerre sírok és nevetek, a magyarazkodásom pedig szerintem egy zavaros összevisszaság lesz a végére. Ettől még zavarba js jövök mindennek a tetejére, mert Dave-nek most van először szerencséje ahhoz, amikor egy kicsit (?) felborul a hormonháztartásom. Elbújok a tenyereim mögé ezzel a vallomással, ő azonban gyengéden lefejti onnan a kezeimet. Még mosolyog is, én pedig még mindig halkan hüppögve, de a boldogságtól csillogó szemekkel nézek fel az ő csodaszép szemeibe és kezdek bólogatni. – Oké – egyezem bele és újra elrejtőzés helyett az ő arcára simítom a tenyereimet az édes csók erejéig. Utána is ott felejtem mondjuk őket, hüvelykeimmel az arcát simogatva hallgatom mosolyogva a további terveket. – Tökéletesen hangzik – bólintok újra, amikor pedig ismét csókért hajol, egyik kezem ujjaival könnyedén a hajába túrok a tarkóján, hogy ezúttal egy kicsit el is húzhassam a csókot. Nem megyünk messzire, de a szerelmes szenvedély bőven átitatja ezt az édes és ragaszkodó érintést. – Szeretlek – mosolygok rá hálásan, szerelemmel, aztán egy utolsó, puha puszi után elengedem. Feltolom magam ülő helyzetbe, aztán felállok és visszasietek a fürdőbe. Gyors és hatékony zuhanyozást csinálok, hogy aztán frissen és illatosan, még törölközőbe csavarva jöjjek elő újra... Majd meg is torpanok a hálóban, homlokráncolva figyelve Dave-et, akin lóg a póló. Márpedig azt nem könnyű elérni, hogy rajta lógjon egy ruha, de akkor...? Aztán, mielőtt még megkérdezhetném, hogy sikerült ennyire benéznie a méretet, megszólal, nekem pedig rögtön helyére kattan a dolog. Vigyorognia sem kellene hozzá, de így végképp. A szemeimben vidámság csillan, a szám sarka is megrándul fölfelé, de aztán egyik kezem úgy emelem az ajkaim elé, mint aki épp (teátrálisan) komoly sokkot él át. – Te szent ég, hogy mik vannak! Most kénytelen leszek én elhordani? – csóválom meg a fejem, még mindig sokkos állapotban. Csak addig bírom, míg gáláns lovag módjára felém nem nyújtja a pólót, amitől időközben meg is szabadult; a szemeim persze nem restek gyorsan magukévá tenni a látványát - ezredjére is -, de a pólót már kuncogva veszem el. Nem is késlekedek, hogy ledobjam a törölközőt az ágyra és magamra húzzam a pólót, mosolyogva simítva le az anyagot a hasamon, ez ugyanis már a legkevésbé sem szorít. És Dave-illata van. – Hmmm, és még az illatod is rajta van! Micsoda véletlen – vigyorgok rá. Tudom, hogy befújta a kölnijével, ezer közül is felismerném ezt az illatot, mert úgy tudnék menni utána, mint Lucifer a csontos marhalábszár után. Odalépek hozzá, aztán lábujjhegyre állva és a nyakát átölelve vonom magamhoz egy csókra. – Köszönöm – suttogom magunk közé szerelmes mosollyal, hiszen egyértelmű, hogy ő tervelte ki gondosan ezt az egészet. Ezután, amint felvett egy jó pólót - ha akart -, megfogom a kezet és az ő tempójában kényelmesen a konyhába sétálok vele. – Sonka vagy szalámi? – állok meg a hűtő előtt. A választól függően pakolok ki mindent a pultra, aztán gyors kuktáskodást szervezek. Meghagyom neki, hogy kenje meg vajjal a kenyérszeleteket, én addig előkészítem, aztán ahogy ő halad, el is kezdem feltenni a hozzávalókat a szeletekre. Most is folyamatosan mosolygok, mert nagyon szeretem a konyhai csapatmunkánkat. Míg sülnek a szendvicsek, a "teákat" is átszűröm, aztán a hálóba viszem őket. Hamarosan már a szendvicsek is a tényérainkon illatoznak, én pedig bezsebelek még egy csókot Dave-től, csak mert szeretnék. – Akkor Shrekre fel! – adom ki a vidám "parancsot". Megragadom a tányérom - ha kell segítség, az övét is -, aztán visszamegyünk a hálóba, ahol bekapcsolva a tévét kikeresem a második filmet is. Utána már csak be kell másznunk a takaró alá, összekuckózni és megenni a finom szendvicseket, miközben elkezdődik a film.
You are the voice that calms The storm inside me Castle walls that stand around me All this time my guardian was You You are the light that shines in every tunnel There in the past You’ll be there tomorrow All my life Your love was breaking through
Hónapok óta most adjuk át magunkat igazán a szenvedélynek, pedig csókokkal már korábban is jeleztük egymás számára, hogy nagyon is szeretnénk többet adni és kapni. Persze, meg volt kötve a kezünk, hiszen a kórházban nem eshettünk csak úgy egymásnak, még ha volt is egy kis idő, míg csak ketten voltunk és sikerült - természetesen - feltüzelnünk egymást. Azok után a mostani alkalom egészen felszabadító volt és elfelejtetett velem minden negatívat, ami miatt eleinte a fürdőbe menekültem. Most viszont kipihenjük a többszörös élvezések okozta fáradalmakat, bár az aggódás felüti bennem a fejét, amikor Shay könnyeit érzékelem. Fogalmam sincs, mi a baj, már megannyi dologra gondolok, hibáztatom magamat, féltem a gyereket, már gondolatban a kórházban járok, aztán közli, hogy igazából ezek örömkönnyek. Nem sírtam még örömből - hacsak azt nem vesszük annak, amikor könnybe lábadt szemekkel nevettem -, de aztán Shay is csak a hormonokra fogja, szégyenkezve. Megint emlékeztetnem kell rá, hogy nem zavar a terhességének egyik aspektusa sem: se a nagy pocak, se a hormonok okozta furcsa hangulatváltozások. Nem kell sokat küzdenem azért, hogy elhiggye, csak csókot váltunk és az arcom simogatva elfogadja, hogy tényleg így van. Ezután megismétlem az ő terveit, de hozzáteszem, hogy előtte akkor tegye rendbe magát, hogy úgy bújhassunk az ágyba, hogy már ki se kelljen belőle mászni. - Én is téged. - mosolygom rá egy újabb csók után, aztán elengedem, hogy mehessen. Míg ő letusol, addig én kerítek egy alsót és megtervezem az ajándék átadásának hogyanját. Magamra öltöm és befújom a pólót, így amikor kilép, egy komolytalan próbálkozással játszom el, hogy véletlenül sikerült ezt a méretet venni. Persze Shay csatlakozik is, a szája elé kapja a kezét, aztán jön is a kérdés, hogy akkor ezt kénytelen lesz most ő hordani... - Úgy bizony! - adom át neki elégedetten, és figyelem, ahogy magára húzza - miután levette rólam a szemeit. Az illatra reagálva úgy teszek, mint aki teljesen clueless, felvont vállakkal emelem meg a kezeim. - Hát tudod, felvettem, biztos csak azért. - terelek viccként, míg közelebb lép. Átölelem, lehajolok hozzá, hogy ne kelljen túl sokat pipiskednie, aztán viszonzom a csókot. Rámosolyogva rázom meg a fejem. - Nem kell. A mosolyodért megéri. - simogatom meg az arcát, aztán elengedve őt megyek is vele a konyhába. Nem veszek magamra másik pólót, mert egyébként meleg van, ezt is csak azért húztam fel, hogy oda tudjam neki adni. - Szalámis! - csillan fel a szemem a kérdésre. Segítek neki a pultra pakolni: szalámi, vaj, sajt, paradicsom kerül elő. Amíg ő felvágja a kenyeret, addig én megkenem azokat vajjal. Aztán amikor elkezdi rájuk tenni az előre szeletelt szalámit, vágok sajtot, amiket ő tesz rá. Amíg elő melegítem a szendvicssütőt, felvágja a paradicsomot, amiket aztán közösen rakunk a szendvicsekre, szemem sarkából pedig néha Shayre nézek. Én is mosolygok, részben a jó hangulaton, részben azon, hogy ő mosolyog. Néha "véletlenül" neki lökődik a csípőm az övének, amikor rá akarja tenni a paradicsomot a szendvicsre, ezzel elvétve a célt. Az ajkamba harapva fojtom el a vigyorom és várom, hogy visszakapjam. Amint készen vannak a tornyok, előkészítek három tányért: egy szervírozót és kettő kisebbet, amin majd a saját szendvicseinket esszük. Elkezdem sütni a szendvicseket, ő pedig a teákat csinálja meg. Persze a pult sarkán egy fekete, húsos árnyék is megjelenik, és mintha véletlenül leesett volna neki egy-két szelet szalámi. Amint kész van mindegyik szendó, szalvétát keresek elő, meg egy tálcát, aztán egy csókváltás után mosolyogva bólintok az ismételt "Shrekre fel!" felkiáltásra. A hálóban elhelyezkedünk, magunk közé teszem a tálcát a szendvicsestányérral, aztán Shay elindítja a filmet és már veszek is a saját tányéromra egy szendvicset. Igyekszem nem falni, de hát Shana is megmondta már, hogy ebben igen csak hasonlítunk egymásra Luciferrel... Aki természetesen az ágyra tett fejjel, kerek szemekkel bámulja ki a kezünkből és a szánkból a kaját. Én ignorálom, mert tőlem már így is kapott kis falatkákat, de úgy is tudom, hogy a fő célpontja nem is én vagyok, hiszen Shay oldalán üldögél várakozóan. A filmet ezúttal végig tudom nézni és csak addig szakítom meg a nézését, amíg nem hozok be a tea után még inni magunknak egy üveg vizet. Nekem például kell is a fájdalomcsillapító miatt, amiből beveszek egyet éjszakára. Amikor befejeztük a filmet és megettünk mindent, elveszem Shay kezéből a tányért és összepakolom őket. - Te csak maradj. - nyomok csókot a fejére, aztán kiviszem a mosogatóhoz az egészet. Most nem mosogatok el, majd holnap. Miután visszamegyek a hálóba, még nem bújok be egyből az ágyba, hanem elmegyek mosdóra, aztán kézmosás után még kutakodok egy kicsit. Végül Shay testápolójával a kezemben sétálok ki a hálóba. - Na mutassa a virgácsait! - mosolygom rá, az ágy végébe ülve, hogy a lábait az ölembe tudjam majd venni.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Nem tudnék is nem akarnék választani, mi esik jobban, a békés összebújás, vagy mindaz, ami odáig vezetett. Mindkettőre nagy szükségünk volt már. Amilyen lelkesedéssel, örömmel és élvezettel adtam neki és fogadtam azt, amit ő adott nekem – mindkettőnk részéről többszörösen –, olyan elánnal bújok hozzá, amikor mellém fekve magához ölel. Leírhatatlan boldogságot érzek, miközben átjár az a mélységes megkönnyebbülés, amit mintha csak most dolgoznék fel igazán, hogy körbevesz az illata, a teste melege, és az ölelő karjai. Ez a megkönnyebbülés mondjuk olyan intenzitású érzelmekbe csap át, amiken nem is tudok uralkodni és Davidre és ráhozok egy kisebb szívrohamot az arckifejezése alapján, de megpróbálom neki – kissé zavarosan – elmondani, hogy épp mi az a káosz, ami a fejemben kavarog. Nevetek és sírok, mert így jön ki rajtam a boldogság és a megkönnyebbülés, aztán amikor rájövök, hogy Dave-nek még ebben sem volt része, egy kicsit zavarba is jövök miatta. Szegénynek így is van elég baja, én meg még ijesztgetem is... Ő persze nem hagyja, hogy sokáig gondolkozzak ezen. Nem vonom kétségbe a megnyugtató szavak igazságtartalmát, csak mosolygok, újabb adag – de már emészthető mennyiségű – megkönnyebbüléssel simogatom az arcát és élvezem a csókjait. Boldogan dobbanó szívvel hallgatom, ahogy ismét azt mondja, ő is szeret, és bár legszívesebben beleragadnék az ölelésébe, elindulok zuhanyozni – pont azért, hogy utána tényleg a karjaiba ragadhassak. Egy alapos, de gyors zuhanyozást követően megtörölközök, majd még a törölközőbe csavarva torpanok meg a meglepő látványra a háló küszöbén. A Dave testén látványosan lógó póló azonban rögtön magyarázatra lel, ahogy megszólal, én pedig a bollywoodi drámákba is beillő alakítást nem nevetéssel jutalmazom, hanem azzal, hogy magam is beszállok. Meglepetést mímelek, és amikor átadja nekem a pólót és én felvéve megérzem rajta az illatát, azt egy újabb rejtélynek könyvelem el. Kuncogni kezdek a magától értetődő magyarázaton, de közben bólogatok is. – Milyen igaz! – helyeselek, miközben odasétálok hozzá. A karjai körém fonódnak, ahogy átölelem, és lejjebb is hajol, így sokkal hamarabb és könnyebben meg tudom csókolni, hálásan és szerelmesen. Pontosan tudom, hogy ezt miért csinálta, a mellkasom pedig megtelik melegséggel az apró, de annál szebb figyelmessége miatt. Szavakkal is megköszönöm neki, de ő csak elhessegeti a dolgot; boldog mosollyal dörgölöm finoman az arcom a simogató kezéhez, aztán bele is csókolok a tenyerébe, mielőtt elengedném, hogy mehessünk a konyhába. A ház ura szalámit kíván, így hát az kerül a kenyér és a többi hozzávaló mellé. Tökéletes összhangban dolgozunk össze ismét a konyhában, párhuzamosítva a feladatokat, néhányat pedig együtt csinálva végig. Az arcomra ragad az a bugyuta kis mosoly; nem tudok nem mosolyogni, mert minden egyes ilyen pillanat borzasztóan hiányzik és nagyon boldog vagyok, ráadásul akárhányszor lopva rápillantok, rajta is ugyanezt látom, amitől még boldogabbá válok. Aztán az is kiderül, hogy vicceskedős kedvében van, ugyanis éppen rátennék egy-egy szelet paradicsomot a következő szendvicsre, amikor ő beveti a csípő-lökést, én pedig kissé odébb billenek a pult mentén, a paradicsomok a szendvics helyett kis híján Lucifernek dobva le a pult mögé. Felháborodást színlelve szusszanok fel és nyílnak el az ajkaim, de persze látszik, hogy alig tudom elfojtani a nevetésemet. Persze ő is az ajkát harapdálja, de a bosszúm nem is várat sokat magára: amikor ő pakolná a következő szelet paradicsomokat, hátulról megragadom az alkarjait és elkezdem rázni a kezeit. – Földrengésben is tudsz paradicsomot pakolni?? – kérdezem kihívóan, de már a kérdés közben elnevetve magam. Folytatjuk egymással ezt a vidám kis játszadozást, míg oda nem jutunk, hogy minden szendvics sütésre készen áll. A sütést jobbára Dave-re bízom, én a teákkal foglalkozom először – de csak miután loptam egy puszit a nyakáról, hátulról támadva –, aztán amikor azok már a hálóban vannak, visszatérek segíteni neki. Tálcára és tányérra pakolunk, megmutatom Dave-nek, mi hol van a konyhaszekrényekben, ami kell, aztán megcélozzuk a hálót. Elhelyezkedünk, elindítom a filmet, aztán már tényleg nincs más dolgunk, mint enni és a Shrek 2-n nevetni. Dave persze több szendvicset eszik meg, mint én, de ez így is van rendjén, a végére már így is úgy érzem, hogy kidurranok – de így legalább van okom odaadni a maradék fél szendvicsemet Lucifernek, aki addigra már képes lett volna eláztatni a lepedőt a nyálával. Miután mindent megettünk, egy kicsit megállítom a filmet, amíg Dave hoz vizet, és addig sunyi módon eltüntetem a tálcát magunk közül, hogy közelebb tudjak bújni hozzá és ne legyen köztünk akadály. A film végeztével már tápászkodnék is fel, de Dave gyorsabb: elveszi tőlem az én tányéromat is. – Köszönöm – mosolygok fel rá, odahúzva magamhoz egy gyors rendes csókra is. Míg ő kiviszi a tányérokat és a bögréket, én iszok még vizet, aztán már megyek is pisilni; eddig is csak azért nem szaladtam, mert Yana ezúttal nem a hólyagomon táncolt. A mosdóról visszajövet én már bújok is be az ágyba, alig várva a pillanatot, amikor végre újra összebújva készülhetünk az alváshoz. Dave is megy még egy kört a mosdóban, aztán viszont... a testápolómmal jön vissza? Némi meglepetéssel figyelem, ahogy nem is bújik be mellém, hanem leül az oldalamra, az ágy végébe, de ahogy megszólal, rögtön eszembe jut az ígérete. Felcsillanó szemekkel kezdek kuncogni, és már húzom is félre a takarót, hogy ki tudjam dugni alóla a lábaimat és az ölébe pakolhassam őket. – Azt mondod, tényleg ennyire jól házasodtam?! – incselkedek vele vidáman. Nem mintha egyébként nem igazolná ezt tényleg azzal, ha nekiáll masszírozni a lábaimat; ma azért elég sokat szaladgáltunk és járkáltunk, így jócskán elfáradt mindkét lábfejem, de ezt csak most érzem igazán, ahogy átnyomkodja a talpaimat. Lehunyt szemekkel nyögök fel a gyönyörűségtől és még a hideg is kiráz. – Na jó, tényleg megtartalak... – évődök vele tovább, de ezt már lehunyt szemekkel, szinte nyammogva teszem, szégyentelenül élvezve a kényeztetést. Néha nagyobb, elégedett szusszanásokkal vagy kis nyögésekkel fejezem ki, ha valami különösen nagyon jól esik, és ha épp csiklandós pontra tapint rá, akkor előfordul, hogy kuncogva megpróbálom visszaszerezni tőle a lábaimat. Alaposan kiélvezem a kiadós masszázst, és amikor véget ér, odahúzom magamhoz, hogy legalább olyan alaposan csókoljam meg, hosszan és hálásan, ahogy azt ez után megérdemli. Miután ő is befeküdt mellém az ágyba, szinte izgatottan fészkelem magam oda hozzá, olyan mosollyal kucorodva be az ölelő karjai közé, mint aki épp a világ legszebb helyére érkezett meg. Mondjuk így is van. Szusszanva bújok oda egy kicsit a nyakához, magamhoz ölelve, finoman simogatva őt, apró csókokat szórva el a bőrén ott, ahol épp érem: a nyakán, a vállán, az állán, a mellkasán. – Esküszöm, most nem fogom elsírni magam, de nagyon boldog vagyok. Nagyon hiányoztál – vallom be neki halkan suttogva a bőrére. Felemelem a fejem, hogy oda tudjam húzni magamhoz egy finom, lágy, de hosszúra nyúló csókra. Ezt is ugyanannyira ki akarom élvezni, mint az összes másik pillanatot. Miután elengedjük egymást, mosolyogva simogatom meg az arcát, aztán lejjebb pillantok és megsimogatom a hasam. – Szeretnél mesélni Yanának? – nézek vissza Dave-re csillogó szemekkel. Nem csak azért, mert én is szeretem, amikor mesél, hanem ezért is, mert ez lenne az első igazi alkalom, amikor közvetlenül mesélhet neki, nem csak a telefonon keresztül, kihangosítva. Így még érezheti is közben Yana mocorgását, helyezkedését, aztán azt is, ahogyan megnyugszik a hangja hatására.
You are the voice that calms The storm inside me Castle walls that stand around me All this time my guardian was You You are the light that shines in every tunnel There in the past You’ll be there tomorrow All my life Your love was breaking through
A csodálatos megkönnyebbülés és ölelés session után előkészítem az ajándékom, amit átadok a lehető legrosszabb drámai előadással, amibe egyébként Shay is csatlakozik. Miután kiviccelődtük magunkat és felöltötte a pólómat, csókot váltunk és megyünk a konyhába. Most már igazából minden tekintetben jó kedvem van, így a szendvicsek megcsinálása közben bele kezdek egy kis játékba. Csípővel meglököm őt, mikor rakná a paradicsomot, így majdnem el is dobja azt. Látom rajta a játékos felháborodást és sejtem, hogy ez bosszút is kíván, de arra, azért nem számítok, hogy egyenesen megragadja majd a kezem és rángatni kezdi. A pariszelet belseje ki esik a pultra, a szendvicset is ellököm a tányéron a kezemmel, míg tart a "földrengés", de én csak olyan hangosan felnevetek, hogy Luci egy pillanatra össze is rezzen. - Ha hamarosan nem lesz vége a földrengésnek, kénytelen leszek az asztal alá bújtatni téged! - mosolygom rá szintén kihívással, de nem tennék ilyet valójában. Élvezem, hogy csókot kapok hátulról, hogy serénykedünk és az egész annyira idilli, hogy folyamatosan csak mosolygok. Miután készen vannak a szendvicsek, megyünk is a fekete kíséretünkkel a hálóba, ahol aztán elhelyezkedünk és miközben nézni kezdjük a filmet, isszuk a főzetet és esszük a szendvicseket. Néhányszor Shayre nézek, hogy ő is élvezi-e a filmet, aztán még Lucifernek is jut egy-két falat, mikor a szendvicssarkot megkapja. Hozok vizet, kapok csókot, mire mosolyogva viszem ki a tányérokat, aztán Shay után én is elmegyek mosdóra. Most egész jól járkálok, hat a fájdalomcsillapító. Miután megmostam a kezem, megkeresem a testápolóját, aztán felajánlom szolgálataim, mint ahogy azt ígértem is. Azon nevetek egy kicsit, ahogy felcsillan a szeme és rekordidő alatt bújnak elő a takaró alól a lábai az ölembe. - Inkább én házasodtam jól. - mosolygom vissza rá, miközben nyomok a kezembe egy kis krémet. Eloszlatom és megmelegítem a kezemen, aztán elkezdem masszírozni és gyúrni a lábát. - Nem mintha sok választásod lenne, mert addig ülnék a küszöbön, amíg meg nem tartasz! - vigyorgok a szavaira. Persze egyszerre csak egy lábát masszírozom az alaposság jegyében, de mindkettőt végig gyúrom és hangok alapján tudom, hogy mi az, ami különöseb jó, szóval azt ki is tartom, a csikis részeken meg a bokájánál fogva húzom vissza a lábát egy kis nevetéssel. Amikor mindkét lába beitta a krémet és már szinte a szája sarkából csorog a nyál, akkor hagyom csak abba. Kuncogva bújok be mellé az ágyba és csókolózunk hosszan, ez pedig szerintem tökéletes fizetési eszköz is ezután a szolgáltatás után. Miután elhelyezkedünk, hozzám bújik, én pedig a fejére hajtom a sajátomat. Az ígéretére és a pusziözönre halkan elnevetem magamat. - Nem baj, ha sírsz, ha tudom, miért teszed. - mosolygok magam elé, aztán a feje búbjára csókolok. - Te is hiányoztál. - dörmögöm oda. Aztán már jön is a felajánlás, nekem pedig felcsillan a szemem. - Hát persze! - mondom lelkesen. Hagyom, hogy kényelmesen elhelyezkedjen, meg én is úgy, hogy átkarolom őt, a másik kezemmel pedig a pocakját tudom simogatni. Aztán most, végre személyesen is elkezdek mesélni nekik. Igazából akkor sem fejezem be a mesét, mikor Shay már nyugodtan szuszog a vállamon, hanem kitartok addig, amíg az én szemeim leragadnak, akár csak a telefonos mesélések alkalmával. Éjjel csak akkor kelek fel félálomban kicsit, míg elhelyezkedünk és nagykifliként átölelhetem őt hátulról. Utána teljesen elragadnak ismét az álmok. Nyugodt reggellel kelek. Illetve hajnalban, de pont úgy, mint mikor minden rendben volt. Nem jelennek meg a rémálmok, csak a térdem fáj istentelenül. Elmosolyodva bújok bele a fekete loknikba és behunyva a szemem relaxálok még az ölelésben, Yanát és őt simogatva. Miután kicsit még rápihenek az ébredésre, óvatosan felkelek, hogy ne ébredjenek fel a hölgyek. Kibicegek a járókerettel mankóval. Beveszem a reggeli fájdalomcsillapítót, megetetem pajtit, elmosogatom a tegnapi romokat, aztán neki állok reggelit csinálni. Mindig is sajnáltam, hogy nem tudtam ott lenni Shay mellett és elkényeztetni őt, mikor egyre nagyobb lett a hasa, pedig sok dologban korlátozott már és biztosan sokkal jobban is fárad ki. Egy mosolygós tükörtojást csinálok neki, bár az egyik szeme, avagy sárgája elfolyik, de nem baj. A szája két bacon és zöldség a haja. Ivólevet is töltök, aztán tálcára teszem, mert azzal legalább félkézbe véve mindet egyszerre be tudom vinni hozzá még úgy is, hogy a másik kezemmel a mankóra támaszkodom. Leteszem az éjjeliszekrényre teszem a tálcát és mellé ülök. - Jó reggelt! - ébresztgetem finoman, óvatosan simogatva és oda hajolva puszilva az arcát. Most már tényleg reggel van, annyi idő elment a készülődéssel, meg mindennel. - Vár minket a mama-baba bolt. - suttogom két óvatos puszi között az arcára.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Nem szándékosan csinálok érzelmi hullámvasutat az esténkből, de egy kicsit azért sikerül. Dave szerencsére nem veszi zokon, sőt, a kezdeti ijedtség után biztosít arról, hogy neki ezzel sincs semmi baja. Zuhanyzás után már ő az, aki meglep a véletlenül túl nagy pólójával, aztán hamar a konyhában találjuk magunkat. A konyhapult mellett összedolgozva visszatér az az idill, ami mindig is jellemző volt ránk itt (is), a mosoly pedig ennek megfelelően ragad az arcunkra... aztán Dave még játszadozni is kezd. Persze a kis akciója bosszút ígér, még ha nem is azt, amire számított – nem a lökdösődést adom neki vissza, hanem földrengést csinálok. Olyan hangosan neveti el magát, hogy esküszöm, fel akarom venni a hangot a telefonommal és beállítani csengőhangnak. Nem is tudok nem vigyorogni, és még csak nem is a kialakuló némi káoszon, hanem ezen a hangon, amiért felégetném a fél világot, hogy újra halljam. – De csak akkor megyek, ha te is odabújsz velem! Mondjuk akkor Luci fényesre nyalja a fülünket... – kuncogok tovább. A "földrengés" aztán véget ér ugyan, a vidámságunk és a mosolyunk viszont kitart a szendvicsek befejezése, aztán pedig a filmnézés alatt is. Evés és filmezés közben néha összemosolygok Dave-vel, amikor rajtakapom, hogy engem néz, és egyszer-kétszer oda is hajolok hozzá egy apró kis csókért, csak mert élvezem, hogy megtehetem. A film után David nem hagyja, hogy bármit is csináljak, amit mosolyogva eltűrök, és csak a mosdóba megyek ki. Alvásra készen már várom, hogy ő is bebújjon mellém, de ehelyett felajánlja az elmaradt lábmasszázsomat, aminek jelenleg a gondolata is felér egy fél orgazmussal. A kedveskedésemre persze csak rákontrázik, amivel megmosolyogtat, de aztán elkezdi a varázslást az egyik lábamon, és én már hunyom is le a szemeimet a gyönyörtől. Persze amikor újra vicceskedve kezdek bókolni, megint van egy frappáns válasza, amin el is nevetem magam, mert látom magam előtt, ahogy a küszöbön ülve néz rám a hatalmas, kék szemeivel, Lucifert is megszégyenítő könyörgő kiskutya-tekintettel. – Annak nehéz lett volna ellenállni – kuncogok tovább. Ezután már tényleg nincs más dolgom, mint kiélvezni a kényeztetést, márpedig ez a kényeztetés nagyon alapos, mert minden különösen jóleső mozdulatsort kétszer olyan hosszan csinál. Persze néha csikiz is, de szerencsére nem hagyja, hogy elhúzzam a lábaimat. Mire végez, nekem már szinte folyik a nyál a számból, és amikor látom, őt ez milyen boldoggá és elegédetté teszi, nem vagyok rest nagyon alaposan és hosszan megcsókolni hálám jeléül. Összebújunk, én pedig olyan szorosan kucorodok hozzá, amennyire csak tudok és a hasam engedi. Csókolom, ahol érem, egymilliomodjára is elmondom neki, mennyire hiányzott, és egyszerűen csak élvezem ezeket a pillanatokat. Még mindig hihetetlen egy kicsit, hogy itt van, pedig itt van. Mosolyogva simogatom meg a nyakát az orrommal, aztán csak azért húzódok kicsit el tőle, hogy rá tudjak kérdezni a mesélésre. Halkan, boldogan elnevetem magam azon, milyen lelkessé válik, aztán ismét helyezkedünk egy kicsit együtt. Most oldalasabban bújok az ölelésébe, a fejemet a vállára hajtom, kezemet pedig a hasam aljához simítom, hogy én is tudjam érezni Yanát, míg Dave simogatni kezdi mesélés közben. Nem tudok nem mosolyogni, mert nagyon vágytam már erre a pillanatra is. Yana is izgatottá válik, hiszen már ismerte ezt a kis szertartást, de most plusz egy meleg tenyeret érez a hasamon keresztül, ráadásul Dave hangját is közvetlenül hallhatja. Érzem, hogy oda is helyezkedik Dave tenyeréhez, aztán mindketten csak a kellemes, megnyugtató baritonját hallgatjuk, míg lassan el nem ringat minket. Én észre sem veszem, mikor alszom el, csak abban vagyok biztos, hogy ennyire békésen és nyugodtan még akkor sem merültem álomba, mikor telefonon beszéltünk az elmúlt éjszakákon. Ez annál sokkal több és jobb. Amikor már kényelmetlenné válik a félig háton fekvés, félálomban helyezkedek egy kicsit, és ahogy az oldalamra fekszem, már érzem is a nagy, meleg testet a hátamhoz simulni és az óvón ölelő karokat magam körül. Elégedett szusszanással fészkelődöm hozzá szorosan, aztán már alszom is tovább.
Álmosan hümmögve kezdek mocorgni az ágyban, de az arcomra már így is ráragad egy mosoly, mert a legédesebb hang suttog nekem kedvesen, a legkellemesebb simogatások és puszik érik a bőröm, a legfinomabb illatot érzem, és mellette még valami nagyon finomat. Még mindig csukott szemekkel szusszanok egyet, nyújtózom egy kicsit, egyik kezemmel vakon kinyúlok, ujjaimmal megtalálva az ismerős arcot a fejemnél és végigsimítva rajta. Résnyire nyitom a szemeimet, a mosolyom pedig kiszélesedik. – Hello, szépfiú – mormolom mosolyogva a csillogó kék szemeket figyelve. – Mmm, mi ez az illat? – motyogom tovább, de egyelőre nem engedem el Dave-et, mert élvezem, hogy itt van. Újra becsukom a szemem orrommal az arcához dörgölőzve... Aztán hirtelen kipattan a szemem. A másik kezemet is felemelve fogom tenyereim közé az arcát, nagyra nyílt szemekkel nézve rá, feldolgozva, hogy ez nem egy álom, de aztán az is eszembe jut, hogy ha ez nem egy álom, és ő már ébren van, akkor... – Jól vagy? Átaludtam a rohamot? Minden rendben? Ne haragudj, biztos nagyon mélyen aludtam... – nézek végig rajta újra és újra aggódva, a roham nyomait keresve, de... úgy tűnik, nincs semmi baj. Ha ő is megnyugtat ezzel kapcsolatban, akkor én is megfeledkezem az aggodalomról és inkább átadom a helyet a boldogságnak, amiért ez nem egy álom. Oda is húzom magamhoz, hogy alaposan megcsókolhassam, kiélvezve minden pillanatot, aztán felmosolygok rá. – Jó reggelt – kezdem elölről az egészet egy huncut pillantással. Feltornázom magam ülő helyzetbe – ha segít, nem utasítom el –, aztán szinte a számat nyalogatva veszem szemügyre az odakészített tálcát... mielőtt halkan elnevetném magam, mert összeáll a kép a tányéron, szó szerint. – Egy igazi művész veszett el benned – nyomok egy csókot az arcára vidáman mosolyogva. – Istenien néz ki, köszönöm. Már az első reggel elkényeztetsz – szelídül aztán szerelmes mosollyá a vidámságom. Lopok egy csókot az ajkáról is, de aztán már magamhoz ragadom a tálcát, mert ezektől az illatoktól korog a gyomrom. – Azért remélem, magadra is gondoltál – nézek rá szigorúan. Neki is ennie kell!
You are the voice that calms The storm inside me Castle walls that stand around me All this time my guardian was You You are the light that shines in every tunnel There in the past You’ll be there tomorrow All my life Your love was breaking through
Mindig is szerettem vele a konyhában tevékenykedni. A főzéstől elkezdve a szeretkezésen át mindent, bár elég nehéz lenne bármit is találni, amire azt mondanám, hogy nem szeretem vele csinálni, vagy nem tesz boldoggá. Ő maga tesz azzá, így aztán nagyon szívesen csinálok bármit, annak mindig mosolygás a vége. Már ha nem rossz hírekkel térek haza. Mondjuk most már elég nehéz lesz ezt kivitelezni, mert átállítom a prioritásomat. Fontos volt számomra, hogy mi mindent letettem az asztalra, hogy haladtam a ranglétrán és anyagi biztonságot teremtettem Shaynek és Yanának. Azonban rá kellett jönnöm, hogy nem erre van szükségük. Shaynek az kellett, hogy mellette legyek. Hogy olyan estéket csináljunk, mint a mostani is. Hogy játszunk és nevessünk, megnézzünk egy filmet és összebújva aludjunk. Ha neki elég ennyi, akkor nekem is elég kell, hogy legyen. Már épp válaszolnék, hogy szívesen megyek az asztal alá vele, mikor felhozza, hogy Lucifer miként csatlakozna. Elhúzom egy kellemetlen fintorral a szám. - Akkor én lehet inkább a dohányzóasztal alá másznék be. - somolygok, mert oda, a 10 centi magas lyukba biztos nem férek be.. de azt is tudom, Shay képzelete elég erős, szóval ha elképzeli, ahogy a hátamon az asztallal fekszem a földön, hason, remélem kicsalok belőle egy kis kuncogást.
A filmnézés után romtalanítok, aztán még egy kicsit kényeztetem őt lábmasszázzsal, végül egy mese után összebújva alszunk el. Talán ennek is köszönhető, hogy végre nem rémálmodom és roham nélkül kelek fel újra. Kihasználom, hogy ő nem ébredt fel rám és csinálok neki reggelit, aztán besétálva hozzá finoman ébresztgetem. Megmosolygom, hogy mosolyogni kezd még azelőtt, hogy kinyitná a szemeit. Nyammog, értem nyúl, simogat, aztán rám néz és még a szépfiú megnevezést is megkapom, amin elvigyorodok. - Hoztam neked reggelit. - válaszolok a kérdésre, de aztán hirtelen mintha áram ütne Shaybe, hirtelen rám kapja a kikerekedett szemeit. Először nem értem, mi a baj, aztán a kérdése egyértelművé teszi, mi a helyzet. - Shay, még soha nem aludtad át egy rohamomat sem, ha volt. Most se. Nyugodtan ébredtem, rémálmok és epizód nélkül, mint régen. - nyugtatom meg mosolyogva és a kezére simítva bele is csókolok a tenyerébe, aztán oda hajolva hozzá az ajkára is. Amikor látom rajta a megnyugvást és azt, hogy most már akkor ő is jó reggelttel köszön, rámosolygom. Segítek neki felülni, aztán az ölébe helyezem a tálcát. A majdnem nevetésén somolygok egy kicsit, aztán leülök mellé az ágy szélére. - Van mit bepótolnom. - mosolygom meg azt, hogy már az első reggel elkényeztetem, de hát... négy hónapot hagytam ki. Nem tudtam itt lenni, hogy bekössem a cipőjét, elmenjek éjszaka nutellát és uborkát venni, masszírozzam a fájó lábát, vigasztaljam, amikor túl csordulnak benne az érzelmek. Rengeteg dolgot hagytam ki és itt az ideje, hogy elkezdjem bepótolni. Igen, már az első reggeltől kezdve. - Majd ha ettél, csinálok magamnak is. Te vagy az első. Illetve ti. És ehhez jobb, ha hozzászoksz, mert nincs apelláta. Ti vagytok a prioritás. Mindig, mindenkor. - biztosítom erről komoly mosollyal. - Szóval... mit kér mellé inni a hölgy? - kérdem úgy, mint valami 5 csillagos étterem pincére. Ha megkapom a kérést, felkelek, ráérősen kisétálok - úgy is tudom, hogy félti a lábam, nem akarok erre okot adni -, aztán pár perc múlva már térek is vissza a kért itallal. Leülök, mosolyogva simogatom meg a lábát, míg eszik és iszik. - Jól aludtál? - kérdezem kedvesen. - Vannak még... rémálmaid róla? - teszem fel óvatosan a kérdést. Olyan hosszú idő telt el, mióta együtt aludtunk és régen is volt rá precedens, hogy néha-néha láttam rajta, hogy nem aludt jól és mondta is, ha rossz éjszakája volt. De mivel nem tudtam itt lenni, nem tudtam neki támaszt sem nyújtani, ezért... kicsit aggódom, na.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Szinte fel sem fogom, hogy a főzés közbeni játszadozás és az egész konyhai jelenet a tökéletes manifesztálódása annak, hogy végre megint minden a régi. Nem gondolok az elmúlt hónapokra, a kapott és kiosztott sérülésekre, még Dave kórházi tartózkodására sem, mert bár fél szemem sokáig a térdén lesz, ezekben a percekben csak az számít, hogy itt van velem és úgy találtunk vissza egymáshoz, ahogy mindig. Innen tudom biztosan, hogy ez nem tévedés. Mi ketten összetartozunk. Mindegy, hány akadályt gördít az utunkba az élet, még ha némelyiken át is bukdácsolunk, a végén egymást segítjük fel a földről. Amikor azt mondja, hogy a dohányzóasztal alá húzódna be inkább, csak egy pillanatig nézek rá, mielőtt kitörne belőlem a kacagás. Elképzelem, amint megpróbálja bepréselni magát az asztal alá, ami egyrészt túl alacsony, másrészt kilógna alóla a feje, a kezei és a lábai is, szóval... úgy nézne ki, mint egy óriásteknős, és ettől még jobban kell nevetnem. – Te lehetnél a nem-olyan-tini nindzsa teknőc – törlök ki a szemem sarkából egy-egy vidám könnycseppet még mindig nevetve.
Azt hiszem, meg volt írva, hogy úgy aludjak, mint aki alaposan fejbe vertek. A finom vacsora, a közös filmezés, aztán egy lábmasszázs, a végén pedig Dave karjaiba bújva hallgatni a mesét és arra elaludni... olyan mély, nyugodt és édes álomba merülök, mint talán még soha. Álmaimban is megjelenik, természetesen, de most a legkevésbé sem úgy, ahogy a rémálmaimba keveredett bele, sőt. Így talán nem is olyan meglepő, hogy hirtelenjében még azt is az álom részének hiszem, amikor a finom simogatására, apró csókokra és a kedves suttogására ébredek fel. Automatikusan mosolygok, én is megtalálom őt az ujjaimmal, hogy az arcára simíthassak, és amikor azt mondja, hozott nekem reggelit, csak még boldogabban mosolygok, ismét lehunyt szemekkel... Amíg rá nem jövök, hogy nem álmodom. Nem mintha ez rossz lenne, sőt, viszont azonnal arra gondolok, hogy képes voltam átaludni Dave rohamát és nem segítettem neki átvészelni az újabb epizódot. Alaposan, aggódva nézem meg magamnak, ám nem látok rajta gyanús jeleket és ő is megnyugtat. Először csak fellélegzem és megmosolygom, ahogy a tenyerembe csókol, aztán, miközben két pillanattal hosszabbra nyújtom a finom csókot, eljut az agyamig, hogy mit mondott. – Tényleg? – kérdezek vissza boldogságtól csillogó szemekkel; nem azért, mert kétségbe vonnám a szavait, hanem mert tudom, mit jelent, ha végre újra volt egy nyugodt reggele. Boldogan húzom magamhoz még egy hosszú csókra, mintha csak ezzel fogadnám meg neki, hogy ha rajtam múlik, megint ebből lesz rendszer, nem a rohamokból. Újra is kezdem a reggelt, fürdőzöm a mosolyában, aztán a segítségével felülök az ágyban és tényleg megkapom a reggelimet... ami mosolyog. Kuncogni kezdek, mert még az egyik elfolyt szemével is, vagy inkább pont azzal tökéletes az egész koncepció. Persze jelzem neki, hogy ennek súlyos elkényeztetés-illata van, de még csak nem is tagadja. Gyengéddé válik a mosolyom, ahogy ránézek és egyik kezemmel megsimogatom az arcát. – Engem már az is boldoggá tesz, hogy itt vagy, Dave – mondom komolyan, de mosolyogva. Lopok még egy édes csókot az ajkáról előétel gyanánt, aztán kezembe veszem a villát... de még az első falat előtt eszembe jut még egy fontos szempont, ami viszont lepattan róla. Természetesen egyenesen a szívemhez szól a szavaival, de tudhatná már, hogy nem fogom csak úgy hagyni magam. Illetve fogom, de nem csak én leszek elkényeztetve; nem nekem műtötték a térdem és tört derékba emiatt a karrierem. Összehúzott szemekkel figyelem néhány pillanatig, de aztán kisimul az arcom és egy hamiskás mosollyal, látszólag beletörődve vágok egy falatot a villával. – Csak várd ki, hogy egyszer én ébredjek előbb... – mormogom el végül a játékos fenyegetésemet. Persze ezután még pincérbe is átmegy, teljes kiszolgálást kínálva, én pedig kuncogni kezdek. – Van a hűtőben egy multivitaminos gyümölcslé, amiről három hete nem tudok leszokni – meresztek rá nagy szemeket, mintha ez tényleg olyan szörnyű lenne, ő pedig nyilvánvalóan el is indul, hogy akkor hozzon nekem még belőle. Szerencséjére lassan. Szerelmes mosollyal nézek utána, de már csorog a nyálam, szóval nem tudok nem enni, és amikor visszatér a pohárral, inni is. Rámosolygok, amikor visszaül mellém és megsimogatja a lábam, és bár szívesebben látnám őt is enni, meghagyom neki ezt a reggelt, mert látom rajta, hogy ez fontos számára. – Nem látszott rajtam? – kérdezek vissza kuncogva, amikor rákérdez, jól aludtam-e. – Idejét sem tudom, mikor aludtam ennyire mélyen és nyugodtan – adom meg aztán a választ is mosolyogva. Persze ő mindig jó hatással volt rám, de ez most valahogy mégis különösen fantasztikus volt; az éber alváshoz hozzászoktam az elmúlt bő tíz évben, az sosem volt számomra szokatlan, de most lehet, hogy tényleg képes lettem volna a rohamot is átaludni. A következő kérdése egy kicsit váratlanul ér, mert persze kapcsolódik az alváshoz, de... nem számítottam rá, hogy megkérdezné. Egy pillanatra megállok a rágásban, aztán viszont befejezem a mozdulatsort, lenyelem a falatot és leöblítem egy korty gyümölcslével. Nem teszem le a villát, nehogy azt higgye, hogy elvette az étvágyamat – mert nem tette –, de ráemelem a tekintetem a válaszhoz. Sóhajtok is egy kicsit, mert szerintem nem feltétlenül fog örülni annak, amit mondok, viszont azt is tudom, hogy alighanem azt szeretné, ha őszinte lennék vele. – Visszatértek az álmok aznap éjjel. Mielőtt elmentél – kezdek bele, egy pillanatra lenézve a már megkezdett mosolygós omlettemre, hogy ne szomorodjak el az emlék hatására. Életem egyik legszörnyűbb kétszer fél napja volt az, nem is beszélve arról, ami utána következett. – Utána nem igazán tudtam elűzni őket – folytatom felnézve, ezt már bűntudattal vallva be, mert úgy gondolom, ez az én saját gyengeségem is volt. – Lucifer jó fiú volt és mindig segített, de kimerítőek voltak az éjszakák és féltem, hogy ártok vele Yanának. Beszéltem róla az orvosommal, ő ajánlotta egyébként a teát is, amit tegnap ittunk. Gyógyszereket nyilván nem adhatott, ezért javasolta a teát és azt, hogy próbáljak meg meditálni, vagy legalább valahogy kikapcsolni. Szóval... úgy-ahogy, de megtanultam és ez segített. Meg az is, hogy onnantól kezdve esti rituálét rendeztem Yanának abból a videóból, amit mondtam is. Ritkábbá és kevésbé intenzívvé váltak az álmok. – Kinyújtom felé a szabad kezem, megfogom az ő kezét és finoman megszorítom, míg rámosolygok. – Amióta viszont a meséidre alszunk el, egyetlen egyszer sem bukkant fel – teszem hozzá hálával és szerelemmel csillogó szemekkel. Pedig első este a fizikális vizsgálat miatt pánikrohamot is kaptam és az egész egy borzalmas és traumatikus élmény volt, mégis... mégis képes volt elérni, hogy legalább az álmok ne érjenek utol. Ezért pedig nem tudnék elég hálás lenni neki. Elengedem a kezét, hogy tenyeremet inkább újra az arcára simítsam és finoman magamhoz vonom egy ennek megfelelően hálás és szerelmes csókra. – Én mindig mondom, hogy a világot jelented nekem – suttogom aztán mosolyogva, a szemeit figyelve és közben az arcát simogatva, mert remélem, hogy nem szomorítottam el azzal, amit elmondtam. Az biztos, hogy én csak akkor folytatom a reggelit, ha nem látok rajta semmiféle diszkomfortot.
You are the voice that calms The storm inside me Castle walls that stand around me All this time my guardian was You You are the light that shines in every tunnel There in the past You’ll be there tomorrow All my life Your love was breaking through
Boldog vigyorral figyelem a kacagását. Olyan régóta hallottam már ezt, legszívesebben minden percben stand-up comedy-znék, hogy szüntelenül hallhassam. - Oké, de akkor onnantól kezdve Rafaellonak kell hívnod! - mondom és már tekerném is a szemeim köré a piros konyharuhát, csak hát azon nincsenek lyukak, amin kilássak, szóval most úgy nézhetek ki, mint egy retardált karakte kölyök, aki nem tudja a homlokára kötni a bandanáját.
A csodás este után aztán csodás a reggel is. Egyrészt mert mellette ébredek, másrészt mert mindezt roham nélkül teszem. Persze erről meg kell győznöm őt is és megnyugtatni, hogy minden rendben van - megnyugvását boldogan fogadom egy csókkal -, aztán a reggelivel kapcsolatban is kérdez, amiről szintén meg kell győznöm, hogy szokjon hozzá, mert bizony itt kényeztetés lesz magasfokon - utána újabb csókon osztozunk és én úgy érzem, ezt sosem tudom megunni. Persze, megfenyeget, hogy majd ha ő előbb kell, mire szinte felhúzom az orrom. - Még akkor is gyorsabban érnék ki a konyhába! - mondom ezt megingathatatlan határozottsággal nem - csak - a terhére tekintettel. Azt nem teszem hozzá, hogy ennek érdekében akár képes lennék őt kibilincselni az ágyhoz, főleg azért, mert minket ismerve ez a téma forró irányba fordulna, meg azért sem, mert nem teregetem ki előre a lapjaimat. Nekem tényleg fontos az, hogy az elmaradt időt ilyen módon is bepótoljuk. Nem akarom, hogy a terhességével kapcsolatban csak arra emlékezzen, hogy nem voltam ott, meg hogy milyen nehéz volt nélkülem. Azt szeretném, ha lennének jó emlékek is, amelyek el tudják venni ennek a négy hónapnak az élét. Ha pedig kényeztetés, meg is kérdezem, hogy mit inna a reggeli mellé. Elmosolyodom a kívánságon, és még egy puszit is kap a homlokára érte. - Az ilyen szokásokat nem bánom. - mondom, aztán már hozom is neki. Addigra már végre eszik, aztán iszik is, én pedig elégedett mosollyal figyelem mindezt. Az éjszakájára is rá kérdezek, de inkább mintegy felvezetésként, mert.. most ugyan láttam, hogy jól aludt, de tudom, hogy egyébként voltak gondjai az alvással. Látom, hogy meglepődik a kérdésre - vagy inkább váratlanul éri -, de a lehető legkedvesebb formában árulja el, hogy egyébként olyan rosszul volt, hogy orvoshoz kellett fordulnia Yana miatt is. Elszomorodom, mert hát nyilván erről sem tudtam és emiatt segíteni sem tudtam rajta. Nem mintha lett volna annyi eszem, hogy rákérdezzek... Most viszont megfogja a kezem és igyekszik megnyugtatni, hogy mióta mesélek, nincsenek rémálmai. Halványan elmosolyodom, mert legalább ez jó hír. - Ennek örülök... Azután is fogok mesélni, hogy megszületett. - mondom a pocakjára pillantva, aztán visszanézek rá. - Azt hiszem, ennél tisztább jel nem is kell arról, hogy mi összetartozunk. - ő engem nyugtat meg, én őt, mindenféle módon kiegészítjük egymást. Egy csókot is váltok vele, aztán míg eszik, én tettre kész módon kelek fel az ágyról. - Kikészítsem a ruháid? Mit akarsz felvenni? Öltözzünk össze? - kérdezgetem őt a szekrényhez bicegve és kinyitva azt hátra mosolygok rá.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Nem is David lenne, ha a nevetésemre nem még több hülyéskedéssel reagálna. Már a Rafaellonál is újra könny gyűlik a szemembe a felerősödő kacagástól, de amikor még a konyharuhát is a szeme elé köti, meg kell támaszkodnom a pulton és összekulcsolni a lábaimat, mielőtt még be is pisilek a nevetéstől. – Jól van, Rafaello-sensei, elég lesz, mert az asszonyod be fog pisilni a nevetéstől – törölgetem meg újra a szemem sarkát, még mindig halkan nevetve. Odalépek hozzá és óvatosan feljebb húzom a konyharuhát a homlokára – hiszen ebből aligha lát ki –, aztán felmosolygok rá. – Szeretlek – közlöm vele boldog, széles mosollyal, mert pontosan tudom, hogy miért csinált magából hülyét és ettől nem csak vidám leszek, de a mellkasomban is szétárad a jól ismert melegség. Odahúzom magamhoz egy szerelmes csókra, aztán az arcomra ragadt mosollyal fejezem be vele a szendvicseket.
Annyira mélyen alszom, hogy reggel egy rövid ideig álomnak hiszem a valóságot is. Nem mintha a jelenléte afféle kijózanító pofon lenne, sőt, viszont egy pillanatra megijedek, mert azt gondolom, átaludtam a rohamát. Dave azonban megnyugtat és én hiszek neki, szóval erről is megfeledkezve indítom újra a reggelt. Kiderül, hogy a finom illatok, amiket éreztem – az övé mellett –, a mai nappal hivatalosan is megkezdődő elkényeztetésem első jelei voltak. Nem tudok nem mosolyogni az aranyos gesztuson, a mosolygós tojáson és ezen az egészen. Persze viszont fenyegetem, hogy mi lesz, ha én ébredek előbb, de nyilván erre is van válasza. – A világ legszebb versenye lenne – kezdek el kuncogni, mert elképzelem, ahogy a sánta és a pocakos versenyt "futnak" a konyhába. Ezt a kérdést viszont meghagyom a jövőre, most hagyom, hogy kiélvezze a kényeztetésemet... na meg persze én is. Isteni a tojás és a bacon, lapátolok be bőven zöldséget is, közben pedig még inni és homlokpuszit is kapok, szóval a végén csak ülök a támlának dőlve és mosolygok, mint egy jóllakott – jóllakásban levő – óvodás. Az álmaimmal kapcsolatos kérdése egy kicsit váratlanul ér. Őszintén szólva tartok tőle, hogy nem fogja szeretni a választ, viszont tudom, hogy azt szeretné, ha Őszintén válaszolnék, ezért azt teszem. Elmondom neki, hogy visszatértek az álmok és nem volt egyszerű a helyzet, ám a végén arra hegyezem ki az egészet, hogy ezen mennyit tudott segíteni ő – tudatosan vagy tudta nélkül. Erre már kapok egy apró mosolyt az elszomorodó szemek mellé, a következő szavait pedig tökéletesen ki tudom használni arra, hogy most én vidítsam fel őt. – Még szép! Fogadni mernék, hogy a hercegnő meg is fogja tőled követelni – simítok a hasamra mosolyogva, aztán huncuttá váló tekintettel nézek fel rá. – Én meg majd bepréselem magam mellé a kiságyba, aztán ha velem akarsz aludni, megküzdhetsz érte, hogy kivakarj onnan, amikor már nekem is folyik a nyálam – festek elé most én egy vicces képet és szituációt. Csak ezután veszem kicsit komolyabbra a szót, mert tényleg olyan hatással van rám, mint senki más, és amikor erre az összetartozásunkkal felel, egy pillanatra elérzékenyül a mosolyom is. Hülye hormonok. – Egyetértek – súgom, amikor közelebb hajol, majd szabad tenyerem az arcára simítva tartom ott magamnál néhány pillanattal hosszabb időre a szükségesnél, hogy ezzel is átadhassam neki, mennyire szeretem. Míg én folytatom az evést, ő a szekrényhez megy és már a további feladatait tervezgeti – természetesen úgy, hogy az én feladataimat vegye át. Kuncogni kezdek, aztán egy kicsit elgondolkozom. – Hmmm... Én ma ruhát akarok, mert megint nagyon meleg lesz. Van ott néhány a bal oldalon – bökök a szekrény megfelelő oldalára, és közben egy újabb falatba fojtom a mosolyom. A melegnek nem sok köze van a választásomhoz, de annak annál inkább, hogy tudom: Dave ritkán lát ruhákban és kedvére való szokott lenni a látvány. – Válassz nekem egyet és öltözz hozzá – fogalmazom meg a kívánságomat vidáman. Persze nincsenek ott kihívó darabok, egyszerű, kényelmes, de azért igenis csinosnak mondható kismamaruhákról van csak szó, amikben néha egyszerűbb a létezés, mint farmerben. Azt már csak gondolatban teszem hozzá, hogy véletlenül egészen biztosan olyan szandált fogok mellé választani, amit be kell csatolni. És ahhoz nyilván segítségre lesz szükségem. Mire kiválasztja a ruhákat, én belapátolom a finom reggelit, megiszom a gyümölcslevet, aztán félreteszem a tálcát és magam is kimászok az ágyból. Odalépek hozzá, mosolyogva magamhoz ölelem, aztán hálás csókot nyomok az ajkára. – Köszönöm, ez isteni volt – mosolygok rá, aztán megszigorodik a pillantásom. – De remélem tudod, hgy addig nem megyünk sehová, ameddig te is meg nem tömted a hasadat! – jelentem ki ellentmondást nem tűrően. Elengedem, és még öltözés előtt, hacsak meg nem állít, már masírozok is ki a konyhába. – Szóval, te mit kívánsz? – kérdezek hátra a vállam felett.
You are the voice that calms The storm inside me Castle walls that stand around me All this time my guardian was You You are the light that shines in every tunnel There in the past You’ll be there tomorrow All my life Your love was breaking through
Fáj az arcom a vigyorgástól, ahogy hallgatom a nevetését, miközben egyre csak hülyéskedek vele, de nem húzom tovább a dolgot, mert a végén tényleg bepisil. Csak egy "én is téged!"-del viszonzom a csókot, aztán folytatjuk az estét.
Reggel már az első perctől elkényeztetem. Teljes kiszolgálásban lesz része és nem fogom engedni, hogy a kisujját is megmozdítsa értem. Ő persze kuncog a "versenyen", de csak azért, mert nem tudja, hogy ha kell, akkor kikötöm az ágyhoz. - Szép is lenne! - ha az lenne. Mondjuk elképzelem... - Te kigurulsz, mint egy hordó, én meg kimászok, mint egy hernyó. Epikus küzdelem lenne! - vigyorodom el, aztán hagyom enni. Később az álmairól kérdezem, a válasza pedig egy kicsit elszomorít, bár igazából gondolhattam volna rá, hiszen ha nekem visszajöttek nélküle a rohamok, az ő helyzete mivel lenne könnyebb? Azért értékelem, hogy próbál vigasztalni azzal, hogy a mesék óta az álmai is jók. Jól is esik egyébként, és megígérem, hogy nem fogok róla egy hamar leszokni. A válaszán elmosolyodok, mert magam elé képzelem, ahogy a kiságy mellett ülve mondom a mesét, de aztán ez a kép elképesztően vicces irányt vesz, ahogy Shay befészkeli magát a képbe, az ágyba. Elnevetem magamat, ahogy elképzelem, ahogy felvázolja, hogy még nekem kéne megküzdenem azért, hogy kivakarjam onnan. - Vagy majd bemászok én is! - vigyorgom immár vidáman a képen, hogy hárman, egymás hegyén hátán fekszünk majd, mint szardínia a dobozban. Csak ezután értek vele egyet és közlöm, hogy összetartozunk minden szinten, mire látom ellágyulni a mosolyát. Megcsókolom, amelyet tovább tartok ki egy kicsit az ösztönzése miatt, aztán elhúzódva rámosolygok és megkérdem, mit szeretne felvenni, mert szívesen összekészítem neki. Amikor azt mondja, hogy ruhát szeretne, felcsillannak a szemeim, aztán már megyek is a szekrényhez. Megnézegetem, milyen ruhái vannak, néha rápillantok, mint aki próbálja ráképzelni... Végül egy kék, térdig érő ruhára esik a voksom, a magam részéről mellé készítek egy rövidujjú kék inget, meg egy bézs rövid nadrágot. Eddig jutok, mert aztán oda jön hozzám életem nője, én pedig átölelve csókolok vissza, mosollyal az ajkamon. - Egészségedre! - simogatom meg a fejét, aztán a szigorra elmosolyodom. - Nem szándékozom reggeli nélkül elindulni. - puszilok a homlokára. Utána indulok, a kérdésére pedig felvonom a szemöldökömet. - Azt, hogy csücsülj a fenekedre és élvezd a nyugalmat! - somolygok. - Megmondtam, hogy neked a kisujjadat sem kell mozdítani semmiért. Nemsokára szülsz. Pihenj rá. Hagyd, hogy a tenyeremen hordozzalak, oké? - mosolygok rá kérően, míg kenyeret és a tegnapi szalámit veszem elő. Pirítóst csinálok magamnak, vágok hozzá uborkát és paradicsomot, aztán a megpirult kenyeret megkenve, ráteszem a szalámit aztán Shay mellé állva a pultnál kezdek enni. - Át kell raknunk az övterelőt a másik ülésre. - jut eszembe, mert hát vezetni is én fogok mától. - Amúgy... lehet majd boltba is el kellene menni. A kenyeret és szalámit.. azt hiszem felzabáltam... - nézek hörcsögszerű teliszájjal a tányéromra, amin a háromszelet kenyér pihen az annyira tele rakott szalámival, hogy a tetején egy négyzetminiméternyi üres felület sincs.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Egy tökéletes este és egy kivételesen pihentető éjszaka után arra ébredek, hogy még mindig minden tökéletes, sőt, kiderül, hogy én bizony el leszek kényeztetve. Ezzel kapcsolatban még viccelődni is kezdünk, mert nyilvánvalóan meg kell fenyegetnem őt is a kényeztetéssel, aztán ahogy versenyfutásról kezdünk beszélni, mindketten vizionáljuk a dolgot. Ő olyannyira, hogy hordó vs. hernyó futamnak képzeli el az egészet, én pedig nem tudok nem nevetni, ahogy magam elé képzelem a jelenetet. – Szabadalmaztatni kellene, mint a feleségcipelő versenyt – kuncogok tovább. Enni kezdek és tényleg teljes kiszolgálást kapok, mert az innivaló sem marad el. Puszikat is kapok, simogatást a lábamra, kedves kérdéseket, Dave mosolyát, és én boldogan lubickolok mindenben. Amikor rákérdez a rémálmaimra, őszintén válaszolok neki, de odafigyelek arra, hogy a végén rögtön enyhítsem is a dolog élét és kiemeljem az ő szerepét az elmúlásukban. Persze megígéri, hogy sokat fog még mesélni, és amikor elé festem a képet, amiben Yana már nem a pocakomban hallgatja a meséit, megmelegszik a szivem attól, amilyen tekintet és mosoly ül ki az arcára. Megelégedhetnék ennyivel, de nem teszem, inkább viccbe fordítom a dolgot – sikerrel. Kuncogni kezdek, ő azonban azzal kontrázik rá, hogy majd ő is bemászik, amin egyenesen elnevetem magam. – Az még hagyján, hogy én behajtogatom oda magam valahogyan, de nem vagy te egy kicsit túlméretes?! – cukkolom viccelődve, hiszen a családban csak két törpilla van (lesz), a másik kettő nagy, imádnivaló mamlasz a maga nemében. Nem mintha nem képzelném el, amint keze-lába kilóg a rácsokon, és ettől kezd megint Rafaello-sensei irányt venni a dolog, szóval vidám kuncogással képzelem magam elé a képet. A mosolyom akkor lágyul el, amikor a saját megnyugtató erejére az összetartozásunk bizonyítékaként utal, és nem tudnék ennél mélyebben egyetérteni. Egy kicsit elnyújtom a kapott csókomat is, csak hogy kiélvezzem a pillanatot. Míg én befejezem a reggelimet, ő felajánlja, hogy kikészíti a ruháinkat is. Huncut módon ruhát választtatok ki vele, és amikor látom, hogyan csillannak fel a szemei, próbálok nem diadalittasan mosolyogni. Vidáman figyelem, ahogy vissza-visszanéz rám, mint aki rám képzel minden darabot, aztán megszületik a választása: a szép, kékszínű ruha. Elmosolyodom, amikor magának kiválaszt egy kék inget hozzá, még ha tudom is, hogy a kék ingetől mindig duplán fogok padlót; egyrészt ing, másrészt azok a gyönyörű szemei csak még hangsúlyosabbá válnak a kéktől. Mivel közben betakarítottam az utolsó falatot és kortyot is, kikászálódok az ágyból és odamegyek hozzá, hogy megköszönjem neki – meg bezsebeljek még egy ölelést és egy csókot. Nem állok viszont neki öltözni, mert ő még nem evett, és amikor megnyugtat, hogy mindenképp evett volna, már megyek is a konyha felé, hogy... leüljek, ezek szerint. Utánam jön és az egyetlen kívánsága az, hogy helyezzem kényelembe a hátsó felem, hadd hordozzon a tenyerén. Úgy nézek rá, mint aki nagyon szívesen lubickol a David Weaver-féle kényeztetés minden formájában, és egyébként is, tényleg imádom ezért, de közben lebiggyesztem az alsóajkam, mint aki nem kapja meg a kedvenc játékát. Azért könyörögnie nem kell, leülök az egyik bárszékre a konyhapultnál, de közben mormogok valamit az orrom alatt arról, hogy jó, de akkor őt ki fogja a tenyerén hordozni. Azért mosollyal a szám sarkában figyelem a ténykedését, mert a puszta tény, miszerint Dave itt ténykedik a konyhában, boldoggá tesz. Amikor mellém állva enni kezd oldalra nyúlva, finoman simogatni kezdem közben a hátát... míg szóba nem kerül az övterelő. Egy pillanatra összehúzom a szemeimet, lenézek a térdére, aztán fel rá. – Biztos? – kérdezek vissza szigorúan. Igazából nem az övterelő helyét kérdőjelezem meg, mert megígértem, hogy csak vészhelyzetben fogok vezetni mától, de ő is megígérte, hogy addig nem fog vezetni, ameddig teljesen komfortos nem lesz a gondolattal. Jó, mondjuk a RAM automata és így a bal lábát igazából nem is nagyon kellene használnia, de... akkor is. Azon csak mosolygok, amikor teli szájjal a tányérját figyelve megállapítja, hogy elfogyasztotta a kenyér és a szalámi maradékát. Odahajolva nyomok egy csókot a karjára és megrázom a fejem. – Szerintem amúgy is kellett volna már menni. Ha gondolod, vásárolhatunk úgy, hogy főzzünk valamit – vetem fel mosolyogva, aztán grimaszolok egyet. – Akarom mondani te főzz valamit, miközben én itt ülök, nézlek és utasítgatlak – helyesbítek somolyogva. Erről mondjuk eszembe jut, hogy volt már ilyen, mondjuk akkor sütit kellett sütnie és... és érzem, hogy az arcom egy fokkal melegebbé válik, mikor eszembe jut, a süti mellett mi sült ki abból. Aztán már több fokkal melegebbet érzek, mert gondolatban már ezen a konyhapulton fekszem Dave alatt. – Nem kérsz egy kis vizet? – kérdezem megköszörülve a torkom. Igazából nem várom meg a válaszát, mert én kérek hideg, jeges vizet és a hűtő hidegét az arcomba, de ha ő is kért, persze ő is kap. Élvezem, ahogy a hideg lehűti a testem és a vérem, de mielőtt még sokszor elkalandoznék itt, inkább adok Dave arcára egy csókot és előremegyek mosakodni és készülődni, a békesség jegyében. Egy kicsit később kezdek ugyan neki a készülődésnek, mert félúton a háló felé Luci megjelent az utamban és kikövetelt magának egy kiadós reggeli dögönyözés-adagot, de aztán mindent szépen lerendezek. Fogat és arcot mosok, megfésülködök, aztán a hajam inkább össze is kötöm, hogy ne melegítsen pluszban odakint. Mire Dave is megérkezik, én már öltözni indulok vissza a hálóba, de persze először bezsebelek tőle egy csókot. A véletlenül szerzett hálóingemet mosolyogva hajtogatom a párnámra, megigazítom a takarót, aztán felöltözök. A kiválasztott kék ruhát is mosolyogva simítom le a hasamon, és mikor Dave is előjön a fürdőből, felé fordulva illegetem magam eltúlozva jobbra és balra. – Megfelel? – kérdezem vidáman. Nem mintha a megerősítés után bármerre is mozdulnék; ó, nem, én bizony végig fogom nézni, ahogy felöltözik, még akkor is, ha a végén ki kell törölnöm a nyálat a szám sarkából.
You are the voice that calms The storm inside me Castle walls that stand around me All this time my guardian was You You are the light that shines in every tunnel There in the past You’ll be there tomorrow All my life Your love was breaking through
- Cipelő? - kérdezek vissza meglepett nevetéssel. Azért hernyó mászással a hátamon cipelni őt, miközben gurul vagy előre hátra, vagy jobbra balra... Azért meglehetősen nehéz feladat lenne! - Nem azért, mert nehéz lennél, terhesen, féllábbal is felkaplak a vállamra és szaladok veled 20 km-t, csak hernyómódiban...fogás nélkól... ez azért nagy kihívás! - vigyorgok rá mert persze már az is nevetséges, hogy féllábbal szaladok, vagy hogy terhesen feküdjön a vállamon, de na... érti a lényeget! A játékos fenyegetéseket viccek követik és ahogy Shay bele képzeli magát az ágyba, én teszek rá egy lapáttal. El is neveti magát rajta, én pedig úgy teszek, mint aki megsértődik már a vádtól is, hogy ne férnék el a kiságyban! - Nekem is volt kiságyam, abba is bele fértem! - mondom teátrális sértettséggel, mint aki nem érti, hogy ha 35 éve bele fértem a kiságyba, most miért ne férnék? Ezután már csak az összetartozásunk bizonygatom, csókot váltunk, kiválasztom a ruhákat magunknak, újabb csók, aztán megyünk, hogy immár én is reggelizhessek. Shay szeretné csinálni, de inkább leültetem, mert most kényesztetés-mód van, ez pedig láthatóan egyszerre esik jól neki és vált ki belőle elégedetlenkedést. - Majd Yana, amikor olyan öreg leszek, hogy pelenkát kell hordanom! - válaszolom a motyogására kis mosollyal, miközben elkezdem csinálni a kenyeret. Eddig nem volt ideje magára. Munkával, költözéssel kellett foglalkoznia, ezután pedig a gyerek nevelés lesz az ő középpontjában. Most kell pihennie, most kell kiélveznie ezeket a napokat, mert utána már csak akkor lesz lehetőségünk láblógatni, ha a gyerek már van akkora, hogy lepasszolható lehessen a nagyszülőkhöz. A láblógatásról eszembe jut a vezetés is és jelzem is, hogy az övterelőt át kell helyezni, mielőtt beülök Törpilla helyére. A szigorú visszakérdezésére rámosolygok. - Igen. Minden rendben. - a fájdalom csillapítók nyilván sokat segítenek, de akkor is tudok vezetni. Csak a reggelim felénél tűnik fel, hogy egyébként kevesebb, mint egy napja vagyok itt, de már kizabáltam Shayt a kenyeréből, meg a felvágottjából, amikor ezt megemlítem, ő a vásárlás és a főzés ötletével jön. Felcsillan a szemem, hogy megint főzzünk "együtt". Már úgy, hogy én csinálom, ő mondja. Egyszer csináltunk már ilyet, akkor majdnem ehető volt a kaja... és látva az elvörösödő arcát, szerintem ő is arra emlékszik vissza. Megnyalom a kissé kiszáradó számat és úgy nézek rá, mint aki csak látja maga előtt, hogy mennyire rohadtul szexi volt akkor. Most is az, nem azért, de akkor a behajolásokkal és a pultra ülésekkel, a meztelen combjaival... Talán nem most kéne bepótolnom a morning woodot, úgy hogy kicsit megdörzsölöm a tarkóm és sűrűn bólogatok hümmögve, amikor vizet ajánl fel. - Mhm, igen, kérek. - mikor megkapom a poharam, egy puszit is kapok mellé, aztán Shay után nézek, ahogy visszasétál öltözni...a változatosság kedvéért pedig kissé hátra dőlve nézem meg jó alaposan hátulról. Túl hosszú a póló. Talán van olyan mosás, ami egy fokkal szűkít rajta! Elfogyasztom a reggelim maradékát, a vizet, elmosogatok és mire ezt megteszem és visszasétálok a hálóba, Shay már megigazítja magán a ruhát. Elmosolyodva nézek végig rajta az ajtóból, ő pedig illegetni, billegetni kezdi magát nekem, mire elvigyorodok. - Gyönyörű vagy! - mondom őszinte mosollyal oda lépve és csókot adva neki. Ezután magam is öltözködni kezdek, ő pedig beül a moziba. Megmosolygom, ahogy néz, de ha már így vagyunk, akkor adok neki is mit nézni. Minden ruhadarabnál úgy fordulok, hogy azért mindent alaposan végig mérhessen rajtam, majd mikor végeztem, oda lépve hozzá le- és közel hajolok hozzá. - Legközelebb én is kérek ilyen előadást. - mormogom az ajkára követelőzően, úgy nézve rá, mint aki most is kész volna mindenre, de egy csók után nem húzom az agyát tovább. Lucifernek adok egy kis simit, miután majdnem ráül a lábamra, hogy ő is figyelmet kapjon, aztán kimegyek az előszobába velük. Felhúzok egy cipőt, aztán Shay felé fordulok, a szemeim pedig felcsillannak - sokadjára -, amikor meglátom a szandált, amit választott. Kérdeznie sem kell, már ereszkedek is le óvatosan a lábához, a jobb lábammal féltérdelve elé. Konstans mosollyal az ajkaimon illesztem a lábára a cipőt és csatolom be, mint Hamupipőkének a herceg, aztán mikor mind a két lábán fent van a saru, a komódra támaszkodva lassan felkelek, és nem támaszkodok rá, még ha segíteni is akar. Terhes. Csak ne emelgessen! Engem főleg. Nyomok egy csókot az ajkára aztán telefon-tárca-kulcs check és már megyünk is hárman a járgány irányába. - Van ötleted, mit főzzek az útmutatásoddal később? - kérdezem mosolyogva, míg kinyitom neki az ajtót és segítek beülni, ha kell. Aztán kinyitom Lucifernek is, bekötöm, berakom a mankót hátra, a túl oldalra sétálok és ... megállok, mert beülni sem tudok. - Elfelejtettem, hogy liliputi vezette előttem! - szívom be az ajkam ránézve, miközben behajolva hátra tolom az ülést, aztán beülve lejjebb engedem. A tükröket is át kell állítanom, meg beljebb tolom a kormányt, aztán mire mindennel végzek, úgy érzem, mintha 10 perce itt állnánk a melegben. - Na, mehetünk? - nézek rá mosolyogva, miközben beröffentem a motort, és ha bekötötte magát - az övterelővel ez körülményesnek tűnik - akkor el is indulunk.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Amikor Dave félreértelmezi, amit mondani akartam, és összevonja a két versenyt, még jobban kell nevetnem. Már csak azért is, mert bármennyire is szembemegy a fizika valamennyi törvényével, magam elé képzelem a jelenetet. – Külön számnak gondoltam! – védekezek még mindig halkan nevetve. Az álmaim boncolgatása után gyorsan kilyukadunk ott, milyen jó hatással van rám (is) Dave rendszeres esti meséje, a nevetés pedig folytatódik, mert amikor felhívom rá a figyelmét, hogy míg nekem talán lenne lehetőségem behajtogatni magam Yana mellé, ő méreteiből adódóan finoman szólva is kisebb eséllyel indulna, a saját régi kiságyával kezd érvelni. Vidáman elnevetem magam, de aztán komolyságot erőltetek magamra és némi csalódottsággal ingatom a fejem. – Nem is értem, manapság miért nem gyártanak óriás-méretű kiságyakat... Esküszöm, mindegyik one-size volt! – mondom komoly arccal, mintha én megpróbáltam volna neki is passzoló óriásbébiágyat szerezni. A vidám percek után befejezem az evést, míg Dave kiválasztja nekünk a napi szettünket, de öltözés előtt még nekiindulok, hogy ezúttal én csináljak neki reggelit. Nem mintha hagyná... Az én dolgom megint csak a tétlenül ücsörgés, és bár nagyon is értékelem, hogy el akar kényeztetni, nehezen viselem, mert én is el akarom kényeztetni őt, de így nem tudom. Mormogok is egy kicsit az orrom alatt, de persze erre is van válasza, amitől ki is tör belőlem egy kis nevetés. – Kötve hiszem, hogy kényeztetésként fogja felfogni, ha ki kell törölnie a fenekedet – vigyorgok rá. Miközben készíti a reggelijét, felhozza a vezetés kérdését is, én pedig szigorú tekintettel kérdezek vissza, mert nem csak én tettem ígéretet. Mosolygós, magabiztos választ kapok, ami után még figyelem néhány pillanatig, de aztán szusszanva kifújom a levegőt és bólintok. Végül is a RAM-ban nem kell kuplungot kezelni, szóval kímélni tudja a bal lábát. Ő enni kezd, én pedig mosolyogva figyelem, míg rá nem ébred, hogy kifosztotta a konyhát, szóval talán vásárolni sem ártana. Megnyugtatom, hogy ez nem baj és azt is felvetem, hogy ha már vásárolunk, készülhetnénk főzésre is... viszont, mivel elkényeztetés van, én valószínűleg nem főzhetnék, csak neki dirigálhatnék, ebből pedig egyenes út vezet bizonyos emlékekig. Elég a szemem sarkából ránéznem, hogy tudjam, ugyanarra gondolunk, mert most pontosan úgy néz rám, mint amikor a kigombolt ingében és csipke fehérneműben, magassarkúban utasítgattam a süti készítésére. Érzem, hogy kiszárad a torkom és felforr a vérem, mert a gondolataim egykettőre ott járnak, amikor már a pultra nyomott, az öve csilingelt, aztán... Felpattanok, mint akinek a fenekébe csíptek, pedig ha valami érzek azon a tájékon az a cseppet sem csípés. A jeges víz gondolata életmentőnek tűnik jelen pillanatban és cseppet sem lep meg, hogy Dave-nek is szüksége van rá. Segítek magunknak lehűlni egy kicsit – bár ez idő alatt nem merek ránézni, mert félek, hogy szó szerint ráugranék –, aztán biztos ami biztos alapon én inkább előre megyek készülődni. Valahogy nem lep meg az sem, hogy valami ismerős érzés kísér, ahogy elsétálok... Hátrapillantok a vállam felett és kuncogni kezdek, mert azt látom, hogy Dave majd' eldől, annyira néz, pedig sok mindent nem láthat. Láthatna, mert én előzékenyen segítek rajta és játékosan feljebb libbentem a póló hátulját, csak hogy legyen mit néznie. Megmosakodok, összekötöm a hajam, aztán magamra öltöm a Dave által választott ruhát. Ő éppen akkor érkezik meg, ezért illegetem magam neki egy kicsit, hogy aztán a vidámságában gyönyörködjek és a dicséretében fürdőzzek. – Mutatnom kell melletted valahogy – ölelem át a nyakát mosolyogva, amikor odalép hozzám. Begyűjtöm a csókomat, utána pedig én vagyok az, aki nekiáll nézelődni. Panaszra sem lehet okom, mert Dave is előzékenyen segít; öltözés közben mindig olyan szögből mutatja magát nekem, hogy bőven legyen mire csorgatni a nyálam és nem is sieti el a dolgot, hogy legyen időm kiélvezni. Legszívesebben odamennék hozzá és a kezeimmel, ajkaimmal, nyelvemmel és fogaimmal is felfedeznék minden egyes bőrfelületet, de visszafogom magam, mert akkor sosem indulnánk el sehova. Amikor teljesen felöltözött és felém indul, az ajkaim megnyalva nézek végig rajta, és ahogy rám néz azzal a pillantásával, elsötétülő szemekkel szusszanok egyet. Ha most inkább le is vetkőztetne mindkettőnket, nem ellenkeznék... Talán a csókot is egy kicsit élénkebben viszonzom a kelleténél, utána pedig rajtam a sor, hogy az ajkaira suttogjak. – Te megkaphatod a vetkőző számot – ígérem meg neki a szemeibe pillantva. Szerencsére egyelőre ennyiben is maradunk, különben tényleg nem indulnánk el soha... Összeszedem egy kis táskába a fontosabb dolgokat, aztán mindhárman az előszobába megyünk. Lucifer megkapja a hámját, aztán én is előveszem a szandálomat és már mosollyal a szám sarkában sandítok Davidre. Ahogy felém fordul, rögtön kiszúrja azt a kezemben, és mielőtt még megszólalhatnék, már térdel is le elém és veszi is a kezébe az egyik szandált. Kuncogva támaszkodok a vállára és emelem meg a megfelelő lábamat, hogy rám tudja adni és be tudja csatolni a szandált. Ugyanezt megismételjük a másik lábamon is, aztán nagyon helyesen ugyanolyan óvatosággal áll fel, ahogy le is térdelt. – Köszönöm – somolygok fel rá csillogó szemekkel és magamhoz vonom egy csókra még indulás előtt. Elhagyjuk és bezárjuk a lakást, aztán mindhárman a RAM felé indulunk. Odaérve Dave még az ajtót is kinyitja nekem és amikor felém nyújtja a kezét, kuncogva simítom abba a tenyerem, hogy a segítségével szálljak be, miközben elgondolkozom a kérdésén. – Hmm... Bolognai? Az viszonylag egyszerű, de nagyon finom. Vagy sok lesz az olasz? – kérdőjelezem meg aztán saját magam. – Lehet, hogy a hercegnő igazából a nászúton fogant? – nevetem el magam, mert hát... az megmagyarázná, miért vagyok ennyire rákattanva az olasz kajára. Meg persze az olaszországi ténykedéseink is megmagyaráznám Yana létezését, de erre most nem gondolunk. Míg Dave elrendez minden és mindenki mást, én átköltöztetem az övterelőt. Miután Lucifer is a helyén ül, bekötve, a mankó is bekerül hátra, Dave pedig... nem tud beülni a kormány mögé. Elnevetem magam, aztán védekezően feltartom a kezeimet. – Bőven elég, hogy ti ketten ilyen hatalmasra nőttetek! Egyébként sem értem... Minek neked egyáltalán ülés? Ennyi erővel a hátsó ülésről is vezethetnél – viszonzom a vérszívást vidáman. Miközben ő nagy nehezen beállít mindent, én is bekötöm magam, és amikor mindennel megvagyunk, a kérdésére csak mosolyogva bólintok egy hatalmasat. Ismét gyorsan odaérünk a bolthoz, én pedig csak azért várom meg, hogy Dave segíthessen, mert tudom, hogy ez őt boldoggá teszi. Csak kikötöm magam, megvárom, hogy ki tudja nekem nyitni az ajtót, és ha ki is segít, akkor pláne megérdemli azt a hálás és szerelmes csókot, amit kap. – Akkor alapos nézelődés és babakocsi? – kérdezek rá a tervre mosolyogva, mielőtt megragadnám a szabad kezét, az én szabadon maradó kezembe pedig Luci pórázát fognám. A bolt bejáratánál álló őrnek ezúttal szeme sem rebben, ahogy bemegyünk, így nincs más dolgunk, mint szerezni egy kosarat, amit Lucifer ismét megkap hordozásra. Dave-re pillantok és mosolyogva átengedem neki a lehetőséget, hogy elinduljon valamerre a boltban, hiszen ez most neki lesz igazán felfedezés, a babakocsit pedig úgyis ráérünk a végén kiválasztani.
You are the voice that calms The storm inside me Castle walls that stand around me All this time my guardian was You You are the light that shines in every tunnel There in the past You’ll be there tomorrow All my life Your love was breaking through
Amikor elneveti magát és jelzi, hogy ő nem egyszerre gondolta a hernyózást és cipelést, akkor mosolyogva megvonom a vállam. - Érted megpróbáltam volna. - jelentem ki magabiztosan, aztán a mesélés után a kiságy kérdésére is rátérünk. - Na, ha one-size, akkor én is bele férek! - mondom ezt is megingathatatlanul, de alig tudom visszatartani a játékos mosolyomat. A kényeztetés kérdését a következő generációra hagyom. Csodálkozom, hogy Shay nem is tesz megjegyzést arra, miszerint őt mától nem is hagyom majd, hogy a tenyerén hordozzon, hanem Yanára lesz bízva. - Majd ehető aranyat vacsorázok, akkor majd fog örülni neki... - válaszolom vigyorogva, mindenféle komolyság nélkül. Hamarosan rájövök, hogy mindent kifosztottam a konyhában. Elgondolkodhatnék, hogy kevés dolog volt itthon, mert Shay madárétkű, vagy csak nekem olyan a belem, mint egy feketelyuk, de a gondolataim végül nem ide, hanem a régi erdei kabinba futnak ki, ahol egy ideig rejtőztünk, mielőtt beütött a krach. Az emlékek hatására Shay inkább menekül is, mielőtt újra éljük a dolgokat a pulton, de előtte még segít rajtunk egy kis hideg vízzel. Menekülés közben alaposan meg is nézem hátulról. Nézném, mert hogy a póló túl nagyra sikerült, de ő hátra néz és ahogy meglátja, hogy bámulom, felfedi a meztelen fenekét nekem, amitől persze nem tudom elkerülni azokat a gondolatokat, hogy mi mindent tudnék vele csinálni, ha most utána mennék ... és nem lenne terhes. Felsóhajtok és míg ő eltűnik az ajtó mögött, addig én lenyugtatom magam és eltakarítom a romokat. Belépve a hálóba ő már fel is van öltözve, én pedig elmosolyodva nézem, ahogy illegeti magát nekem. Kap egy csókot, meg egy követelést is, ő pedig kicsit módosít ezen, amitől a mindenre elszánt tekintetem megtelik az elképzelt jelenet vágyával. - De akkor nap közben ne hergelj, nem akarok neked esni, mint egy vadállat. - figyelmeztetem előre a forróra sikeredett csók után, aztán el is indulunk. Az előszobában még lelkesen felsegítem a lábára a szandálokat, mint egy királynőnek, aztán kint a kocsiba is besegítem, miután kinyitottam neki az ajtót. Minden után bezsebelem a jutalmamat csókok formájában, aztán amikor a kérdésemre megkapom a bolognait, ami gyakorlatilag lasagne más tésztával besamel nélkül, akkor felkacagok. - Szívesen eszek bolognait. - mosolygom rá, aztán a szemeim csibészesen csillannak meg. - Yanának nagyon sok lehetősége volt megfoganni... - jegyzem meg, aztán megyek is tovább. Berakom Lucit, a mankóm, és miután beülök...nék, ha tudnék. Persze oldalról már ki is röhögnek, én pedig gyorsan segítek is magamon. - Én el tudnám viselni, ha magasabb lennél... - azt nem teszem hozzá, hogy azért, mert sok pozíció könnyebb lenne, ha nem kellene berogyasztanom hozzá, de aztán gyorsan hozzá is teszem. - De imádom, hogy ilyen pöttöm vagy. - bazsalygom egy kicsit, megint csak nem téve hozzá, hogy miért. Noha nem vezetek gyorsan és egy fokkal kevésbé vezetek agresszíven réghez képest Shay miatt, még is hamar oda érünk a bolthoz. Besétálunk mindenféle fennakadás nélkül. Luci megkapja a fontos feladatot most is, Shay kérdésére viszont megrázom a fejem. - A babakocsi elsődleges, utána legyen minden más. - mosolygom rá, és kezét fogva már indulok is meg hátra a babajárgányokhoz. Nem kertelek egyébként. Egyből megkeresek egy eladót és faggatni kezdem. Mint egy tanár, aki a házifeladatot kérdezi ki, mindenre kitérek onnantól kezdve, hogy hol gyártották, milyen anyagból, mennyi a terhelhetősége, mennyi idő alatt használódik el, melyiket ajánlja és miért. Néhányat még ki is próbálok abból a szempontból, hogy melyiket könnyű összecsukni és kinyitni, Shay pedig megkapja a feladatot, hogy megismerkedjen a tologatás érzésével, na meg azzal, hogy a fogása és az irányíthatósága mennyire tetszik neki. Az árakról csak azért érdeklődök, hogy nagyjából képet kapjak arról, hogy ár-érték arányában melyik éri meg a legjobban. Amikor aztán közösen kiválasztjuk azt, amelyik mindkettőnknek tetszik formára és minden tekintetben jó, Shayre mosolygok. - Milyen színben szeretnéd? A sötét szín nyáron nem biztos, hogy olyan kellemes. - pedig a fekete vagy szürke nagyon elegáns, de ki a franc akarna fekete sátorban feküdni nyáron? Én nem és szerintem egy gyerek sem. Van még néhány választható szín: bézs, barna, sárga, kék, piros...meg valami levélmintás, de azt már akkor elvetettem, amikor megláttam. Ha kiválasztjuk a színt, akkor elkezdek még nézelődni a kiegészítők között. Pelenkatáska, italtartó, napernyő, eső ellen műanyagfasztudjahogyhívják, szúnyogháló... - Eszedbe jutott még bármi? - kérdezem lepillantva Shayre, miután megrendeltük a babakocsit és hozzá a kiegészítőket. Lassú léptekkel indulok el a sorok között és nézelődök. Tejsegítő "sörök", mamaruhák, játékok... Játékok! Azokat kezdem el nézegetni. Csörgők, rágókák, meg a kiságyra rögzíthető forgó akármicsoda. - Mit szólsz ezekhez? - kérdezem rájuk mutogatva.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Nem tudom, Dave csak azzal a céllal viccelődik-e szinte folyamatosan, hogy engem megnevettessen, de ha igen, akkor a küldetése bizony sikeres. Sokszorosan. Először a hernyós-gurulós feleségcipelés, aztán a kiságyba préselődés, végül pedig az, hogy őt majd Yana kényezteti öregkorában, amikor az ehető arany megemésztett verzióját törölgeti a fenekéről... Többször is könnyesre nevetem magam és imádom őt, amiért ennyi vidámságot csempész minden pillanatba. Pedig önmagában a jelenléte is földöntúli boldogsággal tölt el. A főzés témája persze egy kicsit eltereli a gondolatainkat, ugyanis vannak bizonyos izgalmas emlékeink arról, amikor az irányításom alatt főzött egy alkalommal... de mielőtt még addig hergelném, hogy most is felcsapjon a pultra és alaposan, minden valószínűseggel ájulásig keféljen, inkább jeges vizet hozok, aztán elmenekülök. Persze azt nem bírom ki, hogy távozóban ne adjak neki betekintést a póló alá, látva a lelkes érdeklődését. Még innen is látom, hogy a szemei szinte ígéretekkel telnek meg, de még erős vagyok, ezért csak az ajkamba harapok és megszaporázom a lépteimet. Az erőm egyébként – magamhoz képest – meglepően sokáig kitart, mert még a kis előadása után sem mászok rá... bár akkor már tényleg csak az utolsó cérnaszálakba kapaszkodok. Nem kevés ötletem van arra vonatkozóan, mi mindent csinálnék vele, ám egyelőre csak azt ígérem meg neki, hogy ugyanezt inverz előadásban kapja majd meg. Talán ezért – és minden előző gondolatért – is lesz annyira tüzes a csók, ami után kér még egy ígéretet. A szemeim egy kicsit ködössé válnak, mert én ebből csak azt hallom meg, hogy ha nem is vadállat módjára, de valahogy nekem fog esni. – Igyekezni fogok – suttogom az ajkaira. Arcára simuló kezem hüvelykujjával meg is simítom az ajkait egy halk, vágyódó szusszanással, de aztán elengedem, hogy legyen esélyünk elindulni. A kényeztetés aztán minden értelemben folytatódik, ugyanis Dave szp szerint átmegy lovagba. Olyan mosollyal adja fel rám a szandálokat, mintha ez lenne élete nagy feladata, aztán a kocsinál is kinyitja nekem az ajtót és besegít. Nem győzök mosolyogni és hálás csókokat osztogatni, de aztán felteszi a nagy kérdést, hogy mit főzzön majd... és a zsigeri válaszom valahogy rávilágít, hogy talán egy egészen kicsit rá vagyok pörögve az olasz konyhára. Dave persze csak nevet, és én is inkább viccet csinálok a felfedezésből, lényegében ráfogva az egészet Yanára. Persze meg is kapom erre a választ, ami miatt ábrándosan sóhajtok egyet, míg Dave beülteti Lucifert is hátra. Igen, nagyon sok lehetőség volt rá. Már odafelé a repülőn is csak a mosdó szűkössége és a higiénia hiánya győzött meg minket arról, hogy ne éljünk minden lehetőséggel... De erre most nem gondolunk. Szerencsére eltereli a figyelmem, hogy Dave ismét be sem tud ülni a kormány mögé a hosszú lábaival. Természetesen ki is nevetem és ha már ő is, akkor én is szívom egy kicsit a vérét, de amikor egészen más kontextusban kezd beszélni a magasságomról, megint melegem lesz. Eszembe jut minden alkalom, amikor a tükörben premier plánból figyeltük, hogyan tűnök el előtte, vagy éppen alatta, és... már megint itt tartok. Lehunyt szemekkel veszek egy nagy levegőt. – Majd gyakrabban hordok magassarkút – pillantok rá most én ígéretekkel teli tekintettel. Oké, hogy azt kérte, ne hergeljem, de akkor ő sem hergelhet engem következmények nélkül! Gyorsan odaérünk az üzlethez, hála a közelségének és a forgalomnak, aztán magába a boltba is minden gond nélkül bejutunk Lucival együtt. Ő egyébként most is megkapja a maga feladatát, amire ugyanolyan büszke, mint tegnap volt. Dave-re bízom, hol kezdjük a nézelődést, ő viszont rögtön a járgányra menne, ezért kuncogva bólintok és követem őt hátra a babakocsikhoz. Vannak kiállított darabok bőven, de mielőtt még rákérdezhetnék, mi legyen a stratégia, ő már megy is oda az egyik eladóhoz, aztán elkezdődik a vizsgáztatás. Somolyogva hallgatom, hogy mindenről, de tényleg mindenről kifaggatja az eladót; a végén már azon sem lepődnék meg, ha még a kerekek csapágytípusát is külön megkérdezné, de nem szólok semmit. Apa a legjobbat akarja a hercegnőjének, és ez így van jól, így csak mosolygok, és amikor rám kerül a sor, én is kipróbálom mindegyik mozgását, irányíthatóságát, a kerekek kacsázásra hajlamosságát. Megnézem az anyagokat, a tágasságot a hercegnőnek és a holmiknak egyaránt, és persze hallgatom a Dave kérdéseire adott válaszokat is. Az hamar kiderül, hogy a legdrágábbat nem érdemes megvenni, mert még nekem is kényelmetlennek tűnik külső szemmel, nemhogy Yanának; inkább desginos, ráadásul az oldalára nyomtatott márka miatt méregdrága. Van még egy-két ilyen, olyan is akad, ami mindennek megfelelne, de alig lehet vele kanyarodni, mert külön életet élnek a kerekek. Megbújik viszont köztük az is, ami úgy tűnik, minden szempontból tökéletes lesz, mindkettőnknek. Nagyon hasonlít arra, amit megrendeltem korábban, viszont egy kicsit olcsóbb és jobban felszerelhető, így már nem is bánkódom az elcsúszott rendelés miatt. Tágas, könnyen irányítható, és egyébként jól is néz ki. Hagyom, hogy Dave is mindent alaposan megnézhessen rajta, és amikor az ő arcán is csak elégedettséget látok, szélesen mosolygok, mert szerintem ez azt mutatja, megvan a nyertes. Meg Luci is elégedett fejjel teszi le mellette a hátsó felét a földre, mintha csak azt mondaná, ezt szívesen fogom őrizni! – Hmm... – esek gondolkodóba a szín kérdésében. Alaposan megszemlélem mindegyiket, mert bár első pillantásra tényleg a fekete a legelegánsabb, Dave-nek igaza van. A szürke is hasonló, bár ha Yanára gondolok, nem is a szürke szín jut eszembe. Mondjuk ilyen alapon a fekete sem. Hmmm.– Mit szólsz mondjuk a bézshez? Az elég világos szín, elegáns is ezekkel a fekete berakásokkal. A piros talán egy kicsit túl feltűnő a szememnek. A kék is tetszik, de az meg nagyon fiús – fejtem ki a szempontjaimat. Ha herceget várnánk hercegnő helyett, egyértelműen a kéket választanám, már csak azért is, mert remélem az apja szemeit örökölné, de Yanához valahogy nem érzem illőnek. Ha Dave-nek is tetszik a bézs, akkor ez a kérdés el is dőlt, de még össze kell válogatnunk a kiegészítőket hozzá – amiben, azt hiszem, a mindent is elv érvényesül Dave-nél. Esküszöm, szerintem az összes lehetséges kiegészítőt kipipálja, aztán rám néz, hogy eszembe jutott-e még valami, én pedig igyekszem visszafogni a kuncogásomat. – Szerintem kimerítettük a kérdést – rázom meg a fejem vidáman. Ebben a boltban a megrendelés is simábban zajlik, ugyanis az eladó előzékenyen ellenőrzi nekünk, hogy a központi raktárukban minden rendelkezésre áll és le is foglalja nekünk a kért tételeket. Csak azt kell eldöntenünk, ők szállíttassák-e ide a boltba – ami maximum egy hét, attól függően, mikor gyűlik össze egy szállításnyi rendelés –, vagy ha mi hajlandóak vagyunk átugrani a newarki raktárba, akkor akár már holnap mehetünk értük, mert addigra összekészítik őket. Ezt a kérdést Dave-re bízom, mert szerintem bőven elég az egy hét, de lehet, hogy ő szívesebben intézné maga a dolgot, minél hamarabb. Miután ezzel megvagyunk, indulhat a nézelődés, én pedig csak mosolyogva követem Dave-et. A játékoknál állunk meg először, és itt ki is szélesedik a mosolyom, mert milyen igaz! – Tökéletesek – bólogatok mosolyogva mindenre, ami megtetszik neki. Kellenek is majd az ilyenek bőven, szóval én is választok egy-kettőt. – Nézd csak! – mutatok vidáman egy puha pelusra, ami egy kis plüssfókához van hozzávarrva. A plüss egy fehér bébifóka, a pelus pedig halványrózsaszín és már látom is magam előtt, hogy Yana azt szorongatja. Nagy, csillogó szemekkel nézek Dave-re, és ha neki is tetszik, már teszem is be a kosárba. Megállok a babáknak való kis könyveknél is, amikkel serkenteni lehet az agyműködésüket, találunk puha vékony és vastagabb takarókat, gyűrögetés hatására csörgő-zörgő pelust. Eszembe jut, hogy nem vettem éjszakai fényt, és mivel találok abból is fókásat, nem is keresek tovább. Sőt, még egy puha, fehér, fürdőköpenyszerű fürdőlepedőt is találok, aminek az apró fejrésze fókásra van kialakítva, bár ezen a ponton már én is kuncogok. Kerül a kosárba egy kis műanyag teknős, ami egyszerre a vízen úszó játék és hőmérő, hogy megfelelő legyen majd a fürdővíz hőmérséklete. Veszek még néhány sima textilpelenkát is, mert hirtelen nem tűnik elégnek a már megvett kétszázhuszonnyolc darab, amikor viszont elgondolkozva állok meg a popsitörlő-melegítő előtt, akkor elnevetem magam. – Jó, én azt hiszem, kivásároltam magam – jelentem ki, felismerve, hogy átestem a ló túloldalára. Kérdőn pillantok Dave-re, hogy neki van-e még hiányérzete, de ha nincs, akkor mehetünk is fizetni. Már a kezünkben van a megtömött zacskó, de az eladó még épp nyomtat néhány aláírandó papírt a babakocsi rendelés miatt, mikor Luci nyüsszen egyet a lábamnál. – Aláírod a papírt? Kimegyek vele és ott megvárunk – ajánlom fel mosolyogva Dave-nek. Tudom, hogy Luciferrel szívesen elenged, és azt is tudom, hogy Luci előbb harapna fenékbe valakit, mint hogy engem megközelítsen, szóval nyugodtan megspórolhatjuk ezt a pár percet, hogy el tudja végezni a dolgát odakint. Ha Dave nem ellenkezik, adok neki egy csókot, aztán kimegyek Lucival – a zacskót biztosan nem hozhatom –, és elsétálok vele a pár méternyire levő füves területre, hogy ő is megkönnyebbülhessen, míg Dave utolér minket.
You are the voice that calms The storm inside me Castle walls that stand around me All this time my guardian was You You are the light that shines in every tunnel There in the past You’ll be there tomorrow All my life Your love was breaking through
A viccelődés, nosztalgiázás és forró dolgok ígérgetése után ideje vásárolni menni. A kocsifelé azért tisztázzuk, hogy mit főzzek, az olaszkonyháról pedig kilyukadunk az emlékeken és Yana fogantatásán. Valamelyikén. Szívesen tartoznék a Mile High Club-ba, de valaki olyan szépen hagyta ott maga után a repülő mosdóját, hogy elment a kedvünk a próbálkozástól is. A figyelmem azonban hamar eltereli, amikor szó szerint kiröhögnek, mert nem férek be a fél háznyi méretű kocsiba, annak beállításai miatt. Minden át (vissza)állítgatok, és némileg visszacsípek a nevetgetésért. A bosszúm sikeres, mert látom megint emlékekben elködösülni a tekintetét, aztán még torkot is köszörül. Persze megkapom a revansot a magassarkú emlegetésével, mire megnyalom a számat. Szeretem, amikor magassarkú van rajta. - Benne vagyok! - válaszolom kisvártatva egy kaján mosollyal a fejemen, aztán már indulunk is. A bolthoz érve mindenki megkapja a feladatát: Luci hozza a kosarat, mi pedig a babakocsi után érdeklődünk. Főleg én. Vagy 500 kérdést teszek fel a kocsival kapcsolatban az eladónak, rosszabb vagyok mint egy államvizsga. Végül csak leszűkül a kör, Shayjel pedig a színt is kiválasztjuk. Közösen, mert hogy Lucifer is úgy ül le mellénk, mint aki aktív résztvevője lenne a választásnak. Shayt hallgatva a színekről nézegetem őket, aztán bólogatok. - Nekem tetszik a bézs. - mondom, aztán már fordulok is az eladóhoz újra, mert hogy az összes ehhez tartozó kiegészítőt is kérem. A pelenkatáskától kezdve szúnyoghálón át az esővédőn keresztül a babakocsi párnán, napernyőn túl az italtartóig. Nem mondom, hogy nem drága ez így egyben minden, de a megkeresett pénzemet nagyon szívesen költöm a lányomra. És Shayre. És Luciferre. A családra, na. Rákérdezek Shaynél, hogy neki jutott-e eszébe valami, de ő csak vidáman megrázza a fejét, hogy szerinte minden meg van. Ezután már megyünk is a játékokhoz. Egy csomó dolgot kiválasztunk és ahogy nézem, Shay elindult a Seal Theme (dabumm tss) irányába. Amikor már a harmadik fókás dolog kerül a kosárba, halkan elnevetem magamat, de egyáltalán nincs ellenemre. - A végén terepmintás babaruhát fog kérni magának. - viccelődök mosolyogva. Ha már a legtöbb játék és törülköző fókás, így én is fókás dolgokat keresek. Mesekönyv is van fókás: Fókacsalád aludni megy. Több mesekönyvet is kiválasztok, mert így legalább nem ugyan azokat mesélem, mindig lesz valami újdonság nekik. Miután ezzel megvagyunk, még kézbe fogok egy cumisüveg sterilizálót, egy bébiétel készítő robotgépet éés egyelőre ennyi. Shay is jelzi, hogy számára végetért a vásárlás mára és Lucifer is a behu-bepi határán van. A kérésre Shanára mosolygok és bólintok egyet és a kezébe adom a kocsi kulcsot, hogy utána be tudjanak ülni. - Persze, oda kint találkozunk. Zacskó marad! - jelzem szigorúan, hogy nehogy megmerje emelni a 70 kiló vásárolt játékot, gépeket, satöbbit. Egy csókváltás után már megyek is a szükséges pulthoz, hogy aztán a garanciákat és a megrendelést elintézzem mindenre. Nem kis papírmunka, mert ahány termék, annyi nyomtatni és aláírni való - kétszer. Mire végzek úgy érzem, hogy 50 évet öregedtem, de végül csak kijutok. Egyik kezemben zacskó, másikban mankó és bicegek kifelé. Már egyre jobban tudok ezzel sétálni, egészen ráéreztem, hogyan kell. Ha Shayt nem látom a füves részen - mert Luci már rég elvégezte a dolgát - akkor az autóhoz megyek. Bárhol is legyenek, oda érve szusszanok egyet a melegtől. - Na, mehetünk tovább? - kérdem kis mosollyal, mert még be kell vásárolnunk a főzéshez is.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Semmi meglepő nincs abban, hogy az autóban is megy az adok-kapok; csipkelődünk és évődünk egymással, ide-oda passzolgatva a labdát, játékosan bírva rá egymást – és saját magunkat is – némi elkalandozásra. Davidnek nyilván semmi ellenvetése nincs a magassarkú ellen, még az ajkát is megnyalva, nekem pedig amolyan huncut, ezt megjegyeztem módon villannak meg a szemeim. Egyelőre meg is elégszem annyival, hogy maga elé képzelje a magassarkús jeleneteket, nem húzom tovább az agyát. Még. A boltba érve gyorsan világossá válik, hogy Dave addig nem fog nyugodni, ameddig le nem rendezzük a babakocsi-kérdést, én pedig nem ellenkezem, hogy az legyen az első megállónk odabent. Igyekszem nem túl vidáman figyelni és hallgatni, ahogy lényegében levizsgáztatja az eladót babakocsiból; nekem úgyis az a lényeg, hogy ennek köszönhetően sikerül kiválasztanunk a megfelelő típust. Kényelmes, tágas, jól felszerelhető, könnyen irányítható, ízlésesen esztétikus, és még csak nem is a legdrágább. A bézs szín mellett tesszük le a szavazatunkat – Luci pedig a fenekét –, aztán... nos, Dave megrendel minden kiegészítőt hozzá. De tényleg mindent. Utána még meg is kérdezi, én szeretnék-e még valamit, de én csak kuncogva rávilágítok, hogy ez nem is igazán lenne lehetséges. Azt nem merem megjegyezni, hogy ennél drágább kompozíciót nem is szeretnék, mert tudom, hogy csak a fejemet venné, ha az anyagiak miatt aggódom. Miután a babakocsi-kérdést kipipáltuk, elkezdjük bejárni az egész boltot. Nem szándékosan helyezem fókuszba a fókákat, az egész azzal az egy szem ártatlan, cuki pelussal indul, de aztán egy egész lavina lesz belőle. Persze Dave-nek is feltűnik, a nevetésére ártatlanul pislogok rá, de aztán a megjegyzésén nekem kell halkan elnevetnem magam. – Hát... a genetikáját tekintve nem lenne meglepő – vonok vállat egy kis mosollyal. Nem mintha neki olyan életet szánnék, mint például az enyém volt, de az tény, hogy mindketten harcosok vagyunk, így aztán semmi meglepő nem lenne abban, ha őt is vonzaná az ilyesmi. Meg sem próbálok nem mosolyogni, amikor Dave egyértelműen felül velem a fóka-vonatra. Még mesekönyvet is talál fókásat – a mesekönyveknél egyébként egész sokat nézelődünk. Nos, ott is. Én is kiválasztok egy-kettőt, ami aranyosnak tűnik és szívesen hallgatnám, amint David meséli őket. Szánunk időt a hasznos kütyükre is, de amikor én már az abszolút megkérdőjelezhető fontosságú dolgokon is elgondolkozom, akkor tudom, hogy elég is volt. Addigra már Lucifer is kényelmetlenül érzi magát, így a fizetés után beszerzendő és aláírandó papírokat Davidre hagyjuk. Persze megkapom parancsba, hogy a zacskót meg se próbáljam magammal vinni, mire csak kuncogva megforgatom a szemem, de beérem azzal, hogy felpipiskedek hozzá egy csókért, nem kísértem a sorsot. Kimegyek Lucival a bolt előtti füves területre, ahol gyorsan könnyít a folyóügyein – persze csak miután gondosan kiválasztotta az ehhez tökéletes fatörzseket. Szemmel tartom a bolt ajtaját, de nem úgy tűnik, hogy Dave gyorsan végezne, ezért elindulok Luciferrel a kocsi felé, ha már egyébként is megkaptuk a kulcsot. Hagyom, hogy út közben kényelmesen kiszaglássza magát, a kocsihoz érve pedig a pórázt is leveszem róla, hiszen úgysem megy sehová. Csak annyira ülök be a kormány mögé, hogy beindítsam az autót – egyébként sem lenne semmi esélyem elérni a pedálokat –, így elindul a klíma is, kellemesebbé téve odabent az időt. Kikászálódok az autóból, és éppen becsukom az ajtót, amikor meghallom Lucifer morgását. Hirtelen kapom hátra a fejem; nem attól félek, hogy ok nélkül nekiront majd valakinek vagy valaminek, pont az a baj, hogy tudom: ok nélkül nem morogna. Sok mindenre fel is készítem magam az alatt a két pillanat alatt, de nem igazán azt látom, amire számítottam. Egy nő áll tőlünk nem messze, akire alapvetően nem is gyanakodna senki, de Lucifer éppen kettőnk között áll és egyértelműen rá morog. – Mi ez a hirtelen barátságtalanság, Luci? – szólalok meg úgy, mintha a jelenet teljesen mindennapos lenne. Lucifer persze nem a szavaimból ért, hanem érzi a feszültségemet, ezért nem vált kevésé barátságtalanná. A nő egyértelműen engem figyel, olyan intenzív tekintettel, ami az én ízlésemnek már túlságosan kellemetlen és nem kevésbé gyanús, az én érzékeim azonban ugyanígy mérik fel őt. A ruházata átlagos, farmerben és pólóban van, de ez nem jelent semmit. Sötét haja és szemei vannak, a külsejében sem találni olyan ismertetőjegyet, ami miatt feltűnne, de ez sem jelent semmit. Én sem voltam soha feltűnő. Csak másodpercek telnek el, de érzésem szerint akár órák is lehetnének, míg egymásra meredünk. Amikor a nő tekintete megakad a hasamon, akaratlanul is megfeszülnek az izmaim, tenyeremet pedig óvón simítom oda, mintha ezzel megvédhetném Yanát a... mitől is? – Segíthetek? – szólalok meg nyugodtan, de határozottan, megunva a néma farkasszemezést és belátva, hogy nem ugorhatok senki torkának a nyílt utcán azért, mert megbámul. Mielőtt még a nő válaszolhatna, Dave jelenik meg az autó mellett, nekem pedig minden erőmre szükségem van, hogy ne nyögjek fel megkönnyebbülésemben. – Hát itt vagy! – adok azért valamennyire hangot annak a bizonyos megkönnyebbülésnek, és ha mellém lép, szabad kezemmel át is ölelem a derekát, ujjaimmal valósággal belekapaszkodva a felsője aljába, ezzel is jelezve neki a lehetséges szituációt. Ha esetleg ne lenne elég, hogy Lucifer még mindig köztem és a nő között áll és halkan morog. – Lucifernek barátságtalan napja van – jelentem ki szinte derűsen, de ahogy felnézek Dave szemeibe, a tekintetemben láthatja a valódi érzéseimet, még ha koncentrálok is arra, hogy ne adjam ki magam egyértelműen. A nő ezt a pillanatot választja, hogy megtörje a csendet, méghozzá azzal, hogy zavartan elneveti magát. – Istenem, akkora egy idióta vagyok! – csap a homlokára, ahogy felé fordulok. Gondolatban azonnal kielemzem a hangját és a kiejtését; tisztán és egyértelműen amerikai akcentussal beszéli az angolt, de ez még mindig nem bizonyíték sem jóra, sem rosszra. – Kérlek, ne haragudj! Biztosan tiszta para volt, hogy itt bámultalak, de a megszólalásig hasonlítasz a nővéremre. – Feltartja a tenyereit és tesz egy lépést hátra, előreejtve a vállait is, mint aki minden szempontból megadja magát. – Megláttalak és esküdni mertem volna, hogy ő áll előttem, csak épp neki se kutyája, se macskája. Főleg nem férje és útban levő trónörököse – villant egy kedves, bűbájos mosolyt, amit az ösztöneim nem igazán akarnak elhinni, de jelenleg az a lényeg, hogy visszakozva tovább hátrál. – Semmi baj – felelem ennek ellenére is nyugodtan, kedvesen elmosolyodva. – Tényleg ezer bocs! Ez halál ciki. Jesszusom, Sheila könnyesre fogja röhögni magát, ha ezt elmesélem neki... – motyogja ezt már az orra alatt, hátat fordítva nekünk, és úgy sietve el, mint aki tényleg valami kínos szituból menekül. Amint elég messzire kerül, Lucifer morgása lassan abbamarad, de olyan közel hátrál hozzám, hogy mire leteszi a hátsóját, a lábfejemre ül rá. Még mindig Dave felsőjét markolva nézek fel rá, szememben a kérdéssel: túlreagálom? A jelenet és a sztori objektíven mérlegelve a helyén volt, de engem akkor is kirázott a hideg.
You are the voice that calms The storm inside me Castle walls that stand around me All this time my guardian was You You are the light that shines in every tunnel There in the past You’ll be there tomorrow All my life Your love was breaking through
Elképzelem Yanát terepmintás "Daddy's cool" feliratú bodyban és rá kell jönnöm, hogy valószínűleg mindenki fiúnak fogja nézni. - A terepminta ráér, ha már suliba jár. Addig meg lehet barack-hercegnő, vagy bézs-királynő! - mosolygom. Nem akarok minden percben azzal a kérdéssel találkozni, hogy "Jaj de cuki kisfiú! Hogy hívják?" aztán az lesz a válasz, hogy "A KISLÁNYUNK neve Yana..." Neeeeeem nem kockáztatom meg, hogy idegösszeroppanást kapjak a folyamatos magyarázkodások miatt. Seal Theme és barack-bézs. Tökéletes lesz így. Miután mindent IS megvettünk és megrendeltünk, már csak a fizetés van hátra. Shay és Luci egy csók után előre mennek - a csók csak Shaynek jár -, én pedig rendezem a megrendelés és garancia papírjait. Bele telik vagy 10 percbe, de aztán már sietek is a többiek után. A füves részen nincsenek, úgy hogy megyek a parkolóhoz. Hamarosan meg is látom Shayt, a kocsi motorja dorombol, Lucifer pedig bámul a távolba. Oda lépve kérdem, hogy mehetünk-e, mire Shay úgy kapaszkodik belém, mint akit mindjárt elvisznek tőlem és ahogy a szemébe nézek, abban aggodalom ül. Luci morgását is most szűröm ki az utca zajából. Shanáról felpillantok a tök átlagos nőre, aki épp minket bámul. Rövid mozdulattal nyitom ki a hátsó ajtót és teszem be a zacskót, hogy felszabaduljon a kezem, aztán átkarolom Shayt, úgy fogva meg a csípőjét, hogy egy mozdulattal akár magam mögé tudjam perdíteni. Arcomra apró mosoly költözik, de nem őszinte. - Ne féljen, Luci igazi coach-potatoe, nem árt a légynek se. Csak a szája nagy. - mondom a nőnek, aki hirtelen aztán észbe is kap, de olyan bullshit szöveget tol, hogy alig tudom visszafogni, hogy az arcomra ne üljön ellenséges fintor és figyelmeztető tekintet. Még is milyen ember bámulja a nővérét, ahelyett, hogy megszólítaná? Kutya ide, vagy oda. A nő végül elviharzik én pedig magamra engedem az imént visszafogott "vissza ne gyere" tekintetet. Amikor Shay felnéz rám, lepillantva látom a kérdést a tekintetében. - Bízok az őrkutyák ösztönében. - mert Lucifer eleinte az volt, csak az én és után Shay keze alatt lett belőle szolgálati eb. Feltekintve a jól ismert civil járművet keresem és remélem, hogy szemtanúi voltak ennek. Nem tudom, mi tart ennyi ideig, hogy megkapjuk az új identitást. Nagyon ajánlom nekik, hogy ne használják Shayt csalinak. - Ülj be. - terelem Shayt az anyósülés felé. Segítek neki beszállni, becsukom az ajtót, aztán Lucifert is beültetem és bekötöm, majd amíg ő az orrát bele túrja a zacskóba, addig én is beülök és bekötöm magam. - Vásároljunk be, aztán húzzuk meg magunkat egy ideig. Rendeljünk házhoz inkább, oké? - mondom, de aztán rájövök, hogy nem ülhetek sokáig, mint aki jól végezte a dolgát. - Fel kell hívnom majd a norfolki bázist, hogy mikorra kell legkésőbb visszavinnem mindent... Ha szerencsém van, egy hetet legalább kapok, ha már műtéten estem át. - mondom el a korábbi gondolataimat Shaynek, míg elindulok a másik bolt felé. Szemeimet a tükrökön tartom, de a szokásos árnyakon kívül nem követ minket senki más.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Látom, hogy Dave elgondolkozik egy kicsit ezen a terepminta-kérdésen, de aztán inkább gyorsan lesöpri az asztalról. Halkan elnevetem magam, viszont nem szállok vele vitába. – Akkor csak simán fóka-királylány lesz – toldom inkább meg a lehetőségeket eggyel, vigyorogva kapva fel az egyik fókás játékot a sok közül, és felmutatva, mint egy bizonyítékot. Nem sietjük azért el a vásárlást, megveszünk még egy csomó mindent, de aztán megálljt parancsolunk magunknak. A pénztárnál aztán kiderül, hogy nem ússzuk meg egy egyszerű fizetéssel, mert vannak garancia-papírok is, a babakocsiról pedig alá kell írni a megrendelést. A baj csak az, hogy Lucit már űzné a szükség, de ezt megoldjuk azzal, hogy Dave magára vállalja a papírmunkát, míg mi előremegyünk. Az már csak a kocsinál derül ki, hogy ez sem lesz ennyire egyszerű. Vidám vagyok, mert sikeres volt a bevásárlás és Lucifer is már csak a szagolgatással köti le az idejét, míg várunk; én odabent készítem elő a kellemes hőérzetet, de aztán kiszállva a kocsiból kapok kéretlen hidegzuhanyt is. Az egész jelenet több mint gyanús. Az ösztöneim is azt jelzik, hogy valami nincs rendben, nem is beszélve magáról Luciferről, aki már a nulladik pillanatban felveszi a pozíciót köztem és az ismeretlen nő között. Néhány másodpercig csak farkasszemet nézünk egymással, és én az alatt a néhány másodperc alatt nem tudom eldönteni, mi következik majd, de semmin nem lepődnék meg; azon sem, ha fegyvert rántana, és azon sem, ha csak elsétálna. Nem vagyok beszari, főleg nem Luciferrel, ám Dave felbukkanása így is hatalmas megkönnyebbüléssel tölt el, hiszen Yana miatt valamilyen szinten kiszolgáltatott vagyok: nem tudom olyan könnyen megvédeni magam, pláne nem őt. Szerencsére David is pillanatok alatt felméri a helyzetet. A zacskótól megszabadulva már magához is karol, én pedig nem ellenkezem, ösztönösen simulok az ölelése adta biztonságba. Yana miatt akkor sem állnék ellen, ha maga mögé terelne, amennyiben olyan fordulatot vesz a helyzet. Most ő az első. Dave szavaira derűsen elmosolyodom, mintha igaza lenne, pedig mindketten tudjuk, hogy Lucifer gondolkodás nélkül támadna rá, amennyiben ő megpróbálna ránk rontani. A nő viszont nem próbálja meg. Nem tudom hová tenni az előadást; bízom Luciferben és a saját ösztöneimben is, azonban ha volt valami, amit őszintének tudtam megítélni a nő viselkedéséből, az az értetlensége volt. Mintha tényleg nem számított volna arra, hogy kutyám, férjem és trónörökösünk van. Mintha... nem is tudom. Olyan volt, mint amikor az ember megkapja a következő célpontja aktáját, de abban csak a fénykép stimmel. Lehet ilyen? Idegesen nézek fel Davidre, ő viszont határozottan reagál, igazolva a balsejtelmemet. Gondterhelten sóhajtok fel, mert azt jelentheti, hogy nem csak keresnek, de valaki tulajdonképpen már meg is talált. Ujjaim egy kicsit erősebben kapaszkodnak Dave-be, másik kezemet pedig óvón szorítom a hasamra, mintha csak megígérném Yanának, hogy senkinek nem hagyom, hogy bántsa. Főleg nem miattam. Nem vitatkozom, amikor Dave az anyósülés felé terel. A segítségével beülök, és míg ő becsukja az ajtót, majd Lucifert is elrendezi hátul, én is bekötöm magam. Ujjaimmal a ruhám szegélyét gyűrögetem, jár az agyam, amiből csak Dave hangja zökkent ki. Gondolkodás nélkül bólintok. – Oké – adok hangot is a beleegyezésemnek. Kifújom a levegőt, hátraejtem a fejem a támlára és megpróbálok megnyugodni, mert az idegességgel nem segítek magunkon, viszont Yana miatt most nem csak dühös vagyok, hanem aggódom is. Ez pedig csak fokozódik, amikor Davidnek eszébe jut, hogy neki még el is kell varrnia néhány szálat. – Mondhatod nekik, hogy még nem tudsz annyira aktívan mozogni. Akár rám is foghatsz némi késedelmet – vetem fel. Nem azért, mert mindenáron azt akarom, hogy hazudjon miattam, hanem mert tudom, hogy ő sem szívesen hagyna minket egyedül, ameddig meg nem bizonyosodunk arról, hogy ez csak egy vaklárma volt, folytatás nélkül. – Lucifer vigyázni fog ránk, amíg ott leszel – teszem hozzá, átnyúlva a felém eső kezéért és finoman megszorítva azt. Én is rendszeresen ellenőrzöm a visszapillantókat, hogy látok-e valami gyanúsat. – Felhívjam Lazare-t? Lehet, hogy Avichay is ki tudna deríteni valamit... – morfondírozok rápillantva. Ezek mondjuk csak hirtelen ötletek, szóval ha azt javasolja, hogy egyelőre inkább várjunk ki, azzal is egyet tudok érteni. Az agyam mondjuk nem kapcsol ki, ezért amikor odaérünk a másik bolthoz, akaratlanul is újra előveszem azokat a szokásokat, amelyeket igyekeztem eddig a háttérbe szorítani: sokkal figyelmesebben mérem fel a környezetünket és annak minden élő vagy élettelen szereplőjét. Odakint autókat és rendszámokat is, odabent csak arcokat figyelek és elemzek. Szorosan fogom Dave kezét, benne lelek nyugalmat, és a másik oldalamon sétáló Luciban. – Szétváljunk, hogy gyorsabban végezzünk? – kérdezem. Nem tudom, az időtakarékosságot díjazná-e jobban, vagy azt, hogy nem téveszt szem elől.
You are the voice that calms The storm inside me Castle walls that stand around me All this time my guardian was You You are the light that shines in every tunnel There in the past You’ll be there tomorrow All my life Your love was breaking through
Elmosolyodok, mert a fóka-királylányos dolog nagyon is tetszik. De ha ő az, akkor mi vagyunk a fókakirály és a fókakirályné. Ezt a nyelvtörőt basszus... Fókakirály, Fókakirályné és Fókakirálykisasszony. Már gondolatban is alig tudom végig mondani. - Fókakirály, fókir..fókakirályné, fókakirályks... - próbálkozom kimondani - mormolni - magam elé a rögtönzött nyelvtörőt, de meg is gyűlik vele a bajom. Egyszer kétszer elpróbálom, harmadjára azért már sikerül annyira pörgetni a nyelvem, hogy Eminemhez is betársulhatnék. Ezután már csak a fizetés és papírozás van. Oda kint furcsa jelenetnek leszek részese. Nem is fura, mint inkább aggasztó. Lucifer morgása, Shay fűalatti jelei mind arra engednek következtetni, hogy megtalálták őt. Bár... lehet még sem, mert ha ők lennének, mi akadályozná meg őket abban, hogy egy orvlövésszel vagy egy rejtett késelő mozdulattal megpróbálják Shayt kiiktatni, "mielőtt köp"? Az egész idegesítő, bizonytalanná tesz. És dühössé, mert az FBI csak ül a seggén és eszi baszd meg a fánkot! Igyekszem nem élből ellenséges lenni a nővel szemben, de amint elmegy, olyan gyorsan ültetem be Shayt a kocsiba, amilyen gyorsan csak tudom. Lucit is beültetem, meg aztán magamat is. Annyit módosítok a terveken, hogy nem csak most bevásárolunk, de a következő napokban inkább ki se mozduljunk. Shay beleegyezik, nem mintha lenne választása, mindenképp otthon fogunk maradni. Max akkor mozdulunk ki, ha kórházba kell menni, de egyébként ennyi. Aztán eszembe jut, hogy még a bázisra is el kell mennem, ami miatt ez az egész kifejezetten rossz időzítés. Shay elkezd ötletelni, ami alap esetben nem baj, de én már gondolatban öt lépéssel előrébb vagyok. - Majd azt mondom, veszélyeztetett terhes vagy. - egyezek bele, aztán a kormányra tekintek és vissza az útra. Shay közben megnyugtat, hogy amíg elvagyok, Lucifer vigyáz rá. A kezére pillantok, megfogom és az ujjaimmal simogatom, míg a szemeim újra az úton vannak. - Tudom. De amíg nem vagyok melletted, nem szeretném, hogy kimozdulj. - szögezem le előre. Amikor felhozza Lazaret és a bátyját, úgy kapom rá a szemem, mintha már most hívni akarná őket. - Nehogy! Mi van, ha csak kiakarnak ugrasztani a bokorból? Eszedbe ne jusson felvenni a kapcsolatot velük! Főleg a bátyáddal! Mi van, ha rajta keresztül találnak meg? És itt nem arra gondolok, hogy ő adna ki téged, hanem hogy őt is figyelik. Megbeszéltük, hogy nem beszélsz vele, nem véletlenül! - az sem volna jó, ha az FBI-os haverjaink visszakövetnék őt. Úgy volt, hogy Avichay kimarad ezekből a dolgokból az ő és Shay biztonsága érdekében. A boltba sietősen bicegek Shayjel, de a kötelességtudat elnyomja a fájdalmat. A kérdésére lepillantok rá. - Biztos, hogy nem. Nem rendelem alá a biztonságod a gyorsaságnak. - mondom komolyan, aztán velük együtt indulunk meg a sorok között. Nem csak a mai vacsihoz, de több napra előre is bevásárolunk. Igyekszem figyelni a sorokat még azok felett is - én a magasságom miatt megtehetem - és kifejezetten figyelek arra, hogy meglátom-e megint azt a nőt, vagy sem. Miután bevásároltunk, újra terelgetem Shayt a kocsihoz és ültetem be. Amíg nem ül bent, akkor is pajzsként funkcionálok, ha nincs közvetlen veszély, mert ha nem így tennék, nem érezném magamat komfortosan. Miután beülök én is, elindulunk és új gondolatok fogannak meg a fejemben a biztonsággal kapcsolatban. - Le fogom cserélni ezt a járgányt. - amit nagyon sajnálok, mert imádom a Ramot, a mindenem - Shay, Yana és a család után -, de ha ismernek engem, ismerik mi van a nevem alatt. Kell egy új, biztonságosabb autó és azt hiszem én már tudom is, hogy mi lesz az.
WHEN IT GETS HARD, I'LL NEVER LOSE SIGHT OF WHAT'S
Még mindig Yana hercegnő lehetséges címein és megszólításain mosolyogva indulok tovább a sorok között lassan, nézelődve, mikor meghallom magam mögött Dave motyogását. Meglepve pillantok hátra a vállam felett, mert nem teljesen értem, amit mond... aztán a szemöldököm még feljebb kúszik, amikor rájövök, hogy nem az én hallásommal van a baj, hanem... tényleg nehéz érteni...? Átfut az agyamon, hogy talán valami baj lehet, de nem látom lógni az arca egyik felét, vagy ilyesmi, szóval biztos nincs agyvérzése. Szóra nyitom a szám, hogy megkérdezzem, mi történik, de ekkor már neki is sikerül kimondani, nekem meg megérteni, és amikor rájövök, hogy csak nyelvtörőt alkotott a kis családunkból, kitör belőlem a nevetés. Nem sikerül valami szerényre a dolog, és amikor egy anyuka furcsán néz ránk a sor végéből, a számra szorítom a tenyerem és kissé összébb húzom magam, próbálva elnyomni a nevetésemet. A vidámság azonban csak addig tart, míg a kocsinál Dave-re várva úgy nem tűnik, hogy utolért valami, amitől mindig is tartottam, de már kezdtem elhinni, hogy nem kell tartanom tőle. Vagy legalábbis... gyanús a helyzet. Szerencsére nem történik semmi olyasmi, amit én régen megtettem volna a célpontjaimmal vagy amit velem akartak megtenni olyan sokszor, de nem tudom, hogy ezt csak Lucifernek és David gyors felbukkanásának köszönhetem-e. Az ösztöneim szinte üvöltenek és tudom, hogy Luci sem lépett volna így fel ok nélkül, mégis... elhiszem a nőnek a meglepődését és az értetlenséget. Csak ezeket, de ezeket nagyon is. Miután a nő eltűnik, Dave már terel és ültet is be az autóba, én pedig nem ellenkezem. Érezhetően mindketten feszültté váltunk – hogy a francba ne váltunk volna –, és az sem lep meg, amikor azt mondja, húzzuk meg magunkat inkább. Én sem akarok kockáztatni. Ezt mondjuk pont keresztbe fogja húzni ami neki is eszébe jut: még el kell intéznie a dolgait Norfolkban. A gyomrom összeugrik egy kicsit; nem félek kifejezetten, de elég szarságon vagyunk már túl ahhoz, hogy érte is aggódjak, ráadásul azt is tudom, hogy ő mennyire aggódik majd értem. Mást viszont nem tudok felajánlani azon kívül, hogy használjon engem is kifogásnak. A veszélyeztetett terhesség tényére bólogatok és nem gondolok bele abba, hogy ez perpillanat talán találóbbá vált, mint bármi. Inkább arra koncentrálok, hogy megpróbáljam egy kicsit megnyugtatni. – Nem fogok, megígérem – nézek rá komolyan, finoman megszorítva a kezét. – Nem kockáztatnék. Csak akkor teszem ki a lábam a lakásból, ha vészhelyzet van – fogadkozok, szabad kezemet a hasamra simítva. Most Yana az első. Őt pedig ezzel tudom óvni. Vagyis eszembe jut még valami – két lehetőség, de egy a cél –, viszont amikor ezt felvetem, Dave olyan vehemenciával kezd ellenkezni, hogy némileg megszeppenve nézek rá, de megadóan feltartom a tenyerem, jelezve, hogy ennyire azért nem kell tartania tőlem, vagyis az ötletemtől. – Jól van, jól van. Nem hívok fel senkit – ígérem meg ezt is. Igazából tényleg csak egy ötlet volt, mert nem szeretem az idegőrlő bizonytalanságot, de tudom, hogy Davidnek végül is igaza van. Talán csak felesleges kockázat lenne, bár jól esett volna tudni, hogy minden éjjel számítsak-e arra, hogy megpróbálják elvágni a torkunkat... A bolthoz érve Dave ismét felveszi azt a pozíciót mellettem, amitől úgy érzem magam, mint az angol királynő a testőrével – csak mondjuk intimebb közelségben, mint amit a palotai protokoll megengedne. Nem mintha nem esne jól, sőt. Igazából amikor felteszem a kérdésemet, már sejtem a választ, és halványan elmosolyodva bólintok, amikor ezt igazolja is. Az biztos, hogy ha bárki az életemre akarna törni, nem lenne egyszerű dolga, mert David is élő – és hatalmas – páncélként védelmez, és Lucifer is élénken figyel a másik oldalamon. Nem látok ismerős arcot odabent, ahogy a nőt vagy más gyanús alakot sem. Egyedül egy fiatal srácra hozzuk a frászt, mert nem figyel és kis híján elsodor a hűtőpult előtt; látszik rajta, hogy ő is szánja-bánja a dolgot, főleg, amikor meglátja a hasamat, de aztán fülét-farkát behúzva iszkol el. Csak sejtem, Dave hogy nézhetett rá. Gond nélkül megveszünk mindent, amit akartunk, és még jóval többet is, hogy ne kelljen a vásárlás miatt sem kimozdulnunk a lakásból. A kocsiba is a páncélom kísér és ültet be, épp ezért amikor ő is beszállt, még indulás előtt átnyúlok az ülések között és a kezeim közé fogva az arcát magamhoz húzom, hogy hálásan meg tudjam csókolni. Tudom, hogy nem várna ezért hálát, de nem tudom nem még jobban szeretni mindezek miatt. Ezután már hagyom, hogy el tudjunk indulni, de alig kanyarodunk ki a parkolóból, sikerül meglepnie. – Lecseréled? De hát imádod ezt az autót! – fordulok felé értetlenül. Azt most nem teszem hozzá, milyen jól áll neki és milyen izgalmas emlékeink fűződnek hozzá, mert úgy sejtem, nem ez a lényeg, de ezek nélkül is bőven meglep ez a hirtelen döntés. Persze ha elmondja, mire gondolt és miért, meg fogom érteni. Hazaérve megvárom, hogy Dave segítsen kiszállni az autóból; nem azért, mert kényelmes vagyok, hanem hogy kövessem az eddigi tendenciát. Azért amikor Lucifer is kiszáll és már csak a csomagokat kellene bevinni, megpróbálom hasznossá tenni magam, és mivel tudom, hogy van egy zacskó, amiben alig van valami, érte nyúlok. Persze számítok rá, hogy Dave nem akarja majd hagyni, de akkor morcosan nézek rá. – Na! Ez könnyebb, mint egy csomag pelenka – bökök a zacskóra. Megpróbálom még egyszer kézbe venni, de ha nem hagyja, akkor csak kap egy teátrális sóhajt és inkább előremegyek kinyitni az ajtót. Már ha azt lehet. Legjobban annak örülnék, ha ő sem cipekedne, hanem mondjuk ismét hasznosítanánk Lucit; ha így csináljuk, nem is panaszkodom, csak Lucifer irányításával elrendezem a beérkező csomagok helyzetét. A kipakolásnak neki sem kezdek, mielőtt David lekap a tíz körmömről, azt vele együtt csináljuk meg, és amikor mindennel végeztünk, szintén vele együtt ülök le a kanapéra. Elnyúlok, az oldalához bújok és sóhajtok egy hatalmasat. – Jól vagy? – kérdezem halkan, felemelve rá a tekintetem. Remélem, nem zökkentette ki nagyon ez a szarság.
Kezdőlap
És Dave nem fogja vissza magát. Gyönyörteljes, kéjes ködön át figyelem őt, a kéj rezdüléseit az arcán, a megfeszülő izmait, hallgatom a gyönyör szájából feltörő hangjait és azokat az izgatóan nyers hangokat is, amiket belőlem csal ki hevesen mozgó csípőjével. Folyamatosan bátorítom amellett, hogy igyekszem a lehető legtöbbet növelni számára az élmény intenzitásán, és ő megadja nekünk, amire mindketten vágyunk, olyan hevesen és féktelenül téve magáévá a számat, ahogy azt mindketten nagyon szeretnénk máshol is. Amikor pedig beteljesül, értem és kéjes örömmel fogadom az újabb vágyát, hagyva, hogy szinte megjelöljön, de aztán alaposan letakarítva mindent, amit nekem szánt. Hevesen süllyedő és emelkedő mellkassal figyelem a kéj örvénylését sötéten csillogó szemeiben, ahogy végignézi a takarítást...
Több, mint négy hónapja vágytam erre, mert mielőtt elmentem, az előtt a haza érkezésem napján veszekedtünk, másnap pedig tovább is álltam. Már akkor is ki voltam éhezve, mert egy hete nem láttam, képzeljük csak el, milyen volt akkor ez a négy hónap... Illetve nem kell elképzelni, megmutatom én Shaynek, hogy mennyire vágytam rá, ő pedig élvezettel ösztönözik többre.
Nem mintha Dave hagyná. Mondanom sem kell semmit ahhoz, hogy mindent értsen, és miután kedvére lemeztelenített maga előtt, szavakkal és tettekkel is biztosít arról, hogy semmi nem változott. Itt sem. Nem kell győzködnie, egyszerűen csak elhiszem, mert bízom benne, tudom, hogy szeret, és látom rajta a komolyságot... aztán pedig kiérzem minden egyes érintéséből azt, amilyen vágyakozással én érintettem őt, és innen már biztosan tudom, hogy nincs baj.
Tudom, hogy csak egy időre, de azt hiszem mindketten elmondhatjuk magunkról, hogy kielégítettük egymás és a saját vágyainkat. Egy időre. Azt is tudom, hogy ez a nyugalom nem fog túl sokáig tartani, mert nem engedhettük el magunkat, nem tehettük azt, amit valójában akartunk. Kénytelenek vagyunk viszont ezzel beérni egyelőre. Majd ha Yana megszületik, Shay felépül, és lesz olyan óra - szerencsével több -, amikor csak kettesben vagyunk, akkor majd mindent IS bepótolunk. Ebben százszázalékig biztos vagyok.
Fáj az arcom a vigyorgástól, ahogy hallgatom a nevetését, miközben egyre csak hülyéskedek vele, de nem húzom tovább a dolgot, mert a végén tényleg bepisil. Csak egy "én is téged!"-del viszonzom a csókot, aztán folytatjuk az estét.
