Kaiden & Aurora

When you meet someone for the first time, that's not the whole book. That's just the first page.

rora && kai

Forgók. Ami életveszélyes és hánytatós, azt nem akarják kikapcsolni. Ami minimális élvezetet okoz a legkisebbeknek, azt egy perc után leállítják.

- Itt vagy? – dugta be a fejét a stúdió ajtaján a menedzserem, mire én magam elég flegma arckifejezéssel pillantottam rá, majd felvontam a szemöldökömet, és ezt feleltem neki:
- Nem. Elmentem, amint látod, menj le a sarki kisboltba, nézd meg, hogy ott vagyok-e, de ha nem találsz, akkor húsz perc múlva kukkants vissza! – csóváltam meg a fejem. Mégis hol máshol lennék ilyenkor? Soha életemben nem kedveltem az ilyesmi kérdéseket, de ettől függetlenül ráhagytam az illetőre a dolgot. Ugyanez volt minden alkalommal, amikor mondjuk észrevették, hogy bal kezes vagyok, vagy szépen írok... Meg nem kell túl messzire menni, elég arra gondolni, hogy befestettem már egy ideje szőkére a hajamat, és anyám első kérdése az volt, amikor megpillantott, hogy „Fiam, te szőke vagy?” Erős késztetést éreztem arra, hogy egy „nem, a hajam jelenleg hupililában pompázik” szerű választ adjak neki, de inkább elengedtem a dolgot. Azért jöttem, hogy kiderítsek néhány dolgot, és nem lenne jó idő előtt összekapni az ősökkel, mert ezzel az egész folyamatot meg is gátolhatom.
- Jól van, nyugodj már le – sóhajtott fel halkan a férfi, majd az asztalomra tett egy mappát – Nézz bele, kaptál egy tök jó felkérést.
- Oké, majd megejtem valamikor a héten – bólintottam, miközben párszor megforgattam a ceruzámat az ujjaim között, és újra a papíromra pillantottam, amire a következő dalom szövegét igyekeztem valamilyen formában levésni. Igazából kurva éhes voltam, szóval nehezen koncentráltam, de nem akartam otthagyni a munkámat most.
- Van egy kis gond, Kaiden – szólalt meg végül, mire én csak egy meglepett pillantást vetettem rá. Még itt van? Azt hittem már rég elment.
- Aláírtatok valamit a nevemben, mi? – csóváltam meg a fejem, mikor sikerült összerakni a képet. Nem arról van szó, hogy választhatom a munkát... Lényegében meg kell csinálnom. Hát ez baszott jó, legalább informálhattak volna előre a dologról.
- Hozatok neked egy öltönyt, hogy be tudj menni most a megbeszélésre a színház igazgatójával... – kezdett bele, de én magam csak összevont szemöldökkel figyeltem őt. Milyen színház? És milyen öltöny? Kezdett egy kicsit sok lenni a hablatyolása, ezért is szakítottam meg a mondandóját. Kemény pillantással meredtem rá, miközben az asztalhoz vágtam a ceruzámat, aminek a csattanására ő maga is összerezzent.
- Miért kéne nekem bárkivel is öltönyben találkoznom, hm? – szűkítettem a tekintetemet résnyire – Egy. Ha színházba kell mennem, mert ilyen ügyesen elintéztétek nekem a dolgot, akkor jó leszek oda így is. Pont nem egy művészetkedvelő embernek fogok sznoboskodni, meg amúgy sem szeretem kipakolni az arcom senkinek. Mivel ők kértek tőlem szívességet azzal, hogy ideküldték azt a dossziét, leginkább nekem kéne felmérnem azt, hogy miért fogadjam el az ajánlatukat. Kettő. Ki vagy rúgva. A fizetésed majd intéztesd el a céggel, holnaptól nem kell jönnöd.
Ezzel fel is pattantam a helyemről, felkapva a slusszkulcsomat. Nem kifejezetten szerettem, hogy ha helyettem bárki döntést hozott, és ez a helyzet kifejezetten dühítő volt számomra. Soha nem akartam egy színházzal dolgozni, mert számomra túl klasszikus volt a műfaj, túl sok megszabott kerettel. Nem azt mondom, hogy nem tudnám megcsinálni főleg azok után, hogy már egy diplomát szereztem a JMC-n, és a másodikat is lényegében elkezdtem, de ettől függetlenül én is tisztában vagyok a saját képességeimmel és korlátaimmal. A színház meg sajnos minden bizonnyal meghaladta az előbbiket. Pont ezért is szálltam be kissé ingerülten a tegnap beszerzett Range Rover terepjárómba, aztán pedig megindultam a cím felé, ami a papíron szerepelt. Őszintén nem voltam biztos abban, hogy mit fogok csinálni, ha odaérek és egyre inkább kezdett eluralkodni rajtam a pánik azzal kapcsolatban, hogy ezt az egészet hogyan kéne megugranom. Igyekeztem azért valamennyire lenyugtatni magam, mert még tényleg nem volt esélyem meglátogatni a családom – azért szerettem volna kényelmesen beköltözni valahova, és nem egy hotelban baszni a rezet – szóval határozottan jó lett volna, ha nem kell idő előtt elpatkolnom, a kőkemény 24 évemmel.
Amint lefékeztem az épület előtt, pár másodpercig még a kocsiban ülve próbáltam rájönni arra, hogy miként kéne kimásznom ebből a dologból. Lényegében jöttem rossz benyomást tenni a drága kis igazgatónkra, hogy offolja velem az együttműködést – amit nem is én kötöttem meg! – és keressen mást, én pedig mehessek a dolgomra. Párszor még belevertem a fejem a kormányba, majd összekaptam magam és kiszálltam a kocsiból. Lényegében fogalmam sem volt arról, hogy hol találok úgy bármit a portás pedig pont ebédelni ment, szóval csak álltam az aulában, mint kezdőbuzi a gőzfürdőben, és próbáltam betájolni a környezetet... Rájönni arra, hogy merre induljak. Az egyetlen ember, akit sikeresen kifogtam egy lány volt, aki valahova nagyon igyekezett. Mivel nem volt tömeg, remélni mertem, hogy talán itt dolgozik de hát... Ennél nagyobb hülyét amúgy sem csinálhatok magamból szóval határozottan rá is nyúltam a csuklójára, hogy megállásra késztessem őt.
- Szia – biccentettem felé egy aprót, majd egy mély levegőt véve kérdeztem meg tőle a következőt – Ismerős vagy ezen a helyen, ugye? Mert akkor szükségem lenne egy kicsit a segítségedre.
Persze én magam sem voltam teljesen biztos abban, hogy mindez jó ötlet volt, főleg elnézve a leányzó arckifejezését, de mive annyira picike volt, egyszerűen képtelen voltam komolyan venni. Pont ezért varázsoltam is egy kis félmosolyt az arcomra, és reménykedtem benne, hogy nem ítéltem meg rosszul a helyzetet. Azért nem szeretném ha lekeverne egyet azzal a pici kezével nekem... Az ilyen lányok mindig nagyot ütnek.

ruha || 853 || na gyerünk Hercegnő    

Kaiden & Aurora

When you meet someone for the first time, that's not the whole book. That's just the first page.

rora && kai

Forgók. Ami életveszélyes és hánytatós, azt nem akarják kikapcsolni. Ami minimális élvezetet okoz a legkisebbeknek, azt egy perc után leállítják.

Soha életemben nem voltam egy idegbeteg fazon, de most rendesen éreztem, hogy nem vagyok jól. Pedig a neveltetésem egyik legjobb része az volt, hogy lényegében apám egy hidegvérű gyilkos habitusát ruházta rám. „Mindig nyitott szemmel kell járnod, Fiam. Hogy meg tudd védeni anyádat, a húgodat, és a leendő családodat. Mindenre fel kell készülnöd, fejben teljesen késznek kell lenned a leglehetetlenebb helyzetekben is. Rendben van, ha izgulsz, ha félsz ha dühös vagy, de ezeket soha ne mutasd ki másoknak. Mert az állapotodat fogják felhasználni ellened.” Lényegében ezt hoztam otthonról, és ez alapján élem az életemet, most pedig pont emiatt készültem ki. Az, ahogyan a ceruzámat az asztalhoz csaptam, hogy felemeltem a hangom, később felhasználható lesz ellenem, mert engedtem, hogy egy pillanatra megvillanjon az esendőségem. Hogy én is ember vagyok.
Mindig könnyedén és jól meg tudtam élni az érzéseimet, ez a mai napig így van, csupán most egy kicsit szeretem őket a háttérbe szorítani. Viszont ahogyan a piros lámpánál álltam, és pörgött az agyam, elég furán éreztem magam az előbb levágott hisztim miatt. Ettől függetlenül is kifejezetten érzékenyen érintett, ha bárki döntéseket próbált hozni helyettem, és ez a mostani ilyen volt.
Ha egy előadó kér fel arra, hogy legyek a ghostwritere is kérek általában egy kis türelmi időt pont azért, mert szeretném felmérni a terepet. Ilyenkor mindig szükségem van egy kis időre, hogy azonosulni tudjak azzal, amibe éppenséggel bele akarok vágni.
Illetve ott van az is, hogy általában én magam szeretek válogatni. A dalaimat saját magam írom, illetve már csak segítséget kérek ahhoz is, amikor a stúdióban kikevertetjük. Lényegében mindenben én hoztam meg a döntést, simán volt arra is lehetőségem, hogy elutasítsak valamit, ami nem tetszett... Most viszont mindezt megvonták tőlem, ami miatt elég kényelmetlenül éreztem magam. Mert mi van akkor, ha elvérzek a dolgon? Nyilvánvalóan az ember útját rengeteg kudarc övezi, és én magam sem voltam mindig tökéletesen sikeres, ezért is tartottam attól, hogy a jó szerencsém a színházas projekttel fog véget érni. Mert ha lecikkezik, hogy beszállok a projektbe, és esetlegesen nem úgy jönne össze, ahogyan én magam szeretném, akkor utána nos finoman szólva is kurva szarul érezném magam.
Mindenesetre azért megfutamodni a feladat elől nem akartam, mert lényegében az még gázabb lett volna, csupán valami egyezség szerűséget kötni az igazgatóval úgy, hogy lehetőleg ne szerezzen tudomást a körüményekről. Ha valami, akkor az biztosan nem vetne jó fényt rám, ha azt sugallom, hogy bele lettem kényszerítve az egész helyzetbe.
Az út viszont hamarabb eltelt, mint én azt szerettem volna, pont ezért is pár pillanattal később már azt vettem észre, hogy az aulában forgolódva próbálok valakit találni, aki talán el tud irányítani az úticélomhoz. A választásom pedig így esett végül egy kicsike, hatalmas kék szemekkel rendelkező lányra, akit első ránézésre nagyjából magammal egykorúnak saccoltam volna be. Aztán simán lehet, hogy tévedhetek, láttam már olyan harminc éves nőket, akik legalább 10 évet letagadhattak volna. Mindegy, jelenleg ez nem is fontos, sokkal inkább volt számomra zavaró az arckifejezés, amivel felém fordult. Egy pillanatra kedvem lett volna itthagyni a fracba, de aztán végül mire már eszembe jutott volna elengedni a csuklóját, addigra felajánlotta a segítségét. Ettől függetlenül az előbbi folyamatot végrehajtottam, mert mit szorongassam a kezét, viszont meg is vetettem mellette a lábamat.
- Nos hát... Állásinterjúra jöttem... Vagy mi – vigyorodtam el egy kicsit, éppen csak annyira, hogy az egyik oldalt a kis gödröcském megjelenhessen. Láttam rajta, hogy az akcentusomat pár másodperc erejéig értelmeznie kell, de ettől függetlenül sem próbáltam meg azt az affektáló, amerikai stílust felvenni – Szóval lényegében magát az igazgatót keresném.
Nem sokon múlott, hogy főmukinak nevezzem az embert, de idő előtt elbaszni a dolgokat semmi értelme. Ha már idáig eljöttem, akkor bizony valamit kezdenem kellett az üggyel... Ha más nem, legalább felmérem a terepet meg azt, hogy az ipse mennyire szimpatikus. Viszont tisztában voltam azzal, hogy ez a csaj nem fog odavezetni csak úgy, viszont a legtöbb nő bedől a megvesztegetésnek. És ha itt dolgozik, én meg mégis megkapom ezt a faszom projektet, akkor lesz is esélyem betartani az ígéretemet.
- Cserébe ma, vagy máskor meghívhatlak egy ebédre... Vacsorára, amire akarod, de tényleg jól jönne most a segítséged – mondtam neki. Nyilván nem vagyok degenerált, szóval ha elmondja merre találom az irodát, akkor nem lesznek problémáim. Viszont persze, örültem volna annak, ha elkísér odáig, mert legalább csökken a lehetősége annak, hogy valamit ténylegesen elcseszek.
- Amúgy... Kaiden Dubois – mutatkoztam be neki, és nyújtottam a kezemet is, hogy azért teljes mértékben ne tűnjek parasztnak. Alapvetően sem vagyok az, viszont tartottam egy kis távolságot tőle, miközben szemügyre vettem bájos vonásokat.

ruha || 741 || na gyerünk Hercegnő    

Kaiden & Aurora

When you meet someone for the first time, that's not the whole book. That's just the first page.

rora && kai

Forgók. Ami életveszélyes és hánytatós, azt nem akarják kikapcsolni. Ami minimális élvezetet okoz a legkisebbeknek, azt egy perc után leállítják.

Talán elég szociális személyiség vagyok, de ettől függetlenül nehezemre esett a jelen helyzetbe belesimulni. Nem mintha nehéz személyiségjegyeket hordoznék magamban, de voltak bizonyos elvárásaim, amikor aláírtam a szerződést. És bár biztosra veszem, hogy háromszor átböngésztem minden oldalát annak, tuti volt valami apróbetűs köcsögösködés benne, ami felett úgy néz ki elsiklottam... Különben a jelenlegi helyzet nem állna fenn. Mindenesetre egy oldalról elégedett voltam a kiborulásommal: most már biztosan tudja a menedzsment, meg a drága lemezkiadóm góréja, hogy ne szarakodjanak, mert hajlamos vagyok mások megkeresett kenyeréről dönteni, ha kibasznak velem.
Mindenesetre hajlottam volna arra, hogy megbeszéljük ezt az egészet, ha láttam volna egyáltalán arra hajlandóságot, hogy kapjak némi választási lehetőséget... Illetve egy kicsit az én hibám is volt a dolog, mert a frusztrációmat és az önbizalomhiányomat kivetítettem azokra, akiktől én magam is kaptam a munkámat. Persze nyilvánvalóan hozzászokhattak már az idegbajos és instabil zenészekhez, hiszen itt az amerikai piacon még több van belőlük, de én soha nem akartam közéjük tartozni. Tudok partizni, szoktam alkoholt fogyasztani, és néha eltolok egy pár spanglit, de ez nem jelenti azt, hogy instabil lennék... ugye? Mert az egészséges mérték nálam azért megvan... Legalábbis remélem, hogy megvan. Nem remegek a cuccért, de azért jó, ha van... És igyekszem megőrizni valamennyire az imidzsem. Szerencsém, hogy az itteni piacon még annyira nem vagyok ismert, hogy problémát jelentsen a dolog, illetve amiért újabban eléggé elfelhősödött a fejem felett az ég, igyekszem egy kicsit háttérbe vonulni... Amire ez a munka meg lehet, hogy jó lenne?
Őszintén, nem bíztam ebben. Talán nem egy stadionkoncert – nem mintha lett volna bármikor olyanom – viszont elég nagy és híres a színház... És színházba az emberek a minőségi szórakozásért járnak. Szóval semmi modern, semmi megbotránkoztató, semmi populáris nem lehet ebben a darabban... Kvázi semmi, ami én vagyok. Ezáltal jelenleg a legfontosabb feladatom az, hogy megpróbáljam magam alatt vágni a fát és elérni azt, hogy az igazgató alkalmatlannak találjon... Amire tökéletes mondjuk az öltözetem és az, hogy önéletrajz meg minden nélkül jelentem meg.
Mindenesetre elég rossz ómen volt az is, hogy már az aulában való eligazodás gondot okozott, így jobb híján elkaptam az első befelé igyekező személyt, hát ha azzal előbbre kerülök a dologgal. Egyátlalán mennyi időm van arra, hogy a dalokat összerakjam?
Nem sokat kellett agyalnom azon, hogy gondolatban egy szakmát odatársítsak a  „művésznő” mellé. Tökéletesen ellenszenves volt ahhoz, hogy nyolcvan százalékig biztos legyek abba, hogy valószínűleg vagy vezető táncos lehet, vagy a színjátszásért felelős, ezt pedig onnan tudom, hogy a sulinknak annak idején voltak képzései ebbe a két szakirányba is... Ami által néhány bulin összefutottam hozzá hasonló picsákkal... Lényegében mindegyiket utáltam, mert alapvetően túl nagy volt az egojuk ahhoz, hogy lealacsonyodjanak holmi kis zenészekhez... Mert az hiszik, hogy mi zeneszerzőként csak kis csicskások vagyunk számukra, ami a ragyogásukat segíti elő... A szükséges rossz. Persze nem mondom százra, hogy ő is ilyen, de az első benyomás semmiképpen sem vot kellemes róla, amiért a nyugtázására, hogy állásinterjúra jöttem, csak egy rideg bólintást engedtem meg magamnak.
- Szerencsém? Ha már ide lettem rendelve, akkor ne szimplán szerencsém legyen -csóváltam meg a fejem. Ez az együttműködés nekem csak nyűg, így is bőven elég dolgom lenne a stúdió berendezésével, meg úgy... Alapvetően jó lenne mondjuk megnézni azt, hogy hol készülök élni. Még lakást sem volt időm szerezni, és máris hülyeségekkel vagyok traktálva, aztán még én ugráljak holmi Queens-i színházigazgatóknak? Ha még a Broadwayről lenne szó, azt mondom oké, de nem igazán szeretem, ha az emberek becsicskítanak. Főleg nem annak a fényében, hogy ők kerestek meg engem a közös munka reményében.
- Én tettem egy próbát – rántottam egyet a vállamon, de aztán nyugtáztam is magammal, hogy egy problémával kevesebb lehet. Azt már nem kezdtem el fejtegetni, hogy mégis mi okból utasította vissza a dolgot, a tárcám kímélve lett, és ha tényleg egy ki ha én nem féle kis liba, akkor az agysejtjeim is... Talán meg kéne köszönnöm neki mindezt, de ekkora paraszt azért nem vagyok.
- Ha mégis vágyakoznál egy ebédre, vagy vacsorára velem, akkor viszont szerintem érdemes lenne elfogadnod – pillantottam oldalra egy hamiskás félmosoly kíséretében – Mert valószínűleg többé nem látjuk egymást.
Persze ha minden a terveim szerint halad. Magam elé engedtem a liftnél a lányt, igyekezve nem túlságosan megbámulni a seggét – inkább kevesebb, mint több sikerrel – aztán én magam is beléptem mellé. Egyetlen pillantást sem szenteltem neki, amikor feltette nekem a kérdését. Már majdnem elmondtam neki a dologgal kapcsolatban az igazat, de aztán végül csak egy pimasz kis vigyor ült ki az arcomra, ahogyan rápillantottam.
- Te mit gondolsz elsőre? Milyen pozícióba keresnek? – egyszerűbb és konfliktusmentesebb ezt így megkérdezni, mint rávágni, hogy elavult klasszikus darabokat jöttem új köntösbe bújtatni... Vagy valami ilyesmi. Persze így számára adtam egy támadási felületet, de ha példának okáért az arcomba fogja vágni, hogy biztos én leszek az új takarító, akkor sem fog kifejezetten szíven üti egy idegen nő véleménye.

ruha || 791 || na gyerünk Hercegnő    

Kaiden & Aurora

When you meet someone for the first time, that's not the whole book. That's just the first page.

rora && kai

Forgók. Ami életveszélyes és hánytatós, azt nem akarják kikapcsolni. Ami minimális élvezetet okoz a legkisebbeknek, azt egy perc után leállítják.

Hogy mennyire leszek majd sikeres abban, hogy személyesen mondjak köszönetet a megkeresésért, és töröltessem az igazgató fejéből azt, hogy ő most engem alkalmazni akarjon... Én sem voltam benne teljesen biztos. Lényegében belülről egészen tetszett az amúgy híres színház. Nem egy Broadway, mind tudjuk, de azért az Államok híresebb színházai közé tartozik, ráadásul személy szerint azt gondolom, hogy Queens a legszebb negyede New Yorknak a sok turistalátványosság miatt, csak a lakásbérlés kurvára drága. Én pedig ja, ki tudnám fizetni, viszont felesleges pénzpazarlásnak gondolom az egészet, mivel lényegében kevés időt töltök otthon... Nekem pedig elég egy kis lyuk is, ahol álomra tudom hajtani a fejem, ha éppenséggel arról van szó, illetve beérem egy sarokkal, ahova dobozban be tudom rakni a ruháimat és az egyéb dolgaim. Nem vagyok túl nagyigényű valaki, ami miatt feleslegesnek találtam a lakásbérlést Manhattanben vagy Queensben. Mivel van kocsim, bárhova viszonylag gyorsan eljutok, ha időben elindulok.
Így volt példának okáért jelenleg is, ahol már bőven azon agyalhattam, hogy az általam összeszedett nőszemélynek miféle összeköttetése van a színházzal. Mertem remélni, hogy ha esetlegesen csak látogató, akkor is tud némi információt adni arról, hogy merre kéne elindulnom... De amint a szavait hallgattam hamar rájöttem, hogy sokkal inkább szakmabeliről van szó, aki kifejezetten morcosnak is tűnt... Magam sem tudom pontosan miért, de az évek során már megtanultam, hogy ebbe egy nővel nem szabad belemenni, ha jót akarok saját magamnak.
- Tehát a két tippem közül az egyik helyes volt veled kapcsolatban – bólintottam egyet, nyugtázva a helyzetet. Tehát akkor színésznő... Én pedig a magam részéről igyekeztem elnyomni minden előítéletemet. Mert attól még, hogy az egyetemen holmi szolgamunkásnak tekintettek példának okáért ránk és a rendezőkre is... Az még nem jelenti azt, hogy ő is ilyen. Még akkor sem, ha némi „ki ha én nem?” vonulatot megcsillogtatott eddig a jellemében. Vagyok annyira jóhiszemű, hogy mindezt ne vonjam össze, mert – bár erre kicsi esélyt látok – talán még dolgozhatunk együtt. Akkor pedig kifejezetten kellemetlenül jönne ki ez az egész ügy.
A visszautasítás egyáltalán nem rengetett meg lelkileg. Igazából tényleg csak egy udvariassági kör volt annak érdekében, hogy az amúgy kifejezetten morcosnak tűnő, aprócska lány biztosan segítsen. Sokan olyan emberrel találkoztam, akiket kifejezetten ezzel lehetett megfogni. Ha az ember ajánlatot tesz csak arra, hogy egy étkezést áll, akkor rögtön megkapja azt, amit valójában akar... Valahol én pedig örültem neki, hogy ő egyrészt nem ennyire felszínes, másrészt pedig tényleg nem volt semmi szándékom ezzel. Nem akartam lenyűgözni őt a pénzemmel vagy azzal, hogy meghívom egy ebédre, nem akartam ágyba vinni, szimplán csak meg akartam szabadulni egy olyan projekttől, amiről elsőre azt gondoltam, hogy nem illene hozzám.
- Nem én kerestem a színházat – vontam meg a vállam – Tudom, hogy jó vagyok a munkámban, és szeretem is azt, de ez a terep számomra ismeretlen és nem vagyok annyira vakmerő, hogy belemenjek. Semmi személyes.
Pár évvel korábban valószínűleg gond nélkül belevetettem volna magam a dologba, viszont volt már pár olyan szituáció, amikor kiderült számomra is, hogy mindez nem olyan egyszerű, mint ahogy elképzelem. Én a magam részéről nehezen tudok belehelyezkedni abba a szitucióba, amiben nem mozgok kényelmesen. Példának okáért ha Katy Perry kérne tőlem dalt, biztosan nem tudnám megírni, ellenben Post Malone számára szívesen összedobnék valamit, bár neki meg határozottan nincs szüksége az én segítségremre. Kicsit ilyen volt nekem a színház is. Utoljára egy vizsga gyanánt csináltam zenét színdarabhoz, amin maximum megbukhattam volna. Most pedig maximum közöm lehet egy projekthez, aminek ha nem jó a bevétele, engem is elővehetnek érte, ezt pedig nem szeretném.
- Nem muszáj elfogadnod, csak gondoltam nyomatékosítom a dolgot – ejtettem meg felé egy szélesebb mosolyt, amitől az egyik gödröcském meg is jelenhetett az arcomon. Egy pillanatig pedig felrémlett az agyamban, hogy vissza kéne fognom magam, mert ha nagyon játszom a bájgúnárt, a végén még tényleg azt fogja hinni, hogy annyira meg akarom húzni, és még mielőtt kiszállhatnánk a liftből, szét fog kapni. Megintcsak igyekeztem elnyomni minden előítéletem azzal kapcsolatban, hogy az olyan picike lányok mint ő, mekkorát tudnak ütni... Mert volt már arra példa, hogy egy helyes kis lánykát addig baszogattam, amíg olyan pofont kaptam, hogy egy életre elment a kedvem a másik nem csesztetésétől.
- Mert azon kívül meg pont úgy nézek ki, mint aki vécéket takarít a napja nagy részében, mi? – vontam fel a szemöldököm, miközben lefagyott a korábbi mosolyom az arcomról. Nem mondom azt, hogy megsértett... De ettől függetlenül ezt el tudom játszani. Én egyáltalán nem nézek le senkit, aki dolgozik épp azért sem, mert a saját szüleim sem az elitből valóak. Lényegében azért sem támogatták a világmegváltó terveimet Ausztráliával kapcsolatban, mert nem volt túl sok pénzünk... Illetve nekik most sincs, én pedig már egy ideje elég jól keresek ahhoz, hogy ne tudjam minden filléremet elkölteni annak ellenére sem, hogy az öltözködésre viszont kifejezetten nagy hangsúlyt fektetek. Ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy a jelenleg viselt ruháim közül még a zoknim és az alsógatyám is márkás és nem azért, mert annyira függője lennék az ilyesminek, szimplán csak ha ruhát veszek magamnak, akkor szeretem letudni a kötelező köröket ezzel kapcsolatban is.
- Nem sok közöm van a színházhoz, de hízelgő, hogy kinézel belőlem némi szakértelmet – dőltem neki a lift falának, miközben le sem vettem róla a szemeimet – Zenész vagyok... Bár jelenleg inkább az általam szerzett dalok miatt kerestek fel.
Ami mondjuk nagyjából a saját repertoáromat, meg pár olyan ember dalát takarta, akik fel tudták vállalni, hogy kapták tőlem a dalokat, nem pedig a ghostwriter énem érvényesült... Bár ki tudja, hogy szakmán belül milyen pletykák terjednek, én ezekkel nem kifejezetten vagyok tisztában, mert nem fektetek rájuk hangsúlyt.
- És ha őszintének kéne lennem – bukott ki belőlem a folytatás is – Nem tudom mit akar rám tukmálni a főnököd és miért kéne elfogadnom. Pénzem van, ez az egész meg túl rizikós ahhoz, hogy bevállaljam csak a kihívás kedvéért. Nem kényelmes nekem ez az egész helyzet.
Még el is húztam a számat a mondat végére. Nem mintha bátorítást vártam volna tőle, de ahogyan egyre inkább fogytak az emeletek, én kezdtem úgy érezni, hogy lassan teljesen befeszülök ott mellette.

ruha || 989 || na gyerünk Hercegnő    

Kaiden & Aurora

When you meet someone for the first time, that's not the whole book. That's just the first page.

rora && kai

Forgók. Ami életveszélyes és hánytatós, azt nem akarják kikapcsolni. Ami minimális élvezetet okoz a legkisebbeknek, azt egy perc után leállítják.

- Elsősorban? – kérdeztem vissza, miközben rápillantottam – Most nekem is be kéne tolnom a takarítós poént, vagy erős lenne, és megütnél érte?
Valahol felüdítő volt számomra, hogy legalább olyan társaságot találtam magamnak, aki nem csak egy szép kerek fenékkel lett megáldva, hanem viszonylag szórakoztatónak is hatott a stílusa. Nem igazán tudtam behatárolni a korát azontúl, hogy valószínűleg mind a ketten a húszas éveinket tapossuk, és valamivel alatta vagyunk. Talán fiatalabb lehet nálam tekintve, hogy eléggé fel van vágva a nyelve és ezek szerint eddig csak figyelmet kaphatott az életben. Még egy dolog volt, ami miatt éreztem, hogy ezt a munkát egyszerűen csak nem szabad elfogadnom. Nem igazán van türelmem ahhoz, hogy megpróbáljam a helyén kezelni az ilyen extra eseteket.
- De ha feltétlen neki kell állnom totózni, akkor színművészre vagy táncosra gondolnék – rántottam egyet a vállamon. Igazából elég sokkal találkoztam az egyetemi tanulmányaim során, mi pedig sorra baszogattuk őket azzal, hogy ha túl magas hegyet akarnak megmászni, akkor talán leeshetnek, mivel nem hajlandóak rendesen kibiztosítani magukat. Azaz egy musical esetében a zeneszerző ki tud velük baszni, ami miatt végigszívják a dalok nagy részét hónapokon át. Az egyik volt szaktársam mondjuk már kifejezetten extra jelenségnek számított az iparban. Mivel lekoppintotta az egyik lány az egyetemről, ezért már elsőben kitalálta, hogy módszeresen fogja kikészíteni a színművész hallgatókat, ami hát... Igazából mai napig a legjobb hobbijának számít tekintve, hogy egy zseni a srác és leszerződtette egy ausztrál társulat. Az már más kérdés, hogy túlontúl mániákusnak mondható, illetve bár nem vagyok pszichológus, az enyhe tudathasadás jeleit is észrevettem rajta.
- Nem tudom, szerinted mit tudnék kezdeni az itteni darabokkal, ha r’n’b és hip-hop stílusban mozgó, ausztrál előadó vagyok? – hunyorítottam rá, és én magam is realizáltam, ahogyan a kissé gúnyos mosoly megjelenik az arcomon. Lényegében én valamit elképzelek, ami kurvára máshogy fog hangzani az akcentusunk különbsége miatt. Tehát valószínűleg szarrá szívatnám szegény színészeket, mert sehogy sem lenne tökéletes a dal, ha előzőleg készítenék egy demóverziót és felstúdióznám azokat. Tény és való, hogy egy elég jó intézményben szereztem képesítést arról, hogy nem számítok egy kontárnak, és a kreativitásom is nagy, de ettől függetlenül a saját korlátaimmal is tisztában vagyok. Viszont azt csak nem mondhatom a lánynak, hogy lényegében nincs elég önbizalmam ahhoz, hogy kezdjek valamit a feladattal. Illetve a megfutamodás eléggé jól ment nekem eddig is.
- Tehát nem kell azt gondolnom, hogy Gary – neveztem pofátlanul én is nevén az igazgatót, akinek amúgy nem is tudtam a vezetéknevét. Annyira random volt ez a szituáció, hogy rá sem pillantottam a papírra meg a feltételekre – Nem annyira kétségbeesett, hogy bárkit válasszon. Ez felettébb megnyugtató.
Igyekeztem a kisugárzásommal pont mást sugallni a lányról, mint ami velem kapcsolatban igaz volt. Tehát nagyképűnek, pukkancsnak és kiálhatatlannak tűnni. Lehet szegény meglepődne, ha pontosan tudná, hogy alapvetően mennyrie könnyű kijönni velem, de hát ez ugye már esetünkben nem játszik. Minden vágyam elkerülni a felesleges szart a nyakamba, épp elég dologgal foglalkoztam már így is, és terveztem, hogy csinálok még egy albumot is.
- Legyen így – rántottam egyet a vállamon. Igazából puszta udvariasság volt részemről a dolog, egyáltalán nem fogok belehalni abba, hogy egy nő visszautasította az ajánlatomat egy vacsorával kapcsolatban. Valahol tiszteletre méltónak is találtam a dolgot, mert ilyenkor azért vannak olyanok, akik kapnak az alkalmon és rögtön egy elég drága helyre hívatnák meg magukat.
- Áh most már azt is tudom, hogy hogyan interjúzzák a takarítókat a színházakba – ejtettem meg egy flegma kis félmosolyt a lány felé – Határozottan megérte idáig elszenvednem magam.
A másik ok, ami miatt egy határozott nemmel kellett volna válaszolnom erre a felkérésre az a túl nagy távolságok voltak. Nem igazán voltam a fényűzés híve, ami a lakásokat illeti, épp ezért Brooklynban szálltam be egy srác mellé, akivel felesben osztoztunk a költségeken. A stúdióm viszont Manhattanben volt. Kicsit extra lenne ha néhanapján Queensbe is be kéne ugranom. A benzint pedig majd anyám fizeti ki, mi? No way.
- Ez attól függ – dőltem neki a lift falának, miközben igyekeztem tükrözni a cselekedeteit. Azaz ahogy végigmért, én is átjárattam rajta a tekintetem megint, és a hatás kedvéért igyekeztem elég átható pillantással nézni rá – Ha másnak csinálom a dalt, akkor nyilvánvalóan idomulnom kell a szerepemhez. Ha magamhoz, akkor olyan zenét csinálok amit szeretek, ellenben figyelembe veszem azt, hogy az emberek számára is hallgatható legyen.
És itt most lényegében besoroltam magam a trash kategóriában, holott csak vannak motivációim. Igyekszem olyan dalokat írni szövegileg, amivel a „közember” tud azonosulni. Olyan dallamokat beleszuszakolni a műveimbe, amik így vagy úgy, de elég fülbemászóak, miközben figyelek arra is, hogy mindezt úgy hozzam létre, ahogyan én a legjobban bele tudom tenni önmagamat a zenémbe. Azaz nem korlátozódom stílusra, sokkal inkább keverem őket. Viszont ezekkel a részletekkel nem akartam untatni, mert úgy éreztem ,hogy elég jól összefoglaltam a zeném lényegét.
- Ez esetben megtiszteltetésnek kéne vennem a felkérést? – kérdeztem vissza arra, amit a lány mondott, miközben követtem kifelé a liftből. Nem feltétlenül akartam átmenni tajparasztba és közölni vele, hogy mindez engem nem igazán tud érdekelni. Talán vannak olyan feltételei a színháznak, amik kedveznének nekem, de ettől függetlenül is azt gondoltam, hogy összességében jobb ha távol maradok ettől a helytől. Így is van elég dolgom meg határidőm.
- Nos hát köszönöm – pillantottam rá, miközben megengedtem magamnak egy pimasz vigyort – kedves... Aurora.
Megjegyeztem a nevét, de ettől függetlenül csak az agyát akartam húzni azzal, hogy ennek az ellenkezőjét sugalltam, és igyekeztem tartani a szemkontaktust azután is, hogy bekopogtam az ajtót, majd bebocsátást nyertem rajta.

ruha || 892 || köszöntem Drága