to Katy

The Resurrection - First Chapter.

Már idestova több, mint egy hónapja, hogy senki nem hallott rólam, akikkel kapcsolatban álltam a halálhírem előtt és ez kezdett kicsit frusztráló lenni. Az egész életemet megváltoztattam, magam mögött hagytam mindent és megváltam mindentől, amihez addig ragaszkodtam. Pénz, ingóságok, emberek és egy teljes életforma, amit addig éltem, amíg meg nem történt a tragédia, amiben látszólag életemet vesztettem.
Véghez vittem, mert úgy éreztem az életem megfojt engem és kellett a változás, hogy túl tudjak lépni rajta, hogy új életet tudjak kezdeni, kicsit megpihenni. A furcsa az volt, hogy nem hiányzott annyira az a világ. Szabadabb voltam. Ölni öltem, hajszoltam a pénzt és a szórakozást, de már nem éreztem annyira kötöttnek az életemet és nem kellett megfelelnem annyi embernek. Nem kellett megfelelnem a bűnszövetkezetnek, nem kellett megfelelnem a barátaimnak, sem a barátnőmnek. Egyedül csak a közönségnek. A közönségnek, ami imádott engem.
Mégis a szabadság nem elégítette ki minden igényemet. Kötetlen voltam egy szinten, de mégis ott volt bennem az érzés, hogy mást akarok. Újra látni akartam Katnisst, Jayt, hiányzott Rowan társasága és jó lett volna újra összefutni Dr. Websterrel is, aki még mindig a Romanféle életet élte ki tudja miért. Ugyanakkor azt is tudtam, nem kevés magyarázattal fogok nekik tartozni. Főleg Jaynek.
A vagyon és a gazdagság nem volt rossz dolog, de furcsa mód annyira nem hiányzott. Valahogy nem mardosott a pénz hiánya, a vagyon hiánya, kicsit a múltbéli évek, az aranykor jutott eszembe. Az, ahonnan indultam. A régi évek, a kezdetek, amikor még tényleg teljesen önfeledt lehettem. A régi szép idők. Jól éreztem magam, imádtam, viszont szerettem volna részben visszatérni a jelenembe is, így úgy döntöttem megpróbálok részlegesen is visszatérni, noha megpróbálok közben fél lábbal a múltban is maradni.
Nehéz lesz, de meg kell próbálnom, így úgy döntöttem egyesítem a múltamat a jelenemmel és felkeresem azokat, akik az életem szerves részei és megpróbálom újra beilleszteni őket az életembe.
A műszak végén levetettem az egyenruhámat és egy hétköznapibb ruhát vettem fel. Nyilván én sem voltam teljesen hülye, így igyekeztem az elmúlt hetekben, a halálhírem óta kicsit változtatni a külsőmön. Felismerhető voltam még, tehát Katniss is biztosan rám fog ismerni, de már nem szúrtam annyira szemet az embereknek. Igyekeztem beolvadni a környezetembe, hogy ne keltsek túl nagy feltűnést, mint régebben tettem a jellegzetes külsőmmel, mikor még aktív, mindenki figyelmét követelő tomboló őrült voltam, aki egy bevásárló központ közepén bárkit lemészárol.
Igyekeztem visszafogottabb lenni.
Még reggel küldtem egy SMS-t Katnissnek egy drogdíler telefonjáról, hogy szeretnék vele találkozni egy Queensi kávézóban, melynek a pontos nevét és címét is megírtam. A pech ebben az egészben, hogy ez az SMS a drogdíler életébe került. Oké, ez a dílernek pech, nem nekem. De legalább Katniss biztosan eljön, hiszen ő nem rám számít, hanem a dílerre, így nem lesznek fennakadások.
Kereshettem volna a saját nevemben is, de ő halottnak hitt, ráadásul, ha megtudja, hogy én keresem, aligha jönne el. Vagy ki tudja. De jobb volt ez így.
A kávézóba mentem, ahol egy kellemes, nyolcvanas évekbeli jazz zene szólt, majd háttal a bejáratnak leültem a pulthoz és vártam, hogy Katy megérkezzen, addig egy bögre hosszú kávét kezdtem iszogatni és kissé türelmetlenül, enyhén feszülten húztam a szám, majd mikor egy tükröződő felületen megláttam őt belépni kicsit még meghúztam magam, majd mikor a közelbe ért megfordultam és mosolyogva intettem neki, majd felkeltem és intve neki átköltöztem egy üres asztalhoz a pulttól.
- Gyere babám, üljünk le ide - mosolyogtam és én magam helyet is foglaltam.

Cale & Katniss Are you a ghost?

A mai napra a tervem az lett volna, hogy megpróbálok valami finom ételt össze hozni amíg Mira dolgozik, kiengesztelésül, amiért mostanában nem vagyunk túl jóban, és bízva abban, hogy a konyhát sem gyújtom fel. Egy receptes könyvet lapozgatva próbálok kiválasztani valamit, ami nem tűnik túl bonyolultnak, de egyszerűen olyan nem létezik. Hogy a csudába lehet néhány nyers alapanyagból valami ehetőt össze hozni? Egyáltalán mi az a rozmaring? Esküszöm olyan dolgokat ír mindenhez, amikről életembe nem is hallottam. Idegesen vakarom meg a fejem, majd egy mély sóhaj kíséretében csapom össze a könyvet, lemondva a tervemről, mert minél tovább nézegetem a recepteket, annál inkább jövök rá, hogy semmi közöm a főzéshez, meg úgy igazán a konyhához sem. Túl unalmas. Így majd kiengesztelem valahogy másképp. Például elmosogatok majd helyette. Képes vagyok akkora áldozatot hozni most kivételesen, csak ne nekem kelljen főzni. A szekrényhez lépek, kiemelek egy boros poharat belőle, majd félig megtöltöm azzal az isteni finom borral, amit a minap akartam ellopni, de végül maga egy rendőr fizette ki helyettem, aki még azóta sem járt a nyakamra a pénzéért szerencsére. Talán elengedte a dolgot. Amúgy sem nézett ki úgy, mint aki rá lenne szorulva a pénzemre. Néha igazán mázlistának érzem magam. Valahogy mindig sikerül minden helyzetből jól kijönnöm, pedig legtöbbször mintha szándékosan keresném a bajt. Pedig nem is úgy van. A baj keres meg engem. Ez az, amit a nővérem sem ért meg soha. Hogy nem szándékosan csinálok semmit, ami szerinte nem jó, csak valahogy úgy jön össze. Az asztal mellé ülve, a boromat kortyolgatva, unottan inditok el egy játékot a telefonomon, és várom, hogy teljen az idő. Mivel Sam nem nagyon akar nekem több drogot adni, kénytelen voltam másik dílert keresni magamnak, és reggel amikor írt egy üzenetet, hogy találkozzunk, szinte gondolkodás nélkül írtam vissza, hogy ott leszek, bár fogalmam sincs, hogy mit akarhat, korábban még sosem találkoztunk ennyire nyílvános helyen. A borom lassan elfogyott, az idő is egyre közelebb ért ahhoz, hogy indulásra készen álljak, így felpattanva a helyemről, már bújok is bele a cipőmbe és kabátomba, hogy oda érjek a megbeszélt helyre időben. Bár legtöbbször nem a pontosságomról vagyok híres, de most valamiért úgy érzem, hogy jól fogok járni ezzel a találkozóval. Le is intek egy taxit, ami szerencsémre elég hamar oda ér a kávézóhoz, mintha még a forgalom is ma nekem kedvezett volna. Kiszállva abból a telefonomra pillantok, és még annak ellenére is, hogy igyekeztem időben ide érni jövök rá, hogy mégiscsak 10 kerek percet késtem. Vonok egyet a vállamon, majd mosolyogva lépek be a kávézóban, abban reménykedve, hogy attól  még az új dílerem megvárt. Körbe nézek, de sehol sem látom a férfit. Talán még ő sem ért ide. Végül a pulthoz sétálok azzal a céllal, hogy addig is kérjek valamit magamnak, de egyből kővé is dermedek, amint egy eddig háttal ülő alak szembe nem fordul velem. Földbe gyökerezve, kezem a szám elé rakom, hogy ne sikítsam el magam, majd megrázom a fejem, és még a szemem is megsúrolom, azt gondolva, hogy csak képzelődök. Pedig csak egyetlen pohár bort ittam meg. De még akkor is ott van a főnököm, akinek halottnak kéne lennie. Úgy bámulom őt, mintha szellemet látnék, bár bevallom, hogy tényleg úgy is érzem, mintha az lenne. Azt mondjuk mondta, hogy ha meghal, akkor is kísérteni fog...vagy valami ilyesmi. Nyelek egyet és még mindig mozdulatlanul figyelem, ahogy leül egy asztalhoz, de a már annyira ismerős hangját meghallva, biztos, hogy nem téveszthetem össze őt senkivel. Körbe pillantok először, hogymeggyőzzem magam arról, hogy van elég ember itt ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam, majd végül bólintva, remegő lábakkal lépek én is az asztalhoz, és ülök le szembe vele. Ennyire még soha életemben nem voltam össze zavarodva. Vajon tényleg igaz, hogy halhatatlan?
- Ez mégis, hogy lehetséges? - szólalok meg végül, még mindig tágra nyílt szemekkel bámulva őt, és óvatosan meg is csípem a saját kezem, hogy hátha csak álmodnék. De ez nem álom. Tényleg itt ül előttem. A lelkem legmélyén talán még egy kicsit örülök is ennek, mert bár sosem vallanám ezt be, hangosan meg még annyira sem mondanám ki, de annyira az életem részévé vált, hogy egy kicsit...egy icipicit azért hiányzott. Mármint a vicces és barátságos oldala. A gonosz az egyáltalán nem.
- Én nem tettem semmi rosszat, hogy kísérteni kelljen engem. Vagyis... én most nem értem ezt. Valaki mással kellett volna itt találkoznom. - ismét megrázom a fejem, majd, reszkető kezem óvatosan nyújtom felé, hogy mutató ujjammal megérintsem az övét, nem is tudom, hogy mire gondolva. De nagyon is valóságos. Tényleg itt ül velem szembe. Hamar vissza is húzom a kezem, és zavartan helyezem azt az ölembe. Biztos van valami magyarázata erre is.   

to Katy

The Resurrection - First Chapter.

Jót nevettem reakcióján, mikor meglátta, hogy élek. Az ilyen pillanatokért érdemes tényleg élni, hogy lássam meglepettségét, megrökönyödöttségét, ijedt képét. Mondja valaki, hogy nem szórakoztató a társaságában lenni és szivatni. Most legyek hozzá őszinte és mondjam meg neki, hogy valójában nem haltam meg? Arra nem lennék képes. Most már csak azért is elhitetem vele, hogy halhatatlan vagyok.
Végtére is egészen idáig szkeptikus volt és őrültnek, bolondnak nevezett, amiért győzködtem, hogy halhatatlan vagyok. Most itt a lehetőség, hogy revansot vegyek érte tőle.
- Hát nem emlékszel? - billentettem fejem oldalra. - Én mondtam neked, hogy halhatatlan vagyok. Hogy újra életre kelek, miután meghaltam. Itt vagyok. Tőlem nem lehet csak úgy megválni - kuncogtam. - És látod, most még az égiek is nekem kedveztek, hiszen a sármos kis pofimat is megtarthattam - intettem arcom felé mosolyogva.
- Ohh tudom én azt jól, te sose teszel semmi rosszat, a rosszaságok rángatnak bele mindenbe - nevettem. - Nem kísértet vagyok. Élek Katy és újra itt vagyok, immáron újra az életed részeként - vigyorogtam.
- Igen, tudom. Egy dílertől kaptál egy SMS-t. Azt én küldtem neked, mert tudtam, hogy, ha én kereslek, egyrészről, nem hiszed el, másrészről, lehet el sem jössz, így kénytelen voltam az ő telefonjáról írni neked, bár csak azután adta, oda, hogy meghalt. De becs szó, balesetben halt meg. Lefejelt egy kést. - nevettem.
- De nem is ez a fontos, hanem, hogy újra itt vagyunk egymásnak. A régi szövetség tovább él, igaz, már kissé más tükörben, de továbbra is egymáshoz tartozunk. És együtt elérhetjük a halhatatlanság földjét és te is elérheted az örök életet, amit én is elértem - mert bár most kivételesen nem születtem újjá, de továbbra is tartottam magam a tényhez, hogy egyébként tényleg halhatatlan voltam.
Kitoltam a széket, felugrottam rá és széttártam karjaim, hátraszaltót vetve leugrottam a metlakira és belekezdtem egy fantasy hatású rapszódia éneklésébe. Pontosabban egy szimfónikus power metal zene dalszövegét énekelni.
Hear the silence of the winds
Making your own destiny
Go and face the mirror of their sin

Only brave hearts found the way
Breaking all the dragon's spell
Cross the Argon's glade with heart in hand

Land Of Immortals I wait for my day
To reach the wisdom of your skies
Land Of Immortals you must belong to me
From here to eternity [...]
Éneklés közben egy pörgős, de néhol kissé robotikus táncba fogtam, ám néhol igyekeztem a komoly szónok képét festeni, és szerencsére a hangom is megvolt az efféle énekekhez. Ugyan Katniss biztosan kínosan érezte magát (bár ki tudja?), de még ha így is volt, nem túlzottan érdekelt.
Szaltót vetve felugrottam egy asztalra, ahol éppen nem ült senki, majd Katy felé nyújtottam a kezem.
- Ideje újra velem tartanod a kalandos jövőbe! Immáron ismét együtt a "világ ellen"! Együtt egymásért! Emlékszel a kötelékünkre, ugye? - vigyorogtam és itt most a sebekre értettem, amit a cirkusz padlóján fekve okoztam neki, nem a láthatatlan szerződésre.

Cale & Katniss Are you a ghost?

Azt sem tudom, hogy mitől féljek jobban. Attól, hogy előttem van egy olyan ember, aki elvileg halott és bár nem néz ki szellemnek, de attól még mindig nagyon para a jelenléte, vagy inkább attól, hogy talán mégsem szabadultam fel attól a szerződéstől így. Egy kicsit igaz, hogy rosszul esett a főnököm halál híre, hiszen megszoktam a jelenlétét annyi idő után, amit együtt töltöttünk, viszont valahol meg is könnyebbültem, mert azt gondoltam, hogy ezáltal végre felszabadulhatok. Bár jó lenne értenem azért, hogy most mi is történik igazából. Mert a magyarázata egyáltalán nem nyugtat meg, sőt csak még feszültebb leszek miatta. Tényleg igaz lehet az az ujjá születéses butasága, amiket mindig mondott? De hisz az lehetetlen.
- Jó, hát nem bánom. Akkor legyen úgy...de...kérdezhetek? Fájt? Mármint meghalni, majd mégsem? Vagyis nem értem, hogy történt, de milyen érzés volt? - nehezen tudnám elmondani, hogy mit is érzek jelenleg, de a kíváncsiságom az kezd egyre nagyobb lenni. Nem értem, hogy hogyan csinálja ezt. Hány élete lehet vajon? Én mindig azt hittem, hogy csak az Ő élete végéig kell mellette maradnom, de nagyon úgy tűnik, hogy még a macskákat is sikerül túlszárnyalnia, pedig elvilág azoknak is 7 van életük...vagy 9. Már nem is tudom pontosan mennyi. Bár nem tartom viccesnek a helyzetet, de mégis megmosolyogtat az, ahogyan körül írja azt, hogy milyen kapcsolatban állok a rosszasággal. Végülis igaza van valahol.
- Igen...pontosan az szokott történni. - bólintok egyetértően, majd el is komolyodok, mert talán mégis csak jobb lenne ha kísértet lenne és hamar el is tűnne, nem? Vagy fene sem tudja. - Azt, hogy kell értenem, hogy az életem részeként? A szerződésünk felbomlott ezzel a nem halálos halállal nem? Vagy nem értem...kik vagyunk egymásnak? - csak félve nézek rá, mert egyszer azt mondta, hogy változni akar, máskor meg meghal, most mégis itt van, és fogalmam sincs, hogy ezúttal vajon milyen emberként. Valamiért azt érzem, hogy az ujjá születés miatt a jelleme nem változott pont úgy, ahogyan az arca sem. Főleg ahogy közli velem, hogy a dílerem meghalt. Ez most komoly? Most megint honnan szerezzek egy másikat? Sam nem ad drogokat nekem valamiért, a másikra alig bukkantam rá és ha meghalt többet ő sem...akkor mégis mi a fenét csináljak?
- Persze... véletlenül. - sóhajtok egyet mutrázva, mert mindig olyan rosszul érint, ha valakit megölnek. Főleg, ha miattam...annak a dílernek pedig most miattam kellett meghalnia igazából. - De mi van akkor, ha én nem akarom ezt már? Én nem akarok senkihez tartozni és nem szeretnék örök életet sem vagy ilyesmi... - miközben kimondom ezeket a szavakat, nem nézek rá, csak reménykedek abban, hogy talán elenged most már. Bár nem is igazán értem, hogy hogy érti azt, amiket mond. Kicsit össze rezzenek, ahogy feláll a székre és szaltozik, remegni kezdek és mozdulatlanul figyelem a jelenetet, idegesen tördelve az ujjaimat, aztán mikor még énekelni is kezd, akkor körbe is pillantok. Mindenki minket néz, én pedig mindjárt elsüllyedek szégyenembe, de azért abban reménykedek, hogy senkinek sem jut eszébe ide jönni hozzánk és rá szólni, mert nem akarom, hogy ismét a szemem láttára öljön meg valakit. Idegesen fakarom meg a fejem minden egyes mozdulata miatt és igazán menő, ahogyan szaltozik is, de muszáj azt egy ilyen helyen tennie? A felém nyújtott kezét csak bambán bámulom, de még mindig egy helyben ülök és a szavai miatt félve húzom össze magam előtt a kabátomat, ahogyan eszembe jut ismét az, amit csinált velem egyszer a cirkuszában.
- I-igen. Emlékszem. Bár azt nem tudom, hogy mi értelme volt annak. - vallom be, bár nem is olyan biztos, hogy tudni akarom rá a választ. Nem tudom, hogy milyen varázslatot csinált akkor velem. Vajon azzal tett halhatatlanná engem is? Mert akkor annyira megrémültem, hogy sok mindenre már szinte nem is emlékszem, de arra igen, hogy saját magát is megvágta és a vérét rám csepegtette. Látványosan bele is borzongok az emlékekbe. Közben feltűnik, hogy a pult mögött álló lány súg valamit egy férfinek, aki minket méreget, így csak felállok és végül közelebb lépek Cale-hez, hogy valahogy rá vegyem arra, hogy próbáljon meg úgy sóviselkedni, mint aki normális, hiszen mégis csak egy kávézóban vagyunk. Bajt meg nem szeretnék.
- Inkább menjünk innen, jó? Mert...mindenki minket néz és ez nekem egy kicsit...kínos. - ismerem be, és reménykedek abban, hogy le száll végre az asztalról és el megyünk. Úgyis biztosan az a terve, hogy magával vigyen valahová.  

to Katy

The Resurrection - First Chapter.

- Egy kicsit. Mégis csak felrobbant velem egy autó - mosolyogtam. - De az ujjá születés nem fájt. Mintha csak pihentem volna, semmi extrém. Mintha egy mély álomból ébredtem volna.
Úgy képzeld el, mintha éreztél volna egy nagyon erős fájdalmat, amitől álomba merültél, aztán újult erővel felébredtél volna és frissebbnek érezted volna magad utána, mint előtte -feleltem a kérdésére.
- Hát tudom én - mosolyogtam. - Te teljesen ártatlan vagy, nem tehetsz róla, hogy peches napjaid vannak és bajba keveredsz - legyintettem, majd hallgattam a kérdését, amin jót nevettem.
- Ugyan, ne is foglalkozz vele. Engedd el azt a szerződést, már ne vedd komolyan, nem érdekes. Egyszerűen csak úgy értem, hogy mi barátok vagyunk és múltbéli üzleti partnerek és szeretném, ha ez nem változna. Bár már nem kell nekem dolgoznod, de ettől függetlenül szeretnék még időt tölteni veled.
A táncos jelent után szóba hoztam, hogy bizony nekünk volt egy jelenetünk a cirkuszban, ahol bizony komoly sebeket is szerzett tőlem.
- Hát a kötelékünk megerősítése - mosolyogtam. - Mert van kötelékünk, és nem csak a láthatatlan szerződésünk - mosolyogtam.
Láttam rajta, hogy kínos neki a helyzet, így úgy voltam vele, hogy akkor itt a távozásunk ideje, amit ő is kért tőlem. Itt már úgy sincs keresni valónk, már megtörtént, amit szerettem volna. Itt van és ez a fontos. Most már velem van.
Kifizettem a kávém és elhagytuk a kávézót.
- És, mivel foglalkoztál, amíg nem voltam melletted? - kérdeztem, majd odaértünk a kocsimhoz, ami egy Opel Mokka volt. Zöld színű. Az eddigi autóimhoz képest eléggé visszafogott. Kinyitottam, majd beültem.
- Szállj be - mosolyogtam. - Menjünk. Legyünk csak kettesben. Megmutatom neked az új házam, ott azt csinálunk, amit akarunk és nem zavar majd minket a közönség. Láttam, eléggé égett az arcod miattam, de hát na. Én ilyen kis szenvedélyes vagyok - nevettem, majd ha beült elindultam a kocsival.

Cale & Katniss Are you a ghost?

Még mindig értetlenül, bambán bámulom a velem szemben ülő férfit, és próbálom eldönteni, hogy képzelődök-e vagy tényleg itt van. Állítólag naív vagyok, meg mit tudom én, hogy még milyen jelzőkkel szokott illetni a nővérem, de...ez tényleg annyira fura. Ennek az embernek valóban nagyon sok élete van, a nem létező istenek nagyon szerethetik. De felrobbanni egy autóval és azt túl élni? Hát ez írtóra para. Bezzeg ha velem történne ilyesmi, én tutira alólról szagolnám már az ibolyát. Soha életemben nem találkoztam még ennyire egy furcsa emberrel. Kutya legyek, ha el tudom dönteni, hogy most mi is van. Meghalt, aztán mégsem. Ez vajon rám nézve jót jelent, vagy sem? Persze nem tűnik úgy, mintha azért lenne itt, hogy halálra kínozzon, nem is adtam rá okot szerintem, de én akkor is félek. Nem csak tőle, hanem maga ettől az egész kialakult helyzettől.
- Érdekes lehetett, bár nem tudom eldönteni, hgy most ez csak valami rossz tréfa-e, vagy a valóság. Hogyan lehet meghalni és ujjá születni? Ez még mindig olyan butaságnak tűnik. - vakarom meg a fejem zavartan, holott szemmel láthatóan mégis megtörtént ez vele. Mert az a hír járta, hogy meghalt...még valami levelet is kaptam, hogy örököltem, csak túl lusta voltam ahhoz, hogy eljárjam a papírokat, mert iszonyú sok hülyeséggel jár az, hogy az ember gazdag lehessen. Persze időm az lett volna talán, csak...hát így alakult. Valószínűleg meg már amúgy is mindegy, hiszen valami tévedés történhetett. Abszolút nem tűnik halottnak, bár abban még mindig kételkedek, hogy biztosan nem szellem-e.
- Tényleg nem tehetek róla. Akaratom ellenére is betalál mindig egy kicsi rossz. De úgy szép az élet, ha zajlik, nem igaz? - ezt Ő nyílván nálam jobban tudja, de azt legalább jó érzés hallani, hogy elhiszi, hogy valóban minden is véletlenül szokott tröténni az életemben. Egy nyugodt életre igaz, hogy sokszor vágyok, viszont ha bele gondolok, baromi unalmas lenne. Ki bosszantaná a nővéremet, ha én hírtelen döntök úgy, hogy jó útra térek? Persze nem azt mondom, hogy rossz ember vagyok, vannak nálam szőrnyűbbek is, csak hajlamos vagyok rossz dolgokba keveredni. A kettő pedig nem ugyanaz. A drogokhoz való függőségem pedig csak amolyan hobbi, amit nem csak nem tudok abba hagyni, de úgy igazán nem is akarom. Mert olyankor igazán képes vagyok élni.
- Jó, hát végülis lehetünk barátok, akik néha együtt lógnak. De abból nem lesz bajom, igaz? Mármint nem lesznek benne kínzások vagy veszekedések.  Semmi ilyesmi. - még a fejemet is megcsóválom, mert lényegében semmi bajom nincs vele, talán még kedvelem is addig, amíg nem gurul el a gyógyszere. Már bántott egy párszor, annak ellenére is, hogy állítólag a barátjának tekint. A mutatványa miatt azonban egy kicsit kínosan érzem magam, bár biztosan szórakoztató lenne, ha nem egy kávézóban történik mindez, ahol mindenki minket bámul. Örülök, hogy abba hagyja, bár a szavai ismét felidézik bennem a cirkuszban történteket, ami miatt még a kabátomat is össze fogom magam előtt. Elég ciki, hogy látott meztelenül.
- Hát nekem eléggé fájdalmas volt az a kötelék. Ilyent akkor csinálnak az emberek mikor vér testvérekké válna, nem? Vagy valahogy így mondják annak. De mit jelent, hogy kötelékünk? Mármint értem a szó jelentését, csak azt nem, hogy mit is takar pontosan. - megkönnyebbülten sóhajtok fel, amint kifelé haladunk a kávézóból, bár hazudnék ha azt mondanám, hogy nincs bennem egy kicsi félelem emiatt. Itt az emberek előtt legalább biztonságban éreztem magam. Bízok benne, hogy az új életével az agressziót is maga mögött hagyta, és a kedvessége nem csak valami újabb trükk, hogy ismét maga mellé édesgessen.
- Öhm... hát igazából semmivel. Vagyis ezzel-azzal. El voltam. - vonom meg a vállam miközben megállok mellette egy zöld színű kocsi mellett, ami egészen menő. Egy kicsit hezitálok, közben vissza is pillantok a kávézó irányába és próbálom eldönteni, hogy vajon mennyire jó ötlet az, hogy el menjek vele. Végül mégis úgy döntök, hogy be ülök mellé, mert mivel még nem tudom, hogy ez az ujjá született Cale milyen ember is, nem szeretnék amiatt aggódni, hogy bárkinek is baja esik. Egyszer képes volt egy csomó embert lemészárolni, hogy magával vihessen. Bármennyire is szeretném elfelejteni azokat a dolgokat, amik köztünk történtek a múltban, azért az nem olyan egyszerű.
- Én csak...hát kicsit meglepődtem. Messze van az az új ház? Ugye nem lesz semmi baj ott? Bocsánat, csak egy kicsit bizalmatlan vagyok. - miközben beszélek be is csatolom a biztonsági övemet, mert ha valamit megtanultam mellette akkor az az, hogy eléggé kiszámíthatatlan. Bár még igazán nyugisan megyünk, de ez bármikor változhat. - Amúgy klassz ez a kocsi. Bár a lilla sokkal szebb volt. - mosolygok rá a lehető legbarátságosabban és közben próbálom elűzni a fejemben lévő kételyeket. Ha az lenne a célja, hogy bántson, akkor nem lenne ilyen barátságos, nem igaz?   

to Katy

The Resurrection - First Chapter.

Nem tudtam kiigazodni Katyn. Már sokszor beszélgettem vele a reinkarnációról, de úgy tűnt a mai napig nem volt képben a témában. Bár mondjuk ez nem lepett meg annyira. Nem az eszéért, nem a felfogó képessége miatt szerettem. Nem akartam magyarázkodni, már úgyis a kelleténél jóval több időt szenteltünk a témának mióta ismerem őt. Ezt én már elengedtem.
- De, így van - bólogattam. - Látod, én is azt szeretem, ha zajlik az élet. Igyekszem is úgy élni - vontam meg a vállam. Végtére is ez volt az igazság. Szerettem, ha minél izgalmasabb, pörgősebb, viccesebb az életem, tele kalandokkal és fejetlenséggel. Végtére is a jó cirkusz az ember életének mozgató rugója.
- Dehogy is, semmi az ég világon - legyintettem nagyvonalúan. - Olyan nyugodt életed lesz, hogy azt el sem fogod hinni. Mintha üdülnél - vigyorogtam.
Ezt persze biztosan egyikünk sem hiszi el. Bár igyekezni fogok nem megkínozni, bántani, meg minden más rossz, de azért bizonyára mind a ketten tisztában voltunk vele, hogy mellettem az élet nem Wellness.
- Hát azt jelenti, hogy mi már összetartozunk. Ezt nem tudom jobban megfogalmazni. De ha a vértesó szó jobban tetszik, akkor használjuk azt a kifejezést. Végül is szoktuk egymás vérét szívni, nem? - nevettem és játékosan megböktem a hasát. - Ugye? Vannak egymás iránt vámpirisztikus hajlamaink.
Kimentünk a kocsihoz, közben kérdezősködtem a mindennapjairól. Ezzel-azzal. Igen, biztosan el volt.
- Szóval tekergetted a dzsengákat és szívogattad a "porcukort"? - kacarásztam és vállon veregettem.
- Nem lesz semmi baj, dehogy. Csak dumálunk, nassolunk, bohóckodunk, meg minden. Nincs messze, csak pár perc kocsival - mosolyogtam.
Láttam ám, hogy bekötötte magát. Elővigyázatos a figura, az biztos, de nem bánom, legyen így. Én nem szoktam magam bekötni, bár voltak helyzetek, amikor nekem sem ártott volna, de idegesített az öv. De tény, hogy nem örülnék neki, ha az újra találkozásunk első napján fűbe harapna egy baleset miatt.
Meg hát ki tudja mibe keveredünk kocsikázás közben.
- Na fene, pedig egyesek a bontóba küldték volna azt a kocsit. A barátnőmnek nem tetszett - vontam meg a vállaim. Az a kocsi már úgyis a múlt. Feláldoztam, amikor a halálom eljátszottam.
Egy rövid kocsikázás után meg is érkeztünk a házamhoz. Leparkoltam, majd kiszálltam.
- Itt is volnánk. Kerülj beljebb - léptem az ajtóhoz, kulcsommal benyitottam és besétáltam.
Valamivel visszafogottabb volt és kisebb is, mint az előző, de látszott, hogy nem tudtam nyugton maradni és igyekeztem azért adni a kéglire.

Cale & Katniss Are you a ghost?

Muszáj, hogy elismerően bólintsak a kijelentése miatt, hisz ha valaki körül igazán zajlik az élet, az Ő maga. Nem mondom, én sem unatkozok, csak elég ritkán, viszont azért azt hiszem azt kijelenthetem, hogy annyira mégsem pörgös az életem, mint a velem szemben ülő férfié. Ezt egyébként nem is bánom, hiszen azért annyira olyan nem szeretnék lenni, mint Ő. Az ujjá születésre sem igazán vágyok, sőt még annak ellenére sem hiszem, hogy ez megtörténhet, hogy a szemem előtt van valaki, aki elvileg már nem is él. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok még mindig össze zavarodva, viszont megpróbálom mindezt elengedni most és csakis arra koncentrálni, hogy ki találjam, hogy most lényegében mit is akar tőlem. Kicsit még a szemöldököm is felszökik, miközben figyelem Őt, elég nehéz lenne eldönteni, hogy igazat mond-e. Nem erőszakkal akar maga mellett tartani, hanem inkább olyan, mintha valóban csak a társaságomra vágyna. Egy kicsit sajnálom is, hiszen hiába próbál úgy tenni, mintha minden szuper lenne, én pontosan tudom, hogy magányos. Nem olyan könnyű elfelejtenem mindazt, ami a múltban köztünk történt, bízni sem igazán bízok benne, viszont mindaddig amig ilyen barátságosan közelít felém, nem hiszem, hogy képeslennék csak úgy hátat fordítani neki. Talán azzal, hogy mégis kapott egy újabb esélyt az élettől, a gonoszság is eltűnt belőle. Bár az ember jelleme azért mégsem hiszem, hogy egyik napról a másikra csak úgy megváltozna. De hátha.
- Hát jó...mondjuk, hogy elhiszem. Végülis mi tudunk igazán jól is egyezni. - ismerem be, mert valóban voltak azért olyan pillanataink, amikor igazán mókásnak tartottam a társaságát, de azért azt megtanultam mellette, hogy mindig vigyázzak arra, hogy mit mondok, mert néha kicsit érzékeny tud lenni. De én meg sajnos legtöbbször előbb beszélek, minthogy azt át gondolnám, szóval tényleg csak bízni merek abban, hogy nem okozunk majd egymásnak semmiféle problémát. Bár a tény, hogy szerinte össze tartozunk, mert véghez vitt rajtam valami fura rituálét, azért nem túl bizalom gerjesztő. Szeretném már végre elfelejteni, azt, ami azon a napon történt.
- Azért szerintem az annyira nem volt vicces. Nekem legalábbis nem. - csóválom meg a fejem, értetlenül pillantva rá, aki úgy nevet az egészen, mintha valami jó kis poén lett volna minden, amit velem tett. - Biztosan vannak ilyen hajlamaink, csak az a külömbség, hogy ezt csak egyikünk élvezi. És az nem én vagyok. Sőt... legtöbbször én szoktam a rövidebbet húzni. Szóval inkább hanyagoljuk az olyan fura kapcsolatunkat. - mutrázva, kezemmel közben hevesen hadonászva fejezem ki ismét azt, hogy mennyire rossz vissza gondolnom arra az emlékünkre, végül aztán mégis úgy döntök, hogy vele tartok, mert amig nem ismerem ki ezt az új jellemét, addig nem is bízok a jó szándékaiban.
- Dehogyis! Én sosem tennék olyat. - próbálom le tagadni a szemmel láthatót, hiszen nyílvánvaló, hogy a drogok világába ragadtam, viszont azért mégis kellemetlen erről beszélnem, mert hiába élvezem olyankor az életem sokkal jobban, azért nem vagyok arra büszke egyáltalán, hogy időnként képes vagyok úgy beállni, hogy sokszor még magamról sem tudok. Mondjuk mióta Miranal élek, egy kicsit nehezebb dolgom van. Meg valamiért Sam sem díjjazza a szenvedélyem, olyan, mintha mindenki azon ügyködne, hogy a jó útra térítsen. Én meg igyekszem is, de erre tessék... elő került az az ember, aki nem biztos, hogy szintén a jó irányba akarna terelgetni.
- Nem bánom... akkor menjünk. De... előre szólok, hogy nincs túl sok időm. A nővéremnek megígértem, hogy hamar haza megyek. - hazudom, mert Mira mivel nem volt otthon, így valószínűleg nem is tudja, hogy el jöttem én is, de az azért nem hazugság, hogy szeretnék még előtte haza érni, hiszen néhány házi munka rám volt bízva, amiből szó szerint semmit sem csináltam még meg. Na nem mintha olyan sok kedvem lenne hozzá, de sajnos van néhány szabálya, amihez muszáj, hogy tartanom magam. Be ülve a kocsiba, kötöm be magam a biztonsági övvel, amit egyébként nem igazán szeretek, de mivel tudom, hogy ki telik belőle a száguldozás, meg rendőrök elől menekülés, így szeretnék a biztosra menni.
- Szerintem pedig menő volt. Bár mondjuk nekem egyébként is a lila a kedvenc színem, szóval... - ki bámulok az ablakon és próbálom felmérni az útat, bár még mindig elég rosza tájékozódási képességem, de azért remélem, hogy valahogy haza találok majd. Meglepődve egyenesedek ki, amint megállítja a kocsit egy ház előtt, csodálkozva kapcsolom ki az övemet, hogy én is ki tudjak szállni, és mit ne mondjak... tetszik ez a hely is. Bár a másik háza, ahová úgy mentem már, mintha haza járnék, sokkal nagyobb volt. De ez sem rossz.
- Nem rossz. - jegyzem meg, majd kicsit ismét hezitálva, de végül be lépek a házba, mert most már kíváncsi is vagyok. De azért mégse megyek beljebb csak figyelem az ajtót és azt, hogy be akarja-e zárni azt mögöttem. Mert mikor legelőször mentem hozzá, akor azt tette. Ha meg úgy vesszük, akkor itt is elsőre járok. - A barátnője is itt él? Mármint úgy volt, hogy együtt fognak lakni, nem? Csak nem tudom, hogy mit kéne mondanom neki, hogy ki vagyok.. - vakarom meg kicsit értetlenül a fejem, bár nem tűnik úgy, mintha rajtunk kívül lenne bárki is a házban. De azért mégsem árt felkészülni, mert semmiképp sem szeretném, ha bárki is félre értené a kapcsolatunkat, amit még én sem igazán értek.