Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Szerencsére Shay nem fűz semmit a kegyetlenségemhez, ellenben majdnem útra kell, hogy megkeresse szerencsétlen nővért, aki felhelyezte nekem a katétert. Igyekszem enyhíteni a dolog élét, de Shay hajthatatlan, szóval szorosan magamhoz ölelem. Egyébként is nehéz elképzelni, hogy ilyen terhesen akar bárkit megölni, de nem nevetem ki, csak lefoglalom nagypocakúaprótestet, míg én megrendelem a kaját. Utána már könnyű minden mással lefoglalni. Csókok, ölelések, viccelődések, Luci. A hasonlítgatásra adott csókra majdnem zsigerből azt válaszolom, hogy a te nyalakodások sokkal kellemesebb, de csak halkan szusszanok az elmémbe toluló összes emlékre, amikor Shay nyalakodott.
- Igen... - válaszolok kisvártatva rekedten, az indokoltnál vörösebb arccal, aztán meg is köszörülöm én a torkom és igyekszem nem elkalandozni.
A leves és pocak simi után Yana el is intézi a következő pontot az anyjának, úgy hogy míg ő Lucival mosdóra megy, én addig ülök és ... szomorkodok. Shay nélkül magányosnak és elhagyatottnak érzem magam, pedig csak a mosdóra ment ki. Feltűnhetne, hogy ez nem igazán egészséges, de az utóbbi négy hónap annyira idegőrlő volt, hogy én nem csodálkozom, hogy nem bírom nélküle pár percig sem. Olyan lennék, mint Luci: követném a WC-re is. Aztán persze aggódom is, mert olyan soká vannak el. Türelmet és nyugalmat erőltetek magamra, aztán felderülök, mikor végre visszajönnek. Egyből magamhoz is ölelem, puszilom, csókolom, aztán eszünk. Az arányokhoz képest én gyorsabban eszem, még is szinte egyszerre végzünk. Elviszik a tányérokat, Luci is megkapja a hot dogjait, aztán kérdezgetni kezdem Shayt.
- Gondolhattam volna, szereted az olaszt. - mosolygom rá szélesen, aztán egy napjáról is érdeklődöm. Nem veszi ugyan pontról pontra, hogy hánykor kelt fel, csak úgy általánosan, de ha nem akarja részletezni, nem zavar. A nutellás uborka hallatán undor és nevetés kap el.
- Fúhúhúhúúúj! Shaay! Miféle borzalmakat ettél még? - vigyorgok rá, mikor már nem nevetek az elém tárult képtől, ahogy Shay az ecetes uborkát mártogatja a nutellába. Akkor ugrik görcsbe a gyomrom, amikor mondja, hogy én is mesélhetek a napjaimról. Már a gondolat is taszít, mert tudom, hogy nem tudnám elmondani anélkül, hogy ismét egy kicsit meg ne törjek. Inkább elpalackozom ezt is és felrakom a polcra.
- Tudom. - bólintok halvány mosollyal, de végül a megérkező desszert zökkent ki. Evés közben megkínálom Shayt egy szószos-tejszínhabos palacsinta falatkával, ha kéri, mosolyogva adom a villával a szájába, aztán az ajkára nyomott csókkal tűntetek el mindent, mielőtt neki állhatna nyalogatni a száját meg az ujjait, ahogy mindig szokta. Miután megelőztem a "bajt", és megettem a palacsintát, elégedetten dőlök hátra ... aztán a pincér még egy tányérral közelít. Már majdnem mondom, hogy téves asztalhoz hozza a rendelést, amikor leteszi és Shay "meglepetést" jelent ki. Most már meg is nézem mi van a tányéron és látom, hogy csokiszuflé. Elmosolyodom, megköszönöm a pincérnek, aztán magamhoz ölelve a kisasszonyt adok neki egy csókot.
- Neked is köszönöm! - mondom, aztán ahogy a palacsinta esetén is, ha engedi, etetni kezdem őt.

David & Shayana

Azok után, én hányszor kerültem bajba a fantáziám miatt az elmúlt alig egy órában, mondhatnám, hogy Dave is megérdemli már, amikor a tekintetéből és a felforrósodó arcából ítélve is továbbgondolja egy kicsit a Lucifer nyalakodásával való összehasonlítást. Úgy sejtem, ő már nem csak csókoknál tart fejben, de nem vagyok olyan kegyetlen, hogy erre rá is játsszak. Ő sem játszadozott velem ilyen módon. Amikor rekedtes hangon válaszol és a torkát köszörüli, csak egy mindent értő mosollyal szusszanok egyet, megfogva a felém eső kezét. Jó lesz minél hamarabb levezetni ezt a feszültséget valahogy, különben be fogunk csavardoni...
Miután Yana intéz nekem egy dupla mosdólátogatást, igyekszem vissza Dave-hez Lucival az oldalamon, és ahogy odaérünk, neki pedig felragyog az arca, én sem tudok nem szélesen mosolyogni. Olyan, mint Lucifer, amikor hazaértünk, de ezt azért nem mondom ki hangosan is, mert nem akarom megbántani; egyszerűen csak nagyon aranyos, és én is tagadhatatlanul élvezem a kiosztott öleléseket és csókokat. Csak a kaja érdekében vagyok feláldozni, vagy legalábbis megszakítani ezeket.
Amikor evés után Dave megjegyzi, hogy úgyis szeretem az olaszt, olyan mosollyal nézek rá, amit talán megint sokatmondóbb a kelleténél, de igyekszem nem (csak) a szenvedélyes emlékekre gondolni.
– Főleg veled – jegyzem meg, egyértelműen a nászutunkra utalva. Persze nehéz csak ártatlan dolgokra asszociálni, hiszen annak a nászutas lakosztálynak minden egyes négyzetcentiméterét alaposan felszenteltük, de azért vannak olyan emlékek is, amitől nem borul (annyira) lángba az arcom. Például a randi, amikor eljátszottuk, hogy megpróbált (újra?) felszedni, még ha azt csak második nekifutásra is sikerült összehoznunk. Abba ugye nem gondolok bele, miért csak másodjára. És abba sem, hogy bár az első csók lapot kijátszottuk, aznap este nem első randisok módjára ünnepeltünk. Különösen azután, hogy az a részeg, de ártalmatlan fazon megpróbált elhappolni előle, míg ő a számlát fizette ki, és Dave-ből ezzel olyan szinten hozta elő a birtokló énjét, hogy képes lettem volna ott helyben rámászni...
Mély levegő, Shay. Azt mondtad, nem fogsz fantáziálni.
Dave következő kérdése rángat csak vissza a valóság talajára, de talán ezért sem annyira napirendesen adom elő a választ, hanem inkább össze-vissza. Mondjuk nem úgy tűnik, mintha bánná, mosolyogva hallgat végig, aztán még ledobom az undi-bombát, amivel sikerül megnevettetnem. Is, mert látom rajta az undort és hangot is ad neki, de én csak nevetek. Szerintem is undi, de annyira jól esett.
– Ígérem, ez volt az egyetlen! – tartom fel a kezem védekezően, nevetve. Szerencsére nem kívántam sem a majonézes ananászt, sem a chilis barackot, vagy más hasonló förmedvényt. Utána csak azért komolyodok el egy kicsit, hogy őt is biztosítsam a jelenlétemről minden értelemben, és amikor látom és érzem, hogy kissé megfeszül, megnyugtató mosollyal kezdem el simogatni a hátát.
– Nem fogom erőltetni. Csak szeretném, ha tudnád, hogy itt vagyok neked – mondom halk, lágy hangon, homlokomat egy pillanatra a vállának döntve, aztán oda is csókolva. Megsimogatom a haját is, nem is szólok többet erről a témáról, csak hagyom, hogy bepusziljon egy tányérnyi palacsintát is. Persze eszemben sincs elutasítani, amikor megkínál egy falattal, és amikor utána egy csókot is kapok, eszembe sem jut, hogy ő villámelhárítás gyanánt tette, csak mosolygok, mint a vadalma, mert örülök a csókomnak is. Miután eltüntette a palacsintát is, még nincs vége a dolgoknak, de ezt ő csak akkor tudja meg, amikor megérkezik a megbeszélt meglepetésem, ami most nem volt az étlapon, de a kedvünkért készítettek egy adagot, mert egyébként szokott lenni. Dave mosolya engem is boldoggá tesz, örömmel viszonzom az ölelést és a csókot is.
– Neked bármit – simogatom meg az arcát, amikor megköszöni. Tudom, hogy ez a desszert örökké szép emlékeket fog felidézni bennünk Indonézia miatt, és ezeket az emlékeket idézve kezdjünk falatonként megetetni egymást az édes, csokis, ragadós falatokkal. Persze a Radissonban is ez volt a desszert... de arra most nem gondolunk.
– Szeretlek – mosolygok rá boldogan, miután lepucoltuk a tányért. Észreveszek a szája szélén egy kis csokit és már nyúlnék is oda az ujjammal, hogy letöröljem, de aztán inkább csókért hajolok, hogy úgy segítsek a dolgon. Persze nem nehéz ott is ragadni; jóval tovább csókolom az indokoltnál, mert magával ragad az érzés, de amikor egy-két perc elteltével az ujjaim már a hajába túrnak, én pedig ismerős bizsergést érzek mindenhol, lassan, szuszogva elhúzódok tőle. Kipirult arccal köszörülöm meg a torkom és inkább nem is szólok semmit, csak gyorsan lehúzom a jeges vizem maradékát. Szerencsére a pincér is csak most jön, mosolyogva viszi el a sokadik üres tányért is és megkérdezi, kérünk-e esetleg kávét. Én elutasítom az ajánlatot, de ha Dave kér még valamit, természetesen meg fogja kapni. Ha nem kér semmit, akkor viszont jelzem, hogy kérnénk majd a számlát is. Dave már jelezte, hogy kezdenek erősödni a fájdalmai, nem akarom a végtelenségig húzni, hogy hozzájusson a fájdalomcsillapítóhoz.
– Most már azért megmaradsz? – fordulok felé mosolyogva, kiheverve az előző túlfűtött perceket. Remélem, sikerült egy időre telepakolnia azt a pocakot.
– Hogy van a térded? Maradjon a sorrend vagy menjünk először a gyógyszertárba? – váltok aztán át egy kicsit a szokásos tyúkanyóba. Felőlem a baba-mama boltot is eltolhatjuk holnapra, ha nagyon kellemetlen lenne neki mindjárt az első nap ennyit ácsorogni és sétálni.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Igyekszem megint nem sátrat állítani a gondolataimnak és az emlékeknek, de meglehetősen nehéz, mikor olyan régóta nélkülöztem őt. Jap, igen, nyilván magához tud nyúlni az ember és nem tagadom, nekem is volt egy-két olyan estém még a négy hónap elején, amikor csak a fantáziámra tudtam hagyatkozni, de most, az étteremben inkább nem rántanék rá. Szerencsére Shay nem is húzza az agyam, csak mindent tudóan mosolyog és megfogja a kezem.
Mosdózás és magánykodás után végre eszünk, aztán mikor végeztünk vele, felemlegetem, hogy sejtéseim szerint sokat járt ide, mert hát szereti az olaszt. A szemei felcsillannak és hozzá csak engem is a gondolatmenethez, mire szélesen elmosolyodom és figyelem, ahogy az emlékeibe merülve olyan tekintettel bámul rám - vagy inkább maga elé -, mint aki végig pörgeti magában az olasz eseményeket... amelyeknek nagyrésze bizony a lakosztályunk durabilitásának tesztelése volt. Legszívesebben nedvesre csókolnám a kiszáradó ajkait - is ... ééés a kapitány persze megint felébredt. Szusszanva terelődik el végül a figyelmem, kérdezgetem őt, és amikor a nutellás uborka kiderül, képtelen vagyok nem hangot adni az undoromnak, de közben nevetek is, mert jézusom... komolyan? A hideg kiráz ettől a kombinációtól! Aztán jön a hideg zuhany a 4 hónapos napjaim említésével, amitől persze a cpt is egyből visszavonulót fúj, de legalább erre jó volt ez a felemlegetés, ha másra nem is. Utána jön a szeretetteljes desszert etetés a meglepetés desszerttel, én pedig élvezem, hogy olyat kaptunk, ami egyébként ikonikus már nekünk.
- Én is téged. - mosolygok rá szélesen. Aztán jön egy kiadós, hosszú, forró csók, és Shay a hajamba is túr, amitől a kapitány újra felüti a fejét, de szerintem most már rohadtul unja, hogy hol felállítják, hol leültetik és ez az ördögi kör ismétlődik, mióta haza jöttem, de... ki kell bírni. Majd este, otthon könnyítek rajta. A kezeim oda tapasztom a derekára, mert félek, hogyha most elkalandozok velük, akkor nem a bolt lesz a következő megálló.
Miután sikerül elszakadni egymástól, a kérdésére az ajkam nyalva bólintok.
- Mm-hm... - mosolygom rá, aztán újabb kérdés.
- Bírom a strapát, haladjunk a tervek szerint! - folytatom a mosolygást, mert nem akarok lemaradni a meglepetésem idejéről. Fizetek, aztán már mehetünk is tovább. A bolthoz érve a segítségével kiszállok, aztán nyomok egy csókot a fejére.
- Mire értem jössz, már végzek is és mehetünk a mama-baba boltba. - mosolygom rá. Adok neki egy csókot, aztán bemegyek vásárolni. 5-6 db alsó, annyi pár zokni, és két póló. Az egyik véletlenül XL-es, a másik M-es, ami az aktuális méretem. Zacskóba teszem őket, aztán kisétálok a bolt elé és várom Shayt, aki ha megjelenik, a segítségével megint beszállok az autóba, a zacskót pedig a lábamhoz teszem.
- Sikerült kiváltani a gyógyszert? - kérdezem. Ha a válasz igen, akkor meg is nézem magamnak, aztán mintha olyan tapasztalt gyógyszer használó lennék, egy szemet beveszek, csak úgy, ahogy van, víz nélkül.
- Hát ennek nem lett cukorka íze az évek elteltével sem. - húzom a szám kicsit viccelődve. Amikor oda érünk a másik bolthoz, izgatottan szállok ki a kocsiból és kapom kézhez a mankóm. Megvárom, míg pajti is előkerül, bezárja Shay a kocsit, aztán már bicegek is vele befelé.

David & Shayana

Dicséretes és nemes dolog, hogy mindketten próbálunk uralkodni magunkon, de elkerülhetetlen, hogy időről időre alul maradjunk ebben a küzdelemben. Azért igyekszünk legalább azzal segíteni egymáson, hogy amikor a másik kalandozik el, nem öntünk olajat a tűzre... a meglepetés-desszert után viszont, ha lehet így fogalmazni, mindketten bűnösök vagyunk, mert nagyon belemerülünk abba a forró, édes, bűnös csókba. Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára ennyire kiéhezve rá, de azt sem tudom, meddig fogom ezt ép ésszel bírni, így jobb is, ha erővel, de elszakadok a puha, csábító, édes, csóktól nedves ajkaitól.
Megérdeklődöm, mennyire vészes a térdfájása, de megnyugtat, hogy még bírja, szóval elmosolyodva biccentek egyet. Mivel ő sem kért már semmit, megkapjuk a számlát, fizetés után pedig már indulunk is tovább. A kocsinál szokásosan segítek neki a mankóval, Lucifert is "rögzítem" hátul, aztán egy nagyobb ruhabolt előtt állunk meg legközelebb. Nem is állítom le a motort, most Lucifer sem szabadul ki hátulról, csak a mankót veszem elő Dave-nek, mire kiszáll. Magamhoz ölelem egy kicsit, aztán izgatott mosollyal nézek fel rá.
– Akkor nemsokára ugyanitt – bólintok, mielőtt kapnék egy finom csókot és útjára engedném. Még mindig mosollyal az arcomon figyelem, ahogy bebiceg a boltba, aztán már megyünk is tovább. A gyógyszertárban nincs senki és nem okoz fennakadást az sem, hogy kiváltsam Dave gyógyszerét – az őrökkel ellentétben itt nem vonják kétségbe, hogy a házastársa vagyok, vagy hogy a betegbiztosításán szereplő Mrs. Shayana Weaver vajon ugyanaz a Mrs. Shayana Weaver-e, aki előttük áll –, így lényegében öt perc alatt végzünk, még úgy is, hogy veszek két kis üveg hideg vizet is. Már éppen azon gondolkozom, hogy nem túl korai-e máris visszamenni, amikor meglátok az út túloldalán egy boltot, és eszembe jut, hogy akartam egy meglepetést. Elmosolyodom és átsétálok Lucival a másik oldalra.
Ebben a boltban már egy fokkal érdekesebb Lucifer jelenléte, de szerencsére az eladó lány nem csinál belőle problémát, sőt; már sietne is megsimogatni, aztán amikor meglátja rajta a hámot, félúton megáll, mert még azt is tudja, hogy szolgálati kutyákat nem szabad csak úgy dédelgetni. Elmosolyodom és természetesen megengedem neki, hogy megsimogassa Lucit, mert tudom, hogy ő ettől nem fog kiesni a feladatából. Közben persze a lány kérdezgetni is kezd, de előadom azt a mixelt fél-hazugságot, miszerint fegyveres testületnél szolgáltam és Lucifer az esetlegesen fellépő poszttraumás rohamok miatt van mellettem. A service dog tanfolyamon is ez volt a bevett mese. A lány kedves és együttérző, nem kérdezget a részletekről, ellenben gyorsan kilyukadunk a férjemnél, a hazaérkezésénél, az állapotomnál és a látogatásom okánál – nem is kérdez többet, csak mindentudó, cinkos mosollyal a hátsó sorok felé vezet minket.
Nemsokára már egy semmitmondó papírzacskót teszek az ülésem mögé, amiben egy szintén semmitmondó kartondoboz van. Lucifer hámja is megkapja a biztonsági övet, aztán már megyünk is Dave-ért. Meglátom őt a bolt előtt és a mosoly automatikusan az arcomra ragad, de már szállok is ki, hogy tudjak neki segíteni.
– Siker? – kérdezem mosolyogva. Miután beszállt, elveszem a mankót és lopok egy csókot is, mielőtt betenném hátra, aztán beszállnék én is.
– Igen, nem volt semmi gond. Ráírták az adagolást is az üvegre – bólogatok én is, és átnyúlva előtte kinyitom a kesztyűtartót, ahová betettem a gyógyszeres üvegcsét. Odaadom neki, aztán hátrahajolok, hogy elővegyem az ülések mögé tett vizesüvegeket. – Vettem vizet is, ha esetleg szeretnél már most... – kezdek bele a visszafelé tartó úton, de mire ránézek, ő már épp nyel egy nagyot. Halkan elnevetem magam.
– Akkor esetleg leöblíteni...? – ajánlom fel az egyik üveget mosolyogva. Én csak azért iszok a sajátomból, mert kezdek kitikkadni a melegben és egyébként is figyelnem kell a hidratálásra. Közben újra útnak indulunk, ezúttal a baba-mama boltot véve célba, és amikor leparkolok, már kezdek is izgatott lenni. Eljátsszuk a szokásos kiszállási forgatókönyvet, de amint Lucifer is szabad és Dave is megkapta a mankóját, megyünk is befelé. Izgatottan szorongatom Dave szabad kezét, a mosolyom pedig levakarhatatlan, hogy végre együtt vagyunk itt és csinálunk ilyet. Ahogy belépünk, már látom is, hogy az ajtónál álló biztonsági őr szóra nyitja a száját Lucifer láttán, de aztán a tekintete tovább siklik a hámjára és inkább nem mond semmit. Apró, hálás mosollyal biccentek oda neki, és ahogy beljebb megyünk, elkezdek hangosan gondolkodni.
– Szóval... az én dolgaim már nagyjából össze vannak rakva és az ilyen egészségügyi dolgokból is jócskán bevásároltam, viszont rugdalózó, body, és minden egyéb babaruha jöhet még. És oda hátra is mindenképpen el kellene néznünk – bökök az állammal a bolt hátsó részébe, ahol nagyjából mindenféle fajtájú, méretű és színű babakocsik sorakoznak. Felsóhajtok és megrázom a fejem, mert ez a része nem rajtam múlt, hogy még nincs meg. – Épp ma reggel voltak kedvesek e-mailben értesíteni, hogy a babakocsi, amit direkt megrendeltem hetekkel ezelőtt, hogy időben és az ajtóig elhozzák, és a héten kellett volna megérkeznie, mégsincs raktáron – húzom el a számat. Ha itt rögtön tudunk venni egyet, még mindig kérhetjük, hogy hozzák ki házhoz, de legalább fixen meg is lenne.
– Persze ettől függetlenül végigsétálhatunk a teljes üzleten – teszem hozzá mosolyogva, mert ha szeretnék végigsasolni a polcokat válogatás nélkül, én nagyon szívesen nyújtok neki társaságot hozzá. El is indulok vele, és milyen jól teszem: az első polcsor az apa-rész, amit én eddig tudatosan hagytam ki, elkerülvén a szívfájdalmat, de azóta ugye teljesen megváltozott a helyzet. Meg is állok az apás szüléshez előre összeállított csomagok mellett és reménykedő kérdéssel a szemeimben pillantok Dave-re. Sosem kételkedtem abban, hogy mellettem akarna-e lenni, de... igazából soha nem is mondtuk ki konkrétan, hogy apás szülés lesz, mert mielőtt a kérdés élessé válhatott volna, eldőlt, hogy egyáltalán itthon sem lesz. Most viszont... változott a helyzet. És ott lehetne...

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Csodával határos módon, de túl jutunk az ebéden mindenféle rosszaság nélkül. A végén kirak a boltnál, ahol megveszem a dolgaim, de főleg csak azért, hogy a meglepetésnek fedezzek. Nem kell sokat várnom oda kint, Shay hamar meg is jelenik a kocsival, beülök, kapok egy csókot, aztán ő is beül. Indulás előtt oda adja a fájdalomcsillapítót, én pedig víz nélkül lenyelek egyet, mint aki már jártas ebben. Aztán látom, hogy vízért hajolt olyan nehezen hátra. Elnevetem magam és bólogatok.
- Aha, köszi. - mosolygom és elvéve felbontom, majd nagyot kortyolok a vízből.
- Kérsz? - kínálom meg, mielőtt visszatekerném a tetejét. Ha kér, adok, ha nem, akkor csak rátekerem aztán az ajtó oldalába teszem a pohártartóba.
Hamarosan megérkezünk a bolthoz, aztán a kiszállási procedúra után már megyünk is be. Lassan sétálok és most többet támaszkodok a mankóra, hogy egy kicsit enyhüljön a fájdalom, de a figyelmemet a bent lévő ... minden is eltereli.
- Szerintem majd holnap visszajövünk mindent végig nézni, most még legyünk céltudatosak. A térdem nem tudom, meddig bírja majd. ... De legalább visszautalták a pénzt? - kérdezem elhúzva a számat a babakocsis történetre. Nézelődök, illetve nézelődnék, de megállunk szinte az első polcnál, Shay pedig olyan kérdő boci szemekkel néz rám, hogy halkan elnevetem magam. Először nem is értem, mi baja, de aztán megnézem mi van a csomagra írva és akkor leesik.
- Csak nem hiszed, hogy kihagynám? Ott leszek, hogy az én kezem törhesd el szülés közben. - biztosítom őt mosolyogva, aztán már teszem is a magunkkal hozott kosárba a cuccot, kivéve a kezéből. Már csak poénból is Lucifer szájába adom a kosár fogantyúját, így ő se érzi magát kihagyva, és olyan boldog farok csóválásba kezd, mint aki egy nagyon fontos feladatot kapott. Elsétálok Shayjel a babaruhákig. Kicsit tanácstalanul nézek végig rajtuk, mert számok vannak rajtuk, amiket rohadtul nem értek. Mi az, hogy 50? Azaz új szülött? Arra meg 3 van írva. Az mi a tököm?
- Shaaaaaay...? - nézek rá most én boci szemekkel, kezemben egy fehér alapon, szivárványos szarvú, rózsaszín unikornisokkal mintázott bodyt fogva.
- Nem értem a méretezést... - vallom be a bodyra nézve. Próbálom bele képzelni Yanát, de... azt sem tudom, hogy mekkora. Elvileg nagy babák is lehetnek, meg kicsik is... És mi van, ha kicsit veszünk, aztán meg nagy baba lesz?
- Yana mekkora..? - teszem fel a másik kérdést olyan kétségbe esetten, mint aki vizsga előtt áll és fingja sincs a tananyagról.

David & Shayana

Miután megebédeltünk – Dave három ember helyett is –, rövid időre elválnak az útjaink, de szigorúan rövid időre, és kizárólag a hatékonyság jegyében. Kiváltom neki a gyógyszert, aztán van még idő egy kis meglepetésre is – ami majd meglátjuk, hogyan sül el –, mielőtt újra leparkolnék a bolt előtt, ahol kitettem. Segítek neki beszállni, aztán én is újra beülök és már adom is neki a gyógyszert, de mire a vizet is odaadhatnám, ő már lenyelt egy bogyót szárazon. Mindketten nevetünk egy kicsit, de legalább leöblíteni le tudja így a gyógyszert.
– Igen, köszönöm. Nagyon meleg van – veszem el az üveget egy kis mosollyal és én is iszok vizet, bőven, hogy ne legyen baj. Ezután pedig már csak egy megállónk van hátra: a baba-mama bolt, ami miatt mindketten izgulunk egy kicsit érzésem szerint, a jó értelemben. A kiszállási rituálékat követően mindhárman bemegyünk, odabent viszont rákérdezek a stratégiára, és amikor Dave a térdére hivatkozva a hatékonyságra szavaz, egy aggódó pillantással, vita nélkül bólintok.
– Akkor a babakocsi is ráér. Most már úgyis késő lenne megrendelni, itt helyben megvenni pedig akármelyik nap meg lehet – mondom határozottan. Most már nem múlik semmi néhány napon, igazából úgyis akkor lenne először szükség az egyik elemére, amikor már hazafelé kell jönni a kórházból. – Egyébként vissza fogják, igen, de természetesen van rá 30 napjuk. Külön kellett elállnom a vásárlástól, mert egyébként három hónapon belül be tudták volna szerezni, de jeleztem, hogy az nekünk már kicsit késő – rázom meg a fejem sóhajtva. Közben el is indulok, a célirányossággal a fejemben... de aztán leragadok az első polcoknál, amikor meglátom, mik vannak ott. Egyet le is veszek a polcról, aztán némi bizonytalansággal, de reménykedve nézek fel Dave-re. Amint megnézi, mi az, már meg is kapom a választ a kimondatlan kérdésemre, nekem pedig felragyog az arcom a boldogságtól és akkor is magamhoz ölelem örömömben, ha ez egyébként tényleg egyértelmű volt.
– Tudtam, hogy nem hagynád ki, de igazából még nem beszéltünk róla, mert... Mindegy, szóval soha nem volt kimondva, de most már ki van – hadarom boldogan. El sem hiszem, hogy egy héttel ezelőtt még úgy volt, hogy az országban sem lesz, most viszont biztossá vált, hogy végig mellettem lesz.
– Nagyon szeretlek – pipiskedek fel egy gyors, boldog csókért, aztán már vezetem is a babaruhák felé, és közben halkan elnevetem magam kosár-hordozó Luciferen, de főleg a boldogságán. Igazából egy kicsit csodálkozom, hogy Dave nem kérdez semmit, csak elkezdi nézegetni a bodykat, de kivárok, mosollyal a szám sarkában várva a pillanatot, ami nemsokára el is jön. Halkan elnevetem magam, ahogy a segítségemért "kiált", de már megyek is oda hozzá. Megmosolygom a bodyt, amit a kezében fog, mert egyébként nagyon aranyos, de aztán újra elnevetem magam azon, mennyire elveszett.
– Semmi baj, Dave, senki nem születik úgy, hogy tudja, sőt... – nézek rá jelentőségteljesen, jelezve, hogy ne gondolja, hogy nekem ez olyan könnyen ment volna. Nekem is az anyukája segített helyretenni a dolgokat a fejemben. Türelmesen elmagyarázom neki, melyik méretezés mit jelent, hogy az egyik a centikre vonatkozik, a másik pedig hónapokban "méri" a babát.
– Yana egyébként úgy néz ki, az én méreteimet örökli, mert nem túl nagy baba – simogatom meg a hasamat mosolyogva. Járhattam volna rosszabbul is, mert ha Dave méreteit örökli, akkor aztán óriásbébi lenne a hasamban és lehet, hogy mozogni sem tudnék rendesen. – Valószínűleg jó lesz neki az újszülött méret, annál nem lesz szükség nagyobbra. Egy darabig, legalábbis – teszem hozzá mosolyogva, hiszen utána folyamatosan egyre nagyobbra fog majd nőni.
– Ez például pont tökéletes és szerintem nagyon aranyos – bökök a kezében tartott rózsaszín unikornisos bodyra, szóval ha nem csak véletlenül vette le, hanem neki is tetszik, akkor eggyel már bővülhet is a kosarunk. Ott maradok mellette, hogy együtt tudjuk nézegetni a bodykat, rugdalózókat és a ruhákat is, így hamarosan még tovább bővül a repertoár. Persze amikor meglátok egy "Daddy's Girl" feliratú bodyt, annak muszáj a kosárba kerülnie, de nagyon sok szép és aranyos dolgot kap még a hercegnő. A zokniknál egy kicsit elérzékenyülök, mert annyira aprók, és belegondolok, hogy hamarosan Yana ugyanilyen apró lábacskáira fognak kerülni, de azért tartom magam. Amikor úgy érezzük, hogy már mindent a kosárba tettünk, amit szerettünk volna, már csak fizetni kell, megkapjuk a kis csomagunkat, és mehetünk is haza.
– Akkor minden kész? Nem jutott eszedbe más? – kérdezem mosolyogva az autónál Dave-et, de ha nincs más, akkor én nem vitatkozom. Amint a zacskó és mindenki más is a helyén van a kocsiban, én is beülök és legközelebb már csak a lakás előtt parkolok le, érezve, hogy most már azért én is készen állok megpihenni egy kicsit.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Mosolyogva osztom meg vele a vizemet, aztán megyünk a baba boltba, ahol már izgatottan járkálnék, de a lábam nem fogja sokáig bírni a terhelést, szóval megbeszéljük, hogy most csak a szükségeseket vesszük.
- Holnap visszajövünk. - puszilok Shay feje búbjára. Kell is jönni holnap, mert a babakocsi rendelést elbaltázták a félkegyelműek, arra pedig nagyon is szükség van. Lesz. Mindegy!
- Na szép... - sóhajtok, míg az üzlet vége felé pillantok, ahol a babakocsik vannak. Majd holnap. Aztán Shay ki nem mondott kérdését is megválaszolom azzal kapcsolatban, hogy ott akarok lenni a szülés alatt, ő pedig olyan izgatott lesz, hogy halkan nevetnem kell rajta.
- Én is téged, cicus. - ölelem vissza és adok neki egy csókot.
- Még abban is biztos lehetsz, hogy nem ájulok el a vér láttán. - kacsintok rá mosolyogva, aztán Lucifernek adva a hordozó szerepet, megyünk tovább a ruhákhoz. Eleinte próbálom felfogni mi mit jelent, de aztán Shay segítsége kell hozzá, ő pedig vidáman magyarázza el, hogy vannak méret szerinti méretezések, meg hónap szerintiek. Mondjuk fogalmam sincs, minek bonyolítják, de jó, legyen így. Azért megkönnyebbülök, hogy ez nem csak nekem nem volt elsőre egyértelmű, hanem ő is anyától tanulta ezt meg.
- Akkor ő tényleg törpilla lesz! - mosolygom és izgatottan bele is teszem a kosárba a ruhát. Most, hogy már tudom, mi mit jelent, sokkal könnyebb válogatni. Disney hercegnőset is rakok bele, fehér rugdalózót, koronás mintásat "Princess" felirattal... Aztán a sorban haladva meglátom az egyéb kellékeket. Bébiőr. Légzésfigyelő. Hőmérő. Kisolló. Állványos babakád. Hozzá tartozó ültető. Orrszívó. Szüléshez gátmasszázsolaj...??? Hűtő betét?? Melltartó betét? Olyan értetlenül nézek Shayre, mint aki most jött a falvédőről.
- A bébi kiegészítőkből is veszünk holnap, de ezek mi a tököm...? - lengetem meg a "breast pad"-et előtte, mert dunsztom sincs, minek akarná bárki kitömni a melltartóját ilyenekkel, mikor terhesen egyébként is nagydudás lesz minden nő. A legtöbb. Shay biztos!
Miután megvettük a ruhákat, meg egy-két apróságot - nézegetős könyvet, cumit, játékot -, a kocsiba pakolunk és be is ülünk.
- Nem, mehetünk haza. - mosolygom Shayre, míg bekötöm magamat. Haza érve ravaszul nézek Shayre.
- Mi lenne, ha pajti most is segítene? Én a szájába adom a zacskókat, meg táskákat, ő meg beviszi? Csak az ajtót kell tartani neki. - vetem fel az ötletet. Luci úgy is érti mit jelent a "hozd" meg a "vidd".

David & Shayana

Az utolsó megállónkhoz érve megegyezünk abban, hogy holnap is visszajövünk még, mert jobb, ha mára kíméljük Dave térdét a továbbiakban. Nem is csinálok ebből problémát, sőt, nekem is prioritás, hogy ne legyenek (ennél nagyobb) fájdalmai és amúgy sem késtünk le semmiről, ráérünk. Elmesélem a babakocsis történetet is, de az sem sürgető probléma már, úgyhogy nem aggódom.
Egyetlen polcnál akadok le mégis, mégpedig az apás szülés csomagoknál, de Dave gyorsan pontot is tesz a végére, és egy csomag a kosárban landol. Nem tudom elrejteni a boldogságomat, bár igazából nem is akarom. Azon halkan kuncogni kezdek, hogy legalább ő biztosan nem fog elájulni.
– Tiszta szerencse, mert úgy tudom, a nővérek legfeljebb egy kistörölközőt tennének a fejed alá, de annál többet ott nem foglalkoznának veled – mondom el neki a fenyegető valóságot mosolyogva. Mondjuk rögtön ezután ez is bizonytalanodok egy kicsit.
– Mondjuk... lehet, hogy jobb is, ha csak... a fejemnél állsz, tudod. Nem biztos, hogy... mindent látnod kellene – teszem hozzá. Úgy értem, odalent csúnya dolgok is történhetnek és én nem szeretném, ha az égne bele az agyába, és utána másképpen tekintsen rám és a testemre amiatt, amit látott. Persze a köldökzsinórt sem tudná elvágni olyan, aki gyenge gyomrú, ott is biztosan jól jön az ilyesmi, de... én ennyivel be is érném.
Miután Lucifer is fontos szerepet kap, megcélozzuk a babaruhák részlegét. Megmosolygom Dave bizonytalanságát, de türelmesen elmagyarázok neki mindent, amit egyébként nekem is az anyukája mondott el, hogy megértsem, mert ugyanúgy el voltam veszve első alkalommal. Halkan elnevetem magam a megállapításán és bólogatni kezdek.
– Igen, ő aztán tényleg az lesz – értek egyet mosolyogva. Dave-re pillantok, elképzelem, ahogy a mellkasára öleli törpilla hercegnőt és ő szinte eltűnik rajta, a képtől pedig egy kicsit el is érzékenyülök, ezért inkább gyorsan visszafordulok a bodyk felé. Összeválogatunk neki sok, aranyosabbnál aranyosabb ruhácskát – és ha már rám hasonlít, bizony kap egy rózsaszín alapon fehér tigrises rugdalózót is, mint a család mini nagymacskája –, aztán eljutunk a kellékekig is és én megint megmosolygom, ahogy Dave sorra vesz mindent. Szinte látom, hogyan írja a listát a mentális noteszébe... aztán eljut a kismama kiegészítőkig és teljesen elveszik. Elnevetem magam, amikor úgy lengeti meg előttem a melltartó betétet, mintha az egy megfejthetetlen rejtély volna.
– Ezek azért kellenek, mert a szoptatási időszakban és igazából már a terhesség végén is előfordulhat... szivárgás, ez pedig felszívja a nedvességet, hogy ne a ruha és a póló eleje legyen foltos – magyarázom el neki türelmesen. Ezután a különböző betétek és bugyik vannak kitéve a polcokra, ezért azokra bökök.
– Azok a szülés utánra kellenek, szerintem a legtöbbet kitalálod, miért. Ezek azért különlegesek, mert a hűsítéssel csillapítják a fájdalmat és segítik a gyógyulást – paskolom be a hűtőbetéteket. A sima egészségügyi betétekről magától is kitalálja szerintem, hogy hasonló a céljuk, mint a sima menstruációs eszközöknek. Tovább megyek, és ezután a gátmasszázs-olaj következik, amitől érzem, hogy egy kicsit forróbbá válik az arcom, mert emlékszem, hogy a szülésfelkészítésen megemlítették, hogy ebben apuka is nyugodtan segíthet, ha úgy kényelmesebb.
– Ezek pedig... hát... arra valók, ami rá is van írva – mondom némileg zavartan. – A rendszeres masszázs meg tudja könnyíteni a szülést – teszem hozzá magyarázatként, beletúrva a hajamba, de azt nem kérdezem meg, szeretne-e segíteni.
Miután mindennel megvagyunk, egyenesen hazafelé vehetjük az irányt. Már én is érzem, hogy jó lesz egy kicsit megpihenni a hűvös lakásban, és igazából eszemben sem jut, hogy a táskák problémáját még nem oldottuk meg, de ahogy kiszállunk, Dave egy cseles ötlettel már elő is áll a megoldással.
– És közben még fontosnak is érezné magát! Ördögi terv, benne vagyok – kuncogok vidáman. – De meg ne erőltesd a térdedet! – szólok rá szigorúan, még a mutatóujjammal is megfenyegetve őt, mielőtt előresietnék kinyitni az ajtót. Csak az ülésem mögötti papírzacskót viszem magammal, mondván csak a múltkori elviteles kaja zacskója maradt ott és kidobom bent. Egyébként tényleg kinyitom az ajtót, de a zacskót alaposan eldugom odabent kidobás helyett, mielőtt Luci megérkezne az első csomagokkal. Mosolyogva irányítom odabent, Dave táskáit bevitetem vele a mosókonyhába, mert a legtöbb tartalma úgyis ott kötne ki, a frissen vásárolt dolgokat pedig az alapján szortíroztatom, hogy mik vannak benne. A Dave által vett ruhák is mehetnek a mosókonyhába – csak belepillantok a zacskóba –, ahogy a Yanának vásárolt ruhácskák is, az egyebek pedig mehetnek a nappaliba. A kocsikulcsot Dave-nél hagytam, így az utolsó csomag után már csak megszeretgetem és megdögönyözöm Lucifert, amiért ilyen ügyes fiú volt, mielőtt Dave is beérne.
– Most már nyomás pihenni! – parancsolok rá mosolyogva. Szerencsére elég hatalmas az a kanapé ahhoz, hogy mindketten kényelmesen el tudjunk nyúlni rajta. Én először kezet mosok, aztán a konyhába megyek, mert szomjan veszek.
– Kérsz valamit inni? – kérdezem Dave-et, miközben Lucifer tálját is feltöltöm friss, hideg vízzel. Ha Dave kér valamit, természetesen meg is kapja, de ha nem, akkor csak a saját nagy pohár limonádémmal sétálok a nappaliba, ahol remélem ő már a kanapén pihenteti a térdét. Így nekem sincs más dolgom, mint leheveredni mellé egy nagy szusszanással, és boldog, már-már bárgyú mosollyal az arcomon kiélvezni a kis pihenőt az ő oldalán.
– Említettem már, hogy örülök, hogy itt vagy? – szólalok meg kuncogva, mert én is tudom, hogy eddig legalább százszor mondtam már, de nem baj.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Magam elé képzelem, ahogy a nővérem alá tesznek egy törülközőt, majd átlépnek fölöttem és úgy tesznek, mintha ott sem volnék. Kénytelen vagyok halkan nevetni azon, hogy ilyen tényleg megtörténhet és meg is történik.
- Azért remélem, ha eltöröd a kezem, nem csak egy hideg vizes rongyot kapok. - vigyorgok rá vidáman. Aztán a hirtelen bizonytalansága kicsit kizökkent, de aztán rámosolygok.
- Ott állok, ahol szeretnéd. Ha azt akarod majd, a sarokban, mint egy rosszfiú. - biztosítom mosolyogva, aztán neki is állunk a vásárlásnak. Sok kérdőjeles dolog van, rájövök, hogy fingom sincs, Yana mekkora, szóval ezt is most tudom meg. Ő is olyan aprócska, mint az anyja, szóval mosolyogva válogatunk neki ruhákat. Bodyk, rugik, sapkák, zoknik, kesztyűk...ami elvileg azért kell, hogy ne karmolássza szét magát. Néha látom Shayt érzékenyen mosolyogni, én is néha azon kapom magam, hogy én is izgatottan mosolygok. Megjegyzek néhány dolgot, amit holnap szintén meg kell venni, de aztán eljutunk egy olyan polcig, amin semmit nem értek. Értetlenül nézek Shayre, és amikor elneveti magát, akkor felvonom a szemöldököm. A magyarázatára lenézek a melleire. Majd vissza rá. És o alakra formálom a szám.
- Ó... Vagy.. úgy... És.. öhm.. Kell? - kérdezem lassan, mert a fejemben közben nagyon zavaros képek merülnek fel Shay szó szerinti tejcsárdáiról, és hogy olyan, mint egy hordó, amibe léket ütöttek... Kicsit meg is vakarom a tarkóm, újra a mellei felé sandítva. Lehet, nem is baj, hogy nem estünk egymásnak mostanság, mert a végén, ha meggyürködöm, még jobban ereszteni kezd... A többi cuccot is megnézem magamnak, ő pedig végig magyaráz mindent. Amit még mindig nem értek, az a gátmasszázsolaj. Látom, hogy zavarba jön, és hogy ez segítené a szülést, de fingom sincs még így se.
- De milyen gát? Te nem fekhetsz hasra, nem? - kérdezem értetlenül, miközben úgy járnak a fejemben a fogaskerekek, hogy majdnem lángra kapnak, olyan gyorsan pörögnek, még se jutok sehova. Hol a dobozra, hol Shayre nézek, de esküszöm, a terhes nő a doboz képén se segít ki. Nem hátra kell? Akkor passz, lábra? A terhes nők mindig fájlalják a lábukat, biztos oda kell. De mi a tököm az a gát? A közöttünk lévő gátakat romboljuk le vele? Ez valami .. csíjingjangcsingcsangcsunganyámkínjabaromság? Nem értem...

Miután kiokosodtam és haza mentünk, elő állok egy olyan tervvel, aminek még Shay sem tud ellenállni, mert mindkettőnk dolgát megkönnyítené és még Lucifernek is tetszene. A szigorúságra mosolygok és bólintok egyet.
- Ígérem! - mondom, aztán már szállok is ki. Hamarosan, Luci több körével, de bepakolunk a kocsiból. Bezárom azt, aztán bebicegek. Elsétálva az ajtóban váró és már utasítgató Shay mellett adok neki egy csókot, aztán cipő le - igazából már ez is tök jól esik -, majd lehuppanok a kanapéra, a mankót pedig elfektetem a kanapé síkjában. Felteszem a fájós lábam és szinte felsóhajtok, annyira jól esik végre nem állni. Igazából mindenféle értelemben.
- Limonádé jöhet, ha van. - mosolygom, aztán mikor jön és kapom a poharat, mosolyogva elveszem.
- Köszönöm cicus. - karolom át és csókolok a fejére megint, aztán amikor felteszi a kérdését, halkan elnevetem magam és körbe nézek a szobában.
- Igen... Jó itt lenni. - mosolygom rá, aztán nyomok az arcára egy puszit, és a limonádém felét lehúzom. Leteszem a poharat az asztalra, aztán neki döntöm a fejem az övének.
- Akarsz filmet nézni? Jobban mondva.. mesét? Tök rég láttam a Shreket. - somolygok, mert az van annyira bugyuta, hogy most a kiújult bajaimmal is biztonsággal tudjam nézni.

David & Shayana

Megmosolygom a reményét, vagy inkább a feltételezését és aprón megvonom a vállam, pimaszul mosolyogva rá.
– Akkor valószínűleg a röntgenbe vinnének, de az egyben azt is jelentené, hogy el kéne menned... Szóval kénytelen leszel csendben maradni, amíg Yana meg nem születik – hajolok közelebb hozzá a mondat végére, hogy a halkabbra vett hangomat is ki tudja venni. Utána elnevetem magam, mert persze csak viccelek. Úgy értem, fogalmam sincs, mi lesz a szülőszobán, de szánt szándékkal biztosan nem bántanám. Ez viszont eszembe juttat még egy szempontot, ami már sokkal inkább bizonytalansággal tölt el: hogy pontosan mit is fog látni.
– Nem, nem. Szeretném, hogy mellettem legyél, mármint ténylegesen mellettem, csak... nem akarom, hogy akaratlanul is szerezz egy újabb traumát – fordítom el a tekintetem róla. Nem félek a szüléstől és nem is taszít a gondolata, de azt tudom, hogy nem mindig szép és tényleg nem akarom, hogy pont az az apró csoda verjen majd éket közénk, ami maga Yana.
Ezután már tényleg a lényegre koncentrálunk, és miután Dave is megértette a méretezéseket, be is vásárolunk mindenfélét a kis hercegnőnek. A néha elérzékenyüléssel fenyegető pillanatok aztán vidámmá válnak, amikor Dave felfedezi a kismamáknak való kiegészítőket, eszközöket is, mert láthatóan fogalma sincs róla, melyik mire való. Elmagyarázom neki a melltartó betét funkcióját, és majdnem elnevetem magam azon, hogy úgy néz a melleimre, aztán rám, mint aki arra számít, hogy mindjárt elszabadulnak a tejcsárdák.
– Nem, még nem kell, de már vettem otthonra a biztonság kedvéért – igyekszem megnyugtatni egy kis mosollyal. Még a végén ezért nem mer majd hozzám érni... vagy ezért sem. Közben tovább magyarázok neki, a betéteket szerintem meg is érti, de aztán jön az olaj, és azt hiszem, ott végleg elveszítem Davidet. Amikor rákérdez, hogy fekhetek-e a hasamra, én legalább olyan értetlenül nézek vissza rá, mint amilyen tanácstalansággal ő figyel.
– Miért kéne a hasamra...? – kezdem el a visszakérdezést, de aztán rájövök, hogy talán azt sem tudja, mi az a gát. Pislogok egyet, aztán még egyet.
– Dave... – kezdeném, de előbb körbenézek és egy kicsit közelebb lépek hozzá, hogy halkan is fel tudjam világosítani. – A gát az a rész, ami a hüvely és a... kedvenc helyed között van – suttogom, aztán felvont szemöldökkel figyelem az arcát, hogy most már megérti-e, miről beszélünk és talán azt is, miért lehet erre szükség.
Miután mindennel megvagyunk és a felvilágosító-gyorstalpaló is megvolt, egyenesen hazamegyünk, ahol Dave még azelőtt megoldást kínál a táska-kérdésre, mielőtt én rájönnék, hogy azzal még szembe kell néznünk. Bevonjuk Lucifert, aki roppantul büszke magára és nagyon boldoggá teszi, hogy fontoskodva, peckesen hordozza a csomagokat a kocsitól egyenesen oda, ahová mondom és mutatom is neki. Miután minden behordott, meg is érdemel egy kis dögönyözős vakargatást, és amint Dave is bejött, végre tényleg nincs már dolgunk, mint pihenni. Illetve és előbb a konyhába megyek, hogy mindenki tudjon hidratálni. Töltök egy-egy nagy pohár limonádét magunknak, Lucifer kap friss vizet, aztán végre én is leteszem a hátsómat Dave mellé egy nagy szusszanással. Mosolyogva bújok Dave ölelésébe és tartom a fejem a finom puszira, aztán milliomodjára is elmondom neki, mennyire örülök, hogy itt van. Ennél már csak az tölt el nagyobb boldogsággal, ahogy elégedetten körül néz és ő is kifejezi az örömét. Szinte el sem fér az arcomon a puszi, annyira mosolygok. Én is iszok, jó sokat, de aztán a kérdésére megint mosolyogni kezdek. Jól emlékszem még arra, hogy engem is pont a Shrekkel próbáltunk megnyugtatni akkor, de ettől nem lesz rossz érzésem, sőt. Már nyúlok is a távirányítóért.
– Akkor Shrekre fel! – adom ki magamnak a parancsot. Miközben kikeresem, hol streamelik a filmet, Lucifer is megérkezik, elégedett fújtatással dobva le magát a kanapé lábához, amit ugyancsak megmosolygok.
– Szeretnél elfeküdni? – nézek Dave-re mosolyogva. Ezer éve nem pihenhetett nyugodtan, az otthon békéjében, és kész vagyok ezt a maximumra hozni, szóval ha ő is benne van, akkor kicsit odébb terelem, ameddig én elhelyezkedek az L alakú kanapé sarkában, neki merőlegesen, így ő lejjebb csúszva a meghosszabbításként odatett jókora lábtámasznak köszönhetően úgy tudja a combjaimra hajtani a fejét, hogy még a szép hosszú lábai se lógjanak le a kanapéról. Teszek a feje alá egy párnát, hogy kényelmesen lássa a filmet – és Yana se rúgja fejbe véletlenül –, aztán szeretetteljesen simogatni kezdem a haját.
– Így milyen? – mosolygok rá. Szabad kezemet a mellkasára simítom, ha szeretné, meg is tudja fogni a sajátjaival, de a másik kezemmel folyamatosan, lágyan simogatom a fejét, és egyáltalán nem zavar, ha esetleg elalszik. Igyekszem megteremteni neki azt a békét, amit már nagyon megérdemelt.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Halkan elnevetem magam azon, hogy nem csak eltörné a kezem, de még mélyen hallgatnom is kéne róla. Utána viszont újabb traumáktól félt, én pedig lágyan elmosolyodva ölelem magamhoz.
- Ne aggódj. Semmi olyat nem nézek majd, amit nem akarsz. Ráadásul veled leszek elfoglalva, meg azzal, hogy szkander közben el ne roppantsd a kezem. - viccelem el a dolgot, hogy ne legyen feszült.
A maradék feszültség a ruhaválogatás közben el is tűnik, a kismamás polcnál pedig végleg. Oda inkább értetlenség költözik belém, mert rohadtul nem értem, mi mire való, de Shay mindenben felhomályosít. A cickóbetétre elég fura gondolataim támadnak, ki is nevetnek érte, de a gátmasszázs olaj kész rejtély. Fogalmam sincs, hogy lehet masszírozni egy kismamát, ha nem fekhet hason, arról végképp semmi fogalmam, hogy miért hívják ezt gátmasszázs olajnak. Először Shana is értetlenül néz rám, aztán mintha megvilágosodna - de jó neki -, közelebb lépve pipiskedik, szóval lejjebb hajolok hozzá. Óóóóóó! Azt gátnak hívják?! Ki a tököm nevezte el azt annak? Nekem... mármint...
- De... - kezdenék vitatkozni azon, hogy tulajdonképpen az még a kedvenc izomzatom része, szóval... Csak hebegek meg habogok. Jó. Meg van mi a gát. De ezt... miért..? Óóó és megint mik jutnak az eszembe...szinte az ajkamba harapok, hogy ne vigyorogjak.
- Én eddig csak egyfajta masszázs módszerről tudtam. - nem véletlenül a kedvencem, a hely, de aztán próbálom rendbe szedni magam. Megköszörülöm a torkom és igyekszem nagyon komoly arcot vágni, de bassza meg, nem biztos, hogy sikerül tartani.
- Ehrm... most.. akkor kell ilyen? - kérdezem a kezemben tartott dobozra, aztán Shayre nézve.

A vásárolt dolgokkal végül haza jutunk. Luci segít bepakolni, mindenki kap frissítőt, Shay puszikat is, aztán feldobom a mesenézés ötletét. Persze Shana partner ebben, már keresi is, én pedig mosolyogva simogatom meg Luci fejét, aki kifejezetten élvezi a hűvös lakást. Én is. A következő kérdésnek viszont nem tudok ellenállni.
- Jól esne, igen... - habár napokon keresztül csak feküdtem a kórházban és már a tököm tele volt vele, Shay ölébe bármikor bele fekszem. Megvárom, hogy elhelyezkedjen, aztán már mosolyogva fészkelem is oda magam. Oldalra fordítva adok egy puszit a nagy hasára is, aztán a másik oldalra nézek, hogy nézzem a már ikonikus "Somebody once told me" kezdő jelenetet. Az arcomon folyamatosan ott játszik a mosoly, mert Shay kezét fogva és a simogatását élvezve ez az önkéntelen reakció nem akar távozni az arcomról. Én az ő kezét simogatom finoman és igazából majdnem végig is tudom nézni a filmet, valahol ott kezdek laposakat pislogni, amikor Fiona elmond mindent Szamárnak, Shrek meg félre érti.
Egy rövid snitt után már újra a terhes nőt horgászom a csónakba, de annak most nem ismeretlen az arca, hanem Shay az. Jönnek a hajó nyikorgásai, a sodró hullámok, és mire a lágy hang visszahúz a valóságba, én már úgy zihálok, mintha nem kapnék levegőt. Az ujjaim vége zsibbad, az arcom verejtéktől és könnyektől nedves.
- Shay?! - kétségbe esetten kutatom a hirtelen sötétben Shayt, pedig még mindig ott van mellettem, csak kell pár másodperc, amíg rájövök, hogy most már nem álmodom. Órák telhettek el, mert már sötét van oda kint, emiatt ide bent is egy kicsit, csak a TV világít. A térdembe hasít a fájdalom, ahogy Shay felé fordulok, de nem számít, csak a karjaim között akarom érezni. Magamhoz ölelve hunyom be a szemem és kapaszkodok belé, mint támaszomba és mentőövembe, amikor pedig végre sikerül egy kicsit megnyugodnom, elengedem, hogy felkeljek.
- Megmosakodom. - magyarázkodom rekedten, aztán erősebb bicegéssel, a mankót el is felejtve indulok a háló felé. Arra a fürdőre emlékszem, hol van.

David & Shayana

Megkönnyebbülten felsóhajtok, amikor megígéri, hogy nem fog nézelődni a szülés alatt olyan helyeken, ami nekem kényelmetlen lenne, aztán ez átmegy halk nevetésbe, ahogy visszautal az előző fenyegetésemre. Megnyugodva szorítom magamhoz finoman, aztán felmosolygok rá és felpipiskedek egy apró csókért, hogy aztán a lényegre térhessünk.
Miután alaposan bevásároltunk a hercegnőnek, az is kiderül, hogy Dave némi – érthető – felhomályosításra szorul olyan téren, hogy nekem mi mindenre lehet majd szükségem. A breast padeket talán még sikerül elég könnyen feldolgoznia – legalábbis nem fűz hozzá semmit –, de a gát fogós kérdésnek bizonyul, ami már csak azért is vicces, mert egyébként bizonyos értelemben jól ismeri. Igyekszem erről fel is világosítani, de azért halkan, nehogy mindenki hallja, miről diskurálunk... Persze neki meg máris nem ott járnak a gondolatai, ahol kellene.
– David! – legyintem meg a felkarját helytelenítően, de én is erővel tartom vissza a nevetésemet. – Ez nem olyan masszázs. Ez azért kell, hogy minél könnyebben el tudjam majd lazítani az... – folytatom halkan, azaz folytatnám, de rájövök, hogy ez igazából semmivel nem hangzik jobban vagy másként, mint amire ő gondol. Az arcom megint melegebbé válik a kelleténél, mert mindjárt megint el fogok kalandozni.
– Na jó! Nem kell ilyen – kapom ki a dobozt a kezéből és teszem vissza a polcra. Azt hiszem, mindkettőnknek jobb, ha nem feszegetjük ezt a témát.

Hazaérve aktivizáljuk Lucifert, aki lelkesen és boldogan segít mindent behordani, de ennél többet egyelőre én sem vagyok hajlandó foglalkozni a dolgokkal. Inkább a hidratálásra és a pihenésre helyezem a hangsúlyt, akárcsak a fiúk, és amikor Dave felveti a filmezést, egyáltalán nem állok ellen, sőt. Eszembe jut, amikor ő hozott nekem komfortot ezzel, és így most én sem akarok annál kevesebbet nyújtani neki. Elhelyezkedünk úgy, hogy ki tudja nyújtani a hosszú lábait és az ölembe tudja hajtani a fejét, és én már simogatom is a haját lágyan, szeretetteljesen. Megmosolygom a hasamra adott puszit, és ha tudnék, lehajolnék, hogy homlokon csókoljam, de most beérem azzal, hogy tovább simogatom és szabad kezemmel az övét fogom, miközben ott én élvezem az ujjai cirógatását. Elindul a film és együtt kuncogunk a vicces jelenetek legtöbbjén, de aztán a film vége felé érzem, hogy Dave mellkasa mélyebben és egyenletesebben emelkedik és süllyed, mint eddig. Lepillantva látom, hogy már csukva vannak a szemei. Szerelmes mosollyal figyelem egy kicsit, tovább simogatva a haját, és én végignézem a mesét is. Automatikusan elindul a következő rész is, de igazság szerint ott már a főcím alatt elbóbiskolok én is.
Nem tudom pontosan, hogy David gyanús rándulásai vagy Lucifer nyüszítése ébresztenek-e fel, de az biztos, hogy a felszínes álom azonnal kipattan a szememből. Feljebb ülve kezdem élénkebben simogatni Dave arcát, miközben határozott, de lágy hangon szólongatni kezdem. Egyre nagyobb aggodalommal figyelem, milyen nehéz most visszahozni, miközben a légzése már zihálássá fokozódik, az arca pedig verejték és könny keverékétől válik nedvessé.
– David! Gyere vissza hozzám, Dave. Itt vagyok, nincs semmi baj – beszélek hozzá tovább, de mire kinyílnak a szemei, már az én szívem is mintha a pániktól dobogna nagyon hevesen.
– Itt vagyok – nyúlok érte azonnal, ahogy engem szólít, és próbálok én is helyezkedni, hogy minél hamarabb magamhoz tudjam ölelni. Amennyire csak lehet a hasamtól, szorosan magamhoz húzom, arcát a nyakamhoz vonom, aztán fejemet az övére hajtom, miközben megnyugtatóan simogatni kezdem a haját a tarkójánál, ahogy mindig.
– Nincs semmi baj. Itt vagyok. Itthon vagy. Semmi baj – suttogom neki lágy hangon. Néha a fejére csókolok, de közben addig ölelem, simogatom és nyugtatom, ameddig csak szüksége van rá. Amikor kibontakozik az ölelésből, elnehezülő szívvel figyelem, hogy mintha szégyellné magát, szinte rám sem néz és azonnal "menekül", de nem állítom meg, mert nem szeretnék semmit ráerőltetni. Hagyok neki egy kis időt – Luci bezzeg már iszkol is utána –, de pár perc elteltével, amikor már nem hallom a csapot, én is feltápászkodok. Magammal viszem az ott felejtett mankót is, aztán halkan a fürdőhöz sétálok. Hacsak David nem hívta be, Lucifer az ajtó előtt ülve várakozik – elsők között tanultuk meg azt, hogy a fürdőbe nincs bejárás engedély nélkül, legfeljebb vészhelyzet esetén, de annak az aktív roham számít –, én viszont óvatosan beljebb lépek és letámasztom a mankót a falhoz.
– Dave...? – szólítom meg gyengéden, és ha nem jelzi, hogy most inkább hagyjam magára, odasétálok hozzá. Nem baj, ha nem akar rám nézni, akkor csak a hátát simogatom lágyan.
– Jól vagy? Szükséged van valamire? – kérdezgetem közben még mindig halk, megnyugtató hangon. Nem kérdezem meg, hogy szeretne-e beszélni róla. Remélem, emlékszik még arra, miről biztosítottam ebédnél: itt vagyok, ha kellek.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

A szemöldököm egyre magasabbra emelkedik, ahogy beszél, a szám sarkai pedig ugyan ezzel a sebességgel kunkorodnak felfelé. A végén már teljesen zavarba jön és kikapva a kezemből a dobozt épp hogy nem lendületből dobja vissza a polcra. Az ajkamba harapva fojtok el egy vigyort, aztán fizetünk, és már megyünk is.

Otthon iszunk, aztán elhenyélünk, én pedig a Shrek végére el is alszom. Először jól esik ez a pihenés, jól esik Shay karjaiban feküdni és a puha combjain pihentetni a fejem, de ez a pihenés a szokásos rémálommá növi ki magát. A hangja hoz vissza a valóságba, de még akkor is kell egy pár másodperc, míg határozottan azt tudom mondani, hogy tudom hol és mikor vagyok. Felülve ölelem magamhoz, ő pedig válaszul a nyakába rejt engem és simogatni kezd, miközben nyugtatgat. Mély levegőket véve teszem túl magam a rohamon, bár a torkom még mindig szorítja, a mellkasom pedig még mindig nyomja. Elengedem őt, és magyarázkodva, arcom törölgetve megyek a fürdőbe, kerülve a rápillantást, mintha attól félnék, hogy a holtsápadt arcán az élettelen, üveges szemei néznének rám vissza. Lucit nem engedem be, bármennyire is aranyos, úgy se tudna ezen a szorongáson segíteni. A fürdőben most azért hajolok a csap fölé, hogy az arcom mossam meg. Hideg vízzel, alaposan, újra és újra, remélve, hogy ezzel kimoshatom a fejemből a képet. Pár perc után elzárom a csapot, a kéztörlő törülközőt a kezembe kapva törlöm meg az arcom és ülök megint a kád szélére, kifújni magam. A lépteket hallva tudom, hogy Shay utánam fog jönni, de nem mondom, hogy ne jöjjön be. Csak rövid ideig nézek rá, aztán már majdnem zavartan elfordítom a tekintetem, de a szemem sarkából látom, hogy mellém lép és meg is érzem a hátamon az érintését. Egyszerre esik jól és ráz a hideg a rémálom miatt, de nem húzódom el, sőt, neki döntöm a fejem.
- Egy jó erős, dupla presszóra. - mondom félig viccelve. Nem hiszem, hogy este fogok kávét inni, pedig nem szeretnék aludni, csak azért, hogy újra azt lássam. Mély levegőt véve hajtom hátra a fejem és hunyom le a szemem, majd kicsit oldalra fordítva a fejem rápillantok.
- Háborúban az emberek állatok tudnak lenni. Azért mentünk ki, hogy mentsük, akit lehet, de mindenhová rohadt későn értünk oda... a legtöbb esetben csak a fekete zsákokat töltöttük. - mondom halkan, a törülközőre nézve. Mélyet sóhajtok.
- Lehet Szomáliába kellett volna mennem. - Shay ismeri már a kegyetlenségem. A gyilkolással semmi bajom. Ebből a szempontból rendkívül edzett vagyok, arra tudok objektíven tekinteni. De ez...
- Bocsánat. Nem akartalak megrémiszteni az előbb. Majd... felkeresek egy új pszichológust is... - ígérem. Nem akarok minden tekintetben rokkant lenni. Elég, ha a lábam szar, nem kell, hogy Shayt még ezzel is terheljem. Nem akarom, hogy aggódjon értem.

David & Shayana

Pontosan tudom, hogy milyen veszélyekkel jár a javaslatom, de azt is tudom, hogy Dave-nek már nagyon kijárna a valódi pihenés, az otthon melegében, ezért amikor nem ellenkezik az ötlet hallatán, nem is fogom vissza az eszközeimet. Lágyan simogatom a haját, akkor is, amikor már látom, hogy elaludt, és végül csak azért hagyom abba, mert én is elbóbiskolok egy kicsit.
Az a bizonyos következmény viszont meg is mutatja magát, méghozzá jó alaposan. Felébredek és amint kimegy a kábaság a fejemből – a körülmények miatt nagyon gyorsan –, már cselekszem is, de... megint szembe kell néznem azzal, hogy mintha már nem lennék elég. Próbálok nem kétségbe esni, de nagyon nehéz, amikor David szinte nem is kap levegőt, az arcát könnyek áztatják, és én egyszerűen nem tudom visszahozni a bevált eszközökkel, vagy legalábbis nem elég gyorsan. Mire felébred, már szint én is szűkölök, és amikor végre magamhoz tudom ölelni, hevesen dobogó szívvel kapaszkodok belé én is, próbálva elhozni neki a nyugalmat. Utána viszont megint nem néz rám és én hirtelen nem is tudom, jól esne-e tudnom, mit láthatott...
Hagyok neki időt, de nem várok a végtelenségig. A mankót is utánaviszem, és amikor nem jelzi, hogy maradjak távol, odasétálok hozzá a kád mellé. A hátát simogatom, aztán ahogy nekem dönti a fejét, egy kicsit azt is.
– Azt talán most már nem kéne – jegyzem meg egy halvány mosollyal a dupla presszó ötletére. – Van viszont egy nagyon jó gyógynövény-keverékem. Nem is hívnám teának, inkább főzet, mert nekem is szabad inni, de tényleg csodát tud tenni. Szívesen csinálok neked, ha szeretnéd – simogatom meg a haját. Nekem is voltak borzalmas időszakaim és valahogyan ki kellett bírnom Yana érdekében.
Amikor aztán a háborúról és annak borzalmairól kezd beszélni, én is megfeszülök egy kicsit. Nem emlékeztetem rá, hogy nekem nem kell bemutatni az ilyesmit. Elég, ha én felidézem mindazokat a szörnyűségeket, amiket láttam és tapasztaltam; gyerekként, tinédzserként, felnőttként egyaránt. Izraelben egy ideje nem ismert már a béke fogalma – és valószínűleg egy darabig még nem is lesz.
– Ettől is féltettelek – mondom halkan, osztozva az ő sóhajában, mélyen és nehezen. Nem akartam, hogy látnia kelljen azokat a borzalmakat, hogy a képek, szagok, hangok az emlékezetébe égjenek, mert azokat nem lehet onnan csak úgy kiradírozni.
– Soha ne kérj emiatt bocsánatot – rázom meg a fejem határozottan, arcát puhán a kezeim közé véve késztetem finoman, hogy rám nézzen. – Itt vagyok. Azért vagyok itt, hogy mindenben melletted álljak. Jóban és rosszban, emlékszel? – emlékeztetem halk, lágy hangon, és lehajolva a homlokának döntöm a sajátom, míg veszek egy mély levegőt. A pszichológus említésére újra rápillantok, épp csak egy kis bizonytalansággal; örülök minden segítségnek, amit elfogadna, de emlékszem, hogy a baleset után sem segítettek rajta a sessionök a pszichológussal.
– Tudnál vele beszélni erről? – kérdezem komolyan, nem úgy, mint aki nem bízik benne, hanem úgy, mint akinek tényleg nagyon fontos a kérdésre kapott válasz. Mert ha igen, minden követ meg fogok vele mozgatni a megfelelő szakemberért.
Hosszan felsóhajtok, aztán újra lehajolok és hasonlóan hosszan csókolok a fejére.
– Mi lenne, ha csinálnék abból a majdnem-teából mindkettőnknek, és amíg az ihatóra hűl, megfürödnénk? Utána pedig bekuckózhatunk a bögrékkel az ágyba. Beszélgethetünk, megnézhetjük a Shrek második részét, mesélhetsz Yanának... vagy mindezt ebben a sorrendben. Hm? – vetem fel mosolyogva, ujjaimmal az arcát simogatva. Ha benne van, adok neki egy csókot az ajkaira is, aztán már megyek is a konyhába. Míg felforr a víz, előrelátóan beviszem a gyógyszerét az éjjeliszkrényre, készítek oda vizet is mibdkettőnknek, aztán előkészítem a calming drinkeket, és újra csatlakozom Dave-hez a fürdőben. A meglepetésemet a helyén hagyom, mert nem érzem úgy, hogy alkalmas lenne az idő rá; majd beérem a hátmosással.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

A lidércnyomás után szinte kimenekülök a fürdőbe, hogy rendbe tegyem az arcom és lemossam róla a szégyenemet. Annyira boldog voltam a rohamok nélkül, most pedig egy idegösszeroppanás újra felhozta őket. Legszívesebben újra zokognék és összegömbölyödnék a földön, de nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy ennyire átadjam magam az érzelmeknek. Inkább csendesen, a kád szélére ülve emésztek és várom, hogy elmúljanak a szorongás keltette szorítások, mikor Shay bejön utánam a fürdőbe a mankóval. A kérdésére, hogy mit kérek, próbálok oldódva válaszolni, de egy halvány mosolynál neki sem futja többre. A kávét nem gondolja jó ötletnek, de azért egy "tea" félét felajánl, amit ő is ihat. Kicsit elhúzom a szám, mert pont a koffein az, amire vágyom, de azt is megértem, hogy nem akarja így este, hogy azt igyak.
- Mm.. jó... - mondom kevésbé lelkesen, bár az előbbiek után remélem nem veszi magára. Aztán elkezdem felfesteni az ottani helyzetet, csak hogy tudja, mi miatt is érzem magam ennyire piszok szarul. Hogy semmi mentés nem volt abban, csak hullaszámolás és gyűjtés. Azt nem részletezem, hogy melyik része tört meg ennyire, nem akarom őt terhelni azzal a gondolattal, hogy emellett még ő is tartotta a távolságot és az sem segített. Csak... titkolózni sem akarok. Miután bocsánatot kérek, felnézek rá, ahogy a kezeibe fogja az arcom és végig hallgatom a szavait.
- Jóban-rosszban. - ismétlem halkan, lehunyva a szemem, ahogy az enyémnek dönti a homlokát. Kezeire fogva megsimogatom azokat, aztán amikor felemeli a fejét, rá tekintek és megemlítem, hogy újra pszichológushoz akarok menni, ő pedig érthetően megkérdőjelezi a dolgot.
- Asszem'. De másikhoz megyek. Hátha. Egy próbát megér. - vonom meg kissé a vállam. Inkább próbálkozom mindennel, minthogy ismét évekig minden nap könnyekkel keljek, mert minden éjjel őt látom holtan. Nem bírnám sokáig... Egy sóhaj után újabb puszit kapok a fejemre, aztán Shay felhoz néhány ötletet még így estére. Halványan elmosolyodom.
- Vacsorázni is kéne, de egyébként jó ebben a sorrendben. - bólogatok felnézve rá. Viszonozom a csókot, aztán amíg Shay kimegy, én felállok és csak a hálóig sétálok. Friss alsót kerítek, aztán egy csomóban az XL-es pólót is az ágyra készítem, hogy majd oda adhassam Shaynek. Igyekszem levetkőzni, a pólót nem is nehéz, de a nadrág és a zokni már kihívás úgy, hogy csak fájdalommal tudom még csak behajlítani a lábam. Robotikusan, akadozva mozgok, már csak a létezése is kellemetlen, de megküzdök a zoknikkal is, Lucifer pedig úgy figyel, mint aki nem érti, mi van. Megnézem a kötésem, míg Shay behozza a gyogyóbogyót meg vizet, de szerencsére nem véres sehol. Az alsót annyiban egyszerűbb levenni, hogy azt már le tudom tolni, aztán kilépek belőle, miután leesik a bokámhoz. Visszamászok a fürdőbe, de aztán tanácstalanul meg is állok, mert fogalmam sincs, hogy hol van vödör, vagy csak üljek a kád szélére, aztán annak a zuhany részével lecsapjuk a hátam. Shay meg is érkezik mögöttem, hátra fordulva nézek rá.
- Hogy csináljuk? - mivel még ő mozog itt otthonosabban, ezért inkább rá bízom magam, hogy elhelyezzen.
- Üljek be a zuhanyzóba, aztán kilógatom a lábam, vagy...? - vakarom meg a tarkóm körbe nézve.

David & Shayana

Elméletben ugyan nekem is ott van a tény, miszerint Dave újra rohamokkal küzd és a kórházban is átveszeltünk egyet a műtét után, de az... az más volt. Kevesebb. Könnyebb. Ez most a valódi gyakorlat és az intenzitása engem is megvisel. Nem akarom, hogy szenvedjen, de alig tudom felébreszteni, utána pedig elmenekül előlem és én nem tudom, hogy azért, mert én is hibás vagyok ebben - amiért én sem támogattam -, vagy azért, mert szégyelli magát. Esetleg... mindkettő.
Most azonban nem hagyom magára, csak egy kis időt kap, hogy összeszedhesse magát. A kávét megtagadom tőle és ezen a csalódottsága sem változtat: annak idején ő esketett meg engem arra, hogy akármennyire is félek elaludni, nem fogom megtagadni magamtól az alvást. Szóval ő sem fogja. Azt sem hagyom viszont, hogy bocsánatot kérjen; arcát lágyan a kezeim közé fogva nézek a szemeibe és emlékeztetem az esküre, amit tettem: jóban-rosszban. Amikor megismétli, halványan elmosolyodva biccentek egy aprót és homlokomat a jól ismert ragaszkodó mozdulattal döntöm az övének néhány hosszú percre, próbálva átadni neki a saját erőmből is. Orromat finoman az övének simítva engedem csak el, és amikor megemlíti a pszichológust, nem tartom magamban a kérdésemet, viszont megelégszem a válaszával, mert azt látom a szemeiben, hogy tényleg meg akarja próbálni és ez nekem elég.
– Segítek összegyűjteni mindenkit, aki szóba jöhet – ajánlom fel a segítségemet egy apró, biztató mosollyal, megsimogatva az arcát. Megpuszilom a fejét, aztán inkább megpróbálom elterelni a figyelmét a további terveinkkel. Ezzel már elérek nála egy kis mosolyt is, de egy pontban kiegészít, amin halkan elnevetem magam.
– Szóval nem volt elég a fél étlap! Jól van, akkor mi lenne, ha hozzácsapnánk a tervhez egy kis melegszendvicset a film alatt? Fürdés után segíthetsz nekem megcsinálni őket – ajánlom fel mosolyogva. Legalább az is elterelné a figyelmét, hogy a konyhában ügyködünk, közösen, ismét, még ha nem is csapunk már bele nagy főzésbe. Nyomok az ajkaira egy puha csókot, aztán legalább a forró italokat nekiállok előkészíteni a konyhában fürdés előtt. Viszek be közben a hálóba vizet, a gyógyszerét, és bár ő addigra már nagyjából levetkőzött, egyelőre eltereli a figyelmem, hogy a kötését vizsgálja és a szemem sarkából én is kritikusan megszemlélem magamnak. Nem látok sem vért, sem kivetnivalót, ezért visszamegyek a konyhába, leforrázom a gyógynövénykeveréket, aztán hagyom kiázni őket. Addig csatlakozom Dave-hez a fürdőben, hogy segíthessek neki, és...
És ezúttal már semmi nem tereli el a figyelmem, így az ajtóban megállva játszom el újra azt a jelenetet, amit már néhányszor sikerült. A szemeimet mágnesként vonzza a látványa, még az ajkaim is elnyílnak kissé, ahogy bámulni kezdem, és amikor azt kérdezi, hogyan csináljuk,  nem teljesen fogom fel, de a tudatalattim sem úgy értelmezi a kérdést, ahogyan kellene. Nem tudom, meddig idő telik el így, de amikor még körbe is fordul, kiszáradó ajkaimat megnyalva követem a szemeimmel a mozdulat nyomán megfeszülő és elernyedő izmok csábító látványát.
Ha valahogy kizökkent ebből az állapotból, akkor hamarabb térek magamhoz, de ha nem, akkor csak lassan dolgozom fel, hogy épp rám vár. Megilletődve pislogok fel rá és megköszörülöm a torkom.
– Öhm... ne haragudj... szóltál...? – próbálok úgy tenni, mint akinek nem csorog a nyála a szája szélén. Akár segít azzal, hogy megismétli a kérdést, akár hagyja, hogy kikövetkeztessem a tanácstalanságából, megvilágosodva ismét megköszörülöm a torkom.
– Van itt a szekrényben egy műanyag sámli, szerintem arra egyszerűbb lenne leülnöd. Ha nyitva hagyjuk a kabin ajtaját és kidugod rajta a lábad, akkor biztosan nem lesz vizes a kötés, de minden mást kényelmesen meg tudsz mosni – javaslom, és miközben beszélek, megyek is a szekrényhez, hogy elővegyem belőle az összecsukható sámlit; közben persze nem is nézek rá és próbálom elrejteni előle az égő arcomat. Miért vagyok ilyen...? Tényleg mint egy kiéhezett hülye picsa.
Mivel számítok arra, hogy én is vizes leszek, legalábbis a lábaim biztosan, leveszem a zoknimat és a nadrágomat, aztán újra magamhoz ragadom a sámlit. Be is viszem a kabinba, kihajtom, majd egy már rutinosan kivitelezett lehajoló-leguggoló pozícióban leteszem a zuhanytálcára, aztán leveszem a mozgatható zuhanyrózsát a tartójáról.
– Így? Megpróbáljuk? – pillantok Dave-re, és szinte erőlködve a szemein tartom az enyémeket, mielőtt még megint elkalandoznék.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

Shay persze most is támogató, mikor elmondom, hogy tulajdonképpen miért érzem magamat ennyire rosszul. Nem kommentálja, de nem is kell, csak azt akarom, hogy tudja. Inkább neki döntöm a fejem, élvezem a fejemre kapott simogatást, puszikat, aztán a további lelkesítést. Amikor elmondom, hogy szakemberhez szeretnék fordulni, akkor elsőre bizonytalan, de végül ebben is támogat és azt mondja, hogy segít összeszedni néhány nevet. Illetve, mindenkit, aki szóba jöhet. Ezután esti tervekkel jön, amibe még bele kell szúrnom a vacsorát, a válaszára viszont kishíján elnevetem magam.
- Tudod, hogy feketelyuk van a gyomrom helyén. Különben is, te kettő helyett eszel és te nem etted végig az étlapot. - mosolygom rá kicsit, aztán felkelve mindenki neki áll a dolgának. Shay megcsinálja a "főzetet", én pedig igyekszem a magam csigatempójában levetkőzni. Shana bejön egyszer míg lepakol és látom, hogy a szeme sarkából megnézi ő is a kötést, de végül nem jön ide ellenőrizni. A fürdőbe bicegek és elgondolkodom azon, hogy lenne jó, de végül úgy gondolom, hogy mivel Shay fog segíteni a hátmosásban, megkérdezem őt, hogy hogyan gondolja a legjobbnak. Felé fordulok amikor nem válaszol és látom, hogy totál elkalandozott. El is mosolyodom rajta, meg egy kicsit zavarba is jövök és a kapitány is kész lenne tiszteletteljesen felállni, de ekkor jobbnak látom, ha "felébresztem". Megköszörülöm a torkom, ő pedig felkapja a tekintetét és a szavaiból már tudom, hogy semmit nem hallott. Halkan elnevetem magam, kicsit megdörzsölöm a tarkóm.
- Azt kérdeztem, hogy szerinted hogy lenne a legegyszerűbb, hogy meg tudd mosni a hátam, de ne legyen vizes a lábam? - teszem fel egyértelműbben a kérdést, mire elvörösödik, megköszörüli a torkát és már intézkedik is. Mosolyogva figyelem a zavarát, meg ahogy előveszi sámlit, aztán mindent elrendez. A kérdésére bólintok, elveszem a csaptól a tusfürdőmet meg a kádhoz kikészített törülközőm, aztán közelebb sántikálok. Lassan ülök le, mint egy vénember, a fájós lábamat pedig ki is nyújtom és a biztonság kedvéért beterítem a törülközőmmel.
- Vissza fogom sírni a kórházi fájdalomcsillapítókat. - sóhajtok halkan, miközben bevizezi a hátam. Miután elzárta a csapot, hátra nyújtom neki a vállam felett a tusfürdőt.
- Tessék. A kedvenced... akarom mondani, az én kedvenc tusfürdőm. - viccelődök, hogy mindkettőnk hangulatát oldani próbáljam.

David & Shayana

Miután adtam neki egy kis időt egyedül, csatlakozom hozzá a fürdőben és próbálom vigasztalni, vagy legalább ott lenni neki. Simogatom, magamhoz ölelem, szavakkal, simításokkal, apró puszikkal és kedveskedő gesztusokkal nyugtatom, aztán felvázolok neki egy tervet estére, amivel talán el lehet majd terelni a figyelmét... de persze az evésre nem gondolok. Halkan elnevetem magam a szavain, aztán vállat vonok.
– De sokkal kisebb is vagyok, mint te. Meg egyébként is, ha mindig végigenném az étlapokat, most már tényleg bálna lennék – rázom meg a fejem kuncogva. Persze sosem éheztettem magam, fogyókúráztam, vagy követtem el bármi ilyesmit az elmúlt hónapokban, de azért nem estem át a ló túloldalára sem, mozgás nélkül pedig egyébként is bekattannék, szóval panaszra nem igazán lehet okom. Vagy okunk...? Mindegy is.
Előkészítem a majdnem-teáinkat, közben messziről szemrevételezem Dave lábán a kötést, aztán pedig mennék, hogy segítsek neki fürdeni, de megint nem jutok messzire sem tettekkel, sem gondolatokkal. Egy kicsit idegesítő – lehetne, ha észrevenném –, hogy visszasüllyedek egy kétbites amőba szintjére, de egyszerűen... nem tudok tenni ellene. Mindig is megőrjítettük egymást, és engem ő még mindig megőrjít, főleg ilyen – köztünk – maratoninak számító távollét után, és... Igazából nem is tudom, miért csinálunk úgy, mintha szűz tinédzserek lennénk, de ő visszafogja magát és ezért én is ösztönösen szeretnék magamra féket tenni, csak nem könnyű. Arra persze pont jó, hogy totál beégjek előtte a viselkedésemmel – már megint –, így amikor kizökkent és elárulja, miről maradtam le – épp csak a lényegről –, lángba boruló arccal kezdek kapkodva magyarázni és ténykedni. Mintha attól elfelejthetné, mi történt az előbb.
Miután "berendezem" neki a zuhanyt, ő is elégedettnek tűnik az ötlettel, és már jön is a törölközőjével és a tusfürdőjével, én pedig nem bámulom. Elveszem tőle a törölközőt, hogy szabad maradjon a keze és le tudjon ülni, aztán amikor ez nagy nehezen sikerül és megszólal, aggódva pillantok rá, miközben visszaadom a törölközőt.
– Nagyon fáj? – kérdezem, ugyanolyan aggodalommal a hangomban is, míg ő betakarja a kötést a törölközővel. Én is sóhajtok egyet, mert nem szeretem, hogy nem tudok rajta segíteni, de úgy vagyok vele, hogy talán egy kis gondoskodás eltereli majd a figyelmét. Kellemesen langyosra állítom a vizet, olyanra, amit ő szeret, nem az én-féle tűzforróra és óvatosan elkezdem átvizezni őt, elsősorban a hátát, de vigyázó mozdulatokkal a vállainál engedek a vízből a felsőtestére elöl is, csak finoman, hogy ne veszélyeztessük a térdét. Amikor odaadja a tusfürdőt, az orrom alatt somolyogva veszem azt el, aztán nyomok belőle a tenyerembe, mielőtt letenném a tartóra. A vállain habosítom fel a gélt, aztán az elcsúszás megelőzése érdekében rátámaszkodva-belékapaszkodva letérdelek – muszáj, mert a sámlin túl alacsonyan ül és kényelmetlen folyamatosan lehajolni. Innen már sokkal könnyebb alaposan átmosnom a hátát, de igazából nem is állok meg itt; ujjaimmal finom, de határozott mozdulatokkal kezdem átgyúrni a vállait és a hátának izmait, hogy ellazítsam és kényeztessem egy kicsit. Ez az egész persze egyáltalán nem segít a fantáziámon, még így a háta mögül sem, mert most tényleg alaposan kiélvezhetem a bőre ismerős érintését és az az alatt megbúvó izmok játékát. Most még az a veszély sem fenyeget, hogy ránk nyitnak a nővérek, az egyedüli akadály az, hogy mintha távol próbálná tartani magát tőlem... aminek viszont nem ismerem az okát, így viszonylag kevés motiváció ez ahhoz, hogy visszafogjam magam.
Ugyan csak hátmosást kért, az én kezeim azonban – hacsak nem állít meg – szisztematikusan kúsznak előrébb a vállán a mellkasáig, aztán le a karjaira, ugyanolyan élvezettel érintve, simítva és gyúrva át finoman az izmokat mindenhol, ahogy a hátán tettem. Egyenes út vezet odáig, hogy ugyanúgy érezzem magam, mint amikor csak áttörölgettem őt, viszont most ugye nincs miért megállítanom magam; a kezeim a karjai alatt csúsznak előre, már nem csak a mellkasát, hanem a hasát is érintve, miközben közel simulok hozzá, nem törődve azzal, hogy vizes és habos lesz a pólóm eleje.
– Megpróbálhatok enyhíteni a fájdalmaidon, ha szeretnéd... – suttogom a fülébe halk, kissé rekedt hangon, mielőtt ajkaimat forró csókkal tapasztanám a nyakára a füle alatt. Ha pedig nem kapok nemleges választ, újra és újra az érzékeny bőrre csókolok, míg a jobb kezem lassan elkezd lejjebb simítani a hasán is.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

+18

- De kevesebbet ettél ebédre, mint én! - védekezek mosolyogva. Amúgy a bálna dologra legyintek. Ő sose lenne az. Túl kicsi. Fóka! Az talán. De ezt inkább ki sem mondom, csak mosolygok a kuncogásán. Utána már készülünk a fürdéshez, főleg én, de Shay figyelme egészen elterelődik, én pedig igyekszem nem merevedést kapni arra, amilyen éhséggel figyel engem. Nem mintha egyébként én ne kívánnám őt, de most kifejezetten féltem, és nem akarok a lótúloldalára esni. Míg erre koncentrálok, meg a zavarára, követem a nagyjábóli utasításokat - inkább ötleteket -, és leülök a sámlira. Elrendezem a lábam, aztán felsóhajtva vágyakozom az IV fájdalomcsillapító után. Shay aggodalmas hangjára hátra pillantok kicsit a vállam felett egy kis mosollyal.
- Nem rosszabb, mint mikor mellkason lőttek. - mondom nosztalgikus hangon, emlékezve az első közös harcunkra és az első közös meghitt pillanatunkra is. Shay ezután nem csak hogy megmossa a hátam, de már majdnem spaban érzem magam, annyira ki tesz magáért. Azt hallom, hogy talán letérdel, de hátra fordulni most nem tudok, mert épp locsolgat, de aztán nem csak megmosdat, hanem masszírozni is kezd. A gyakorlatilag kő keményre befeszült izmaimnak olyan jól esik, hogy konkrétan ráz a hideg.
- Ezt lábmasszázzsal fogom viszonozni. - mormogom élvezetteli hangon, behunyva a szemeim. Az érintések aztán lágyulnak, a masszírozásból mosás, abból simogatás, abból pedig vágyak lesznek. Újra kiráz a hideg, ahogy a kezei bátran elkalandoznak minden felé, először a mellkasomon, de aztán a karjaim alatt a hasam felé is. Ezekre már nem tudok nem megmerevedni, de amikor a melleit a hátamnak nyomja, a fülembe suttog és a nyakamra csókol, na akkor rúgja ki magát igazán a farkam.
- Shay.. a helyzet változatlan, még mindig ott tartok, hogy egy érintésed is elég volna... - nyelek egyet, bevallva, hogy ezen még mindig nem tudtam dolgozni, hiszen a kórházban nem akartam rárántani, itthon meg még alkalmam sem volt rá, és egyébként sem akarok neki csalódást okozni azzal, hogy felizgatom, aztán fél perc után olyan leszek, mint a Szépség és a Szörnyeteg meme, amit összevágtak és úgy szövegeztek, mintha a Szörnyeteg lógva hagyta volna a csajt. Én nem akarom Shayt lógva hagyni... de ha nem áll meg a keze és rám markol, akkor tudni fogja, hogy nem vicceltem, mert még teljesen lehúzni se fogja tudni rajtam a kezét, már rándulok is össze, hogy lüktetve elsüljek.
- Meg... megmondtam... - nyögöm halkan, mély levegőket véve, behunyva a szemem, épp csak nem káromkodva azon, hogy mennyire rám illik a "virgin teen" kifejezés jelenleg. Tényleg úgy érzem magam, mint akihez most nyúlt először nő.

David & Shayana

Csak halkan nevetek azon, hogy már megint ellenkezik és megrázom a fejem.
– De még mindig majdnem feleakkora vagyok! Már a hasamat leszámítva – ellenkezek most már jóval oldottabban és vidámabban, mint ahogy eddig éreztem magam. Ezzel felvértezve készülök elő a konyhában, aztán pedig megyek a fürdőbe... elvileg hátat mosni, gyakorlatilag bámészkodni. Persze lebukok, mert nem arra figyelek, amire kellene, ezért igyekszem elrejteni a zavaromat előle és inkább berendezem neki a terepet.
Amikor leülve hangot ad a fájdalmainak, a zavarom aggodalomra vált. A válaszával persze rögtön próbálja terelni a figyelmem, én pedig lágy mosollyal simogatom meg felém fordított arcát.
– Legalább most a műtét alatt altatásban voltál... – jegyzem meg egy kis mosollyal. Borzasztóan fájt akkor annyi fájdalmat okozni neki, de ha azt nézem, hogy az idáig juttatott minket... megérte. Lehajolok és a fejére puszilok, aztán nekilátok a feladatomnak. Közben egy kicsit testhelyzetet is változtatok, hogy kényelmesebben elérjem - ehhez nem vagyok elég kicsi -, de aztán teljes beleéléssel adakozok a kényeztetés és a gondoskodás oltárán. Amikor hangot ad az élvezetének és cserébe talpmasszázst ígér, kuncogva közlöm vele, hogy szaván fogom fogni, de ugyanúgy folytatom a masszázst, finoman lazítva el a feszült izmokat.
A dolog persze rám is hatással van, a masszázs néha szimpla kényeztető simogatásba szelídül vissza, én pedig alaposan kiélvezem, hogy újra a kezeim között van, szó szerint. Talán ezért is jutok el arra a pontra, amit a kórházban nem engedtem volna meg magamnak... itt azonban nincs ami visszatartson és amikor Dave fülébe suttogok, ő sem állít meg. Érzem, hogyan feszülnek meg az izmai az ingerek hatására, én pedig újabb forró csókokat szórok el a nyakán, nem törődve a figyelmeztetéssel.
– Helyes – mormolom inkább a fülébe. A kezem határozottan éri el a célját, halk sóhajjal markolok határozottan keményen feszülő farkára, aztán ki is derül, hogy Dave nem túlzott. Még a mozdulat feléig sem jutok el, amikor a teste már össze is rándul, én pedig halkan felnyögök az érzéstől; ettől és attól, ahogy érzem a markomon a lüktetését és ujjaimon az oda jutó forró élvezetét. Halkan sóhajtok a nyaka érzékeny bőrére.
– És mit gondolsz, ennyi elég volt? – kérdezem rekedten a fülébe suttogva, a kezem pedig a kérdésemmel összhangban teszi a dolgát: miután végigkísértem az előző orgazmuson sem állok meg. Ujjaim határozottan, de az érzekenységére tekintettel most kicsit finomabban dolgoznak rajta, és hacsak nem állítja le a kezemet, én magamtól nem is fogom abbahagyni. Szuszogva csókolok újra a nyakába, megízlelve a bőrét a nyelvemmel is,  néha finoman bevetve a fogaimat is. Amikor már biztos lehetek abban, hogy hagy érvényesülni, néhány rövid pillanatra elengedem, de csak addig, amíg - magamra tekintettel óvatos mozdulattal - áthelyezkedek, hogy szemben legyek vele. Az eddig őt dolgozó kezem ott visszatér a farkára, már bátrabban és határozottabban dolgozva tovább, a másikkal pedig a tarkójára fogok és heves, szenvedélyes csókra vonom magamhoz, pont olyan éhesen, mint amilyen éhesnek én érzem magam most. Sok mindenre... de most a számat is csak akkor tudnám felajánlani csókon kívül másra, ha felállna innen. Pedig lehet, hogy ezt a második alkalmat már sokkal jobban bírja majd és még az is beleférne.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

+18

Azt akarja mondani, hogy az az icike picike lasagne elég volt neki ebédre, és vacsorára is? Kétlem! Ezt a pillantásommal is közlöm, de aztán hagyom, had menjen. Úgy is fürdéshez kell készülődnöm.
A közben azért már meg kell jegyeznem, hogy a térdem fáj, de egy kellemes emlékhez hasonlítom, hogy Shay ne aggódjon annyira.
- Inkább műts meg te tízszer érzéstelenítő nélkül! - mosolygom, jelezve, hogy nekem többet ért az ő segítsége. Megmosolygom a puszit, aztán nosztalgiázgatva élvezem a masszírozást... is. Ugyan is hamarosan a kezek ellágyulnak, masszírozás és dörzsölés helyett pedig simogatni és felfedezni kezdenek. Szerintem egy normális ember is felizgulna erre, de én pláne, hiszen négy hónapig csak sóvárogtam Shay után. Ennek persze az a hátránya, hogy tudom, hogy (f)el fogok sülni, amint hozzám ér, ő viszont olyan dorombolással, elégedetten mormolja a fülembe, hogy helyes, hogy már ez is majdnem elég. De csak majdnem, a végső löketet tényleg az a határozott markolás adja meg, amellyel körbe fonja a farkamat. Halkan zihálva élvezek el, ezzel részben magamat, részben őt is összemocskolva, de ő aztán nem zavartatja magát. El se enged, csak tovább veri, én pedig újra és újra, élvezettel feszülök meg a kezei közt. A kérdését hallva erősen megborzongok, aztán már majdnem feszülten szusszanok fel, ahogy elenged.
- Nem... - válaszolom meg a kérdést halkan, míg elém lép és helyezkedik, talán csak azért, mert magamból indulok ki félek, hogy nem folytatja, ha nem válaszolok. Ez a félelmem mondjuk alaptalannak bizonyul, mert nem csak a kezét, de az ajkait is megkapom. A négy hónap minden vágyával és szűkölésével csókolok vissza, kezeim derekára simulnak, aztán le a csípőjére, hogy a pólója alá tudjam csúsztatni a kezeim és közvetlenül érezhessem a bőrét. Ezek az érzések, azzal párhuzamosan, hogy csókol és közben kényeztet, szinte az őrületbe kergetnek. Képes lennék felállni, megfordítani és addig döngölni, amíg nem sikítozik, de Yana...
- Shay... őrülten kívánlak... - sóhajtom az ajkára feszülten, minden tagom megfeszítve, hogy ellenálljak a gondolatoknak, amik elözönlik a fejemet Nem lehetek vele durva, nem engedhetem el magam és élvezhetem ki őt úgy, ahogy akarom. Félek, hogy ártok neki, a gyereknek. Nem akarok baj, de azt is tudom, hogy ő épp úgy megőrül ezekben a percekben. Fogalmam sincs, mit kéne csinálnom, a tanácstalanságom és bizonytalanságom pedig kiül az arcomra. Szeretném, hogy neki jó legyen, szeretnék könnyíteni rajta... csak épp nem akarom, hogy ennek túl nagy ára legyen.

David & Shayana

Miután megtalálom magamban az erőt, hogy én is azzal foglalkozzak, amivel kellene, berendezzük a zuhanyzót, hogy alkalmas legyen az ő átmosdatására is, a kötés veszélyeztetése nélkül. Megjegyzést tesz a fájdalmaira, utána viszont rögtön nosztalgiába tereli a dolgot. Tovább simogatom az arcát, a szavaira pedig halkan felszusszanok. Értem, mire céloz, de azt sem tudnám még tízszer végignézni, ahogy a földön fekszik, mozdulatlanul, nekem pedig fogalmam sincs, életben van-e még egyáltalán.
– Mi lenne, ha inkább beérnéd ezzel a műtéttel mondjuk... úgy hátralevő életedre? – vetem fel felvont szemöldökkel, mosolyogva. Adok a fejére egy puszit, utána viszont nekilátok a dolgomnak, amit meg is ígértem neki és alig vártam. Na jó, annál egy kicsit többet is kap, mert alaposan átmasszírozom a feszült izmokat a vállain és a hátán...
Aztán pedig sokkal többet is kap, mert egyszerűen képtelen vagyok tovább ellenállni a gondolatnak. Visszafogtam magam a kórházban a körülmények miatt és visszafogtam magam itthon a terveink tartása érdekében, de most nincs akadály, ő pedig itt van a kezeim között, szó szerint, meztelenül, és én egyszerűen nem tudok és nem is akarok úgy tenni, mint akire ez nincs hatással. Szerencsére Dave sem utasít el, sőt... Amikor szinte azonnal elélvez, én magam is megborzongok, vegyesen a vágytól és az elégedettségtől, de még nem vagyok teljesen elégedett, és ennek hangot is adok amellett, hogy a kezem továbbra sem áll meg a kényeztetésében. Élvezem, ahogy érzem meg-megfeszülni az izmait, élvezem a zihálása hangját, de mégis az a legszebb, amikor ő is egyetért velem abban, hogy ez nem volt elég.
Elégedett, dorombolásszerű hümmögéssel engedem el, de csak azért, hogy elé helyezkedjek, így ugyanis nem csak folytatni tudom a kényeztetését, de egyben az ajkait is magaménak tudhatom. Olyan hevesen csókol vissza, hogy halkan az ajkai közé nyögök, ujjaim egy kicsit szorosabban fogják a farkát, növelve az élmény intenzitását, de ahogy az ő ujjai is bekúsznak a pólóm alá, egész testemben megborzongok. Végigfut rajtam a libabőr és érzem, hogy a bugyimnak már most búcsút inthetek, még akkor is, ha tulajdonképpen csak csókoljuk egymást és a kezemmel kényeztetem. Ahogy az ajkaimra sóhajtja a kínt, amivel mélységesen együtt tudok érezni, ködös szemekkel pillantok rá, ujjaim pedig a hajában is megszorulnak, míg csóktól nedves ajkaira zihálok halkan.
– Én is téged... – adok hangot rekedten annak, amit azt hiszem, mindketten tudunk. Látom viszont a szemeiben a bizonytalanságot és a feszültséget is, és értem. Nem kell hangosan kimondani az aggodalmait, hogy tudjam, mire gondol, mert az én fejemben is pontosan ugyanaz zajlik le: elég csak átadnom a fantáziámat a lüktető, sürgető vágynak, és csak azt látom magam előtt, hogy őt akarom érezni mindenhol, mindenhogy, minél hevesebben, ameddig csak bírjuk szusszal, pontosan azzal a nyers vadsággal, ahogy mindig egymásnak estünk... De tudom, hogy most nem lehet. Nincs akadálya annak, hogy enyhítsünk a vágyon, hogy megkapjuk a másikat, de nem adhatjuk át magunkat annak a nyers, féktelen akarásnak, ami mindig is uralta a szexuális életünket.
– Gondolod, hogy vissza tudnád fogni magad...? – lehelem a vágytól szinte remegő hangon, pedig sejtem a választ. Nem hibáztatom őt ezért; pont azért kérdezem, mert tudom, hogy én abban a pillanatban elveszíteném a kontrollt, ahogy végre megérezném őt a testemben. Már a puszta gondolatra is megborzongok, a sóvárgás lüktetése pedig elviselhetetlenné válik a lábaim között, de ha megerősíti a sejtésem, tudom, hogy ez az a pillanat, amikor meg kell tanulnunk egy kis önkontrollt. Nem akarom megfosztani őt a megkönnyebbüléstől és én is becsavarodnék, ha nem történne semmi, de ezt az első, kontrollálhatatlan hullámot máshogy kell levezetnünk.
– Fel tudsz most állni innen? – születik meg a fejemben a megoldás. Ha azt mondja, vagy jelét adja, hogy igen, magamhoz húzom egy újabb mély, heves vágytól terhes csókra, miközben a válla felett átnyúlva megszerzem magamnak a félretett zuhanyfejet és megnyitom a csapot is. Szuszogva húzódom el tőle, aztán olyan óvatosan, amennyire a felfokozott állapotom megengedi, leöblítem a bőréről a hab maradékát. Odafigyelek arra, hogy a lábát ne érje a víz, de mindenhol máshol alapos vagyok a terveim miatt. Utána már csak félreteszem a zuhanyfejet, egy újabb heves csókkal próbálok enyhíteni a saját kínjaimon, miközben feljebb húzom a törölközőt a kötéséről, hogy felitassam a bőréről a vizet annyira, hogy ha feláll se érhesse víz a kötést.
– Akkor most állj fel – suttogom az ajkaira, amikor elégedett vagyok az eredménnyel. Ha kell, ott vagyok neki támasznak, hogy ne terhelje a lábát, és amikor már a lábain áll, a csípőjénél fogva finoman háttal a zuhanykabin falához nyomom, hogy ott is támaszra leljen és ne kelljen a bal lábára támaszkodnia. Mély levegőket véve vezetem végig a tekintetem a testén, szemeim vágytól izzanak, ahogy minden egyes porcikáját fokozódó éhséggel iszom magamba, mielőtt az ajkaimat megnyalva közelebb húzódnék hozzá, felnézve a szemeibe. Tenyereimmel felsimítok a combjain, és míg bal kezem folytatja az útját a mellkasa és a hasa felé, addig jobb kezem ujjai újra a farkára markolnak, de már csak azért, hogy még mindig a szemeit figyelve megnedvesített ajkaim közé segítsem. Szuszogva engedem olyan mélyre, amennyire csak tudom, a visszafelé tartó úton pedig erősen, élvezettel szívok rá. Szinte kiéhezve figyelem a reakcióit; mivel még el vagyok szokva az érzéstől, eleinte a markommal segítek rá neki az élményre, ameddig egészen mélyre nem tudom engedni, de amint a torkom megszokta az érzést, a másik kezem is inkább a felsőtestét kezdi simítani és karmolni, míg én egészen tövig vezetem az ajkaimat, majd néhány pillanat után egy erős szívással mozdítom vissza a fejem.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

+18

- Meh! - vonok vállat úgy, mint aki képes lenne bevállalni még egy műtétet csak a poén kedvéért. Utána viszont már nincs kedvem poénkodni, mert Shay nem csak megfürdet, átmasszíroz és simogat, hanem rendesen fel is izgat, amitől aztán szinte azonnal el is élvezem. Egy picit szégyellem is emiatt magam, de tudja szerintem jól, hogy ez bók ő rá nézve, hiszen ennyire nagyon akartam és akarom is őt. Ha pedig ez nem lenne elég, még elégedett hangokat is ad ki, nekem pedig felrémlik egy eset egy másik székkel kapcsolatban, amikor is hasonlóan bírtam, csak ott előtte jól ki is készített. Hát, most nem kellett kikészítenie, hogy nevetségesen hamar elmenjek, majd újra felizgasson a kérdésével és a folytatódó mozdulataival. Amíg elém helyezkedik és hevesen csókolni, kényeztetni kezd, a gondolataimban már a fél lakáson keresztül kefélem őt, de a kezeim pedig ennek megfelelően bújnak a pólója alá és fedezik fel a rég érintett bőrt. A végén már figyelmeztetnem kell őt, hogy mik járnak a fejemben, ő pedig olyan megértéssel, ugyan azzal a pillantással néz vissza rám, hogy tudom, nem kell semmit elmagyaráznom. Sose voltunk finomkodóak az ágyban, vagy ... közterületen, ami azt illeti. Amikor a legénybúcsú alkalmával is "titokban" felkerestem és egy ház lépcsőfordulója alatt magamévá tettem, ott se tudtam végig tartani magam és a vágyaim. Pont emiatt a kérdésére felsóhajtok.
- Ennyi idő után? Nem hiszem... Valószínűleg azonnal elveszteném a fejem. - szusszanok egy nagyot, olyan sóvárgással végig nézve rajta, mint aki azt hiszi, hogy itt be is fejezzük a dolgot a békesség jegyében, de aztán Shaynek más tervei vannak. A kérdésre, hogy fel tudok-e állni, aprót bólogatok.
- Fel. - a választ újabb heves, mély csók követi, amitől ujjaim automatikusan marnak bele a bőrébe a csípőjén és húzzák közelebb magamhoz, de aztán a hasát érezve magamhoz szorulni azonnal lazítok is a fogáson és a szorításon is. Szinte észre sem veszem, hogy hátul már fogja a zuhanyfejet, csak a hangjára eszmélek fel és arra, hogy beindítja a vizet. Mindenhol leöblít, hátul is, elől is, majd újabb izgató és heves csókok közepette neki áll áttörölgetni. Ebből arra gondolok, hogy a hálóba fogunk át helyezkedni, szóval amikor kiadja az utasítást, akkor a jobb lábamra támaszkodva fel is kelek. Nem támaszkodom Shayre úgy igazán, csupán bal kezemmel kapaszkodok az övébe, hogy az egyensúlyom megtarthassam, amíg a bal lábam nem használom annyira. De nem indulunk el a hálóba... Neki dönt a kabin falának, én pedig engedelmesen teszem is, amire szó nélkül utasít. A jobb lábamra helyezem a súlyom és szinte megszállottan figyelem, ahogy a tekintetével felfal. Már most tudom, hogy mi következik, ettől pedig olyan türelmetlenség száll meg, amit ritkán láthatott tőlem. Ezt jelzem is amikor a hajába túrok két kézzel, majd amikor végre nem csak néz, hanem ajkai közé veszi a farkamat, élvezettel és némi megkönnyebbüléssel nyögöm fel a nevét. Az erős szívások szinte mindegyikére összerezzenek, ujjaim megmarkolják a haját és habár tudom, hogy a saját tempójában kényelmes tempójában lenne jó hozzá szoknia az érzéshez, nem vicceltem, amikor azt mondtam, hogy el fogom veszteni a fejem. Főleg, ha így csinálja! Így aztán türelmetlenül és erősen húzom magamra és nyomom beljebb magam minden egyes mozdulatára rájátszva, a végén oda nyúlva fogom meg a csuklóját és húzom el kezét a farkamról, hogy kissé erőszakosan ha kell, kvázi be tudjam magam préselni a torkára, tövig nyomva a farkamat ajkai közé. A szívások persze nem segítenek visszanyerni az ép elmémet, sőt, egyre hevesebben kezdem magamévá tenni az ajkait, egyre vadabbul és durvábban, mint mikor szexi fehérneművel húzta az agyamat órákon át az egyik randin.
Hála viszont az előző élvezésnek, a következő már várat magára és sokkal hosszabb ideig telik elérnem. Az időérzékem el is vesztem egyébként idebent, csak a karmolások, az elnyomott nyögések, cuppogások és a ködös szemei égnek az agyamba. Mikor végül elérem az orgazmust és elélvezek, azt nem a torkára teszem, hanem részben az ajkai közé, részben pedig kihúzva a farkam az ajkaira, arcára. Elégedett, hosszú hümmögésekkel és mély sóhajokkal élvezem ki az utolsó lüktetéseket is, meg a látványt. Kell pár perc, amíg végre normálisan is tudok gondolkodni, ez pedig Shay már jól ismert takarításához köthető. Miután a jelenben és a mostban vagyok, veszek egy mély levegőt és lassan kifújom.
- Azt hiszem, rajtad a hálóban tudnék jobban segíteni. - merengek el, ajkam nyalva nézve végig rajta.

David & Shayana

Lehet, hogy volt pillanat, amikor elhittem, hogy ha segítek neki fürdeni, abból tényleg csak hátmosás lesz, de ha volt is ilyen, hát ez a gondolat hamar tovaszáll. Már azzal, hogy nem tudom beérni a hátával, aztán pedig a simításokkal sem, különösen azután nem, hogy egyértelmű, milyen hatással van ez rá is. Ha megállítana, azt hiszem, képes lennék rá, de nem teszi, így semmi nem áll az utamba, és az sem lomboz le, hogy az első megkönnyebbülés milyen hamar éri. Ó, nem, sőt. A gondolat, hogy ennyire vágyik rám, hogy már ennyire sóvárgott és fel volt ajzva, csak még többre ösztönöz.
A még több pontos mértéke aztán hamar kérdésessé válik, ahogy heves, vággyal és sóvárgással teli csókba olvadunk, de nem kell mondania semmit, a vallomása és a szemeiben tükröződő féltő bizonytalanság pontosan elég ahhoz, hogy mindent értsek. Már csak azért is, mert én is pontosan ugyanezt érzem, a kérdésemet is ezért teszem fel, a válasz pedig ismét egybecseng az én érzéseimmel. Halkan szusszanok fel.
– Tudom. Én is... – vallom be rekedt hangon, ujjammal vágyakozva simítva végig az ajkán, de ettől még nem adom fel. Nem tudom és nem is akarom, a megoldás pedig hamar elkezd körvonalazódni a fejemben.
A következő válaszára már csak heves csókkal felelek, aztán minden maradék ép agysejtemet ráállítom az öblítés-szárítás tevékenységekre, miközben újabb és újabb csókokkal próbálom enyhíteni a pusztító sóvárgást. Amikor ujjai a húsomba mélyednek, halkan, élvezettel nyögök az ajkai közé, de tudom, miért lazít a szorításon, ezért nem szólok közbe. Mire végre leöblítem róla a habot és felitatom a vizet a testéről, szerintem már mindketten az őrület szélén vagyunk - hiszen eddig is pengeélen táncoltunk a vágytól -, de utána egy kis támogatással sikerül biztonságosan felállnia, én pedig belekezdhetek a tervembe. Végre.
Már attól szinte reszketek, ahogy rám néz, de amikor az ujjai a hajamba szántanak, halk, kéjes nyögéssel gyorsítom fel magam is a mozdulatot, ahogy a farkát már nem a kezemmel kényeztetem tovább, hanem megnedvesített ajkaim közé csúsztatom. A hang, amivel a nevemet nyögi, egész testemben megborzongat, a lábaim között még intenzívebbé válik a vágy lüktetése, de ezt most kizárom a tudatomból. Most rá koncentrálok. Szinte kiéhezetten figyelem minden egyes reakcióját, minden rezdülését, nyögését, ujjai markolását a hajamban, és nem is próbálok uralkodni a halk, elégedett hümmögéseimen. Találkozik a pillantásunk, és ahogy újra erőteljesen rászívok a farkára, szinte látom eltűnni a gátakat, és ettől kénytelen vagyok kissé összébb szorítani a combjaimat. Elkezd rájátszani a mozdulataimra, kezével erőteljesebben húz magára és a csípőjével is előrenyomul, én pedig elködösülő tekintettel nyögök fel a farka körül. Ujjaim belemarnak a bőrébe, aztán körmeimmel együtt kapaszkodok a csípőjébe, bátorítva a mozdulatokra, szemeimmel szinte könyörögve: még! Itt nem kell visszafognia magát, most azt tesz velem, amit csak akar, és minden rezdülésemmel ezt üzenem neki. Nem számít, hogy könnybe lábad a szemem, nem érdekel, hogy küzdenem kell a reflexek ellen, amikor szinte a torkomra préseli magát, remegve kezdek nyöszörögni a farka körül, vágytól és kéjtől ködös szemeimmel még mindig többért könyörögve.
Minden egyes percet úgy élek meg, mintha a csípője vad, heves mozdulatai nem csak az ajkaimnak szólnának, mintha az ujjai nem csak a hajamat markolnák. Magamhoz akarok nyúlni, de nem teszem, mert tudom, hogy ugyanúgy két pillanat alatt elélveznék, mint ő az előbb, és nem akarom elveszíteni a fókuszt... Így csak átadom magam ezeknek a forró, kéjjel teli pillanatoknak, nem törődve azzal, hogy a testem már szinte reszket és lüktet a sóvárgástól. Szívásaimmal, ajkaimmal, nyelvemmel rádolgozok minden egyes mozdulatára, nyögéseimet meg sem próbálom visszafogni, körmeim ott marják a bőrét, ahol csak érik. Zihálok, nedves ajkaim szinte zsibbadnak, a torkom pedig már zokon venné minden egyes heves, éles szögű érkezését, ha nem élvezném ennyire. Amikor látom és érzem rajta, hogy el fogja érni a beteljesülést, még erősebben szívok rá, nyelvemmel még intenzívebben játszok vele, amikor pedig átadja magát a kéjnek, szinte tudom, mi fog következni. Még nem nyelek; amikor kihúzza magát az ajkaim közül, elnyitom az ajkaimat, nyelvemet kissé kidugva várom, hogy nekem adjon mindent, és miközben ezt megteszi, a látványtól és az általa kiadott hangoktól érzem, hogy az én nedvességem már a combjaim belsején csorog lefelé.
Még mindig a szemeit figyelve nyelek egy nagyot, aztán körbenyalva és letakarítva az ajkaimat még egyet, az arcomra jutott élvezetét pedig az ujjaim segítségevel takarítom be. Szuszogva nézek fel rá, türelmesen várva meg, hogy visszatérjen a valóság talajára, de amikor megszólal, hirtelen nagyon is tudatában leszek mindennek, amire eddig nem is gondoltam a kéj ködén át.
– Előtte lehet, hogy nem ártana egy kicsit rendbe szednem magam... – nézek le magamra hirtelen jövő bizonytalansággal. A pólóm félig elázott, a bugyim teljesen - más okokból -, és... és hirtelen rájövök, hogy David még nem is látott meztelenül. Persze, az előbb is benyúlt már a pólóm alá, és az is igaz, hogy nem híztam el, de... akkor sem látott még meztelenül, nagy hassal. Mi van, ha így már nem is fog kívánni? Mi van, ha már most teljesen másként fog tekinteni a testemre? Tudom, hogy mindig is megőrült a testemért (is), de most... most nagyon sok változáson mentem keresztül és ő ezt nem kísérhette végig lépésről lépésre, csak hirtelen sokk lesz neki és nekem hirtelen fogalmam sincs, milyen hatással lesz ez majd rá.
A szívem idegesen kezd verni, ahogy magamat nézem és megfeledkezve az előző heves percekről, hirtelen már a tekintetét is kerülni kezdem.
– Mi lenne, ha... majd csatlakoznék hozzád a hálóban...? – vetem fel némi bizonytalansággal. Talán ha törölközőben megyek majd ki, leszűrhetek valamennyit a reakciójából és legfeljebb ha úgy ítélem meg, visszaszaladok felvenni egy pólót.

Shayana & David

You are the voice that calms
The storm inside me
Castle walls that stand around me
All this time my guardian was You
You are the light that shines in every tunnel
There in the past You’ll be there tomorrow
All my life Your love was breaking through

+18

Egy ilyen partner mellett rendkívül nehéz nem elveszteni a fókuszt, az eszemet. Shay pontosan tudja, hogy mit hogyan szeretek és azt is, hogyha ezeket elkezdi bevetni rajtam, akkor akkor erőszakosabb tudok lenni. Nem félek viszont ennek átadni magam, mert pontosan tudom, hogy ő viszont ezt szereti: nyilván ezért is húzza elő belőlem ezt a felemet. A tekintetem elsötétül a vágyaktól, a csípőm hevesen mozog, a hangok pedig éppen nem verődnek vissza a falakról. Kiélvezem őt, minden szívását, minden nyögését, minden pillanatot és látva, érezve az ösztönzését olyan vad vagyok vele, amennyire csak tőlem telik. A körmei majdhogynem vért fakasztanak már a bőrömből, én pedig ezekre is csak erősebb lökésekkel reagálok.
Mikor végül elérem a csúcsot, úgy mocskolom be őt, mint aki csak megjelöli a területét, de ő még ezt is tárt karokkal fogadja. Elégedetten nézem, ahogy várja a maradékot, amelyet lüktető testem még tartogat számára, majd mikor minden cseppem szájába, nyelvére, vagy arcára került, halk zihálással figyelem, ahogy mindent alaposan eltűntet. Persze csak azért, mert én kielégültem, nem feledkezem meg róla, amikor pedig ennek hangot adok, hirtelen mintha... nem is tudom. Megijedne? Elbizonytalanodna? Ráncolni kezdem a homlokom, ahogy "össze akarja magát szedni", aztán bámulni kezdi magát valami kétségbeeséssel az arcán és még azt is akarja, hogy "majd utánam jön a hálóba". Még mit nem.
- Biztos, hogy nem. - jelentem ki határozottan és lehajolva megfogom a csuklóját, aztán felhúzom és a magam csodálatos kalózjárásával megindulok vele a hálóba. Nem is mondok többet, nem akarok. Szerintem attól tart, hogy nagy hassal már nem fogom úgy szeretni, vagy nem gerjedek majd rá, de mióta tudunk Yana létezéséről, Bálna Shay mindig is a gondolataimban volt. Lehet, hogy a valóságban ez új lesz, de azt akarom, hogy tudja, nem taszít és nem is fog. A hálóban az ágyhoz lépek vele, aztán ha nem harcol ellene, fogom a pólót és lehúzom róla. Hanyagul félre dobom a pólót, aztán már tolom is lefelé a melltartó pántjait. Szinte átölelve őt nyúlok hátra, hogy kikapcsoljam és aztán ettől is megszabaduljak, aztán most, hogy már - szinte - teljesen meztelen, megnézem magamnak. Hogy őszinte legyek, a hasát nem is nagyon tudom megnézni, mert a hatalmasra nőtt mellei elterelik a figyelmemet. Megpróbálkozom többször is, de sajnálom, nyernek a ditkók. Nyelek egyet, mert nagyon sok perverz gondolatom támad velük, de ... most nem rajtam van a sor. Leültetem és hátra is döntöm őt, jobb térdemmel az ágyra térdelve támaszkodom fölé fél kézzel, hogy a másikkal ellenőrizni tudjam, hogy belefér-e még egy markomba a melle? Hát... nem. Fel is sóhajtok a gyönyörűségtől, ahogy játszani kezdek vele.
- Gyönyörű vagy. - oszlatom el a ködöt és remélhetőleg minden kétségét, komoly tekintettel ránézve. Nekem mindig gyönyörű volt és mindig az is marad. Nem számítanak a hegek, kicsi vagy nagy pocak, vagy mell. Ha nem lenne karja, vagy fából lenne az egyik szeme, az sem érdekelne. Szenvedélyesen megcsókolva erősítek erre a bizonyosságra, aztán lesiklik az ajkam, hogy a finom mellehusába harapjak bele. Persze nem erőből, csak... kóstolgatom őt és míg a fogaim elfoglalják a mellét, addig legalább le tudom vezetni rajta a kezem, csak hogy a lába között kitapintsam, hogy van még bőven mit kóstolni. Olyan nedves, mintha ő is fürdött volna, amitől elégedetten hümmögök egyet. Felegyenesedek és leszállok az ágyról, hogy oda nyúlva le tudjam húzni róla a bugyit, a kedvenc helyeim meg egyébként sem változtak, szóval nem tudom, miért félt ennyire. A póló mellé hajítom a fehérneműt, aztán így, hogy feneke az ágy szélén van, túl sokat sem kell őt mozgatni. Óvatosan letérdelek, térdei alá nyúlva szét tárom lábait és látva, hogy még a combjai is nedvesek, azokkal kezdem. A lentről fölfelé kezdem lenyalni nedveit, szeméremajkai felé közeledve. A hajlatnál állok meg, még épp nem érintve a célt, helyette a másik combját is alaposan megtisztítom és bele is harapok itt-ott, mintha fel akarnám falni. Ezután már nem húzom az agyát tovább, ajkaimat vágyára tapasztva ugyan olyan hevesen dolgozó nyelvvel kezdem nyalni, mint amilyen hevesen csókoloztunk, vagy ajkait dugtam a fürdőben. Azt akarom, hogy ugyan azt az élvezetet kapja, mint amit ő nyújtott nekem, szóval legalább kétszer el fogom vinni.