The case of the "Railroad Corpses" Killian & Horatio

**Killian B. Grimwald**

Horatio & Killian

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Nem mintha filmekből szoktam volna meríteni, de ha valakit frissen elfognak, általában minél előbb ki kell hallgatni, mert sose tudni mi történhet a következő percben. Ráadásul időt se adnánk neki, hogy kitaláljon valami félrevezető mesét. A szoba pedig még meg vár. Ezért sem értem a nyomozó iderohanását. Olyan, mintha szándékosan kerülné a fickót.
- Igen, de azért biztos azt is megnézi, hogy miből mennyit használ, nem csak vakon teszi. - reagálom le a furcsa hasonlatát, amit másodjára sem tudok a pillanathoz kötni. Összevont szemöldökkel hallgatom Horatio elméletét a pisztolyról, nem tudom eldönteni, hogy pusztán a fáradság beszél belőle, vagy valóban nem látja a hibát az elmondottakban.
- Maga, mint nyomozó, megértem, hogy így cselekedne, de higgye el nekem, nincs olyan fegyvertelen, békében lakó, aki a fegyver dörrenés után még a hang irányába futna, s nem el minél messzebbre tőle. Ezek elemi ösztönök. A falak vékonyak, a támadást így is hallaniuk kellett volna, mert még ha le sem löknek semmit a szekrényekről, polcokról dulakodás közben, általában nem csendesen zajlanak le ezek az afférok. - magyarázom csípőre tett kezekkel, olykor a helyszínelő felé is elpillantva, ha amaz is bele-bele szól még. Semmiképp sem fosztanám meg a lehetőségtől, hogy ötleteljen velünk, én csupán a munkám lévén, igyekszem a legesélyesebb ötletek mellett tartani őket, illetve, ha tudok, magyarázattal szolgálni.
- Igen, ebben abszolút lehet valami, noha az időzítés végett simán benne van az is, hogy még is csak a mi hatásunkra cselekedett. De talán erről is többet tudhatunk meg, ha bemegyünk az őrsre kihallgatni. - ismétlem el, mert szerintem hasznosabb volna, most nyakon csípni, mint itt mászkálni és találgatni.
Szűklátókörű. Úgy érzem egyre többször ütközik majd véleményünk, ami nem feltétlen probléma, míg az nem valaki életébe kerül. Most azt mondja, a gyilkos az őrsön, de ha még sem és közben a szabadon járó gyilkos megöli újabb áldozatát...? Széttárja karjait? Na az vetne csak igazán jó fényt a karrierjére. Vissza is vetnék mezei rendőrnek, ő pedig moroghatna, hogy elveszik tőle az összes érdekes ügyet.
- A lényeg pontosan azon volt, hogy az étterem és főleg, aki kérdés és jelentés nélkül ellátta meg legyen büntetve, hogy ilyesmi többet ne forduljon elő. Egy percig sem állítottam, hogy képtelenség volna az egész, vagy, hogy a szabályoknak megfelelően működne minden üzlet. - magyarázom kissé méltatlankodóan. Ami a sztorit illeti, nem tudok, pontosabban nem akarok hozzáfűzni semmit, de lássuk be, nem kerek, mert ezek szerint még is csak volt valaki, aki végül lépett, hisz honnan is tudhatná, ha nem onnan, hogy ügy lett belőle? Az én feltételezett naivitásommal kapcsolatos mondatával azonban sikerül igazán megsértenie, és ezt viszont nem tudom szó nélkül hagyni. Nem, nem azért, bánt meg vele, mert van benne igazság és ne tudnám elviselni azt, hanem azért, mert Laylana ügye után, azt hiszem sokkal jobban látom, érzékelem - igen, még a mai napig is -, hogy ez a világ távol áll a tökéletestől. Én ott voltam a kezdetektől, láttam, hallottam és alaposan az elmémbe vésődött a világ mocska, amiből még én magam is alig tudtam felállni, nem, hogy még az a lány, aki évek óta raboskodott ott és most már egy ideje én vagyok a "pót apja".

- Tudja mi nem megy még sehová, nyomozó? A halott! - emelem fel hangom, talán most először vesztve türelmemből, de még koránt sem kiborulva. Tanárként azért edzettebb vagyok már ennél, de még egy nárcisztikusnak sem hunyok szemet az ilyen megnyilvánulásain. A dolgok azonban itt kezdtek igazán őrületes fordulatot venni. Én igyekeztem követni Rex felügyelő eszmefuttatását, de a saját maga ellentmondásaiból arra következtettem, hogy nem csupán felesleges köröket futunk vele, de most kezd csak igazán feltűnően meglátszani mi történik az emberi aggyal, ha nem tud pihenni.
- Magának teljesen elment az esze, felügyelő?! - hitetlenkedtem, majd kezemmel el is intettem a korábban általa felfedett lábnyomokra. - Nincs egy órája, hogy kijelentette a bizonyítékok alapján, hogy 3 ember volt jelen. Két különböző lábnyomot talált az isten szerelmére! És ne mondja nekem, hogy még csak most döbbent rá, hogy az egyik Peteré is lehetne, mert ha ezt így visszahallja a kapitány az őrsön, nem csak a jelvényét veszi el, de az őrsről is kitiltja. - világosítottam fel, mert tévedni ugyan emberi dolog, de az ő szakmájában nem kicsi a tét ilyenkor. A hibáik életekbe kerülhetnek. Szemeim forgatva pillantok fel a plafonra, ahogy már megint beigazolni látja saját gondolatait, amiknek semmi alapja sincs. Mintha nem is az ügy érdekelné, csupán a maga presztízse. Nem azt mondom, hogy nem tudott egy random cipővel fel alá járkálni még pluszba, de milyen körülményes már és annyi ideje csak nem volt mindenre.

- Oké, és hol a lecserélt nadrág? Miért volt benne biztos korábban, hogy egy harmadik személlyel dulakodott? - vonom kérdőre egyik szemöldököm felvonva, türelemmel várva a válaszait, majd azokkal vagy azok nélkül, ismételten szemeim forgatva elindulok kifelé. Csak az ügyhöz kértek fel, ami nem azt jelenti, hogy Horatio mellett kell maradnom szorosan, segíteni a tetthelyen meg úgy sem tudok, míg ki nem kérdezzük vagy kérdezem a gyilkost.
- Jöjjön vagy maradjon, én beszélek a "talán gyilkosunkkal". Max, ha nem jön, furikázza majd valamelyik kolléga. - szóltam hátra. Nem arról van szó, hogy sietnék, mert már szabadulnék az ügytől, de jó lenne minél előbb kideríteni, és igen, közben szépen be is esteledett, s mivel megígértem Laylanak, hogyha későn is, de hazaérek, ilyen fölös köröknek lefutására most se türelmem, se időm.

thx.

**Horatio R. Hayes**

The case of the "Railroad Corpses"

- Én hiszek az emberi kíváncsiságban. Mindig van, aki odamerészkedik. Sokszor vannak ilyen szemtanúk. Tudja ez olyan, mint mikor valaki beköltözik egy olyan hotelszobába, amiben állítólag az ott megölt egyik egykori lakó szelleme öli az embereket és már ketten rejtélyes módon elhunytak ott.
De ha nem is jön ide senki, akkor is hívnak rendőrt. Ez a minimum. Egy késsel és némi dulakodással sokkal kevesebb zajt kelt a gyilkos. A szomszédok TV-t néznek, rádiót hallgatnak, zúg a mosógép, a fiatalok bömböltetik a zenét, van, aki a fülhallgatót is beteszi.
De a gyilkosság időpontja is árulkodó. Négy óra tájt. Ilyenkor sokan még csak most utaznak hazafele a munkahelyükről, nincs is mindenki itthon. Sok kockázatot nem vállalt, sőt, talán így vállalta a legkevesebbet.
De nem vitatom, hogy meglehet, hogy mi váltottuk ki, hogy a tettes így cselekedett. Ez csak akkor fog végső bizonyítást kapni, ha magától a gyilkostól halljuk a vallomást.
Az üzlet miatt pedig ne aggódjon, amint többet megtudunk a férfitól el fogjuk számoltatni a kínai éttermet is. Mindenre sort fogunk keríteni, de odáig el is kell jutni.
A holttest körvonalaira pillantottam.
- Persze, hogy nem. Mert már elvitték. De mire céloz ezzel, doki?

Hitetlenkedő, sértő szavai vérig sértettek. Főleg a közlés, a modor. Nem is akartam hinni a fülemnek.
Az a baj, hogy Killian nem nyomozó, csak egy profilozó, személyiség elemző és gőze sincs a rendőri munkáról. Ráadásul kapkodna, sietne, tolna mindent. Szerintem nem is az emberi életek érdeklik, csak rohanna haza ahhoz a nőcihez, akit megmentettek.
Én sok mindent elhiszek, megértek, de itt én vagyok a nyomozó és helyszínelő, nem ő. Ne akarja nekem beosztani a dolgaimat és ne akarja jobban tudni.
Egy nyomozás során többször nézünk meg egy tetthelyet több szemszögből és ahogy egyre több mindent tudunk meg, úgy alakul a kép is egyre jobban. Killian elvárná tőlem, hogy első ránézésre mindent pontosan lássak, de a világ nem így működik. Hiába vagyok rutinos nyomozó, nekem is többször kell látnom, mindig újra és újra, ahogy egyre többet tudok meg, látok meg. Minden új adat formálja a képet és a gondolkodást.
Ez nem egy film, ahol Sherlock Holmes meglátja a tetthelyet és máris tudja kit kell letartóztatni.
- Épp ez az, hogy két lábnyom két különböző embertől, nem három három embertől. Akkor még arra következtettem három ember volt itt, de tudnia kell magának is, hogy az elméletek mindig változnak, egészen addig, amíg a végső jelentést meg nem írjuk. Én is csak próbálkozom megfejteni a szálakat, próbálok válaszokat találni a kérdésekre. Ne kelljen idéznem Edisont és az Izzó teszteket. Veszünk mintákat Peter cipőjéről, cipőiről, és összehasonlítjuk a helyszínen találtakkal és ezt megtesszük Mr. Chan cipőivel is. Ha egyezések vannak, kizárhatjuk a harmadik félt. Ha nem, akkor biztosra vehetjük majd, hogy volt még valaki rajtuk kívül és akkor úgy tudunk kalkulálni a továbbiakban is.
A véres ruháitól bárhol megszabadulhatott. Útközben megvált tőle. Valamelyik utcában kidobta egy konténerbe, kukába, elsüllyesztette egy csatornába, vagy bevitte a munkahelyére és elzárta a szekrénybe, hogy majd munka után kidobja valahol teljesen nyugiban, vagy begyűrte egy fekete zsákba a munkahelyi konténerbe.
Itt a helyszínen bezsákolhatta és zsákban vitte el, vagy a zsákot pluszba betette egy táskába, hogy ne keltsen feltűnést vele. Ideje volt.
Én most sem tagadom, hogy volt itt egy harmadik személy, hiszen én magam vetettem fel a lehetőségét, de ott van annak a lehetősége is, hogy nem volt. Mert ez itt - mutattam egy vérfoltra. - Túl távol van Peter holttestének helyétől. Itt volt vélhetően Chan, akinek megsérült a karja. Most vagy magának okozta a sérülést, vagy egy harmadik személy okozta neki. Ez a vér frissebb, mint a halott vére, tehát teljesen biztos, hogy nem Peter okozta neki a sérülést, mert őt addigra már halálra szúrkálta. Vagy egy harmadik ember, vagy pedig saját maga vágta meg magát. Érti? Több lehetőség is adódik.
És vagy Chan a gyilkos és egy harmadik fél támadott rá, vagy itt volt a gyilkos, aki egy harmadik fél és megtámadta Chant, aki betoppant a lakásba. Vagy Chan a gyilkos és magát vágta meg. Ha a lábnyomokat összevetették a cipőkkel az egyik Peteré, a másik Chané, akkor SZINTE le is zárhatjuk az ügyet, hiszen majdhogynem egyértelművé válik, hogy mi történt.

Miután Killian kiment a kocsijához utána mentem és megálltam az ablakánál. Kifejezetten tapintatlanul és érzéketlenül csak ennyit mondtam neki.
- Ha nem akar dolgozni, akkor nyugodtan menjen haza apucit játszani - és már mentem is tovább az egyik helyszínelő autójához és inkább vele vitettem el magam.
Nem viseltem jól, ha irányítani akarnak a saját nyomozásomban, márpedig én azt éreztem, hogy Killian siettet és nem hagy rendesen dolgozni. Rohanna, tolná az eseményeket, hogy mihamarabb hazamehessen és bele sem gondol, hogy a bizonyítékok cseppet sem tartósak. Minél tovább áll egy tetthely, a bizonyítékok annál hamarabb eltűnnek és sérülnek. Nem hagyhatunk itt egy tetthelyet csak úgy, mert valakit ki kell hallgatni, vagy mert ő sietne haza, muszáj még frissében alaposan kielemezni és ezt szeretem a saját szemeimmel, nem pedig jelentésekből visszaolvasni.
Szeretek részt venni a helyszínelésben, szeretek felfedezni bizonyítékokat, nyomokat és úgy összerakni a képet, ahogy egyre több minden kerül felszínre.
Lehet az elméleteim elsőre összevisszaságnak tűnnek számára, de én így formálom a képet. Újabb és újabb gondolatokat, elméleteket hozok létre, hogy kialakuljon bennem a végső kép, ő pedig azonnal beszól, ha nem ragaszkodok az első elméletemhez.
Ha minden ember az első elméletéhez ragaszkodott volna a történelem során, lehet nem itt tartanánk ma. Edison is több száz izzót próbált ki, mire meglett a tökéletes, a ma ismert izzók elődje. Túl sokat várna el tőlem, de én sem vagyok csodatévő, nem tudok mindent elsőre megmondani neki. Nekem is kell gondolkodnom, elméleteket gyártanom, többet is, mire meglesz a tökéletes.
Biztos ő sem tud mindent mindenkiről elsőre profin megállapítani. Ő is úgy alkotja az újabb és újabb elméleteit, ahogy egyre több mindennel tudunk neki szolgálni, vagy ő egyre több mindent tud meg a gyilkosról. Sőt. Biztos ő is szokott menet közben módosítani az elméletein, a profilon, ha olyan dolgok, információk kerülnek felszínre.
Ráadásul kiforgatja a szavaim.

**Killian B. Grimwald**

Horatio & Killian

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Horatioval ellentétben én elképzelhetetlennek találtam, hogy egy fegyvertelen civil pusztán kíváncsiságból az eldörrenő pisztoly hangjának irányában induljon. Én nem tudom, hogy ő honnan meríti ezeket a "példákat", de azt kell mondjam, ez így egyáltalán nem igaz. Sőt, ha valaki megkésve keres egérutat, nagy eséllyel őt is lelövik. Nem kell ám messzire menni, elég belenézni egy-két ijesztgetős videóba, vagy, ahogy manapság hívják prankbe. Még csak igazinak sem kell lennie a hangnak, de nincs az a bolond, aki az irányába futna, sőt mi több, az emberek ösztönei olyan erősek, hogy olykor teljesen valótlan dolgok láttán is képesek világgá futni, legyen az egy dínó jelmez vagy egy zombie álarc. Hinni egy dolog, ez mindenkinek a maga dolga, na de tényként kezelni.
- Mindig? - kérdek vissza erősen kételkedve szavaiban. - Láthatóan most sem történt ilyesmi. Sőt, a lakók azon része, kik látták vérben úszva, rohanás közben, arra nem voltak képesek, hogy esetleg megkérdezzék tudnak-e segíteni, vagy esetleg nem-e volna gyorsabb, ha mentőt hívnak. Valójában senkit nem érdekelt a dolog, illetve jobbnak látták, ha kimaradnak belőle. - felelem megkérdőjelezhető magyarázatára, s már majdnem hozzá is teszem a végén, hogy ne magából induljon ki, de őszintén, nem vagyok benne olyan biztos, hogyha épp egy magában volna, őt érdekelné e más lelki- vagy testiépsége. Maximum, ha utána verheti a mellkasát, hogy micsoda hős. Eddigi megnyilvánulásaiból legalábbis ezt sikerült leszűrnöm.
- Tudja... nem hittem volna, hogy maga hisz az ilyesmikben. - ingatom fejem, szemöldökeim összerántva, mert mi másért hozna fel ilyen példát, ha nem hinné, hogy léteznek. Mert azért a kettő - ha csak nem tartjuk valószínűnek a szellemek létezését - távolról sem hasonló dolog.
- Igen, ebben is lehet valami. - bólintok rá, hisz bár erre felé is bőven akadhatnak esti műszakosok, ha véletlen hall is valaki, valamit, nem biztos, hogy komolyan venné. Elvégre mindenki mindig azt gondolja az ilyen dolgokról, hogy velük biztosan nem történhet meg.
Mikor felháborodásomból fakadó költői kérdésemre még válaszolt is, megrökönyödve néztem rá. Ugye most csak szórakozik...? De biztosan. És még ő van megsértődve? De mit is vártam... Nem osztottam ki, csupán kicsit hevesebben adtam tudtára véleményem, amivel ugye azt kezd az ember, amit akar. Meglátásaink, nos... finoman szólva sem egyeztek, ami nem feltétlenül probléma, lévén, hogy még szakmában sem járunk a másik cipőjében. Ám függetlenül attól, hogy végűl ő kért meg, hogy segítsek, a munkám anélkül is végezhetem, hogy egymás seggében lennénk, s most bizony elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy egy időre megválljunk egymástól. Gondoltam jobb is ez így, mert én is tehetem a dolgom különösebb idegeskedés nélkül és nyilván neki is lesz ideje puffognia magában, miközben annyi időt tölthet a gyilkosság helyszínén, amennyit akar, és még engem sem kell hallgatnia. Jelen pillanatban ez tűnt a legmegoldhatóbbnak az ügy kapcsán is, mert úgy vélem most éppen egy nagy gyereket játszik, aki veri a mellét, ha rá hibázik valamire, de hárít, ha téved, arról nem is beszélve, hogy ő már pedig nem megy haza, míg ki nem játszotta magát. Se baj, mondom én, maradjon csak. Én viszont ott hagyom mondandóm befejeztével, mert úgy hiszem, ő marad szépen, ha már olyan nagyon fontos volt. Bánom, hogy cigire már nem jut idő, de ráérek majd, mikor már kihallgattuk a gyanúsítotatt. Szóval szépen átsétálok az út túloldalára, ahol parkolok, és bevágódom a kocsiba, majd beindítom a kocsit. Akkor látom a mozgást a ház felől, majd arra sandítva a felém közeledő duzzogót is. Na gondoltam magamba, ide addig be nem ül míg bocsánatot nem kér. Viszont ezek szerint még sem olyan fontos az itteni munka, hiszen ki tartaná most vissza? Feszült arcvonásaiból ugyan már látom, hogy ez nem bocsánat kérés lesz - olyan a nárcisztikusok ugyanis nem tudnak -, hanem valami frappáns vagy kevésbé frappáns beszólás a részéről, amivel azt gondolja megbánt, míg az ő lelkén könnyít. Még jó, hogy felnőttek módjára tudjuk kezelni az ilyen eseteket, nem? A kormányra markolok, miközben beéri a kocsit, majd még fel is pillantok rá az épp tető nélküli Shelbyből és ahogy belekezd, rá nyomok a gázra egy-kétszer, hogy kellően cenzúrázzam valószínűleg sértésnek szánt monológját, ami meglepően rövidre sikerül, bár ez lényegtelen, mert így se hallok belőle semmit. Meg szerintem ő se. Én már el is engedtem a dolgot, van épp elég gondom, hogy most még ilyesmi miatt is problémázzak.
- Bocs, de nem értettem. - válaszoltam összeszorított ajkakkal, mintha kellően meg is bánnám, amit előzőleg tettem, bár magam sem tudva mi volt az. De ha utána is reflektálna, arra is motor zaj lesz a válasz, miközben elégedetten rámosolygok. Egy pár röpke pillanat erejéig még figyelem a visszapillantóból, ahogy dacosan, csak azért is a másik kocsiba száll. Dehát így megy ez, ha apura haragszunk, ott van anyu. Ennyit az itteni fontos munkáról. Aztán majd még engem okol, ha elnézett itt valamit, pedig senki sem tartotta vissza benne. Szóval még előttük elindultam, bár sokkal ők se maradhattak le.
Az őrsre érve igazából várnom sem kellett rájuk. Mármint nem csak azért, mert ők se értek be sokkal később, hanem mert a kihallgatáshoz nem kell feltétlen az ő jelenléte. Sőt akár külön is kihallgathatja később újra s újra. De mert nekem egyáltalán nem volt ellenemre a közös kihallgatás, ha csak nem akar jó zsaru, rossz zsarut játszani, így egy kis üveg ásványvízzel és az ő társaságában beléptünk a kihallgató szobában már bent ülő fickóhoz, akinek, ha szabadon voltak kezei, vagy előre voltak bilincselve, oda is tettem elé a vizet. Nem bubis. Jelenleg amúgy is szüksége van a folyadék pótlásra, lévén, hogy sok vért vesztett, és a többi cukrozott, koffeines szmötyi csak rontanak a helyzeten. Aztán le is ülök vele szemben az egyik székbe s, ha csak a nyomozó nem veszi át egyből a beszélgetést, úgy én szólalok meg előbb.
- Estét! Én Dr.Grimwald vagyok, pszichológus, az úr pedig Rex felügyelő... khm, akarom mondani, Sinclair nyomozó. - köszörülöm meg a torkom, elfojtva egy apró mosolyt, miközben kicsit fészkelődöm a székben, amíg kijavítom magam. De ez tényleg véletlen volt.
- Sikerült megvizsgálniuk az orvosoknak a karját? Esetleg ellátniuk? - térek is a lényegre, nem kell itt sokáig lovagolni egy kis nyelvbotláson. - Megtudhatnánk, hogy sikerült megsértenie magát? És... mivel?

thx.

**Horatio R. Hayes**

The case of the "Railroad Corpses"

Miközben az autóval követtük az ő kocsiját folyamatosan mérgelődtem, amiért sikerült összevesznünk. Ezért nem szeretek segítséget kérni, főleg nem olyanoktól, akik nem rendőrök, hanem agyturkászok. Pedig olyan jó viszonyban voltunk, amíg helyszínelő voltam. Vélhetően azért, mert nem nyomoztunk, csak a bizonyítékokról és az elemzői munkáról beszélgettünk, nem igen kellett véleményeket ütköztetnünk, mint most. Ilyenkor látszik, hogy mennyire mások vagyunk.
Jöhetne a dumával, hogy nem vagyok felnőttes, de ő sem az, hiszen kivonta magát a konfliktusból és még meghallgatni sem volt teljesen képes. Lehet azért, mert lassan közelebb van az ötvenhez, mint a negyvenhez? Kezd látszani rajta, hogy öregszik, bogarasodik és egyre türelmetlenebb?
Kíváncsi lennék otthon is ilyen? Másokkal is ilyen? Vagy csak engem tisztel meg?

Nem azért mentem utána, mert annyira a társaságára vágytam, vagy mert féltem, hogy nélkülem hallgatja ki, hanem dacból. Hogy megmutassam neki, hogy Horatio Rex Sinclairt nem lehet csak úgy lerázni, sértegetni és félre állítani pusztán egy nézeteltérés miatt. Ennél büszkébb vagyok.
- Sinclair felügyelő - segítettem ki egy elnéző mosollyal. Ehhez a mosolyhoz minden erőmre szükségem volt.
A mi kínaink értetlenül nézte a jelenetet, majd felelt a kérdésre.
- Amerika segítőkész nemzet. Kollega nő jól ért az orvosláshoz. Otthon vágtak meg. Vannak itt gonosz emberek is, akik erőszakosak másokkal. A barátomat is bántják. Tarom szám, nem kerülök bajba. Nem akarom visszatoloncolást Shanghaiba. Én jól élek itt.
Szinte bántotta a fülemet, ahogy törte az angolt, de még mindig szebben beszélte, mint a törökök.
- Ezek szerint ön ott volt Peter lakásán, amikor megsérült?
- Én ott lakok Peterrel. Ott voltam támadáskor. Otthon hagytam a pénzem és a telefonom. Közel van munkahelyem, hazamentem. Peter véresen szuszogott, pihent, férfi nagyon dühös volt. Közbe akartam lépni, ő támadott rám. Védekeztem kezemmel nagy késsel szemben - mutatta, ahogy maga elé emelte kezét.
- Miért nem hívni rendőrt? - megráztam a fejem. - Miért nem szólt a hatóságoknak? - javítottam ki magam. Ez a törés ragadós.
- Nincs letelepedési engedély, nincs munkahelyi bejelentés. Engem raknak majd börtönbe, vagy toloncolnak vissza Kínába. Szeretem nemzetüket, jók életkörülmények.

**Killian B. Grimwald**

Horatio & Killian

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Igazából mire beérek a rendőrségre már el is engedem kezdetleges haragom, mert bár továbbra is jól esne egy bocsánat a felügyelőtől, kétlem, hogy egy hamar sort kerítene rá, illetve hát vannak emberek, akiknél egyszerűen nem tudom komolyan venni az ilyen megnyilvánulásaikat. Arról nem is beszélve, ha szerinte olyan könnyed feladat az "apucit" játszani, hát én széttárt karokkal ajánlom fel, hogy próbálja csak ki maga is. És itt nem egy lelkileg sérült gyermekre gondolok, csupán egy "szimpla" árváról. Fogja csak a munkára, de azt gondolom okkal nem talált még rá az igazi. Mindenesetre szépen beülünk a kihallgató terembe, én pedig a kihallgatott hogyléte felől érdeklődöm elsősorban. S nem csak a szimpátia végett, hanem, mert valóban nem volna jó, ha elfertőződne a sérülése, ráadásul a megvizsgálásából is kideríthető talán, hogy mivel támadták meg, az volt e a gyilkos fegyver, amivel a nőket is megölték, illetve, hogy miként is történt pontosan ez az egész. Az elszólást pedig úgy engedem el, mintha soha nem is lett volna. Még a végén Horatio is azt gondolja majd, hogy borsot akarok törni az orra alá, pedig... nem.
Ami kicsit meglepett, hogy bár mostanra jóval cserfesebb lett, mintha kicsit törné a nyelvünk, ami a letartóztatásakor nem volt feltűnő. Na most, vagy a vérveszteségtől felejtett el fogalmazni, vagy
szerencséjére akkor pont megtalálta a megfelelő módon összerakott szavakat, vaaagy komoly személyiségzavarban szenved, noha emlékszik az ott történtekre. Ez kicsit nehezíti a profilozást, mert nem lehet mindent arra húzni, hogy nem azt a szinonimát használta, amit normális ember, ugyanakkor, azért akadnak dolgok, amik mellett nem tudok elmenni, ám most még egyenlőre csak csendben emésztgetem őket. Feltételezem Petert hívta az előbb barátnak, és azt gondolom, ha ismeri a kolléga, férfi, nő kifejezéseket, tudja mit jelent. Már pedig milyen ember hagyja magára a haldokló barátját? Nem vonom kétségbe, hogy a visszatoloncolástól félve menekült el onnan, de még csak a fáradságot sem vette, hogy leadjon egy névtelen hívást akár a mentőknek, akár a rendőröknek. Ha másért nem is büntetnék meg, ezért bizonyosan mindenképp. Horatio kérdését nem tudtam hova tenni, de legalább terjedelmes választ kaptunk rá, így kapva az alkalmon, előhúztam a még belépésemkor kapott mappában lévő feltételezhető - tehát egy szerkesztett rajz - gyilkos kés képét. Az ügyön dolgozó elemzők ugyanis azt gyanítják ez lesz az a fajta kés, amivel a gyilkos áldozataira támadt.
- Így nézett ki a támadó fegyver? És ha nem, letudná írni, vagy rajzolni azt, amivel megtámadta magát? - kérdem elé téve a tollat is. Ami pedig a válaszát illeti, felnőtt embert még sosem hallottam úgy fogalmazni a haldoklót illetően, hogy... pihent.
- Tudna személy leírást adni a támadóról? - kérdezem függetlenül, hogy a kés egyezik-e. Végül is, akkor is a nyomába kell eredni, ha nem a mi általunk keresett gyilkos. Attól még gyilkos, és erőszakos is. - Magasság, bőrszín, szem és hajszín stílus, ruha, esetleg ismertetőjegyek, sebek, tetoválás?
Zavartságom pedig csak fokozta, mikor még Horatio is átvette a stílusát, amiből azt szűrtem le, hogy gúnyolódni próbál a férfin, lévén, hogy eddig is megértette a kérdéseink. Jobb is, hogy gyerek nincs a közelében. Vajon gyerekkorában vele is így beszéltek? Nem lepődnék meg rajta. Manapság már nem. És olvastam, hogy Heinrich Himmler gyerekkori naplóját is rendszeresen olvasta apja, azontúl pedig kijavította benne a helyesírási hibákat is, ami hát... ma már tudjuk milyen eredményeket szült.
- A mihez képest, ugye... - teszem hozzá inkább csak hangosabb gondolatként, mert láthatóan annyira mégsem jók azok az életkörülmények.
- Jól ismerte Petert? Régóta? Beszélgettek az életéről, a napjairól? - kíváncsiskodom tovább, mert azontúl, hogy esetleg Peter elárulhatta, hogy kivel dolgozik együtt, ha együtt dolgoztak, esetleg azt is elárulhatta, hogy a napjait mivel töltötte. Mondjuk nők megerőszakolásával vagy kiskutyák sétáltatásával...

thx.

**Horatio R. Hayes**

The case of the "Railroad Corpses"

A félvér kínai a rajzra nézett, amit Killian mutatott neki.
- Igen, a fegyver ilyen. Jó fájdalmasan vág. Nagyon éles, jó lenne konyhában húst szeletelni. Éle biztos tartós.
Elmerengett kicsit a kérdésen, bizonyára próbálta maga elé idézni a képet, az emléket a támadóról.
- Magas férfi, jó sportos. Hasonlít a karja Van Damme karjához. Van ott erő. Fekete haja van, akár csak annak a furcsa színésznek, aki abban a horrorban játszott, amikor az a fejetlen lovas gyilkolt - utalt Johnny Deppre, mint Ichabod Crane. - Ő is fehér volt. Ápolt és jól nézett ki. Szerintem férfi nagyon gazdag, mert öltönye nagyon drágának tűnt. Fehér köntös volt rajta, mint az orvosoknak van. Jól tette, mert ha öltönye véres lesz, dobhatja kukába és az kerül neki jó sok kárba. Magas volt, mint majdnem maga doktor. Csak sokkal izmosabb.
Igyekeztem én is mindent megjegyezni, de a diktafon úgyis mindent rögzített, szóval bármikor vissza tudom hallgatni.
- Nem ismertem nagyon Petert, de jó ember. Segítő kész és vicces. Adott pénzt ideiglenesen, ha nem kaptam elég fizetést. Kedves ember, sosem piszkált, mert külföldi vagyok. Kár, hogy nem volt felesége, mert rendes férj lett volna. Mindig rendesen vitte háztartást, mindig rend és tisztaság volt. Nem voltunk sokat együtt, eljárt mindig dolgozni fontos emberhez és kimaradt sokat este. Szerintem nem pihent eleget.
- Esetleg azt is tudja mit dolgozott?
- Valami asszisztens volt nőfelhajtó férfinál.
- Hogy micsoda? - értetlenkedtem.
- Tudja, kerítő férfinál. Nőket hoz össze férfiakkal interneten keresztül.
- Egy társkereső oldal egyik emberének volt az asszisztense?
- Úgy valahogy, felügyelő.

**Killian B. Grimwald**

Horatio & Killian

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Valójában nem bíztam benne, hogy ráhibázunk a késre, de azt hiszem most jött el az a pillanat, hogy sorjában jönnek a jó hírek. Ami persze nem azt jelenti, hogy ezáltal minden úgy megy majd, ahogy mi szeretnénk, és tévedhetetlenek volnánk, de talán egy csöppet felgyorsulhat a nyomozás. A kés leinformálását követően voltam olyan merész és rákérdeztem a gyilkos kinézetére is, és amennyire csak lehetett, próbáltam leszűrni a lényeges dolgokat válaszaiból. Ahhoz képest, hogy megijedt és elmenekült onnan, egész jó leírást tudott adni, ami még akár gyanús is lehetne, de abban bízom, hogy vannak valós információi az illetőről. Bólogattam a válaszokra és próbáltam fejben összerakni a gyilkos a személy leírásban hallottakból. Az orvosi köpenyt hirtelen nem tudom hová tenni, valahogy teljesen új információ, az arcáról pedig semmit sem tudunk meg azon kívül, hogy fehér. De még mielőtt rátérhettünk volna Peterre, Horatiora néztem.
- Az előbb hallottak alapján, van bárki, aki gyanúsítottként eszébe jutott? Esetleg egy nem olyan régen szabadult bűnöző vagy korábban keresett személyt? Esetleg mond magának valamit a köpeny? Nem kizárt, hogy nem is orvosi, de ha még is, olyan ruházatot hordanak még tudósok, gyógyszerészek... - érdeklődöm meg, mert a körözöttek listájával jó magam nem vagyok tisztában, de hátha ő igen, esetleg még be is ugrik neki valaki. Ha nem, akkor figyelmem ismét a gyanúsítotté, aki a lakótársával való kapcsolatukról is beszámol a kérésemre. Az elmondottakon én is összevonom szemöldökeim, kissé zavaros a fogalmazás és maga az elképzelés is, még ha ki is derül mire akar kilyukadni az illető. Tehát valószínűleg tényleg segített a gyilkosnak, sőt akár még a gyilkosságokban is segédkezet, ahogy esetleg a testek szállításában is és a helyszín megfigyelésben. Csak, hogy ez még mindig nem elég, hogy elindulhassunk valamerre. Az is lehet, hogy Peter csupán csali volt, és a gyilkosunk már alapból a rendszerben volt, de, hogy ne gyanakodjunk Peterre kente, akit a könyvtárban is lefüleltünk.
- Talán Peter telefonján találunk valami használható információt is az elhangzottakon kívül. - pillantok ismét Horatio felé.
- Mikor megjelent a dulakodás közepette vagy vége felé, nem hallotta, akár a lépcsőházból is, hogy miről veszekedtek a támadójával? Pénz, nők, esetleg valami más? - teszem fel még a kérdést, ami által kaphatok felesleges választ is, de akár még nyomra is bukkanhatunk. Peter bármikor feldobhatta volna a szövetségesét, de vajon miért pont most kezdett attól tartani, hogy beköpi nekünk? Vagy lehet nem is ez volt Peter megölésének indítéka? Akárhogy is, ha megkaptuk a választ, és ebből kifolyólag nem tudtunk feltenni neki több kérdést, úgy nem volt miért tovább faggatni. Egyenlőre...
- Nos, köszönjünk együttműködését. Egyenlőre még biztosan bent tartják, de joga van ügyvédhez fordulni a továbbiakban.

thx.

**Horatio R. Hayes**

The case of the "Railroad Corpses"

Mikor a doki felém nézett, megszólított, én pedig viszonoztam a pillantását.
- Szerintem nem azért viselt köpenyt, mert a szakmájához köthető, hanem egyszerűen csak vérfogó volt. Ezeket manapság bármelyik munkaruhaboltban be lehetett szerezni. Szerintem csak a vér miatt volt rajta.
Azon gondolkodtam vajon ki lehet az a férfi, akiről a férfi beszélt. Próbáltam magam elé képzelni a leírás alapján, de így, hogy egyelőre nem tudtam róla komolyabb leírást, adatokat, így nehezebb dolgom volt.
Több adatra volt szükségem, de majd be fogok azért nézni a fényképes adatbázisba, hátha.
- Már rajta vannak az embereim - pillantottam felé. - A telefonja nála volt és lefoglalták, az informatikusok már dolgoznak rajta, hogy kinyerjék az adatokat.
Chan felé fordultam, mikor Killian kérdést tett fel neki.
- Nem hallottam semmit.
- Semmit? - lepődtem meg.
- Nem volt hangzavar. Azt hittem nincs otthon.
Ezek szerint a támadó tudatosan érkezett és a lehető leghamarabb rárontott, hogy kioltsa az életét. Nem teketóriázott, gyors volt és lényegre törő.
Bár kérdés az is, Chan mennyire szavahihető, mennyire volt őszinte velünk. Szerintem nem teljesen, de ma többet és mást nem hiszem, hogy ki tudnánk belőle húzni, de még vissza kell rá térni egyszer.

***

Miután elhagytuk a kihallgatót elindultunk a folyosón, én pedig menet közben beszéltem még Killiannek.
- Azt hiszem elég világos a kép. Vélhetően Peter és a társkereső oldal vezetője, vagy egyéb fontosabb embere, akinek hozzáférése volt az oldal jelszavaihoz, felhasználóihoz együtt dolgoztak. Peter volt a bűnbak, akit fel lehetett áldozni. Egy nyilvános helyen belépett, lementette a beszélgetéseket és később természetesen ő is volt az, aki elvitte volna a balhét. Csakhogy valami fordulat állt be és a társa úgy döntött megszabadul tőle. Bizonyára azért, hogy ne tudjon tanúskodni, ha elkapjuk őt. Még azelőtt meg kellett ölni, hogy mi odaérnénk hozzá a lakására.
Csakhogy Chan vallomásán kívül semmi bizonyítékunk, így egyelőre nem tehetünk semmit. Várni kell a helyszínelői leletekre, eredményekre. Ez a munka legutálatosabb része.
De vajon ki a gyilkosa? Bérgyilkos, vagy a társa ölte meg?
Sóhajtottam, majd megálltam és megállítottam Killiant is. Mély levegőt vettem, majd szembe fordultam vele.
- Figyeljen, doki... én... - álltam meg egy pillanatra beszédben, majd megsimítottam a tarkóm.
Igazán nehezemre esett kimondani, beismerni, de tudtam, hogy ennyivel adóznom kell neki. Nem engedhettem úgy lezárulni a napot, hogy kellemetlen nyomokat hagyok magam után benne. Javarészt úgy, hogy ő nagyon kevés dologról tehet és én ártatlanul tiportam meg. Ha tehetne róla, nem kérnék bocsánatot, de most meg kell tennem.
- Sajnálom, amiért úgy beszéltem magával. Fáradt voltam és nagyon ideges, az ostor pedig magán csattant el és ezt nem érdemelte meg.
Egy kis időre csendben maradtam, majd folytattam.
- Elnézést. Tudom ez nem teszi jóvá, hogy magán gyakoroltam, én is így éreznék, ha valaki velem viselkedne illetlenül, de végtére is elismerem a bűnöm. Hibáztam. De frusztrál a helyzet, amiben vagyok és az, hogy napok óta nem pihentem.
Most hazamegyek. Kipihenem magam, holnap pedig korán nekilátok a munkának és egyeztetünk. Megígérem, hogy kipihenten, összeszedetten fogok bejönni és dolgozni.
Kezet nyújtottam neki.
- És örülök neki, hogy itt van és segít. Köszönöm.

**Killian B. Grimwald**

Horatio & Killian

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Elgondolkodtatott egy pillanatra Horatio válasza, ami igazolni kívánja a gyanúsított megállapítását is, de csak nem hagy nyugodni ez az orvosos dolog.
- De hát... erre a célra pénztárcabarát és sokkal praktikusabb egy eső kabát, amit utána lemoshat, hiszen a köpeny... átázhat egy bizonyos mennyiség után. - vonom össze értetlenkedve szemöldököm, bár aztán lehet én gondolom túl. Mondjuk az is tény, hogy így valamivel talán könnyebb is lehet beazonosítani, mert ha orvosi köpenyt nem vásárolnak minden nap, ráadásul azt csak munkaruházati szaküzletekben, illetve jelmezboltokban lehet vásárolni. Még jól is járunk vele, hogy ez mellett döntött. A gyilkost beazonosítani azonban így sem könnyű, hiszen az elmondottak alapján elég sok ember lehetne, de ha valós személyleírást adott, így is van miből kiindulni, és leszűkíteni a lehetőségeket. Az sem biztos, hogy volt már dolga a rendőrséggel, így aztán lehet a rendőrségi aktákban sincs benne.
- Alaposan megdolgoztatjuk ma az informatikusokat, de bízom benne, hogy nem hiába. - sóhajtom, mert, ha ugyan nem ismerem annyira az itt dolgozókat, remélem azért nem veszik rossz néven a kütyükkel foglalkozók sem, hogy többet járunk a nyakukra, mint akár a patológus vagy helyszínelők nyakára. Bólintok egyet Horationak a végén, majd kitérek Peterre és a lakótársával tartott kapcsolatára, amiből annyit leszűrhetünk, hogy Peter minden bizonnyal jól leplezte magát, noha rá is épp úgy jellemző volt a bűnelkövetések utáni rend és tisztaságmánia egy bizonyos foka. Ez akkor szokott előfordulni - de szinte mindig -, mikor az újonnan szabadult úgy érzi meg kell tisztulnia a bűneitől és ezt akképp kompenzálja, hogy takarít és rendet tart. Aztán, hogy mind e közben valaki ténylegesen meg is változik, vagy úgy érzi ezzel jóvá tette bűneit, így mellette visszaeshet, változó. Peter az utóbbi csoportot gyarapította ezek szerint.
Eltöprengve hallgatom az urat, miközben magam elé képzelem a lehetőségeket. Előfordulhat, hogy Peter még annak ellenére is beengedte, hogy nem egyeztettek előre, mert ha jól emlékszem nem
én sem láttam betörésre utaló jeleket és ahogy a lakótársa is megerősítette, amíg be nem lépett és nem szembesült a helyzettel, azt sem tudta, hogy van-e otthon valaki. Ezzel mondjuk sokra nem megyünk. Így aztán további kérdések híján egyenlőre bent tartjuk a gyanúsítottat, noha már csak amiatt is vádat kell emelni ellene, amiért lényegében közre játszott egy gyilkosságban, azon túl pedig ugye a munkaügyi dolgok miatt is. Bár lehet, hogy enyhítő tényezőnek számít a vallomása, amennyiben igaznak minősül.
A kihallgatószobán kívül már azért könnyebb volt hangosabban fejtegetni a nyomokat, anélkül, hogy esetleg olyan is hallaná, akinek nem kellene. Bár jobbára csak zsebre vágott kezekkel bólogattam, mert egyenlőre nekem sincs jobb ötletem, mint emésztgetni a hallottakat és bízni benne, hogy a kollégák gyorsak lesznek.
- Úgy gondolom elég személytelen volna egy bűntárs megölését másra bízni, mindazon által ez sem kizáró tényező, bááár... tekintve, hogy Peterrel szemben is bizalmatlan volt, még ha a bérgyilkosnak nem is árulta el az indokot, ha őt elkapjuk, ugyanúgy kihúzhatjuk belőle a valódi gyilkos kilétét, szóval nem tudom... Időhúzásnak alkalmas volna, de tényleg ennyit kockáztatna? - ciccegtem a végén egyet, miközben haladtunk a folyosó vége felé. Ami biztos, hogy odahaza az Anasztáziát nézve Laylanaval is ezen fogok még agyalni. Már ha még nem aludt el, mert akkor már nem ébresztem fel, rám is rám férne a pihenés. Mikor azonban Horatio megállt és engem is erre késztetett, kissé összezavarodottan vontam össze szemöldökeim ennek okán, mert válaszolhatott volna menet közben is kérdésemre, ám a kényelmetlenséget sugárzó reakcióiból ítélve, már nem a gyilkosságról akarna beszélni, legalább is ezt a következtetést sikerül idővel levonnom. Ezt pedig ő támasztja alá, mikor komoly kínlódások közepette belekezd. A már-már kézzel fogható zavartsága a levegőben árulta el, hogy bocsánatot akar kérni, s noha ezzel hamar tisztában lettem, úgy tettem, mintha nem tudnám hová akarna kilyukadni, bár mosolyom alig tudtam elrejteni. És ez nem egy "én megmondtam" reakció lett volna, hanem az a fajta, amikor különös megkönnyebbülést érzünk azért, mert látjuk a másikon, hogy igen is megérte foglalkozni kicsit a másikkal, még a nehézségek ellenére is. Láttam, hogy nehezebben megy neki, mint minden bizonnyal házkutatást végeznie egy drogkereskedőnél, de éppen ezért is értékelem annál jobban. Pláne, hogy a nárcisztikusoknak nem szokások bocsánatot kérni, lévén, hogy hibásnak sem szokásuk érezni maguk. Igazából mély nyomokat akkor sem hagyott bennem, mikor becsmérelni próbált, noha tény és való, hogy akkor ott kissé magamra vettem, de mire beértünk ide, nagy részét el is engedtem. Ha állandóan mindenkivel, aki egyszer is beszólt, haragot tartanék, hamar megkeserednék és egy idő után letennék arról, hogy segítsek másoknak. Ám azzal, hogy ő most itt fejet hajt előttem, tépelődik és bocsánatot kér, elismervén, hogy hibázott, segít, hogy én is segíthessek azoknak, akiknek szükségük van rá. A dominó elv nem csak a negatívumoknál működik, de itt is. Abban is biztos vagyok, hogy mindezek ellenére lesznek még összetűzéseink, és megfogunk még orrolni egymásra jó párszor, de ha most sikerült, akkor azokban a pillanatokban is képesek leszünk túllendülni rajta. Ha nem is néz végig a szemembe, az sem baj, mert kiérzem, hogy őszinte, más különben fel sem hozná. Ezt magától tette, nem azért, mert a munka megkívánja, hiszen igyekeztem nem éreztetni vele, hogy az elmúlt egy órában volt egy kisebb összetűzésünk. Betudom a fáradságának. Mire a végére ér, már én sem bírom mosoly nélkül, úgy nézek le felém nyújtott kezére, miközben kihúzom kezeim a zsebeimből, majd felnézve rá, elnézően megölelem. Már ha nem hátrál ki belőle, mert akkor nyilván nem teszem.

- Nem haragszom. Tudom milyen negatívumokat hoz ki az emberből a frusztráltság és a fáradság egyaránt. - paskolom meg hátát finoman, ha eljutunk az ölelésig, majd el is engedem.
- Én is köszönöm, hogy engem keresett meg ezzel az üggyel, és hogy segíthetek. Örülök, hogy ennyire elhivatott, és még az ilyen nézeteltéréseket is megtudjuk beszélni szemtől szemben, anélkül, hogy az ügy kárára menne. Büszke vagyok magára, függetlenül, hogy nem a páciensem. - mosolygom szélesen, és bár meg lehet a vége kissé különösen hangzott, attól még igaz. Az elhivatottságát eddig is elismertem, de ez olyan dolog, ami belenyúlik a magánéletébe, és ha jól tudom, az ilyen pillanatokra eddig nem nagyon volt rá példa. Szóval örülök a fejemnek én is, hogy ilyen különleges személy lehetek az életébe, még ha esetleg csak egyszeri alkalommal is. Nem hiszem, hogy sokáig húztuk volna ezt a számára láthatóan kínos témát, így ha nem volt más folytathattuk utunkat kifelé.

- Ha esetleg nem kocsival jött, szívesen haza dobom. - ajánlom fel, nem jutalomképp, de nekem eddig se jelentett gondot, útba is esik talán és ki tudja, lehet abban a néhány kettesben töltött percben még újabb eszmecserékbe is torkollhat az egész, ami a nyomozást illeti. Ha viszont visszautasítja sincs semmi gond, úgy elköszönök a napra, és mivel mára így is akad még programom odahaza, elindulok kifelé a kocsimhoz.

thx.

**Horatio R. Hayes**

The case of the "Railroad Corpses"

Szerettem Killianben, hogy neki minden annyira egyértelmű és valahogy nehezen tudta elképzelni, kezelni a dolgot, hogy mások számára nem annyira egyértelműek a dolgok. Természetesen ő, mint intelligens és logikusan gondolkodó orvos, más szemmel nézte a világot. Én, mint rendőrtiszt, megint más szemmel.
Mi sok esetben tudjuk, hogy mik a praktikus megoldások, kedvező döntések, hogy a logikus valami, sőt, talán a tökéletes gyilkosságot is meg tudnánk csinálni, hiszen a rengeteg megoldott üggyel a hátunk mögött rengeteg tudást és praktikát halmoztunk fel. Megvan az a nézőpontunk, amivel látjuk a dolgok helyes működését, de ezek mi vagyunk a mi tudásunkkal és nem minden bűnöző képes rá, hogy ezeket a helyes lépéseket megtegye.
Rengeteg intelligens bűnöző van, akik annyira profik, hogy több éven át kell őket kergetni, mire rendőr kézre kerülnek. Sőt, vannak, akiket el se kaptak soha, még az FBI sem. Vannak, akiket már az első nap elfognak az első utcasarkon. És vannak, akiket hetekbe, hónapokba telik elkapni, de egyszer-kétszer biztos hibáznak.
Én is tudom, hogy milyen lépéseket kéne tenni, hogy praktikusabb egy gyilkosságot elkövetni, az a szakmám, hogy tudjam, de el kell fogadnunk a tényt, hogy a gyilkosok néha nem úgy dolgoznak, ahogy az célszerű és hibáznak, vagy éppen nem figyelnek oda eléggé. Ennek örülni kell, hiszen a mi életünket könnyítik meg. Nem is várom el a gyilkosoktól, hogy mindent profin tegyenek, mert az a mi kárunkra menne, ráadásul ők is emberek.
Néha egész fatális hibákat követnek el, szarvas hibákat, néha csak apró pontatlanságokat. Vannak, akik sok mindent profin lépnek meg, ám egyes dolgokba vétenek. A mi tettesünk is sok mindenben alapos volt, de most úgy tűnik vétett.
- És, ha a gyilkos ügyelt rá, hogy ne kerüljön sok vér rá? Megoldható, hogy olyan szögben állva szúrjon, hogy a vér java ne kerüljön rá. Az is lehet nem is ő vette, hanem volt otthon. Mondjuk az apjáé volt, aki élelmiszer üzemben dolgozott és a hagyatékok között volt egy labor köpeny. Csak egy példa.
De maga is ismeri a mondást, doki. Amit egyesek szeme azonnal észre vesz, azon mások lehet átsiklanak. Ami nekünk logikus és egyértelmű, mások számára nem biztos. Vegye figyelembe a mi tudásunk és rutinunk, ami nem mindenkinek van meg és sokan eltérően gondolkodnak. Senkinek nem azonos a tudásszintje és a képessége, hogy helyesen ítéljen meg helyzeteket.

***

Bár az ő elmélete is helytálló volt, nekem több érvem is lett volna arra, hogy miért nem elképzelhetetlen - még ha személytelen is - hogy valaki más legyen Peter gyilkosa.
- Ez igaz, de ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy Peter bűntársa egy társkereső oldal fontos embere, legyen az vezető, vagy egy fontosabb alkalmazott, akkor alibinek jó. Még ha meg is tudnánk vádolni a lányok megölésével, ha Petert egy bérgyilkossal öleti meg, akkor magának tud alibit igazolni. Míg a bérgyilkos megöli Petert, ő dolgozik, vagy más emberek társaságában van, akik tudják őt igazolni, hogy nem járt még a lakás közelében sem.
Bár alapvetően azzal is kockázatot vállal, ha a lányokat becserkészi, de ha Peterből indulunk ki, ő elég fiatal és jóképű, jó kiállású, kellemes kisugárzású srác volt ahhoz, hogy becserkéssze a lányokat ideiglenesen is. Ha tovább nem is, addig, amíg észrevétlenül le nem tudja ütni őket, el nem tudja kábítani őket és után be a kocsiba. A megerőszakolt áldozatait is képes volt elcsábítani, néhány fiatal lány nem jelenthetett gondot neki most sem.
Míg Peter vitte a hátán az eseményeket, a főkolompos képes volt a háttérben maradni, jó esetben alibikkel a lányok feltételezett eltűnésének idejére. De ez csak elmélet, bár szerintem elég helytálló.
Ám még mindig vannak kérdések és olyan dolgok, amik számomra nem passzolnak a képbe.
Az első: Miért nem történt nemi erőszak, miért csak gyilkosságok? Ez nekem érdekes és kirívó.
A másik: Petert ugyanazzal a késsel ölték meg, amivel a lányokat és ugyanazzal a módszerrel, mégsem szabadultak meg a holttesttől az állomásokon, ahogy eddig. Bár ezt az utóbbit betudom annak, hogy nem volt ideje rá, hogy eltűntesse.
Na már most, az ember logikusan arra gondolna, hogy ha a fegyver és a módszer egyezik, akkor a tettes is ugyanaz. A bérgyilkos ilyen pontosan képes volt leutánozni a lányok gyilkosát, vagy a gyilkos ugyanaz a valaki? Mert ha ugyanaz a tettes, akkor bukik az előbbi elméletem, ami még mindig tartom, hogy helytálló.
DE! Itt jön képbe a másik elméletem, miszerint két tettes van és a két tettes a kezdettől fogva ugyanazzal a módszerrel dolgozik és később ennek hála egymásnak alibit is tudnak igazolni, hiszen hol az egyik-hol a másik gyilkol a megszokott módszerrel és így a tettes aktuális társának mindig lesz biztos alibije az egyik-másik gyilkosság idejére és ha azt veszem, akkor az egyikük elcsalja az áldozatot, a másik ártalmatlanítja és megöli.
Tehát vagy ketten dolgoztak, Peter és a másik, vagy hárman. Két gyilkos és Peter, a bűnbak.
Viszont ez bármennyire is kecsegtető gondolat, még egyik gyilkosság során sem találtunk eltérő hajszálat, szövetmintát, kárpit anyagot, bármit. Ugyanazokat a mintákat hagyja maga után, már amikor hagy.
És ez bosszantó gondolat. Pedig érzem, hogy itt van az orrunk előtt a helyes kép, csak még nem tudtuk megfelelően összerakni.

Most, hogy letudtam a gyilkosság ecsetelését, az okfejtéseket eljutottunk odáig, hogy a kellemetlen rész is sorra kerüljön. Az, hogy bocsánatot kérjek tőle. Minden esetre örültem neki, hogy amúgysem vette a szívére és haragudott meg, de most már az én lelkiismeretemet sem nyomta bűnöm és a mérleg ismét egyenlő állásban volt.
Engedtem neki, hogy megöleljen, megpaskoljon, bár kicsit zavarba hozott a helyzet és elpirultam. Azért nem minden nap ölelnek meg és kerülök ilyen érzelmesebb helyzetekbe. Főleg nem azokkal, akikkel együtt dolgozom. Fogalmam sem volt most mit kéne tennem, ezért én is csak megpaskoltam a hátát, ahogy ő tette nekem. Tükör technika. Azt teszem, amit ő is tesz, bár igaz, az ölelési rész az én oldalamból kimaradt. Ahhoz nem voltam elég bevállalós.
A helyzetet csak tetézték a szavai, a köszönet nyilvánítás, az elismerés, meg a többi. Normál esetben biztosan büszkén fogadtam volna, feszes mellkassal, elegáns arckifejezéssel, makulátlanul feszítve öltönyömben, de most a helyzet, a szituáció annyira más hangsúlyt adott neki, annyira más képet festett, hogy nem múlt el a zavarom.
Elmotyogtam egy félénkebb köszönömöt, majd torkom köszörülve bólintottam ajánlatára. És bár igaz, hogy a kocsim a parkolóban volt és valószínűleg reggel tömegközlekedéssel kell jönnöm, mégis éltem a lehetőséggel. Ő úgyse tudta, hogy itt van a kocsim, főleg, mert egész nap ő furikázott, vagy a szolgálati kocsival voltam.
Igaz, egy ilyen zavarba ejtő, kissé kínos élmény után lehet jobban esne az egyedüllét, valahogy mégsem akartam még elszakadni tőle. Talán mert most úgy éreztem végre kezdünk kicsit összemelegedni, újra jobban kijönni egymással, végre alább hagyott a kellemetlen hangulat, ami egész nap nyomasztó árnyként telepedett ránk, de megbékéltünk, vagy azért, mert végre sínen van az ügy és kezdünk egyre közelebb kerülni a megoldáshoz és bíztam benne, hogy a kocsikázás majd újabb eredményt hoz.
Felpillantottam rá. Jó tíz centivel magasabb volt nálam, ami kicsit ugyan zavart, de nem volt vészes. El tudtam siklani a tény felett.
- Köszönöm, élek a lehetőséggel - mondtam és az oldalán kimentem vele a kocsijához.

**Killian B. Grimwald**

Horatio & Killian

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Igyekeztem számításba venni mindent, amit ráadásul remekül kiegészített a felügyelő elképzelése, hiszen jobbára azért is dolgozunk együtt, hogy megkérdőjelezzük a másikat, és, hogy kiegészítsük egymás gondolatát.
- Ügyelt rá? Miért óvatoskodott azzal a ruhadarabbal, ami azt a célt szolgálta, hogy megóvja az öltönyét? De tény és való, hogy benne van a pakliban, hogy a beszerzése már jóval korábban megtörtént, és nem is biztos, hogy általa. Ez némileg visszavethet minket a forrás kinyomozásában, de azt hiszem még így sem lehetetlen, elvégre tudjuk mit keressünk. Ha csak addigra meg nem semmisíti. - gondolkodom tovább, és akkor ezen a ponton kár is kutakodni a köpeny után. Legalább is annyira fontosnak nem tartom, hogy plusz órákat, napokat töltsünk vele. A folyosó padlóját kémlelve próbálok viszont választ adni, hátha sikerül egyről a kettőre jutnunk, mert félek a nyomozó által megfogalmazott véleményre adni. Az valahogy olyan érzést nyújtana, mintha egy tűt keresnénk a széna kazalban. Vagy a tengerben. Még ha nem is adunk a logikára, a hentesek sem ilyen ruházatot hordanak. Ott ahol kosz van, más munkaruhát hordanak az összepiszkolódás elkerülése érdekében. Ráadásul leszámítva Petert, én nem tartom olyan logikátlannak a gyilkosunk. Már ha ő volt és nem egy bérgyilkos. De még talán az is készülne, hiszen ezért kapja a fizetését.
- Ez így is van, de tekintve, hogy eddig milyen alapos és meggondolt volt, valahogy idegenszerű ez az egész hirtelen. - vallom be lassan zsebre dugott kezekkel. Bár ettől függetlenül semmi sem elvethető.
Magam elé képzeltem a felügyelő által feltehető esemény sorozatot, bár itt-ott azért akadtak benne érthetetlen pontok.
- Lehet, hogy Peter megölésével nem tudnánk megvádolni, de a lányok megölése is minimum... tudom is én hány év, ha nem életfogytiglan, mit számítana neki, akkor már egy korábban elítélt erőszaktevő megölésének bevallása? Végtére is, nem Peter miatt keressük első sorban. Ha pedig valóban bérgyilkos végzett Peterrel, akkor az illető kapcsolatban kellett, hogy álljon a gyilkossal, és a kihallgatásakor úgy is elárulná a kilétét, akár vádalku formájában, már csak emiatt is gondolom, hogy nem kockáztatna egy újabb hibát. Mert ugyan nem ismerem a bérgyilkos törvényeket, de, ahogy a legtöbb helyen a hasonló szakmabeleik, úgy azt gondolom bérgyilkos bérgyilkosnak sem ártana egy megbízott végett. Aztán lehet, hogy tévedek és valójában több emberre is kiterjeszthetnénk a nyomozást, hisz ki tudja még hány cinkosuk rejtőzik a városban. A gyilkosnak pedig akkor sem volna alibije arra az időre, míg megölte a lányokat, mert, hogy gondolom nem azt akarta ezzel mondani, hogy a fickó a megölésüket is Peterre bízta, ugye? - kérdem egyik szemöldököm felvonva, majd ezt egyből meg is magyarázom. - Csak mert a nyomozás elején arról számolt be, hogy találtak ugyan dns-t, melyek egyeztek mindegyik áldozaton találttal, de egyik sem köthető Peterhez, hiszen ő már bent van a rendszerben. Szóval sanszos, hogy a gyilkosságokat maga a gyilkos végezte el. - feleltem megállapításom az eddigi nyomok alapján.
- Bár... - töprengek el itt megint visszaugorva még az elején felvetett dolgokhoz. - Ha a munka nagy részét mással végeztette el, az már kevésbé utalna személyes ügyre, lévén, hogy a saját gondjait próbálta volna ezzel "megoldani". - agyalok rajta tovább, majd mélyet sóhajtva kezdem el csóválni fejem tanácstalanul. - A hirtelen jött sok új információ teljesen összezavarja az egészet. Ezt még párszor át kell rágnom odahaza is... - harapom be alsó ajkam már most gondolkodóba esve.
- Ha két azonos gyilkos van, akkor a személyes ügyet teljesen el is vethetjük, és ez sok mindent megváltoztat, de hé... hát ott a kés! - vetem fel, ahogy általa nekem is beugrik a gyilkos eszköz. - A gyanúsított már beazonosította, ebből a késből pedig túl sok nincs, lévén, hogy elég egyedi darab, tehát az is sokat segítene, ha kinyomoznák a kést vásárlókat, amiből leszűkíthetnénk, sőt, akár meg is találhatnánk a gyilkost vagy gyilkosokat. A gyanúsabb vásárlókat behívatjuk és az úr beazonosítja nekünk a támadóját. Ez megoldható, nem? - pillantok rá kérdőn, mert ugyan a tévében ez így működik, én magam nem tudom, mi mire vagyunk itt képesek. Akárhogy is, neki is szüksége van a pihenésre és nekem is szusszannom kell egyet, hogy újra tudjam gondolni a lehetőségeket. De mielőtt még elválnának útjaink meglep a bocsánatkérésével, és abból gondolom, hogy mindez személyes és őszinte, hogy zavarba jön, egy szóval nem kötelességként tekint a dologra, mint sem, hogy ő akarta. A mondandója közbeni reakcióiból látom, hogy azontúl, hogy nem lehetett túl gyakori eset, hogy valakitől elnézést kér, minden bizonnyal a múltjában történtek okolhatóak érte. Nem csak jellemünkben vagyunk ég és föld, de úgy gondolom okkal váltunk olyanná, amilyenné és azt hiszem, a családunkat sem lehetne egy kalap alá venni, mert, hogy aki végtelen szeretetben és gondoskodásban nevelkedik, nem szorong vagy fél elismerni, ha hibát követ el, hiszen tudja, hogy a következmények mind velejárói, és hogy ez ellen nem tud mit tenni, így hát miért is ne nézzen szembe velük? Ő viszont jól láthatóan úgy érzi, hogy bocsánatot kérni ciki dolog, pedig még csak nem is mások füle hallatára teszi. Ezúttal azonban sikerült legyőznie a mások iránti megfelelési kényszerét, és a nem létező hibátlanságának levedlését. Ezért mosolygok rajta, nem pedig gúnyból. Ami pedig az ölelést illeti, talán Laylana miatt is, talán mert alapvetően sem vagyok túl hivatalos forma, előbb ölelek, mint sem kezet fogjak egy ilyen szituációban. Barátibb, bizalmasabb, személyesebb, és azt hiszem, sokaknak éppen ennyire van szükségük néha, hogy rádöbbenjenek, hogy "jé, kaptam egy ölelést, tehát nem is vagyok olyan reménytelen". Még az ismerősöm 10 éves lányával is bevezettük a "maci ölelést", ami adott esetben annyit tesz, hogyha úgy látjuk a másik maga alatt van, akkor kap egy nagy ölelést. Semmiségnek tűnik, de sokszor látványos a pozitív hatása. Bár ugyanezt Horatiotól nem várom el, viszont az, hogy nem is lép hátra vagy lök el, azt jelenti, hogy nincs ellenére. Vagy, hogy elfogadja a velem járó újabb kellemetlenséget... Nos reméljük nem utóbbi... Ezek után pedig persze, hogy felajánlottam, hogy hazaviszem, bár, ha tudom, hogy az ő kocsija is a közelben parkol, eltöprengenék vajon mit jelenthet a lehetőséggel való élése. Persze nagy eséllyel pozitívum, csak különös volna. Így azonban nem rugóztam rajta, csak szimplán kisétáltunk, és hála neki legalább sikerül elnyomnom a késztetést, hogy rá gyújtsak, mert amúgy lehet magányomban megtettem volna a mai nap után.
Csippant egyet a kocsi és így már a benne lévő riasztó sem akadályozott meg bennünk, hogy beüljünk. Miközben pedig előkotortam a kulcsot és beindítottam a kocsit, azért megálltam egy pillanatra a mozdulatban és Horatiora néztem.
- Azért a gyilkosunk lelkiállapotát sem irigylem. Mármint azt, akinek ez az egész kipattant a fejéből. Mindig elképzelem, milyen kegyetlenül magányos emberek lehetnek, elkeseredettek és talán lélekben már alig élők, hogy ilyesmire vetemedjenek, hogy bűntársakkal vegyék körbe magukat úgy, hogy végig attól rettegnek, hogy elárulják őket még azok is, és amikor mindez bekövetkezik... Persze tudom, vannak antiszociális személyiségzavarosak, akiket a legkisebb mértékben sem érint meg a dolog, de sok gyilkos csak szeretné azt hinni, hogy nem képes érezni, ám mikor szembesítik őket a tetteikkel és azok következményeivel rendszerint összeroppannak... Borzasztó érzés lehet tudni, hogy egy hiba miatt véglegesen pokolra lett ítélve. A magány egy idő után pokolian rossz társasága az embernek. Mindenkinek szüksége van legalább egy olyan emberre, akire mindig számíthat, különben egy nap nem lesz már annyi ereje, hogy felhúzza magát a szakadékból, amiben aztán végleg elveszik. - csóválom fejem, majd egy nagyot sóhajtva beindítom a kocsit és kigurulunk a parkolóból, hogy a felügyelő által megadott címre mehessünk.

thx.

**Horatio R. Hayes**

The case of the "Railroad Corpses"

- Azért, mert ha nem tette volna, az anyaga a sok vér miatt átázhatott volna, ami nyomot hagyott volna a köpeny alatti ruhán, amiben utcára megy. Márpedig egy véres ruhát megnéznek az emberek. Persze, ha elég vaskos a köpeny anyaga, akkor annyira nem kell tartania tőle, de ha csak egy vékony pamut, akkor annyi.
Azokat a köpenyeket, amiket sebészek viselnek, vagy olyan orvosok, akik ki vannak téve a vérnek, általában úgy gyártják, hogy ne ázzanak át, de amiket mondjuk egy étrendkiegészítőket gyártó üzemi munkás hord, vagy egy üdítőket gyártó, palackozó futószalag mellett dolgozó munkás, azok nem így vannak kitalálva. Ezek a köpenyek sokrétűek és sok féle van.
Majd megbízom vele Rupertet, hogy nézze meg hol lehet köpenyeket beszerezni a városban és álljon rá. Ha egyedül nem boldogul, csatlakozhat mellé Rachel.
Beszélgetésünket a folyosón folytattuk.
- Alapesetben egy gyilkosságért húsz év börtön jár New York államban. A többi államot fejből most nem tudom, mivel nem ott dolgozom, de ide haza húsz-húszonöt évet szoktak egy holttest után kiszabni. A mi gyilkosunk valószínűleg a börtönben fog meghalni ennyi áldozat után.
Az viszont érdekes kérdést vetett fel, hogy vajon bérgyilkos ártana-e egy másik bérgyilkosnak. Akár fizikailag, akár máshogy.
- Hm, hát attól függ. Alapvetően náluk is két dolog dominál: A pénz és az, hogy megússzák. Kérdés, ezekért mit képesek beáldozni.
Nyilván elgondolkodhattunk rajta hányan lehetnek és hány ember után kéne nyomozni, de tudtam, hogy ha ebbe most belemegyünk, akkor ki tudja hová lyukadunk ki, főleg, hogy ezek csak feltételezések és a bizonyítékok egyáltalán nem támasztják alá, sőt, ellene beszélnek. Én pedig nem szerettem bizonyítékok nélkül túl merész feltételezéseket alkotni, mert azoknak sosincs jó vége. Már így is lehet túl sokat gondoltunk.
- Nem, valóban nem ezt akartam kihozni belőle és azt sem mondtam, hogy Peter gyilkos lenne. Peter csak egy balek, akire rá lehetett húzni a vizes lepedőt. Őt ültették internet elé és lehet ő volt az, aki elcsalta a lányokat, de nem volt gyilkos. Szerintem nem ölt meg senkit.
Így van, jól látja. Peter ebben ártatlan. Vannak bűnei, de nem gyilkos. Viszont nem zárom ki a tényt, hogy több gyilkos van. Aki a lányokat megölte és az, aki Petert megölte. Erre akkor fog fény derülni, ha megjönnek a helyszínelői eredmények. Ha ismét azokat a DNS és más maradványokat találják, amiket a lányok esetében, akkor megdől az elmélet, miszerint Petert más ölte meg. Az viszont érdekel, a lányokat hol ölhették meg, ugyanis a vasút csak egy másodlagos helyszín volt, ott csak megszabadultak tőlük.
Meglepett, amit a doki mondott, hiszen én a kezdetektől fogva nem hittem benne, hogy személyes ügy lenne.
- Én eleve nem is gondoltam rá, hogy ez bármilyen módon is személyes jellegű lenne. Túlságosan konceptuális, túlságosan egyedi, jól megszerkesztett. Olyan, mint egy jól megírt történet, főleg, mivel nem láttunk semmit, ami érzelmekre és indulatokra utalna.
Se szexuális aktusra utaló jel, se dulakodásra utaló jel. A testekhez nem is igazán nyúltak, csak leszúrták őket és szó szerint odadobták őket, ahol megtaláltuk őket. Igaz, hogy a többszöri késszúrás erős haragra utal, de ez minden, ami indulatra utal.
Azt viszont be kell kalkulálnunk, hogy a két lány a külsőjüket és a társkereső oldalt tekintve egyáltalán nem hozhatók kapcsolatba egymással, hivatalosan még csak nem is egy városban éltek.
Én arra gondolnék valami pszichés ok állhat a háttérben. Volt valami trauma az életében, ami miatt ezek a lányok halálos gyűlöletet váltanak ki belőle és misszionárius módjára öli őket. Ez magyarázat a sokszori késszúrásra. Gyűlölet van benne, halálos és azt érzi meg kell őket ölnie. Amikor szembe kerül velök, akkor ez az érzés eluralkodik rajta és indulatból, belső késztetésből többszöri késszúrással végez velük. Mint valami keresztes hadjárat. Ez viszont azt feltételezi a lányok gyilkosa egy és ugyanaz, de Peter gyilkosa még mindig kérdéses, ugye?
De hol ölhette meg a lányokat?
A kés már az én fejemben is megfordult és terveztem is lépéseket tenni az ügy kapcsán.
- Sőt, szerintem annyira egyedi, hogy nincs több belőle. Szerintem megrendelésre készült. Ezért is őrzi annyira nagyon. Egyrészről, mert egyedi, kifejezetten neki gyártott, tehát már csak emiatt is fontos lehet neki, másrészről pedig ha otthagyná a tetthelyen, az azonnal elvezetne hozzá.
De szerintem érzelmileg is kötődhet a késhez. Lehet örökség is akár.
De ezek csak feltételezések. Utána fogunk járni a ritka késeknek és az egyedi gyártmányoknak is.
És igen, Mr. Chan biztosan felismerné. De a leírás alapján nem tűnik tömeg alaknak.

Miután túlléptünk a bocsánatkérésen és az érzelmes összeboruláson odakinn a kocsinál folytattuk a beszélgetésünket. Az a fajta leírás, amit Killian adott... még az én lelkemet is megviselte kicsit, pedig az elég nehéz feladat.
Elgondolkodtam rajta, hogy vajon velem mi a helyzet. Én is egy magányos ember vagyok, akinek a munkája és a kollégái jelentik a családot és van egy lány, akivel eltitkolt, különös viszonyt folytatok. Az életemet a munkámnak szenteltem és az életem javát az NYPD falai között élem, otthon pedig - már amikor otthon vagyok - az üres lakásban pihenek, de közben kattognak a fogaskerekeim is. Vajon mikor emészt fel ez az élet? És mi lesz, ha ez egyszer megszűnik?
Lehet egyszer kirúgnak, vagy alkalmatlannak minősítenek és leszerelnek? Lehet egyszer én is mélyre fogok süllyedni és a magány, a kilátástalanság belőlem is egy hasonló lelketlen szörnyeteget csinál majd?
Nem, ilyen velem nem történhet meg.
A gyilkosok csak azt hiszik, hogy sebezhetetlenek és csak szeretnék hinni, hogy nem éreznek... ezt vajon burkoltan nekem is címezte? Hogy én is csak egy álcának vonom magam köré a rideg, sérthetetlen, érzéketlen, erős, hideg Horatiot, holott igen is érzek és lehet sérült vagyok?
A hibák miatt pokolra kerülhetnek. Ez velem is megtörténhet... ha egyszer hibát vétek én is és az embereim is áldozatokká válhatnak. Megölhetnek, megölheti Ruperet, Rachelt. Egy hiba is hatalmas kockázat lehet, én pedig mindent elveszthetek. Az életem, az embereim, a munkám.
Ezeket burkoltan nekem szánta, hogy értsek belőle? Vagy csak én gondoltam annyira tovább?
Lehet egyszer engem is felemészt a magány, az emberektől való távolság, a munkám, az álcám, a pajzsom? Én is egy rideg szörnyeteggé válhatok? Mindenem elveszthetem? Majd egyszer meghalnak körülöttem, akik jelentenek nekem bármit is?
A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, fel sem tűnt, hogy elindultunk az Inwoodi lakásom felé. Egyre mélyebbre merültem, már nem tudtam a külvilágról, csak a sötét, nyomasztó gondolatok léteztek, melyek sötét árnyéként telepedtek a tudatomra és a lelkemre. Fojtogattak.
Lelki szemeim előtt láttam a legsötétebb jövőmet. A társaimat, ahogy megölik egy rosszul elsült rajtaütésen, mert én hibáztam, láttam magam megkeseredetten, betegen, lelkileg megnyomorítva egy pszichiátria szobájában és még megannyi sötét képet, amik nem valósulhatnának meg sosem.
Nem kaptam levegőt. Kétségbeesetten cibáltam a nyakkendőmet, zihálva rángattam az inggallérom és rángatóztam az ülésen.
- Nem kapok levegőt... rosszul vagyok! - mondtam halálos kétségbeeséssel. - Meg fogok fulladni!

**Killian B. Grimwald**

Horatio & Killian

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Igen, de pont ezért kellett volna valami nem átázható ruhadarab. Ennyi erővel felvehetett volna ott is egy inget vagy pulóvert. Nem tudom, nyomozó, ez nekem gyanús. - csóválom fejem, mert akárhogy is próbálja megmagyarázni, és megértetni velem, hogy vannak ésszerűtlen dolgok, ez valahogy akkor sem okés. Ha tudom, hogy esni fog és elázhatok, viszek magammal esernyőt elővigyázatosságból, és ha elkezd esni, nem cipelem magam mellett, hanem kinyitom. Ez olyan dolog, amihez nem kell igazán ész, amolyan ösztönös. Már pedig a gyilkosunk tudott figyelni arra, hogy előbb ideérjen, mint mi, hogy lehetőleg hangtalanul és zavartalanul megölhesse Petert, ráadásul nyomokat sem hagyva, és pont a ruházatára tojna? Valami itt nem jó. Gőzöm sincs kikről beszél - lévén, hogy én itt csak egy amolyan kisegítő vagyok - de hevesen bólogatok rá egyetértően, hogy jó, ha másokat is ráállít az ügyre. Legalább megoszlik a figyelem is, és nem kell mindent egy csapatnak megoldania.
- Gondolom azt is figyelembe veszik, hogy fiatalok voltak, és kegyetlen módon ölte meg, illetve alázta meg őket. Bízom benne, hogy még a jó magaviseletével sem rövidíti meg börtön éveit. - teszem hozzá kiokosító magyarázatához.
- Mindenkinek meg van a maga gyengéje, felügyelő. Ha nem a pénzük vagy az életük, akkor egy barátjuk vagy családtagjuk biztonsága. - válaszolom, mert én azt gondolom a filmben látottak ellenére sincs olyan a világon, akin ne lehetne valamiképp fogást találni. Elmerengésén azonban kérdőn összevonom szemöldökeim.
- Miért tartja fontosnak, hogy hol ölték meg őket? Gondolja, hogy egy helyen történt? Az elég kockázatos volna, nem? - még kiindulás szempontjából sem világos, miért olyan lényeges ez, de ha felvilágosít igyekszem tovább gondolni vagy hozzá tenni. Ettől függetlenül a téma tovább gördül és én próbálom felvenni a fonalat. Éppen ezért, mikor alkalmam nyílik rá, közbe is vágok.
- Hát éppen ez az. Ezért kellene, hogy személyes legyen. Mert meg vannak a maga aspektusai, mert egyedi. Az, hogy a fiatal áldozatok küllemükben azonosak, hogy mindig ugyanúgy öl és ugyanoda viszi őket, amolyan sebeket jelezhetnek. Megbántották. Talán egy fiatal, szőke hölgy, a vasútállomáson. Meg vannak a párhuzamok, amik alapján megállapítható lehetne, hogy személyes a dolog. Vegyük példának a mait, eltekintve most a negatívumaitól. Én megbántottam magát, de legalább is megsértettem, ami által maga viszonozni szerette volna, de mivel ez egy személyes vita volt köztünk, nem a helyszínelőt küldte utánam, hanem maga jött. Személyes dolgok elintézését nem szokásunk másra bízni, még akkor sem mindig, ha illegális és félünk a hatóságoktól. Ám az, hogy meg vannak a pontok, amiktől úgy tűnik nem szívesen tér el, azt sugallják, hogy van ott valami magánéletbeli probléma, amin képtelen túl tenni magát. Tudja, mint a chesapeake-i hasfelmetsző, aki azért ölte meg a fiatal lányokat, hogy ne kelljen megölnie a saját lányát. - próbálok rávilágítani a tényekre, bár lehet megint én gondolom túl logikusnak. Ironikusan a hasfelmetsző is azért akarta megölni a lányát, hogy ne veszítse el, ugyanis szándékában állt elköltöznie.
- Ez azért jobban hangzik. - felelem, tudván, hogy így még egyszerűbb lehet lenyomozni a kés útját, hogy honnan hová került. - Jó lenne, ha már holnapra lennének eredmények, de nem akarok türelmetlen lenni, elvégre emberek vagyunk, és az itt dolgozóknak is kell pihenniük. - sóhajtom, és ezt jobb is, ha tudomásul vesszük. Tudom, hogy életek múltnak minden percen, de jelenleg ennél többet szerintem nem tehetünk.
- Azért menjünk csak biztosra. - válaszolom Mr. Chant illetően. Ezt követte az amúgy nem is olyan hosszú bocsánatkérés, ami után kocsiba is ültünk, mert azt gondolom kellően kifáradtunk mára, és innentől már leginkább őrültségeket hadoválnánk össze. Mindazon által megosztottam vele gondolataim a magányról és a gyilkosok lelkében dúló viharokról, noha biztosan én sem tudhatom mi zajlik le ilyenkor bennünk, de mivel gyakorlatom jó részt börtön pszichológusként töltöttem, azért van ötletem. Valóban utalok rá is egy kicsit, bár nem abban az értelemben, hogy gyilkos válna belőle, inkább csak megbetegítheti a magány, aminek már így is mutatkoznak tünetei. Nem tudom, hogy akad e olyan ember, akihez fordulhat, ha túl mélyen van, de tekintve mennyi időt tölt az irodában és ott is egyedül, egyáltalán nem egészséges, amit csinál. Még ha hébe-hóba össze is szedne egy csajt, akár csak egy-két éjszakára is, jobb volna, de annyira elzárkózik mindenkitől, hogy saját magát mérgezi vele. Igazából már csak egy kanyar választ el a megadott címtől, de álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy-két mélyebb mondatommal pánikrohamot váltok ki belőle.
Először csak azt látom, hogy mintha egy kicsit leizzadt volna, legalábbis a beszűrődő fények által fényesebbnek tűnik a homloka. Aztán feltűnik, hogy mélyeket sóhajt, és kapkodva veszi lazábbra veszi nyakkendőjét, majd szinte hiperventillálva kezdi kibontani inggallérját. Rá se kérdek már, hogy minden rendben, hiszen látszik, ráadásul közben ő is megerősít ellenkezőjében. Szóval lekanyarodom a járda szegélyre és leállítva a motort, sietve szállok ki - persze ügyelve rá, hogy el ne csapjon más autó - és átsietek a túloldalra hozzá. Ha ő nem szállt még ki, segítek neki és jobb híján a járdára ültetem, neki döntve hátát a kocsinak.

- Nincs semmi baj, Horatio. Ne kapkodja a levegőt, próbálja meg egyenletesen venni. Számoljon el lassan 40-ig. - térdelek elé, és kezeimbe veszem arcát, hogy se rángatózni ne tudjon, illetve ne frusztrálja a körülöttünk zajló élet, noha ilyen későn már alig vannak az utcán.
- Nézzen rám. A szemeimbe, és próbáljon meg válaszolni a kérdéseimre. - kérem, ha esetleg a számolás nem jönne be, ugyanis a pánikrohamokat a gondolatok elterelés okán lehet enyhíteni, noha ez csak ideiglenes, hosszútávon más kezelési módszerei vannak. Persze így is akadnak kíváncsiskodók, akik megállnak nézni minket, még rá is kérdeznek udvariasan, hogy segíthetnek-e, noha nálam többet aligha tudnának hozzá tenni.
- Nem, köszönjük. Orvos vagyok. - közlöm a tényeket, hogy mielőbb tovább álljanak, én pedig ezután ismételten Horationak szentelem figyelmem. Ha továbbra is fennáll a légszomj, mint tünet, igyekszem elterelni gondolatait arról, ami kiválthatta, így egymástól teljesen eltérő, de megválaszolható kérdéseket teszek fel neki, jobbára az időjárásról, a zakója színéről vagy épp az e heti mérkőzések eredményeiről. A gyilkosságra és a jelenlegi állapotára nem térek ki, mert csak rontanék a helyzeten. Idővel, ha csillapodik, egyik kezem leveszem arcáról és ujjaimmal kitapintom nyakán a pulzusát, hogy lássam, javul-e. A pánikroham azonban nem játék, pláne, ha nem egyszeri alkalom, és ezt nekem elvileg jelentenem kell majd a rendőrség felé.

- Felkísérem, rendben? Hogy megbizonyosodjak róla, hogy rendben lesz. Javaslom, hogy utána ne maradjon fent tovább, hanem feküdjön le aludni és estére engedje el a mai napot, hogy holnapra kipihenje magát. Ez fontos, mert maga nélkül, én sem tudok haladni. - nyomatékosítom. - Érez esetleg nyomást a mellkasában, vagy fájdalmat bárhol? - kérdem, de csak miután megbizonyosodtam róla, hogy a légzésével a pulzusa is helyreállt. Az alváshiány, a rengeteg koffein okozhat még hasonló tüneteket, és bizony szív problémákat is, amit nem ártana kivizsgáltatni. Ha pozitív választ kapok, el is engedem és felkelek, majd őt is felsegítem, hogy a kocsim riasztójának bekapcsolása után elkísérjem lehetőleg a hálóig, semmint csak az ajtóig.
- Holnap majd eljövök magáért, így a biztos. - sétálok vele a lakásához. - De ha megint rosszul lenne, hívjon fel nyugodtan.

thx.

**Horatio R. Hayes**

The case of the "Railroad Corpses"

- A legtöbb nyom, bizonyíték általában a primer tetthelyen van. A secunder helyszínek is rendelkeznek sok hasznos nyommal, olykor az esetek egy kis részében még többel is, mint a primer, de mivel maga a folyamat a primer helyszíneken zajlik, ott történik a gyilkosság, túlnyomó részt ott szokott előkerülni a több nyom, több felhasználható bizonyíték is, továbbá igazából a gyilkosság helyszíne az, ami leginkább köthető az áldozathoz is és a gyilkoshoz is.
Maga a holttest is remek nyomhordozó, de engem érdekelne a gyilkosság helyszíne is, függetlenül attól, hogy egy, vagy több helyszín van. Ha több gyilkossági helyszín van, akkor tudjuk, hogy azért ott ölte meg őket, mert az áldozathoz köthetők, vagy nem akart fáradozni azzal, hogy külön helyszínt alakítson ki a vérontásnak és találomra keresett egy nem túl szemelőtt lévő helyszínt.
Ha viszont egy helyszínen ölte meg mind a kettőt, akkor tudjuk, hogy azért, mert jobb esetben számára jelent valamit a helyszín. Más esetben pedig mert tudja, hogy ott biztosan nem bukik le.
Viszont azon a tényen nem változtat, hogy több terhelő bizonyíték is előkerülhet ott.
Az, hogy mennyire jelent kockázatot egy helyen ölni, azt nem tudom. Igazából erre azért nem lehet mondani semmit, mert attól függ az a helyszín hol van. Mennyi kamera van a környéken, mennyien lakják a környezetet, mennyire forgalmas, mennyire hangszigetelt a tetthely, milyen viszonyban vannak ott egymással az emberek. Zárt közösség, akik ismerik egymást, vagy távolságtartók az emberek és nem foglalkoznak mások dolgával. Lakott terület, nem lakott. Stb.
Dennis Nilsen például tizenöt férfit és kamasz fiút ölt meg a saját lakásán és tárolt a padló alatt, szekrényekben, kertben elásva, meg minden és egészen addig fel sem tűnt senkinek, amíg el nem dugult a csatorna rendszer a panelban és rá nem leltek a csővezetékben az emberi maradványokra. Tehát érdekes dolog a kockázati tényező.
De visszatérve kicsit a kérdésre, ha megtudjuk hol ölték meg őket, az önnek is segítség lehet a profil szempontjából. A környék és az enteriőr sok mindent elárul a tettesről. Továbbá az ott hagyott DNS minták, szövet és rost darabok, vérfoltok, a körülmények nekem is sokat segítenének, hogy megértsem a körülményeket. Ellenkeztek a lányok, vagy nem voltak maguknál a gyilkosság idején? Ezt például csak a helyszínből fogom tudni megmondani a vérnyomokból. Milyen körülmények között történt az eset? Lehet a primer helyszínen más elkövető(k) DNS nyomait is megtalálnánk. Ez sem kizárt. Ha volt velük valaki, és csak ott az állomáson már nem, akkor a DNS-e ott kell, hogy legyen. Szerencsés esetben. Átkerülhetett volna ott az áldozatokra is, de nem kötelező jelleggel, hisz ha nem kerülnek olyan minőségű, fajtájú kontextusba, akkor nem feltétlenül veszik át a nyomaikat.

A doki által levezetett félprofil és hasonlat elég érdekes jellemrajzról árulkodott.
- Ezt értsem úgy, hogy benne van a pakliban, hogy esetleg van otthon valaki, akire illik az áldozatok jellemrajza és azért öli meg a hozzá hasonló fiatal lányokat, mert az ő megölésükkel jelképesen végez azzal, aki az otthonában van?
Ezek a gyilkosságok esetleg csak jelképes gyilkosságok? Viszont ha más szemmel nézem, akkor azt is mondhatnám, hogy ezekkel a gyilkosságokkal felkészíti magát, gyakorol a végső leszámolásra. Akkor pedig már az lesz az áldozata, aki miatt mindez elkezdődött.
Érdekes volt ebbe belegondolni és érdekes fejtegetni mi állhat a háttérben. Nem egy hétköznapi esettel álltunk szemben, annyi biztos volt.

Már autóban ültünk ő pedig vezetett, amikor pánik rohamom lett. Szerencsére a doki mindig észnél volt és most is tettre készen ugrott a segítségemre és ezért nem lehetek neki elég hálás. Résen volt és támogatóan ugrott hozzám, hogy segítsen ebben a nehéz, félelmetes helyzetben.
Hallottam minden szavát, igyekeztem is megfogadni az értékes tanácsokat, de nehezen tudtam úrrá lenni zakatoló szívemen, megkergült tüdőmön és a rám telepedő sötétségen, félelmen.
Igyekeztem erőt venni magamon és felvenni vele a szemkontaktust valamivel jobb állapotban, mint eddig voltam. Válaszoltam kérdéseire, miközben lassan, de biztosan csillapodni kezdett az állapotom.
- Rendben - bólintottam ajánlatára. Különösen kedves volt a szívemnek az a megjegyzése, hogy nélkülem nem tud haladni. Ez azért visszafelé is igaz, hiszen nekem is fontos, hogy jelen legyen a nyomozás során, nekem is sokat segít a jelenléte, a meglátásai, ötletei és az, hogy néha helyre ráz.
- Nem, semmi ilyen, már sokkal jobban érzem magam - ráztam meg a fejem.
Felmentünk a lakásomig, ahol azért néha jól esett a támogatása a sok lépcső miatt, majd bementünk a kifogástalanul szép lakásba. Minden helység makulátlan volt, steril, sehol egy porszem, szöszdarab. A bútorok csillogtak, a textileg illatosak voltak és vasaltak. Mintha minden új lenne és semmit se használtak volna soha. Mindezek ellenére rendkívül üres volt a lakás. A nappali két három bútorból állt és néhány könyvből (A könyveknek külön külön kis helység volt, ahol ágyneműt is tárolt, vasalót, stb.)
A hálószoba talán még a nappalinál is minimalistább volt.
Az egész házban talán jó ha egy-két virágos váza volt dekorációnak, semmi több. Sehol egy polc vázákkal, tálakkal, sehol egy szobor, egy festmény, semmi, ami dekoráció lehetne. Sehol egy TV, egy rádió, valami lejátszó, amiből zene szólna. Az a magnó van egyedül, amin a tanúvallomásokat lehet visszahallgatni kazettáról.
A lakás olyan, mintha be se költöztek volna, csak a leges legszükségesebb dolgok voltak benne, ellenben olyan tiszta és rendezett, mint egy luxus klinika steril szobája.
Leültem az ágyam szélére és felpillantottam rá.
- Köszönöm, doki... - masszíroztam meg homlokom és sóhajtottam egy megkönnyebbültet.
Tőlem szokatlan módon két tenyerem közé fogtam jobb kezét és kérlelően felnéztem rá.
- Ez maradjon köztünk, oké? Meg fogom oldani a gondjaimat, higgye el. Ha meg nem boldogulok, kérek segítséget. De ezt nem tudhatja meg senki, akkor nekem végem.

**Killian B. Grimwald**

Horatio & Killian

Why do humans think they can rectify one evil with another?

A felügyelő magyarázata alapján már is értelmet nyer, miért olyan fontos megtalálni a valónak vélt gyilkossági helyszínt vagy helyszíneket, noha azt gondolom, ez egyenlőre még elég távoli dolog, de már így is örülhetünk, hogy azért haladtunk a nyomozással, még ha nem is nagy léptékben.
- Ehm... a példa alapvetően nem túl gyakori eset, én is csak erről az egyről tudok, de ha nem is pont erre szándékoztam vele utalni, igen, megeshet, hogy a dolgok ennél bonyolultabbak. Hogy az azonos külsejű nők mögött van egy, aki fájdalmat okozhatott neki. De a lényeg igen, ahogy mondta az előbb is, hogy ezek az áldozatok jelképesek a valódihoz képest. Már ha erről van szó, mert ugye ebben sem lehetünk biztosak. - magyarázom, mert talán kicsit túlzó volt a példa, lévén, hogy már is elterelődtek gondolataink egy egészen új gondolat menet felé. - Az sem kizárt. A pszichés betegek fejébe nagyon nehéz belelátni, és sokszor egészen sajátos logikával rendelkeznek, amit mi magunk meg sem érthetünk. De ha gyakorol is, abban nem lehetünk biztosak, hogy mikor szándékszik végezni az igazi célpontjával. Mindenesetre, ez már egy egészen új elgondolás, amire mindenképp aludnunk kell egyet, nehogy a végén olyasmiket tegyünk hozzá, aminek semmi alapja. - zárom le finoman a beszélgetésünk, mert egészen más vizekre sikerült eveznünk, ami nem rossz dolog, de mivel alig haladtunk a nyomozásban, talán nem kellene teljesen elrugaszkodnunk az eddig tapasztaltaktól.
Azt gondoltam innen már zökkenőmentesen zajlik majd a hazaút, és bár a ma esti közös mesenézésről már biztosan lemondhatok Laylaval, legalább kialszom magam holnapra. Ehhez képest - talán az én hibámból - olyasmit tapasztalok Horation, amit ezidáig még egyszer sem. Nem mintha olyan gyakran látnánk egymást, és sejtettem én, hogy vannak problémái, de azt nem, hogy ilyen hatással van rá a pánikroham. Ebből csak azt tudom lekövetkeztetni, míg igyekszem megnyugtatni, hogy ez az első ilyen alkalom számára is, vagy, eddig próbált tudomást sem venni róla, így azonban kezeletlenül ilyen rossz pillanatokban lehet rajta úrrá. Nem vagyok benne biztos, hogy a pihenés lesz rá a gyógymód, hiszen alapból is elég stresszes a munkája, ami sokat nyom a latba, ha azt vesszük. Ráadásul komoly megfelelési kényszere is van, ami megint csak gátolja, hogy önmagától képes legyen úrrá lenni ezen. Én pedig aligha leszek mindig a közelében, hogy segíthessek. Ha pedig egy kolléga előtt lesz rosszul, könnyen elveszítheti a jelvényét. Kezdem azt érezni, hogy bevonzom a titkon igen is nagyon sérült embereket, akik tudatosan vagy tudatalatt végül tőlem várják a megoldást, elvégre még is csak orvos vagyok. A nyomozónőt is próbálom lebeszélni arról, hogy kezelés nélkül vesse magát a munkába, mert ha egy nap, mindkettejüknek szüksége lesz a szakmabeli segítségemre és ő marad hoppon, nem csak magát sodorja majd veszélybe, de mindenki mást is. A baj az, hogy azontúl, hogy mind ez titok, nehéz meggyőzni egy bipolárist arról, hogy beteg, és amiket érez, túlzóak. Csodálom, hogy egyáltalán felkeresett vele. De lényegében Horatioról is ugyanezt tudom elmondani. Eltitkolhatom, hogy problémái vannak, ő pedig győzködhet engem, és magát is, hogy szerez segítséget, de, láthatóan ez eddig sem történt meg.
Mikor úgy látom, jobb állapotban van és megbizonyosodom róla, hogy kórházba sem kell vinnem, felsegítem és hazakísérem. Nem lehetek benne biztos, hogy távozásom után nem lesz-e rosszul, de a telefon nála, és még az ajtóban biztosítom felőle, hogy hívhat bármikor, elérhető leszek. Nem számítottam újabb meglepetésekre, ám, mikor kinyitotta az ajtót és beléptünk, igazából nagyon körbe se kellett néznem, hogy lássam, elkeserítőbb a helyzet, mint elsőre gondoltam. A néhai pánikroham csak egy kisebb gondja annak, ami valójában benne zajlik. Nem azt mondom, hogy az a legtökéletesebb, amiben én élek Laylaval, de ebben a lakásban Horation kívül szó szerint nincs élet. Szerintem még az a néhány virág is mű volt, a szobák pedig, nos az én szememnek teljesen üresnek tűntek. Semmi szín, fotó vagy kép. Emlékek, akár iskolai kupák, érmék. Semmi sem volt, ami arra utalt volna, hogy nő vagy férfi él a lakásban. Vagy hogy él-e még egyáltalán... Nem csodálom, hogy nem szívesen tölti itthon az idejét, mivel, hogy ez itt nem egy otthon, még börtönnek se igazán nevezhető, mert ott legalább akadhat egy cellatárs. Végül csak eljutunk a hálóig, ahol óvatosan elengedem, hogy helyet foglalhasson az ágyon. A lakásra nem teszek most megjegyzést, de valamikor mindenképp szóba hozom neki, hogy, ha megakarja tartani mentális egészségét, mindenképp változtatnia kell a körülményein. Igazából nem szándékoztam ennél tovább maradni, maximum még hoztam volna neki be egy pohár vizet, mert, hogy a kávé nem jó folyadék pótló, és most bizony szüksége lesz rá, még ha éjszaka ki is kell majd mászkálnia a wc-re. De mielőtt elléphetnék előle, megfogja a kezem, ami már önmagában is idegen tőle, de ami igazán váratlanul ér, az az, hogy hirtelen milyen kiszolgáltatott állapotban kérlel. Nem is maga a kérése fog meg, mint, ahogyan azt teszi, hiszen eddig csak a jól ismert, rideg és nárcisztikus arcát mutatta, most pedig mintha nyoma sem volna, csupán egy álarc lett volna. No persze az sem utolsó, hogy a kolléganőhöz hasonlóan ő is olyasmire kér, ami lényegében szabályellenes. Ha hinnék a Mennyben és a Pokolban, azt hiszem egyre inkább utóbbi felé vettem az irányt. Félek megígérni, mert nem tudok hinni neki. Azt gondolom, ha kicsit is jobban lesz, már akkor le tesz majd arról, hogy egyáltalán foglalkozzon vele. Ma bebizonyosodott, hogy ő már rég nem a szakadék szélén táncol, hanem lóg fölötte, és akadnak pillanatok, mint az előbb odakint is, mikor már csak egy kézzel tud kapaszkodni. Amikor pedig valamilyen szerencsés módon sikerül ismét két kézzel fogni a szakadék szélét, eszébe sem jut felhúznia magát vagy segítségért kiabálni, inkább úgy dönt, hogy lóg még. Mintha ez volna a legjobb megoldás. Mintha a segítségkérése olyan kínos volna.
Fene azt a jó szívemet... Mélyet sóhajtok, és őrlődésem végén ajkaim is összeszorítom kis időre, csak azután szólalok meg.
- Egyedül nem fogja tudni leküzdeni, de... egyezzünk meg abban, hogyha az ügy után azonnal felkeress egy szakembert, akkor nem jelentem a rendőrségen. Ha előbb keresne fel valakit, az még jobb volna, de, ha nem állja a szavát és halogatni kezdi, a maga érdekében is kénytelen leszek szólni a kapitánynak. - alkudozom vele, végtére is ez mindenki javát szolgálná, bármennyire is rosszul hangzik. - Megegyeztünk?

thx.

**Horatio R. Hayes**

Horatio & Killian

- The case of the "railroad corpses". -

Csak Killian távozása után tudatosult bennem, hogy min is estem át és hogy ő ennek tanúja volt. Kissé magamba zuhantam, de bíztam benne, hogy Killian tényleg tartja a száját és nem beszél ki semmit. A konyhába ballagtam és a pultnak dőlve meghúztam a tejes üveget. Merengve, roskadozva néztem magam elé, kortyoltam a tejet, majd visszaandalogtam a szobába és hasra dőltem az ágyon.
Minden porcikámat a szégyen és a megalázottság mardosta, amiért a doktor előtt ilyen állapotba kerültem, amiért nem voltam képes uralkodni magamon és elkapott egy roham, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.
Fáradtan és erőtlenül állítottam be az ébresztőt, hogy reggel időben észnél legyek, amikor Killian értem jön. Te jó isten, ki tudja mit fogok kapni tőle a fejemre, az arcomba. Lehet most elengedett egy figyelmeztetéssel, de tudtam jól, hogy ami késik, nem múlik, csak arra vár, hogy a megfelelő állapotba kerüljek és beszélgetni tudjon velem. Komolyan úgy éreztem, mintha agyonszúrtak volna.
Nehezen jött a mély, nyugodt álom és bár nem volt annyira pihentető, mégis csak több volt és többet ért, mint az, amiben az elmúlt napokban részem volt.

Reggel már jobb állapotban tértem magamhoz, mint, amilyenben este és a napokban voltam, bár a negatív gondolatok azért még ott lábatlankodtak a fejemben. Illetve a negatív gondolat talán kicsit erős, inkább csak aggódtam. Ideges voltam a dokival való találkozó miatt, mert ismertem a világát, a gondolkodás módját. Sejtettem milyen gondolatok fogalmazódhattak meg benne velem kapcsolatban.
Éppen ezért voltam ideges, feszült. Nem akartam hallgatni, de tudtam, hogy ezen túl kell esnem. Ez az én érdekeimet is szolgálja és az övét is. Kellemetlen, de nem ez lesz életem első kellemetlen élménye.
Zavart, hogy mennyire kiszolgáltatott és elesett voltam akkor. Olyan, mintha nem is én lettem volna ott akkor, pedig én voltam. Annyi lett a presztízsemnek, a képnek, ami rólam élt eddig a fejében. Most már pontosan tudja, hogy az én lelkemnek is vannak sebei, én is sebezhető és sérült vagyok és én sem vagyok olyan... ideálszerű. Pedig gyermekkoromban az volt a nagy álmom, hogy úgy vonulok be a kriminológia történelmébe, a rendőrség történelmébe, mint egy legenda. A megfélemlíthetetlen, a rettenthetetlen, a megtörhetetlen, aki emellett még lángelme is volt.

Elmentem letusolni. A langyos zuhany kellemesen megmelengette a lelkem, frissítette az idegrendszerem és bár lehet ilyen állapotban nem volt a legegészségesebb, de megittam a kötelező reggeli kávémat is.
Fogat mostam, öblögettem, megfésülködtem és felvettem makulátlan öltönyömet. Vetettem még egy utolsó pillantást az ágyamra, amit bevetettem, majd a nappaliba mentem, ahol leültem várni rá. Miközben az ajtót fixíroztam felfigyeltem egy apró koszfoltra rajta, ami akár hangyának is tűnhetett volna első pillantásra és elkezdtem lesikálni. Mikor eltűnt, elégedetten tettem el az eszközöket és mikor megjött Killian kismentem és beültem mellé.
Mint mindig, kifogástalanul festettem. Tiszta és elegáns, ápolt.
Lehet az ő szemével voltak rajtam megviseltségi jelek, de lelkileg már jobban voltam és szerintem valamicskét szellemileg is frissültem.
- Jó reggelt, doki - ejtettem meg egy nagyon visszafogott mosolyt és ha vevő volt rá, kezet fogtam vele.
Ma még nem dolgoztam. Akartam, de nem tettem. Igyekeztem pihentetni még a fejem, a gondolataim, agytekervényeim és megvárni, hogy beérjünk az irodába, illetve, ha ő úgy ítélte meg, akkor itt a kocsiban. Tudom, ő is így akarta volna. Ő mondta, ameddig csak lehet pihenjek és próbáljak meg nem agyalni. Addig mással kötöttem le zakatoló agytekervényeim. Pl.: Az ajtó fürkészése és sikálása.
- Sikerült odahaza valamit a lánnyal, vagy az lett a napjuk vége, hogy mindketten aludtak egyet? Remélem nem vágtam nagyon haza az estéjét.

- XXX szó // megjegyzés -

**Killian B. Grimwald**

Horatio & Killian

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Nem állítanám, hogy simán ment volna a nap, és nem csak a nyomozás miatt. Bár járkálnunk alig kellett, mire hazaértem, alig vártam, hogy beesek az ágyba. Laylana már aludt és a nappaliban összegyűlt falka is, akikből max a halk motoszkálásra pillogtak felém álmosan, de különösebben nem zavarta őket a kési hazatérésem. Hozzászoktam már, és tudom, hogy Layla sem fog sokáig neheztelne. Az ígéretet ugyan megszegtem, de ő is tudja, hogy olykor fontosabb egy-egy nyomozás, mint, hogy itthon legyek vele. Bármilyen gonoszul hangzik, de elég csak belegondolni az ő ügyébe is. Szóval nem aggódom, ráadásul mindig kitalálok valamit a kibékítésére.
Bár elaludni nem volt nehéz, a korán kelés kissé megviselt, de csupán addig, míg nem vettem egy hideg zuhanyt és élénkítőként le nem gurítottam egy bögre forró, fekete teát. Ez nem sok, de útközben majd úgy is beugrom még egy-két helyre. Indulás előtt még megetettem a kutyákat, az első napsugarak megjelenésekor ugyanis ők is felébrednek és rossz néven vennék, ha etetés nélkül lépnék le. Viszont a napi levegőzésüket már Laylara kell hagynom. Szóval igyekezve a reggeli rutin letudásával - amiből a reggeli étkezés így is elmaradt - kocsiba ülök és egy nagy ásítást követően el is indulok. A városba érve, még Horatio előtt beugrom az egyik útba eső Starbucksba, mert szükség lesz még némi energia után töltésre, és bár nem én vagyok Horatio orvosa, ennyit kollégaként is megtehetek érte, legfőképpen, hogy elkerülje a szívinfarktust és ismét egyensúlyban lehessen az idegrendszere. Egy pohár persze még nem váltja meg a világot, de, ha sikerül rászoktatni, már az is valami. Ez a kis kitérő nem több negyed óránál, s lévén, hogy így is korán indultam, nem érek oda olyan későn. Nem szándékoztam az ajtójáig menni, ennyi teret azért hagyok neki, még annak ellenére is, hogy tegnap elég ramaty állapotban hagytam itt. De sms-t azért küldök neki, miután leparkolok a lakóház elé, és amíg leér ráírok a nyomozó nőre is és érdeklődöm hogyléte után. Nem tehetek róla, de Horatio miatt most még érte is aggódhatok folyton. Sokat nem is kellett várnom, hamar megjelent az ajtóban és ült be a kocsiba, ami után egyből át is nyújtottam neki az ülések közti tárolóban lévő műanyagtetővel fedett matcha kávét. Akkor is odaadtam volna, ha tudom, hogy már túl van egy bögre kávén, a matcha ugyanis nem hirtelen fejti ki hatását, hanem fokozatosan, így az élénkítő hatása is tovább tart, azon kívül, hogy nem viseli meg a szívet, se az idegrendszert, sőt, kifejezetten egészséges.
- Jó reggelt! - köszönök vissza, én valamivel még álmosabban, de hozzá hasonlóan egy halovány mosollyal. Na már most azt nem tudom eldönteni, hogy ez a mosolya csak álca arra, hogy még mindig ramatyul van, vagy egy hangyányit valóban segített az alvás, még ha nem is a legpihentetőbb módon. A tőle megszokott, még is különösen megfogalmazott kérdésére finoman vállat vontam, mielőtt válaszoltam volna.
- Megszokta már, hogy nem mindig jönnek össze a közös programjaink, de mivel munka után csak az övé vagyok, befogjuk pótolni. Már aludt mire hazaértem, szóval, személyesen majd később beszéljük meg. De nem hiszem, hogy haragszik. Tudja, jól, hogy fontos, amit csinálok, életek múlhatnak rajta. Ahogy anno az ő esetében is... - válaszolom, miközben beindítom a kocsit és szépen ki is tolatok a parkolóból, majd egyenesen a rendőrség felé veszem az irányt.
- Hogy érzi magát tegnap óta? - kérdek vissza az első piros lámpánál, így még rá is tudok pillantani egy röpke másodpercre. - Gondolkodott rajta, hogy kit keressen fel? - érdeklődtem, mert a munkán agyalni ráérünk, ha már az őrsön vagyunk, ez azonban diszkrétebb pillanatot kíván, és ennél alkalmasabb helyzetben nem hiszem, hogy leszünk, mint a kocsiban. Leginkább azért érdeklődöm, hogy tudjam, mennyire gondolja még komolyan, illetve, mert én is tudok ajánlani orvost, akár még a dolgot diszkréten kezelő, rendőrségen dolgozó pszichológust is, annyi különbséggel, hogy ez utóbbi gyakrabban járna a nyakára.
Mindenesetre beszélgetésünk a témát illetően addig tartott míg oda nem értünk, leparkoltam és be nem léptünk az őrsre. Amíg nem látom okát, hogy jelentsem problémáját a főnökének, addig tiszteletben tartom ezt, és, ahogy ígértem, diszkréten kezelem.

thx.

**Horatio R. Hayes**

Horatio & Killian

- The case of the "railroad corpses". -

Mikor megkaptam az SMS-t kimentem és elfoglaltam mellette a helyem. A kávét átvettem és megköszöntem, bár akkor még fogalmam sem volt mi az, így kellett, hogy Killian meséljen róla. Életemben nem hallottam még a szót sem, bár jó öreg bűnügyi botanikus cimborám, Ernest biztos hallott már róla, sőt, talán ilyen kávét is ivott már.
- Elképesztő mit ki nem találnak. Olyan, mintha préselt fű lenne eper darabokkal. De attól függetlenül köszönöm - megkóstoltam. Nem volt olyan hű de finom, de az átkozottul pocséktól is messze volt azért.
Megkérdeztem mi lett az estéjük vége, amire meg is kaptam a választ.
- Értem - bólintottam. - Szerencsés ezzel a lánnyal. Én biztosan nem tudtam volna elnézni, hogy felültet valki. Ha tudom is, hogy a munka miatt van, akkor is rosszul esett volna, hogy nem jött össze. Ez egy ígéret volt, az ígéret pedig olyan, mint egy szerződés. Én elvártam volna, hogy oldja meg valahogy. De örülök, hogy ennyire megértő a lány.
Nemsokára rátért a számára minden bizonnyal lényeges kérdésre. Az én állapotomra és az orvosra.
- Egy szinten jobban. Köszönöm. Nem életem legjobb éjszakáján vagyok túl, de jobban vagyok, mint voltam és jót tett, hogy mélyen tudtam aludni.
Azon gondolkodtam mit feleljek. Nem szívesen mentem volna elmeorvoshoz, de előbb-utóbb muszáj lesz. A munkám miatt, magam miatt és Killian miatt is. Volt pár név, akik szóba jöhettek, csak az erős elhatározás fog kelleni, hogy felemeljem a telefont és egyeztessek valamelyikükkel.
- Gondolkodtam Dr. Zimmermanban és Dr. Crineban is. Még vacillálok, hogy ki legyen és igyekszek tovább keresgélni. A legjobbhoz akarok menni. Kár, hogy Dr. Webster meghalt. Azt mondták ő volt az egyik legjobb és legdiszkrétebb. Lelőtték, de nem derült ki, hogy ki tette. Nem is én nyomoztam az ügyben.

Mikor megérkeztünk az őrsre kiszálltunk és az üres kávés poharat kidobtam. Megvártam, hogy Killian becsippantsa a riasztót, aztán bementünk az irodámba és beüzemeltem a berendezéseket, addig elmentem/mentünk, hogy az embereimnek a reggeli köszöntőjük utána kiadjam a feladatukat.
Elsőnek Ruperthez fordultam.
- Rupert, maga járjon utána hol lehet fehér köpenyt venni a városban. Orvosi és laborköpenyt egyaránt. Szerezze meg a vevők listáját minden üzletből és a lehető legtöbb adatot róluk. Ha tudja, az online váráslások esetében is. Szerintem elég, ha egy/másfél hónapra visszamenőleg.
- Rendben felügyelő.
Rachel felé fordultam.
- Ha Rupertnek egyedül ez sok, akkor besegít neki, de alapvetően a maga feladata az lesz, hogy utána jár az összes love at firs click vezetőnek, alkalmazottnak és lekéri az adataikat, továbbá megnézi van egy társult cég és alvállalkozás. Ha ezzel megvan, kapcsolatot keres köztük és Peter Ulman között.
- Igen is Dr. Sinclair.
Utolsó emberem, Bastion felé fordultam.
- Bastion, magának itt van ez a csodálatos kép - adtam át a késről készült skiccet és a körülírását. - Tudja meg hol készítenek a városban késeket, főleg egyedi késeket, vagy hol lehet beszerezni hasonló késeket. A lényeg, hogy találjon olyan helyet, ahol tudnak bármit is erről a késről - kocogtattam meg a képet. - Ha a városban nincs eredmény, terjessze ki a környező városokra és keresgéljen az interneten is.
- Meglesz felügyelő úr.
-Én és Dr. Grimwald addig beszélünk az informatikusokkal, majd karon ragadjuk a grafikust és megpróbálunk egy alapos fantomképet készíteni a tettesről Chan elmondásai alapján. Igyekszünk részletes információkat kihúzni belőle.
Eredményes munkát kívánok.

Tovább álltunk az informatikusokhoz.
- Jó reggelt Gregor! Mit sikerült kideríteni a telefonból?
- Jó reggelt Horatio. Dr. Grimwald. Sikerült feltörni, nem volt nehéz. Lementettük a hívás listát és az SMS-eket, telefonkönyvet, képeket és messenger beszélgetéseket. Megvan merevlemezen és nyomtatott formában is.
- Ez egy remek hír. És a számítógép? Tudja, a könyvtár.
- Igen, emlékszem rá. Az már nehezebb volt, de megoldottuk. Mindkét áldozat profiladatait és beszélgetéseit lementettük merevlemezre és kinyomtattuk.
Kinyitott egy szekrény fakkot kulcsával és kivette belőle az SSD-t és a nyomtatványokat, amik le voltak fűzve egy iratrendezőbe. Átvettem tőle.

- XXX szó // megjegyzés -

**Killian B. Grimwald**

Horatio & Killian

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Nem lep meg, hogy idegenkedve fogadja a színében valóban kissé különös italt, hiszen még azt sem merném lefogadni, hogy otthon elég időt tölt, ahhoz, hogyha rákérdeznék mi van a nappalija jobb első sarkában megtudná e mondani. De ezen mindenképp változtatnia kell, s remélhetőleg ebben nagy segítségére lesz majd az orvosa is, akit minden bizonnyal felfog keresni.
- Igen, nos valóban elég érdekes így első ránézésre, de manapság a matcha olyan nagy népszerűségnek örvend, leginkább az egészségessége miatt, illetve, mert por formája praktikus, hogy ma már akármit is elkészíthetnek belőle. Palacsintát, teát, kávét, ételeket, desszerteket. Csak meg kell szokni, de azt hiszem ennyi áldozatot hozhatunk az egészségünk érdekében. - utalok arra óvatosan, hogy talán kávé helyett is rá állhatna az italra. Az esti programot érintő kérdésére őszintén felelek, hisz nincs miért ködösítenem. Laylana felnőtt nő, és elég érett már ahhoz, hogy tudomásul vegye, hogy sajnos akadnak ügyek, amik elsőbbséget élveznek az otthoni programok helyett. Ugyanakkor Horatio reakciója valahogy olyan furcsának hat a számomra, mintha apróbb utalást éreznék olyasmire, ami valójában nincs is. Tény, hogy nem éppen mindennapi dolog, hogy az orvos ilyen módon veszi szárnyai alá a betegét, de Laylana gyerek volt, és lélekben azt hiszem még mindig ott toporog, ez pedig nem fejleszthető egy szinte teljesen üres, rehabilitációs intézet szobájában. Élnie kell, látnia, felfedeznie. Így ezt meg is teheti a felügyeletem alatt. Majd ha eljön az ideje, s úgy érzi ő is készen áll, egyszerűen saját életet kezd élni. Összevont szemöldökkel emésztgetem, míg a végére nem ér, majd elmosolyodva megrázom fejem.
- Szó sincs róla, hogy felültettem, hiszen ő nem a... barátnőm, és bár gyakorlatilag akként bánok vele, nem is a lányom. Barátok vagyunk, és ezáltal, ha vannak is dolgok, melyek megszegése érthető okokból kényelmetlenné tenni az egész "együttélést", Layla tudja, hogy miként kezelje ezeket a helyzeteket. Bepótoljuk, ezt ő is tudja. - válaszolom viszont, majd újfent kissé összerántom szemöldökeim, de inkább megjátszott rosszallással, vagy humorosan, semmint valósan neheztelve vagy kevesebbre tartva a nyomozót, így még mosolygok is hozzá.
- Egyébként meg, elég szomorú, most, hogy ezt így mondja. Nekem eszem ágában sincs behajtani másokon az olyan megszegett ígéreteket, melyek tudom, hogy nyomós okkal nem valósultak meg. De így legalább tudom, hogy magát miként kezeljem, ha esetleg fejembe venném, hogy elcibálom néhány kollégájával mondjuk az őrs melletti bárba. Vagy abba a népszerű skandináv helyre. - mosolyogtam rá, bár őszintén ilyesmi eddig eszembe se jutott, de e tegnapi óta, tartok tőle, hogy valaki kénytelen lesz szárnyai alá venni, ha "elfeledkezik" felkeresni egy specialistát. Erre a témára pedig külön rá is tértünk, noha biztosított felőle, hogy nem felejtette el és valóban létező orvosok neveit sorolta fel, aminek örülök.
- Igen, mindketten remek szakemberek, bár úgy tudom Dr. Zimmermann mostanában ritkábban vállal betegeket, de Anthonyt bátran ajánlom. Személyesen nem ismerem, de sok jót hallani róla még orvosi körökben is. - erősítem meg, bár nincs azzal baj, ha tovább keresgélne, de így legalább vannak visszajelzések is felőlem, ami segíthet dönteni. Igazából ezt tényleg jó jelnek veszem, csak jusson is el odáig, hogy fel is keresi őket és eljár a beszélgetésekre, mert szerintem ennél többre nem lesz szükség. Bár a téma innentől kissé szomorúbb fordulatot vesz, hiszen még is csak egy meggyilkolt barátról van szó. Nekem legalább is Shane szakmabéli jó barátom volt. Igazából még hónapokkal a halála előtt meg is beszéltünk egy kávét, és az akkoriban történt eseményekről való diskurzust, de eltűnt egy időre, s mire felbukkant, nem ismert meg. De én se őt. Más milyen lett. Persze hallottam, hogy sok tragédiát és kevésbé kellemes ügyet tud maga mögött, de főleg orvosként nem kellett volna így kifordulnia magából. Aztán idővel már nem is kerestem, gondoltam majd ő, ha kicsit helyre rázódik, de ez azt hiszem sosem következett be. Máig nem tudom mit keresett egy isten háta mögötti luxus épületben gyilkosokkal körbevéve, de azt hiszem ez is hozzájárult ahhoz, hogy így kifordult magából. Azt nem hiszem, hogy rossz ember vált volna belőle - bár a bizonyítékok eléggé megkérdőjelezhetik ezt -, de az bizonyos, hogy valami történt. Csak napokkal később hallottam a tragédiáról, és napokig bánkódtam is, amiért nem kerestem, de úgy láttam nem fogadná el a segítséget. Mindenesetre jó barátom volt.
- Igen, hát sajnos, azt hiszem ez az ügy örökké lezáratlan marad. - sóhajtom kissé bánkódva, de most inkább fel nem tárva, hogy mi ennek az oka, ellenben eszembe juttatja, amit már a naptárba is felírtam, mert ilyesmit elfelejteni viszont már tényleg szégyenletes volna. - Még hét elején szóltak, hogy nem lesz több boncolás, se vizsgálat az ügyben, szóval jövőhéten lesz a temetése. - pillantok fel rá, mert nem tudom, neki volt e vele valamilyen kapcsolata, azt viszont igen, hogy Shane sokat dolgozott a rendőrségen is, sok embert ismert, így bőven akadnak onnan is, akik tiszteletét teszik majd utolsó útján. Megértem Horatiot is, de nem hiszem, hogy odaadnák az ügyet neki, hiszen már megtörtént a tragédia és vannak most fontosabb nyomozások is. Akárhogy is, végül elértük a rendőrséget, ahol parkolás után egyből be is mentünk, és miközben a nyomozó kiadta a szükséges feladatokat kollégáinak, én is megittam a maradék kávém, így az informatikusokhoz már anélkül mentem.
- Wáó! Micsoda teljesítmény! Önök nélkül ez az ügy valószínűleg még mindig csak állna. - mosolygom elismerően, és ha kell én is magamhoz veszek valamit, hogy az irodában szépen átnézzük. Vagy oda fele már útközben is.
- Látom tényleg jobban érzi magát. - mosolygom, egy pillanatra még fel is nézve a felügyelőre a nyomtatványokból, majd miután beérünk az irodájába, én le is ülök a tegnapi helyemre, vele szembe, az asztal túlsó felére és elkezdem áttanulmányozni az anyagot.
- Azt gondolom, valamelyik nyommal most már tényleg sarokba kell, hogy szorítsuk a gyilkost. Nem engedhetjük meg, hogy megint vadászni induljon. Igaz, most biztosan ő is alaposan újra kell, hogy gondolja a dolgokat, hisz a segítő társa kiesett. Kétlem, hogy ennyi idő alatt talál újabb bizalmast, szóval a munka mocskos részét is neki kell elvégeznie, ha csak... úgy nem döntött, hogy itt az ideje a finálénak. Ami viszont ránk nézve problémás...

thx.

**Horatio R. Hayes**

Horatio & Killian

- The case of the "railroad corpses". -

Már-már hitetlenkedve néztem a dokira, miközben erről a zöld trutymákról ódákat zengett. Résnyire nyitott szájjal csóváltam fejem.
- Ah... de mit vagyok meglepve? Az ilyesmit ki is nézem magából. A hobbija, hogy a kínai gyógyászat lapkiadásait olvassa és az Asian Centerek egészségpolcait böngészi?
Félre ne értsen, nincs ezzel semmi gond. Biztos megvan ennek is a maga jótékony hatása, de ha most kitalálja, hogy a sertés comb helyett egyek tofut és rántott sajtot, akkor a mozgó autóból fogok átugrani a szembe forgalom sávjába.
De már megbocsásson, ön úgy hiszi csak a párunkat lehet felültetni? Felültetni bárkit fellehet. Párunkat, rokont, barátot, egy hajléktalant, hogy hozunk neki enni, ő vár, de mi cseszünk visszamenni. Nincs benne a fogalom meghatározásában, hogy csak a csajunkra, vagy a pasinkra vonatkozna.
Viszont annak örülök, hogy ennyire jó a viszonyuk. Tényleg.
Egyébként meg, ha tudom, hogy nyomós okokból megszeghetek egy ígéretet, akkor nem ígérek. Ennyi a történet. Ha tudom, hogy bármikor közbe jöhet valami, akkor nem mondom azt, hogy "Ígérem", hanem, azt, hogy "Megpróbálok". Van különbség.
Azt mondom "Megígérem, hogy eljövök", az azt sugallja teljesen biztosan. Ha úgy mondom "Megpróbálok eljönni", akkor az illető nem veszi tutira, hanem belekalkulálja, hogy valami fontos közbe jöhet.
Nagyon sok múlik azon, hogy fogalmazunk és ezt jó, ha ön is megtanulja. Az ígéremnél jogosan kérhetünk számon, akkor is, ha tudjuk, okkal szegte meg. Főleg azért, mert az illető tudta jól, hogy a munkája miatt bármikor megszegheti. Akkor pedig miért mondta ki a szót, igaz?
Ez olyan, mintha színtévesztő sofőr lennék és megígérném az utasomnak, hogy nem megyek át a piroson. Mi a garancia?

Mikor szó esett Shaneről és a vele kapcsolatos dolgokról bólintottam. Ismertem a fickót, bár csak felületesen, sokat nem találkoztunk még munka ügyben sem. A nyomozást nem akartam újranyittatni, szerintem nem lett volna értelme és én sem tudtam volna már megváltani a világot.
A temetésen persze ott leszek.
Beértünk, majd az eligazítás után a technikusokhoz mentünk, ahol megköszöntük a munkájukat és a megszerzet adatokkal az irodámba vonultunk. A Killiantől kapott dicséreten félszegen, haloványan elmosolyodtam.
- Köszönöm. Igyekszem.
Telefonáltam a grafikusnak, hogy mikor érne rá, majd megköszöntem.
- Délután fél kettőre jön a grafikus és megcsinálhatjuk a fantomképet.
Leültem és magam elé vettem a stóc másik felét.
- Igen, ez így van. Van körülbelül 24-26 óránk. A gyilkos a levélben három napról beszél. A harmadik nap holnap lesz, ez a második nap. Ha 26 órával számolok, akkor holnap a délelőtti órákban öl majd valamikor, de jó esetben lesz 30 óránk is és akkor már belecsúszunk a délutánba.
Attól függ mikorra lett megbeszélve a randi.
Éppen ezért igyekeztem megkeresni azokat a kinyomtatott üzenetváltásokat, amikből kiderülhet ki a következő áldozat és mikorra esedékes, hogy a gyilkos rajta üssön.
Killiannek igaza van, nincs már Peter, szóval hacsak a fiatalember megölése előtt nem szerzett be új társat, akkor neki kell csinálnia mindent. Mert nincs kizárva, hogy Petert azért ölte meg, mert sokat tudott már és lecserélte egy új emberre, akit esetleg még megbízhatóbbnak is érzett.
Hamarosan a kezeim közé került az áhított üzenetváltás és a hozzá kapcsolódó profil nyomtatványa.
- Ez az. Ő lesz a következő áldozat. Grace Zweiger. Holnap 14:15-kor fog találkozni egy korabeli sráccal, Toby Westtel. A Panda nevű ázsiai étterembe. Ez a Broadwaynél van.

- XXX szó // megjegyzés -

**Killian B. Grimwald**

Horatio & Killian

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Haloványan elmosolyodom engem illető meglátásán, leginkább azért, mert enyhén túlzónak találom. Valóban utána olvastam kicsit, de nekem is úgy ajánlották. Meg is fogom a saját poharam - az övét nem szedem ki a kezéből - és mutatóujjammal megkocogtatom a Starbucks lógót a műanyagon.
- Azért nem kell annyira messzire menni ezért a kis finomságért. - felelem mosolyogva, miközben lassan bele is szívok a szívószálon keresztül. Utolsó mondata azonban kis híján belém fojtja, nos nem csak a szót, de a kortyot is. - Ugyan már, nyomozó... ilyesmire sosem vetemednék, nekem is meg van a magam káros szenvedélye, csupán igyekszem valamiképp segíteni magának, oly módon, hogyha látok lehetőséget egy rossz szokás valami jobbal helyettesíteni, akkor megmutatom. Az már úgy is magán múlik mit kezd vele. - vonok vállat, de azért bizakodom, hogy nem beszéli le magát ezekről. Igaz, az azt is elárulná, miképp vélekedik az orvos felkeresésében is.
Bár elsőre is megértem magyarázatát, kicsit bőlére ereszti a dolgot, de nem szakítom félbe, hagyom, hogy befejezze. A végén pedig a magyarázatért hálásan elmosolyodva, simítom közelebbi kezem vállára.
- Nyugalom, felügyelő, értem én. De egy szóval sem mondtam, hogy ígéretet tettem. Ezek a programok otthon, szükségesek, rutinszerűek, ami vagy összejön és általában így is van, vagy nem. Csupán azért érezhető a negatívum, mert a leányzó érzékeny, és könnyebben magára vesz dolgokat. - válaszolom mosolyogva, mert a végén még azt szűri le saját mondandójából és a tőlem elcsípet néhány szóból, hogy egy megbízhatatlan fickó vagyok.*
Shane rövid "múltidézése" után igazából oda is értünk, így jobbára onnantól már csak a munkára koncentráltunk. Kicsit talán mereven állt kollégáihoz, akik viszont ellenkezés nélkül tették dolguk, és ennek örültem. Talán idővel Horatio is enged ebből a szigorúságból, miután önmaga is belátja, hogy se mást, se saját magát nem fegyelmezheti teljesen. De azért igyekeztem, ha nem is elhalmozni, de olykor elhintetni egy-egy őszinte dicséretet, ami láthatóan jól esett neki. Remélem az orvosa sem lesz karót nyelt, mert akkor bizony lesznek gondjaik az egymáshoz való nyitottságukkal. Nem állítanám, hogy mi puszipajtások lennénk, de azt gondolom az irántam mutatott hozzáállása sem tükrözi azt, amiként valójában tekint rá. Azaz, alkalomadtán sokkal ellenségesebbnek érzem irányomban, noha az ilyen pillanataiban még i azt érzem, hogyha nem is barátként, de megbízható kollégaként tekint rám. Ami érthető... hiszen miatta is újabb békát kell nyelnem.
- Na meg, hogy ez a tegnapi dolog mennyire zavart bele az egészbe. - teszem hozzá, hisz h Peter valóban segített neki, most aztán mindent újra kell számolni, terveznie. Igyekeztem én is kiszűrni valami használható információt a kapott aktákból, de Rex felügyelő gyorsabb volt. Biztosak persze nem lehettünk benne, de mindenképp érdemes utána járna.
- Nem tudom mennyi idő, meg milyen engedély kell hozzá, de esetleg intézhetnénk oda néhány járőrt, speciálisabb rendőr csapatot, hogyha tévedünk is, akkor is biztosan biztonságban tudjuk a fiatalokat. - javaslom, mert ennek intézése szintén a felügyelő dolga, hiszen én ezekre különösebben nem kérhetek parancsot. Nyilván mi is odamegyünk majd, vagy már előre figyelmeztethetjük a kiszemelteket, de jobb, ha már előre ott van egy kis erősítés.

*Laylana le lett adva / törölve bizonyos okoknál fogva, szóval ne tessék meglepődni, ha félúton teljesen más névként utalok Killian lakótársára, aki új történetet is kapott, és míg meg nem érkezik, ideiglenesen Ella pofijaként fog létezni. The case of the "Railroad Corpses" Killian & Horatio - Page 2 2451935670

The case of the "Railroad Corpses" Killian & Horatio - Page 2 2451935670

thx.

**Horatio R. Hayes**

Horatio & Killian

- The case of the "railroad corpses". -

Elgondolkodva pillantottam fel, hiszen valóban kérdéses volt mennyire zavartunk be a fickó terveinek. A lehetőségek tábora nagy volt, bármi lehetett most a háttérben. Az is lehet ejti most a vadászatot, az is lehet bevállalja. Egyedül van, vagy van partnere?
Kevés dolgot tudtunk, találgatni pedig nem akartam.
Rangomnál fogva megvolt az engedélyem ahhoz, hogy a közrendőröknek parancsot adjak, így odatelefonáltam a diszépcsernek.
- Üdvözlöm, Thomas. Szükségem lenne két kocsira, benne 2-2 rendőrrel. Holnap, 14:15-re elvileg emberrablást és gyilkosságot terveztek a Panda étterembe, Brooklynba. A gyanú alapos, itt vannak előttem a dokumentumok. Szeretném, ha négy rendőrt kivezényelnél oda. Civil jármű, civil ruha. Legyenek ott hamarabb, mondjuk 13:50 körül, ugyanis lehet az áldozat hamarabb megjelenik, legyünk előre látók.
A pontos kérvényt e-mailben küldöm és hozzá csatlom a feltételezett áldozat profilját és a körülményeket is. Körülbelül fél óra múlva ott lesz a leveles ládában.
Miután ezt megbeszéltük, a laptopomon megírtam a kérvényt és a lemezről továbbítottam a fontosabb adatokat is, ami kellhet a rendőröknek. Fotók, leírások, pontos helyszín.
- Szerintem az áldozatnak és a partnerének nem kéne szólni. Nem akarom elrettenteni őket és szeretném, ha minden természetesnek hatna. Attól félek nem tudnának már úgy viselkedni, ahogy az információ nélkül, a tettes pedig gyanút fognak és nem lépne akcióba, akkor pedig fújhatjuk. Nem tudom egyet ért-e velem. Ha van nyomós érve, hogy miért kéne beszélni róla Zweigeréknek, akkor meggyőzhető vagyok.

Miután az irodai munkán túlestünk és lassan idő volt a grafikus is megjött.
- Üdvözlöm, Horatio Sinclair.
- Theodore Mencken - kezet fogtunk, majd Killiannek is bemutatkozott és ha elfogadta, kezelt vele.
- Mr. Chan már a szobában van. Ránk vár.
- Hát akkor ne várassuk - mondta lelkesen és a szobáig mentünk, melyben a félvér várt ránk. Nem volt sem megbilincselve, sem túlzottan felügyelet alatt. Egy őr állt kinn az ajtaja előtt, a kínai pedig fegyelmezetten, nyugodtan ült a székén.
Bementünk, majd az üdvözlés után a grafikus beüzemelte a laptopot és a grafikus programot, amin dolgozni szokott. A monitor képét mi a nagy, fali képernyőn is követhettük, hiszen mégse ülhettük körbe mindannyian Theot.
- Kezdjük az arcával. Milyen volt? Szögletes, ovális, kerek?
- Szögletes.
A kijelzőn több lehetséges arcvonás is megjelent, Chan kiválasztotta a leghasonlóbbat, de még digitálisan kicsit alakítani kellett rajta.
- A haja?
- Talán az arca közepéig ért. Nagyon sötét. Szerintem fekete. Kicsit hullámos.
Jöttek a lehetőségek és a digitális igazítás, hogy még pontosabb legyen a kép.
Lassan haladtak, de alaposan, én pedig végig követtem a fantomkép szerkesztését a tekintetemmel.

- XXX szó // megjegyzés -

**Killian B. Grimwald**

Horatio & Killian

Why do humans think they can rectify one evil with another?

A nyomozásoknál az a legnagyobb baj, hogy sosem tudhatjuk jól cselekszünk-e. Mert ha egyik percben teljes mértékben meg is vagyunk róla győződve, összeomolhat minden, ahogy kihúzzuk a lapot a kártya vár aljából és utána viszont sajnálhatjuk azt a megannyi veszteséget, amit bizony mi okoztunk azzal, hogy léptünk egyet. Ám ellenkező esetben ugyanez a helyzet. Nehéz munka, még nekem is profilozóként. Ezért kellene minden olyan alkalmazottnak orvos, aki a rendőrségen dolgozik és sokat foglalkozik a bűnüldözés kevésbé megszokott irányával. Nem azt mondom, hogy egy irodai, akta kukacnak nem kélhet el egy jó pszichológus, csak azt, hogy, aki gyilkosságokkal foglalkozik, igen is legyen vele valaki, aki ápolja a lelkét. Elvégre, ha a gyilkosok jó nagy részének is ápolták volna lelkét a barátai, szülei, támogatták volna a tehetségeikben, most nem lennének gyilkosok.
Én csak óvatoskodva szolgáltam ötletekkel, lévén, hogy magam sem lehetek biztos minden lehetőséggel, de meglepően készséges volt felém Horatio. Ezt betudhatnám annak is, hogy többet aludt, mint máskor, ha nem is jobban, de annak is, hogy van egy őt veszélyeztető közös titkunk, amit fél, hogy kikotyogok. Nem tudom. Talán egyik sem. Talán mindkettő.
- Nyomós nincs. - csóválom fejem. - Pusztán megpróbálom a helyükbe gondolni magam, miután megmenekülnek, hogy a rendőrség végig tudatában volt annak, hogy csalik voltak, még sem szóltak. A bizalom oda. De ha valami balul sül el, akkor ez lesz az első dolog, amit a média felkap. Hogy titokban civilek után nyomozunk a beleegyezésük nélkül. Így is pletykálnak már sok mindent, de mi lesz, ha már a szolgálunk és védünk mottó sem ér majd semmit? - vonok aprón vállat, mert egyébként én sem tudom mi volna itt a megfelelő választás, csupán azt, hogy én a helyükben nem örülnék, sőt, talán megelőlegeznék egy feljelentést.

Mindenesetre az ügynek haladnia kellett, így mentünk is tovább a kihallgató terembe, ahol reményeink szerint legalább a gyilkos arcát sikerül rendesen feltérképeznünk. Persze elmaszkírozhatja magát, de abban bízom, hogy amíg diszkréten kezeljük a helyzetet, addig eszében sincs fodrászhoz menni, hajat festetni, esetleg szoláriumba látogatni. Nem engedhetünk meg magunknak még egy hibát, egy újabb áldozatot. Kezet fogtam a rajzolóval bemutatkozás után, majd a szobába leülve, én jobbára csak hallgattam és figyeltem hol egyikre, hol másikra, hol a monitorra. Meglepődnék, ha ismerős arc volna, mármint Horationak, mert én annyira nem ismerem a körözött személyeket. Közben halkan megszólaltam, míg az arc alkotás alatt volt.
- Tudja, érdekes dolog, de még ha valakinek jó is az arc memóriája, egy sokkos helyzet kialakulása torzíthatja emlékeiben az illető arcát, sőt sokszor minden mást is. Az agy kétségbeesetten próbálja kipótolni azon részeket, amelyekben az illető nem biztos. Mint amikor késő este valaki lát egy farkasszerű állatot a faluban. Elmondja azt pár embernek, akik este szintén belefutnak, és mindenki pánikol, hogy egy farkas járja a falut, hol ott a 100 emberből mondjuk csak 10 látta, és abból a 10 emberből egy állította, hogy farkas. Aztán másnap kiderül, hogy csupán egy pásztor kutya. Mr. Chan ijedt volt mikor faggattuk, vagy elkaptuk, így feltételezem, hogy akkor is félt, amikor megtámadták. Így hát számolnunk kell azzal, hogy akár szándékosan, akár anélkül, de félrevezethet bizonyos részeknél. - magyarázom halkan Horationak.

thx.

**Horatio R. Hayes**

Horatio & Killian

- The case of the "railroad corpses". -

Killian szavai elgondolkodtattak. Ez rá jellemző. Ő a fiatalok helyébe képzelte magát, az ő érzéseiket, ő gondolataikat próbálta megfejteni, részben igyekezett az ő érdekeiket nézni, míg én a nyomozás érdekeit próbáltam szem előtt tartani. Valahogy meg kellett találni a középutat, mert így valóban akadhattak problémák. Szerettem volna, ha elkerüljük azt, hogy beszéljünk velük róla, de beláttam, hogy ez nem volt lehetséges. Ha csak részben is, de tudniuk kellett mi vár rájuk.
Sóhajtottam. Ez az egész helyzet kellemetlen, de szükséges. Kellemetlen, hiszen ki tudja milyen reakciót vált ki belőlük.
Könnyen lehet, hogy nem fogják vállalni így a csali szerepét, ami hazavághatja a nyomozást, mi pedig nem kényszeríthetjük őket rá, hogy tegyék kockára az életüket. Viszont akkor az emberrabló-gyilkosunkat sem fogjuk tudni lépre csalni.
Akárhogy is, ezt át kell gondolnunk még, időnk az volt rá, de ma ezt a beszélgetést meg kell ejtenünk. Hátra volt még a grafikusi munka. Talán az hozhat eredményt és lehet nem is kell megvárnunk a holnapi emberrablási kísérletet. Az lenne a legjobb, de tartottam tőle, hogy nem fognak simán menni a dolgok. Az túl szép lenne.
A rövidke bemutatkozó beszélgetés után befáradtunk a kijelölt terembe, a grafikus pedig elkezdte a kérdezgetést és a számítógépes program segítségével pedig nekilátott a profilkép elkészítésének. Nem volt túl nehéz dolga, viszont Killian nekem szegezett halk szavai gyanakvásra adtak okot.
Alapból sem bíztam ebben a kínai félvérben, kezdettől fogva gyanús volt nekem, mégis meg kellett szavaznom neki némi bizalmat, hiszen jelen pillanatban ő volt az egyetlen élő, aki látta a feltételezett gyilkos a meglehetősen különös körülmények között.
Akik hisznek a horoszkópban, azt mondhatnák igaz rám a mérleg jegy. Hol pozitív, hol negatív szemüvegen keresztül láttam az életet, de ez nem így volt. Ez ilyen formában nem volt igaz. Csak próbáltam hinni abban, hogy haladunk, hinni abban, hogy van előrelépés egy adott ügyben. Le tudtam én venni a nemlétező rózsaszín szemüveget, főleg, mivel egyébként realista és tárgyilagos voltam. Igyekeztem mindig a valóságot látni, a valóságot feltárni másoknak is. Megadtam magamnak azt a luxust, hogy egy-egy részletet, előre lépést szebbnek lássak, hogy adjon erőt és lelkesedést, ugyanakkor meg tudtam tenni azt is, hogy meglássam, hogy egy helyben toporgunk, hogy nem jutunk semmire, hogy a bizonyítékok, nyomok nem érnek semmit. Szerencsére ez az utóbbi helyzet volt a ritkább, mivel az a típus voltam, aki szükség helyzetben még a legapróbb nyomokból is megpróbált valami kiindulópontot összehozni.
Ráadásul itt volt nekem Killian és a csapatom is, akiknél jobb társakat nem is kaphattam volna. Rájuk mindig lehetett számítani és ha kellett, a föld alól is, de előástak valamit, hogy előre tudjunk lépni egy-egy ügyben.
A félvérre vettem pillantásom. Bíztam benne, hogy nem fog félre vezetni minket, hisz neki se lenne érdeke súlyosbítani a helyzetét, főleg úgy, hogy itt rendőri védelem alatt is állt, aggódnia sem kellett az élete miatt. Ha esetleg ilyesmiktől félne.
De ki tudja mennyire pontosak az emlékei. Talán Killiannek igaza van és eleve abba is belefuthatunk, hogy valamit csak a képzelete tesz hozzá. Ha csak a hetven százaléka a valóság a képnek, már jók vagyunk. Csak a fő vonások stimmeljenek. Ha az arcforma, a szemek és a haj a valóságot tükrözi, már az is jó.
Ezzel én is tisztában voltam, sok újat nem mondott nekem, de az ilyesmik el tudtak kedvetleníteni, mert azt éreztem felesleges erőfeszítések. Hogy egy lyukas lufit próbálunk felfújni. De nem engedtem meg magamnak, hogy ez a rossz ómen kilendítsen a komfortérzetből.

Mikor kész lett a profilkép, a grafikus megmutatta nekünk, több példányban nyomtatott is nekünk, majd néhány kérdés után Chant elvitték a rendőrök, vissza a fogdába. Még nem járt le a 48 óra, még nem engedtük szabad lábra, főleg, hogy mennyire hasznosnak bizonyul. Relative hasznosnak. Nem lett volna kellemes, ha csak úgy eltűnik, mi pedig bottal üthetjük majd a kihűlt nyomait.
A képpel a kezünkben mentünk vissza az irodámba, majd rácsörögtem Rachelre.
- Igen felügyelő úr?
- Sikerült bármi adatot találnia a cégről és a vezetőségről?
- Rajta vagyok az ügyön.
- Küldök egy képet a táblagépére, nézze meg, találkozott már ezzel az arccal a nyomozás ideje alatt.
Elküldtem a digitális képet, majd vártam.
- Nem, de egy nagyon hasonló személlyel már összefutottam.
- Ez egy remek hír, most pont ilyen jó hírekre van szükségem. Hallgatom.
- Diego Ramos. Az ominózus társkereső cég titkára.
- Argentin? Képek, okmányok, bármi?
- A felmenői között van argentin, de már évek óta csak a név az. Már mindenféle nemzet megfordult a családfájukban. Csatolok mindent.
- Rendben. További sikeres munkát.
Miután letettem, laptopról beléptem a privát csatornába, ahol a kapcsolatot tartottuk, majd megnyitottam a képeket és a közösségi oldalát. Valóban jó nagy hasonlóság volt.
- Azt hiszem ezen már el tudunk indulni. Velem tart?

- XXX szó // megjegyzés -

**Killian B. Grimwald**

Horatio & Killian

Why do humans think they can rectify one evil with another?

Eszemben sem volt manipulálni gondolatait, csupán felfedtem egy olyan jövőbeli problémát, mely hosszútávon nagyon is káros lehet, nem csak az ügyre, de a rendőrségre is. S mivel ő vezeti a nyomozást, az ő nyakába is nagyobb teher szakad, ami nem tesz majd jót a pánikrohamain. De hagyom, hogy maga döntsön. Láttam, hogy elgondolkodott rajta, sőt mi több, mintha még hajlana is afelé, hogy szóljon nekik.
A profilkép megrajzolás hosszú óráknak tűnt az izgalmak végett, hogy vajon ki lesz, milyen arcot kapunk, és sikerül-e beazonosítani, ha pedig nem, megtaláljuk el időben. Kicsit aggódtam, hogy az ázsiai gyanúsítottunk esetleg szándékosan vagy véletlenül, de félrevezet.
Mikor elkészült az arc, nem nagy meglepetésemre, nekem semmit sem mondott, az viszont némi aggodalomra adott okot, hogy Horationak sem. Gondoltam, ha volt már ilyen különleges gyilkosa, biztos megjegyezte volna arcát, de így most ennek lehetősége nem állt fenn. De a sötét felhők szétoszlani látszottak, mikor a telefon túl végérők jó hírekkel szolgáltak. Mármint, feltételezhetően jókkal, hisz talán van egy gyanúsítottunk is. A nyomozóra néztem és bólintottam neki.
- Ez jó hír. - kelek fel a székből és követem kifelé. Kicsit azért tartottam tőle, hogy megint egy zsákutcába futunk, bár az adatok másról árulkodnak, viszont sosem jó igazán beleélnünk sem magunk.
- Talán butaság, de úgy érzem, most jó irányba haladunk. Ha a friss gyanúsított nem is lesz ott, adatokat akkor is szolgálhatnak róla, személyleírást, kapcsolatok, és már az is valami. Jó volna elejét venni az esti akciónak és nem veszélybe sodorni a fiatalokat. - sóhajtom kissé aggodalmasan.
Feltételezem megint az én kocsimmal mentünk, így, ha adott egy címet, akkor el is indultunk.
- Tudja, miközben a profil megrajzolásán dolgoztak, nekem eszembe jutott még egy szakember, akihez fordulhatna. Rendőrségi ügyekhez ugyan még nem volt köze tudtommal, de az orvos jó hírében áll, noha még nem tört fel a csúcsra, de orvosi körökben is sokat emlegetik, hogyha meg pályázná az igazságügyi pszichológusi pályát az őrsön, ő lehetne a következő... - itt el hallgatok, mert nem is tudom miként tudnám ezt úgy kimondani, hogy ne hangozódjon esetleg kegyeletsértően, bár nekem is így mondták. Megköszörülöm a torkom és tovább is lépek inkább. - Dr. Joseph Brewster. - pillantok felé egy piros lámpánál, mikor épp lehetőségem van rá. - Szerintem ő lesz a maga embere. Nyitottnak tartják, nagyon intelligensnek, maximalistának és azon túl, hogy nagyon diszkrét, nem egy csöpögős doki. Anno, mikor a kisasszony ügyébe bonyolódtam, nekem is ajánlották, hogy keressem fel, ha szükséges, de végül egy magam is boldogultam... - magyarázom, majd gyorsan hozzá teszem. - De persze nekem nem is voltak ilyen tüneteim... - teszem hozzá. - Velem ellentétben nem egy minden lében két kanál, nem nyaggatja a betegeit, bár szerintem ez annyira nem jó dolog, de tudom, hogy maga rosszul viselné, ha állandóan a nyakára járnának.

thx.

Ajánlott tartalom

» The case of the murdered geneticist // Horatio & Killian
» A New direction - Horatio & Killian
» Lara is here || Horatio & Killian
» not yet corpses. still, we rot
» Not the Miranda case