|morning routine... or something like that|
...
|students versus me, or knowledge is power|
Nincs tele a terem, akadnak hiányzók. Manapság nincs szezonja a betegségeknek. Ha jön a nátha, nincs mit tenni. Mert abban bízom, nem vagyok olyan unalmas, hogy ahhoz orvosi igazolás kelljen.
- Bár a pszichopaták által közkedvelt szakmák közt nem szerepel a pszichológus, nem példátlan, hogy akár ilyen munkakörben is elhelyezkedjenek. Ted Bundy például egy krízis központban dolgozott, ezáltal pedig lehetőségre nyílt kitanulni a megtévesztést és a manipulációt, amit gyilkosságai alatt fel is használt. - lépkedek ujjammal a laptop kijelzőjén, hogy a vetítőn is lássák, kiről, miről és mikorról beszélek.
- Most persze fel tehetnétek a kérdést, hogy még is honnan ismerhető fel egy antiszociális személyiségzavaros pszichiáter vagy pszichológus. Ez pedig egy roppant jó mondja a gondolkodós házi feladatnak, amit, ha nem is holnapra, azért péntekre szeretnék megkapni. - pillantok körbe közben az érdeklődő szempárok és az éppen a pad alatt mobilozók közt is. Az arány nem rossz, azt gondolom legtöbbjüknek a vizsgák is sikerülni fognak. Nem is tartom fel őket egyébbel, hanem útjukra engedem őket, én pedig kikapcsolom a gépeket és nekiállok összepakolni.
- Mr. Grimwald! - vágtázik le a lépcsőkön az egyik fiatal diákom, mire fel is kapom rá fejem, majd félbehagyva a pakolást, felegyenesedem.
- Romina! - mosolyodom el mialatt elér az asztalig. - Miben segíthetek? - kérdem, és ha úgy látom nem zavarja, akkor közben folytatom is a pakolászást. Nem volt más a kezében csak a füzete, így azt gondolom nem akar mást, csak hálát adni az izgalmas órának vagy - bár azt belőle nem nézném ki - csapni a szelet. Nem volna példátlan a fiatalok körében.
- Mit szól a múltheti esethez? A múzeumban történt gyilkossághoz? - kérdezte, miközben én eltettem a laptopot, de közben figyeltem rá és gondolkodtam a válaszon, na meg a gyilkosságon. Különleges eset, de még csak felületesen ismerem az eseményeket, mert nem vontak be. Csak annyit tudtam, amennyit a hírekben elmondtak. Illetve annyit még, amit az egyik igazságügyi orvosszakértő kollégám küldött tegnap emailban. - Horgászkampókkal rögzítették a pozícióját. Még sem merül fel senkiben, hogy esetleg horgász lehetett. Ez nem fura? - kérdezte, és ezen a ponton le is esik a tantusz, megállok a pakolásban és atyáskodó rosszallással összevont szemöldökkel pillantok a komoly tekintetű, de még igencsak zöldfülű hallgatómra.
- Romina. Gőzöm sincs hogy a kampók mennyire visszavezethetőek egy ilyen megállapításra, de az tuti biztos, hogy ezt nem az esti híradóból szedted. - kezdem el megdorgálni, és mielőtt még rákérdezhetnék, vajon melyik szennylapnak sikerült besurrannia a helyszínre engedély nélkül, ő ezt is megválaszolja.
- Nem nézek tévét. Evans nyomozó aktáiból és Taylor e-mailjeiből tudom. - vallja be, de mindenféle bűntudat nélkül. Ez azt hiszem az én hibám. Én mondogatom nekik, hogy a tudás hatalom és egyáltalán nem baj, ha néha áthágunk szabályokat amennyiben jó dologért cselekszünk. Én még is levegő után kapkodok, hogy ilyen könnyen cinkostársává tesz két mondatával. - El se hiszem, hogy képes volt feltörni két rendvédelmis adatait is, kisasszony! - szűröm ki fogaim közt nem kicsit mérgesen, de nem rá, hanem a meggondolatlanságára haragszom. A "kisasszony" pedig annak szól, hogy bizony-bizony nagy bajban van, és ezt jobb, ha tudja. Fel kellene jelentenem, mert ilyeneket művel, de akkor minden bizonnyal el elképesztő képességű, elszánt nyomozó palántát tipornék a földbe. Így viszont én is épp olyan bűnössé válok, mint ő. Istenem, ma már senki sem neveli otthon a gyerekeit?

Kora reggel volt, de többségünk már nagyban talpon. Horatio a reggeli kávéját szürcsölgette a konyha asztalnál, miközben laptopján a mostani nyomozásának eddigi fejleményeit böngészte, én pedig nyitva hagyott bejárati ajtónál, a félfának dőlve, egyik lábam keresztbe téve élveztem a kora reggeli friss, erdei levegőt és közben figyeltem a kint rohangáló ebeket. Jó kedvük volt, mint mindig, de egy ideje még inkább, hiszen Laylana távozta után jobbára csak én tudtam rájuk figyelni, ami kétféle munka mellett nem volt túl sok, ellenben most, hogy már csak egyetemre járok tanítani, plusz két csodálatos személlyel bővült a ház, szinte már alig akad idő, mikor épp nincs velük foglalkozva. A jókedv azonban nem mindenkire ragadt át.
Néha még hátra is sandítottam a konyha felé, amire részben rá is láttam, de ha nem is láttam volna, a hangos csörömpölésből akkor is tudtam volna, hogy Bailey már a reggelijét fogyasztja. De nem volt lent. Tudtam én, hogy nem a korán keléssel van a probléma, mivel, hogy általában mi is korán indulunk dolgozni, és soha ki nem hagyná a "jó munkát" puszit. Éppenséggel ma is lett volna dolgunk, de szabadnapot vettünk ki. Igen, még Horatio is. Mivel, hogy ma lesz az első napja a suliban Baileynek. Én már a kezdetektől fogva tudtam, hogy nem lesz magántanár, mert különben kicsúszik abból az időből, amikor még képes alkalmazkodni a társadalomhoz. Szüksége van a korabeliek társaságára, mert bár rengeteg sok előnye van annak, hogy távol élünk a várostól, ugyanakkor a szomszéd hiány miatt, nem megyünk túl gyakran gyerkőcök közé. Eleinte nem is zavart, mert még pici volt, óvtuk mindentől és tulajdonképpen mindent megkapott tőlünk. Féltem ugyan, hogy Horatio nem lesz képes felvenni a ritmus, sőt, szokni sem fogja nagyon tudni, hogy derült égből villámcsapás, apává vált, de azt kell mondjam a maga módján igazán jó apa. És ezt nem azért mondom, mert szeretem, még így évekkel később is, pont olyan eszméletlenül nagyon, mint, mikor szerelmet vallottunk egymásnak, hanem, mert Bailey is imádja. Kisbabaként is szerette, most pedig, hogy végre okos, kislány lett és már meg is tudja magát értetni Horatioval, ha épp nem az én nyakamban lóg, akkor kettesben nézik a doku filmeket vagy tanulnak valami újat. Arról azonban hallani sem akart, hogy iskolába menjen. Szorgalmas volt, és igazából szófogadó is, maximum alaposan átgondolt vitákba lehetett vele bonyolódni, amit az gondolom Horatiotól tanult. Nem zavarna a dolog, mert jó kislány, de mikor elvisszük a játszótérre vagy a parkba, ahol gyerekek is játszanak, még a noszogatás ellenére sem megy oda. Soha. Esetleg duzzogva leül a közelükbe. Ha nem értenék a pszichológiához, még akkor is tudnám, hogy ez baj. Hogy ez az irány nagyon nem jó. Nem azt mondom, hogy az antiszociális személyiségzavar jeleit vélem felfedezni, mert imádja az állatokat és remekül érzi magát... felnőttekkel, de félek attól, hogy esetleg olyan problémákkal fog küzdeni felnőtt korában, mint... hát, mint Horatio. Nem tudom neki milyen gyerekkora volt, de azt gondolom ő sem lehetett valami nyitott és önfeledt, életvidám kissrác, ha felnőttként úgy bánik... bánt másokkal, ahogyan nem kellene.
- Felmenjek, felébresszem? - kérdeztem még a laptopja előtt ügyködve, de ezek szerint fél szemmel, füllel engem sasolva Horatio, miközben csípőre tett kézzel, már bent álltam és néztem fel az emeletre.
- Ne, nem kell. Ébren van. Ha nem volna, Rexie még mindig az ajtaja előtt őrködne. - feleltem, de azért kissé nyugtalanul, míg végül sóhajtva beadom derekam és felbattyogok hozzá.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy olyan munkát választottál magadnak, ahol jó pár elvetemült elmével akadsz össze, mégis leginkább az segít neked az ügy megoldásában, ha próbálod megérteni őket. Az indokokat, a viselkedési mintàt vagy azt, hogy mi vezethette el odáig a tettest, hogy meglépje azt ami addig csak gondolatban fogalmazódott meg benne. Mégis ezen szörnyűségek mellett jó volt olvasni arról, hogy te magad még képes vagy meglátni a jó dolgokat az életben és bevezetni őket a hétköznapjaidba.   Mert kell, hogy legyen valami pozitívum is, különben az ember maga is beleőrül a sok rosszba.
Nekem nagyon tetszett ahogyan ezekről az élményeidről bővebben meséltél, és az is, hogy betekintést nyerhettünk a Laylaval kialakított kapcsolatodba, ahol a találkozàsotokat közel sem nevezném hétköznapinak vagy egyszerűnek.
Szerintem érdekes hivatást választottál magadnak, emellett pedig te magad, és a történeted is az lett.
Bizonyára jó pár terved már van a folytatásra és ehhez sok játékot kívánok neked. Kíváncsian várom a folytatást és örülök, hogy olvashattalak.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!