Most adorable couple: Horian ღ

Nem kaptam részletes felvilágosítást Jaydától és én sem faggatóztam, ellenben tiszteletben tartom magánéletét, noha aggasztónak találom, hogy nem egy szimpla konyhai baleset végett került kórházba néhány órára, hanem egészen más okból kifolyólag és több napra. Nem ismerem őket még olyan régóta, sőt, igazából egy-két alkalomnál többet nem is nagyon találkoztunk vagy beszélgettünk, de minden bizonnyal megbízható embernek tartott s jó benyomást kelthettem, hogy bárki más helyett nekem szólt ez ügyben. Mondhattam volna nemet, lévén, hogy Horationak lehetnek még fenntartásai a gyerkőcöket illetően - épp, hogy a kutyákhoz kezd hozzászokni - noha napok kérdése és Bailey is megérkezik, de legalább értesítettem róla, hogy mi várható, ha majd ma hazatér a rendőrségről. És ahogy a drága plüss mackóm, úgy a kis rosszcsontot is jobb, ha felkészítem a találkozásukra.
- Hívhatom Horatio bácsinak? - kérdezte némi unottsággal arcán, de érdeklődve Lara, miközben a szélben szálló egyik tincsét csavargatta ujján. Ám tekintve Horatio igen egyedi és nem kis egóját, talán jobb lenne, ha...
- Inkább ne. Az túl közvetlen. Úgy értem... még csak most látjátok egymást először, és Horatio... szóval sokszor kissé több fenntartással kezeli a számára ismeretlen embereket. - felelem, de igyekezvén Lara életkorának megfelelő közérthetőséggel megfogalmazni a tényeket és érzékeltetni, hogy ez fontos. Igen eleven kislány, sokat rosszalkodik és elég... közvetlen, ami engem egyáltalán nem zavar, de lehet, hogy Horatiot fogja. Pláne, ha fáradtan tér haza.
- Szóvaaal akkor ti egy pár vagytok? - éles kanyar a témában, amit igazán ki sem veséztünk és érzem én, hogy ennek még meg lesz a böjtje, de igyekszem nem untatni a kislányt és mindenre felkészíteni, míg haza nem érünk. Nem mintha egész nap otthon tervezem tölteni az időnk, hisz egészen más, ha kettesben vagyok egy kissé introvertált férfival vagy egy kislánnyal, aki olyan nyitott, hogy még ennyi idősen is simán beülne azokba a bizonyos furgonokba.
- Igen, lényegében azok vagyunk. - bólintok figyelve közben az utat, mely lassan végéhez is ér. Mit lényegében? Naná! Már hetek teltek el azóta, s még is mintha napról napra jobban égnek az a bizonyos láng köztünk. Én is nyugodtabb vagyok, hogy velem van és ő sincs egyedül, ráadásul eddig sem okozott nagyon az egymáshoz való csiszolódás, így egészen jól meg vagyunk. Kellene a kompromisszumok persze, de ezek mind elenyészőek. Ami pedig a szexet illeti, huh, olyan mintha teljesen kicserélnék, teljesen levedli magáról azt a tartózkodó és azt a " rend a lelke mindennek" hozzáállását. Aminek pedig még jobban örülök, hogy pánik rohama sem volt azóta. Pedig pletykálják az őrsön, hogy akit anno kiütött a melegbárban, most amolyan tanonca lesz az akadémián, ami hát... szülhet némi... stresszt.
Lassan le is kanyarodom a házunkhoz, amin most Laraval osztozkodunk, noha hirtelenjében kellett összeírnom fejben néhány gyerekekre vonatkozó szabályt, ami nekünk felnőtteknek egyértelmű, de nem árt, ha Lara is tudja. Példának okáért, hogy Horatio cuccaihoz se a jelenlétében, se titokban nem nyúlkálunk. Max az engedélyével, de őszintén szólva elég kevés esélyt látok erre. Van még egy félóránk míg hazaér Horatio, nekem pedig Lara mellett is tennem kell a dolgokat, főznöm is kell. De elég nagylány már ahhoz, hogy apróbb feladatokat rá is rá bízhassak, és ténylegesen reménykedem is benne, hogy nem fog szándékosan keresztbe tenni nekünk. Mondjuk örülnék, ha véletlenül se. A holmijait a gyerkőc szobába teszem, még is csak komfortosabb neki, mint a dolgozó szoba. Ideiglenesen még az ágyat is vissza vittem, ki tudja mennyi ideig lesz nálunk és addig se érezze magát rosszul. Bizonyosan ígyis aggódik Jaydaért, noha megnyugtattam - igaz magamban némi kétségekkel - hogy minden rendben van az anyukájával, csak pihenésre van szüksége és egyik is gyógyulásra.
Miután kipakolt, amire alig lehetett rávenni a tömeges kutya puszi végett, megkértem, hogy játsszon kint a kutyákkal egy kicsit, míg én megfőzök, de szigorúan a ház előtt és ne a magas fűben. Plusz, ha lehet kerülje el a kerék nyomos részeket, mert bár Horatio és én is óvatosan
közlekedünk, magasak a bokrok, a fák, és elég egy óvatlan pillanat, egy kanyar és kész a tragédia. Még a kutyák is örültek, hogy van, aki nem csak sétál mellettük, meg nézi, ahogy kergetik a saját farkuk, de játszik is velük, így még örülök is, hogy mindenkinek jó így. Egyedül Rexie volt, aki dolga végeztével, türelmesen várt a teraszon. Mióta Horatio itt van, egy ideje rászokott, hogy mint a történetben Hachiko, kivárja míg haza nem ér. Már azon gondolkodtam, hogy valahogy megpróbálom megelőzni a bajt, mielőtt úgy döntene, hogy kimegy elé egészen az őrsig, de szerencsére, maximum a hozzánk levezető földes útig szokott csak elmenni és kíváncsian figyelve a megszokott időben, mikor ér haza Horatio. Megkomolyodott, mióta velünk él ő is, és igyekszik állandóan az "új" gazdi közelében lenni. Szerintem ez egyébként tök aranyos. S bár érett felnőttként próbál viselkedni, mikor meghallja a közeledő kocsi hangját - amit ügyesen megtud különböztetni a többitől - már fel is ugrott s izgatottan, farkát csóválva toporog, miközben vakkantgat, mintha csak arra várna, hogy végre leparkoljon Horatio és kinyíljon az ajtó, hogy ő aztán odarongyolhasson és nem, nem ugrik fel rá, azt megtanulta, hogy Horatio nem szereti, de mekkora megtiszteltetésnek érzi, mikor végig kísérheti az ajtóig, vagy tovább. S közben végig "mondja" a magáét, beszámolva a mai napról neki. Még hangsúlya is van néha, ha nem tetszését fejezi ki vagy izgatott, esetleg szomorú dolog történt. Rendőrkutya ugyan már nem lehet belőle, pláne, hogy keverék, de Horatio személyre szabott hű angyala még bőven lehet.

öltözék: x zene: ice cream helyszín: corvette

Most adorable couple: Horian ღ

Rexie jó kutya módjára kísérte végig az ajtóig Horatiot és élvezte ki  arövid kis jutalmat, majd fordult vissza a csapat és a kislány felé, hogy ügyeljen rájuk. Nem mintha ne volna nála nagyobb és erősebb tagja a falkának, de próbált úgy tenni, mint egy felnőtt, nagy kutya. A kint csaholó, játszadozó kutyák hangját betudtam annak, hogy Lara lefoglalta őket, de a kocsi motorjának hangja valóban elég sokat mondó volt, amire nem tudtam nem elmosolyodni, noha kicsit izgultam is azért. Más egy kis baba, mert hozzá kapunk időt, hogy mi is felnőjünk a feladathoz, de egy már gondolkodó, ráadásul szemtelen kislány hirtelen megjelenése, nos néha még nekem is kihívás lesz ez biztosan tudom.
- Drágám! - mosolyodtam el szélesen felé fordítva fejem, s addig is felhagyva a zöldségek szeletelésével. Gyorsan én is megtöröltem egy konyha rongyba a vizes kezeim és én is visszaöleltem, hogy viszonozhassam a csókot. Tetszik ez a kapcsolati élet. Egészen más érzés a kutyáktól puszit kapni és egy olyas valakitől, akit akárhányszor meglátok, körbe ugrálják a képzeletbeli szívek. Persze a kis falkám is imádom, de másképp jó érzés, ha Horatio üdvözöl így. Már centikről érzem a kávé illatát, és biztos vagyok benne, hogy nem a zöld, egészséges fajtát itta, és nem is egy bögrével, de nem teszem szóvá. Nem szoktam. Nem is ilyen vagyok. Semmit se erőltetnék.
- Hogy kiii? - nevetem el magam visszafogottan, szemöldökeim kissé értetlenkedve összevonva ezen a megnevezésen, amit enyhén túlzónak találok. - Lara jelenleg nem tud többet annál, mint amennyit... nagyjából mi. Szóval tessék nem így kezelni a helyzetet. - felelem válaszképp, de nem haragszom érte, csak tényleg fura volt ezt hallani. - Hívhatod kislánynak vagy akár a nevén is szólíthatod... - teszem még hozzá, mielőtt a leányzó előtt is ilyen furcsaságokat mondana. Szép is lesz, mikor egyikük sem tudja hogy nevezze a másikat.
- Egyébként aggasztó, hogy kérded, mivel ki küldtem a kutyákkal játszani... - jegyzem meg némi aggodalommal, hogy nem futottak össze. Még hátra is bökök az ajtó irányába és majdnem el is indulok, hogy megnézem mit művelhet odakint, noha hallhatóan a kutyák még mindig élvezik a társaságát, mikor újfent sikerül meglepnie Horationak. Nem olyannak ismerem se Jaydát se Larát, hogy ilyesmi bármelyiknek is eszébe jusson, bár az, hogy milyen személyiség az anyuka, nos... én rosszat nem igazán tudnék róla mondani, de tény, hogy Horatio találkozik vele gyakrabban.
- Te aztán mindenre gondoltál, igaz? Egyből lekenyereznéd édességgel. - somolygom, mert a csoki egy dolog, de, hogy még jégkrémet is kapjon. Nincs ellenemre, de, nem egyszerre mindkettőt. Én meg itt igyekszem egészséges ételeket csinálni. Ám ettől függetlenül... imádnivaló, hogy igyekszik. Biztos vagyok benne, hogy Baileyvel is imádni fogják egymást.
- Ugyan... - nevetek. - Kétlem, hogy bejönne neki az alkohol. Pici még hozzá. De nyugii... - emelem meg az üveget a nyakánál megfogva és a legfelső szekrények egyikébe rejtem. - El dugom. Aztán majd egy romantikus, Valentin napot pótoló napon megisszuk. - kacsintok felé, mert ugyan az eredeti ünnepség sajnos elmaradt a történtek végett, de tervben van a bepótlása.
Ismét indultam volna kifelé, mikor ismételten ledöbbentett megjegyzésével. Sértő volt, de megértem. Fáradt, nyűgös, ráadásul azon túl, hogy nincs oda túlzottan a gyerkőcökért, röpke pár napja volt felkészülni rá, hogy Bailey előtt még hamarabb érkezzen hozzánk egy leányzó, egy pimasz, hangos leányzó, aki mégsem két órára jött ide. Engem is zavarna a helyében. El is mosolyodom és odalépve hozzá, ha már megtörölte kezét ismételten magamhoz ölelem, de most fejem az övére hajtom, vagy ha arra nem, közelebb vonom magamhoz, hogy vállára hajthassam állam.
- Rendben, oké, megértem, ez így elég... frusztráló, tudom. De csak pár nap. - csókolok arcára egyszer, miközben megsimogatom hátát is közben. - És ha kibírod, teljesítem egy kívánságod, hm? Bármilyen kívánságod. Ez így fair, mert a mostani dologba neked sem volt sok beleszólásod. - engedem el kicsit, hogy a szemeibe nézhessek.
- De akkor ki kell bírnod ezt a pár napot, idegösszeomlás és szobába zárkózás nélkül. - nyomom meg finoman orra hegyét, ahogy figyelmeztetem, majd elmosolyodom. - Ma sem leszünk itthon egész nap. Még nincs este, szóval szépen eszünk egyet és elmegyünk vele a városba keresni valami jó kis programot, vagy max a játszótérre. - mosolygom, miközben egy újabb csókot nyomok homlokára, majd ténylegesen elengedem azzal a szándékkal, hogy kinézzek Larára, de ő közben már az ajtóban állt. Remélhetőleg nem régóta.
- Fúúúj! Két szerelmes pááár, mindig együtt jááár... - nevette Lara, bár neki biztos furcsa, hogy mindketten férfiak vagyunk. Már épp nyújtotta volna kezét, hogy bemutatkozzon Horationak nevetgélve, mikor szemet szúrt neki a szatyorban lévő, éppen kikandikáló csoki, így helyzetet változtatva végül Horatio felé induló keze a zacskóba süllyedt és kikapta belőle a csokit, hogy egyből neki is állhasson. - Nyami! A kedvencem, köszönöm! Már is nagyon bírlak, Horatio bácsi! - nevette félig teli szájjal, miközben mivel hogy Horatio mellett álltam, nem jeleztem kezemmel, csak fejemmel finoman tekertem, és húztam a szám, hogy ne így hívja. Lara össze is zavarodik, de nem adja fel és szokásához híven a lehető legkellemetlenebb helyzetbe próbál hozni közben.
- Akkooor... Plüss mackó? - találgat nehezen, nekem pedig meg is jelenik homlokomon néhány verejték csepp, mert ugyan nem titok, hogy miről beszélgettünk Larával, de olykor olykor elkotyogtam dolgokat, amiket lehet, hogy nem kellett volna. Ilyen például Horatio itthoni becenevei. - Rex? - hunyorgott rám Lara, hogy kitalálja mit próbálok az ideges szemrángatózásommal mondani.
- Inkább együnk! Mindenki az asztalhoz, én meg addig tálalok. - szólalok fel mielőtt baj lenne. - Lara, moss kezet előtte. - szólok rá, és el is fordulok, hogy elkezdjem a tálalást. Lara is odalép a csaphoz, amit ugyan alig ér fel, nagyon nem is töri magát, csak vízzel öblíti le kezét, azt is sietve.

öltözék: x zene: ice cream helyszín: sweet home

Most adorable couple: Horian ღ

Nem is ő lenne, ha nem volna mindenre logikus - vagy épp annak tűnő - magyarázata, de én többek között ezért is kedveltem meg annyira. Hát még mikor kevésbé heves, számomra még szórakoztató vitába is keveredtünk miatta. Nem mondom, hogy hiányoznának a nyomozások, főleg nem a halottak, a vér és az a rengeteg stressz, de így visszagondolva, még a leghangosabb vitáink is elég viccesen nézhettek ki külső szemlélőként. Nem csak a felnőttek szemében szeretne jó benyomást kelteni, de, ha ezzel többet érhet el, képes volna egy egész csokitortával szolgálni Larának is. Szinte látom már, ahogy ugyanez lesz Baileynél is, noha nála senki előtt sem kell jó pofiznia, arról nem is beszélve, hogy szerintem Bailey ezek nélkül is imádni fogja. Talán pont egy ilyen ki apróság hiányzik Horatio életéből is. Néhány olyan emberke, vagy élőlény, akik megmutatják, hogy önzetlenül is lehet szeretni, és nem csak szerelemmel. Bár az első pár hétben, hónapban biztos sokszor fogja majd a fejét, hogy elege van, mert amilyen rendszer tudatos és hozzájuk ragaszkodó, egy baba, igen csak felfogja ezt borítani. Ugyanis köztudott, hogy a babák nem pontban ugyanabban az időben sírnak, kakilnak. Maximum esznek, de azért el-el csúszhat. De majd, ha kicsit több ideje és kedve(?) lesz, elviszem egy páros papa-mama tanfolyamra. Nekem is van még mit tanulnom, és talán neki sem ártana egy gyors talpaló.
Nem tartom kizártnak az elképzeléseit, sőt tudom, hogy valóban akad bőséggel olyan kiskamasz, gyerkőc, akire annyira nem figyelnek oda, hogy már az uzsi dobozukban is cigi meg lapos üveg van, de szerintem Jayda azért a kisebb mulasztásai ellenére sem engedné, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Na meg ki tudja... Most még könnyen ítélkezhetünk egy egyedülálló anya felett, de mi lesz, ha Baileyvel is megesik, hogy például elege lesz belőlünk és világgá megy...? Hmm... mondjuk magunkat ismerve, én biztos tudnék róla, ha meglógna az ajtón, Horatio pedig tuti biztos, hogy első nap tele nyomná a dolgait nyomkövetővel. Ha még se mégis csak profi nyomozó és profilozó páros vagyunk. Már azelőtt tudnánk a tervéről és állnánk az ajtajában, mielőtt bepakolhatna a kis tatyójába. Na de remélem ilyesmi sosem fordul elő velünk.
- Amilyen édesszájú, nem hiszem, hogy kedvelné, hiába édeskés, előbb markolná fel az összes cukrász alapanyagot a szekrényből, mint, hogy meghúzza a bort. - somolygom, s per pill itt azon dolgokra gondoltam, mint a dekorációs cukrok, csokibevonó stb., amit még a kisasszony hagyott itt, ha majd néha jön látógatóba, legyen miből finomságokat alkotni. Persze azóta nem jött, és mióta tudja, hogy Horatio velem lakik, lehet inkább úgy van vele, hogy nem is zargat.
- De el ám! - somolyogtam, mert őszintén szólva már én is alig vártam, lévén, hogy szerintem mindkettőnktől távol az az ilyesmi, noha azt hiszem mindkettőnk vágyik rá. Randizni sem randiztunk még, csak úgy - mondjuk nem elsietve - összejöttünk. Szóval illő volna megadni a módját na.
Nem, tényleg kissé sértő volt ezt hallani, de igaza van. Bár mentségemre szóljon, mióta ő itt van nem fogadtam örökbe egy kóbor állatot sem. Nem tudom teljesen a helyébe képzelni magam, de mint, aki ezzel foglalatoskodó szakmabéli, pontosan tudom, hogy olyan ez neki, mint egy vegánnak egy vacsorán, ahol figyelmen kívül hagyják, hogy ő miket nem ehet, és kérése ellenére is elég teszik a steaket. Nem kell megennie, de attól még illő végig ülnie, míg mindenki eszik. De igyekszem azért Horationak is kellemesebbé tenni a pillanatot, pláne, mert én vállaltam ezt az egészet. Azon nem is csodálkozom, hogy Jayda nem őt kereste fel. Az ismeretség egy dolog, de biztos vagyok benne, hogy Horatio egyből elutasította volna, és valamelyik ilyesmikre kitalált intézményt ajánlotta volna, vagy másik kollégát. Én meg... hogy mondhattam volna nemet...?
Imádom mikor ilyen engedékeny felém. Nem is igazán pont emiatt, hanem a közbeni reakcióját tekintve. Magamhoz is ölelem szorosan és "megringatom" kicsit, mert már magam sem tudom, hogy fejezzem ki azt a mennyiségre is mérhetetlen szeretetet, amit érzek iránta. Nem véletlen becézem plüssmacinak... A puszival sem fukarkodom és a csókot is örömmel viszonzom.
- Én is imádlak, drága egyetlen kis plüss mackóm. - bújok arcához, már-már érzékelhetően a minket körbe táncikáló szívecskéket.
- Ó, tudom én... - szélesedik mosolyom, mert őt ismerve biztos nem fog feledésbe merülni az ígéret, de annyi baj legyen. Érte, vele... bármit.
Szerencsére Lara i előkerült még azelőtt, hogy keresésére indultunk. A kutyák is bejöttek és kimerülve dőltek el a kandalló előtti szőnyegen. Le nem tagadva gyermeki pimaszkodását persze egyből piszkálódásba kezdett, de úgy tűnt Horatio sem veszi magára. Igazából nincs is miért. Felnőttek vagyunk és igen, szeretjük is egymást. Arra csak szemeim forgattam, mikor egyből megtalálta a csokit. A jó benyomás... A végén még én leszek itt az egyetlen, aki nem kelt jó benyomást rájuk.
Azt mondjuk nem tudom, hogy Lara otthon is mindig így próbálja megúszni a kézmosást, vagy csak nálunk próbálkozik be hátha, esetleg sejtette, hogy evégett meg lesz emelgetve, de én csak mosolyogtam rajtuk. Lara meg nevetett. De odébb álltam, és Horatio karjainak fogságában már Lara sem merte nélkülözni a szappant.
- A kutyák miért nem mosnak kezet? - nevetett. - Olyan aranyosak! Én is örülnék, ha anyát rá tudnám venni, hogy nyissunk egy kutyamenhelyt. - kuncogott, miközben be is fejezte a kézmosást, s ha Horatio letette, meg is törölte. Én meg közben ki is tálalom az elkészült ebédet. Nem tudom odahaza mi a módi náluk, mi az, amit megeszik Lara vagy mi az, amit nem. Csupán azt tudom mire nem allergiás. De úgy voltam vele, hogy a rántott ételeket és a krumplit is mindenki szereti, én pedig egészségesebben csinálom, mint a legtöbb étterem, szóval nagy baj nem lehet. Nem is volt. Egy gyors jó étvágya ledarálása után, az asztalhoz ülve már neki is lát. Örülök, hogy nem érte be a csokival és láthatóan nincs ellenére az ebéd, mert bajban lettem volna, ha napokig csak édességen él és úgy kerül vissza Jaydához.
- Aztán ha megettük, bemegyünk a városba és elmegyünk az egyik játszira. - osztottam meg újfent ötletem, ezúttal Larával is, amire mosolygott ugyan, majd egyik szemöldökét felvonta.
- De a játszótér a dedósoknak van. - tiltakozott, legalább is azt hiszem ezért mondta, bár nem hisztisen. Gondolom a múltkori ugrik park jobban bejött neki, de kizárt, hogy én odamegint bemenjek. Nem azért mert drága, mert nekünk nem. És igazából jó móka volt, de fárasztó, és kétlem, hogy Horatiot rá tudnám venni, hogy másszon be a labdák közé. Még is elbizonytalanít a dolog. Ráadásul idővel arra is rájövök, hogy Jayda említette, hogy nem igazán jött ki a sulis társaival, és lehet a játszótéren se találná igazán a helyét, felnőttekkel játszani meg hááát... még is csak kisgyerek.
- Hmm... akkooor keresünk majd valami más programot... jó idő van. - vonok vállat, mert biztos vagyok benne, hogy találok valamit. Sőt, eszembe is jut, hogy a minap, mikor kocsikáztam a város felé az autópályán, láttam egy cirkuszt. Vagy ilyen kis cirkuszos, mindenféle játékkal felszerelkezett helyet. Jó lesz az is... Ott egyedül is tud játszani és ha van olyan szíves, hajókázás, még Horatiot is eltudom rángatni rá.

öltözék: x zene: the light between oceans helyszín: sweet home

Most adorable couple: Horian ღ

Egészen addig mosolygósan pakolásztam elő a tányérokat, evőeszközöket, és tettem őket az asztalra, míg nem meghallottam a hosszas, - és ugyan tanulságos, deee - bonyolult és kicsit sem gyerkőc korhoz illő felvilágosítót. Mert utána egy pillanatra a megterítéssel is felhagyva pillantottam fel rájuk, noha ők háttal voltak nekem. Oké, butuska kérdés volt, de végülis kisgyerek. Viszont Horatio válasza azért alaposan meglepett. Végül persze elmosolyodva megráztam fejem és folytattam a tálalást, de azért eltöprengtem rajta milyen furcsa kis családunk lesz. Ez persze nem baj, csak hát... el tudom képzelni, - mondjuk mást nem is nagyon várnék Horatiotól - hogy esti mese helyett tudományos magazinokból fog felolvasni a néhány hónapos Baileynek, és rajzfilm vagy disney helyett is történelmi dokufilmeket fognak nézni. Mire Bailey oviba megy, már nem csak olvasni, meg számolni fog tudni, hála neki, de felkészült lesz pszichológiából és úgy isten igazából mindenből. Vagy csak én gondolom túl...? Lehet, hogy idővel szokná a dolgot Horatio is. Elvégre nem várhatja el egy pelenkás babától, hogy néhány hónaposan már mondatokat mondjon. Még a szavak is neccesek lesznek.
Igazából meg sem zavartam volna őket a beszélgetésben, még akkor sem, mikor Horatio Jayda alatt vágta volna a fát, de azt hiszem megint sikerült felnőtt részhez érnie, ami ráadásul elég... magánéletbeli dolog. Szóval köhhintve megszólaltam.
- Khm.. Horatio, drágám, készen vagyok... Gyertek enni... - lépek oda hozzájuk.
- Ki az a Hannibal Lecter? - kérdezte nevetgélve Lara, amire nekem éppen csak nem kerekedtek el szemeim, de még mielőtt Horatio belefogott volna akár csak a fiktív fickó életrajzába, befogtam a csókolni való, de most inkább hallgatásra késztetni való száját.
- Egy rossz ember. Ennyi. Ne menjünk bele a részletekbe. Hess, az asztalhoz... - intek a kislánynak, aki vállát vonva, lévén, hogy Horatio nem avatja be, én meg nem engedem, le is ül az asztalhoz. Jelezném a plüss macimnak, hogy az ilyesmikbe nem kéne belemenni, meg hát ő még kisgyerek az ilyen túl okos és sok információhoz, de mivel Lara is itt van és nem szeretném, ha félreértené, ezért hallgatok. Majd ha kettesben leszünk.
Nem tudtam milyen szokásaik vannak evésnél, de bíztam benne, hogy imádkozni nem kell. Mert a szöveget sem tudom és tuti, hogy erre még Horatio is furán nézne. Szerencsére nem voltak ilyen különös szokásaik. Ráadásul az ebéd is finom volt, aminek örültem, mert kicsit izgultam Lara miatt, és olyankor szokásom ügyetlenkedni. Azon töprengve, hogy vessem fel a szabadidős programokat, majszolgattam a tányéromban lévő dolgokat, mikor Horatio megint magyarázni kezdett. Szerintem már a felénél tarthatott, mikor leesett, hogy már megint tanító bácsisat játszik. Jó, tényleg nem zavart, csak fura volt. Mondjuk... ez úgy rá jellemző is egyben, de fura. Elmosolyodva pillantgatok hol felé, hol Lara felé, aki szerintem egy kukkot sem értett belőle, de jót mosolygot és csendben figyelt is a végéig.
- Vicces vagy! - jegyezte meg és komolyan bóknak szánta, bár ő sem hitte, hogy Horatio ezeket mind viccből mondta volna. - Meg okos is... - teszi hozzá olykor felém sandítva, látva, hogy kissé aggodalmasan figyelem már a beszélgetésük és reakciójuk. Nem azért, mert olyan nagy baj volna, csak hát Horatio... Kicsit olyan érzés ez most, mint mikor találok egy új kóbor drágaságot, de csak úgy nem rakom a többiek közé, mert tudnom kell, hogy nem bántják és ennek vannak fokozatai. Nyilván szokniuk kell egymás viselkedését, és ez most is így van. Szerintem Horatio nem sok gyerkőccel találkozott, pláne nem beszélgetett, Lara pedig nem egy visszafogott, csendes kislány. Olyan, mintha egy eleven kis yorkit engedtem volna össze egy komoly, engedelmes, de kicsit túl merev, rendőr kutyával. Aztán én is becsatlakozom a beszélgetésbe, mondjuk egész más téma kapcsán. Nem rossz ötlet, amit Horatio mond, csak attól tartok ebből súlyos viták és utána feszültségek alakulhatnak ki. Bár nem tudom. Olyan sok időt még nem töltöttem Larával.
- Éljen az esély egyenlőség! - mutatott éljenezve, nevetgélve Horatio felé. Még az étellel is felhagyott a nagy gondolkodás közepette Lara.
- Akkor menjünk az Ugriparkba! - forgatta fejét szélesen vigyorogva hol Horatiora, hol rám. Én persze egyből fejem ráztam, és én is Horatio felé néztem, mert kétlem, hogy neki volna kedve a kislánnyal ugrálni. Pláne evés után. Lara össze is vonta szemöldökeit, majd elhúzta száját.
- Most azért nem, mert a múltkor megvert téged ott az a fickó, miközben anyával dumcsiztatok? - tette karba kezeit, amire én némileg szájtátva pillogtam vissza rá. Most sarokba akar szorítani? E-ezt meg mégis kitől tanulta?! Nem hiszem, hogy ebből akkora ügyet kellene csinálni, de azért igyekszem menteni a menthetőt, mert nem vagyok erőszakos, és mert... hát erről nem szóltam akkor Horationak. Nem tartottam fontosnak, meg akkor még nem is voltunk még együtt... és különben sem dolgoztunk akkor épp ügyön, hogy lásson és magyarázkodnom kelljen.
- E-ez nem is így volt... mármint nem volt akkora ügy. Ne is foglalkozz vele... - legyintettem Horationak és már ettem volna tovább, mikor Lara nagyokat pillogva folytatta.
- De így volt, ha mondom! - csattant fel, de leginkább amiatt, mert kezdte élvezni, hogy végre történik valami, aminek ő lehet az okozója. - De Killian nem hagyta ám magát! - bökött felém hüvelykujjával, miközben Horatio felé fordította fejét. - Mert visszaütött és majdnem megölte a fickót. Anya és a rendőrök majdnem lesittelték miatta! - nevetett, én meg közben kiprüszköltem az éppen majdnem lenyelt kortyot, de szerencsére mind vissza is ment a pohárba. Hitetlenkedve néztem a kislányra.
- Elég, állj. Oké. Volt egy kis incidens, hónapokkal ezelőtt... - igazából hetekkel, de nem akartam rontani a helyzeten - ...de senki nem halt meg és senki nem került börtönbe. Mindenki él és virul. Nah... - tettem tisztába a dolgokat és folytattam a majszolást, mire Lara halkan azért megszólalt.
- Hát én azért nem mondanám, hogy a pasas is virulhat... - motyogta, majd mint, akinek megjelent volna feje felett a villanykörte, felkapta fejét és csillogó szemekkel Horatiora nézett. - Kapjuk el a fickót! Biztos, hogy még szabadlábon van! Te nyomozó vagy! Én pedig láttam ki a tettes! Összedolgozhatnánk és elkaphatnánk, mint a Pindúr Pandúrokban a rosszfiúkat!

öltözék: x zene: the light between oceans helyszín: sweet home

Most adorable couple: Horian ღ

Tudtam én már az elején is, hogy lesznek necces pillanatok, főleg, mert Horatio idegei nem éppen a gyerekekhez van szokva, főleg nem az olyan kis eleven, cserfes gyerkőcökhöz, mint Lara. Néha közben is léptem, ha úgy adódott, bár azt hiszem ezek felett még szemet hunyhatunk, hisz valahogy neki is ki kell tapasztalnia ezeket a dolgokat. És most lehet kicsit csúnyán hangzik, de inkább egy barát gyerkőcén edződjön, mint a sajátunkén, aki teljes mértékben a mi nevelésünk gyümölcse lesz. Igaz arról még fogalmam sincs, hogy nevelés ide vagy oda, valójában egy mini Horatiot veszünk majd magunkhoz a napokban. Ha minden jól megy...
- Szeretlek. - nyomok egy puszit a halántékára, miután leveszem kezem a szájáról. Nem akarom én megállás nélkül kordában tartani, csak hát vannak dolgok, amik nem a kislányok fülének valók, még akkor sem, ha az anyukájuk is nyomozó. De örülök és nem tudok elég hálás lenni érte, hogy Horatio mindenféle konfrontálódás nélkül elfogadja, hogy van, amit nem lehet. Az asztalnál már annyira nem is zavar, sőt hagyom, had bontakozzon ki, mert hiszem, hogy idővel, hamarosan rá fog érezni, és Lara is megtanul alkalmazkodni. Neki sem árt egy kicsit jobban odafigyelnie másokra, mert így könnyebben szerez majd barátokat. Bár nem tudom, hogy tulajdonképpen mi is a pontos oka annak, hogy nehezen barátkozik, hisz ránézésre nem egy zárkózott leányzó. De a dolgok szép lassan igazán kezdtek elfajulni, ahogy Lara belemerült a mai program felállításában.
- Hát ha én most 11 vagyok... hmmm... akkor te ilyen 20 lehetsz. - viccelődött, mert azért ennyit még ő is tud. Mármint, hogy nyilván idősebb Horatio. De azt hamar kiszúrta, hogy tetszik neki, ha dicsérik, Lara pedig igen ügyesen érez rá, kit, hogy manipuláljon. - Dehát nyomozó vagy! Azok sokat mozognak. Vegyél be gyógyszert. A játékra nem lehet kifogás. - húzza kissé száját, majd sóhajt egyet. Neki és nekem is eszembe jutott, hogy Jayda sem szívesen vette rá magát a játékra akkor. Igaz, Horationak most valóban van felmentése tesiből. Én sem örülnék, ha nagyon megerőltetné magát. Viszont sajnos... - Larának hála - nem maradtunk témánál. Sőt egészen zavarba hozott a dologgal. Nem is nagyon készültem, hogy egy nap erről is beszélni kelljen. El is felejtem a cirkusz, annyira elkezd kattogni az agyam mire mit feleljek Horationak. Nem azért, mert hazudni akarok, csak mielőbb rendezni ezt a kis ezeréves semmiséget...
- Mi..?? Nem, dehogy, mármint... nem volt az verekedés... Szinte... baleset volt... - végülis... fogjuk rá. Lara még tán élvezte is, hogy végre történik valami, jobbára mosolyogva figyelte a beszélgetés, néha közbe szólva. Nem is értette, hogyha együtt vagyunk, miért nem beszélünk meg ilyen dolgokat. Szóval még örült is neki, hogy felhozta.
- Biztos félt, hogy megharagszol, amiért majdnem börtönbe került. De mi megvédtük anyával, ne aggódj... - legyintett a lány, mire én is ránéztem. - Lara! - szóltam rá, bár nem mérgesen, de kérlelve, hogy ne rontson a helyzeten, aztán mentségeket keresve fejben néztem vissza Horatiora. Lara is.
- Horatio! Ez egy bűntény! Ne hagyd magad! - erősítgette a kislány. Mondanom sem kell, a hebegésen kívül másra nem futotta tőlem. Magyarázkodni akartam volna, de féltem - magamat ismerve - csak rontok a helyzeten. Ráadásul Lara is mindig rákontrázott. Esélyem se volt.
- De hiszen akkor még... nem is voltunk úgy együtt... - motyogom zavartan pillogva, el is kapva tekintetem le a kajára, mert erről sem a kislány előtt kéne beszélni.
- Ki az a Steven Sigi? - vontam fel egyik szemöldökét kérdőn Lara Horatiora pillantva, majd felém fordult fejét rázva, és ismét vissza rá. - Ó, én azt arcnak már nem neveztem volna... Killian orra is sokat vérzett, de a hapsi sokkal rosszabbul járt... - motyogta nagyokat bólogatva. Mire észbe kaptam már egy nyomozás kellős közepén éreztem magam, bár velem ellentétben Lara láthatóan nagyon élvezte.
- Igenis, nyomozó felügyelő Horatio! - ugrott le a székről a kislány, én meg hitetlenkedve néztem utánuk és fel is keltem volna, mert azt hittem csak viccel Horatio, de mikor rám szólt, szófogadóan visszatettem a hátsóm a székre. - Deh... én...tiltakozom. - motyogom halkan, figyelve, ahogy elindulnak az emeletre a hálónkba. Felakartam menni hallgatózni, mert azért jó volna tudni miket mond Lara, még is csak kisgyerek és ki tudja miként realizálódott benne egy s más... de azt hiszem a mai nap már többször nem húznám ki a gyufát Horationál.
Lara is leült mellé, de azért útközben eltöprengett a lent történteken és kicsit aggodalmasan nézett fel Horatiora.
- De azért ugye... nem fogod tényleg lecsukni Killiant? - kérdezte aggódóan. - Rólad is mesélt és...és... csupa jó dolgot. - bizonygatta Lara, hogy ne kelljen böribe mennem. Mondjuk nyilván nem csukna le Horatio, pláne nem ilyesmi miatt, de a szobafogságot már kinézem belőle. - Azt mondta anyának rólad, hooogy... - próbált vissza emlékezni állát kocogtatva mutatóujjával a plafon felé nézve, majd Horatiora kapva arcát. - Azt mondta, hogy elég szigorú vagy, de nagyon aranyos! - bólogatott. Nos nem ezekkel a szavakkal, de valóban ilyesmire gondoltam akkor, igen.
- Hmmm... nem volt olyan régen. Pár hete talán. Hát úgy kezdődött az egész, hogy elszöktem a sulimból, mert nem szeretek ott lenni. De eltévedtem, mert még új volt minden és Killian talált rám. - magyarázta, majd félre húzva kicsit száját ingatni kezdte a fejét. - Pontosabban inkább én találtam rá, mert elég idiótán állt ott ő is az út közepén és csak bámult. Na mindegy. Aztán elvitt az Ugriparkba, amíg anya értem nem jött, de anya sem haragudott, ezért egy kicsit hagytam, hogy susmusoljanak, amíg én játszom, de aztán rávettem őket is, hogy játszanak. Mikor végeztünk és mentünk ki, visszaadták a jegyárakat is, mert úgy eljátszottunk, hogy azt hitték egy család vagyunk. Aztán anya mesélt rólunk, meg a munkájáról, Killian meg a szakálláról és rólad is. Mondta, hogy ti legjobb barátok vagytok, meg hogy ő is dolgozik a rendőrségen, de csak veled, mert csak téged szeret a legjobban. - nem mondom, hogy nem színezte túl egy kicsit a sztorit, de most legalább a javamra próbált beszélni. - Aztán elmentünk a Mekibe, hogy... hm... már nem is tudom miért, de beültünk oda. Anya épp kínos helyzetbe jött, láttam az arcán, mindig akkor vág olyan arcokat, de nem volt idő kibeszélniük, mert vitatkoztak mögöttünk. Aztán odament anya és rendet akart csinálni, de a férfi bántani akarta, ezért Killian is odament rendet csinálni, bár engem már nem engedtek oda, de nem is baj, mert rögtön utána kapott is egy ütést a fickótól. Akkor már tudtam, hogy itt nem lesz beszélgetés csak verekedés, de szerencsére anyának nem lett nagy baja, csak narancsleves lett. Viszont Killian dühös lett és visszaütött. Biztos nagyon fájt neki az orra, mert mikor ütött... - imitálta a levegőben, kézzel, arccal. - ...a pasas egyből elesett és beverte a fejét, aztán el is ájult és azt hittük meghalt. De Killian is megijedt és elkezdte élesztgetni a fickót, meg anya is odament és aztán ki hívták a rendőrséget és ha engem kérdezel... szerintem onnantól jobban aggódott amiatt, hogy te is ott leszel, mint, hogy a hapsi jól van e...

öltözék: x zene: the light between oceans helyszín: sweet home

Most adorable couple: Horian ღ

Hitetlenkedve hallgattam őket, olykor pedig én is igyekeztem beleszólni, de úgy tűnt, lassan én leszek, aki lekerül a gyerekszerepére. Még csak az hiányzik, hogy kocsiba ülve engem küldjenek hátra. Szép is volna, ch!
- Ilyen öreg?! - döbbent le Lara, de azért nem engedte el a fonalat, szóval ő is igyekezett morcos arcot vágni az egészhez. Na meg egyetérteni Horatioval, aki láthatóan kapó volt az ellenem való szövetkezésre. - A gyerekek is csak azért ilyen felelőtlenek, mert tudják, hogy a felnőttek vigyáznak rájuk. Erre tessék! Most még is hogy felelőtlenkedjek?! - akadt ki, ami mellett azért el-el nyammogott egy-két krumplit.
- Hé, én is itt vagyok! - integettem némileg kétségbeesve. Persze, mikor arra került a sor, hogy mentsem a bőröm, már nehéz volt megtalálni a szavakat. Egyrészt mert még mindig melengető, mikor úgy beszél rólam múltidőben, hogy "legjobb barát", ami hát lássuk be, Horationál így is nagy kitüntetés, másrészt, hát... nem tudom. Én sem tudom miért nem szóltam neki. Féltem. Meg nem akartam, hogy ügy legyen belőle és még örültem is, hogy Jayda eltudta intézni, anélkül, hogy ez eljutott volna az őrsre. Mert ezek szerint odáig már nem ért el, hála égnek...
Nagyokat pislogva, hüledezve néztem utánuk, hogy ez most tényleg egy kihallgatás?! Eddig nem éreztem bűnösnek magam, de most, ténylegesen úgy éreztem, hogyha felmegyek esélyem sem lesz, és "kapok egy bilincset" és mehetek a dutyiba.
- Helyes! Mert akik szeretik egymást nem titkolóznak egymás előtt, hiszen akkor nem szerelmesek egymásba. Azt hiszem anyáék is ezért mentek széjjel. Bezzeg, ha ők is leülnének beszélgetni, meg igazságot keresni apával... Pff, felelőtlenek... - csóválta fejét, gyermeteg módon ő teljesen mértékben hitt benne, hogy ez jó megoldás volna, ahogy láthatóan Horatioéknál is működik, pedig az ő apja mégcsak nem is ilyen szigorú. Abban viszont Lara is egyetértett, hogy szerencsétlen vagyok, akit mindenki, akinek van egy csepp esze, kihasznál. Ő is így tett és nem bánja, mert láthatóan jó bébiszitter vagyok Jayda szemében is.
- Rendben! - mosolyogta lelkesen, leugorva az ágyról, majd intve egyet le is jött. De mire leért már nem mosolygott, legalább is erőteljesen próbálta visszafogni, ami akkor sem jelentett semmi jót, ha tényleg agyonverés vár rám. Aggodalmasan pillantottam felé, miközben lelépegetett az utolsó lépcsőfokokról is, aztán sajnálkozva kezdte rázni a fejét, ahogy jött közelebb.
- Sajnálom. Én mindent megtettem. Próbáltam elhallgatni dolgokat, de mindenre rájött. Egyszerre játszotta a jó és a rossz zsarut is, esélyem sem volt. Szóval most nagyon dühös, és ha jól láttam, kijövetemkor már a bilincset kereste. De szerintem azért légy óvatos, mert azt hiszem előtte meg is ver, hogy ne tudj nagyon ellenkezni. De azért... sok sikert... - bólogatott a lány részvétet nyilvánítva, megpaskolva a vállam és leülve folytatva a majszolást. Bilincset?! Ez biztos nem igaz... m-merre is szokta tartani Horatio? Vagy mindig nála van? És mi az, hogy megverni? Neeem, Lara csak rám akar ijeszteni, nem ütne meg Horatio. Vagy az igazságszolgáltatás nevében, még is?? Nem tudom, hogy, amit elmondott Lara mennyire igaz. Lehet egy szó sem, de mivel kis gyerek, azt kell gondolnom, hogy az igazság is a hazugság része, szóval lehet benne valami. Vagy neeem?!
- Menj már! - rivallt rám, legyintve, hogy hessenjek már el.
Szóval felkeltem és elindultam felfelé, végig azon agyalva, hogy tényleg miket tenne velem és, hogy én mit tegyek? Hát nyilván hagyom magam... De tényleg megütne?! Lehet ezért beszélt múltidőben a barátságunkról is?! Ennyi kész... elvesztettem a bizalmát, most pedig le fog tartóztatni, mert eltussoltam egy ügyet, ahol valaki megsérült...
Igazából elidőztem volna még az ajtó előtt egy kicsit, mint aki próbálná megúszni a kivégzését, vagy legalább húzni az időt, de az ajtó nyitva volt, ő meg úgy berántott, hogy a szívem, aki már ígyis úgy pattogott a mellkasomban, mint egy gumilabda, nem tudta, hogy akkor most kiszakadjon vagy csak simán álljon meg. Ijedten emeltem fejem mellé kezeim, könyököm behajlítva, megadóan, és nyikkantam egyet a meglepettségtől, mikor ajtót ért a hátam. Pillogtam is rendesen, annyira váratlanul ért a csók, hogy az első nem is igazán viszonoztam. A szívem meg szinte az ordította, "Most mi vaaan?!". Nem mondom, hogy hamar lenyugodtam, és a riadalom jelei még a második csók közben és utána is látszottak, de azt legalább már viszonoztam, miközben karjai alatt én is átkaroltam lapockáinál megmarkolva ruháját, hogy közelebb vonhassam magamhoz. Már épp kérdezni akartam tőle azt is, hogy akkor most haragszik e, de erre is hamar választ kaptam, kérdés nélkül.
- Szeretlek... - suttogom magunk közé, homlokom az övének döntve. - Ígérem többet nem titkolózom, és minden ilyesmiről beszámolok. Sajnálom, hogy ez most nem sikerült. Szerettem volna, hogy elkerüljük, hogy ideges légy. - bár ez nyilvánvalóan nem sikerült, de végülis, így a végére egészen jól alakultak a dolgok. Most én nyomta egy csókot ajkaira, miközben mosolyra húztam ajkaim.
- Ugye? Tiszta erős vagyok... - biccentem oldalra fejem megjátszottan nagyképűen. - Ha nem aggódnék, hogy megsérülsz, még téged is simán lenyomnálak... - poénkodtam, bár aztán ki tudja. De jelenleg eszem ágában sem volt próbálkozni, hát nem rég jött ki a kórházból szegény.

öltözék: x zene: the light between oceans helyszín: sweet home