the photoshooting

Rilla & Aerith

illát nem egy hivalkodó csajnak ismertem meg, éppen ezért is gondoltam, hogy talán nem tenne neki rosszat, ha egy kicsit kilépne a komfortzónájából és imádhatná őt a kamera néhány percig. A félszeg lányok mindig izgulnak az elején, aztán olyan természetes lesz egy idő után az egész, hogy a végére már fel sem tűnik nekik.
Látom a pillantásán, hogy izgul, teljesen megértem, hiszen általában a modellekkel szoktunk ilyen munkát csinálni, de most mindent felülírtak az olvasók, úgyhogy mindent újra kellett tervezni.
- Jó ég, dehogyis!  – nevetek Rillára a kérdését hallva. – Habááár… - folytatom kissé sejtelmesen  – a ruhád, amit választottam neked, nem kifejezetten visszafogott  – mosolygok rá elégedetten egy cinkos kacsintással megtoldva az elmondottakat. Igen, ezt még az autóban jövet kitaláltam, hogy neki egy irtó dögös darabot fogok adni, mert megvannak az adottságai hozzá.
Amint Christine továbbáll, hogy koordinálja a dolgokat, visszafordulok a barátnőm felé és felsóhajtok. Nem vagyok teljesen nyugodt, hogy kiadtam a kezemből az irányítást, de a dolgok nagy részét már megcsináltam, így nem sok feladatot hagytam az asszisztens lányra, erre képesnek kell lennie, hogy megcsinálja. Ha nem fog menni, kénytelen leszek másikat keresni…
Rilla tükörképéhez intézem immáron a szavaimat.
- Persze! Imádni fogod, hidd el – bíztatom hatalmas mosollyal az arcomon. Közben megjelenik a sminkes és néhány dolgot megbeszélünk.
- Feketéhez kellene valami dögös, de visszafogott smink szerintem – mondom a lánynak, aki a kezében tartja épp a szemhéjpúderes palettát és miközben ötletelünk a sminket illetően, mutogatja nekem az árnyalatokat, majd felemeli az asztalról a rúzsokat is, hogy megnézzem. – Rendben, ezek teljesen jók lesznek – egyezek bele a javaslatába egy bólintással nyomatékosítva is azt, majd ismét Rillára irányítom a figyelmemet.
- Nagyon csinos leszel, de igazából most sem panaszkodhatsz, az a helyzet – jelentem ki mosolyogva, majd fogok egy széket a környékről és odahúzom az asztal mellé. Mindig is szerettem nézni, ahogy a sminkmesterek dolgoznak. Nem azért, hogy ellessek trükköket, hanem mert olyan jó nézni, ahogyan képesek megváltoztatni az arcot néhány ügyes ecsetvonást követően.
A smink viszonylag hamar elkészül, mivel ezúttal nem túl bonyolult dologról van szó.
- Szerintem is nagyon szép lett, jól állnak neked ezek a színek – dicsérem meg Rillát. Biztos vagyok benne, hogy tündökölni fog a ruhában. A smink, a belőtt frizura és a csinos ruha magabiztosságot ad, így merem remélni, hogy ő is így lesz majd ezzel. A sminkmester tovább is áll, hogy a következő modellen dolgozzon, így mi egy kicsit ketten maradunk. Rilla már a ruháról érdeklődik, nem is vagyok meglepve igazából.
- Áh, még nem a ruha jön, ne rohanjunk annyira előre – intem türelemre a lányt. – Most a hajadat fogja megcsinálni a fodrász, az a kis helyes srác – mutatok a kettővel mellettünk levő asztalnál dolgozó fiúra, Jamie-re, majd kissé elidőzik rajta a tekintetem. Egész helyes amúgy, kár, hogy valószínűleg egy kapura játszunk. Amint visszatérek, Rillát kezdem faggatni.
- Addig mesélj, mi újság veled? A fodrász úgyis a hajaddal foglalkozik majd, úgyhogy tudsz beszélni közben – nevetek egyet visszafogottan, majd hátrafordulok, hogy megnézzem, Christine kézben tartja-e a dolgokat és egyelőre úgy tűnik, hogy nincs nagyobb káosz, mint eddig is volt. – Pasikkal mi a helyzet? – teszem fel az egészen direkt kérdést, sosem voltam az a kertelős fajta.

the photoshooting

Rilla & Aerith

annak alkalmak, amikor rugalmasnak kell lenni, de ez a helyzet pont nem olyan, több hétnyi munkát rúg fel az újság azért, mert olyan kedvük van az olvasóknak. Értem a koncepciót, de ezt nem így kellene, de mit is foglalkoznak ők a tervezőkkel, nekik csak az számít, hogy ma estére legyen meg minden fotó, tökéletes beállítással, gyűrődésmentes ruhákkal, gyönyörű modelleken, akik korántsem XS méretűek, hanem ki tudja… lehet, hogy M vagy L. Magasságos ég, belegondolni is rémes, hogy mi lesz ebből.
Szeretem megtervezni a munkámat, hogy minden tökéletesen menjen, és az ilyen last minute változtatásokra nem kifejezetten vagyok nyitott.
Amikor Christine közli, hogy nem talál elegendő számú modellt, egy kicsit ideges leszek, de jól tudom, hogy az semmin sem segít, így hát rövid gondolkodás után beugrik, hogy Rillával egyszer ezen viccelődtünk, hogy majd lehet a modellem egyszer, ha úgy alakul. Na most így alakul. - Rilla, te lehetsz a megmentőm ma, kérlek, nem akarom elszúrni – motyogom magamnak, míg kikeresem a számát a telefonban és dobok neki egy gyors üzit. Nem szeretem hívni, mert mindig van valami, de az üzit hátha látja.
Elkezdem elpakolni az asztalomról a szükséges dolgokat, amiket vinni szeretnék magammal, majd rövidesen megcsörren a telefon. Mosolyra húzódik a szám, amikor megpillantom Rilla nevét a kijelzőn.
Bízom benne, hogy azért keres, mert menni fog neki a dolog és csak pár praktikus kérdése van, és legnagyobb szerencsémre valóban így is van. Annyira szép az a lány, őt bizonyára imádni fogja a kamera. Egy modellünk legalább jól fog kinézni, a többiek meg… ki tudja.
-  Imádlak, akkor ott tali! – búcsúzom el, és folytatom a táskámba pakolást. Amint mindent besöpörtem, egy gyors pillantást vetek a mobilomra, felveszem az asztalról és határozott léptekkel elindulok kifelé az irodából.
-  A kabátom merre van?  - kérdezem az előtérben. Ilyenkor már egy gyakornok itt szokott várni, hogy mire kiérek, ő előhozza a ruhatárból, de most sehol senki. –  Remek, valaki hozza már a kabátomat, hogy végre indulhassunk – mondom egy kicsit hangosabban, mire az egyik valaki, tudom is én… diákmunkás már hozza is a keresett ruhadarabot.
Christine-re pillantok.
- Minden megvan? Indulhatunk végre? – kérdezem a lánytól kissé inderültebben és ezt követően veszi is a kabátját, hogy velem tartson. Még én várjak rá… A lifttel gyorsan leérünk a földszintre, az épület előtt pedig már ott vár a cég sofőrje.
- Miss Anderson - üdvözöl a sofőr.
- Jó reggelt, Harry – köszöntöm a férfit, amikor beülök a hátsó ülésre az asszisztens lánnyal. Előveszem a telefonomat és dobok egy üzenetet Diegonak, hogy ma nem tudom, mikor fogunk tudni találkozni, de nagyon igyekezni fogok. Kellemes bizsergés fut végig rajtam, ahogy rágondolok, de tova is illan, mert már meg is érkezünk a stúdióhoz, ahol a fotózás lesz.
Sietős léptekkel felmegyünk a stúdióba, és elkezdem a munkát. Magam sem tudom, hogy mi vár rám, de remélem, hogy lesz segítségem.
Előveszem a táskámból az iPadet, azon tudom leellenőrizni, hogy kire milyen ruha és kiegészítő kerüljön, már korábban összeállítottam a szetteket a Vogue-gal együtt.
A modellek már a sminkben ülnek, így nem igazán tudom megnézni magamnak őket, de legalább haladunk és nem kell könyörögni, hogy igyekezzenek már. De szerencsére egyik sem olyan vészesen nagy, egészen átlagos alakjuk van… na ennyit erről, hogy kövér modell.
- Stella, amint kész az első lány, a fekete flitteres ruhát adjátok rá, aminek tüll szoknyája van, igazítsd rá kérlek, amennyire tudod. Talán nem olyan nagy a különbség a prototípushoz képest… kérlek, ne csesszétek el - adom ki az utasítást a varrónőnek, majd megyek is tovább, de megpillantom az integető Rillát és egyből megenyhülök, el is indulok az irányába.
- Sziaaaa, de rég láttalak, te jó ég – köszöntöm a lányt egy öleléssel megtoldva. Szavai hallatán nevetni kezdek. –  Ne aggódj, szuper leszel – kacsintok rá. –  Talán nem gond, hogy reggeliztél – mosolygok. –  Gyere - Kézen fogom, és elindulok vele a smink irányába. –  Most be kellene ülnöd a sminkbe, utána pedig megkeressük a ruhádat. Nagyon dögös darabot választottam neked, remélem, hogy szeretni fogod – mondom, miközben beérünk a reflektorok által megvilágított térbe.
-  Ide nyugodtan pakolj le – mutatok neki egy asztalt, ahová a táskáját teheti, illetve mellette áll egy fogasokkal teli ruhaállvány, ide teheti a kabátját.
-  Christine, gyere kérlek, és vedd át, szeretnék segíteni Rillának – amint odaér az asszisztensem, a kezébe nyomom az iPadet.
- Aerith, az övek még nem érkeztek meg – közli félénken.
-  Ez már nem az én bajom – sóhajtom. -  A Vogue-gal egyeztess légyszi, mert azokat ők intézik. Az én ruháim itt vannak. Na, most menj – küldöm el, hogy menjen és koordináljon, nem olyan bonyolult.
-  Nah – fordulok Rillához ismét mosolyogva –  készen állsz?

the photoshooting

Rilla & Aerith

z egész szenvedés azzal indult, hogy a Vogue megkérdezte az olvasóit, hogy mit látnának szívesebben az oldalaikon: ruhákat klasszikus, vékony modelleken vagy ruhákat hétköznapi lányokon inkább? Teljesen meglepő módon az nyert, hogy hétköznapi lányokat akarnak látni az olvasók. Igen, XXI. század fantasztikus, de vannak dolgok, amiknél ragaszkodni kellene a bevált dolgokhoz. A ruháimat megtervezem egy bizonyos stílusúra, abból a varrónő készít egy prototípust, amit aztán a modell viselni fog a bemutatón. Nyilván később minden méretben elkészítjük majd és olyan lányoknak is lehetőségük lesz viselni, akik nem modell alkatúak, de ha ez eddig működött, akkor működnie kellene ezután is. Sajnos túlságosan előtérbe került a médiában az, hogy a hétköznapi lányok nincsenek sehol, pedig ők fogják viselni a ruháinkat, így kénytelenek vagyunk átalakítani a jól bevált folyamatokat annak érdekében, hogy a Vogue továbbra is a világ vezető divatlapja maradjon, és megtehetik, hogy átalakíttatják velünk, mivel ők hozzák le a legújabb darabokat mindig. Nem szeretek alkalmazkodni, de ez most egy olyan helyzet, mikor kénytelen vagyok lenyelni a békát.
- Christine, szerezz tíz kövér modellt egy órán belül, mert át kell variálnunk az egész fotózást. Legyen köztük ázsiai, szőke, szeplős, fekete, latin. Szólj Stellának és Jamesnek, hogy álljanak készenlétben, mert amint megvannak a lányok, indulunk a fotózásra és jönniük kell a ruhákat átalakítani ott a helyszínen – adom ki az utasítást az asszisztensnek, aki a jobb kezem és tökéletesen megszervez nekem mindig mindent. Ez a feladat sem lehet akadály. Pont ez hiányzott még a mai napomhoz, hogy az eddig szépen felépített tervet felrúgja az újság, mert volt olyan kedves, és megkérdezte az olvasókat. Nyilván, ha fellázadok, azzal nem megyek semmire, legfeljebb annyira, hogy kereshetek magunknak új hirdetőfelületet, és sajnos a Vogue-nál aligha létezik jobb divatlap.
Az asztalomról arrébb pakolok egy halom anyagmintát, amit kiválogattam a következő kollekcióhoz, és már tíz perce el kellett volna innen vinnie valami gyakornoknak a varrónőkhöz onnan meg a beszerzésre, de újfent meg kell állapítanom, hogy rajtam kívül itt senki sem dolgozik.
Sóhajtok egy nagyot majd kortyolok egyet a már majdnem kihűlt lattéból. Kisvártatva Christine lépteire leszek figyelmes.
- Aerith, kilenc lányt tudtunk beszervezni, egyszerűen mindenki foglalt, nagyon last minute – mondja meggondolatlanul.
- Ne mondd… én is tudom, hogy last minute, nem is kértem, hogy véleményezd a dolgot – csattanok fel ingerülten, ez a nap úgy szar, ahogy van. –  Megoldom, ha már más nem oldja meg  – felelem, majd kézbe veszem a telefonom, és dobok egy üzenetet Rillának, hogy mit szólna, ha beugrana kövér modellnek, korábban már úgyis viccelődtünk ezzel, hogy milyen jó lenne, meg egyébként is gyönyörű lány, imádná a kamera. Meg talán a ruháim is jól néznének ki rajta. Megírok minden részletet, hogy hol van a stúdió és persze azt is, hogy a fizetsége egy korábbi prototípusom, amit majd maga választhat ki az irodában.
Nagyon bízom benne, hogy ráér, mert nyilván megvan a maga dolga neki is, de rajta kívül nem igazán jutna eszembe senki, az utcáról meg nem fogok random embereket behívni, habár látva, hogy a Vogue olvasók mit akarnak, talán az lenne a legjobb megoldás…
- Tizenöt perc múlva a helyszínen kell lennünk, Chistine, hívd a sofőrt azonnal, hogy igyekezzen!