Megpróbálom összeszedni a házat mielőtt Declan ideér. A lányok egy kicsit rumlit hagytak tegnap. Nekem meg nem volt türelmem sem este, sem pedig ma reggel rendbe tenni. Ava és Lily még suliban vannak, ma egy kicsit később érkeznek haza a szokásosnál, valamiféle szerepre készülnek az osztállyal. Nekem pedig szabadnapom van azért vagyok itthon ebben az órában. Máskülönben még biztosan a korházban tevékenykednék és csak késő este érkeznék haza. Örülök ennek a szabadnapnak, régen voltam, túl sok munkám volt. Nem szeretek úgy szabadságra jönni, hogy valamelyik betegnek nagyon szüksége van rám. Jó persze mindig szükségük van, ám most kicsit kevesebben vannak, így eljöhettem. Talán az is közre játszódhat, hogy a főnököm észre vette rajtam, hogy gondterhelt vagyok. Való igaz sohasem viszem be a magánéletem, gondjaimat a munkába. Ám valahogy most mégsem sikerült teljesen kizárnom. Nem mindig megy. Na meg hát én is emberből vagyok. Nem tudok mindent elnyomni, bármennyire is szeretném. Folyton az jár a fejemben, hogy láttam a gyerekeim apját. Nme tudom mit akar itt. Miért jött? Azt mondta évekkel ezelőtt, hogy soha nem akar vissza jönni. Nagyon remélem, hogy csak látógatóba jött és nem akar itt maradni. Nem hiányzik, hogy most felforgassa az életemet. Igazából azt se tudom, hogy lezártam-e magamban a múltat, a szerelmemet. Nem sok mindenki tudja a családból, hogy ki a gyerekeim apja. Ilyen az anyám és a középső húgom. Valamint ilyen Declan, egy távoli rokon. De egész jóban vagyunk. A lányok is szeretik őt, már amennyire lehet. Előtte nem is nagyon tudnám titkolni, hisz rendőr vagyis nyomozó vagy miféle. A rokoni kapcsolatunkat pontosan nem tudom, erre anyám tudhatna pontos választ adni. Én csak annyit tudok, hogy szegről végre rokonok vagyunk. Én pedig szeretek vele beszélgetni, akármilyen elviselhetetlen embernek tartják egyesek. Fáradtan huppanok le a kanapéra. Sikerült összeszednem a házat, amennyire lehet. Épp kifújom magam amikor kopogásra leszek figyelmes. Összeszedem magam és feltápászkodva a kanapéról nyitok ajtót. - Gyere. Már vártalak. - tárom ki teljesen az ajtót. Majd elmerülve gondolataimba osonok be a konyhába, hogy egy pohár bort töltsek magamnak. Nem szoktam inni. De úgy érzem erre most szükségem van. - Tölthettek? - mutatom fel az üveget kisétálva a nappaliba.
“All lies lead to the truth / Nature abhors a vacuum. / I could drop dead any moment. / Aging is not for cowards/ Every dog is a lion at home.”
Gondoltál már arra, hogy egy temetés összehoz egy egész rokonságot? Hogy mindenki részt fog venni rajta? Hogy ezen keresztül megismerheted a teljes családodat? Az olyanokat is, kiket egész életedben nem láthattál és fingod sem volt a létezéséről? Nos...a másodunokatestvéremhez épp most tartok...mikor vége volt a temetésnek, akkor mondták el, hogy ki is ez a lány. Marcia. A nagyapám bátyának az unokája. Eszembe sem jutott ilyen tágas rokonságba belegondolni. Hiszen féltestvérről tudok, ahogy az unokatestvéreim is szerte szét, de hogy ő...? Persze mindez régen történt már, azóta beszéltünk párszor személyesen és kutattam is már róla. Szemétség, tudom, de túl kíváncsi alkat vagyok, kellenek az infók, még ha rokon is. Beledugom az orrom oda is, ahová nem kéne, amihez semmi közöm, de ha nyitottan látok, akkor tudok véleményt formálni. Nincs vele gond. Vannak gyerekei és ennyi. Átlagos. De nem unalmas. Beszéltünk már és a lányai is remek csajok...épp a lakástól egy háztömbnyire parkolok, hogy ne legyek feltűnő senki számára sem. Vannak ellenségeim és nem akarom ráhozni a problémás alakokat és ezért is vagyok óvatos. Többször ellenőrzők mindent, mielőtt betenném a lábam ide. Nem vagyok fegyvertelen, de nem fogom szem előtt tartani sem, biztos helyen van, amit csak én tudok és más nem fogja tudni kiszúrni sem. Kopogtatok és nem sokkal később már nyílik is az ajtó. Egy mosollyal fogadom a lány arcát, majd lépek is be, a cipőt lehúzom, majd anélkül masírozokbe tovább. - Helló. - az ülőalkalmatosságra teszem le magam, majd figyelem az üveget is, melyre rákérdez, fejet ingatok. Sok dolog miatt nem iszok most, vezetek és szolgálatban leszek hamarosan, pedig szabadnapnak indult, de ilyennel nincs szerencsém, nem is bánom. Szeretek az agyára menni mindenkinek, ezer dolgom van és sosem végzek, ha leragadok valahol. A bűnözők nem kapják el magukat és az ügyünket sem oldja meg más.. Ráadásul éjjel vissza kell térnem a sötétségbe, hogy több infót nyerjek és végre felgöngyölítsem az ügyet. Túl hosszúra nyúlik a nyomozás... - A csipet csapat? - érdeklődőm a csend miatt, hogy ennek mi oka lehet, hiszen legutóbb a nyakunkon voltak a csemeték. Nem bánom, nincs bajom a fiatalsággal, megismertem őket is és ezzel nincs is gond. Figyelemmel követem Marciát és ha magának töltött az italból, akkor valami probléma merülhetett fel, nem igaz? - Baj van? - kérdezek rá egyből, hiszen igen, tudni akarom, ha a családom körül halmozodó probléma becsapódhat-e ide? A probléma természetesen a korábban felhozott lányok apja, hogy feltűnt a városban...holott ezer éve nem találkoztak. Ennek van valami oka esetleg? Bármi, ami Marcia-hoz kapcsolódik, vagy a lányok körül zajlik esetleg valami? Vagy valaki közelebb szaglászott az eddigiekhez képest és infókat csepegtettek ki? Tőlem nem tudtak meg semmit, hiszen nem kommunikálok családi cuccokról, okokról senkinek sem. Ez az én dolgom, nem adok ki a kezeim közül. Aggódnom nem kell és őt is meg kell nyugtatnom, ha stresszelni kezdené magát. Azzal nem jutunk előrébb.
Kezdőlap
