Ma kivételesen hamar végeztem a szokásos munkámmal, mostanában nem volt kifejezetten nagyobb lefolyású ügy, nem történt nagyobb előrehaladás a nagyobb projektjeinkben sem, így még csak épp hogy kezd lemenni a nap, hogy sötétséget hozzon a városra. De még nem akarok hazamenni. Axel és Hannah még biztos nincsenek otthon, legalábbis nagyon kétlem, és különben sem nagyon szeretik most már velem tölteni az idejüket, amit végül is megértek, hiszen kamaszok, a legkisebb pedig valószínűleg az anyukájával tölti az idejét, én viszont minél inkább el szeretném kerülni a Nadie-vel történő találkozást, ezért döntöttem úgy, hogy ahelyett, hogy hazamennék, itt kóborlok a környéken elfoglaltságot kutatva.
Eddig nem sokszor akadt ilyen problémám, mert mindig volt olyan ügy, ami miatt bent tudtam maradni túlórázni, de most kifogytam a lehetőségekből. Hacsak... hirtelen beugrik egy félbemaradt nyomozásom, amire mostanság nem jutott időm. Franklin. Azóta a bizonyos találkozás óta, ami már azért meg volt egy pár éve, nem hallottam felőle, és mivel sajnos az első meglepetést kihasználva szőrén-szálán eltűnt, azért a gondolataimból nem távozott, hiába próbáltam folyamatosan a háttérbe szorítani azt a vágyat, hogy újra megtaláljam, hogy kiderítsem mi történt vele, miért lett egy terrorista csoport vezetője. Bár arról még ötletem sincs, hogy mit fogok vele kezdeni, ha egyszer tényleg rábukkanok, de ez legyen már csak a jövő gondja.
A kis kutakodásaimnak hála, hamar kiderítettem hogy drogkereskedelmet is folytatott az egykori barátom, ami pedig hamar ezekre a kapcsolataira terelte a figyelmem, mert őket a legkönnyebb megtalálni. Nem is kellett sokáig keresgélnem, hogy a kezemben legyen pár név, és a listáról már jó sokat ki is pipáltam, de sajnálatos módon semmilyen hasznos információt nem tudtak nekem nyújtani. De most, hogy ez újra eszembe jutott beugrik, hogy van egy név a listán, akit egyszerűen és gyorsan fel tudok keresni, hiszen innen alig pár utcányira dolgozik. Reménykedem benne, hogy most épp nincs szabadnapja, ezért arrafelé veszem az irányt.
Mikor belépek az ajtón, látom, hogy a nagy forgalom már lemehetett, viszonylag kevés vendég tartózkodik a helyiségben, csak talán azok, akiknek az életét menti meg az az egy-két, vagy sok pohár itóka, ami lemegy a torkukon. Tekintetemmel gyorsan felmérem a terepet, hátha kiszúrom fényképen látott arcot, majd mikor ezt sikerként könyvelhetem el, a pult felé veszem az irányt, hogy ott telepedjek le az egyik székre. Mivel ez az egész hirtelen ötlet volt, először elhatározom, hogy csak megfigyelek, és nem ugrok a mély vízbe a direkt kérdésekkel. Most csak egy átlagos vendég leszek, aki egyszerűen csak nem akar hazamenni a feleségéhez, akivel alig beszél. - Hello. - Köszönök a hölgynek. Nem vagyok az a nagy alkohol ivó, de azt hiszem most nem fog ártani egy pohárral. - Szeretnék kérni egy pohár whisky-t, jég nélkül. - Mondom végül, miközben próbálom kifürkészni, hogy milyen típusú ember lehet, és hogy hogyan tudok majd minél több információt szerezni tőle.
Kiszolgáltam azokat, akik nemrég érkeztek, ezután pedig beálltam a pult mögé, segítettem poharakat elmosni, törölgetni és volt, akinek rendelését magam készítettem el. Ritkán vagyok itt, de most nincsenek sokan, hogy rohangálni kelljen, Julie - a másik pincérnő, akivel igazán jól kijövünk egymással - hazament egy órával ezelőtt, mondtam neki, elbírok már velük, ő pedig legyen otthon a nyolcéves kisfiával, töltse vele az estéjét. A nap egészen forgalmas volt, most már kevesebben vagyunk a pubban, ahogyan körülpásztáztam a termet. Egy kis szusszanás nem is fog megártani, ezt a néhány vendéget amúgy nagyon meg kell figyelni ezentúl, mert valamelyikük már eléggé sokat ivott, mindig remélem, nem fog senki a másiknak esni, mert abból jó dolog sosem lesz. Volt rá példa három hete, hogy mentő és rendőr is kellett ide, mert valaki totál részegen beszólt a másiknak, és a végét bárki kitalálhatja. - Kelsey, fizetnék! - egy visszatérő vendég nem messze tőlem megszólalt, akihez gyorsan odarohantam, és megejtettük a fizetést. - További szép estét, Victor - köszöntem el tőle, ő nagyon rendes tag, bírom őt, és viselkedésileg nem paraszt. A pohártörölgetés ideje alatt nem figyeltem meg, ki jön be és ki megy kifelé, ezért először nem is tűnt fel, hogy valaki imént beszambázott, de a hangjára felfigyeltem, és mivel más nem volt itt, ezért odamentem a pult azon részéhez, ahol ő ült. Egész furcsa, hogy egy hozzá hasonló férfi ilyenkor bejöjjön ide, nem tűnik olyan 'iszákos, holtrészegre iszom magamat' típusú egyénnek, de manapság már minden lehetséges. - Helló - köszöntem vissza mosolyogva, mert az nem riaszt el senkit, legalábbis mindenki örül ha kedvesen és mosolyogva fogadják őt. - Egy whisky... jég nélkül - ismételtem meg, máris kerestem egy poharat, amelybe töltöttem az egyébként nagyon finom alkoholt. - Itt is van - toltam a poharat a férfi felé, és a mosoly még mindig lankadt. - Hosszú nap? Szabad este? - kérdeztem rá tőle, hátha van kedve beszélgetni, ha pedig nem válaszol, akkor tuti nincs.
Önkéntelenül is viszonzom a mosolyát, habár sejtem, hogy egy vendéglátásban dolgozónak, szinte kötelező mindig mosolyognia, még akkor is, ha legszívesebben a pokolba kívánná az újonnan érkezett vendéget. A húgom egy időben egy étteremben dolgozott másodállásként, ezért sok történetet hallottam már tőle, és általában panaszkodás formájában, így nem csodálkoznék rajta, ha egy nehéz nap után nem kapnék az előttem álló Kelsey Monaghantól egy őszinte mosolyt, de az övé annak tűnt. Ez már egy jó kezdet. - Köszönöm. – Biccentek hálásan, mikor elém kerül a whisky, amibe bele is kortyolok. Az alkohol kellemesen égeti végig a nyelőcsövemet, azt hiszem már jó régen ittam utoljára bármit is boron kívül, amit néha-néha egy nehéz este után elkortyolgatok, de az is igen ritka. Inkább a kávét szoktam literszámra inni.
- Szabad este. – Válaszolok a kérdésére, és ez egy ideális alkalom, hogy beszélgetni kezdjünk. Mint ahogy azt már az elején elhatároztam, nem fogom egyből lerohanni a kérdéseimmel, igyekszem előtte egy jó alaphangulatot megteremteni, tapasztalataim szerint, így a kikérdezettek is szívesebben válaszolnak a később felmerülő kérdésekre, még ha azok kicsit kényesebb témába is terelik a beszélgetést. - Kivételesen, nem tudtam bent maradni a munkahelyemen, hogy túlórázzak, hazamenni pedig még nagyon nem szeretnék. – Vázolom fel röviden a helyzetet, őszintén. Talán nekem sem árt, ha néha beszélek egy vadidegennel arról, hogy milyen problémák merülnek fel az életemben. Ha most nem dolgoznék, még az is lehet, hogy tényleg beavatnám az életem egy olyan szegletébe, amiről annak a csekély barátomnak se beszélek. Biztos terápiás hatása lenne, legalábbis a munkahelyi pszichológus tuti ezt mondaná.
- Na és neked milyen napod volt? Sok volt a vendég? Voltak részegek, akiket ki kellett penderíteni? – Érdeklődöm, miközben egy újabbat kortyolok az italba. Lehet, hogy ez nem túlságosan megszokott errefelé, hogy bárki is érdeklődjön felőle, hacsak nem az valakinek a szándéka, hogy megpróbálja elcsábítani, de valamivel muszáj lesz kiugrasztanom a nyulat a bokorból, és mi sem jobb ennél, mint az általános hangulatáról érdeklődni. Ez sok mindent befolyásolhat a későbbiekben. Ilyenkor áldom a húgomat, hogy annyi történetet mesélt a munkahelyéről, ahol anno nagyon régen dolgozott, mert így legalább kis rálátásom van erre a szakterületre, és belelátok a kulisszák mögé. Aztán majd meglátjuk, hogy ezzel a tudással képes leszek-e bármerre is eljutni.
Kezdőlap
