kényszeresen boldoggá akarja tenni az anyját - ő a példaképe - egész életében inspirálta - kislányként minden mozdulatát leste és utánozta

Hatéves kora óta, amióta a Monahan házaspárhoz került, az anyját tartja a világ legcsodálatosabb emberének. Hamar ráállt a nyelve, hogy anyának hívja, mert másként egyszerűen nem tudta, annyira befogadók voltak vele és első pillanattól kezdve a sajátjukként szerették, akárcsak a többi gyereket - főleg a nő. Miatta vette a fejébe, hogy a jövőben valamiképp segíteni szeretne az embereken, ha nem is pont ugyanígy, de valahogy mindenképp. Gyerekként olyan szeretett volna lenni, mint az újdonsült anyja, és ez most sem változott sokat. Az ő véleménye szent és sérthetetlen, ahogy a tanácsai is. Nem csak szülőként, hanem barátként is tekint rá, aki mindig mellette volt a nehéz időszakokban; első szakítás, kamaszkori hullámvölgyek, az első nagyobb kudarc és az egyszerűen csak rossz napok alatt. Ő is erre törekszik a mai napig: támasz akar lenni, akire lehet számítani, aki tud egy kis jót tenni, ebben az önmagából kifordult világban, és ha nagyot nem is, egy kis maradandót azért igyekszik alkotni.
Megvannak a maga démonai, de úgy érzi, ilyennel nem terhelheti azt a nőt és férfit, akik csak jóval halmozták el az évek alatt. Ezeket mélyen eltemette magában, bezárta egy dobozba és jó messzire elhajított a kulcsot.
Mivel sok gyerek között és színes családban nőtt fel, nagyon nyitott a hozzáállása mindenhez és mindenkihez; toleráns, türelmes, tud osztozkodni, nem ítélkezik és tud, sőt, szeret együttműködni másokkal.


rendezett káosz - mindig keres valamit - mini infarktust kap, ha nem találja meg, amit éppen keres, pedig biztos ott van valahol, a kérdés csak az, hogy hol

Azt már gyerekként megtanulta, hogy vigyázzon a dolgaira - ennyi testvérrel körülvéve másként mindennek lába kelt volna -, de minél jobban próbál odafigyelni az apróságokra, annál nagyobb tehetséggel keveri el őket valahova. A maga módján szétszórtnak látszódhat, akire fontos feladatot sokan nem bíznának, pont emiatt, viszont ő azt vallja, rendezett káosz veszi körül, amit ő tökéletesen átlát, és mindennek megvan a helye, csak az éppen rendszeresen változik. A hullámcsatokkal valóban hadilábon áll, ezeket az apró-cseprő dolgokat mindig olyan helyre rakja le, ahol később nem találja meg, de a kisebb tárgyakat leszámítva az igazán fontos dolgokkal mindig el tud számolni. Sosem hagyta el például egy pillanatra sem azt a medált, ami az egyetlen emléke a szülőanyjáról, vagy azt a fonott karkötőt, amit az árvaházban kapott Jane-től.


mosollyal az arcán született - ösztönösen kedves mindenkivel - ragályos a nevetése és a jókedve

Néhányan azt gondolnák, mennyire kis aranyos, naiv lány. Előbbi igaz, utóbbi már nem annyira. Tudatosan mindenben próbálja meglátni a jót, mert őszintén hiszi, hogy a mai világban mindenkinek szüksége van egy kis pozitivitásra, egy gyengéd mosolyra, kedves szavakra, egy kis törődésre és szeretetre. Szereti jókedvvel elárasztani a környezetét, szereti megnevettetni a kollégáit és jóformán mindenkit maga körül. Ha egy szomorú arcból ki tud csikarni egy mosolyt, már megérte felkelnie.
Nem csak mindenben, de mindenkiben azonnal a jót keresi és igyekszik ezekre emlékezni. A kedvetlen eladó a sarki boltból nagyon jó fejszámoló, a volt egyetemi csoporttársa, Evelyn, akivel sosem tudott kijönni, irigylésre méltóan bátor. Dante, a legidősebb testvére sosem volt olyan motivált a tanulmányait illetően, az érettségi sem sikerült neki elsőre, viszont mindig ő védte meg a kicsiket a családban.


makacs és céltudatos - csak azért is megcsinálja - ha hatszor elbukott, hetedjére is megpróbálja

Ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor mindent megtesz azért, hogy azt véghez is vigye, viszont át nem gázolna senkin a céljai érdekében, ahhoz túlságosan törődik az emberekkel. Kitartó, nem az a típus, aki könnyen feladja; ha meg kell izzadnia a célért, nem futamodik meg. Ez a fajta elhivatottság a munkájában is kifejezetten előnyös, mert így a kevésbé fáradhatatlan és némi ösztönzésre szoruló lelkeket is ét tudja lökni a holtponton. Nem csak céltudatos, optimista is. Ha valamire igazán fókuszál, nem a nehézségeket látja az odáig vezető úton, hanem az eredményt, a vele járó jutalmat, és a munka gyümölcsét. Szereti ezt a látásmódot átadni, szeret ösztönözni, bátorítani, unszolni, biztatni és próbál minél több pozitív gondolatot elültetni mások fejében.
Ha valaki azt mondja neki, nem képes valamire, akkor bebizonyítja az ellenkezőjét. Örök álmodozó természet, amihez az is hozzátartozik, hogy szereti magát mindenre képesnek hinni.


csak pozitívan - a hozzáállás fejben dől el - annyi negatív impulzus éri az embereket a mai világban, hogy már csak azért is ő másként áll a dolgokhoz

Őszintén úgy véli, az ember a saját maga határozza meg, milyen hangulatban telik el egy-egy napja. Döntés kérdése az egész, ezért múlik ennyi a hozzáálláson - legalábbis számára. Szereti magát reggelente tudatosan jó hangulatra hangolni, ha esetleg már a nap elején valami kellemetlenség történne - mondjuk a minap nem volt már reggelre otthon kávé, mert elfelejtett előző este venni -, akkor is a jó oldalát keresi - ami ebben az esetben a kedvenc elviteles helyének útbaejtése volt reggel. A munkája során sok reményvesztett, szomorú, kétségbeesett és türelmetlen, "nem tudom megcsinálni" emberrel találkozik. Őket először, mint valami pszichológus, fejben próbálja helyrehozni. Ez gyakran nehéz feladat, de nem adja fel.


sokat beszél - ami a szívén, az a száján - nyílt lapok, nyílt kommunikáció

Imád beszélni. Néha túlságosan is imád és nehéz féken tartani a száját. A legtöbben értékelik, mennyi minden mondanivalója van úgy általánosságban, de nem mindenki ennyire nyitott a különféle történeteire. Nem csak a beszélőkéje jó, hallgatóságnak is kiváló, és ő valóban odafigyel az apró részletekre - nem csak a beszédre, a testbeszédre is. Szereti mások történeteit hallgatni, szereti a saját gondolatait megosztani a világgal, őszintén hisz a társas kapcsolatokban, azoknak a szükségességében és az egyenes, nyílt kommunikáció varázserejében. Gyerekkorában egy rakás gyerek között akadt bőven konfliktus és súrlódás, amit mind-mind kommunikációval oldottak meg a szüleik unszolására. Ha azokat meg tudták oldani, akkor egy őszinte párbeszéd, egy valódi, információdús eszmecsere, amiben alaposan körüljárják az adott témát, bármit képes orvosolni.


álmodozó típus - régen hitt a tündérmesék valódiságában - felnőttként is nehezen fogadja el néha a fájdalmas valóságot

Gyakran álmodozik a szőke hercegről fehér lovon, a tökéletes kertvárosi családról, ami neki még nem adatott meg, tökéletes férjről, tökéletes gyerekekről, később unokákról, bár ez még arrébb van. A munkájában ugyan nem, mert az teljes odafigyelést és koncentrációt igényel, azon kívül viszont hajlamos elmerülni és elveszni a gondolataiban, elrugaszkodni a valóságtól és a legkevésbé sem racionálisan gondolkodni. Emberekről - főleg egy bizonyosról - és helyekről álmodozik, élményekről és egy társról, akivel majd mindent megoszthat. Inkább a szívére hallgat, mint az eszére, bár szíve szerint sokkal tovább abban az álomvilág nyújtotta rózsaszín buborékban maradna, mint ameddig szokott.
Az az egy bizonyos ember, akitől gondolatban nem tud elszakadni, a szülőanyja. Kíváncsi rá, érdekli, hogy nézhet ki, milyen lehet a mosolya, a nevetése, mit szeret, mit utál, milyen jó és rossz szokásai lehetnek. Fejben már sokszor lepörgette magában az első találkozást, ami után annyi éve epekedik, már begyakorolta a szövegét, azt is tudja, mit venne fel. Ennyire részletesen nem szokott tervezni, ha viszont eljönne ez az első találkozás, akkor mindennek tökéletesnek kéne lennie.

Idegesen, tőlem szokatlan nyugtalansággal ülök a kényelmetlen folyosói széken, tekintetem szüntelenül az előttem lévő, egyelőre csukott ajtóra szegezem, egy pillanatra sem fordulok el, mintha bármit is elszalaszthatnék. Az ajtó egyszerű fehér, helyenként lepattogott már róla a festék, a közepén lévő névtábla is kopottas, a zár öregnek tűnik, a küszöbhöz képest még csak vízszintesben sincs. Vagy éppen a padló nincs szintben, ki tudja. Szüntelenül vizsgálom, mintha bármi újat felfedezhetnék rajta, ami eddig elkerülte a figyelmemet, de az igazság az, hogy az ajtó cseppet sem érdekel, egyedül a mögötte rejtőzködő nő, akivel utoljára két hete találkoztam.
- Minden rendben lesz. - Megnyugtató szándékkal teszi anyám a kezét a karomra, de most ettől csak úgy érzem magam, mintha korlátok közé szorulnék, mintha nem lehetnék a kedvem szerint ideges, és bár válaszul felé fordulva rámosolygok, most semmilyen érintés nem esik jól. Csak arra tudok koncentrálni, ami perceken belül várható. És igen, minden rendben lesz, ehhez kétség sem férhet. Miért is ne lenne? Hiszek benne, hogy minden jól fog alakulni, jó híreket kapunk, de ettől még ideges vagyok és félek. Nem is tudom, mennyi idő telhet el, mire Valerie Barnes ajtót nyit. Nem kell keresnie minket, közvetlen az irodájával szemben ülünk. Kitárja az ajtót és egy pillanatra megáll, valami furcsaság suhan át az arcán, amit nem tudok hova tenni, csak ezután áll arrébb és int a kezével, hogy kerüljünk beljebb. Nem kell kétszer kérnie, egy mozdulattal felpattanok a helyemről és a küszöböt átlépve belépek az apró helyiségbe. Anyám lassabb léptekkel követ, ő sokkal nyugodtabb nálam. Legalábbis annak látszik. Valerie kérésének megfelelően helyet foglalunk az íróasztala közelebbi oldalán, míg ő komótosan, szinte már az időt húzva sétál át a másik oldalra a jóval nagyobb, kényelmesebb forgószékbe. Többszöri próbálkozásra sikerült csak olyan közel húznia magát az asztalhoz, amit ideálisnak talál, mintha ezzel is szándékosan húzná az időt. Biztos vagyok benne, hogy ez nem így van, de az elmúlt pár hét várakozása után, így, hogy csupán percekre vagyok azoktól a válaszoktól, illetve egy nagyon fontos első lépéshez, amire már évek óta várok és vágyom, minden felesleges mozzanatot időhúzásnak látok. Mindig is érdekelt a vér szerinti anyám kiléte, annyi kérdést szeretnék neki feltenni, ehhez viszont az első út az ügynökséghez vezetett, ahol történetesen minden kezdődött. Évek óta érlelődött bennem a gondolat, hogy felkeressem, vagy legalább megpróbáljam őt megtalálni, de féltem ezt megosztani a szüleimmel, akik sajátjukként neveltek fel, amióta csak az eszemet tudom. De ahogy idáig mindenben, most is csak a támogatásukról biztattak és megértően támogatnak.
- Kezdem a jó hírrel. - Egy pillanatra jelentőségteljes, sokatmondó nézéssel fordul anyám felé, majd gyors, szinte csak az arcán átsuhanó mosollyal felém fordul, aztán a tekintetét az előtte heverő dossziéra szegezi. Még nem mondott semmi konkrétumot, engem viszont azonnal rossz érzés fog el. A kezdeti optimizmusom mintha meginogna, a gyomrom összerándul, de igyekszem ennek kívülről semmi látható jelét nem mutatni. Ugyanazzal a reményteli, kérlelő félmosollyal nézek a nőre, mint a legutóbbi alkalommal is. Akkor viszont valahogy más volt a légkör. Most nehezebb a levegő, a fények sötétebbek, a falak szürkébbek és az egyelőre ki nem mondott szavak sokkal súlyosabban lengik körbe a szobát, mint két héttel korábban. Mintha a levegőben a rájuk vetülő lámpafénytől látszódó porcicák is rajtam nevetnének, mintha már ők is tudnák, hogy mi fog történni pillanatokon belül. Csupán néhány pillanat csönd áll be közöttünk, amíg Valerie elrendezi a papírokat, és ez sem igazából teljes csönd, mert a papírok susogása, az ő mély sóhajtása, az óra kattogása továbbra is háttérzajként szolgál, de a beszéd hiánya mégis zavaróan hat. - Miss Monahan, arra kért minket, hogy keressük meg az édesanyját… a vér szerint édesanyját, akit meg is találtunk - korrigálja saját magát szinte azonnal. Az eddigi idegességem izgatottságba csap át. A rossz érzésnek hirtelen nyoma vész, mintha nem is lett volna. Reményteli mosoly kúszik az arcomra és egészen kihúzom magam a székben ülve. Erre a pillanatra vártam hetekig, és most itt vagyunk végre. Ismét sóhajt egyet, utána viszont egyenesen a szemembe néz. Nem tetszik, amit látok, azok a kedves, barna szemek most semmi jót nem tükröznek vissza, amire annyira számítottam.  Szóra nyitja a száját, a némasággal töltött pillanatok viszont csak húzódnak és húzódnak. A hallgatása jelenleg többet mond minden szónál. A mosolyom fokozatosan tűnik el, értetlenül pislogok rá, összezavarodva nézek egyszer az egyik, aztán a másik nőre, míg végül Valerie-n állapodik meg a tekintetem. Megint rossz érzésem támad. Azt hinném, elég ideje van a szakmában ahhoz, hogy tudjon rossz híreket is közölni tárgyilagosan, de úgy tűnik, akárhányszor is kellett már ezt megtennie, sosem egyszerű elvenni emberektől az utolsó reményüket, az álmukat és olyan fájdalmas híreket közölni, amiken páran valószínűleg sosem lépnek túl. - Sajnálom, de nem szeretne önnel kapcsolatba lépni - mondja ki végül, ami igazság szerint eszembe sem jutott, hogy esetleg megtörténhet. A hangja kedves és megértő, ő próbálja a lehető legszebb köntösbe csomagolni a rossz hírt, én viszont ezzel nem tudok most foglalkozni, mert hiába a kedvesség és az empátia, azt érzem, akkora pofont kaptam az élettől, amekkorát még soha. És soha nem is fogok. Mintha egy hatalmas lavina sodorna el magával, a fájdalmas igazság vastag takaróként borul rám, és szinte alig jutok levegőhöz. Amit ezután mond, már meg sem hallom. A mellkasomat szorító fájdalom egészen ezidáig ismeretlen méretet ölt hirtelen, már sem az óra ketyegését, sem az anyám és Valerie közötti párbeszédet nem hallom. A tekintetem a papírkupacra siklik, de fejjel lefelé nem tudok semmi hasznosat kivenni belőle. A környezetemet lassított felvételként érzékelem, a fejem tompán zúg, a velem szemben ülő nő arca homályos; mintha nem is ugyanott lennék, ahol eddig voltam. Teljesen elvesztem az időérzékemet, és csak akkor eszmélek fel, amikor Valerie feláll a székéből. Oldalra pillantva látom, hogy anyám is így tesz, ezért reflexből én is felállok, bár az elmúlt percekből semmire nem emlékszem. A lábaim nehezen akarnak engedelmeskedni, de végül komótos tempóban megindulok az ajtó felé. Érzem a hátamon anyám kezét, és amennyire nem esett jól várakozás közben a kedves gesztus tőle, most azt érzem, pontosan erre van szükségem; egy kis törődésre valakitől, bárkitől, aki nem utasít el, ahogy a vér szerinti anyám tette és teszi. Nem szabadna ennyire csalódottnak lennem, hiszen aki felnevelt itt van mellettem, mindig mindenben mellettem állt, és ez az, ami igazán számít. Próbálom ezt tudatosítani magamban, de tőlem szokatlan módon most nem tudok pozitívan gondolkodni. Nem tudok mosolyogni, nem érzem azt, hogy ez is okkal történt, nem látom a napos oldalt; igazságtalanságot érzek, és az eddig is hosszú kérdéseim sora csak tovább nőtt.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy tündéri lányt ismerhettünk meg jellemed során, aki már csak a létezésével is képes egy kis jót csempészni az emberek hétköznapjaiba. Elég csak egy tőled érkező kedves mosoly vagy szó, te nagyon odafigyelsz arra, hogy mások napja felett ne keringjenek azok a bizonyos borús felhők. Jó volt olvasni arról, hogy te megmaradtál ennek a reményteli személynek, aki mindenben és mindenkiben keresi még a szépet, mert hát ott van az valahol, csak kell egy kis türelem és idő hozzá, hogy a felszínre találjon. Talán nyíltan sosem vallanák be, de szükségük van az embereknek egy olyan napsugárra, mint amilyen te is vagy, így remélem sosem engeded, hogy bárki is meggyőzzön az ellenkezőjéről.  
Szerető környezetben nevelkedtél fel, törődő szülőkkel és ezzel te is tisztában vagy. Azonban a szülőanyád miatti tüske mindig veled marad, ahogyan a rengeteg kérdés is vele kapcsolatban. Mert ő nála hiába keresed a válaszokat és az indokokat, mindig csak falakba ütközöl. Mégiscsak elhagyott, ezt pedig egy gyerek míg él nehezen dolgozza fel. Néha még akkor sem, ha ismeri a teljes történetet.   Épp ezért is sajnálom, hogy nem volt lehetőséged találkozni vele, de úgy gondolom ez leginkább az ő vesztesége, mert elszalasztja a lehetőséget, hogy megismerje azt a csodálatos lányt akivé váltál. Most még nehezen, de idővel te is belátod majd ezt.
Szerettem a jellemed megoldását és a történeted is. Örülök, hogy olvashattalak.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!