- Nézz rám Sadie az istenért! – olyan volt a hang, mintha legalábbis a tenger mélyéről jött volna, meg akartam mozdítani a fejem, de nem engedelmeskedett az agyam által kiküldött parancsnak. Szerettem volna ránézni, de még mennyire, hogy szerettem volna. Jelenleg úgy éreztem, hogy ha egyetlen arcot kellene életem végéig nézni, akkor az övét választanám. Talán pont ezért is volt széles mosoly az arcomon a helyzet komolysága ellenére is. Mondjuk én jelenleg éltem a világom, nem igazán éreztem azt, hogy pontosan miben vagyok benne. Azt sem értem, hogy Hao hogyan került ide, mert eredetileg ő ebbe a buliba nem volt meghívva, mivel összevesztünk. Azzal büntettem, hogy egyedül jöttem el és felhívtam, mert az orra alá akartam dörgölni, hogy kurva jól szórakozom nélküle. Erre kiderül, hogy kettőnk közül ő az, aki nem tud megmaradni nélkülem és idáig eljön.
- Szeretnék én, de nem megy. Nézz te rám! Én is nagyon látni akarlak – folyamatos viháncolás közben mondtam el neki mindezt, de ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, csak azt érzékeltem, hogy a shortom gombjával kezd el matatni. Kis perverz, máris csinálni akarja! Nem hessegettem el a kezét, szimplán az lepett meg, hogy egy visszateker videokazettához hasonlóan ő nem le, hanem felhúzza a sliccem, majd helyére pattintja a fém alkalmatosságot. Pedig nem is a vécéből szedett össze – asszem – szóval tuti nem arról van szó, hogy én akartam volna mondjuk pisilni. Talán annyira nem bántam, hogy nem olyan állapotban talált meg.
- Hazamegyünk, jó? – nem kérte ki a véleményem, egyszerűen a nyaka köré fonta a karjaim és a hátára vett, mielőtt ellenkezni tudtam volna. Megszédültem, összemosódott az egész világ, ahogy felállt. Szóval ilyen lehet nagyon magasnak lenni!
- Ne csináld… Ha még egyet dobsz rajtam én esküszöm az életemre, hogy lehánylak Zhihao! Mondom, hogy ne dobálj! – a mondat végére egészen vékony hangon sipítottam vele. Az összemosódó fények miatt könnyek gyűltek a szemembe, amik kövér kis cseppenként csorogtak végig az arcomon. Most komolyan elbőgtem magam előtte?
- Meg se mozdultam – halkan morogta a szavakat, majd egyet lépett. Kettőt. Hármat. Tízet. Minden egyes lépésébe beleremegett az egész testem, hirtelen légszomjam lett és bepánikoltam. Folyamatosan attól féltem, hogy elejt. A gyomrom rázkódott. Szédülni kezdtem.
- Állj meg! – először nem engedelmeskedett, ezért erőtlenül a hátára csaptam… Vagyis akartam, de valójában csak a vállát találtam el – Azt mondtam, hogy állj meg baszki, vagy tényleg lehánylak!
Én sem tudom, hogy honnan tudtam ennyi erőt összegyűjteni, de ahogy a hosszú körmeim a nyakába fúródtak, sikerült annyira előre hajolnom, hogy a gyomrom tartalmát ne a ruhájára zúdítsam rá. Azt hiszem a hajam is olyan lett, ennek ellenére letett és hátrafogta a sötétbarna tincseket az arcomból. Sírtam, és egész éjszaka hánytam, legalábbis olyan érzés volt, mintha folyamatosan ezt csináltam volna. Némi képszakadás után már a mosdóban találtam magam, kétségbeesetten tapogattam utána.
- Itt vagyok – a hang közvetlenül a fülem mellől jött, a karjai körémfonódtak, a hátam a mellkasának simult Ang Zhihao annak ellenére az ölébe ültetett, hogy majdnem összehánytam a cipőjét, én pedig úgy reszketek itt, mint egy kislány, aki meg akar halni. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy tényleg meg fogok halni. Mégis biztonságosnak tűnt minden a karjai között. Az arca annyira közel volt hozzám, hogy ha oldalra fordultam volna, az orrunk hegye talán összeér.
- Miért csináltad? – már én sem emlékszem pontosan, hogy mit csináltam. Az ujjaimmal erőtlenül fogtam rá a kezére, akkor láttam, hogy a saját tenyeremre rászáradt valaki vére. Üvegszilánkok álltak ki a bőrömből. A kérdésből arra következtettem, hogy valakinek elvághattam a torkát egy vodkásüveggel.
- Mert ennyire szeretlek – a szavakat koreaiul suttogtam magam elé, mert nem akartam, hogy értse őket. Az egész testem beleremegett, hogy ezt így, ilyen pofátlanul kimondtam neki – Fájdalmat akartam okozni, amiért te is ezt tetted velem. Barátok vagyunk, mégis cserbenhagytál.

- Oh – félig aludtam, de még így is mérföldekről megmondtam volna, hogy a bátyám nagyon meglepődött. Mindig ezt a hangját használja, amikor valami olyat tapasztal, amire nem számított. Ilyenkor teljesen olyan, mint egy retardált. Nagyon szép, de retardált személy – Morcoska kicsit sokat ivott?
Úgy szorítottam Zhihao nyakát, hogy ha Sam nem lett volna egy elcseszett testépítő, akkor tuti, hogy megfolytom. Pont olyan voltam, mint azok a macskák, akiket a gazdájuk arrébb akarnak rakni, de belekapaszkodnak a lepedőbe a körmükkel.
- Nem tudom mit csinált, de nem mertem kórházba vinni. Lehet, hogy ráférne – A beszélgetés többi részéről már nem tudtam semmit, amikor felébredtem egy steril környezetben találtam magam. Gondolom így néz ki a detoxikáló. Remek, 21 évesen ezt is megéltem. A Mackók aggódó pillantását csak elmosódva észleltem, fáradtnak, de mégis nyugodtnak tűntek. Ha engem kérdeztek volna a történtekről, akkor semmit sem tudtam volna kinyögni, mégis a csend olyan súllyal telepedett ránk, hogy tisztában voltam vele: szarban vagyok, méghozzá nem is kicsiben.
Ezen a ponton nem bírtam tovább, lehunytam a szemem, tíz percig úgy csináltam, mint aki alszik, majd egyszerűen utat engedtem a könnyeimnek. Nem volt erőm kiabálni velük, vagy elküldeni őket. Sam az ágy szélére ült le és magához ölelt, Solomon a hajamat simogatta, közben pedig elképzeltem, ahogy tanácstalanul néznek egymásra. Nem értettek annyira a női szívekhez, hogy kitalálják azt, hogy mi bajom van.
- Hiányzik Mézi – remegő hangon szorítottam meg a bátyám kezét – Nem tudjátok, hogy még mennyi ideig lesz Párizsban?
Talán csak nem akartam arról beszélni, ami a hétvégén történt. Ha nekem szegezték volna a kérdéseiket, akkor biztosan nem tudok válaszokkal szolgálni. Valójában hármunk közül én voltam az, aki a legkevesebbet tudta.
- Sassie, tisztában vagy azzal, hogy a speed és a fű azok kiütik egymást, ugye? – összesen annyi telt tőlem, hogy valami válasz szerűt morogjak oda, de nem volt időm arra, hogy reagáljak, mert a kórterem ajtaja kivágódott és az anyám valósággal kihúzott az ágyból. Gyenge voltam, az infúzió kiszakadt a vénámból, a pofon, amit tőle kaptam nem volt túl nagy, mégsem tudtam talpon maradni tőle. A macifiúk valószínűleg túlságosan meg voltak lepődve a korábbi akción ahhoz, hogy bárhogy lereagálják ezt az egészet.
- Én… - mielőtt bármit mondhattam volna, anyám bőgve-üvöltve kapott előttem idegösszeroppanást.
- Tisztában vagy vele, hogy mit műveltél?
- Nem, én, kurvára nem vagyok vele tisztában! – ezen a ponton már én sem tudtam uralkodni magamon, talán az évek során összegyűlt összes harag jött ki belőlem, amikor nekirontottam a nőnek – Csak annyit tudok, hogy kurvára utállak téged, érted? Ha megdöglenél, akkor még táncot is járnék a sírod felett, annyira gyűlöllek.
Összesen kettő orvos fogott le, még mielőtt bármit tehettem volna, azok az árulók belém vágták a tűt, amitől elsötétült az egész világ. Talán megint összezuhantam, amiért Mézi nem volt mellettem és nehezen tűrtem el azt, hogy a szeretteim kritikával illetnek. Ettől függetlenül, nem. Nem táncolnék anyám sírján, de az igaz, hogy kibaszottul gyűlölöm őt.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Kimondottan tetszett a jellemzésed leírása és felépítése. Azon kívül, hogy igazán részletes, betekintést enged ennek a nem mindennapi lánynak az életébe, amit több oldalról is elénk tártál. A párbeszéd a pszichológussal előre vetíti az előtörténedben történteket. Ez az erős és magabiztosnak tűnő lány, akit látszólag  nem tudnak befolyásolni az életében történt dolgok mégsem annyira erős és magabiztos. Mindenkinek szüksége van egy hátvédre, mindenkinek ki kell engednie néha a gőzt. Hidd el, hogy nem fogsz kevésbé keménynek és kitartónak látszani hogyha néha elgyengülsz és megengeded magadnak, hogy mások is lássák az érzéseidet.
Nem a legjobb módszerhez folyamodtál az érzéseid feldolgozásának érdekében, de hát az vesse rád az első követ aki mindig jól cselekszik. Szerencse, hogy éppen akkor, ott volt a "barátod" és nem történt visszafordíthatatlan katasztrófa.
Bízom abban, hogy nemsokára újra az a magabiztos lány leszel majd, mint akit az elején megismerhettem, de ne feledd, hogy nem gyengeség ha néha elismered, hogy segítségre szorulsz.  
Színt es rangot admintól kapsz majd, addig id foglald le a nagyon különleges és szép arcodat a foglalókban és mehetsz is, hogy boldogítsd a Mackóidat!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!