Azt mondják: az újságírókkal csak a baj van. Csak egy rövid kérdés: kivel nincs? Mindenki tud kellemetlenséget okozni a másiknak. Nemcsak mi. Nem kell mindent a 'firkászokra' kenni. A legtöbben az igazságot, a valóságot szeretnénk megírni, hogy mások is tudjanak mindenről.
Egy időben imádtam én is a szaftos, nagyon őrült cikkeket megírni. Aztán eljött az az idő, amikor férjhez mentem, és több időt akartam a férjemmel lenni. Működőképes, jó házasság volt négy évig, utána elváltunk. Megromlott valami lassan, ami miatt együtt döntésre jutottunk. Nem maradtam a magány csendesen gyilkoló világában. Sosem tudtam magam elképzelni egy, a négy fal közé beszorított lélekként. Keresem folyton a kiutat mindenből, valamiből nehézkesen lehet kimászni, valami rossz pedig teljes erővel arra készteti az embert, hogy kiássa magát az elképzelt összeomlott épületmaradványok alól.
A higgadtságom, a türelmem, a végtelen vidámságom nagyon sokan próbálták már megszakítani. Persze, én se vagyok mindig ilyen. Érzékenyen érint sok téma, mégis erősnek mutatom magam. Jó, volt, hogy elsírtam magam egy interjú során, de az interjúalanyom sem volt képes magába tartani a tragikus esemény után a könnyeit.
Egy dolog van, ami nagyon-nagyon szívszorító számomra. Az, hogy nagyon kevés az esély arra, hogy gyermekem legyen. Egészségügyi okokból. Mindent megtennék egy gyermekért, hogy hallhassam azt valakitől: anya.
Noha alapjáraton véve újságíróként vagyok jelen a magazinnál, azonban a keresztrejtvények iránti imádatom miatt nagyon sokat segítek azon kollégáknak, akik ezeket szerkesztik. Néha csupán a végleges szerkesztésnél vagyok jelen, van, mikor közösen próbálunk a végére jutni egy-egy készítésének. Jó móka, jól ki tud kapcsolni az ilyesmi.


- Ó, hogy az a... pont most kell kimúlnod? - ütlegeltem a folyosón található nyomtatót, nem idegesen, nem vagyok az a fajta.
Ez a kis kommunikációm a nyomtatóval igazán felkeltette mások figyelmét, akik arrafelé sétáltak. Nem vagyok ám ennyire bolond, hogy élettelen tárgyakkal beszélgessek. Néha tényleg lehet velük, meg abból a szempontból szimpatikus az ilyen, hogy nem fognak letolni egy okoskodó szöveget.
- Hé, te, ott... - a hogyishívják srácra mutatok, arra a nagyon béna öltözetű, kicsit a kockákra jellemző, mindent tudó kölyökre. - Akarsz jó pontot? Tegyél meg nekem kérlek valamit. Ezt bírd rá az együttműködésre, jó? Aztán pedig kérem azt a tizenhárom darab kinyomtatott fontos papírt - megveregetem a vállát is közben, mert én nekem akadt más dolgom is imént. - Jegyezd meg, tizenhárom. Nem tizenkettő, nem tizennégy. Ja, és ott megtalálsz, vagy ott - mutattam a két helyre, ahol általában meg lehet találni, az asztalomnál és a konyhafülke körül.
A telefonomon kezdtem el keresni a költöztető cég telefonszámát, mert még mindig nem voltak képesek arra, hogy megkeressék az egyik dobozomat. Azzal jöttek, hogy elfelejtették elhozni az általam bérelt raktárból. Hát, persze. Az bezzeg ment nekik, hogy beszóljanak, hogy-hogy elköltözöm a gyönyörű Manhattan pénzügyi negyedéből egy Queens-i kétszobás lakásba. Talán, mert elváltam, talán, mert nincs már keresnivalóm a Wall Street-hez közeli lakóházban?!
Forgatom a telefont kezembe, míg végül visszacsúsztatom a farzsebembe. Úgysem volt abban semmi érdekes, meg ha úgy lesz időm, én is el tudom onnan hozni, bár nem sokat ér a bennük lévő cucc.
Elindulok a kialakított konyhafülke felé, ahol főzni szeretnék magamnak egy teát. Szeretem a mentateát, meg a gyümölcsös teákat is. Minden jöhet. Bementem a kis térbe, ami viszonylag nagyon tetszetősre lett kialakítva. Épp, hogy előkészítettem a dolgokat, besunnyog az egyik kolléga, én pedig rögtön odafordulok hozzá.
- Öhm, mentatea? - ez afféle kérsz vagy nem kérsz kérdés lett volna, csak közben pakolászok erre-arra.
- Kösz, kávét ittam imént. Tudsz segíteni nekem holnap? Kellene pár fényképet készítenem a cikkemhez, nem kísérsz el? - van nekem más dolgom is, minthogy vele menjek, és amúgy is az autójában még légfrissítő sincs, és ő pedig köztudottan túl sokat dohányzik, én bár nem utálom azt, ha valaki dohányzik, de nem akarok egy órát kocsikázni a bűzben.  
- Nekem is még be kell fejeznem a saját munkám, meg tudod, holnap keresztrejtvényekbe kell elmerülnöm - utóbbit már nagyon lelkes tapsolással igyekeztem kimutatni, meg tudja, hogy fontos számomra az is.