Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
Anya mindig azt mondogatta, hogy túlságosan hevesen viselkedem. Rám is pirított egyből ha így volt és időnként könyörgően suttogta, hogy: Lányom, lassabban mert még a végén elsodorsz valakit! Nagy igazság volt ez a részéről, mert nem egyszer ütköztem, ütöttem szándékomon kívül amit aztán sűrű bocsánatkérések követtek a részemről. Tagadhatatlan, hogy ez is egy kellemetlen velejárója a személyiségemnek amelyből Atlas sem maradhat ki a dartsos programunk után. Szegény kis herceg orrát sikerül letarolnom a hirtelen fordulásommal és csak reménykedem abban, hogy nem ez lesz az az indok ami miatt végleg elüldözöm magam mellől. Kezdtem már őt megszokni, hisz minél többet vagyok mellette, annál jobban formálódik a véleményem róla és meglepően pozitív irányba. Ő egészen más mint az a sok tuskó akikkel a hétköznapjaim során találkozom és ez üdítően hat rám. Mintha egy más világba kerültem volna hol még nem halt ki az udvariasság és ahol én is egy kicsit hölgynek érezhetem magamat. Már ha a hölgyek azok akik leamortizálják a társaságukat. A segítségem most nem ér el hozzá, mert visszatart, én meg leengedem a kezeimet, hogy még véletlenül se fokozzam még jobban a kínos viselkedésemet. Így is bőven eleget küzdök a zavaros gondolataimmal/érzéseimmel amiket Atlas idéz elő belőlem, melyeket nem tudok és nem is akarok hova tenni. Ismerjük a szokást: minél többet foglalkozunk valamivel annál nagyobb jelentőséget tulajdonítunk neki. Ebbe nincs mit belemagyarázni még ha be nem vallottan élvezem is a közelségének érzetét. Amíg ő az italainkat intézi, én helyreteszem magamat. Veszek két mélyebb lélegzetet, rendszerezem a gondolataimat és megígérem fejben, hogy nem teszem ezt bonyolulttá magunknak. Észrevehetően érzem is a kezdeti változást amikor visszatér hozzám az újabb megtöltött pohárral melyhez màr bátrabban közeledek. Túlzásokba ugyan nem kívánok esni, de két-három pohár még az a határ ahol nem kell tartanom ettől. Második kóstolásra kezdem jobban értékelni az ital ízét is, de tartogatok belőle későbbre is. Már csak azért is, mert jobban leköt, hogy az állapota felől érdeklődjek. - Hála az égnek! – kapok színpadiasan a szívemhez egy megkönnyebbült sóhajtással, de amikor meggyanúsít, az arckifejezésem gyorsan változik át. - Tudja ez a vád tegnap még megállta volna a helyét, de ma kifejezetten kellemesnek élem meg a társaságát ahhoz, hogy cserébe ne akarjam orrba verni.– jót mosolygok ezen, de a vallomásom őszinte. Mennyi perc is telt el azóta, hogy az idegeimre akart menni? Túl sok ahhoz, hogy rám lehessen fogni mennyire vajszívű vagyok vele. Ajánlatára kettőt pislogok, kicsit mintha jobban is hegyezném a fülemet az elhangzottakra. A mai nap után nem meglepő. Talán az eszem tréfál meg valami rejtett vàgyàlommal, de akárhányszor visszajàtszom magamban mindig ugyanazt az eredményeket kapom. Táncolni akar. Velem. Szent ég! - Ezt már most fogom élvezni. – arcomra lelkes vigyor kerül, majd hátrálva és lassan teszem meg a zenegép felé vezető kezdő lépéseimet. – Említettem már, hogy imádok táncolni? – kérdezek rá, de aztán csak megfordulok nehogy fenéken csúszva kelljen az utolsó pár lépést megtenni és végigfutom a zene ajánlatokat. Fejben már tudom mit akarok neki megmutatni, így csak a megfelelő zenét kell megtalálnom..és meg is van! Amint a dallamok felcsendülnek, én már sétálok is vissza Atlashoz. - Nos, én nem értek az itteni szórakozóhelyes ugrálós egymáshoz dörgölőzős táncokhoz, csak azokhoz amik egy kicsivel több csípőmozgást igényelnek. Táncolt már cha-cha-chat? – pillantok fel a barna szempárba, majd azzal a lendülettel a kezéért is nyúlnék, de aztán még időben megállok a mozdulatba. - Szabad? – most rajtam a sor, hogy engedélyt kérjek, mint ahogyan ő tette a fotózásnál. Ha rábólintott akkor én magam irányítom el a kezeit, ellenkező esetben szóban magyarázom el annak menetét. Az ő jobb keze a lapockámra kerül, az én balom pedig a vállára. – A kezdőlépésekkel indítunk és ne aggódjon könnyen bele fog jönni. – biztatóan kulcsolom össze az ujjainkat a másik kezünkön, aztán magamban dúdolgatom a ritmust mielőtt megszólalhatnék. - Amikor én jobbra lépek akkor maga balra, aztán én előre és maga hátra. Próbáljuk meg. – kihúzom magamat és követhető ritmusba teszem meg az első két lépést, közben nem tévesztem őt szem elől. - Eddig jó, viszont használja bátrabban a csípőjét Atlas. Így ni! – mutatom be neki a mozdulatot, majd újra a kezéért nyúlok. – Vegyük át újra. Egyre oldalra lép, kettőre hátra, háromra újra előre, majd első cha újra oldalra, második cha zár és harmadikra kilép. Elmagyarázva káosz, tudom, de csak kövessen. – mosolygok fel rá és újra felmérem magamban a zene ritmusát miközben én irányítom őt most az említett lépések közben. – Figyeljen a zene ritmusára és érezni fogja hogyan kell lépnie. – jegyzem meg, de vele mozdulok. Egészen szórakoztatónak találom ezt a helyzetet és egy olyan maradandó élménynek amit biztos nem fogok egy könnyen száműzni a gondolataimból
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
A kötelességeim alól kibújni nem tudok, a viselkedésemet sem tudom alapvetően megváltoztatni, de néha engedhetek a nagy morcosságomból és a hűvös tartásomból. Az angol humort kevesen értik és talán ezért szeretünk a mieink között maradni, de ez a kontinens arra késztet, hogy kimozduljak a komfortzónámból és új ismeretségeket kössek. Az értelmezés persze tág körű, mert maradhattam volna Evelynnel is, és akkor lehet valamelyik elit klubban lennék vagy ha rajta múlik, akkor egy leszbikus bárban vagy tüntetésen. Fogalmam se volt, hogy most éppen hányadán áll a szerelmi élete, de pontosan azért költözött el Londonból, mert nem tudta elviselni a szabályokat és neki túl szűk volt a keret. Megértettem a felfogását, és csak önmaga akart lenni, de a családja nem így gondolta. Eve azóta sokkal boldogabb, de mondjuk nem annyira szerencsés…mégis úgy érzem, hogy felelősséggel tartozom érte. Munkát biztosítottam neki a szállodában, néha még pénzt is küldök a fizetése mellé, de Amor nyila nem lehetek a szívében. Egyszer próbáltam megcsókolni…ez azóta már legenda és jót nevetünk rajta, de akkoriban csúnyán behúzott nekem és akkor értettem meg, hogy nem vagyok az esete. Még sosem láttam igazán csajozni, kicsit tartózkodtam is a szabados életvitelétől, de amikor kettesben voltunk, akkor nem is arra törekedett, hogy közszemlére tegye magát vagy engem. Bírtam őt, mert őszinte volt velem és bármit elmesélhettem neki, plusz egyedül ő tudott a betegségemről. Ma este azt érzem, hogy nekem is engednem kell, más a levegő erre, nem mindenki azt nézi, hogy én mit csinálok. Londonban a nyomomban lennének az újságírók, de most csak egy férfi vagyok, aki szórakozásra vágyik két munka között. A nap elején még nem gondoltam volna, hogy Antonia lesz ehhez a szárnysegédem. A nő kifejezetten ellenszenves volt a recepción, aztán különböző nem várt szituációkba csöppentünk és ott a világítótoronynál egy eszement ötlet futott át az agyamon. Milyen lenne feleségként? Nem mertem megfogalmazni, hogy az enyémként, de mégis abból a nézésből ez jöhetett le. Megzavart minket a valóság, és szerettem volna túllendülni ezen. A negyed, ahova elhozott még jól is jött, mert az ír kocsma közel áll a szívemhez. A skót whiskey-k jobbak, de itt is akad bőven választék, na meg a kaja sem az utolsó. A városban szinte csak a street food dominál, amiért én nem vagyok oda. A steak-et megeszem, de hazai ízekre vágytam. A saját konyhánk egyedi, kevesen képesek jól elkészíteni, de talán ma este szerencsém lesz. A vacsora előtti időre beiktatunk egy kis darts-ot is. Antonia nem tudja a helyes tartást és bennem azonnal feléled a maximalista énem, hogy kisegítsem őt. Átlépve a határokat lépek közelebb hozzá és fogok rá az ujjaira, meg magyarázok arról, hogy mire kellene figyelni. A pontosságot nem könnyű elérni, de ha betartja ezeket a kis trükköket, akkor magas dobási értéket érhet el. Magam sem értem, hogy mi okoz neki zárlatot, de amint megfordul az orromat találja el. Nem éppen a legnemesebbik szervem, de a szemem bekönnyesedik, de egy újabb támadást megelőzve a derekára marok rá és egyenesben tartom, hogy lehiggadjon és stabilizálódjon a helyzete. - Nem kérek jeget. – a pillantása az enyémbe fúródik aztán felajánlok egy második körös italt is. A pulthoz sétálva aztán kikérem a rendelésünket és ott várom be az elkészítését is, de fél szemmel a nőre tekintek. A nekem szánt intésre egy szolid mosollyal reagálok és ismételten a pultosra nézek. Nyitok egy számlát, hogy mindent az én nevemre számoljanak majd el és aztán megyek vissza a szerzeményekkel és adom át az egyik poharat Antoniának. - Igen, látom. – én is belekóstolok, de nem húzom le azonnal. Kisebb kortyokban ízlelem meg a borostyán színű nedűt, aztán megköszörülve a torkomat válaszolok neki. - Nem kell plasztikai műtét, szóval megmaradok. – megiszom a maradékot is miközben elkezd nekem táncolni vagy csak bemutatja, hogy miképpen kellett volna elkerülnie a balesetünket. - Lassan azt hiszem, hogy tánclépésekre akar oktatni Antonia és nem is az a cél, hogy az orrom rendbe jöjjön. Vallja be, hogy direkt csinálta. – egészen felfelé ívelődnek az ajkaim a kijelentésre, aztán fogom magam és a kiürített poharat lehelyezem az asztalra. - Ott van egy zenegép…tegyen be valamit és emeljük a téteket. Tanítson meg egy itteni lépésre vagy valami amerikai táncra és aztán én is megmutatom, hogy milyen az angol tánc. – biccentek a gép felé, hogy az övé a választás lehetősége, én addig csak a megfigyelő szerepében fogok tetszelegni. Nem nagyon érdekel, hogy hányan vannak a közelünkben, mert most nekem is a kikapcsolódás és az érzés, hogy idegen vagyok ebben az országban, nem pedig Edward Dashwood.
Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
Szeretek előre tervezni. Annak a ténye ugyanis, hogy az előre megírt rendszert kell csak követnem, egy hamis biztonság érzettel ruház fel. Még akkor is, hogy ha tudom: ez a nap felénél teljesen másképpen alakul majd. A mai napunk Atlassal inkább kisebb-nagyobb körvonalakból állt az én fejemben. A helyszínek megvoltak, még talán a szabad/nem szabad témák is. Nálam kizárt, hogy ne mondjak vagy tegyek valamit amitől a helyzet komplikálttá válik így felkészülök a tükör előtt és elmantrázom mikor érdemes befogni a számat. Ennek ellenére minden magamnak előre leszögezett szabályt megszegtem. Nem tudom melyik volt az a pont amikor megcsúsztam a tervemben, de azóta csak egyre meredekebbnek bizonyul a lejtő és félek hol ér majd véget. Megígértem magamnak, hogy nem hozom őt kényelmetlen helyzetbe vagy leszek vele annyira közvetlen, ami ő neki már nem esik jól. Mi nekünk ez természetes, ő azonban más körülmények vagy elvek között nevelkedett. A kis herceg nem fogja nyugodtan fogadni, ha megérintem őt – márpedig úgy tűnik eddig minden létező alkalmat megragadtam, hogy ezt akaratomon kívül is elkövessem. A metrónál indult, a képkészítéssel folytatódott, most pedig a darts tábla előtt úgy érzem mintha ki akarna ugrani a szívem a helyéről. Pedig nem történik semmi amiért így kellene reagálnom. Csak megtanít arra amiben csapnivaló vagyok és ennyi. Lehet listát kellene neki írnom, mert van még egy pár abból ahonnan ez jött. Mégis lassan már a darts jelentését is száműzom a tudatomból, hogy legyen hely valami egészen másnak, valami nem létezőnek. Atlas idővel megnősül és odahaza egy csinos úrihölgy várja majd. Olyan aki kifinomult tartással fogadja majd a közelségét, aki jól mutat az oldalán és nem úgy mint aki azt érzi mindjárt megnyílik alatta a föld. Ő vele egy nyelvet beszélnek majd és semmi olyat nem tesz amivel kellemetlenséget okozna Atlasnak. Bármi is suhant át vele kapcsolatban most azon a megborult elmémen, annak nem szabad visszatérnie. Az eldobás pillanata jól is mehetne, de mégsem találok egyből bele. Valljuk be az őszintét, nem kicsit vagyok zavarban, még ha igyekszem ezt lazábban is kezelni, így ahhoz képest az eredmény nem is olyan szörnyű. Eddig leráztam magamról mindenféle érdeklődést, mert Nikki és az életemet körülvevő káosz mellé nem kell még egy. Távolságtartóan álltam a másik nemhez és ez rendben is volt, de most határozottan nem ennyire egyszerű a képlet. Talán az lehet a hiba, hogy megnyugtattam magamat azzal a ténnyel miképp egy estére nélkülem is minden rendben lesz. A felelőségeim alól kibújva pedig úgy tűnik könnyű szabadjára engedni az önző kis igényeimet. Mondhatnám hogy összeszedtem teljesen magamat mire megfordulok, de az összeütközés elég gyorsan megcáfolja ezt. A szám elé kapom a kezemet aztán már heves bocsánatkérésbe is kezdek. - Istenem..én annyira sajnálom.. – hebegek, de a segítségemet még időben megakadályozza azzal, hogy két oldalról elkap. Nem pillantok oda ahol keze jelenleg elidőzik, mert jobban leköt arcának tanulmányozása. Próbálom felmérni mennyire nagy a baj vagy miképpen reagálja le ezt. – Kérek jeget.. – folytatom halkan, de ő ismét tereli a témát. - Megkaptam már egy párszor. – elmerengően tekintek félre mintha fel kellene idéznem ezeket az alkalmakat, de aztán a társaságomra koncentrálok, aki most inkább könnyedén kezeli le a történteket, mint dühösen. Figyelemmel hallgatom végig Atlas szavait aztán bólintok egyet mielőtt a hangomat is megtalálnám. - Ígérem. – haloványan elmosolyodok. – Addig én gyakorlok még itt egy kicsit. – mutatok a darts tábla felé, majd összeszorított szemeimet eltakarom tenyeremmel miközben zavaromban hátat is fordítok neki. Lehet kevésbé lenne veszélyes ha a továbbiakban megtartanám a kellő távolságot tőle. Akkor talán nem lenne az élő boksz zsákom szerepében. Nagyot sóhajtva veszem magamhoz újra a nyilakat, aztán megkeresem a földre festett vonalat, majd felidézem Atlas szavait és felügyelve tartásomat készülök fel a dobáshoz. Erősen koncentrálok, korábbi érintését szinte a kezemen érezve szorítom meg utoljára a nyilat mielőtt meglendíteném azt a tábla felé. Egészen jó pontot kapok mire nagy mosoly kerül az arcomra és Atlas felé fordulok, aki még a pultnál van. Két hüvelykujjam feltartásával jelzem neki, hogy sikerült, a tanítása elérte a felfogásomat, majd amíg újra nem csatlakozik hozzám addig dobok még egyet. Az ételünkre még úgy tűnik úgyis várnunk kell egy kicsit. Megköszönve veszem át tőle az újabb pohár italt és ez a kör már rugalmasabban megy le a torkomon az elődjénél, de még mindig a szokási fázisban vagyok. - Látja? Semmi fintor. – mutatok a számra aztán egyből el is vigyorodok mielőtt folytathatnám. - Az orra..rendben van? – érdeklődöm őszintén. – Nagyon restellem a korábbit. Nem szándékos volt, de ha teszek egy lépést hátra.. – mozdulatommal illusztrálom is az elhangzottakat. – így ni, akkor kevesebb az esély arra, hogy megsérül. – osztom meg vele az elméletemet. – Vagy legyen még egy? – itt már mosolygok. Majd csak körbe táncolom itt őt.
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
Ezen a mai estén szerintem még Evelyn is meglepődne, mert a saját határaimat feszegetem. A női társaságot nem vetem meg, de még soha nem maradtam ennyi ideig kettesben egyik alkalmazottammal sem. Antonia valami másik címkés dobozba kerülne, ha rajtam múlna, de egyelőre csak a jelen kibogozhatatlan útjait próbálom elfogadni és értelmezni is. Nem vagyok valami jó emberismerő, többször vertek már át annak ellenére is, hogy tanultam valamennyire az emberi viselkedést. A nő néha lobbanékony, aztán meg komoly témákat feszegetünk, mint az előttem álló nagy talány a házasság intézménye. Két oldalról is meg tudnám közelíteni ezt a dolgot, mert valahol egyetértek az elődjeimmel és nem biztos, hogy feltétlenül jó, ha nagyon ismerem a leendő partneremet, de valamennyire kénytelen vagyok, hiszen vele fogom leélni az életemet. A tervezett nász nem úgy fog kinézni, hogy divatosan két hónap múlva elválok, mert valami nem tetszett a felfogásában vagy a stílusában. VIII. Henrik szerencsés helyzetben volt, hogy az ország élén állt és megengedhette magának azt, hogy új egyházat hozzon létre és végül hat feleséget zsebeljen be. Nekem a vagyonom függött attól, hogy milyen társat választok a jelenben és erre kell feltennem minden lapomat is. Ella sógornője sem lehet akárki, mert a húgom fontos szerepet tölt be az életembe, emiatt sok időt fog vele is tölteni. Nem mindegyik jelölt preferálná, ha egy batyum is lenne, pedig a húgom félig az. Eszem ágában sincs férjhez adni, idő előtt eladni, mert az anyám erre vágyik. Valahol ezt várják el tőlünk, de valakinek ideje szakítani a hagyományokkal. Bizonyosan, ha nem én lennék a bátyja, akkor más sorsa is lenne, de az apám betegségét látva nem maradt választásom. Elegendő, ha az én sorsomat megpecsételik, nem kell ehhez még más is, aki osztozkodik benne. Ella megérdemli, hogy boldog legyen és egy buborékban létezzen, de én csak pillanatokat kapok, akárcsak ez az este. Ki akarom hozni belőle a legtöbbet, és emiatt nem is agyalok sokat azon, hogy mi lesz. A tervek változtak és maradtunk az italozás mellett, aminek én amúgy totálisan örültem, csak a lelkesedésem más módon mutatkozik meg. A vacsora előtt még meginvitálom egy játékra is Antoniát, hogy némileg elüssük az időt, és ne legyenek kínos szünetek közöttünk. Bevallom azért délután óta sokat változott a véleményem róla és ha idegesített is, hogy késett négy percet, most egészen üdítő a társasága. Olykor nem értem, hogy miről beszél, de nem ő az egyetlen kivétel erre. Arra, hogy van-e kiszemeltem nem adok egyértelmű választ, mert az anyám szerint lenne, de én meg úgy vagyok vele, hogy ez a döntés még várat magára. Antonia szemmel láthatólag ennek örül? Nem tudom eldönteni a mosolyából ítélve, de nem kérdezek rá, hogy pontosan mi járhat a fejében. A nők állandóan kombinálnak és meséket szőnek fejben, nekem meg elég az, hogy most a játékra koncentráljunk. Az elején máris kizökkent a kisasszony, mert rosszul áll be. Hiába tudtam le az első kört, engem bosszant, ha valaki nem tud valamit. Esélye van a jó szabályokat elsajátítani és ennek szellemében okítanám is ki rá. A közelebb lépés nekem annak tudható be, hogy megmutatom neki a nyíl megfelelő használatát. Nem mérem fel, hogy ez most átlépi-e a saját kényelmességi köreimet, mert bennem van a tettvágy. Finoman fogok rá az ujjára és irányítom a tábla felé. A pillantásom néha rásiklik, de aztán visszakanyarodok az eredeti célomra is. A magyarázás eltart egy darabig, de úgy érzem, hogy nem mindegy megy át tisztán a nőnek. - Nem túl nehéz tippelni egy számra. - felelem neki, és vele együtt figyelek, de csak azt érzem, hogy másfelé kalandozik, aminek meglesz az eredménye is. - Hmm...a hatos nem négyes. - mondanám, de annyira gyorsan fordul meg, hogy sikerül eltalálnia a nagy lendületben. Az orrom összeütközik az övével, szóval nem nagyon fogom fel, hogy mit mond. - Ennél pontosabbat? - kapom el az orromat és növelem a távolságot közöttünk. - Maga aztán egy szerencsés csillagzat alatt született. - könnyesedik be a szemem, de nagyobb bajom nem lett, csak éppen fel kell húznom az orromat, de akkor meg ismét feléled benne a hősi segítségnyújtás, és úgy kell elkapnom a derekánál fogva. Kissé érdekes lehet a felállás, mert a két karom a csípője két oldalán pihen és egymást nézzük. - Nem tudom, hogy mire készült, de egyezzünk meg abban, hogy iszunk inkább még egy kört, és most nem fog fintorogni a whiskey mellé. Ígérje meg? - pillantok le a szemébe, és csak akkor eresztem el szabadjára, ha így cselekszik. Némileg szórakozottan megrázom a fejemet és odamegyek a pulthoz, hogy rendeljek még egy kört, de azért a hátam mögé lesek, hogy minden rendben van-e a nővel. Kissé megszédült az előbbi dobás alatt vagy más okozta a zárlatot nála?
Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
Sokat nem tudok arról milyen egy jó házasság, a filmek és könyvek pedig pont nem azt az alapot adják vissza, mint a valóság tenné. A szüleim nem éppen voltak példaképek ebből a szempontból ahogyan Stacey sem. Mint Atlasnak is mondtam akadnak olyanok a környezetemben akiknek ez működőképes, de magamat nem éppen tudnám elképzelni ilyen keretek között. Egyelőre azt hiszem egy normális párkapcsolatot kellene kialakítanom először mielőtt egyből az oltár elé ugranék valakivel. Az pedig néhány példában bemutatható, hogy még nem sikerült. Ennek ellenére igyekszem választ adni Atlasnak, még ha meg is lep ezzel az éles témaváltással. Olyan embernek ismertem őt eddig aki jobb szereti a magánéleti dolgokat egy privát dobozba elzárva tartani. Aki csak óvatosan nyílik meg és megfontoltan. De hát bizonyára megvan az oka miért a házasság az ami éppen a gondolatait uralja, még ha ez lett volna az utolsó is amit az ő szájából hallani vélnék. És ahogyan elmerülünk a témába úgy lassan értelmet is nyer miért is foglalkoztatja őt ez az egész. A mi világunk egészen más és ilyenkor jövök rá, hogy néhány helyzetben mennyire szabadabb is. A gondolat, hogy olyan mellett éljem le az életemet akit nem én választottam egyszerűen megbénító érzés és bonyolult is egyben. Sokszor még az sem könnyíti meg a dolgot aki mellett saját magunk voksoltunk. Tagadhatatlan, hogy Atlas az én szememben most egészen más színben tűnik fel. El tudom képzelni, hogy a felszín alatt mennyit őrlődhet ezen, miközben nem tehet sokat ellene, minthogy elfogadja és alkalmazkodik. Én tuti már felrúgtam volna valakit dühömben és tehetetlenségemben. Visszakérdezése bólintást eredményez tőlem meg egy alig észrevehető fintort. A megcsalás manapság már természetes az embereknek, megbocsátható és bármivel kimagyarázható. Nem nekem. Mert amíg a megcsalt fél oldalán állsz akkor ez nem ennyire könnyen félrelökhető valami melyből semmilyen következmény nem születik. Robert ez sosem értette meg. Ő mindig csak egy botlásnak hívta, szinte már apróságnak. Mindeközben nekem minden partner választásomra rá nyomta ez a bélyeget. Bizalmatlanná tett, gyanakvóvá, sokszor még értéktelenné is. Létezésünkkel együtt járnak az érzelmeink is és megesik, hogy nem vehetjük semmibe azt ami fáj csak mert a másik arra kér. Ez viszont csak egy gondolati sík marad jelenlegi helyzetünkben, mert a korábbi bólintásom egyértelműen jelezte mi történt velem. Mégis Atlas szavai megmosolyogtatnak, azzal pedig még nagyobbat növekszik a szemeimben amiért nem kicsinyelli le az érzéseimet, hanem megérti őket. Ez a mosoly pedig jóleső érzéssel is társul a megjegyzése miatt. - Ha akarnám sem felejteném el. – jegyzem meg halkabban, de hallhatóan. A vacsoránkra még várnunk kell így Atlas kedvéért megcélozzuk a gazdátlanná vált darts táblát. Nem mondom, hogy ismeretlen nekem a játék, de azt sem, hogy tarolnék vele. Az átlagot erősítem akinek hébe-hóba mázlija is van. Ám a játék a második helyre szorul, mert jobban leköt, hogy kiszedjem Atlasból a forgatókönyv szerint megírt házasság részleteit. És ha közben ezt kissé félreérthetően is teszem akkor sodródok az árral és nem javítom ki magamat. Igenis kíváncsivá tett, hogy valaki már az ő életében is betöltötte a leendő feleség szerepét vagy jár még neki is egy kis szabadság a kalitkába kényszerítés előtt. A válasza pedig valamiért most megnyugvást ad. Mintha éppen ez döntötte volna el miképp lenne esélyem nála vagy sem. Egyikünk sem azzal a céllal van itt, hogy felszedje a másikat. Még ha olykor a gondolataim hazugnak is neveznek emiatt, hisz nem egyszer lódult meg tiltott terep felé a fantáziám. Mégis én távol állok azoktól a hölgyektől akiket Atlasnak szántak. Sőt, magától már a hölgy kifejezéstől is. És bizonyára azon a listán akad olyan is, aki mellett végül dönteni fog, még ha most hezitál is. De miért is gondolkozok ezeken? - Helyes. – vágom rá és akaratamon kívül a hangszínem elégedettebbnek tűnik, mint azt szeretném. – Legalább ennyiben maga irányíthat. – teszem hozzá gyorsan. Nem mintha ez elvenné annak az élét, hogy szinte már csak az ugrálás hiányzott a szinglisége okozta örömöm miatt. Antonia, szedd össze magadat! Atlas kezdi a játékot és egyből bezsebeli az első pontokat, majd én következek. Vagyis következnék, de a megjegyzése egy fél pillanatra kizökkent. - Hogyan? Mi baj van ezzel? – mérem végig enyhe értetlenséggel magamat, de szavak helyett tettekben igyekszik magyarázatot adni. Csökken közöttünk a távolság míg nem egyenesen mögém helyezkedik el, én meg úgy nézek fel rá mintha éppen a képzeletem egy epizódja keveredne a valósággal. - Uh, igen? – kérdezek vissza és erősen koncentrálok, hogy minden egyes szót megjegyezzek, de az érintése zárlatot okoz a fejemben. Ennek ellenére az irányítása által mozdulok engedelmesen, mert basszuska egy ilyen szemléltetés után minimum profi szintre kellene emelnem a tudásomat. Ehelyett csak bámulom a táblát, aztán a kezét az enyémen és ismételten a dartsot. - Egyet már biztosan kiszemeltem. – találom meg a hangomat és egy sort veszekszek magammal közben, hogy itt az ideje kizárni a közelségét, az illatát, a hangját. Kár, hogy amíg fejben összeszedett vagyok, addig gyakorlatban kész roncs. Azon sem csodálkoznék ha a nyíllal ezek után magamat szúrnám le. - A 6-os egészen szimpatikus. – hunyorítok egyet, majd a segítsége által csak sikerül eldobnom, de 4-es lesz belőle. Hümmögve egyet konyul le egy kicsit az ajkam mielőtt hátra pillanthatnék Atlasra. - Lehet még egy kis segítség után pontosabb lennék. – röviden és tanácstalanul vállat vonok miközben a barna szempárba mélyedek el.
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
Dublin a szívemnek mindig kedves város volt. Nem olyan sokszor fordultam meg ott az életem során, de ha Írországban jártam annak lenyomata maradt a lelkemben. A Patrick napi mulatság és felvonulás még az angoloknak is egy maradandó élmény, de nekem a whiskey hazája lett. Az egyetem alatt látogattam el először ebbe a városba a barátaimmal és rúgtam ki a hámból. Idővel aztán ezeket a hétvégi kiruccanásokat a túrák váltották fel, és ha ott jártam, akkor egy értékes üveggel tértem haza. A gyűjteményem még kicsi volt másokhoz képest, de szívesen vadásztam a ritkaságokat. Ez az a hobbi volt, amit kevés emberrel osztottam meg. Az elittel járó sporttevékenységek vagy a tea adta magát, de az igazi alkohol már nem annyira. Szerettünk inni, de nem reklámoztuk azt. Az egyetemi barátok egy idő után kikoptak, nem mondom, hogy nem akad egy-két tartósabb viszony, de azok sem olyanok már, mint régen. Nosztalgikus hangulatba kerülök a beltér kapcsán és cseppet sem bánom, hogy ezt a pubot választottam ki a programunk utolsó helyszínéül. Antonia megérezhette, hogy egy kicsit hiányzik az otthoni közeg, de sokkal többet adott ez által, mint gondolná. Nem a ködös London csábított, hanem egy másik világ. A szabadsággal azonosítottam ezt az érzést és roppant mód megőrültem annak, hogy a whiskey kóstolásra is igent mondott végül. A kólával sem lett volna bajom, de ha már betértünk egy ír vendéglátóegységbe, akkor legyünk olyanok, mint ők. A tekintetem issza a miliőt, a különálló kis asztalunk meg némi bensőséges hangulatot teremt közöttünk. A pult mellett nem éreztem azt, hogy beszélgetni tudnék a magánéletemről, ha több fül vesz körül, mint kellene. A pincérnő kedves, de mégsem kívánom azt, hogy a hallása nálunk ragadjon le. Felettébb idegesítő szokásnak tartom, ha valaki pletykálkodik, vagy arra gyűjt adatokat, hogy ezt tehesse. Tiszteletben tartottam mások határait és titkait is, mert az enyémeket is hét lakat alatt őriztem. Antonia humoros, de most már nemcsak ezt az oldalát látom. Kezdem átvenni a szófordulatait, nem értek mindent, de lassanként haladok. Az amerikaiak sokkal nyitottabbak, mint mi és bizalmaskodóak is. Stacey jut eszembe a szálloda elől, ahogyan felkínálta a szolgálatait nekem. Az éjszakai pillangók nem tabuk az angol elit köreiben sem, de inkább rendelésre jönnek. Különbség van a felkínálom magam és megvárom, hogy igényt tartsanak rám között. A tenyérbemászó jellemeket gyűlöltem, meg azokat is, akik nem érezték a határokat. Stacey ezen nők közé sorolandó, de mégis megmosolyogtat most, ha Antoniával állítom elméleti párhuzamba. Neki is vannak olyan vonásai, vagy megnyilvánulásai, melyekkel kiakaszt, de közben meg én is akarom, hogy mondjon magáról valami személyeset. A barátnője története példaértékű és ez volt az első olyan dolog, amitől másképpen tekintettem rá. Manapság nem sokan vállalták volna el a gyerekfelügyeletet, vagy úgy a felelősségvállalást. Átéreztem a helyzetét, nem pont ugyanabban voltunk, de nem hagyta cserben a barátját, ezért egy szavatartó nőnek könyveltem el. A pontosság nem az erőssége, de ez is megbocsájtható bűn, vagy a whiskey kezd rám hatással lenni, vagy a társaság kerül más szemszögbe? Mit tudom én, de most jól érzem magam, kár, hogy az anyámat így sem tudom teljesen kizárni a fejemből és bosszant a kötelességtudat teljesítése. Fel is teszem a nőnek azt a kérdést, amit talán nem kellene. A házasság megosztó témakör, de meglepetésemre válaszol rá. - Megcsalták? Ez kellemetlen tapasztalat és megértem, ha óvatos a jelöltekkel. A bizalom elsődleges. Ezt a kiérdemelni dolgot…nos mármint én nálam ez az elv a működőképes. Nem mondanám, hogy tesztelem a potenciális alanyokat, de azért néha nem árt, ha az ember reális marad és nem azonnal nyitja ki a szívét. Felénk ezt úgy mondják, hogy előbb érdemes ésszel szeretni, aztán a lélekkel. – mosolyodom el. - Antonia, ami könnyű, az meg sem éri. Ezt jegyezze meg. – hörpintem fel a maradékot és felajánlom neki, hogy játsszunk egy kis dartsot, ha már várni kell az ételre. Miközben felállunk és átmegyünk a táblához addig az én magánéletemen csámcsogunk egy sort. - Valahogy úgy…amíg a halál el nem választ. – felelek rá a szokásos brit akcentusommal és megfogom az egyik nyilat és beállok a kezdőpontra. Még az a szerencse, hogy nem dobtam el a nyilat, mert akkor lehet félrement volna, de így csak leeresztem a kezemet és a nőre nézek komolyan. - Hmm… - már azt is kiszúrom, hogy a kezemet nézi. – Mondjuk úgy, hogy jelöltek vannak, de még egyik mellett sem köteleződtem el. Meghagyták a szűkre szabott listáról, hogy én válasszak. – fanyarú mosollyal adózok ennek a gondolatnak és egyenesen a fülem mellől célozva a 9-est mérem be és bele is találok. - Ez 18. – még kettőt dobok, aztán átengedem a terepet neki, de ahogyan beállna máris feléled bennem az, hogy errefelé, hogy is játsszák ezt. - Komolyan így szokott beállni? Engedje meg, hogy segítsek. – a háta mögé lépek és finoman ráfogok a jobbommal a derekára, kicsit előre biccentem a csípőjét. - Tudja, ha így van az egyensúlya, akkor jobb lesz a dobás is. Most pedig figyelje a táblát. – suttogom a fülébe és a balommal a kinyújtott keze alatt vezetem el a sajátomat és fogok rá az ujjaira, hogy a megfelelő irányba tegyem a nyilat. - Melyiket szemelte ki Antonia? – kérdezek rá halkabban és vele együtt nézem a táblát is.
Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
A nap végén tudom jól, hogy hárman is egy beszámolóra várnak arról hogyan éreztük magunkat. Elmondhatom persze, hogy merre voltunk, miket csináltunk, de belül érzem ez mennyire nem fedné le a valóságot. Gondolkozás nélkül kijelenthetem majd, hogy jól éreztem magamat, mert ez maximálisan így van. Mégsem mernék hangosan ennél többet mondani. Hogy egy pillanatra Atlas összezavart és hatással bírt rám. Hogy hiába telt el több eseménydús perc, én mégis csak egy pillanatot idézek fel, analizálok és kérdéseket gyártok róla amikre úgyis csak magamban keresném a válaszokat. Nem mondanám ki hangosan, hogy a szimpla jól szórakozásnál ez több volt, mert az olyan feltételezéseknek adna táptalajt melyekre nem állok készen még egy egyszerű magyarázattal sem. Márpedig ha Luna jön értem akkor muszáj lesz valamit kitalálnom amivel eleget tehetek kíváncsiságának anélkül, hogy mélyebben belemennénk ebbe. Valahol azt is tudom, hogy az egyetlen akivel ezt ilyen szinten átbeszélném az Stacey. Ő vagy ugyanabba a dalba kerülne amire én is oly kényelmesen dédelgetem gondolataimat vagy egyből észhez térítene. Nélküle viszont marad Luna meg az a cserfes természete. Mert hallottam és felfogtam Atlas ajánlatát a taxit illetően, de mégsem kérhetek tőle szívességet. Azt vallom, hogyha már voltam olyan bátor meghozni egy döntést akkor a következményekért is vállaljam a felelősséget. Én bólintottam rá a whiskyre ahelyett, hogy a kólám mellett maradok. És nem, egyáltalán nem bántam meg, mert ahogyan magamnak bevallottam, úgy neki is, hogy elnyerte a tetszésemet még ha az ízvilága elsőre szokatlan is. Érdeklődve hallgatom Atlas véleményét és enyhe félmosoly is kerekedik ettől az arcomra. - Ebből kiindulva nem hiszem, hogy bármelyiket is amit eddig kóstoltam, egy mondatba hozhatjuk a minőséggel. – vallom be. – Legtöbbször úgy éreztem magamat, mint akin átment a kamion. – folytatom és most akaratlanul is elképzelem Atlast azokon az eseményeken amiket említ. Azt se tudom hogyan zajlanak ilyenek, de ő biztosan roppant stílusosan jelenik meg rajtuk és úgy szólít meg mindenkit, hogy attól a magamfajta gyenge jellemnek biztosan megremegne egy pillanatra a térde. Azon kapom magamat, hogy őt figyelem ahogyan újra belekóstol az italába, én pedig csendes megfigyelőként ott akarok lenni mellette az ilyen rendezvényeken. A pult környékén valami csilingelve a földre esik, az én képzelet-buborékom pedig azon nyomban kipukkad. Jesszusom, föld hívja Antoniat! - Egyszer mindenképp. – felelem végül neki, habár a lehetőségeimet ismerve jobb, ha maradok a szekrényünkbe rejtett italainknál. Nem kicsit lep meg amikor az italokról a házasságra térünk át, és hiszem hogy nem én ittam annyit amennyi miatt átugrottam egy egész életszakaszt. Mégis összehozok neki egy választ, amivel kéz a kézben a saját házassági dilemmáim is megérkeznek. Nem mintha minden napomat ez töltené ki, de most mégis a felszínre kúsznak és bökdösnek amíg be nem vallom minden bizonytalanságomat a velem szemben ülőnek. Még mit nem! - Nem tudom. Ha a további választásom is hasonlóan szerencsétlen lesz mint azokkal akikkel eddig összehozott a sors, akkor nem sok esélyt látok rá. – osztom meg vele. – Tudja olyan jól indul mindig. Megvan az összhang, a kémia, aztán hetek múlva kiderül, hogy megcsal és a folyamat kezdődik elölről. Csak most bónuszként egy adag gyanakvás is jár az előzőből okulva. Sokszor elég szerencsétlen körforgás ez. – magyarázom tovább és most egyből gondolataim közé kúszik Robert. Az ég kíméljen meg még egy olyan hülyétől! Halk nevetést hallatok amikor megint sikerül összezavarnom, aztán egyből a fejemet is csóválom mellé. - Én sem értettem, ne aggódjon. Talán arra célzott ezzel, hogy nehéz eset vagyok. – vonok vállat. Csak sejthetem, mert egyértelműen sosem mondta. A korábbi meglepettség ellenére most már én sem hagyom ki az érdeklődést, de a válasza csak még több meglepetést hoz magával. Kell is egy-két pillanat, hogy megfogalmazzam gondolataimat, ami közben rábólintok ötletére. - Mehetünk, persze. – állok is fel a székemről, de már csak ezután véleményezem az elhangzottakat, hogy megindulunk a darts tábla felé. - Jogosan is érzi ezt, hiszen maga helyett döntenek a jövőjéről. – megakadok, mert túl sok minden jár egyszerre a fejemben és nem akarok értelmetlen lenni számára. – Mi van, ha nem kedveli? Akkor egy életre meg kell békélnie ezzel? – teszem fel neki a kérdéseimet, majd őt figyelem. – Egy kapcsolat annyira sivár és lélekölő, ha nincs meg benne az a plusz amiért végül a másik mellett döntünk. – merengek el ezen, majd az előttünk lévő játékra téved a tekintetem. - Csak mellékesen jelzem, hogy nem vagyok egy profi benne, de megsérülni sem fog. – bájos mosolyt villantok rá, ám mielőtt még bármibe is belekezdhetnénk, egy újabb kérdés merül fel bennem. - Akkor ez azt jelenti, hogy már magának is választottak valakit? – érdeklődésem közben az arcát fürkészem. Igen, bűnös vagyok és észrevettem a gyűrű hiányát. Azonban ez semmit nem jelenthet, hisz otthon várhatja őt valaki, akivel végül majd összeköti az életét. A megtudottak alapján ha akarja, ha nem.
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
Az anyám úgy bele tud mászni a fejembe, hogy néha félelmetes belegondolni ebbe a témakörbe. Miért kattogok ezen, hogy miket mondott az utazásom előtt? Nem a munkával és a mostani társaságommal kellene foglalkoznom? Idegesítő tulajdonság, ha ennyire mély benyomást tesznek rád az anyád szavai. Tudom, hogy nem halogathatom sokáig a feleségkeresést, mert ezt várják el tőlem és nem mellesleg ettől függ a vagyonom megléte is, de akkor sem ez az első számú problémám. Ideát a szálloda nem működik jól, a személyzet tesz rá, hogy milyen igényei vannak a vendégeknek, a foglalások száma csökken, és ezzel együtt a bevételünk is. Számtalan országban vagyunk jelen, de ezek közül a hozzám tartozó szállodák a londoni és a New York-ban található komplexumok. A luxus elengedhetetlen érzet egy ötcsillagos turista paradicsomban, és ha Londonban járok, akkor valóban ezt társítom mellé, de itt? Mindenki azt csinál, amit akar és az alkalmazottak a vendégek szeme láttára cigiznek, visszabeszélnek. Meglepődtem, hogy itt mennyire hiányzik a profizmus és a legfontosabb tényező, hogy a vendég az első helyen áll. Kezdett megfordulni a világ az iparágon belül, de egyfajta eszme alapján építettük fel a rendszert és ebből nem akartunk engedni. A minőség azzal egyenlő, ha valaki idejön, hogy kinyalják a seggét. Vulgárisan fogalmaztam meg, de a lényeget lefedte a célom. Nekem vissza kell hoznom a régi értékeket és pontosan ezzel a céllal mondtam igent a délutáni programra is. Antoniából szerettem volna kiszedni, hogy miképpen működik náluk a munka, de helyette elkanyarodtunk a magánéleti oldalra és azon kaptam magam a világítótorony előtt is, hogy megbámulom őt. Nem szimplán az fordult meg a fejemben, hogy csinos abban a pár másodpercben, hanem hogy jó feleségalap is lehetne, ha ki lenne okítva. Milyen őrültségek szaladnak át a fejemen? Evelyn ötletétől sem tudtam szabadulni. Mi lenne, ha tényleg megpróbálnék feladni egy hirdetést? A lányok többsége egy szűrőn esne át, de az is lehet, hogy valakivel feléledne a kölcsönös szimpátia és könnyebben menne a későbbiekben a színjáték is. Színésznőt is fogadhatnék, de az annyira messze áll tőlem. A kölcsönös partnerség híve vagyok, de ha már valaki a jegyesemet játszaná el, akkor az a minimum, hogy vonzónak találom. Puff és megint a közös kép körül járnak az agytekervényeim és beragad az elképzelés. Futólag, de bimbózik és gyökeret ereszt, azonban tudom én is, hogy nem fogom meglépni, mert két ellentétes világban élünk. New York sosem lesz közelebb Londonhoz és ez fordítva is igaz. Szóval maradnak a fantazmagóriák és a ma esti iszogatás, mert Antonia meggondolja magát és mégis megkóstolja a kedvemért a whiskey-t. Nem mondom, hogy nem lep meg vele, de örülök is, hogy nem kell egy sörrel zárnom a programunkat. Az asztalnál már az étel kiválasztáson is túl vagyunk, ami újabb bizonyítéka annak, hogy nem minden apróságon veszünk össze. Elfogadom, hogy nem szeret új ízekkel ismerkedni, és cserébe megrendelem neki a hamburgert, de közben meg enged is, és ez roppant módon felélénkít. A kóstolásnál látom az arcán, hogy hezitál, mert először az ajánlatomra az orrát fölé tartja, de hamar lejön, hogy neki ez erős. - Azt elhiszem, mert a vodka ehhez képest gyerek, ha alkoholról van szó. Lehet csak azért, mert abból is van minőségi meg átlagos. Tudja, hogyha valamiből minőségit iszik, akkor a hatás sem lesz ugyanolyan? Nem kell attól tartania például, hogy másnap fájni fog a feje, és ez bizony nem hátrány. Érdemes lenne egyszer részt vennie egy igazi borvacsorán, vagy whiskey túrán. Ajánlani tudom. – teszem mellé és most én is kortyolok egy keveset és jólesően égetem végig a torkomat a szesszel. Le is hunyom a szemhéjamat egy szekundumra, mert visszaidézem az első ilyen kóstolásomat. Tinédzser voltam és az apám adta a kezembe, nem értettem, hogy mit szeret benne annyira, mert kiköptem azzal a lendülettel ahogyan lenyeltem volna. Keserű volt és borzalmas ízű. Évekkel később értettem meg, hogy mit jelent az érlelése az italnak, az eljárás, ahogyan elkészítik. Bennem aztán csak ott érlelődik a házasság és az egyéb égető kérdéskörök, ezért csak kibököm előtte is, hogy min agyalok és ezt némi rávezetéssel oldom meg. - Miért gondolja azt, hogy nem fog eljutni oda? – kortyolok bele ismételten a poharamba, de árgus szemekkel figyelem őt. Némi képzavar áll be nálam, mert nem értem, amit utána magyaráz. - Milyen játék? Sajnálom Antonia, de ez most nem világos számomra. – bólogatok egyet rá. – Szóval hisz benne. – emésztem meg a hallottakat és aztán a visszakérdezés alatt meg kell fontolnom, hogy mit árulok el neki az igazságból. - Tudja…olyan családból származom, ahol még hisznek az előre elrendelt dolgokban. A pénz sokat számít és emiatt az sem mindegy, hogy kit veszünk el. Régebben biztosan jól működött, hogy két idegent egy életre összezártak, de engem kiráz a hideg, hogy csak a státusz miatt vegyek el valakit. – avatom be őt. – Néha úgy érzem, hogy nincs választási lehetőségem és ez nagy hátrány. Nem lenne kedve a vacsora megérkezéséig egy kicsit dartsozni? – vetem fel az ötletet, ha már szabaddá válik a játéktér.
Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
Gondolatom egy része még mindig a szigeten történtek körül forog, míg a másik a jelenen kattog. Szeretném elnyomni magamban azt a tévképzetet, hogy volt egy pillanatunk ott és akkor, ami még számomra is meglepő hatást gyakorolt rám, de mégsem tudom. Mert akárhányszor Atlas arcvonásaira pillantok fel, eszembe jut a képkészítés momentuma, az érintése a derekamon és az elakadó lélegzetem ami ott maradt abban a másodpercben amikor hagytam magamat elveszni a barna íriszekben. Én nem vagyok ilyen, általában nem, de ma minden döntésemmel meghazudtolom magamat. Mert valahogy tetszik amerre haladunk, ahogyan ismerkedünk egymással mióta mindketten túltettük magunkat a kezdeti elhamarkodott megítélésünkön. Ebből a távlatból szinte röhejesnek érzek minden vele kapcsolatban megfogalmazódott véleményemet. Valahogy annyira, mint amennyire nevetségesnek találná az az Antonia a mostani széthullott önmagamat. Pedig csak egy kávé van bennem, meg egy alig megkóstolt kóla, de magam is tudom jól, hogy nem az italok azok amik hatást gyakorolnak a hangulatomra, hanem a társaságom. Az ilyen székeket elhagyni számomra kész mutatványnak bizonyul és ez most sem történik másképp. Mégsem csinálok belőle nagyobb ügyet és úgy tűnik Atlas sem, akinek megjegyzése halk nevetésre késztet. - Mamá mindig azt mondta, hogy azért vagyok ilyen csepp, mert nem álltam kint sokat az esőn. – mesélem el neki, de már követem is a magunknak kiszemelt üres asztalhoz. Kedvességét megköszönöm és nem akarok arra gondolni, hogy ez mennyire jól esett a női lelkemnek. Ebből is látszik, hogy eddig csak tuskókkal voltam körülvéve, pedig ha valaki kérdezné nem azok az eseteim. Mégis valahogy bevonzom őket. - Nem, dehogy. – ingatom meg röviden fejemet. – Csak ezt kívánom most. Tudja ez olyan, hogy egyszer valamit nagyon kíván, aztán elnapolja. Majd elfelejtődik és megint előjön, de újra. És megígéri magának, hogy a harmadik alkalommal már nem teszi. Így vagyok én is ezzel a párossal. – magyarázom el neki hétköznapi dilemmáimat mosolyogva. Bár másoknál ez biztos úgy működik, hogy meglátom, akarom, megszerzem. Én ennél sokszor bonyolultabban működök. Tudom, az ital témát lezártan a pultnál hagytuk már, de úgy tűnik én mégis titokban visszamásztam, hogy újra kinyissam mielőtt nem lenne többé releváns. Kettőt pislogok a válaszán mielőtt egyáltalán megtalálnám a hangomat. - Maga melyik regényből került ide? – kíváncsian veszem fel vele a szemkontaktust, de az én íriszeimben mégis szórakozottság csillan. Másokat ez nem zavarna, hisz mégiscsak szórakozni tértek be ide. De Atlas..ő képes ezt még félretenni is, ha én is a nyamvadt kis kólámmal maradok, ezt viszont meg én nem engedhetem. Mint mondtam, talán ez az utolsó közös programunk. És bár most úgy tűnik egymással hadakozunk azon, hogy legyen ital vagy ne, de végül én nyerek meg a kis akaratos énem. - Hiszek magának. – jegyzem meg a rendelésünk leadása után, de valójában nem is aggódom ezen. Egy pohár még nem ártott meg eddig sem. Az viszont igen, ha nem tudtam parancsolni magamnak. Eleinte csak szemezek az elém került itallal, majd miközben a jó tanácsait hallgatom, egyúttal meg is emelem a poharamat. Illatra szokatlan, de nem töltök el sok időt ennek kielemzésével, helyette belekóstolok. A válasszal viszont csak pár másodpercre rá tisztelem meg. - Öhm..nekem egyelőre erős, de kifejezetten finom. – picit megnyalom az ajkamat az íze miatt. – A vodka ehhez képest olyan, mint a körömlakklemosó. – kuncogok, de valahol hálát adok, hogy egy következő kortyra nem szántam rá magamat a kérdése előtt, mert most biztosan a torkomon akadt volna. Éles témaváltás ez, az egyszer biztos és hirtelen azt se tudom hogyan reagáljam le. - Hű, ezzel most meglepett. De igen, azt hiszem. – felelek némi bizonytalansággal a hangomban, de erre magyarázatot is adok. – Sosem jutottam el még odáig vagy egyáltalán a közelébe sem, de a környezetemben vannak olyanok akiknél ez működik, ahogyan az meg van írva, így őket elnézve nem csak egy mítoszként tekintek az egészre. – mosolyodok el egyből. – Abban viszont már kevésbé hiszek, hogy én egyszer el is jutok odáig. – vallom be. - Egyszer kaptam is egy nagyon fura megjegyzést, hogy én olyan vagyok mint azok a játékok amikben minden pálya után egyre nagyobb akadályokba ütközöl míg végül rájössz, hogy lehetetlen küldetés az egész és muszáj abbahagynod. Akkor kitessékeltem őt az ajtón, hogy mehet játszani önmagával, de utólag azért mindig jót szórakozok ezen. – mesélem el neki. – De nagyon eltértem és nem is ezt kérdezte, szóval összefoglalva, igen, hiszek. – erősítem meg korábbi válaszomat. – Mi okból jutott ez most eszébe? – rajtam a sor, hogy visszakérdezzek, hiszen semmi előjele nem volt ennek. Habár annyi kimondatlan gondolat keveredhet abba a kacifántos agyába, amit nem oszt meg velem.
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
Antoniával számtalan határt léptem át azzal, hogy ma délután eljöttem vele kettesben egy kis városnézésre. Az alkalmazottakkal sosem vegyültem, mármint megjelentem és a hivatalos eseményeken szóba elegyedtem velük, de más az, ha önszántamból mondok igent egy másfajta programra. A szállodát már rég a hátunk mögött hagytuk, talán az elvárt viselkedési formát is, de élveztem. Az összes felhozott érv a kukában landolt, mert esteledett és még közel sem ért véget a közös időtöltés, sőt inkább most kezdtünk belemelegedni. A bőrömből nem tudok olyan hamar kivetkőzni, de amint a pénzügyi szektorba sétáltunk át és ott egy kicsit a szigetország gasztronómiai helyszínei köszönnek vissza, bennem is feléled egy kicsit a honvágy. Angolként igazán Londonban éreztem jól magam, persze ez nem jelentette azt, hogy máshol ne engedtem volna a magam által felállított szabályokból, de örülök neki, hogy Antonia egy kicsit figyelt az igényeimre. Evelyn is hasonlóan döntött ma délelőtt, amikor a hagyományos reggelit fogyasztottuk el abban az angol étteremben. A kiszolgálás hibátlan volt, csak még mindig azon kattogtam, amit délelőtt mondott nekem. A feleségkereséssel nem akartam foglalkozni, mert úgy éreztem, hogy csak még jobban felbasznám az agyamat vele, de figyelmen kívül sem hagyhattam. Az anyám összeállított egy listát az általa elfogadható hajadonokból, naná az élen Josephine-nel. A házasságot nem terveztem, de tudtam én is, hogy benne vagyok a korban, ellenben jobban idegesített, hogy csak ezzel tudtam biztosítani a vagyonomat és Ella örökségét is. A húgom el nem tudta képzelni, hogy mi forog kockán és nem is akartam ezzel szembesíteni. Az ír kocsmába lépve megint ezen kattogok, de közben nyájasan mesélek a velem időző nőnek arról, hogy mennyire szeretem a hazai whiskey-t, és ha tehetném, akkor melyiket próbálnám ki. A pultnál sajnos hideg zuhanyként ér, hogy kólát rendel, így nekem is marad a sör. Tévedés ne essék szerettem a sört is, de ha egy nő nem ivott a társaságomban, akkor nekem is meg kellett húznom a gyeplőt. Nem illett egyszerűen, hogy többet igyak még akkor sem, ha férfi voltam. A jellemem nem is engedte volna, mert a végén még engem kell hazakísérni és abból már nem tudom, hogy milyen történet kerekedett volna. A koccintásunk alatt a hotelt teszem meg tárgynak, mert úgy gondolom, hogy az tette lehetővé, hogy most itt legyünk. A sörömbe kóstolva aztán fel is merül bennem, hogy ehetnénk is. A szállodában nincs kedvem étkezni, és ha már amúgy is van társaságom, akkor kihasználom. A pult mögött álló hölgy szerencsére igennel felel, és megkapjuk a két felíró táblás étlapot is, de nekem kényelmesebb lenne egy normális asztal mellett elkölteni az étket. Felvetem Antoniának, hogy üljünk át, és ha már igennel felel, akkor segítek neki lemászni a székről is. - Magason van, nem meglepő, ha nehezen megy. Úgy látom nem is nőtt nagyra. – nem sértésnek szánom a kijelentésemet, de lehet annak veszi. Az asztalhoz érve előbb leteszem az étlapokat és kihúzom a széket a nőnek, de beelőz, így csak a kabátját segítem le róla, aztán az enyém következik. A háttámlára akasztva a kötött pulcsimat feljebb tolom a könyökömig és szemügyre veszem a választékot. A pillantásom néha felszökik a velem szemben ülőre, de úgy tűnik, hogy neki most nagy dilemmát okoz a döntés. - Hamburger… - akadok fenn ezen, mert ismét szóba hoznám előtte, hogy mennyi finom étel közül választhatott volna. – Ez amolyan tipikus amerikai döntés volt. Biztonsági játékos? – faggatom tovább, de nekem már megvan a szimpatikus étel. - Tessék? – nézek rá és megtámasztom az államat, aztán megfogalmazom a reflektálásomat is erre. - Soha nem fogok akkor inni, ha nővel vagyok. A sör belefér, de ha Ön nem akar inni, akkor tiszteletben tartom és én sem fogok. – fejezem be és megvárom, hogy Amber odajöjjön az asztalunkhoz, de Antonia nem bírja ki, hogy ne boncolgassa tovább a témát. - Öhm…nem szükséges, én is tudok magának taxit hívni, ha ez lenne az egyetlen akadálya. Elnézést. – lesek fel a pincérnőre. – A hölgy egy hamburgert szeretne sült krumplival, én meg marha steak-et borsmártásban és mellé tört burgonyát. Köszönjük. – fejezném be, de Antonia annyira rajta van a whiskey-n, hogy még a távozás előtt megtoldom a rendelésünket. - Hozna nekünk két Jameson-t, tisztán…jéggel. – ha megkapom a pozitív visszacsatolást, akkor immár minden figyelmemet a velem időzőre fordítom. - Ízleni fog Önnek, ígérem. – nem kell sokat várnunk, hogy megjöjjenek a poharak. Az egyiket felemelem és megrázom a pohár tartalmát. - Látja, hogy milyen szép borostyánszínű. Szagolja meg a sajátját. – biztatom rá, és ha eleget tesz a kérésemnek, akkor utána egy kortyot iszok belőle és a számban érlelem a lenyelés előtt. - Nem szabad azonnal leengedni….engedje, hogy átjárja. – áthatóan fürkészem a nőt és ha lenyelte, akkor hátradőlök a széken. - Hogy ízlett? – kérdezek rá és őt bámulom. Megint elkap az a hülye hangulat és az anyám szavai. „Edward lassan fel kell nőnöd és valakit elvenned.” - Antonia maga hisz a házasságban? – löttyintem meg a poharamat és a tetején játszadozva húzom végig az ujjamat.
Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
A taxiban ülve szeretném azt hinni, hogy rendeződnek a gondolataim, mégis időnként lopva vetek egy pillantást a mellettem ülőre. Atlas egy rendkívül összezavaró személyiség számomra, aki az egyik pillanatban képes felszínre hozni belőlem a nem túl kedves énemet, majd tesz vagy mond valamit és azt veszem csak észre, hogy jobban meg akarom őt ismerni. Ez a kettőség azonban mégsem szegi kedvemet a programunktól. Hajt ugyanis a késztetés, hogy a legtöbbet hozzuk ki ebből, hisz napok múlva talán már csupán két olyan személy leszünk akik többet sosem találkoznak majd. És miért ne akarnék még többet megtudni róla? Az én ölembe se hullik sokszor ilyen lehetőség, hogy egy olyan férfi társaságában üssem el az időmet, aki nem csak a maga módján úriember, de még kifejezetten értelmes is. Hülye lennék nem kihasználni minden másodpercét az adott helyzetnek! A helyszín választásával most megbízom őt, majd követem amerre szeretné, közben pedig a figyelmem sem kalandozik el a válaszáról. - Egyiket se kóstoltam még. – vallom be és bár ott a nyelvem hegyén, hogy ezen most változtassak, de a hazajutásom ténye gátat szab ebben. Így marad a kóla meg Atlas arckifejezése ami ennél nem is igazán lehetne beszédesebb. Mi történne legrosszabb esetben? Alszok a kocsimban. Nem első eset lenne és a hotel mélygarázsa van annyira védett, hogy még a veszélytől sem kellene tartanom. Elmosolyodok a megértésén, de fejben már ott vagyok ahol az egyéb lehetőségeim. Mégis arra a röpke percre ezeket is félretolom amíg koccintásra emelkedik a poharunk. - A Ritz-Carltonra. – ismétlem meg én is, majd kiszélesedik az arcomon az eddig is ott tündöklő mosoly. – Egy piros pont már haladás. Ha többet kapok akár végül be is válthatom őket? – incselkedően kérdezek rá. Öt pont után megkaphatom azokat a képeket egyéb magyarázat nélkül vagy elég ahhoz egy is? A bennem élő kis ördögöt meg gyorsan elhallgattatom, mert ő neki egészen más jutalmazási rendszerre van ötlete. - Tudnék enni. – morfondírozok ezen a felvetése után. Rossz szokásom, hogy teljesen kimegy a fejemből az étkezés a napom nyüzsgése közben. Bár mintha az étkezdében megettem volna két szendvicset meg egy fél szeletet sunyiban Bertha barackos pitéjéből amit Tomek mentett ki hozzánk. Már most hallom Bertha rosszalló hangját ahogyan azt ecseteli, hogy az a vendégeknek van. Aztán ha az emlékezetem nem hagy ki, akkor összesen ennyivel ki is fújt. Az étlap megkapása után ki is nézünk magunknak egy üres asztalt, de a székről már megint úgy jutok le, hogy a földet érés után majdnem nekiesek Atlasnak. Nagy szerencsémre a felém nyújtott keze nagyszerű és könnyen elérhető kapaszkodónak bizonyul. - Ezekkel állandóan meggyűlik a bajom. – sóhajtva engedem el végül meg egy bocsánatkéréssel, majd elemelem az italomat is a pultról, ha már stabilabban állok én is a talajon. A menü tanulmányozása leköt egy kis időre, de miután többször is ugyanahhoz térek vissza, így tovább nem túráztatom a döntésképtelenségemet. - A hamburger sültkrumplival egyértelműen győzött. – jegyzem meg, aztán az asztalra fektetem az étlapot és Atlasra emelem barna íriszeimet. Mindeközben korábbi megjegyzése is ott kavarog bennem és amint értelmes mondatokká formálódnak bennem a szavaim, meg is osztom vele. - Csak azért nem iszik, mert én sem? – biccentek a pohara felé. Korábban a hangjában volt egyfajta lelkesedés amikor a kedvenc italait ecsetelte, melynek most nyoma sincs. Tisztára Grincsnek érzem magamat csak én nem az ünnep örömét veszem el tőle, hanem azt, hogy egy kicsit is elengedje magát. Ez a város már így is egy merő feszültséggé teszi őt, meg hát önző indokokból újra hallani akarom a hangjából csendülő lelkesedését. – Mert ha csak ezen múlik akkor a munkatársammal intézek egy fuvart és elveheti a whisky-szüzességemet. – vigyorodok el. Luna egészen biztosan eljönne értem, ha cserébe minden egyes részletet megosztok vele a szerinte randimról. Apró ár ez a megmentő szerepért cserébe. – Ha már bevállaltam, hogy ma szórakoztatom, akkor nem lenne tőlem fair korlátolni magát. Így újra a kezébe adom a döntést és mivel a kettő közül nem tudnám eldönteni melyik nyerné el a tetszésemet, ezért hagyom, hogy eldöntse melyik illik jobban hozzám. Meg azért is, mert nem akarok ott állni egy fél órát a pultnál amíg szeret, nem szeret játékot játszok az üvegekkel. – bízom meg őt ezzel egy rövid és egyben halk nevetés után. – Amúgy is kíváncsivá tett és egyedül máskor úgysem jutna eszembe, hogy megkóstoljam. – enyhe vállvonással reagálom le szavaimat, aztán beleiszok a kólámba. Talán gyors változtatásnak tűnik ez neki a részemről, de a hétköznapokban aligha engedhetem el a gyeplőt, így az automatikus válaszom egyből olyan ami Nikki vagy a felelősségteljes énemet szolgálja. Ma pár óra erejéig nem akarok egy kicsit egyik kedvére sem tenni. Nikki jó helyen van, nem hagytam őt egyedül, minden más pedig akkor is ott fog várni, ha újra dobozba zárom a spontán énemet.
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
Ez a nap magában is felkavaró, mert sok impulzus ér, de részben ez annak köszönhető, hogy igent mondtam vagy felkértem(?) egy idegen nőt arra, hogy legyen a kalauzolás felelősöm New York utcáin. Jártam már a főbb nevezetességek környékén, ezért is kellemes meglepetés, hogy nem a felhőkarcolók és a Szabadság szobor közelében álldogálunk és készítjük a képeket. Apropó, ha már képek, akkor ennek a délutánnak is lesz emléke, mert a telefonomban időző, még melegében lencsevégre kapott fotók tesznek róla, hogy örökre az emlékezetembe véssem a pillanatot. Nem igazán fogtam fel, hogy mivel járt az esemény, mert elvesztem a társaságom szemében, utána meg menekülőre fogtam és minél hamarabb a zsebem mélyén akartam tudni a telefont, hogy ne is lássam. Ella biztosan kíváncsi lesz arra, hogy mit csináltam az Államokban, de azt hiszem, hogy még előtte is titkolóznom kell, mert jómagam se értem, hogy mi zajlik odabent. Antonia csinos és cserfes, és alapvetően nem lenne az esetem, de amikor ott álltunk egymással szemben, akkor nem azt mondtam volna, hogy esélytelen a közeledés felvetése. Butaságok járnak az eszemben, de jól palástolom a zavarodottságomat, mert elterelem a figyelmét. Megint ismerős talajra lépünk a beszélgetés előrehaladtával és visszatérünk a felvonó adta kalandhoz. Nem lesz a szívem csücske ez a fajta közlekedési eszköz, de kibírom, hogy átérjünk vele, aztán meg fogjunk egy taxit. Számomra még kietlen az este folytatása, mert amikor a karórám lapjára lesek máris meg kell állapítanom, hogy elmúlt két és fél óra. Mi a fene, hova tűntek a percek? A munkával kellene foglalkoznom, meg kimutatásokat készíteni, hogy miken akarok változtatni, ha legközelebb jövök, de most egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy a gépem előtt üljek és valami unalmas táblázattal meg diagrammal üssem el az estém hátralevő részét. Antonia hallgatása szokatlan, de gondolom nem akar feleslegesen magyarázni amíg oda nem érünk a következő helyszínre. A pénzügyi negyedhez közeledve azért rajtam is úrrá lesz a kíváncsiság, de hiába teszek fel neki kérdéseket csak kitérő válaszokat kapok. A taxi leparkolása után kiegyenlítem a számlát és megkérem a kedves társaságomat, hogy tegye vissza a pénztárcáját, mert nem szükséges használnia. Bőven fedezhettem volna az eddigi költségeket is, de nem engedte, hogy a jegyautomatánál fizessek…inkább hagyott szenvedni. Be kell vallanom, de utólag visszaemlékezve erre nem is volt akkora probléma, csak az, hogy nem segített egyből. - Ez valóban új. – még nekem is tetszik, hogy visszarepülünk az időben, mert ez tényleg egyfajta határvonal. Az emberek hömpölygése új ritmust diktál, de otthonosabban mozgok ebben a közegben, mint a szigeten a kávés bódéval együtt. A tekintetem ide-oda kapom és kiszúrok egy ír kocsmát is. A legközelebb ez áll hozzám, ha már angol vagyok, de fel is élénkülök, mert rajtam van a választás joga. Kitárom előtte az emlegetett vendéglátóegység ajtaját és betessékelem a melegre. Odakint most nem esik az eső, de már hűvös van a sétáláshoz, pontosan ezért is javaslom, hogy igyunk valami alkoholt. - Húha ez nehéz kérdés olyan embernek, aki gyűjti őket. – mosolyogva pillantok le a tőlem legalább másfél fejjel alacsonyabb nőre. - A Teelinget nagyon kedvelem, van egy kesernyés utóíze, de ott van még a közkedvelt Jameson is, talán ezt többen felismernék. – avatom be a saját kis világomba, azt gondolom ez megint olyan információ, amit akárkivel nem osztanék meg, ellenben a hely adja a hangulatot hozzá. A pulthoz érve azonban nem a whiskey-t pártolom, hanem a sört, aztán a hölgyre várok, hogy leadja a rendelését. Kisebb sokként ér, hogy nem akar inni, de nem fogok erőszakoskodni. - A kóla is megteszi, de nem egy ír kocsmában. – toldom meg a véleményemet, de ha a pincérnő előkészíti már őket, akkor nem vagyok rest helyet foglalni a pult melletti egyik bárszéken. Az egyik lábam lelóg, ahogyan elhelyezkedem rajta és lassan kigombolom a fekete szövetkabátomat is, hogy ne süljek bele. - Megállok én is a sörnél, ha nem akar inni Antonia. A vezetést pedig elfogadom indoknak. – bólintok egyet és megköszönöm a nőnek, aki elém teszi a frissen csapolt sört, na meg a társaságom elé a kért üdítőt is. - Koccintsunk a Ritz-Carltonra. Elvégre annak köszönhető a mai nap is. – emelem fel a poharamat, de még nem hagyom figyelmen kívül az előbbi megjegyzését sem. - Ha nem is teljesen Londont idézi a hely, de a szigetország stimmel. Az igyekezetéért meg jár a piros pont. – kóstolok bele a poharamba, ha már túl vagyunk a koccintáson és elmerengek azon, hogy mihez kezdhetnénk még, de csak elfordítom a székemet, hogy oldalasan a lábaimat befelé fordítva a nő felé legyen a testem. - Mit gondol éhes lesz? Mert nekem már korog a gyomrom és az ebéd korán volt már. – odahajolok a pultoshoz, hogy érdeklődjek a menü felől. - Elnézést, de ételeket is szolgálnak fel? – pillantok az Amber nevezetű hölgyre. - Természetesen uram, adom is a kártyákat. – a kezembe rakja a két csiptetős fekete felírót, amin aztán ott van a menüsor is. - Köszönöm szépen. – az egyiket átnyújtom Antoniának, és körülnézek a helyiségben. - Mit szólna, ha átülnénk egy kényelmesebb helyre? Ott a sarokban van egy üres asztal. – ajánlom fel és máris felállok, hogy aztán neki is segítsek a kezemmel leszállni a magasított bárszékről, ha igent mondana az ötletemre.
Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
Mintha az agyam egy ismétlődő programra állította volna magát úgy pörgeti vissza a képkészítés eseményeit. Nem kellene ennyire kiborítania Atlas alig percekig tartó közelségének vagy ilyen otthonosan befészkelnie magát annak a hatásnak ami a szemkontaktusunk nyomán vett uralma alá engem. Így ha azt mondom, hogy egy két lábon járó roncs vagyok amikor odasétálok hozzá, abban nincs semmi túlzó kijelentés. Egyszerűen csak akaratomon kívül is szabadjára engedtem az érzéseimet ami meglódult fantáziámmal kézenfogva randalírozik bennem. A képeket nézem és nem tudom hogyan kellene felhoznom neki azt, hogy igényt tartok rájuk. Hogy később amikor már otthon leszek, akkor szeretném őket addig nézni amíg meg nem győzöm magamat olyanról, ami nem is létezik. Mégsem mondom ki ezt így, ebben a formában, annak meg nem tudnám megmondani a pontos okàt miért akarom megőrizni magamnak őket. A visszakérdezését figyelembe véve pedig nagyon úgy tűnik, hogy amit értelmesnek szántam, az is félreérthető lett. - Képeknek amikkel boldoggá tettünk egy idős házaspárt?! – tanácstalanul tárom szét résnyire a karjaimat, aztán végül kimászok az aurájából. Mentségemre legyen ő a ragaszkodott a közös fotóhoz. Én készségesen felajánlottam, hogy kiélheti rejtett modell hajlamait, de ezt leszàmítva szerintem igenis jók lettek. Megjegyzése színpadias szívhez kapást eredményez tőlem, de egyáltalán nem érzem magamat megsértve. - Ha most olyan lennék, bemutatnám magát a középső ujjamnak. De én jól nevelt hölgy vagyok, Atlas, így nem teszek ilyet. – egy kezemmel libbentem hátra szabadjára engedett tincseimet, aztán jókedvűen el is mosolyodok mellé. – Amúgy se terveztem az lenni. Magamat ismerve minden férfi színész partnerembe beleszerettem volna egy romantikus jelenet után. Mekkora érzelmi katyvasz lenne.. – gyorsan megcsóválom a fejemet az elképzelt katasztrófa miatt. Szeretném példának okáért ide sorolni az előbbi pillanatunkat is, de nem akarok beszélni róla. Nincs is miről beszélni. Atlas helyes férfi, én meg olyan aki időnként igényli, hogy valakivel gyakorolni tudja a lepedőgyűrés művészetét. Pillanatnyi gyengeség a részemről. Előfordul. - Ebben van azért egy szomorú igazság. – értek vele egyet a szegényes fizetésemet illetően, mielőtt egy gyors program felvezetés után magunk mögött hagyhatnánk a szigetet. A visszafelé vezető úton egyikünk sem beszédesebb, én meg mint egy idegesítő legyet, úgy igyekszem elhessegetni magamban a gondolataimat, amelyen a csend sem segít. Épp ezért szinte megkönnyebbülésnek élem meg amikor a célunk felé közeledve végül Atlas ezen változtat. Sosem hittem, hogy hálát fogok érezni a brit akcentusért, de tessék, itt vagyunk. Jót mosolygok a feltételezésén aztán ezzel egy időben a fejemet is röviden megrázom. - Mindenkinek van egy sötét oldala, Atlas. – jegyzem meg korábbi hangulatom szellemében miközben kiszállunk a taxiból, melynek rendezésébe most beelőz. – Eleget zsonglőrködök én a pénzzel, hogy lassan már kiérdemeljek egy helyet a nagyok asztalánál. – halk nevetést hallatok aztán a társaságom felé fordulok. - Sose bánja. Legalább lát valami újat. – tekintetem visszatéved az előttünk húzódó utcára, de hagyom hogy most ő vezessen arra a helyre, ami neki a legjobban tetszik. Én meg amúgy is alkalmazkodó típusnak gondolnám magamat. - Valóban? – kérdezek vissza az újabb Atlas-tény felvezetése után. Egy füzetbe kellene már gyűjtenem ezeket, még ha nem is érzem a késztetést, hogy bármit is elfelejtsek azokból amiket megoszt velem. – Melyik volt ami eddig a legjobban elnyerte tetszését? Mármint a whiskyk közül? – érdeklődöm, de közben megköszönöm az udvariasságát. – Nem vagyok otthon őket illetően. Staceyvel legtöbbször vodkával mérgezzük magunkat vagy színes koktélokkal. – vallom be, mielőtt meg kellene fogalmaznom a rendelésemet, amely a körülményeket figyelembe véve gyorsan le is szűkíti a választást. – Egy sima kólát szeretnék, köszönöm. – intézem kedvesen szavaimat a pultos felé, majd a következőket Atlasnak. – Tudja ott az a nem elfelejthető bökkenő, hogy nekem valahogy haza is kellene majd innen vezetnem. – mosolyodok el, miközben helyet foglalunk a pultnál, én pedig felmérem ezt követően a helyiséget. – De ez ne tántorítsa vissza attól, hogy beavasson az ital ajánlataiba. Majd jegyzetelek. – őt figyelem most már és mint ahogyan a ma délután nem első alkalommal, úgy most is az arcvonásait figyelem. Mintha most kevésbé lenne annyira feszélyezett, mint az indulásunkkor és fejben emiatt egy büszke pacsival jutalmazom magamat. Hisz ez volt a cél. - Tudja még én sem jártam itt. Volt szerencsém végigsétálni az utcán, de a választásomat leginkább az ihlette, hogy az utca hangulata hátha egy kevés otthoni környezetet teremt a maga szàmára. Tudja, hogy ne érezze azt a nyomást amely sokszor az emberre telepszik Manhattan miatt. – vallom be, de nem vonom el róla íriszeimet. – De lehet teljesen mellé lőttem. Igazából még sosem jártam Londonba. – hősiesen és mosollyal az arcomon osztom meg vele ezt. Az italainkra nem kell sokat várnunk, én pedig megemelem a poharamat, majd felé nyújtom. – Egy koccintás a..? – elhallgatok és hagyom, hogy most ő nevezze meg az alkalomhoz illő befejezést.
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
Különös érzés ragad meg bennem mialatt egymást nézzük Antoniával. A napját sem tudnám megmondani, hogy mikor néztem utoljára így nőre. Számtalan alkalommal találkoztam az ellenkező nem képviselőivel, de felismerem, amikor hatással vannak rám. Az elit tagjai között egyedül Josephine emelkedett ki, akivel együtt is voltam a gimis évek alatt, de aztán másfelé sodort bennünket az élet és elváltak az útjaink. A családom ismerte az övét és fordítva is, ha ugyan nem is a bölcsőben szándékozták összekötni a kis jövőnket, akkor is tervben volt, hogy mi egymás mellett kössünk ki. A londoni gazdagság azzal volt egyenlő, hogy olyan emberrel léptél házasságra, aki ugyanabban a körben mozgott és nagy eséllyel már gyerekkorod óta ismerted őt. Mégsem ment, hogy elképzeljem a feleségemként. Kedveltem ehhez kétség sem fér, de az értékrendjeink nem is lehettek volna messzebb egymástól. Josephine a pénzben mérte a szeretetet és sosem rejtette véka alá, hogy mennyire fontos neki a jólét. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy könnyedén lemondtam volna a javaimról és a megszokott életkörülményeimről, de Josephine mellett csakis arra számíthattam volna, hogy besavanyodok és azon kapom magamat, hogy szeretőt tartok. Felszínesen kavarogtak azok az emóciók és nekem még mindig többet jelentett az, hogyha már egyszer arra kell adnom a fejemet, hogy feleséget válasszak magamnak, akkor az legyen olyan, akivel legalább az alap dolgokban egyezünk. Egyetlen másodperc elég ahhoz, hogy kicsit zavarba jöjjek és más szemmel tekintsek az alkalmazottamra. Az intimitás határait feszegetve végre elveszek a szemében is és most a torkomban gombóc nő, a szívem meg egy gyorsabb tempót diktál. Nem tart tovább, mint egy-két szekundum, de jelentőségteljesen lelassul a körülöttünk mozgolódó világkép. Vissza kell térnem a valóságba, és ennek következtében oda New Yorkba is. A házaspárhoz lépve kérem vissza a telefonomat, de mellé kapok egy jó tanácsot is a férjtől. Micsoda remek zárása az amúgy sem egyszerű képkészítésnek. Mi ez valami verseny hogyan hozzuk zavarba a briteket egy új kontinensen? A közvetlenség eme formája üdítőnek számított volna, de csak arra késztetett, hogy elhallgassak. Megköszönöm még egyszer a közbenjárásukat és bevárom, hogy Antonia odaérjen mellém. Az első képen át is suhanok, mert nem kell ragozni, ami nyilvánvaló, de mégis ő az, aki visszatér oda. - Jobbak lettek, mint várta? Nem tudom, hogy ez most minek számít. – belemenni kár lenne, mert akkor a végén még én leszek a rossz, szóval hagyom, hogy inkább folytassuk a programunkat egy másik helyre és addig is lesz időm rendezni a gondolataimat és valami értelmes kifogást gyártani magamnak, hogy miért ne találjam vonzónak a szállodámban dolgozó recepciós hölgyet. - Színésznőnek ne menjen, ha engem kérdez. – rázom meg a fejemet, bár ha végig kell gondolnom a viselkedését, akkor talán megérne egy próbát. - Bizonyosan többet keresne vele, mint a mostani két állásával. – morfondírozok ezen, de ha van lehetőség, akkor hozzáigazítom a lépteimet és visszasétálunk a felvonóhoz, amivel jöttünk. A magasságban most nem időzök sokat azzal, hogy feleslegesen beszéljek, magamba zárkózom és a látványnak élek. Elképzelésem sincs, hogy merre akar menni a társaságom, de az időutazás sok mindenre utalhat. Valószínű nem múzeumban fogunk kikötni, ha belőle indulok ki, de még meglepetésként az is bejátszhat, hogy valami kulturális programon fogunk részt venni. Elballagunk az egyik utcáig és onnan taxit fogunk. Ellenkezésre adnám a fejemet, de megígérte, hogy nem fog sokáig tartani az út, ezért beülök némán hátra és hagyom, hogy ő adja meg a címet. A közelben akad bőven nevezetesség, de a kíváncsiságom akkor éled fel, amikor a pénzügyi negyedet közelítjük meg. - Csak nem Antonia van még egy másodállása és a tőzsde lesz az új játékterünk? – kérdezek rá még a kocsiban, amikor lassan lefékezünk és a pillantásom felszökik a kiszállás pillanatában a szűk utcának a nevére. - Hmm…erről még nem hallottam. – természetesen arra nem vagyok hajlandó, hogy a kávé után még a taxit is kifizessem helyettem, ezért eltolom a kezét és behajolok, hogy egy húszast nyomjak a férfi kezébe, aki int és máris csukódik mögötte az ajtó. - Tartsa meg. – nézek a nőre, hogy vegye a lapot és vele együtt startolunk el a megannyi bár és egyéb vendéglátóegység felé. A tekintetem ide-oda ugrál és szinte választani sem tudnék a felhozatalból, de az egyik előtt mégis megállok. - Az ír sör jó. – lelkesülök fel és ha nem megy tovább, akkor a Dubliner ajtaját kitárom előtte és betessékelem oda. - Nemcsak a teáért vagyok oda, még nagy szívügyem a whiskey és néha a sör is. Melyiket pártolja a röviditalok közül? – kísérem a pulthoz és a mögötte álló vöröses hajú lányra pillantok. - Nekem egy Guinness lesz, és Önnek? – várok a nő választására is.
Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
Mikor a férfiakról van szó, valahogy mindig olyan helyzetbe kerülök velük amikből egy életre nem magyarázom ki magamat. Nem értem nekem miért nem lehet cuki filmes találkozásom valakivel, ahol nem azt hiszik a végén, hogy valami baj van a vérmérsékletemmel vagy szimplán csak egy nagy rakás szerencsétlenség vagyok. Atlassal szerintem mindkét kártyát nagyon ügyesen játszottam ki eddig, mégis vele arra is lehetőségem akadt, hogy jobb képet fessek magamról a kezdeti bemutatkozásom után. Valamiért nem akarom, hogy úgy maradjak meg az emlékezetében, mint az az idegroncs nő a recepcióról. És valljuk be, minél több esélyt kapok erre, annál inkább hessegetem el tőle a gondolatot, hogy helyére újakat pakoljak. Mint például a közös fotózásaink határfeszegető elemeit. Már az sem volt tőlünk megszokott amikor az ölében kötöttem ki. Persze, láttam már egy szál törölközőben is, de akkor nem volt magánál. Ebbe belegondolva pedig ez az a sztori amit ilyen formában senkinek sem fogok elmesélni, mert egyetlen gondosan megfogalmazott magyarázatom se mentene meg. De az a pillanat a padon mégis jobban befészkelte magát az emlékezetembe, mint a szállodában történtek. Az elsőnél túlzottan az iránta érzett aggodalmam megszállottja voltam, míg a második azután történt miután kiderült nem nyírtam ki őt a kávéval. És most itt van ez a fotó is, meg a minket vizslató idős házaspár, akik bizonyára addig nem is akarnak majd onnan moccanni amíg ki nem erőszakolnak belőlünk egy boldog párra hajazó beállítást. Lehet hoznom kellett volna útravaló szendvicseket mindannyiunknak, mert talán még holnap is itt leszünk azon vitatkozva hogyan kellene tapogatnunk a másikat. Távol állunk mi a kiegyensúlyozott párkapcsolat szereplőitől. A néni unszolása miatt megemelem a kezemet, hogy Atlas mellkasára tapasszam. Más esetben repesnék most az örömtől, mert megérintettem egy jó pasit, most viszont minden sejtemben zavarodottság uralkodik, ami remélhetőleg nem fest egyértelmű pírt arcom két oldalára. Atlas keze a derekamon pihen, az illata pedig akaratlanul körülölel. Legszívesebben kerülném a tekintetét, de ez a lehetőség még azelőtt kudarcba fullad, hogy kósza gondolat születhetne belőle. A kérdése miatt a barna szempárra koncentrálok meg azokra a mondatokká összeállt szavakra amikre tudom jól, hogy választ is kellene adnom. - Ennyi. Vagy holnap is még itt akar állni? – fojtott hangon kérdezek vissza, de nem tudok elfordulni tőle. Mégis mi történik? - Úgy tűnik az égiek ma a közelségemmel kínozzák. – félmosoly kerekedik arcomon ennek tényétől, de észre se veszem, hogy a galád páros már meg is örökítette a pillanatot?! - Ez csak egy nézés. – legyintek egyet nem gondolva bele többet. Mégis hogyan nézhettünk egymásra? Visszatekerhetnénk egy kicsit, mert túlságosan is arra koncentráltam, hogy a barna melyik árnyalatába tartozhatnak Atlas íriszei. A következő vállalhatónak leírt kép is elkészül, mi meg úgy rebbenünk szét mintha bűn lenne egymáshoz érnünk. Atlas ezután a fotósainkhoz sétál, én meg magamban szidom a gondolataimat amik képtelenek nem azon pörögni milyen érzést váltott ki belőlem a brit keze a derekamon. Egy élesebben beszívott levegő után nézek rá a telefonomra amin meg is látom Nikki nevét meg egy teljes nagybetűvel írt üzenetet: MINDEN RÉSZLETRŐL TUDNI AKAROK. Nem válaszolok, mert az egyetlen riposzt ami eszembe jut: Bocs Nik, még kell várnod kell minimum vagy hat évet, hogy minden részletről beszámoljak neked. Hisz egyértelműen az én kusza és nyomorult érzéseim ezekkel a helyzetekkel kapcsolatban is fogják őt érdekelni. Ahhoz meg még túl kicsi, én meg túl összezavart. Kedvesen integetek a távozó idős párnak, aztán Atlas felé igazítom a lépteimet, hogy megnézhessem a képeket. Legszívesebben részleteiről részleteire kielemezném, de Atlasnak gondolom nincs kedve addig itt ácsorogni. - Jobbak lettek, mint gondoltam. – mivel túl gyorsan váltotta el az elsőt így vagyok annyira kis pofátlan, hogy én tekerjem vissza arra a fotóra. Chh, ugyan már, nincs itt semmilyen nézés! Csak egy kicsi és megmagyarázhatató..szinte nem is látszik. – Figyeljen, ha elhasalunk a jelenlegi munkánkba, akkor modellnek vagy színésznek még beállhatunk. – vonom meg röviden a vállamat, aztán felmosolygok rá. Nem mintha annyira jó színésznő válhatna belőlem, hiszen valamivel mindig lebuktatnám magamat. De biztos ez is csak azon múlik mennyire vagyok motivált vele kapcsolatban. A nagy okosak szerint meg amúgy is mindig kell legyen egy B terved. Nekem olykor az se árt, ha az egész ABC a rendelkezésemre áll. - Most visszamegyünk Manhattanbe, hogy utána elkalauzoljam magát egy kis időutazásra. – válaszolok a következő programunkhoz kapcsolódó kérdésre. – És még most készítse fel magát, hogy taxizni fogunk! Majd becsukja a szemeit közben. – figyelmeztetem őt. – Ígérem csak egy negyed óra lesz az egész. Észre se veszi és már ott is vagyunk. – biztatom őt nagyobb lelkesedéssel a hangomban.
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
Mondanám, hogy mennyire könnyen nyíló típus vagyok, de akkor a rossz Dashwood gyereket írták volna körbe. A húgom valóban egyszerűen kötődött az emberekhez és nehézséget sem talált abban, hogy barátokat szerezzen bárhova is sodorja a szél. Ellenben ott álltam én a mérleg másik oldalán és egyetlen kezemen meg tudtam volna számolni, hogy hány barátot tartok számon és mennyi emberrel ápolok jó kapcsolatot. A munkát sosem kevertem az élvezettel, de ma megint olyan helyzetekbe sodródom, amivel a saját határaimat lépem át. Antonia az alkalmazottam volt, és ha nem is a közvetlen felettese voltam, de jóval fölötte álltam a ranglétrán. Foghatnám arra, hogy csak egy kis kutatást végzek, de akkor hazudnék. Megkérhettem volna a személyzet bármelyik tagját, hogy mutassa körbe a várost, de mégis ráesett a választásom és még normális indokot sem tudnék felmutatni. Eve miatt tettem volna, hogy kapjon egy kis szabadidőt, vagy Nikki tehetett róla, hogy mégis a recepciós kisasszonyra mondtam igent? Magam se tudom, hogy mit vártam ettől a délutántól, de elvárások ide vagy oda…egészen kellemesen alakulnak a dolgok közöttünk. A kezdeti bukkanókat már a hátunk mögött hagytuk és egy nem hétköznapi kávézás és beszélgetés egyvelege után felkerekedtünk. A világítótorony ténye vonz, mert nem annyira beleillő a képbe, ha New Yorkról van szó. Antonia a házigazda, én meg a vendég, ha így vesszük…szóval rá támaszkodom az idegenvezetés alatt. A sziget jónak tűnik, mert nem annyira zsúfolt, mint Manhattan. Akadnak itt is turisták, de jóval tűrhetőbb számban és nekem az is tetszik, hogy a környezet némi nyugalmat kölcsönöz a nyüzsgő tartalomnak. Mindenesetre a séta alatt eszembe se jutna képet készíteni magamról, de Antonia kérdésére átgondolom. A húgom biztosan örülne egynek, de miért ne lehetne akár egy közöset is? Megint nem tudok értelmes magyarázattal szolgálni, de azért vagyok itt, hogy ne az előítéletek vezessenek és egy kicsit kilépjek a komfortzónámból. A random leszólítás alkalmával sikerül bevonzanom egy idősebb házaspárt, akikre a képet bíznám. Sosem ment jól a választás, de ez az első pillanatokban még nem derül ki. Nincs abban semmi meglepő, hogy egy párnak titulál bennünket, mert külső szemlélőként akár ez a következtetés is levonható. A beállásnál kezdődnek a problémák, mert a közelség fogalma új értelmet nyer. Szimplán egymás mellé is állhatunk volna, de nem...a kedves hölgy hiányol valamit a mozdulatból. Ügyetlenkednék egy sort, de előtte még engedélyt kérek Antoniától, hogy hozzáérjek. Nálam nem divat, hogy letaperoljak nőket és aztán még mosolyogjak is mellé. Az alkoholt egy ideje már mellőzöm a rosszullétek miatt, meg amúgy sem gondolnám, hogy annyira szerencsés lenne, ha csak átölelném a derekát. Nincs ellenére a téma, szóval cselekszem is, de még picit abszurdnak érzem, hogy az intimitás eme szintjére lépjünk. A férfi szemem nem vak, és csinosnak találom a társaságomat, de ez még nem jelenti azt, hogy rá is startoltam…jesszusom ezt a szót használtam magamban? Ezen morfondírozok, amikor a keze a mellkasomra vándorol. Hogy is vannak azok a bizonyos határok? - Ennyi mindent a kép kedvéért? – siklik le a pillantásom a kezére, aztán onnan az arcára. - Mi ez valami kiállhatatlan próba? – suttogom én is, hogy a közönségünk ne hallja, de észre sem vesszük, hogy az első fotók elkészülnek rólunk. - Nagyszerű, ahogyan egymásra néznek. – most ocsúdok fel, hogy mi történt és kellően zavarba is jövök, mert ez nem jellemző rám. Mármint komolyan még a mosolyig sem jutottunk el, de máris lencsevégre lettünk kapva? - Legyen most már egy olyan fotó is, ahol mosolyognak. Az utókornak is jobban tetszene. – unszol minket a hölgy, de bennem még mindig nem buzog a tettvágy, hogy ekképpen cselekedjek, mégis erőt veszek a kis lelkemen és ha nem is mutatom ki a fogsoromat teljes egészében, azért egy szolid mosoly kedvéért a kezemet is jobban rátekerem Antonia derekára és megvárom, hogy elkészüljön az a végtelenített pillanat, amit egy telefon őriz meg. - Nagyon jók lettek. – lelkesen integet a néni, és nekem csak most esik le, hogy mennyire közel állok a nőhöz. Megköszörülve a torkomat engedem el és megyek oda a házaspárhoz, hogy elkérjem a telefonomat és megköszönjem nekik a segítséget. - Igazán… - kezdenék bele, de most a férj lép oda és finoman a kezemre simítja a sajátját és úgy beszél, hogy ne hallják a többiek. - Uram fogadjon meg egy tanácsot. Ha nem is randevúznak még…hívja el a hölgyet egyre, mert a pillantások sosem hazudnak. Negyvenöt éve vagyok házas. További szép napot. Gloria kedvesem menjünk… - ott is maradok a telefonnal együtt és leforrázva attól, hogy milyen tanácsot kaptam. Megvárom, hogy Antonia mellém érjen és megmutassam neki a képeket, ha kíváncsi rá. - Ez annyira nem is rossz. – mutatok rá az utolsóra, mert az első…khmm…nem akarok kommentet fűzni mellé. - Mit gondol most merre menjünk? – teszem el a telefont és körülnézek, de csak mi vagyunk itt meg az a kimondatlan feszültség. A gyomrom liftezik, de közben élvezem is, hogy ez történik velem.
Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
Ha valaki az első közös momentumunk után azt mondja, hogy majd mi ilyen módon fogunk csevegni Atlassal, akkor biztos képen röhögöm. Elképzelhetetlen volt, hogy ő és én majd bármilyen kompromisszumot kötünk a béke érdekében, hisz egyikünk sem szívlelte a másikat. Aztán ahogyan az események folyton egymás útjába sodortak minket, úgy Atlas is emberibbé vált a szememben. Többé már nem az a pökhendi brit volt akinek kezdetben hittem, hanem egy értelmes férfi, mély gondolatokkal és nehézségekkel amiket nem oszt meg mindenkivel. Kedveltem ezt az oldalát, még ha közben akadtak is nézeteltéréseink, de valahogy minél többet időztünk egymás társaságában, annál könnyebben evickéltünk túl rajtuk. Rá kellett jönnöm, hogy Atlas egy kellemes úriember is tud lenni, ha én sem vagyok túlzó önmagam vele szemben. Kellően körbejárjuk Nikki és Stacey történetét, de Zacharyt szándékosan hagyom ki ebből. Ez a sztorinak az a része amit legszívesebben kitörölnék a kislány emlékezetéből, ha tehetnék és sokszor a sajátoméból is. Nem az én férjem volt, de az iránta érzett gyűlöletem attól még igenis valós és ezzel nem akarnám terhelni Atlast. Elég ha csak a körülményeket tudja. - Ha jól értem most már nem elég kétszer is meggondolnom, hogy mit teszek előtte, mert egy kis szivacs lesz a szentem, aki eltanulja a rosszat. Húha. – szántok végig ujjaimmal barna tincseimen. Nagy felelősség ez egy magamfajta nem követendő példának. Elnevetem magamat amikor megakad azon, hogy nem érti a beszédemet. Ez nálunk gyakoribb, mint hinnénk. - Csak elnézést kértem. – nyugtatom meg, hogy nem így vallottam titokban szerelmet vagy átkoztam el. – Érzelmi töltet. – ismétlem meg lassan. – Oké, szóval teljesen ki kell kapcsolnom minden emberi érzésemet. Vettem. – bólogatok, mint egy jól nevelt diák, de nem hagyom figyelmen kívül a mosolyát. Ó de kedvem lenne visszakérdezni, hogy ő ilyenekre is képes? Frissített a rendszere? Mégsem teszem, mert tudom mi lenne a vége. Helyette megjegyzem magamnak, hogy máskor is elő tudjam hozni belőle – már ha ez lehetséges. Nem értek én ehhez a világhoz amibe ő van, így csak az emberi oldaláról próbálom megközelíteni, hátha ezzel is a segítségére lehetek. A megfelelési kényszer egy mocskos játékos, akivel szemben mindenki csak veszít. Soha nem lesz olyan, hogy elég jó, és szerintem Atlas esetében sem árt ezt elfogadni. Ugyanakkor hiszem azt, hogy nem lenne rossz a munkájában, ahogyan az elképzelései is biztos olyanok, amik előre lendítenék a családi örökséget. Minden szavából kiérződik, hogy a félelmei ellenére ez mennyire fontos neki. - Nagyon szívesen, Atlas. Most már ezt szépen beoszthatja egy hónapra. – mosolyodok el ezen, de ettől még nem veszi el annak az élét, hogy komolyan gondoltam a korábbi szavaimat. Csak szeretek csipkelődni vele. - Az egy szerencsés helyzet, ha ilyen formában gyűjt tapasztalatokat. Jobban megismeri milyen is a valóság, amire a padban ülve senki nem készít fel. – gondolkozok el ezen, de az utolsó szavaitól leheletnyit megemelkedik szemöldököm. – Ők meglepően jól csináltak mindent. Máshol szimplán csak útnak eresztenek, ha nem érkezel már egy alap tapasztalattal, mert nincs kedvük foglalkozni veled. Az már nem az ő hibájuk, ha időnként nem tudom tartani a számat, de gyakorlok. A tükör előtt már egészen jól megy. – nagyobb ívet ölt mosolyom miközben őt figyelem. Tudom, hogy a kezdeti viselkedésemet egykönnyen nem felejti majd el. Talán addig nem, amíg vissza nem megy Londonba, ahol ugyanis számára már nem fogok létezni. Addig azonban kapom tőle az ívet rendesen. A világítótoronyhoz vezető utat beszéd nélkül tesszük meg, azonban a felajánlásom után érkező válasza meglepetést okoz. - Egy közös fotó? – taglalom hitetlenkedve a szavakat, de végül csak bólintok egyet. – Aham, valami ilyesmi. – lépek közelebb hozzá, de sokat nem hezitál amikor leszólít egy idős párt. A néni agyában lévő fogaskerekek egyből meglódulnak és ravasz módon kombinál. - Nem..mi nem. – erősítem meg én is gyorsan, de úgy tűnik egyik fülén be, a másikon ki. Szerintem fejben már össze is adott minket. Eleinte nem tudom mit kezdjek ezzel a helyzettel, mert jobb szeretek a kamera mögött lenni, mint előtte. Aztán ott van a másik, hogy úgy kell ott lennem Atlas mellett mintha nem vetne mindkettőnket szét ez a tőlünk távol álló szituáció. Sután bólintok egyet az engedély kérésére és én is közelebb merészkedek hozzá, de magamon érzem a néni tekintetét, aki mintha sürgetne. Elmosolyodok a kép kedvéért, de még mindig vár valamire és a kezemre is lepillant amely elárvultan kapaszkodik a táskámba. Egyik lábamról a másikra helyezem egyensúlyomat, aztán kezemet Atlas mellkasára simítom, mire a néni úgy vigyorog mintha megütötte volna a főnyereményt. - Csak a kép kedvéért. – szűröm ki szavaimat ajkaim közül, hogy csak ő hallja. – Gondoljon valamire vagy valakire, aki jobb kedvűvé teszi. Nekem az szokott segíteni a mosolygásban. – tanácsolom és közben az arcát fürkészem. Előre tartok tőle milyen képek lesznek ezek, de közben megmagyarázhatatlan módon most tetszik is Atlas közelsége.
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
Kicsit furán érzem magam attól, hogy nem kell csinálnom semmit és a velem időző nőnek fogalma sincs arról, hogy ki vagyok valójában. Eladni ezt az Atlast, aki nem a londoni elit tagja, hanem egy szimpla üzletember nem olyan nehéz és át is érzem azt a hangulatot, ami lehetnék, ha nem kötne a nevem és a származásom. Az anyakönyvezett létemről kevesen tudnak és ha úgy mutatkoztam volna be Antoniának maximum az első keresztnevemet jegyezte volna meg. Viccesen hatna, ha kiderülne a múltam, de most nem azért voltam itt, hogy a saját kis életemet taglaljam, bár azért valamennyire sikerül belekeveredni a privát dolgokba is. A felettem álló igazgatói tagok nem repesnének az örömtől, ha tudnák, hogy az egyik alkalmazottal töltöm az időmet. Szerettem kilógni a sorból, ha mondhatom így, mert ugyan a neveltetésem sok mindent meghatározott, de az utazásaim és a felfogásom a haladás szellemében terebélyesedett tovább. Ella már egészen más generáció és másképpen fogja fel a kötelezettségeket is, de én is úttörő vagyok. Jonathan még az apám féle öregek egyike és a játékszabályok nála egészen érdekes dolgokat produkálnának. Nem érdekelné őt, hogy milyen emberek dolgoznak a keze alatt, tulajdonképpen mások problémái sem izgatnák neki csakis a profit számít. Kegyetlen az üzleti szféra, de sokszor elfelejtjük, hogy kik hozzák a pénzt a konyhára és ha ők nem lennének, akkor bizony mi sem lubickolnánk a vagyonban. Megtanultam, hogy nem vehető minden természetesnek, mert az élet olykor megtréfál, de azért én is valahol azt éreztem, hogy az átlag felett állok. A brit nemzet büszke arra, hogy honnan indult és ezt sajnos nem tudom kiölni magamból. A nővel való beszélgetés mégis közelebb visz a minket elválasztó szakadék széléhez és most meglátok más aspektusokat is abban, hogy nem mindenkinek adatott meg a megfelelő családi háttér. Nikki esete is ezt szimbolizálja nekem, mert ugyan a kislány anyukája él, de mégsem biztosított, hogy ez mindig így lesz. Nem tudom, hogy mennyire károsodott az agya, vagy egyáltalán van-e esély arra, hogy felébredjen a kómából. - Nikki most abban a korban van, amikor példaképet választ magának. Nagy eséllyel maga lesz, akire hasonlítani akar, így az sem mindegy, hogy mit lát. – mosolyodom el ezen, mert vannak hasonlóságok már most közöttük és ha még több időt fognak együtt tölteni, akkor a kislány még jobban azt fogja a magáénak vallani, amilyen értékeket Antonia ad át neki. - A barátság az tud lenni. – erősítem meg benne, de ahogyan utána nyilatkozik még nekem is elkerekedik a szemem tőle. - Érthető nyelven is beszélne, hogy valamit felfogjak ebből? – lassítanék, de a spanyol tudásom nem olyan választékos, hogy felfogjam, ámbár az is felér egy csodával, hogy rájöttem erre. Mondjuk a nevéből…következtethettem volna erre, csak mindig lassan kapcsolok. - Egy fokkal jobb, de a hanglejtésben benne volt az érzelmi töltet. – toldom meg a véleményemet, de ahogyan kihúzza a gerincét még nekem is mosolyoghatnékom támad. Ez a nő merőben más az angol elit kisasszonyaitól. Mi lenne, ha mondjuk be kellene vezetni a társaságba? Az anyám szívrohamot kapna és menten sírva mondana le mindenfajta unokavágyáról. Valahogyan rám terelődik a szó, de igyekszem csak rébuszokban beszélni a munkámról. - Nagyon köszönöm a véleményét Antonia, végre úgy érzem, hogy dicsér. – vetem hátra a nyakamat és a lábamat most visszahelyezem normális ülőpozícióba, és lassan a kezemet is a térdemre fektetem, hogy lendületet nyerhessek általa. - Rajtam kívül nem bíznék másban. – ismerem be a félelmeimet. Fogadhatnék tanárt mellé, vagy testőrt is, de az nem lenne ugyanolyan. Ella nem szereti a kötöttségeket és ebbe egyikünk sem egyezne bele. - Én az apámmal jártam az üzleti utakra, meg iskolában sajátítottam el az elméletet, de a gyakorlat mindig más. Betanítani…azért kíváncsi lennék, hogy ez mit takar. – utalok az ismeretségünk elejére, mert nem voltam elragadtatva tőle. Kissé belemelegedtünk, de a nap még hosszú és van program bőven. Elsőként állok fel és segítem fel őt is a padról, hogy meginduljunk a világítótorony felé. A környezet magáért beszél, nem mondom, hogy nincsenek emberek körülöttünk, de ez most másképpen érzékelhető. A tömegnyomor érzete csak kis mértékben jut el hozzánk. A kép hallatán kissé meglepődöm. - Nem szeretem, ha fotóznak. – Ella biztosan örülne egy képnek, de nem szeretem, ha fotók készülnek rólam, mert azzal később visszaélhetnek. A pillantásom a nő arcvonásait tanulmányozzák és megfordul a fejemben egy ötlet. - Mit szólna, ha megkérnénk valakit, hogy készítsen egy közös fotót rólunk? Elvégre ez az egyik turista alapelv, nem? – érdeklődöm és körül is nézek. Egy idősebb házaspár sétál felénk, mire udvariasan odamegyek hozzájuk. - Jó napot, elnézést a zavarásért, de megkérhetném Önöket, hogy készítsenek rólunk egy képet? – mutatok a társaságom felé, mire a női tag szemei mosolyogva vizslatnak végig rajtam, aztán Antonián. - Természetesen…jaj csak nem az első randevújuk? – lelkendezik a néni, és máris átadom neki a telefont. - Nem. – felelem tömören, de úgy tűnik, hogy nem igazán győztem meg róla. - Archibald…nézd milyen cuki pár. Álljanak be oda…mondjuk. – utasít a hölgy én meg közelebb lépek Antoniához, de csak a kezünk vonala ér össze. - Ugye nem azt akarja, hogy így örökítsem meg ezt a pillanatot fiatalember? – rivall rám a néni, mire a férje elmosolyodik és megrázza a fejét. - Ölelje át. – siettet, de nem mozdulok. - Várhatunk. – somforog tovább, én meg odafordulok a törzsemmel a nőhöz. - Szabad? – utalok a dologra, és ha engedélyt kapok rá, akkor hátulról átfonom a karommal Antonia derekát. - Alakulnak. – folytatja a néni. – De hol van az a mosoly? – unszol, mire megszólalok. - Nálam ez a mosoly. – felelek neki, de nem tudom, hogy miért kellene erőltetni a fogaim kimutatását…nem fogkrém reklám lesz, csak egy kép.
Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
Luna talán tényleg nem tévedett sokat amikor azt mondta jobban vàrom ezt a programot, mint ahogyan azt be merem vallani akár magamnak. Van valami Atlasban amivel megbökdösi a kívàncsi énemet, amely aztán nyugtalanul vágyik minden új információra vagy pillanatra, amit a kis herceggel tölthet el. Jó ideje már ő a legérdekesebb férfi akivel találkoztam és ez sokat elárul arról milyen is a két munkahelyem felhozatala. Nem mintha társkereső céllal mennék munkába, csak azért mégis feldob, ha egy helyes pofit látok vagy kapok egy udvarias jelzőt a bamba kifejezés helyett, amivel a legtöbbször megajándékoznak. Atlas viszont amikor éppen nem az idegeimen táncoló brit akrobata, akkor egészen intelligens és úriember is tud lenni, akinek nem csak két értelmes és egymást ismétlő gondolat veszett el az agyában. Olykor elbeszélünk egymás mellett, majd beáll közöttünk a mosolyszünet, de aztán valahogy sikerül visszatalàlnunk a higgadt énünkhöz, akik már képesek megmaradni egymás mellett. A padon ülve is ők vannak főszerepben miközben több témát is említünk. Nem kerülök könnyedén személyeskedő hangulatba csak azokkal akik mellett úgy érzem elengedhetem magamat. Atlas közelében ez kettős mérce. Nála a visszafogott verzióm a békés megoldás, de most nem esik nehezemre így viselkedni vele, hiszen az általa feltett kérdések nem olyanok amik különösen humort igényelnek. Egy egyetértő bólintást kap cserébe amikor összegzi a Staceys kapcsolatom természetét, de amikor Nikkivel haladunk tovább egy pillanatra színlelt aggodalommal érintem meg arcomat. - Eddig a pillanatig bele sem mertem gondolni, hogy bármiben is rám hasonlítson, de most határozottan félek ettől. – mosolyodok el, hogy elvegyem aggodalmaskodó szavaim élét. Remélhetőleg Stacey makacs természete elnyomja majd az én káoszos közeledésemet még mielőtt azok követendő példát vetítenének Nikki elé. Én félretettem az álmaimat és bár volt indokom rá, de sokszor elgondolkozom azon, hogy lehet egyszerűen csak a könnyebb utat választottam és hallani sem akartam egyéb lehetőségről. Nikkinek ennél kitartóbbnak kell lennie. - Ha akarná sem engedném el. Az apró betűs részekben ott volt, hogy ez örökre szóló társulás. – szórakozok tovább, de ha rajtam múlik ez így is lesz. Nem amiatt kedvelem Pattyt mert rettentő sok terhet levesz a vállamról, hanem mert egy hihetetlen jószívű és kedves természet, akit attól sem kell félteni, hogy ne állna ki magáért, ha a helyzet azt kívánja. Sokszor egészen felvillanyozó vele beszélgetni. - Oh, lo siento mucho! Nem voltam elég finom és nőies?! – kíváncsiskodom Atlas hirtelen kiakadásán, de a mosolyt nem tudom eltűntetni az arcomról. De drága! A kis ártatlan lelkivilága erre már nem annyira befogadó, mégis ennek tudata most különösen szórakoztat. – Ez még egy tök kedves jelző volt. Hallottam már durvábbakat is róla. De akkor hogy tudja kivel van dolga.. – kihúzom magamat a padon ülve és még úrihölgyhöz méltó pózba is mocorgom magamat, majd így folytatom. – A főnököm egy mélységesen felháborító hitvány alak és nem áll közel a szívemhez. Most jobb voltam? – kérdezek rá egyből a megerősítésére várva. Igen Mr. Reid, úgy tűnik a szókimondást illetően több vádpontban is bűnös vagyok. Mit fog tenni ellene? Kíváncsian hallgatom az ő munkája nehézségeit és már csak akkor szólok közbe amikor azzal nem zökkentem ki. - El kell hogy szomorítsam, de azoknak az elvárásoknak lehetetlen megfelelni. Ha mindent jól tesz és hiszem azt, hogy így van, akkor sem lesz elég. – fintorgok erre. – Az ő módszerük a saját világukban még működött, de most már egészen más. A változás nem mindig rossz Atlas és ha már magára bízták ezt az egész őrületet, akkor úgy gondolom ugyanúgy bízhatnak a döntéseiben is. Ez egy nagy felelősség. Muszáj úgy alakítani, hogy a felszínen is lehessen tartani. – osztom meg vele saját gondolataimat, amik lehet nagy sületlenségek. Hol értek én ehhez? Csak támogatni próbálom a magam módján. A húga egy egészen más kategória, mint Atlas és most akaratlanul is képek sokasága elevenedett meg gondolataimban arról az Atlasról akit a lány tesz próbára. - Megértem miért is félti őt. Aggodalomra van itt ok bőven, ha még nem keressük akkor is. Nincs semmi esély arra, hogy bárki is vele tartson? – érdeklődöm. Mindkét helyen álltam már, így megértem a két oldal érveit és ellenérveit is egyaránt. Csendben megrázom a fejem visszakérdezésére, hisz a nő ennél nyíltabban már nem is adhatta volna át velem kapcsolatos ellenszenvét. Ez viszont legyen az ő gondja, hisz én semmit nem tettem ellene. - Betanítottak. Gondolom ez a maga munkájában egészen nem így működik, igaz? – kérdezek vissza, ha már ennyire érdekli őt a téma. Én csak örülök, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget és nem kértek ennél többet. Gondolták csak képes vagyok már elnavigálni a vendégeket meg bejelentkeztetni őket. - Bármikor. – mosolyodok el, aztán a kérdésére először bólintok, majd a felém nyújtott kezére futnak át barna íriszeim. - De..persze. – beleegyezően helyezem kezemet a tenyerébe, majd elengedem mihelyst stabilan állok a földön. Tudom mennyire nem szívleli az ilyen egymáshoz érő eseteket. A kávémat séta közben iszom meg és az egyik útba eső kukába dobom mielőtt elérhetnénk a világítoronyhoz. - Készítsek magáról egy képet? – pillantok fel az építményre, majd vissza Atlasra. Hátha szeretné ilyen formában is megőrizni kirándulásunkat.
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
Túl sokat szoktam agyalni azon, hogy minden időmet hasznosan töltsem el és ha mégis lenne egy kis szabadságom, akkor bűntudatom támad, ha esetleg nem olyannal foglalom el magam, mint a munka. A hasznosságot sulykolták belém az iskolában, de még otthon is azt hallgattam, hogy nincs helye a lazsálásnak, mert akkor nem viszed semmire. A pénz nem terem magától és lehetséges, hogy jómódú családba születtem bele, de éppen annyira függtünk mi is ettől az eszköztől. A megélhetéssel nem voltak gondok, de a felmenőim között azt volt a menő, ha a magánélet feláldozhatóvá vált és emiatt fényes karriert és egy óriási vagyont zsebelhettünk be. Nem gondolkodtam másképpen én se, mert ebben szocializálódottam, és emiatt érint furán, hogy most ebben a szekundumban az ellenkezőjét teszem. Céllal érkeztem a tengerentúlra és azon kellett volna ügyködnöm, hogy kiderüljön a probléma forrása, de helyette New York egyik eldugott részén kávézgatok egy majdnem idegen nővel. Antonia és a hozzáfűződő viszonyom változékony, néha a hullámvasút tetején vagyunk, de aztán ismét vár minket a mélység. A közelségről nem tennék említést, mert úgy igazán nem figyeltem meg őt, mint nő, de figyelmen kívül sem hagytam, de valahogyan másképpen tűnt ki a tömegből. Josephine és Evelyn jutnak először az eszembe, mert őket összehasonlítva is eltérő személyiségeket kapok, pedig a neveltetés ugyanaz volt. Antonia ennél még messzebb esett és mindent elkövetett azért, hogy ne felejtsem el, vagy észrevegyem őt. Nem flörtölt velem, egyszerűen csak szóba kellett elegyednünk és utána a többi már jött magától. Szívesebben lennék itt mással, mint vele? Talán…de azt hiszem, hogy most elégedett vagyok a napom alakulásával. Ella és az otthoni hírek nem villanyoztak fel és zavart, hogy az anyám megint szervezkedik a hátam mögött. Az indulás előtt magyaráztam el neki, hogy a húgom nem valami eladásra váró mén, de úgy hiszem, hogy ez nem jutott el az agyáig. Megértem, hogy szent küldetése a férjvadászat, de a lánya még nem érett meg fejben arra, hogy valaki mellett egy életre elköteleződjön, a másik, hogy nem olyan jövőt szántam neki, ahol az elrendezett házasság az első helyen szerepelt volna. Okos, el fogja dönteni magától, hogy kihez akar férjhez menni és ezzel valószínű ki fogom vívni az egész rokonság ellenszenvét, de szarok rá. A lényeg, hogy a húgom boldog legyen és ehhez nem kérek semmilyen tanácsot. Apa elment és én lettem a családfő. - Akkor ez egy régi barátság ápolása. – kivívja az elismerésemet, ha nem is fényezem, de nekem fontos, hogy kinek milyenek az emberi kapcsolatai. Az őszinteség manapság luxustermék és sokan áhítoznak rá, de csak kevesen birtokolják. A legjobb barátnője kislánya felett gyámkodik és ez hatalmas feladat. - Kori sajátosság, hogy érdeklődő és mindent kimond, ami elsőre az eszébe jut. Idővel az élet elnyomja ezt és elfelejti, vagy hasonlítani fog Önre és akkor állandó veszekedés vár magukra. – mosolyodom el, mert a húgom és a saját viszonyom rémlik fel a lelki szemeim előtt. Ella valóban hasonló személyiséggel van megáldva, mint Nikki, csak kifinomultabb a modora, de ez betudható annak, hogy sokáig magántanuló volt és csakis a szüleim hatása érte, vele egykorúakkal csak a lányneveldében találkozott. - Pattyt meg tartsa meg. – vetem fel az ötletet, mint a segítő szomszédot, de aztán a nehéz helyzetükre evezünk tovább. A következő pillanatban éppen belekortyolnék a pohárba, de azzal a lendülettel köpöm ki a kávémat. - Tessék? Jól hallottam, amit mondott? – kerekednek ki a szemeim, mert nőtől nem sokat hallottam ezt a kifejezést, hogy „sóher paraszt”. - Elég lett volna annyi is, hogy nem fizet jól, de azt hiszem, hogy errefelé nem bűn, ha csúnyán beszélnek. – sóhajtok egyet és most inkább leteszem a poharat a combomra, mert félő, hogy legközelebb megint tapizás áldozata leszek, ha a ruhámon landol a tartalma. Kicsit más lesz a hangulat, amikor én következem a sorban és felfedem előtte az életem egy szegletét. - Köszönöm. – nyelek egy nagyot, mert az apám még mindig gyengévé tesz, és nehéz túllépni a halálán. - A húgom gyámsága nem teher, de a vállalat más tészta. Szeretem ezt csinálni, de néha úgy érzem, hogy nem tudok megfelelni az elvárásoknak. A felmenőim magasra tették a lécet és nem vagyok benne biztos, hogy ugyanúgy akarom csinálni, mint ők. – folytatom és a húgom említésére megint úgy érzem, hogy ez az, amiről sokat tudnék beszélni. - Folyton…teljesen más, mint én. Állandóan pörög és elmondja, hogy mit szeretne. A fejébe vette, hogy az Államokban végezné el az egyetemet, mert London túl unalmas már neki. Valahol megértem a vágyát, de egyedül nem engedném át ide. – pillantok el a felhőkarcolók felé, aztán felteszem azt a kérdést, ami a tegnappal kapcsolatban zavar. - Nem szívleli Önt? – lepődöm meg, de ezt el is raktározom, hogy később rákérdezzek az indokokra. – Elküldték képzésre vagy simán betanította valaki? – érdeklődöm tovább, ha nem veszi zokon, de aztán el is engedem, mert túl feltűnő lenne, ha csak a munkáról kérdezném. - Ugyan. – legyintek. – A napját sem tudnám megmondani, hogy mikor társasoztam utoljára. Talán gyerekkoromban, néha az ünnepeken. Tetszett az egész. Élveztem, hogy nem kellett a munkával foglalkoznom és köszönöm a süteményt is. – mosolyodom el és megiszom a maradék kávét. - Ott van egy világítótorony, ha jól láttam. Nem nézzük meg, ha már áthozott ide? – emelkedem fel és a kezemet nyújtom felé, hogy felsegítsem onnan őt is.
Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
Az elmúlt időszakban az időm nagy részét Nikkivel töltöttem és csak időnként sikerült beiktatni egy-két felnőtt percet magamnak. Nem abban a formában ahogyan ez hangzott, hanem úgy általánosságban, mikor nem a suli meg az általános iskolai balhék a fő téma. Jó most Atlassal beszélgetni, még ha a frászt is hozza rám az egész allergia témával. De azon a néhány pillanatnyi idegösszeomláson túl mégsem bánom amiért tegnap rábólintottam erre a programra. Kétlem, hogy ennek lesz majd folytatása és még arra sincs szükség, hogy értelmet keressünk a közöttünk kialakuló egyetértésben. Mert nem barátkozunk vagy ismerkedünk olyan férfi-nő szinten, csak elvagyunk. Egyikünk kisegíti a másikat amikor annak arra szüksége van. Kell ezt jobban elmagyarázni? A torkomban dobogó szívem és a dühöm minden egyes szívószálon keresztül nyert koffeinnel együtt csillapodik le bennem. Már nem akarom megcsapni - talán azért sem, mert tényleg megérdemeltem a korábbit - így higgadtabban merülhetek bele a közöttünk felmerült témába amiről nem mondom, hogy szívesen kürtölöm világgá, de lakat alatt sem őrzöm. Atlas meg már így is rendelkezik innen-onnan felszedett informácimorzsákkal rólunk, szóval értelme se lenne most játszani a rejtélyes nőt. Nincs az életemben semmi szokatlan, csak ő neki újdonság, hogy nem mindannyian engedhetjük meg magunknak a kényelmesebb életet és muszáj megoldást találnunk, ha nem a híd alatt akarunk lakni. El is mesélem a jelenlegi helyzetünket egy-két plusz információval kiegészítve. Magam sem értem, hogy akkoriban Morales miért pont engem tartott meg, de hülye lettem volna rákérdezni. Helyette háttérbe húzódtam és örültem, hogy van munkám - még ha a kapott fizu nem is lett volna elég egy alap élet finanszírozásához sem, mint például a lakással járó költségek vagy az, hogy minden nap legyen étel otthon. És akkor ehhez jönnek hozzá a sulis dolgok, ahol havonta rendeznek valamit a túlbuzgó anyukák vagy elkérnek egy bizonyos összeget. Mondanom sem kell, ez elhagyhatatlan, mert ehhez kötik azt, hogy a gyerek mehet-e osztálykirándulásra vagy sem, meg azt is, hogy kapjon évzárókor különdíjat a tanulmányi eredményeiért. Márpedig Nikki jó tanuló, de ha sorra kimarad az kirándulásokból, a sütivásárból vagy egyéb rendezvényekről csak mert azoknak anyagi vonzata van, az a magatartás jegyét húzza le. Jól ki van ez találva, maradjunk annyiban. Így nem is volt kérdés a másik állás gondolata és piszok mázlista vagyok azért, hogy rövid időn belül a hotelbe felvettek, bármennyire is legyen kimerítő az egyik helyről ingázás. Atlas kérdésére a fejemet ingatom. - Stacey gimis osztálytársam volt még odahaza Miamiba. Aztán én a végzős év után eljöttem Nata-val, ő viszont maradt. Hozzám már csak a válása után költöztek át. - osztom meg vele az újabb részletet a történetünkből, ami végül Nikkibe végződik. - Valóban, és okos is. Legalább valami ellensúlyozza a pimaszságát. - halk és rövid nevetés hagyja el ajkaimat emiatt. Arra mindig van esze, hogy kioktasson a szegényes magánéletemről! - A húga egy igazán vagány kiscsaj lehet. - vonom le a következtetést az elhangzottak után. Ha hasonlít Nikkire akkor lesz ajjaj Atlasnak rendesen a későbbiekben is. - Igen, ő az. - mosolygok, bólintásommal pedig azt erősítem meg, hogy jó helyen jár Patty kilétét illetően. Sokszor el se tudom még képzelni se, hogy hova lennék nélküle. Márpedig nem támaszkodhatok rá a végtelenségig, de az a fajta jövőkép ahol már ne lenne rá ennyire szükségem még oly távolinak tűnik. - Nem az, de azért lehetetlen helyzetbe sem vagyunk. - nyugalommal telik meg a hangom, mert amíg valahogy minden hónapban kijövünk, addig nincs gond. A luxus meg az orrvérzésig tartó vásárlás meg sosem volt az én világom. - A recepciós. - gondolkozni sem kell a válaszomon. - Az étkezdében lévő főnököm egy sóher paraszt. Már elnézést a megfogalmazásomért, de mindent csak magának és minél többet. De tudja létezik az a mozgás, hogy úszni sem lehet úgy, ha magunk felé hajtunk csak. Kifelé is kell. - a kávémat most arrébb teszem, aztán kicsit oldalasan helyezkedek el a padon, meg törökülésbe is amíg az ő válaszát hallgatom. Jó most bennfentes részleteket megtudni a nagy Mr. Reidről, akinek a világa nem is állhatna távolabb az enyémtől. Annyiban viszont mégis közössé érnek össze a szálak, hogy ő maga is felelős valakiért. - Sajnálom az édesapját. - szólalok meg őszintén mielőtt folytatnám. - Nem érzi soknak, hogy ez az egész a maga feladata lett? - érdeklődöm. Én néhanapján örülök, ha a kocsimat tudom irányítani! - Jól sejtem, hogy ahogyan nekem Nikki, úgy magának Ella is okoz némi fejtörést? - mosolyodok el a gondolat hatására, mielőtt arra koncentrálhatnék, hogy összerakjam a kérdését az egyértelművé vált szemkontaktus miatt. - Ez..ez valójában elég kínos sztori. Szóval a nő akivel beszélgetett..Ms. Pierce, nos nem éppen vagyok a szíve csücske. Semmit nem tettem ellene, de amikor dönteni kellett a felvételem mellett ő volt az egyetlen aki nemleges választ adott. Biztos a kisugárzásomba van valami. - vonom meg a vállamat tanácstalanul. - És mielőtt felhozná ellenem, nem mondtam semmi sértőt. Igazi hölgyként viselkedtem. - védem be magamat gyorsan. - Aztán jöttek a szabályai és azok közül is a legfontosabb, hogy a vendégek számára csak akkor létezek, ha a vendég így akarja. Pontosítva: nem beszélgetünk egymással vagy zavarom őket feleslegesen. Így amikor megjelent, akkor muszáj volt felvenni a nyúlcipőt mielőtt észrevesz. - magyarázom meg. - Tuti van egy darts táblája otthon a képemmel vagy egy voodoo babája amit bökdöshet amikor éppen nem személyesen cincálja az idegeimet. - gondolkozom el ezen. - Jól éreztem magamat a társas közben, szóval remélem nem vette személyesnek. - nyugtatom meg efelől miközben az arcvonásaira összpontosítok.
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
Beleszületni a jóba nekem természetes volt, mert ezt láttam magam körül és a környezetem is ehhez nőtt hozzá vagy tágult már magam sem tudom. Ritkán fordult elő, hogy másokkal játsszak vagy beszélgessek, akik nem ugyanabból a körből jöttek, mint én. Egy láthatatlan fal húzódott közöttem és a való világ között, mert ha az átlagot nézzük, akkor én például sosem ismertem azt a fogalmat, hogy egyedül takarítás, megcsinálta helyettem a takarító, nem kellett főznöm, mosnom, de még bevásárolnom se. A kocsit, ha olyan kedvem volt akkor én vezettem, de átadhattam a család sofőrjének is a kormányt. Az iskolai lét a szűk tömeget eredményezte, akikkel felnőttem és emiatt nem is igazán láttam tovább a határoknál. Az első élményeket már úgy szereztem, hogy elmentem egyetemre vagy apámmal utaztam a különböző szállodákba. Az ottani élettér más arcát mutatta meg és tudtam, hogy egyszer azoknak az embereknek majd én leszek a munkaadója és egyben a megélhetését biztosító személy. A felelősség óriási volt a vállamon és valahol ebben a szűk keresztmetszetben kellett megértenem, hogy az élet nem igazságos. Mások napi szinten güriznek azért, hogy étel kerüljön az asztalra vagy éppen legyen tető a fejük fölött. Fájó pont ez a felismerés, mert a nélkülözés az én szótáramból hiányzott, de ettől még nem voltam vak és láttam az éhező gyerekeket az utcán, vagy a hajléktalanokat a megállókban és a parkokban. Az angol elit a materiális javak megszállottja volt, hát én miért is lógtam volna ki a sorból? Minden együttérzésemmel szemléltem a társadalmi ranglétrán alattam állókat, de ettől függetlenül nem akartam osztozni a sorsukban. A pénz igenis is számított és ragaszkodtam hozzá, mert nem értettem meg, hogy milyen lenne nélküle. A húgom hasonló körülmények között cseperedett fel és úgy óvták anyáék, mint egy porcelán babát. Ella sokkal életvidámabb és nyitottabb a világra, mint én valaha is leszek, de pont ebben rejlik a védtelensége is. Féltettem őt, mert én már láttam szörnyűségeket, de neki eddig csak a jó dolgok jutottak és ezen nem is óhajtottam változtatni. Apa már nem volt magánál nagyon, amikor hazaértem az utazásomról, de a halálhörgése örökre a fejembe vésődött. A húgomat elküldtük a nagynénémhez pár napra, hogy ne nézze végig a szeretett édesapja haláltusáját. A végén már szinte fel sem ismert bennünket, de néha elkaptam, hogy hol az én nevemet vagy éppen a húgomat ismételgette. Az anyámat nem igazán hatották meg az utolsó órák, néha benézett, de jobbnak látta, ha visszavonul, mint egy királynő. Kiskoromban valóban annak láttam őt apám mellett, de ahogyan az évek múltak úgy mutatta ki a foga fehérjét és már nem volt annyira kellemes a társasága. Apám halála után aztán minden felborult és az addigi tiszteletem utolsó morzsája is odaveszett, amikor bejelentette, hogy hozzámegy ahhoz a farokhoz. A húgomat nem különösebben lepte meg, mintha tudta volna, hogy anyának szeretője van, de nem véleményezte hangosan. Ella olykor meglepett a viselkedésével, mert a naivitás mércéjével mértem őt, de éretten is tudott gondolkodni. Itt a mostani helyzetben egy kicsit visszakanyarodok a múltam egy elveszett fejezetébe, ahogyan Antonia a családi helyzetéről mesél. Ellenszenvesen fogadott a szállodában, de Nikki azonnal levett a lábamról és tudva az igazságot kettőjük kapcsolatáról a hölgy nagyot nőtt a szememben. A kávé nem lesz a kedvencem, de most még ez sem zavar, mert barna íriszeimet a recepcióson tartom és a történetét hallgatom, mint egy jó esti mesét azzal a különbséggel, hogy mosoly egyáltalán nem bujkál a szám szegletében. - Stacey-vel itt ismerkedett meg a városban? – érdeklődöm, ha nem vagyok tapintatlan, csak egy kicsit jobban meg akarom érteni a barátságuk alapját. - Nikki egy nagyon alkalmazkodó kislánynak tűnik nagy tervekkel az életben, kicsit emlékeztet a húgomra. – mosolyodom el halványan, és feléled bennem a vágyódás a testvérem iránt. - Patty…akinek a kutyája is van, ugye? Nem lehet könnyű még így sem, hogy ez a két állása van. A lakbér, a kajálás…melyik állás fizet jobban? – tapogatózok tovább, és ha beavat, akkor megjegyzem a részleteket és majd megnézem a bértáblákat is, mert az is lehet, hogy a baj a nem megfelelő bérezéssel kezdődik. Vajon ebben az országban a pénz motiválja az embereket a jobb teljesítményre? A lojalitás már nem várható el, ha nem enged a munkáltató, mert lesz mindig jobb és elérhetőbb munkahely. - Én mivel foglalkozom? – dobom vissza a kérdést, de csak addig, hogy belekóstoljak megint a pohárba és megnyalva a szám szélét megfelelően írjam körbe a munkámat. - Üzletember vagyok, a családi vállalkozást folytattam az apám halála után. Kicsivel több, mint egy éve vettem át a helyét és alkalmazkodom a mindennapi kihívásokhoz. Sokat kell utaznom, de jobb időszakokban azért Londonban maradok a családommal, pontosabban a húgommal. Az anyám újraházasodott és a gyámságot én vettem át. Nem lenne szükséges, mert európai és most már amerikai viszonylatban is felnőtt Ella, de az apám így akarta, én meg szívesen vállaltam ezt a terhet. – foglalom össze röviden. - Ez is üzleti út, tudja…New York, bár gondolom ez már leesett. Legyen velem őszinte Antonia miért sietett el úgy tegnap az étteremből? Biztosan nem a házi feladat szólította haza, ha már iskolában sem volt Nikki. – pillantok a szemébe mélyen.
Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
Kicsit tartottam ettől a mai programtól és nem véletlenül. Nem szokásom minden pasival együtt tölteni az időmet, akivel váltok két szót, most mégis Atlassal vesszük nyakunkba a várost és be kell vallanom: jól érzem magamat. Leszámítva azokat a kínos és időközönként beszúrt másodperceket amiket vagy ő vagy én idézek elő azzal, hogy egyikünk sem képes lejjebb tekerni a beállításokat a személyiségén. De utána túllendülünk ezen és megint jól megvagyunk. Azt hiszem már jó ideje nem volt ilyen programban részem a másik nem képviselőjével, így azt hiszem nem csak az ő érdekében, de a magam kedvéért is igyekszem kihozni ebből a legjobbat, hogy egy kedves élményként maradjon meg. Szeretem a kávét, legfőképpen az ízesített verzióit. Egy időben mindig másmilyent próbáltam ki és volt amelyik elnyerte a tetszésemet, de olyanok is akadtak amiket soha többet nem akarok újra inni. A mogyorós viszont kiemelkedő volt mind közül, így egyértelműen ez az amit Atlasnak is ajánlok, ha már volt olyan úriember és megelőlegezte nekem a bizalmat. A nagy elégedettségem viszont csak addig tart amíg rosszul nem lesz ez és kijelenti, hogy ő márpedig allergiás a mogyoróra. A világ is megáll körülöttem egy pillanatra mielőtt újraindulhatnék, hogy azon nyomban a segítségére rohanjak. Emlékezetes programot akartam, persze, de nem olyat ahol a kórházba köt majd ki, csak mert nem volt annyi eszem, hogy felüssem az Atlas-kisokost és bemagoljam az apró betűs részeket. Honnan tudhattam volna? Nem kapok plusz információkkal ellátott kártyát minden emberről akivel találkozom, én meg nem úgy indítok, hogy: hé, fogalmam sincs mi a neved, de van valami allergiád mielőtt jobban megismerlek? Most már kétszer is elgondolkozom ezen! A kezdeti pánikomon átlendülve sorra veszem mi a teendő ilyen helyzetben. Orvost hívni, egyértelműen, de előtte még ott az adrenalin injekció ami segít amíg el nem jutunk egy orvoshoz. - Hogyhogy nincs?! - akadok ki, de nincs most idő arra, hogy lecsesszem őt amikor épp fulladozik itt nekem, ami a következő pillanatban hirtelen abbamarad. És biztosan nem attól, hogy az ölében ülök. Kezd gyanús lenni ez az egész, a komisz vigyora pedig egyből elárulja őt. Ha most nem ülne, esküszöm szétrúgnám a brit hátsóját, de most marad a lökdösődés melytől meg se rezzen. Persze, hát olyan nekem ő mintha egy közlekedési táblát próbálnék arrébb taszítani. Másnapig szórakozhatnék ezzel, csak megmászni tudnám semmi mást. Abból amilyen helyzetben vagyunk úgy tűnik akaratomon kívül is ezt a megoldást választottam. - Csak nem egy viccet hallottam?! - a szívemhez kapok színpadiasan, de úgy döntök ezt követően nem árt figyelmeztetnem, hogy rossz emberrel kezdett ki. Az otthoni rokonság nagyszerű kiképzés volt az ilyen esetekre, így ha ilyen módon akar játszani, akkor ahogyan mondani szokás: legyen a vendégem! Én meg élvezni fogom minden percét a macska-egér játékunknak. - Azt nagyon jól teszi. - elvigyorodok, aztán a padra csüccsenek vissza és a kávémmal foglalkozom. Megpróbálok minél többet juttatni a szervezetembe a szívószálon keresztül, hogy addig se járjon a gondolatom a mászd meg a britet játékon és szerencsére a megszólalása sokat segít ebben. - Azt nem tudom, hogy mások mit szeretnek, de nekem ez a kedvencem. - válaszolok neki, majd leteszem a padra a félig még teli poharamat, miközben ő éles téma váltásba kezd. A kérdéseit úgy hallgatom végig, hogy közben arcának vonásait fürkészem, majd csak ez meg egy összeszedettségemért felelős sóhaj után szólalok csak meg. - Nem volt előre eltervezett. Láttam hogy megüresedett egy állás, így jelentkeztem. - ebben tényleg nincs semmi érdekes, de azért folytatom. - A másik helyemen az étkezdében leépítés volt akkoriban. Párat kirúgtak, néhányunkat pedig megtartottak beugrósként. Anyagilag az rettentő nagy visszaesést jelent, ha a heti öt-hat nap helyett mész hármat és még nem is az a munka amivel degeszre keresed magad, így muszáj volt egy másodállás is. - osztom meg vele, miközben a bőrkabátom cipzárját babrálom. - Van segítségem...volt is. Nem mindig volt ez a helyzet, hiszen Staceyvel, Nikki anyukájával meg a kis majmócával lakunk hárman, így megosztódtak a költségek. Csak aztán jött a baleset és ilyenkor össze kell húzni a nadrágszíjat, de megoldjuk. A szomszédunk Patty sokszor vigyáz Nikkire vagy a héten többször meghív vacsorára, hogy a főzéstől aznapra megkíméljen, szóval nagyon jó, hogy van nekünk. - mosolyodok el emiatt. - Nagy csoda, hogy nem lett még elege belőlem, mert sokszor felhozom, hogy már visszaélünk a vendégszeretetével és ezt nem szereti. - a mosolyom szélesebb ívet ölt arcomon, aztán újra a kezembe veszem a poharamat. - És magáról mit kell tudni? Nem is kérdeztem még, hogy pontosan mivel foglalkozik amikor nem ügyeletes mókamester? - cukkolom őt, de nem emlékszem, hogy említette volna. Vagy megint csak az én memóriám az ami rosszul működik.
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
Itt lenni New Yorkban a kötelességteljesítés egyik tényezője volt. A munkámat és az örökségemet nem hagyhattam figyelmen kívül és mint az igazgató tanács legfiatalabb tagja rajtam volt a sor, hogy utazzak és elrendezzem a problémákat a tengerentúlon. A londoni szállodákat könnyebb volt igazgatni és meglátni a bajt, de egy másik kultúrában sokkal összetettebb folyamatokat kellett átvizsgálni. Pontosan emiatt nem akartam, hogy az itteni dolgozók tudják, hogy ki vagyok. Másképpen vártak volna és a valódi helyzetet nem láttam volna át, ami aztán a hátrányunkra vált volna. Az elemzés nem csak az asztal mögött zajlik, nekem az volt a célom, hogy fellendítsem az itteni piacot és újabb turistákat csalogassak a szállodánkba, de ehhez tudnom kellett a gyenge pontokat is. A saját szememmel tanulmányoztam át az első résztvevőket, mert a belépés pillanata és a fogadtatás határozza meg egy vendég véleményét. Antonia bizony ebben félig elbukott, de a sors úgy hozta, hogy közelebbről is megismerhettem őt és az emberi oldalát. A munkában maximális figyelmet várok el, de a rosszullétem után, ahogyan viselkedett a szobában még engem is meglepett. A mentők kihívása nem volt jó ötlet, de nem tudhatta, hogy a szállodában van orvos és éppen az érkezésemre várt. Eve-t nem reklámoztam, pedig kellett volna. Régóta voltunk barátok és remek szakembernek könyveltem el, csak kevesen vallották ugyanezt róla, még akkor is, ha Amerika szabad ország. A szexuális hovatartozása miatt a családja kitagadta és itt is nehezen talált egy normális munkát, de én ajánlottam neki egyet. A kórházi gyakorlatát nem fejezte be, de a diplomája megvolt, csak éppen a szakosodás maradt volna hátra. A miértekre sosem kerestem a válaszokat és nem is erőltettem, hogy kiszedjem belőle, úgy alakult, hogy abbahagyta és itt állt egy idegen ország kapujában. Pénz nélkül ezen a földrészen sem lehet boldogulni, ezért adtam neki. Vegyük ezt baráti alapnak, másnak nem hiteleztem volna ennyit, de ő kiérdemelte a bizalmammal együtt. Röviden ennyi lenne a barátságunk alapja, de ő is egy megosztó személyiség volt, akárcsak a velem időző hölgy. Antonia változékony természettel van megáldva és néha a humoros oldala nagyon erősen nyomul, amikor éppen jobb lenne, ha csendben lenne. Kiszámíthatatlan, mint a szél járása, de közben annyira is felvillanyoz, még ha előtte nem is vallanám be. Eve szerint kedves, én meg hol ezt érzékelem, hol meg azt, hogy sosem fogunk kijönni egymással. Mindenesetre a metrós rádiócsend után ez sokkal kellemesebb ittlét és társaság is, amikor elhagyjuk a felvonót és a szigeten sétálunk egyet. Jobban szeretem, ha biztos talaj van a lábam alatt és nem lógok a levegőben, mint egy darab fa. A biztonságérzetem itt sokkal nagyobb, de a szokásos körök elhagyása után azt a témát boncolgatjuk tovább, hogy miért is költözött ide. A felsorakoztatott érveim általánosságban szólnak, de úgy gondolom, hogy az emberek indíttatása nem nagy mértékben tér el. Az újrakezdés lehetősége meg a remek álom, hogy itt bármit megélhetnek. Nem vágok közbe, de azért lassítok, mert az én lépéseimmel neki a dupláját kell megtennie és bármennyire is siettünk eddig most az lenne a lényeg, hogy sétatempóra váltsunk. A kiszúrt pad mellett találunk is egy kis bódét, aminél felajánlom neki a kávéfogyasztás lehetőségét. A mogyorós ízesítéssel semmi bajom nincsen, mondjuk személy szerint az egyszerűség híve vagyok, de nem ártana valami újat is megkóstolni, ha már itt vagyunk. A rendelés leadása után a kezembe kerül a pohár és helyet is foglalunk a padon, de akkor jön egy remek alkalom arra, hogy átverjem kissé a hölgyet. A jegyes színjátékot nem felejtettem el és égett is rendesen a pofám, de csak akkor jött oda segíteni már, amikor a többiek a hátunk mögött kofáskodtak. Az allergia csúnya folyamatokat tudna elindítani, de csak a viccelődés tárgyaként veszem fel a szerepet, hogy rosszul vagyok. - Nem…volt rá…időm. – imitálom a nehézlégzést, de közben ügyelek rá, hogy a pohár tartalma ne dőljön ki, de a lány mocorgása és felpattanása még engem is meglep. Odalép, hogy ellenőrizze a nem is tudom mimet. Leginkább a fulladást kellene megelőznie, de nem merek a szemébe nézni, mert akkor hangosan nevetek fel, szóval tartom még egy kicsit a szituációt. - Nincs nálam. – felelem neki szűkszavúan az injekcióra, de aztán megragadom a kezét és berántom az ölembe. Amint realizálja, hogy nincs bajom máris megváltozik a testtartása. A vállamnál lök meg, de éppen hogy megérzem a mozdulatot. - Magának van szíve? – csintalan fény suhan át a barna íriszeimen, de szórakoztat a zavartsága. Megmerevedek abban a minutumban amikor odahajol a fülemhez és belesuttog. Intimnek tűnő egybeolvadás? Mit mondana erre a húgom? - Igazán Antonia? Nem becsültem le Önt. – ingatom a fejemet a mocorgása kapcsán, aztán ha már egyedül maradok magamhoz is veszem a poharat kettőnk közül. - Még csak egy kortyot ittam belőle nem tudok véleményt mondani. – a hátamat nekivetem a padnak és most valóban megízlelem. - Nem egy tea, de a mogyoró finom. Errefelé ezt preferálják, mi? – emelem fel a poharat szemmagasságig, de végül a combomra fektetem miután kereszteztem az egyik lábamat a másikon. - Meséljen miért pont a recepciós állást választotta? Egyáltalán hogyan került be? Nem fér a fejembe a két állás megtartása és annak menedzselése egy gyerek mellett. Van segítsége? – őszintén érdekel, hogy mi a helyzet vele, ha már tisztában vagyok a részletekkel.
Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
Atlas kérdése miatt emlékek rohamoznak meg amik egyenesen visszavezetnek Miamiba. Anya nem repesett az örömtől amiért Nataval akartam jönni, még ha a nővérem izgatottan is várta, hogy fogadott húgával kezdhesse meg független életét. 'Miamiba is tanulhatsz mentősnek, kislányom. Amúgy is miért pont mentős? Nem hallottad a múltkori esetet is, amikor megtámadta őket az egyik betegük?' Ezek és ehhez hasonló kérdések hagyták el anya száját miközben egy-két bőröndbe nyomogattam bele az addigi életemet. Nata a lelkemre kötötte, hogy csak a legfontosabbakat pakoljam be, mert majd miután megérkeztünk tartunk egy vásárlókörutat. Nekem még mindig nehezemre esett beleszokni ebbe a felfogásba. Tényleg ennyire könnyű lenne az egész? Ha tetszik akkor csak megveszem? Nincs előtte semmi napokkal későbbre gondolkozás meg pénz számolgatás, hogy mit kell majd beáldozni? Olyan nem működik, hogy a kettő egyszerre - mondogatta mindig anya. Vagy ezt kislányom, vagy azt. Campbelléknek azonban sosem okozott ez különösen problémát, de nekem akkor is nehezen ment az átállás. Az, hogy elfogadjak minden kényelmetlen utóérzet nélkül ruhákat vagy bármi egyebet amit csak kigondoltam. A költözésünk napján Craig - a nevelőapám - is velünk jött, hogy bevezessen minket az általa kinézett, majd kibérelt lakásba. Minden négyzet-centiméterében tökéletes volt és tényleg éreztem, hogy egyre közelebb kerülök az elképzelt élethez. Susan - a nevelőanyám - egy bankkártyával ajándékozott meg amikor betöltöttem a 18-at, de sosem volt szükségem arra, hogy sokat költsek belőle. Suse szerint fedezi majd a tanulmányaimat, de bármikor szükségem van még segítségre, őt bármikor hívhatom. Miközben Nata egyik szobából a másikba rohant, hogy felfedezze a lakást, én a kezembe szorongattam a kártyámat. Túl szép volt, hogy ez ennyire egyszerűen működhet. És mint az később kiderült, nem tévedtem. Atlas felfogása nem sokban tér el a Campbell családétól. Utóbbiakkal éveket töltöttem együtt, mégsem múlt el teljesen az a ki nem mondott, de érezhető szakadék ami az ő tehetős életük és az enyém között húzódik meg. Nem az ő hibájuk, ebbe születtek bele. A helyükben talán én sem viselkednék másképp. Atlasnak csak felszínesen mesélek erről az életútról és a kapott válasz is azt tükrözi, hogy több is van a gondolat mögött, viszont nem tartozunk egymásnak magyarázattal. Ezt leszámítva mégis apránként lát el személyes információkkal, amiket elraktározok magamnak, mint egy mókus a mogyorót télire. Talán még jól jönnek amikor egyedül ülök otthon és megpróbálom összetenni milyen is ő valójában. Egyelőre azonban túl magával sodró kettőnk programja ahhoz, hogy szöszmötölni kezdjek a kapott infók és viselkedési minták mélyebb tartalmával. Még a végén lemaradnék egy újabb Atlas-klasszikusról! Eleinte tényleg megfordul a fejemben, hogy félrehallottam a kérését, de aztán újabb megerősítésre nyerek általa. - Igaz, hülye kérdés volt a részemről. - mosolygok fel rá. Kettőnk ismeretségében én vagyok az aki állandóan próbálja valami fárasztó humormorzsa beszúrásával oldani a hangulatot, de eddig csak még nagyobb feszültséget okoztam. Hogyan is gondolhattam, hogy a nagy (kis) herceg viccelődne? Számomra egyértelmű a választás, amit miután sikerül beszereznünk azután az egyik közeli padot célozzuk meg, közben pedig elmondom a kávéhoz fűződő kapcsolatomat. A nagy magyarázásnak viszont olyan fordulat lesz a vége ami egyből belém fagyasztja a folytatásnak szánt szavaimat, mert a kérdésem miatt beigazolódnak félelmeim. - Istenem..Atlas..de hát miért nem mondta előbb? Hallotta hogy mit kérek! - a saját poharam kikerül a kezemből, hogy ne zavarjon amikor egyből odalépek hozzá segíteni. A szívem dobogása most egy csapdába rekedt lepke cikázására emlékeztet. - Van magánál adrenalin injekció? Hívnom kell.. - a mondatot nem tudom befejezni, mert megragadja a kezemet, én meg combján kötök ki, ezzel pedig teljesen kizökkent - Mit művel? Így nem tudok segíteni. - szabadulnék, hogy jobban hozzáférjek, de nem megy, aztán elkapom ahogyan megváltozik az arckifejezése. Barna szemeiben csintalan csillanás köszön vissza, melyet az eddig ritkán látott mosolya is szorosan követ. Kettőt pislogok, hogy felmérjem helyzetünk újabb fordulópontját, de úgy tűnik a pánik elmúlt, neki pedig kutya baja. - Eddig nem volt így - felelem kérdésére még az előbbi hatása alatt, aztán csak-csak észhez térek. Először haragossá válik pillantásom, majd kezemmel is meglököm a vállát. - Maga szemtelen! - mérgelődök. - A szívbajt hozta rám.. - folytatom és a hangomban a harag mellett némi aggodalom is még mindig kihallatszik. Tényleg azt hittem, hogy bajt okoztam és talán a mentős karrieremnek se tett volna jót, hogy ilyen rövid időn belül kétszer hívom ki őket ugyanahhoz a személyhez, csak más probléma miatt. Nem, nem célom őt eltenni láb alól, de úgy tűnik ez már nem az én választásom. Magyarázata miatt magasba szökik a szemöldököm és fejben visszaugrok a korábban történtekhez. Megérdemeltem? Meg! De ilyen módon? Azért azt már mégsem... - Oh..a jegyek miatt? Igazán?! - hümmögök egyet, aztán úgy mozdulok közelebb hozzá, hogy szavaimat a füléhez hajolva halkabban adjam tudtára, mintha más nem tudhatná rajtunk kívül. - Egyszer elkapott, de rossz partnerrel kezdett játékba, Mr. Reid. - elhajolva tőle ajándékozom meg egy bájosnak ígérkező mosollyal, aztán elhagyom a combja nyújtotta kényelmet, hogy a kezembe kapva a kávémat leüljek a padra, amiből egyből bele is iszok. - Legalább ízlik? - bököm ki mellékesen. - Mert most már nem kap másikat, ha akar, akkor sem. - fordulok irányába, de az előbbi helyem után most a pad irtó kényelmetlennek hat.