Turn on every light

Sosem szokásom kimutatni, ha gyenge vagyok, inkább magamba fordulok és egy álarcot viselek egész nap, de abban a biztos tudatban létezem, hogy a környezetem nem látta a beálló változásokat, vagy maximum megneszelte, de nem tette szóvá. A természetem sokszor távolságtartó és fennhéjázó, de ez csak addig tart, amíg valaki komolyabban meg nem ismer. Igazából nincsen sok barátom, de akiket megtartottam, vagy az életem részei maradtak, ők tudják, hogy nem vagyok könnyű eset, de meg lehet birkózni velem. Mások szemében bonyolult jellem vagyok, de van pillanat, amikor én is elhallgatok és nem harapok bele idegenekbe. A mostani fura szituáció is ezt tükrözheti, mert normális esetben Antonia már elmenekült volna a közelemből, de a rossz fizikai lét lehetővé tette, hogy velem maradjon egy szobában. Eve-nek néha meredek ötletei vannak, de tuti más programja akadt, ha rá mert sózni egy recepciósra. Nem lenne kifogásom a kisasszony ellen, mert ha nem ugat rám, akkor egészen kellemes a modora és nyomokban kedvességet is tartalmaz. Végső soron most egymásra vagyunk utalva és ez nem feltétlenül rossz, de nekem mégis kellemetlen. A kiszolgáltatottságot nem preferálom, de még az is nehezemre esik, hogy felálljak a földről. Nagy energiákat kell megmozgatnom, hogy képes legyek felállni és ne essek össze azon nyomban. A pillantásom lassan fókuszál a berendezésre, mert forog velem a szoba. Már szinte mondhatni jól éreztem magam odalent, de mégsem maradhatok ott egész éjjel, vagy mégis? Más különben meg lehetett volna ágyazni ott is, de be kell látnom, hogy néha köveket kell arrébb tenni, hogy eredmények szülessenek. A két tenyeremen támaszkodom meg és mélyeket lélegezve konstatálom, hogy még mindig nem ájultam el és a cél már nincs is annyira messze. Felmászom aztán az ágyra és eldőlök rajta, mint egy darab fa. A tekintetemet a szemhéjam mögé rejtem és egy kicsit pihentetem a cselekvést, mert a fejem lüktet és a tarkómon fut végig az a nem is annyira jóleső bizsergés. A fülem zúgása aztán abbamarad és megkérem a hölgyet, hogy üljön mellém és meséljen valamit, amitől reményeim szerint el is alszok. Nem titkolt szándékom, hogy reggel lásson viszont, ha nem ő, akkor majd a kedves kollégája, de most csak az minden vágyam, hogy elöntsön az ismerős lebegés.
- Williamsburg… - ízlelgetem amolyan saját akcentussal a szót. – ez valami helyi falu errefelé, ahol…hmm… - megtartom inkább magamnak a tűzről pattant menyecske kifejezést, mert nem szándékozom megsérteni a társaságomban időző nőt.
- Brooklyn…bobo… - már kezdenek összefolyni a szavak és nehezen pislogok, melyek a végére laposak lesznek és valahol egy legóra emlékeztető színes városkában találom magamat, ahol egy tűzpiros tábla jelzi a „Williamsburg” feliratot. A pillantásom megakad egy cukrászdán és egy óriási hídon is, ahol a kék meg sárga autók kelnek fel. Még szinte el sem lépek a helyemről, de máris egy épület bukkan ki a semmiből és úgy megnő, mint egy gomba. Kicsinek érzem a termetemet egy ekkora felhőkarcolóhoz képest, de ha gyorsan szedem a lábaimat, akkor már csak feleakkora lesz a magassága is az irodaháznak. A hatalmas bőrcipőmmel lépek át felette és akkor már egyértelmű, hogy el is hagytam a várost. Keresem a táblát, de nem lelem sehol és kezd nagyon idegesítő lenni, hogy körülöttem minden összezsugorodik és egy kis kalapba kerül bele. A pereme felé nyúlok és belenézek, de meg is ijedek, mert egy hatalmas csörgő jelenik meg előttem és éket ver a fülemben. A hallójáratomban még mindig hallom a vijjogást, amikor a szememet félig kinyitom és fekve találom a testemet.
- Mi a fene? – nyúlok előre és elérve a telefont a fülemhez emelem a készüléket.
- Tessék? – szólok bele rekedtes hangon.
- Jó reggelt Mr. Reid. Rebecca vagyok a recepcióról és hétre kért ébresztőt. Segíthetek még valamiben? – fel sem fogom még, hogy hol vagyok és ki az a Mr. Reid, de akkor leesik, hogy én vagyok.
- Köszönöm, de egyelőre semmit. Mennyi az idő? – kérdezek vissza, de csak most esik le, amint kimondom, hogy reggel hét.
- Hét óra múlt két perccel. – csivitel a nő tovább annyira élénken, hogy még egy kávénál is rosszabb a hangja.
- Igazán kedves, köszönöm még egyszer. – még mondana valamit, de bontom a vonalat és visszahelyezem a kagylót a tartójába. Ásítva egyet túrok bele a hajamba és az égnek emelve a két karomat még nyújtózkodom is mellé. Az egész testemben vibrál valami fáradtság féle, de aztán megemberelem a szervezetemet is felülök. Még a nyelvemen érzem a cukros pite és tea keverékét, de azonkívül egy kicsit a fejem tompán lüktet. Az első dolgom, hogy alsóban bemegyek a fürdőbe és kissé rendbe szedjem a kinézetemet. Borzalmas a szemem alatti karikák és az ősemberre hajazó borosta egyvelege. Jobb ötlet gyanánt lezuhanyozom és fogat mosok, aztán meg a bőröndömet szétnyitva egy elfogadható felső után kutatok. A homok barna nadrág és a fekete garbó megteszik odakintre szóval máris nekilátok az öltözködésnek, de megcsörren ismételten a telefon. A szám ismerős és mikor felveszem Eve köszön bele.
- Magadhoz tértél hőslovag? – mosolyog ebben szinte biztos vagyok, mire morranok egyet a másik oldalra.
- Megmaradok, de már kezdek éhes lenni. – folytatom egy ásítás közepette.
- Tudok egy jó helyet a városban és angol tea is van. Tíz perc múlva legyél lent a hallban. – még ellenkeznék is, mert más dolgom lenne, de nem ismerem magam ki a városban, ezért eleget teszek a kérésnek és egy grafitszürke zakóval együtt hagyom el a szobámat.



Eve és én egy viszonylag drágább részén Manhattan-nek vagyunk, de tetszik a környezet egy kicsit Londonra emlékeztet.
- A kedvedért még az eső is megeredt. – pillant ki az utcafrontra és egy éppen arra elhaladó nőt bámul a kutyájával együtt.
- Szeretek itt élni. – mustrálja a fenekét, én meg a másik oldalra fordulok és belekortyolok a megfelelő hőmérsékletű teámba.
- Én utálok itt lenni, és szerencsére csak pár napot kell kibírnom. Mi a jó ebben a városban? – fakadok ki fojtott hangon mire csak felnevet és a kezemre vezeti a sajátját.
- A szabadság Atlas, itt mindent megtehetsz és nem kötnek a szabályok. Apropó…mi a helyzet odahaza? Még nem vagy nős… - somolyogva néz fel rám, aztán hátradől és a saját teájába szürcsöl bele.
- Semmi…az anyám feleséget akar találni nekem, mondván elveszítem az örökségemet és lemondhatok Ella gyámságáról is. – hosszasan fújok bele a bögrébe és csak utána ízlelem meg a forró italt.
- Ki a jelölt? – kérdez rá és a szemembe néz egyenesen.
- Josephine az elsődleges. – szusszanok egyet és az asztal alatt keresztbe teszem a két lábamat.
- Na ne… - köpi ki a teát, és aztán egyből a damasztszalvétáért nyúl, hogy a szája két sarkát megtörölje.
- De…és nem mond le a szándékáról. – folytatom egy kis szünetet tartva. – Attól tartok lassan be kell adnom a derekamat. – nem is anyám miatt, de a pénz sokat számít és a húgom is.
- Keressünk akkor mi jelöltet. Gondolj bele anyádnak kiidegelnéd, ha egy idegent jegyeznél el. – kezd bele, de megrázom a fejemet.
- Számít a háttér tudod jól. Az anyám megneszeli, ha valaki kilóg a sorból. – reflektálok rá.
- Bérelj fel valakit, simán eljátssza a szerepet. – találgat tovább. - …vagy valakivel alkut kötsz. Pénzért manapság sokan eladnák a lelküket is. – rúg belém az asztal takarásában.
- Mi értelme lenne annak? – vetem fel, de bogarat ültet a fülembe.
- Hát, hogy megtartsd az örökségedet és anyádat végleg ellehetetlenítsd. Nem csábító? – kérdez vissza, aztán el is hallgatok egy újabb kortyolás után. Van benne valami…

Turn on every light

Fura belegondolni abba a helyzetbe, amiben most vagyunk. Sosem szoktam keverni a munkát és a magánéletet, mert úgy gondolom ennek a kettőnek külön kell léteznie és nem egymásba fonódva, de ma este átléptem a határokat és kellemes meglepetésekben volt részem. Eve segítsége nélkül persze nem lennék itt, de elsőként a recepciós kisasszony talált rám és riadoztatta a fél mentőszolgálatot. A magam ura szerettem lenni és nehezen fogadtam el a másoktól jövő gesztusokat, mert általában én adtam azokat. Antonia eleinte nem lopta be magát a szívembe a viselkedésével és a helytelen hozzáállásával, de azt hiszem, hogy nem mindig az első benyomás nyer. Csak a külsőségek alapján nem ítélhetek, de közben meg ott van az a tudás, amiről még sejtése sincsen. Nem lenne velem ennyire kedves, ha tudná, hogy a főnöke vagyok, bár ez csak a valóság egy kis szeletét közelíti meg, de akkor is így van. Rengeteg ember áll közöttünk a képzeletbeli ranglétrán, de mégis emberséges maradt és igyekszik teljesíteni a kéréseimet. Bízom benne, hogy ez a későbbiekben nem fog visszaütni, de ki tudja, hogy mi fog történni, ha rájön az igazságra. A mostani utazásomnak az a célja, hogy felmérjem a hiányosságokat, majd egy másik alkalommal, ha már egyeztettem a hoteligazgatóval, a markentiges vezetővel…eldöntsem, hogy mi legyen a sorsa az itteni alkalmazottaknak. Nem mindenkinek fog járni a második esély, és bizony számolnom kell azzal is, hogy sokan utálni fognak a döntéseim miatt, de az üzletben nincs helye érzelmeknek. Milliók felett kell rendelkeznem és az igazgató tanács számít rám, nem veszíthetünk még több befektetőt a rendszer diszfunkcionális működése miatt. Egy időre most félreteszem ezen gondolatokat és a sütinek meg a teának élek. A bizalmas légkör magától alakul ki, nem is értem hogyan lehetséges ez. Elmélázok azon, hogy vajon a kislányhoz fűződő viszonyával fogott meg, mert a húgomat és magamat látom benne? A párhuzam sosem jó, de nehéz elkülöníteni jelenleg. Nikki legalább biztonságban van abban a lakosztályban, amit ma estére béreltem ki neki, és ha ez nem lesz mindig adott sajnos Antoniának meg kell oldania, hogy ne hozza el ide, mert a szabályok nem engedik meg a pult mögött állók esetében a kiskorúak jelenlétét. Megértem, hogy nincs hová tennie és a felügyelet is korlátozottan áll rendelkezésére, ami ki is derül a közös beszélgetés alatt.
- Nem kicsit kaotikus. – támasztom alá a felvetését, mert még igazán fel sem fogtam, hogy mikor és hol van. – Mi van akkor, ha változnak az itteni körülmények? A beosztásért ki a felelős? Bizony vannak sürgős esetek és ha nem sikerül elcserélni valakivel a műszakot, akkor megint ebben a helyzetben köt ki? – a kíváncsiság hajt, amikor felteszem a kérdést, de közben érdekel az is, hogy mennyire jó a problémamegoldó képessége. A véletlenek fogalma egy hotel életében a mindennapok részét képezi, mert hihetetlen esetekkel találkozhat az ember, mint dolgozó, ha élesben kell csinálnia. Hallottam már meredek történeteket meg extra kívánságokat a vendégek részéről. Beleártani magam nem akarom, csak jó tudni, hogy mi a helyzet azokkal az emberekkel, akiknek nem ugranak egyből a szavára. Megszoktam azt, hogy megkaphatok mindent a pénz miatt, nekem attól nem fáj a fejem, ha ki kell fizetni a számlákat, de igaz, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint én. A családom vagyona nagyra rúg és ezt elveszíteni fájó lenne.
- Hatig tart a munkaideje? – belegondolva ez lenne a normális, mert a tizenkét órás műszak úgy jön ki, ha számolnom kellene, de mi lenne akkor, ha három műszakban lenne elosztva a személyzet? Az újabb ember felvételét követelné meg és akkor másik részlegen kellene csökkentenem a létszámot. Most még abban sem vagyok biztos, hogy megvan-e a megfelelő mennyiség. A reggeli ébresztés kivesézése után aztán segítene felkelni a földről, de ebbe már nem egyezek bele. Saját erőmből ülök fel, csak annyira futja, hogy leüljek ismét és a két lábam közé szorítsam a fejemet a szédülés elmúlásáig. Megkérem a finom távozásra, de makacs módjára kitart Eve utasítása mellett.
- Jóban lesznek Eve-vel úgy érzem. – tapogatom végig a fülem mögötti területet, de aztán a fülzúgás is kezd abbamaradni és már sikerül felemelni úgy a fejemet, hogy egyet lássak a nőből is.
- Nem sok recepciós vállalkozna erre. – sóhajtok egyet és a földön lévő tányérra figyelek, de mintha olvasna a gondolataimban már fel is emeli onnan és a kocsira helyezi, amit ki fog tolni, ha itt végzett.
- Öhm…akkor én lefekszem. – megfordulok és a kezeimre támaszkodva mászok be az ágyig, de csak annyi erőm van, hogy lefeküdjek és oldalra eldőlve behunyjam a szememet.
- Nem tudom, hogy mennyire jó a mesélésben, de talán könnyebben alszom el, ha stagnáló hangot hallok és nem a folyosóról beáramló zajokat. Mesélne nekem New York előnyös helyeiről? Addig talán bealszom és ne legyen rest helyet foglalni az ágy szélén, nem harapok. Máskor talán igen, de most csak ahhoz van erőm, hogy a szememet behunyva tartsam. – felelem neki és a párnát az arcomhoz igazítom.

Turn on every light

Különös képesség az, ha valaki nyíltan és közvetlen módon tud az emberek felé fordulni. Eve személyisége megközelíti ezt a tulajdonságot, de ezt annak is betudhatom, hogy a titka miatt tagadta ki az a réteg, ahová született. Kényes téma erről beszélni manapság, de azért nem tagadhatjuk le a származásunkat. Az elit tagjaként sokkal több lehetőségem volt, mint egy átlagembernek, nem kellett azon aggódnom, hogy a szüleim nem engedhetnek meg egy nyaralást külföldön, vagy a magániskoláztatást a gyerekeiknek. Nekünk ez adott volt és éltünk is vele, ezért is nevezném a kis közösségünket zártnak és cseppet sem befogadónak. A születés az alanyi jog ahhoz, hogy valaki bekerülhessen. Sokan próbálkoztak már azáltal, hogy beházasodtak, de a kör sosem fogadta el igazán az új tagokat. Eve a kivétel abból a szempontból, hogy beleszületett és mégsem maradt benne. A szülei még a létezését is letagadják és az öccse lett az egyedüli Montgomery örökös. Abban már nem vagyok biztos, hogy a testvérével nem áll kapcsolatban, de az életadói sajnos nem viselték túl jól a szexuális irányultságát. A prűdség nem szűnik meg egyik pillanatról a másikra egy több évszázados családi vonalban. Kedveltem őt, de azt is tudtam, hogy mennyire magányos, ha egyedül marad az éjszaka leszálltával. Könnyen beszél arról, hogy nem érdeklik a rokonai, de azt is tudom, hogy ez hazugság. Hiányzik neki London és az unalmas partik egymásutánja…bárcsak másképp lehetne, de azt hiszem, hogy ehhez mi ketten kevesek vagyunk. Elmélázok ezen mialatt a mellettem ülő nővel beszélgetek, mert minket is egy egész kontinens választ el egymástól és nemcsak távolságban, hanem viselkedésben is. Az amerikaiak sokkal egyszerűbben kommunikálnak és nem félnek kifejezni az érzéseiket sem, sőt a véleménynyilvánítás itt olyan, mint egy diplomaosztás. A taxiban már egy kis ízelítőt kaptam belőle és máris azon morfondíroztam, hogy mit keresek itt. A hideg futkosott a hátamon attól, hogy valaki magánéletébe tekintsek be vagy egy kis részletet megtudjak belőle. Felénk ezek a szokások elmaradtak és én akkor éreztem jól magam, ha valaki nem erőltette ezt. A hölgyemény se volt ez alól kivétel kezdetben, mert a szája járt, de a keze annál lassabban a pult mögött. Megjegyeztem a füzetet, meg a rendszer hiányosságait is, de sajnos azt is észre kellett vennem, hogy a professzionális hozzáállás messze eltér az angol elvárásoktól. Nálunk a ma esti magatartása után egyértelműen az elbocsátás következett volna és még indoklást sem tettem volna mellé. A vendég az első és a stílus a leendő ügyfelekkel szemben az alapvető udvariasság. Semmilyen körülmény nem adhat okot arra, hogy elveszítse a türelmét, mert a panasztétel hosszabb távon rontja a szálloda hírét, mint egy új recepciós a pult mögött. Persze mindenki emberből van, de erre azt szokták mondani, hogy a problémákat otthon kell hagyni, és arra koncentrálni, ami éppen fontos. Összefoglalva, ha ez otthon történik, akkor szemrebbenés nélkül válnék meg tőle, de Amerikában más szabályok vannak és a kezdeti feszültségek feloldódni látszódnak, igaz nem egy normális helyzet miatt. A rosszullétem felülírta az esti menetrendemet és Eve beavatkozása nélkül valószínűleg már egy amerikai kórházban lennék, de még időben kapcsoltam és a szituáció nem mérgesedett el. A magánéleti csevej, mint mellékszál belefér az éjszakába, de holnapra ezt bizony a hátam mögött kell hagynom. Az utazásom célja az, hogy felmérjem a szálloda problémáit és sürgős megoldást hozzak rá, de úgy gondolom a kutatómunka még csak most fog kezdődni. A mostani beszélgetést meg elraktározom majd az emlékemben, mint egy jó alapot.
A kislány története megérint és meg kell hagyni, de nagyon imponál is, hogy ekkora felelősséget vett a nyakába a barátnője miatt. Nem tudom, hogy miért vonok párhuzamot a húgom és Nikki közé, de szóba kerül a rosszcsont és nekem valahogyan Ella lesz a központi gondolatom. Holnap mindenképpen fel kell hívnom őt és mesélni az itteni dolgokról.
- Bár így menne ez, de azt hiszem, hogy mindenkihez más a kulcs. Ella nagyon befolyásolni tud, ha szépen néz, de nem tudom, hogy Önöknél milyen a kapcsolat. Koncentráljon arra, amit szeret Nikki és ott megtalálni a kulcsot. – vetem fel az ötletet, de lassan a végére érek az evésnek és az ivásnak is, de még jólesne egy másik tea, ezért megkérem Antoniát, hogy készítsem nekem, ha nem gond.
- Mikor alszik? Nappal az étteremben és éjszaka a recepción? Nem fér össze a fejemben, ha még ott van mellette Nikki is. – gondolkodom el hangosan, de nem várok igazi választ, ha nem óhajt beavatni a részletekbe. Két munka mellett nehezen hiszem el, hogy jut még idő egy kislányra is, aki szinte huszonnégy órás felügyeletet igényel.
- Hét órakor jó lesz. – felelem neki, amikor már az ébresztőnél tartunk és hátra is döntöm a fejemet. A teát szerencsére most nem tart annyi ideig elkészíteni, de amikor a kezét nyújtja felém egy kicsit érdekesen pillantok fel rá.
- Nem szándékoztam itt maradni, ez tény. Nem fog elbírni. – állapítom meg minden sértettség nélkül és az ágy szélébe kapaszkodva tápászkodom fel, de még nem érzem azt, hogy minden rendben lenne, ezért le is ülök a szélére.
- Kell még egy kis idő. – jelzem a feltartott karommal és mélyeket lélegzek, aztán meg hosszan eresztem ki.
- Azt gondolom sokáig tartottam fel és a munkája várja. Elnézést a kellemetlenségek miatt. Köszönöm a segítségét. – mérem végig, amikor már nem látok kettőt belőle és kezd helyreállni a szoba közepe is.
- Ledőlök nemsokára. – hajtom a két combom közé a fejemet, mert a lüktetés megint felerősödött.

Turn on every light

Sok minden belém lett nevelve azzal kapcsolatban hogyan is kell illendően viselkedni a nőkkel, de azért ez a valóságban másképpen működött. Fiatalon az etikett magasiskoláját sajátítottam el és a sportos tevékenységek mellett a társalgást is meg kellett tanulnom, persze az elitben nem az számít, hogy a tudományos meg vallási nézeteidet oszd meg másokkal, inkább az általános témákról, mint az időjárás, a londoni élet, az üzlet szerepeltek az első helyen. A férfiak egymás között igyekeztek lazábban kezelni az íratlan szabályokat is, de a nők előtt a tabuk nem kerülhettek elő. A húgommal sem vitattam volna meg a nemi életemet, vagy a szexuális irányultság kérdését, még akkor sem, ha a huszonegyedik században voltunk. A korkülönbség nagyra rúgott közöttünk, sokszor éreztem is ennek hátrányát a kettesben töltendő idő alatt. Ellát minden is érdekelte, többek között a vele egykorú fiúk, a bulik és a szex is, de csak persze elméleti síkon. Naivan álltam volna a testvéremhez? A lánynevelde alatt nehezen tudnám elképzelni, hogy kiszökött volna, de ha magamból indultam ki, akkor bizony lesz teendőm és elkerülhetetlen lesz a kínos társalgás is. Visszatérve a nőkhöz való hozzáállásomhoz az bizony nem járta volna normális körülmények között, ami éppen most zajlott köztem és a recepciós kisasszony között. Antonia látott meztelenül ehhez kétségem sem fért, mert ő talált rám, amikor elájultam. A kiszolgáltatott helyzet új értelmet nyert, és nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy idegen nők segítségét fogadjam el. Eve ez alól kivételt képezett, mert nem volt idegen és a barátságunk már látott rosszabb aspektust is belőlem, de mint mondtam talán az egyetlen kivételt képezte, akivel ilyen intimitást megengedtem volna. Sokan azt gondolhatják, hogy a szex is ilyen nálam, de azért más, ha az ember a vágyódás miatt vetkőzik le és más az, ha a zuhany alól esik ki és rátalálnak. Egy szó, mint száz zavarban voltam és ehhez még szoktatnom kellett a kis agyamat. Eve persze egy percig sem gondolkodott rajta, hogy kettesben hagyjon minket, mert jobb dolga is akadt, mint engem pesztrálni az első estémen. Sejtettem, hogy a reggelit be fogja hajtani rajtam, és ha mégis rosszabbul lettem volna az éjszaka folyamán, akkor biztos rám néz, de úgy tűnt, hogy egyben maradok. Az evés a másik olyan dolog, amit akkor osztok meg mással, ha étteremben teszem meg, vagy otthon a családom körében vagyunk. A „laza üljünk le egymás mellé” nekem nem jött be és sosem értettem az amerikaiak körében ezt a tevékenységet. A piknikezésnek is megvoltak a maga szabályai az angol földön, de itt simán leültek a nyílt parkokban az emberek és úgy beszélték ki a titkaikat, mintha a legfőbb bizalmasuk lett volna a másik illető. Fura, mert Antonia nem az a személy lenne, akivel elcsacsognék, de kellemes meglepetésként ér, hogy nem esünk egymásnak és a teámat is úgy készíti el a második körös ízesítés után, ahogyan én szeretem. Britként nagyon ügyelek a teázásra, de ha ezt még nem tudta volna rólam, akkor eléggé nyilvánvalóvá vált. Ez volt az első, amit kértem a rosszullétem után is, a pite csak egy „orvosi tanács” mellékterméke. Az édességgel nem volt bajom, de a túl sok cukortól émelyegtem, most viszont a szervezetem éhezett a szénhidrátért.
A szürke témákon túljutva valahogyan természetesen jön, hogy nyilatkozzak az Eve-hez fűződő barátságomról, de a poénja nem jön át. Értetlenül nézek rá a piteevés közben, de látom, hogy igyekszik elmagyarázni annak a jelentőségét.
- Igen, így már rémlik valami. Sosem értettem, hogy mi a jó abban, ha egy gyerekkel játszanak étkezés közben. Nálunk erre sosem volt példa. – jegyzem meg, de értékelem, hogy próbálkozott a felvilágosítással.
- Ha nem akartunk enni, akkor elzavartak az asztaltól és éhesen feküdtél le, innen már mindenki megtanulta, hogy amit eléd tesznek, azt meg kell enni. – vonom meg a vállamat és folytatom az édességgel való harcomat, néha beiktatva egy kis teát is. A kislány kiléte azonban megakasztja ezt a könnyed csevejt és azon kapom magam, hogy más megvilágításban látom a velem ülő nőt. A legjobb barátnője lányára vigyáz és ez nem kis felelősség. Nikki jelleme megmosolyogtat és amikor azt mondja, hogy nem akar untatni csak megrázom a fejemet.
- Ne…folytassa csak. Nekem van egy húgom, aki hasonló felfogással rendelkezik, mint Nikki…csak ő elmúlt húsz, de olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek. Nemet mondani neki szinte képtelenség, de vannak trükkök, amiket olykor be kell vetnem. – fejezem be a pitét és leteszem a földre a tányért is. Áttérünk aztán a másik munkára, amiről azt hittem, hogy tudom mi, de aztán mégsem.
- Két munkahelyen is van, hogyan? – fakadok ki, mármint érdeklődés gyanánt. – Hát ez a város nem lesz a szívem csücske, de lehet élek a lehetőséggel és kérek egy kis rögtönzött városlátogatást. Hmm…London…más. Borús és kiszámítható. – merülök bele az emlékbe, pedig alig tíz órája hagytam el a szülőföldemet.
- Másoknak nem tetsző időjárással, de aki ott nőtt fel, az ahhoz szokott hozzá. Mindenhol körbevesz a kultúra…a megannyi múzeummal, vannak ingyenes napok is. Nyüzsgő és konzervatív egyszerre…nem mindegy, hogy az ember melyik részét ismeri meg először. – foglalom össze és megiszom a maradék teámat is.
- Kérhetnék ébresztőt majd és csinálna nekem még egy teát? – nyújtom fel a bögrémet egy halovány mosoly kíséretében.

Turn on every light

A szokások rabja vagyok, és ez nagyon igaz akkor, ha a teakészítésről vagy fogyasztásról van szó. A származásom már elegendő okot adna rá, hogy allergiásan kezeljem a témát, de nekem ez egyfajta szenvedély is, mióta keleten is jártam. A teaültetvények látványa minden alkalommal lenyűgözött és rá kellett döbbennem, hogy mennyire hiányos volt a tudásom a hazai ízekről. Hozzátartozott a hétköznapokhoz, ezzel indítottam a napot és zártam is le. Nem feltétlenül ismert mindenki, de akik párszor találkoztak már velem azok tudták, hogy a megszállottja vagyok a teáknak, ezért az sem mindegy, hogyan szolgálják fel, milyen egyéb ízeket kapok mellé. A cukrot el is hagyhattam volna, de a rosszullétem kiváltójaként sajnos alacsonyan volt a szint a szervezetemben, ezért nem ártott, ha most egy fokkal többet teszek bele, mint a megszokott. A recepcióssal kisasszonnyal együtt töltött első percek meg pontosan erről szólnak. Nem okozok nagy fejtörést neki, de azért kissé meglepődöm azon, hogy nincs kockacukor, csak kimért változat.
- Ez errefelé szokás, vagy nem is esett szó arról, hogy milyen alapanyagokat kell tartani a konyhán? – feltör belőlem a munka szelleme és törődhetnék mással is, de így nem annyira feltűnő, ha érdeklődöm, vagyis remélem.
- Máskor csak készítsék be, mert bizony a magafajta britek örülnek neki, ha akad egy kis régimódi változat is. – halványan mosolyodom el és a két kanállal együtt keverem el az édesebb hozzávalót. A bögre tea illata egy kicsit visszahoz a valóságba, és meg is nyugtatja az idegrendszeremet. Különösebben nem zavarna, hogy a felsőtestemet nem fedi semmi, de biztosan nem mutatkoztam volna így a nő előtt még akkor sem, ha be vagyok rúgva. A bőröm alá ivódott az angol nevelés hatása és nekünk az intimitás egyik részét is jelentette, ha megváltunk a ruháinktól. Kevesen tudják, vagy kezelik így a helyzetet, de az elitben még mindig vannak érdekes szabályok, és sajnos ezekből nem engedtem el sokat. A felfogással vannak problémák, de nem minden szabályt tartok feleslegesnek. Nem vagyok prűd, de azért ez egy idegen nővel szemben nem előnyös, de most fittyet hányok rá, mert az a cél, hogy jobban legyek és utána le is tudjak majd feküdni. A másik a túl közel kerülés ahhoz, hogy pont mellettem kössön ki, de ezt is meg tudnám magyarázni. A saját oldalán tartja még a pitét, mert nekem a tea a lényeg, de pár korty után azzal is leállok és leteszem magam mellé a bögrét. Onnan átveszem az ételt és a térdemre fektetve a tányért kezdek bele az evésbe, de csak lemorzsolt falatokkal. A gyors evés nem tartozott az erősségeim közé, sosem értettem azokat, akik egyben lenyelték az ételt, és még azt sem tudták megmondani, hogy ízlett-e nekik vagy sem. Az evésnek vannak lépései, és az élvezet egy nagyon magas iskolája…bárcsak nem csak szükségletként tekintene rá a legtöbb ember. Evelyn és az én kapcsolatom mivolta kerül terítékre, de csak nagy vonalakban ismertetem azt.
- Sajnos a munkák más városba szólít, és előfordul, hogy le kell mondanom egy-egy találkozást, de ha mégis összejön, akkor kárpótolom a kimaradt időért. – foglalom össze, de aztán értetlenül bámulom őt megint az élcelődés végett.
- Soha nem fogom megszokni az amerikai humort. Értenem kéne hogyan függ össze a pilóta és a pite? – kérdezek vissza, aztán folytatom az evést, mert én is túllépek ezen és a kislány kiléte érdekel. Megdöbbenés hallgatom végig az igazságot és majdnem félre is nyelek, de megmentem a falatot és megtörölve a számat bökök felé a villámmal.
- Sajnálom a barátnőjét. Ez nagy felelősség…más gyerekére vigyázni. – felelem neki és egyből eszembe jut a húgom is. Holnap feltétlenül fel kell hívnom, mert ki fog akadni, ha nem hall felőlem semmit. Az anyám örülne is neki, ha nem jelentkeznék, mert ezzel azt sugallnám, hogy nem elég fontos Ella nekem, és leköt a munka.
- Nikki okos lánynak tűnik, de nem neki való hely ez szálloda az éjszaka folyamán. – a véleményemtől nem térek el, ha még akkor sem, ha nem tetszik neki.
- A gyerekek ilyenek, mindig kimondják, amire gondolnak. Sokkal őszintébbek, mint a felnőttek. – jegyzem meg és dicsérettel zárom a pités dolgot.
- Ki az a Susan? – kérdezek rá és még két falat van a tányéromon, de azt el kell pusztítanom, mert Eve még visszajön és akkor abból egyikünk sem jön ki jól.
- Az étkezde…így hívja a szálloda éttermét? – érdeklődöm tőle, mert nekem ez valahogyan nem fér össze fejben. Mármint gondoltam rá, hogy dolgozhat ott is, de az már sok lenne időben is.
- Jól sejtem, hogy tévedtem. Miféle hely ez és merre van? Nem vagyok jártas a városban, és csak jóformán Eve-el mozdulok ki, ha már itt tartózkodom. – mosolyodom el és befejezem az evést is.
- Adna nekem egy szalvétát? – nézek rá és nyújtózok egyet, aztán meg a teát fogom meg, hogy apró kortyokban megigyam még azelőtt, hogy kihűlne nekem.

Turn on every light

Vannak rossz napok, meg jobbak is, de ma benyeltem egy igazán peches szériát. Az utazás előtt már anyám leszívta az agyamat utána meg az igazgató tanács és ezt egy közel nyolcórás repülés tetézte volna, ha még az élet nem tartogatott volna egyéb meglepetéseket. A szállodába úgy érkeztem meg, hogy valami eredményesebb közegre számítottam, de minden reményem elszállt, amikor megpillantottam a cigis londinert és a nem túl kedves recepciós kisasszonyt. A szóváltásunk nem nyúlt hosszúra, de pont kellő időt vett igénybe, hogy megfeledkezzem a gyógyszerről és az evésről is. A szervezetem ellenem fordult és fel kellett tárcsáznom azt a számot, amiről azt hittem, hogy csak holnap fogom megtenni. Eve-vel beszéltem telefonon is az út alatt, de cseppet sem örültem neki, amikor félmeztelenül tértem magamhoz a szobában és a recepciós máris mozgósította a mentőket. A munkáját végezte és valahol megértettem az indítékát, de mégsem ugrottam ki a bőrömből, mert a névtelenség homályába akartam burkolódzni. A magamhoz térésemet aztán a kedves barátom tette lehetővé és neki köszönhettem azt is, hogy gyorsan reagált a kellemetlen szituációra. Eve mindig megmondta a véleményét, még akkor is, ha nem kérdeztem tőle. A barátsága sokat jelentett nekem, amúgy sem volt sok közeli ismeretségem, de ő közéjük tartozott. Az elit tagjaiként szinte együtt nőttünk fel, vagyis ismertem a családját és a pozícióját is. A szülei „csendesen” tagadták ki, de mégis óriási botrányt keltett azzal, hogy egy idő után megszakította velük a kapcsolatot és már nem látogatott haza. A kivetett lány címkéjét örökké viselni fogja, de engem még ez sem tántorított el, hogyha New Yorkban jártam, akkor meglátogassam és elmerüljünk a régmúlt emlékeiben. A legjobb tudomásom szerint másoknak is dolgozott, nemcsak nekem és emiatt tudta fenntartani magát. Amerika ugyan nem ítélte el a homoszexualitást, de így is kevesen foglalkoztatták volna. A mostani párbeszédünk is annak a szellemében alakul, hogy neki megengedem ezt a hangnemet, de más nem szólhatna így hozzám az egyszer biztos. Idővel a vizsgálaton túlesve vendéget kapunk az emlegetett recepciós személyében. Az ajtós incidenst figyelmen kívül hagyom, mással is megesik, hogy belemennek az étkezőkocsival, de mégis mosolygásra késztet a lány ügyetlensége. Korban nem tudnám megmondani, hogy hány éves, de a kinézete alapján a húszas éveit taposhatja maximum. Elküldi a másik fiút és egyedül merészkedik be az oroszlán barlangjába. Nem sokkal később Eve lesz az, aki központi szerepet vállal magára és helyettem is beszél, néha meg Antoniának címez szavakat, de mire észbe kapok máris összepakol és kettesben hagy az alkalmazottammal. A tekintetem lustán követi a nyomát és meg kell emberelnem magamat, hogy mondjak is valamit, ne csak a csendet hallgassuk, mint két jómadár. A tea kapóra is jön nekem, mert órák óta vágyom rá, ezért meg is kérem a velem tartózkodót, hogy készítse el. A csendes előkészületek kételyt szülnek bennem, de csak akkor emelem fel a barna íriszeimet, amikor felém kínálja a gőzölgő teát. A két tenyerem közé szorítom a bögrét és megfújva egyből be is lélegzem az illatát. A zöld tea összetéveszthetetlen mivolta máris az otthon érzését hozza ki belőlem. Kinyújtom a lábaimat és még az ujjaimat is átmozgatom, aztán belefújva az ital párájába bele is kóstolok. Elsőre nem mondanám rossznak, de hiányzik belőle valami.
- Egy kis cukrot még kérnék bele. – tartom oda a lánynak, hogy dobjon bele egy kockacukrot, de csak kimért verzió akad.
- Nem tartanak kockacukrot? – kicsit meglepődöm ezen a tényen, de nem firtatom a dolgot. – Kettő kanállal. Elég lesz, köszönöm. – fejezem be és immár egy újbóli kísérlettel állok neki a dolognak. A második körös kóstolás már sikerrel jár és mellé dukál a tányér is a pitével együtt. A tányéros megrovásra csak megingatom a fejemet, hogy el kell fogyasztanom az egészet.
- Mértékkel kell ennem a cukrot, de biztos vagyok benne, hogy el fog fogyni. – meglepetéssel konstatálom, hogy leül mellém a földre. Időbe fog telni, hogy megszokjam az amerikai érintkezés szabályait, mert ez nekem már jócskán túllépi a normát. A kérdése közben a teát szürcsölöm és a térdemre állítanám a bögre alját, de túlságosan forró ahhoz, így le kell tennem magam mellé.
- Jóformán egész életemben ismertem őt, mert ugyanazokban a körökben mozogtunk, de az egyetem után indultunk másik irányba és az élet megint úgy hozta, hogy összefonódjanak a szálak és megtartsuk a barátságunkat is. – vezetem fel a történetet, és aztán elveszem tőle a pités tálat.
- Menni fog egyedül is. – jelentem ki határozottan és egy kis részt török le belőle a villával együtt és utána kapom be azt. Az alma jól kiérezhető belőle, meg valami más is.
- A kislány a magáé…Nikki, ha jól emlékszem a nevére? – nem kérdezek rá nyíltan, hogy milyen a státusza, fiatalon szült-e és ezért kell neki vigyáznia rá, mert nem telik szitterre.
- Ez a pite isteni. Adja át a dicséretet a séfnek majd. – toldom meg a véleményemet és egy újabb falatot kapok be a számba, miközben a térdemre fektetem a tányért és úgy egyensúlyozom vele.

Turn on every light

Eve viccelődése talán abban segít, hogy kicsit feloldódjak és ne a folytonos szédülésre koncentráljak. Belegondolva a személyzet helyesen viselkedett, de akkor sem akartam egy sima mentőorvos kezébe kerülni, aki keresztkérdéseket tett volna fel és az első éjszakámat tölthettem volna a kórházban, és ezt volt az a pont, ahol kissé felment bennem a pumpa. A meztelenség az egy másik kérdés, mert várhattam volna a zuhanyozással reggelig is, de szinte rám tapadt az ing és a nadrág is a nyolcórás repülés után. A mai napom nem állt másból csak rohanásból és jó lett volna kicsit megpihenni, de nem ilyen értelemben. A fejemet fogom olykor, de még ez sem segít ebben a káoszban. Eve aztán visszarepít a jelenbe és egy időre elfeledteti velem, hogy a rosszullétemnek lesznek következményei is, ha valaki pletykás odalent. Fel is merül bennem a kérdés és mielőtt telefonálásra adná a fejét a hotel doktornője, rákérdezek.
- Ugye beszélni fogsz még egyszer az orvossal, hogy nincs szükség semmire? – hosszasan pillantok a szemébe és egy sóhajtással egybekötött felelet üti a markomat.
- Atlas nem fog senki zaklatni és el fogom simítani azt a hívást. Senki nem tudta, hogy mi a protokoll, vagy egyáltalán hivatalos pozícióban lennék itt, de ha majd leszel kedves bemutatni, akkor máskor felróhatod annak a lánynak is, aki megtalált, hogy nekem szóljon és ne egyből a mentőket hívja. – forgatja meg a szemeit és aztán elintézi, hogy kapjak ételt meg inzulint is. A vérvétel után gyengéden megszívom az ujjamat is, hogy a vérzés elálljon, de csak pár másodperc kell neki, de ez is elég hosszú ahhoz, hogy megint a szédüléssel legyek elfoglalva.
- Megkérhetlek, hogy ne dőlj el? – lép oda hozzám a nő és a vállamra helyezi a kezét. A nadrág témára vezet aztán rá és ha lenne erőm ellenkezni, akkor megtenném, de itt és most csak annyi szavam van, hogy segédkezzek a mozdulatban, ha nem akarok megint a nevetség tárgya lenni.
- Emlékezetes belépő az biztos, amit ma műveltél…jaj ne szerénykedj és pirulj el, mert nem jön be a tested…ahogyan a csókod sem tetszett. – pillant rám egy vigyor kíséretében, aztán kinyitja normálisan az ablakot és ki is pillant egy másodperc erejéig.
- Nem értem, hogy mit szeretsz ebben a városban. – húzom fel az orromat arra, hogy elégedetten szívja be a szmogos levegőt.
- Sosem fogod megérteni, hogy mit jelent a szabadság, ha mindig London árnyékában fogsz élni. Te is más vagy, mint az elit, csak még nem jöttél rá, hogy mennyivel egyszerűbb életed lenne, ha feladnád az apád örökségét. Gondolod nem lennél sikeres, csak akkor, ha az árnyékában maradsz? – erre igazából nem tudok mit mondani, mert sokat agyaltam rajta, hogy mi lenne, ha eladnád a részemet és másban próbálnám ki magamat, de egyelőre ez csak vágyálom marad, ahogyan a közénk ékelődő csend is jelzi. Nem sokkal később kopogtatásra figyelünk fel és Eve megy ajtót nyitni. A hangokból egyértelmű, hogy kijött fel. Takargathatnám magamat, de helyette fülelek és oldalra is hajlok, hogy lássam a másik jelenlévőt. Én magam adok zöld utat, hogy jöjjön be, amikor Eve is szélesre tárja előtte a bejáratot, de akkor egy kisebb káosz veszi kezdetét. A harmadik idegen a szokásos ételkocsival jön fel, és Antonia majdnem átesik rajta. Csak magamban imádkozom, hogy ne legyen baleset belőle, de aztán átveszi a szerepet és a srácot szabadjára engedi. Az ajtó becsukódik mögötte, ő meg betolja a szobába a rendelésemet.
- Abban van, csak megkukult. Kába egy kicsit, de mindjárt kap egy kis cukrot és nagyobb lesz a szája is. – szélesen mosolyodik el Eve és a táskáját összepakolja, hogy ne maradjon semmi sem szanaszét a vizsgálatok után.
- Nem tudom, mert nem volt időm megnézni. – hallatom végre a hangomat is, és van annyira kedves Eve, hogy kibontsa a gyógyszertári zacskót és előkészítse az inzulint.
- Ez most fájni fog. – figyelmeztet és a belövővel leguggol elém, hogy a hasamba szúrja a tűt. Egy fél pillanatra levegőt sem veszek és hátrahajtom a fejemet, mert ezt sosem szerettem.
- Meg is vagyunk. – tart oda egy kis vattát Eve és szépen eltünteti a maradványokat, aztán a hölgy irányába sandít.
- Még nem volt alkalmam bemutatkozni. Evelyn Montgomery vagyok. – kezet nyújt Antoniának és megvárja, hogy ő is bemutatkozzon neki.
- Ebben az esetben Antonia, ha nem bánja, akkor az Ön gondjaira bízom a beteget és az evést is. Bármilyen gond adódna megtalál a mosoda melletti elkülönített teremben. Egyél Atlas és holnap reggel ne hagyd ki a közös reggelit. Jó éjt. – nem éppen arra számítok, hogy kettesben maradok a nővel, de Eve mindig ilyen.
- Megcsinálná nekem a teát? – kérdezek rá egy kis szemlehunyás után, amikor már csak Antonia marad velem. Érdekes lesz…

Turn on every light

Hálás vagyok azért, hogy nem valami idegen vizsgál meg. Az utazásokkal nem lenne gondom, de most nehezebben viselem a távollétet is, mert aggaszt a húgom elhelyezése az anyámnál, és azt sem tudom, hogy anyám mennyire vette komolyan ezt a feleségkeresős szándékát. Felfogtam, hogy Jonathan ráteheti a kezét a vagyonra, ha nem születik örökösöm, de azt hiszem, hogy harmincnyolc évesen még nem kell lehúznom a rolót. A házasulási szándékom nem volt meg, és megtalálni a megfelelő nőt ehhez szinte lehetetlen volt, de valamit ki kellett találnom rövid időn belül, mert Josephine rám lesz eresztve, mint egy pitbull. Nem volt idegen a nő, mert együtt nőttünk fel, régebben még kedveltem is, de aztán az évek más irányba vittek mindkettőnket és már nem ugyanaz volt a fontos az életben. Az apám halála után átvettem a családi üzletet és szinte csak a húgomat tűrtem meg a közvetlen közelemben. Sokan megszóltak és a hátam mögött beszéltek rólam, de ez sem érdekelt. Josephine a pénzre hajtott és tudta, hogy nekem van bőven, még attól sem rettent volna vissza, hogy szüljön, ha eljött az ideje. Nem csodálom, hogy anyám szerint ő volt a tökéletes jelölt, de más elképzeléseim voltak. Direkt nem hoztam magammal a feleségjelöltek mappáját és még odáig is elmentem, hogy az igazgatói tanács ülése után felszálltam egy korábbi gépre, hogy minél hamarabb New Yorkban kössek ki. Nem számoltam az ébren töltött órákat, és a kaja nélkül eltelt időszakot sem. A szervezetem megsínylette ezt és figyelmeztetett rá, hogy jó lenne, ha lassítanék egy kicsit. Pár napot úgyis a városban kell töltenem és felmérni az alkalmazottak és a szálloda helyzetét is. Az első estét nem jól kezdtem meg, de az volt a cél, hogy inkognitóban maradjak. A lebukás veszélyeztetett, amikor elájultam és a recepciós talált rám. Micsoda öröm, hogy kidőltem a zuhany után és megmagyarázhatatlan pózban tértem magamhoz. A párnákat gondolom azért tette alám, hogy a vérkeringés felélénküljön a testemben, de meztelenül egy kicsit a visszájára sült el, nem beszélve a mentősök érkezéséről. Imádkoztam, hogy Eve elérhető legyen és ne kelljen bunkón visszautasítanom a segítséget. Megjártam már a londinerrel és a recepciós kisasszonnyal is. Szerencsémre Eve már itt volt és perceken belül a szobámban kötött ki.
A vizsgálat nem tartott sokáig, még szerintem egy kis időt is hagyott rá, hogy normálisan magamhoz térjek, vagy eltakarjam a testemet. A kérdései néha provokatívak, de tőle elviselem. Az egyetemen ismerkedtünk meg, ő Angliában végezte el az orvosit, én meg ott jártam közgazdász szakra. Sosem tekintettem rá úgy, mint valami jelöltre, és nem is tehettem volna, mert nem a férfiakhoz vonzódott. A környezetében kevesen tudták a valódi titkát, de én azon kiváltságosok egyike voltam, aki őrizte neki. Miután az egyik buliban összeakadtunk és megpróbáltam megcsókolni őt, szinte azon nyomban az arcomon éreztem a keze lenyomatát. Megkövülten kérdeztem rá, hogy mi a fene ütött belé, mert totál azt hittem, hogy ő is akarja, mire kinyögte, hogy nem talál szexisnek. Később kiderült, hogy az egyik fölötte járó csajjal kavar, de ő nem akarja felvállalni a kapcsolatukat. Innentől kezdve plátói lett a szerelmünk és megmaradtunk a barátság vonalán. Kedveltem őt, mert őszinte volt és belevaló…na meg piszkosul jó orvos. Nem igazán tudott elhelyezkedni, de nekem nem volt kérdés, hogy állást fogok neki ajánlani. New York elég nagy ahhoz, hogy az ember lánya elvegyüljön és brit létére is körforgás részese legyen. Odahaza már férjhez adták volna, de miután családja előtt bevallotta a dolgokat ki is tagadták. Mélyen felháborított, hogy milyenek a mieink, de sajnos az elit nem tűrhette meg a másság semmilyen formáját. Köztudott volt, hogy a házasok külön hálóban alszanak, vagy éppen a férjek szeretőt tartanak, de ha valaki a saját neméhez vonzódott, az már főbűnnek számított. Eve jó lelke és szakértelme sok kórháznak hiányzott volna, de én nem bántam meg, hogy mellettem kötött ki. Azon kevés alkalmakkor, amikor idelátogattam mindig összefutottam vele, de ma este jobb lett volna egy ital mellett és nem a földön. A végén még megméri a vércukromat is, és előjön az ok. Meg is feledkeztem róla, hogy bevegyem a bogyót, vagy egyek egy csokit. A repülőn egy whiskey-t ittam meg és nem is éreztem éhesnek magamat. A telefonért nyúl és azonnal tárcsázza a recepciót helyettem is. A fánk most szóba sem jöhet, lassan éjfél vagy már el is múlt. A pitére is húznám a számat, de már ismerem annyira, hogy akkor lenyomja a torkomon. A telefon letétele után rám néz sandán.
- Idd meg azt a vizet és keressünk neked legalább nadrágot. – sóhajt egyet és a bőröndömre veti magát, hogy valami alsót húzzon ki belőle, és meg is találja a megfelelőt.
- Az öltöztetés már felárat ér, ugye tudod? – ereszkedik le a térdére és nekilát annak, hogy rám segítse az alsót, a törölközőt meg elvegye és kiterítse a fürdőben. Az eszközeit összeszedi és még jobban kinyitja az ablakot, meg az erkélyajtót is.
- Szeretni fogod ezt a várost, holnap elmehetnénk körülnézni. – veti fel, de kopognak és ő megy ajtót nyitni, mert én még mindig a földön ülök és azért küzdök, hogy ne dőljek el. A beszélgetés egy részét hallom csak, amíg oda nem hajol és fel nem tűnik a kisasszony az ajtóban. Visszaintek és megrázom a fejemet.
- Akkor nem lesz más. – válaszol helyettem Eve és a kérdésre mosolyba fordul át az ajka.
- Megmarad, a vércukra esett le, ezért kell a süti és ez. – rázza meg a gyógyszertáras zacskó tartalmát. – Miért nem jön be….mi is a neve? – kérdez rá, de én válaszolok helyette.
- Antonia. Jöjjön be. – tárja szélesebbre az ajtót Eve és beutat enged felém, én meg intek, hogy ne habozzon.

Turn on every light

Egyre gyakoribbak voltak a rosszulléteim és nem tudtam hova tenni a dolgot. Jártam már több orvosnál is, de egyik sem tudott igazán jó diagnózist felállítani, egy kicsit úgy éreztem, mintha a sötétben tapogatóznék. A szédüléseket olykor gyengeségérzet aztán meg ájulások követték, de mégis a legbosszantóbb tünet a fejfájás volt. Gyűlöltem lüktetéssel kelni és feküdni, számtalan bogyóval létezni, figyelni a megfelelő mennyiségű alvásra és sportolásra is. Az egészséges életmód híve voltam, nem alkoholizáltam csak kivételes eseményeken, a cigarettát messziről kerültem, de a szivart nem vetettem meg, minden egyes nap futottam, ha lehetőségem adódott rá, de szerettem úszni és lovagolni is. Másoknak még ennyi sem jutna, de ez sem volt elég ahhoz, hogy ma kikerüljem a padlóval való találkozást. Időben be kellett volna vennem a gyógyszert és már nem akkor, amikor éreztem, hogy baj lehet belőle. Az alvásmegvonás magától értetődő, ha repülőre kell szállnom, de álmomban se gondoltam volna, hogy ez a nyolcórás utazás ennyire megviseli a szervezetemet. A sürgetés a szobába való feljutással már hamarabb is eszembe juthatott volna, de a legvégsőkig harcoltam a kisasszonnyal a recepción. Nem tartottam rossz embernek senkit, de ragaszkodtam ahhoz, hogy a kis szabályaim szerint dolgozzanak az alkalmazottak. New Yorkban szinte pofán baszással ért fel, hogy a londiner szarik a munkájára és a recepciós sincs a helyzet magaslatán. Bele se mertem gondolni, hogy mi vár rám másnap, ha körülnézek a szállodában és behívatom majd az igazgatót meg a többi vezetőt. A mostani alkalomnak az lett volna a célja, hogy felmérjem a károkat és megnézzem magamnak testközelből, hogy mekkora problémával állunk szemben. Kapásból az első este ütöm ki magamat, vagyis a szervezetem mondja fel a szolgálatot és mikor magamhoz térek kissé hiányos öltözetben, akkor sem egyedül vagyok, hanem az emlegetett recepcióssal. A fejfájás nem enyhült, csak már átterjedt a halántékomról a tarkómra és most ott követelőzik figyelemért. Az észhez térés nem megy egyik pillanatról a másikra, ezért a cipőpár és a hölgy azonosítása után mérem fel a terepet is. A lábam alá helyezett két díszpárna kisebb betekintést engedélyezne a takaró alá is, ha most valaki lehajolna. Tapogatózással egybekötve nyögök fel és kérek azonnal egy pohár vizet. Megsemmisítő szituációba csöppentem és még magyarázkodni sem tudok, mert mi haszna lenne. A hölgy arcán némi pírt fedezek fel, amikor rá merek kérdezni, hogy ugye nem mérte fel a testi adottságaimat azalatt, amíg nem voltam magamnál. Az ördög sohasem alszik és nem éppen a legjobban váltunk el odalent, szóval jogosnak vélem a kérdésemet. A pohár víz sajnos már nem jut el hozzám, mert szinte ránk rontanak a mentősök. Mondanom se kell, hogy mennyire kellemetlenül érint a dolog, szóval ha már ülőhelyzetbe tornázom a kis testemet, akkor nem vagyok rest mindenkit az útjára bocsájtani és egyedül az orvost marasztalni, de őt sem a vizsgálat céljából. A telefonért nyúlok, hogy tárcsázzam a segítő melléket, és bízom benne, hogy Eve is megérkezett a szállodába, mert nagy bajban leszek, ha mégsem elérhető. Három kicsengetés után fel is veszi a kagylót, én meg a szobámba kéretem. Rövid ideig kell csak kettesben maradnom a mentőorvossal, aztán végre megérkezik az a személy, aki előtt nem kell megjátszanom magamat. A gyors intézkedésnek hála még nem hangos a folyosó sem, és bízom benne, hogy az alkalmazottak is teszik a dolgukat, és nem arra várnak, hogy a mentősök levigyenek. Az ülés közben is többször kell a fejemhez érnem, de Eve szórakoztató pillantása mosolyra fakaszt.
- Nem várhattál volna még egy keveset azzal, hogy felnyald a padlót? – az ágyra helyezi a fekete táskáját és a nyakába akasztja a sztetoszkópot, aztán meg előveszi a vérnyomásmérőt.
- Ez lett volna a terv, de későn vettem be a bogyót. – ingatom meg a fejemet és kihúzva az egyik párnát most az ölembe fektetem és arra támasztom ki kényelmesen a kezemet, amíg rám operálja a mandzsettát.
- Van egyáltalán normális gyógyszered Atlas? – rosszallóan vizslat, de csak sóhajt egyet és elvégzi az általános vizsgálatot rajtam. A sztetoszkópos alatt kissé ügyesen kell helyezkednie, de megoldja és a végén a nyakába lógatva mindkét kezével megragadva néz velem farkasszemet, amikor leül az ágy szélére és onnan figyeli az életjeleimet.
- A vérnyomásod alacsony, és itt a víz. – a kikészített poharat odanyújtja a kezembe és visszapakol a táskájába.
- Idd meg…egyébként ki talált meg? – érdeklődik és egy másik eszközt is előhalász a varázskészletéből.
- A recepciós jött fel, ha jól emlékszem telefonon kértem teát. – vakarom meg az államat és a mutatóujjamat tartom oda, hogy megszúrjon. A művelet ismerős, de még most sem rajongok érte, de megúszom egy kis kellemetlenséggel. A mérőt figyelem és egyszerre tekintünk rá.
- 2,5….jesszusom. Na intézkedem, addig takard el a micsodádat. – vigyorogva nyúl a telefonért és beüti a recepció számát.
- Jó estét a 1213-as szobából hívom. Legyen szíves hozzanak fel az úrnak egy fánkot, vagy pite legyen? – hosszasan szemez velem Eve, mire csak elsuttogom neki, hogy az utóbbi lenne a nyerő.
- Legyen almás pite sok cukorral, meg egy nagyobb palack ásványvíz, mentes verzióban. Akad a közelben egy gyógyszertár, valaki ki tudna váltani inzulint most? – kérdez tovább, és sejtem, hogy ki lehet az, aki a vonal túlsó végén van.

Turn on every light

Mostanában sokat gyötör fejfájás és nem igazán tudom hova tenni a dolgokat. A mai utazás valószínűleg betett és mindennél jobban vágytam volna már egy ágyra és a magányra, amit a négy fal tud nyújtani, de ahogyan szokás mondani ember tervez isten végez. A bejelentkezés sem megy zökkenőmentesen a saját szállodámba, más körülmények között kiborultam volna, de most csak a recepcióson köszörültettem a nyelvemet. Megszoktam már odahaza, hogy a szabályoknak megfelelően zajlik a csekkolás és nem kell naphosszat várakoznom, mert az alkalmazottak tudják, hogy mi a dolguk. Itt a londiner cigiszünetet tart és még nem rest rossz pillantást vetni az éppen arra járó vendégekre. Fáradt vagyok és ingerült az időeltolódás miatt, de mégis valahogyan a recepciós hölgy teszi fel az i-re a pontot. Előkerülnek kézzel írt füzetek meg rossz foglalási rendszerek, de még ha ez sem lenne elég, akkor van egy kislány a pult másik felén, akinek már ágyban lenne a helye és nem ott. Hangosan nem teszem szóvá az egész szálloda előtt, hogy nem helyeslem az ilyesmit, inkább csendben a kontómra foglalok egy szobát, hogy fektessék le oda és legalább ma estére kipipálhassam ezt a tételt a zűrzavaros listámról. A szobakártyámmal együtt vonulnék vissza, de még a pihenést sem kezdhetem meg, mert bizony megzavarnak a műveletben.
Újabb tíz perces fura beszélgetés zajlik le köztem és a már emlegetett kisasszony között, most éppen azt ecsetelve, hogy nem akarja elfogadni tőlem a szobát és másnak is adhatnám. Sajnos fel kell világosítanom róla, hogy nem teszek le a szándékomról és nyugodtan vigye oda a kislányt aludni, mert ma éjszakára már úgyis mindegy, más felől meg egyenlíteni akar és meginvitál egy közeli étterembe reggelire. Nekem egyértelműen a szállodai jut eszembe, de nem fér a fejembe hogyan lehetséges a felszolgálás és a recepciós munkakör egy és ugyanaz személy birtokában. Biztosan van egy normális magyarázat erre is, de annyiban hagyva a témát megkérem, hogy kerítsen nekem egy brit teát és máris boldoggá tesz vele. Elszelel a kisasszony nekem meg marad időm a zuhanyozásra és egyéb teendőkre még lefekvés előtt.
A tusolást is csak alig fejezem be, amikor gyanúsan nyilall a koponyámba az ismerős fájdalom. Előbb még a helyén tudtam kezelni, de most már alig bírok talpon maradni és kijönni a szobába. A telefon is megcsörren, amikor megigazítom a derekam körül a frottírt és felkapom a kagylót. A teának nagyon örülök, de összefolynak a hallójáratomban a szavak és amikor felnézek egy pillanatra elhomályosul minden. A képszakadás enyhe kifejezés lenne arra, ami történik velem, mert azt már nem realizálom, hogy a sötétség magába szippant és szépen felnyalom a padlót. Később már azonban lüktető halántékra térek magamhoz és kissé szellős helyiségre. A szemem alatti rángást követően felnyílnak a szemhéjaim és megpróbálok összpontosítani, de még a hallás meg a látás sem megy egyszerre. A kezemmel kitapintom a mellettem lévő helyet, de a földön fekszem és a mellkasom is pőre. Oldalra fordítom a fejemet és kissé össze is rándítom az államat és a homlokomat is.
- A fene egye meg… - káromkodok egyet, de akkor veszek észre egy pár cipőt. A látóterembe kerülve eleinte még kettőt látok a barna loboncból, de aztán egy teljes alkattá növi ki magát a nő.
- El a kezekkel. – mutatom neki a jobbommal, hogy ne nyúljon hozzá a fejemhez, mert orbitálisan fáj, de aztán felfogom, hogy a padlón vagyok és a térdem alatt két párna fekszik meg egy takarónak szánt valami, ami alatt már a törölköző sem takar nagyon.
- Ugye nem? – a válasz magától értetődő a hideg érzettől meg a rám tukmált vizes rongytól. Lelököm és a koponyám két felét átfogva veszek egy mély levegőt, mielőtt olyasmi hagyná el a számat, ami nem illendő egy nő társaságában. Az ájulás nem az első eset, de most jobb lett volna egy ismerős közelében, nem pedig a recepciós kisasszony intelme alatt.
- Hozzon vizet nekem, kérem. – fekve maradok és megpróbálom kissé összehúzni a takarót, de kár, mert már azon is átütött a víz. Micsoda gáz helyzetbe sodortam magamat, de ezt még lehet tetézni, amikor az ajtó kinyílik és egy kisebb csapat tér be rajta.
- Maguk hívtak mentőt? – érdeklődik a mentős és őt követi az orvos is, mire csak még egyet sóhajtok és valamit motyogok az orrom alatt.
- Kérem menjen ki mindenki a szobából, kivéve a dokit. Köszönöm. – magyarázom higgadtan, mert nincs kedvem még ennél is mélyebbre süllyedni. Megvárom, hogy mindenki engedelmeskedjen és erősen ajánlom a hölgynek is, hogy távozzon, mert nem állok jót magamért. A férfi furán néz rám, meg a hiányos öltözetemre, mire sikerül felülnöm, de már ugrik is.
- Nem biztos, hogy jó ötlet ez… - kezdene bele, de csak intek, hogy megoldom egyedül is.
- Köszönöm, de megvagyok. – magam köré tekerem a takarót és a hátamat az ágy oldalának támasztom a mozgás közepette.
- Meg kell vizsgálnom Önt. – folytatná, de megrázom a fejemet.
- Adja ide a telefont. – totál homály neki is, hogy mire készülök, de azonnal benyomom a kettős keresztet és a 103-as melléket.
- Eve…szia Atlas vagyok. Igen…megérkeztem. Fel tudnál jönni a 1213-as szobába? Ja….köszi. – bontom is a vonalat, aztán a mentőorvosra nézek.
- A szálloda orvosa úton van már, bocsássa meg nekem, hogy feleslegesen lettek kihívva. Távozhatnak. – az értetlenséget természetesen egy jó öt perces ellenkezés követi, de addigra kopogtatnak is az ajtón és megérkezik az én megmentőm.
- Hahó….Atlas? Itt vagyok. – a nő régi barátom ráadásul és megkönnyebbülök, amikor benyit a szobába.
- Helló Brandon…innen átveszem, nyugodtan mehettek. – még vált pár szót a mentőssel, aztán őt is kitessékelni és bezárja mögötte az ajtót.
- Sokkal fogsz ezért lógni nekem. – mosolyodik el halványan, aztán rám pillant.
- Nézzük meg hogy vagy. – csapja össze a tenyerét és előveszi a táskájából a sztetoszkópot meg a vérnyomásmérőt.

Turn on every light

Vannak azok a helyzetek, amiket szívesen elfelejtene az ember és nekem pontosan ilyen volt a szálloda előtt történt találkozás és a recepción lebonyolított párbeszéd is. Az apám forogna a sírjában, ha most látna engemet. Az udvariasság a lételemünk, de nekem is vannak gyengébb pillanataim, ahol már nem sikerül tartanom a szokásos formámat és kibújik a mélyebb rétegekben tartogatott oldalam is. A bunkóságot könnyű elsajátítani, szerintem mindenki tudja, hogy mennyire egyszerűen lehet átváltani. Nálam is elérkezik a fordulópont és bizony nem túl kedvesen kérdezek vissza a pult túloldalán álló hölgytől. A diskurzust aztán ő maga szakítja félbe, amikor átadja a stafétabotot egy másik kollégának és letudja a problémát. Sosem szerettem, ha valaki menekül a kényes szituációkból, de talán mindkettőnk idegrendszerének jót fog tenni, ha a check in-t egy másik személy végzi el helyette. A tűrőképességem nem az igazi nyolc óra repülés után és már nagyon vágyom egy frissítő zuhanyra a négy fal csendje között. Minden klappolna és letudhatnám a dolgokat, amint a kártya a markomat üti, de nem megy ki a fejemből az a kislány. Megértek sok indokot, de nem fér a fejembe, hogy mit keres itt. Nem ért rá a babyszitter vagy nincs is hova menniük? Számtalan okot fel tudnék sorolni, de a lelkiismeretem nem engedi, hogy legalább a ma estét ne valami normális közegben töltse, ahol csend és nyugalom van egy fejlődő szervezetnek. Nem pártolom azt, ha kiskorúak az éjszaka közepén randalíroznak az utcán vagy ilyesmi. A szálloda más, de neki már régen aludnia kellene. A kivett szoba jelképes visszavonuló a részemről, az sem számítana igazán, ha nem derülne ki, hogy tőlem van. A liftben vagyok mire erre már rájövök, de nem fogok visszamenni, hogy az inkognitót kérjem.
A saját tér máris jobban hat rám, mint az előbb megéltek és azonnal a függönyhöz sétálok. A bőröndömet az ágy mellett hagyom és be is húzom a nehéz anyagot. Manhattan valóban lélegzetelállító, de nem most járok itt először és valószínűleg nem is utoljára. A panoráma élvezetét meghagyom egy másik estére, amikor már nem fognak koncertet adni a koponyámban. Elől hasogat, hátul meg nyomja valami és ezt a kettősséget nem kedvelem. A kellemetlen részén már túlléptünk, ezért neki is látok a vetkőzésnek, aztán meg a zuhany előtti készülődésnek. A víz után sóvárogva mártóztatom meg az ujjaimat a hidegség alatt, de nem élvezhetem sokáig, mert megzavarnak benne. Megszokhattam volna már, hogy Amerika nem ér fel Angliával és az emberek errefelé nem ismerik a privát szó valódi jelentését. Ásítva egyet megyek ki és nyitok ajtót, de szerintem mind a ketten meglepődünk azon, hogy ki áll a másik felén annak. Az idegesítő hölgyemény tiszteletét téve éppen arra akar kitérni, ha jól veszem ki a szavaiból, hogy visszaadja a neki szánt ajándékomat. Az ajtófélfának támaszkodva hallgatom végig, de nem igazán mutatok hajlandóságot arra, hogy elfogadjam tőle a kártyát és sikerül a mellkasomba is nyomnia egy kissé az élét. A nyoma meg fog maradni pár percig ebben biztos vagyok. A másodlagos tulajdonost is hamar eloszlatom, mert egyedül vagyok a városban, aztán valahogy elkanyarodunk a témától.
- Igen, az vagyok. – nem jön át a humor része, amit aztán ki is fejt. Túlságosan brit vagyok ahhoz, hogy ez a fajta poén átjöjjön, de csak megszokom az itteni emberek habitusát is idővel. A mosolyosom most nem azonos azzal, amit mond, egyszerűen érdekesnek találom a nőt.
- Lehetek akár fura is, de attól még bármennyire is fura van egy értékrendem és abba nem fér bele, hogy egy akkora gyermek az éjszaka közepén fent legyen. A szoba az Önöké és használják egészséggel. – zárom le a témát a részemről, de még eszembe jut, hogy mit tehetne értem. A tea létfontosságú tényező az életemben és az esti szokásaimhoz hozzátartozik a csészényi adag elfogyasztása. Be is megyek a szobába, hogy kihozzam a választékot, de nyitva hagyom a lehetőségét annak, hogy kövessen a recepciós kisasszony, ha akar. Rejtegetni valóm nincs, és még ki se pakoltam, hogy akkora rendetlenséget hagyjak a hátam mögött, amivel nem illendő vendéget fogadni, ez alól ő maga kivétel lenne, mert a személyzet tagja és egyben az alkalmazottam is. Habár ez a kis információ neki még titok, de idővel majd mindenre fény derül. A kezemben lévő filterekkel térek vissza és amint elsorolom a kérésemet máris a telefonjáért nyúl.
- Maga mindig mást csinál, ha éppen valakivel beszélget? – ingatom meg a fejemet, de a teljesítésre fel is csillan a szemem.
- Rendben, akkor várok majd. – hamar illan el és az ajánlatára még nem is reagálhattam, hogy megvendégeljen egy reggelire. Kissé furának tartom, hogy a szállodában lévő étteremben is felszolgál, de lehet, hogy kimaradt néhány ember vagy gond van a létszámmal és ezért kell kisegítenie ott is. Utána fogok járni a témának, de most inkább behajtom az ajtó tokját és megválok az ingemtől. A látásom kezd némileg elhomályosulni, ezért bemegyek és nekilátok a várva várt zuhanynak. A törölköző tisztának tűnik és amint a hátamat egy kis hideg víz éri máris azt érzem, hogy az idegvégződéseim életre kelnek. A mosakodást elnyújtom és megpróbálok nem a fejem lüktetésére figyelni. Az arcomat a függőleges vízsugár felé tartom egy-két másodpercre, aztán a barna üstökömbe túrva szállok ki a zuhany alól. Hunyorogva keresem meg a törölközőt és itatom fel a cseppeket az arcomról, aztán a másikat a derekam köré csavarom. A telefon ekkor csörren meg, ezért oda is lépek, de egyre erőteljesebb a homlokom körüli fájdalom.
- Igen tessék? Á, igen maga. Köszönöm. – lehunyom a szemhéjamat egy pillanatra, de már forog velem a szoba.
- Tudja mit…azt hiszem egy fájdalomcsillapító is kellene… - többet már nem tudok mondani, mert egy újabb lüktetéssel együtt a látásom is elhomályosul, aztán minden elsötétül előttem…

Turn on every light

Gondolatban már egy egész sornyi feladattal látom el magamat holnapra, de most elsődleges célom, hogy felérjek a szobámba és elfoglaljam azt. Szeretek szállodákban aludni, mert az ember úgy alakíthatja ki a terét, ahogyan akarja. Nem számít, hogy bepakolok-e a szekrénybe vagy sem, nem érdekel senkit, hogy az ágyban eszek-e vagy sem, de még számtalan lehetőséget tudnék kiemelni. A szolgáltatások azért vannak, hogy az emberek pihenjenek és elfelejtsék a mindennapi robotmunkát. Felhívom a szobaszervizt és rendelek valami finomat vagy éppen kocsit kéretek, ha nincs kedvem a tömegközlekedéshez. Általában nem villogtatom meg, hogy sok pénzem van, de ma este mégis kivételt tettem. Még soha nem vettem ki egy idegennek lakosztályt és hagytam a sorsára a kártyát, ami nyitja az adott helyiséget. Még fizetnem sem kellett volna, ha felfedem a valódi énemet és az érkezésem okát, de akkor odalett volna a meglepetés ereje. A szállodai életet vezetőként sokkal nehezebb megnézni, mintha kiadnám magamat egy sima vendégnek. A legtöbben puccba vágva vártak volna rám és a legjobb oldalukat mutatták volna meg, aminek semmi köze a realitáshoz. Lássuk be, de a problémákat könnyű szőnyeg alá söpörni, ha egy rövid ideig kell fent tartani a látszatot, de megint más, ha fogalmuk sincs a résztvevőknek arról, hogy éppen ellenőrzés zajlik. A londiner se szívott volna cigit, ha készült volna és az éjszakai recepciós sem beszélt volna így velem, ha tudja ki vagyok. Gyűlöltem visszaélni a hatalmammal és nem is gyakran tettem meg. A dirigálásra bárki képes lenne, de a megoldások ettől még nem fognak jól működni. Nagyban gondolkodtam és cselekedtem is, ha az apám és a családom hagyatékáról volt szó. Fontosnak tartottuk a szállodaláncot és nem vettük félvállról, ha valahol baj adódott. New York listavezető hely, rengeteg turista látogatja évente és a foglalások zömével telítettséget mutatnak, azonban az elmúlt hónapok statisztikái visszaesést eredményeztek. Többen felmondtak vagy túl gyorsan cserélődtek az alkalmazottak. Nem szerettem mindig újakkal dolgozni és nem azért, mert pazarlásnak véltem volna a rájuk fordított időt. A nagy fluktuáció arra utalt, hogy valami odafent nem működik rendesen és a végére akartam járni a rejtélynek. A fizetésemelést megkapták az év elején a dolgozók, ezért is volt fura, hogy nem maradtak. Sztrájkról nem tudtunk és egyéb panasz nem érkezett a vezetőség felé, márpedig egy öt csillagos szálloda nem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja az apró jeleket. A szabályok betartása nem ment simulékonyan és a rendszer is némiképp akadozott, ha a kis füzetre gondolok a kisasszony kezében. Miért nem lettem értesítve arról, hogy a foglalási rendszerrel gond van? Mindig azt tolmácsolták felénk, hogy minden a legnagyobb rendben és a piac dübörög. Döbbenten tapasztaltam meg az ellenkezőjét, de mára elteszem inkább magamat. A szobába lépve a zakóm és a bőrönd két ellentétes oldalon landol, a függönybehúzással bíbelődőm meg azzal, hogy minél előbb a fürdőben kössek ki. A kezem már a csap alatt, de víz nem éri sajnos, mert valaki úgy dönt, hogy megzavarja a pihenésemet. Mindenkire számítok az ajtó túloldalán, de arra nem, aki végül kopogott. A kisasszony roppant mód szórakoztat, ahogyan végigméri a hiányos öltözetemet és egy szuszra hadarja el a kívánságát.
- Nincs senki, akire bízhatnám a kifizetett szobát. – hangsúlyozom ki a végét, ha rám merne nézni, de mindenfelé megy az a pillantás, de az én szememhez nem talál vissza. Zavarban lenne a hölgy? Nem akarom húzni az agyát, de tetszik, hogy nem nagy a szája most és kicsit visszavett. Vajon meddig fajult volna el a párbeszédünk, ha nem passzol le a kollégájának? A bocsánatkérést el is fogadhatnám, de ma este eddig őt találtam az egyik legérdekesebb személynek, és ha már van egy kis időm, akkor addig ütöm a vasat, amíg meleg.
- Mondták már, de brit vagyok és ha ebből indul ki, akkor megérti, hogy miért nem tudok azonosulni az itteniekkel. – mosolyodom el a kissé talán nem kedves megjegyzésére, de nem látok mögé többet, mint kellene. Az angol humornak már a táptalaja, mint az amerikainak és ezt sokszor a saját bőrömön tapasztaltam meg. A teás témakörből nem engedek, mert az az egyetlen, amire vágyom és állandó résztvevője az életemnek. Nyitva hagyom neki az ajtót, ha követne, de csak belépek a három darab filterért, hogy utána vissza is menjek hozzá.
- Greenman, menta detox vagy matcha…de az talán merész kérés lenne. – mutatom fel a kezemben lévő earl grey-t, mert feketét most nem igazán fogyasztanék.
- A kislányra visszatérve pedig neve is van…Nikki. Nem tudom, hogy milyen pihenőre gondolt kisasszony, de azt gondolom, hogy jobban érezné magát egy szobában, ha már nem ágyban lenne a helye. – karórámra pillantok, ahol bizony fél tizenkettő is elmúlt már.
- Tud szerezni rendes teát? – érdeklődöm a szemébe nézve, és várva arra, hogy mondjon valamit.