Turn on every light

Alapvetően nem szoktak kihozni a sodromból és hűvös eleganciával viselem a flegma embereket is, de ma este a fáradtság és az időeltolódás tettek róla, hogy ne tudjak higgadt maradni. A kérdéseimmel a hiányosságokra akartam rávilágítani, de a pult túloldalán álló hölgy sem könnyítette meg a dolgomat annak kapcsán, hogy békességben váljunk el egymástól. Azért vagyok itt, hogy javítsak a jelenlegi helyzeten, de azt gondolom, hogy ebből, amit ma este láttam nem lesz elég néhány nap, még az is lehet, hogy egy időre át kell költöznöm Amerikába vagy kétlaki életet élni a húgom miatt. Meg sem fordult a fejemben, hogy magammal hozzam Ellát. A finom személyiségét hamar tipornák el és nincs szüksége arra, hogy a zord világ kiölje belőle azt, ami belőlem már egy jó ideje hiányzik. Apa szerint a nagymamámra ütött, akire már nem is igazán emlékszem, mert kicsi voltam még, amikor meghalt. A bájos naivitása a húgomban éledt újjá és rendületlenül emlékeztetett rá, hogy mennyire kevés jó van már ezen a világon. Megtörni nem kívántam a lelkesedését és a kategorikus elutasítástól egy fokkal lágyabban adtam a tudtára, hogy egyelőre nem utazhat velem, de ha szót fogad otthon, akkor erre is sort kerítünk. A kínosnak is mondható párbeszédnek aztán a kisasszony vet véget és átadja a stafétabotot egy másik kollégájának. Violet egy fokkal visszafogottabb jellem és nem is ellenkezik, amikor elé tolom az útlevelemet és megkérem, hogy tájékoztasson az itteni szabályokról. Megjegyzem, hogy mennyire más a stílusa, mint az elődjének, de a pillantásom néha elréved a távolba, ahol láttam eltűnni a kislánnyal egyetemben. Vajon mi az igazság velük kapcsolatban? Miért látta jónak, hogy magával hozza munkába és azzal szédítse a vendégeket az éjszaka közepén, hogy egy iskolás projekt miatt van vele? Nem most jöttem le a falvédőről és bizony egyből szemet szúrt, hogy viccekkel igyekszik elvenni az élét a komoly témáknak vagy a személyes érdeklődésnek. Az ellenőrzéssel nem nyúltam mellé, mert pontosan jövő héten esedékes a felszólítás miatt. Álruhás ellenőrök is vannak, de azért a hiedelmekkel ellentétben a legtöbb esetben megkapjuk a fülest időben. Nekem most az a feladatom, hogy ezen ne bukjunk meg, és ma este szépen kudarcot vallott volna az egész bagázs. A gondolataimból nem tudom kiűzni a kislányt és ekkor villan be, hogy megtehetem, hogy kivegyek nekik egy szobát. A gondot nem fogja megoldani, de átmenetileg nyugodt leszek és nem fogok ezen kattogni, ha már felértem a saját lakóterembe. A végén rendezzük is az anyagiakat és némileg kárpótolva a kis agyamat indulok meg az emelet felé. A bőröndöm is gurul velem együtt a liftig, aztán beszállva a tizenkettes gombot nyomom meg. A hordárnak nyoma sincs, ami érdekes, mert a vendégek még érkeznek, de már nem mondok semmit csak a tükörképemet lesem. A szemeim alatt kisebb árkok vannak és már érzem, hogy állva el tudnék aludni. A felfelé tartó időben néha egy kis csengő jelzi az emeletek számát, aztán felvillan az enyém is és az ajtó kinyitódása után szépen kilépek és elpillantok jobbra. A kártya a kezemben van és amint elérem a megfelelő számozású nyílászárót máris elhúzom előtte. A zár kattan és egy érdekes dohos szag csapja meg az orromat. A kártyát bedugom a helyére és mindenhol fény lesz azonnal, és be is csukom az ajtót mögöttem. A bőröndöt az előtérben hagyom a zakót ledobom az ágyra és egyből az ablakhoz lépek, hogy a függönyt behúzzam. Manhattan szép, de ma este nincs kedvem a kilátásban gyönyörködni, a fejem már így is szétszakad. Lassan eszmélek rá, hogy ismét Amerikában vagyok és mennyire távol van az otthonom. Egy tea jólesne a szervezetemnek még lefekvés előtt, ezért a kikészített vízforralót veszem szemügyre és a választékot, de el is szomorodom. Akármilyen teát nem fogok inni és ez a felhozatal borzalmas. A hajamba túrva elfordulok a fürdő irányába és a tükör előtt gombolom ki egyesével a fehér ingem gombjait. A vizet is megeresztem, hogy egy kis frissességhez jussak, de amint a kezemet az áhított hidegség alá tarthatnám, máris megzavarnak benne. A csapot elzárom és kissé értetlenkedve indulok meg az ajtó felé. Lent felejtettem volna valamit a recepción? Még ki sem nyitom, de máris felfelé ível a szemöldököm az idegen láttán. Az ajtót támasztom az egyik kezemmel a másikkal meg a falat és őt figyelem teljes életnagyságában.
- Kinek adnám át a szobát, Miss? – kérdezek vissza, mert ezt most nem tudom hova tenni. – Ki lett fizetve és kár lenne ebből most még nagyobb galibát okozni. – fejtem ki a véleményemet és elhallgatok, hogy megvárjam a reakcióját. A bocsánatkérésen kicsit meglepődöm, de élvezem is a helyzet változását. Az arcomra szökő mosoly halovány, de attól még ott van, ahogyan a pillantás is a felém nyúló kézre. A hasam magasságában áll meg a keze, de jelét se adom, hogy elfogadnám azt.
- Maradjunk annyiban, hogy elfogadom a bocsánatkérését, ha a kislány ma este ott alszik. Lassan éjfél és ráférne egy szundítás, akárcsak rám. – dőlök előre, hogy az ujjai beleütközzenek a mezítelen felsőtestembe.
- Mit gondol Antonia, kész kompromisszumot kötni velem? – veszem fel vele a szemkontaktust, aztán hátrálok egy kicsit, hogy legyen tere neki is.
- Tud szerezni nekem normális teát? – érdeklődöm és megfordulok, hogy bemenjek a szobába a választékért, de nyitva hagyom neki az ajtót, hogy kövessen, ha akar…

Turn on every light

Az emberi viselkedéssel nincs bajom, ha a magamfajták között vagyok, ami egyet jelent a britekkel. Más kultúrákat is előszeretettel ismerek meg és még kíváncsi természetnek is mondanám magamat, de ez egy fokon elmúlik, akár a ma este is. New Yorkban már ezelőtt is jártam pár alkalommal, de nem igazán fűlik ahhoz a fogam, hogy gyakrabban jöjjek ide. Az emberek és az atmoszféra is messze áll attól, amit én megszoktam és elviselek. A hülyeséget itt tonnában lehetne mérni, mert még a határon se jutottam át, de már akkor is volt szerencsém érdekesen közlekedő sofőrrel, az éjszakai élet jeles képviselőjével a szálloda előtt, aztán meg a londiner, aki azt sem tudja, hogy melyik bolygón van, de az i-re a pontot az a bizonyos recepciós hölgy teszi fel a kislánnyal karöltve, aki éppen előttem áll. A gyerekekkel nincs bajom, nagyon is szeretem őket, de van egy rendszer és szabályok is, ahol az éjszaka nem azt írja elő, hogy a recepciós mellett lenne a helye egy kiskorúnak. Menten elszáll az agyam, ahogyan egyre jobban belemélyedünk a kicsit sem kedves és olykor hiányos párbeszédbe, amit a pult másik felén lévővel folytatok. A kis füzet csak a kezdet, de valahol kezdem gyanítani, hogy kezdővel van szerencsém, ha még az sem megy neki, hogy elkérje az útlevelemet. Alapkövetelmény lenne, hogy ezzel kezdjen, és most belátom, hogy nem véletlenül utaztam ide. A személyzet kritikán alulian viselkedik a vendégekkel és ez a hölgy már az első pillanatokban unszimpátiát vált ki belőlem. Túl sok mindent enged meg magának és sehol sincs a kedvesség na meg az udvariasság. Bármennyire is legyek mogorva…neki az lenne a feladata, hogy tájékoztasson és ellenőrizze az adataimat. Egy ponton megelégelem a hangvételét és szóvá is teszem, mondjuk vele ellentétben nem emelem fel a hangomat. Messziről kerülöm a nyilvános jeleneteket, de most mégis afelé tartok, hogy ebből kényelmetlenül jöjjek ki. A félreértés csak egy dolog lenne közöttünk, de valahol elveszíti a professzionális hozzáállását és csak pislogok kettőt. Nem szólok többet sem a munkájára, sem pedig arra, hogy az előbb félrement a vicc tárgya is. Nem vagyok humoros kedvemben nyolc óra repülés után és a testem egy jó forró zuhanyért kiált, de úgy tűnik, hogy ez egyelőre csak álom marad. Megköszörülöm a torkomat és lépek is kettőt hátra, amikor a pultra tenyerel és szinte az arcomba mászik. Hallatlan, hogy mibe érkeztem meg. Néha elpillantok a kislány irányába, aki szokatlanul csendben van és az egyik színezővel van elfoglalva. Nem gondolnám különösebb problémának őt, de mégiscsak iskoláskorúnak látszik, akinek holnap iskola van. A tanításhoz meg energiára van szükség, nem mellesleg valami stabil környezetre. Felveszem a teendőim listájára, hogy háttérmunkát kérjek a személyzet lenyomozására. Elképzelhető, hogy sokan még nem is rendelkeznek megfelelő tudással, ne adj isten kellő iskolázottsággal, hogy ellássák a munkakörüket.
- Semmilyen problémám nincs a légzésszámával kisasszony. – válaszolok kurtán és a felkaromra fektetem rá a kabátomat is, hogy ne essen le a földre a fogantyú miatt.
- Szünetre van szüksége? – kérdezek vissza, mert nem tudom, hogy mivel lehetnék a segítségére, hogy lezárjuk ezt a beszélgetést. Nem kell sokat agyalnom ezen, mert felemeli a telefont és egy rövid társalgás után feltűnik a színen egy újabb hölgy. Érdeklődve hallgatom a kettőjük információátadását, aztán a színpadias lelépését a hölgynek. Sóhajtva pillantok utánuk, de utána inkább a pult felé pillantok.
- Elnézést uram, biztosan gondja akadt Antoniának. – legalább a neve már megvan, amikor bólintok.
- Semmi gond, éppen az útlevelem ellenőrzése maradt ki. – tolom elé és megvárom, hogy egyeztessen, de nem kell sok, mert szinte azonnal vissza is adja nekem.
- A 1213-as szoba lesz az Öné a 12. emeleten a harmadik szoba jobbra. A reggeli hét és tíz óra között fogyasztható el, de ha előre megrendeli, akkor fel is veszem az adatokat. A szobája a városra néz, fel van szerelve légkondicionálóval, van egy külön dolgozó rész is. Ha valami nem felelne meg, akkor hívja fel a *12-es számot és azonnal intézkedünk. Kellemes időtöltést New York-ban Mr. Reid. – nos ez már azonnal másképpen hat, és elégedett is vagyok az összefoglalóval, de mielőtt még elhagynám a terepet közelebb is lépek a pulthoz.
- Lenne még egy kérésem. Nem tudom, hogy a kolléganője mikor fog visszajönni, de kérem keressen még egy szabad szobát. – hallgatok el és megvárom, hogy Violet, mert ez szerepel a névtábláján megnézze a foglalásokat.
- Uram a másodikon van egy üres lakosztály. – kezd bele és várakozva néz fel rám. – Foglaljam le Önnek? – kérdez rá, én meg előveszem a hitelkártyámat is.
- Legyen szíves és adja át a kártyát a hölgynek, hogy a kislány le tudjon feküdni aludni, vagy pihenni. Mesecsatornák vannak a tv-ben? – érdeklődöm tovább és az alkaromat felfektetem a pultra.
- Igen uram, de Antonia megoldja… - folytatná, amikor megemelkedik a szemöldököm.
- Mit is oldana meg a kollégája? Itt a kártyám és intézze el a szobát. – nem szenvedtetem tovább, ha van egy kis esze, akkor cselekszik és nem akadékoskodik velem. A kártyámat lehúzza és előkészíti azt is.
- Legyen szép estéje Violet. – mosolyodom el és megfogva a bőröndömet immár elindulok a lift felé, hogy lezuhanyozzak, mert kezd a fejem is fájni az álmosság végett.

Turn on every light

A szállodaiparban rengeteg kritériumnak kell megfelelni, ha az ember minőséget szánna az utókornak. Kicsit sem tolerálom, ha valaki nem tudja, hogy mit jelent a professzionális hozzáállás és az alázat a munkája iránt. Az éjszakai pillangó csak egy környezeti rontó tényező, de ami már igazán felkelti a figyelmemet a bejárat előtt ácsorgó személyzeti tag. A rosszallásomat is kifejezhetném, hogy mennyire nem illendő a vendégek előtt cigarettázni és teli szájjal kommunikálni, de megkímélem az idegrendszeremet. Ugyan a listámra fel fog kerülni, hogy hiányos az oktatás és több tanfolyamot kellene tartani az alkalmazottaknak, de még az is megfordul a fejemben, hogy nem itt kezdődnek a bajok. A hozzáértésen lehet fejleszteni, de ha valaki alapvetően utál ebben a közegben mozogni azon nehéz lesz segíteni. Nem szívesen rúgnék ki bárkit is, de ha úgy látom, hogy nincs jövőkép a közös együttműködésre, akkor fel fogok mondani az ittenieknek. Londonban is van egy szint, amit elvárok és New Yorkban sem fogom alább adni az igényeket. A bizottság rám bízta az intézkedéseket és nem leszek rest egy átfogó jelentést írni, ha hazaértem.
A berendezés látványa az otthon nyugalmával tölt el, mert legalább amiatt nem kell aggódnom, hogy abban hibát találnék. Persze tüzetesebben is átnézhetném majd, de nem egy nyolcórás repülőút után. Az egyetlen vágyam, hogy ágyat lássak belülről és holnap újult erővel lássak neki a kérdéses dolgoknak. A pult felé haladva azonban rá kell döbbennem, hogy nem is biztos, hogy az ajtóban álló londiner lesz a legnagyobb fejtörésem. A kislány jelenléte máris abszurd benyomást tesz rám és rosszallom, ha egy kiskorú nem az ágyban tartózkodik a megengedett időzónán belül. Haragra is gerjedhetnék, de aranyos…bár ez nem mondható el a pult mögött álló kisasszonyról. A kezdeti párbeszédet félre is dobnám, és ha úriember lennék, akkor meg sem jegyezném…de a fáradtság nagyobb úr nálam. A szétszórtságot nem kedvelem, mint tulajdonság. A recepciós hölgy pedig minden, csak nem összeszedett. A számítógép monitorja előtte fekszik, de rá sem hederít és egy füzetbe írogat. Megértem, hogy ragaszkodni kell a régi rendszerelemekhez, de azért már jócskán a digitális forradalom kellős közepén vagyunk és nem olyan nagy elvárás, hogy a foglalásokat ne abban vezessék. A nemtetszésemnek hangot is adok a számtalan hiányos képessége mellett. A nevemet is bemondom, hogy gyorsabban haladjunk, de érzékelem a belőle áradó ellenszenvet. Végül megembereli magát és a monitoron mutatja meg nekem a foglalás részleteit.
- Nagyszerű…megnyugodtam, hogy ez is létezik. – fojtok el egy szelíd mosolyt és mialatt a képernyőt bámulja én is előkészíteném az iratokat, de arra nem kerül sor, hogy ellenőrizze, ámbár fennakad az érdeklődésnek szánt kérdésemen.
- Nagyon humoros, de nem értékelem a késő esti csevegését. – most már kezd felhúzni, szerintem egyedül a kislány élvezi a hallban zajló műsort. A pultra való támaszkodás kiveri a biztosítékot és teszek is hátrébb egy lépést, mert nem rajongok azért, ha valaki belelép a személyes terembe. A bőröndöm is követne, de megakad a folyosón és az egyik kereke kifordul, amit meg kell igazítanom.
- Nem céloztam semmire kisasszony és vegyen vissza a hangjából. – kérem meg rá, hogy viselkedjen normálisan, mert nekem is el fog gurulni a gyógyszerem és akkor nem jár jól.
- Backup plan-nek nagyon is megfelel a módszere, de jobb lenne, ha nem abból nézné ki elsősorban az adatokat, mert hibázhat. – fejtem ki a véleményemet és a vállam felett a lift felé pillantok, ahol már nagyon jó lenne tartani, de még csak a bejelentkezés folyamatában ácsorgunk úgy öt perce lassan.
- Már minden világos. – bólintok és kissé megemelkedik a szemöldököm, amikor odanyújtja felém a kulcskártyát.
- Elnézést, de nem hagyott ki egy lépést? – kérdezek vissza a biztonság kedvéért.
- Ha már a módszere annyira kifogástalan honnan tudja, hogy én magam vagyok Mr. Reid? Kiadhatnám magam bárkinek, ha arra sem veszi a fáradtságot, hogy leellenőrizze a személyazonosságot. – tolom elé az útlevelemet.
- A viselkedése csak egy probléma a sok közül, de a figyelmetlensége már nekem is sok. – hallgatok el és megvárom, hogy megnézze. Az már más dolog, hogy két útlevelem is van, ha meg akarom őrizni az inkognitómat. A másikkal a hivatalos ügyeket intézem és most eléggé szemrehányóan nézek a kisasszonyra.
- Bármilyen céllal is van magával a kislány…jobban tenné, ha szólna valakinek, hogy vigye haza. A munka alatt nem hiszem, hogy megengedett egy kiskorú gyermek ittléte. Ne adj isten ellenőrzést kapna a szálloda… - rázom meg a fejemet és nem fejezem be a mondatot.
- Köszönöm. – veszem vissza az útlevelemet és most a kártyára marok rá.
- Esetleg nem tartana útbaigazítást, hogy mikor lehet reggelizni, milyen szolgáltatások vannak? – ezt sem magamtól kellett volna kérnem ugyebár.

Turn on every light

A kinti jelenetre csak félszavakban reagálok, ami a szálloda előtti „piacot” illeti. Tisztában vagyok vele, hogy a huszonegyedik században az erkölcs fogalma jócskán más, mint az előző évszázadokban, de azért ennyire nyilvánvalóan felajánlkozni nem szoktak nekem. Az idegenvezetés sok mindent takarhat, de hülye lennék, ha nem jönnék rá, hogy mire megy ki Stacey játéka. A megjelenése is már megérne egy misét, de abba belegondolni, hogy hány vendéggel csinálhatta ezt végig…a rosszullét kerülget. A gazdagabb körökben nem ritka a társaság meginvitálása éjszakára, de erre roppant mód figyelünk, hogy még véletlenül se közvetlenül az épület előtt zajlódó esemény legyen belőle. A javítandó dolgok listáján máris megvan az első pont. A szükségletek kielégítése mindenhol ugyanazt jelenti, de én azért adnék a körítésre is. Stacie kitartó személyiség és az utánam füttyentés pillanatában még a szememet is megforgatom és jobbnak látom, ha bemegyek az épületbe. Későre jár és rám férne egy zuhany meg valami váltóruha is, hogy aztán bedőlhessek az ágyba. A teendők listája bővül, amint elkapom az ominózus jelenetet a londinerrel. Melyik ötcsillagos szálloda alkalmazottja gondolja úgy, hogy a vendégvárásba beletartozik a cigiszünet? Megértem, hogy este van, de mégiscsak ő az első személy, akit meglátnak a turisták. A biccentésemben benne van minden és még igényt sem tartok rá, hogy betessékeljen, vagy irányt mutasson nekem. A csend azonnal érezhető és meg is nyugszom, hogy a berendezésen legalább nem változtattak. A recepciós pulthoz közeledve azonban egy érdekes párost szúrok ki. A kislánynak nem sok keresnivalója lenne itt, de adjunk egy esélyt a magyarázkodásra. Előttem éppen egy házaspár sétál el azon veszekedve, hogy jobb lett volna a nagyobb szoba, de én ezt most figyelmen kívül hagyom és a pult előtt állok meg. A kezem a fogantyún lóg és máris köszönök is, de csak elérik a hölgyek, hogy belém fagyjon a szó. Ki kinek az esete nem az én dolgom, és mégis ennek ellenére rákérdezek a szemüvegre. A diskurzus előzményeit nem hallottam, de talán jobb is, mert az is lehet, hogy rosszabbul járnék vele.
- Rendben ez esetben nem érdekel a folytatás. – válaszolok a hölgynek és a bőröndömet is eligazítom magam mellett, de ez az iskolai projekt elég gyenge lábakon áll. Tizenegykor a hasonló korú gyerekek már ágyban vannak és nem éppen azzal töltik az idejüket, hogy valakinek párt találjanak, vagy isten tudja, hogy milyen ideál téma kerülhet még szóba a lányok körében.
- Milyen iskola? – nem értem a célzást és kicsit össze is vonom a szemöldökömet immár két percen belül harmadjára is. A „kis csibészek” alatt remélem nem azt érti, hogy neki is az utcán lenne a helye.
- Milyen álom? – pillantok a kislányra, de a nagy lelkesedés elmarad. Nekem aztán végképp feketeség munkál a fejemben, és csak jobban összezavarodnék, ha belemennék a részletekbe.
- Szárnysegéd? – most már komolyan kezdek fennakadni, de azért bennem is van annyi, hogy ne most álljak le vitatkozni. A személyzet hagy némi kérdéskört, de ezzel ráérek holnap is foglalkozni.
- Van foglalásom. – összegzem röviden és a belső zsebembe nyúlnék bele az útlevelemért, de megakaszt a füzet és a toll látványa.
- Ugye nem azt mondja nekem, hogy egy ötcsillagos szálloda esetében nem a számítógépes foglalási rendszert használják, hanem kézzel vezetik a foglalásokat? – menten agyvérzést fogok kapni, ha ez igaz. Milyen digitális korszakot is írunk? A minimum az lenne, ha a számítógép jelen lenne, de nem úgy tűnik, mintha ez az alap felszerelés a hölgy kezénél lenne.
- A leírás felesleges. A honlapon tájékozódtam a szobák típusairól és a szolgáltatásokról is. Kérem nézze meg, hogy benne van-e a nevem Atlas Reid-ként. – komolyodom el és a szám sarka sem görbül. A kabátomat időközben kigomboltam és most már kezd melegem is lenni. Ami azt illeti jobb lenne, ha már fent lehetnék a szobámban, de most mégis türelmesen várakozok a becsekkolásra.
- Az úr messziről jött? – érdeklődik közben a kislány, így udvariasan felelek is neki.
- Londonból repültem ide üzleti ügyben. – felelek neki és most a hölgyre vezetem a barna íriszeimet.
- Sikerült megtalálni a foglalásomat, vagy álljak még itt egy ideig? Nagyon érdekes. – hajolok át és jobban szemügyre veszem a színeket is, melyekkel a vendégeket jelölte meg.
- Ó, ez valami megkülönböztetés? Mit jelent a zöld és a sárga pötty a nevek mellett? – mutatok rá egy névre és aztán mellette a kis macskakaparásra, mert innen nem tudom kiolvasni.
- Nyugtasson meg, hogy nem fordult még elő, hogy valakinek elveszett a foglalása az őskori módszerek miatt. – sóhajtok fel halkan.

Turn on every light

Ugyanazt a nyelvet beszéljük és mégis letaglózom miután a Kennedy reptéren landolok. Amerika a csodás újrakezdés és álmok földje tartja a nem létező szlogen, és ha már ekkora feneket kerítünk ennek a kontinensnek, legalább azt várná az ember fia, hogy normálisan köszöntik a határon. Kétszer ismételtem el a nevemet és az érkezésem okát, de valamiért az őr nem akarta megérteni a mondandómat. Az akcentus egy dolog, de hogy még egy rutinellenőrzésen is átessek, mert a „gyanús” kategóriába lettem sorolva nekem is sok. Az este nem indul valami fényesen és ebben a nyamvadt városban taxit fogni nem is olyan egyszerű. Nem pártolom az erőszakos viselkedést, de itt úgy tolonganak az emberek, mintha az életük múlna rajta, vagy szimplán figyelmen kívül hagyják a létezésedet jobb esetben csak a szándékodat. Negyedjére sikerül leintenem egy pasast, aki az úton arról papol nekem, hogy mennyire megbánta az ideköltözését és legszívesebben visszamenne Pakisztánba. Mondanám neki, hogy a választás az övé, de nem szokásom belefolyni mások magánéletébe. A sajátomról sem nyilatkozom, akkor miért érzik úgy az itt élők, hogy mindenáron meg kell osztaniuk a részleteket? Odahaza az udvarias érdeklődés keretein belül kimerül a téma és nem is forszírozzuk, hogy mi történik a négy fal között. Itt meg azt is megtudod, hogy a szomszéd néni milyen bugyit viselt vagy a sofőr mikor élt utoljára nemi életet. A közönséges viselkedés ebben még nem merült ki, pedig azt hihetnénk, hogy ennyi meglepetés bőven elég egy estére. A landolás után a fejem már most fájt, és nem ártott volna bevenni egy gyógyszert is, hogy a jetlag ne hatalmasodjon el rajtam. Holnap fontos feladatok várnak rám még akkor is, ha senki sem tudja, hogy ki vagyok. A szálloda ügyei egyre aggasztóbbak és a bizottság jajveszékel, hogy a befektetésük nincs jó helyen. Ki gondolta volna, hogy éppen New Yorkban ütközöm bele ebbe a problémába? Anya nem is kérdezte meg, hogy milyen ügyben utazok úgy happolta el előlem a húgomat, mintha tálcán nyújtottam volna át neki. Nem vágytam a hosszabb maradásra és az teljesen kizárt volt, hogy őt is magammal hozzam. Egyből lebuktatott volna és a munkára aligha tudtam volna koncentrálni. A pesztrálás most nem volt porondon, de ígéretet tettem neki, hogy viszek valami szuvenírt és ha jól viselkedik a távollétemben, akkor néhány hét múlva elhozom egy kis vakációra. Totál bezsongott a ténytől is, hogy kiteheti a lábát Londonból. Megértettem őt, de a kíváncsisága olykor már nekem is kellemetlen perceket okozott. Az ötlet meg, hogy itt tanuljon tovább egyenesen hajmeresztő volt. Ella életrevaló és kedves, de nem idevaló. A legjobb szándékom az, hogy Európán belül küldöm tovább, mert ott legalább belátható távolságon belül lesz. Amerika csak megrontaná és figyelni sem tudnék rá. A felelősség az én vállamat nyomja, és ha vele történne valami…nos nem igazán engedném el. A mai világ romlott és ebből az egy órából is azt szűrtem le, hogy itt lenni egyenlő a pokollal. A történet a szálloda előtt válik érdekessé, amikor a sofőr barátom megáll. Gyorsan intézem a számlát és még borravalót is adok neki, hogy minél hamarabb szívódjon fel, de amint kiveszem a bőröndömet…nos egy kissé hiányos öltözetű hölgyemény közelít meg.
- Uram…maga tuti nem amerikai. Ez az öltöny…méregdrága lehet. – úgy simít végig a vállamon, mintha a főnyereményt szerezte volna meg.
- Eltalálta hölgyem nem amerikai vagyok, de ez most nem is számít. Segíthetek valamiben? – érdeklődöm a bőröndöm fogantyúját a markomba zárva.
- Úristen…maga brit. Ez az akcentus. – komolyan még ez hiányzott a ma estéből.
- Szeretne egy idegenvezető túrát? – karol belém és a legnagyobb természetességgel indulna el, ha nem gyökerezne földbe a lábam. Kissé viháncolva kap a szája elé és pukedlizve előttem mutatkozik be.
- Stacey vagyok, de szólíts csak Stac-nek. Na és a tiéd? – a tekintetem lassan kúszik lefelé és a szememet kiszúrja a szoknya majdnem hiánya, de azért csak akad egy falatnyi takarás, és a neccharisnya.
- Atlas vagyok, és köszönöm, de nem tartok igényt az idegenvezetésre. Fáradt vagyok. – közlöm vele és megindulok a bejárat felé, de az utamat állja.
- Na…nem kell gorombának lenned. Segíteni akartam, és úgy tűnik neked az elkéne. – igazán kedves a feltételezése, de nem áll módomban egy nőtől útbaigazítást kérni.
- Mint mondtam, elboldogulok. Szép estét. – veszem le a kezét a mellkasomról és most már határozott léptekkel megyek az ajtóhoz, de még utánam kiált.
- Ha mégis, akkor idekint megtalálsz Szépfiú. – fütyül utánam. Csodás a fogadtatás, mert még oda sem érek az ajtóhoz, de máris feltűnik a londiner és a szájában füstölgő cigarettaszál.
- Jó estét Uram! – biccent és belöki az ajtót én meg szintén ezzel a gesztussal köszönök. A hall a londoni szállodák berendezését idézi, de a recepció látványa már nem. A kislány arca sejlik fel előbb és csak utána veszem észre a nőt is a pult mögött.
- Öhm jó estét… - mondanám tovább, de a kislány kijelentése megakaszt ebben a folyamatban.
- Szemüveg? – nézek át kérdőn a kislányra, de a magyarázat a recepcióstól jön.
- Iskolai projekthez este tizenegykor? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet.
- Milyen iskola tart órákat éjjel hölgyem? – biccentem oldalra a fejemet és magam mellé húzom a bőröndömet is.