in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
Az emberi viselkedéssel nincs bajom, ha a magamfajták között vagyok, ami egyet jelent a britekkel. Más kultúrákat is előszeretettel ismerek meg és még kíváncsi természetnek is mondanám magamat, de ez egy fokon elmúlik, akár a ma este is. New Yorkban már ezelőtt is jártam pár alkalommal, de nem igazán fűlik ahhoz a fogam, hogy gyakrabban jöjjek ide. Az emberek és az atmoszféra is messze áll attól, amit én megszoktam és elviselek. A hülyeséget itt tonnában lehetne mérni, mert még a határon se jutottam át, de már akkor is volt szerencsém érdekesen közlekedő sofőrrel, az éjszakai élet jeles képviselőjével a szálloda előtt, aztán meg a londiner, aki azt sem tudja, hogy melyik bolygón van, de az i-re a pontot az a bizonyos recepciós hölgy teszi fel a kislánnyal karöltve, aki éppen előttem áll. A gyerekekkel nincs bajom, nagyon is szeretem őket, de van egy rendszer és szabályok is, ahol az éjszaka nem azt írja elő, hogy a recepciós mellett lenne a helye egy kiskorúnak. Menten elszáll az agyam, ahogyan egyre jobban belemélyedünk a kicsit sem kedves és olykor hiányos párbeszédbe, amit a pult másik felén lévővel folytatok. A kis füzet csak a kezdet, de valahol kezdem gyanítani, hogy kezdővel van szerencsém, ha még az sem megy neki, hogy elkérje az útlevelemet. Alapkövetelmény lenne, hogy ezzel kezdjen, és most belátom, hogy nem véletlenül utaztam ide. A személyzet kritikán alulian viselkedik a vendégekkel és ez a hölgy már az első pillanatokban unszimpátiát vált ki belőlem. Túl sok mindent enged meg magának és sehol sincs a kedvesség na meg az udvariasság. Bármennyire is legyek mogorva…neki az lenne a feladata, hogy tájékoztasson és ellenőrizze az adataimat. Egy ponton megelégelem a hangvételét és szóvá is teszem, mondjuk vele ellentétben nem emelem fel a hangomat. Messziről kerülöm a nyilvános jeleneteket, de most mégis afelé tartok, hogy ebből kényelmetlenül jöjjek ki. A félreértés csak egy dolog lenne közöttünk, de valahol elveszíti a professzionális hozzáállását és csak pislogok kettőt. Nem szólok többet sem a munkájára, sem pedig arra, hogy az előbb félrement a vicc tárgya is. Nem vagyok humoros kedvemben nyolc óra repülés után és a testem egy jó forró zuhanyért kiált, de úgy tűnik, hogy ez egyelőre csak álom marad. Megköszörülöm a torkomat és lépek is kettőt hátra, amikor a pultra tenyerel és szinte az arcomba mászik. Hallatlan, hogy mibe érkeztem meg. Néha elpillantok a kislány irányába, aki szokatlanul csendben van és az egyik színezővel van elfoglalva. Nem gondolnám különösebb problémának őt, de mégiscsak iskoláskorúnak látszik, akinek holnap iskola van. A tanításhoz meg energiára van szükség, nem mellesleg valami stabil környezetre. Felveszem a teendőim listájára, hogy háttérmunkát kérjek a személyzet lenyomozására. Elképzelhető, hogy sokan még nem is rendelkeznek megfelelő tudással, ne adj isten kellő iskolázottsággal, hogy ellássák a munkakörüket. - Semmilyen problémám nincs a légzésszámával kisasszony. – válaszolok kurtán és a felkaromra fektetem rá a kabátomat is, hogy ne essen le a földre a fogantyú miatt. - Szünetre van szüksége? – kérdezek vissza, mert nem tudom, hogy mivel lehetnék a segítségére, hogy lezárjuk ezt a beszélgetést. Nem kell sokat agyalnom ezen, mert felemeli a telefont és egy rövid társalgás után feltűnik a színen egy újabb hölgy. Érdeklődve hallgatom a kettőjük információátadását, aztán a színpadias lelépését a hölgynek. Sóhajtva pillantok utánuk, de utána inkább a pult felé pillantok. - Elnézést uram, biztosan gondja akadt Antoniának. – legalább a neve már megvan, amikor bólintok. - Semmi gond, éppen az útlevelem ellenőrzése maradt ki. – tolom elé és megvárom, hogy egyeztessen, de nem kell sok, mert szinte azonnal vissza is adja nekem. - A 1213-as szoba lesz az Öné a 12. emeleten a harmadik szoba jobbra. A reggeli hét és tíz óra között fogyasztható el, de ha előre megrendeli, akkor fel is veszem az adatokat. A szobája a városra néz, fel van szerelve légkondicionálóval, van egy külön dolgozó rész is. Ha valami nem felelne meg, akkor hívja fel a *12-es számot és azonnal intézkedünk. Kellemes időtöltést New York-ban Mr. Reid. – nos ez már azonnal másképpen hat, és elégedett is vagyok az összefoglalóval, de mielőtt még elhagynám a terepet közelebb is lépek a pulthoz. - Lenne még egy kérésem. Nem tudom, hogy a kolléganője mikor fog visszajönni, de kérem keressen még egy szabad szobát. – hallgatok el és megvárom, hogy Violet, mert ez szerepel a névtábláján megnézze a foglalásokat. - Uram a másodikon van egy üres lakosztály. – kezd bele és várakozva néz fel rám. – Foglaljam le Önnek? – kérdez rá, én meg előveszem a hitelkártyámat is. - Legyen szíves és adja át a kártyát a hölgynek, hogy a kislány le tudjon feküdni aludni, vagy pihenni. Mesecsatornák vannak a tv-ben? – érdeklődöm tovább és az alkaromat felfektetem a pultra. - Igen uram, de Antonia megoldja… - folytatná, amikor megemelkedik a szemöldököm. - Mit is oldana meg a kollégája? Itt a kártyám és intézze el a szobát. – nem szenvedtetem tovább, ha van egy kis esze, akkor cselekszik és nem akadékoskodik velem. A kártyámat lehúzza és előkészíti azt is. - Legyen szép estéje Violet. – mosolyodom el és megfogva a bőröndömet immár elindulok a lift felé, hogy lezuhanyozzak, mert kezd a fejem is fájni az álmosság végett.
Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
Mellettem szóljon, hogy nem sokszor ítélkezem elsőre és megadom az esélyt az embereknek, hogy maguk adják elő milyenek is valójában. A két munka során rengeteg fura teremtéssel hozott össze a sors és akadtak olyanok is, akiket az első interakció után képes lettem volna megkedvelni. Atlas nem tartozik közéjük. Van benne valami ami miatt szívem szerint lekevernék neki egyet, pedig aztán nem vagyok egy erőszakos fajta meg olyan sem, aki másokat csapkod, csak mert éppen rájön az öt perc. Ő viszont belibben az éjszaka közepén a pökhendi stílusával és okoskodik..nem, szó szerint kioktat a munkámról, mintha nem itt állnék a hetem jó nagy részében és művelném azt amivel kapcsolatban úgy érezteti mintha csak hírből hallottam volna hogyan kell ezt csinálni. A vendégek köszönik szépen eddig mindig be és kitaláltak innen bármiféle kavarodás nélkül, ahogyan ez az egész épület sem szakadt még a nyakamba. Így bármit is gondol a szerinte elavult rendszeremről, de eddig igenis működőképes volt és ezután is így lesz, mert a világ nem fog hirtelen kifordulni magából csak mert Mr. Reid elégedetlenkedik. Megjegyzéseim után elhallgatok, mert bármennyire is szeretném megismertetni azzal a beképzelt fejével a falat, attól még én itt dolgozom és ha a vezetőség fülébe jut hogy nem simogatom az újabb seggfej egóját akkor megnézhetem magamat odakint az éjszakai pillangók körül keringve. És én próbálkozom, tényleg, mert úgy másfél percig befogom a számat. Azt mantrázom, hogy nem éri meg. Gondolnom kell Nikkire, mert ha kirúgnak akkor onnan már csúszósabb lesz az anyagi lejtő, mint a téli utak. Az étkezde nagyszerűen funkcionál plusz bevételként, de csak arra jó hogy olyanokat fedezzünk belőle mint Nikki sulis dolgai. Ilyen kirándulásra, olyan iskolai előadásra meg miegymás dologra is be kell adniuk a közösbe. A heti három nappal nem megyek semmire, állandó embere meg már van a majom Moralesnek és az nem én vagyok. Nem mintha kisegítene az, ha ott lennék látástól vakulásig, mert merem fogadni hogy a hotel előtt ácsorgó lányok többet keresnek egy éjszaka mint én az öt nap alatt. Sokszor elmerengek, hogy egy gyors interjút tartok velük meg kutatómunkát végzek mi az igény mostanában. Ha félretenném a csokievést meg lenne gyomrom a mostani férfi felhozatalhoz, akkor ímmel-ámmal rávinne a lélek. Aztán Atlas arcára nézek és a jelen újra belém mar. Mert kit hülyítek? Kinézetre még jók vagyunk, de aztán kinyitja azt az úri száját és..és egyszerűen az életből is kiábrándulok. Kettőt pislogok, mert már megint valamiben a hibát keresi. Leginkább bennem és el kell szomorítanom, mert fog találni bőven ha annyira keres, de most a munkám az ami bicskanyitogató nála. Néha elgondolkozom, hogy az ilyeneket valaki direkt küldi be, hogy megnézzék a tűréshatáromat. Hölgyek és urak, vajon mennyi felfuvalkodott alak kell amíg Antonia Ortiz agya feladja a küzdelmet? Most úgy érzem elég ez az egy is aki itt áll teljes életnagyságban. - Az én viselkedésem??! - bökök a mellkasomra mutatóujjammal. - Már elnézést, de maga az aki a belépése óta csak köt, mint a beton. Már rég a szobájába lehetne és túl lennénk mindenen amit a figyelmetlenségemnek könyvel el, ha nem lenne még a légzésemmel is problémája. - a fejemet ingatom, a karjaimat meg a melleim előtt fűzöm össze. - Úgy látom nagyon ért ehhez. Szeretne esetleg beugrani helyettem Mr. Reid? Vagy bárhogyan is adja ki magát. Jó lenne már ugyanis enni valamit, mosdóba menni meg elvenni Desmondtól a cigit is, ami fogalmam sincsen hogyan került már megint hozzá. - enyhén oldalra biccentett fejjel érdeklődök tőle, de aztán szóba kerül megint Nikki, aki az első percek után csak csendesen ücsörög mellettem és el van foglalva a saját dolgával, szóval nem értem miért fáj neki az hogy itt van. Értem én a kockázatokat, de azzal ő ne foglalkozzon. Végtére is nem a főnököm így köze sincs hozzá. Ahogyan ahhoz sem, hogy mi lesz ha ellenőrzésbe futunk, mert az legyen csakis az én problémám. - Tudja mit? Jobb ötletem van. - egy pillanatot kérek amíg a telefonért nyúlok és megkérem Violetet hogy jöjjön le a recepcióhoz. Nem kell sokat várnunk rá, ő pedig egyből köszön Atlasnak és végül felém fordul. - Antonia, minden rendben? - érdeklődik amikor eléri a recepciós pultot. - Persze. Mr. Reid, a tündéri kolléganőm majd eligazítja a továbbiakban, így megkímélem magát a további megrázkódtatástól amit a társaságom okoz. Gyere Nikki. - nyújtom a kezemet kislány felé, majd még felnézek Atlas arcára mielőtt megkerülhetném a pultot. - Érezze jól magát nálunk! - egy mosollyal hagyom ott őket majd indulok meg a bejáratnál szobrozó kolléga irányába. - Desmond, a cigit! - figyelmeztetően tárom ki a kezemet. - Toni, ne már.. - fújtatja, de nem tágítok. Végül csak sikerül megszerezni tőle a dobozt, de még odalépek hozzá és a másik zsebéből is kiszedem amit elrejtett. - Máskor lehetőleg ne egy a szádból kilógó cigivel várd a vendégeket. Ott van Mr. Reid a recepciós pultnál. Menj és vidd fel a csomagjait. - a dobozt a zsebembe teszem, Desmond azonban furcsán méreget. - És te miért is nem vagy ott? - nyújtogatja kíváncsian a nyakát, de nem válaszolok. Helyette egy figyelmeztető pillantással veszem fel a szemkontaktust a zöld szempárral, majd otthagyom őt Nikkivel, hogy ne legyünk ennyire szem előtt. Őszintén szólva a cigi most égeti a zsebemet, hogy elcsenjek belőle egy szálat.
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
A szállodaiparban rengeteg kritériumnak kell megfelelni, ha az ember minőséget szánna az utókornak. Kicsit sem tolerálom, ha valaki nem tudja, hogy mit jelent a professzionális hozzáállás és az alázat a munkája iránt. Az éjszakai pillangó csak egy környezeti rontó tényező, de ami már igazán felkelti a figyelmemet a bejárat előtt ácsorgó személyzeti tag. A rosszallásomat is kifejezhetném, hogy mennyire nem illendő a vendégek előtt cigarettázni és teli szájjal kommunikálni, de megkímélem az idegrendszeremet. Ugyan a listámra fel fog kerülni, hogy hiányos az oktatás és több tanfolyamot kellene tartani az alkalmazottaknak, de még az is megfordul a fejemben, hogy nem itt kezdődnek a bajok. A hozzáértésen lehet fejleszteni, de ha valaki alapvetően utál ebben a közegben mozogni azon nehéz lesz segíteni. Nem szívesen rúgnék ki bárkit is, de ha úgy látom, hogy nincs jövőkép a közös együttműködésre, akkor fel fogok mondani az ittenieknek. Londonban is van egy szint, amit elvárok és New Yorkban sem fogom alább adni az igényeket. A bizottság rám bízta az intézkedéseket és nem leszek rest egy átfogó jelentést írni, ha hazaértem. A berendezés látványa az otthon nyugalmával tölt el, mert legalább amiatt nem kell aggódnom, hogy abban hibát találnék. Persze tüzetesebben is átnézhetném majd, de nem egy nyolcórás repülőút után. Az egyetlen vágyam, hogy ágyat lássak belülről és holnap újult erővel lássak neki a kérdéses dolgoknak. A pult felé haladva azonban rá kell döbbennem, hogy nem is biztos, hogy az ajtóban álló londiner lesz a legnagyobb fejtörésem. A kislány jelenléte máris abszurd benyomást tesz rám és rosszallom, ha egy kiskorú nem az ágyban tartózkodik a megengedett időzónán belül. Haragra is gerjedhetnék, de aranyos…bár ez nem mondható el a pult mögött álló kisasszonyról. A kezdeti párbeszédet félre is dobnám, és ha úriember lennék, akkor meg sem jegyezném…de a fáradtság nagyobb úr nálam. A szétszórtságot nem kedvelem, mint tulajdonság. A recepciós hölgy pedig minden, csak nem összeszedett. A számítógép monitorja előtte fekszik, de rá sem hederít és egy füzetbe írogat. Megértem, hogy ragaszkodni kell a régi rendszerelemekhez, de azért már jócskán a digitális forradalom kellős közepén vagyunk és nem olyan nagy elvárás, hogy a foglalásokat ne abban vezessék. A nemtetszésemnek hangot is adok a számtalan hiányos képessége mellett. A nevemet is bemondom, hogy gyorsabban haladjunk, de érzékelem a belőle áradó ellenszenvet. Végül megembereli magát és a monitoron mutatja meg nekem a foglalás részleteit. - Nagyszerű…megnyugodtam, hogy ez is létezik. – fojtok el egy szelíd mosolyt és mialatt a képernyőt bámulja én is előkészíteném az iratokat, de arra nem kerül sor, hogy ellenőrizze, ámbár fennakad az érdeklődésnek szánt kérdésemen. - Nagyon humoros, de nem értékelem a késő esti csevegését. – most már kezd felhúzni, szerintem egyedül a kislány élvezi a hallban zajló műsort. A pultra való támaszkodás kiveri a biztosítékot és teszek is hátrébb egy lépést, mert nem rajongok azért, ha valaki belelép a személyes terembe. A bőröndöm is követne, de megakad a folyosón és az egyik kereke kifordul, amit meg kell igazítanom. - Nem céloztam semmire kisasszony és vegyen vissza a hangjából. – kérem meg rá, hogy viselkedjen normálisan, mert nekem is el fog gurulni a gyógyszerem és akkor nem jár jól. - Backup plan-nek nagyon is megfelel a módszere, de jobb lenne, ha nem abból nézné ki elsősorban az adatokat, mert hibázhat. – fejtem ki a véleményemet és a vállam felett a lift felé pillantok, ahol már nagyon jó lenne tartani, de még csak a bejelentkezés folyamatában ácsorgunk úgy öt perce lassan. - Már minden világos. – bólintok és kissé megemelkedik a szemöldököm, amikor odanyújtja felém a kulcskártyát. - Elnézést, de nem hagyott ki egy lépést? – kérdezek vissza a biztonság kedvéért. - Ha már a módszere annyira kifogástalan honnan tudja, hogy én magam vagyok Mr. Reid? Kiadhatnám magam bárkinek, ha arra sem veszi a fáradtságot, hogy leellenőrizze a személyazonosságot. – tolom elé az útlevelemet. - A viselkedése csak egy probléma a sok közül, de a figyelmetlensége már nekem is sok. – hallgatok el és megvárom, hogy megnézze. Az már más dolog, hogy két útlevelem is van, ha meg akarom őrizni az inkognitómat. A másikkal a hivatalos ügyeket intézem és most eléggé szemrehányóan nézek a kisasszonyra. - Bármilyen céllal is van magával a kislány…jobban tenné, ha szólna valakinek, hogy vigye haza. A munka alatt nem hiszem, hogy megengedett egy kiskorú gyermek ittléte. Ne adj isten ellenőrzést kapna a szálloda… - rázom meg a fejemet és nem fejezem be a mondatot. - Köszönöm. – veszem vissza az útlevelemet és most a kártyára marok rá. - Esetleg nem tartana útbaigazítást, hogy mikor lehet reggelizni, milyen szolgáltatások vannak? – ezt sem magamtól kellett volna kérnem ugyebár.
Wanna punch you in the face But I won't, but I might, but I won't ―
Vannak olyan vendégek akikkel semmi sem egyszerű. Ők azok akiknek minden apróságra akad valamilyen megjegyzése és nem érdekli őket, hogy éppen kinek segítesz, ő nekik azonnali megoldásra van szükségük. Körülbelül két perce szívok egy levegőt ezzel a férfivel, de már most elmondhatom, hogy lesznek még egymással nehézségeink. Persze én is indíthattam volna jobban vagy Desmondnak sem az ajtóban kellene szobroznia a cigijével, de ez olyan dolog amin úgy tűnik az idegen képes túllendülni, ha annyira akar. A szemüveges megjegyzesnél is megtette, így akár ki is menekülhetne az általam megítélt helyéről. Az érdeklődése meg nem meglepő, mégiscsak egy egész halom se füle, se farka információt zúdítottunk rá, így ahogyan korábban ő is, úgy én is igyekszem rövidre zárni a kezdeti kínos félreértésünket. A feltételezéseibe meg bele sem megyek, mert ha kiderül, hogy úgy értette ahogyan bele sem akarok gondolni, akkor egyáltalán nem leszek ilyen finom és nőies. - Bonyult és nem tartanánk fel inkább. Biztosan fáradt. - szólalok fel együttérzően. Nem kérdeztem mennyit utazott vagy honnan, de általában akik ilyentájt érkeznek, azok leginkább arra vàgynak, hogy beessenek az ágyukba egy kiadós alvás érdekében. Bizonyára ő maga sem vélekedik erről másképp. De amikor helyteleníti kezdi a rendszerezésemet, akkor az együttérzésem is oly hirtelen elillan. Kezdetben kerülöm is a válaszadást, inkább átfutom a listàmat és hogy könnyebb legyen a lelkének, a számítógépen is ellenőrizem a foglalását. - Atlas Reid. Ott is van, mint ahogyan azt láthatja. - a monitort felé fordítva bökök rá a nevére és még egy kedves mosolyra is telik tőlem. Ezután a füzetembe meg teszek egy pipát a neve mellé, majd a szobához tartozó belépő kártyáját is magamhoz veszem. Úgyis most Nikki köti le a figyelmét, de legalább nem olyan kérdéssel amitől sírva tudnék kirohanni az épületből. Az akcentusából leeshetett volna honnan jött, de mellettem szóljon, hogy azóta nem találnak helyükre a gondolataim amióta a kis segédem az elsőszámú ellenségemmé lépett elő. Atlas mindeközben továbbra sem engedi el a témát, amire úgy ràkapott mint kutya a csipogós játékra. Jön itt az érdeklődésével ami kilométerekről feltűnik, hogy nem őszinte, sokkal inkább azért jegyzi meg, hogy legyen mibe újfent beleszólnia. Jó, az első benyomás rosszul sült el, de ennyire? Viszont mikor a munkám helytelen végzésére célozgat, ott már nekem sem megy, hogy szó nélkül hagyjam a dolgot. A pultra támaszkodok alkarjaimmal, majd még közelebb is hajolok hozzá, hogy gondolataimat szinte titkos megbeszélés módjára tárjam fel neki, lehetőleg halkabban mint ahogyan eddig beszéltem hozzá. - Érdekes tény, de sokszor megtörtént már az ilyen kavarodás. Ezekben a helyzetekben szoktuk az egyik vendéget a másik mellé befektetni amíg a kellemetlenség megoldódik. - egy fintor meg vállvonás páros követi szavaimat, mintha ebben nem lenne semmilyen fura. - Valakik élvezik, mások kevésbé, de nem kérdezősködünk. Számunkra igenis fontos a diszkréció. - a szemkontaktust tartom vele, majd az arckifejezésemről tovatűnik a barátságos vonás és vissza is hajolok eredeti pozíciómba. - Jól értem, hogy most ezzel arra célzott, hogy képtelen vagyok normálisan elvégezni a munkámat? - kérdezek vissza, de állom a tekintetét. - Megnyugodhat, amióta én itt vagyok, soha nem volt erre példa és amíg rajtam múlik, továbbra sem lesz. - a füzetemet össze is csukom, hogy további információk ne kerüljenek ki belőle, viszont még mindig akad mondanivalóm. - Az őskori módszerem nem fogja a hely hírnevét rontani, ezáltal pedig a magáét sem Mr. Reid, ha emiatt aggódna. Erre azért van szükség mert amikor beleütközünk egy rendszerhibába, ami az elmúlt időszakban már megtörtént, akkor a vendégeknek nem kell a javításra várva egymás hegyén-hátán állni, hanem nyomon tudom követni ilyen módon is, hogy ki foglalt, ki érkezett meg vagy ki nem. - magyarázom el számára, habár nem értem miért is töröm magamat. Ha le akarja szólni a logikámat, akkor a végtelenségig tartó érveim sem tudnák őt jobb belátásra bírni. Mégis érzem, hogy talán egy kicsit sikerült elragadtatnom magamat, így sóhajtok egyet és újra kinyitom a füzetemet. - A sárga pötty azokat jelzi akik még nem jeleztek vissza. A pirosak lemondták, a zöldek pedig azok akik megérkeztek, mint maga is, szóval kap is egy szép pöttyöt a neve mellé. - neki is megmutatom, majd a kártyáját nyújtom felé. - Két megoldás mindig biztosabb, mint csak egyre bízni magunkat. Az én érdekem is, hogy a vendégek ne szenvedjenek semmiben sem hiányt, szóval mindenre is igyekszem felkészülni. - jegyzem azért ezt még meg, hogy nehogy a végén még én legyek a recepció-sárkány akitől csak akkor lehet megszabadulni, ha már eladtuk neki a maradék idegrendszerünket is. Ennél én úgy gondolom tudok jobb is lenni.
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
A kinti jelenetre csak félszavakban reagálok, ami a szálloda előtti „piacot” illeti. Tisztában vagyok vele, hogy a huszonegyedik században az erkölcs fogalma jócskán más, mint az előző évszázadokban, de azért ennyire nyilvánvalóan felajánlkozni nem szoktak nekem. Az idegenvezetés sok mindent takarhat, de hülye lennék, ha nem jönnék rá, hogy mire megy ki Stacey játéka. A megjelenése is már megérne egy misét, de abba belegondolni, hogy hány vendéggel csinálhatta ezt végig…a rosszullét kerülget. A gazdagabb körökben nem ritka a társaság meginvitálása éjszakára, de erre roppant mód figyelünk, hogy még véletlenül se közvetlenül az épület előtt zajlódó esemény legyen belőle. A javítandó dolgok listáján máris megvan az első pont. A szükségletek kielégítése mindenhol ugyanazt jelenti, de én azért adnék a körítésre is. Stacie kitartó személyiség és az utánam füttyentés pillanatában még a szememet is megforgatom és jobbnak látom, ha bemegyek az épületbe. Későre jár és rám férne egy zuhany meg valami váltóruha is, hogy aztán bedőlhessek az ágyba. A teendők listája bővül, amint elkapom az ominózus jelenetet a londinerrel. Melyik ötcsillagos szálloda alkalmazottja gondolja úgy, hogy a vendégvárásba beletartozik a cigiszünet? Megértem, hogy este van, de mégiscsak ő az első személy, akit meglátnak a turisták. A biccentésemben benne van minden és még igényt sem tartok rá, hogy betessékeljen, vagy irányt mutasson nekem. A csend azonnal érezhető és meg is nyugszom, hogy a berendezésen legalább nem változtattak. A recepciós pulthoz közeledve azonban egy érdekes párost szúrok ki. A kislánynak nem sok keresnivalója lenne itt, de adjunk egy esélyt a magyarázkodásra. Előttem éppen egy házaspár sétál el azon veszekedve, hogy jobb lett volna a nagyobb szoba, de én ezt most figyelmen kívül hagyom és a pult előtt állok meg. A kezem a fogantyún lóg és máris köszönök is, de csak elérik a hölgyek, hogy belém fagyjon a szó. Ki kinek az esete nem az én dolgom, és mégis ennek ellenére rákérdezek a szemüvegre. A diskurzus előzményeit nem hallottam, de talán jobb is, mert az is lehet, hogy rosszabbul járnék vele. - Rendben ez esetben nem érdekel a folytatás. – válaszolok a hölgynek és a bőröndömet is eligazítom magam mellett, de ez az iskolai projekt elég gyenge lábakon áll. Tizenegykor a hasonló korú gyerekek már ágyban vannak és nem éppen azzal töltik az idejüket, hogy valakinek párt találjanak, vagy isten tudja, hogy milyen ideál téma kerülhet még szóba a lányok körében. - Milyen iskola? – nem értem a célzást és kicsit össze is vonom a szemöldökömet immár két percen belül harmadjára is. A „kis csibészek” alatt remélem nem azt érti, hogy neki is az utcán lenne a helye. - Milyen álom? – pillantok a kislányra, de a nagy lelkesedés elmarad. Nekem aztán végképp feketeség munkál a fejemben, és csak jobban összezavarodnék, ha belemennék a részletekbe. - Szárnysegéd? – most már komolyan kezdek fennakadni, de azért bennem is van annyi, hogy ne most álljak le vitatkozni. A személyzet hagy némi kérdéskört, de ezzel ráérek holnap is foglalkozni. - Van foglalásom. – összegzem röviden és a belső zsebembe nyúlnék bele az útlevelemért, de megakaszt a füzet és a toll látványa. - Ugye nem azt mondja nekem, hogy egy ötcsillagos szálloda esetében nem a számítógépes foglalási rendszert használják, hanem kézzel vezetik a foglalásokat? – menten agyvérzést fogok kapni, ha ez igaz. Milyen digitális korszakot is írunk? A minimum az lenne, ha a számítógép jelen lenne, de nem úgy tűnik, mintha ez az alap felszerelés a hölgy kezénél lenne. - A leírás felesleges. A honlapon tájékozódtam a szobák típusairól és a szolgáltatásokról is. Kérem nézze meg, hogy benne van-e a nevem Atlas Reid-ként. – komolyodom el és a szám sarka sem görbül. A kabátomat időközben kigomboltam és most már kezd melegem is lenni. Ami azt illeti jobb lenne, ha már fent lehetnék a szobámban, de most mégis türelmesen várakozok a becsekkolásra. - Az úr messziről jött? – érdeklődik közben a kislány, így udvariasan felelek is neki. - Londonból repültem ide üzleti ügyben. – felelek neki és most a hölgyre vezetem a barna íriszeimet. - Sikerült megtalálni a foglalásomat, vagy álljak még itt egy ideig? Nagyon érdekes. – hajolok át és jobban szemügyre veszem a színeket is, melyekkel a vendégeket jelölte meg. - Ó, ez valami megkülönböztetés? Mit jelent a zöld és a sárga pötty a nevek mellett? – mutatok rá egy névre és aztán mellette a kis macskakaparásra, mert innen nem tudom kiolvasni. - Nyugtasson meg, hogy nem fordult még elő, hogy valakinek elveszett a foglalása az őskori módszerek miatt. – sóhajtok fel halkan.
'Cause I'm fast enough to get in trouble and not fast enough to get away ―
Nikki részben a gyerekkori énemre emlékeztet, mert amíg Nata volt nálunk a minta gyerek, a szabálykövető, belőlem mindenhol is volt. Tudni akartam arról anya miket oszt meg a barátnőivel amikor délutánonként összeülnek és amikor szóba került az a kifejezés, hogy valaki összeszűrte a levet a másikkal, én már fogtam is be a füleimet és ott se voltam. Érdekelt apa min ügyködik az irodájában már akkor is, amikor fel sem értem az íróasztalát. A szélében megkapaszkodva nyújtóztam, aminek sokszor az volt az eredménye, hogy húztam magammal az asztal tartalmát, ha a kis mancsom megcsúszott a bútor felületén. Szóval Nikki viselkedése mondjuk úgy, hogy a karma fenékbebillentése a gyerekkori bosszantásaimért. Igaz vér szerint nem az enyém, de attól még a hasonlóság akkor is ott van és éppen vakrandit szervez a tanárjával. Mr. Wallace - Brad - jó ember, ez tagadhatatlan. Kétszer futottam csak össze vele eddig. Egyszer amikor Nikkit a suliba vettem, előtte pedig az igazgatói előtt mikor szólnom kellett az otthon beállt változásokról. Ettől viszont még nem kívánok vele közelebbi kapcsolatba kerülni, mert van már így is elég káosz a nyakamba és nincs arra szükség, hogy mást is magammal vonszoljak ebbe. Így bármennyire is értékelem Nikki aggodalmait a magánéletemmel kapcsolatban, egyelőre magam elviselése is elégnek bizonyul. Meg ne már, hogy egy tizenéves oldja meg ezt nekem, mert akkor a homlokomra is tetováltathatom díszes betűkkel a lúzer feliratot. Úgy tűnik alábbhagy számára ennek a témának a boncolgatása miután elraktározta magának a szükséges információkat arról, hogy kit tudna elképzelni mellém. Nem kétlem, hogy néhány jelölttel még meg fog lepni a közeljövőben, arra azonban nem számítok, hogy a következő érkezőt szemeli ki és magához méltó módon nyíltan ki is fejezi. Nehogy már véletlenül is úgy döntsön, hogy miután kettesben maradunk, akkor titokban megbökdös és elmondja kettőnkkel kapcsolatos ítéletét. Nem, neki muszáj bemutatnia az idegen férfi előtt egy őrültnek, aki azért ácsorog itt éjszaka, hogy a leendőbelijét megtalálja. Basszus Nikki! És ha megjelenik a felesége, barátnője, szeretője? (Nem ítélkezem, bármelyik is toppanjon be. Kinek mi.) Talán egyes helyzetekből ügyesen kimagyarázom magamat, de ez pont nem az lenne. Azért mentem magamat a szégyenem süllyedő csónakjáról és kitalálom ezt az egész sulis projektet, ami lefedi mit keres itt egy nagyszájú gyerek. Látom a kételkedést az arcán, aztán ezeket végül szavakba is önti kérdések formájában, én meg úgy húzom ki magamat mint aki pompásan határozott meg tudja mit csinál. Egyáltalán miért kellene zavarban éreznem magamat? Nem én mondtam neki, hogy jó alapanyaga lenne az elképzelt férfi ideálomnak. Gondolom nem először hallotta már ezt, habár tőlem ilyesmit most fog utoljára. - Úgy értette nekem kellene a szemüveg, mert szerinte nem látom be, hogy igaza van. - magyarázom, Nikki meg egy nagyot sóhajt mellettem. Biztosan megint Bradre gondol és hogy milyen jól összekapcsolna minket egy életre a borzalmas humorérzékünk. A férfi kérdései jogosak, én meg tartok egy gyors összefoglalót fejben, hogy ne zavarodjak bele a hazugságaimba. - Ó, hát azokról az iskolákról szerintem nem illendő itt és most beszélnem. Nem mintha ezen a helyzeten kívül sokat tudnék mondani róluk..szóval érti. - halkítom le a hangomat és még körbe is tekintek mellé. - Tudja, olyan karrierépítő célzattal, mert nem lehet elég korán elkezdeniük a kis csibészeknek a jövőjük tervezését. Ezt itt pedig különösen érdekli ez a világ. - mesterkélt mosollyal fordulok a kislány felé és finoman összetúrom barna haját. - Oda vagyok teljesen. Ez az álmom. - erősíti meg Nikki is az elhangzottakat mosolyogva meg egy kicsit talán gépiesen, és még kétszer rá is nyom a pulton elhelyezett csengőre, hogy még nagyobb jelentőséget adjon szavainak, én meg legszívesebben a fejemmel ismételném meg ugyanezt a mozdulatot. - Mondjuk úgy, hogy ma ő az én szárnysegédem amíg a műszakom tart. De ez valójában nem is fontos, ahogyan mi sem, hanem maga itt az elsődleges. - alig hallható Nikki kuncogása, de remélem az arcom nem árul el. Biztosan szívesen hozzátenné, hogy nekem meg főleg az idegen a prioritásom, nem az hogy milyen szobát választ. Szerencsére most ezt nem teszi meg. - Esetleg foglalása van vagy szeretne most egy szobát kivenni? - nyitom is ki egyből a füzetemet és végigfutom a foglalásokat, nehogy úgy járjon a szám, hogy közben nincs is hova elhelyeznem őt. - Akadnak még üres szobák, a többségük jelenleg egy éjszakára, de ha tovább tervez maradni akkor alkalmazhatunk a következő nap cserét is. Tudok adni pontos leírásokat róluk, hogy megkönnyítsem a választást. - osztom meg vele információimat szinte már kétségbeesetten, hogy minél előbb elfelejtsük a korábbi kínos jelenetet. Nekem nehezen megy, de remélem ő azért ennél mázlisabb. - Természetesen ez utóbbi összefoglalóm elhanyagolható, ha valójában van foglalása. - egy mosollyal együtt hallgatok el, hogy ő is szóhoz tudjon jutni. Nekem meg jobb lenne, ha a következő pár órára inkább hanyagolnám a szám kinyitását.
in New York City, I'd still be blind if you weren't with me.
Ugyanazt a nyelvet beszéljük és mégis letaglózom miután a Kennedy reptéren landolok. Amerika a csodás újrakezdés és álmok földje tartja a nem létező szlogen, és ha már ekkora feneket kerítünk ennek a kontinensnek, legalább azt várná az ember fia, hogy normálisan köszöntik a határon. Kétszer ismételtem el a nevemet és az érkezésem okát, de valamiért az őr nem akarta megérteni a mondandómat. Az akcentus egy dolog, de hogy még egy rutinellenőrzésen is átessek, mert a „gyanús” kategóriába lettem sorolva nekem is sok. Az este nem indul valami fényesen és ebben a nyamvadt városban taxit fogni nem is olyan egyszerű. Nem pártolom az erőszakos viselkedést, de itt úgy tolonganak az emberek, mintha az életük múlna rajta, vagy szimplán figyelmen kívül hagyják a létezésedet jobb esetben csak a szándékodat. Negyedjére sikerül leintenem egy pasast, aki az úton arról papol nekem, hogy mennyire megbánta az ideköltözését és legszívesebben visszamenne Pakisztánba. Mondanám neki, hogy a választás az övé, de nem szokásom belefolyni mások magánéletébe. A sajátomról sem nyilatkozom, akkor miért érzik úgy az itt élők, hogy mindenáron meg kell osztaniuk a részleteket? Odahaza az udvarias érdeklődés keretein belül kimerül a téma és nem is forszírozzuk, hogy mi történik a négy fal között. Itt meg azt is megtudod, hogy a szomszéd néni milyen bugyit viselt vagy a sofőr mikor élt utoljára nemi életet. A közönséges viselkedés ebben még nem merült ki, pedig azt hihetnénk, hogy ennyi meglepetés bőven elég egy estére. A landolás után a fejem már most fájt, és nem ártott volna bevenni egy gyógyszert is, hogy a jetlag ne hatalmasodjon el rajtam. Holnap fontos feladatok várnak rám még akkor is, ha senki sem tudja, hogy ki vagyok. A szálloda ügyei egyre aggasztóbbak és a bizottság jajveszékel, hogy a befektetésük nincs jó helyen. Ki gondolta volna, hogy éppen New Yorkban ütközöm bele ebbe a problémába? Anya nem is kérdezte meg, hogy milyen ügyben utazok úgy happolta el előlem a húgomat, mintha tálcán nyújtottam volna át neki. Nem vágytam a hosszabb maradásra és az teljesen kizárt volt, hogy őt is magammal hozzam. Egyből lebuktatott volna és a munkára aligha tudtam volna koncentrálni. A pesztrálás most nem volt porondon, de ígéretet tettem neki, hogy viszek valami szuvenírt és ha jól viselkedik a távollétemben, akkor néhány hét múlva elhozom egy kis vakációra. Totál bezsongott a ténytől is, hogy kiteheti a lábát Londonból. Megértettem őt, de a kíváncsisága olykor már nekem is kellemetlen perceket okozott. Az ötlet meg, hogy itt tanuljon tovább egyenesen hajmeresztő volt. Ella életrevaló és kedves, de nem idevaló. A legjobb szándékom az, hogy Európán belül küldöm tovább, mert ott legalább belátható távolságon belül lesz. Amerika csak megrontaná és figyelni sem tudnék rá. A felelősség az én vállamat nyomja, és ha vele történne valami…nos nem igazán engedném el. A mai világ romlott és ebből az egy órából is azt szűrtem le, hogy itt lenni egyenlő a pokollal. A történet a szálloda előtt válik érdekessé, amikor a sofőr barátom megáll. Gyorsan intézem a számlát és még borravalót is adok neki, hogy minél hamarabb szívódjon fel, de amint kiveszem a bőröndömet…nos egy kissé hiányos öltözetű hölgyemény közelít meg. - Uram…maga tuti nem amerikai. Ez az öltöny…méregdrága lehet. – úgy simít végig a vállamon, mintha a főnyereményt szerezte volna meg. - Eltalálta hölgyem nem amerikai vagyok, de ez most nem is számít. Segíthetek valamiben? – érdeklődöm a bőröndöm fogantyúját a markomba zárva. - Úristen…maga brit. Ez az akcentus. – komolyan még ez hiányzott a ma estéből. - Szeretne egy idegenvezető túrát? – karol belém és a legnagyobb természetességgel indulna el, ha nem gyökerezne földbe a lábam. Kissé viháncolva kap a szája elé és pukedlizve előttem mutatkozik be. - Stacey vagyok, de szólíts csak Stac-nek. Na és a tiéd? – a tekintetem lassan kúszik lefelé és a szememet kiszúrja a szoknya majdnem hiánya, de azért csak akad egy falatnyi takarás, és a neccharisnya. - Atlas vagyok, és köszönöm, de nem tartok igényt az idegenvezetésre. Fáradt vagyok. – közlöm vele és megindulok a bejárat felé, de az utamat állja. - Na…nem kell gorombának lenned. Segíteni akartam, és úgy tűnik neked az elkéne. – igazán kedves a feltételezése, de nem áll módomban egy nőtől útbaigazítást kérni. - Mint mondtam, elboldogulok. Szép estét. – veszem le a kezét a mellkasomról és most már határozott léptekkel megyek az ajtóhoz, de még utánam kiált. - Ha mégis, akkor idekint megtalálsz Szépfiú. – fütyül utánam. Csodás a fogadtatás, mert még oda sem érek az ajtóhoz, de máris feltűnik a londiner és a szájában füstölgő cigarettaszál. - Jó estét Uram! – biccent és belöki az ajtót én meg szintén ezzel a gesztussal köszönök. A hall a londoni szállodák berendezését idézi, de a recepció látványa már nem. A kislány arca sejlik fel előbb és csak utána veszem észre a nőt is a pult mögött. - Öhm jó estét… - mondanám tovább, de a kislány kijelentése megakaszt ebben a folyamatban. - Szemüveg? – nézek át kérdőn a kislányra, de a magyarázat a recepcióstól jön. - Iskolai projekthez este tizenegykor? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet. - Milyen iskola tart órákat éjjel hölgyem? – biccentem oldalra a fejemet és magam mellé húzom a bőröndömet is.
'Cause I'm fast enough to get in trouble and not fast enough to get away ―
- Toniii?? Mikor megyünk már haza? Úgy unatkozom. - Nikki nyűgösen dönti a pultnak a fejét miközben felnéz ràm és fel se kell vennem vele a szemkontaktust ahhoz hogy tisztában legyek milyen trükkös nézéssel próbál majd manipulálni. - Mit beszéltünk meg otthon? - Azt, hogy csak akkor jöhetek veled, ha végig ki is bírom. - dünnyögi monoton hangon és úgy mintha engem próbált volna utánozni a korábbi beszélgetésünk felidézése után. Persze, teljesen értem őt. Egy gyereknek ez maga a kínzás, főleg ha még korlátozottak is a lehetőségei, hiszen nem szabadna lebuknunk, mert akkor páros lábbal rúgnak ki minket innen. Így nem futkározhat a folyosókon vagy kényelmesedhet el az egyik fotelben, mert azzal csak szem előtt lenne. Habár Violet van amikor leszökik hozzánk, hogy édességet vagy sós nasit hozzon neki, de ezen kívül csak a táskájába bezsúfolt dolgai szórakoztathatják őt. Na meg én, az meg nem mindig jön össze. Szombat lévén mindig nagyobb a zsongás, ezért bőven akad valami munka - kérés/óhaj/sóhaj - és csakis amiatt jöhetett velem, mert másnap nem kell suliba mennie. Mindketten tudjuk jól, hogy jobban érezné magát otthon ahol Patty vigyázna rá, de a történtek után azt hiszem kimondatlanul is keressük a másik társaságát. Nem kevés ideje élünk együtt, így Stace után én vagyok a másik biztosabb pont neki, még ha nem is akarja ezt elfogadni vagy csak apró lépésekben teszi is meg. Így amikor maga hozakodik fel azzal, hogy több időt akar velem tölteni, abban az esetben rosszul venné ki magát ha nemet mondanék neki. - Meséltem rólad a matek tanáromnak. - hirtelen érkezik a kijelentés részéről miután az előbbi unalmas kirohanása után lefoglalta magát a telefonjával. Meg persze az sem ártott, hogy Violet újabb két csokit hagyott itt neki amiből az egyiket már elmajszolta. - Mr. Wallacenak? Baj volt a háziddal? - nem volt erősségem a matek sohasem, így nem csodálkoznék hogyha félre lett volna hívva Nikki amiatt, hogy valami katasztrófa hagyta nyomát a füzetében. Fordított helyzetben én is feldobtam volna magamat. - Nem. Megkérdeztem, hogy van-e barátnője, aztán mivel azt mondta nincs, így mondtam hogy te is egyedül vagy.. - Nikki! - szólok rá fojtott hangon. - Azt mondta ez nem így működik. - Mert nem is? Mégis miről beszélgettek ti órán? - a telefon megcsörren így a téma lezáratlan marad. Egy vendég jelezte, hogy negyed órát fognak majd késni amit fel is jegyzek gyorsan magamnak, aztán Nikkire nézek aki ezek után nagyon is csendes volt. Nem is értem hogyan is gondolhatott ilyet. - Mr. Wallace amúgy sem az esetem. - vallom be, ő meg színpadiasan sóhajt egyet majd összecsukja az ölében lapozgatott füzetét. - Nem számít. A tanárúr jó fej és olyan rossz vicceket szokott mesélni mint te. - Hé, nincs véletlenül egy Stacey nevű anyád? - erre csak elneveti magát, de látom az arcán hogy büszke arra amit mondott. - Akkor mi az eseted? - most már nagyon is érdekli ez a téma és mivel úgysincs éppen nagy mozgás így engedek neki. Ilyenek úgysem kerültek szóba közöttünk és ha adok neki magamról információkat akkor talán majd én is kifaggathatom őt, hogy ki tetszik neki az iskolába. - Szőkésbarna vagy barna haj. Hümmög egyet. - Barna szem? - Bólintok. - Mr. Wallacenak barna szemei vannak. - okoskodik tovább amire csak a fejemet csóválom. - Nem fogok összejönni a matek tanároddal, Nikki. - erre meg csak legyint egyet, olyan mindegy is célzással. Látszik rajta, hogy ezek után egy szavamat se hiszi el. - A szemüveget is szeretem. - támasztom meg az államat elmerengően, még ha a megjegyzésem most többnyire mellékes is. - Nehezebb eset vagy mint gondoltam. - sóhajt egy panaszosat. - Elszaladok mosdóba. - Tudod hogy hol van és ne állj le senkivel beszélni. - még odaszól, hogy értette és már a közelben sincs. Egy újabb érkezőt engedek be és adom át nekik a szobájuk kulcsát. Rendes házaspárnak tűnnek ami fura, mert legtöbbször mindig kifogom a kötözködni vágyókat. A kedvenceim azok akik úgy érzik mindent is tudnak, így amikor menetrendszerűen felvilágosítod őket akkor fel vannak háborodva. Mégis ők az elsők akik felkeresnek, ha probléma adódik. Nikki nemsokára megérkezik, nem sokkal később pedig egy férfi is. - Szép estét uram! Miben segíthetek? - érdeklődöm kedvesen, mire a mellettem ülő kis hercegnő kinéz a pult mögül, majd nem túl feltűnően meghúzogatja a szoknyámat. - Ő pont az eseted. Már csak a szemüveg kell. - Nicoletta! - szólok rá, mert esélytelen hogy a férfi ebből nem hallott semmit. - Ne haragudjon, tudja milyenek a kicsik. Mindig meglódul a képzeletük. - magyarázkodom, de nagyon remélem, hogy másodperceken belül elnyel a föld. - Nem megszokott itt, hogy gyerekek rohangálnak, csak egy sulis projekthez végez kutatómunkát.. - teszem hozzá, ami nem áll messze a valóságtól. Csak őt nem a karrierem érdekli, hanem inkább a családi állapotom.
Kezdőlap
Az emberi viselkedéssel nincs bajom, ha a magamfajták között vagyok, ami egyet jelent a britekkel. Más kultúrákat is előszeretettel ismerek meg és még kíváncsi természetnek is mondanám magamat, de ez egy fokon elmúlik, akár a ma este is. New Yorkban már ezelőtt is jártam pár alkalommal, de nem igazán fűlik ahhoz a fogam, hogy gyakrabban jöjjek ide. Az emberek és az atmoszféra is messze áll attól, amit én megszoktam és elviselek. A hülyeséget itt tonnában lehetne mérni, mert még a határon se jutottam át, de már akkor is volt szerencsém érdekesen közlekedő sofőrrel, az éjszakai élet jeles képviselőjével a szálloda előtt, aztán meg a londiner, aki azt sem tudja, hogy melyik bolygón van, de az i-re a pontot az a bizonyos recepciós hölgy teszi fel a kislánnyal karöltve, aki éppen előttem áll. A gyerekekkel nincs bajom, nagyon is szeretem őket, de van egy rendszer és szabályok is, ahol az éjszaka nem azt írja elő, hogy a recepciós mellett lenne a helye egy kiskorúnak. Menten elszáll az agyam, ahogyan egyre jobban belemélyedünk a kicsit sem kedves és olykor hiányos párbeszédbe, amit a pult másik felén lévővel folytatok. A kis füzet csak a kezdet, de valahol kezdem gyanítani, hogy kezdővel van szerencsém, ha még az sem megy neki, hogy elkérje az útlevelemet. Alapkövetelmény lenne, hogy ezzel kezdjen, és most belátom, hogy nem véletlenül utaztam ide. A személyzet kritikán alulian viselkedik a vendégekkel és ez a hölgy már az első pillanatokban unszimpátiát vált ki belőlem. Túl sok mindent enged meg magának és sehol sincs a kedvesség na meg az udvariasság. Bármennyire is legyek mogorva…neki az lenne a feladata, hogy tájékoztasson és ellenőrizze az adataimat. Egy ponton megelégelem a hangvételét és szóvá is teszem, mondjuk vele ellentétben nem emelem fel a hangomat. Messziről kerülöm a nyilvános jeleneteket, de most mégis afelé tartok, hogy ebből kényelmetlenül jöjjek ki. A félreértés csak egy dolog lenne közöttünk, de valahol elveszíti a professzionális hozzáállását és csak pislogok kettőt. Nem szólok többet sem a munkájára, sem pedig arra, hogy az előbb félrement a vicc tárgya is. Nem vagyok humoros kedvemben nyolc óra repülés után és a testem egy jó forró zuhanyért kiált, de úgy tűnik, hogy ez egyelőre csak álom marad. Megköszörülöm a torkomat és lépek is kettőt hátra, amikor a pultra tenyerel és szinte az arcomba mászik. Hallatlan, hogy mibe érkeztem meg. Néha elpillantok a kislány irányába, aki szokatlanul csendben van és az egyik színezővel van elfoglalva. Nem gondolnám különösebb problémának őt, de mégiscsak iskoláskorúnak látszik, akinek holnap iskola van. A tanításhoz meg energiára van szükség, nem mellesleg valami stabil környezetre. Felveszem a teendőim listájára, hogy háttérmunkát kérjek a személyzet lenyomozására. Elképzelhető, hogy sokan még nem is rendelkeznek megfelelő tudással, ne adj isten kellő iskolázottsággal, hogy ellássák a munkakörüket. 
