Hiszek a sorsban, mindig is hittem benne. Tudom, hogy nem véletlenül én kezeltem azt a beteget akinek köze volt a rendőrség nyomozásához, hiszen így ismerhettem meg Willy-t, így kerülhettünk közel egymáshoz. Bár sok ismerősöm nem érti, hogy miért tepertem annyira utána/érte, miért én kezdeményeztem, de én úgy gondolom, hogy a 21. században el kéne engedni azt, hogy a nők arra várjanak, hogy a férfi kezdeményezzen, mert szerintem már abban a korban élünk, hogy nyugodtan kezdeményezhet a nő is. Egy pillanatát nem bánom annak, hogy megismertem őt és hogy együtt vagyunk. Mellette úgy érzem, hogy végre igazán önmagam lehetek és elkezdhetek végre élni.
- Imádom, hogy bármelyik pillanatban elő tudsz rukkolni valami okossággal. Én maximum orvosi dumákat tudnék nyomni neked. – mondom nevetve és átkarolom a nyakát amikor megölel. Imádom csókolni őt, imádom érezni az ajkai ízét, imádom a közelségét, de most nem azért vagyunk itt, hogy most rögtön egymásnak essünk, hiszen itt van előttünk az egész hétvége. Meg nem is szeretném, hogy azt higgye rólam, hogy valami szexéhes csaj vagyok. Legutóbb én kezdeményeztem, most kifogom várni, hogy ő nyisson felém. Tudom, hogy ő zárkózottabb, mint én, ezért se erőltetek semmit se nála már a kapcsolatunk elejétől fogva, így inkább várok. Megéri. Rá megéri várni.
Bármennyire is imádom nézni őt ruha nélkül és vizesen, de ha nem megyünk innen ki lassan akkor sosem készül el a vacsora éhesen pedig szerintem senki nem szeret lefeküdni aludni. Én legalábbis nem tudok éhgyomorral aludni.
- Bármennyire is jó látvány vagy így, vízesen és ruha nélkül, de szerintem lassan meg kéne csinálnunk a vacsorát, nem gondolod? – kérdezem tőle mosolyogva miután kisimítja a vizes hajamat az arcomból és újabb csókot lehet az ajkamra. Megcsókolom még egyszer, majd óvatosan kimászok a melegséget nyújtó jakkuzziból, majd oda sétálok a székekhez és magamra terítek egy fehér törölközőt, hogy ne fázzak meg, de nem megyek be, megvárom, hogy ő is így tegyen és csak azután megyek be a házba miután ő is elkészült.
- Felmegyek hajat szárítani, kipakolsz addig kérlek? – nézek rá kiskutya szemekkel és reménykedem benne, hogy igent mond, így hajszárítás után már csak neki kell látnom főzni, bár azt még nem tudom, hogy mit fogok készíteni. Ismerősömék azt mondták, hogy jócskán bevásároltak nekünk, de mivel nem tudom, hogy mi van a hűtőben így még készülődés közben sem tudok agyalni azon, hogy mi legyen. Majd kiderül.

Megyek majd - rámborul kék nyári alkonyat -
szilándó búza közt, a fű sarját taposva.

Azon tűnődtem, hogy elég sok közös van a munkásságunkban is. Végtére is ha azt nézzük mind a ketten az egészségügyi pályán vagyunk. Ő sebészet, én pszichológia, annyi különbséggel, hogy nem olyan pszichológus lettem, aki a lelkeket ápolja, hanem igazságügyi. Biztosan képes lennék egy kórházban is megállni a helyem, vagy egy magánrendelőben, de nem arra szakosodtam.
Ő a fizikai problémákra szakosodott, mint pl.: Törések, vágások, szervi károsodások, én pedig a mentális problémákra szakosodtam, illetve a mentális és lelki állapotokra. Gyógyítani is tudnék szerintem, bár az én dolgom az analízis. Az, hogy analizáljam a tettesek és az áldozatok mentális állapotát, bár én magam is végeztem alapozó kurzusokat.
Nem véletlen találtunk egymásra, nem véletlen szeretjük egymást olyannyira, hiszen nagyon sok közös van bennünk és érzelmileg is egy húron pendülünk, még ha én olyan nehezen és macerásan is tudok eligazodni saját belső világomon. Megvannak a magam hátrányai, magam nehézségei, de azt mindennek ellenére tudom, hogy mindennél jobban szeretem Dreát és képtelen lennék elengedni. Úgy érzem ő a másik felem, aki tökéletesen passzol hozzám.
- Egyszer is ha
rád tekintek, nincs egy árva
hang sem a számon,
béna lesz nyelvem, puha tűz szalad le
testemen, belső zavaros zenétől
cseng fülem nyomban, s a szememre kettős
éjszaka száll le - mondtam el az egyik Catullus vers idézetét, mely nagyon szépen leírta a szerelmet. Nem mai vers volt, de sokat mondó.
Szerettem a költészetet, noha nem pont Catullus volt a kedvencem, azért voltak neki is nagyon jó alkotásai. Leginkább a 19.-20. század költőit szerettem nagyon, de a régi korokban is voltak jók, sokat mondóak és olyanok, melyekben sok örök érvényű igazság volt.
Megcsókoltam, majd ölelve merültem le vele a víz alá, aztán kis idő múlva fel és elnevettem magam. Hátra simítottam vizes haját és tarkóját simogatva csókoltam újra ajkaira, de most nem merültem le vele a víz alá, hacsak ő nem szerette volna.

To my Sweet Drea.

“Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak
valami titkos és mély egység tengerén,
mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,
egymásba csendül a szín és a hang s az illat.”

Zene | Öltözet | Helyszín | to: @Drea Torres

Mindig is csodáltam azokat az embereket akiknek a hivatásuk volt az életük. Már egészen fiatal korom óta eldöntöttem magamban azt, hogy én is ilyen felnőtt akarok lenni, akinek a munka az első. Elakarok érni valamit az életben, jobbá akarom tenni az emberek életét, és szerintem a munkámmal ezt el is tudom érni, hiszen életeket mentek nap, mint nap.
Érdeklődve hallgatom a szerelmemet ahogy azt meséli, hogyan jutott el oda ahol most tart és miért pont ezt a munkát választotta. Akaratlanul is elmosolyodok amikor arról tesz szót, hogy mindig is kilógott a sorból. Talán pont ezért is szerettem belé és szeretem őt annyira, mert nem olyan, mint a többi férfi. Nem átlagos. Nem tudok unatkozni melle, de még is nyugodtságot érzek a közelében. Megnyugtat a jelenléte és a munkaszeretete motivál engem egy-egy nehéz napon, hogy ne adjam fel, hiszen a párom is kidolgozza a lelkét és nem adja fel, mert nem adhatja fel. Ő is másokon segít, embereket ment meg, ahogy én is. Más a munkánk, de még is van közös benne, ahogy bennünk is van szerintem közös és ezért (is) passzolunk egymáshoz annyira. Jó végre olyan ember mellett lenni ahol nem kell félnem attól, hogy önmagam lehessek. Nem kell félnem az elválástól, mert érzem, hogy ez a dolog kettőnk közt örökre szól. Szentimentális vagyok igen, de életemben most először érzem azt, hogy révbe értem.
Átkarolom a nyakát és gyengéd csókot lehelek az ajkára. - Sajnálom ami apukáddal történt...elképzelni sem tudom min mehettél keresztül. – kisimítok egy kósza tincset a homlokából és a szemeibe nézek. Szeretném, hogy tudja, hogy rám számíthat. Habár nem most történt ez az eset, de én csak most tudtam meg. Borzalmas érzés lehet elveszíteni a szülőnket, akiért mindent megtennénk...tudom egyszer én is át fogok ezen esni, de egyenlőre még belegondolni se tudok, hogy az a pillanat mennyire fog fájni, és csak remélem, hogy Willy akkor is mellettem lesz majd.
- Már egészen kiskorom óta tudtam, hogy felnőttként olyan munkát akarok majd végezni ahol segíthetek másokon, de csak a középiskolában tudatosult bennem, hogy engem az orvosi pálya érdekel. Nagyon ráfeküdtem a tanulásra aztán orvosira mentem. Valamiért vonzott a sebész szakma, de ne nevess ki, nem tudom miért. – mondom halkan felnevetve. Igazából én sem tudom, hogy miért pont sebész lettem, de nem bántam meg egy percét sem, mert szeretem a munkámat.

Megyek majd - rámborul kék nyári alkonyat -
szilándó búza közt, a fű sarját taposva.

Nem azért gondolkodtam el, mert most akarnám kitalálni, hogy mit mondjak neki, hanem, hogy meg tudjam fogalmazni és rendezni tudjam a gondolataimat. Nehéz összeszednem magam ahhoz, hogy lelkileg is rendben legyek és összeszedetten tudjak beszélni, hiszen az, hogy miként lettem az, aki, annak fájdalmas múltja van.
- Nos, amikor végeztem a gimnáziumban el kellett döntenem mit szeretnék kezdeni a jövőmmel. A gimnáziumban matematika szakon végeztem, úgy terveztem akkoriban, hogy az egyetemen is matematikát tanulok majd, de közben el kezdett érdekelni a pszichológia. Biztosan te is észrevetted, hogy kicsit furcsa vagyok. Nem értettem sem magam, sem másokat és sokszor gondot okozott az életben eligazodni. Ez vezetett engem el végül oda, hogy pszichológia szakra menjek. Meg akartam érteni magam és meg akartam érteni másokat is. Fejlődni akartam. Keményen tanultam és keményen dolgoztam azon, hogy elsajátítsam a pszichológia csínját-bínját.
Egyszer jött a rémület és egy elmebeteg férfi tévhitektől vezérelve megölte az édesapámat. Ez lebegett a szemeim előtt, amikor szakosodnom kellett. Meg akartam érteni mi játszódott le a gyilkosa fejében, meg akartam érteni a bűnözőket, hogy mi zajlik le a fejükben és hogy mi játszódik le az áldozatok fejében, ezért lettem végül kriminálpszichológus. El akartam igazodni a fejükben, érteni akartam a bűnözők és az áldozatok gondolatait, érzéseit. Azért, hogy segíthessek az áldozatokon és megelőzhessem az új áldozatokat. Azt vallom, ha ismerjük a bűnöző gondolkodását, érzéseit és megértjük az áldozatokat, megelőzhessük, hogy a tettes újabb áldozatot szedjen - összegeztem.
"Odaúsztam" vele szemben, magamhoz öleltem a derekánál fogva, puszit adtam homlokára, majd felsimítottam hátára.
- Na és te? Miért lettél orvos? Pontosabban sebész? Engem lehet, hogy... nos lehet én undorodnék a felnyitott testektől és a... műtétektől - mondtam ki nehézkesen. Nem véletlen, hogy nem a gyilkosságiakkal dolgozom. Gyenge volt a gyomrom és az lelkem. Sajnos elkerülhetetlen, hogy néha-néha hullák kerüljenek a szemeim elé, de szerencsére ritka volt.

To my Sweet Drea.

“Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak
valami titkos és mély egység tengerén,
mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,
egymásba csendül a szín és a hang s az illat.”

Zene | Öltözet | Helyszín | to: @Drea Torres

Elmondhatatlanul jól esik itt lenni, távol a város zajától és minden problémától. Ahogy kiértünk a városból már rögtön sokkal nyugodtabb lett a lelkem, mert tudtam, hogy ez a kis hétvége tényleg csak a kettőnké és senki nem zavarhat meg minket. Nem érdekel jelenleg a munkám, csipogómat se hoztam magammal, úgy döntöttem, hogy erre a kis időszakra hagyjon békén mindenki. Igyekszem kizárni magam körül a külvilágot és élvezni a természetet. Szerintem már nem is emlékszem arra, hogy mikor voltam utoljára kempingezni. Még kicsi lehettem. Oh, a régi szép idők amikor az ember semmit sem sejt arról, hogy milyen csúf tud lenni a világ és felnőttként mennyi problémával kell majd szembenéznie.
Alig vártam a jakkuzzizást szóval nagyon örülök, hogy ezzel kezdjük. Szerintem bőven ránk fér mindkettőnkre, hogy ellazuljunk, főleg mivel az elmúlt pár napban a munka miatt eléggé feszült voltam. Sűrű és hosszú napok vannak mögöttem és nem is igazán volt időm kipihenni magamat, ezért is döntöttem úgy, hogy a munkát erre a hétvégére teljesen kizárom az életemből. Nem érdekel, ha baj van vagy keresnek. Kivettem a szabadságomat és szerintem ez jár nekem, más orvos is mehet szabira és nem zargatják őket, akkor nekem miért kellett volna hoznom a csipogómat?
A szívem majd’ elolvad amikor hallom, hogy mondja, hogy szeret. Tudom, hogy szeret, de nagyon jól esik hallani tőle, szeretek visszajelzést kapni arról, hogy a kapcsolatunk jó irányba halad, márpedig jelenleg ez a legtökéletesebb dolog amit az életemben eddig éreztem. Igaz a mondás, hogy az eső után jön a szivárvány. Annyi eső volt az életemben és Willy végre meghozta nekem a várva várt szivárványt.
- Én is szeretlek. – suttogom kedvesen két csók között, majd elsétálunk a jakkuzzihoz ahol mind a ketten levetkőzünk. A közös éjszakánk óta nem is láttam őt, semmilyen értelemben, szóval jól esik ismét így látni őt. Teljesen az ujjai köré csavart, bármeddig elmennék érte. Eddig azt hittem, hogy voltam már szerelmes, de mióta van a kettőnk kapcsolata, csak most érzem igazán, hogy mi az az igazi szerelem.
Enyhén elpirulok miközben bemászok a jakkuzziba és megdicsér. Nincs bajom a testemmel, csak soha nem dicsért meg még senki, és ez most melengeti a lelkemet.
- Köszönöm. – oda ülök mellé és ujjammal a kézfejét simizem. - Mesélj amúgy, hogyhogy kriminálpszichológus lettél? Nem a legegyszerűbb munka, főleg nem lelkileg. – mindig is érdekelt, hogy miért pont ezt a munkát választotta csak valamiért eddig még nem kérdeztem rá.

Megyek majd - rámborul kék nyári alkonyat -
szilándó búza közt, a fű sarját taposva.

+16 Jó ötletnek tartottam a Jakuzzizást és biztos voltam benne, hogy jót fog tenni mindkettőnknek. Nekem is és neki is, hiszen nehéz napokon vagyunk túl, ami bár szellemileg jobban megterheli az embert, de fizikailag is igen csak igénybe tudja venni az embert, a Jakuzzi pedig mind a szellemi, mind a fizikai kimerültségre is jó gyógymód tud lenni.
- Mindkettő jól hangzik. Még sosem voltam Jakuzziban, de sok jót hallottam róla, a sütögetésre pedig már készülök egy ideje, szóval részemről jöhet - mosolyogtam és hátát simogattam, viszonozva a puszikat és a csókokat.
- Szeretlek - mosolyogta, majd újra megcsókoltam és a vezetésével elindultunk a Jakuzzi felé, ahol elkezdtünk vetkőzni, de szerintem mind a ketten azt néztük ki mennyire vetkőzik le, míg a végén már mind a ketten pucérak lettünk. Bevallom őszintén, nem készültem fürdőruhával, de szerintem Drea sem feltétlen és valahogy nem tudtam elképzelni, hogy a rendes alsónadrágomban menjek be a vízbe.
Szemeimmel végigmértem Dreát, hiszen az együttlétünk óta nem láttam őt meztelenül. Nagyon jó érzés volt újra látni a testét.
Hozzá léptem és óvatosan hasára téve kezem megcsókoltam, majd még egyszer. Jóleső érzés, bizsergés járt át, ahogy finom bőréhez értem. Talán még meg sem dicsértem őt, a múltkor az együttlétünk hevében el is feledkeztem róla, hogy szóvá tegyem szépségét és alkatát. Kicsit elfogott újra a vágyakozás, de nem szeretkezni jöttünk, arra lesz még időnk később is.
- Nagyon szép vagy... - sóhajtottam jólesően és büszke voltam, hogy ő volt a párom. Nem csak okos és sikeres volt, de nagyon szép, vonzó is. Tarkójára nyúlva megcirógattam, majd hajába túrtam, de aztán bemásztam a Jakuzziba és kezét fogva vezettem be őt is a vízbe, de minden mozdulatát áhítattal követtem, majd a vízben magamhoz húztam és átöleltem.

To my Sweet Drea.

“Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak
valami titkos és mély egység tengerén,
mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,
egymásba csendül a szín és a hang s az illat.”

Zene | Öltözet | Helyszín | to: @Drea Torres

A tökéletes éjszakánk után 2 nagyon kemény nap követett. Szívem szerint be se mentem volna, de tudom, hogy a betegeimnek szükségük van rám. Sajnos ebben a 2 napban nem tudtunk Willy-vel találkozni, nagyon írni se volt időm neki, mert amikor nem ügyeltem akkor ledőltem aludni az ügyeleti szobába, de csak az tartott életben, hogy tudtam közeledik a tökéletes hétvégénk. Az utolsó nap már izgatottság töltött el egész nap, és műszak után be is pakoltam mindent egy sporttáskába és kora reggelre állítottam ébresztőt. Másnap kicsit hűvős volt a reggel ezért felvettem egy fekete bakancsot, fekete farmert, egy toppot és bőrdzsekit. Nem túlóztam el, lezseren öltöztem fel, hisz úgyis kempingezni megyünk, nem láttam szükségességét annak, hogy túlságosan kiöltözzek.
Amikor odaértünk a helyre, kinyitottam a bejáratot, Astra pedig elfutott a lábam mellett, úgy látszik már alig várta, hogy felfedezhesse a kis kunyhót. Mosolyogva néztem ahogy szaglászik a házban, majd mikor letettem a földre a sporttáskámat, mosolyogva ültem le Willy-vel az ágyra és gyengéden megcsókoltam.
- Mit szólnál, ha felavatnánk a jakkuzit? Szerintem mindkettőnkre ráférne a lazulás, aztán sütögethetnénk. – mondom mosolyogva miközben átkarolom a nyakát és ismét egy gyengéd puszit lehelek az ajkaira. A testem a műszakok után konkrétan követeli a meleg buborékokat, bár azt is megértem, ha neki esetleg nem lenne kedve hozzá. Semmit sem erőltetek és semmi sem kötelező. Azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat és kitudjuk pihenni magunkat, mert kötve hiszem, hogy az előttünk álló következő hét könnyebb lesz, mint a mostani. Sajnos betegek mindig lesznek és sajnos a rosszfiúk se fogynak el attól függetlenül, hogy elkapnak egyet, mert sajnos jelentkezik helyette másik ötven. Mindig is nagyra becsütlem a profilozók munkáját, mert nem lehet egyszerű a rosszfiúk fejével gondolkodni, hogy mit-miért tesznek, mi lehet a következő lépésük. Biztos nagyon megerőltető ez a munka, mint fizikailag és mint mentálisan is. Ezért is örülök, hogy sikerült eljönnünk ide, mert tudom, hogy Willy-nek is szüksége volt már erre. Nehéz és hosszú időszak áll mögötte.

Megyek majd - rámborul kék nyári alkonyat -
szilándó búza közt, a fű sarját taposva.

A tökéletes esténket két napnyi kemény műszak követte Drea oldalából, ami nekem sem volt könnyű, hiszen az együttlétünk után csak még szorosabb lett köztünk a kötelék, bár igaz, a munka mellett nekem sem volt sokkal több szabadidőm, mint neki, ugyanis gőzerővel folyt a nyomozás a gyermekrabló után, akit sikerült is elkapni a második napon, de hál istennek végre jön a hétvége és a mi kis hétvégi programunk, a várva várt kempingezés. Végre ki tudunk menni a természetbe és ott eltölteni egy kellemes hétvégét. Csak mi ketten, kinn a természetben, a kunyhóban, amit Drea ismerősei biztosítanak.
Sok mindent nem kell összecsomagolnom, hiszen nem egy hétre terveztünk elutazni, csak a hétvégét fogjuk ott tölteni, de azért tiszta váltó ruhát viszek magammal, meg a pipereszereimet, amikre szükségem lehet a tisztálkodásnál, de mindez elfért egy táskában, szóval túl sok macerám nem lesz vele.
Az én kocsimmal mentünk, természetesen Astrát hozom magammal. Nem fog minket zavarni, jól nevelt kutya, nem lesz láb alatt, de nem akarom őt mások gondjára bízni, hiszen hozzám van szokva, egy hétvégére pedig nem hagyhatom itthon, ki ad neki enni-inni?
Elmentem Dreáért, majd együtt indultunk el a címre, amit ő adott meg nekem.
Találtam egy kényelmes parkolóhelyet a kunyhó közelében, majd míg Drea nyitotta az épületet én vittem a csomagokat, a kutya pedig hűségesen és nyugodtan lépkedett mellettem egészen addig, amíg be nem értünk az épületbe, mert akkor már fontosabb volt neki, hogy szétnézhessen és találjon magának vagy pihenő helyet, vagy játékot.
Elpakoltunk, majd mosolyogva átöleltem Dreát és leültem vele az ágyra, ahol megcsókoltam.
- Mi legyen a nap első programja? - kérdeztem lelkesen, míg Astra lepihent a táskám mellett az FBI logós játékcsontjával.

To my Sweet Drea.

“Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak
valami titkos és mély egység tengerén,
mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,
egymásba csendül a szín és a hang s az illat.”

Zene | Öltözet | Helyszín | to: @Drea Torres