Turn on every light

Rengetegszer bonyolódom vitás helyzetbe az idegenekkel, ha kiszúrnak maguknak, ámbár szeretek csendben létezni és megfigyelni a környezetemet. New York túl harsány és természetellenes az én közegemmel szemben, pedig valóban szeretek utazni és felfedezni más helyeket. A munka szólított ide, de az inkognitóm megtartása végett egyelőre be kell érnem azzal, amit magam tapasztalok a szállodában. A bemutatkozás nem sikerült jól, ha a recepciós hölgyet említem, de a csomagokért felelős férfi sem éppen volt a helyzet magaslatán. Antonia egy roppant kiszámíthatatlan és hangos személy, akinek megérteni a működését nem egyszerű. A legtöbben összetettek vagyunk, de én szeretek a megérzéseimre hagyatkozni és egy idő után címkézni az ismerőseimet. Régebben jártam pszichológushoz is, és ő adta ezt a tippet, hogy rangsoroljam aztán meg csoportosítsam a mindennapos kapcsolataim résztvevőit. A család egy külön létező fogalomként vonult be a polcomra, de a barátok és egyéb ismerősök már sokkal könnyedebben kerültek be egy-egy általam létrehozott csapatba. A mostani kakukktojás éppen csak, hogy súrolja a felszínt és magam sem tudom megmondani, hogy mit kezdjek vele. A recepción megélt kellemetlen kezdet után most arra adtam a fejemet, hogy kettesben töltök vele egy délutánt. Most még nem tudtam volna megmondani, hogy jó döntést hoztam-e, de tegnap annyira lezáratlannak tűnt a dolog, hogy adtam neki még egy esélyt. Nikki létezése sokkal másabb térbe helyezte előttem a kisasszonyt. A harsány és abszurd személyiség, aki visszabeszél a vendégnek és nem konyít sokat a tisztelethez sem, az a valaki vállalja önként azt a felelősséget, amit kevesen. A barátnője kislányára vigyáz…és nem is akármilyen indok miatt. A kómában fekvő nőnek az állapotáról ugyan nem tudok sokat, de a két heten túllevő betegek többsége már általában nem ébred fel. Óriási teher nyomhatja a vállát, és mégis megpróbál a kislány igényeire is figyelni. A kettőjük párbeszédét érdekes élményként éltem meg, vagy azt az információt, hogy menhelyeket támogatnak a maguk módján. Nem mindenkinek adott az anyagi háttér, de mégis abból a kevésből is adnak, mely nekik jutott. Két állása is van a hölgynek, én meg itt állok, és igyekszem nem türelmetlen lenni vele, de mégsem tart sokáig a magamnak tett ígéret. A taxi volt az első felvonás, aztán meg a nyílt utcán valón veszekedés, hogy aztán rájöjjek, hogy jobban jártam volna a taxival, mint a metrón való utazással. A megszégyenítés nem a kenyerem még az alkalmazottakkal szemben sem, mert mindenkinek jár egy esély arra, hogy megcáfolja a bűnösségét. A jegyes incidens bennem sokkal mélyebb nyomot hagy, mint azt az utazótársam gondolná. A szórakozás az egy dolog, de a visszaélés másokkal szemben…nem tetszik. Kerülhet még ő is olyan helyzetbe, ahol a segítségemre szorul majd, és nekem se az lenne az első gondolatom, hogy kinevessem vagy hagyjam szenvedni. Más értékrendszerrel nőttünk fel, és ha már nem is érzékeli, hogy megbántott, akkor teszek róla, hogy közénk ékelődjön a csend, mint egy választóvonal. A metrón való utazás alatt megfordul a fejemben, hogy kiszállva felhívom a szállodát és kérek egy autót, de mégis a folytatás mellett teszem le a voksomat. A metróból kilépve aztán kiszúrja a szememet egy felvonó is. A közlekedés eme formáját még nem próbáltam, szóval, ha félelem nincs is bennem, de tartózkodom a dologtól. A biztonság mindenek felett áll, és habár nem kell sokat várnunk a beszállással nem véleményezem azonnal a szituációt.
- Azzal nincs baj, ha kerüli a zsúfolt helyeket. – jegyzem meg és előveszem a telefont, és a kis fényképezőgép ikonra kattintva beállítom a lenti képet és rányomok a gombra. Az első kép homályos lesz, de a második átmegy a szűrőmön, holott nem vagyok ennek a művészeti ágnak a képviselője. Két percen belül át is érünk a szigetre és kimehetünk a felvonóból. Bevárom a mellettem haladót és lassítva a tempómon a telefonomat is elteszem, hogy figyelni tudjak rá.
- Milyen lenne az ideális napom? Attól függ, másképpen erre nem tudok felelni, de ha turistaként kérdezni, akkor máris jobb, hogy nem valami függő térben voltunk, amit néhány kötél tart egyben. – mosolyodom el és egy kicsit a távolságtartásom is csökken. A hátam mögött keresztezem a két karomat és elmorfondírozok ezen.
- Minden egyes nap dolgozom, ezért nehéz kérdés. A tea nem maradhatna ki, és egy jó sportújság, amivel a napomat indítom. Megnézném a gazdasági híreket, és keresnék valami csendes helyet, ahol olvashatok, vagy szimplán a zöldben járnék. Szeretem a csendet. – felelek neki összefoglalva, de ő sem rest beavatni engem az élete egy kisebb szeletébe.
- Miami és New York, egyik sem éppen kevés lélekszámú város. A melegség után miért csábult át ide? A fiatalokat vonzza errefelé az amerikai álom, vagy szimplán a város adta lehetőségek? New York sokaknak az újrakezdés ígérete, és nem is látnak tovább ezen. Magát melyik cél hozta ide? – érdeklődöm, mert ez most jobban érdekel, mint az eltévedése a városban. Nekem is simán menne, hogy rossz irányba kanyarodjak el, vagy egyszerűen a város egy másik részén bukkanjak fel.
- Ott van egy pad…és ahogy elnézem egy kis bódé is, ahol ihatunk valami meleget. A kávét sem vetem meg, ha már Amerikában járok. Ajánlom nekem valami kombinációt. – mutatok előre a kezemmel, hogyha közben mesél, de máris elérjük a standot.
- Szép napot. Mit kérnek? – az eladó egy piros francia sapkát és egy fekete bőrkabátot visel a rózsaszín haján…itt nagyon furcsák az emberek.
- A hölgy választ először. – adom át a kezdeményezést Antoniának.

Turn on every light

Kissé egyedi a stílusom és nem olyan egyszerű felvenni a ritmust, ha beszélgetésről van szó. Nem véletlenül mondják azt, hogy az angolok humora egészen más, mint a többi emberé és csak igazán azok értik meg, akik ugyanabból a nemzetből jöttek. Antonia késése nem számottevő, de ha valamiben megegyeztünk, akkor én szeretem betartani az ígéretemet. Furának hathat, hogy négy percet szóvá teszek, de nekem az a meg nem érthető, ha valaki nem fogja fel, hogy mit jelent a másik idejével való játék. A városnézés nem szigorú menetrend alapján lett megoldva, de mégis attól tartok, hogy ez csak az én fejemben élt. Elszalasszuk annak a lehetőségét, hogy taxival menjünk, mert nem bízok meg az itteniek vezetési képességeiben. A szálloda biztosított volna kocsit, de a hölgyemény ragaszkodik ahhoz, hogy ezzel ne éljünk. Be kell érnem azzal, hogy most csak asszisztálhatok és nem irányíthatok, mert gyorsan derülne ki, hogy ki is vagyok valójában. Szokatlan a visszabeszélése és ez a nyers kommunikációja. Kapkodom a fejemet az éles váltások közepette és néha az orromat is megdörgölöm, mert követhetetlen a gondolatmenete.
- Tanácsot ad vagy kioktat? Nem tudom eldönteni, hogy melyik oldalt képviseli. – felelem neki egyszerűen, de aztán csak olaj a tűzre, hogy megint okoskodásba hajlik át, amit normális hangnemben mondok neki.
- Nem kell ahhoz több oldalas esszé, hogy egy irodalmi művet ismerjen. – forgatom meg a szemeimet, de abbamarad a szócséplés, mert útra kelünk csak éppen úgy, hogy erről nem tájékoztat. A kezemet megfogva vezet le a legközelebbi aluljáróba és passzíroz bele az embertömegbe. Gyűlöltem az engedély nélküli érintkezést, mégsem szólalok fel ellene, mert ő az idegenvezető és bízom benne, hogy a metró nem lesz annyira szörnyű. Londonban is utaztam már tömegközlekedéssel, de sosem szívleltem igazán. A taxik sokkal kulturáltabbak odaát és kevésbé ellenszenves sofőrök ülnek a volán mögött. A jegyvásárlás megint egy olyan fogalom, amiben nem vagyok jártas. A sorban állás nem az erősségem és nézelődök is közben mire végre nekünk kedvez a szerencse. Annyi gombot nyom meg egyszerre, hogy a szemem is elfárad benne, de aztán a kezében a nyertes papírhalmazzal meglódul az átjáró felé, csak azzal nem számol, hogy én fent akadok a műveleten. A kezembe nyomott jeggyel nem sokra megyek, ha a panel nem működik és a kapu nem enged át, hogy bejussak a metróhoz. A kérésemre sem igazán mozdul meg.
- Ha azt akarja, hogy magával menjek akkor igen. – felelem szűkszavúan és megint elhúzom a jegyet a villogó jelzés előtt, de nem történik semmi és az emberek gyűlnek a hátam mögött.
- Nagyon szórakoztatónak gondolja magát. – nézek fel az eszement rögtönzésére és komolyan elgondolkodom azon, hogy itt hagyom a fenébe és visszamegyek a szállodához, mert ehhez semmi kedvem sincs, de befogom a számat és türelmesen mutatványozok a levegőben. Végül megsajnál vagy a fene se tudja, de odalép és bedugja az érintő alá, aztán zöld utat kapok. A mögöttem állók korántsem ennyire lelkesek, de átjutunk és innen már csak fel kell szállni a szerelvényre.
- Miért is kér bocsánatot? – pillantok le a vállam irányába, mert körülbelül addig ér fel, de a kézfogást már el is felejtettem.
- Nem tesz semmit, már újabb szintet léptünk azzal, hogy hagy szenvedni. – mosolyodom el nem túl meggyőzően, és habár kedvesebb próbál lenni, én mégis azt veszem észre, hogy felszínesen veszem a levegőt, mert az előbbi incidenst egy darabig nem fogom kizárni a gondolataim közül. A metró meg is érkezik, ezért marad egy kis magánszférám, amikor az ajtón átpréselem magamat és megkapaszkodva a felettem lévő fogantyúba, szépen a lábamat is szétterpesztem. A rövidnek titulálható utazás alatt csak néha lepillantok rá, de nem kérdezem meg, hogy mikor szállunk le. A kommunikációnk több sebből vérzett el az elmúlt másodpercekben, így kell egy kis csend, hogy helyreálljon a béke és ne szívjam vissza az egészet. A leszállási szándékát jól lövöm be a következő alkalommal és követem kifelé, de megjegyzem, hogy mennyire büdös van és az embereket mennyire nem érdekli, hogy milyen környezet öleli körbe őket. A sétával nincs bajom, még kellemesebb is, amikor kiérünk a szabad levegőre és némi szmog árán a felvezetőre bírok koncentrálni. Az ötlet nem rossz és a magassággal nem sok bajom van.
- Ez lenne a vállalható és zsúfoltság mentes közlekedés madártávlatból? – mérem fel a lehetőségeket, de úgy hiszem, hogy ezzel a programmal ki fogok egyezni.
- Nem szükséges meghívnia teára, majd meglátjuk, hogy milyen lesz a felhozatal. – beállva a sorba ez sokkal gyorsabban megy, mint az az előző és amint megkapjuk a belépőket máris átterelnek bennünket.
- Hozott fényképezőgépet is vagy a telefon marad? – előveszem a sajátomat is és kikapcsolom rajta az internetet, mert nem akarok a munkával foglalkozni.
- Miért ezt választotta? – az egyik kabinba szállunk be és a szélére helyezkedem, hogy ki tudjak nézni és valami normális képet készíteni a városról, ha már itt vagyok. Ellának biztosan tetszeni fog, én meg majd megpróbálok nem szörnyet halni attól, hogy milyen módon jutottam el idáig.

Turn on every light

Még mindig nem tudom, hogy mi ütött belém, hogy igent mondtam egy ajánlatra, amit jóformán én sajtoltam ki a másikból. Pusztán üzleti szemmel nézve is benne van a pakliban, hogy megnézzem a várost és ehhez társaságot biztosítsak…ugyan a személyzet egyik tagja, de azt hiszem, hogy az itteni emberek közül Eve után Antoniát ismerem a legjobban. A szóváltásunk nem veszett el, de sokat javult azóta a helyzet és már huzamosabb ideig is elviseltük a másikat. Nem mondom, hogy egyetértettünk, de azért igyekeztünk közös nevezőre jutni. A szokások rabja vagyok, de Amerikában sajnos nem időzhetek mindegyiknek, szóval be kell érnem azokkal a lehetőségekkel, amit a város nyújt. A kajáláson már túl vagyok és tanultam az előző hibámból is. Nem repülök még egyszer át egy óceánt úgy, hogy ne legyen nálam valami cukorka és csakis a repülős kajára hagyatkozzak. Eve szerinte megviselte a szervezetemet a repülés, de mindketten tudtuk, hogy az igazi ok a sok stressz. A betegségem gyökér okát még nem találtuk meg és immár hónapok óta egyensúlyozok egy vékonyka határon, aminek bármelyik pillanatban kerülhetek a másik oldalára. Nem erény a gyenge fizikum, de vissza kellett vennem az edzésekből is, odahaza pedig legalább hetente úszok vagy lovagolok és akkor még nem beszéltem az egyéb teendőkről. Sokkal másabb a napi rutinom, mint ideát, ahol a legtöbb időmet a négy fal között töltöm. A városnézés, mint lehetséges program nem szerepelt volna a terveim között, de a munkával jól haladtam, ami a kutatást jelenti, de a megfigyelés még hátra volt és itt is gyűjthetek információkat, ha a kisasszony beszédes kedvében lesz. A találkozó megbeszélt időpontja a délután három volt, de a négy perces késéssel máris elérte, hogy felmenjen bennem a pumpa. Megértem, hogy itt az emberek késnek és az a természetes, ha ez megtörténik, de nem voltam hozzászokva, hogy várassanak. A befutás sem sikeredik kevésbé elegánsra a futással, aztán meg a lihegéssel. Megértem, hogy munkában volt, de nem volt ideje kifújni a fáradt gőzt? Végig gondolhatta volna az eseményeket és akkor egy órával később találkozunk.
- Ezzel elkésett. – jegyzem meg és amint felvezeti, hogy taxival megyünk a lelkesedésem is visszaugrik a startmezőre, mint a tegnapi játékunk mutatta. Még mindig nem értem, hogy mi volt annyira sürgős, hogy faképnél hagyjon, de én ugyan nem fogok rákérdezni. A leintett sofőrhöz hajolok be, de aztán a kérdéseimmel elérem, hogy gázt adva a hűlt helye maradjon ott a kocsinak. Rendben van ez így, mert úgysem ültem volna be, de szemlátomást ez a másik félnek nem tetszik annyira, főleg nem a kezem holléte a dereka környékén.
- Miért kell ezen annyira kiakadna, amikor megmondtam az elején, hogy nem ülök taxiba. – sóhajtok egyet és a sárga járművek után nézek egy szekundumra.
- Figyelhetne arra, amit mondok és akkor elkerülhetjük a későbbi félreértéseket. A jogosítvány hiánya az egyik probléma, a másik az, hogy nem mindenki való sofőrnek. – ezt csak úgy mellékesen jegyzem meg, mert látszik Antonián, hogy képtelen túltenni magát az előbbi jeleneten.
- A séta egészséges lenne. – pillantok a karórám lapjára, mert elment tíz perc a veszekedéssel.
- Kik a többes szám? Antoine de Saint-Exupéry az író, ha nem ismerné. – forgatom meg a szemeimet és már több utalást nem teszek rá, mert hajthatatlan. Leporolom a kabátomat, aztán lenézek rá, mert egy fél fejjel minimum kisebb.
- Már szinte a nullával egyenlőek az esélyeink. – szólalok meg és megvárom, hogy mivel áll elő.
- Én kértem meg, ezért valóban tartozom egy bocsánatkéréssel. – mire elmondhatnám már a szó is belém fagy.
- A várost alapvetően nem kedvelem. – felelem neki, de megragadja a kezemet és a tömegközlekedés egyik formáját említi meg, de kár lenne megállnom, mert olyan szélvész, mint egy hurrikán. Az emberek morajlása lassú, de mindig talál egy kiskaput és úgy evickélünk lefelé a hömpölygő tömeggel, mintha mi is a részese lennénk, de úgy igazán. A pillantásom a peron felé esik, és némán engedélyezem neki, hogy a kezemet fogja. Mi ez valami amerikai szokás, hogy simán kézen fogva járnak az idegenek? Tudom, hogy ez nem akkora bűn errefelé, de már én is illetlen voltam azzal kapcsolatban, hogy megfogtam a derekát, mondjuk az életveszély felülírta az etikett szabályait. A jegyautomata előtt aztán lefékezünk.
- Most az jön, hogy abból jegyet is kell vennünk? – vetem fel az egyértelmű kérdést, mert be kell állnunk a sorba. Mi ez valami vicc?
- Itt minden pénzbe kerül? – csodálkozok rá, de aztán mi kerülünk a gép elé. Antonia úgy kattintgat, hogy meg sem tudom jegyezni a sorrendet, de nem is kell, mert máris dobálja be az aprót.
- Kártyával nem lehetett volna? Azzal a sok apróval éppenséggel a fél világ betegségeit hozta magával. – a kezembe nyomja a jegyeket és már megyünk is tovább. Neki simán megy az átjutás, de én tanácstalanul állok meg a leolvasó előtt.
- Be kell dugni vagy mit kell vele csinálni? – a hátam mögött már pattognak és siettetnek, de ha egyszer nem értem.
- Megvárhatott volna, hogy ne menjen át nélkülem a kapun. – morranok fel és lehajolok, hogy bedugjam a jegyet, de nem sípol.
- Segítene már? – nekem is elfogyott a maradék türelmem. Mi az istenért nem mentünk taxival?

Turn on every light

Ella már most hiányzik pedig csak pár napja jöttem el otthonról. A húgom mindig feldobja a napomat és szórakoztat a társasága. Kevés embert tűrök meg magam mellett, de azon parányi létszám kellően biztosítja a bizalmi körömet. A munka nem megy olyan jól a délelőtt folyamán, mert a sok telefonhívás és a statisztikák átböngészése egy idő után unalmas tevékenységgé lép elő és a gondolataim elkalandoznak. Antonia egy igazi talány lett a nagy város forgatagában. Egy hétköznapi látogatás alkalmával fel sem figyeltem volna rá, mert a veszekedő recepciós nálam a rossz kategória. A menekülését aztán végképp nem tudtam hova tenni és végül ott kötöttünk ki egy közös beszélgetésben a szobám négy fala között. A személyesség ezen formáját kerülni szoktam, de a rosszullétem nem a legjobbkor jött és valakire szükségem volt. Férfilétemre nehezen ismerném be, hogy a segítség a legjobbkor jött. A mentős incidenst kivéve remekül teljesített a kisasszony, de mégis intimebb viszonyba kerültem vele, mint az angol társadalom nagy részével. A vele időző kislány története is napvilágra került és igen…sajnáltam őt. Nikki édesanyja kórházban fekszik egy csúnya autóbaleset miatt és Antonia gondoskodik róla. Sokan nem vállalták volna ezt a felelősséget és inkább megkeresték volna az egyik rokonát vagy a hivatalos szervekre bízzák. Az önzetlenség nem volt divat és élő példát látni rá…tiszteltem őt. Csendben adóztam eme érzelemnek, de az első benyomásom megváltozott róla. A munkáján kívül láttam az embert is és ezt nem engedhettem volna meg az utazásom során. Hideg fejjel kell agyalnom és nem vehetem számításba mindenki gondját. Rengeteg pénzt felett kell döntenem és ez bizony nagy felelősség. A szálloda nem megy jól és sok a panasz rá. A vérfrissítés szinte magáért üvölt, ahogyan az új marketingterv is, meg a személyzet tréningelése. Borzalmasan megfájdul a fejem ezekben a számításokban, de akkor eszembe jut a mosolya a nőnek és bumm megint nem csináltam sokat. A délutáni találkozóval kapcsolatban kételyeim vannak. Nem lépünk át határokat? Eve-nek sem említettem meg a rögtönzött városlátogatást, mert máris előállt volna a saját teóriájával. Csak nem érdeklődsz az egyik alkalmazottad iránt? Hülye vagy, én csak nyomozok! Ez a valódi oka annak, hogy felvetettem, mert tudni akarom milyen a személyzet a management-en kívül. A munka az elsődleges célom ma délutánra mégis zavarban vagyok, amikor ki kell választanom, hogy miben menjek. A ruhatáram szűk és a laza viselet nem engem jellemez. New York nem London, de mégis az…na jó ezt senki nem fogja megérteni. Az öltöny túlzás lenne, de azért nem térek el nagyban a megszokott öltözetemtől és kiválasztom az általam a leglazább szettet. Az idő nem a legjobb, de szerencsére még nem esik és ha mégis eleredne, akkor beülünk a kocsiba. A megbeszélt időpont előtt megyek le a hallba és vágok át a folyosón, hogy kimenjek az épület elé. A karórám elüti a hármat is, de nem történik semmi. Mit utálok nagyon? A késést. Ki nem állhatom, ha valaki rabolja az időmet, de Antonia még mindig sehol. A negyedik percnél esik be és lihegve vágódik elém. Kissé érdekesen mérem végig, de meg is jegyzem neki, hogy késett.
- Talán nem írnám bele az önéletrajzomba, hogy ez a specialitásom, mert nem sokan fogják alkalmazni a jövőben. – toldom meg a véleményemet.
- Maratonfutásra készült? – érdeklődöm a lihegésére célozva, de aztán jön a taxi.
- Kizárt. – foglalom össze röviden a válaszomat. – Jó ez a városnézés, de nem lehet gyalog? – vetem fel a másik opciót, de megint előtérbe kerül az az énje, aki csak hadar és a felét nem lehet érteni annak, amit mond. Időközben leint egy taxit és úgy tesz, mint aki nem hallotta meg, amit mondtam.
- Bocsánat, de én működöm rosszul? – vetek rá egy szemrehányó pillantást. – Ebédeltem, de nem vittem túlzásba, viszont most nem vagyok éhes. – a kérdésére remélem kielégítő választ kapott és mielőtt beülnénk a sofőr felé pillantok és a kinyitott ajtón szólok be.
- Jó napot, mióta van jogosítványa? – a férfi értetlenül néz rám, mire megismétlem a kérdést, de talán nem beszél angolul.
- Tud más nyelvet is? – nézek a mellettem álló nőre.
- Ugye nem gondolja, hogy beülök, ha nem tudom a részleteket? – a férfi kezd ideges lenni és a hadarást folytatva, amit Antonia elkezdett most elmondja, hogy ő ilyet még nem tapasztalt és senki nem kérte számon a vezetési tudását.
- Ne háborodjon fel uram. – kezdenék bele, de a dudára helyezi a kezét és kisebb hallássérülést okozva hátrálok a nőt is magammal rántva. Egy kézbemutatást még kapunk és már csak hűlt helye lesz a kocsinak.
- Örülök neki, hogy az ilyen emberekre bízza a testi épségét. – a mosolygást mellőzve veszem észre, hogy a kezem még a derekán van, el is kapom onnan és veszek egy mély sóhajtást.
- A taxi kizárva. – felelem neki és nyomatékosítom, hogy vannak dolgok, amiket nem fogok azért elfogadni, mert ma délután ő lesz nekem az idegenvezetőm.
- Még mindig úgy gondolja, hogy a séta rossz lenne? – kezdek bele a felvezetésbe, de talán kiakadt az előbb.
- A kis herceget pedig nem rólam mintázták, mert nem vagyok szőke. – jegyzem meg és kihúzom magam.

Turn on every light

Sejtettem, hogy lesznek nehézségek az ittlétem alatt, de arra nem számítottam, hogy máris a második napomon. A management egy része már ismert, mert jártam azelőtt is New Yorkban, de a hierarchia nagy, sok lépcső választ el például Antoniától, de Sasha a vezetőség tagja, és előtte tagadhatatlan a kilétem. Eleinte nem ismerem fel, de aztán amikor elindul felénk már egyértelmű, hogy valami nem oké. Nem hiányzik nekem, hogy most buktasson le, mert akkor sikertelen lesz a küldetésem. Az igazgatótanács számít rám, és emiatt kénytelen vagyok a vendég szerepében tetszelegnem. Utólag már bánom, hogy néhány embert nem értesítettem előre az érkezésemről, mert befigyelt a rosszullét is. Eve más tészta, mert vele tartom a kapcsolatot a munkán kívül is, és beavatom a magánéletem alakulásába, de az alattam dolgozókkal nincs így. Finoman hívom félre Sasha Pierce-t, mert nincs kedvem mások előtt taglalni a társasozást az egyik recepcióssal és a felügyelete alatt lakó kislánnyal. Szimplán futottunk össze, nem készültem fel rá, hogy ajándékot fogok kapni és a fánk úgy tűnt, hogy viszonzásra szorul. Nikki ártatlan az ügyben és aggódtam érte tegnap este, szóval alapvetően is elfogadtam volna tőle a süteményt. Antonia meg jó helyen volt jó időben. Igazából nem emlékszem, hogy mikor aludtam el az ottléte alatt, de már arra ébredtem fel, hogy telefonon keltenek. Az előbbi percekben beszéltük meg a városnézést is, mint magánprogram. A cél szentesíti az eszközt az én fejemben, mint tényező…és ha már amúgy is itt lakik a városban, akkor miért ne használjam ki a nézőpontját? Az amerikaiak másképpen működnek, mint mi…mondjuk a múltunk közös, mert az ősök nélkül Amerika sem lett volna benépesítve és uralom alá vonva. Büszke vagyok a brit származásomra és ismerem a történelmet is. Az iskolai visszakérdezésre nem is feleltem, mert ilyen részletekbe nem merülhettem bele, hátha kiderül valami a múltamról és összeköti a dolgokat. Figyelmen kívül hagytam és lehet udvariatlanság volt, de Nikki vitte tovább a játékot és nem kellett azzal tőrödnöm, hogy megbántottam-e a kisasszony érzéseit. Antonia még kettős érzéseket keltett bennem és több ízben figyeltem fel arra, hogy engem néz. A mosolygást nem tudtam visszatartani, de elképzelni, hogy ezen időtartam alatt mi járt a fejében…megtippelni se mertem volna. A nők bonyolultak és a húgomból indultam ki, akkor esélyem se lett volna a helyes válaszra. Még többször tekintek az asztaltársaságom irányába, hogy ne menjenek el, de aztán leköti a szememet az előttem álló nő. Röviden ismertetem fel a kívánságot, és hogy nem szándékozom felfedni, hogy ki vagyok. A tapintatosság az első, amit meg kell tanulnia a személyzetnek. Ebben bőven fejlődhetnek, mert a szálloda előtti éjszakai pillangóraj nem a legjobb példa arra hogyan csalogassunk be vendégeket. Ms. Pierce nem foglal le sokáig, de amint felszabadulok sajnos már arra térek vissza, hogy a többiek mennének. Már a nyelvem hegyén van, hogy megkérdezzem mi annyira sürgős, ha a kislány még az iskolát is kihagyta ma, de vagyok annyira jólnevelt, hogy ne kérdezzek rá nyíltan.
- Értem. – bólintok egy aprót és a szalvétára nézek. – Megtartom. – kissé fura érintkezési forma, mert ezzel az erővel kérhetett volna egy normális papírt is, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek felette. A sietős elillanás miatt csak arra marad időm, hogy a szalvétát elvegyem a zakómat felemelve a zsebébe csúsztassam. Visszavonulót fújok és a kabátommal együtt megyek át a recepcióra, hogy felírattassam a fogyasztásunkat a kontómra.
- Ó, igen…az étteremben maradt egy fánkos doboz, azt kérem küldesse fel a 1213-as szobába. Köszönöm. – biccentek az éppen munkában lévő felé és megindulok a lift irányába. Még mindig nem tudom hova tenni a távozást, de a holnapi nap érdekesebbé teszi a várakozás periódusát. Felérve aztán nem is agyalok sokat, hogy a végén mennyire nem voltam társalkodó hangulatban, és lepakolva azonnal megkeresem a laptopomat, hogy bekapcsoljam. Ez a közeli öt óra időeltolódás bizony felszámolást igényelne, de rákeresek, hogy most otthon esedékes-e a hívás, és mivel a kora estében vannak benne a többiek, ezért megkeresem a húgomat és ráírok először, hogy elérhető-e, de már ott várnak az olvasatlan üzenetek. Minden második kérdés, hogy rendben vagyok-e, aztán jött a sértődési fázis…hogy hanyagolom őt. Beüzemelem a gépet és a garbóban telepszem le az ágyamra, hogy videótelefonálásba kezdjek Ellával. Megnyomva életre kell a tökéletes időutazás.
- Sziaa… - kezdenék bele, de ő gyorsabb nálam.
- Mi az isten tartott ennyi ideig…anya már kiidegelt…holnap este vacsorára megyünk a Davenport rezidenciára…nem hiszem el. – hadarja el és a kontyba fogott haját megigazítja előttem.
- Ugye nem azért, hogy összeboronáljon valakivel? – szakad fel belőlem a kérdés és egy párnát helyezek a hátam mögé, hogy kényelmesebb legyen.
- De…most azt a szent meggyőződése, hogy szerelmes leszek Harrybe. Gyűlölöm ezt Edward. – szólít a valódi keresztnevemen.
- Nemsokára otthon leszek és akkor nem kell elviselned őt. Pár nap… - folytatnám, de akkor mellőzve az etikettet szinte berobban a képernyőbe.
- Találkoztál már valakivel? Milyen New York? Mint a Gossip girl-ben? Ááá…Chuck Bass…tudod nem éri, hogy itthon hagytál. Egész álló nap esik az eső és az öreg hölgyekkel voltam teázni. – sóhajt fel színpadiasan, szinte érdektelenséget mutatva felém, de én csak jót szórakozok rajta.
- Itt is esett és Evelynnel reggeliztem. – avatom be őt a részletekbe, mire felcsillan a szeme.
- Annyira hiányzik Eve…tudod mennyire csodálom a bátorságáért. – a háttérből meghallom anya hangját, ahogyan a húgomat szólongatja.
- Aj..anya hív…mennem kell bátyus, de ígérd meg, hogy legközelebb elviszel magaddal. Szeretlek. – mire kimondom, hogy én is már megszakad a vonal és egy sóhajtással csukom le a laptop tetejét. Fáradtnak nem igazán érzem magam, de a munka sincs a kedvemre, mégis felveszem a szemüvegemet és nekilátok az e-mailek és a statisztikák átnézésének, meg a marketing tervet is előveszem, hogy áttanulmányozzam. Az idő elszalad és a délután nagy része el is repül. Eve lehív vacsorázni az étterembe, nekem meg addig visszakerül a szobámba a fánk is, amit édesség gyanánt fogyasztok el lefekvés előtt a szokásos teám társaságában.


Másnap délelőtt a szobában maradtam és egymagamban olvasgattam az otthoni híreket és a sportrovatnál leragadtam, aztán webmeetingeltem a tanáccsal és megnyugtattam őket, hogy rajta vagyok az ügyön. Anyával váltottam pár szót arról, hogy mennyire nem preferálom a húgom jöveteleken való részvételét, de nem igazán hatotta meg a szavam, aztán közölte, hogy Josephine üdvözöl és alig várja, hogy visszaérjek Londonba. A délután felüdülésnek számít, amikor elkészülve egy homokszínű szövetnadrágot és egy kockás hosszú ujjú inget vettem fel, a fekete kabátommal. Az idő ma sem jobb, mondjuk nem esik, de fúj a szél. Három előtt öt perccel érkezem a szálloda elé. Többször a Rolexemre pillantok, de az idő nem halad gyorsabban, ami azt illeti a kisasszony késik is. Három után libben elém, mint aki jól végezte a dolgát.
- Késett négy percet, mindig ennyire pontos Antonia? – érdeklődöm végig mérve őt.

Turn on every light

Kicsit furán érzem magam attól, hogy mennyire természetesnek hat Nikki és Antonia társasága, de az igaz, hogy a kislány sokkal nyitottabb, mint a kisasszony. Az előzményeket nem lehet eltörölni, de azt hiszem, hogy mindenképpen szintet léptünk. A szobában történt beszélgetés alatt elhangzott néhány személyes információ is, amit más körülmények között nem osztottunk volna meg egymással. Elláról nem beszélgetek idegenekkel, mert a családom egy kényes téma, ahogyan a vagyonom megléte is. Sokan azt hiszik, ha valaki gazdag, akkor azt előszeretettel reklámozza és minden sarkon elejt egy mondatot róla. Nálam ez másképpen működött és pontosan ezért hallgattam meg szívesebben őket, minthogy magamról csevegjek. A kislány foglalkozásválasztásai nagy tervek és álmok összességét vetítik előre, de ebben a korban még mindannyian úgy vagyunk vele, hogy bármi lehet belőlünk. Később döbbenünk rá, hogy mennyivel kevesebb az a lehetőség, amit kaphatunk, de nincs kedvem elrontani Nikki hangulatát a teás incidens után. A menhelyes látogatások meglepnek, és habár nem ilyen módon segítem a világot, mint ők ketten, de megérint, hogy mennyire lelkesek és segítőkészek. Nikki különösen élvezi, ha a kutyák kerülnek szóba és pont ezért mindig a testvérem jut eszembe. Bizonyosan kijönnének és már el is veszítettem volna Ella figyelmét, ha a közelben lenne, de most egyedül vagyok és csak én maradok, mint szórakoztatóegység. A menhelyre mindenesetre kíváncsi leszek és ha Antonia elküldi a címet, akkor ki fogok állítani egy csekket a részükre. Túlságosan sok mindenben utazok, de az adományok gyűjtése és támogatás nyújtása egy nonprofit szervezet részére szinte kötelező lépés az elit részéről. Az anyám is több szervezet nagykövete meg tagja is, szóval volt honnan örökölnöm a hajlamot, csak azzal a különbséggel, hogy engem most érdekel is ez a menhely. Rám ragad a rajongás és az elképzelés is, ahogyan beállítanak néhány meleg, de használt takaróval és ezzel dobják fel a négylábúak életét. Közvetlen kapcsolatot teremtenek az állatokkal én meg azt sem tudom már, hogy mikor voltam utoljára lovak közelében. Angliában a lovas póló olyan, mint itt a baseball. Kinézik azokat, akik nem ültek egy hátason és semmi affinitásuk sincs hozzá. Nem mondanám kifejezetten, hogy lovas nemzet vagyunk, de a gazdagok kiváltsága és ebből sajnos én sem lóghattam ki az iskola alatt sem. A sportok közül még szívesen időzök a vívással, de ez meg nem idevaló téma.
- Az nagyszerű lesz. – mosolyodom el én is és most nagyobb figyelmet fordítok Antonia bámulására. A szeme megakad rajtam, de most nem kihívóan, hanem kíváncsian. Kicsit libabőrös leszek tőle és azon kattogok, hogy vajon most mi járhat a fejében. A nőkkel kapcsolatban nincsenek illúzióim, de a gondolatolvasás még nem megy és ha ennyit néz annak biztos van jelentősége. A zakómat már levettem a garbóm se lett olyan vészesen teás, de ki tudja, hogy mi az, ami megfogta bennem. A tegnap elejtett meghívására akkor sem reagáltam, de most aggodalommal tölt el az étkezde fogalma. Milyen kategóriákba sorolják itt az éttermeket és ahol ő dolgozik mellékállásban milyen lehetőségeket nyújt?
- Az attól függ, hogy a napszak melyik részéről beszélgetünk, de ha délután, akkor gondolom ebédre vonatkozik a meghívása. Szeretem a húsos ételeket és az angol fogásokat, de nem zárkózom el az új ízek elől sem, de megvetem a gyors kajáldákat, így azzal nem nyerhető meg a gyomrom. – egy félmosolyt ejtek, és úgy tűnik, hogy most a szálloda előtti találkozópont lesz a végső döntés, ha arra hajlanék.
- A szálloda előtt jó lesz, vagy elmehetek Önért kocsival. – felelem és most elpillantok a tábla irányába és lépek, ha már rajtam van a sor egy dobás után. Nem szeretném, ha Nikki kizárva érezné magát a beszélgetésből, de még mindig a tekintetem a nőn időzik.
- Üzleti úton vagyok, ezért nem a városnézés az elsődleges szempont. Mehetünk a szokásos körre is, de ha maga lesz az idegenvezető, akkor szívesen vennék extrákat is. Nem vagyok otthon az amerikai életmódban. – felelem neki és ekkor esik le, hogy milyen napszakot írunk. Nikkinek iskolában lenne a helye, de olyan nyugodtan játszunk itt, mintha ez sem lenne gond.
- Ó, így már érthető. Hova szólt volna a kirándulás? – nézek előbb Antoniára, aztán a kislányra, de most ő azzal van elfoglalva, hogy egy épületet vegyen.
- Nem tudom az milyen, mert bentlakásos iskolába jártam. – nekem minden egyes nap ott telt el és csak a szünetekre látogattam haza, ezért fura, hogy itt meg simán kihagyható a tanítás és otthon maradhatnak a gyerekek, ha úgy tartja kedvük. A téma ennyiben is marad és nem firtatom a miérteket sem, mert valakit kiszúrok az étterem másik felén, aki túlságosan bámul. Fel sem kell pillantanom, hogy tudjam baj lesz. Sasha Pierce tart felém remegő kezekkel és áll meg az asztalunk mellett.
- Mr. Reid…én nem tudtam, hogy itt lesz. – nem lenne baj alapvetően, ha felismernek néhányan, de most nem hiányzott ez. Felnézek rá és megköszörülöm a torkomat.
- Ms. Pierce… - biccentek felé, de aztán tördelve a kezeit érdekesen méri végig a társaságomat.
- Minden rendben van és nem szeretne esetleg? – mielőtt totálisan lebuktatna fel is állok és előbb a vendégeimre nézek.
- Elnézésüket kérem. Ms. Pierce. – intek a nőnek, hogy kövessen ki a hallba. A nő a szállodaigazgatás egyik helyettese, és hozzá már volt szerencsém előző alkalmakkal is.
- Mr. Reid felkészültünk volna az érkezésére, ha tudjuk. – szólal meg akkor, amikor már hallótávolságon kívül vagyunk már.
- Inkognitóban vagyok és abban is szeretnék maradni Ms. Pierce. A személyzet nem tudhatja meg, hogy ki vagyok, ezért kérem válogassa meg a szavait, ha megszólít. – szögezem le és a nő szemébe nézek mélyen.
- Igenis, ezt nem tudtam és elnézését kérem. Bármilyen kívánsága lenne az ittléte alatt, akkor keressen meg. – feleli és zavartan pillant a másik irányba.
- Köszönöm, de megoldom. Most pedig menjen vissza dolgozni, további szép napot. – köszönök el és visszasétálok a többiekhez.
- Elnézést a várakoztatás miatt. Ki jön? – foglalok helyet és próbálok úgy tenni, mintha ez meg sem történt volna.

Turn on every light

Fura a családom birtokában álló szállodában úgy tenni, mintha egy sima vendég lennék, holott ennél jobb lehetőségem biztos nem adódik még egy, hogy testközelből szemlélhessem meg az alkalmazottakat munka közben. Az elvárások nagyok a brit szokásokból kiindulva, de nemcsak emiatt vagyok itt. Egy öt csillagos szállás vezetése nem kis feladat és megannyi probléma állhat fent. Az elmúlt hónapokban a New York-ban lévő vendéglátóhelyünk nem remekelt és ennek több oka is volt. A statisztikai adatokat már áttanulmányoztam és kikértem a titkárnőmtől a személyzet névsorát is, meg egy rövid ismertetőt a működésről. A pozíciók itt is hasonlóan alakultak akárcsak otthon, mert minden részlegnek megvolt a vezetője, de itt Amerikában akadtak átfedések is. A marketing osztály felelőse többet volt szabadságon, mint kellett volna és emellett felelt a HR-s dolgokért is. Nem bírtam fejben összeegyeztetni ezt a két területet és mindenképpen külön is kell választani a jövőben, mert az alkalmazottak problémái már annyira szerteágazóak, hogy közben nem marad idő a marketingtervek elkészítésére. Fel kell vennem egy PR vezetőt, aki teljes mértékben átvállalja ezeket a terheket és a mostani vezető (Patricia), akivel még nem is találkoztam az előző alkalommal se, amikor itt jártam megkapja a HR-es teendőket. A saját szememmel akarom látni az elbeszélgetéseket haladását, és persze a személyes találkozókon, mint a management része én is ott leszek. Az apám nem kedvelte ezt a tevékenységet, de én szeretem tudni, hogy kik dolgoznak nekünk és mennyire elhivatottak az adott területen. A housekeeping-ről és a front deskről jött a legtöbb panasz, ami össze lett gyűjtve az e-mailek, telefonos és internetes visszacsatolásokból. A szobák nem elég tiszták, a vendégeknek várniuk kell a kérések teljesítésére (nem volt elég törölköző a szobában, nem jöttek általános takarításra, nem funkcionált a mosoda), a másik és egyben a legnagyobb gondom a recepció volt. A legutóbbi főnök felmondott és ezt a lyukat nem bírták betömni, szóval emberek adták kézről kézre a kilincset és már az is felért egy jó szóval, ha valaki két hónapot maradt. Nem értettem, hogy ez miből fakad, de a végére akartam járni. Louis a mostani front desk manager, és alatta van a két lány is, mint Rebecca és Antonia. A mosolyom nem múlik el egyik pillanatról a másikra, ahogyan a pillantásom a két hölgyet pásztázza. Az emlegetett féllel töltöm a napom egy részét és ez már magában szabályellenes, de ha már teszek a dolgokra, akkor legyen belőle hasznom. Antonia nem éppen az a fecsegő típus, de bízom benne, hogy egy-két részlet még így is átvándorol hozzám, ha kettesben maradunk. A kezdeti szituációban, ahol találkoztunk nem mondanám, hogy remekelt és Londonban valószínű, hogy azonnal kirúgtam volna. Nem feleselünk a vendégekkel és sosem emeljük fel a hangunkat, ha kérdeznek. A higgadtság nem volt az erőssége, és még idő előtt le is lépett, hogy Violet lépjen a helyére, aki nem szerepelt a listámon. Mióta engedélyezett, hogy valaki elhagyja a helyét és más asszisztáljon neki? Megértem, ha sürgős eset történik, de nem azért vannak fizetve, hogy máshol legyenek, vagy ne tudjanak megoldani egy krízishelyzetet. Antonia menekült előlem és ezt megint rossz pontnak könyveltem el, de aztán a rosszullétem után ebből le is faragott. A mentőt nem díjaztam, de Eve időben érkezett és mentette a beszélgetést. A kisasszony aztán felszívta magát és kezdett már ahhoz az elváráshoz felnőni, amit a recepciósokkal szemben támasztanék. Fejben egyértelmű volt, hogy fel kell vennem a továbbképzések listájára, de legalább nem azon szerepelt, akiktől búcsúzni kívántam. Nikki természetesen más fénybe tette a nőt is, hiszen a háttér-információk valamilyen szinten hatottak rám. Nem akartam beleesni ebbe a hibába, de most eltekinthettem a pontos értelmezéstől és valóban megmaradhattam egy kicsit „vendégnek” is. A társasozás illik ebbe, és most élvezem is, hogy nem kell sehova sem mennem. Csendben hallgatom a két fél beszélgetését a jövőbeli munkák kapcsán, amit Nikki elképzelt magának.
- Ez nagyon kedves Önöktől. Esetleg megkaphatnám a menhely elérhetőségét? – az adományozás sosem állt messze tőlem, de én nem tárgyakkal, hanem pénzzel járultam hozzá eme szervezetek működéséhez. Antoniához és a kislányhoz illett azonban a fizikai ajándék, és elképzeltem hirtelen a szánni való kutyákat valami rózsaszín takaróban és némi királylányos hajpánttal a fejükön.
- Az állattartás egy igen felelős döntés. Megértem, ha nem engedi, és ha van kutya a szomszédban, akkor kielégíti a vágyakat is arra, hogy simogassák és kényeztessék azt a példányt. – odahaza sajnos Ella is menthetetlen állatrajongó és mindig azzal nyúz, hogy vegyek neki egy kutyát, de még nem adtam be a derekamat. Huszonegy évesen se tartom annyira érettnek, hogy el tudjon látni egy állatot, mert állandóan más érdekli, de a kutya az örök és feladatokkal jár. A városnézés jó indok arra, hogy többet tudjak meg a személyzetről ezért is vetem fel előttük.
- Hát nem is tudom, milyen ételeket szolgálnak fel ebben az étteremben? – kérdezek rá, mert gyanítom, hogy nem steak-et meg angol ételeket, szóval csak csínján mennék bele ebbe.
- Lehetséges, hogy jobb lenne, ha máshol találkoznánk? – folytatom tovább fejben és lépek is, mert rajtam van a sor. A két telekkel már nem vagyok annyira szegény, de még nem volt lehetőségem, hogy vásároljak is. Ezután Nikkin van a sor, és bele is merülünk egy kicsit a játékba, én meg ki is maradok egy körből, de nem bánom, mert addig meg tudom inni a teám maradékát.
- Most jut eszembe Nikkinek iskolában lenne a helye, nem? – csak most tűnik fel az evidens cél, mert tegnap pont emiatt vettem ki neki a szobát, hogy aludni tudjon tanítás előtt.

Turn on every light

Szokatlan jelenség lehetek a két hölggyel a társaságomban, de ami talán furább, hogy társasozni látnak, és én voltam az ötletgazda mellé. A képzeletbeli listámon már hosszú a sor és lehet már ki sem férne más mellé, ami a teendőket illeti, de az idő rossz és még én sem nyertem vissza az igazi erőmet a tegnapi rosszullétem után. Eve remekül értett ahhoz, hogy megetessen és a hazai ízeket részesítse előnyben. Pár év előnye volt már az itteniekkel szemben, és soha nem mondtam volna nemet egy jó angol reggelire és a kedvenc teámra. Az ötlete ennél már sokkal hajmeresztőbb volt, ami a feleségkeresést illeti. Az anyámat kiűzte volna vele, de ami még ennél is aggasztóbb, hogy elgondolkodtam a lehetőségén. A jelölt kiválasztása sok szempontból kényes lenne, de ha megtalálnám a megfelelőt, akkor az anyámról is le lenne a gondom és senki se nyaggatna azzal, hogy ideje már bekötni a fejemet. Az örökségem biztosítva lenne és Ella fejének sem kellene fájnia amiatt, hogy milyen jövő vár rá. Nem mindent osztottam meg a húgommal, hiszen pontosan ettől óhajtottam megóvni is őt. Az elképzelései nem találkoztak az angol elit elvárásaival és ha komolyan vettem volna az apám szavait, akkor már az anyám akarata érvényesült volna. Nem a múltban élünk, de mégis úgy érzem, hogy annak béklyói fojtogatnak. Ella annyira más, mint én vagy a szüleink. A jóhiszeműsége a hátránya is egyben, de annyira szerettem őt, hogy képes lettem volna az egész világot felégetni, hogy ne kelljen az élet rossz oldalát megtapasztalnia. Egyértelműen meg kell oldanom ezt a problémát, de Ceaser sem egyetlen nap alatt építette Rómát, ezért ráérek egyesével haladni a bajok terén. Az egészségügyi állapotom visszanyerése a cél, és ha már adott a társaság, akkor megpróbálom jól érezni magamat. A Monopolyról hallottam, nem vagyok földönkívüli, de még nem volt szerencsém hozzá élőben. A legtöbb esetben kártyáztam vagy sakkoztam, és nem kislányok társaságában tettem ezt. A süteményes ajándék után ez a legkevesebb, amit megtehetek értük és jó látni, hogy Nikki legalább kialudta magát az éjszaka és nem a recepciós pult mellett virrasztott. Sajnos a jövőben ezt nem engedélyezhetem, mert súlyos büntetéseket varrhatnak a nyakunkba, ha kiderül, hogy egy kiskorú éjszakázik az éppen aktuális alkalmazott mellett. Megértettem azt is, hogy Antoniának szüksége van a munkára, de vannak dolgok, amiket be kell tartania. Az üzleti életben sajnos nem teljesíthetem mindenki kívánságát, mert akkor csődbe menne a vállalkozás is. Nem utolsó nézőpont az is, hogy nemcsak az én pénzem fekszik a szállodaiparban, hanem másoké is, akik számítanak rám. A New York-i számok nem jók és tenni kell ellene valamit, hogy a turizmus megint fellendüljön és ne legyen ekkora a fluktuáció a személyzetben sem. A megbízhatóság aranyat ér és én hajlandó vagyok áldozni olyan emberekre, akik a hűséget helyezik előtérbe, na és persze tisztességesen dolgoznak. Odahaza ez természetes, mert a britek más szellemben nőttek fel, mint az amerikaiak, de itt annyiféle ember és nemzetiség fordul meg, hogy nem várható el ugyanaz a színvonal. Az elvárások nagyok, de most nekem is ki kell lépnem a komfortzónámból és bizonyos pontokban engednem kell majd. Az kérdéses, hogy a cigizés és a többi szabályszegés mennyire fér bele a munkamorálba, de még ne szaladjunk annyira előre. A mostani helyzetben az a szórakoztató, hogy kiadhatom magamat bárkinek és meg is teszem. Nikki nagyon leleményes kislány, de nála is egy kis zavar áll be, amikor felborítja a teavizemet és rajtam landol az egyik része. A segítség sem marad el, mert a másik fél meg eléggé mozgósítja a kis kezeit és alaposan áttöröl. Nem szokásom szóvá tenni, de a kelleténél többet időzik rajtam, és ekkor már nem bírom ki én se, ha hozzám érnek. Nem rossz érzés, hanem intim és angol révén nem szeretem, ha nyíltan tapiznak. Nikkivel azért igyekszem elnézően viselkedni és mókázunk is egy keveset, mert Antonia se szó, se beszéd lép le. Természetesen a szándéka később kiderül, mert egy teával leszek gazdagabb. Meglepetten köszönöm meg neki és ízesítem is be, nem megjegyezve, hogy ott a kockacukor előttem. Az alapokon túljutunk és a bábuk is felkerülnek a táblára. A bankár szerepet azonban a hölgyeménynek osszuk ki közös megegyezés után.
- Ugyan már, azon már túl vagyunk. – egy szolid mosollyal viszonzom a megjegyzését és azt sem teszem szóvá, hogy ő kezd.
- A kockadobás sem az erőssége. – fűzöm hozzá és elveszem a kockákat, hogy nekem legalább a hét összejöjjön. Nikki kilenccel meg is kezdi a kört és azonnal megvesz egy telket. Az első pár dobás alatt én csak szemlélődöm, de aztán elhatározásra jutok.
- Megveszem, ha eladja nekem a bankos. – nyújtom felé a kiszámolt összeget is és a kislányra nézek.
- Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? – kérdezek rá, mire kihúzza magát.
- Állatorvos. Nagyon szeretem az állatokat, de Toni csak kevés alkalommal enged el a menhelyre, pedig mindenkit hazahoznék onnan. – lelkesül fel a kislány.
- Járnak menhelyre is? – vezetem tovább a beszélgetést.
- Ha ennyire jó a tájékozódóképessége Antonia mit szólna, ha holnap élnék a lehetőséggel és körbevezetne a városon? – pillantok a nőre most.

Turn on every light

Az utazásom célja messze eltér attól, amit éppen csinálok. Két idegen társaságában időzök, akik közül az egyik kislány a másik meg egy nő…vagyis az alkalmazottam, ha szigorúbban akarom kezelni a helyzetet. Nyilván ezen információk csak fejben hangzanak el, mert nem lenne ennyire nyitott a velem szemben ülő, ha tudná, hogy ki vagyok. Az ismeretségünk nem indult valami jól a tegnap este folyamán, de a szobában töltött néhány perc azért emelt valamennyit az első benyomás negatív attitűdjén. Antonia cserfes és beszédes jellem, olykor vehemens és ha tippelnem kellene, akkor az igazságérzete is nagy. Nem azt mondom, hogy nem lenne képes az alázatos viselkedésre, csak nehezen tudnám elképzelni ahogyan valaki parancsait követi. A két munkahely megléte már magában meglepő tény, de nem ítélkezhetek mások felett. Más közegben nőttünk fel és nekem sosem jelentett gondot a pénz, vagy annak hiánya. Nem ismertem azt a kifejezést, hogy „valami túl drága” vagy „nem engedhetem meg magamnak”. New Yorknak ezer arca van és ezt már az első ittlétem alatt is megtapasztaltam. Még mindig nem értettem, hogy Eve miért szereti a várost, mert korántsem hasonlít Londonra, de van benne valami vibráló és egyben álmodozó is, amitől én is másképpen érzem magamat. A rosszullét után sejtettem, hogy ma nem leszek formában, mert kell némi idő, hogy a szervezetem helyreálljon, de igyekeztem azért tartani a kis rutinomat és nem is aludtam vissza, amikor a recepciós bejelentkezett reggel hétkor, pedig az időeltolódás hatással volt rám. A fejem még mindig zsongott és a teák nélkül nem maradtam volna ébren. A szívem a torkomban dobog olykor, de amint leülünk hármasban az étterem egyik eldugottabb asztalánál még nekem kijár valami megmagyarázhatatlan nyugalom, holott ez szokatlan. A biztonságot nyújtó közeget csak akkor élem át, ha ismerősökkel vagyok, de a kislány gesztusa az ajándékkal elindított bennem valamit. Úgy érzem, hogy viszonoznom kell a kezdeményezését és a társasjátékozás pont az, amivel le lehet kötni. Az este folyamán kiderült az is, hogy az édesanyja kómában van és Antonia az, aki átvállalta a szülői feladatokat. Átérzem a helyzetét, mert hasonló cipőben járok a húgommal kapcsolatban, csak nálunk az a különbség, hogy Ella huszonegy éves és valóban vérkötelék van közöttünk. Elkalandoznak a gondolataim az asztal felett és csak akkor eszmélek fel, amikor a teavíz egy része a felsőmön köt ki és elázok. Nikki megijed és el is szomorodik, de menteni próbálja a szituációt a remek őrangyala. Antonia némi túlzásba esik a „segítő jobb” kifejezéssel élve. Pár másodpercig hagyom, hogy végigtaperoljon, mint valami biztonsági őr a repülőtéren, de aztán szóvá teszem az incidenst és zavarba hozom őt. Az arcszíne azon nyomban megváltozik és egy csapásra az asztal kerül a középpontba. Persze nem kerüli el a figyelmemet a pótcselekvés, de én is azzal foglalatoskodom, hogy ne legyek jobban vizes, mint ami már most is érződik rajtam.
- Kérlek mutasd meg Nikki, hogy miképpen működik ez a játék, aztán addig meg is száradok. – a damasztot eligazítom és visszahelyezkedem a székemre, de ekkor meg Antonia pattan le és tűnik el az étterem másik felében kis időt hagyva kettőnknek.
- Tényleg nem akartam. – hadarja el Nikki és szégyenlősen állítja fel újra a társast, én meg csak legyintek egyet.
- Nincs gond. Kössünk egyezséget, ha megeszel velem felesben egy fánkot, akkor úgy teszek, mintha mi sem történt volna, rendben? – emelek ki egy újabbat és megfelezem, aztán a másik felét odanyújtom neki.
- Öhm…rendben. – adja meg magát és egyszerre látunk neki, hogy elpusztítsuk a finomságot. Meg is eszem két harapásra és megtörlöm a szám szélét, mire Nikki érdekesen néz rám.
- Ezt miért csinálod így? – felemeli az ő oldalán lévőt is és megforgatja az ujjai között.
- Nagyon egyszerű, mert így nem lát bele más a számba. – nyelem le a falatot és rákacsintok.
- Ezt nem is tudtam. – lepődik meg és most leutánoz engem, de végül az eltűnt harmadik személy is visszatér a teámmal? Kérdőn pillantok fel rá, amikor lepakolja az újabb adagot és enyhén meg is lepődöm rajta.
- Ezt nekem hozta? – kérdezek rá a biztonság kedvéért. – Ha igen, akkor köszönöm. – neki is látok, hogy beízesítsem a vizet és belemártsam a filtert.
- Nem kezdtük el, megvártunk. – mondja a kislány és óvatosan teszi fel a bábukat a startmezőre, aztán meg előhúzza a kártyákat.
- A lényeg, hogy földeket kell venni és arra építkezni, hogyha valaki eltévedne hozzád, akkor be tudjad szedni a pénzt. – vonja meg a vállát röviden.
- Nekem ez úgy hangzik, mint egy szállodai piac. Hmm…szóval úgy leszek gazdag, ha fejlesztek és sok kis épületet veszek onnan? Na és ki lesz a bankos, ha már vásárolni kell? Antonia esetleg…ha már annyira jól bánik a számokkal meg a füzetekkel? – ajánlom fel és Nikki is bólint rá egyet.
- Pontosan ez lenne a lényege…Toni leszel a bankos? Felsorolom mennyi pénzt kell kiosztani…leszek a főnököd. – éppen belekortyolok a teába, hogy jó-e, de majdnem félrenyelek a hasonlatra.

Turn on every light

Nikki váratlan ajándéka meglep, mert a napját nem tudnám megmondani, hogy mikor kaptam ilyen őszinte és a szívemnek kedves dolgot. Az emberek általában hidegek Angliában és nem arról híresek, hogy kisebb apróságokkal halmozzák el a számukra fontos embereket, főleg nem az idegeneket. Megszokni sosem fogom az itteni légkört és ha a kezdeti visszajelzésekből indulok ki, akkor a kislány máris az egyik kedvenc része lesz az utazásomnak. Személyekhez is kötődhetnek jó élmények és nekem valamivel kompenzálnom kell ezt a förtelmes várost. A kezdeti nehézségek ellenére Antoniával is sokkal nyugodtabb a kommunikációm, mint tegnap este, de azért remélem tudja, hogy nem fogok nyíltan beszélgetni arról, hogy mi történt a szobámban. Arra sem emlékszem, hogy mikor ment ki a szobából és hagyott magamra az álmokkal.
Az étterem felé vezető úton sok minden kiderül a kislányról meg az éppen aktuális felvigyázójáról is. A társasjátékok nem mennek olyan jól a hölgynek, de ezen már csak mosolyogni tudok. A recepción tanúsított viselkedésből nem óhajtottam távolabbi jellemvonásokat levonni az adott személyről, de lássuk be, ha egy füzetben vezeti a vendégeket és nem a rendszerben, akkor bizony egy komolyabb feladat már lehet kifogna rajta. Nem mentem bele a részletekbe, mert úgyis ki fognak derülni, most inkább élveztem, hogy magam lehettem elvárások nélkül. Az asztal elfoglalása előtt még elveszem a hölgyek kabátját és segítek leülni nekik, aztán felvetem, hogy hamarosan rendelhetünk italokat is. A pillantásom többször időzik el a kislányon is. Tisztára olyan, mint a húgom, aki jó pár évvel idősebb tőle, mégis azt gondolom, hogy Ella és Nikki kijönnének egymással. A honvágy nem mindig azonnal jelentkezik, de ebben a társaságban rám tör, és picit magam elé bámulok is, amikor rám kerül a sor, hogy válasszak a társasok közül.
- Maradjunk a Monopoly mellett, nem hinném, hogy a sakk szórakoztató lenne. Komoly tudást igényel, de majd ha egyszer úgy alakul, akkor szánhatunk rá időt. – hagyom ennyiben a felvetésemet és most a Nikkire sandítok, aki nem tudja megmondani, hogy melyik fánkkal kezdjek. A barna íriszeimet a letakart dobozra vezetem és ott is tartom, de megzavar bennünket a pincér.
- Én egy fekete teát kérnék, akkor lesz még egy almalé és a biztonság kedvéért kérem hozzon a hölgynek egy mentes ásványvizet is. Ennyi lesz, köszönöm. – megvárom, hogy ismét hármasban maradjunk és a nekem kikészített szalvétát most elvegyem és felfedve a doboz tetejét egy nekem szimpatikus fánkot emeljek ki onnan.
- Ez milyen ízesítésű? – mutatom fel a hölgyeknek és Nikki az, aki rá is vágja a választ.
- Nutellás a közepe. Nagyon finooom. – csillan fel a szeme és magának is kivesz egyet. Egyetlen harapás is elég belőle, hogy tudjam nem ehetem meg az egészet, nehogy megint a lakosztályomban kössek ki egy adag inzulin mellett.
- Sok benne a cukor, ha nem tévedek. – mosolyodom el, és még egy keveset szakítok a széléből, aztán eltolom nem túl feltűnően. A pincér ekkor meg is érkezik a rendelésünkkel és felszolgálja az italokat.
- Akkor valaki elmagyarázza nekem a szabályokat? – húzom közelebb a bögrémet is, hogy beletegyem a forró vízbe a filtert, de Nikki beelőz mind a kettőnket.
- Előbb bábut kell megjelölni. Én a kis kulccsal leszek. – emeli fel a társas tetejét, amit időközben ide is hozott, de van annyira szerencsétlen a művelete, hogy a teám kiborul és egyenesen a fekete garbómon landol.
- Auch… - pattanok fel és eltolom magamat az asztaltól, hogy a nadrágom ne legyen olyan. A szememmel a damasztot keresem, mert ha még időben cselekszem, akkor nem fogok a sürgősségin kikötni égési sérülések végett.
- Én annyira sajnálom. – biggyeszti le Nikki az ajkait és már látom is rajta, hogy nem sok hiányzik ahhoz, hogy elsírja magát.
- Nyugodj meg nincs baj. – nem tudom, hogy melyikünkkel akarom elhitetni, de aztán érdekes dologra figyelek fel. A segítség a nem várt módon érkezik, mert Antonia ugyan megszerezte, amit én kerestem, de a nadrágom szárítása és félreérhető nyúlkálása még engem is megakaszt a cselekvésben. Most mozduljak meg és toljam előre a csípőmet, hogy kvittek legyünk? Végül is tegnap látott meztelenül, akkor gondolom szintet léphetünk, és jöhet a taperolás?
- Öhm…köszönöm. – kapom ki a kezéből és felitatom róla a vizet, de addigra már érzem, hogy az alja elázott a garbómnak.
- Megszárad majd a játék alatt. – hagyom rá és most a kezemet törlöm bele a fehér rongyba, de nem vagyok rest nyomon követni a tekintetemmel Antonia pillantását is a felsőtestemen. A tegnap jutott eszébe?

Turn on every light

Eve ötlete nagyon is beférkőzik a gondolataim közé, ha nem éppen azok nagy részét teszi ki. Az anyám kiakadna ez ezer százalék, de nem is ez a lényege. Felbosszantani őt bármikor menne, de az örökségem elvesztésének ténye nagyon is kihozna a sodromból. Lemondani nem akarok ekkora vagyonról és átadni az apám ellenségének a kezébe, mert anyám úgy döntött, hogy újra férjhez akar menni, valahogyan rossznak tűnne. A húgomra is gondolnom kell, meg az ő jövőjére. Ella nem tehet arról, hogy apa meghalt pedig sokszor azt érzem, hogy bűntudata van és kevés alkalommal kér bármit is. Megfontolandó a téma, de mindenképpen lefektetett szabályokkal. Egyértelmű, hogy ez csak akkor működik, ha elveszem feleségül és mindenkivel elhitetjük, hogy mennyire szerelmes vagyok belé (ez alól a testvérem sem lehet kivétel). A gyerekkérdés már sokkal összetettebb, ha valóban örököst kell nemzenem, de ez már csak részletkérdés, mert előbb a nejemet kell megtalálnom. A hamis frigy sem lehet probléma, mert mondjuk egy éven belül elválunk és kap egy kisebb apanázst, amiből élete végéig elélhet a jelölt. Őrültség lenne? Manapság mások is csináltak már hülyeségeket, akkor én miért ne bérelhetnék fel egy jegyest? A hirdetés abszurd lenne, mert nem vagyok jó az ilyesmiben, de a személyes interjúk által le tudnám szűrni, hogy ki az, akivel hosszabb távon tudnék együttműködni. Eve-nek abban is igaza volt, hogy pénzre mindenkinek szüksége van, akinek nincs elegendő. Az emberi természet alapvetően ilyen és minél többet akar. Az olyan nőket nem preferálnám, akik csak a magamutogatás céljából vállalnák el a szerepet, mert abban nemcsak az üzlet lenne benne és később csak problémáim adódnának. Vegyük a válást…mi van, ha nem elégszik meg a szerződésben leírtakkal, netalántán annyira bejön neki az életem, hogy válni sem akarna, vagy az anyám belemászna a fejébe és ellenem fordítaná? Teljesen biztosnak kell lennem abban, hogy kit választok, mert ez komoly szereplést igényel. Elvárások hadával fog találkozni, ha Londonban tartózkodunk és emellé még hitelessé is kell tennünk a „szerelmünket”. A testi érintkezés sem kizárt, hiszen nyilvánosan az angolok hűvösek, de azért kézérintés, és néha egy finom puszi is belefér…az más kérdés, hogy ez is gyakorlás kérdése, hogy összecsiszolódjunk. Elmerengek ezen, és azon kapom magamat, hogy visszaérek a szállodához is, de közben a részleteken agyalok. A kinti időjárás nekem kedvez és habár azt terveztem, hogy nekilátok a személyzet felmérésének sajnos ehhez nem sok kedvet érzek magamban, és a véletlennek köszönhetően a hallban össze is futok két friss ismerőssel. Antonia a recepciós kisasszony és a rejtélyes barátnő kislánya, Nikki. A sütemény láttán kicsit meglepődöm, mert nem számítottam semmilyen ajándékra, főleg nem tőlük. Kölcsönös megegyezéssel történtek a dolgok, és bíztam a diszkréciójában a hölgynek. Fájt volna, ha már az elején elbukja ezt a kihívást. A közelükbe érve helyezem a vizes esernyőt a tartóba és egyenesedem ki, hogy végigmérjem őket és meghallgassam, hogy mit keresnek itt. A hogylétem felőli érdeklődést gyorsan hárítom, mert nem akarok beszélni a tegnap estéről, főleg nem a vendégek előtt. Elfogadom a felém kínált fánkot is, aztán jobb ötlet híján egy társasozásra invitálom meg őket. Nikkit nem nehéz rávenni ilyen eseményekre, de Antonia más tészta. Megérteném, ha kimentené magukat és valami ürüggyel lekoptatna.
- Igazán? – kérdezek vissza meglepetten, mert totálisan elhittem, hogy vissza fog utasítani.
- Ebben az esetben, akkor menjenek előre. – mutatom az utat a lépcső melletti ajtó felé, mintha itthon lennék, aztán megköszörülöm a torkomat.
- Volt szerencsém reggel körbenézni és megtaláltam az éttermet. – felelek gyorsan, mielőtt újabb kérdést kapnék. A kislány mellém szegődik és információkkal lát el, hogy mire készüljek fel, de azon, hogy a kedves partnere béna a Monopoly-ban szinte rám is átragad ez a mosolygás.
- Valóban? Hiszen csupán számolás az egész… - felelek rá, de aztán ki is egészítem magamat. - ... ennek ellenére még nem játszottam soha Monopolyt. – avatom be Nikkit az igazságba és erre egyből felhorkan.
- Ezt akkor sürgősen pótolni kell. – Antonia lesegíti róla a táskáját és már huppan is le az egyik asztalhoz.
- Nekem a sakk a kedvencem és néhány kártyajáték. – felelem neki és odasétálok Antonia oldalára, hogy lesegítsem róla a kabátot.
- Szabad? – intek a kezemmel és ha észbe kap, akkor leveszem róla és odaviszem az akasztóhoz és közben a sajátomból is kibújok. Ezután nincs más hátra, mint helyet foglalni, de ott is elsőnek lépek oda és húzom ki a nő előtt az ülőalkalmatosságot és aztán vele szemben ülök le.
- Nikki szeretnél valamit inni? Úgy gondolom a pincér bácsi mindjárt idejön és addigra el kellene döntenünk, hogy mit fogunk inni és ha van kedved, akkor közösen megkóstolhatjuk a fánkodat is? – tolom középre az ajándékomat az asztallapon.

Turn on every light

Kövér esőcseppek hullanak alá az égből és a szürke felhőzónán túl nem is sok mindent lehet látni, amint kitekintek az étterem ablakán. Eve-nek hajmeresztő ötletei vannak és mióta felhozta ezt a témát, hogy szerezzek magamnak feleséget, amivel aztán az anyámat is ki tudom idegelni, hogy is mondjam, de nem múlik a zavarodott elmeállapot. Megértettem, hogy neki nem számítanak az elit szabályai, de én még ott éltem és nem is kívántam elhagyni azt a közeget. Szerettem a londoni értelmiségek világában forogni, és igen…a pénz sokat nyomott a latban. Abban a világban nőttem fel, ahol nem kellett számolgatni és bármit megkaphattam. El sem tudom képzelni, hogy milyen annak egy vásárlás, aki nem engedhet meg többet. Anyagias lehetek mások szemében, mert külön csináltatom az öltönyöket is, akármit nem veszek fel és a teára is külön ügyelek, ami nem kis összeg, de nekem ez a természetes. Belegondolni abba, hogy valakinek két munkája is van, hogy meg tudjon élni a fizetéséből. Nem néztem le a szegényebbeket, csak nem tudtam azonosulni velük. Antonia jut egyből eszembe, akivel nem indult jól a kapcsolatom. A recepción kissé hiányosnak tűnt a tudása, és aztán kiderült odafent, hogy egy vendéglőben is kiszolgál. Elképzelni azt, hogy közben a barátnője kislányára vigyáz…egyből arra világított rá, hogy mennyire élelmes a kisasszony. Biztosan nem könnyű, de a lakosztályt is alig akarta elfogadni, amit felkínáltam a kislánynak, hogy ne a pult mögött álldogáljon egész éjszaka. Makacs és mindenáron azt szeretné, ha neki lenne igaza, de közben meg gondoskodó is. Ennyire számítana a pénz a szememben? Vannak ellenpéldák is kapásból, de mégis fontolóra veszem a barátom tanácsát.
- Tudod Eve…anya hogy is mondjam, de tuti kiakadna, de mégis honnan szedek jelöltet? – kortyolok bele a teámba, mire megérkeznek az aprósütemények és a gyümölcsök is. Eve magának külön rendelt sajtot is, mert imádja. A mai napig nem képes kihagyni az étkezések alkalmával, hogy ilyesmit rendeljen, de nem veszem zokon, mert nekem meg ott van a teamániám. Az angolság csak egy alapot adott, de mióta volt szerencsém ellátogatni a keleti tájakra is, azóta a megszállottja vagyok.
- Bárhonnan. Feladhatunk hirdetést is. Atlas ez Amerika és itt mindenre ugranak a népek. Felajánlasz egy nagyobb összeget, ami tartalmazza a kötelező eseményeket, na meg persze az utazást is, vagy szimplán leírod a feltételeket és személyes interjúkon találkozunk a jelentkezőkkel. – folytatja és lerángat egy kecskesajtot a pálcika végéről és a szájába helyezi.
- Nem hiszek abban, hogy értelmes egyedek jelentkeznének. Felfogtad, hogy az angol elitről van szó? Itt számít az etikett, a viselkedés, a ruhaviselet, de még a beszéd is. Nincs kapacitásom arra, hogy valaki mellé tanárt fogadjak és azt ecseteljem neki, hogy mennyire hihető a fellépése a családom előtt. Ellával is el kellene hitetnem, hogy valóban szerelembe estem. Szerintem még egyetlen nővel sem látott az oldalamon, akire úgy néztem volna. Kérlek Josephine-t hagyd ebből ki. – fintorodom el és elcsenek egy süteményt is. Az étterem egy része már kiürült, mert a reggeli időszak lejárt, de mi még mindig zavartalanul csevegünk és tudomást sem veszünk a körülöttünk lévő környezetről.
- Lehetek én is a tanár. Tudod…ráérek, ha nem éppen a te seggedet kell összefoltoznom. A másik, hogy idő kell hozzá, hogy berobbanjon. El akarod vinni Londonba is? – szerintem a kérdés felesleges, amikor ránézek, mert egyből le tudja olvasni az arcomról.
- Nehéz, de nem lehetetlen. Gondold át, és ha zöld utat adsz rá, akkor én leszek a szárnysegédet. – kacsint egyet és lop még egy sajtot, de ez már kék színű és irtó büdös.
- Rendben, de nem ígérhetek semmit. A panaszok miatt utaztam ide, amit a szállodára tettek. A személyzet hiányos és ahogy elnéztem van bőven probléma, és ezt kellene kivizsgálnom ebben a pár napban. – váltok témát, de ezzel már untatom is, mert legyint egyet.
- Megtalálod úgyis a megoldást rá, hogy megint fellendítsd a forgalmat. A magánéleted jobban aggaszt, de te tudod. – vonja meg a vállát és tölt magának is egy kis teát.
- Szánsz még rám időt, vagy le kell, hogy vadásszalak? – mosolyodom el békítően, aztán megbeszéljük, hogy találkozunk még holnap is, de ma programja van estére. Nem firtattam, hogy miféle, mert sejtésem szerint valami randiféle lesz, és ez bizony nem rám tartozik. Az étkezés után megdöbbenten veszem észre, hogy már elmúlt dél is, és ma szinte nem csináltam semmi hasznosat. Visszaindulok gyalog a szállodához. Útközben a karórámra lesek, és azt számolgatom, hogy mikor hívjam fel majd a húgomat, hogy közben figyeljek az időeltolódásra is. A hallba belépve összecsukom az esernyőt és a tartóban hagyom. A lépteim a lift felé visznek, de egy ismerős páros állít meg abban, hogy el is érjek oda.
- Sziaaa… - köszönök rá egy mosollyal a kislányra, aztán meg felpillantok a másik érkezőre is, akinek valami tálca van a kezében.
- Igen, már jobban. – folytatnám, de információk hadával látnak el és csak kapkodom a fejemet a két jelenlévő között. Nikki nagyon lelkes és ettől nekem is melegség járja át a szívemet.
- Szeretem a fánkot, és köszönöm a gesztust. – veszem át a nekem szánt ajándékot, de még nem megyek sehová. Az idő nem túl jó, szóval a városnézés várhat, és ha már ennyire kedves volt velem a kislány, akkor viszonozni akarom neki az ajándékát.
- Nikki szeretsz társasozni? – kérdezek rá és leguggolok mellé a süteménnyel a kezemben.
- Igen, imádok. – neveti el magát és Antoniára néz fel.
- Úgy tudom, hogy a szállodának van egy ilyen szolgáltatása, de ha nincs is, akkor leülhetnénk az étteremben egy partira és megkóstolhatjuk ezt a híres fánkot is. Van kedved hozzá? – invitálom meg és látom rajta, hogy fel is ragyog az arca az ötletre.
- Igeeeen, Toni ugye mehetünk? Úgyis esik az esőőőő…. – kezd bele, és én is felállok, hogy a hölgy szemébe tudjak nézni.

Turn on every light

Sosem szokásom kimutatni, ha gyenge vagyok, inkább magamba fordulok és egy álarcot viselek egész nap, de abban a biztos tudatban létezem, hogy a környezetem nem látta a beálló változásokat, vagy maximum megneszelte, de nem tette szóvá. A természetem sokszor távolságtartó és fennhéjázó, de ez csak addig tart, amíg valaki komolyabban meg nem ismer. Igazából nincsen sok barátom, de akiket megtartottam, vagy az életem részei maradtak, ők tudják, hogy nem vagyok könnyű eset, de meg lehet birkózni velem. Mások szemében bonyolult jellem vagyok, de van pillanat, amikor én is elhallgatok és nem harapok bele idegenekbe. A mostani fura szituáció is ezt tükrözheti, mert normális esetben Antonia már elmenekült volna a közelemből, de a rossz fizikai lét lehetővé tette, hogy velem maradjon egy szobában. Eve-nek néha meredek ötletei vannak, de tuti más programja akadt, ha rá mert sózni egy recepciósra. Nem lenne kifogásom a kisasszony ellen, mert ha nem ugat rám, akkor egészen kellemes a modora és nyomokban kedvességet is tartalmaz. Végső soron most egymásra vagyunk utalva és ez nem feltétlenül rossz, de nekem mégis kellemetlen. A kiszolgáltatottságot nem preferálom, de még az is nehezemre esik, hogy felálljak a földről. Nagy energiákat kell megmozgatnom, hogy képes legyek felállni és ne essek össze azon nyomban. A pillantásom lassan fókuszál a berendezésre, mert forog velem a szoba. Már szinte mondhatni jól éreztem magam odalent, de mégsem maradhatok ott egész éjjel, vagy mégis? Más különben meg lehetett volna ágyazni ott is, de be kell látnom, hogy néha köveket kell arrébb tenni, hogy eredmények szülessenek. A két tenyeremen támaszkodom meg és mélyeket lélegezve konstatálom, hogy még mindig nem ájultam el és a cél már nincs is annyira messze. Felmászom aztán az ágyra és eldőlök rajta, mint egy darab fa. A tekintetemet a szemhéjam mögé rejtem és egy kicsit pihentetem a cselekvést, mert a fejem lüktet és a tarkómon fut végig az a nem is annyira jóleső bizsergés. A fülem zúgása aztán abbamarad és megkérem a hölgyet, hogy üljön mellém és meséljen valamit, amitől reményeim szerint el is alszok. Nem titkolt szándékom, hogy reggel lásson viszont, ha nem ő, akkor majd a kedves kollégája, de most csak az minden vágyam, hogy elöntsön az ismerős lebegés.
- Williamsburg… - ízlelgetem amolyan saját akcentussal a szót. – ez valami helyi falu errefelé, ahol…hmm… - megtartom inkább magamnak a tűzről pattant menyecske kifejezést, mert nem szándékozom megsérteni a társaságomban időző nőt.
- Brooklyn…bobo… - már kezdenek összefolyni a szavak és nehezen pislogok, melyek a végére laposak lesznek és valahol egy legóra emlékeztető színes városkában találom magamat, ahol egy tűzpiros tábla jelzi a „Williamsburg” feliratot. A pillantásom megakad egy cukrászdán és egy óriási hídon is, ahol a kék meg sárga autók kelnek fel. Még szinte el sem lépek a helyemről, de máris egy épület bukkan ki a semmiből és úgy megnő, mint egy gomba. Kicsinek érzem a termetemet egy ekkora felhőkarcolóhoz képest, de ha gyorsan szedem a lábaimat, akkor már csak feleakkora lesz a magassága is az irodaháznak. A hatalmas bőrcipőmmel lépek át felette és akkor már egyértelmű, hogy el is hagytam a várost. Keresem a táblát, de nem lelem sehol és kezd nagyon idegesítő lenni, hogy körülöttem minden összezsugorodik és egy kis kalapba kerül bele. A pereme felé nyúlok és belenézek, de meg is ijedek, mert egy hatalmas csörgő jelenik meg előttem és éket ver a fülemben. A hallójáratomban még mindig hallom a vijjogást, amikor a szememet félig kinyitom és fekve találom a testemet.
- Mi a fene? – nyúlok előre és elérve a telefont a fülemhez emelem a készüléket.
- Tessék? – szólok bele rekedtes hangon.
- Jó reggelt Mr. Reid. Rebecca vagyok a recepcióról és hétre kért ébresztőt. Segíthetek még valamiben? – fel sem fogom még, hogy hol vagyok és ki az a Mr. Reid, de akkor leesik, hogy én vagyok.
- Köszönöm, de egyelőre semmit. Mennyi az idő? – kérdezek vissza, de csak most esik le, amint kimondom, hogy reggel hét.
- Hét óra múlt két perccel. – csivitel a nő tovább annyira élénken, hogy még egy kávénál is rosszabb a hangja.
- Igazán kedves, köszönöm még egyszer. – még mondana valamit, de bontom a vonalat és visszahelyezem a kagylót a tartójába. Ásítva egyet túrok bele a hajamba és az égnek emelve a két karomat még nyújtózkodom is mellé. Az egész testemben vibrál valami fáradtság féle, de aztán megemberelem a szervezetemet is felülök. Még a nyelvemen érzem a cukros pite és tea keverékét, de azonkívül egy kicsit a fejem tompán lüktet. Az első dolgom, hogy alsóban bemegyek a fürdőbe és kissé rendbe szedjem a kinézetemet. Borzalmas a szemem alatti karikák és az ősemberre hajazó borosta egyvelege. Jobb ötlet gyanánt lezuhanyozom és fogat mosok, aztán meg a bőröndömet szétnyitva egy elfogadható felső után kutatok. A homok barna nadrág és a fekete garbó megteszik odakintre szóval máris nekilátok az öltözködésnek, de megcsörren ismételten a telefon. A szám ismerős és mikor felveszem Eve köszön bele.
- Magadhoz tértél hőslovag? – mosolyog ebben szinte biztos vagyok, mire morranok egyet a másik oldalra.
- Megmaradok, de már kezdek éhes lenni. – folytatom egy ásítás közepette.
- Tudok egy jó helyet a városban és angol tea is van. Tíz perc múlva legyél lent a hallban. – még ellenkeznék is, mert más dolgom lenne, de nem ismerem magam ki a városban, ezért eleget teszek a kérésnek és egy grafitszürke zakóval együtt hagyom el a szobámat.



Eve és én egy viszonylag drágább részén Manhattan-nek vagyunk, de tetszik a környezet egy kicsit Londonra emlékeztet.
- A kedvedért még az eső is megeredt. – pillant ki az utcafrontra és egy éppen arra elhaladó nőt bámul a kutyájával együtt.
- Szeretek itt élni. – mustrálja a fenekét, én meg a másik oldalra fordulok és belekortyolok a megfelelő hőmérsékletű teámba.
- Én utálok itt lenni, és szerencsére csak pár napot kell kibírnom. Mi a jó ebben a városban? – fakadok ki fojtott hangon mire csak felnevet és a kezemre vezeti a sajátját.
- A szabadság Atlas, itt mindent megtehetsz és nem kötnek a szabályok. Apropó…mi a helyzet odahaza? Még nem vagy nős… - somolyogva néz fel rám, aztán hátradől és a saját teájába szürcsöl bele.
- Semmi…az anyám feleséget akar találni nekem, mondván elveszítem az örökségemet és lemondhatok Ella gyámságáról is. – hosszasan fújok bele a bögrébe és csak utána ízlelem meg a forró italt.
- Ki a jelölt? – kérdez rá és a szemembe néz egyenesen.
- Josephine az elsődleges. – szusszanok egyet és az asztal alatt keresztbe teszem a két lábamat.
- Na ne… - köpi ki a teát, és aztán egyből a damasztszalvétáért nyúl, hogy a szája két sarkát megtörölje.
- De…és nem mond le a szándékáról. – folytatom egy kis szünetet tartva. – Attól tartok lassan be kell adnom a derekamat. – nem is anyám miatt, de a pénz sokat számít és a húgom is.
- Keressünk akkor mi jelöltet. Gondolj bele anyádnak kiidegelnéd, ha egy idegent jegyeznél el. – kezd bele, de megrázom a fejemet.
- Számít a háttér tudod jól. Az anyám megneszeli, ha valaki kilóg a sorból. – reflektálok rá.
- Bérelj fel valakit, simán eljátssza a szerepet. – találgat tovább. - …vagy valakivel alkut kötsz. Pénzért manapság sokan eladnák a lelküket is. – rúg belém az asztal takarásában.
- Mi értelme lenne annak? – vetem fel, de bogarat ültet a fülembe.
- Hát, hogy megtartsd az örökségedet és anyádat végleg ellehetetlenítsd. Nem csábító? – kérdez vissza, aztán el is hallgatok egy újabb kortyolás után. Van benne valami…