Cale & Shane // Drama on the Gulf of California

**Roman W. Hemlock**

Cale & Shane

Boat trip

A szerelem a legönzőbb érzelem,
mely uralmát senkivel meg nem osztja.

Sejtettem, hogy megfog haragudni, hogy őrjöngeni fog, de úgy voltam vele, hogy amíg meg van kötözve, nincs miért aggódnom. Ha pedig partot érünk majd elintézem, hogy ne bánthasson senkit és kettesben legyünk, amíg le nem higgad. De a dolgok csak nagyon ritkán alakulnak úgy, ahogy mi szeretnénk. Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar kiszabadul, bár ebből kifolyólag viszont sejthető volt, hogy mérges lesz... egy kicsit. Kitty ugyan szólt, de mire egyik feléből átértem volna a másikba, már nem volt a kabinban a két idiótát leszámítva. Mikor pedig lövöldözés ütötte meg a fülem, a hang irányába indultam, onnan pedig már csak a pánikolókat kellett követnem és hamarosan már Cale hangját is elcsíptem. Lila-t kértem, hogy maradjon távol a helyszíntől, főleg azért, mert Braxton képes lenne lelőni. Helyette inkább Kitty-vel együtt a gyilkost keresték. Én viszont besétáltam a tömegbe és próbáltam úgy mozogni, hogy mindig háttal legyek Braxie-nek. Nem azért, mert féltem volna tőle, hanem, mert úgy akartam lefegyverezni, hogy senkinek se essen bántódása. Az eddigi áldozatokon kívül. Bíztam benne, hogy a műsor közben már senki sem próbál hősködni, így én is színreléphetek majd.
Nem ugorhattam egyből, fel kellett mérnem a terepet, mert itt nem csak a vendégek épségéről van szó. De a lövöldöző, mármint a másik, még mindig szabadon rohangál valamerre, és nem csak ő jelenthet veszélyt Cale-re, de a tömegben talán parancsszóra váró biztonságiak is, akiknél pisztoly van. Ha kiugrom és elkapom, szinte biztos, hogy valamelyik hősnek fogja hinni magát, ha egy lefegyverzett gyilkost lő agyon. És ez a sok pénzes zsák meg még tapsolna is neki. Akivel sikerült szemkontaktusba kerülnöm őrrel, annak fej csóválással jeleztem, hogy ne próbálkozzon semmivel. Meg kellett várnom, míg csak egy emberrel foglalkozik, és nem a tömeggel, mert odáig elég sokat forgolódott. Már csak az hiányzik, hogy mögé lépve kezdjen el megint hadonászni és észre vegyen. De mikor az egyik hölgy vendéggel kezdett beszélgetni, kicsit előrébb törtem a tömegben. Amikor pedig a remegő nő lassan elkezdett térdre ereszkedni, beléptem a körbe és halkan mögé lépve fájó vállába markolva, gáncsoltam ki. Azt nem hagytam, hogy pofára essen, mert be is törhette volna fejét a márvány padló, de miután térdei megadták maguk, és fegyvert szorító alkarjára térdeltem, hogy mozdítani se tudja, egyik kezemmel lenyomtam fejét a földre, míg másikkal a hátára gyakoroltam nyomást, hogy ne mozoghasson.
- Nyugalom. - szóltam hangosabban, neki és a körülöttünk lévőknek is, akik most is úgy pánikoltak, mintha még szabadon volna Cale. Haragudtam rá, így ezt meg sem kellett játszanom, de azért aggódtam is, nehogy valamelyik idióta most kezdje el használni a pisztolyát. Hátát nyomó kezemmel, ha tudtam elszedtem tőle a pisztolyt, de közben már két másik biztonsági őr is odajött és lenyomták a lábait. Ha erősebben markolta a pisztolyt, kénytelen voltam csavarni csuklóján, amíg el nem eresztette, aztán elkértem az egyik őr bilincsét és hátulra bilincseltem kezeit.
- Semmi baj. - intettem nyugalomra a közeledő orvosokat. - Mr. Jackson egy korábbi betegem. Sajnos, elég komoly paranoiás betegségben szenved, és néha azt hiszi magáról, hogy olyasvalaki, aki már rég nem is él. Valószínűleg elhagyta a gyógyszereit az engedélyem nélkül. - magyaráztam, és akikkel személyesen is beszélgettem, tudták, hogy én valóban pszichológus vagyok, illetve, hogy már volt, akinek említettem, hogy Cale a betegem. Persze őrültsége nem mentesíti a gyilkosságok alól, de ha nem is diliházba lesz zárva, majd én... gondját viselem. De úgy, hogy azt még megemlegeti. Nem akartam benyugtatózni, mert így vért vesztett, és ki tudja mikor ivott utoljára kávét, de az orvosok segítőkészen javasoltál, hogy szívesen adnak neki egy ló rúgásnyi nyugtatót. Oké, hála Cale-nek, én most kiesem a vadászatból, de Kitty és Lila majd megoldják. A biztonságiak viszont ragaszkodtak hozzá, hogy kikísérjenek minket az orvosi szobáig. Ebbe még bele is mentem, de külön kértem, hogy a körülményekre való tekintettel, hagyjanak kettesben a betegemmel, mert csak én tudom, mi mit válthat ki belőle. Szerencsére a mai akciózása után senkit nem kellett kétszer kérni, hogy maradjanak távol tőle, még az orvosok sem akartak egy légtérbe kerülni vele.
- Nézzenek rá a kapitányra, és amennyiben lehetséges, forduljanak mielőtt a part felé. - osztottam ki a parancsokat, bár én már tudtam, hogy mi a helyzet a kapitánnyal, bíztam benne, hogy erre is van b tervük, egy másik vezető vagy tudom is én.
- Igen is, uram. A rendőrséget is értesítsük? - kérdezte az egyik őr, miközben mentünk a gyengélkedő felé és, ha Braxie kicsit is rákezdett, megszorítottam sérült vállát. Nem szívesen teszem, de féken kell tartani.
- Semmiképp. Ő az én betegem, az én felelősségem lesz mostantól. Én majd értesítem a megfelelő embereket, és megfigyelés alatt tartjuk, hogy újra beállítsuk a gyógyszereit. - válaszoltam, és bíztam benne, hogy mindenki ehhez is tartja magát majd. Már csak az hiányzik, hogy a rendőrség a nyakunkra szálljon Cale miatt. Amennyiben épségben elérjük az orvosit, a biztonságiak magunkra is hagynak, én pedig bezárom az ajtót, majd a fölre lököm Braxton-t.
- Neked teljesen elmentek otthonról?! - ordítottam rá idegesen, aztán odaléptem hozzá, és elkaptam a felsőjénél majd közelebb rántottam magamhoz, hogy arca csak néhány centire legyen az enyémtől és érezhesse a forró levegőt, amikor fújtatok rá. - Segíteni akarok, te meg még gyilkolászni kezdesz?!

livin' in new york

**Cale Braxton**

Cale & Shane

Tudtam, hogy nem lesz ilyen könnyű. Hogy Shane csak úgy nem fog elém állni, de nem hittem volna, hogy ilyen orvul fog rám rontani. Pedig ki kellett volna néznem belőle, amilyen rég óta ismertem. Talán ki is néztem, csak a saját hibámba estem és annyira csak egy emberre koncentráltam, hogy eszembe se jutott, hogy közben ő már itt van valahol és csak arra vár, hogy óvatlan legyek. Sajnos a sors most az ő kezére játszott.
Akaratlanul is hangot adtam a fájdalomnak, amit éreztem, mikor gátlástalanul rászorított a lőtt sebre. Pedig eddig ki tudtam zárni az érzést. Lőni kezdtem, de addigra már a fegyver nem az emberek felé nézett. Már javában a földön voltam, amikor ismét lőttem, hátha, de ezek után a fegyvert ki is erőszakolta a kezemből.
-Szomorodj meg, te áruló, neked az én oldalamon kéne állnod!-Kiáltottam rá, ha nem fogta be a szám fél mondat után. Lábaimmal valamilyen módon próbáltam le rugdalni, de mielőtt kicsike eredmény is lett volna (talán), már az őrök le is fogták lábaimat, nehogy végül sikerrel járjak.
-Azt hiszitek elzárhattok?! Acél falak közé a föld alatt! Csak ott lesznek biztonságban tőlem! Megtalálom azt, aki meg akar ölni és én végzek vele! Engem nem lehet csak úgy meglőni büntetlenül! Én egy Isten vagyok!-Kiáltottam, noha valószínűleg ezekkel a szavakkal akaratom ellenére is de Shane elméletét támasztom alá a paranoid skizofréniával.

Igen hamar a földön találtam magam kettesben a pasimmal, akire most gyilkos tekintettel meredtem rá. Akár farkasszemet is nézhettünk volna. Jelen pillanatban bele tudtam volna fojtani egy savanyú turmixba. Azt csak kevesen sajnálták volna, mert nem epres.
-Az neked segítség, hogy bezársz engem, akár egy BDSM után otthagyott ribancot?-Kérdeztem oldalra billentett fejjel, de igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra sajgó vállam ellenére is. Hamar kibújt a szög a zsákból. Tehát az ember életek. Jellemző. Unott pislogással nyugtáztam álláspontját.
-Jaj ne csináld már. Az őr járulékos veszteség, a kapitányt meg ki kellett iktatni, hogy lehetőleg senki ne kormányozza part felé a hajót. Elvégre, ha leszállnak az emberek, lehet sose tudjuk meg ki lőtt rám. Vizen kellene maradni. Neked is inkább azt kellett volna kérned, hogy maradjunk vizen. Te se gondolkodsz.-Feleltem nyugodt hangon, majd rárivalltam, akár egy hárpia.-De téged csak az érdekel, hogy embereket ments és engem féken tarts! Mit számít neked az a néhány élet? Ezer éve ismerted és szeretted őket, a barátaid voltak, a rokonaid? Úgy beszélsz néha, mintha a családodat irtanám! Egy gyilkossal dugsz, de nem bírod elfogadni, ha megöl valakit? Aki nem szereti a savanyút, miért harap citromba? He? Ooo te szentimentális balga. Még mindig szent minden élet? Ugyan. Istent sem érdekli. Vagy tán te is az ő táborát ékesíted és hiszed, hogy megóv? Ugyan. Isten rajtad sem segít. ÉN segítek rajtad. ÉN segítettem rajtad! Nélkülem már koporsóban lennél.-Vontam fel szemöldököm és jelentőségteljesen pillantottam rá, hiszen igazat beszéltem. Az már mellékes volt, hogy én meg neki köszönhetem az életem.-Ne csinálj úgy, mintha hős lennél, nem vagy az! Nekem pedig nem kell játszanod a féltő férjet, vagy az óvó apukát, mert képes vagyok megvédeni magam!-Mondtam magabiztosan, holott Shanennel szemben sem igen tudtam megvédeni magam, de hát ő különleges eset volt.-Meddig akarod még játszani az emberek Őrangyalát? És az enyémet?-Kérdeztem oldalra billentett fejjel.-Ennyire nem hiszel bennem? Szégyen. Az ember azt hinné olyan pasival kezdessz, akinek megbízol a döntéseiben.-Szívtam vérét somolyogva.-Ezek szerint te olyan pasikat keresel, akiket irányíthatsz... akik gyengébbek nálad, akiken felül kerekedhetsz és ledominálhatod őket? Te kis perverz állat.-Nevettem.

★

**Roman W. Hemlock**

Cale & Shane

Boat trip

A szerelem a legönzőbb érzelem,
mely uralmát senkivel meg nem osztja.

Ezek után abban sem voltam biztos, hogy egy ládába zárva fél órával később is ott találnám, nem hogy partra szállásig, ami minden bizonnyal el fog húzódni a megtervezettekhez képest, lévén, hogy a kapitányt is megölte. Dühös voltam rá, nagyon, de vissza kellett vennem magamból, hogy továbbra is szerepben maradhassak, hogy a munkám elvégezhessem, és persze, hogy védjem az ő seggét is, bár utóbbit nem tudom minek erőltetem. Még a földön is lövöldözni kezdett, így a néző közönséggé vált vendégség hamar szét reppent, és a maradék biztonsági próbálta őket véglegesen elterelni, míg másik kettő és még néhány orvos velünk foglalkozott. Nem fogtam be a száját, de örültem, hogy a két testesebb fickó legalább a rugdalódzó lábait lefogta. Innen már csak egy hajszál választotta volna el, hogy valamelyik lelkes hajó orvos nyakon szúrja valami lónyugtatóval, de nagy szerencséjére, mindenki megbízott bennem. Legalább is úgy látták képes vagyok kordában tartani ezt a veszett kutyát. Nem vették fel kiáltásait, minek után elmagyaráztam, hogy őrült és fogalma sincs arról, hogy hol van, miért van itt, és hogy egyáltalán ő maga ki. Jelenleg én voltam a hitelesebb. De nem is tudtam volna elképzelni fordítva helyzetünk.
A gyengélkedőnél már sikeresen leráztunk mindenkit, így végre kicsit önmagam lehettem, noha tudom, hogy Kitty épp úgy figyel minket is kamerákon keresztül, mint Lila-t és esetleg a gyilkost, aki talán még sikerül is ide csalnunk Cale-el.
- Azt kérlek szépen te harcoltad ki, Braxie fiú. - léptem közelebb, mikor ő már a földön volt, hála nekem. - Megmondtam, hogy maradj a kurva seggeden. Erre mit csináltál? Nem csak megtagadtad a parancsom, és köpted szembe az ígéreted, de még el is kezdtél gyilkolni! - ordítottam rá, és dühömben, mivel ő már így is elég ramaty állapotban volt, az ágyba rúgtam, ami nyekkent is egyet.
- Nem, ezt ne fogd arra a vadbaromra! Jelenleg ő az, aki egy embert sem ölt meg, a hajó gyilkosa, jelenleg te vagy! - folytattam tovább az üvöltözést, és ekkor kaptam el felsőjét, hogy közelebb húzzam a haragomhoz. Nem értettem vele mindenben egyet, sőt, nagyon nagyon igyekeztem a körülményekhez képest nyugton maradni, de mikor ismét kitértünk a kapcsolatunk kényelmetlen részére, amiben valóban ott volt az igazság, még inkább felidegesített és kicsit megráztam felsőjét szorongatva. Ütni szerettem volna, de már ahhoz sem hiányzott sok.
- Hát kurvára köszönöm, de azt már nem, hogy szándékosan mindig keresztbe teszel nekünk!! - eresztettem el felsőjét, de azzal a lendülettel a nyakát kaptam el félkézzel. Tudtam, hogy innentől már csak egy hajszál választ el, hogy el is törjem, de talán pont ezért is ragadtam torkon, hogy minden pillanatban figyelmeztessem magam, az által, hogy tenyeremen érezhetem szívének heves dobogását, minden egyes nyelését, de még hangszálainak rezgését is, mikor üvölt.
- Szóval megtudod védeni magad? Igen?! - löktem hátra nyakánál, vissza a földre, majd a mellettünk lévő fiókba nyúltam és addig kotorásztam benne, míg szikét nem találtam. Ráültem a lábaira, hogy ne tudjon rugdalózni, betűrt ingjét pedig felrántottam mellkasáig, majd azzal együtt le is nyomtam, hogy felülni se tudjon. Felpillantottam rá, miközben a szikét a számhoz emeltem, és fogammal leszedtem róla a gumi kupakot, ami az éle miatt volt rajta, és odébb köptem, majd mutatóujjammal lefogva tompább részét, mint egy sebész, az öve fölé néhány centivel a hasához nyomtam.
- Na mit rajzoljak rád? Mondjuk egy célkeresztet? Egy szomorú fejecskét? - néztem fel rá, miközben a szike tompábbik felével végig cirógattam bőrét. Szívesen próbára tettem volna, belekarcoltam volna a nevem, és azt, hogy a tulajdonom. De végül elhúztam onnan a szikét és el is hajítottam, majd feljebb kúszva rámásztam testemmel rá is nehezedtem, s míg egyik alkarommal megtámasztottam magam fejem mellett, addig másik kezemmel a hajába markoltam és úgy tartottam a földhöz, hogy még véletlenül se tudja elemelni onnan. Így én olyan közel hajolhattam arcához, hogy éppen összeért orrunk hegye.
- Az őrangyalod? Te most szakítani akarsz velem? Mert akkor azt mond. Mond, hogy soha többé látni sem akarsz, mert ellentétei vagyunk egymásnak és ezt te épp úgy megszenveded, mint
én. - néztem a szemeibe, már nem üvöltve, halkabban, még a normál hangerőnél, de fenyegetően, mert még mindig forrt bennem a düh.
- Nem, nem bízok benned, mert labilis vagy és az is maradsz. Ezt minden egyes alkalommal bebizonyítod. Az ember nem a bizalomhoz vonzódik. A vonzalom utáni következő lépés a bizalom felépítése. - markoltam jobban hajára, mert ilyen kiszolgált állapotában szégyen lett volna a fejét a padlóba csapkodni, csak azért, mert dühös vagyok rá.
- Te pedig olyat, aki téged irányít, dominál és elveszi tőled, ami kell neki. - néztem a szemeibe. Egyikünk sem perverzebb a másiknál, csak ő még nem fedezett fel mindent. Mindenkiben él egy fajta a dominancia, a különbség köztünk annyi, hogy én sok területen utat is engedek neki.
Egy ideig csak halkan fújtatok őt figyelve, kell egy kis idő, míg jó eséllyel megnyugszom annyira, hogy nem kezdjem el kitépni egyesével a hajszálait. A válla irányából megcsapó fémes szag végül eltereli figyelmem. Ideje átkötözni.
- De lehet, hogy tévedek. Lehet nincs szükséged olyan domináns emberre, mint én. - húzódom el, haját is eleresztem, majd ingjénél megmarkolva két oldalt felültetem az ágy szélének döntve, és leszedem az ágyon hagyott első segély dobozt, majd elé térdelek. - Lehet, hogy csupán útban vagyok. - szabadítom fel sérült vállát a zakója alól, majd ingje alól is, hogy ollóval levághassam a már - főleg nekem köszönhetően - átázott kötést, és letisztítsam a sérülés környékét.
- Elvégre te mondtad, hogy nincs szükséged őrangyalra, se olyasvalakire, aki aggódik érted, megvéd és amennyire te engeded, még szeret is. - morogtam és még a mozdulataimból is sütött mennyire ideges vagyok még mindig. Kapkodni nem kapkodtam, de nem finomkodtam a vér fertőtlenítővel való letörlésénél, még a sebnél sem. Aztán elkezdtem átkötözni neki. - Vicces, de talán tényleg ebben lehet a legtöbb értelem. Amikor hallottalak a tömegből, pontosan olyan személyeket írtál le, akik gyengébbek nálad, akiket irányíthatsz, és isszák minden szavad. Pont mint az újdonsült barátod, aki szinte biztos, hogy térdre borulna előtted, szentként kezelne, sőt még több ilyen idiótát is magad köré gyűjthetsz, akik "imádhatnak", csak épp... nem úgy, mint, ahogy én. - néztem a szemeibe, miután végeztem, majd lábammal félre lökve a dobozt, az ágyra ültem és a kabin falának döntöttem hátam, miközben rágyújtottam. Már is sokkal nyugodtabbnak érzem magam. Szabad kezemmel meg pont elérem a fejét, ha csak közben el nem mozdult onnan, így még oda is elnyúlok, hogy simogathassam, míg Lila rm nem szól, hogy meg van a gyilkos, vagy valami csoda folytán partot nem érünk két nappal korábban.
- Lehet még jobban is jársz, mert legalább senki sem fog köztük féltékenykedni. - aminek végtére is szintén sokat mondó. Lehet, hogy birtokló vagyok, de attól még szeretem is.

livin' in new york

**Cale Braxton**

Cale & Shane

-Te voltál a hibás, mert megbíztál egy "rohadt kis szociopata" szavában.-Feleltem neki idézve saját szavait, amit még ő mondott nekem.-Mit reméltél? A "rohadt kis szociopata" angyalként ül majd a seggén és nem akarja majd megtorolni azt, amit vele tettek?-Billentettem oldalra a fejem.
Imponáló volt látni a dühét és szórakoztató is. Ellenben én igyekeztem nyugodt hangon felelni neki.
Mikor a hajó egyetlen gyilkosa címet megszereztem elegánsan a hajamba túrtam.
-Köszönöm, nagyon köszönöm.-Mondtam, mintha csak Elvis Presley lennék, sőt, még mosolyogva intettem is a nemlétező közönségnek, hiába nézett rám véres szemekkel a ruhámat szorongatva.
-Állj.-Emeltem fel mutató ujjam.-Keresztbe magunknak akkor tennék, ha nem engedném magam megbaszni, vagy nem akarnék veled találkozni, esetleg kizárnálak a kutyáim közé egy éhínségesebb napon. Azzal, hogy megölök pár semmitmondó embert, vagy épp a hajó kapitányát normál esetben nem ártok a kapcsolatunknak. Vili, drágám?-Mosolyogtam pimaszkodóan, mintha csak ki akarnám provokálni, hogy még inkább legyen erőszakosabb, pedig az igazi célom nem az. Max egy mellékterméke.
Nyikkanva néztem fel rá, mikor ujjait nyakam köré szorította.
-Hú bébi, te aztán pipa lehetsz. Na rajta, kicsit szorosabban, még tudok levegőt venni. Gyerünk. Mire vársz? Nyirj ki és nem lesz rám több gondod. Remélem nekrofil is vagy, hogy halálom után is jó szolgálatot tegyek.-Vihogtam, mint, aki nem normális. Talán tényleg nem voltam teljesen százas, de kettőnk közül most ő az agresszív, nem én. Talán hamarosan büszkévé tesz és ő is gyilkos lesz?
Újra a földön kötöttem ki, amire ismét csak nyikkantam. Ez a sok földre kerülés és rángatás nem tett jót a lőtt sebemnek, de nem is igazán foglalkozatott. Jártam már rosszabbul is.
Vigyorogva néztem rá, mikor újra elő jött belőle Mr. Agresszív. Nem tudott érdekelni a szike, sőt, talán még fel is vidított.
-Valami szépet, ne valami gagyit.-Cukkoltam.-Mondjuk egy mosolygós emojit, vagy egy cilindert. De ha vagy elég művészi, akkor egy óriáskereket kellő részletességgel.-Feleltem és vártam, mit akar belőle kihozni. Most azt hitte be tud ijeszteni?
Meredten néztem fel rá, sok mást nem is tehettem volna, hiszen szabályosan a földhöz kényszerített és megakadályozott benne, hogy fejem elforgassam. Nem mintha félre akartam volna nézni, vagy elhajolni.
Kicsit úgy éreztem, mintha sajnáltatni akarná magát. Mártírkodott.
-Már megint mártírkodsz. Tipikus.-Vigyorogtam és amennyire csak engedte a helyzet, picit "vonaglottam" alatta és megnyaltam alsó ajkam.-Ugyan már, Shaneci. Nem szakítani akarok én. De ha én elfogadlak minden tulajdonságoddal együtt, te is így kéne, hogy tegyél, nem? Nem pedig mindig azonnal nekem esned, ha valami nem úgy van, ahogy szeretnéd.-Jegyeztem meg neki egyszerűen, már-már barátságosan.

Kicsit rosszul esett, hogy ennyire rossz véleménnyel volt rólam, de nem hibáztattam, mert végülis igaza volt. Ahogy abban is, hogy elcseszett, bizarr módon izgatott engem az a durva állat, aki benne lakozott. De ezt most nem szívesen igazoltam volna neki. Habár nála a hallgatás is beleegyezés volt.
Hagytam neki, hogy ügyeskedjen az átkötözést tekintve és hangtalanul tűrtem minden egyes mozdulatát, tettét, durva módszereit. Nem válaszoltam szavaira, nem kontráztam rá. Pedig lett volna mit.
Sóhajtva hagytam neki, hogy simogasson. Lassan még nekem lesz bűntudatom, amiért egy köcsög módjára bánt velem. Szép. Félre dobtam a véres ingemet. Egy újabb ing megy a kukába. Micsoda pazarlás.
-Nem gondoltam volna, hogy szerinted idáig kéne süllyedni...-Motyogtam, hiszen nem esett jól, hogy szakításban gondolkodna. Vagy tán már félig-meddig ki is mondta?-Azt hittem te el tudsz engem viselni minden rigolyámmal és velem járó kellemetlenséggel együtt, de úgy tűnik tévedtem.
Ültem a földön az ágynak dőlve, majd kicsit előre hajolva és néztem magam elé, az ajtó felé, de nem rá. Nem lettem volna képes rá nézni ezek után. Egyelőre nem. Tényleg azt hittem, hogy ennyi idő után mindenestül képes engem szeretni. Hiszen mennyi mindent megéltünk már, mennyi szaron estünk már át és mennyi mindent tettünk együtt. El akartam menni, ki, messze a közeléből, de ne mertem, mert minden bizonnyal én voltam az első számú közellenség, akit talán képesek is lettek volna megölni, hogy magukat mentsék, én pedig fegyvertelen voltam és sérült is.
Nem lett volna szabad fájnia, de mégis fájt. Jobban, mint bármelyik eddigi sérülésem, amit szereztem. Talán végig az orromnál fogva lettem vezetve. Megvezettek. Talán Gydának volt igaza és semmi másról nem szólt, csak, hogy megfektethessen. Csak egy-két dugásra kellettem, utána most szélnek akar ereszteni. Ez még jobban fájt, mintha csak simán akarna elhagyni, mégsem éreztem azt, hogy haragudnék rá. És talán ez volt a legkellemetlenebb érzés. Pedig égtelen haragra kéne gerjednem, de nem jött.
Felálltam és félig oldalra néztem, épp annyira, hogy ne kelljen őt megpillantanom.
-Megmosakszom.-Mondtam -Mondtam és a résnyire nyitott fürdőszoba ajtót lábammal berúgtam, majd beléptem és lábammal visszarúgtam, hogy becsukódjon. Leültem, hátamra fordultam, nagy nehezen fenekem alatt áthúztam hátra bilincselt kezeim, majd lábaim alatt felhúztam térdeim kiemeltem lábaim alól a bilincses kezeim és már magam elé is tudtam emelni kezeim. A lüke. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy bezárjam, de végül nem tettem.
Talán mire végzek ő is elmegy. Végtére is ő nem kíván a háta közepére sem, csak velem akarja kimondatni, hogy én legyek a bűnbak. Aztán majd Lilának is és ha van, akkor a többieknek is elmondhatja majd, hogy én dobtam ki. Megy egy fenéket! Nem fog megtörténni! Mondja ki akkor ő!
A sarokkádra néztem és azon gondolkodtam mit válasszak. Zuhany, vagy fürdés. Végül a zuhany mellett döntöttem, az volt a kellemesebb megoldás. Elvileg hydrofilm kötszer volt, tehát vízálló. Most majd kiderül mennyi igaz belőle.
Egy rövid ideig még füleltem, közben a tükör előtt álltam és méregettem elgyötört arcom. Igazából nem tudtam volna megmondani miért fülelek. Talán csak érdekelt tényleg itt hagyna-e.
Miközben hallgatództam, a tükörképem elmosódott és a régi önmagamjelent meg. A nyakig érő haj, a kalap, a bordó kabát. Úgy röhögött rajtam, mint a világ legjobb viccén, közben megjegyzéseket vágott a fejemhez.
"Ejnye Braxie fiú! Rád sem ismerek!" Vágta fejemhez erőszakos hangtónusban. "Ki vagy te egyáltalán? Az új arcodhoz új lelket is kaptál? Szíved lett hírtelen? Semmiben sem hasonlítasz már rám! Csak ócska árnyékom lettél! Te, aki egykoron rettegésben tartottál egy egész világvárost, most csak egy piti kis sorozatgyilkos vagy, egy senki, aki szerelmi bánatában elesve fetrengve egy férfi lábai előtt! Szégyen! Beszennyezted az én nevemet is! Bemocskoltad az emlékemet!
Nincs neked erre szükséged! Te 43 éven át csak a missziódnak éltél, a céljaidnak és a világ átformálásának! És most? Most mi vagy? Valami tini filmnek a főszereplője vagy, aki minden adásban összetört szívvel szenved! Kapd már össze magad és vedd elő a régi énedet! Vegyél magadhoz engem! Légy újra önmagad és szerezzük vissza a hatalmat mindenki felett! Nyújtsd a kezed, fogadj magadhoz és tedd meg, amit kell! Tudod ilyenkor mi a dolgod, ugye? Utána pedig gyújtsuk fel ezt a lélekvesztőt és hódítsuk meg a világot!
Hisz tudod, hogy ki vagy!"
A régi énem eltűnt, helyette egy gyilkos hullámokat keltő tengeri kígyó képe jelent meg, ahogy kiemelkedik a világok tengeréből és tekintélyt követelően hatalomra tör.
Könyökömmel gyorsan összetörtem a tükröt, majd a zihálva a mosdó kagylóra támaszkodtam.
-Nem... csak képzelődőm! Tényleg őrült vagyok! Nem láttam semmit!
Kinyitottam a zuhanyrózsát, a vizet, levetkőztem és beálltam a vízzuhatag alá, hogy minél hamarabb átjárjon a langyos víz melege. Ez a kis látomás sem tudta feledtetni velem azt a fájdalmat, amit okozott nekem az, akit szeretek. Egyre jobban bántott, hogy ezeket a szavakat vágta hozzám. Úgy éreztem minden igyekezetem és áldozatom hiába való volt. Áldozatok? Nem sok, de volt. Mennyi mindent feladtam egykori önmagamból és ez is kevés neki. Neki minden kevés. Teljesen el akart engem emészteni. És milyen jól csinálta...
Pedig minden olyan szépen alakult. A kurva életbe. És megint ki a hibás? Én. Persze, hogy én. Mindenért mindig én. Már megszokhattam volna.
Igyekeztem minden gondolatot kizárva csak a vízre koncentrálni, de nehezen ment. Homlokom a csempézett falnak döntöttem és igyekeztem relaxálni.

★

**Roman W. Hemlock**

Cale & Shane

Boat trip

A szerelem a legönzőbb érzelem,
mely uralmát senkivel meg nem osztja.

Na szép. Ezeket bezzeg megjegyzi, de a kéréseimre fittyet hány. Szemeim forgattam, de azért végig hallgattam.
- Igazad van, én vagyok a hülye, hogy egy pillanatig is azt hittem bízhatok benne. - mérgelődtem, és szinte biztos voltam benne, hogy szándékosan hergel, csak tudnám mire fel? Így le van sérülve, miért akar még rontani az esélyein? Vagy azt hiszi nem merném megütni, ha már úgy felhúz, hogy füstöl a fejem?
- Nem, bazd meg! Azt reméltem, hogy a párom a kérésemre, és az ő biztonsága érdekében angyalként ül majd a seggén és nem kezd el ártatlanokat lemészárolni! Még is milyen megtorlásról beszélsz?! Akiket megöltél egyik sem ártott neked!! - ordítottam vele, mert a logikája még egy párhuzamos világban sem működne, nem, hogy itt. Tudom, hogy őrült, de a házában valamivel észszerűbben tudott gondolkodni. Most meg egy kis vérveszteség és már az sem érdekelné, ha a rá vadászó szarrá kínozná. Mert én ezt tenném. Pláne, ha a célpontom még sérült is, nem csak gyagyás. Azt hittem ennél jobban már nem fog tudni felhúzni, de sikerült neki, ráadásul olyan dologgal, amit lehet csak ő fogalmazott meg rosszul, még is mellkason vágtak.
- Ezt most úgy mondtad, mintha te nem élvezted volna. - néztem rá dühösen, mert ha most azt meri mondani, hogyhát nem és csak miattam hagyta, hogy megtömjen, olyat lekeverek neki, hogy lehet még én is megbánom. - Neked lehet, hogy mindenki semmit mondó, de másokra is gondolhatnál. Lehet, hogy te egyedül és magányosan szándékszol megdögleni, de másoknak van családja, értelmes életcélja, amit te most, mert olyan kedved volt ketté törtél. És ha a kapitány a nagybátyám lett volna? Most mit tennél, mit mondanál? "Bocs, nem tudtam"? - cibáltam meg ingjét, és most még a pimasz mosolya sem tudott jókedvre deríteni. Ahogy figyelmen kívül hagyni is egyre nehezebb volt, pedig az ő érdeke leginkább.
- Még ahhoz is gyáva vagy, hogy te magad mond ki az ítéletet arra, amit köztünk volt. - morogtam idegesen, és már csak azért is megszorítottam kicsit annyira, hogy a csontjai még ne ropogjanak, de a légcsöve kicsit megszoruljon. Csak azért nem bántottam a szikével sem, mert tudtam, hogy megölni úgy sem volnék képes... még... és hallgatni sem akarok a nyavalygását örökké, hogy felszabdaltam.
- Ha így tettél volna, most nem lennénk itt. De te csak magadra gondolsz. Én ahányszor veled vagyok, a kurva munkám kockáztatom. És te...? - húztam kicsit haján, hallani akartam mit tud felhozni mentségére. - És ne gyere nekem azzal, hogy nem öltél még meg, mert ennél gyávább kifogást össze se tudnál hozni. - néztem vele farkasszemet, noha így vagy úgy, de végül elengedtem és elláttam a sérülését, mert a halálát továbbra sem szerettem volna.
Idővel én is lenyugodtam hellyel-közzel, de nem hiányzott egy következő menet ebből a szarságból. Kisvártatva végül, mintha ő is kicsit megkomolyodott volna, legalább is így vettem ki a szavaiból és azoknak hangsúlyából.
- Úgy ahogy mondod. Mindketten tévedtünk. - néztem magam elé, miközben ki fújtam a füstöt. Mikor közölte, hogy lemosakszik, csak morogtam egyet halkan, én pedig idő közben el is nyomtam az asztalon a szálat, de már a dobozban kerestem a következőt. Mielőtt viszont rágyújtottam volna a már számban lévő szálra, felpillantva vettem észre a plafonon lévő füstjelzőt.
- A jó édes... - morogtam és rohadtul nem jó kedvűen felkeltem az ágyról és kimentem a kabin elé dohányozni. Hallottam valami csörömpölést, de csak beljebb löktem az ajtót és bedugtam a fejem, hogy hallgatózzak. Kétlem, hogy most szánná el magát az öngyilkosságra, de azért nyitva hagytam az ajtót, hogy bármi gyanúsat hallva utána menjek. De végül is a zuhany elindításán kívül mást nem hallottam. Közben írtam Kitty-nek, hogy szerezzenek valami mentő csapatot, vagy hajót, hogy legalább a vendégeket kimenekítsék. Nálam volt a pisztoly, de meglepően nagy volt a nyugalom. Legalább is csend volt és már a biztonságiak sem futkároztak a szökevény után. Lehet úgy voltak vele, hogy még szurkolnak is neki, hátha kinyírja Cale-t. A második cigi után viszont visszamentem, elég időt adtam neki, hogy "megmosakodjon". Becsuktam magam mögött az ajtót és kopogás nélkül benyitottam a fürdőbe. Szégyenlősködnie úgy sem kell, mert már mindent láttam.
- Mi a picsát csinálsz ennyi ideig...? - morogtam, és minek után szemügyre vettem az üres csapot, és a még mindig használatban lévő zuhanyzót, odaléptem és elhúztam a kabin ajtót, de olyan távolságban álltam ott, hogy engem még ne érjen el túlságosan a vízsugár. Csak azt láttam, hogy nekem háttal a csempének dőlve ácsorog, de zuhanyozni biztos nem zuhanyozik. Ha nem látnám, hogy kezei mozdulatlanuk pihennek előtte, azt hinném oka volt annak a vonaglásnak alattam és most tudja le a finálét. Az is feltűnt, hogy sikerült előre tornásznia kezeit. Na erre majd legközelebb ügyelni fogok pluszban.
- Na mi van... rosszul vagy...? - kérdeztem hangomban még bőven érezhetően a sértettséget. de azért érdeklődve, hogy mi alszik már a falnál.

livin' in new york

**Cale Braxton**

Cale & Shane

Elgondolkodva pillantottam fel rá.
-Mmm... nem. Nem ártott. De!!! Nyomós okom volt rá, hogy megtegyem! Az őrt meg kellett ölni, hogy kijussak, a kapitányt meg kellett ölnöm, hogy lehetőleg ne jussunk partra, a nőcit, hogy figyeljenek rám és megijedjenek, a pasast meg, hogy téged elő csalogassalak. Jöttél is, de elég orvul, nem volt illendő, szembe is állhattál volna velem. Vagy betojtál, hogy ledurrantalak, mint vadász a szarvasokat? Csak nem ilyen kegyetlennek nézel engem?-Nevetgéltem és sóhajtásom után kellemesen jót mosolyogtam.
Mérges szemeibe pillantottam saját bevallásom szerint ártatlan pillantásommal.
-De élveztem. Ki mondta, hogy nem így volt? Megverem!-Kuncogtam.
Nem értettem miért háborog. Teljesen érthetetlen volt a viselkedése.
-Jaj ne csináld már. Majd tovább lépnek. Hány özvegy házasodott már újra? A gyerek meg majd elfogadja. Amúgyis, minek találták ki az árvaházat, hogy üresen álljon?-Vigyorogtam, majd nem tudván uralkodni magamon fel is röhögtem a betegesen morbid vicceimen, amivel talán túlléptem egy határt.
Arra viszont nem tudtam mit felelni, mit mondanék neki, ha egy rokonát öltem volna meg. Ez egy rettenetesen kellemetlen kérdés volt, nem akartam olyat mondani, hogy a végén tényleg kinyírjon.
-Valószínűleg azt...-Motyogtam.
Kicsit kellemetlen érzés volt, ahogy megszorongatta a légcsövem, egy rövid időre nem is kaptam levegőt, de nem estem pánikba, tudtam, hogy gyáva ahhoz, hogy megöljön. Nem lenne rá képes, sose tenné meg!
-Féltékeny vagy! Féltékeny vagy, mert az én életem könnyebb. Legyél te is szabadúszó pszichopata semmire nem lesz gondod.-Vigyorogtam ré lesajnálóan.-Minden ember élhet úgy, hogy szabad és gondtalan legyen. Amúgy meg nem értelek, a te munkád pontosan az, hogy olyan elmebetegekkel foglalkozz, mint én. Mi ebben a kockázat? Csak a munkádat végzed! Ne nyavajogj feleslegesen, felnőtt ember vagy! Nekem nincs mit kockára tennem és pont ez a szép az életemben. Nincs veszteni valóm az életemen kívül, azt pedig nem sajnálom. Vedd csak el, ha kell. Itt vagyok, úgyse tudnék ellenállni. Csak egy kicsit tovább és erősebben kell szorítanod és már nem is jelentek neked több fejfájást. De úgyse teszed meg. Mert szeretsz és félsz megölni. És még én vagyok a gyáva!

Lassan lehiggadtak a kedélyek, noha lehet nem úsztam meg sérülések nélkül, hiszen belegondolva olyan dolgok hagyták el a számat, amik miatt mások gondolkodás nélkül vertek volna agyon. Mondjuk a családapák. De nem mintha érdekelt volna.
Egy rövidke látomás után beálltam a zuhany alá és homlokommal a csempének dőlve áztattam magam.
Talán sikerült is volna elaludnom, ha Shane nem nyit rám relaxálás közben. Meglepett, hogy még mindig itt volt, azt hittem elment már. Sóhajtottam.
-Azt hittem elmentél.-Motyogtam.-Ha eddig nem tetted meg, akkor most menj el. Keresd az új barátaid társaságát, meg a kis Liláét. -Kértem meg rá lemondó hangon. Már nem bíztam benne, hogy rendbe tudjuk hozni, amit elrontottunk. Ő már úgyis lemondott rólam.

★

**Roman W. Hemlock**

Cale & Shane

Boat trip

A szerelem a legönzõbb érzelem,
mely uralmát senkivel meg nem osztja.

Ezek közül egyik sem volt "nyomó ok". Ártatlanokat öltél, teljesen értelmetlenül. És ne gyere nekem a hülye hasonlataiddal! Azokat a golyókat nekem is tartogathattad volna, csak fosol belátni, hogy képtelen volnál megölni. - mordultam rá idegesen, és akkor még nem voltam benne biztos, milyen végkimenetele lesz ennek az egésznek. Hogy itt helyben agyonverem, vagy hagyom a francba.
- Kölcsönösen élvezni valamit, nem engedély függő, te ostoba. - morogtam, és legszívesebben lecsaptam volna neki egyet. Hát még mikor ismételten a lelőttek kerültek témába, és lelki könnyedséggel tojt rájuk. Nem kéne, hogy meglepjen, hiszen mindig is ilyen volt, de ebben a pillanatba bosszantóbb érzést keltett, mint valaha. De nem csak az agyamra ment, képes volt még ennél is mélyebbre süllyedni, és a legrosszabb ebben az egészben az volt, hogy pokolian fájt, ahogy beszélt. Tudtam, hogy egoista, hogy egy komplett őrült, most még is azt érezteti velem, hogy köszöni szépen, nem kér többet belőlem. Eddig sem kért, csak "megengedte", hogy vele tölthessem az időm. Hogy még én legyek hálás, hogy nem ölt meg. Hogy nélkülem is elég boldog. Sőt mi több, boldogabb. Igaza volt, gyáva voltam megölni, de úgy éreztem több áldozat volt ebben a kapcsolatban, mint a legtöbben. Ostobaság volt akármit is feláldozni érte. A kedvére tenni, a biztonságom kockára tenni. Elengedtem. S egyre inkább azt éreztem, hogy nem csak pusztán a nyakát. Ki kellett mennem dohányozni. Szükségem volt a sós, tiszta levegőre, és persze a füst jelzőket sem akartam beindítani. Ideges voltam, de sikerült annyira kiszellőztetnem a fejem, hogy egy pillanatig azt gondoljam, csupán a feszültség beszélt mindkettőnkből. Ezért visszamentem, hogy ránézzek. A csörömpölés miatt amúgy is ráakartam nézni, bár ha szökni akart volna is megtudtam volna állítani az ajtóban. Ha csak le nem lő, de arra igen kevés esélyt láttam. Pláne, hogy a pisztoly is nálam volt. Bementem, be a fürdőbe is, és rányitottam a zuhany kabimban. Ré kérdeztem hogy létére, de bevallom, nem erre a válaszra vártam. Egyszerre éreztem csalódottnak magam és dühösnek. Nyilván utóbbi jött leginkább felszínre.
- Te ostoba! - morogtam és rávágtam a kabin, majd a fürdő ajtót is, aztán dühödten trappoltam végig a kabin szobák mellett is, miközben Kitty felhívott, hogy a mentő csapat úton, és Lila is nyakon csípte a rossz fiút, aki ugyan őt is megsebesítette kicsit, a pali rosszabbul járt, mert Lila eltörte kezét, amiben a pisztoly is volt. A véletlenre hivatkozott, de ismerem már, mikor hazudik ez a lány. A fegyvert elkoboztuk, és a biztonságiak miután megbilincselték, egy üres kabinba vitték, hogy elzárják a tömegtől, de nem öltük meg. Nem vagyunk vademberek. Nyilván Cale-t se értesítette senki, én pedig nem adom meg neki azt az örömöt, hogy most még őt is kinyírja. Majd a bíróság eldönti mi legyen a gyilkos szándékú, ám de Braxton-hoz képest ártatlan fickóval. Kapott egy másik ruhát, hogy még véletlen se ismerje fel az az idióta, és mivel az arca amúgy is rejtély volt eddig mindenki számára, megszabadítottuk tőle, de el nem engedtük. Majd én el beszélgetek vele a kabinban. bent is volt velem egy biztonságiőr az ajtó előtt, és kint is vigyázott ránk kettő, akik miután kiderült, hogy Braxie megölte egy társuk ők sem féltek volna ugyanezt tenni vele, ha esetleg a közelben járna.
- Na halljuk, miféle ötlettől vezérelve csatlakozott utunkhoz, mr...? - ültem le vele szembe egy székre. Ő is azon ült, hátra bilincselt kézzel, persze miután átnéztük van e nála bármi, amivel szökni tudna.

livin' in new york

Ajánlott tartalom

» Walking in the past || Cale & Shane
» Shane & Cale // Kapcsolatmentő játék Sonorán
» Cale & Shane || Sometimes, We Do Bad Things For The People We Love
» Modellrablás Manhattanből // Anne & Cale X Shane
» Cale & Shane || The smell of the pages of a new book