Már túl vagyunk 20 hátborzongató, vagy épp furcsa, esetleg kicsit groteszk vagy vicces városi legendán. Készen álltok az újabb 5 történetre?
Massachusetts; Giles Corey átka
Giles Corey egy létező férfi volt. 1611. augusztus 16-án született és 1692.szeptember 19-én halt meg. Ez egy szép kor, nem? De, ebben mind egyetérthetünk, csakhogy a férfi élete tragikus véget ért. Többször házasodott, és már életében is elég sokszor összeütközött a törvénnyel. Kisebb lopásokat, csalásokat, testi sértéseket beismert, egyszer azonban azzal vádolták, hogy úgy megverte a neki dolgozó munkást, hogy az belehalt a sérüléseibe. Az akkori szabályok azonban nem tiltották a testi fenyítést a munkásokkal szemben, így csupán pénzbírságra ítélték. Az utolsó feleségét a Salem városában keletkezett pánik és hisztéria miatt azonban elítélték boszorkányság vádjával. Egy ideig a férfi is hitt a vádaknak, kifejezetten érdekesnek találta az eljárást is, amíg meg nem vádolták azzal, hogy szintén az ördöggel cimborál. Amerikában sem előtte, sem utána nem végeztek ki senkit olyan kegyetlen módon, mint őt. Hogy vallomásra bírják, három napon át pakolták rá a köveket, míg végül a teste nem bírta a súlyt, és meghalt. Állítólag azon a mezőn halt meg, ahová a későbbi temetőt építették, és utolsó leheletével elátkozta a várost. Érdekesség, hogy habár 81 éves volt, amikor megkínozták, sosem sikerült rábírni arra, hogy bűnösnek vallja magát.
Michigan; A pokol hídja
A pokol hídjának története egy Elias Friske nevű prédikátorhoz fűződik. Ő nem a pozitív főszereplő, akit megkergetett az ördög a hídon, sőt. Leginkább maga volt az ördög, ha emberben kellene meghatároznunk ezt a bibliai alakot. A férfi több tucat gyereket (fiút és lányt vegyesen) kicsalt az erdőbe, majd egyesével a patakba fojtotta őket, a testüket pedig egész egyszerűen beledobta a vízbe, hogy az esőtől megduzzadt patak elsodorja őket. Később a szülők közös erővel elkapták őt. Azt állította, hogy maga a Sátán kényszerítette erre a szörnyű tettre. Nem hittek neki és akasztás általi halálra ítélték az 1800-as évek közepén. Az óta a patakon egy keskeny, fehéres hídon lehet áthaladni. Állítólag a gyerekek sikolyait és sírását minden este hallani, ahogy időről időre felbukkan egy izzó szempár is a víz tükrében.
Minnesota; Vergas túraút szőrös embere
Vergas szőrös embere nagyon hasonlít a korábban már említett óriási borzra. Állítólag 8 láb magas, büdös, szőrős, állandóan mezítláb ténfergő alak. Hogy férfi-e, vagy nő, abban senki sem biztos, de a testalkatából adódóan inkább az előbbi. Állítólag embert eszik, riogatja a túristákat, egy férfi autója pedig állítólag teljesen behorpadt egy támadása alkalmával. Nyilván a saját állítása szerint. Egyesek szerint meghalt, mások szerint több is lehet a lényből, mivel nem messze innen találtak egy furcsa alakú koponyát, némi szőrrel, ami a fenti képen is látható. Fikció, vagy valóság? Esetleg csak egy megzavarodott, ápolatlan hajléktalan, szokatlanul nagy termettel? Talán sosem fog kiderülni, minden esetre a helyiek komolyan veszik, és figyelmeztetik az idegeneket a veszélyre.
Mississippi; A háromlábú nő a Nash úton
Missisipi egyik legijesztőbb városi legendájának tartják, hiába gondolnánk az először, hogy egészen komikus látvány lehet egy három lábú nő. Állítólag ahhoz, hogy láthasd őt, meg kell állnod a kocsiddal a Nash Road-on, le kell kapcsolnod a fényszórókat, és háromszor dudálnod kell. Ezek után a semmiből előtűnik egy három lábú nő, aki megkopogtatja az autód tetejét, majd végig kísér az úton, a testével és a kezeivel végig csapkodva és ütögetve a kocsidat. Nem túl kellemes, igaz? Hát... ez csak rosszabb lesz. A nőnek eredetileg két lába volt, mint bármelyikünknek, de állítólag műtéti úton hozzávarrtak a testéhez egy harmadikat, ami már inkább csak teher, mivel elkezdett rohadni és csak lóg a másik két, ép láb mellett. Persze ennek is több változata van: az első sztori szerint a nő házassászédelgő volt, amire a férje rájött. Levágta a szeretője lábát és a nő testéhez varrta, aki belehalt az elfertőződött műtéti sebbe. A második szerint ez a nő egy anya, aki a feldarabolt lányát kereste az út szélén. Minden, amit talált belőle... igen, jól tippeltetek. A láb, amit a testéhez erősített. A harmadik történet szerint a nő egy sátáni kultusz groteszk eredménye.
Missouri; Zombi út
Missouri államban, St. Louis megyében, Wildwood városkájában található az az út, amelyet Zombi útnak neveznek. Nem csak az államok, de a világ egyik legkísértettebb útjának tartják. Eredeti nevén Lawler Ford Road, 3,6 mérföld hosszúságú, erdős dombok völgyében található, és a Meramec folyó közelében ér véget Glencoe-ban. Eredetileg azt a célt szolgálta, hogy megkönnyítse a kereskedelmet. Mára már azonban napnyugta után fél órával lezárják az utat, és senki sem kelhet át rajta. Bizonyos kivételes esetekben gyalogosokat és bicikliseket átengednek rajta, mivel az út minősége rájuk kevésbé veszélyes korlátozott látási viszonyokban. A 109-es főút és az Old State Road kereszteződésének közelében található az ország egyik legnagyobb indián temetője. Nem csoda, hogy rengetegszer számoltak be halottak lelkeiről és nem emberi entitásokról, akik az erre járókat fenyegetik. Aki azonban szellemet akar errefelé vadászni, azt el kell keserítsem. A legtöbb esetben a kíváncsi turisták csak a rendőrökkel találkoznak, akik nem egy büntetést kiosztottak már a tilalom ellenére ezen az úton közlekedő autósoknak.
It's a journalist's job to be a witness to history
Remington Fellowes, Ricky Simmons, Emmalynn Larson and Maurice Davidson imádják a posztod
I think people should stop taking social media so seriously.
★ foglalkozás ★ :
szabadúszó újságíró, blogger/vlogger
★ play by ★ :
Madison Iseman
★ hozzászólások száma ★ :
27
★ :
Re: Street Journalist Blog
Szomb. Május 11 2024, 18:58
Városi Legendák Amerika Államaiból
4. rész
Ebben a részben jobbára természetfeletti jelenségekről, illetve lényekről lesz szó, habár köthetőek a helyekhez, vagy eseményekhez valós személyek, gyilkosságok, öngyilkosságok egyaránt.
Kansas; A pokol kapuja Stull-ban
A Kansas-ban található Stull település több szempontból is érdekes, furcsa, és már-már hátborzongató. A lakóinak száma egyébként nem éri el a száz főt sem, mégis a városka központjában egy viszonylagosan nagy temető áll, ami megannyi hátborzongató és misztikus rejtélyt őriz. Stull-t állítólag holland telepesek alapították, akik 1867-ben Pennsylvaniából nyugat felé tartottak, hogy elmeneküljenek a vallásüldözés elől. Anabaptista vallásuk középpontjaként felhúzták a temetőben álló templomot, aminek azonban később beomlott a teteje, így a hívók elhagyták az épületet, ami teljesen lepusztult. Állítólag ebben a templomban található a pokol hét kapujának egyike. Halloween, illetve a tavaszi napéjegyenlőség idején egy kőlépcső jelenik meg, melyen maga a Sátán libben át világunkba. Durva, mi? Ha ez nem lenne elég, állítólag a Sátán és egy boszorkány idejekorán elhunyt, torz csecsemő gyermekét is ide temették, valamint több ivadéka is itt kísért. Mások szerint sátánisták nyitották a kaput, dem egyébként is bővelkedik a hely szürreális esetekben. A temető közelében állítólag valakik véletlenül felgyújtották a gyermeküket, és a közelben találtak egy akasztott férfit is. A turisták minden évben sorba állnak a fent említett időszakban, hogy megpillantsák a patást. Estére a temető zárva tart, figyelmeztetőtáblákat helyeztek el, miszerint nem ajánlott sötétedés után betenni a lábunkat ide, sőt! 2002-ben a templom romjait is elbontották, hogy senki se háborgassa a halottakat. Ez a helység és a temető egyébként szerepelt az Odaát című sorozatban, valamint állítólag II. János Pál pápa sem volt hajlandó átrepülni repülőgépével az elátkozott földrész felett, inkább egy másik útvonalat választott.
Kentucky; A Pilot's knob-i gyerekboszorkány
A fiatal lány állítólag az anyjával együtt űzte a boszorkányság sötét és misztikus fortélyait, amiért mindketten halállal lakoltak. Az anya maradványait elszállították, a lányt azonban nem, hanem az itt található temetőben helyezték végső nyugalomra egy acéllal megerősített, kövekkel lefedett koporsóba. A képen látható módon kerítést is emeltek a sír köré, amely állítólag időről időre különös módon meghajol, valamint néha felbukkannak, majd eltűnnek kis méretű, pontosabban gyermekhez tartozó lábnyomok is.
Louisiana; De Saint Germain gróf, a vámpír
A gróf legendája talán New Orleans francia negyedének leghíresebb városi legendája. Eszerint a történet szerint Jacques St. Germain 1902-ben költözött Franciaországból New Orleansba. Azt állította, hogy St. Germain gróf leszármazottja. Azzal szerzett hírnevet, hogy fényűző vacsorákkal szórakoztatta New Orleans arisztokráciáját, bár ő maga soha nem evett a felszolgált ételekből. Gazdagsága és titokzatos háttere miatt pletykák keringtek róla. Első sorban nagy nőcsábász hírében állt, aki éjszakánként a francia negyedben múlatta az időt és fiatal, szép lányok társaságát kereste. Egy este azonban sikolyok hallatszottak St. Germain otthonából, miután hazahozott egy nőt az otthonába. A kétségbeesett fiatal nő kiugrott a háza második emeletéről, és azt állította, hogy a férfi megtámadta és nyakon harapta őt. A rendőrség házkutatást tartott nála, de a férfit sosem találták meg, csupán vérrel teli palackokat és vérnyomokat. A legendája számtalan koktélt is megihletett, illetve híres, Royal Street-i rezidenciája turisztikai látványossággá vált.
Maine: Wood Island világítótornya
A Wood Island világítótorony egy ma is működő, 47 láb magas, azaz körülbelül olyan 14 méteres, fehér, gránitból készült építmény. A világítást adó fény 71 láb magasan található benne vízfelszínhez képest és 10 másodpercenként váltakozik a zöld és fehér fényjelzése. Ami miatt a listánkra került, nem más, mint az, hogy az 1890-es években egy gyilkos-öngyilkosság fűződött a nevéhez. A sziget nyugati végén élt egy helyi halász, aki a homárfogásra specializálódott, és illegális, de békés úton foglalt el egy házat. Emiatt összetűzésbe keveredett a szárazföldön, és a seriffhelyettes ellátogatott hozzá. A férfi hirtelen felindulásból megölte a közszolgát, majd amikor ezt felismerte, elment a világítótorony őréhez, aki azonban elutasíotta azt a kérését, hogy rejtse el, vagy dobja a vízbe a hullát. Nem tudjuk, hogy a seriffel mi történt, azonban a halász hazament a kunyhójába és megölte magát. Állítólag a rendfenntartó szelleme a mai napig kísért ott és hallani a nyögéseit és hörgéseit.
Maryland; A kecskeember
Ennek a félig ember, félig pedig kecske lénynek kétfajta eredettörténete van. Az egyik szerint egy rosszul elsült kísérlet eredménye, amiben tudósok létrehozták a kordában nem tartható, vad élőlényt, aki tinédzsereket és állatokat gyilkolt, valamint evett meg, és velőt rázó üvöltéssel jelzi, ha közeledik. Emiatt, és a helyiek félelme miatt az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának hivatalos közleményt kellett kiadnia, miszerint nem ők hozták létre a vélt, vagy valós lényt. Egy másik legenda szerint régen egy kecsketartó élt a környéken, aki megelégelte, hogy a tinédzserek és sátánista szekták az ő állatait áldozták fel, így egy félig kecske szörnyű változott dühében. Hát nem tudom... akkor már inkább a fura állatkísérletek...
It's a journalist's job to be a witness to history
Remington Fellowes, Ricky Simmons, Emmalynn Larson and Maurice Davidson imádják a posztod
I think people should stop taking social media so seriously.
★ foglalkozás ★ :
szabadúszó újságíró, blogger/vlogger
★ play by ★ :
Madison Iseman
★ hozzászólások száma ★ :
27
★ :
Re: Street Journalist Blog
Csüt. Május 09 2024, 19:44
Városi Legendák Amerika Államaiból
3. rész
Hátborzongatóbbnál hátborzongatóbb helyekre látogattunk, és túl vagyunk rengeteg gyászon, fájdalmon, szellemvárosok sötét titkain. Láttuk, mire képes az, ha valakivel életében kegyetlenül bántak, illetve szkeptikusan megszemléltük a Nagyláb wish-es verzióját, az emberszabású borzot. Következzen egy újabb csokor ijesztő, rejtélyes, és valós esemény!
Hawaii; Az éjszakai menet
Szerintem a legtöbben imádnánk elmenni Hawaii-ra. Süttetni a hasunkat, koktélt inni, élvezni az éjszakai tábortüzet és a törzsi dobokat. Kivéve, ha azok halott, ősi katonákhoz tartoznak. Létezik ugyanis az éjszakai menet, melyet ősi dobszólamok és fáklyafények kísérnek. Úgy tartják, hogy a rég elhunyt, bennszülött lelkek közül rengeteg még mindig azt tartja fő feladatának, hogy megvédje az egykori területet. A gyilkos szándékukkal szemben két megoldás van. Vagy a leszármazottjuk az adott illető, vagy meghunyászkodva, térdre ereszkedve biztosítja őket arról a gyanútlan turista, hogy tiszteli és féli őket. Szeretnék megkérni minden európait, hogy alkudozás és hamis DNS teszt helyett inkább most az egyszer hajoljon meg az ősi, halott harcosok előtt, ha azok megpróbálnak kárt tenni benne egy nyaralás során...
Idaho; A Canyon Hill fantom futó
A Caldwell-ben található Canyon Hill temetőben kísértő, láb nélküli, gyorsan mozgó "futó fantom" a listánk talán legbarátságosabb szelleme. Ő ugyanis nem bánt senkit, sőt! Állítólag úgy lehet megidézni, ha megadott fák közé parkolunk, ezzel felhívjuk magunkra a figyelmét. Elvileg ilyenkor kedvesen bekopog az ablakunkon, jelezve, hogy itt van, majd már tovább is áll.
Illinois; Az olasz ara
Illinois állam egyik temetőjében található egy gyönyörűen kifaragott, női alakot ábrázoló, fehér márvány szobor. Azonban ez nem minden! A sírra kihelyeztek egy képet is a nő holttestéről, amely tökéletes állapotban volt, a halálát és temetését követő hatodik(!) évben való exhumálást követően is. Nyilván akadnak tudományos magyarázatok is a jelenségre, azonban a helyiek inkább a csodában és a paranormálisban hisznek. Logikus, nem? Ezt azzal támasztják alá, hogy a temetőben, főleg a sír környékén friss virágillat terjeng még télen is, és gyakran látni egy fehér ruhás, női alakot is.
Indiana; Dűnék Diana-ja
Állítólag a Michigan-tó partjához közel, de még a víz felett látnak gyakran lebegni egy rejtélyes, meztelen női alakot, ami aztán legalább olyan hirtelenséggel tűnik el, mint ahogy megjelenik. De kis is volt a valóságban a Dűnék Diana-ja? Alice Mabel Gray, 1915-ben vált híressé, amikor egy régi ösvényre lépett és követte azt a Michigan-tó széléig. Régen ez nem a nemzeti parkhoz tartozott, sokkal inkább egy kietlen pusztaságra hasonlított, ezt gyakran használták rá az újságok, amikor a helyre hivatkoztak. Nem véletlen, hogy a szabadszellemű és lázadó Alice itt talált magának állandó menedéket egy kis kunyhóban, amikor úgy döntött, végleg hátat fordít Chicago-nak. (Azt nem tudni, hogy jutott el Chicago-ból Indiana államba.) A lány állítólag gyakran fürdött meztelenül a tóban, és talán egy ilyen alkalommal belefulladt, vagy csak ezt kezdték el híresztelni az egész életét remeteként leélő nőről. Ezt már sosem tudjuk meg. Annyi biztos, hogy az életéből készült egy könyv, "Diana of the Dunes: The True Story of Alice Gray" címmel.
Iowa; A viliscai baltás gyilkos háza
Csak erős idegzetűek olvassák tovább!!! Erről a helyről pontosan tudjuk, hogy létezik, ahogy azt is, hogy nem csupán fikció a sztori, hanem a kegyetlen valóság. Két felnőtt és hat gyerek esett áldozatul egy baltás gyilkosnak az Iowa állambeli Villiscában 1912. június 10. hajnalára. A gyilkosság kegyetlensége mindenkit megrázott. A tettest sosem kapták el, pedig a gyanúsítottak száma elég magasra rúgott, ahogy azok beosztása is. Volt köztük ugyanis szenátor, de még lelkész is. Ez utóbbi magára is vállalta a mészárlást, azonban el mégsem ítélték soha, mivel voltak arra mutató jelek, hogy a tettes egy sorozatgyilkos volt. Az áldozatok a házban tartózkodók voltak, név szerint: a 43 éves Josiah Moore, 39 éves felesége, Sarah Moore, négy gyerekük, a 11 éves Herman, a 10 éves Mary Katherine, a 7 éves Arthur Boyd és az 5 éves Paul Vernon, valamint két, a családnál vendégségben lévő kislány, a 11 éves Lena és a 9 éves Ina Stilinger. A kegyetlenséget fokozza, hogy a családot a saját baltájukkal ölték meg, amit immel-ámmal letöröltek, majd egyszerűen ott hagytak a helyszínen. A holttesteket az ágyaikban találták meg, a gyilkos – mint egy kalapáccsal – a balta tompa oldalával sújtott le újra meg újra az áldozataira. Egyikükön sem volt arra utaló jel, hogy védekezni szerettek volna, az egyetlen, akinek a kéztartásából mégis erre lehetett következtetni, az a 11 éves Lena Stilinger volt. Egyedül az anyukán, Sarah Moore arcán voltak olyan sérülések, amelyeket biztosan a balta éle okozott. Nem loptak el semmit, így tehát nem rablótámadás és anyagi természetű gyilkosság történt. Sokan bosszúra tippelnek, átutazó sorozatgyilkosra, vagy egy szexuális ragadozóra, méghozzá George Kelly lelkipásztor személyében. Állítólag ugyanúgy balkezes volt, mint a gyilkos, ráadásul többször lebukott már azzal, hogy nőket, de főként kislányokat próbált meg szexre, vagy vetkőzésre bírni. Végül nem tartóztatták le, annak ellenére sem, hogy Lena testén egyértelmű jele volt annak, hogy habár konkrét szexuális erőszak nem érte őt, egyértelműen kéjvággyal gyalázták meg a testét. Habár mindez 112 évvel ezelőtt történt, az ügy az óta is megoldatlan.
It's a journalist's job to be a witness to history
Remington Fellowes, Emmalynn Larson and Maurice Davidson imádják a posztod
I think people should stop taking social media so seriously.
★ foglalkozás ★ :
szabadúszó újságíró, blogger/vlogger
★ play by ★ :
Madison Iseman
★ hozzászólások száma ★ :
27
★ :
Re: Street Journalist Blog
Szer. Május 08 2024, 17:28
Városi Legendák Amerika Államaiból
2. rész
Az első részben megnéztük Alabama halott gyermekeinek játszóterét, elutaztunk az Alaszka-háromszögbe, megvívtunk az Arizonában tanyázó alakváltókkal, meglátogattuk Arkansas Kutyafiúját, és végül elértünk California-ba, a A Turnbull-kanyonhoz anélkül, hogy feláldoztak volna bennünket. Ez azért elég szép teljesítmény, nem? De a java még csak most jön! Jó szórakozást a következő ötös fogathoz!
Colorado; Riverdale út
Az út tizenegy mérföldes szakasza rengeteg rejtélyt, történetet és vadabbnál vadabb legendát hordoz. Beszámoltak már szellemstopposokról, felbukkanó, majd eltűnő futó alakokról, illetve a Pokol Kapujáról is. Habár fizikailag ez a kapu nem létezik, azt beszélik, hogy az egykor itt álló, majd rejtélyes módon, egy őrült, elmebeteg ember által leégetett kaszinónál található. De szólnak legendák itt elkövetett gyilkosságokról, illetve rabszolga lincselésekről is. A kiégett kaszinót magát állítólag egy egész szellemhadsereg védi, élükön egy fehér, egyes elbeszélésekben szürke ruhás nővel.
Connecticut; Dudleytown
Dudleytown egy elhagyatott kis falu, amely a Dark Entry Forest völgyben található. A szellemtevékenységek, az egyre gyakrabban előforduló vandalizmus miatt a jelenlegi tulajdonosok elzárták a nyilvánosság elől a települést. Gyakran számoltak be korábban fénygömbök, fizikai testhez nem tartozó hangok, valamint farkasszerű árnyékok jelenlétéről is. A racionálisabb magyarázat azonban az, hogy a falucska amiatt néptelenedett el, mert az egyre bővülő városok sokkal jobb otthona voltak az amúgy mezőgazdaságból megélni próbáló embereknek. Az elhelyezkedés és a föld minősége kedvezőtlen volt az itteni élethez, így a lakosság szépen lassan elhagyta a falut, ezzel a szellemvárosok közé emelve, vagy épp süllyesztve azt.
Delaware; Mr. Chew, avagy Rágó Úr
Samuel Chew nem volt sem gonosz, sem rossz ember. Az 1700-as években ő volt a bíró Delaware-ben, és az egyetlen bűne az volt, hogy furcsa névvel született. Naponta érték abúzusok a lakók által. Általában úgy tettek, mintha rágtak volna valamit, vagy tüsszentettek, amikor a férfi elhaladt mellettük. Azonban amint meghalt, úgy döntött, hogy bosszút áll a lakókon. Kegyetlenül kísértett mindenkit, bírói ruhájában, rizsporos parókájában, és a frászt hozta a lakókra, illetve mindenkire, aki csak a közelébe merészkedett. Az első észlelő David Hendricks farmer volt, azonban a pánik végigsöpört mindenkin. Kijárási tilalmat rendeltek el, a gyerekek nem játszhattak kint, és a felnőttek is gyakran bezárkóztak. Végül egy üres koporsót temettek a fa tövébe, ahol a legtöbbet látták a szellemet. Állítólag időnként látni még a szellemét, de az újratemetéssel és a végtisztesség megadásával sikerült lenyugtatni a bíró lelkét.
Florida; Az emberszabású borz
Everglades mocsár ad otthont nem csupán az aligátorok és óriáskígyók népes táborának, hanem a Nagyláb unokanővérének fiának a kuzinjának is, az Emberszabású Borznak. Állítólag a napon rothadó ember átható szagát terjeszti maga körül, és megdézsmálja a helyi gazdák terményeit is. Az utóbbi időben rengetegen indítottak szervezett keresést azért, hogy pofátlanul könnyű pénzt... mármint... hogy megtalálják ezt az óriásira nőtt, a szó szoros értelmébe vett büdös borzot is.
Georgia; A Lanier-tó átka
A mesterséges tavat még az 1950-es években alakították ki. A nevét Sidney Lanier amerikai íróról kapta, aki a konföderációs hadseregben szolgált. A környéket zömmel feketék lakták, és a munkálatok során számtalan családot kilakoltattak és elkergettek, valamint temetőket is elköltöztettek miatta. Így lehetséges, hogy a tó fenekén szellemvárosok alakultak ki, egyben és érintetlenül maradt sírkövekkel, emberi maradványokkal együtt. Ilyen körülmények között nem kellett sok idő ahhoz, hogy elkezdjenek szárnyra kapni az első kísértethistóriák. A Lanier-tó átadása óta eltelt kicsit több, mint hetven évben 700 ember lelte halálát a vízben. A Tó Asszonya állítólag az 1950-es évék végén, autóbalesetben elhunyt nő, kék ruhás szelleme, aki időről időre feltűnik a parton sétálva. Ezen kívül a helyiek szerint a tóban él egy különösen nagy és gonosz harcsa is, amely megfojtja az áldozatait. Georgia-nak nem ez az egyetlen olyan története, amikor kisebbségeket lakoltattak ki és tragédia lett a vége. A Cherokee rózsa sokak számára ismerősen hangozhat. Ez egy fehér szirmú virág, amely csak bizonyos területeken él meg. Nevét onnan kapta, hogy a cherokee indiánok az 1830-as Indián Kitelepítési Határozatot követően rákényszerültek arra, hogy ősi otthonukat elhagyva megtegyenek egy nagyjából 600 mérföldes utat, mindezt gyalogszerrel. Ebben az erőltetett, embertelen menetben rengeteg gyerek vesztette életét, sokan pedig egyszerűen eltűntek. A vének az anyák fájdalmát és siralmát látva imádkoztak az isteneikhez, hogy küldjenek nekik valamiféle jelet, amely mindig az elhunytakra emlékezteti majd őket, emléket állítva ezzel nekik. Másnap, az anyák elhullajtott könnyei helyén megjelent az illatos, gyönyörű, fehér virág. Az útvonalat a ’Könnyek útjának’ nevezték el, és a hagyomány szerint a fehér rózsa szirmai azokat a könnyeket jelképezik, amelyeket a cherokee asszonyok hullattak. A virág sárga ’szeme’ a cherokee törzstől erőszakkal elvett aranyat szimbolizálja.
It's a journalist's job to be a witness to history
Remington Fellowes, Emmalynn Larson, Lambert Schultz and Maurice Davidson imádják a posztod
I think people should stop taking social media so seriously.
★ foglalkozás ★ :
szabadúszó újságíró, blogger/vlogger
★ play by ★ :
Madison Iseman
★ hozzászólások száma ★ :
27
★ :
Re: Street Journalist Blog
Hétf. Május 06 2024, 16:53
Városi Legendák Amerika Államaiból
1. rész
Mindenhol születnek mesék, legendák, történetek az aktuális környékről, az ott élő különös, megmagyarázhatatlan lényekről, vagy épp helyekről, épületekről, tavakról. Nincs ez másképp Amerikával sem. Ebben a sorozatban a tagállamok legnépszerűbb, legismertebb, és sokszor egyben legijesztőbb városi legendáit hoztam el. Az első részben öt történettel ismerkedünk meg. Jó borzongást!
Alabama; Halott gyerekek játszótere
A Maple Hill temető melletti játszóteret azért hozták létre, hogy a temetőbe érkező szülők le tudják foglalni a gyerekeiket, amíg ők elhunyt szeretteik sírjánál róják le a kegyeletüket. Ez egy, habár egészen morbid és formabontó, a maga nemében kreatív és jószándékú tett volt, csakhogy a kivitelezők azzal nem számoltak, hogy nem csupán az élők, de a halottak is szívesen igénybe vennék a téren található hintákat és csúszdát. Állítólag éjszakánként furcsa fénygömböket, maguktól mozgó hintákat látni, sőt! Egyes itt lakók szerint néha önfeledt, gyerekektől származó kacagást is lehet hallani, miközben maga a park teljesen üres és érintetlen.
Alaszka; Az Alaszka-háromszög
Nem csupán a Sátán Háromszögeként is ismert Bermuda-háromszög az egyetlen hely, ahol rejtélyes módon tűnnek el repülők és hajók, ezzel együtt pedig a rajtuk utazó legénység és gyanútlan turisták ezrei. Alaszkában az amerikai nemzeti átlaghoz képest dupla annyian tűnnek el, azonban ebből is kiemelkedik az Alaszka-háromszög, melynek pontjait Utqiagvik, Anchorage és Juneau adják. Itt 1972 óta húszezer embernek veszett nyoma, ami tovább bontva azt jelenti, hogy 1000 lakosára 4 eltűnés jut. Rengeteg elmélet született már az UFO-któl a mágneses jelekig. Azonban akkor lett igazán ismert ez a hely, amikor '72-ben Hale Boggs, az Egyesült Államok képviselőházi többségének vezetője nyomtalanul eltűnt itt. Keresésére csapatokat küldtek, azonban sosem találtak semmit, leszámítva a vadabbnál vadabb összeesküvés elméleteket.
Arizona; Alakváltók
Arizónában, a sivatagban él egy legenda az alakváltó lényekről. Ők a Navajo indiánok értékrendjének szöges ellentéték képviselik. Rosszak, gonoszak, emberre vadásznak. Ha éjszaka hajtunk át a sivatagon, akkor előfordulhat, hogy egyszer csak azt vesszük észre, egy ilyen alakváltó lény fut az autónk mellett. Megjelenésre olyanok, mint egy megcsonkított ember, és ha nem vigyáz az arra látogató, széttépik, majd a bőrébe bújva tőrbe csalják a számára kedves embereket is. Az állam bizonyos területét egész egyszerűen Skinwalker Ranchnek nevezik. Olyannyira él az emberekben ez a fajta legenda, hogy egyszer egy gyilkosságot is megpróbáltak ráhúzni az indiánok mondavilágában szereplő lényre. Természetesen sikertelenül.
Arkansas; Kutyafiú
Ennek a félig kutya-félig ember teremtménynek még az egészen pontos címét is tudjuk. A Mulberry Street 65 alatti házban lakik, és állítólag az ablakból figyeli az arra járókat vérben forgó, izzó szemeivel. A fiút egyébként Gerald-nak hívták, és nem is annyira fiú, mint inkább férfi. Elbeszélések alapján egy igazi szörnyeteg volt, aki kiskorától fogva állatokat kínzott, egy idő után pedig a saját szüleit a ház fogjainak tekintette és az emeleten tartotta őket. Akkor adott nekik enni, amikor ő jónak látta. Állítólag az ő szelleme kísért az egykori lakhelyén.
California; A Turnbull-kanyon számtalan rémsége
A Los Angeles közelében található kanyont a Sátán helyének is nevezik, amit valljunk be, ki is érdemelt. Mintegy 200 négyzetkilóméter, és a szektáktól kezdve a halott lelkekig, boszorkányokig, egy repülőgép-szerencsétlenség 21 halott gyerekáldozatainak lelkéig gyakorlatilag kísért itt mindenki. Ezen kívül található még itt egy elhagyatott elmegyógyintézet, ami szintén nem a barátságos vendégszeretetéről híres, illetve rengeteg kultusznak, emberáldozatnak ad otthont a mai napig a California-ban létrejött szekták számára.
It's a journalist's job to be a witness to history
Remington Fellowes, Ricky Simmons, Emmalynn Larson, Meadow Gilberts and Maurice Davidson imádják a posztod
I think people should stop taking social media so seriously.
★ foglalkozás ★ :
szabadúszó újságíró, blogger/vlogger
★ play by ★ :
Madison Iseman
★ hozzászólások száma ★ :
27
★ :
Street Journalist Blog
Vas. Május 05 2024, 12:26
Ki vagyok én?
Mindössze egy 24 éves lány, aki idén végzett az NYU-n. Szabadúszó újságíróként szeretnék a jövőben tevékenykedni, hisz így nincsenek megkötések, elvégre annyi minden van ebben a világban, amivel megéri foglalkozni. Politika, gazdaság, sport, történelem, zene, filmek, színház... a lista végtelen, és rengeteg ideig lehetne sorolni még, mi minden is teszi ki a mindennapjainkat. Rengeteg a tabu, az, amiről nem beszélünk, jó eséllyel otthon sem, nem még a nagy nyilvánosság előtt. A célom, hogy megtörjem ezt a hallgatást és ördögi kört. A blogomon ugyanúgy megtalálhatóak lesznek interjúk, mint tényfeltáró riportok, határfeszegető cikkek és különféle helyszíni szemlék a városból. Érdekel egy interjú egy sportolóval, vagy valamelyik kedvenc énekeseddel, esetleg színészeddel? Szeretnéd tudni, milyen hatása van egyes szabályozásoknak a rendvédelmi szervek belső működésére? Borzonganál egyes valós, sajnos olykor kegyetlen emberi tettek láttán? Netán csak szórakoznál egyet egy elhagyatott helyről keringő sztori kapcsán? Akkor megtaláltad a helyed!
Ha valamiről úgy gondolod, írnom kellene, de még nem tettem, nyugodtan dobj meg egy e-mailel, amit a "Kapcsolatfelvétel" pontnál találsz, és már vetem is bele magam a felgöngyölítésbe.
Legyen további szép napod, és remélem még találkozunk!
It's a journalist's job to be a witness to history
Remington Fellowes, Ricky Simmons, Emmalynn Larson, Meadow Gilberts and Maurice Davidson imádják a posztod