Alapvetően sem találom egyszerűnek a feladataink, de hát nem is járőrök vagyunk egy csendes kis városban, így könnyebb feladatokra nem is számíthatunk. Viszont az már valamivel bonyolultabbá teheti, ha mindezt megzavarja egy személyes ügy. Talán egy héttel ezelőtt történt egy-két komolyabb dolog Cale is köztem, amit a magam részéről úgy könyveltem el, mint remek programot és egy gyümölcsöző kapcsolat kezdetét. Azt gondoltam ez kölcsönös, de tévedtem. Azt sosem vitattam, mióta kikerültem a kórházból, rangot és csapatot, na meg barátokat szereztem, hogy féltékeny típus vagyok. Talán korábban is az voltam, most viszont véka alá sem rejtem, ha valami nem tetszik. Nyilván a körülményekre való tekintettel nem mászom az engem idegesítő alakok arcába, de rosszul viselem, ha piszkálják azt, ami az enyém. Már pedig Lila, a mi feketebárányunk, még ha voltaképpen nagy szar keverő is, képekkel és egy elég rossz minőségű videóval is alá támasztotta megállapítását, miszerint Cale-nek barátnője van. Nem kéne, hogy meglepjen, mert sejtettem, hogy van valakije, hiszen volt, hogy olykor-olykor elszólta magát, és adottnak is láttam a házában járva, hogy megosztja azt mással. Bár ami igazán meglepett, hogy Braxie elfuserált ízlésével inkább egy nála is idősebb hölgyet tudtam elképzelni, hasonló zenei stílussal, mint az övé. Ehhez képest egy a nők között is szép, fiatal... sanszosan még csak éppen, hogy nővé érett leányzóval lopja napjait, ami alatt, ahogy anno nekem üzenetbe írta "konferenciája" lesz. Az máig rejtély, miért hazudik nekem ilyenkor, de attól még bántó, legfőképpen az, hogy az ablakon keresztüli megfigyelések alapján jó barátok voltak, igen, még egy puszit is láttam elcsattani. Lila abban a tudatban volt, hogy a napokban már szakítottunk, noha igazából ez azért elég vicces, mert tulajdonképpen sosem mondtuk ki hangosan, hogy hát... bármi ilyesmiről is szó lenne. Ha lenne is, akkor sem kell senkinek tudnia.
- Tetszik ez a hely! - fészkelődött helyén Lila, miközben lehuppantok egy asztalhoz enni, ahogy a kiszemeltek is  közelben, noha eddig alkalmunk még nem volt beszélgetnünk velük.
- Azért örülnék, ha a gondolataid nem csak a kaja és a tenger körül forogna, hanem a körül is, amiért itt vagyunk. - jegyeztem meg neki kissé morcosan, mint, aki ballábbal kelt volna fel. Elég sok minden miatt idegeskedhettem, és akkor még nem tudtam, hogy az a formás hátsójú isten csapása is a hajón van.
- Ne már, még mindig zabos vagy? Tedd már túl magad rajta... Itt vagyunk neked mi... Az egy hibbant. Még is ki tart annyi édességet a hűtőjében palacsinta helyett? - puffogott, miközben kettesével tömte magába a koktél paradicsomokat. - Várjál, most akkor egy pár vagyunk, vagy csak kollégák...? - kérdezgette, mintha nem két órával ezelőtt beszéltük volna át vagy századszorra. Ám még mielőtt idegesen válaszolhattam volna neki, egy tálca landolt mellettem az asztalunkra.
Mikor pedig felpillantottam a mellém ülőre, alig akartam hinni a szememnek, de inkább ideges fejet vágtam, semmint ijedten meglepődöttet. Ez most nem a valóság, ugye? Szívesen leütöttem volna a labdát, ha már így felhozta ki szerencsésebb, és még is kivel, de úgy tettem, mintha erről nem is tudnék. Legalább is... próbáltam belülről nem felrobbanni. Különös módon, csak én nem tudtam ezen az egészen vigyorogni, ellenben Lila mintha még élvezte is volna, hogy oda-vissza megy a szapulás, noha eleinte ő is csak kapott.
- Az nem kifejezés! Nálam, aligha van szerencsésebb. - bukott ki Lila-ból, bár egészen abszurdnak éreztem a beszélgetésük, ami elől szívesen ellógtam volna, pláne, hogy köztük ültem. - A terápiák alatt úgy, de úúgy összemelegedtünk a dokival, hogy már az eljegyzési partinkat tervezzük. Ugye eljössz...? - biccentette félre fejét mosolygósan a lány, noha, amit állított úgy volt kamu ahogy van, hiszen, elég volt egy pillantás a kezünkre, amin, maximum az ő kezein volt néhány gyűrű, de egyik sem jegy, és ami az összemelegedést illette, én már azon a ponton sikeresen félrenyeltem a pezsgőt. Mintha kánkánt táncoltak volna az idegeimen, ráadásul sztereóban lökték a hülyeségeiket. Ami pedig a legbosszantóbb volt, hogy miután Cale-től hazamentem másnap reggel, elmagyaráztam Lila-nak, hogy ne keresse és ne is bosszantsa Cale-t, mert egy utcán is képes volna robbantani, egy zárt helyen pedig minket is magával rántana. Akkor úgy tűnt felfogta. Tévedtem.
- Ahww, de cuki vagy. Bezzeg, amíg odahaza téged ápolt, nem volt probléma a módszereivel, igaz, te kis burzsuj. - emelte fel a székről néhány centire hátsóját Lila, hogy kicsit rátudjon támaszkodni az asztalra, ezáltal néhány centivel közelebb hajolhasson Braxton-hoz. Ha nem ismerném, azt hinném, hogy féltékeny. De ismerem, így tudom, hogy csak húzogatja a macska bajuszát. Én jobbára az orrnyergem masszíroztam, de már ment fel bennem a pumpa, hogy közéjük csapjak.
- Ha ennyire nem vágysz a mi társaságunkra, miért nincs veled az a szőke királylány? Maradtál volna vele sütikézni. - morogta oda pimaszul, de körülmények miatt halkan Lila Cale-nek, aminél már én is Braxton-ra néztem, mert látni akartam az arcát, hogy mit reagál rá, hogy letagadja e vagy elismeri, vagy zavarba jön vagy eljátssza, hogy nem is az volt... Lehet meg sem hallotta, mert úgy lépet ki körünkből, hogy még a kajáját is ott hagyta. Haragudtam rá, nagyon is, de tudtam, hogy jobb lesz távol tartani őket egymástól. Egyrészt. Másrészt pedig ügyelnem kell rá, hogy Cale ne okozzon problémát, azon túl pedig, hogy teljesítsük a feladatunk. Mikor kilépett az ajtón, idegesen, szinte füstölögve néztem Lila-ra, aki persze azzal mentegetőzött, hogy engem védett.
- Mi a picsáért kellett megszólalnod? Hányszor mondjam még el, hogy nézd már levegőnek! Az istenért kell háborút szítani. - morogtam halkan, s mivel dühöm el kellett fojtanom kis híján a poharat roppantottam össze a kezemben. Nem akartam Cale után menni, de tudtam, hogy már megint nekem kell elvinnem a balhét. Kurvára nem szeretek kuncsorogni, könyörögni, de ha most nem beszélek vele, akkor képes felrobbantani ezt a kurva hajót. Idegesen hagytam ott Lila-t, aki nyilván duzzogott egy darabon, aztán befalta a kajáját és kereste mások társaságát. Én pedig elkezdtem keresni Cale-t. Míg pedig kutattam utána, szépen feltérképeztem merre és hány biztonsági őr van a hajón. Szükség lehet még rá.
- Cale! - szóltam utána, mikor már csak néhány sietősebb lépés választott el tőle. A vállát el is kaptam és a falhoz nyomva néztem vele farkasszemet. Ám mielőtt még szóba elegyedhettünk volna, megjelent az egyik biztonsági, gondolom félreértette a dühös indulataim, mikor végig siettem a hajó szélén. De nem akartam bántani Braxton-t.
- Minden rendben, uraim? - kérdezte, amire én rosszul színlelve a higgadtságom bólintottam, majd ő Cale-re nézett a kérdés lévén, és lassan én is.

Miután a biztonsági őr lelépett, ismételten csak neki szenteltem figyelemem. Legszívesebben megütöttem volna, de kezem mellkasáról így is lassan nyakáig kalandozott, noha csak ráfogtam, nem kezdtem el fojtogatni. Egyrészt feltudtam volna robbanni, amiért előszeretettel feszegeti a határaim, másrészt viszont azt hiszem pont ez váltja ki a vonzalmat is iránta. Mikor a csalódásokról fecsegett, kicsit elhúztam a faltól és mérgesen visszacsaptam neki. Nem úgy, hogy sérülést vagy nagy fájdalmat okozzak neki, de az általa barlangból előcsalogatott tigris dühét valamiként enyhítenem kell, mielőtt vérfürdőt rendezek.
- Te pofázol itt nekem a csalódásról?! - mordultam rá, persze jóval halkabban, mert már csak az hiányzik, hogy ránk találjanak. A jó doktor elviseli a kritikát és befogja, de amíg nem muszáj felvennem az álcát, addig nem is teszem. Most pedig nem is tudnám. Kicsit úgy éreztem magam, mint Batman és Joker abban a kihallgatóteremben, noha sosem voltam oda ezekért a tévképzetes filmekért.
- Lehet, hogy baráti meghívás volt, egy kis figyelem elterelés, ha már az, aki szerelmet vallott inkább máshol keresi a szórakozást. - nyilván hazudtam, de jobb kifogásnak tűnt, mint kiállni azért a bolondos elképzelésért, hogy hajókázni hozom a betegeim. Idegességemben megint neki csaptam torkánál fogva a falhoz. Legszívesebben fogtam volna és behajítottam volna a tengerbe a féltékenységemmel együtt. Amikor pedig még fenyegetni is próbált, megint összetalálkoztattam kétszer a fallal.
- Te rohadt kis szociopata! Ha itt bárkinek is baja esik, az csak is a te hibád lesz! A tiédből, aki még ahhoz is gyáva, hogy egyből annak ugorjon, akivel a baja van! - mordultam rá és kicsit jobban rászorítottam a nyakára. Csak a béna magyarázkodásánál engedtem el, hogy most én mulassak mentségén.
- Ó, hát mentem esedezni kezdek, őfelségének! Lila a barátom, nem a nőm! - még a gondolat is taszít, és a poén ebben, hogy még barátnak sem igazán tartom, mint kötelezően elviselt kollégát. Durva, hogy ehhez képest még is a hátrányomra kell hazudnom. - Ja, hogy az én jó édes anyumákat, hogy még te itt kedvességből, adakozol és sütizel valami vadidegen lánnyal, nekem tilos nőkkel érintkeznem? Így gondolod?! - csaptam a falba, és közelebb léptem hozzá annyira, hogy maximum csak oldalazva tudjon odébb állni. Impulzív személyiség vagyok, ha személyes ügyekről van szó, így most sem tudtam fékezni igazán indulataim. A hajába markoltam erőteljesen és közelebb húztam az arcomhoz.
- Tudod nem az fáj, hogy tinilányokat dugsz, esetleg még más férfiakkal is összejársz a "konferenciáidon", és nem is az, hogy most ilyen kamu dumával, mint a te nem létező jótékonykodásod, meg segítőkészséged, mégha az egy gyilkosságról is szól, össze vissza hadoválsz, hanem, hogy mindezt eltitkoltad. - ráztam meg kicsit a frizuráját fogva.
- Nem érdekel, ha másokkal is ki kezdesz, ha kíváncsiságból felpróbálsz néhány... új ruhát. De az enyém voltál, és jogomban állt volna tudni róla. Mert ha elárulod, hogy ki a lakótársad, szarok rá, hogy egy tizenéves fruska vagy egy öreg fasz, elfogadom, azt is, ha végig lovaglod a fél várost, mert tudom, hogy kicsapongó és kalandvágyó vagy. DE! Ha már el is titkolsz előlem egy ilyen viszonyt, annak súlyos következményei vannak. - engedtem végül el és elléptem tőle. - És én még azt hittem komolyan beszéltél az ölemben. - néztem rá már nyugodtabban, de még mindig mérgesen, mert úgy érzem ezzel megalázott. A dalolászása viszont megint kezdte felvinni a vérnyomásom, ezért ott is hagytam, mielőtt még elkezdeni agyonverni. Most biztos nem tudtam volna a munkánkra koncentrálni, de bíztam benne, hogy azért Lila teszi a dolgát. Majd később csatlakozom. Addig viszont elvonultam az egy személyes kabinomba, mert még csak az hiányzott volna, hogy egy ágyban aludjak ezzel a hibbant nővel. Eldőltem az ágyon és mélyet sóhajtva, mint egy érzelmektől zavart kis kölyök, tenyereim mögé rejtettem arcom. Miért mindig én húzom a rövidebbet? Gondoltam megvárom az estét, és akkor majd lenyugodva, átgondolva mindent, kilépek és folytatom a doki szerepet.
Mind e közben Lila állandóan kereste mások társaságát, és bár kértem, hogy két pohárnál többet ne igyon, azért azt jóval megszoroztam még.

Nagyjából 2 órát töltöttem bent a kabinban, mire eljutottam odáig, hogy sikerült lehiggadnom, és ismét alkalmazkodnom Dr. Shane Webster-hez. A tükör előtt még megigazítottam a külsöm, aztán kiléptem és egyenesen a nagy terem felé vettem az irányt, ahol még mindig lakomáztak, csevegtek, táncoltak és jól érezték magukat a vendégek. Ahol Lila már két másik idegen férfi társaságában ismerkedett a célponttal, az sem zavarva, hogy miközben a harmadiknak csapta a szelet, ott volt a másik kettő is. Tipikus pénzéhesek, akik már túl sokat ittak, hogy számolni tudjanak. Mindegy, csak estére jusson nekik a nők által nyújtotta szórakozásból. A többiek nem voltak ennyire szembetűnően jelen, de ha gond adódna a célponttal, akkor tudni fognak lépni. Az más kérdés, hogy őket nem avattam be Cale jelenlétébe, se abba, hogy mivel fenyegetőzött. És lám, az említett megszelídíthetetlen is a tömegben kóválygott. Remek. Az egyik pincér tálcájáról én is elvettem egy pohár pezsgőt, majd hol egyiken, hol másikon rajta tartva szemem, elindultam egy kevésbé emberekkel telibb irányba. Bele is botlottam egy hölgyeménybe, aki aztán úgy téve, mintha ténylegesen belebotlottam volna elém állt és szóval tartott. Nem is zavarta, hogy férje néhány méterrel odébb éppen... nos egy másik hölgyeménnyel cseveg. Mintha egy romantikus és kalandos hajótúrának induló, gunyoros féltékenységi és  megcsalás témájú partiba csöppentem volna. Csak annyi különbséggel, hogy úgy tűnt, itt senkit sem zavar, hogy a másik éppen egy teljesen idegennek csapja a szelet. Illedelmesen elnézést kértem és tovább is sétáltam, csupán egy kis időre szemelől tévesztve a két kevésbé jó madarat. Persze az este közeledtével mindenki kicsit izgatottabb volt, mert ugyan nem egy komoly alkalomra készültek a hajó vendégei, attól még kiöltöztek, mert a vacsora előtt és után is lassú számok mentek. Ugyan az este még odébb volt pár órával, már így 3-4 fele is egyre sűrűbben látogatták a táncparkettet. Lila egy pillanatig nem hagyta volna ki, hogy szórakozhasson, noha ő mindig is ilyen volt. Amint felcsendült egy lassú szám, elkapta a célpontunk, és mint valami kis kamasz a tánctérre vonszolta, hogy táncoljanak. Az idősebb férfi persze nem állt ellen abban
a tudatban, hogy este majd Lila sem fog ellen állni neki, ami tekintve a mai alkoholfogyasztását, biztos nem okoz majd problémát a leányzónak. Az én problémám is inkább Cale volt. Még mindig haragudtam rá, és egy szavát sem hittem. Lila állította, hogy számot is cseréltek, szóval... ezt nincs mivel kimagyarázni. De szemmel kellett tartanom. Nem azért, mert érdekel itt bármelyik pénzes zsák élete, hanem, mert dolgunk van, és nem szúrhatjuk el. Amint kiszúrtam, el is indultam felé, de úgy, hogy ő ha lehet ne szúrjon ki. Nem volt könnyű kerülni a keselyűket és a mindenkire rá reppenő pillangókat, akik úgy sóvárogtak a szórakoztatásukra, mint macska az egérre. Amint pedig mögé kerültem, kezem finoman a derekára simítottam, ezzel is át véve az irányítást. Már, ha ki nem lépett mellőlem. Fent kellett tartanunk a látszatott, de azért tudatni akartam vele, hogyha rosszban sántikál velem gyűlik meg a baja.
- Csak nem az újdonsült barátnőd keresed? Van egyáltalán 170 centi? Mert akkor ebben a tömegben biztosan nem találod meg... Vagy oh, várj, ha jól tudom, meg volt a telefonszám csere. Miért nem hívod fel? - beszélek hozzá, persze jobbára másfele nézelődve, bájosan mosolyogva mindenkire, de éreztetve vele, hogyha bántani mer valakit, akkor itt tőlem sem csak egy seggre csapást kap. Csipkelődni sem akartam már, de nem tehetek róla. Amint a közelébe értem, mintha mit sem ért volna az a néhány óra pihenő, legszívesebben a kurva koktéljába fojtottam volna.
- Remélem észhez tértél azóta. Ne kelljen a lábadnál fogva a vízbe hajítanom téged. - tettem még hozzá kicsivel később.
- Már bánom, hogy nem vettem rád nyakörvet, akkor legalább mindenki tisztában lett volna vele a kurva konferenciáidon, hogy van már gazdád...

Bevallom, a dühöm ellenére, és hogy a legközelebbi jeges vödörbe fojtsam, jó érzés volt megint a közelébe lenni, becserkészni és mielőbb magaménak tudni őt. A kettős érzések sem változtattak azon, hogy szerettem a közelében lenni. Illetve egyszerre szerettem és utáltam is a közelében lenni. Ilyen, ha az embert palira veszik, és nem ő dönt úgy, hogy önszántából hagyja ott a másikat.
- Ó, persze... Ha nem ismernélek, ha nem tudnám hogy vélekedsz az emberekről, még el is hinném.  De íígy... Még is mi támassza alá az igazad, s azt, hogy Lila tévedett. Neki felvételei vannak róla, ahogy jókedvűen elszórakoztok hosszú perceken keresztül. És neked...? - kérdeztem halkabban, annyira, hogyha lehet csak ő hallja, a közelünkben más ne.
- Azért vicces, hogy ezt hozod fel ellenem. Mikor legutóbb Lila zaklatott a rohadt palacsintája miatt, te voltál ideges, amiért nem mutattam meg a telefonom. Tudom, hogy hazudsz. Tudom, hogy nem a kalandvágy vagy a farkad vezérelt, hanem, hogy bosszút állj. - hajoltam közelebb füleihez, suttogva a szavakat, mert még ha nem is példátlan az esetünk, akkor sincs senkinek semmi köze hozzá.
- Az lehet, hogy előző életedben jó kapcsolatot ápoltál a vízzel, de most már nem az előző életedben vagy, te kis kettyós. És ha én lenyomlak a víz alá, csak akkor veszel levegőt, ha összetéve a kezeid, könyörögsz érte. Talán... Ne beszélj szamárságokat, nekünk mindig élet-halál harcot kell vívunk, amiért nem bírsz elmaradni a seggeden. - markoltam kicsit oldalára, de azért félszemmel figyeltem Lila-ékra is.
- Csak jól nevelt. De az sem sokáig. Mert, ha kihúzód a gyufát a következő csikket a te hátsódon fogom eloltani. Legalább, aki hozzád akar érni, tudni fogja, hogy már valaki betört. - nyaltam meg alsó ajkam, felhozva a múlthéten történteket. Akkor bezzeg szófogadóbb volt.
- Azt biztos. - karoltam át jobban, immáron hasáig ölelve fél kézzel, hogy hozzám simult, állam pedig a vállára hajtottam. - Legalább mindig tudnám hol vagy, és mit csinálsz. Ha pedig rossz lennél, vagy csak túl messzire kóvályognál, csak megrántanám a pórázt és vissza húználak. - mosolyodtam el én is szélesen, mert őszintén nem bánnám a dolgot. Aki meg megpróbálná elcsábítani, annak jófejségből először csak a kezét törném el és dugnám a seggébe. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is bocsánatot kért volna a másiktól, most még is mintha fegyverszünetet tartanánk. Némi csalódottsággal húzom el állam, ahogy érzem, hogy megmoccan, és kérése közben elsandítok Lilá-ék felé. Szinte biztos vagyok benne, hogyha Cale után megyek, ezek ott hárman, négyen felszívódnak és tudja fenne mi fog akkor történni. Lila okos lány a maga módján, de a faszikák is bekészültek bizonyos szerekkel, hogy könnyedebb legyen a móka, az inkább káros a munkánkra, mint sem. Baszki... Cale-re pillantottam, de végül beadtam a derekam és mentem utána. A vicces ebben az volt, hogy a hallható poénkodása és az én morcos hozzáállásom egyre több tekintetet vonzott, azon túl, hogy mindketten jól néztünk ki. Így némi irigységet véltem felfedezni a körülöttünk lévő energiákban, mert jó pár hölgyeményt pattintottam le udvariasan, míg elértem Cale-hez, aki viszont láthatóan már most rabul ejtett, ha nem is a szó legszorosabb értelmében.
- Hm-hm, csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy a videón egy puszi is elcsattant... - lépkedtem utána, a sorok között követelve az "egyenrangúságot".

Nem, azt én is tudom. Mert te még a saját embereid is lefejezteted, függetlenül attól, hogy ténylegesen kiérdemlik e. Szóval ő is kettyós... Te ezt nevezed barátságnak? Akkor a munkahelyem imádnád. Ott rengeteg sok barátod lenne. Esetleg protekcióval és egy kényszerzubbonnyal be is tudnálak vinni. De szigorúan csak is gumiszobában lehetnél. Szobatársat nem kapnál. És személyesen én ügyelném a kezeléseid, sőt... én adnám be neked az injekciókat... - húzom kaján vigyorra ajkaim.
- Jaa... kikapcsolódás... Én is csak meglátogattalak és kikapcsolódtunk, nem...? - vontam fel kérdőn egyik szemöldököm. Hát... most már legalább tudom mit érzett, mikor én Lila-ról beszéltem neki. Lehet valóban nincs semmi közte és a lány közt, de addig nem hiszem el, amíg nem látom a saját szememmel.
- Oké, csak két klikk között el ne felejtsd azt is lefotózni, mikor épp búcsúképp egymás szájában matattok. Ugye tudod, hogy ha én tömködlek is más, meg ha te egy kis csajt? Ha teherbe ejted, az mindkettőtök számára kellemetlen. Én pedig minimum fellógatlak az egyik lábadnál fogva... mondjuk egy hídon... a beton út fölé. - mondtam a végét szigorúan. Nincs baj azzal, ha kalandorkodik szex terén, és azzal sem feltétlenül, ha vágyik egy kölyökre, de arról nekem tudnom kell és kész.
Leültem vele, bár én éhes nem voltam, és túl sokat inni sem akartam. Viszont mivel jórészt csak alkoholos itókák voltak a közelben, és a pincérek tálcáján, így kénytelen voltam beérni egy pohár vörös borral.
- Borzasztó, milyen édesszájú vagy. Ha nem tudnám, hogy csak a képeddel foglalatoskodtak a doki, aggódnék, hogy esetleg valamilyen módon csak sikerült teherbe ejtenem téged... - vigyorodtam el, és le is húztam egy nagyobb kortyot.
- De én most akarom azt a puszit. - néztem felé hunyorogva, követelve azt, ami nekem jár, miközben bekaptam egy szem sós perecet. - Jaj nekem, akkor kérlek mesélj... Hány ilyen szerencsés barátod van, akivel ennyi mindent megosztasz, többek között az időd, a kedvességed, a tanácsaid...? - emeltem újfent a számhoz a boros poharat és megint meghúztam. Ilyenkor van az, hogy a beszélgetés közben már majd fel sem tűnik hányadik pohárral csúszik majd le. Csak másnap reggel, amikor majd szétrobban a fejem.
- Mond meg nekem őszintén, fogtok még ezzel az újdonsült barátoddal találkozni? - érdeklődtem, és már csak amiatt is furcsa volt, mert a barátok általában házhoz is jönnek, ő azonban inkább távol tartja otthonát még a futároktól is, legalább is a taxist legutóbb látni sem akarta. - És vigyázz, mert ha hazudni mersz, tudni fogom. - bökök felé, eztán ki is ürítve a poharat. - Én is menni akarok. - jelentem ki egx újabb perec után, ha netán azt mondaná, hogy lesz következő találkozó. - Te is megismerhetted az én... barátom, hát úgy fer, ha én is megismerem a tiéd. Kivéve persze, ha tudod, hogy kellemetlen volna a szituáció, és összezavarná fiatal ki fejecskéjét, hogy neked már van valakid... vagy volt.. értsd, ahogy akarod. - legyintek rá semmiségként. Még mindig hihetetlen, hogy barátnak hívom ezt a hárpiát, ráadásul, ahogy körbenézek, már nem is látom őket sehol. Kurva jó... Na mindegy. Visszanézek Cale-re. - Egyébként meg... miért iszol koktélra kávét? Feltételezem az sem volt alkoholmentes. Tudod, hogy tönkre vágja a szíved, ha össze vissza iszol ilyeneket? - kezdek bele egy teljesen ettől független témába, mikor nagy sokára feltűnik, hogy kávézik.

Sértő megjegyzésén szemeim forgatom csupán. Ez nem mártírkodás. De ha elverem, mert félre dugott, abból sem az jön majd le, hogy ő az áldozat. A sokadik piszkálódásomra viszont meglepetten hallom hisztis reakcióját. Ha viszonya lenne, azt még mindig hidegvérrel kezelné, és simán válaszolna minden kérdésemre. Lehet tényleg vaklárma volt, és kicsit... egy nagyon kicsit túl reagáltam.
Nem a félrenyelésén, hanem inkább a megjegyzésemből fakadó megrökönyödésén mosolyodom el. Őszintén, én bármit kinézek belőle.
- Hát ami az elborultságod illeti... - forgatom meg színpadiasan szemeim, sokatmondó mosollyal arcomon. Az előbb még pórázról meg nyakörvekről beszéltünk, szóval... ki tudja még hová lyukadunk ki. - Pedig akkor legalább lenne, aki távol tartaná tőled az illetékteleneket, míg én távol vagyok. - vonok vállat, bár ezzel nem rábeszélni szándékozom. Még csak egy kölyök hiányozna a nyakamba.
Nem mondom, hogy nem vág mellkason, mikor igenleges választ kapok tőle az új találkozóra, de mivel egyből belemegy, hogy én is ott legyek, kevésbé érzem gyanúsnak.
- Hát biztos meg volt az oka. - értek ezalatt a megerőszakolós dologra, bár az, hogy tartózkodik a dokiktól jelentheti azt is, hogy egy szabadon járkáló ön- és közveszélyes alkat, akinek ketrecben a helye. Mint Cale-nek. Cale-ből pedig egy is elég. Braxie említette is, hogy gyilkos tanácsokkal látta el. Fasza. Szinte biztos, hogy egy nap vele is szembe kerülök majd, anélkül, hogy Braxton keze benne volna. Mármint az ügyben, nem a lányban.
- Helyes. - fogom szaván, mikor arról beszél, hogy előttem pontosít majd, aztán tovább lépve rátérek a rossz szokásaira. Egy ezeréves pszichológiai kutatás szerint azok esznek sok édességet, akik boldogtalanok, mivel, hogy a cukorban és édes dolgokban általában endorfin van, ami előidézi az örömöt. Az feltűnt, hogy mikor meglátogattam is édességet evett, szóval lehet, már előttem is ilyen volt, nem pedig én idéztem elő.
- Nem. - vágom rá egyből a választ. Mert nem volna jobb, ha elpatkolna. A világ szar, de vannak, akik egyesek számára képesek jobbá tenni. Ezt persze nem kötöm az orrára. Most nem, mert a végén még úgy jönne ki, mintha én kérnék bocsánatot. Közben meg az is idegesített, hogy Lila-ék is eltűntek és elvileg nekem dolgoznom kéne. De nem tudok ketté szakadni sem, és Cale-t sem hagynám itt. Nem csak azért, mert képes volna öldöklésbe kezdeni, hanem, mert szeretem a hülye társaságát, még akkor is, ha csak itt szürcsölészik és nyammog előttem. Bár azt jóval kellemesebb volt nézni, ahogy kifulladva, vörös fejjel feküdt alattam, mint, aki a maraton lefutása után vágódott volna el az ágyon. Hogy én se csak üljek ott, rágyújtottam egy cigire, és bíztam benne, hogy nem fognak belém kötni miattam, majd kicsit helyezkedtem a székben és Braxie-re néztem.
- Hiányoztam? - kérdeztem tőle egy kis csend után. Kíváncsi voltam rá, hogy ki tudom e még hozni belőle a négy fal közt is zavarba hozható tini fiút, akit minden szerelemmel kapcsolatos témával el lehet pirítani. Na és persze a válasza is érdekelt.

Azt azért nem. De egy elektromos nyakörv még jól is állna neked. Még a rossz társaságról is leszoktatna. - húzom fél mosolyra ajkaim, ahogy magam előtt látom milyen jól is állna neki az a hasznos kis nyakba való. A csúnya gondolatokra is megrázná, és egész nap égnek állnak a haja, mire leszokna róla. Egy alapos átnevelés nem ártana neki.
Nem állítanám, hogy teljesen képes vagyok szemet hunyni az elmondottak felett, de ő is állított valamit, amit így vagy úgy, de kiderítek és bizonyosságot szerzek róla. Ha pedig mind erre még egy általuk leszervezett találkozáskor is kerül sor, nos tökéletesebb és könnyebb dolgom nem is lehetne. Éppen ezért szinte biztos vagyok benne, hogy nem fog összejönni. Valaki vagy valami miatt. Mert akkor túl egyszerű volna minden. Talán mert már én sem faggattam a kislányról, ő sem tette Lila-ról. Jobb is, mert úgy is mindig valami új mesét találnék ki. Az igazság bonyolult és valamilyen szinten még csak nem is releváns, hogy tudja. Senki sem sodornék veszélybe vele, ha nem muszáj.
Örültem válaszának, bár most kételkedem őszinteségében. Mindenesetre nem akadtam fent rajta, szinte reakció nélkül hagyva hallgattam tovább.
- Szívok éppen eleget. Még miattad is. Ne sajnáld ezt a kicsit a cigitől. - mosolyodom el, miközben egyik kezemben a szálat fogva, borral töltöm poharam, és meg is húzom. Az feltűnt, hogy a csend szünetünkben ő is valami szórakoztatóra gondolhatott, míg én jobbára csak élveztem a pillanat nyugalmát, de nem kérdeztem rá. Igazából beszéd nélkül is el lettem volna így, de vagy a szóba hozása végett, vagy mert a pincérek szemfülesebbek, mint gondoltam, de végül az egyik diszkréten - a körülményekhez képest diszkréten - odajött szólni, hogy biztonsági okokból a hajón csak kint lehet dohányozni. Én viszont már félig elszívtam, szóval nem nagyon érte meg volna kiballagni vele. Gondoltam elhúzom addig a beszélgetést a pincérrel, míg el nem szívom, de kitartó volt, és mivel feltűnt, hogy a környéken lévő pincéreknek és biztonságiaknak is kezdtem szemet szúrni, végül elnyomtam az egyik vizes pohárban. Megköszönte és odébb állt. Nem kéne magunkra vonni a figyelmet, pláne, hogy a jó doktort kell játszanom, de nehéz mindenről lemondani, pláne, ha fél méterrel odébb ott ül az, aki mindezt kihozza belőle. Elhúztam szám, de láttam, hogy szép lassan minden minket figyelő pillantás elterelődik másfelé. Jó. Lila viszont még mindig sehol. A táncolók felé néztem, majd kisvártatva Cale-re.
- Táncolunk? - kérdeztem tőle, miután lassúzásba kezdtek a táncparketten. - Tudsz egyáltalán...? - húzódik pimasz mosoly arcomra. Mondjuk meglepő módon, annak ellenére is, hogy a világ szinte megállás nélkül a képünkbe ordítja az elfogadást, egy olyan meleg párt sem látok a parketten, akik felvállalva kapcsolatuk táncolnának egymással. Pedig felszálláskor is nyilvánvaló volt, hogy akadnak itt szép számmal, bi- és homoszexuálisok.
- Persze, ha nem akarsz... - tártam szét kezem, ha esetleg vonakodott az ötlettől, amit nem tudom kinéznék e belőle vagy sem. Nem egy szégyenlős típus, de, ha intimebb dolgokról van szó, kevésbé bevállalós. - Kereshetek mást is...
Mindegy volt, csak keljünk fel, mert így, hogy még nyugodtan dohányozni sem hagyják az embert, egyből kedvét szegik. Igaz, nem én szórtam el erre a belépőre ennyi pénzt, de ha már ki lett fizetve, legalább a cigit ne sajnálják tőlem.

Pedig bizony, kinézem belőled. - biccentettem félre fejem egy apró bólintásként, mosolyogva. Tudja fene, hogy Braxton-nál hol a határ. Én legalább elismerem, hogy olykor apróságokon is képes vagyok fenn akadni, de ő? Néha mintha mérlegelni sem tudná mi súlyosabb vagy sem. A pincér megjelenése azonban könnyen kizökkentett a lelkinyugalmamból, pláne, hogy az éppen elszívott füstölgő, xanaxomról is lekellett mondanom. De ha meg látok egy szivarozó, dagadt fószert valamerre, a pincér fejével fogom kiverni a szivart és a fogait is a szájából. Szóval csak most teszek úgy, mint egy udvarias doki. Az égő cigi vége pedig egy halk pisszenéssel meg is adja magát a pohár alján lévő víznek. Mással kellett elütnöm az időnk, és a nyughatatlan lelkem, értsen ez alatt bárki bármit. Ennek fejében sajátos módon felkértem táncolni Cale-t, noha nem voltam biztos benne, hogy ő is ismeri a lépéseket. Ezt pedig hamar alá is támasztotta. Valahogy még is meglepett, mert kinéztem volna belőle, hogy a leggagyibb lépéseket azért ő is ismeri. Se baj, majd megtanítom neki. Mikor felemelkedett a székből, azt hittem most rögtön indulunk, így én is megmozdultam, de akkor láttam, hogy kezeivel támaszkodva hajol felém, semmint, hogy kilépjen az asztal mögül. Akkor már sejtettem mit akar, így én is felemeltem hátsóm és egyik kezem hajába simítva, majd hátul tarkójánál megállva, hajoltam én is ajkaihoz a csók viszonzásának erejéig. Hát csak megkaptam a én is a puszit.
- Kaphatnál többet is, ha jól viselkednél... - tettem hozzá finoman vállat vonva, kimászva a szék és asztal közül, majd mellé lépve, hogy elinduljunk a táncolok közé. Legalábbis ez volt tervben, míg el nem dörrent egy lövés. Álmomban sem gondoltam, hogy Cale lesz a célpont, mint sem inkább a mi célpontunk vagy valamelyikünk, bár elvileg senki nem tudhat rólunk semmit. Előbb a lövés irányába néztem, de a lövöldöző arcát már nem sikerült elcsípnem, aztán megkerülve az asztal Braxton-hoz léptem.
- Hogy lehet valaki ilyen szerencsétlen...? - morogtam halkan, persze a sérülése miatt idegesen. A golyó átment rajta, és úgy tűnik nem érte súlyosan, bár ettől még a vérzést el kell látni. Azzal egyenlőre nem tudtam foglalkozni ki volt, és hogy honnan ismerhette meg Cale-t, már ha nem keverte össze valaki mással. De mielőtt neki láthattam volna a körülményekhez képest szakszerű ellátásnak, megjelentek a hajó dokik, akik odébb tessékeltek, én pedig engedelmesen, bár kissé morcosan odébb álltam.
- Te ostoba, mindenkinek vannak rossza akarói, bár az vitán felül, hogy neked még annál is több, de most inkább fogd be, és próbálj meg nem elvérezni. - húztam a szám, és bár senki nem kérdezte, én azért velük mentem.  Cale biztonsága érdekében, és mert orvosok ide vagy oda, ha sokat bénáznak zokszó nélkül lépek közbe. Jelenleg nem vagyunk ugyanis kórház közelbe, így elég egy kis hiba, hogy Braxie kipurcanjon. Útfélen a gyengélkedő felé, írtam Lila-nak, és óvatosságra intettem. Mielőtt félreállíthattak volna az ajtóban, azt mondtam a volt páciensem, és hogy az orvosa voltam, így beengedtek. Azt senki nem kérdezte milyen orvos voltam, de a magam részéről nem is hazudtam.
- Még a végén te leszel az egyedüli, aki alulról szagolja majd... nos a mi esetünkben a hajót... - tettem hozzá, miközben az orvosok igyekezték ellátna. Amíg pedig a sérülését intézték, én kicsit távolabbról figyeltem. - Nem is sejted ki lehetett az...? Nem volt ismerős rajta semmi? - kérdeztem, mert jó volna valamiből kiindulni. Nem sokkal ezután rontott be Lila is, akit szintén megállítottak, de intettem, hogy ő is a volt betegem és különben is velem jött, szóval beengedték.
- Még keresik az illetőt. - szuszogta, mint, aki idáig rohant volna, bár azt a néhány métert is magassarkúban tette meg futva, szóval el is hiszem. - Hú, de szarul festesz... - kuncogta el magát, és bemutatott Cale-nek azzal a kezével, amit anno ő lőt meg. Még mindig látszódott a már gyógyuló félben lévő golyó ütötte seb.
- Ugye milyen szar, ha lelőnek...? - vonta fel egyik szemöldökét félre biccentett fejjel.
- Elég! - intettem csendre őket, majd újfent Cale-re néztem. - Mikor felszálltál senki sem volt neked ismerős vagy gyanús?

Csak szemeim forgattam arra, amit Cale mondott, és Lila megjegyzéseire. Mint két hülye gyerek, komolyan mondom. Csendre intettem kezdődő hisztijüket, bár Braxton így sem szolgált túl sok hasznos információval. Tulajdonképpen semmivel.
- Nem. - jelentettem ki Cale elképzelésére, miközben felé mutattam. - Te itt maradsz pihenni, majd őrzik a kabint, mi meg majd körbenézünk. Örülj neki, hogy csak egy lyukat kaptál. Mehetett volna félre is az a golyó, és akkor már nem volna min röhögnöd. - morogtam, majd amíg a doki lefoglalta Cale-t, én Lila-ra néztem. - Értesítsd Kitty-t a helyzetről és mond meg neki, hogy böngéssze át a kamerákat, az összeset. De egyenlőre csak őt avasd be. Aztán menj és kutasd át a hajót, mindenhol, de kezd a jobb oldalán, én majd megyek a bal oldalon. - parancsoltam rá, s úgy tűnt figyel, mert elkomolyodott, bár tekintete néha elkalandozott Braxie felé, akinek aztán bólintott is egy némát, bár nem azért, hogy ne folyjon a vér, ha nem, hogy el ne rontsa az izgalmat, amit ez a krimibe illő helyzet hozott. Aztán sietve le is lépett. Én a dokikra néztem, majd az ágyról felkelő idiótára. Komolyan szerzek neki egy elektromos nyakörvet, az majd visszatartja az ugrabugrától. Természetesen az ellátást a hajós cég állja, ennyi pénzért minimum. Az esetleges halálesetekért azonban nyilván nem vállalnak felelősséget, ezért nekem kellett tennem ellene. Amint elértük az egyik üresnek vélt, nyitott kabint, elkaptam hátulról a zakóját és belöktem, én pedig utána léptem.
- Elment a józan eszed? Le vagy sérülve, vér vesztettél és jelenleg is rád vadásznak. Konkrétan sült galamb leszel tálcán, ha így folytatod. - húztam be magam után a kabin ajtaját. - Ne kelljen egy szekrénybe zárnom téged. Higgadj le, ülj a seggeden. Ide állítok néhány biztonsági őrt, és majd én elkapom azt az idiótát. - böktem az ágy felé, de a szekrénnyel sem vicceltem. - Fegyvered sincs. Még is mi a bánatot gondolsz? Majd a lézer szemeiddel lelövöd? Szedd össze magad... - legyintettem felé, miközben Lila visszaírt, hogy egyenlőre nem találják. Az én pisztolyom viszont jelenleg a kabinomban van. Félnék itt hagyni Cale-t, mert van olyan őrült, hogy kisántikáljon, és elcseszve az ellátását, félhullán is a fickót keresse.
- Lehet, hogy a meglógó kölyök anya bérelt fel valakit, nem? Ő tudta hogy nézel ki. - ötleteltem vele, míg ki-ki lestem, hátha jön erre valami bizti őr, akire rábízhatom ezt az őrültet. Túl sok ember nem lehet, bár anélkül is akadhatnak, akik Liam-ként ismerik és már okozott nekik fejfájást.
- Lehet csak egy általad sosem látott bérgyilkos. Bár elég béna, ha ilyen, helyen lő rád, ráadásul egy pisztollyal. Nem egy átgondolt terv. Lehet nem is a megölésed volt a célja...

Ugyan még elvileg haragban voltunk, a vonzalom attól még vonzalom, és az érzéseket sem lehet csak úgy odébb rúgni. Szóval nem szerettem volna, ha baja esik, már pedig fél karral, sebesülten, ingerülten, igen nagy rá az esély, hogy nem a szó legszorosabb értelmében, de kisétáljon egy kamion elég. Így is hibáztam, hogy nem védtem meg, mert könnyen tragédiába torkollhatott volna ez az egész. Érthető módon nem engedhettem ki a kabinból. Nekem viszont szükségem lett volna a pisztolyomra.
- Még a poénjaid is gyengék... - morgom szemeim forgatva, mert lássuk be, voltak ennél hatásosabb szerzeményei is. - ...ki tudja meddig húznád odakint. Én pedig nem tudlak védeni és cipelni is. - figyelmeztettem, mert ugyan jó kommandós volnék, egyszerre rá is vigyázni és vadászni is nem megy. Bár az enyhén szólva is meglepett milyen könnyen a seggére parancsoltam. Bár máskor is ilyen szófogadó volna, bár mindenki ilyen szófogadó volna.
- Talán kinyomozták... - vonok vállat, mert szerintem különösebb erőfeszítések sem kellene bizonyos emberek megtalálásához. A legtöbben már saját maguk készítik a célkeresztet a hátukra, mikor a közösségi hálókon szétkürtölik mit mikor és hol csinálnak. Leintett. Pedig erre is látok esélyt.
- Hirtelen jött ötlettől vezérelve senki nem esik olyan sorozat gyilkosnak, akit fel sem kéne, hogy ismerjenek. Bár azt én sem érte, hogyha ölési szándékai voltak, miért pisztollyal tette egy tömegben. Jó, hogy nem vízipisztolyt használt... - noha eszmecserénktől függetlenül, örülök, hogy Cale életben van, még ha most jó ideig pihentetnie is kell karját. Összevont szemöldökkel figyeltem ahogy felállt, jó magam pedig szépen visszacsuktam a kabinajtót, és útját álltam, hogy még véletlenül se próbáljon meglógni. Ha kell a hajánál fogva cibálom vissza. Amúgy is szeretem, ha durva lehetek vele... egy bizonyos mértékig, mert azért bántani sosem akarom.
Elmosolyodtam, de csak mikor már nem látta. Hiányzott már és bíztam benne, hogy idővel képesek leszünk békét kötni a magunk elfuserált módján. Mint úgy általában... eddig. Kezemmel összekulcsoltam vele ujjaim, másik szabaddal pedig a hátára simítottam, majd onnan fel a tarkójára és a haját birizgáltam, míg orrom tincsei közé fúrtam, hogy beleszippanthassak. Igazából már most hagytam eloszlatni kételyeim, és megbocsájtani neki és magamnak ezt a röhejes féltékenységi drámát, de mikor bocsánatot kért, na az lepett meg igazán. Főleg mert szinte biztos voltam benne, hogy én előbb adom be a derekam, bár eddig sem úgy viselkedtem, mintha bántani akarnám. Közbe akartam szólni, megnyugtatni, hogy még mindig imádom, de minél jobban elmerült a témában, annál inkább meglágyultam irányába. A párjának nevezett, ráadásul jelen időben szóval ez már hivatalosan is egy kapcsolat. Már nem tudtam leplezni mosolyom, mikor elhúzta arcát mellkasomról, de végig figyelmesen hallgattam. Tudom, hogy csúnya dolog, hogy már az elején le kellett volna intenem, hogy ne is folytassa, pontosan tudom mit érez és ez kölcsönös, meg ilyenek, de féltékeny természetemnek jól esett hallani, amiket mond. Az is, amilyen elesett olykor, noha tudja, hogy kell használni a géppuskát. Nem akartam néhány poénnal elrontani a beszédét, szóval hallgattam, mint a sír. Egyedül akkor hagyta el a szám egy halk áucs, mikor a falnál koppant egyet a fejem, de az sem fájt különösebben, inkább csak meglepett a merészsége. Még ez a röpke szó is talán csak félig hangzott el, mert azonnal betámadta ajkaim, amit én nem féltem viszonozni. Kezeimmel egyből átkaroltam derekát, hogy még véletlenül se tudjon tőlem eltávolodni. Végül én szakítottam meg a csókot rövid időre.
- Először is. Bármilyen őrülten hangzik, örülök, hogy féltékeny voltál vagy vagy Lila-ra és hogy ezt a szemembe mered mondani, mert ez azt jelenti, hogy fontos vagyok neked még úgy is, hogy azt hiszed, hogy te már nekem nem. Ha én nem volnék féltékeny, és akarnálak továbbra is magamnak, nem csaptam volna ekkora hepajt ebből az egészből. Amit bánok, hogy nem rögtön aznap mentem ki hozzád, hogy ott helyben lerendezzük. Lehet... hogy elcsattant volna egy-két pofont, és a hajó kabin helyett, egymást csapkodtuk volna a falhoz, de végül... a legeslegvégén, mikor már mindketten kifulladtunk a sok üvöltözésben, úgy is az ágyban végeztük volna. Ha hiszed, ha nem ott a maradék feszültséget is kitornáztam volna belőled. - öleltem szorosabban, még jobban ágyékomhoz préselve ágyékát.
- Másodszor. Mi az, hogy nem tudod, mi váltotta ki belőled az irántam érzett vonzalmam? Még szép, hogy a kockás hasamtól! - vigyorodtam el, és nagyon is akarva, mint sem akaratlan, rá markoltam egyik kezemmel a hátsójára.
- Harmadszor pedig. Én is őrültnek tartalak, sőt... még annál is őrültebbnek, DE! Nem tudom jártál e már állatkertben, de nem csak bárányok és farkasok léteznek. Ha pedig birkának érzed magad a nyájban, még ha feketének is, minden nyájat őriz egy valamire való pásztorkutya, aki akármilyen veszéllyel, de még a halállal is szembe száll, azért, hogy megvédje azokat a jószágokat, azzal a ki be baszott, őrült feketebáránnyal együtt. Szóval te csak ne hősködj itt, hanem maradj a bégetésnél és húzd meg magad a tömegben. Mert a kutya azt is megharapja, aki kiválik a csoportból. - néztem láthatóan még mindig nyugtalan tekintetébe, majd a válaszom után most én tapadtam ajkaira. Igazából túl sok nem is kell ilyenkor már, hogy elmémre szálljon a vörös köd, és úgy igazán neki essek. Még a vad játékba torkolt csók csata is elterelte figyelmem az eredeti tervről, hogy elkapjam a gyilkost, aztán rá szálljak a mi célpontunkra. De ahogy derekára simítottam két kezem és zakója alatt finoman cirógatva ingjén keresztül elindultam felfelé, akaratlan is kizökkentett a vér folt rajta, amitől még mindig nedves volt az inge. Elhúztam arcom, mert ez emlékeztetett rá, hogy amíg mi itt éppen elmerülnénk a béke szexbe, addig odakint az emberek tűvé teszik a gyilkosáért a hajót, aki amúgy bármikor ránk törhet.
- Nem könnyíted meg a dolgom, ugye tudod? - morgom ajkainak elégedetlenül. Tudom mit kéne tennem, csak rávennem nem tudom magam.
- El kell kapnom azt a szarházit, mielőtt megöl téged. Viszont téged jobban akarlak, mint őt. - vázoltam fel neki a problémás helyzetet, s talán most először kértem ki véleményét, hogy ő döntsön helyettem. - Mit akarsz, mit tegyek...?

Igazat kell adjak Cale-nek. Míg együtt vagyunk, és már-már hármas életet kell éljek, mindenki elől titkolva a másikat, sosem lesz nyugtunk. Ő pedig előszeretettel tör borsot az orrom alá így vagy úgy.
- De most azért húzd meg magad. - pillantottam rá összevont szemöldökkel, szigorúan, mert kinézem belőle, hogyha lelépek keresni a fickót, ő is ki merészkedik, aztán vagy a gyilkosába fut bele, vagy velem találkozik egy saroknál, de őszintén akkor már sehogy sem járna jobban.
Mindenesetre jó hatással volt ránk ez a kis csevegés, amiben jó részt ő vett részt, de nem bánom, mert imádtam a vallomását, és a meglepetésként érő letámadását is. Szívesen eltöltöttem volna vele még néhány órát ebben a vadidegen kabinban is, hogy biztosítsuk egymást a másik szerelméről és hűségéről. El is töltöttem volna, ha nem épp őt keresné valami idióta, mert akkor ráhagynám a többiekre, oldják meg, mi meg addig félrehúzódunk. De így nem lehet. Majd utána, bepótoljuk. Viszonoztam csókját, bár nehézkes volt azok után, hogy tudtam itt kell hagynom kisidőre, vagy tudja fene mennyire.
- Tudtam én, hogy valamit nagyon elcsesztek azok az orvosok, ha már a feleségemnek tartod magad. - vigyorodtam el, persze viccelődve, és bízva benne, hogy tényleg csak a képéhez nyúltak, máshoz nem. Örültem, hogy helyettem is képes volt tisztábban gondolkodni most és engedélyt adott lelépni, bár attól még semmi biztosítékom nem lesz, hogy ő is meghúzza magát.
- Szeretlek. De ha megtudom, hogy kint kóvályogtál, nem lesz előjáték és sikosító sem. És hidd el nekem, jobban fog fájni, mint ez a kis karcolás. - biccentek fejemmel a válla felé, miután viszonoztam csókját, és már-már libabőrössé váltam, amiért itt húzogatja játékaival a tigris bajszát. Derekáról lassan ismét visszacsúsztak kezeim a hátsójára és még utoljára rámarkoltam, ahogy ő ajkamat harapta. - Komolyan... nem könnyíted meg a dolgom... - szólalok meg, s ha tudom még jobban magamhoz szorítom még egy utolsó, utolsó csókért.
Aztán elengedem és az ajtóhoz lépve újra kiszemlélek. A vendégek már biztosan mind a kabinokban, egyedül a biztonságiőröket látom föl alá mászkálni. Mintha a pánik is csillapodott volna, ami betudható annak, hogy már nincs tömeg, de attól még a hajón dolgozóknak nem kéne annyira lazán kezelniük a dolgokat. Leszólítok egy őrt, és szólok neki, hogy itt a lelőtt vendég, szóval azon túl, hogy a szobájába kíséri, vigyázzon rá.
- Majd viszek neked, ha még nem borítottak fel mindent. - néztem hátra Cale-re indulás előtt. Nem csodálkoznék, ha a helyszínről menekülés közben mindent felrúgtak volna az emberek.
- Ha nem lesz semmi, velem kell beérned... - kacsintottam rá elmosolyodva, majd ott is hagytam őket. Felhívtam Lila-t, hogy ő merre van és hogy talált e bármit is, közben pedig vissza lopakodtam a szobámba. Oda még simán be is jutottam. Levettem a zakóm, és bár szívem szerint át is öltöztem volna, azt gondolom, még ha gyilkos is a szándéka, elég amatőr, az amatőrt pedig félkézzel is megverem. Olyan sok mindenre amúgy sem készültem, így csak magamhoz vettem a pisztolyt és kimentem keresni az illetőt. Lila a túl oldalról tette ugyanezt, de kértem, hogy ha útjába esik, gyakran menjen el Cale kabinja előtt, hogy rendben van e. Úgy osztottam a parancsokat a biztonságiaknak, akikbe belefutottam, mintha minimum a hadseregnek dolgoznék, ami most jól is jön, viszont ha kiderülne, hogy csak egy szimpla elmeorvos vagyok, akkor már annyira nem. Braxie előtt nem is kockáztatnék, szóval örülök, hogy a seggén ül. Legalább is ebben bízok.
Úgy figyeltem minden kis neszre, mintha az életem múlna rajta, mert valahol, így is volt... Azt tervezem, hogy ha meg találom a gyilkost, először a szart is kiverem belőle, aztán ha találok valami nyugodt kis helyet, akkor hagyom, hogy Cale megölje, hogy könnyítsen a lelkén. Ha viszont nagyon belejövök, akkor nem ígérem, hogy élve eljut az én kis hibbant drágámhoz.

Amíg én az amatőr bérgyilkosunkra vadásztam, Lila-val folyamatosan tartottuk a kapcsolatot fülesen keresztül. Lila pedig Kitty-vel tartotta a kapcsolatot, bár a fiúkat nem avatta be, ahogy kértem. Nem is nagyon tudnának mit kezdeni a helyzettel, már csak a küllemük miatt sem. Macska egér játéknak tűnt az egész, de hiába voltunk ketten, nem volt egyszerűbb. Jobbára a kabinok közelében voltam, egyszer kereszteztük csak egymás útját Lila-val az étkezőnél. Említette, hogy hallott valami csobbanást, és látott valakit elmerülni, de a gyilkos nem volt a közelben és nem tudta volna megmondani kit löktek a vízbe és honnan. Szuper, most már legalább tudjuk, hogy egy áldozat biztos van. Ennél óvatosabban viszont nem tudtunk volna mozogni. S ha a gyilkos keresgélése nem lett volna elég, egy kanyarnál Lila átkapcsolt Kitty-hez, hogy ő világosítson fel a vízbe dobott biztonságiőrről és a kapitányról. Gondolom félt, hogy neki nem fogom elhinni, bár ezt még Kitty-től is elég meglepő volt hallani, hogy... valahol sejthettem volna, hogy Cale nem bír majd el lenni a seggén. Lekértem Kitty-től annak az idióta koordinációit és utána eredtem, mielőtt feltételezem vissza akart volna osonni a helyére. Megmondtam, hogy nem fogok szemet hunyni a húzásai felett. Pedig elvileg békét kötöttünk már, szóval már csak emiatt is megérdemli a büntetést. Az utolsó kanyarnál sikerült nyakon csípnem, ahogy fordult be, éppen csak nem mentünk egymásnak.
- Megmondtam, hogy ne mászkálj el. - néztem rá mérgesen, de szinte egyből enyhültek is a vonásaim. - Minden rendben? - kérdeztem aggodalmas arccal, még véletlen sem rákérdezve, hogy merre hagyta az őrt. Fogja ő még bánni, hogy nem ült a seggén. Szabad kezemmel megsimogattam arcát.
- Ha kinyírtam az idiótát, már tényleg csak a tiéd a figyelmem, oké? Csak bírd ki még addig... Messzire nem mehetett... - mosolyodtam el, de csak egy pillanatra, mert után leolvadt a mosolyom. - Cale... ugye emlékszel még mit mondtam a pásztorkutyáról és az elkóborolt bárányról...? - kérdeztem felvont szemöldökkel, majd egy bólintást követően, a hajába markoltam és fejét úgy a kabin falához vágtam, hogy elveszítse az eszméletét.
- Csss... - csitítgattam, bár aligha adott volna ki hangot, és közben elkaptam, nehogy a földre zuhanjon. - Nincs semmi baj. - simogattam meg a buksiját, miközben tartottam annyira, hogy eltudjam vonszolni a legközelebbi kabinhoz, ami nyitva volt és lehetőleg üres is. Mikor beértünk, ledobtam az ágyra és megnéztem a zakója alatti kötést. Az rendben volt. Aztán a fejét, ahol hozzávágtam a kabinhoz. Ha meg is sérült, nem vérzett annyira, szóval azzal sem volt baj. Gyorsan a hasára fordítottam, majd a még konyháról szerzett gyors kötözővel jó szorosan hátra kötöztem több helyen is a kezeit, aztán a lábait is. Átnéztem találok e nála bármilyen fegyvert, vagy bármit, amivel megszökhetne, és azt el is koboztam. Még a kezeit és lábait is egybe kötöttem, hogy ne csak kihívás legyen kiszabadulni, de kényelmetlen is. Arról nem is beszélve, hogy idővel múlni fog a fájdalomcsillapító hatása, és ezt a hátra feszített vállában érezni is fogja. Ezúttal azonban még véletlenül sem szerettem volna, ha bárki is ügyel rá, Lila-ra pedig szükségem volt, így kerestem az ott lévő fiókban tiszta zoknit, illetve ragasztószalagot, és miután a szájába tömködtem, igyekezvén semmi perverzre gondolni, jó párszor átkötöttem a ragasztóval a fejét, hogy biztosan ne tudjon kiabálni.
- Nem mondhatod, hogy nem szóltam. És még távolról sem iszod a levét annak, amit majd azért kapsz, szóval pihenj csak, amíg lehet... - beszéltem hozzá halkan, bár fölöslegesen, mert szinte tuti, hogy még egy ideig aludni fog. Hogy még csak a fények se ingereljék, mint az állatokat, ezért a szemeire húztam egy alvómaszkot, aztán megpaskoltam hátsóját, és még mielőtt elhagytam volna a kabint, kértem Kitty-t, hogy figyelje, és ha bármi vagy bárki gyanúsat látna, szóljon. Aztán ismét becsatlakoztam a vadászatba. Idővel Lila elkezdett követni egy nem biztonsági egyenruhás fickót az emeleti részen, de még nem szólt kit követ és merre megy, így jobb híján a földszinten kommandóztam tovább. Nem mondom, hogy túl szakmabelien bántam el Cale-el, ha azt vesszük, hogy én egy szelíd, elmedoki vagyok, de a helyzet így kívánta meg. Néha újra és újra be kell törni, mielőtt elfelejtené, hogy van, aki ezúttal nyakon csípje.