Megrázom kissé a fejem. Persze nem mondom, hogy nincs igaza valamelyest, de talán én fogalmaztam rosszul. Benne van a pakliban. -Igazából mindenhol, de minden kultúrában máshogy jelenik meg. - magyarázom végül. -Nálunk, Dél-Koreában például mindenki nagyon illedelmes, kicsit túlságosan is. A külföldiek szeretik is azt gondolni, hogy mi arrafelé nagyon prűdek vagyunk. De például a kezem-lábam törném, hogy nehogy randizz egy ottani sráccal, nekik ugyanis te csak egy egzotikus trófea lennél, mert fehér vagy. Még dicsekednének is, hogy meglovagolták a fehér lovat. - Az amerikaiak ennél jóval közvetlenebbek. Rengeteget beszélnek, miközben valójában nem is mondanak semmit. Ezt azért időbe telik megszokni, amikor az ember épphogy csak megérkezett. Mostanra persze már egész jól belejöttem a dologba, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy annak idején ez nem adta fel a leckét. -Na na na na na! - tiltakozom nevetve. -Csak faviccekről volt szó. Bokrokkal még viccelődhetek. - vihogok, a szám elé tartva a kezemet, hogy ne zavarjam a többieket a munkában. Pedig szívem szerint hahotáznék a saját remek humorérzékemen. -Áh! - legyintek aztán, ahogy elül a nevetésem. -Hadd hallja. Úgyse a kedvencem, mióta megcsalt. - rázom meg a fejem egy mosollyal. Persze valamikor régen még nem mosolyogtam a dolgon ennyire, de azóta már eltelt néhány év. -De legalább azóta nem énekel a fürdőszobámban. Szörnyű hangja van. - teszem hozzá vigyorogva. Ha valami jó kijött abból a szakításból, hát az, hogy többé nem nekem énekel. Ezért nem tudok elég hálás lenni. -Na, ez a lényeg. - pillantok fel aztán. -Amíg ez a szevedély megvan, addig meg is fogod találni a módot. Ha nem is mindig feltétlen könnyen, de megtalálod. - Elvégre nem lebeszélni akarom, éppen ellenkezőleg. Ugyanakkor nem akarok amolyan idegesítő nagymama-típus lenni, aki mindjárt elhiszi, hogy Grammyt nyersz, mert lejátszottál egy hangot. Inkább azt szeretném, ha tudná, mire vállalkozik, így felkészülten érik majd a viharok. Azt hiszem, az egyik legnagyobb probléma sokaknak, hogy nincsenek reális elképzeléseik. Mert bizony előfordul, hogy a gitáros nap közben a Mekiben is kasszázik. De megéri. Mert este viszont várja a színpad. Bár gyanítom, ezt a részék Roy bácsi is elmondhatta neki, elvégre neki is biztosan megvoltak a maga viharai az élet bizonyos tengerén. -Sose mondanék ilyesmit annak a szemébe, akinek két bot is van a kezében. - vigyorodom el. Még a végén jól kupán vágna, engem meg legyezgethetnének pálmalevéllel a hawaii lányok… jobban belegondolva ez egyáltalán nem is hangzik olyan rosszul. Lehet, mégis el kéne sütnöm ezt a viccet… -Nézőpont kérdése. Én már nagyon unom a sajátjaimat. - vigyorodom el. Ezzel szerintem mindenki így van. Mások problémái mindig sokkal érdekesebbek, mert azok nem a mi vállunkat nyomják és nem is a mi feladatunk megoldani őket. De azért a nagy nevetgélés közepette nem kerüli el a figyelmemet a hirtelen hangulatváltás. Ezt az érzést nagyon is jól ismerem. Hiába zenészek a szüleim, merőben mások az elképzeléseink arról, hogy ezt hogy is kell csinálni. -Tudod… egyszer azt mondta egy nálam sokkal okosabb ember, hogy a te életedben neked kell a főszereplőnek lenni. Ezt tartsd észben mindig. Persze, lehet, hogy megharagszanak, de majd amikor ráncos nagyi leszel, akkor az emlékeidnek téged kell megmosolyogtatniuk. Nem őket. - nyújtom ki felé a kezemet, s ha elfogadja, megragadom a kis mancsát. -Ha ez megnyugtat, anyámnak a mai napig szent meggyőződése, hogy itt New Yorkban egy nap elvisznek a szervkereskedők. Az apám szerint pedig egyenesen bolond vagyok. De megéri. Mert itt boldog vagyok és azt csinálom, amit szeretek és ezért minden reggel érdemes felkelni. - Na tessék, ha így folytatom, a végén én is tiszteletbeli nagybácsi leszek.
One good thing about music, when it hits you, you feel no pain.
- Hmm, ez szerintem sok mindenhol így van. Egy iskola és munkahely se lehet másabb. Sajnos az emberek eléggé csak magukkal tőrödnek és gyakran napraforgóvá válnak, mindig arra mosolyognak, ahogy éppen az érdekük kívánja, de utána simán átgondolnak a másikon. – kicsit szomorúan csendül a hangom, mert szerintem ez az igazság. Persze nem mindenki ilyen, de ez a fajta viselkedés eléggé jelen van a hétköznapokban és az ember nem igazán tudja kikerülni, maximum csak annyit tehetünk, hogy nem bízunk meg mindenkinek és kicsit óvatosabbá válunk, hogy kevesebbszer essünk pofára. Ez se garancia semmire se, de azért több mint a semmi. - Min-Joon, ne vegyél mindent ennyire komolyan. Esélyesen, ha megszűnnének a favicceid, akkor nagyon aggódnék érted, hogy esetleg komoly baj van. Úgy tartják a humor amúgy is fontos a hétköznapokban. – kedvesen elmosolyodtam, mert nem gondoltam komolyan a korábbi kijelentésemet, de úgy tűnt túlzottan hihetőre sikeredett a komolyság. Az újabb megnyilvánulása melegséggel tölt el és mosolyogva fürkészem őt. – Szóval én lennék a kedvenced? Csak nehogy meghallja az előző. – játékosan rákacsintok, mert tényleg örülök hogy ennyire hamar egészen jóban lettünk, mert sokat segít és neki köszönhetően kicsit még inkább beleláthatok a zenészek életébe. Meg azért ad egy kis önbizalmas is az, amikor a játékomat elismeréssel illeti. Pedig ha belegondolok abba, hogy mi miként is találkoztunk. Az állomáson játszottam, ő pedig becsatlakozott a csellójával. Még mindig az egyik kedvenc duettem a miénk volt, mert nem volt mindig előre megbeszélve az, hogy mit játszunk, de még is a kisebb hibázások ellenére is teljesen jól együtt tudtunk játszani. - Persze, ezt tudom, hiszen az énekesek közül se mindenkinek sikerül befutnia, vagy ha igen, akkor nem a mélybe süllyedni utána és a feledésbe merülni. – akadnak olyanok, akiknek van egy száma amit mindenki ismer, de azon kívül szinte nem is hallani róluk és a többi zenéjét is kevesen ismerik. – Nehéz lesz, de tényleg szeretek zongorázni és a zene az életem. Úgy érzem, hogy a zenéléssel el tudom azt is mondani, amit amúgy nem tudnék, vagy csak nagyon nehezen. – esélyesen már ő is rájöhetett arra, hogy eléggé félszeg tudok lenni, könnyedén zavarba is jövök, meg nem olyan vagyok mint a legtöbb fiatal és nem vagyok a bulik avatatlan királynője se. Sőt, életemben nem jártam még soha buliban se, egészen rókalyukban élő szerzemény vagyok, aki néha valakikkel könnyedén megtalálja a közöshangot, mint vele is, de általában inkább magányos róka vagyok. A dobossal kapcsolatos viccén újra elnevetem magam és a fejemet ingatom meg. - Csak előtte ezt ne mond, még a végén ezzel gáncsolod ki magad a siker felé vezető ösvényen. – játékosan rákacsintok, miközben a mosoly továbbra is eléggé széles a jókedvnek köszönhetően. Royna is jó a humora, így nem hiszem, hogy gond lenne, de tekintve hogy mennyire komoly téma felé is terelődött a beszélgetés jól esik kicsit bolondozni és megragadni a felhőtlen, vidám perceket. Amikor ide keveri a szellentést, akkor elkerekedik a szemem és aztán persze megint nevetésben török ki. - Honnan jön neked ez a sok fura hasonlat? De tényleg, ezt még sose hallottam, pedig akad benne igazság, azt hiszem. – kicsit megrántom a vállaimat, mert valljuk be azért eléggé furán hat, de attól még poénos volt. – Mindenkinek vannak gondjai, nem hiszem hogy az enyémek érdekesebbek lennének a tieidnél. – lesütöm megint a pillantásomat és kicsit félszeggé válok, már nyoma sincs a korábbi jókedvnek. A felsőm ujját babrálom az ujjaimmal. Kerülöm a tekintetét, majd végül lopva rápillantok és a vállaimat megrántom, mielőtt újra lesütném a pillantásomat. - Azt hittem igen, de valójában nem. Csak nekik próbáltam megfelelni. Azt hittem, ha a legjobb leszek, akkor majd észrevesznek és rájönnek, hogy akad még egy lányuk és elkezdenek törődni velem. – egészen halkan csendül a hangom, ott mardos a bűntudat, hiszen most festettem le a szüleimet nem éppen túlzottan fényesen, de ez volt az igazság. Vajon Min-Joon meg fog érteni, vagy ki fog akadni és csak el fog könyvelni valami hisztis és hálátlan tinédzsernek, aki fúj a szüleire?
introverted because she really liked being alone, but it turns out she just liked being at peace, she is very extroverted when she's around people who bring her peace.
Ingatom egy kicsit a fejem, mert olyan soknak nem mondanám, csak épp el kell gondolkoznom, miképp is öntsem szavakba a dolgot, mert nem akarok az a tipikus ázsiai fickó lenni, aki szidja az amerikaiakat. Soha nem is értettem az ilyen figurákat, mert hát… ha itt olyan rossz neki, minek van itt. De tény, hogy az amerikai mentalitás egy kissé szokatlan volt sokáig. -Nem soknak mondanám. De tudod itt mindenki mindig nagyon vigyorog és barátságos. Annak, aki nem idevalósi, könnyű abba a hiszembe ringatni magát, hogy legjobb barátok vagyunk már, miközben a másiknak csak egy szomszéd vagyok, aki nem számít. És az ilyen könnyebben dobja az embert a darálóba. - mutatok a végén macskakörmöt a kezeimmel, mert mint látható, egyébként semmiféle húsdarálóban nem jártam, kimondottan ép, és jóképű vagyok. Fogjuk rá? Hát, azért reméltem, hogy nem vagyunk teljesen egyformák, mert abból sok jó nem szokott kisülni. De a fogjuk rá az elég jó. -Ha minden viccemet abbahagynám, az egy nagyon szomorú nap lenne. - nézek Hellára a fejemet csóválva. Hát hogy gondolta ezt? Meg aztán nagyon furcsa is lenne, szerintem nem csak nekem, de mindenki másnak is, ha nem viccelődnék egyik napról a másikra. -Na, hát pont ezért nem szüntettem még be a favicceket. - bökök rá a nyilvánvalóra végül. De a humort félretéve, valójában már azért is hálás vagyok, hogy megkérdezi, elvégre azt sem kötelező senkinek. -A kedvenc kis zongoristámat? Hogy feledném? - vigyorodom el. Egyébként sem hinném, hogy még ha valami csoda folytán nagy hírnévnek is örvendenék, hirtelen dobnám a barátaimat és elfelejteném, honnan jöttem. Egyrészt mert a gyökereimet akkor sem hagytam el teljesen, amikor ideköltöztem, másrészt pedig túlságosan szeretem őket ahhoz, hogy csak úgy dobbantsak holmi celebek kedvéért. Most képzeljünk el engem Lewis Hamiltonnal partizni. Ugye, milyen szürreális? Meg aztán nem is vagyok sir. -Jogos, jogos. - ismerem be, de nem pont erre céloztam. -De én inkább az anyagi oldalára gondoltam. Nekem még jó dolgom van a zenekar miatt, de vannak ismerőseim, akiknek időnként fejtörést okoznak a számlák. - Nem lebeszélni akarom persze, viszont úgy gondolom, hogy ezt nem árt tudni, mielőtt az ember erre adja a fejét, különben megbánja. Gondolhatom én úgy, hogy Hellának helye van a zenész világban, de a világért sem akarnám, hogy később a falba verje a fejét, amiért belevágott. -Ezek a nagybácsik… - nevetek fel, elvégre én is egy ilyesfajta nagybácsinak köszönhetem, hogy végül sikerült felülnöm a repülőre és nem zártak a pincébe. Azt hiszem, máris kedvelem ezt a Roy figurát. -Amiatt ne izgulj. A dobos amúgy is csak ott téblábol. - legyintek nevetve. És eközben hálát adok, amiért egy dobos sincs a közelben, hogy levágjon nekem egy egyébként jól megérdemelt taslit ezért a poénért. -Ami azt illeti, sokkal izgalmasabb problémáid vannak, mint nekem. - nyugtatom meg aztán sietve. -Meg aztán ami nyomaszt, az olyan, mint a szellentés. Jobb, ha kijön. - Néha már az is segít, ha az ember van kinek elpanaszolja a baját, bár szerintem ebben az esetben ez most nem fog megtörténni. De részben ezért sem bánom. -És érdekelnek is téged ezek a pályák? - kérdezem végül kíváncsian. Elvégre nem mindegy ez sem. Olyasmibe nem érdemes belevágni, amit az ember ki nem állhat, hiába fizet jól. A végén a lelkünkkel kéne megfizetni érte, az meg nem igazán éri meg.
One good thing about music, when it hits you, you feel no pain.
- Érthető. Sokan éltek vissza a kedvességeddel? – nem is igazán tudom miért kérdezem, hiszen magam is tudom, hogy az emberek milyenek tudnak lenni és könnyedén kihasználják a másikat, akár át is verik vagy bolondját járatják velünk. Egyébként se voltam az a nagyon közkedvelt személy a suliban se, túl sok ugratásnak voltam az elszenvedője, meg előszeretettel köszörülték a nyelvüket is rajtam, így nem csoda, hogy még bizalmatlanabbá váltam és nehezebben tudok megnyílni. Megköszönöm amikor elküldi a képet, de most nem foglalkozom vele. Majd otthon megkeresem és elmentem, vagy a képet berakom az egyik mappámba, hiszen sok mindent szoktam lementeni netről, de ezért is imádom a pinterestet is, mert ott legalább minden kis hülyeségemnek tudok külön mappát létrehozni, nem kell lementem onnan a képeket és viszonylag gyorsan meg is találom azt, amit keresek. - Fogjuk rá. – mert szerintem annyira nem hasonlóak, de aztán ki tudja, lehetséges tévedek. Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy Roy nagyon is lelkiismeretes és imádnivaló nagybácsi. Szeretek vele lógni, meg a közösprogramjainkat is és mindig kíváncsian várom, hogy neki köszönhetően milyen újabb tehetség kap lehetőséget a bizonyításra. Nem egy remek énekest fedezett már fel. – Hmm? – a gondolataimba merülve csak szórványosan fogom fel a hozzám intézett szavait, mire kicsit zavarodottan elmosolyodom és kisebb fáziskéséssel szólalok meg. – Miért csak egy hétre és miért csak a favicceket? – játékosan lebiggyesztem az ajkamat, mint akit ez tényleg szomorúsággal tölt el. – Amúgy meg még ne hálálkodj, hiszen attól még, hogy rákérdezek nem jelent semmit se. – kicsit szét is tárom a karomat, mert én annyira nem értek ahhoz, hogy mitől függ kinek ad bizonyításra lehetőséget és kinek nem. Ha kap is lehetőséget, akkor is neki kell megküzdeni a sikerért, nem nekem. - Majd ráérsz akkor, ha esetleg befutott sztár leszel, de akkor el ne feledkezz rólam! - játékosan még ennyit sietve hozzáfűzők. - Valóban, de talán ettől még érdekesebb az élet, nem? Ha előre minden tudnánk, akkor túlzottan unalmassá válna, vagy te másként gondolod? – kérdőn fürkészem őt, mert én nem teljesen értek egyet ezzel. Néha jó lenne tudni előre azt hogy mi is fog történni, például bármit megadnék, ha előre tudnám azt, hogy van-e értelme letértem az útról, vagy nem, mert kudarcra vagyok ítélve. Vagy legalább tudnám azt, hogy otthon miként fognak reagálni rá, az is könnyebbség lenne. A kérdése kicsit meglep és ez ki is ül az arcomra, ahogy a zavarom is nyilvánvaló lehet számára. Sietve túrok a hajamba és a másik kezemben lévő pizzaszeletet visszaejtem a dobozba. - Roy pont az, aki támogat. Ő a szüleimnek is többször megmondta, hogy zenei pályán lenne a helyem, azóta nem szívesen látott vendég a partikon. – szomorúan csendül a hangom, mert még mindig emlékszem egy-két vitára, meg szóváltásra. Nagyon rosszul éreztem magam, hogy miattam feszülnek egymásnak. Ujjammal elkezdem babrálni a pizzát, csipkedem a szélét, mert nehéz erről beszélni és lehet nem is helyes. – A nagynénim és a másik nagybácsim is támogat. Wade-nek köszönhetően tudok valamennyire gitározni is, Roy pedig dobolni tanított, de utóbbi nem igazán megy. – abban tényleg eléggé béna vagyok, hiszen nem sok leckét vettem. Aprót sóhajtok. – A szüleim viszont másként gondolkodnak és szerintük csak a bolond áll zenésznek, meg csak elpazarolnám az eszemet is, meg egyébként is már el van döntve, hogy jogi vagy orvosi pálya vár rám. – végig kerülöm Min-Joon tekintetét, mert fura érzés egy kvázi idegent beavatni az otthoni történések egy részébe. Szégyenkezve pillantok rá, majd sietve lesütöm a pillantásomat. – Ne haragudj, ez téged biztosan nem érdekel. – most basszus mit kéne mondanom vagy tennem? Elrontottam mindent? Basszus, miért nem tudok egy picikét átlagosabb lenni? Ahh utálom, hogy ennyire furi vagyok, aki néha azt se tudja miként csevegjen vagy lendítse tovább a beszélgetést.
introverted because she really liked being alone, but it turns out she just liked being at peace, she is very extroverted when she's around people who bring her peace.
Hella nem is tudja, milyen igaza van - már ami a balerinák lábait illeti, ugyanakkor valahol jó emlékeztető arra is, hogy mennyire csodálatosan működik az emberi test. Az a rengeteg bőrkeményedés mind azért nő ki, hogy megvédjék a lábat, s noha talán nem a legesztétikusabb látvány az ilyesmi, a szolgálatukat mégis bevégzik. Tudom jól, hiszen az én ujjaimon is ilyenek díszelegnek a hosszú éveken át tartó bűvöléstől a húrokon. -Így neveltek. De ma már azért megválogatom, hogy kivel vagyok szívélyes. - vonok vállat, mert itt, Amerikában tanultam meg igazán, hogy az ilyesmi néha csúnyán vissza is üthet. Őbenne viszont látom a tehetséget, és hát… valakinek a mi generációnk után is zenélni kell, nem? -Ez így van. Én úgy szoktam mondani, hogy minden területen más a küzdelem. De mindenhol ott van. - Noha nem értek egyet egymás fúrásával, még így is, ha választanom kéne, hogy ezzel küzdök, vagy egy irodában kell smúzolnom valami öltönyös mukinak, mindig ugyanarra jutnék: az előbbit választanám. Bizonyos szempontból jól is van ez így, elvégre azokat a küzdelmeket is választja valaki. Valaki, aki inkább abban jó. Annak viszont örülök, hogy őt ez nem éri meglepetésként, mert így nem olyan álmodozóként csöppen majd bele, mint én, annak idején. Meglehetősen kemény arculcsapás volt, de nem olyasmi, amiből ne lehetne felállni. -Hmm? - pillantok fel egy pillanatra a mélázásból. -Ja, persze, adj egy percet. - felkapom az előttem heverő telefont, s egy gyors képernyőfotót küldök át neki, hogy biztosan megtalálja. Úgy tűnik, szereztem nekik egy törzsvásárlót. Igazán ideje volna, hogy valami kedvezményt adjanak nekem a sok rendelés, meg az új vendégek behozatala után. Vagy legalább a fotómat kitehetnék a falra. De ez eddig még nem történt meg, így csak türelmesen várok, hogy egyszer megbecsüljék az elszánt pizzazabálási szokásaimat. -Ó! Szóval akkor olyan mint én. - nevetek fel. Azt hiszem, ebben az esetben még jól is ki fogunk jönni. -Örökké hálás lennék. Cserébe egy hétig nem mondok favicceket. - Persze, ha szemfüles, akkor észreveszi a turpisságot, mert csak a favicceket szándékozom beszüntetni, a többit nem. Ha nem… nos, majd idővel rájön. -Ugyan, én is tudom, hogy semmi sem életbiztosítás. Főleg a zenészvilágban. Bár manapság már sehol. - Még a biztosítóknál sem, pedig nekik amúgy ez lenne a dolguk, nem? Persze, azért van életbiztosításom, az mindenkinek kell. -Te, mondd csak! Hogy lehet, hogy ilyen rokonaid vannak, és mégsem támogatnak? - Elvégre egy ilyen nagybácsi segítsége neki is jól jönne, mégis egy pályaudvaron találkoztam vele, ahol magányosan gyakorolt. Nem mintha bánnám, hogy így alakult, csak éppenséggel egy kicsit különösnek találom a dolgot.
One good thing about music, when it hits you, you feel no pain.
Kíváncsian hallgatom mindazt, amit megoszt a barátjáról, a kuncogását hallva viszont kicsit felvonom a szemöldökömet, még ha úgy is érzem, hogy jobb ha nem tudom mi is jutott eszébe. Néha tényleg jobb nem tudni azt, hogy mi jár a másik fejében. Amikor viszont azt mondja, hogy prímabalerina, akkor picit elcsodálkozom és elismerően hümmögők. Akkor tényleg nagyon kitartó és hatalmas önfegyelme lehet annak a lánynak, hiszen a profi balerináknak szükségük van eme tulajdonságokra, arról nem is beszélve, hogy esélyesen nem kis fájdalmat kell elviselnie. Elég sok történet szól arról, hogy milyen a lábuk a balerináknak. A válasza megmosolyogtat, majd csendesen hallgatom mindazt, amit még hozzáfűz. Egy pillanatra elgondolkodom és már majdnem szólásra nyitnám a számat, amikor is meggondolom magam és inkább hallgatok. Simán lehet, hogy a mentorprogram új keletű dolog, vagy az is lehet, hogy más egyetemnek a szórólapján olvastam, amit a sulinkban osztogattak. Mintha már nem előre tudná mindenki azt, hogy hova is fog felvételezni. Vannak, akik az álmukat követik, de a többség a szerint cselekszik, amit a szüleik elvárnak tőlük. Utóbbit kellene nekem is tennem, ahogy az elmúlt években is tettem, de most még is elkezdtem lázadni és a saját álmaimat követni. Igaz, még eléggé bizonytalan vagyok és az is lehetséges, hogy még se megyek el. Muszáj elmennem, nem futamodhatok meg. - Régebben is ilyen voltál, vagy felnőttként váltál ennyire segítőkészé? – tényleg érdekel, hogy vajon amikor egymást taposták az egyetemen, akkor is volt olyan, amikor segítőkezet nyújtott valakinek, vagy az azóta eltelt évek ébresztették rá arra, hogy milyen jó lett volna az, ha hajdanán neki is kezet nyújt valaki. – A sikerért tenni kell és szerintem mindegy, hogy az ember milyen területen képzeli el a jövőjét, mert áldozatok nélkül nem érhet el sikereket. Meg más pályákon is tapossák egymást az emberek azért, hogy ők kapják meg a lehető legjobb ajánlatokat. – hallottam hírét, hogy mi megy az orvosi, de leginkább a jogi pályán. Egyik se igazán vonz, de a hallottak alapján még kevésbé. Meg hála anyának volt szerencsém már bepillantást nyerni egy-egy tárgyalásba, mert azt hitte az meghozza a kedvemet és azt választom, nem pedig apa nyomdokaiba fogok lépni. Bárcsak valaha megkérdezték volna, hogy én mit szeretnék. - Hmm, ebben teljesen igazad van. Néha egy-egy versenyen is ez a legnehezebb, hogy ne akadj meg, ne akard újra kezdeni, mert elrontottad, hanem úgy játssz tovább, mintha mi sem történt volna. – főleg olyankor, ha kicsi korodtól kezdve arra neveltek, hogy te légy a legjobb és az elvárásoknak köszönhetően nagyon maximalista lettél az élet bizonyos területein. Emiatt is szeretnék még többet gyakorolni, mert hajt az, hogy a lehető legjobb legyek, de ez legalább édeskín, mert imádok zongorázni, míg az orvosi és jogi könyveket ki nem állhatom, azok mostanában hatalmas kínszenvedést okoznak. - Majd esetleg átdobod az étterem nevét, profilját? – tényleg finom és lehet majd máskor én is beugranék, ha a környéken járok, vagy csak rákeresnék, hogy kiszállítást vállalnak-e hozzánk. Mostanában úgy is nagyon rohanással fognak telni a napjaim, ha tényleg minden apró lépést megteszek azért, hogy a lehető legjobbat tudjam majd nyújtani a felvételinél. Remélhetőleg nem fogok beijedni az utolsó pillanatban. A reakciója megmosolyogtat, majd bólintok és sietve nyelem le a számban lévő pizzadarabot. - Szeret új tehetségeket megismerni és felkarolni olyanokat, akikben lát fantáziát. – mert Roy ilyen , persze azt nem tudom garantálni, hogy meg fogja hallgatni őt is, de szerintem egy próbát megér, viszont a háta mögött se akartam szervezkedni. – Ha gondolod, akkor megmutatom neki a videódat, és utána eldől, vagy majd felvetem azt, hogy ismerek egy remek zenészt, aztán meg rajtad áll, hogy lenyűgözd őt. – kedvesen csendül a hangom és kortyolok párat a vizemből, mert azt hoztam magammal. Ritka az, amikor innivaló nélkül hagyom el a házat. – Nem akarok hiúreményeket se ébreszteni, de szívesen beajánljak neki. Mit gondolsz? – kérdőn fürkészem őt és közben tovább eszem a pizzaszeltemet. Egy kicsit éhes voltam, de amint megéreztem az illatát az éhségem tovább nőt és úgy érzem magam, mint aki egy fél pizzát is képes lenne elfogyasztani.
introverted because she really liked being alone, but it turns out she just liked being at peace, she is very extroverted when she's around people who bring her peace.
Lassan bólogatni kezdek, amolyan “mondhatjuk így is” arckifejezéssel. Nyilván a táncot is komolyan veszem, de csak a maga hobbi szintjén. Ha mindenből hivatást csinálnék, akkor…. nos, akkor rengeteg pénzem lenne és teljesen kiégnék közben, ami nem igazán érné meg. Így is néha már annak a határán érzem magamat. Olyankor tudom, hogy időszerű lesz néhány hét pihenést beiktatni. Ezt nem olyan egyszerű megtenni, de ennyi idősen már megtanultam, hogy ha egyszerű, ha nem, akkor is muszáj. Legalábbis ha még sokáig szeretnék porondon maradni. -Tulajdonképpen így találkoztunk. - nevetek fel végül, ahogy Nadiára terelődik a szó. -A Carmen premierjére készültünk, aztán a két perfekcionista bement jó korán gyakorolni a főpróba előtt. Így aztán én húztam a nótáját, ő meg táncolt. - magyarázom. Azt már nem teszem hozzá, hogy mindezek után milyen lelkesen dobálta le a ruháit is némi móka reményében, de ahogy eszembe jut, magamban kissé felkuncogok azért. Kedvelem Nadiát, szó se róla, de talán sosem fogom megérteni, hogy mi is jár a fejében időnként. -Nagyon sokszor. Prímabalerina. - bólintok aztán. Bár az igazság az, hogy ő igazából állandóan táncol. Néha már-már az az érzésem, hogy nem is tudna a patacipői nélkül járni. De hibáztatni se igazán tudom érte. Én is elég félkarúnak érzem magamat vonó nélkül. Szakmai ártalom. Ez olyasmi, amit talán idővel ő is meg fog tapasztalni. De az még odébb van, most még egyelőre a felvételin kell túljutnia, aztán majd beszélgethetünk ilyen komoly dolgokról, mint a szakmai ártalmak, meg a kiégés. Igaz, én ennyi idős voltam, amikor először elegem lett, de én egészen más környezetből jövök. Cseppet sem volt egészséges az, ahogyan én nőttem fel a zenei világban. -Á, azért szerintem mindenkinek jobb, hogy csak egy van belőlem. - legyintek nevetve. -Nem tudok róla. Ha van, akkor csak nekem nem árulták el. De mindig van egy-két olyan jótét lélek, mint én, aki szereti egy kicsit felkarolni a fiatalokat. Ez a világ egyáltalán nem könnyű, és ezt nem mindegyikünk tartja kimondottan egészséges dolognak. - húzom el a számat. Mert bár nem tudnék zene nélkül élni és imádom a munkámat, nem akarok neki fals képet festeni a szakmáról. Persze, hogy ki hogyan áll ehhez hozzá, az már más kérdés. Van, aki lelketlenül áttapos mindenkin, míg mások - mint például én is - inkább abban látják a megoldást, hogy összetartanak. -Pontosan így. Ez azért is fontos, mert később, ha egy színpadon játszol, a közönség nem felvételi bizottság lesz. Ők nem fogják realizálni, ha elrontod, de csak akkor, ha mész tovább. A tanárok tudják, viszont így azt is látják majd, hogy profin állsz hozzá a problémákhoz. - Igaz, ettől még erős esélye van, hogy rákérdeznek. De ez nem azt jelenti, hogy ne értékelnék a hozzáállását. Elvégre ha például egy zenekarban ül, akkor nem állhat le mindenki és kezdheti elölről, csak mert ő félreütött egy billentyűt. Ezért is igyekeztem a múltkor is csak biztatni, és játszani tovább, amikor elbizonytalanodott, hogy egy kicsit komfortosabban érezze magát a dologban. Nem ettől fog összedőlni a pisai ferde torony. De ezt már nem adódik alkalmam elmagyarázni, mert pittyeg a telefonom, hogy végre megérkezett a pizzánk, én pedig farkaséhes vagyok, így sietek is az ajtóhoz, mint valami éhező etióp. -Jó étvágyat. - biccentek Hella felé amikor végre visszaülök a dobozommal a fotelbe és látható élvezettel nyammogni kezdek. -Igen, innen szoktunk rendelni, ha forgatunk, vagy elhúzódik egy próba. - És ettől fogunk alkalmasint valószínűleg elhízni is, de ezt már nem teszem hozzá. De aztán a nagy nyamnyogás közepette megáll a falat a számban a lány szavait hallva. -Komolyan? - kérdezem, még mindig teli szájjal, aztán észbe kapok persze és inkább lenyelem a falatot, mielőtt még itt teleköpködném a környéket. -De ez neki is oké? - kérdezem végül, amikor legyűröm a pizzadarabot. Mert hát nem tagadom, tényleg jó lenne egy rendes stúdióban dolgozni, a home setupom helyett, de nem véletlen, hogy inkább ilyenem van és nem stúdiót bérlek. Borzasztó drágák és nekem meg nincs akkora büdzsém. És akkor még a várólistáról nem is beszéltünk.
One good thing about music, when it hits you, you feel no pain.
Elmosolyodtam, amikor a táncolásra terelődött a szó, mert nem hittem volna azt, hogy pont ez a sport vonzza őt. Mármint szerintem a zenészek között ritka az olyan, aki szeret is táncolni, kivéve akkor, ha énekes az ember. Nekik általában muszáj is a klipek és a fellépések miatt. - Ezek szerint az egyiket egészen komolyan veszed, a másik viszont csak hobbi számodra? – én legalábbis erre tudtam következtetni, aztán simán lehet tévedek. Kíváncsian fürkésztem továbbra is őt, amikor pedig az ismerősére, a barátjára terelődött a szó, akkor újra elmosolyodtam. - Hmm, akkor tökéletesen kiegészítitek egymást, legalábbis erre tudok következtetni. Ez viszont szerintem szuper, mert akkor mind a kettőtök munkája találkozik. Szoktál is neki játszani és ő arra gyakorol, vagy csak balettozni szokott tanítani? – az pedig nem csoda, hogy Nadia is perfekcionista, hiszen a balett is eléggé kemény és nem kis önfegyelmet követel meg. Sokan egészen pici koruktól kezdve tanulják a fortéját, hogy egyszer a lehető legjobb balerinává nőjék ki magukat. – Ismerősöd szokott előadásokban is játszani vagy teljesen más helyeken lép fel? – ez nem igazán volt az én terepem, így nem tudtam pontosan azt, hogy mik is a lehetőségeik, de azt tudtam, hogy van olyan színház, ahol fel tudnak lépni. Nagyon sok előadásuk van. Én nem is tudom, hogy nem megy tönkre a lábuk, mert néha eléggé csúnya sérüléseket látni, hogy mit is művel a lábukkal a balerinacipő. Láttam már róla videókat. Borzalmas. Nem voltam biztos abban, hogy Min-Joont be fogom avatni abba, hogy behívtak meghallgatásra, még ha úgyis váltunk el, hogy nyugodtan mondjam el, hogy kinél vizsgázom és akkor próbál súgni is, hogy mire érdemes figyelni, mert még mindig akadtak kételyeim, hogy biztosan jó úton járok-e, de egyáltalán nem bántam meg, hogy beavattam őt is. Tudtam, hogy bízhatok benne és eddig is annyira kedves volt velem, segített amiben csak tudott és ő egyébként is kicsit bennfentes volt, mert véndiákja annak a sulinak, ahova nehéz bekerülni és ahova én is készülök. Szóval tényleg minden segítség jól jön, még ha esetleg ez picit csalásnak is nevezhető. - Rendben, köszönöm előre is. – hálásan csendült a hangom és mosolyogva fürkésztem őt. Szerencsésnek éreztem magam, hogy pont akkor annál a zongoránál játszottam és ennek köszönhetően találkoztunk. - Tényleg hálás vagyok, amiért ennyit segítesz nekem és esélyesen mindenkinek jól jönne egy Min-Joon. – komolyan csendült a hangom, mert az élet bármelyik területére igaz lehet az, hogy jó lenne, ha végre az emberek nem áskálódnának egymás ellen, hanem inkább segítenék egymást. Sokkal jobb hely lenne akkor a világ. – Egyébként ott nincs mentor program? Sok helyen van, hogy az idősebb diákok felkarolják az újakat és segítik őket a suliban, a vizsgákra való készülésben. – lehet nem pontosan ezen a néven fut, de szerintem ennyiből is sejteni fogja, hogy mire is gondolhatok. Tényleg jó lenne, ha lenne ilyen. Biztosan szuper lenne olyantól is tanulni, aki tud jótanácsokat adni a sulival kapcsolatban is. Még akkor is, ha eleinte tuti nyuszi lennék. - Ezek szerint, ha elrontanám, akkor ne essek pánikba és tegyek úgy, mintha minden rendben lenne? – nem igazán vártam választ erre a költőinek szánt kérdésre, inkább csak magamban akartam tudatosítani az újabb tanácsát. Határozottan bólintottam is egyet, hogy majd igyekszem így tenni, de ez picit nehéz lesz számomra, mert legszívesebben inkább elölről kezdeném a művet, hogy megmutassam, el tudom játszani teljesen hibátlanul is. Persze, ezt majd ott nem tehetem meg és csak remélni tudom, hogy nem fogok hibázni. Mielőtt felajánlhattam volna, hogy behozom én a pizzát azelőtt már fel is pattant és el is tűnt a színfalak mögött. Míg vártam rá, addig újra a többieket fürkésztem. Amint visszaért ki is nyitottam a dobozt, de persze előtte megköszöntem és kivettem belőle egy szeletet. - Jó étvágyat. – ezt követően el is kezdtem falatozni, mert éhes voltam. Eddig annyira nem tűnt fel, de az illatok és a pizza kinézetének köszönhetően eléggé megéheztem. Teleszájjal nem beszéltem és rövid ideig meg se törtem a csendet, mert nagyon is finom volt. – Jó ez a hely. Finom a pizzájuk. – először csak ennyit mondtam, mert tényleg az volt. Nem tudom, hogy ő már ismerte vagy csak megtetszett neki és ezért esett rá a választása. Néha azért az ember mellé tud lőni. - Egyébként, ha szeretnél egyszer stúdióban felvételt készíteni, akkor lehet a nagybátyámat rá tudnám venni. Övé az egyik elismert cég. – kicsit óvatosan csendül a hangom, mert nem akartam, hogy félreértse, vagy azt gondolja, hogy szánakozásból ajánlom fel, mert nem erről van szó. Csak ő is annyiszor volt már segítőkész, így én csak viszonozni szeretném. Roy szeret új tehetségeket felkarolni, talán ezt nem csak bandákra értette, hanem egy csellista is beleférne.
introverted because she really liked being alone, but it turns out she just liked being at peace, she is very extroverted when she's around people who bring her peace.
Rémálmaim voltak már a zenét illetően az évek során, de azok azért nem a darabokhoz kötődtek javarészt. Ebbe viszont annyira nem akarok belemenni, mert egyrészt nem egy kellemes emlék, másrészt Hellát sem igazán akarom sokkolni vele, így csak megrázom a fejemet. -Hát, annyira nem lenne tőle változatos, meg aztán szeretem is a zenekart. Ott vannak a barátaim és a karmester is viszonylag ritkán vágja hozzánk a pálcáját. - nevetek, a második résszel egyébként is csak viccelve. -Nincs baj a klasszikusokkal, csak egyszerűen kell néha a változatosság és ezt mindenki másban találja meg. - Nem egy olyan zenekari társam van, aki egészen más utakat jár, mint én. Sőt, olyan is, akinek nincs más karrierje, csak a szimfonikus. De ezzel nincs is annyira baj, elvégre mindenkinek más a ritmusa és a preferenciái. Én tudom magamról, hogy nem tenne boldoggá hosszú távon, ha valami bárénekesnő mögött csellózgatnék, ezért is megyek inkább a saját utamon. -Latint. Bár most nemrégiben vettem pár balett leckét is. Nehéz nem elvarázsolódni, amikor az ember balerinákkal barátkozik. - vigyorodom el. -De abban azért nem vagyok olyan jó. - teszem hozzá a nyakamat behúzva. Persze hát mihez képest jó. Nadiához képest biztosan nem, de mondjuk a 80 éves szomszédomhoz képest igazi balett-zseni vagyok. -Ó nem, annyira nem. - kezdek aztán heves tiltakozásba. -Csak játszunk néha a balettnek is, így aztán összeakadunk velük is próbákon meg előadásokon. Nadiával meg szeretek is gyakorolni, mert ugyanolyan perfekcionista, mint én. - Abba már nem megyek bele, hogy az ilyesfajta összeakadások általában mit jelentenek. Majd idővel rájön maga is, de nem én tervezem felvilágosítani ezen a fronton. Meg aztán tény, hogy egyébként meg valóban szoktam Nadiával gyakorolni is. És bár attól függetlenül, hogy valószínűleg sosem akarok majd színpadra lépni a balett-tudásommal, azért a magam kis hobbi-szintjén szeretném jól csinálni a dolgot. Hogy kevésbé hasonlítsak egy törött propellerre. -Nem kizárt, hogy lesz olyan. - felelem aztán elgondolkodva a felvetésre. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha balettozni kellene, akkor Nadiát hívnám és tökéletesen táncolná. Csak még nem találtam meg azt a dalt. De idővel majd talán pont megihlet valami, még az is lehet, hogy az egy saját szerzemény lesz. Sosem tudni. Engem ezek a mozgásformák kötnek le igazán. Valószínűleg azért, mert egyébként is szeretek alkotni. A futás ellenben monoton és mindenféle kreativitást mellőz, a remek new york-i levegőről nem is beszélve. Szóval ha választanom kell, akkor köszönöm nem. -Ha hazaérek, akkor majd gyorsan beszkennelem és átküldöm őket. - bólintok egyet mosolyogva. ha tudom előre, akkor persze hoztam volna őket magammal, de nem hibáztatom, hogy személyesen akarta elújságolni. Én is azt akarnám a helyében. -Azért, mert valamikor régen én is ott álltam, ahol most te. A zenei szakma nehéz és sok az áskálódás. És… hát, nagyon jól jött volna akkoriban, ha nekem is van egy Min-Joonom. De azon már nem lehet segíteni, neked viszont még lehet könnyebb dolgod. - mosolygok rá. persze tudom, hogy csodabogárnak számítok ezzel a mentalitással. Tudom, hogy nem fogom megváltoztatni a szakmát egymagam, de ha már ennyit tehettem azért, hogy jobb legyen, akkor az nekem elég. -Persze, hogy az. Csak mindig tartsd észben, hogy ha hibázol is, akkor is csak játssz tovább, mintha mi sem történt volna. Nagy eséllyel tudni fogják, hogy elrontottad, viszont látják belőle, hogy profin állsz hozzá. Az pedig mindig jó pont. - Még emlékszem, micsoda fejmosást kaptam az első vizsgakoncertem után gyerekként. Merthogy akkor még nem tudtam, hogy csak játsszak tovább. Helyette közöltem a közönséggel, hogy “nem jó”, majd elkezdtem előről. Ők persze nevettek, de apám kevésbé találta humorosnak a dolgot. Mindeközben felvillan a telefonom, így felpattanok a fotelből. -Megjött a kaja. - közlöm Hellával, majd kiosonok az ajtóhoz, hogy átvegyem az ebédünket. Mi tagadás, már kezdett korogni a gyomrom, így mint egy éhező etióp vetem magam az első szeletemre, miután kiosztottam a lánynak is az övét.
One good thing about music, when it hits you, you feel no pain.
- Kész csoda, hogy nem kísért álmaidban, vagy már okozott rémálmot is? – nem gondolom teljesen komolyan a kérdésemet, ugyanakkor esélyesen tényleg eléggé unalmas lehet mindig ugyanazt újra, meg újra eljátszani. Pár pillanat erejéig elgondolkodom, majd újra ráemelem a pillantásomat és kicsit oldalra billentem a fejemet, miközben picit töprengve szólalok meg. – Azon még nem gondolkoztál, hogy zenekart válts? Esetleg bead a jelentkezésedet valahova, vagy úgy érzed, hogy jó neked ott ahol vagy és jobb nem is lehetne? – nem tudom, hogy mennyi helyre keresnek csellistát, de esélyesen dobosnak, gitárosnak, vagy talán még zongoristának is egy fokkal könnyebb lehet elhelyezkednie a zeneiparban. Valószínűleg sokkal több helyre keresnek ilyen hangszeren játszó embereket, mint csellistákat, de az is lehet, hogy totálisan tévedésben vagyok. Meglepettség kiül az arcomra, amikor az említi, hogy jár táncolni, mert nem hittem volna róla. Én nem járok ilyen helyre, de a nagynénim tanítgat már jó pár hónapja, amit nagyon élvezek, mindig vidáman telnek az ilyen találkozásaink. Mosolyogva fürkészem Min-Joont és egy aprót bólintok. - Akkor számodra a tánc jött be, de ez jó, hiszen kell egy kis testmozgás is. Milyen fajta táncot tanulsz? - érdeklődve pillantok rá, mert tényleg érdekel, hogy miről is lehet szó, mert eléggé meglepett ezzel a válasszal. Hamarabb hittem volna, hogy futópadot választja, vagy esetleg kijár a valamelyik parkba futni, netalán edzőtermeket látogatja, mint a legtöbb ember. Hamarosan kiderül, hogy az emlegetett lány balerina, amire újra meglepettség költözik az arcomra, de így még inkább érthetőbb, hogy miért is szigorú, hiszen a balett egyáltalán nem könnyű tánc és hatalmas önfegyelemre van szükség, arról nem is beszélve, hogy részben talán fájdalmas is. Elég csak arra gondolni, hogy olykor a balerinák lába milyen állapotba is kerül. - Ezek szerint balettozni szoktál, vagy csak véletlen keveredtél oda? – kicsit el is kuncogom magam, nem tehetek róla. Semmi rosszindulat nincs bennem, de attól még picit viccesen hat, ahogy akaratlanul is elképzelem őt a balerinák között. Bevallom, eléggé úgy érzem, hogy kilógna onnan, aztán ki tudja, lehet még a végén kiderül, hogy őstehetség. Senkit se szabad az első benyomások alapján megítélni. – Lehet idővel kellene olyan számot is csinálnod, amihez egy balerina is jól jönne. Ha a barátod, akkor segíthetnél neki, hogy még többen megismerjék. – fogalmam sincs, hogy mennyire felkapott vagy híres balerináról lehet szó, ezért is próbálok kicsit óvatosabban fogalmazni, mert nem akarok semmi rosszat se mondani, de ha az én barátom lenne táncos, akkor biztosan megpróbálnék olyan klipet is összehozni, amiben ő is tud szerepelni. Megforgatom a szememet a new york-i szmoggal kapcsolatban, mert tény, hogy gáz ilyen téren a helyzet, de azért léteznek parkok is, ahol talán egy fokkal jobb lehet a levegő, még ha nem is tökéletes. Végül csak legyintek és el is engedem a témát. Hamarosan pedig kajarendelésre terelődik a téma, mire sietve választok ki egy pizzát, elengedve a fülem mellett azt, hogy mennyire is tűnhet gazdagnak. A családom az, de jelenleg nem akarok erre gondolni, sőt, igazából néha kifejezetten utálom, hogy a sznobok táborát erősitik és azt kívánom bárcsak hétköznapibb családba születtem volna, akkor lehet nem lennék teljesmértékben levegőnek nézve, akinek csak az eredményeit látják, mintha nem is számítana az, hogy érző ember vagyok. - Igen, az szuper lenne. Minden ötletet szívesen veszek, hiszen még is csak a jövőm a tét. – na meg az, hogy lesz-e világháború odahaza, vagy nem. Ha nem vesznek fel, akkor nem lesz gond, de ha sikerrel járok, akkor esélyesen lesz még gond és az is lehet, hogy még élni fogok Dahlia ajánlatával, mert hozzáköltözöm. - Tényleg? – döbbenten csendül a hangom, majd elmosolyodom.- Köszönöm. Mármint nem értem, hogy miért vagy ennyire kedves és segítőkész velem, de tényleg nagyon hálás vagyok, hogy még ezt is megtennéd. – a legtöbb ember nem ennyire önzetlen, mint ő, ezért is lep meg az, hogy ő mindig ennyire kedves velem. És már majdnem meg is ölelném őt örömömben, de még időben kapcsolok, és inkább maradok a seggemen, vagyis ülve a széken. - Nos, ebben tényleg igazad van, de valahogy akkor is annyira másabbnak hat majd ott ülni és elbűvölni őket, hiszen hatalmas tétje van. – elhúzom picit a számat és szomorúan sóhajtok. – Tudom, kockáztatni kell néha, de attól még rettegek kicsit, viszont gondolom ez teljesen normális. Ígérem, hogy majd utána írok, hogy miként is sikerült, mármint ha érdekel. – nem akarom feleslegesen őt se zavarni, majd újra a táncosokra pillantok és csodálom a kitartásukat, hogy miként kezdik elölről újra, meg újra koreográfiát. Végül is én is ezt teszem gyakorlás közben, újra, meg újra nekifutok egy-egy dalnak, amíg azt nem érzem, hogy már mondhatni tökéletesen megy, így hogy a felvételire készülök.
introverted because she really liked being alone, but it turns out she just liked being at peace, she is very extroverted when she's around people who bring her peace.
Széles vigyor varázsolódik a képemre. Hát igen, vannak ilyen remek, szerény pillanataim rendszeresen. Bár tény, valójában tényleg nem vagyok elszállva magamtól, de mindketten csak viccelődünk, így aztán ráteszek még egy lapáttal. -Igen. Reggelente mindig elmondom magamnak ezt is, miközben csodálom magam. - simítok végig az államon kissé dölyfösen, mielőtt kipukkadna belőlem a nevetés. Igazán üdítő olyannal tölteni az időmet, aki értékeli a vicceimet - rejtély miért de nincsenek sokan így ezzel. -Hát, meg aztán gondold el, hányszor játszom el ugyanazt a concertót életem során. - sóhajtok fel. Mert rengeteg olyan darab van, ami ismétlődik évről évre, nekem meg persze már a könyökömön jön ki, de nincs mese. Elvégre én akartam zenész lenni, ez bizony azzal jár, hogy néha olyasmiket játszom, amikhez abszolúte nem fűlik a fogam. -Járok táncolni is. - bólintok egy aprót a kérdésre. -De azt csak szabadidős jelleggel. Tudod, hogy kicsit kieresszem a gőzt, meg aztán a testemnek se tesz olyan nagyon jót, hogy folyton a húrok fölött görnyedek. - húzom el a számat. Így is megkaptam a legutóbb az ortopédián, hogy a gerincoszlopom felső része valami katasztrófa. Szerintem pedig nagyon is szép gerincem van. Olyan… csigolyás. -Hát, főleg magával. De jártam már nála balett órán, olyankor másokkal is. - nevetek fel. Elvégre nem véletlenül kapta meg a Citromtorta kisasszony becenevet, bár a sztori ezen részét nem teregetem ki, elvégre nem akarom én őt kellemetlen helyzetbe hozni. Meg aztán nem tartana ott, ahol, ha nem lenne szigorú magával. Azt az aspektust én magam is nagyon jól ismerem. Mindig emlékeztetnek rá a ház méretű bőrkeményedések az ujjaimon. -Azért, mert ő csak balettben utazik. - legyintek. Persze, ha lesz majd olyan nótám, amihez balerinára lesz szükségem, akkor egyértelmű, hogy őt kérem. De gyanítom, hogy a koreografált risza nála nem igazán elégíti ki a táncművészet fogalmát. -Ez a jutalom. - vigyorgok Hellára, amolyan jelzésképpen, hogy szerintem azért annyira nem vagyok fárasztó. Csak egy kicsit. De leginkább fáradt vagyok, nem pedig fárasztó. Aztán lehet, ezzel a többiek hevesen vitatkozni kezdenének, nem tudom. Legfeljebb megkérdezzük őket, ha végeztünk. -Egész biztos vagyok benne, hogy a new york-i szmog kimondottan jót tenne a tüdőmnek, miközben kiköpöm. - kuncogok, miközben előkotrom a telefonomat. Nem vagyok az a futós típus, na. Szerintem rettenetesen unalmas, meg aztán tényleg semmi kedvem benzingőzt szívni, miközben amúgy is alig kapok levegőt. -Valahol hízelgő, hogy ennyire gazdagnak tűnök, de sajnos ekkora pénztárcám azért nincs. - nézek fel, miközben odanyújtom neki a telefont. Felteszem, aki éhes, az már rendelt magának valami kaját, vagy fog, amint lesz rá két perce. De az operatőröm például otthonról szokott hozni kaját. Nem is hibáztatom, látom, milyen menüket készít neki a barátnője. Ha rám is így főznének, tuti én se vennék pizzákat. Hella persze más. Ő még nem keresi meg a betevő falatját, így aztán kicsit kötelességemnek is érzem, hogy megetessem. Nem hagyhatom, hogy éhezzen, ha már iderángattam. Ráadásul jó híreket is hozott, így aztán azt sem árt megünnepelni valami finommal. -Ha megfogadsz egy tanácsot: gyakorolj klasszikust és kortárs darabot is. Vannak egész jó kortárs zongoraművek, ha akarod, küldök át párat. - Igaz, én nem nagyon klimpírozok, de ha már az exem zongorista, és nálam hagyott egy rakás kottát évekkel ezelőtt, akkor legalább valami hasznuk legyen. -Na, majd megeresztek pár telefont, hátha nekem megsúgják. - kacsintok rá. Annyi előny senkinek nem árt, ha tudja, hogy mit érdemes villantani. A tehetségében meg megbízom. -Ha nagyon betojnál, akkor csak emlékezz rá, hogy a vizsgáztatók is csak emberek. Ugyanolyan emberek, mint akik a pályaudvaron hallgatnak. És a kezdetek kezdetén ők is pont ugyanolyan hamisan nyenyeréztek, mint bárki más. - Még élénken él bennem a legelső, zeneiskolából kölcsönzött csellómon való játékom élménye. A Süss fel nap volt a remekmű, amivel kezdtem és körülbelül úgy hangzott, mintha egy táblát kapirgálnék gereblyével.
One good thing about music, when it hits you, you feel no pain.
- Mondták már, hogy szerény vagy? – kérdőn pillantok rá, de a játékosság kicsendül a hangomból, így egyértelmű lehet számára is, hogy részben ugratom őt és nem gondolom azt se, hogy beképzelt lenne. Sőt, nagyon is kedves, barátságos és segítőkész. Neki köszönhetően lehetek most is itt, meg legutóbb is mesélt a Juilliardról, amiért továbbra is hálás vagyok, ahogyan azért is, hogy ő nem siklik el a kérdéseim fölött, hanem megválaszolja azokat. - Ez érthető, hiszen a klasszikusoknak is megvan a maguk szépsége, de örökké se lehet csak azt játszani. – én is jobb szeretem a változatosságot, meg remek érzés tud lenni zenét írni vagy csak modern zenét kicsit másabb környezetbe átültetni, mint mondjuk zongorára vagy gitárra, esetleg dobra, de a legutóbbival állok a leggyérebbül. Gitározásban is kezdő vagyok, de az már valamennyire vállalható, mert Wade egy ideje tanítgat és azt egyedül is szoktam gyakorolni. – Ha már kreativitás, akkor csak zene terén szereted kiélni vagy esetleg van más olyan hobbid, ahol meg tudod mutatni azt az énedet? – érdeklődve csendül a hangom, mert zenéltünk már együtt, beszélgettünk is sokat, de attól még nem sok mindent tudunk a másikról. - Szigorú? – kicsit meglepetten csendül a hangom és mielőtt válaszolhatna megszólalok. - Vagy csak veled az, amúgy meg hozzád hasonlóan laza szokott lenni? – kíváncsian fürkészem, mert tényleg érdekel a válasz. Főleg, hogy Min-Joont eléggé viccesnek és bohókásnak ismertem meg. – Amúgy ha annyira tehetséges, akkor hogy-hogy nem őt kérted fel táncolni? – esélyesen nem sok közöm van hozzá, de erre csak utólag gondolok, amikor már elhangzott a kérdés. Főleg, mivel az ember szeret segíteni a barátainak és ki tudja, lehet egy klip miatt még inkább felfigyelnének Nadiara és a tehetségére. - Aha, ezért lezsibbasztod a többieket is a fárasztó vicceiddel? – kicsit pimaszul csendül a hangom, majd elnevetem magam, mert megint csak szórakozom és a jókedv kicsit magával ránt. Könnyedén megy a bolondozás, mint ahogy a nagynénimmel és nagybácsijaimmal is szokott. Talán tényleg fura vagyok, amiért az idősebb korosztállyal könnyebben megtalálom a közöshangot, mint a korombéliekkel. – Egy tipp, menj el futni, mint a legtöbb ember, aki ki akarja adni a fáradt gőzt. – természetesen ezt se gondolom komolyan és a mosolyom miatt ez könnyedén leeshet neki is. Elveszem tőle a telefont és pár percig az étlapot böngészem, nem is szólalok meg közben. Amikor megtalálom a megfelelő pizzát, akkor a kosárba dobom és visszaadom neki. – A többieket nem kellene megkérdezni, hogy ők mit kérnek, vagy nem fogsz mindenkit vendégül látni? – fogalmam sincs, hogy mi a szokás, hiszen most először járok ilyen forgatáson, mert eddig csak stúdió felvételeket volt szerencsém hallani, mivel Roy bácsikámnak van egy menő cége, és ha olyan híresség ment hozzá, akiért rajongok, akkor véletlenül pont akkor evett arra a fene. – Köszi a pizzát. – még nem ért ide, de már most megköszönöm, mert tényleg kedves tőle, hogy rendel nekem is. Hamarosan pedig én is kényelembe helyezem magam az egyik széken és beavatom a „titokba”, amiről kevesen tudnak, hogy jelentkeztem és meghallgatásom is lesz, így egy lépéssel már közelebb kerültem az álmom eléréséhez, de még mindig ezernyi kétely és félelem lakozik bennem. Kíváncsian hallgatom amit mesél és egy aprót bólintok, mert tényleg az ő helyzete eléggé másabb volt, és volt motivációja is arra vonatkozóan, hogy ne hagyja a félelmét győzni. - Még nem tudom pontosan, nem sikerült még döntenem. Több számot is gyakorlok, aztán majd talán ott már tudni fogom, hogy mivel is nyerjem meg őket, vagy mihez érzek elég bátorságot. Remélhetőleg nem a színpadra lépve fogok kereket oldani. – mert picit tartok ettől, hogy ha el is megyek, akkor a végén még is elrohanok, vagy amikor a nevemet mondják, akkor egyszerűen úgy teszek, mintha ott se lennék. – Nem írták meg, hogy pontosan kinél is fogok felvételezni. Lehet ez is a nehezítés, vagy még ők se tudják ki fog ráérni. – megrántom a vállaimat, mert pár információ megtalálható volt az értesítőben, de azért mindent se kötöttek az orromra. – Van esetleg bármi jó tanácsod, hogy mi az, amire különösen érdemes figyelnem? Vagy miként lehet legyőzni a lámpalázat? – már most is picit ideges leszek, ha csak arra gondolok, hogy elmegyek és valóra váltom az álmomat. Már önmagában ez is eléggé ijesztő számomra, pedig jó pár versenyen megfordultam már életem során különféle témakörökben, de ez másabb. Meg ott van az is, hogy fogalmam sincs arról, hogy mi lesz akkor, ha sikerül, mert az biztos, hogy a családom nagyon nem lesz boldog, sőt! Félek, rettegek a reakciójuktól.
introverted because she really liked being alone, but it turns out she just liked being at peace, she is very extroverted when she's around people who bring her peace.
Bólintok egy aprót, mielőtt a kezemet az arcom elé tenném egy sóhaj kíséretében, mert számomra érthetetlen, hogy valaki úgy érzi, hogy ez belefér. Vagyis, pontosítok. Ha az egész valami egészségügyi vészhelyzet közepette történik, akkor belefér. Nyilván senki nem háborodna fel. De a tény, hogy a srác ezek után zavartalanul folytatta a koncertet, pont ennek az ellenkezőjéről tanúskodik. Mert így bőven lett volna lehetősége hátraszaladni a backstage-be és elkapni egy vödröt, majd visszatérni. Azért manapság a legtöbb háttértáncos és zenész elég tapasztalt, hogy egy ilyen helyzetben egyszerűen csak tegye tovább a dolgát, amíg valaki a fülesen mást nem mond. Mert vészhelyzet előfordul. Nálunk is megesett, hogy egy nagybőgőst elkapott a cifra egy koncert közepén. Egyszerűen kislisszolt, mi pedig játszottunk tovább. De talán jobb is, hogy nem erről beszélgetünk tovább, mert még a végén engem is elkapna az émelygés és ahhoz igazán nincs kedvem, főleg, hogy kezdek lassan megéhezni. -Hát… igen. Meg sokszor a szög sem éppen olyan, hogy a csodás pofikám premier plánba kerüljön. - teszem hozzá. Mert jobban felszerelt helyeken több kameraállás is van, és ebből minimum egynek félig a hátamat mutatom, mert a színpad másik felére fókuszál. -Hát, szerettem volna valami mást is játszani, nem csak Vivaldit. Ne érts félre, szeretem az öreget, de nem lehet mindig csak Vivaldit játszani. - nevetek. -Meg aztán a zenekarban annyira nem marad helye a kreativitásnak. Én meg szeretem kiélni a kreativitásomat, mint látod. - mutatok körbe, demonstrálandó a kreativitásomat. Persze, ez nem csak az én kreativitásom szüleménye, de tény és való, hogy a nagy része az én fejemből pattant ki. -Igen, amúgy ez volt az én fejemben is. Sokan mások is bontogatni akarják a szárnyaikat, akkor miért ne tegyük együtt? - mosolyodom el. Valami hasonlót csinálok vele is, csak Hella szárnyait még egyelőre keressük. De így legalább később tud tájékozódni, hogy merre keresse, elvégre látja, hogy ha ebbe az irányba menne, mi vár rá, és eldöntheti, hogy erre vágyik-e. Ha nem… nos, még mindig lehet a személyi asszisztensem, vagy az orvosom. -Ő egy… borzasztó szigorú és tehetséges balerina. - Nehéz lenne megmondani, hogy mi a legjobb jelző Nadiára, elvégre sokféleképpen le lehetne őt írni. Ezeknek egy része persze nem annyira publikus, meg nem is gondolom, hogy Hellát az foglalkoztatná, hogy milyen lehet az öltözőben pucéran. De egyébként meg baromi sokoldalú nő, így aztán nehéz megtalálni a megfelelő jelzőt. -Hé! Ez igenis egy jó vicc. - legyintek nevetve. Nekem tetszett minden esetre. Mások csak nem tudják értékelni a jó humort manapság. -Valahol nekünk is ki kell engedni a gőzt. - vigyorgok végül a lányra, mert persze nem mondanám, hogy hú de komoly egy pasas vagyok, de sokat segít a feszített munkatempó hasonlóan feszült légkörében egy kics nevetés. -Na, akkor itt az ideje enni. - csapom le a dolgot, s némi pörgetés után felé nyújtom a telefont, hogy megnézhesse az étlapot. Pizzát tervezek rendelni, így az ételek zöme pizza de talál néhány másik, egyszerű fogást is, például tésztákat, amiből azért találhat a fogára valót. Aztán persze felkapom a fejem az értesítő említésére. No, lám! Jól gondoltam én, hogy szárnybontogatás lesz itt. -Hát, izgultam, de gyanítom, nekem egy kicsit más volt. Én nagyon szerettem volna Amerikába jönni, és a felvételemen múlt, hogy ez meg is valósuljon. - Ezzel persze nem lekicsinylem mások izgalmát. Csupán másmilyen a kettő. Én úgy csellóztam akkor, mint akinek az élete múlik rajta - és egy kicsit így is volt. Élek a gyanúperrel, hogy ha otthon maradok, akkor mostanra nemhogy nem lennék sikeres csellista, de valószínűleg asztalosnak álltam volna végül. -Mivel készülsz a felvételire? Mit fogsz játszani? És tudod már, hogy kinél? - Egy kicsit szerepet cserélünk, most én vagyok az, aki ezernyi kérdéssel bombázza. De őszintén, nagyon tehetséges, és örülnék, ha sikerrel járna.
One good thing about music, when it hits you, you feel no pain.
Sok mindenre számítottam, de erre nem, mire kisebb undor ül ki az arcomra, mert ez tényleg durva. Főleg, ha nem valami betegség miatt tette, hiszen néha tényleg a legrosszabbkor tudja elkapni egy-egy nyavalya az embert, de abból, ahogyan beszél az egészről Min-Joon arra tudok következni, hogy itt nagyon nem erről volt szó. - Ez undorító és borzalmas. – csak ennyire futja és egy pillanatra majdnem azt mondtam, hogy szánalmas, de még időben sikerült korrigálnom magam. Főleg, hogy nem ismerem a teljes történetet, de szerencsére hamarosan inkább másabb irányt vesz a beszélgetésünk. Kicsit elkuncogom magam, ahogy kijavítja magát miként is értette, hogy nem szokta magát nézegetni. Nem mintha számomra számítana, de attól még kicsit viccesnek hat. El is fordítom a fejemet, hogy nehogy bunkóságnak vegye a jókedvemet vagy a mosolyomat, amikor sikerül rendezni az arcvonásaimat, akkor újra őt fürkészem. - Gondolom a Filharmonikusokról szoktak, nem? Csak ott meg annyian vagytok, hogy nem is igazán látszol, vagy tévednék? – kíváncsian fürkészem őt, hiszen videót még nem láttam róluk, de egyszer élőben volt már szerencsém hallani a játékukat, még ha ezt sose említettem neki. – Amúgy honnan jött az ötlet ahhoz, hogy ezen szeretnél változtatni és ideje kilépne az árnyékból? – ezt szerintem legutóbb nem kérdeztem, de ha igen, akkor maximum emlékeztet rá. Tényleg érdekelt, hogy vajon mi motiválhatja az embert, hiszen én is csak nagyon ritkán szoktam kirakni a zenélésről videót az instagramra. Részben kicsit talán félek, hogy mások mit is szólnak hozzá, másrészről meg sose akartam lebukni a családom előtt, hogy számomra a zenélés sokkal fontosabb, mint azt ők szeretnék. - Ez szerintem nagyon menő, hogy ennyire közösségépítő az egész és a kezdők is esélyt kapnak arra, hogy szerepeljenek. Szerintem ez remek referencia tud lenni a későbbiekben. – hiszen gyakran megesik az, hogy már tapasztalatot kérnek az embertől, azt meg nehéz szerezni, mert szinte sehol se kap esélyt. Sajnos, szerintem ezért is tűnik el a süllyesztőben megannyi remek művész. Bár most már ott a közösségi platformok, amiknek a segítségével ki tudja az ember taposni saját magának is az ösvényt, ha eléggé ügyesen csinálja, de ez se garancia mindenre. - Ne aggódj, nem foglak beárulni, főleg, hogy nem ismerem őt. – jókedvűen csendül a hangom, miközben még a korábbi viccnek a hatása alatt vagyok. Tényleg ez tipikus favicc számomra, még ha nem is erre szokták ezt a szót használni. – Amúgy egy igazi hős lehet, ha képes hosszú távon elviselni az ilyen vicceiddel együtt. – kisebb pimaszság ott lappang a hangomban és a pillantásomban is, mert csak ugratom őt. Szerintem jó társaság, felnőtthöz képest is, mert nem lekezelő velem, hiába vagyok fiatal. Szívesen válaszol a kérdéseimre is, még ha netalán akad közte olyan is, ami alapvetőnek hathat. Jó érzés, hogy kicsit neki köszönhetően is több rálátásom nyílik erre a világra. A szamárfüles megjegyzésének köszönhetően ismét elnevetem magam, de igyekszem már nem túlzottan hangos lenni. – Komolyan, mintha valami ovi lenne ez a hely. – ismételten ugratom őt, de nagyon jó hallani azt, hogy ennyire jól szoktak telni ezek a forgatások. Most se volt semmi üvöltözés, mindenki nagyon kedves és barátságos a másikkal. Azt is mondhatnám, hogy kicsit családias a hangulat. - Ez mondjuk teljesen érthető, de ez tök jó, hogy így meg tudjátok beszélni és nincs belőle félreértés se. – hiszen néha pontosan utóbbi miatt siklanak félre barátságok, munkakapcsolatok. - Még nem. Csak nem együtt jár a meghívással? – nem mintha annyira éhes lennék, de tény, hogy azért kicsit elrepült az idő. Végül körbepillantok és miután megpillantok egy széket közelebb húzom hozzá és leülök rá. - Szóval megjött az értesítő és már tudom a pontos dátumot is, mondhatni egy lépéssel közelebb kerültem az álmomhoz, de ugyanakkor nagyon ijesztő is. – vallom be a nyilvánvalót, mert azért akad bennem kétely, viszont ő oda járt és talán emiatt pontosan tudja, hogy most min mehetek keresztül. – Te nagyon izgultál miután megkaptad az értesítőt? – persze, nálam nem csak erről van szó, hanem ott van a családielvárás is, de szép lassan talán sikerül dűlőre jutnom, mert egyre több lépést teszek meg azon az úton, ami nem a kijelöltút, hanem csak egy leágazás onnan.
introverted because she really liked being alone, but it turns out she just liked being at peace, she is very extroverted when she's around people who bring her peace.
Valahol még egy kicsit örülök is Hella arckifejezésének, noha az leginkább értetlenségről és meglepettségről árulkodik. De így legalább tudom, hogy belőle aztán biztos nem lesz fura díva majd egyszer, aki még furább dolgokat csinál a színpadon, amik láttán én fogom magam csak igazán szégyellni helyette is. -Lehányta a színpadot a saját koncertjén. - felelem egy grimasszal. Egyébként sem vagyok éppenséggel a rajongója a pasasnak, mert tőlem igen távol áll az, amit ő csinál - mind zeneileg, mind minden más tekintetben. De ha az ember a piacra próbál betörni, kénytelen naprakész lenni, még ha az azt is jelenti, hogy ilyen csodálatos eseményekről kell olvasnia. De nem mondanám a kedvenc témámnak, ezért örülök is, amikor inkább a klip sorsára terelődik a szó. -Aha, valahogy úgy. A hangomat meg a játékomat már megszoktam, azt azért egy kicsit gyakrabban hallom. De nézegetni ritkán szoktam magam. Mármint videókon. - teszem hozzá sietve, mert tükörbe azért szoktam nézni. Például amikor ezt a csodálatos, kétmásodperces frizurát készítem reggel, ami valamilyen oknál fogva egy fodrásznak 30 percbe telik. -Hát, azért olyan régóta nem készítenek rólam videókat. - vakarom meg a tarkómat heherészve. A zenekart persze le szokták, de az egészen más. Főleg azért, mert a Filharmonikusok akkora, hogy legfeljebb betájolni tudom, hogy merrefelé ülök nagyjából, de látni nem szoktam kifejezetten magamat, sem azt, hogy mit csináltam éppen. Akár az orromat is túrhatnám a felvételen, bár ez szerencsére nem igazán a szokásom. Nincs bányász engedélyem. Meg aztán tényleg nem igazán érzem magam hasznosnak, mert a videóvágáshoz nem igazán értek, és rendszerint amikor arra kellene figyelnem, hogy a klip jól mutasson, én mondjuk a gyűrött ingemet nézegetem. Ugyanakkor mégis egyszerűbb így, még ha nem is vagyok hasznos, mert ha utólag találnám ki, hogy valami nem tetszik, az bajosabb lenne, egy csomó munka menne a kukába. Ezért is ücsörgök ott a vágóval. -Majdnem eltaláltad. - bólintok Hella kérdésére aztán. -Sokukkal együtt jártunk egyetemre, de van, akit időközben a már meglévő táncosok hoztak magukkal. - Akad köztük olyan, aki még javában tanul, nekik ez tapasztalatszerzés. Elvégre ezek a klipek mindannyiunknak nagyon jó portfóliók. Hellát még persze ekkora mély vízbe nem dobtuk, nem akarnék olyasvalakit belecsöppenteni, aki még abban sem biztos, hogy belevág. De azért néhány dolgot neki is muszáj kiállnia, például a humoromat. -Csak el ne mondd Nadia barátomnak, mert még a végén a fejemen töri be a következő balett cipőjét. - kacsintok a lányra, majd csak legyintek, ahogy “bontja a rendet”. -Nyugi, ismernek már engem eléggé. Legutóbb az operatőrnek mutogattam szamárfület, amíg nem figyelt. - nevetek. -Hát, egy pár hét. Mivel senki nem itt keresi meg élete legnagyobb gázsiját, így nem is szoktam elvárni, hogy ennek adják a legnagyobb prioritást. - Szerintem ez így fer. Elvégre fordított esetben én sem mondanék le egy koncertet, hogy valakinek pár dollárért csellózzak. -Mondasz valamit. - bólogatok. Mert hát az egész biztos, hogy rám nem szabad ezt bízni, mert a videóvágás, meg a közösségi média pont a leggyengébb kvalitásaim. Olyan gyengék, hogy nem is léteznek. -Ettél már? - kérdezem, ahogy előkotrom a telefonomat egy ruhahalomból a másik fotelben. Merthogy kezdek megéhezni, és ha ő is, akkor a vendégem egy jó pizzára természetesen.
One good thing about music, when it hits you, you feel no pain.
Kérdőn felvontam a szemöldökömet, mert hirtelen nem értettem, hogy miként is keveredett bele a beszélgetésbe az említett személy. Lehet fiatal vagyok és elméletben követnem kellene a celeb híreket, de nem igazán vallott rám, vagyis csak azokat követtem, akik tényleg érdekelnek és ő nem azon előadok közé tartozik, akire felnéztem volna vagy csak egy kicsit is érdekelt volna, így tényleg fogalmam sem volt arról mit is követett el. – Mit tett? – továbbra is érdeklődve fürkésztem őt, mert halványlila fogalmam sem volt, - na jó tippem lett volna -, de most már tudni akartam, hogy miért pont ő ugrott be Min-Joonnak. - Aha, szóval úgy vagy ezzel, mint amikor valaki nem szereti a saját hangját se visszahallani egy-egy hangfelvételt követően? – mosolyogva fürkészem őt, mert ezt a részét meg tudom érteni. Én se szerettem magam visszanézni, vagy hallani se, hiába volt már, hogy megkaptam mennyire cuki a hangom, akkor se. – És ilyen téren kicsit se változtál az évek alatt? Mármint ez pont az a szakma, ahol elkerülhetetlen az, hogy az ember visszanézze magát és elemezze, nem? – természetesen nincs kizárva, hogy tévedek ezzel kapcsolatban, de én jelenleg így látom. Hallottam olyat is, hogy felveszi a tanár is azt, hogy miként játszol, aztán megnézeti veled, hogy vajon kiszúrod-e min kellene változtatnod, vagy mi is volt a hiba, mielőtt megmondaná. Ez viszont szerintem nagyon jó, mert ez által te is jobban megismerheted önmagad, még ha esélyesen eleinte annyira nem fogok rajongani érte, mert magamat kell nézni, de megint kicsit előre szaladtam. Az is lehet, hogy nem vesznek fel, még bizonyítanom kell, de igyekszem nem elveszni újra és újra a kételyeim között. A nevetése mosolyra késztett, kicsit még el is kuncogom magam, mert akkor ezek szerint nagyon is ráhibáztam, hogy miként zajlik a munka a vágójával, de mondjuk nem tudom hibáztatni érte. Esélyesen én is hasonlóan tennék, hiszen nem igazán értek a videószerkesztéshez, de ez a jó ebben, hogy különféle szakmában mozgó emberek mennyire össze tudnak dolgozni, hogy végül valami szuper dolog szülessen meg. Arról nem is beszélve, hogy minden ember hozza magával a saját látásmódját, ami még színesebbé tudja tenni a munkát, a végeredményt. - Igen, azok. Ők már profi táncosok, vagy még tanulók és a Juilliardról fűzted be őket? – eléggé fiatalnak tűnnek, így nehéz lenne megmondani. Főleg, hogy azt se tudom táncszak hány éves képzés az egyetemen, mivel nem az a szak érdekelt, így nem is foglalkoztam vele. Rövid ideig még őket fürkészem és képzeletbeli kalapomat emelem előttük, hogy mi mindenre képesek rávenni a testüket. Végül egy viccel eltereli a figyelmemet, amikor viszont meghallom a poént, akkor megforgatom a szemem és kicsit talán túlzottan hangos nevetésben török ki, mire kapok egy-két szúrós pillantást. Sietve kapom a kezemet a szám elé és megingatom a fejemet, meg bocsánatkérően pillantok a többiek felé. - Erre szokták azt mondani, hogy ez már annyira rossz, hogy jó. – még mindig kicsit kuncogva szólalok meg és picit elmélázok, majd újra ránézek. – Látod, miattad lehet legközelebb már nem is szívesen fognak látni, hiába a remek újításom. – drámaian sóhajtok is egyet és igyekszem komolyan előadni az egészet, de azért a végére még is elmosolyodom, mert nem tartok ettől. Tény, hogy esélyesen a nevetésem nem tett túl jót a felvételnek, de talán nem is rontottam el. - És amúgy mennyi idő, mire összeáll majd belőle a klip? Hetek is kellene hozzá, vagy pár nap alatt el szoktatok vele készülni? – kíváncsian csendül a hangom, de továbbra se ülök le, hanem ácsingózok. Most viszont már nem kalandozik el a pillantásom a táncosok felé. – Amúgy a vágódnak megmondhatnád, hogy készíthetne a különféle közösségi felületekre valami ütős rövid klipeket is. – gondolom, neki az hamar menne, meg a változatosság jó tud lenni. Szerintem legalábbis jobb lenne az, ha nem mindenhova ugyanaz a részlet kerülne ki, vagy kicsit az effektekkel jobban játszanának a rövid videónál, mint amúgy a klipnél teszik.
introverted because she really liked being alone, but it turns out she just liked being at peace, she is very extroverted when she's around people who bring her peace.
Igazság szerint valóban nem sajnálnám tőle a részesedést, bár amekkora “celeb” vagyok, ezzel az erővel elvihetem fagyizni is, mert körülbelül egy fagyira lenne elég a gázsija. De nagy híve vagyok annak, hogy mindenki igenis megkapja a neki járó elismerést és fizetséget, még ha az egyelőre nem is olyan magas. -Na, jó. Ez jogos. - kezdek bólogatni. -Nem vagyok én Justin Bieber, hogy ilyesmivel szórakoztassak. - ingatom meg a fejem, mert szerintem ez az egyik legotrombább dolog, amit egy előadó tehet. Éppen ezért nem is jöhet szóba nálam a dolog, és az a gyanúm, hogy ebben Hella is egyetért velem. Már a hányás-dologban, Justin Bieberről sosem kérdeztem. Kétségtelen, hogy remek ötletei vannak, és szinte mindenhez képes hozzátenni valami értékeset, de az a srác valahogy az én szótáramban nem az érték kifejezés mellett szerepel. -Szerintem a nagybetűs színpad, és az előadás setting hiánya miatt lehet. - Bár magam is csak tippelgetek. Igazság szerint sosem gondolkoztam ezen korábban, valahogy nem vártam semmiféle tapsot előadás, meg közönség híján sosem. Egyszerűen csak mindig így volt ez, így gyakorlatilag természetessé vált, és ezzel valószínűleg a többiek is így vannak, de láthatóan egyikünk sem kimondottan bánja a változást. -Jaj, nem úgy értem! - vágom rá sietve. -Meg szoktam nézni, muszáj is. Csak nem mondanám, hogy ez a kedvenc részem egy forgatásnál. Olyan… furcsa magamat nézni. - Ismétlem meg, mint valami papagáj, de a helyzet az, hogy tényleg borzasztó nehéz az ilyesmit elmagyarázni. Valószínűleg ugyanilyen az, amikor sokan kényelmetlenül érzik magukat, amikor meghallják a saját hangjukat. Csak éppen az olyasmi, amihez én már hozzászoktam, elvégre a tanulmányaim során kellett énekelnem is, noha nem egy opera szólista szintjén. Talán idővel majd ehhez az önmagam nézegetéséhez is hozzászokom. Jobban belegondolva talán az is közrejátszik a dologban, hogy bizonyos szempontból nem kedvelem az irányt, amelyikbe a szakma változik. Mert egyrészt egyáltalán nem kedvelem azt, hogy manapság a művészembernek kész közösségi média menedzserré és influenszerré kell válnia ahhoz, hogy elérhessen valamit. Ugyanakkor ennek az éremnek a másik, és egyben remek oldala, hogy mennyivel könnyebben lehet nagy tömegeket elérni ezzel. Ahogy mondani szokás: mindennek megvan a maga ára. -Nagyjából. - vágom rá a kérdés hallatán, miközben kipukkad belőlem a nevetés, mert annyira fején találta a szöget. Én egyébként mindig igyekszem valami hasznosat hozzátenni a munkájához, csak épp a dilettantizmusomnak köszönhetően ez elég ritkán sikerül. -Ügyesek, nem igaz? - kérdezem, ahogy követem a tekintetét. Ez a fajta tánc nem pont az én asztalom, de kétségtelen, hogy ők nagyon jók benne - és nekik jól is áll ez a műfaj. De mielőtt túl sokat bámészkodhatna, muszáj felrázzam egy remek viccel, elvégre nem hagyhatom, hogy itt unatkozzon nekem. Miféle házigazda lennék? -Ráncosnő. - vigyorodom el, ahogy szabad utat kapok a válaszra, láthatóan borzasztóan elégedetten magammal. Persze, Nadiának ezt a viccet inkább nem mesélem el, mert még a végén hozzám vágja valamelyik kemény cipőjét… de Hellánál ez a veszély nem fenyeget, ő legjobb tudomásom szerint nem tart magánál balett cipőket. Ha mégis… hát akkor ezt nagyon megszívtam valószínűleg.
One good thing about music, when it hits you, you feel no pain.
Csak egy legyintéssel feleltem arra, hogy részesedésem lesz abból a klipből, mert egyszerre lenne menő, de amúgy szükségtelen is és nem azért, mert a szüleim eléggé ki vannak tömve, mert ez engem sose érdekelt, hanem mert egyszerűen nem érezem úgy, hogy járna érte. Én csak poénból mondtam, amúgy is mulatságos volt kicsit elgondolkodni az egészen és ilyen abszurd dolgokon törni a fejemet. Néha jó megtornáztatni a képzeletemet is. - Az tuti, csak nem lenne szép látvány, ha annyira nem bírnád a repülést, hogy a gyomrod tartalmával megajándékozod a részvevőket. – mert azért megint másabb egy repülőn utazni, mintha ő maga repked. Szerintem ezért is lenne fontos az, hogy ellátogasson egy ilyen helyre, meg az is lehet, hogy ott is tudna hasznos tippeket szerezni ahhoz, hogy miként is lehetne megvalósítani az ötletét. Nem mellékesen jobb lenne megedződnie is, hogy ne akkor valljon kudarcot, amikor már mindent leszervezett és minden ki lett találva, aztán kiderül, hogy a gyomra nem igazán bírja az ilyen mutatványokat. Az szerintem eléggé ciki és szar érzés lenne még számára is. - Ez fura, legalábbis szerintem. – kicsit még a vállamat is megrántom, mert nem gondoltam volna azt, hogy a taps ennyire ritkaságba megy ilyenkor, hiszen például egy előadást is hogy köszönnek meg a nézők? Vastapssal. Akkor itt miért ne lehetne, hiszen mindenki keményen dolgozott azon, hogy sikeres legyen a felvétel és minden a lehető leggördülékenyebben történhessen meg. Örülök annak, hogy a jelenlétemmel egy kis pozitív változást hozhattam ilyen téren a színfalak mögé. - De miért, magadra nem nézel fel? Meg az is lehet, hogy tudnál tanulni is belőle. Megnézed és rájössz, hogy valami nem tetszik benne, így akár fejlődni is tudsz, hogy legközelebb még jobban csináld. – egyébként kicsit megértem őt, mert én se szeretem visszanézni a rólam készült fényképeket, vagy videókat. Főleg, amik olyan partikon készülnek, amiken a túlélésre játszom, mert annyira nincs kedvem ott lenni. Az instára kikerülő fényképek másabb kategóriába esnek, de azokat se szoktam nézegetni. Kirakom, aztán maximum akkor keveredek vissza, ha valami érdekes kommentet látok, de azokat se nagyon szoktam figyelni. Nem érzem szükségét. Szóval most várakozni fogunk. Ez viszont kicsit unalmasan hangzik, de azért próbálok rá is figyelni, meg a többiekre, hogy ők mit csinálnak. Még ha senki nem is fűz magyarázatot a dolgokhoz, attól még nagyon is érdekel, hiszen ki tudja mikor lesz megint lehetőségem ilyen téren betekinteni a kulisszák mögé. - Értem, akkor ő felvázolja az elképzeléseit, te meg csak sűrűn bólogatsz, mert nem is igazán tudod miről hadovál. – játékosan csendül a hangom és kicsit húzni akartam őt, mert tisztában voltam azzal, hogy nem ezt mondta és kicsit túlzok. – Aztán pedig ámuldozva ódákat zengsz a végeredményről. Esetleg tévedek? – kérdőn pillantok rá, miközben a táncosokról további felvételek készülnek. Néha a pillantásom pedig pontosan abba az irányba vándorol, ahol ők vannak. Ő leheveredik, én állva maradok és figyelem a lányokat. Annyira profin mozognak, annyira kecsesek. Kicsit irigylem is őket, hogy ennyire jól bánnak a testükkel ilyen téren. Vajon én is képes lennék hasonlóra, vagy ahhoz túl alacsony vagyok, így bármit is próbálnék nevetségesen hatna? A váratlan kérdésre sietve kapom a pillantásomat Min-Joonra és megingatom a fejemet. - Nem. – kicsit fel is vonom szemöldökömet, mert érzem, hogy ebből egy fárasztó favicc fog keveredni.
introverted because she really liked being alone, but it turns out she just liked being at peace, she is very extroverted when she's around people who bring her peace.
Még szerencse, hogy Hella itt vagy, mert láthatóan, ő sokkal inkább észben tartja az én gondolataimat, mint én magam. Lehet, Mozart is így kezdte. Kérdéses, hogy vajon megéri-e korán megőrülni és meghalni, ugyanakkor zseniként fennmaradni az emlékezetben. -Ne viccelj! Részesedésed lesz abból a klipből! - vágom rá. Már csak azért is, mert röstelleném bevallani, hogy nekem ez nem jutott eszembe, mert annyira lekötött az ábrándozás. Pedig egyáltalán nem is biztos, hogy élvezném a röpködést, nem vagyok én sirály. -Igaz, igaz. - bólogatok, lehet, előbb repülni kéne megtanulni, főleg, hogy csellózni már tudok. -Végül is nagy baj nem lehet. Általában, ami felmegy, az le is jön. Valahogy. - Én legalábbis még sosem hallottam olyan repülőről, ami örökké keringett volna a Föld körül. -Neked küldöm el először. - vigyorgok rá. Ezt mondjuk tényleg nem felejteném el. Már csak azért sem, mert nélküle feleennyi hasznos dolog nem jutna eszembe, ami kikerülhet a közösségi médiába. Komolyan el kell gondolkodnom, hogy ha nem a zenei pályát választja, felveszem asszisztensnek, mert az a sanda gyanúm, hogy ha netán el találnám hagyni a fejemet, ő megtalálná. Persze, az sem baj, ha nem így alakul, mert a Jiulliardos interjúján viszont remekül fog hangzani, hogy ő már részt vett ilyesmiben. De nem tagadom, bármennyire is jól érzem magam, és jól halad a forgatás, azért megkönnyebbülök egy kicsit, amikor végre kisétálhatok egy kicsit a szettből. -Á, ez amúgy szerintem inkább csak azért alakult így, mert itt nincs színpad. Van egy színész ismerősöm, és ők se nagyon tapsolnak. Ami valahol szomorú. - Bár kiindulva magamból, valószínűleg a színészek sem tudják, hogy hiányolják a dolgot, mert egész egyszerűen nem történik meg. Legalábbis forgatás közben nem. Mi viszont biztosan megtartjuk ezt a szokást. Mennyivel boldogabban és büszkébben fog ma mindenki aludni menni! -Hát inkább csak olyan… fura. Tudod, általában, ha megnézek egy videót, akkor azt vagy azért teszem, mert érdekel, vagy felnézek az illetőre. És aztán hirtelen ott vagyok én. Nem tudom, nehéz elmagyarázni. - Ezzel egyébként úgy tudom, hogy nem vagyok egyedül. Sokan nem szeretik sokáig nézegetni a saját videós anyagaikat. Csak hát muszáj átnézni a végeredményt, elvégre mégiscsak az én videóm. -Hát még a lányokat felveszik, mert nekik még vannak elemeik. Én igazából végeztem, de meg szoktam őket várni. Ha már mindenki miattam van itt, bunkó dolog lenne lelépni. - magyarázom. Majd tüntetőleg beletúrok a szexin káoszos hajamba, aminek ma már nem kell jól állnia amúgy sem. -Ötletelni szoktunk együtt leginkább. Majd a következő pár napban odaadom a vágómnak az anyagot és együtt átnézzük, olyankor kitaláljuk, hogy mi a terv. De az oroszlánrészét ő csinálja. - Én nem vagyok ebben olyan jó. Zenét bármikor vágok könnyűszerrel, de a videó az más. Ott látni kell a snitteket, meg a mindenféle plánokat. Azokhoz én nem értek. Leheveredek az egyik fotelbe, hogy kifújjam magam, amíg a többiek még dolgoznak. Ahogy figyelem a lányokat a kamera előtt, hirtelen vigyorogva fordulok Hellához. -Tudod, hogy mi lesz a táncosnőből, ha megöregszik? - kérdezem, és ezzel valószínűleg jól össze is zavarom, de hát annyi baj legyen.
One good thing about music, when it hits you, you feel no pain.
- Azért ha esetleg megvalósulna az ötlet, akkor ne feledkezz meg rólam, mint az egyik ötletgazdáról. Ha gázsit nem is kapok cserébe, azért majd a virágot elfogadom. – jókedvűen elkuncogom magam, mert egyáltalán nem gondolom komolyan mindazt, amit mondok, de azért jól esik kicsit bolondozni. Valójában nem várok el semmit se cserébe, jó érzés volt kiszakadni a hétköznapokból és kicsit elvontabb dologról ötletelni, arról nem is beszélve, hogy legalább elvonta a figyelmemet a jövőmön való aggódásról. Viszont ahhoz kétség se férhet, hogy szeretném látni, ha megvalósítja. - Dehogy. – megforgatom a szememet és játékosan úgy teszek, mint aki kicsit bosszankodik a feltételezésen vagy éppen a másik fél nevetése kicsit megsértette volna őt, pedig szó sincs erről. Mosolyom egészen árulkodó lehet ilyen téren. – A sima repkedésre gondoltam, hiszen nem ártana előbb megtudni azt, hogy egyáltalán bírod-e azt, vagy nem. – hiszen ha nem bírja, akkor totálisan felesleges lesz a kivitelezésen törnie a fejét, vagy beszélnie olyan szakemberekkel, akik esetleg tudnának segíteni a megvalósításban. - Ha valaki challenget csinál a zenédből, akkor a linket ne felejtsd el átküldeni. - mindig szeretek új tehetségeket megismerni, akkor is, ha éppen teljesen más területen mozognak, mint én. Néha könnyedén képes vagyok leragadni egy-egy táncos videónál is, vagy vannak olyanok, akik egyedivé teszik a könyveket festéssel, vagy rajzolással. Megannyi remek videóra lehet bukkanni az interneten, amik aztán könnyedén beszippantják az embert és mire észbe kapunk csomó idő el is ment a videók görgetésével-nézésével. Jóérzés tudni azt, hogy nem kergetem az őrületbe azzal, hogy megannyi kérdést zúdítok rá újra, meg újra. Engem se zavar, amikor ő kérdez. Szeretek segíteni az embereknek, főleg, ha vevők rá. Meg legalább kicsit viszonozni tudom azt a sok segítséget és kedvességet, amit irányomba tanúsít. - Örülök, ha pozitív változást hoztam eme színfalak közé. Szerintem mindenki megérdemli a tapsot és biztatást. – néha elegendő tud lenni egy taps is, nem mindig kell szavakkal is kifejezni azt, hogy valami mennyire is jó. Az pedig, hogy ne jöjjek zavarba. Hah! Könnyű azt mondani, én ilyen vagyok. Könnyedén képes vagyok zavarba jönni, vagy kicsit elveszetté válni, vagy éppen az önbizalmam is pillanatok alatt képes kereket oldani. - Szerintem most ettől nem kell félned, mert egyáltalán nem vágtál. Inkább eleinte csak nagyon koncentráltál, aztán pedig elvesztél a zenében. – bár én annyira nem ismerem őt, hogy tudjam pontosan melyik arckifejezése mit is jelent, de mint néző én ezt olvastam le az arcáról, aztán lehet tévedek. – Miért? Mindig találsz valami kifogásolni valót, vagy csak szimplán nem szereted magadat nézni? – bármelyikről lehet szó. Vannak, akik saját hangjukat se szeretik hallgatni, ahogyan akadnak olyanok is, akik nem szeretik, ha fényképezik őket vagy filmezik. Széles ez a skála. - És ezek után mi fog még történni? Gondolom lesz még egy-két felvétel, majd utána mindenki távozik, vagy a táncosokkal lesz külön felvétel, akár közeli? – és máris megérkeztek az újabb kérdések, de nem tehetek róla, tényleg érdekel az, hogy mi várható. Izgatott vagyok és szomjazom a tudást is. Szeretek új dolgokat megtanulni / megismerni, főleg, ha tényleg érdekelnek is. – Az utómunkálatokban te is részt fogsz venni, vagy teljesen a szakemberre fogod bízni? – ártatlanul elmosolyodok, amikor még több kérdést zúdítok rá, majd türelmesen várom a választ, hacsak valaki nem kiáltja el magát, hogy mindenki a helyére, mert hamarosan kezdődik a felvétel, hiszen az megmentené őt is a további faggatózástól, legalábbis kisidőre.
introverted because she really liked being alone, but it turns out she just liked being at peace, she is very extroverted when she's around people who bring her peace.
Csak nem sikerült elengedni a témát, de legalább ketten vagyunk vele. De megfogta a dolog a fantáziámat na, igazán nem tehetek róla. Még ha nem is tudom, hogyan tudnám megvalósítani, tök menőn hangzik, ráadásul senki nem csinált még ilyet. Valószínűleg pont azért, mert nem olyan egyszerű ezt az én hangszeremmel kivitelezni. -Hmm… ezt a hevederes dolgot még az elektromossal akár meg is lehet oldani. - Klasszikussal biztosan nem, hát azzal kénytelen vagyok leülni, de tulajdonképpen ez még egészen kivitelezhetően is tűnik egy kicsit jobban belegondolva. De ennek még a mélyére kell ásnom. –Á, ő még tanul, még nem dolgozott ilyenekkel. Viszont piszok tehetséges, ezért szeretek vele dolgozni. - mosolyodom el. Bár arra már valószínáleg maga is rájött, hogy én rendszerint nem abban mérem az emberek tehetségét és profizmusát, hogy hány papírjuk meg díjuk van, hanem hogy mit csinálnak, mit adnak hozzá a világhoz. Elvégre vele is így találkoztam. -A röpködve csellózást? - kérdezek vissza és kipukkad belőlem a nevetés, mert bár értem a gondolatmenetet mögötte, mégis kimondva egészen abszurdnak hangzik, hogy ezt bárhol is tanítják. -Nem mondasz hülyeséget. - morfondírozok, ahogy végre leszakadunk a röpködésről. Nem vagyok egy közösségi média sztár, na. Ha nem lenne körülöttem ennyi ember, aki ért hozzá helyettem is, akkor azért nagy bajban lennék, de tény, hogy a tánctanáromat eddig nem jutott eszembe kifaggatni. Leginkább azért, mert ő táncos videókat rak ki, én meg nem. De nem is ez a dolgunk alapvetően. -Dehogy. Jó dolog, ha kérdezel, így tanulsz. Meg aztán látod, nekem is mennyi kérdésem van néha. - Például a TikTokról, mert annak nem vagyok a császára. Vagy épp erről a challenge-dologról. Amiben még igaza is van, elvégre nem én pörgök-forgok leginkább a zenére amúgy se. Persze némi mozgássorom van, de azért nem én viszem a prímet, ami a koreográfiát illeti. Én leginkább csak hajlongok valamelyest szinkronban a táncosokkal, de hát az én hangszeremmel nehéz volna ennél jobban táncikálni, nem véletlenül nem is erőltettük túl a dolgot. De ennyi még pont jól néz ki, és ahogy Hella tapsából kiderül, a közönség tetszését máris elnyertük. -Eddig nem, de most majd meghonosítjuk. - vigyorgok rá, mert tényleg egészen üdítően hat mindenkire. Nem is tudom, hogy eddig miért nem csináltuk. Végül is megérdemeljük, nem igaz? -Na, hát pontosan ezért vezetjük be. Ne gyere zavarba! Attól, hogy te vagy az első, aki ezt csinálja, még nem feltétlenül rossz. - Sőt, ezúttal épp hogy maradandó, pozitív nyomot hagyott. Persze nyilván az ember nem arra vágyik, hogy ez legyen minden, amit maga után hagy, de kezdetnek egyáltalán nem rossz. -Nem, inkább attól, hogy vicces fejeket vágok. Hajlamos vagyok rá. - húzom el a számat. Persze tudom, hogy erre nem csak én vagyok hajlamos. De hát egy kicsit hiú vagyok na. -Ó, én azt mindig beleadom. Aztán ennek ellenére utálom megnézni a saját klipjeimet. - nevetek fel. Én csinálni szeretem a zenét. Amikor a saját videóimat nézem, mindig olyan furcsán érzem magam tőle.
One good thing about music, when it hits you, you feel no pain.
Néha talán igaz a mondás, hogy olyan dolgoknál tud leragadni az ember, ami az adott pillanatban nem is fontos. Legalábbis kicsit talán most mi is ezt tesszük, hiszen a jelenlegi kliphez nem kell megfejteni ezt a talányt, ami felmerült, de ahogy ő, úgy én is ezen kattogok. A válaszát hallva pedig még inkább agyalni kezdek. - Talán nem lenne lehetetlen kivitelezni, hiszen manapság sok mindent megoldanak zöldháttérrel, gyakran a filmeknél is mindenféle kötelet és ki tudja még mit használnak a felvételhez. Lehetséges ennél is lehetne használni valami állvány szerűséget, amin elférsz a csellóddal, aztán pedig eltűntetni azt a videóról és olyan lenne, mintha tényleg repkednél. Az sincs kizárva, hogy netalán létezik valami speciális heveder, amivel hozzád tudnák rögzíteni úgy a csellót, hogy ne legyen gond. – adok hangot az újabb ötleteimnek, amik lehetnek több sebből véreznek, de pont ez jó az ötletelésben, nem? Az ember mond sok lehetséges opciót, amiből végül összeáll a tökéletes. Ritka az olyan, amikor már elsőre a megfelelő sugallatra bukkan az ember. Végül körbepillantok, mintha keresnék valakit. – Hmm, lehet ha felvetnéd az ötleted az operatőrnek, akkor tudna segíteni vagy akár újabb javaslatai lennének egy közösmunkára. Vagy ez szerinted elképzelhetetlen? – nem kizárt, hogy nem az operatőr feladata ez, hanem inkább mást kellene megkeresni a forgatáson. Nem igazán vagyok otthon ebben a közegben, de pont ezért is élvezem még inkább azt, hogy itt lehetek. Sok új ismerettel és élménnyel gazdagodom. A tudás pedig hatalom és sose lehet tudni, hogy mikor tudunk előnyt kovácsolni egy tapasztalatból, amiről korábban azt hittük, hogy nem is fogjuk hasznát venni. - Biztosan akadnak olyan helyek, ahol lehet gyakorolni. – hiszen már annyi mindenre van lehetőség. Lehet még valami kurzus is van. A tesztfelvétellel kapcsolatos információáradatot kíváncsian hallgatom és néha egy aprót bólintok is, hogy tudja figyelek rá. Sok újdonságot tudok meg. Még szoknom kell ezt a világot, pedig ha tényleg a zenei pályát választom, akkor talán egyszer én is fogok hasonló szituációba keveredni, mármint klipforgatásba. Először csak egy bólintással felelek a kérdésére. - Szerintem igen, egy próbát megér, ha pedig nem váltja be a kívánt eredményt, akkor lehet még próbálkozni, vagy esetleg megkérdezhetnéd tőle is, hogy ő mit tud az ilyen fajta challengekről. – barátságos mosolyt villantok és reménykedem abban, hogy sikerül ezzel a klippel és ötlettel sikert elérnie. Látszik, hogy azért nem kevés energiát fektetett az egészbe, másrészről pedig volt már szerencsém hallani azt, hogy milyen jól játszik csellón, így tényleg megérdemelné azt, hogy kicsit többen ráleljenek a munkásságára, mint eddig tették. Volt olyan is, amikor megosztottam egy-egy storyban a videóját. Hátha akkor többen rátalálnak. Szeretek segíteni másoknak és úgy éreztem, hogy ezzel kicsit tudok. Meglepetten pislogok és kicsit zavarba is jövök. Főleg, mivel a szüleim és a testvéreim általában meg se hallja a kérdéseimet, így érthető hogy akad ilyen téren kétségem, de végül azért elmosolyodom. - Köszönöm. Azért néha akadt kételyem és félelmem, hogy már az agyadra megyek a sok kérdezéssel. – hangom kicsit óvatosabban csendül, mert ez az igazság. S míg néha kicsit bátrabbnak tűnők, addig a következő pillanatban azért eléggé bátortalanná tudok várni. Még nagyon a kettő között lavírozok, hiszen akad önbizalomproblémám. Kicsit zavarba jövök amiatt amit mond, amikor a szünetben odalép hozzám, hiszen részemről a taps automatikusan jött, mivel a táncosok és ő is megérdemelte. Nagyon ügyes volt mindenki. - Mert ez itt nem szokás? Azt hittem, hogy a jó munkát így szokás elismerni. – zavaromban kicsit megvakarom a fejemet, majd a fülem mögé simítom a kiszabadult tincset. – Pedig szerintem megérdemeltétek. Te is és táncosok is fantasztikusak voltatok. – nem hiszem sokat számítana én mit is gondolok. Még folytatódni fog a felvétel is, hiszen ez csak szünet, így biztosan nem volt minden rendben, de zöldfülüként én annak láttam a produkciót. Kérdésén elkuncogom magam. - Csak nem félsz, hogy kövérít a kamera? – játékosan csendül a hangom és persze kicsit ugratom őt. – Egyébként igen. Eleinte még nagyon itt voltál, de aztán szép lassan beszippantott a zene. Látszik az arcodon az a pont, amikor a külvilág megszűnik létezni. – de ez szerintem minden művészre igaz. Mindenki elmerül idővel az alkotás folyamatában. – Te hogy érezted magad? Úgy érzed, hogy 100% beleadtál, vagy a következő felvétel még jobb lesz? – kíváncsian csendül a hangom, miközben hol őt, hol pedig a többieket fürkészem a pillantásommal.
introverted because she really liked being alone, but it turns out she just liked being at peace, she is very extroverted when she's around people who bring her peace.
Érdeklődve hallgatom Hella ötleteit. Tulajdonképpen igaza van abban, hogy talán olyasvalakit kéne erről kérdezni, aki ért is hozzá. Mi pont nem azok vagyunk, akik értenek. De nekem azért még mindig megvannak a magam kételyei. -Igen, csak azért egy hegedű kisebb. Meg nem kell a földön megtámasztani. A teleportálás meg nem olyan látványos egy zenei klipben. - húzom el a számat. Zavar kissé a dolog, mert valójában tetszene, ha röpködhetnék fel-alá, csak épp nem látom magam előtt, hogy miként is tudnánk ezt kivitelezni. Abban persze biztos lehet, hogy ha megtalálom a módját, akkor meg is fogom valósítani. Ilyet úgyse csinált még senki, legalábbis csellóval biztosan nem. Hegedűvel persze igen. -Na hát most képzeld el, hol gyakorolnám én a röpködést! - nevetek. Láthatóan nehezemre esik elengedni a témát. Igaza van Hellának, végül is még sok videó lesz a jövőben, így lesz bőven alkalom mindenféle látványos dologgal kísérletezni. -Ja, persze hogy gyakoroltunk közösen is. De majd meglátod, miről beszéltem. - mosolygok rá. De tény, hogy ez azért jelentősen elősegíti azt, hogy ne kelljen ötvenszer felvenni valamit, hanem mondjuk legfeljebb háromszor. -Vannak tesztfelvételek, de azokhoz általában mi nem kellünk. Vagyis, hát mivel én nem egy Hollywoodi stúdió vagyok, itt ezekhez mindig az ugrik be, aki éppen ráér. Így letesztelik a fényeket, a kameraállásokat. - magyarázom. Ehhez a filmeseknél persze vannak külön alkalmazottak, de ez az én büdzsémbe nem igazán fér bele, ezért is oldjuk meg így. Én speciel ritkán csinálom, mert ritkán érek rá, de azért volt már rá példa. -Igazából… igen. - Némi gondolkodás után eszembe jut, hogy a latin tánctanárom elég aktív a közösségi médiában és elég szép követőtábora is van. Persze, nem ez a fajta tánc a fő profilja, mint amit mi csinálunk itt ma, de tudom, hogy sok műfajban jártas. -Szóval akkor azt mondod, hogy inkább neki kéne megosztania? - Öreg vagyok én már, és ez látszik. Aminek nem feltétlenül örülök, de hát ez van. Legalább Hella értékeli a humoromat, ha mások nem is feltétlenül. -Nekem ez tetszik. Neked amúgy is mindig olyan jó kérdéseid vannak. - Ebből már kaptam ízelítőt, amikor először találkoztunk. Rengeteg kérdése volt, ugyanakkor én ezt jó dolognak tartom. Főleg, hogy akkor éppen a jövőjéről volt szó. Ha kérdéseket tesz fel, úgy később bölcsebb döntést tud majd hozni. De ideje munkához látni, így elirányítom Hellát az operatőrhöz, hogy addig se unatkozzon azért. Persze nem két perc így sem az egész folyamat. Viszont Hella egyszemélyes tapsvihara ragadósnak bizonyul és lassanként rákap az egész stáb. Így, amikor végre szünetet tartunk, vigyorogva lépek oda a lányhoz. -Nézzenek oda! Épphogy megérkeztél, de máris örök nyomot hagytál a csapaton! Igazán üdítő ez a taps. - Mindig is meglehetősen komornak találtam, hogy csak kiabáljuk, hogy felvétel, meg vágás, meg vége. Olyan, mintha nem is értékelnék az embert igazán. Persze, mindenki el van foglalva a maga dolgával, de én azt hiszem, hogy ezt a szokást megtartjuk. Láthatóan jó hatással van minden jelenlévőre, mert mindenki jókedvű annak ellenére, hogy kezdünk fáradni. -Na és mondd, jól néztem ki? - tudakolom, elvégre ő volt a kamera mögött. Én mindig csak reménykedem, hogy nem vágok fura pofákat.
One good thing about music, when it hits you, you feel no pain.
A kérdését hallva kicsit eltöprengek, még akkor is, ha tudom, hogy ez csak egy vicces felvetés és nem is igazán komoly dologról van szó. – Szerintem ez csak kreativitás kérdése. Ha egy filmest megkérdezel, akkor biztosan félperc alatt tudna megoldást mondani rá. – mármint az után, hogy azt mondaná ez hülyeség és ne raboljuk az idejét ilyen ostobaságokkal. Kicsit ugyan habozva, de végül ismét megszólalok. – Talán repülnöd se kellene, a másik képességed lehetne a teleportálás, így könnyedén tudnál pozíciót is váltani. Persze azért lenne egy határ amiben tudsz mozogni, a világ másik felére nem tudnál pár pillanat alatt elkeveredni. Bár az is lehet, hogy valami csoda folytán meg lehetne oldani úgy, mint a hegedűnél is, hogy tudj repülni vele. – végül megrántom a vállamat, mert lehet én is részben művészlélek vagyok, de azért teljesen mástéren. Esélyesen Evie sokkal jobb ötletekkel állna elő, hiszen ő még is csak rajzol és illusztrációkat készít. Valószínűleg ő sokkal jobb képzelőerővel rendelkezik ilyen téren, mint én. - Persze, ez érthető, de azért sok múlik rajtad is, hiszen még is csak te vagy a főszereplő. Ha hibázol, akkor kezdődhet az egész elölről. Meg a te elvárásaidnak kell megfelelnie mindennek. – nem kérdezek vissza, mert annyira már sikerült kiismernem őt, ha hülyeséget mondok, vagy nem jól látnám a jelenlegi helyzetet, akkor úgyis könnyedén ki fog javítani. Én pedig ezt nem bánom, mert örülök annak, hogy kicsit bővíthetem az ismereteimet. Igaz, amikor becsatlakozott a csellójával a zongorázásomba, akkor nem hittem volna, hogy ez lesz belőle. Ugyanakkor hálás vagyok a sorsnak, hogy találkoztunk, mert neki köszönhetően kicsit többet tudtam meg a kiszemelt egyetemről, a zenész életről és most itt lehetek egy klipforgatáson is. – Ezért szokták előre gyakorolni a filmeseknél is a mozdulatsorokat, amikor például harc van. – kicsit ugyan kuncogva kezdek el beszélni, mert a szemeim előtt látom, ahogy már mindenki szédül a sok röpködés miatt. – Majd legközelebb valóra váltod azt is. Úgyis fontos az, hogy az ember tudjon mindig valami újat mutatni. – mosollyal az arcomon pillantok rá, ami könnyedén elárulhatja azt, hogy nem gondolom én se komolyan. A folytatásra kicsit elkomolyodom és bólintással felelek. – Ez érthető, de biztosan minden rendben lesz és szuperül fog menni a felvétel is. Itt nincs is próbafelvétel? – lehet arról lemaradtam, hiszen esélyesen nem nyitásra hívott meg, mert annak nem lett volna értelme, vagy ki tudja. Tényleg most először járok ilyen felvételen. Minden is érdekel és remélhetőleg nem fogok a végére az agyára menni. - Igen, úgy hívják, de szerintem ezek maguktól alakulnak ki. – a hajamba túrok, mert most picit elbizonytalanodtam és ez ki is ül az arcomra. Főleg, mivel én sose vettem ilyenben részt. Nem vagyok nagy táncos, talán picit jobb leszek, ha Dahlia a szárnyai alá vesz. – Ha ismersz olyan táncost, aki aktív titkokon vagy instagramon, akkor esetleg őt megkérhetnéd, hogy táncolja el. Hátha mások is kedvet kapnak hozzá. – hiszen fogalmam sincs, hogy milyen ismerősikörrel rendelkezik. De tekintve, hogy zenész, így simán lehet ismer más táncosokat is azokon kívül, akik most jelen vannak. Bár lehet őket is meg lehetne győzni egy ilyen videóról. Amikor azt mondja, hogy a mi titkunk lesz, akkor úgy teszek, mint aki becipzározza a száját és messzire dobja a kulcsot. A kacsintásának köszönhetően pedig elmosolyodom. Tőlem aztán semmit se fog megtudni a fodrásza. A pózolását látva hangosan elnevetem magam és kicsit még a szememet is megforgatom, miközben a fejemet megingatom. - Nem tudom. Keresni kell egy bloggert, akit érdekelhet. Vagy megpróbálhatom én is, átküldöm e-mailben majd a kérdéseket, te meg a válaszokkal együtt visszaküldöd. Aztán a többit még meglátom. – lehet Evie tudna majd benne segíteni, hiszen ő még is csak egy íróval dolgozik együtt, meg az illusztráció miatt már lehet valaki készített vele interjút. Hmm, talán meg kellene kérdeznem őt erről, vagy Royt, hiszen ő zenészekkel dolgozik együtt. Biztosan akadnak kapcsolatai ilyen téren is. Igen, ez lehet jobb ötlet. - Rendben. Kéz és lábtörést. – sietős léptekkel hagyom magára, hogy megálljak a kamerás mellett. Amikor mutatja, hogy psszt, akkor bólintok. Ha pedig közben esetleg még is suttogva magyarázni kezd, akkor kíváncsian hallgatom őt, vagy ha csak leállást követően, akkor is örömmel veszek minden fejtágítást. Figyelem Min-Joont és a táncosokat is a forgatás közben, amikor leáll a felvétel, akkor megtapsolom őket. Utána pedig kíváncsian hallgatom a kialakult eszmecserét az újabb felvétel előtt, mármint ha lesz olyan.
introverted because she really liked being alone, but it turns out she just liked being at peace, she is very extroverted when she's around people who bring her peace.
Megvonom a vállamat. Nem vagyok kimondottan izgulós típus, legfeljebb izgatott, de az is inkább koncertekkor jön elő. Amolyan izgalommal teli várakozás. Egy klipforgatás viszont más. -Nem igazán. Itt nem látom az embertömeget, aki néz. - nevetek a lányra, mert ez az egyik oka a dolognak. Egy kamerára egyszerűen nem tud úgy nézni az ember, mint a közönségre. Meg aztán nem is ez a cél. -Te, ez nem is rossz ötlet. - vakarom meg a fejemet elgondolva. -Na, de és hogy csellózom le a nemezisemet? - üt szöget a fejemben. Mert hát egy hegedűvel még elröpköd az ember, ezt már bebizonyította Lindsey Stirling, na de egy csellóval? De nem tagadom, amennyire viccnek indult, mélyebben belegondolva annál inkább megtetszett. Végül is, gyerekként még én is akartam szuperhős lenni. Miért ne váltsam valóra? -Hát, gyakorolni gyakoroltam sokat, de ez nem ezen múlik. Sokmindennek klappolnia kell egy jó videóhoz. - magyarázom, miközben körbemutatok a lámpákra, a díszletre, az emberekre, hogy csak egy kis ízelítőt adjak belőle, hogy mi mindennek. -Ennyiből jó, hogy nem kell még röpködnöm is. Gondold el, ha állandóan elszúrnám, aztán holnapig röpködnék. - nevetek fel. Nem az erősségem a repülés, na. -Csak ezt vesszük fel. Nehogy azt hidd, hogy kisebb a felhajtás, csak mert egy videó rövid. Az a különbség egy filmforgatáshoz képest, hogy mi nem rostokolunk itt hónapokig. - Még szerencse, hogy nem lettem színész, mert egyébként egészen biztos vagyok benne, hogy nem lennék képes ezt csinálni hónapokon keresztül. -Neem, saját koreográfiánk van. Próbáltunk valami olyat összerakni, amiben összhangban mozoghatnak velem az olyan jelenetekben, ahol mind benne vagyunk a képben. Akár csinálhatnánk is belőle olyan… challenge-et? Azt hiszem, így hívják. - Ne mondja senki, hogy nem edukálom magam. De tény, rengeteg ilyen videót láttam, ahol egy rövid koreográfia-részletet kellett leutánoznia a felhasználóknak, ami lássuk be, sokat ad egy dal sikeréhez. -Igazad van. - bólintok egy aprót a hajamat illetően. Patricia tutira a fejemet venné. -Ez a mi titkunk lesz. - kacsintok rá, miközben felkapom a csellómat az állványról, hogy összeszedjem magam az első jelenethez. -Már hogyne lenne szexi oldala? - vigyorodom el és Dávid szobor pózba vágom magam a csellóval. Tény, a klasszikusnak kicsit szebbek a domborulatai, de hát a dalhoz az elektromost használtam, így nyilván az van nálam most is. -Na, és kinek adjak interjút? - kérdezem, miközben besétálok a szettbe, amíg az operatőr igazgatja a kamerát, hogy elkezdhessük felvenni az első jelenetemet, ahol rettenetesen meglepő módon csellózni fogok. Nem tubázni. -Ha odaállsz a kamera mögé, akkor beleleshetsz, hogyan is működik ez a dolog. - bökök a férfi felé, aki egy apró bólintással jelzi Hellának, hogy nem bánja a társaságát, s ha csatlakozik hozzá, akkor kurtán odaböki, hogy a felvétel alatt majd csendben kell lenni. Néhány pillanat múltán fel is harsan a hangja. -És három… kettő… egy… Playback! - Én meg játszani kezdek. Persze a hang most nem a hangszerből jön, hanem a hangszóróból, mivel nem szükséges nekem élőben játszani, amúgy sem lenne túl jó a minősége úgy. Annak idején időbe telt ezt megszokni - legalábbis az elektromos csellón, mert az nem ad visszajelzést arról, amin játszom. A klasszikuson ez egy kicsit könnyebb, mert az mindenhogy szól, egy olyan videónál egyszerűen lekeverjük az élő hangot és ráillesztjük a felvételt.
Kezdőlap
Megrázom kissé a fejem. Persze nem mondom, hogy nincs igaza valamelyest, de talán én fogalmaztam rosszul. Benne van a pakliban.
