Maxim Wood. Huszon ötéves, milliomos trónörökös, aki képes lehetne megváltani a világot, ha jobban akarná. De helyette behódol a szüleinek és elnyomja az igazi álmát. Kiskorunk óta úgy voltunk nevelve, hogy ez a sorsunk. Átvenni a cégeket, megalapítani a saját vállalkozásunkat, tovább vinni a nevet. Együtt. Még meg sem születtem, mikor anyámék már tudták, hogy nem lesz ez másképp, minthogy a család barátjának fiával kell összeálljak. Jóban voltunk. Barátokká váltunk. De tovább nem ment. Inkább csak ott lébecoltunk. Mondhatni ha más ellen nem is lázadhattunk, akkor az ellen, hogy mi együtt legyünk. Mindig kinevettük őket, mikor arról ábrándoztak, hogy még mielőtt észbe kapnánk, már meg van a házasság és jöhet a következő fokozat. Mi nem erre vagyunk hivatottak. Csak azért sem. Most pedig? Épp azt tesszük, ami a világon a legboldogabbá teszi a családunkat. Ami azért elég durva, hogy erre gondolok miközben testünk egymásba tapadva faljuk ajkainkat. De nem tudok másra gondolni, mint erre. Hogy ezt akarták és megtörtünk. Bár már régebben éreztem, hogy ez több, de úgy voltam, ha kirekesztem meggátolom, hogy hülyeséget tegyünk. Ahogy érdes hangon megszólal, végül újra fölém kerekedik csak a szemeit tudom nézni, ahogy a vágytól szinte villognak. Nem akartam egy újabb strigula lenni, aki az ágyába köt ki, de az, hogy nem tudom elengedni vagy eltolni magamtól már szinte fájdalmat okoz. Minden egyes érintése perzseli a bőröm és halk sóhajokkal tudom csak kordában tartani magam. Főleg, mikor egybeolvadva nehezedik rám. Egy elfojtott nyögés. Egy apró köröm mélyesztés a lapockáiba jelzi, hogy mennyire vágytam rá. Kell egy pillanat, míg nem érzem a feszítést magamban. Ahogy lassú ritmusa elveszi az eszem és hátra vetve a fejem harapom be az ajkamat. Végül pedig a szemébe nézve mozdítom meg a csípőmet, hogy megtaláljam azt a ritmust, amivel az őrületbe kergetjük egymást. Minden porcikám bizsereg és érzem, hogy a lassú táncunk hamarosan véget ér. - Maxim.. - ejtem ki a nevét halkan, ahogy megemelve a csípőmet engedem, hogy teljesen az uralma alá hajtson és szaporább lélegzettel fúrom az arcomat a vállába és a lepedőbe markolva nyújtanám továbbra is azt, ami elkerülhetetlen. A vágy és az alkohol, na meg a drog a szervezetünkben sokkal erősebben stimulál. Örökké nem hajszolhatjuk. Bár tudom, hogy ha vége. Távozom és soha nem fogok arra gondolni, hogy mennyire édes a csókja. Még pár mozdulat, érzem, ahogy a testem megfeszül lábamat a csípőjére kulcsolva most már teljesen magamba fogadva nyögök fel. A kielégülés úgy rohamozza meg a testem, mintha egy cunami borítana be. Minden izmom szinte elernyed és nem győzöm a levegőt kapkodni, ahogy végig a kékjeit figyelem. Valahol azt várom, hogy olyan mondat hagyja el a száját, amivel egy újabb mélyütést visz be. Elengedem, most már nem kapaszkodom belé. Mit kell ilyenkor mondani? Köszönöm? Mit? Végül csak nagyot nyelve szinte már szégyenbe úszva keresem a menekülést. Megtettem. Nem lettem több, mint azok, akikkel elmúlatja az időt minden éjszaka.
+18 Az ellenséges szex, olyan, min a békülős, annyi különbséggel, hogy mi nem békülni készülünk, csupán csak elaltatni egy vágyat, ami fogalmunk sincs mikor és hogyan lobbant fel. Nem akarnak életre kelteni, szerintem képesek voltunk taszítani is, de mégis ott bujkált és ki tudja mióta fejükben. Talán egyszer majd nevetve emlékszünk vissza erre, de az is lehet, hogy nem is fogunk beszélni róla, talán egymással sem. Megélni a pillanatot nem az én asztalom, átélem, de nem biztos, hogy minden pillanata megmarad, és nem fogom felidézgetni. Tudom mire vágyik a testem és az most jelenleg Kaia, akire sosem tudtam volna ránézni úgy, ahogy most teszem, amint belépünk az ajtón és mohón egymásnak esünk, mert olyan könnyedén és olyan légiesen dobja le magáról a ruhát. Még hálás is lehetek neki, amiért megutált, ha nem teszi ez a látvány örökre rejtély maradt volna, olyan, amire eddig nem voltam kíváncsi, de talán a legnagyobb hülyeség volt részemről, hogy nem akartam látni. Már szemmel nézem őt, olyannal, amilyennel anyáink szerint kellene, bár lehet annál egy kicsit éhesebb a tekintetem rá, de nézzék el nekem, be vagyok állva és ittam, ráadásul olyan bomba landolt rajtunk, ami miatt évekig romokban leszünk, szóval ez kijár, és a hazugság is azoknak kaik ezt erőszakkal tukmálták ránk. Nem várok, amikor egyszerűen igent hallok, vagy valamit ami arra utal tépem le a bugyiját, amire csak egy kedves kis pillantást látok, hiszen minek is azon agyalni mi lesz majd ezután. Pedig kellene, de most nem megy még ilyen apróságon sem akarok, minden figyelmem neki szentelem, bár nem tudnék mást, hiszen majd felrobbanok doalent tőle, ahogyan rám néz,ahogy csókol, amikor megérint, mintha ez kellett volna nekem mindig is. Már nem tudom mennyire bírom visszafogni magam és nem a lényegre térni, mégis kényeztetni kezdem, miközben őt nézem, de nem mutat olyan pillanatot, ami bármi ellenállásra utalna, így addig folytatom ameddig meg nem fogja a csuklóm és nem kerekedik fölém. Ezt egy apró mosollyal, talán túl önelégülttel nyugtázok, miközben figyelem mit tervez. Nem akarom, hogy úgy nézzen rám, ahogy most teszi, vágyakozva, de mégis jól esik, már szinte természetesnek hat és nem olyannak, mint bármely másik csak egy klubból. Őt ismerem, és baszki mióta akarhatom, ha ennyire kikészített ennyire rövid idő alatt? Nem tudom ő hogy van vele, de ahogy őt figyelem és látom mennyire szaporán ver a szíve már sejtem, hogy nem bír magával, és amikor lefelé kezd el mozogni, hogy majdnem olyan könnyedén szedje le rólam az alsót, mint én róla az előbb, akkor azt hiszem mindent elvesztek. Az időérzékem, az eszem, azt, hogy mennyire utáljuk is egymást vagy mi. Felsóhajtok, amikor hozzám ér és becsukom a szemem egy pillanatra, mert érezni akarom és megélni mindent, pont úgy ahogy az elején nem akartam. Ez mekkora hülyeség már, de egyszerűen éget, jó értelemben a keze, és többet akarok, de egyszerűen ő sem bírja. Hangjára nyitom ki a szemem és a csókjába mosolygok, és a kezemet átfonom a testén, másikkal az arcát cirógatom meg, egy pillanatra. - Akkor ne várjunk! - mondom neki elszakadva tőle és ismét én kerülök felülre, amikor egyszerűen fordítom meg könnyed testét magam alá. Olyan kemény vagyok, hogy már nem kell semmit sem tennie, és ahogy korábban éreztem nekem sem, mégis előbb kezemet csúsztatom az öléhez és csak amint érzem, hogy már bőven készen áll csúszok bele óvatosan. Annyira jó érzéssel tölt el, hiába a lassúság, hiába a kevés előjáték, azt hiszem mégis órák óta tart, csak mi nem tudtunk róla. Ahogy egyre mélyebben leszek benne nyögök fel halkan és nézek le rá. Talán nem lehetünk elég hangosak, mert a tudat, hogy odalent vannak, visszatart, de lehet nem is lennénk, mert ez nem a vadságától lesz jó. Minden érintése odalent, most hogy érzem őt körülöttem egyszerűen megőrjít és a kettős érzés, miközben lassan mozgok benne akar felrobbantani belülről, de nem hagyhatom. Ez nem ismétlődhet meg, mert felemésztene, most mégsem tudom abbahagyni, mert akarom nagyon is.
Gondolkodni? Ilyenkor valahogy az agy kikapcsol és csak az ősi ösztönöket éleszti fel, ahogy az ajkaink falják egymást, vagy az, hogy mennyire nem érdekel jelenleg még az sem, hogy a szüleink oda lent vannak. Csak azt tudom, hogy nem épp jó érzéssel tölt el, hogy az ő akaratuk nem csak papíron létezik. Az, amit ők már pelenkás korunk óta hajszolnak belénk égeti a testünket. Hiszen az érintésem alatt a bőre úgy izzik, akár a pokol kénköve. Bár mindketten tudjuk, hogy ez nem tartós, ezzel csak letudjuk azt a stressz faktort ami gátolhat minket a közös munkába, amit alig fél órája jelentettek be és amire azonnal a borba menekültem, meg persze abba a nyomorult füves cigibe, amit még érzek az ajkain. Talán attól szédül a fejem, nem is azért, mert úgy ér hozzám, mint még eddig soha. Csak egy rosszalló pillantás jut arra a boci szemekre, amik a fehérnemű szakadásával járó reccsenés kísér. Soha az életemben nem távoztam sehonnan bugyi nélkül, de a hangokból kiindulva ma ebben is első leszek. Az élet fintora, hogy mennyi első tud bezsúfolódni egy délutánba. Elhúzom a számat, mert kényesen ügyelek a megjelenésemre. Még jó, hogy a ruhát magam oldottam meg. Még annak is baja eshetett volna, ha az ő kapkodó kezeire bízom. De ha már a kapkodás. Még is lassúvá válik, minden apró mozdulata, ahogy a szemeimbe keresi a kiutat, vagy azt, hogy eltoljam magamtól, ahogy gyöngéden megérint. Ezzel elérve, hogy a tökéletes vihar kavarodjon bennem és lehunyt szemekkel szorítsam össze ajkaimat, elzárva minden apró rezzenést tőle. Tudom, hogy vágyakozik arra, hogy hallja, lássa mind azt, amit ki vállt belőlem. Lemerem fogadni, hogy szeretné elhúzni, kiélvezni minden apró pillanatot. Mindhiába a szám olyan gyorsan szárad ki, hogy újra és újra csókjába menekülök. Édesen keserű, hogy mennyire képmutatóak vagyunk. A barátság, amit két éve felbontottunk, és mindaddig gondosan ápoltunk most válik hamuvá. Leginkább akkor, mikor érzékenyé válik minden porcikám. Csak egy elfojtott sóhajjal fogok rá a csuklójára, ahogy lassan pilláim alól nézek rá. Majd egy kislányos, enyhén gonosz mosollyal kerekedek fölé, hogy most az ő háta vetüljön az takarónak és a hajamat oldalra vetve támaszkodom meg a feje mellett, ahogy fölé hajolva nézem kékjeit. Tisztában vagyok, hogy az alsója még közöttünk ver éket. Még is lassan mozdítom meg a csípőmet, szinte már hullámzó mozdulatokkal hergelem az alattam lévőt. Ő akarta, hogy a szellem kiszabaduljon, akkor élvezze. Kezét a feje fölé vezetve kulcsolom össze ujjainkat, ahogy lassú mozgással kínzom továbbra is, végül közelebb hajol az arcához, csak az orrommal cirógatom borostáját. Érzem a forró leheletét magamon. Számomra is épp annyira fájdalmasan bizsergető érzés, ahogy neki is. Végül apró puszikkal borítva az állát engedem el a kezét, hogy a testén barangolva megálljak az anyag szélénél. Mellkasom egyre hevesebben emelkedik és süllyed, ahogy teret adva segítsem le róla azt, ami eddig az őrületbe kergetett mindkettőnket. Szabaddá válva simítom végig, lassan, kényszerítve arra, hogy még véletlenül se érezze magát fölénybe. De az, hogy a markomba pulzált az agyamba feltámasztja a vörös ködöt. Végül újra fölé hajolva csókba suttogva vesztem el teljesen a maradék józan eszem. - Nem tudok várni – szinte már fájdalmasan hatnak a szavaim, ahogy megrogynak a karjaim és szinte a mellkasára omolva veszek el a csókjába.
+18 Nem kedvel és mégis olyan szépen simul hozzám a teste, hogy azt már filmekben kellene mutogatni, a kémia melegágya, a legjobb dolog, ami két emberrel történhetne és tönkreteszik a fránya érzelmek. - Tudod lehet, hogy te könnyen kiejted a kamut a szádon, de a tested annyira máshogy reagál. - közlöm vele pimaszul nevetve, amikor közelebb jön és olyanra kér, amitől eddig azt hittem rosszul van. Játsszuk meg, hogy együtt vagyunk, legyünk olyanok, mint egy pár, ha szüleink előttünk vannak, de amúgy meg engedjük el egymás kezét. Mégis, hogy amkor a mágnes ami bennünk lakik olyan erősen húz egymás felé, hogy fájdalmas lenne a szétválás. A szobám volt az egyetlen menedék, ahonnan könnyedén menekülhettünk, egyikünké sem volt igazán, nem lesz kínos pillanat, senki sem fog bealudni, csak szex és minden megy tovább, ugye? - Szerinted az anyáinkat nem érdekli, mikor jön a trónörökös? - nevetek vele én is, de azért ez nem vicc, szerintem már számolgatják mikor lesznek nagyszülők és ez eléggé para, de ebbe jobb nem is belegondolni, és nem is hagy gondolkodni szerencsére. Sok minden megfordult ma a fejembe amikor idejöttem, de ez nem mégis olyan szélesen mosolygok, miközben hozzáérek és az ágyra fektetem, akarom őt, spsem érzett vágyat érzek, miközben tudom, hogy egyetlen egyszer kapom meg és azt kell kihasználni. Most csak a fű és a bor hatása miatt vagyunk itt, holnap ezt bánni fogjuk de mázli, hogy ma nem holnap van. Tetszik, hogy meztelen felsőteste előttem van, még sosem láttam így őt, ami furcsa ennyi idp ismeretség után, de nem voltam képes és nem akartam megfektetni sosem. talán kellett, hogy utáljon, hogy ne érezzem szarul magam, hogy olyan valakit dogok meg, akit szeretek, mert most nem érzem azt, főleg, ahogy viselkedik velem. Vágyat érzek, hogy benne akarok lenni de előtte játszani akarok vele sokat és hosszan, de tudom, hogy úgysem fogjuk b-rni. Végigsimítom a bugyi vonalán és mélyen a szemébe nézek, kell, hogy igent mondjon bassza meg, ő Kaia az én Kaiam akkor is ha makacs és egy picsa velem, akkor is az a lány, akit kiskora óta szeretek, aki a barátom és aki olyat vált ki belőlem, mint eddig senki más. Azt hiszem egyetlen egy szóra vol szükségem, hogy visszanyerjem éhes mosolyom és a szájára tapasszam az enyémet, olyan édes a csókja, hogy el sem akarok szakadni tőle. Azt hittem több önuralmam lesz, azt hittem mindent meg tudok neki adni, de a nadrágom szorít már szinte fáj, az övet kicsatolom gyorsan és ledobom magamról, csak az alsó szorító hatása amit érzek és azt, hogy szinte meggyulladok annyira közel akarok lenni hozzá. Egyszerűen és állatiasan tépem le róla a bugyit és eldobom mire bocsánatkérően nézek rá, de nem érdekel, most nem. A játéknak annyi, azzal az egy szóval tett olyan módba, amiből nincs megállás, nem agyalok semmin. Kezemet az öléhez csúsztatom óvatosan kezdem el kényeztetni miközben le sem veszem a szemem az arcáról. Látni akarom, hogy élvezi amit csinálok, hogy még jobban akar engem, hogy nem tud ellenállni. Olyan gyönyörű és annyira szenvedélyes, hogy a francba nem tűnt fel nekem eddig?
Ahogy újra és újra számon kér csak a belső békémet viharrá gerjeszti. Igen, picsa lettem, de csak azért mert nem fogadtam el azt, hogy másképp is megmozgatott aznap este. Csak az visszhangzott a fejemben, hogy ez elégíti ki a szüleinket. Ez ellen pedig lázadni akartam. Mert el akartam nyomni minden olyat, amivel a kedvükre tehetünk. Elbuktam. - Már párszor.. - annyira sokáig cincáltuk a legutolsó kis cafatot, hogy fogalmam sincs, mi a francért nem engedi el. Ő akarja megbeszélni, miközben érzem az undort, ahogy kiejti a szavakat. Én is ezt érzem. Undorodom attól, ahogy a testem reagál minden apró érintésére. Megköszörülöm a torkom, ahogy megkérem, hogy csókoljon meg. Mert tudom, hogy az egyetlen menekvésünk egymástól az, hogy borzalmas lesz és legalább letudjuk a feszültséget. De nem. Nem sikerül. Egy újabb bukás. Gratulálok Kaia. Ugyan is a parázs, ami felizzott a közelségbe, azonnal lángra kapott mikor ajkaink egymáshoz simultak. Nem tudom mit kezdjek magammal, hogy is kéne reagálnom erre az egészre. Az agyam és a testem ellenkezett egymással. Ahogy a szívem vadul kalapált, azon rövid időben, mikor kissé intimebb szórakozásba kezdtük. Éreztem, ahogy kiszárad a szám és éhséggel néztem az ajkait, többet követeltem volna még, de tudtam, hogy nem itt. Nem kint az udvaron, miközben a szüleink az ebédlőben minden féléről beszélgetnek. Ezért is léptünk tovább és a legutolsó lehetőségbe kapaszkodva mentünk a szobája felé. Ahol már megannyi nő volt már. Talán kell is a megerősítés még az ajtóban, hogy ez csak egy pillanatnyi megingás és semmi nem változik közöttünk. Utálni fogjuk egymást és semmi több. Szavain fel kell nevessek, ahogy a szám elé kapom a kezem. - Szerinted a szüleinket az érdekli, hogy mikor szexelünk? Vagy mennyit? Hol? - azért csak nem ennyire abszurdak az ősök, hogy ilyenekről faggassanak. Főleg, hogy nem is olyan régen közöltük, hogy lassan szeretnénk haladni, mielőtt bármelyikük fejében megszólalnának az esküvői harangok. De persze ezek után már szinte úgy robbantunk be a szobába. Éreztem magamon a szemét, ahogy végig szalad minden kis részleten. Látott már bikiniben nem sok különbség van abban, ahogy most állok előtte, mint mikor a medencénél napozni szoktam. Régebben. Ahogy keze a derekamat égeti szó nélkül simulok hozzá, hogy újra érezzem a csókját. Egyik kezemmel átölelve másikkal pedig a hajába túrva kócoljam össze a tökéletesen elrendezett fürtjeit. De ez most más volt, éhesebb és frusztráltabb, hiszen mire észbe kapok a melltartó szoros ölelése elillan és megkönnyebbült sóhajjal ejtem le magamról és most már fedetlenül simulva a mellkasához kapaszkodom meg a vállába, hiszen pillanatokkal később a talpam alól elvész a talaj. Elveszve a saját magamban nem is érdekelt mit csinál. Tudom, hogy biztos kezekben vagyok, főleg mikor az ágy puha takarója érinti a hátam. Végül kissé feljebb tornázva magam figyelem, ahogy roham tempóban vetkőzik és kissé felkuncogva ölelem újra magamhoz mikor végzett és követeltem az ajkait, ahogy kezem a vállán simít végig immáron meztelen bőrén. Érezve minden rezzenését, főleg, ahogy keze a testemen barangol. Ezzel kicsalva pár halkabb sóhajtást. Nem vagyok fadarab, érzem, ahogy szinte lángolunk. Főleg mikor ujjbegyei épp csak megérintik a vékony csipke anyagát és érzem, hogy megreked. Önmagával is harcban áll. Feljebb húzva a térdem kérdőn nézek azokba a szemekbe, amiket már elöntött a vágy köde és a bizonytalanság ingoványa. - Ne most akarj elbizonytalanodni – suttogva ejtem ki a szavakat, ahogy végig simítom az arcélét. - Kívánlak..
Nem akarok ülni itt és magamba roskadva azon agyalni, hogy vajon mennyivel jobb volt régen és hogy tudnám visszahozni. Csak kimondom amit gondolok nem érdekelve, hogy ez neki vajon mit okoz, mert ő is ugyanannyira leszarja az érzéseimet, akkor nekem mégis miért kellene velük foglalkoznom? Aztán jön a nagy beszédével, hogy szerinte én basztam el amire csak veszek egy mély levegőt és próbálok nem megszólalni, de tudja, hogy az nehezen megy nekem, mindig előbb szólalok meg és utána gondolkodok vagy többször utána sem, mert akkor már ugyan minek. - Akkor ezt megbeszéltük soha semmi nem lesz olyan, mint régen, és mégis állandóan sülve főve együtt kell majd lennünk, csak kérlek akkor folytasd ezt a picsa módot, mert most jobban tudom magam ahhoz tartani, amit érzek, mintha kicsit más lennél. - nem lehet ellenszenves a belső énja ha elkezd normálisan viselkedni és addig jó nekünk, ameddig én nem hiszem azt, hogy ő jobb lehet. Azt hiszem így tudok vele úgy viselkedni, mint bármelyik másik lánnyal, vagy megpróbálok, hiszen nincsenek benne érzelmek, mi több szinte kimondhatnám, hogy utáljuk egymást, a hátunk közepére sem kívánjuk a másikat, csak az a kurva kémia, ami olyan mértékben mozog, hogy már szinte égeti a gatyámat és a bőrömet is. Nem akarok várni, tudom, hogy kell nekem egy menet vagy vele vagy bárkivel, hogy az általa okozott feszültséget lemozogjam és eltüntessem a rossz érzést, ami belülről feszít ezzel kapcsolatban. Nem akarom megcsókolni, vagyis de, de nem így ebbe sok mindent bele lehet tenni, sok rajtunk a ruha, és a csók nem azért szólna, mert tudjuk mi jön, hiszen a lakása messze van, messzebb, minthogy ez acsók kibírja odáig. És nem is bírja, mert amint megérzem őt, többet akarok és azonnal. Ilyenkor jó a kurvanagy ház, ahol akár hangosan kiabálhatja a nevem és a szülők a konyhában még csak észre sem fogják venni. Gyorsan, vagy inkább a saját megítélésem alapján csigatempóban megyünk a szobámhoz, én rontanék be, de ő megáll és felém fordul, értetlen arccal nézek rá, és csak hallgatom a mondandóját. - Együtt vagyunk a szülők szerint, legalább lesz mire emlékezned, ha valami hülyeséget kérdeznek, mondhatjuk, hogy minden megvolt, de köztünk semmi nem változik. - ugyanúgy meg fog vetni és én ugyanúgy más csajokkal leszek majd, ez egy egyszeri alkalom, amit a fű, a bor és a szülők okozta stressz hoz ki belőlünk, szóval a túlesés, nem olyan szép kifejezés de talán ennyi kell, hogy kitisztuljon a fejünk. Utána én nem fogok vágyni az összebújásra, az nem én vagyok, szóval felőlem elmehet ha végeztünk, de addig lesz egy két dolga, és ki tudja lehet repetát akar majd, akkor vajon nekem kellene majd leállítanom és elküldenem? Amint végre ránk zárul az ajtó, látom, hogy a ruha a padlón van, mint valami vadállat vetném rám magam, de csak pár lépéssel messzebb bámulom őt és szinte azt érzem nem csak a nadrágom bolondul meg, hanem az agyam és a szívem egyszerre, amire nem keresek válaszokat egyszerűen csak fogom és felé lépek. A derekánál fogva húzom magamhoz és minden érzelmet, nyálasságot kirázva a fejemből csókolom meg, miközben egyik kezemmel könnyedén csatolom ki a melltartóját. Majd ezt is hallgathatom tőle, hogy milyen könnyen ment, biztos sok a tapasztalat, hát igen, de ha minden tettemnél attól fosok, hogy jön a beszólás, azt hiszem hamar vége lesz az estnek. Vadul csókolom, miközben felkapom az ölembe és óvatosan az ágyra teszem magam alá. Olyan tempóval tépme le magamról a ruhát, hogy félek elszakad, de mázli, hogy mindig van másik a családi házban. Nem kérdezek semmit, egyszerűen nem akarok beszélni, kezemet végigvezetem a testén, és igyekszem nem sokat időzni a tekintetemmel az arcán, minden más elvonja a figyelmet, a tökéletes teste, ahogy rám néz, ahogy zilál a mellkasa, és ahogy éhesen szuszog, azt várva, hogy rávessem magam. Csak egy pillanatra fordul meg a fejemben, hogy nem jó ötlet, de gyorsan el is hesegetem azt, nem vagyunk barátok, nincs már mit tönkretenni, ő sem több, mint egy lány, aki rohadt módon jobban piszkálja az agyam, mint kellene, és ő a kamu barátnőm, akit anyámék mindig is akartak. Mi baj lehet ebből. Kezemmel egyre lejjebb megyek, egészen a bugyi vonaláig, végigsimítom rajta az ujjaimat és az arcára fordítom a tekintetem. - Biztos vagy benne? - hülye vagyok, de megkérdezem, még visszakozhat, pár másodperc múlva már nem fogom tudni visszafogni magam, kérdés már csak az, hogy eddig hogy ment ilyen jól?
Ingoványos talajra léptünk, az nem kétséges. Mert tudjuk jól, hogy mi vár ránk. Egy őrületes hajtás, az egyetem, a cég és köztünk. Mert azt hiszik, hogy teher alatt nő a pálma és nekünk ezt kisujjból ki kellene ráznunk. Csak nem úgy van. Mert ha nem lennénk itt, akkor nem érezném, hogy felgyulladok már attól, ahogy rám veti a szemét. Pedig elmondása szerint undorodik tőlem, amivé váltam. Most is azt hangoztatja, hogy a régi énem kell. Az sajnos meghalt akkor, mikor egyik csak torkából a másikba esett, mert épp úgy érezte, hogy neki ez kell. Hajszolja a kielégülést, amit a családban nem kap meg. Ez vagyok én. A következő, aki naivan szeretne alá kerülni. Mert kit áltatok? Saját magamnak legalább ne hazudjak. Megvonom a vállam a szavaira, hiszen fogalmam sincs, hogy ki vagyok igazából. Elbuktam mindent, megkeseredve érzem magam. Ahogy az eszem viaskodik a bennem dúló vággyal. Biztos vagyok, hogy a félüveg bor és a drogok erősítették fel ennyire. Szinte már kezelhetetlen. Hiába a friss hideg víz, akkor is úgy ég a bőröm, mintha felgyújtottak volna. Az, hogy merre sikerül elvinni egy beszélgetést? Nekünk sikerül folyton oda jutni, ahova nem kellene. Csak nagyot sóhajtok, ahogy közli velem újra, hogy picsa mód viselkedtem. Hát nem is voltam soha féltékeny még senkire. Meg kellett tanuljam kezelni és kizárni a dolgokat. Ez ehhez vezetett. - Eljön az idő, mikor rá fogsz jönni, hogy vannak még olyan dolgok, amiket nem tudsz helyén kezelni. Meg kell tanulnod. Ha picsa voltam, akkor picsa voltam. Nem érdekel Max. Dobálózhatunk, hogy melyikünk volt a hibás. Ne feledd, hogy az én szememben te voltál. Tiédben én – megvonom a vállam. Mert erről szól minden beszélgetésünk, ha négyszemközt vagyunk. Ha meg bent a családdal, akkor meg csak a látszat megy. Vagy egymás ingerlése. Nem hittem volna, hogy képes lennék simán flörtbe keveredni vele, vagy egyszerűen felajánlani, hogy a lakásom közelebb van, mert le kell vezetnünk a feszültséget, amik már szikrázik körülöttünk. Még a bőrömön is érzem, ahogy pattog rajta, pedig szinte hozzám sem ér. Ha nem lennék hozzá ilyen közel, és nem érezném azt, amit érzek. Még elhinném, hogy érdektelen vagyok neki. De a kérésem még el sem hagyja a számat, ahogy megérzem a kezét a tarkómon és a forróság úgy járja át a testem, mintha egy villámcsapot volna belém és az ingbe markolva viszonozom a csókját. Ahogy elszakad tőlem csak azt tudom, hogy alig kapok levegőt. Nálam jobban senki nem akarta, hogy undorodjak tőle, hogy azt mondhassam, hogy nincs reakcióm felé. De nem igaz, a kezem remeg, ahogy elengedem és nagyot nyelve nézek rá. Az ajkaim megduzzadtak és szinte lüktetnek, ahogy hallgatom a legvégső opciót, alig tudok felállni, ahogy erőtlenek hat minden mozdulatom. Megszédültem és bólintok. Tudom hol a szobája, voltunk már ott párszor, bár nem olyan célból, amivel most indulunk. Alig várom, ahogy az ajtó mögöttünk csukódjon és a lépcsőn felfelé menet a szívem majd’ kiugrik a helyéről, ahogy az ajtajánál megállva a kezemet a kilincsre teszem és felé fordulok. - Megtesszük és nem beszélünk róla többet. Ha kisétálok a szobádból ugyan az lesz a felállás mint régen – olyan komolyan gondolom, hogy még el is hiszem, hogy ez nem lesz hatással a kapcsolatunkra, ami jelenleg olyan fagyos, mint a tundra leghűvösebb pontjai. Végül lenyomva a kilincset lépek a szobába, hogy tudom a szülők lent vannak és jó ízűen falatoznak, csacsognak minden feléről. Miközben mi arra készülünk, amire soha nem kellett volna még gondolnunk is. - Kápráztass el Wood – vigyorgok rá, ahogy a ruhám oldalán pihenő cipzárt lehúzva ejtem le a vállamról a ruhát, ahogy a bokáimnál ér földre és most már csak fehérneműben állok előtte.
Nem elég, hogy nem is akartam jönni, mert tudtam, hogy itt lesz, még kiderült, hogy vele kell dolgoznom és mi sem könnyítjük meg a saját helyzetünket ezzel az egész járjunk együtt kamu dologgal. Elbasztuk és nem akarok mindig így érezni, mert egyszerre vagyok szarul és egyszerre vagyok egy kicsit elveszett, megbántot és dühös, de közben olyan szinten forog a fejem a fűtől, hogy ezeket már meg sem érzem, csak, mint egy kis kaparás a lelkem legmélyéről, szinte el is zárom, az a biztos. Van tervem, amit nagyon gyorsan zökkent ki belőle, amikor egyszer csak megjelenik a szemeim előtt, pontosan ott, ahova azért jöttem, hogy ne kelljen utána mennem, csak a szülei szerint. - Szar lehet, mert én szerettem azt az énedet, de ha ennyire nem voltál vele kibékülve, akkor talán ez vagy te, akit most adsz. – már nem teszem hozzá, hogy ez rohadtul nem tetszik és szinte azt is mondanám, hogy bár ne ismerném ezt az énjét, de nem mondom, mert fájna neki és valami kis angyal a vállamon azt mondja, hogy ne tegyem meg és én kivételesen rá hallgatok az ördög helyett, akivel az utóbbi években igazából nagyon jóban lettem. Amikor közelebb lép és oda ereszkedik egészen közel az arcomhoz, akkor én sem tudom szó nélkül hagyni, nem akarom azt érezni, amit én azt hitem nem is fogok sosem. Minek is ez a hülye fellángolás, ha egészen biztos, hogy egy bizonyos érzelem hozta most felszínre, ami el fog múlni és utána minden ugyanolyan lesz, mint régen. Szóval azt hiszem nem leszek az, aki majd elmondja neki, hogy a akarja őt, de azt igen, hogy kicsinál minden mozdulatával, hiszen ezt érzi és szerinte tudatában van, mindegy mennyire van beállva most a pupillákból ítélve. - Mert egy hülye picsa voltál, aki képes volt eldobni egy barátságot. – vallom be neki végül, miért is lovagolok annyit rajta, mert megbántott és csak úgy szó nélkül hagyott ott és nem vett rólam tudomást. persze már tudom miért tette, de ez nem menti fel a tettei alól, amik fájdalmat okoztak nekem. Amikor olyan kislányos arccal bámul rám felkacagok, mert játszik velem, ami nem rá vall, most megint olyan arca van előttem, amit képtelen vagyok a helyén kezelni. Kezelni ugyan tudom, de talán nem az lenne a legmegfelelőbb módja annak, ahogyan ehhez nekem állnom kellene. Mi a faszt, nem is kellene állnom, de mégis megteszem arra a lányra, aki a legjobb barátom volt, akit még soha nem akartam ágyba vinni, egészen máig, ami bosszantó és egyben izgató. Már az agyam nem forog, nem véletlen hívom fel magamhoz, akkor essünk túl rajta, de komolyan, sok mindent kilehet adni egy éjszaka alatt. Meglep, hogy nem ellenkezik, hanem egy gyorsabb útvonalat mond, ami nekem nincs ellenemre, legalább, ha nagyon nem megy az egész, akkor el tudok menekülni. Ő tudja, hogy nekem ezek az érzelgős szarok sosem mentek, pedig vele a barátságom igaz volt és ha most ezt megtesszük… Nem érdekel, megtesszük! Nyelek egyet és bólintok, menjünk hozzá, akkor benne vagyok, már minden porcikám benne van. A csaj, nem fog várni, ha hozzá megyünk akkor meg max elmegy, mégis mikor lenne idő lemondani, ha nem jár máshol az agyam, csak rajta. Ahogyan az ölemben ül, szinte le sem vesszük egymásról a tekintetünket és kimondja azt a két szót, ami szinte megborzolja a bőrömet, ami alá hatol és gondolkodás nélkül fogom meg a tarkóját és húzom közelebb magamhoz. Ahogy az ajkaink összeérnek, azt érzem, hogy hazataláltam, de ez csak a fű hatása, sokszor van ilyen és mégis teljesen más. Mégis hirtelen szakadok el tőle, zihálok, mintha futottam volna, pedig csak egy rövid csók volt, ami képes volt ilyet kihozni belőlem. - Fent a szobámba senki nem fog bejönni. – kit áltatok nem fogom kibírni ameddig elmegyünk bárhova, ha most menni fog akár folytathatjuk akárhol, de úgy érzem egy percig sem tudok várni. A régi szobám a ház másik végében van, messze a konyhától és manapság már nem is járnak arra anyámék, ráadásul mondtam nekik, hogyha nem megyünk vissza elmentünk, végülis el is fogunk bassza meg!
Olyan jó volt régen. Mikor rohadtul nem voltak bonyodalmak. Amikor a szülők felhozták, hogy nekünk együtt lenne a legjobb csak jót nevettünk és mindenki ment a maga dolgára. De ez két éve megbicsaklott. Én voltam a hülye, tudom. Én képzeltem bele sok mindent. De attól még nem kellene ennyire szenvednem legbelül. Mert érzem, hogy a katasztrófa hamarosan elfog lepni és nem fogok tudni levegőt venni. Most pedig újra elmenekültem attól, hogy miket váltott ki belőlem. Vagy én magamból? Vagy az alkohol? Esetleg az a nyomorult füves cigi, ami állandóan a szájában lóg és lassan immunis lesz rá. De a lényeg, hogy most még magamban sem tudom eldönteni, hogy miért élvezem azt ahogy látványosan szenved minden miatt, ami körül vesz minket. Azon meg se lepődöm, hogy nem önmagától jött ki, az pedig, hogy az anyja megmondja neki mit tegyen már szinte viccesen hat. - Ha megjelenik egy hőmérővel és naptárral fel fogok röhögni – nevetek végül jó ízűen. Hiszen már megszoktuk, hogy a családunk női ragja szinte már mániákusan megálmodták a jövőnket. De ezzel nem is lenne semmi baj, ha nem épp az undor szakaszban tartanánk. Vagyis én. Mert én már attól megőrülök, hogy ilyen reakciókat képes kihozni belőlem. Mikor döntött a testem úgy, hogy nem fog rám hallgatni és simán megkívánja a férfi? - A régi énem el van ásva. Mert cserben hagyott – gunyorosan jegyzem meg, mert mindenem kapaszkodna abba, hogy újra jó legyen minden. Hogy ne érdekeljen az, hogy kivel kavar vagy kivel sem. Csak az, hogy jókat nevessünk, minden féle szer nélkül. Hiszen még ezekkel sem tudunk úgy beszélgetni, hogy ne acsarkodva fejezzük be a mondatot. Hogy miért teszem amit? Fogalmam sincs. Vagy megint felütötte a fejét a zöldszemű szörny? Nem tudom, de azt igen, hogy kellemes érzés a közelébe lenni. A szavaknak már nem tudok parancsolni, úgy ömlik ki belőlem, mintha egy gát szakadt volna át. Végül persze a riposzt nem marad el az ellenféltől. Érzem a leheletét a bőrömön, ahogy az ajka szinte karcolja az enyémeket. Ahogy villogó kék szemei az enyémekbe mered és szinte megvetően veti a szavakat. - Miért lovagolsz még mindig a múlton? - döntöm oldalra a fejem, ahogy lelkembe mar minden szava. Hiszen igaza volt, de ezt persze nem fogom az orrára kötni. Még elszállna, így is fene nagy az egója. Nem kellene tovább duzzasztani. - Mr. Wood. Attól tartok, hogy nem értem mi a problémája – angyali arccal fordulok vele szembe és közelebb csúszva túrok a hajamba, mintha tényleg nem érteném mi a problémája és óvatosan mozdítom a csípőmet, épp annyira, hogy érezzem a vágyat, amiről beszél. - Én közelebb lakom – megvonom a vállam, ahogy átölelve a nyakát hajolok az arcához. - Rázd le a lotyót a telefon másik végéről. Addig vissza szerzem a telefonom – de valahogy az istenért sem sikerült feltápászkodnom az öléből. Csak őt figyelem. Képes leszek megtenni? - Csókolj meg – suttogom halkan, hiszen ha az egész kudarcba fullad jobb lenne elsőként megtudni, mennyire működik a kémia.
Megbántam, hogy azt mondjam legyen, miért nem tudtunk volna simán lázadni, mint mindig, most még rosszabb lesz a kapcsolatunk, mint eddig. Bár lehet ennél rosszabb már nem is lehet. A kaja szinte k-nosan telik, nekünk, mert a szüleink a jövőnkről trécselnek, a munkáról meg a házasságról, ami egyszer jön, mert nekik eszük ágában sincs sürgetni, ja végülis, amiót közöltük, hogy együtt vagyunk másról sincsen szó. Mi lenne ha tényleg együtt lennénk? Talán akkor nem esne ennyire rosszul minden egyes csicsás mondat, amiben az örök élet is szerepel együtt, Kaia meg én az a Kaia aki szerintem rám néz és meg tudna ölni a tekintetével, aki szinte hidegrázós tekintettel néz rám és feltűnően utál. Legalábbis akkor, amikor kettesben vagyunk, amit majd igyekezni kell elkerülni. Ezért sem megyek utána azonnal, mert nem akarom megint a kioktatást, a lenézést és a megvetést látni a szemében. De anyám elég határozottan közli mik egy barát feladatai, hurrá, micsoda megtiszteltetés Miss Raven pasijának lenni, folyton rohangálhatok utána, mint valami pincsi. De csak a látszott hagyom meg az ősöknek, ki indulok, de nem akarom megkeresni csak az udvarra megyek, hogy megtervezzem a már egészen biztos elbaszott napom, legalább talán jó végét. Azonnal tárcsázok egy számot, már majdnem le is beszélem vele az egészet, amikor észreveszem, hogy a magányom nem annyira magányos. Tudom, hogy mennyire terhelő ezzel a két családdal együtt, egyik sem egyszerű ha az elvárásokról van szó flőleg nem együtt és tudom, hogy egy térben lenni velük szinte k-nvzás, de már vicc, hogy mindig egymásba kell botolnunk, tervezve vagy enékül. Most nem akartam utánajönni, anyám szinte erőszakhoz folyamodott volna ha nem teszem, és azt hittem ezután majd csendben lelépek, de egy kicsit mintha kezdene kinyílni a bicska a zsebembe annak ellenére, hogy tudom legbelül még mindig őt tartom az egyik legjobb barátomnak és szeretem őt, de ez nem megy nekünk és jobb lenne távoltartani magunkat egymástól. - Anyám. - felelem neki röviden és lerakom az asztalra a telefonom, ami vadul csipogni kezd, mert tudom, hogy a csaj már aggódik, hogy le is cserélem, pedig erről szó sincs, csak a leendő vagy mostani csajommal kell váltanom egy két remek szót. - Nem valóban nem, az nem érdekel ahogy most viselkedsz, a régi énedet akarom és a barátomat aki voltál. Akkor talán nem lenne annyira ellenemre amit kiváltasz belőlem a testemből, semmi több nyugi. - nem akarom, hogy bármiért is elbízza magát, hiszen nagyon jó nő, de ezt eddig is tudtuk, de nem voltunk ennyire egymás ellen sosem és ez határozottan sok mindent hoz ki belőlünk, belőle is látom rajta, annyira más jól ismerem. Megvonom a vállam, én segítettem volna neki, hazavittem volna, könyörögni nem fogok az biztos, miért tenném, mondtam, hogy hazaviszem de nem akarta, már állnék fel, amikor megint ott van, ahol tudom, hogy nem fog jót kihozni belőlem. Szavaira igyekszem nem reagálni, pdalent szinte parancsolok magamnak, és egy gúnyos mosoly húzódik a számra és enyhén előre hajolok, hogy alig legyen köztünk távolság. Az ajkam majdnem az övéhez ér és az az idegesítő mosoly szépen megpihen rajta, nem akarom, hogy bizonytalannak lásson, mert most nem vagyok az. - Sosem gondoltam rád úgy, mint ahogy te rám Édes, nem én akadtam ki azon, hogy láttalak egym másik pasival. Te képes voltál megszakítani a barátságunkat csak azért mert egy másik lánnyal láttál olyan helyzetben, ami neked nem tetszett. - tartok egy kis határszünetet és a füléhez hajolok. - Sosem gondoltam úgy rád, de most nem fogok hazudni, hogy kikészítesz. - elhajlok tőle és visszadőlök a szék hátához és nem veszem le róla a szemem. - Hazajössz velem? - nem jó kérdés, nagyon nem, nem a legjobb pillanat, de megtettem és tudom, hogy ez lehet egy elég nagy faszsgá lesz, de tele van a fejem az övé is. Legyünk túl rajta, csak adjuk ki a feszültséget és legyen minden olyan, mint régen.
Az én ötletem volt persze, hogy forgassuk fel a világunkat, legalábbis a szülők előtt. De nem gondoltam bele, hogy ebbe más is be fog zavarni. Például, hogy a megjátszott flörtök hatással lesz a testünkre. Mert az ellen nincs ellenszer. Csak beharapom az alsó ajkam, hogy érdes hangja cirógatja a vékony bőrömet és végül megpróbálom rendezni az egekbe szaladt pulzusom és a forróságot elűzni magamból. Ez csak színjáték. Ugyan az a rohadék ül mellettem, akit gyűlölnöm kell. Kell? Igen. Mert normális férfi nem játszadozik az emberekkel. Még ha szerinte ez létszükséglet. Az ebéd mondanám, hogy csendesen telt, de a szülők és Maxim nagyapja folyamatosan csacsogott. Épp csak addig maradt egy lélegzetvételnyi néma csönd, míg feltette a kérdést. Bár mindketten tudtuk, hogy erre nem fog választ kapni. Úgy gondolták, hogy teher alatt nő a pálma és mi ettől leszünk lehengerlő páros, hogy az egyetem mellett megkapjuk az első közös projektet és kevesebb időnk lesz mással foglalkozni. Mondjuk az életünkkel. De nem baj, lesz ennek böjtje úgy érzem. Hamar megbánják, hogy ebbe most rángattak bele. Végül nem bírom és fel kell állnom, hogy a lehűtsem magam. A mosdóba menet igyekeztem legalább annyira rendbe szedni magam, hogy ne úgy nézzek ki, aki lassan felgyullad. Utálom, hogy már csak az érintése a rezgő hangjától úgy viselkedik a testem, mintha újra kis tini lány lennék, aki arra készül, hogy elveszítse a szüzességét. Az udvaron legalább lehűlt levegő segít megnyugodni. Még ha a bennem lévő füst erősen dolgoztatja az idegrendszerem. Ha letusoltam volna se lennék képes most másra gondolni. Végül ismerős hang töri meg az elmélkedésemet és hátra pillantva látom meg, hogy újra itt van, csak most a telefon van a fülén. Pár szót kihallok, de nem akarok vele jobban foglalkozni. Még ha bennem lévő feszültség még erősebbé válik. Kizárt, hogy féltékeny legyek valami nőcskére, akit azért hív fel, mert velem kellet egy órát eltölteni. Vagy de? Nem. Kizárt. - Melyik mondta, hogy gyere utánam? - megvetően teszem fel a kérdést, hiszen mindketten tudjuk, hogy nem az a fajta, aki önszántából indul meg. Majd a következő mondatain fel kell nevessek és közelebb sétálok hozzá. - Mindjárt megsajnállak. Nem is olyan régen közölted, hogy kurvára nem érdekellek. Most pedig arról panaszkodsz, hogy miket váltok ki belőled – forgatom meg a szemem. Beharapom az alsó ajkam, mert azért csábító a dolog. Még ha épp nála nem épp nagy eredmény, hiszen a legyet is röptében meg tudná dugni ha szoknya lenne rajta. - Haza tudok menni egyedül is, Max. Siess hátha már az ajtódba toporognak ruha nélkül – olyan él volt a hangomba, mintha arra készülnék, hogy elvágom a torkát és megrázom a fejem. Majd újra a térdére helyezkedve nézek a szemébe és gunyoros mosoly kerekedik az arcomra. - Ugye tudod, hogy hiába dugod meg csak rám fogsz tudni gondolni? Nem fogsz kielégülni, bármennyire is akarod – gonosz mosollyal simítom meg az arc élét és megnyalva alsó ajkam folytatom. - De persze ne legyen igazam, isten ments, hogy frusztrált maradj – cirógatom meg azt az ért a nyakán, ami az ujjaim alatt pulzál. Még én se tudom, hogy miért kavarodom ebbe bele ennyire, de jó érzés látni a reakcióját minden mozdulatomra.
Felhúzott és nem kicsit, na, nem úgy, mint az első percben, amikor a beszólásokon kívül nem tudtam mást tenni csak egyre jobban és jobban megutálni ezt a lányt, hanem testileg. Ami nem jó, mert tudom, hogy ő nem lesz kapható rá, hogyan is lenne, sosem állt még fel rá, és nem is gondoltam, hogy ez a lány ki tudja hozni belőlem. Nem az a kapcsolat volt köztünk sosem, ahol ez szinte megengedett volt vagy csak megszokott, még csak elő sem fordult szerintem bár topa agyam most lehet, nem ekörül tud legjobban forogni. Se vér nincs benne és a fű meg a kis bor már kellően leszedált, hogy tudjam ebből baj lesz, ha nem adom ki magamból. A szám mindig ott pihent a telefonomban, de még mennyi, akit fel tudtam hívni, hogy oltson tüzet. De most nem tudtam volna megmondani melyik lett volna ehhez elég tűzoltás, márpedig ezt orvosolnom kell majd. - Én biztos nem maradok itt, de értem jön egy sofőrszolgálat, hazaviszünk. - vágom rá én is gondolkodás nélkül, amikor erre pasiként azt kellett volna mondanom, amit azonnal javítok is. - Vagy nálam folytatjuk. - baszki ez még rosszabb volt, ez nem megy nekem, de azért egy mosolyt engedek felé. Szerencsére anyámék figyelmét nem veszi el megjegyzésem arról, hogy mennyire mosolyogjon azon, hogy szép pár vagyunk, és ezt el is mondja szerintem elég sokszor a mai nap folyamán, tuti hallottam vagy ezerszer. Nem tudom szó nélkül hagyni azt az érzést, amit okozott bennem és csak csillapítani akarom, ezért közelebb hajolva hozzá, akárcsak ő tette velem és megszólalok, azzal az érces hanggal, amit tudom, hogy mennyire szeretnek a nők. Látom, ahogy beleremeg a teste, alig látszik, de nekem mosolyt csal az arcomra és nem tudom nem elégedetten konstatálni, hogy most nem akarok nyerni ellene, mégis megtettem, de nem jól esik, hanem egyszerűen kurvára élvezem, hogy ennyire megveszik a gondolatért, amit csak kimondtam. Nem fog persze semmit tenni, de ha tovább folytatja az ivászatot a végén nem fogom tudni hazavitetni, és velem jön haza abból meg azt hiszem semmi jó nem sül ki. Attól, hogy kivált belőlem ezt azt, de főleg durva testi érzéseket, nem azt jelenti, hogy meg akarom fektetni, vagyis ezt próbálom magamba tuszkolni. A kaja részére térek, nem akarok sem vele, sem anyámmal foglalkozni, egyetlen egyszer azon gondolkodok, hogy hűtsem le magam anélkül, hogy segíthetnék magamon, mert most csakis a fejem van és semmi más, ami segíthetne. - Amúgy mégis kinek pattant ki a fejéből, hogy az egyetem közben egy ekkora projekt részesei legyünk? - kérdezem tele szájjal, mire anyám szúrós tekintete fogad, amikor rájuk nézek, és választ nem kapok, mert tudom, hogy nem akarnak választ adni, ők csak elvesznek belőlünk ugyanakkor kapunk is tőlük, de sokat vesznek és ez neki természetes. El kell fogadnom a sorsom, hát legyen. A csacsogás folyamatos evés közben, de sem én sem Kaia nem szólal meg, ő csak egyszerűen fogja magát és elindul kifelé. Utána sem nézek, még csak abba sem hagyom a kajálást, anyám lába a sípcsontomon jelzi, hogy figyeljem már rá. - Au, mivan? - csattanok fel, de tudom, hogy mi a dolgom, megint utána kellene mennem, de minek? Hogy megint oda jussunk ahova az előbb, vagy jobb lesz vagy rosszabb? De ennek igazából már nem érzem semmi értelmét, de a pasija vagyok ugye, szóval úgy is kellene viselkednem. - Megyek. - jelzem neki és eldobom az evőeszközöket a kezemből. - De ha nem jövünk vissza, akkor hazamentünk. - nem fogok visszajönni ez biztos már elegem van, hogy azt is megmondják, hogy mit csináljak a tulajdon barátnőmmel. Mondjuk, ha nem tennék ilyen fejjel már lehet el is felejteném, hogy ő a kamu csajom. Azt mondta a mosdóba megy, így automatikusan az udvarra indulok ki, mert nem akarok találkozni vele, felhúzza az agyam így vagy úgy és egyik sem jobb. Inkább előkapom a telefonomat kifele menet és tárcsázom azt az egy számot, ami tudom, hogy jót ígérhet az este. - Hello Édes! Este feljöhetnél egy kicsit szórakozni. - a hangomon érződik a sok fű, ami éppen a számban lóg most is pedig még ki sem értem a házból. - 1 órán belül otthon vagyok, nem haragszom meg, ha a kabát alatt nem lesz semmi… - be sem fejezem a mondatot, mert meglátom, hogy rohadtul nem a mosdóba ment hanem a kinti fának támaszkodva próbálja átvészelni a napot. Megértem, de nem hiszem, hogy én leszek az, aki majd pátyolgatja őt. - Visszahívlak. - nyomom rá a telefont a csajra, akinek a nevét sem tudom, csak úgy van beírva a telefonba, hogy a “Jó seggű”, nem szépítem, egy paraszt vagyok, de legalább élvezem az életet, még akkor is ha szar. - Nem fog ez menni, állandóan utánad kell rohangálnom, az is mázli, hogy az előző műsorod után a kaja közben leállt a szerszám, és nem akarom, hogy miattad legyen szegény állandóan készenlétben. Tudom, hogy gáz ez az egész helyzet, de orvosolni kellene, valahogy szaladgálás nélkül. Elszívom és hívom a sofőrt hazaviszlek jó? - ülök le a székre, mert szinte megszédít a hirtelen felszívott füst, ami lekúszik a tüdőmbe és ott lassan majd visszamegy a fejembe, amit szépen lassan bolondít meg.
Igazából ott tartok, hogy nekem már teljesen mindegy, hogy mi lesz ennek a napnak a vége. Haza megyek, be vágódom a fürdőkádba egy könyvvel és mindenki boldog. A szülők lehiggadhatnak, Max úgy is elindul az éjszakába, ami jelenleg nem zavar. Annyira ellazította a fejemet az alkohol és a drog, hogy arra tudok gondolni, hogy most mennyire könnyű minden, ha nem stresszel az ember minden apróságon. Az étkezőben felhevült a hangulat. Persze tudtuk mi az, ami kell nekik, hogy ne azzal teljen el megint egy ebéd, hogy arról áradoznak mi egymásnak születtünk. Ami azért elég zavaró volt, most már nem is érdekel. A puszi hamar megkavarja a fejem és ezzel csak jobban megszédülök, kell is az a pohár, amit elhalászok előle. Ekkor már az anyja lép az előtérbe. Egy pillanatig megpróbálom kifürkészni, hogy miről sutyorognak. Végül pedig csak feladom a harcot és a saját anyám veszi át a főszerepet. - Kaia, fejezd be. Hogy mész így haza? - dörgöl meg, most már kevésbé erőszakosan, mint eddig. Persze, imádja ezt az egész mondva csinált szituációt. Megköszörülöm a torkom és megvonom a vállam. - Lehet itt maradok Maximmal – vágom rá gondolkodás nélkül. Biztos, hogy egy taxi fog haza szállítani, nem fogok így vezetni, meghalni még se akarok, na meg balesetet okozni, még úgy sincs kedvem. Azt nem élném túl, hogy valakinek azért lett baja, mert bemindenezve ültem be a kocsiba. Erre persze már anyámnak is elfogytak a szavai és elégedett vigyorral nyúlnék a salátáért, mikor megérzem Max leheletét a legérzékenyebb pontomon. A hideg is végig szalad a bőrömön tőle, majd felé fordulva beharapom az alsó ajkam a szavaitól. - Ne játssz a tűzzel Max, mert megégeted magad – suttogom vissza enyhén megremegő lábakkal. Még szerencse, hogy az asztalterítő olyan hosszú, hogy nem látszik az illyes fajta reakció. Végül megragadva a salátás tálat pakolom a tányéromra, majd egy grillezett lazacot is, amit szinte azonnal enni kezdek. Legalább lecsendesedik a környezet, míg mindenki a tányérjával van elfoglalva és a vizet pohárért nyúlva kortyolok bele. Nem kellene tovább fűtenem magam. De csak az előző mondata zakatol a fejemben és le kell hűtenem magam. Amint végeztem az étkezéssel, megtörölve a számat oda súgok anyámnak. - Ki megyek a mosdóba – legyezem meg az arcom, mert tényleg hirtelen nagyon melegem lett és felállva hagyok ott mindenkit. Látom még anyám értetlen arcát, mire csak megcsóválja a fejét és még a lakás másik végéből is hallom a csalódott sóhaját. A fürdőbe bezárkózva mosom meg az arcom és a mellkasom, hogy csillapodjak. Aztán csak kisétálok újra az udvarra, mert ott legalább hideg van, mellesleg ott maradt a cipőm is, hogy ne fázzak fel. Csak a legközelebbi fának támaszkodom, hogy rendezzem a gondolataimat, amiket nem tudok. Ahhoz el vannak veszve a füstben. Ahol süt van, ott viszont parázs is. Ebben fogunk elégni.
Mit szépítsem előtte vagy magam előtt, ez nem boldog ami köztünk van, még boldog barátságnak sem mondanám, de ennek ellenére meg kell játszani és ha fűvel fog menni akkor azzal, már nem figyelek arra amit jelez felém. Minden mozdulata, a mimikája, minden megszólalástól visít a kettős érzelem, amit régebben kibogoztam volna egy olyanná tettem volna, hogy neki jó legyen, de most, nem teszek semmit. Élvezem a fű adta örömöt és ő sem veti meg, ami nagy bajt jelent, de tudtam, hogy nem jó a lelke, különben nem is kínáltam volna meg vele, még annak ellenére sem, hogy tudom nem olyan erős. Kell, hogy legyen tervünk, hülyeség lenne egy ennyire abszurd szituációt csak úgy hagyni menni a maga útján, főleg nekünk. Nem vagyunk együtt jók, már nem és akármennyire is sértődik meg, és tesz úgy, mintha ez őt nem zavarná látom rajta, hogy nagyon is zavarja. Nem tudom mégsem a lelkét pátyolgatni, főleg, hogy a szakítás jön szóban, tényleg ezen kell agyalni amikor most lehetne minden szép, legalábbis látszatilag de ezzel a fejemben még megjátszani is nehéz fűvel az agyamba, ami most édes kevésnek bizonyul. Az nem jön be, hogy megzavarnak, főleg, hogy a szívás örömét is szüneteltetnem kell és tudom, hogy a szavak sürgetésként jöttek az anyja kíséretében és nem érdeklődés miatt vagy nem csak azért. Szóval ideje menni, viszont az egész amit csinált egy kicsit bebódította az agyam. És ahogy nevet még nekem is össze kellene szednem magam és azonnal belegondolni, hogy miben vagyunk benne, hogy na ez járjon a fejemben. Igen ő, ahogy rám néz és az az egy pillanat és a dereka, a feneke a lábamon. Na jó Maxim fókuszálj! Mázli, hogy elindulunk befelé, mert el kell, ha nem jön az anyja is ez lett volna, ez csapott volna belém? Nem, akkor nem ült volna az ölembe,de lehet a bor-fű kombó nem a legmegfelelőbb együtt. Amint beérünk, már megint nem arra gondolunk, hogyan szakítsunk, hanem, hogy a tökéletesnek hitt pár legyünk, akik éppen kísérleti fázisban vannak a kapcsolatukban. Igen, végülis abban vagyunk, csak egy valamit kell kitapasztalnunk, hogyan bírjuk ki egymás mellett a szülői szemek előtt, akik le sem fogják venni rólunk a szemeiket. Apámék mert a munka közben muszájnak fogják érezni, hogy felügyeljenek még akkor is ha elvileg ez ost ami dolgunk lenne, anyáink meg, igen ők tudjuk miért akarnak minket figyelni. Akár szerintem még az ágyba is belöknének, hogy az legyen amit akarnak, gyerek és házasság de gyorsan. Az asztalhoz ülve látom, hogy milyen piros mindenki arca, szerintem az izgatottság a tetőfokára hágott, amikor nyíltan mondhatták ki a jelenlétünkön kívül, hogy mennyire várták már ezt. Mi óvatosan kértük a visszafogottságot, hogy megkaptuk e ezt nem tudom, mert nem érzem, de határozottan jobb kedvük van, mint amikor megjöttünk. Amikor Kaia közelebb hajol és azt a két szót odasúgja a fülembe érzem, hogy végigfut a hátamon valami, végig a gerincemen és a kezembe végzi, amit ökölbe szorítva tartok az asztalon. Mindkettőt, hogy még véletlen se induljak el kifelé, hogy ezt a frusztráltságom elintézzem magamnak. Azt hiszem ennek ha vége nem haza megyek, azt amit művel velem nagyon gyorsan le kell majd dolgoznom, mert ő nem fogja beadni a derekát, de nem is akarnám, mert nem vagyunk abban a viszonyban. Bár egy békülős szex… nem egyszerűen lehetetlen, akkor még rosszabb lenne ez az egész. - Baj van? - anyám a másik oldalról hajol oda, és baszki észre fogja venni, nem nem a szexuális problémám az asztal alá húztam a széket, nem veszi észre, hogy elég nagy a gond és az elvileg barátnőm okozta, aki kifejezetten utál mondjuk. - Maxim ugye nem? - csendesen kérdezi szinte mosolyogva, nem akarja, hogy más is észrevegye. - Máshogy nem bírom ki túl sok ez az egész, az üzlet, a hülye terveitek, csak álljatok le egy kicsit jó. Nincs baj.- felháborodok, hogy csak ő hallja, ami elég ok arra neki, hogy most ne baszogasson. Ráemelem a tekintetem Kaia felé és most én hajolok oda hozzá. - Nem szeretem az üres szavakat királylány. - kacsintok rá, és egy ideig nem veszem el róla a tekintetem, csak mélyen a tekintetébe fúrom az enyémet. - Együnk. - fordulok az asztal felé, amikor minden kaja elöl van és üveges tekintettel bámulom az öregek tárgyalását a beinduló projektről, miközben nem tudok máson kattogni csak azon akét szón, amit mondott.
Eddig pont nem érdekelt, hogy mivel is tölti a szabadidejét, pont ezért nem is követtem a szociális hálózaton sem az élete főbb mozzanatait. Abból az egy éjszakából pontosan tudom, hogy mi az, ami boldoggá teszi. Ehhez pedig nem fogok asszisztálni. Ezt ő is pontosan tudja. - Ezt egy óra leforgásából szűrted le? Gratulálok – hangomban az él jelzi egyedül, hogy most eléggé bele lépett ismételten a lelkemben, de sosem érdekelte, hogy mi az ami nekem jó, vagy sem. Ezt pedig már megszoktam. Most még is mintha gyomorszájon vágott volna ez az egész. Bár nem a mi boldogságunk a fő cél ezzel az egész színdarabbal. Megforgatom a szemeimet, hogy képes beskatulyázódni ebbe az egész szituációba. Már épp nyitnám a számat, hogy újabb ötlettel álljak elő, de úgy érzem, hogy most egy darabig inkább csendben maradok. Kezünkben van az aduász. Hiszen megkapták, amire születésünk óta áhítoztak. Tehát simán szemet hunyhatnának egy-két apróságon. Viszont az én szüleim is nagyon fa fejűek. Így tudom, hogy ami ott bent elhangzott az szent és sérthetetlen. Ha fejen állunk is együtt kell dolgoznunk. Még ha nagyon nincs is hozzá humorom, mert nem. Egyszerűen csak túlélni akarom ezt az egész napot és haza menni. Bár a fű bennem is dolgozni kezd, na meg persze a gyorsan felhörpintett bort sem kell félteni. Bár viccesnek hat ez az egész szituáció, még be se jelentettük szinte, hogy pezsgőzzön a család, már a szakítást tervezgetjük. Sosem érdekelt, hogy érnek véget a kapcsolatok. De úgy érzem, hogy ez a szakítást minden mozzanatát át kell majd beszéljük, hogy ha a család faggatózik, mert biztos, hogy fog, ugyan azt mondjuk. Még a végén gyanús lenne, ha két külön szituációval állunk elé. Az pedig valószínű, hogy katasztrófát okozna. Válaszán csak megforgatom a szemeimet, igen erre én is épp rájöttem. Pont ezért jutottam erre a döntésre, mert ez észszerű. - Oh fejezd már be – ingatom meg a fejem, nem mintha én annyiszor arról álmodoztam, hogy Maxim Wood ágyába kötnék ki milyen lenne. De még mielőtt bármi mást is hozzá tehetnék a léptek megzavarnak és olyan gyorsan foglalok helyet a térdén, mintha mindig is így tettünk volna. A kezét megérzem a derekamon és jól eső bizsergés fut végig a gerincemen. Nem akarom ezt érezni. De már nem vagyunk tiszták. Anyám szavaira alig tudok figyelni és amint újra egyedül maradunk felé fordulva nézek rá. - Pedig azt hittem undorodsz tőlem – nevetek fel, ahogy a villanás végig fut a tekintetén. - Pedig még nem is az öledbe foglaltam helyet – úgy nevetek, mint egy tini lány. Többet biztos nem szívok semmit amit elém tesz. Viszont mikor megbillenek attól, hogy talpra állna megkapaszkodom a kezébe és sikerül mezítláb nem orra buknom, megigazítva a ruhámat indulok meg a cipőm felé. Ha már így mondja most én is eléggé éhes lettem. Ám mielőtt még elértem volna odáig, újra kéz a kézbe kerülünk, így a cipőm kint marad és úgy sétálunk vissza az asztalhoz, ahol a szülők már valószínű, már az ültető kártyákon agyalnak és közelebb bújva a karjához mutatjuk meg a családnak a nagy boldogságot. - Itt is vagyunk – mosolygok mindenkire, ahogy helyet foglalva engedem el a kezét, hogy a szalvétát az ölembe ejtsem. - Farkas éhes lettem – kortyolok bele a vízbe, ami elém került. Gondolom anyám minden alkoholt eltüntet a közelemből. Pedig még a borból lehet inni kellene. Francba is ezzel a cigivel. Végül kezemmel a tarkóját cirógatva hajolok a férfihez közel. - Másra is – suttogva a füle mögé puszilva lopom el újra a boros poharát, hogy újra belekortyoljak. Vissza kell szereznem a telefonomat. Vagy hatalmas őrültséget fogok tenni. Másnap pedig még a tükörbe se lennék képes nézni.
Mindig amikor egy kicsit jobban szorul a hurok, mint amit kibírok olyan dologhoz nyúlok, ami sok mindenkinek szúrja a szemét és ezzel tisztában vagyok, Pont ezért fejlesztettem ki, ehhez már egy elég erős ellenálló képességet, de szerintem ez a ma megugrik mindent. A végén mire visszamegyünk már legalább meglesz az esküvő helyszíne, hizen kértük, hogy adjanak időt, és egy helyszín még nem annyira előrehaladás, szerintük. Na ezt én már nem tudom és nem is akarom kezelni, inkább fogom és előveszem azt ami majd most boldoggá tesz, mert nem az előttem álló lány lesz az az is biztos. - Mert nem is boldog ez a kapcsolat bassza meg. - mondom neki egyszerűen, a szevek ellenére egészen higgadtan, de hát ha egyszer ez így van, nem vagyok boldog, hogy tudom mennyire utál és most ahogyan viselkedik velem én sem érzek mást csak a rohadt nagy ellenszenvet, amit nem tudok elzavarni, ellenben ez a cigi, na az elég nagy segítséget nyújt a felejtésben, vagyis nyújtana. - Tudja milyen vagyok, majd egy kicsit hápog majd miatta aztán lenyugszik, nem tud vele mit kezdeni, már mindent megtettem, amit kértek, a cégnél vagyok, nem programozok és itt vagy te is, akiről azt hiszik, hogy a csajom, szóval ha ez nem fér bele a tökéletes életembe akkor nem tudok már mit csinálni velük. - még mindig csak a nyugalmas hangom van elől azt hiszem már pár slukk is segített rajtam, na meg az ital. Imádom a kettőt egyben, Kaia azonban láthatóan nagyon nem. - Mindig baszogatni fog anyám, ezt jobb ha megszokod ha a családhoz tartozol, mert nem lesz sosem olyan, hogy én ne csináljak valamit rosszul, még akkor sem ha látszólag mindent tökéleetse követek, amit elvárnak. - vonom meg a vállam, mert ez már csak ilyen, ezért felesleges olyannak lennie, akitől égnek áll a szőr a hátamon. Amit a régi énjéről mond meglep, rákapom a tekintetem, de nem teszek hozzá megjegyzést, hiszen sosem lesz semmi olyan, mint régen. Mi már nem leszünk barátok, ebből nehezen fogunk tudni kijönni, főleg hogy olyan hazugság cunamit öntöttünk magunkra, amiből már nem tudunk úgy kimászni, hogy minden jó legyen. Elbasztuk, de nem most, már régen, azon az estén én vagy ő, ezt nem tudom én nem voltam más mint máskor, de ő nem látta milyen vagyok, amikor beindulok. Ez olyan kettőn áll a vásár dolog volt és azt hiszem, mind a ketten nagyon rosszul kezeltük, de a múlt az a múlt ez meg a jelen és ezen már nem tudunk változtatni és nem tudunk olyanok lenni, mint régen, pedig azt akarom, mindennél jobban, mert hiányzik nekem az a lány, de ezt nem fogom neki bevallani sosem. A tervre rá kell kérdezek én mindig spontán vagyok, de ezt elég egyértelmű, hogy nem fogjuk tudni, úgy kivitelezni, a név javításon felnevetek, de rábólintok, és hallgatom, hogyan fogunk szakítani egy olyan kapcsolatból, ami sosem létezett. Ez zene füleimnek, ja nem. - Nekem mindig a szex jár a fejemben, ez nem lesz annyira újdonság anyáméknak. - vonom meg a vállam, már talán egy félig beállt állapotban felnevetve. Jó lehet ez nem a legjobb húzás tőlem, de már nem tiszta az agyam és ez olyan jól hangzott odabent. - De mondjuk veled még nem gondolkoztam rajta. - húzom össze a szemem, mintha alaposan végigmérném őt, hogy belegondoljak milyen lenne vele gyűrögetni a lepedőt, de a gondolat nem egészen olyan dolgot vált ki belőlem, mint ami illő lenne egy ennyire megromlott kapcsolathoz. De nem hagyják, hogy kibontakozzon a vágyam, vagyis nem is tudom, Kaia anyja jelenik meg és hirtelen megérzem a fenekét a lábamon, ami nem segít a korábbi gondolatmenetem csitításán. Mire leesik miert teszi már el is tűnik az anyja és én csak bólogatva nézek utána. - Most is a szexen jár az eszem. - nézek rá, miközben észreveszem, hogy a derekára tettem a kezem, a hitelesség kedvéért nyilván, hogy az anyja is elhigyje, de nem .így van, de ez tökéletes álca neki. - De valóban be kéne menni a fűtől mindig megéhezek. - Állok fel, tartva őt, hogy velem együtt tudjon lábra emelkedni és a zsebembe rakva a kezem próbálom eloszlatni a lenti kis problémám nyomait. - Akkor most mindenki tök nyugodt. - mondom leginkább magamnak és gyorsan elszívom a maradék adagot, amit talán túl gyorsan teszek, mert beleszédülök, de mér szokva vagyok ehhez az érzéshez és elnyomva az egyik nagy kaspóba dobom a szálas és a földbe ásom. - Na gyere Wood - Raven, akkor adjuk elő mennyire utáljuk egymást. - kacsintok rá, és már teljesen vigyorogva talán leállva odalent indulok el befele, ismét kézenfogva őt, már annyira nem zavartarva magam emiatt.
Igazából nem lehetnék most jobban hálás semmiért, csak azért, hogy megnyílik alattam a föld és elnyel. Hiszen két évig visszatartott attól, hogy keressem a társaságát, majd egyszerűen minden a feje tetejére áll. Érezhettem volna, hogy lesz benne egy olyan csavar, amire egyikünk sem volt felkészülve. Bárcsak látnám a jövőt, hogy tudjam miként végződik. Vagy, hogy tudtam volna előre és nem ugrunk bele ebbe az ál kapcsolatba. De már mindegy. Benne vagyunk, úgy nyakig a szarban és örülhetünk, hogy nem hullámzik. Talán ezek azok a gondolatok, amik kizökkentenek és azonnal már mehetek is tovább. Vagyis mennék, de nem visznek a lábaim és olyan kapaszkodót keresek, aki képes útnak indítani, de rossz karba kapaszkodom. Érzem rajta, hogy nem a legboldogabb, de legalább ki felé megyünk már. Alig várom, hogy a levegő kitisztítsa a fejem és kicsit összeszedjem magam. A lábaim alig tartanak, vagy csak már bennem nem maradt több erő ellenállni nem tudom, de megbillenek mikor elveszem tőle a cigit és rátaposok. - Szerinted? Igen. Anyád kifog akadni és kurvára nem életszerű, hogy egy boldog kapcsolatban be vagy tépve – forgatom a szemeimet. Mert vannak elvárások, amikkel épp annyira képben van, mint én, ha nem jobban. Az ő anyukája jobban beletud lendülni a tervezgetésbe. Az enyém már könnyebb eset, valamivel, nem sokkal. De ha ők ketten egy helyen vannak akkor nincs menekvés. - Azért vagyok picsa, mert foglalkozom azzal, hogy anyád ne baszogasson? Akkor leszek picsa – megvonom a vállam. Régen is törődtem vele, de attól még nem fogom megváltoztatni magam, mert nem jön be neki, ha valaki gondoskodna rajta. Csak nagyot nyelek és lesütöm a szemeimet. -Én is vissza akarom kapni a régi énem – nyögök fel. Igen hiányzik a gondtalan Kaia, aki csak úgy szárnyalt, megkapott bárkit, akihez kedve támadt és kurvára nem úgy nézett a legjobb barátjára, mint a mostani. Legszívesebben szembe köpném magam. Ahogy a cigit leteszi mellém azonnal kapva meggyújtom. Nem szoktam drogokat használni, de most más nem segíthet. Én most úgy a részeg barátnő vagyok, aki próbálja megmutatni, hogy mennyire szerelmes a srácba. Lerakva az öngyújtót szívom be mélyen és csak a fellegeket nézve tartom bent a füstöt addig, míg bírom végül ajkaimból kiszabadulva örömtáncot járva oszlanak szét a szabad levegőn. - Wood-Raven – javítom ki nevetve. Kizárt, hogy lemondjak a saját nevemről, mert én is viszek ebbe az egészbe elég sok mindent. Mondjuk magamat. Újra beleszívva a rúdba csak megvonom a vállam. - Mit tervezgessük? Szerintem felesleges, a szülők úgy is mindent eldöntenek helyettünk. Majd csapunk egy hatalmas veszekedést, hogy nem tudunk együtt lenni, mert vagy a munka vagy a szex jár a fejünkbe, nem tudjuk szét választani és szakítunk – rántok újabbat a vállaimon és eloltom most már a cigét. Nem kéne teljesen beállnom és mivel most próbáltam ki még a végén zöld manókat látnék futkozni a nappaliba. Azzal pedig buknánk az egészet. Mintha hallanék valamit és hátra fordulva csak egy árnyat látok közeledni, felpattanva indulok meg a közelébe, hogy hihető legyen a történetünk. Mire épp oda érnék meg is hallom a hangokat. - Nem jöttök be? - anyám csípőre tett kézzel áll az ajtóba és úgy mosolyog, mintha megnyerte volna a lottót, így csak Max egyik térdére leülve megrázom a fejem. - Nem, még megbeszélnénk az estét, utána bemegyünk – takarom ki a cigit a kezéből, mielőtt ezen csámcsognának oda bent. Még pár villanást vált a szeme, végül csak bólintva megindul befelé. - De siessetek nem sokára tálalnak – csukja be maga mögött az ajtót. Én pedig csak hangosan fújom ki a bent tartott levegőt.
Nem ki akarok menni az ősökhöz, hanem beülni a kocsiba és elhajtani valamilyen helyre, ahol nem talál meg senki és nem ülnek a nyakamon és nincsen ott Kaia, aki olyan érzéseket vált ki belőlem, amit nem szabadna neki. Nem akarom utálni, de nem ad más lehetőséget és azzal, hogy a kinti színjátékot is olyan mértékben nehezíti el nekem, pedig azt hittem könnyű lesz. De amikor odahajol és ad egy puszit, nem akarom érezni, amit érzek, utálom az egészet ,hogy ilyenhez kell folyamodnunk, hogy egyáltalán ne kelljen egymással találkozni, hogy ne erőszakkal legyünk egymás mellé terleve, hanem egy kamu által. De itt vagyunk és a dobálóznak nekünk a családalapítással és a gyűrűvel, meg minden olyan dologgal, amit már régen elképzeltek a fejüknben és most jobban tolják ránk, mint eddig bármikor. Ez rémes és mégis mosolyognom kell, megjátszani, hogy egy percig is akarok ettől a lánytól valamit, mi több, mintnt tőle akarok az életemet leélni és társai. Ja hányinger az egész de innom kell és tovább bólogatni, egyetérteni mindenkivel és nem kiverni magamnál a biztostékot. Annyira szerettem őt, és a barátságunk mindennél fontosabb volt és kénytelen vagyok utálni, hogy ne érezzem magam annyira szarul. Menekülni akar látom rajta, szorítja a kezem, tőlem várna megoldást, hiszen annyira független, annyira erős nő? De kimentem magunkat és egészen addig ameddig látnak minket vele vagyok, de amint kiérünk igyekszem nem a közelében lenni, mert felrobbanok ettől az egésztől. kell egy kis friss levegő és mellé valami sokkal erősebb. - Nincs mit. - bököm neki oda, miközben beleszívok egy mélyet a bor utáni felejtőmbe, amitől majd komolyan jobb kedvem lesz. Ez egy rémálom és valahogy nekem ezt túl kell élnem. Amikor felpattan és mint valami elmebeteg kapja ki a kezemből a szálat nézek rá értetlenül, és végig azt nézem, ahogy eloltja azt. - Ezt most muszáj volt? - kérdezem egy kicsit savanyú képet vágva, de már nem hörrenve fel rajta, szerencsérfe a két cucc egyben hatott, a bor és a fű egyben hamar beüt, hiába egyik sem olyan erős már nekem, a kettő egyben egészen elviselhetővé teszi számomra ezt az egészet. Most lesz az, hogy olyan dolgot is képes lennék megtenni, amit amúgy nem, csodaszerek ezek azt mondom. - Kaia ne legyél picsa, előbb mentettelek ki onnan, eljátszom, hogy a pasid vagyok és élheted életedet, ameddig nem dolgotzunk együtt, addig majd valamit összehozunk, hogy hihető legyen, de nem kell azt a felesleges anyáskodást csinálnod. Látom, hogy ez az azt csinálsz, amit akarsz dolog nem megy neked, nem tudod hagyni, hogy azt tegyem amit. Kurvára azt akarom, hogy olyan legyél, mint régen. - szakad ki belőlem, miközben visszaül, és milyen jól teszik, hogy eltávolodik tőlem, lehet most magamhoz húznám, hogy megmondjam neki őszinte véleményem az egész hozzáállásáról, de így, hogy nincs a közelemben csak egy messze elhelyezkedő székre ülök le és előveszek két szálat, ezúttal felényújtok egyet. - Nem erős nyugi, csak lelazít nem fogsz rászokni. - leteszem az asztalra, miközben meggyújtom a második szálam, ami remélem már épségben megmarad a szervezetemben és nem a fűben kerül eltiprása. - Szóval akkor Mrs. Wood, mégis hogy gondoltad végigcsinálni ezt az egészet, van tervünk, vagy majd lesz ami lesz és majd szívjuk ezt, hogy kibírjuk az anyáink hülye tervezését és az apáink hajtását. - mutatok a szálra a kezemben nevetve, mintha nem lenne elég kimerítő ez az egy nap is, és akkor még hátra van ki tudja mennyi év. Azt a rohadt!
Nem is tudom hova soroljam azt amit érzek. Mert itt aztán minden is van. A gyűlölet, hogy az a Maxi, akit imádtam és örömmel töltöttem vele időt, az a múlt ködébe veszett és olyanná változtatott, akit talán soha nem is akartam előhozni magamból. Nem gyűlölöm, mert tegyen bárkit, próbáltam azt előásni, mint gyerekkorunkban volt. De nem megy, mert újra és újra azt látom, hogy a lányok között cikázik és mindenkit kipróbál. Felsóhajtok a gyerek témára és megrázom a fejem. Valahogy alapból nem tudom elképzelni, hogy is tudnék egyensúlyozni az Egyetem, a cég és egy kisbaba között. Mert fel kéne adjam azokat, amiket eddig akartam, vagy egyáltalán célban volt. Látszik mennyire telhetetlenek és fel sem tűnik nekik, hogy mennyire nem akarjuk ezt a kapkodást. Hiszen most mondtuk el, hogy randizunk, még friss a kapcsolat, de az ő anyja már gyűrűt emleget az enyém meg a gyereket. Ez pedig még jobban frusztrál. Az alkohol mennyisége kicsit megborít lehet ennem kellett volna előtte, mielőtt ennyire bele merülök a borosüvegbe. Na meg most a pezsgő és megrázom a fejem, hogy talán nem kéne ezt jobban feszegetni és hagyni, hogy a fejem tisztuljon. Érdekes, hogy mikor úgy mond számon lesznek kérve, hogy miért kellet titkolózni és csak kész tények elé állítani minket olyan laza, lepörgő választ kapunk, hogy csak jobban forog az asztal körülöttem és kapaszkodót keresve, rossz embert kapok el. Kérdésére csak bólintok és mintha órák telnének el, hogy engedélyt kapjunk a távozsra és úgy szorítom a kezét, mintha attól félnék, hogy eltűnik és mikor kihúzza a kezét megbillenve maradok talpon, hiszen ekkor már megérzem a hideg fuvallatot és kilépve leülök az egyik székre, hogy az arcomat a kezembe temessem. Le kell győzzem a szédülést. - Ez a nap egyre érdekesebb lesz .. - nyögök fel, ahogy felnézek az öngyújtó kattanására és megrándul az arcom. Gyűlöljük egymást, míg én csak emlegettem, hogy milyen lesz elviselni őt, most szinte szembe köpve kezd el a droghoz nyúlni. Ez persze sérti az alapból vékony lelkem és megrázva a fejem dőlök hátra a székbe és megrágcsálva a szám szélét. - Kösz – mormogom halkan, hiszen kihozott onnan ahol most nem volt kedvem díszelegni és persze lassan tisztuló fejemben azonnal a megoldáson kell gondolkodnom. Hiszen elég hosszú projekt elé nézünk, ami nem mást tartalmaz, mint az együtt töltött időnket. Tehát, ha nem közöljük velük, hogy együtt vagyunk közösen összezártak volna minket amúgy is. Reméltem, hogy kicsit vissza vesznek ha megtudják meghajoltunk az akaratuk előtt, még is úgy tűnik, hogy semmi nem elég. Ott ültem előtte és néztem, ahogy újra és újra a cigibe szippantva menekül a valóság elől. Nem gondolkozva pattanok fel, hogy kivegyem a kezéből. - Várnod kellene, míg elmegyünk. Mielőtt teljesen beállsz – magyarázva billenek a mellkasához és azonnal eltolva magam a cipőmre pillantok, amúgy is instabil járásomat nem könnyíti meg a tűsarok, így csak lerúgva a lábamról jobban kitűnik a szintkülönbség. A fű és a parfüm illat azonnal az orromba kúszik és még jobban megzavarja a fejem. Felnyögve inkább vissza ülök a székre és megrázom a fejem. - De azt csinálsz amit akarsz. Eddig is azt tetted – mivel még nincs meleg, így a lábaimat azonnal a másik székre rakom, nincs kedvem felfázni, de a cipő eléggé megnyomorgatta a lábam.
Olyan érzésem volt, hogy visszakaphatom ha nem is a régi Kaia-t az életembe legalább egy olyan verziót, aki nem gyűlöl, de nem. Ő már teljesen a múlt és behálózta az a bizonyos este, ami lassan tisztává válik, mármint nem az este, mert abból sok homályos rész van még jelenleg is, sokkal inkább az ok, amiért most ő ennyire utál engem. Olyan mértékben, hogy képes volt velem is egészen megutáltania saját magát, a viselkedése azért nem fogható a borra, még ne, nem ivott annyit, tudom, hogy ő sokkal többet képes inni anélkül, hogy egy ilyen picsa válna belőle, de hát ha ezt érzi ő jónak, akkor nem fogok ezzel hadakozni belemegyek. Akárcsak a tervbe, hogy majd éljük életünket egy rettenetesen működő kamu kapcsolatban, remek. Kint már sokkal pozitívabb arcomat mutatom, mint bent vele őszinte tudtam lenni, a szüleinkkel nem megy, egyszerűen nem hagynak más választás. Mielőtt bárki bármilyen faggatásba belemenn esek neki a mesélnivalónak, amiért ezer féle mosolyt, már majdnem könnycseppet is látok a szüleim szemében fényleni. Nem tudom, hogy fog e fájni ha majd elmondom nekik, hogy szakítottunk, mert együtt nem maradhatunk, az is biztos. Egy ideig fogjuk tudni játszani, nem sokáig, mert máris a gyűrűn van a sor. Hol van az még, nekem főleg, amúgy sem nagyon gondolkodok házasságon, de anyám máris lecsapna a lehetőségre, hogy Kaia anyjával együtt már szervezzék is a vendéglistát. Olyan hirtelen szakítja meg a szüleink felé mutatott magabiztosságom, csupán egyetlen egy közelségével, hogy kell egy kis idő, hogy összeszedjem magam és újra az tudjak lenni, akinek itt kell, egy pasinak, aki Kaia Ravennel jár, a cégünk leendő fejénke, egy olyan embernek, aki nem mehet az álmai után és még azzal is szembe kell néznie, hogy az a lány, aki talán képes lenne kicsikarni belőle egyetlen egy igaz érzelmet is utálja és végső soron én is elkezdtem őt, hogy egyszerűbb legyen. Ezen okok miatt mondom azt, hogy az italozás és a drogok nem olyan károsak, ellenben az életem az már szerintem sokal károsabb, nem csoda, hogy az esti italozáson jár az agyam. Apám szavait és Kaia arcát meglátva azt hiszem az italnál egy kicsit keményebb cuccokra kell majd terelnem az estét, mert ez kezd egyre idegőrlőbb lenni, és nem tudom majd kezelni. Apám szavai igencsak összezavarnak és a torkomban és a gyomromban egyszerre képződik egy óriási gombóc. Nem akartam ennyit találkozni vele, nem akarom ennyiszer látni és mégis szinte muszáj lesz azzal együtt, hogy megjátszom, hogy mennyire oda vagyok érte. Akár lehetnék is, de nem tudok, a mai után egyszerűen nem menne. Kiveszi a kezemből a bort, hasonló érzelmekkel fűtve húz le belőle. Anyám szavai hozzá is szólnak, de szerintem egyikünk sem hallja meg. pezsgő érkezéséig kapunk még egy két olyan megjegyzést, amivel egy gyereket sürgetnének és szinte azt érzem, hogy kiesik a talaja a lábam alól és ezt sosem fogom tudni visszahúzni. Érzem a szorítését, ahogyan menedékért kiált felém a tekintetével, de nem tudom akarok e neki segíteni, hogy tudok e, mert ezt együtt tudjuk csak átvészelni, de nem fogunk tudni együttműködni és ez a helyzet egyszerűen kezelhetetlen lesz egy idő után. - Nem lesz gyerek, most még nem és apa erről miért nem szóltál hamarabb? - szegezem neki a kérsést, már cseppet sem higgadtan, amire anyám szólal meg a férje helyett. - Meglepetésnek szántuk, hiszen tudjuk, hogy mennyit dolgoztok és ez egy elég nagy siker lehet a karrieretekben. - anyám szavai nem tűrnek viszakozást, tudom, hogy ha megszólal egyszerűen fog megszólalni ő is, de a szavai mögött olyan értelmi tartalmak lesznek, amiért tudom kár volt megszólalni. - Kimenjünk? - kérdezem ijedten Kaiara nézve, mert elég szarul fest és valamiért felkel bennem egy ösztön, hogy legalább a szüleim előtt tegyek úgy, mintha érdekelne a csajom, közben meg kicsit azért érdekel is, hogy látom rajta mennyire nem érinti jól. - Nem gond ha ezt kicsit ketten megemésztjük? Addig igyatok a nem is tudom mire. - intek feléjük és anyám bólogat Kaia anyja is, mert most, hogy “együtt” vagyunk nem gond ha kettesben távozunk az asztaltól. Kaia ujjai közé kulcsolom az enyémet és segítek neki felállni, a bor vagy a sokk hatása, de nem annyira érzem őt stabilnak most. Amint a szüleink nem látnak engedem el a kezét, mintha bent nem aggódtam volna érte egy kicsit csak, és tépem ki a terasz ajtót, hogy kimenjek levegőzni, mert ez sok, nagyon sok. A farmerem zsebéből kapok elő egy cigit, azonnal rágyújtok, bár tudom, hogy anyám utálja ha a ház közelében szívok és mint megérzi a fű szagát, fog rikácsolni, de most leszarom.
Szabadulnék az aranykalitkából, de valahogy nem sikerl. Mindig oda jutunk vissza, hogy a család a legfontosabb és az érdek, hogy mindig mindened meglegyen. Nézzük meg őket. Itt van előttünk az élő példa, szüleink olyan boldogságban élnek, mintha nem ezen a bolygón tengetnék a mindennapjaikat. Az, hogy ennyire erőltetik, hogy Maxim és én egy párrá válljunk valószínű, hogy pelenkás korunk óta ezt sulykolják belénk. Volt egy időszak még kisiskolás koromban, mikor nagy szájjal mindenkinek azt mondogattam, hogy én leszek Max felesége és csodás életünk lesz jó sok gyerekkel. Akkor még igen csak hittem a mesékbe, amik most úgy vágtak gyomron, mintha elfeledkeztem volna, hogy egy boksz mérkőzésen vagyok. Azóta pedig inkább kerülöm, mint sem vágyakoznék arra az átkozott gyűrűre. Szerintem anyáink jobban várják, mint én valaha is. Az, hogy minden zökkenés nélkül bejelenti a családnak, hogy megtörtént. Áttörtük a jeget és megpróbálunk egy párként lenni vegyes érzelmeket vállt ki bennem és persze a körülöttünk lévőkben. Tudtam, hogy két embert nem fogunk tudni csak úgy becsapni. Nem úgy mint a rózsaszínködbe lubickoló anyukákat. A gyűrű említésére majdnem megakad a torkomon a víz és ijedten nézek Max felé, hogy ebbe jó lenne nem bele menni. Mert egy szakítást még az elején könnyebb megmagyarázni, mint egy felbontott eljegyzést. Szerencsére kapcsol és megkönnyebbülten szalad ki egy sóhaj a számon, amire apám persze azonnal felfigyel. Lépnem kell és egy pusziig meg sem állok. Ez pedig még jobban felkorbácsolja az érzelmeimet és érzem, hogy neki is van reakciója rá. Inkább elhúzódom tőle, mert lehet, hogy a mosdóba szinte undorodva beszélt rólam és velem, még is meg van az, amit ott akartam kicsikarni. Ez pedig megrémiszt. Jobb lett volna nem észre venni, könnyebb úgy utálni, hogy tudom nem váltok ki belőle semmit. Ezt most elcsesztem. Már épp jobban elmerültem volna a fejemben kavargó gondolatokba, mikor meghallom immáron az idősebbik Wood hangját és ez még jobban összezavar. Mármint tudtuk, hogy ez a jövőnk és ebben fogunk dolgozni, de nem így. Együtt. Ahogy rám néz Max megpróbálok kedves mosolyt villantani a kíváncsi szemek között és érzem a kétségbe esést, ahogy egyre mélyebbre von magába. - De.. - kezdenék bele mire érzem, hogy anyám megfogja a karomat. Tehát nincs ellenvetés, ha akarjuk, ha nem. Együtt kell dolgoznunk és most én is inkább a borospohár felé nyúlok, amit anyám egyszerű mozdulattal tesz arrébb és rázza meg a fejét. Frusztrált sóhaj hagyja el a számat és kiveszem Max kezéből a poharat, hogy belekortyoljak. Úgy is egy pár vagyunk, nem? Ez tök megszokott lesz. Viszont most tényleg egy korty elég, hogy visszanyújtsam felé. - Hát akkor kiderül mennyire stabil lesz a kapcsolatunk – megvonom a vállam, ha már kötelező. Legalább nem is kell kitalálni egy okot sem miért ér véget tragikusan a kapcsolatunk. Közös munka általában elég gyilkos tud lenni. - Én is apáddal dolgoztam, és nézd meg milyen gyönyörű és okos kislányunk lett – kacsint rám, kicsit sem titkolva a hátsó szándékukat és egyszerre nevetnék fel és fordul meg a gyomrom, hogy már a szüleink is keményen tolták a békülős szexet. Megszédülve kapaszkodom meg bár reméltem, hogy anyám karja, de nem. Max kezét szorongatva nézek rá. - Levegőznöm kell – motyogok, mert olyan sok minden történik, hogy kábult fejem fel sem fogja. Kell egy kis hideg levegő, hogy észhez térjek.
Ellentétesek vagyunk ő komolyabb, és egyáltalán nem olyan laza, mint én, sosem volt az, én mégis így szerettem ahogy van, néha kicsit merev, de csodás kapcsolat volt ez, amikor ketten voltunk nem volt annyira szar minden. Aztán most akkor a legrosszabb amikor ketten vagyunk. Nagyon megváltozott a világ, a kettőnké, külön külön és egyben is, de nem is tudom van de már mi. Mert a barátságunk egy mesének tűnik, amiko amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is és mégis évekről beszélünk, ahova őszintén szólva visszavágynék. Nem tetszik a mostani Kaia, az aki azt sem tudja, hogyan mondjon egy szép szót is nekem, aki képes hasba verni, mert egy kis huncutság van bennem. Ő megsértődik azért az énemért, aki igazából vagyok, mert akkor egyszer hibáztam és elítél. Inkább anyámékat választom, mert jelenleg még az is üdítőbb, mint vele egyetlen egy perc is. Nem mondom, hogy nem félve jöttem ide, tudtam, hogy jön, és azt is, hogy mosolyszünet van köztünk, az okát azonban nem értettem, ahogy most sem, de ez már nem is olyan fontos számomra. A tervünk jó volt, vagyis az övé, a kérdés a kivitelezésen van mert nem vagyunk képesek elviselni egymást, nekem a mai nap verte be az éget és neki már szerintem régebb óta ott van ez az egész és nem akarom megjavítani. Észreveszem az anyja azonnali reakcióját, minden mozdulatára, erre legsz.vesebben lépnék azonnal, de hezitálok, nem sokat. Olyan szépen és olyan lazán adom elő a szülőknek a nagy hírt, mintha egy lánykérésről lenne szó, aztán éppen azt igyekszünk elkerülni, hogy lássuk egymást, de a szülők szemében lassan szerelemesekké válunk. Ilyenkor tudom miért nem vágyok szerelemre, mert csalódással jár, akárcsak most, ez az egész is fáj,d e mosolygok és előadom, hogy ez valami más, ez valami olyan, amit mindketten akarunk és ezzel biztosítjuk magunknak a tökéletes életet, egy darabig, baszogatás nélkül. A hír hallatán jönnek a cviruló arcok, a meglepett tekintetek és az a felismerés, hogy mennyire nem kellene ezt csinálnunk, de már mindegy. Nincsen gusztusod hozzá, de már elbasztam és nem tudom visszacsinálni, nem kiabálhatom, hogy ja nem is április bolondja, addig még sok idő van és nem vennék be. Megfogom a vállát, hogy tudatosítsam látszatra is, hogy ez igaz és nem most találtuk ki a mosdóban. - Megvan még a nagymamám gyűrűje valahol. - akarja anyám halkan mondani apámnak, de mindenki hallja, mire veszek egy mély levegőt és visszaülök, hogy ezen most csámcsogjanak egy kicsit, sokat vagy amennyit akarnak és utána jöjjön, aminek jönnie kell, hogy miért vagyunk itt. - Nem kell gyűrű, nem kell felhajtás, nem kell semmi csak egy kis nyugi, hogy tudjuk mit akarunk jó? - nem akarom tovább folytatni a beszélgetést, remélem ennek ennyi is, de tudom, hogy nem és Kaia is folytatja. El kell hitetni velük és ez tény, de ez már szinte szar. Szavaira csak mosolyogva bólogatok de amikor közelebb hajol, hogy adjon egy puszit, azért lefagy az arcomról az a műmosoly is, pedig igyekszem, de ez nekem is nehéz. Megborzongok, nem akarom, hogy ez tetszene, de bejön és most azt kívánom bár ketten lennénk, hogy most azonnal beszéljük meg mi volt ez az egész, de csak veszekedés lenne belőle. Ahogy eltávolodik veszem vissza az álarcom. - Most ti jöttök. - jelentem ki és amint lejött rólunk a figyelem hámozom ki a kezeinket egymásból, mert nem akarok hozzáérni, mert nem olyan érzéseket kelt, amit előbb és nem akarom, hogy ebből bármi más legyen, mint megegyezés alapú kamu kapcsolat. - A Wood Industries új fejezetet nyit a Raven családdal és szeretnénk ha ezt a projektet ketten vezetnétek. - mosolyog rám apám a kezét az asztal fölött összefonva, éreztetve, hogy ez nem egészen alkupozíció itt komoly kijelentések vannak, amit vagy benyelünk, vagy benyelünk. Én szó szerint nyelek egy nagyot és ránézek Kaiara. - A projektet a jövő hónapban fogjuk megalapozni, rengeteg tárgyalást fog igényelni, egy egész év lesz, mire bele tudunk fogni az építkezésbe, és úgy döntöttünk, hogy ezt együtt csináljuk végig, mert ebben van potenciál, de egy cégnek most egyszerre sok lenne a meglévőek mellett, még akkor is ha a gyerekek intézik az egészet. Új bevásárlóközpont fog épülni New York egyik luxus negyedében. - fejezi be egyelőre, mert még tudom, hogy van benne, de anyám lelkesedése kicsit elveszi a figyelmet mindentől. - Ezaz. - nyögöm ki és lehúzok egy újabb pohárral a borból. - Maxim elég már a borból, igyunk inkább pezsgőt sok a jó hír egyszerre. - tapsikol és int a személyzetnek, hogy hozzanak pezsgőt.
Az, hogy úgy ejtette ki a száján, hogy múlt időben beszélt rólunk mélyen szíven ütött. Hiszen ezt az érzést nem lehet csak úgy kikapcsolni. Vagy elsöpörni. Próbáltam. De úgy tűnik, hogy pocsék baráttá avanzsáltam, miközben megakartam magamban vívni a legnagyobb háborút, hogy megőrizzem a barátságunkat. De ezek szerint elbuktam. Hiszen képtelen a szemembe nézni, csak azt érzem, hogy undorodik tőlem. Azt hiszem ez lenne a legtökéletesebb számunkra. Undorodni a másiktól és elkerülni. Ami eddig ment is. Viszont arra is számíthattunk, hogy a családi kötelék nem fogja csak úgy hagyni, hogy elsodródjunk egymástól. Amikor egyedül maradok végre eldobhatom a páncélt és újra az a kislány lehetek, aki biciklizés tanulás közben elesik, lehorzsolja a térdét és az a legnagyobb fájdalma. Visszagondolva mennyire eltörpül az a fájdalom attól, ami most gyötör. Idegenekké váltunk egymás szemében. Visszatérésem a front vonalra nem volt épp zökkenő mentes, tekintve, hogy újra a legszebb harci páncélom is megrozsdásodik, ha sok vörös nedű csúszik le a torkomon és elvesztve a kontrollt kissé szabadszájúbbá válok. A szüleim intése elég erős pofon, hogy annyira szedjem össze magam, hogy a két család ne szégyenkezzen egymás előtt. Anyám szorítása már fájdalmassá vált, mikor a mellettem lévő ismét átveszi a figyelmet. Mintha én kérném, hogy húzza magára a fényes páncélját és újra óvjon meg. Ilyenkor mindig megy neki. Eljátszani azt, akit látni akarnak, de mikor eltűnik mindenki és magára marad újra csak az lesz, aki aznap este volt abban az átkozott clubba. Szavai első felére csak megforgatom a szemem, miközben anyám kezét próbálom az asztal alatt lefeszegetni rólam. Tudom, hogy ez a szöveg nekem szólt. De mindketten bukunk ebben az egészben. A levegő megfagy, ahogy kiejti az unokák szót és én is megmerevedek, ahogy vállamra kerül a keze és felpillantok az asztal köré. Vannak arcok. Meglepettség, öröm és a nagyapja az apámmal összenéz. Ők kapiskálják, hogy valami nem okés. De az oltár említésétől anyám szorítása enyhül és izgatottsága még rám is rám ragad, ahogy visszakerül mellém Max, majd a kezünk egymásba fonódik. Egy pillanatig elgyengülök, ahogy megérzem meleg érintését és hüvelykemmel megsimítom a kézfejét, majd egy kisebb mosollyal nézek anyáinkra. - Miért nem mondtad Kaia? Ez csodálatos! - úgy lelkendezik anyám, mintha már arról beszélnénk, hogy gyűrűt nézegetünk vagy épp úton a közös trónörökös. Megköszörülöm a torkom és most már a vizes pohár felé nyúlva kortyolok egy nagyot, hogy kábult agyamat összeszedjem. Az én ötletem volt, most még is kissé bódultan kell helyt állnom. Ez kegyetlen húzás volt, várhatott volna, míg tisztul a fejem. De ezt még vissza kapja. - Pont ezért. Már az esküvőt tervezitek. Mi pedig lassan haladunk, mert mindhiába a húsz éves ismeretség, még vannak meglepő húzásaink, amivel sokkoljuk a másikat – próbálok kitérni a válasz alól és lassan fordulok az új bűntársam felé. - Igaz, édesem? - emelkedik meg automatikusan a szemöldököm és elnevetem magam. - Elnézést a viselkedésemért, de nehéz úgy itt ülni, mintha nem akarnánk a másikhoz szólni, miközben csak a másik érintésére vágyakozunk – megvonom a vállam, miközben közelebb hajolva egy puszit lehelek az arcára, kissé elidőzve hajolok távolabb. Nagyot kell nyeljek ettől az érzéstől és elhúzva a kezem a hajamat kezdem el igazgatni és hátra dőlök a széken. Várva a millió kérdést és a bejelentést a másik felektől.
Mint az oviban nagyjából ott érzem magam, de vele még talán ez sem lenne annyira rossz ha nem ő akarna a főellenségem lenni, aki mindenáron keres valamit, amiért utálhatja. De komolyan, azon ügyködik, hogy felbosszantson, és ezzel szerintem csak magát húzza fel egyre jobban és ez nem tetszik, az sem ahogy vagyunk egymással, de lehet ez lesz az új, ezt kell megszokni, mert ebből nem tudunk szabadulni, hála a szüleinknek. - Lehet, ez igaz, de barátok voltunk Kaia, neked is volt helyed és lehetőséged arra, hogy lépj, csak szórakoztunk ezen nem kellett volna ennyire felkapni a vizet. - lehet abban valami, amit mond, de nem tudom miért kellett ezt ennyire felfújni, egy hülye buli volt egy hülye program amire elmentünk ketten én belegabalyodtam valakibe és ezen ő felcsattant. Nem lehet féltékeny, hiszen sosem gondoltunk egymásra úgy vagyis nem beszéltünk róla, ha mégis, akkor azt tudnám. Remélem, hogy tudnám. Ő már mint én, ezt mindig is tudtam, ő érzelmek terén nem annyira laza, és nem tudja úgy venni ezt az egészet, mint szimpla szórakozás és ez jól van így, nem kell mindenkinek ugyanolyannak lenni, és ő különleges, nekem legalábbis az volt, most meg leginkább menekülnék a szavai elől, a nézése elől, minden elől, amit most felém mutat, mert fájdalmat okoz, de ezt tuti magamban tartom majd örökre, ez a Maxim a titkos énem, ami ott marad ahol én elrejtem, még számára is. Olyan csendben tűri a szavaimat, amiket legszívesebben nem fognék vissza, mert bosszant, az ami lett belőlünk, hogy nem vagyunk a régiek, és nem is leszünk, ert már én sem akarom. Távol akarok maradni tőle, attól, amit okoz nekem, és bennem, de belemegyek ebbe az egész játékba mert ez megoldás lehet. Valamire biztos a barátságunkat ez csak még jobban meg fogja rontani,bár lehet már nincsen lejjebb akkor meg már igazából teljesen mindegy ugorjunk fejest ebbe, és baszunk el mindent mégjobban és tegyük boldoggá a szülőket. Annyira felbosszant, ahogyan bánik velem, de nekem is átkattan valami egy mozdulata kihoz vagy inkább belém tesz valamit, ami talán eddig is ott volt, talán nem is ismertem, nem kedvelem őt, tényleg hazugság volt az életünk és régebben is az a kémia, ami köztünk volt sokkal inkább egy belénk nevelt valaminek a hozadéka, amit a szüleink raktak belénk. Ez most szépen eltörölte azzal az ütéssel, amivel a mosolyom és az amit akartam, hogy talán rendbe hozhatjuk elszállt. De ő akarta ezt, ő bánt úgy velem és volt egy hisztis picsa, akivé vált talán miattam, de lehet a tetteim nélkül is ugyanilyen lenne. Kinyitom az ajtót, minél hamarabb el akarok menni a közeléből, mert legszívesebben hazamennék, innák vagy inkább bevennék valamit, hogy ezt elfelejtsem, mert ő nem az a Kaia, akit én szerettem régen, aki a legjobb barátpm volt, akire támaszkodhattam ha baj volt, ő egy sötét oldala, amivel most meg kell birkóznom, remélhetőleg nem sokszor. Anyámék tekintete hiányzik a legkevésbé, de ki kell menni, itt van a kötelesség és én teljesítek bármit, szóval leülök, csak lazán kezelem az arcom a mimikám mármár szinte megszokta a kényszeres viselkedést, és nem az ösztöneim alapján cselekszik szerencsére. Amikor megjelenik, újra meg rándul a gyomrom, pedig alig pár perce hagytam ott, reméltem nem jön utánam, egy kis remény meg volt, de az ősök diktálnak és itt kell lennünk, mindketten tudjuk. Ezzel az átokkal vagy olykor áldozattal kell élnünk az életünk és most elég nag áldozatnak érzem magam, hogy vele kell majd hazudnom egy olyan dolgot, amihez egyáltalán nincsen kedvem. Azt hiszem már a sokadik utáni sokadik pohár van a kezében, odabent sem volt nagyon finomkodó, miért pont most lenne, amikor az alkohol hatni kezd képes olyan dolgokat tettettni velünk, amik nem is mi vagyunk, és ezt most ő tökéletesen prezentálja, pedig szerintem itt nekünk kellene a nézőknek lenni és hallgatni, amit mondanak ehelyett mindenki rá figyel, amikor kilöttyen a bor. Hurrá, végre nem Maxim a rossz gyerek, aki nem tud viselkedni és sokat iszik. Elmosolyodok, de csak nagyon szolidan még anyám sem veszi észre. Mindenki rá figyel, valami nagyon felhúzta és tudom mi volt vagyis inkább ki és szerintem jó lenne ezt józanul tárgyalni, ha lenne hozzá kedvem még, de már nincs, Kaia-hoz sem. Úgy érzem le kell szednem a terhet a válláról, még most is amikor már ennél jobban nem tudott volna bántani, mégis megszólalok én is a borral a kezemben, hogy legyen más a középpontban, vagyis egy kicsit más is. - Azt hiszem ha már kellően sokat ivott mindenki, közölhetem a jó hírt szülők. Olyan régen akartátok már, hogy ez a két szép csemete egybe forrjon. Már nem úgy, bár máshogy hogyan is lennének unokák. - nevetem el magam és közben kilököm magam alól a széket, hogy mint egy tósztot elmondjam nekik, hogy a kamu csajom az aki ki nem állhat de majd csodás nem unokáik lesznek, na a faszt. - Nem akartuk elmondani, mert tudjuk mennyire nagy dolgot csinálnátok belőle, de most azt hiszem ideje, hogy tudjátok, hogy lassan de biztosan sétálunk az oltár felé, bár még az elején vagyunk, és nem akarunk sietni. Ugye drágám? - fogom meg elég kelletlenül Kaiai vállát, és leülök mellé, mint a profik fogom meg a kezé és kulcsolom össze az ujjainkat majd az asztalon pihentetem. Az anyáink szeme szinte felcsillan, a rózsaszín köd sokkal inkább náluk száll fel, mintsem nálunk, ami nekünk jó, mert nyugnink lesz egy darabig, aztán jön a kamu szakítás, remélhetőleg.
Fogalmam sincs, hogy kerültünk egyik szituációból a másikba, és miért gyilkoljuk egymást távol a szülőktől. De úgy tűnik, hogy a sértettségem igen csak kimagaslik és ezen olyan jól szórakozik, hogy még jobban felbosszant. Bár bevallom nem gondoltam, hogy lehet ennél is jobban. De neki sikerül, minden egyes szava úgy érint, mintha valamelyik kis ringyója lennék és le akarja rázni, miközben azért válaszokat követel. Melyikünk a gyerekesebb? Valószínű, hogy egálban vagyunk. - Lehet úgy is bulizni, hogy míg van veled valaki nem mással kezdesz ki – csattanok fel most már teljes mértékben kiakasztott. Úgy érzem, mintha semmibe vett volna. Mert a barátságunk hamar háttérbe szorult, és ha valaki épp úgy beszélt volna, vagy nem tudom lekoptatni? De ő nem figyelt volna rá, mert jobb dolga akadt. Megköszörülöm a torkom, hogy ezt a képes kitessékeljem a fejemből. Elég volt, hogy napokig ezen képek villogtak a szemem előtt, nem kell továbbra is. Bár jobb lett volna akkor abba hagyni és elengedni. Végig duzzogni az ebédet és elválni, még is az agyam úgy pörgött a semmin, hogy képtelen voltam megtenni. Szavai minden egyes hangsúllyal gyilkoltak, még is próbáltam erős maradni, még is csak az vagyok, aki. Mindig törékeny, érzelmes kislány, a családban. Mivel unom ezt az egész szervezkedést, megpróbálok olyan helyzetet kialakítani, ami a szülőnek megfelel. Még ha mi nem is fogjuk annyira élvezni. De valamit, valamiért. Összeráncolom a homlokom és megvonom a vállam. Ha a szemébe csak egy hisztis picsa leszek, hát legyen így. Legalább mindketten távolodunk annyit a másiktól, hogy ne az érzelmeink manipulálják a tetteinket. Fel kell nevessek, mert mindenki tudja, hogy Maxim Wood-ot senki nem érdekli komolyan, csak addig, míg kitöltheti a frusztrációját és leléphet. De nem szólalok meg inkább és nem érdekel, hogy mit gondol rólam. Azon az estén jobban bizonyította, mint valaha megtehette. Semmit nem jelentek neki és ez most már így is marad. Az ő érintésétől megborzongtam és próbáltam úgy tenni, mintha egyáltalán nem tenne velem semmi ilyet. Még is, belül a pokolra kívántam magam miatta. De a visszavágó még ott függött a fejünk felett. Aztán jött a hideg zuhany. Az érintésem és közeledésem egy csepp reakciót sem váltott ki belőle. Az azonnali jó kedvemet, mintha elvágták volna és újra előtört belőlem a sértettség, ahogy beszélt. Újra csak a földbe döngölt és megráztam a fejem, ahogy eltávolodtam tőle. Kizárt, hogy nem érzett semmit, a lelkem romokba dőlt, akár egy kártyavár és csak újabb szavait hallgattam, immáron háttal állva. Nem akartam, hogy lássa a reakciómat. Még én sem akartam látni a tükörbe saját magam. Nem gondoltam volna soha, hogy ez ennyire rosszul fog esni. Már nem is akarok továbbá hozzá szólni csak menjen már kifele és kell egy kis magány, hogy összeszedjem magam. Igen, én vagyok a szar alak, jó bevállalom és igen, minden király lesz. Ahogy kinyitja az ajtót megrogy a térdem a megkönnyebbüléstől és megmarkolva a komódot, várom, hogy záródjon az ajtó újból és végre egyedül maradhassak. Mikor végre megtörténik csak lecsúszva a padlóra ülve hajtom a fejem a térdemre. Nem így terveztem, nem akartam. Most még is én lettem az, akit utál. De talán ez lenne a legjobb megoldás. Pár percet hagyok magamnak, hogy a lelkem kidúlja magából minden bánatát és összeszedve magam megmosom az arcom, hogy a pír eltűnjön és lassan követem vissza az asztal felé, ahol csak kérdő pillantásokat kapok, de megvonom a vállam, ahogy leülök mellé és azonnal a boros üveg felé kapva töltöm is tele a poharam, hogy hatalmas kortyokkal ürítsem ki. Anyám keze a lábamra csúszik, hogy figyelmeztessen, nem illik leinni magunkat. Oh, dehogynem. Jobb, míg nem tudja mi folyik a színfalak mögött. Újra töltöm a poharat, de most már nem iszom bele, csak forgatom az asztallapon, miközben hallgatom, hogy miről is van szó. - Eléggé sürgető dolgom lenne, belecsaphatnánk miért is kellett így összezörrenni? - kérdezem most már kevésbé gátlásosan, hiszen az alkohol amilyen gyorsan csúszott le, olyan gyorsan szállt az agyamba. - Lakásom darabokban, a szakdolgozatom fele szintúgy. Van aki még dolgozik és van élete – nézek anyámra, aki egyre erősebben szorítja a combom és összerezzenve lötykölöm ki a vörös bort az asztalra. - Kaia! - úgy csattan fel apám, mintha eddig valami függöny mögül nézte volna az előadást.
Kezdőlap
