Life is a divine comedy. A tale told by an idiot. A sadistic idiot.

Már javában tombolt a nyár, olyan hőségek voltak, hogy legtöbbször ki sem mozdultunk Liam-el, aki szépen felgyógyult a sérülésből, és meglepő módon, nem, hogy nem kellett tovább fenyíteni, de kiderült, hogy egészen jó párost alkotunk. Mármint nem csak a magánéletben, de üzlettársként is. Végül nem volt szükség se ketrecre, se szíjakra... na jóóó, hébe-hóba, azért az éjjeliből is előkerül a bilincs az izgalmak kedvéért, de már koránt sem abból kifolyólag, hogy ténylegesen fájdalmat okozzak neki. Jó cégtársnak bizonyultunk, és ha eleinte volt is egy kis szemmel tartás részéről, idővel adott annyi bizalmat, hogy bizonyos üzletipartnereinket átvállalhattam tőle. Ez neki is jó volt, és nekem is, mert nem kellett ezerfelé figyelni, megoszlott a munka, több időnk volt egymásra, és még ha nem is értettem egyet vele mindenben - és ez fordítva is így volt -, mivel sokszor ott sem voltam vele, nem kellett azon idegeskednem, épp hány ártatlant gyilkol meg vagy tesz tönkre. Nyilván ettől függetlenül megtörténik, de így könnyebb szemet hunyni felette, mert ugye, amiről nem tudok... Én pedig csak rosszfiúkkal üzleteltem, és őket bűntudat nélkül bánthattam, ha fenyegetve éreztem magunk vagy kevésbé jó ajánlatot kaptunk. A lényeg, hogy én elégedett voltam magammal és a vele való kapcsolatommal, mert azt hiszem nagyrészt mindkettőnk megkapta, amire szüksége volt. Idővel nem csak a lakbért fizettem ki a Kanadai lakásra, nehogy eladják az anya és lány feje felől, de vettem nekik egy luxusabb, saját házat is, hálából, amiért anno ők sem hagytak cserben. Rövid idő alatt elértem, elértünk egy olyan szintet, aminél azt éreztem, hogy bár egészen jó, még lehetne egy kicsit jobb, ha nem is tökéletes. És nem, itt most nem arról beszélek, hogy megtaláltam a kulcsát, hogyan változhatna olyasmivé, ami sosem volt, csak a bolond fejébe született meg az elképzelés, nem, én ennél sokkal... földhöz ragadtabb dologra gondoltam.
Bár cég nevünk még nem igazán akadt, legalább is nem vertük nagydobra, hogy mostantól két külön emberként leszünk jelen, ez idővel önmagától is érthetővé és láthatóvá vált. Mind a mellett pedig folyamatosan fenn tartottuk a látszatott is, hogy ne kelljen amiatt izgulnunk, mikor törnek ránk a zsaruk vagy jelentenek fel a szomszédok, gyanús dolgok miatt. A legtöbbjével jól kijöttünk, bár sok időt nem kellett velük tölteni, a kapcsolatunkat sem kellett nagyon megjátszani, lévén, hogy egyértelműen voltunk egymásnak, bár ezt igazán szavakba egyikünk sem öntötte. Nem is kellett. Tudtuk anélkül is. Szóval a mai hőséget, gondoltam egy kis grillezéssel és partizással fogjuk átvészelni, erről pedig tájékoztattam őt is, és hozzá tettem, hogy mire hazaér, már minimum a csapat fele be lesz rúgva, néhány lehet a medencébe is belefullad, de lesz hideg limonádé, grill kaja, gyümölcsös és még egy csokiszökőkutat is sikerült beszereznünk, már ettől a csokit ontó szobrocskától, már alig-alig van grill parti hangulata az egésznek, de különösebben senkit sem zavart. Áthívtam néhány szomszédot, pár barátnak ugyan nem hívható, de jó üzlettársat és kollégát. Apropó kollégát, a két zsírdisznó még aznap el lett innen rugdalva, mikor kezet ráztunk Liam-el, most csak vendégségben vannak itt. Nem tudtam elviselni őket a házban, soha nem is fogom tudni, de mivel azt gondolom valamelyest Liam-hez tartoznak, és túl sok emberkét amúgy sem tudtam meghívni, nem baj, ha jelen vannak. Olykor beálltam grillezni, máskor a szomszédokkal a kertekről beszéltünk vagy arról, hogy a másik szomszéd milyen hangosan szexxel. Mi is azok vagyunk, csak gondolom nekünk nem merik megmondani, mert különben nem jöhetnének többet ilyen partikra.
Éppen a medence körül keringtem, mert én is szívesen megmártóztam volna, bár nem úgy voltam öltözködve, mikor meghallottam elölről az érkező kocsi hangját. Kicsit hátra hagyva a partit én is előre mentem üdvözölni, vagy ha kell, akkor esetleg behozni holmikat.
- Hát nem sietted el, te kis lókötő! - somolyogtam, és ha volt lehetőségem nyomtam egy csókot ajkaira. - Ezzel a partival most igazán mindenki szívébe beloptuk magunk. Szerintem még azt is elfogják nézni mostantól, ha tombol nálunk a zene vagy a texasi láncfűrészes... - nevettem, bár csak úgy, hogyha esetleg a közelben volna valaki, ne hallja. - De nyugi, nem maradnak sokáig...

Liam & Nate

Smells like Cale spirit

Miután kiengedtek a kórházból végre újra az Oakwoodi villa kényelmét élvezhettem Queensben; ám nem ez volt az egyetlen jó dolog, ami történt, hiszen Shane és én társultunk üzletileg is. Pontosabban már nem csak a jobbkezem volt az alvilágban, hanem ténylegesen üzleti kapcsolatban is álltunk. Átvette tőlem a drogokat és a fegyvereket, így arra már nem volt gondom. Amúgysem szívesen foglalkoztam velük, csak hihetetlenül jó pénzt hozott a konyhára.
Kiderült, hogy nem csak az ágyban jöttünk ki jól. Oké, nem mondom, hogy mindenben egyet értettünk és összhangban voltunk, de sok panaszom nem volt rá. A kezdeti szemmel tartás során végül eldöntöttem az is, hogy engedhetem őt önállóan is dolgozni, úgy, hogy nem figyelek oda. Megbízható volt.
Végre újra éreztem köztünk a régi tüzet és meghittséget és újra megkaptam tőle a nekem járó szeretgetést, ám korábbi inkarnációjával ellentétben Ő végre ténylegesen társult hozzám a bűn útján. Minden szempontból az enyém volt. Az én kedvesem és az én bűntársamvolt.
Igaz, sosem mondtuk ki, sosem öntöttük szavakba, de mind a ketten tudtuk, hogy egymásé vagyunk, én pedig nem is terveztem soha más felé kacsintgatni. Amúgyse kacsintgattam soha...

Persze mindennek ellenére még mindig tudott nekem fejfájást okozni.
Nem elég, hogy olyan meleg volt, mintha már most a Pokol üstjeinek egyikében főnénk az ördög jóvoltából, erre ő még szervez nekem egy jó kis grill partit is...
Persze nem ám itt, hanem a Brooklyni nyaralónkban, amit nem is olyan régen vettünk. Legalább közel volt a Manhattan Beach, tehát, ha úgy alakul, még le is tudunk ugrani fürdeni.
Sose voltam oda a nagy társaságért és a partikért, de tudtam, Shane igen. Valamiért perverz módon szerette az ilyesmit, mint Don Corleone a levágott lófejekkel való riogatást. Nem mondhattam rá nemet, főleg, hogy ő már meg is szervezte és elő is készítette a terepet. Hát igen. Leleményes, az biztos. Sejtette, hogy ha kikéri a véleményem, biztos nemet mondok rá. Ez valami rejtett úrizálási vágy lehet. Az úriember partit szervez, koktélokkal sétál az öltönyösök között, a jó nők között, hozzá simul a fenekükhöz, majd kifogásként bevágja: szűk volt a hely...
Mogorva voltam, tény és való. Legalább nem kerül rá sűrűn sor. Jó, persze, ő is elnézni nekem a dolgaimat, ha úgy adódik, ennyit én is elnézhetek, még ha bosszankodok is.
Ez a bosszankodás azért nem tartott örökké.

Mikor megérkeztem a partira a Queensi villából leparkoltam, Shane pedig elém jött. Megjegyzésére jelentőségteljes pillantást vetettem rá, de a csók megnyugtatott és felvidított. Viszonoztam is kedves mosollyal.
- Tudod, hogy nem vagyok egy nagy parti arc... de nem gond, kibírom. Hoztam túlélő csomagot - intettem a kocsi (Fiat 124 Spider - 2020) felé. Az anyós ülésen hatalmas adag fagyi volt hűtő ládában.
Meghallgattam okfejtését, majd legyintettem.
- Te tudod. Megpróbálok jó arcot vágni hozzá, van édesség. Ha más nem segít, majd adsz nekem egy ellazulós szurit - nevettem el magam és elindultunk befelé a fagyival.

Life is a divine comedy. A tale told by an idiot. A sadistic idiot.

Miután a fagyit biztonságos helyre vittük a konyhába a vendégek elől, akik minden bizonnyal 5 perc alatt eltüntették volna, átkaroltam a derekánál és elindultunk kifelé.
- Nem is kell karaokeznod ne aggódj... Elég ha eszel valamit, odabiccentesz az ismerősöknek és ledőlsz pihenni a napernyő alá... Ha ügyes leszel, és nem ölsz meg senkit, kapsz tőlem este valamit. - somolygom a fenekére paskolva mielőtt teljesen hátra érnénk. Nem, most nem a dugásra gondoltam, mert szerintem az nekem volna ajándék.
- Ó, de még milyen szurit... - harapom be alsó ajkam rápillantva, és igen, most speciel arra értve a dolgokat. Nyilván újonnan érkezőként őt is letámadják páran, beszélgetnek vele, érdeklődnek hogy léte iránt, kicsit jó pofiznak, hogy jó véleménnyel legyünk róluk, ami jó, mert ez azt jelenti, hogyha a rendőrség minket keresnek, ők már a zsebünkben. Ki ne akarna egy gazdag barátot, hát még ha az a szomszéd, akihez nem csak cukorért lehet átugrani. Igaz, alig vagyunk itthon, mert ha épp nem dolgozunk, akkor utazunk, vagy éppen együtt, csak teljesen másfelé járunk. Amíg lefoglalták, én beálltam a grill mögé, és sütöttem a kaját, meg néha elrágcsáltam egy-egy falatot. Különös módon, annak ellenére, hogy igazából sosem erősítettük meg, melyikünk melyik "helyet" foglalja el a kapcsolatunkban, hogy értelemszerűnek tűnt mindenkinek, hogy a nők az ő társaságában voltak el, míg a férfiak inkább az enyémben. Ezért sem tűnt furának, mikor egy, ketten odacsapódtak mellém a férjek közül.
- Bár én is meleg lehetnék, cimbi... - sóhajtotta az egyik, amit először azt hittem rosszul hallok, bár semmi homofób nem volt ebben, valahogy még is sértőnek éreztem.
- Parancsolsz...? - kérdeztem egy sült krumplit majszolva a grill melletti tányérról.
- Úgy értem, sokkal békésebbnek tűnik az életetek. Nincsenek női hisztik, veszekedések, nem foglalja el a szekrények nagy részét a pipere holmi, ráadásul tele vagytok közös vonásokkal. - sorolgatta az első látásra sem épp minta férj, akinek jelenleg a kölykei is a medencében nyomkodtak le egymást a víz alá... poénból. A felsoroltak közül max egy, ha igaz volt, de még az is csak nagyjából. Azt gondolom csak tudni akartak a szaftos dolgokat, hogy legyen, min csámcsogni, mert, hogy ezek szerint senkinek egy rossz gondolata nincs rólunk. Túl jól csináljuk... hát ez van...
- Mázlistának születni kell... - sandítok el elmosolyodva a női körben álló drágámra, majd vissza is hajtom fejem a húsok felé.
- Gyereket terveztek nevelgetni...? - kérdezte, mintha meg se hallotta volna, hogy épp magunk fényezem, ha nem volnánk már így is vakítóak.
- Utálom a kölyköket, meg akkor még annyi időnk se lenne egymásra. Szerintem ő se akar... Jó, ahogy van. - kapok be egy újabb falatot, mire ő néma bólogatásba kezd. Még ha nem is így volna, akkor sem hiszem, hogy okos döntés volna részünkről, lévén, hogy nyaking pancsolunk a vérben, drogban, fegyverben és nem kevés őrületben részéről. Még egy háziállat is kész felelőtlenség volna. Már-már azt hiszem, hogy most fogja magát és odébb áll a csendes barátjával, de nem.
- Jól is teszitek. A család szopás... a házasság is addig jó, amíg tart a buli, a nászéjszaka, onnantól pedig elbaszott az egész... Így meg legalább bármikor ott hagyhatjátok egymást a francba. Nem kell az elkötelezettség. - paskolja meg vállam, majd egy halk "na helló"-val odébb is állnak. Nem hiszem, hogy a jó szándék vezérelte, így nem kéne hagynom, hogy a mondatai a fülemben csengjenek, de most aztán jól elbaszta a napom ezzel a pár mondattal. Oké, hát velük biztosan nem leszünk jóban. A legközelebbi fűnyírásnál pedig majd szépen bekerül a feje a pengék közé. A sütés után leállítom a grillt és el is lépek onnan, miközben magamhoz veszek egy üveg sört és ledobom magam az egyik üres napozó székre és onnan nézem a föl-alá mászkáló emberkéket. Eddig láttam magam előtt mit szeretnék kihozni a napból, de most még az életkedvem szintje is megcsappant, mert az a fasz bogarat ültetett a fülembe.
Mind eközben azért Liam-et sem hagyták unatkozni, bár eleinte csak a tökéletesen kamu életükről áradozó feleségek cseverésztek vele, vagy éppen csak neki, mert kétlem, hogy sokáig bírta volna őket hallgatni. Aztán nem keveset késve végre megérkezett az utolsó vendég is, bár azt nem tudtam, hogy nem egyedül fog érkezni. Liam telefonszámai közt találta az övét is, szóval gondoltam, biztos örül majd neki, bár ő se üzlettárs nem volt, se szomszéd, lecsekkoltam.
- Liaaam!!! - kiáltotta olyan nagy lelkesedéssel a szőke lány, hogy minden ember odakapta a fejét. Küllemre nem tűnt kívülállónak, max kicsit fiatalabb volt a többi nőnél, még is szétreppentek Liam körül, mikor berobbant közéjük, hogy megölelhesse őt. Nem vagyok féltékeny, szerintem Liam nem is vonzódik a nőkhöz, de azért felülök és úgy figyelem a műsort. Már csak amiatt is, mert miközben belovagolt a körbe, maga mögött hagyott két törpe totyogót, akik ugyan követték, mint mamájukat a kis kacsák, nem terveztem baba biztosra a bulit, szóval azért legalább valami pórázt köthetne rájuk.
- Ezer évee! - vigyorgott rá mosolyogva, miután elengedte. - Hát nem nagyon sieted el a világ megváltó terveid, de se baj, tudom, idő és energia kell hozzá. - legyint rá nagyot szusszanva, mert úgy tűnik menten felrobban a nagy izgatottságtól, minden bizonnyal elég rég láthatták egymást.
- Mesélj, mi van veled? Jól nézel ki! A kocsid is jól néz ki elől! Azt hittem találkozunk majd a diliházban, de aztán mégsem... Igazán megtaníthatnád, hogy kell meglógni előlük, mert engem lépten nyomon megtaláltak, hogy rohadnának meg... - vigyorgott, mintha éppen semmiségekről beszélne. Egyetlen lány elég volt, hogy a feleségek odébb is álljanak, mert hallgatni sem akarták őket, és szóhoz sem nagyon jutottak. Volt aki vissza ment a férjéhez, voltak akik klikkesedtek és összesúgtak néha. A "kis kacsák" meg az anyjuk lábaiba kapaszkodtak, vagy mikor szabaddá váltak kezei, akkor azt fogták, miközben kíváncsian nézelődtek.

Liam & Nate

Smells like Cale spirit

Igyekeztem alkalmazkodni és beszélgetni a feleségekkel, nőkkel. Nem esett nehezemre, elég sok közös témát sikerült velük találnom, inkább csak a kedv és a lelkesedés volt kezdetben kevés, ami aztán idővel picit több lett.
Mindez akkor változott meg, amikor meghallottam egy nagyon ismerős, jellegzetes hangot. Mi a fene? Ez meg, hogy kerül ide? Akkor kapcsoltam, hogy Shane valószínűleg a telefonomban található nevek, számok alapján szervezte a partira a vendégeket. Így érthető a jelenléte.
Szó se róla, hogy nem örültem neki, csak kezdetben furcsa volt. Nevetve öleltem őt át, ahogy ő is engem.
- Hidd el, én igyekszem, de látod, feltartanak engem itt a bulik - jegyeztem meg kissé panaszosan. - De igen. Jó munkához idő kell, az idő meg manapság luxus dolog. De igyekszem. Elég sok mindent elértünk már és lassan lesz látszata is. - Biztattam és vállon veregettem. Valóban voltak nagyszabású elképzeléseim, de arról egyenlőre Shannek sem nagyon beszéltem még.
- Oh, nem nehéz. Majd tartok egy kiselőadást - vigyorogtam. - Nade köszi a dicséretet. Igyekszem. Tudod a reinkarnáció fiatalon tart - nevettem fel - nameg a sok izgalom és energia.
Ügyet sem vetettem a kis kacsákra. Nem az én dolgom volt, majd beszél róluk, ha akar. Nem tartozott a bűvkörömbe, hogy velük foglalkozzak, engem Gyda érdekelt, nem a gyerekei. Bár hazudnék, ha azt mondanám nem lepett meg.
Shane felé fordultam, majd oda tereltem hozzá a lányt is.
- Had mutassam be Nate Westet. A párom és egyben kollégám is. Nate, Gyda, Gyda, Nate. Gyda egy régi barátom. Segítettem neki megszökni egy White Fox nevű... am... nem tudom mitől. Valami gazdag maszkos őrült. Ő az egyik pártfogoltam - veregettem vállon a lányt. - Elláttam pár jó tanáccsal és ha tehetem, segítek neki, hogy visszajusson a hazájába és helyt tudjon állni a mi világunkban is - mosolyogtam.
- Sok minden történt azóta, hogy utoljára láttalak. Azóta már elköltöztem Queensbe, ez itt most csak a nyaralónk. Sőt, azóta már saját festmény kiállításaim is voltak és megjelent pár verses kötetem is, nameg megöltünk pár rossz embert, akik útjában álltak a szép új jövőnek. Lassan leváltásra kerül pár főnök is, akik nem látják el megfelelően a munkájukat a fontos pozíciójukban - mondtam ki félhangosan, mivel nem hallhatták a távolban beszélgető emberek. - Mmm... tényleg... Nyuszi - becéztem Shanet vigyorogva - ugye mi tárolunk itt pár festményt a padláson, nem? - gondolkodtam el, hogy itt raktározunk-e bőlük.

Life is a divine comedy. A tale told by an idiot. A sadistic idiot.

Jó ötletnek tűnt meghívni a lányt, de miután láthatóan vegyes visszajelzéseket vélek felfedezni a vendégek és Liam arcáról is, elbizonytalanodok. Örül is neki, meg nem is, nehéz kitalálni melyik. Egyre inkább úgy érzem, vele vagyok egy véleményen, hülyeség volt grill partit rendezni. Nem hallottam innen, mikről beszélnek, de azt láttam, hogy a hölgyek egyre kevésbé akartak a közelükben lenni, sőt egy idő után odébb is álltak tőlük. Hülye ötlet volt...
- Jogos... - nézett körbe a szőke lány mosolyogva, de úgy tűnt semmi sem töri le, mintha egy száz éve nem látott barátot látna újra. Jobban örült neki, mint fordítva Liam. - Ó, igen, akartam is mondani, hogy szerintem semmi nem változott még, sőt! De ha te azt mondod folyamatban, hiszek neked. - bólintott mosolyogva, s közben én is felültem és úgy figyeltem őket. Nem sokkal ezután jöttek oda hozzám is, így fel is keltem. Kezet is fogtunk, de ahogy elhallgattam Liamet, rá kellett döbbennem, hogy őrültségben egy szinten lehetnek. Tényleg hülye ötlet volt meghívni.
- Pár és kolléga is? Milyen praktikus! - tette össze kezeit lelkesen, miközben elképzelte, hogy akár ők is alkothattak volna valami hasonlót Lazareval, ha a terhessége előtt nem lép le tőle. - Örülök, hogy ott hagytad azt az orvost, akiről beszéltél... - pillantott fel Liamre, és ami azt illeti néhány gyanakvó pillantást vetve én is ránéztem. Milyen orvos és én miért nem tudtam róla eddig?
- Te sokkal jobb fejnek tűnsz. - mosolyogta felé. - Félelmetesnek, de jófejnek. - tette még hozzá. Biztosan rég nem látták egymást, mert olyasmiket is mesélt neki, amikre még én sem nagyon emlékszem, Gyda pedig mindennél hüledezett vagy elkerekedett szemekkel nézett.
- Festesz is?! Azta! Szeretem a képeket! Egyszer megmutathatnád. - mondta izgatottan, én meg próbáltam eldönteni felvont szemöldökkel, hogy Liam komolyan beszél vagy csak azért mondja ezeket, hogy... nem tudom, ne őrjítse meg a lányt, aki láthatóan szintén van olyan labilis, mint ő. Mintha egy pillanat alatt valami diliházba csöppentem volna. Ebből a gondolatból zökkentett ki a becenév. Nyuszi?! Nyuszi... Most komolyan? Ezzel akar büntetni, mert szerveztem egy javunkat szolgáló partit? Mert ez akkor cseppet sem igazságos.
- Öhm... Azt hiszem... - vonok vállat, mert oda se gyakran járunk fel, viszont, ha akadnak festmények, akadhatnak fegyverek is, amiket viszont talán nem kellene mutogatni, de legalább is kisgyerekek kezébe adni. - Megnézhetitek, csak a kicsiket hagyjátok inkább lent, nehogy véletlen... valami olyasmit csináljanak, amit nem kéne... - fogalmazok finoman, és arra az időre még be is vállalom őket, bár nem szívesen.

Liam & Nate

Smells like Cale spirit

Elgondolkodva néztem, mikor megemlítette az "orvos" szót. Hm. Lesz mit megmagyaráznom Natenek, de annyi baj legyen. Eddig még mindent sikerült lenyomnom a torkán...
- Ugye? Összekötjük a kellemes a hasznossal - vigyorogtam fel rájuk.
Hagytam, had bókoljon a lány, meg ilyenek, aztán szóba kerültek a festményeim, majd Nate válasza. "Megnézhetitek". Ezen jót nevettem. Még jó, hogy megengedi, hogy ránézzünk a saját festményeimre. De jó fej.
Gyerekekkel, vagy anélkül, de felmentünk a padlásra megnézni a képeket, amikből volt pár darab. Sorra végig néztünk egy pár darabot, majd halk nevetésekre és léptekre lettem figyelmes. Csak nem Shane jött utánunk és lett hírtelen nagyon jó kedve?
A hang irányába fordultam, ám, amit láttam, az minden fantáziát felül múlt. Magamat láttam. Nem, nem magamat, mint Liam Jacksont, hanem magamat, mint Cale Braxtont. A cilinderes férfi tökéletes képmásom volt, sőt, talán, még hangra is eléggé hasonlított.

Life is a divine comedy. A tale told by an idiot. A sadistic idiot.

Már is kevésbé tűnt jó partinak a lány, bár biztos vagyok benne, hogy Liam még mindig jobban érezte magát a társaságában, mint mondjuk a nőkében. Mindenesetre nem tartottam fel őket, mikor festményeket akartak nézegetni, viszont a két kis babára addig is én ügyeltem, mert már csak az hiányzik, hogy az egyik találjon egy kézigránátot és... bum.
Azt gondoltam nehezebben fognak elszakadni az anyjuktól, de miután lehámozta magáról őket és átirányította az én lábamra őket, onnantól belém kapaszkodtak. Tök fura volt, bár ahhoz képest, hogy nem vagyok oda a gyerekekért, meglepő módon nem különösebben okoztak problémát. Nem tudom, rosszabbra számítottam. Felültettem őket a napozó ágyra - ami volt olyan alacsony, hogyha le is esnének róla, akkor se essen bajuk, hiszen fű volt alatta - és adtam nekik sült krumplit. Nem a legegészségesebb, tudom, de nem tudtam mi az, amit már ehetnek és mi az, ami még túl rágós nekik. Ezzel viszont megbirkóztak, és mivel ízlett nekik, a kezüket nyújtva kértek meg. Csendben is voltak, gondot sem okoztak, és a többiek is békén hagytak. Kezdem azt hinni, hogy a gyereknevelés nem is olyan szörnyű. Szófogadóbbak voltak, mint a tizenévesek. Már-már eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha... mikor kirobbant a padlás kis ablaka.
- Mi az istent művelnek ezek odafent? - kaptam fel fejem, majd a pánikba esett vendégekre, akik távolabb rohantak a robbanástól, de baja senkinek sem esett az ijedségen kívül. A kicsik viselték a legjobban. Megijedtek ugyan, és az egyik a krumplit is elejtette, de nem különösebben éreztek kényszert, hogy sírjanak.
Mindenesetre nem ártott megnézni mi a francot művelnek odafent, ezért lepasszoltam a kölykök felügyeletét valamelyik párra, én meg a földszintről szerezve egy pisztolyt, óvatosan felsiettem. Gyda addigra már fedezékben volt, bár totál nem értette a kialakult helyzetet. Én sem, azt viszont tudtam, hogy ketten mentek fel oda, viszont hárman voltak. Liam a földön, miközben fegyvert fog a jelmezes fickóra, nem is értem mi a fenére vár, miért nem lövi le. Láthatóan a másiknak nem okozna gondot kinyírni bárkit is.
- Megzápult az agyad?! Miért nem nyírod ki?! - mordultam rá, miközben a hangomra, minden bizonnyal megfordult az ismeretlen fickó, én abba a vállába lőttem, amiben a pálca is volt. Lelőhettem volna, de azt gondolom okkal nem tette ez a gyagyás sem. Ha viszont azzal jön, hogy az egykori cimborája, zokszó nélkül loccsantom ki az agyát, mert láthatóan már nem az.

Liam & Nate

Smells like Cale spirit

A beérkező Shanere pillantottam, majd elnevettem magam és a fickóra mutattam. Addigra alább hagyott a sokkoló hatása.
- Ez én vagyok, bébi! - nevettem egy jót, amin a fickó is jót nevetett a lőtt seb ellenére is.
A "klónom" vérző karral figyelte Shanet, majd ingujjából kirántott egy kártyát, ami ketté tépett és Shane felé dobta. A kártyából, mintha csak valami tasak lenne por szállt ki, ami a levegővel érintkezve hamar füstöt is csinált, a füst pedig elfedte Shane felől a láthatárt, közben az alak kimozdult oldalra, előre rontott, amíg az ex testőr nem látott a poros füst miatt és ráfogott két kézzel a pisztolyos kezére, súlyával felé nehezedett és földre rántotta. Hát igen, benne nem annyi erő volt, mint bennem.
Mikor földre kerültek sérült kezével be is vitt neki pár jobb egyeneset a szája és a homloka, majd a mellkasa felé, aztán kést rántott a bokája tájáról.
Ekkor lőttem rá, egyenesen a hátába, amitől előre elvágódott elejtve a kést, de hamar le is fordult Shaneről és biztos távolságba gurult. Shane fejére dobta kabátját, majd az ajtó felé rohant. Ismét lőttem, de már csak a vállát találtam el, amiből zöld füst kezdett terjedni. A lépcső felé vezető utat teljesen ellepte a füst, semmit nem lehetett látni. Utána rohantam, de már nem láttam sehol.
- A fene belé! Mi a fránya körhinta volt ezt?

Life is a divine comedy. A tale told by an idiot. A sadistic idiot.

Nem is igazán az sokkolt le, hogy van egy betolakodónk, hanem, az, hogy nagyon úgy tűnik szándékában áll megölni Liamet, aki viszont ezt képtelen komolyan venni. Még ha nyerésre is állna, még ha célozni is tudna, azt mondanám, na igen, fő a magabiztosság, hiszen simán lenyomja, de láthatóan erről itt szó sincs. Arra már inkább nem is reagáltam, amit állított, mert míg a klónjáról el is hittem volna, ez az ember még a féltestvérének sem nézne ki. A füst ugyan meglepett, tettem is pár lépést hátra, mert függetlenül Liam felhőtlen jókedvétől, én továbbra sem szimpatizáltam az idegennel, és ez hamar nyilvánvalóvá vált, hogy kölcsönös felőle is. Csak tudnám, hogy ő miként látott át a füstön... Ám azt kihasználva, hogy a földre estünk, így már nekem is volt némi fogalmam róla merre van, és szabad kezemmel még az előtt behúztam neki, mielőtt ő megtehette volna azt az így is sérült karjával. Megjegyzem még így erősebbeket ütött, félig béna kézzel, mint az a bohóc, aki, ha bele is avatkozott volna, max lesérült volna. Nem csoda, hogy szüksége volt testőrre. Igazából egy-egy volt az állás, mert a verekedés körülöttünk szépen elkezdte eloszlatni a füstöt, így felváltva ütöttük egymást, sőt talán még egy fejelést is bevittem, bár az elég necces volt már, lévén, hogy franc se gondolta, hogy Liam közben neki áll lövöldözni, amivel simán engem is eltalálhatott volna. Nem mondom, hogy nem okozott fejfájást - mármint szó szerint - ahogy a fejemre célzott, de ezt kihasználva, a pisztoly csövét a hasához nyomtam és meghúztam a ravaszt. Igazából innen olyan zavarossá és felpörgötté váltak az események, hogy felkelnem már teljesen felesleges lett volna, de a kabátot azért ledobtam magamról.
- Idióták... - morogtam a fejem fogva, ahogy szép lassan a füst is eloszlott, és akkor tűnt fel, hogy Gyda is ott van még, aki az egyik festmény mögül pillogott, mert nagyjából ő is annyit értett az egészből, mint én. Remek... kezdem azt érezni, hogy lassan már csak én leszek itt épelméjű. Kellett néhány perc, míg eljutottam odáig, hogy fel is keljek, bár a menekülő fickó azt hiszem rosszabbul járt.
- Az egy dolog, hogy úgy ütsz, mint egy 3 éves kislány, de, hogy célozni sem tudsz... A süti zabálás helyett igazán eljárhatnál lőni, ha már kondizni nem... - morogtam, mert mindezt akár jól is elsülhetett volna, sőt  még a jelenlétemre sem lett volna szükség. De leginkább a komolytalanságára haragszom, mert most akár ki is nyírhatott volna minket.
Nem is értem mit gondoltam. Hetek óta nyugi volt, én meg még itt grillpartikat szervezek, hogy a civil életben is hozzuk a formánk.

Liam & Nate

Smells like Cale spirit

-Én igen is tudok célozni és nem három éves módjára ütök. Azért én egy kemény gyerek vagyok - morogtam, majd sóhajtottam. Úgy néz ki tartozok neki némi magyarázattal, kérdés, hogy vajon Gyda tudjon-e róla. Nem tudtam mennyire lenne jó ötlet neki is elmondani a dolgokat, azt pedig szintén nem tudtam, vajon Shane, azaz Nate mennyire hinne nekem.
- Azt hiszem tartozom mindenkinek egy magyarázattal - mondtam végül. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba és mindenkinek elmondani az igazságot.
Felálltam egy székre és benyomtam a plafonon három lécet, majd kiemeltem két karton dobozt, amiket eddig ott fenn tároltam.
- Az én valódi nevem Cale Braxton. Nem Liam Jackson és nem is Hans Zayden. És valaha nem is így néztem ki. A te igazi neved pedig nem Nathan West, hanem Dr. Shane Webster. Akkor ismertük meg egymást, amikor letartóztattak egy ügyész, Dr. Charles Pan meggyilkolását próbáltam véghez vinni. Már akkor is rengeteg áldozatot szedtem, ám akkor kelepcébe kerültem. Letartóztattak és téged rendeltek ki, mint igazságügyi pszichológust, hogy megvizsgálj. Elsőnek a Metropolitan Correctional Centerben találkoztunk személyesen, ahol a pszichológiai vizsgálatot végezted rajtam. Megjegyzem, annyira lelkes voltál, hogy neked hála majdnem méreginjekciót kaptam - mondtam nevetve, majd átnyújtottam neki a régi képeket, amiken még a régi arcomat viseltem és néhány cikket is, amit rólam írtak, utána pedig a pszichológiai szakvéleményt, amit ő írt rólam és a régi képekből is adtam neki, amin még orvos volt.
- Persze engem nem lehet csak úgy bezárni, sem megölni, hamar megszöktem a rendőrség elől és mikor újra találkoztunk, a Prsebyter kórházban voltunk, ahol túszokat ejtettem. Sajnos elég komoly sérüléseim voltak, végül pedig alkohol és tűz segítségével felgyújtottam magam, te pedig megmentettél. Gondolom akkor még azt szeretted volna, ha az injekció végez velem.
Az orvosok elláttak, majd egy Celentano nevű barátom segítségével egy illegális kórház orvosaival életmentő és plasztikai műtéteket végeztek el rajtam, aminek hála most így nézek ki - mosolyogtam és felmutattam neki az orvosi dokumentumokat, amiket kiengedésemkor kaptam.
- Ekkor vettem fel a Liam Jackson nevet és kezdtem el új karrieremet a városban.
Sose tagadtam, de már a korrekciós intézetben is eléggé elragadtál engem és a megszállottad lettem. Első lépésként a Howard Gilman Opera house-ban állítottam neked és a szaktársaidnak csapdát, de nem jött össze - mondta és felmutattam neki a meghívó másolatát, amit neki küldtem. - Később pedig megpróbáltál engem a jó útra téríteni, de... nem sikerült. Senkinek sem sikerül.
Egyik alkalommal rajtunk ütöttek a haragosaim és autó balesetet szenvedtünk. Súlyosan megsérültél és miután kinyírtam a támadóinkat elvittelek oda, ahol az én sérüléseimet is ápolták, ám elraboltak téged és átmosták az agyadat valami... katonák...
Mikor újra találkoztunk már más ember voltál, hála nekik, aztán nemsokra a találkozásunkra össze is jöttél velem. Már akkor is baromi féltékeny természeted volt és elég birtokló voltál, de amúgy a magad módján elég romantikus us... - mondtam és megmutattam neki a korábbi közös képeinket, köztük olyanokat is, ahol vörös hajam volt.
- Egy ideig jól meg voltunk, majd egy Manhattani utam során összetalálkoztam Gydával - néztem a lányra -, te pedig féltékenységi rohamot kaptál. Igaz, én is a lány miatt, akinek már elfelejtettem a nevét. Valami hülye neve volt, én csak Lady Palancsintának hívtam. Mindegy is. Egy hajó utunk során eléggé összekaptunk, utána volt egy szép mosolyszünet köztünk. Nem hitted el, hogy nincs köztünk semmi szexuális, vagy romantikus. Homokos vagyok, tudod jól - nevettem. - Mindegy is. Aztán mégis csak megmentettük a kapcsolatunk, amíg sorra el nem kezdtétek levadászni a barátaim és az embereim és tönkre tenni az üzleteim. Persze már akkor is jóval okosabb voltam nálad és a sleppednél, így elég hamar rajtatok ütöttem és a régi cirkuszomban megkínoztalak és meg akartam ölni a társaidat, igaz, nem sikerült, mert az embereim egy részét ellenünk fordítottátok és hála nektek, főleg neked, megölték a legjobb barátomat is, Celentanot.
[...]
Elmeséltem neki a történetünk javát, majd lassan a doboz teljes tartalmát ki is ürítettem neki.
- Kalandos kis életünk volt - csaptam össze a tenyereim jót vigyorogva. - És ez az ember, aki az előbb itt járt, ő a régi énem. Pontosabban valaki, aki úgy néz ki, mint régen én és azokat a fegyvereket, technikákat használja, amiket egykor én is használtam még Porondmester koromban. De az is lehet, hogy az az énem csak újjá született a testemen kívül és most kettő van belőlem. Én és az, aki én voltam.

Life is a divine comedy. A tale told by an idiot. A sadistic idiot.

Laposakat pislogva hallgattam duzzogását, és ilyenkor örülök, hogy már partnerek vagyunk és nem alatta dolgozom, mert így bűntudat nélkül beszólhatok neki, ha valami nem tetszik. Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy a látszólagos sérelmezése ellenére ő sem gondolja komolyan, amit mondott. De ott akkor még nem tudtam, hogy ekkora a baj a buksijában. Gyda is előbújt és kíváncsian figyelt és hallgatta Liamet, mert ő sem értett semmit sem az elmúlt pár percből, azon kívül, hogy majdnem meghalt. Az pedig már meg sem lepett felőle, tekintve kétes mentális állapotát, hogy le se tojja, hogy a gyerekei még odalent vannak. Édes istenem, hogy nem vették el még tőle őket...? Ja, igaz. Liam említette, hogy segít neki, amiben tud... gondolom így. Liam kijelentése nyomán, én csak kérdőn felvontam egyik szemöldököm, miközben már most éreztem, hogy ez valami nagy hülyeség lesz, míg Gyda kíváncsian fülelt. Mikor belekezdett, és elárulta, hogy nem úgy hívják ahogy, nos ez még idáig hihető is volt, de fene tudja nála, hogy ez mennyire valós információ, és nem e csak az agyszüleménye. Mindenesetre Gydat láthatóan megfogta az információ, mert elkerekedett szemekkel bámulta, bár közbe nem szólt. Amikor viszont az én "igazi kilétemmel" jött, éreztem, hogy egy újabb valósnak hitt meséjében csöppentünk. Voltak képei, dokumentumjai, papírjai, de őszintén? Ilyeneket még én is szerkesztek. Azt gondolom valahol még is csak megviselte az ikertestvérének megjelenése és az ott látott dolgokat, mint a tableten szereplő kamu adataim, nagyon kihatottak gondolataira. Néha elsandítottam magam mellé a lányra, aki úgy tűnt, issza minden szavát, de ezen nem is csodálkozom... Mindkettejük kettyós. Őszintén nem is az aggasztott, hogy kitalált egy mesét, amit beakart adni, hanem az, hogy ő mindezt totál valósnak élte meg, mert láttam rajta, ahogy a képeket, írásokat mutogatta. Pont annyira hitt benne, mint abban, hogy ő egykor egy szörny volt. És ez a támadója, meg a múltbeli énje...? Hááát... azt hiszem nagyobb a baj, mint gondoltam, és talán előbb vége szakad a jó életnek, mint gondoltam. Nem szabadott volna hagynom, hogy elkapjon a hév a hajón, a tervemnél kellett volna maradnunk. Hallottam, hogy vannak, akiknél korán beüt az agybaj, de reméltem, hogy ezt a szintet már nem ütjük meg. És még is... Most meg majd agyalhatok rajta, hogy oldjam meg mindezt. Ellentmondásai csak megerősítik, hogy totál elment az esze. Okosabbnak tartja magát nálam - vagy nálunk? - és még is minden meséje végén ott van, hogy nem sikerült, mert én vagy mi csőbe húztuk. Ellene fordítottam az embereit? Azért ehhez nem csak szerencse kell, ugye? Mindegy. Nem engedhetem útjára őrültségeit, viszont ezt már féken sem fogom tudni tartani, pláne, hogy Gyda tekintetéből ítélve, ő is egyetért minden szavával. Tudom mit kell tennem, és hogyan, de ahhoz nem szabad bizonytalanságot mutatnom felé. Mondadója végén, mélyet sóhajtok, majd csípőre tett kezekkel nézek fel rá, ha még a széken áll.
- Ennél rosszabbul nem is adagolhattad volna ezt a temérdek információt, bébi. - mosolyodom el fáradtan, még mindig kissé fejfájósan. - Megígérem, hogy elkezdem emészteni, de ezt itt és most kell elrendeznünk. Ti rakjatok itt fent rendet, én meg megnyugtatok mindenkit odalent, hogy csak.. hülyéskedtetek, ne hívják ránk a zsarukat. Aztán ha elmentek... - pillantok itt Gydara, mert neki is mennie kell. - Megbeszéljük, jó? - léptem oda Liamhez és megsimogatva a karját, nyomtam egy puszit ajkaira. A lényeg, hogy estére kettesben legyünk. Szóval ha nem volt ellenükre én le is mentem intézkedni és elbúcsúzni a vendégektől, majd rendet rakni, közben Liam ismerőseinek megjegyeztem, hogy nincs semmi gond, csak megint egy kicsit... gyengélkedik mentálisan. Tudatosítani akartam bennük is, hogy az esetlegesen Liamtől befutó segélyhívásokra mostanság ne nagyon reagáljanak, mert csupán az őrület játszik vele, és nem adhatjuk alá a lovat. Majd én szépen megoldom.

Liam & Nate

Smells like Cale spirit

Nem hitt nekem... Nyilvánvaló. Azt kérte tegyünk rendet. Nyilvánvaló...
Utána néztem, majd Gydára és sorra-sorra jártak a gondolatok a fejemben.
Ez a Shane nem az a Shane, akit egykor megismertem. Eszembe jutottak a hajón történtek, eszembe jutottak az emlékek, a negatív élmények. Lebilincsel, bizonygatja, hogy őrült vagyok, benyugtatóz, bedrogoz. Sőt... talán rosszabb is.
Mi van, ha ő küldte rám ezt az alakot, hogy öljön meg, csak mivel a golyó kiment az ablakon, közbe kellett avatkozni a többiek miatt, itt meg nem mert nyíltan ellenem fellépni? Betársult mellém, de mi van, ha mindent akar? Talán Josht és Haroldot is ezért kellett elküldeni, hogy senki ne legyen velem, amikor majd lecsap rám. Az ablakból kisandítva láttam, amint a barátaimmal és "társaimmal", nameg üzleti partnereimmel beszélget és gesztikulál.
- Őrült vagyok, mi? Te meg egy áruló szörnyeteg... - motyogtam.
Gyda felé néztem.
- Szerintem el akar tenni láb alól... És lehet téged is el fog... Ő már nem az a valaki, akit megismertem. Isten maga mellé állította az ellenem vívott harcban. El kell innen tűnnünk. Most nem vehetjük fel vele a harcot. De eljön az ideje.
A hátsó kijáraton át távoztunk, amíg ő a vendégekkel foglalkozott, majd egy biztos helyre mentünk. Oda, ahol tudom, hogy nem találhat ránk, mert nem tud a létezéséről. Ez a Shane nem. Celentano egykori villájába mentünk, ahol élt, amíg meg nem ölték őt, közben elmeséltem Gydának, hogy milyen szörnyű dolgokat művelt velem Shane, és utána mennyire aljas módon játszotta a hős szerelmest, pedig csak egy számító gonosz alak, aki képes volt szövetkezni az ősellenségemmel.
Azt is tudtam, segítségre lesz szükségem a Shane elleni harcra és védelemre, éppen ezért össze szedtem néhány megbízható alakot.
Visszahívtam Josht és Haroldot, akik úgyis szívesen vették volna Shane vérét azért, amit velük művelt. Felhívtam Ulysses Lockhartot is, az embervadászt, aki anno Gydát is kimentette Travis karmai közül, sőt, szóltam Rowannek is, hogy elárultak engem és jó, ha felkészül rá, hogy talán kioltja az életem, vagy bezár engem valahová kiláncolva, bedrogozva tart majd engem a világtól elzárva.
Ulysses, Josh és Harold beköltöztek hozzánk a villába, vártak az utasításokra, én pedig két pisztollyal, három késsel és trükkös fegyverekkel felszerelkezve ültem a nappaliban.
Lockhart az ajtófélfának dőlve nézett rám, majd a lányra.
- Hogy körülöttetek mindig zajlik az élet. Nem tudom, hogy csináljátok, hogy mindig összeszedtek valami őrültet - mondta némi csodálkozással.
Felnéztem Gydára. Na igen. Hozzám hasonló szerencséje volt már neki is...
- Tehetség? Vagy csak ilyen furcsa a vonzerőnk. - mosolyogtam a választ.
- Ne izgulj Cale, leszedjük neked. Ha bármivel is próbálkozik, pórul jár.

Life is a divine comedy. A tale told by an idiot. A sadistic idiot.

Nem gondoltam volna, hogy szemet szúr neki a háta mögötti ténykedésem, vagy esetleg szagot fog, de így történt. Mire odalent mindent elintéztem, és felmentem, hogy átadjam a kölyköket az anyjuknak, felszívódtak. Először nem is gondoltam volna, hogy esetleg előlem menekültek el, de túl sok értelmét nem láttam eltűnésüknek, lévén, hogy nem szólt róla Liam. Fasza. Ráadásul a szőkeség is simán itt hagyta a kislányokat, akik meglepő módon minden hiszti nélkül, csak úsztak az árral. Nem szándékoztam ebből háborút csinálni, csupán rendbe tenni a dolgokat a magam módján, ám szükségessé vált a kialakított kapcsolataim is felhasználni, a mellett, hogy figyelmeztettem mindenkit Liam őrületére, és, hogy vigyázzanak vele. Tudják, hogy kettőnk közül én vagyok az épelméjű, így sokat egyiknek sem kell könyörögni, ha arról van szó, hogy "ellene" kell fordítsak bárkit is. Biztos vissza is fogom hallani majd tőle, hogy már megint mindenkit ellene fordítottam, pedig ez ahogy akkor sem, most sem történt meg. Inkább arra kértem mindenkit, hogyha információjuk van róla, osszák meg velem és keressék ők is, mert túlságosan veszélyessé vált, most már mindenkire, hogy hagyjuk szabadon járkálni. Én csak beakartam fogni, nem akartam bántani, de azt nem tudtam, hogy közben ő is nekiállt hadsereget szervezni... ellenem.

Mindeközben odaát Liamnek sikerült összehívnia elég különös kis bandáját. Gyda egyértelműen vele tartott, túl sok minden amúgy sem köti sehová. Furcsa mód, még a gyerekekért sem aggódott, sőt sokkal szabadabbnak érezte magát nélkülük. Szívesebben volt a mostani közegben, mint sem a város lakói közt, akik kinézték őt mássága miatt. Liam mellett ült a kanapén, csak a háttámla tetején, miközben origamizott és hallgatta őket.
- Szívás... - kuncogta az embervadásznak, mert szerinte őrült vicces, hogy tényleg ilyen dolgok jutnak nekik osztályrészül. - De én nem aggódom... - tette hozzá kicsit később, mikor Liam válaszolt Lockhartnak, ő pedig megsimogatta kicsit Liam buksiját. - Épp ideje már, hogy kiiktasd az életedből. Én mondtam, hogy orvosokban nem szabad megbízni, s mint kiderült, úgy sem, hogy már azt mondják nem azok. De nem baj. Ezúttal nem lesz kibúvó. Vagy te, vagy ő. Ha jön, meg kell ölnöd, mert addig ő sem nyugszik... - csóválta fejét sóhajtva a lány. Bár bőven volt része sokkterápiákban, változott is kicsit, ám mivel folyamatosan őrültek veszik körbe, így olyan nagy átalakuláson ő sem ment végig.
- Nem lesz baj, Cale. Én hiszek benned. Ahogy Lockhart és a két duci is, igaz? - pillantott a többiek felé nagyokat bólogatva. Ekkor robbant be az ajtón Rowan is nevetgélve, amitől Gyda úgy megijedt, hogy majdnem hátra bukott a kanapéról.
- Megjött mindenki kedvenc előadója, Trickster!! - sétált be, látszólag egyedül, de volt nála puska, amit le is dobott az egyik ülőalkalmatosságra, mikor Gyda felé száguldott.
- Rowan!!!! - ugrott a nyakába és jól megölelgette, Rowan pedig viszonozta, aztán leszedte magáról, Gyda meg Liam felé fordult. - Nem is tudtam, hogy ismeritek egymást. - mosolyogta, majd szépen vissza ment mellé és ezúttal rendesen leült a kanapéra Liam mellé, Rowan pedig előbb futó pillantást vett a másik három idegenre, majd ő is letette hátsóját.
- Nem sok mindent fogtam fel a telefonodból, de ha jól értettem, azért gyűltünk itt ma össze, hogy kinyírjuk a testőröd, aki már nem a testőröd, ugye? - kérdezte érdeklődő vigyorral képén a vörös, miközben emelgette szemöldökeit.
- Nem tudom, mennyit számít, de a drága immáron klubtulajdonos barátom szólt, hogy mindenkit rád uszított, téged keresnek és nagy valószínűséggel meg is fognak találni. - dőlt hátra a fotelben Liamet figyelve.
- Engem az érdekel, kit ér a megtiszteltetés, ha eljön a pillanat? - emelte fel egyik kezét, mint egy pisztolyt.

Liam & Nate

Smells like Cale spirit

Jól esett Gyda kis biztatása és szeretgetése, én is kicsit megölelgettem őt és mosolyogva puszit nyomtam homlokára.
Lockhart bólogatott, a két régi új testőr pedig szigorú tekintettel bólintottak. Érte őket annyi atrocitás Shane felől, hogy nem kételkedtek benne, hogy vesznie kell.
Lassan Tricks is betoppant. Meglepett, hogy Rowan és Gyda ismerik egymást. Vajon honnan?
- Pedig igen - mosolyogtam feléjük. - Találkoztunk már párszor. Jó srác. Csípem. Sokat segített már nekem, tudtam jól, hogy megbízható - mosolyogtam felé.
Lassan összeverődött az öngyilkos osztag?
Rowan feltette végre a nap legfontosabb kérdését.
- Igen, attól tartok azért - mondtam előre dőlve, könyökeimmel térdeimen támaszkodva, összefont ujjaimra téve állam. - Az árulókat meg kell büntetni. Túl sokat néztem már el neki, hogy most megússza. Előbb-utóbb mindenkit el kell érnie a büntetésnek. Engem nem árulhatnak el csak úgy.
Hallva Rowan információját ismét csak beigazolódni látszottak a sejtéseim.
- Megmondtam - mondtam Gyda felé fordulva. - Mindenkit ellenem hangon! El akarja hitetni velük és velem is, hogy megőrültem és beszámíthatatlan vagyok. Mindenkit ellenem akar fordítani. Ő akar uralkodni felettem és minden felett, ami most az enyém. Ez az én sorsom. Újra és újra le akar taszítani a trónról és el akar venni tőlem mindent, ami az enyém! A lába alá akar tiporni és térdre is akar kényszeríteni! Minden feltörésemnél ez van! De most nem fog neki sikerülni!
Azt hiszem talán Gyda és Ulysses kivételével mindünknek érdekében áll megölni. Mi lenne, ha közösen tennénk? Mind kivesszük a részünk. Közre foghatnánk és szitává lőhetnénk. Beáshatnánk nyakig és megkövezhetnénk. Vagy kifeszíthetnénk és dobálhatnánk belé kést. Szép látvány lenne keresztre feszítve és látni, ahogy kivérzik...
- Mondd csak Liam, mennyien lehetnek ellened?
- Nem tudom. Sokan. De többségük egyszerű ember, képzetlenek. Vannak, akik jelenthetnek veszélyt, de nem akkorát, mint mi akár csak egyenként is - feleltem bele se gondolva, hogy talán már most az épület fölé borul a felhők közül a Bordó Rémálom és az Igazság Fehér Rókájának arca.
Ha el is jönnek, vajon ki-kinek az oldalán állhat hadba?
Vajon ki lehet az a valaki és hogy létezhet, aki az egykori arcomat viseli?

Life is a divine comedy. A tale told by an idiot. A sadistic idiot.

Ha Gyda még a Csodaország féle mesében élt volna, most igazán összehozta volna neki a sors a képzeletbeli barátait, mint Liamet, mint Bolond Kalapost, Rowant, mint Vigyorit, a két dagit, mint az ikreket és Lockhartot, mint a fehér mellényes nyuszit. Azóta azonban új rémálmok gyötrik, amikről megtanult hallgatni tanulván a múltjából. Ám az őrültség úgy tűnik jól összekovácsolta őt és a többieket, így kétség sem fért hozzá, hogy az oldalukon állt.
- Igen, tényleg az. - mosolyogta lelkesen Gyda, már Rowan jelenlétében, aki nem is húzta az időt bohóckodással, inkább a lényegre tért, lévén, hogy szorítja őket az idő. Pedig nem. Mert én nem háborúba készülök, ezt csak ők vették a fejükbe. Gyda szorgosan bólogatott, egyetértését kifejezve Liammel, hisz, ha tehette volna, ha lett volna rá lehetősége, ő is megölte volna Travist. Szóval átérzi Liam problémáját. Bár a gondolatra, hogy a hadsereg már úton, azért kicsit ő is izgult, de elszántan pillantott vissza Liamre.
- De nem lesz semmi baj. - fogta meg két oldalt borostás arcát. - A démonaink nem legyőzhetetlenek. Mi magunk győzhetjük le őket. Szóval ne izgulj. Ma meg fog halni. - bíztatta, majd elengedte és visszadőlve hallgatta tovább a fiúkat. Csak akkor szólt bele néha, ha köze volt a dolgokhoz, vagy véleményt akart nyilvánítani, mint Liam kijelentésére is.
- Fenéket! Én is a halálát akarom. Vesszenek az orvosok! Vesszenek a démonok! - emelte meg öklét, aztán elcsendesült és figyelt tovább. Rowan azonban összevonta szemöldökeit.
- Frászt! Én is így úsztam meg a kivégzésem, és csak jóképűbbé tettek. - vigyorodott el Rowan, bár alapvetően nincs baja a kínzással, de csak azokkal nem képes ennyire együttérezni, akik konkrétan neki okoztak fejfájást. Szerintem nem kellene húzni az időt, és ő Liam helyében egyedül küzdene meg a fő ellenségével. Épp elég lesz majd addigis feltartaniuk a többit, aki jön majd velem. Mintha bárkinek is szóltam volna róla...
- Szerintem is. - bólogatott Gyda Rowannek, aztán Liamre nézett. - Ez a te harcod, a te démonod. Mi itt leszünk és megküzdünk addig a többiekkel, de hogy igazán felszabadulj a láncaitól, neked kell megölnöd. - válaszolta, kezét Liam vállára téve. - Én sem örülnék, ha az én főellenségemet más ölné meg... - csóválom fejem, bár azt se Gyda, se Rowan nem tudta, hogy ugyanaz volt az ellenségük, annyi különbséggel, hogy Gyda tudta, hogy ki is a Fehér Róka. Közben Rowan telefonja megcsörren, bár néhány szóváltást követően le is teszi.
- Készenlétbe emberek! Ma itt vér fog folyni! - állt fel a fotelre kiabálva, mint egy porondmester, aki csak megnyitja a felvonulást... nos ez esetben a háborút. - Néhány perc és itt van. - válaszolta halkabban, majd leugrott az ülő alkalmatosságról és magához vette a puskáját. Gyda is izgatottan ugrott fel és kerített egy kést, vagy esetleg pisztolyt, bár azt kevésbé használta jól. Viszont, hogy ne mindenki egy helyen legyen, ezért az emeletre sietett, hogy onnan biztosítsa majd a védelmük. Mintha erre... valóban szükség volna. De hát ilyen, ha az ember diliházba érkezik. Rowan is átsétált egy másik helyiségbe, mert szinte biztos volt benne, hogy szükség lesz az ablakból lövöldözéshez. Idióták...
Aztán lehet én zakkantam meg, hogy nem számítottam arra, hogy ezek a kivégzésemre készülnek, mert nem különösebben készültem harcra, pláne nem hadsereggel. Nekem csak Liam kellett. Szóval gondolom síri csend volt, így lehetett hallani, ahogy leparkoltam a hatalmas épület elé, majd kiszálltam az autómból és a kapuhoz lépve... becsengettem.

Liam & Nate

Smells like Cale spirit

Ulysses és a két duci is tovább állt, bár Mr. Lockhart azért a közelben maradt, hogy ha hallana, vagy látna valamit, ami az életemet fenyegetné, akkor időben közbe tudjon avatkozni.
A csengetésre meglepődtem, majd az ajtóhoz mentem. Mégis melyik gyökér csenget, ha azért jön, hogy rajtam üssön és megöljön? Elővettem a pisztolyomat és kinyitottam az ajtót. Senki. Egy kocsit láttam, még fel is ismertem, mert bizony azzal Ő szokott járni.
Közel s távol nem láttam ellenséget.
De mi is történt pontosan?
Miközben én az ajtó felé mentem, a Róka koma elragadta Shanet. Befogta a száját és a villa jobb szárnyába sietett vele, ahol most is voltak. A villa egyik társalgója volt. Csak tudnám, honnan jutott a fülébe az információ. Talán Rowant követte, vagy Gydára volt rácuppanva.
- Jobb, ha nagyon óvatosak leszünk, mert egy kisebb sereg gyilkos tanyázik a villában. Attól tartok mindenki a maga fejét akarja - mondta a maszkos visszafogott hangon, miközben az egyik ajtón nesztelenül résnyire nyílt és Josh fél szemmel benézett. Bedugta pisztolya csövét, amivel becélozta Shanet, majd meghúzta a ravaszt is. Szerencsére sosem volt a legjobb célzó, inkább verekedésekben volt otthonos, így a golyó csak súrolta Shane jobboldalát.
A róka az ajtó felé fordult, majd beállt Shane elé, hiszen az ő ruhája golyóálló volt. A lövés hangjára már én is felfigyeltem, nyomban el is indultam a hang irányába, ám, amin átléptem a folyosó küszöbét az egykori önmagammal találtam szembe magam. Éles kártyák repültek felém, amik megvagdostak, de sikerült úgy fordulnom, hogy ne vágjon veszélyes pontokon.
A pisztolyom felé szegeztem, rálőttem, ő pedig kitért oldalra, ám ez az idő elég volt nekem ahhoz, hogy a pisztollyal előre tudjak ugrani és rávessem magam. Testsúlyommal megtaszítottam és áttörtük az egyik üvegajtót és a földre kerültünk. Celen egykori dolgozó szobájába.
Miközben mi viaskodtunk, Josh előlépett és tüzet nyitott a Rókára, de a golyók lepattantak a fehér öltönyről.
A hátuk mögül megjelent Harold is aki egy baseball ütővel támadt Shanere, remélve az nem veszi észre. Ő már nem pisztollyal akart rizikózni, a nyers erőben bízott.

Life is a divine comedy. A tale told by an idiot. A sadistic idiot.

Gondoltam észhez térítem, hogy nem vagyok fenyegetés a számára, aztán intézkedem tovább, ha már leintette a cimboráit, legyenek vele akárkik. Arra viszont nem számítottam, hogy valaki más i beleavatkozik, és kis híján miattam nyírnak. Talán nem meglepő, hogy miközben lecibált végig azt hittem, hogy ő is Liamhez tartozik, míg ki nem derült, hogy... hát nem mondanám, hogy az én oldalamon, de velük sem, ez biztos.
- És gondolom Batman jelmez már nem volt a boltban... - morgom halkan, de leginkább a helyzet abszurditásán. Egyszerűnek tűnt elintézni a dolgot. Mint egy elszökött kutyát megkeresni és befogni, erre kiderül, hogy egy gyilkos fogócska vette kezdetét, hát ez kurva jó... Ugyan a golyó súrolt, mert a kihipózott batman lefoglalt, de onnantól már én sem tétlenkedtem. Pisztoly azért nálam is volt. Alapnak számított, szóval kivettem és rá lőttem, amíg elé nem állt a fickó. Most megakar halni?! Akkor hallottam magam mögött is a mozgolódást, így már oda is fordultam. Az ütő elől elhajoltam, és mivel amúgy sem csíptem a dagikat, még le sem ért az ütő a lendülettel, már torkon is lőttem, hogy kicsit fuldokoljon, mielőtt meghal. Nem vagyok szörnyeteg, de ez kijárt neki. Nem csak minket hallottak meg, de mi is hallottuk, hogy megy odafent a lövöldözés.
- Még is mi a fasz történik itt...? - morogtam, bízva benne, hogy Hófehérke elbír a dagival, ha nem, akkor segítettem neki őt is el tenni lábalól egy lövéssel. Nem vagyok olyan naiv, hogy azt gondoljam, ők voltak a nehezebbik része, de bíztam benne, hogy azért nem vonulnak fel előttünk páncélozott katonák meg fasz tudja milyen őrültek ágyúval meg hasonlókkal. Ha sikerült elintézni a disznót, akkor a maszkos néztem.
- Liam az enyém. - nyomatékosítottam, majd óvatosan végig is lopakodtam. Előfordulhat, hogy úton Liam felé - követve a hangját - belefutottam az ő közelében lévő bérgyilkosba is, akivel viszont már erősen meggyűlhetett a bajom. De azért az emeleten lévők sem ültek és vártak. Gyda robogott le elsőként, bár a nagy épületben elkeveredett, így nem abba az irányba ment amerre Liamék is voltak, hanem a másik irányba. Ám mivel arra is hadakozás hangját hallotta, azt gondolta jó irányba megy, így rohant a jobb szárnyban lévő társalgó felé. Én akkor már nem voltam ott, de ha esetleg a maszkos igen, akkor nagy valószínűséggel bele is futott. Más esetben csak hullát, vagy hullákat látott.
- Megyek Caleee! Segítek! - ordította pisztollyal a kezében, és ha a maszkos ott volt, akkor viszont meg is torpant tőle pár méterre. Hát erre bizony ő sem számított.
- Ne mozdulj! - kiáltott rá és ráfogta a pisztolyt is, bár azt nem tette hozzá, hogy legfőképpen azért nem akarta, hogy mozduljon, mert így is elég amatőr a pisztolyokkal, hát még ha mozog is az ellenfél. Akár hogy is, Gyda az egész tárat kilőtte, ha volt rá lehetősége, de arra figyelt, hogy kellő távolságban legyen a fickótól. Ha az összes golyó lepattant róla - mert lássuk be, még is csak golyóálló volt - akkor szőke lány sikoltva hajította el a pisztolyt és rohanni kezdett.
- ROWAAAAAN!!! - rohant arra fele, amerről jött, remélve, hogy bele fut valakibe, aki megmenti.

Liam & Nate

Smells like Cale spirit

Bár a Róka elbírt volna a fickóval, sőt... csak nem akarta megölni, erre Shane mindkettővel végzett, majd elindult megkeresni engem. A Róka keze ökölbe szorult.
- Erre nem volt szükség... - motyogta magának, majd kis vártatva Shane után indult, ám ekkor belefutott Gydába, aki pisztolyával megálljt parancsolt neki, ő pedig engedelmesen megállt.
- Hát te is? Istenem, mit keresel te itt?- kérdezte Travis, ám válaszul csak golyókat kapott, majd elmenekült előle a lány, viszont a Róka is utána iramodott. Nem hagyhatta futni ilyen körülmények között.
Míg ők lefoglalták magukat, én a földön, az üvegdarabok között verekedtem egykori önmagammal. Elvileg lőtt sebei voltak, mégis elég virgonc volt. Lehet csak festékpatronok voltak, amik a golyóálló mellényen kidurrantak? Ütöttem az arcát, miközben kezeire léptem és fölötte guggoltam, az arca pedig furcsa módon megsiklott. Akkor tudatosult bennem, hogy csak egy élethű műbőr volt arcán, ami lehetővé tette számára, hogy kiadja magát nekem. Letéptem róla az álbőrt, ami alatt egy számomra ismeretlen alak volt, de nem tudtam, hogy lehetnek itt olyanok, akik ismerik az elmebeteg pszichiátert, aki az álca alatt volt.
Dr. Eisenhoover fellökte magát és mellkasba fejelt engem, majd gyomron, végül sikeresen fellökött és fölém tornyosult. Ajkai véresek voltak, szeme alatt fel volt szakadva a bőr. Kést rántottam és előre döftem, ám ő időben ellépett, így csak megvágni sikerült mellkasánál.
A házban dúló harc hangjára Ulysses is előbukkant, megindult a hangok után.
Fogalmam sem volt milyen úton-módon találtak rám, de valahogy négy Walesi titkosügynök jutott be a villába és géppisztolyukkal a keresésemre indultak. Sötét öltönyt és napszemüveget viseltek.
Az egyik bele is akadt Lockhartba, aki még azelőtt fejbe lőtte, hogy megemelhette volna a fegyverét.
A másik három más irányból vette be a villát. Lockhart hamarosan rám is rámtalált és becélozta a megzavarodott elmeorvost, aki viszont kiugrott az ablakon, hogy megmeneküljön a golyóról, ám a férfi lövése ígyis beérte a combját.
Lockhart megbizonyosodott róla, hogy jól vagyok, majd az ablakhoz sietett. Már nem látta a dokit, valószínűleg beugrott egy másik ablakon. Lépéseket hallottunk az ajtó felől, így a férfi puskáját az ajtó felé irányította és várt.
A zavarodott orvos hamarosan Gydáékba akadt. A menekülő lányt felfogta karjaival és a falnak nyomta. - Nocsak, te is itt vagy? Ezer éve nem láttalak! A múltkor elmaradt a lobotómia! Ideje pótolni! - Húzott elő egy kést, amit a lány jobb szeme felé emelt, de az érkező Róka egy rúgással leszedte a lányról. A kés kiesett a kezéből, ő pedig eltaknyolt a földön.
- Álarcos bohócok is vannak itt?! - morogta az egykori elmeorvos, aki azt hitte magáról, hogy én vagyok...

Life is a divine comedy. A tale told by an idiot. A sadistic idiot.

Erre volt csak igazán szükség! - válaszoltam vissza feszülten a maszkos felé, még azelőtt, hogy ott hagytam volna. Bőven kijárt nekik, gőzöm sincs, most mit pattog. Ő maga mondta, hogy gyilkosokkal van tele a ház? Mit akar velük? Babusgatni? Lockhartot végül elkerültem, helyette szó szerint letaroltam futás közben egy napszemüveges fickót. Mivel már a rókás faszi után letettem arról, hogy találgassak ki kivel van,  így ahogy eltaknyoltunk, be is húztam neki egyet, majd a fegyverem után nyúlva az orrát is betörtem, mert közben meghallottam Liam hangját. Tehát közel vagyok. Fel is ugrottam róla, hogy lelőjjem, de akkor megpillantottam a bérgyilkost, aki közben egy másik szemüvegessel küzdött, pontosabban... csak lelőtte, nem volt ott semmiféle küzdelem, így egyből utána én is rálőttem a vadászra. Ő viszont elindult egy teljesen másik irányba, és szinte biztos voltam, hogy Liam után. Én is mentem utána, persze óvatosan, ügyelve rá, hogy ne lőhessem rám, vagy ha tudom, mind ezt észrevétlenül teszem, aztán mikor egy helyiségbe kerülnek és fedezékbe vonulok, és az egyik falhoz lapulok. Egyszerűbb volna, ha most lenne nálam egy füst bomba, de majd akkor anélkül oldom meg. Meg is jelent még egy életben lévő, de már sérült napszemcsis faszi, akit most kénytelen voltam golyó fogónak használni, és mikor az ajtóhoz értünk, egyszerűen berúgtam magam előtt a fószerrel, aki éppen csak nem vágódott hasra, de mivel gondolom a puska rá lett fogva, és fedezékbe ugorva valami bútor mögé közben rálőttem Lockhartra.
- Add át Liamet és életben hagylak! - kiáltottam ki, persze eszem ágában sincs még életben is hagyni, aki itt ma Liam mellett áll, az halott.
Gyda úgy képzelte, hogy csak én jövök, maximum néhány gorilla, de sima liba lesz legyőzni minket, ám az első lövéseknél kételye támad, annak ellenére is, hogy ő is harcba szállt. Igaz, arra ő sem számított, hogy ma nem csak Liamnek kell megküzdenie majd a démonaival, de neki is, ami így már korán sem olyan egyszerű, hiába bizonygatta ennek ellenkezőjét a férfinek.
- Hú, bassza meg...!! - bújt vissza hirtelen az ajtó rejtekébe, mert mikor először meglátja a rókát, egyből az jut eszébe, hogy lenyomta a jó múltkorokban, így érthető módon, azért tart tőle. De aztán pillanatokon belül előbújik, gondolván, hogy ezúttal pisztoly van nála és úgy is lelövi. Amit meg is tett, csak épp sértetlen maradt a "démonja" és most már tölténye sem maradt.
- Rohadj meg! - hajította felé az üres pisztolyt, majd jobb híján sikoltva rohant vissza, menedéket keresve, vagy még jobb esetben egy Rowant. Már akkor is majd kiugrott a szíve, mikor hallotta, hogy Travis utána eredt, ám, mikor még valami ismeretlen ismerős arcba is belerohant, aki el is kapta, majdnem besokkalt és elájult.
- Ismerős vagy, találkoztunk már...?! - kérdezte, bár a fenyegető stílusából hamar eszébe jutott, hogy igen, bizony már összefutottak egyszer. Nem volt biztos benne, hogy időben tökön tudja rúgni a dilidokit, de nem is kellett, mert az előző támadója meg is menti. - Háh! - bökött el a földön fekvő jelmezes dokira kárörvendően, majd Travis felé kapta fejét. - Kösz.
- Vagyis nem!!! Rohadj meg te is! - mutatott be neki két kézzel mérgesen, miközben odébb hátrált, gondolván, hogy majd felveszi a kést és úgy küzd meg vele.Ekkor ért oda Rowan is, aki pont elcsípte a félresikerült fickó frappáns feltételezését, és fejbe is rúgta az acélbetétes bakancsával.
- Van áááám! - vihogta közben, Gyda pedig egyből odaugrott hozzá. - Tiéd az egyik, enyém a másik! - mondta felvéve a kést, amit Travis felé tartott. Aztán közben rájött, hogy talán még sem így volna okos. - Váárj! Inkább cseréljünk! - pattogott izgalmában, de inkább félelmében. Szóval cseréltek.
- Nem értem mit fosol tőle...? A rókákhoz egy kutya is elég... - biztosította ki puskáját Rowan és egyből el is kezdett lőni ellensége felé. Addig pedig Gyda is belerúgott a földön fekvő így is vérző dokiba, akinek nem félt a vállába szúrni a kést, és mivel elég rendesen dolgozott is benne az adrenalin, ellenben a gyerekek mellett nagyon nem járt edzeni, így behúzott egyet a kamu Calenek, viszont egyből meg is bánta, mert eltörni ugyan nem tört el a keze, de nem is esett jól neki. Így inkább kitépte belőle a kést és azzal próbálta újra megszúrni, miközben rajta ült.
- Hogy te mindig a legrosszabbkor tudsz jönni... De kezdek féltékeny lenni, mert legutóbb is akkor jelentél meg, mikor kicsi Hans is nálam vendégeskedett... Csak nincs valami köztetek? - vigyorogta Rowan, miközben néha még rá lőtt Travisre, hisz a puskája volt olyan erős, hogyha nem ugrott el előle, akkor a golyóálló mellényt is könnyen felsérthette. Úgy van vele, hogy ha tudja lelövi, ha meg elfogy a lőszer, majd úgy is egymást fogják püffölni. Leginkább a maszkjára célzott, hogy letudja róla lőni és lássa végre kit is rejt a róka álarc.
- Remélem írtál végrendeletet, mert ma kurvára meghalsz!!! - nevette.

Liam & Nate

Smells like Cale spirit

Lockhart kitért a golyó elől, mikor látta, hogy lőni akarnak rá, közben én is magamhoz vettem két pisztolyomat és mind a ketten Shane felé fogtuk. Rajtam ugyan nem, de Lockon volt golyóálló mellény és hónaljtól könyékig, combtól térdig golyóálló "védőpanelek" voltak a ruhája alatt, melyek hasonlítottak a golyóálló mellények anyagához, majd egy másikat is. Volt még nála pisztoly is és töltény tárak is, szóval nem aggódott, hogy esetleg fegyver nélkül marad, bár hitt benne, hogy közelharcban simán le tudná verni, de előbb ahhoz le kell fegyvereznie.
Bár a feje szabad volt, elég jó reflexei voltak és kellő figyelme, hogy a lövések javát el tudja kerülni.
- Azért vagyok itt, hogy ne tudj neki ártani - mondta és rálőtt a bútorra. Nem tudta mennyire volt erős az anyaga, lehet simán át tudja lőni. Én persze azt figyeltem Shane merre akar előjönni mögüle, de ha megpillantom, akkor biztos tüzet nyitok rá.
Mindeközben Eisenhoover alaposan beszopta a helyzetet, ugyanis három ellenfele is akadt, köztük olyanok, akik alapból ismerték és nem túlzottan kedvelték.
A szúrások ellen kezdetben nem tudott mit tenni, annyira kába volt a rúgástól, mikor pedig már erőt vett volna magán, rájött, hogy késő. Így is-úgy is meg fog halni, nem fog időben orvosi ellátást kapni, el fog vérezni, hiszen nem csak a szúrásokból, de lőtt sebéből is folyt a vér, így végül büszkén megadta magát.
A Róka sem tétlenkedett. Igaz, minden lövés fájdalmasan hasított belé, de hangot nem adott neki. Még bírta az anyag, de a lövedékek által okozott ütés fájdalommal járt.
A maszk jól bírta, de tudta jól, az öltöny anyaga nem örök életű. Nem engedheti örökké lőni, így fokozatosan próbált meg közelebb kerülni, majd viperáját előcsapta és megpróbálta kiütni a puskát a kezéből. Ha nem is sikerült, a pillanat elég volt neki ahhoz, hogy rávesse magát Rowanre és földre küldje. Az egyetlen baj az volt, hogy most két ellenfélre kellett figyelnie, mert nem hitte, hogy Gyda csak úgy kettesben hagyná őket, ráadásul nem tudhatta, hogy hányan lehetnek még a villában, akik közbeavatkozhatnak. Ez a harc most időre is ment, ami létfontosságú volt ebben a helyzetben.
Amint letarolta felkelt róla és felrántotta, majd rögvest utána sorozni is kezdte ökleivel a gyomrát és a mellkasát, de résen volt, ha esetleg Gyda próbálkozni akarna valamivel.
Mindeközben én és Lockhart különösen nagy koncentrációval vártuk mi lesz a jó öreg Websy lépése, mivel fog próbálkozni. Lockhart nem véletlen volt a szakma egyik legjobbja, noha igaz, én nem voltam az ő szintjén, de most én is komolyan vettem a helyzetet. Sokszor komolytalankodtam és vicceltem el akciókat, de itt most tényleg az életem... életünk volt a tét, oda kellett tennem magam nekem is.

Life is a divine comedy. A tale told by an idiot. A sadistic idiot.

Mivel Lockhart annyira az én lövéseim elől hajolgatott el, így az egykori golyófogóm, akire ügyet sem vetettek, hanyat vágódva bokán lőtte az ipsét, majd ha még nem lőtték le, pár golyóval itt-ott megpróbálta kilyuggatni a felfegyverkezett fickót. És elvileg egy szemcsis, épen és egészségesen még mindig az épületben mászkál, ha csak valamelyik hibbant ki nem nyírta, mert jól láthatóan ők egyik oldalon sem állnak. Saját embert max Liam ölne. A bútor ugyan kilyukadt egy-két helyen, egyik sem talált el, azért drága és erős holmik voltak, hogy csak úgy szitává lehessen lőni. Még ha csak egy ülőalkalmatosság is.
- Ostoba... - szólalok meg halkan, mert még mindig nem hiszem el, hogy képes megfogadni Rowan tanácsát és még be is vált neki, hogy őrültekkel vegye körbe magát.
- Nem akarok neki ártani... De az, hogy ellenem hergelt benneteket, jól bizonyítja, hogy segítségre van szüksége. Csak segíteni akarok! Liam, ne légy már idióta, hallod? - kiáltok oda neki is, mert miatta jöttem, ne tegyen úgy, mintha ott se lenne. - Úgy teszel, mintha ezer év óta az ősellenséged volnék! És mi ez hadsereg? Legalább annyi lenne benned, hogy szemtől szemben álljunk egymással. Azt hittem ér annyit a kapcsolatunk, hogy ne másokkal próbálj kinyírni. - beszélek hozzá és közben a velem szemben lévő üveg ablakú szekrényből, már amelyiket még nem lőtték ki, próbálom besaccolni milyen messze vannak és éppen ki hol és miként helyezkedik el. Nem sok töltényem maradt, bár tekintve, hogy nekik mennyi van, így sem volna sok esélyem, ha csak nem lövök pontosan. - Legyen már eszed, Liam. Ne tégy úgy, mintha eddig nem segítettem volna annyi mindenben... Próbálj már meg tisztán látni, az istenit! - morogtam, de ha úgy láttam nem hajlandó változtatni, újra megszólaltam. Végtére is minden mindegy alapon. - Ha elküldöd a kutyád, eldobom a fegyvert és kijövök. De csak te és én lehetünk a szobában. Ketten kezdtük el, ketten is fejezzük be.
Gyda még örült is, hogy a fickó haldoklik, és Rowan nem ágált ellene, hogy ellenfelet cseréljenek. Nem lusta ő, csak ismeri az erőviszonyokat, és amúgy is jobban tart Travistől. Nem azért, mert akkoriban minden alkalommal elverte, bár ez is hozzájárul, de sokkal inkább azért, amit tettek vele a pszichiátrián. A kezelés semmit nem garantált, de Csodaország valóban megszűnt létezni, ellenben a valóságos dolgok igen csak összekuszálódtak benne, és meg lehet kicsit másként emlékszik dolgokra, mint, ahogy mások.
- Na mi van pancser...? Maradtál volna a diliházba, mi? - pöckölte meg a haldokló orrát kárörvendően. - Hogy fog mindenki örülni majd a kórházban, mikor nem mész be holnap, meg utána, meg utána... - vigyorodott el, majd el is nevette magát és megcsipkedte vérző arcát. - Nyaaaj, azért ne légy szomorú, elvégre egy jó parti vendége lehettél... És ha ez vígasztal... a Pokolban még biztosan találkozunk. - paskolta meg arcát, majd, ha Howie nem reagált semmit, ami marasztalásra bírta volna a leányzót, úgy leszállva róla megfordult, hogy a két küzdő férfit figyelje. Kihúzta a kést a haldokló fickóból és azt várta mikor rontson neki Travisnek.
- Ó, ez nagyon jó buli! - nevette, miközben puskájával minden egyes alkalommal rálőtt a közeledő fickóra, majd mikor az felé suhintott, ő hátrébb lépett, puskáját pedig kilendítette oldalra, hogy ki ne verhesse a kezéből, bár arra nem számított, hogy ezek után még le is teríti. Nyögött is egyet, de végig vigyorgott közben.
- Huh, de kis heves vagy ma! Előbb hívj meg egy italra, mielőtt megfektetsz, cimbora! - röhögte, de a puskáját csak akkor ejtette el, mikor a falhoz nyomva gyomorszájon vágta Travis. Nyilván érezte, ám mivel szinte már majdnem minden naposak voltak az effajta támadások, és egyébként is mazochista volt, jól viselte, sőt kifejezetten nevetett két nyögés és ütést közt. Ezt kihasználva viszont Gyda is meglódult és a késsel együtt Travis hátára ugrott és eltakarta a szemeit a maszkon át, így Rowan lábaival egyből le is rúgta magáról a férfit, igaz, utána köhögve, és görnyedve kicsit odébb is sétált faltól, és csak néhány véres köpés után egyenesedett fel, majd kacagva elnézett Travis felé, miközben ismét felvette puskáját. - Sosem fogom megérteni, mire jó az, amit csinálsz... Ha nem akarsz megölni, miért bántasz? Ha pedig bántasz, akkor már miért nem akarsz megölni? - lőtt bele, úgy, hogyha még nem szedte le magáról Gydat, ügyelt rá, hog y a lányt ne találja el. Abban bízott, hogy vagy a férfi fullad ki, vagy a páncél adja meg magát. - Tudom vannak különös fétissel rendelkező egyének, de... te tényleg erre izgulsz? - vigyorogta szórakozottan. Már nyert ügynek vélte a földön fekvő lelövését, de azért kíváncsi lett volna az arcára még éltében, ami vicces, tekintve, hogyha tudott volna róla, akár Gydat is megkérdezhette volna.

Liam & Nate