Álmodozó. Soha nem volt nagyra vágyó, nem voltak olyan vágyai, amit nehéz lett volna teljesíteni. Egy dolgot akart: önmaga lenni. Az egész gyerekkora arról szólt, hogy a családjának megfeleljen, hogy véletlenül se legyen láb alatt, de viszont kéznél legyen, amikor szükség volt rá. Sosem tudott igazán kibontakozni, mindig megvárta, hogy megmondják, hogy mit kell tegyen. Talán ezért is döntött úgy, hogy ha egyszer felnő, akkor a saját útját fogja járni, és még a mai napig azon van, hogy elrejtőzzön a saját családja elől, akik azt akarják, hogy más legyen, mint amilyen valójában. Képtelen gonoszkodni, az erőszakot pedig teljesen megveti. A szíve legmélyén egy kisgyerek, aki még csak most próbálja felfedezni a világot és az élet szépségeit.
Karrierista: ha a munkájáról van szó, akkor ott mindig maximálisan akar teljesíteni. Hiszen gyerekkora óta ez volt a vágya. Segíteni az olyan magányos és elkeseredett embereken, amilyen Ő maga is. Hisz abban, hogy minden emberben ott lapul a jóság, mert annyi rosszat látott már az eddigi élete során, hogy nem akarja elhinni, hogy az emberiség ennyire romlott lenne.
Magányos: nehezen bízik meg az emberekben, talán épp azért, mert még nem igazán találkozott olyan emberrel, akinek az érzései őszinték lennének. Talán az anyja volt az egyedüli, aki igazán szerette, olyannak amilyen, de mivel Ő is engedte, hogy az a mocskos világ be szippantsa, így néha még abban is kételkedik. Valamiért nem találja a helyét a világban. Sosem találta. Amíg Olaszországban élt, addig tudta, hogy sosem akar olyan lenni, mint a családja többi tagja, most viszont fogalma sincs, hogy milyennek kéne lennie. Minden erejével azon van, hogy a jóságot, ami e lelkében van ápolni tudja. De valahogy mindig könnyebben ment más emberek lelkét vigasztalni, mint a sajátját.
Félelmei: retteg a vértől és az erőszakos emberektől. A haláltól. Attól, hogy mindig magányos marad. De leginkább attól fél, hogy vissza kell térnie Olaszországba, és olyan dolgokra akarják rá venni, amikre Ő képtelen lenne. Szándékosan sosem tudna ártani senkinek, a kezét pedig semmiért nem mocskolná be.
Titkok: nehezen tud az emberek szemébe nézve hazudni, ezért is igyekszik mindig őszintének lenni, de vannak pillanatok amikor a helyzet megköveteli, hogy valami mást mondjon, mint ami a valóság. Titkot tartani viszont annál is inkább tud, nem csak a sajátjait, de másét is megőrzi, nem csak az orvosi titoktartás miatt, hanem amúgy is. Nem szeret beszélni a magánéletéről. Ha gyereket lát szinte mindig elérzékenyül, leginkább azért, mert a sajátját sosem szülte meg, pedig mindennél jobban vágyik egyre.

Egy héttel korában:
- Anya, kérlek találj ki valamit. Nem akarok vissza menni Olaszországba. - a hangomból hallatszik az elkeseredettség, miközben reménykedek abban, hogy sikerül majd meggyőznöm Őt arról, hogy beszéljen az apámmal. Túl sokat mondjuk nem hiszem, hogy érne a szava a családfővel szemben, de talán megpróbálja legalább. Nem akarom az új életemet felborítani a régiért cserébe. Amit utáltam. Az egész gyerekkoromat magam mögött akartam hagyni akkor, amikor Amerikába jöttem, és bár tisztában voltam azzal, hogy a családom nem enged olyan könnyen szabadon szállni, főleg nem életem végéig, de ennyi év után azért mégis reménykedtem az ellenkezőjében. Abban, hogy most már hagyni fogják, hogy kitörjek tőlük és folytathassam a szépen kialakított életemet, amiért nem keveset küzdöttem. Mostanra már New York lett az otthonom.
- Az apád ragaszkodik ahhoz, hogy vissza térj a családodhoz. Ne ellenkezz vele! - a hangja még a telefonon keresztül is olyan lágy, mint amilyennel gyerekkoromban annyit énekelt, amikor nagyon féltem. Mégis hallatszik belőle az a szigor, ami nem tűr ellentmondást. Tudom, hogy a lelke mélyén Ő is jobban szeretné, ha itt maradnék inkább, távol tőlük s mindattól a rossztól, amit nem akarom, hogy az életem részei legyenek. De nem tehet mást. Az Ő feladata elérni, hogy vissza térjek a  szülőföldemre. A normális emberek általában vágynak is a családjukra és szívesen mennek abba az otthonba, ahol felnőttek, de sajnos az a hely számomra sokkal inkább hasonlított egy pokolra, mint az otthonra. A normális emberek össze ülnek a családdal ebédelni, esténként talán társasjátékoznak, közösen énekelnek karácsonykor, amíg díszítik a fát és nem kényszerítenek bele senkit egy olyan életbe, amilyet nem akar élni. Ellentétben a mi nem normális életünkkel, ami arról szól, hogy minél erőszakosabbak legyünk másokkal, és minél több ártatlan embert verjünk el, ha úgy alakul adjuk el, mintha az emberek csak holmi tárgyak lennének. Mintha az én családomnak vagy bárki másnak is lenne joga ahhoz, hogy az emberi sorsok felett döntsük. Mégis milyen élet várna rám, ha vissza térnék az otthonnak nevezett pokolba?
- Sajnálom, anya. De nem megyek vissza! - zárom le a beszélgetést, majd nyomom ki a telefont, mielőtt megpróbálna győzködni bármiről is. Kétlem, hogy bármi olyat tudna felhozni, ami elegendő lenne ahhoz, hogy vissza térjek Olaszországba. Hozzuk.

Napjainkban:
Idegesen állítom meg az autómat a lakásomtól nem messze lévő parkolóban, majd nézek a telefonom kijelzőjére, ami hatodjára szólal meg egymás után. Ezúttal az apám próbál elérni, de én ügyet sem vetve rá, szállok ki a járműből, majd rakom a far zsebembe a telefont. Tudom, hogy miért hív, de nem érdekel. Egy héttel korábban már szóltam az anyámnak, hogy nem fogok haza térni. Mivel nagykorú vagyok már egy ideje, semmire sem tudnak kötelezni. Eszembe jutott már, hogy megváltoztassam a telefonszámomat is, de ismerem már az apámat annyira, hogy tudjam, ha el akar érni, akkor igenis el fog. Emiatt a napjaim elég feszültek voltak mostanában, próbáltam minél többet dolgozni, hogy elverjem magam egy kicsit, hogy ne gondolkozzak feleslegesen, de nem sikerült túl nagy sikerrel. Folyamatosan az jár a fejemben, hogy hogyan tudom megértetni a családom tagjaival, hogy nem akarok közéjük tartozni. Sóhajtva lépek be a lépcsőházba, amelyben lakok, arra várva, hogy vegyek egy jó meleg zuhanyt egy hosszú nap után. De amint a lépcsőhöz érek, megpillantok két férfit az ajtóm előtt. Háttal állnak, az ajtómon kopognak, de még így sem nehéz rájönnöm, hogy kik azok. Az apám emberei, akik minden bizonnyal értem jöttek. Egy pillanatig megállok, mintha földbe gyökerezett volna a lábam, aztán erőt véve magamon, fordulok sarkon, és futamodok meg, egészen vissza az autómig. Remegő kézzel próbálom be gyújtani a járművet, ami először nem akar elindulni, majd végül be adja a derekát és hangos csikorgással veszem ki a kanyart a többi autó közül, hogy mint akit üldöznek, aki veszélyben van minél hamarabb Angelohoz érjen. Az egyetlen rokonomhoz, aki talán segíteni tud, akit érdekel, hogy mit akarok, és aki talán mindenkinél jobban megért.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Először is hadd jegyezzem meg, hogy mennyire szép és különleges arcot sikerült választanod a karakterednek, azt hiszem én még nem is találkoztam vele szerepjátékos körökben. Nagyon passzol a kedves arca Valeria kedves személyiségéhez

Nem könnyű lerázni magunkról a szüleink által ránk aggatott béklyókat, nehéz megszabadulni attól a tehertől amit a családunktól kapunk. Ne hagyd, hogy befolyásolják az életed, ne engedd, hogy beleszóljanak az életedbe, hiszen ahogy te is említetted neked már New York az otthonod és ha elég kitartó vagy ezt előbb vagy utóbb ők is elfogadják majd.
A családunkat nem választhatjuk meg, abba egyszerűen csak beleszületünk, de felnőttként jogod van arram hogy eldöntsd kit akarsz az életed részének.
Nagyon tetszik a kettősség ami megjelenik a  személyiségedben, az örök álmodozó kislány és a nagyon karrierista, határozott nő, aki minden helyzetben pontosan tudja, hogy mit is szeretne elérni. Szerintem ez a kettősség ad igazi egyensúlyt az életednek, és azt hiszem, hogy erre szükséged is van, hogy kicsit elviselhetőbb legyen a teher amit apád tesz rád folyamatosan.
Kívánom, hogy legyen elég erőd és kitartásod ahhoz, hogy megértesd a makacs szüleiddel, neked már van otthonod, van életed, nem rendelkezhetnek feletted.
Színt és rangot admin fog adni, addig is foglalózz és vesd be magad a játéktéren

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!