Őszintén nem tudtam mit várhatnék ettől a párostól. Lelkem mélyén persze bíztam benne, hogy nem kedvelik meg egymást annyira, hogy a későbbiekben is lógni akarjanak együtt, de náluk sosem tudni. Ha ezt túl is éljük, biztos, hogy egyikük, másikuk kérdezősködni fog a másikról. Ezt pedig jó volna elkerülni, már amennyiben ezt ma mind túléljük, s jelenleg nagyon úgy tűnt, hogy a kisasszony került a legközelebb a halálhoz. Még... Akkor kezdtem igazán emiatt aggódni, amikor az erős migrén mellett, amit okoztak, Cale a kinti idegbajból átcsapott gyanúsan higgadttá. Ha nem érezném felőle a gyilkos vágyat, azt mondanám nincs is semmi gond, de tartok tőle, hogy van. Talán nagyobb is, mint gondolom. Az arab leányzó pedig nem félt szóval tartani, bár ez nem meglepő, de tényleg. Ő mindig is előszeretettel járatta a száját, függetlenül a témától és attól, épp kinek címezi. Lehetett az egy barát, ellenség, egy nyelvünket nem is beszélő, és volt már rá példa, hogy bosszúból, amiért hibázott bezártam egy kabinba valami bezsákolt hulla társaságában, és amíg mi elintéztük a dolgunk, ő ott csevegett a bomló testtel. Szóval igen, van baja bőven odabent, de azt gondolom nem az én dolgom helyre pofozni. Lehet már nem is nagyon van értelme. És akkor még Cale is rá reflektál...
- Ezt nem hiszem el... - sóhajtom magamnak halkan, miközben az itt létem okát boncolgatják, én pedig jobbára kezeimbe temetem arcom, hogy legalább egy pillanatnyi nyugtom legyen tőlük. Gondoltam valahol közbe kell szólnom, mielőtt a kisasszony elvérzik a konyhában, de arra nem számítottam, hogy csak úgy itt hagyja minden nélkül. És ha elfut? Bár... talán Cale is látja rajta, hogy a hétvégéjét is itt töltené, ha a házigazda felajánlaná.
- Hé, most meg hová mentek...? Mire visszajöttök már nem marad a desszertből!- szólt utánunk, de ahhoz már hála égnek lusta volt, hogy utánunk is jöjjön. Inkább a székre térdelt és az asztalra könyökölve tömte magába a maradék macaront, mellé meg vedelte a karamellás szmötyit. Cale figyelmetlensége a lányt illetően gyanús volt... egészen addig, míg kis híján le nem fejeltem a lendületével, ahogy maga felé rántott. Először nem értettem mit baja, aztán ahogy lassan megvilágosultam, csak nagy nehézségek árán sikerült elfojtanom egy kárörvendő mosolyt. Egy részt, mert örültem, hogy nem, hogy öribarik nem lettek, de még rühelli is Cale, másrészt, mert én is pont ugyan ilyen agybajos tudok lenni a leányzótól, csak nekem nincs kivel elküldenem a sunyiba olyankor. Annak pedig csak szimplán örültem, hogy nagy eséllyel a kislány elhúzhat és majd a többiek ellátják a baját. Csak csendben néztem rá, ahogy éppen csak meg nem őszült ettől a néhány perctől, majd a kezembe nyomott elsősegélyre néztem. Hát ez... meglepően simán ment. Majd kap érte egy fej simit. Legalább is gondoltam ezt, mikor nem közölte velem, hogy nekem vissza kell jönnöm. Kérdően vontam össze szemöldökeim.
- De azt mondtad, hogy fontos dolgod van és elfoglalt leszel. - nézek rá értetlenkedve, bár tudom én, hogy azt is valószínűleg azért mondta, mert akkor még a betöréssel foglalkozott. Inkább csak tudni akartam okát, hogy miért marasztal. Nyilván túl sok mindent nem tehettem ellene, mert ha nem is jövök vissza, képes rám küldeni az embereit, akiket, ha még egy magam el is intézek, ott marad a kérdés, hogy egy mezei doki, hogy lehet ilyen képzett. Egyszerre áldom és átkozom az eget, hogy megismertem Cale-t. De ha egyszer kiderül az igazság és valami csoda folytán nem csak, hogy életben maradunk, de még együtt is maradunk, úgy, de úgy elverem a seggét, amiért ennyi rohadt fejfájást okoz nekem, hogy azt megemlegeti még.
Azon már csak halkan elnevettem magam, mikor megnyikordult az étkezőben lévő székek egyike, ő meg úgy spurizott a fürdőbe, mintha megártott volna neki a tej. Fejem csóválva mentem vissza társamhoz és míg fél kézzel kortyolgatta az a karamellás valamit, én szakszerűen elláttam a sérülését. Idő kell majd, hogy rendben jöjjön, de rendben fog jönni és ez a lényeg.
- Remélem tanultál a mai napból. - sóhajtom, de már nem is erőlködve igazán, hogy észhez térítsem.
- Hová tűnt? - kérdezte kíváncsian, de halkan, közelebb hajolva és a konyha kijárata felé lesegetve. - Csak a szokásos, tudod. Üzeni, hogy reméli összekevered a villamosszéket a sokk terápiáséval. - szúrom oda, mert a mai nap ő sem fogta vissza magát és ennyi járt nekem is. Közben szépen be is kötöztem, de fájdalomcsillapítót nem adtam. Felesleges. Vártunk még egy picit, hogy az okos kütyüje a normál értékeket mutassa, de lévén, hogy most evett meg egy kisebb doboznyi édességet és mellé egy fél liter kálciumot, a vérveszteségnek szinte nyoma sincs. Feltereltem a székről és elindultam vele kifele, miközben telefonomon hívtam neki taxit.
- És veled mi lesz? - kérdezte, nézett rám a ház előtt állva.
- Maradok. - sóhajtottam zsebre vágott kezekkel, mintha nem maga Cale mondta volna. De nyilván a csajszi is tudja, hogyha eddig menni készültem, most sem magamtól kényszerülök maradni.
- Ide küldjem a fiúkat? - lökött meg könyökével. Már csak az hiányozna, hogy még magyarázkodjak is a csapat többi tagjának. Meg különben is, elkapjuk Cale-t és tartsam bezárva? Mire jó az nekünk? És ha rám jön a kangörcs? Nem, nem, maradjon csak a seggén.
- Semmiképp. Ez az én ügyem. Senkinek nem kell róla tudnia... - biccentek közben az érkező taxira, majd intek egyet, míg beszáll és figyelem, ahogy távolodik. Amint eltűnt a szemem elől,
mélyet sóhajtva visszasétálok. Kár lenne haza menni vele. A kocsimnak meg annyi, szóval.. inkább megspórolom az utat. Nem zavarom meg, hátha közben még is csak dolgát végzi. Helyette
inkább elindulok a házat felfedezni, de totál ráérősen.

Ahogy beléptem a különös helyiségbe, zsebre vágott kezekkel néztem körbe benne. Hát persze, hogy van egy "alkotó terme" is. A hangszerek nem kötöttek le, lévén, hogy egyikhez sem konyítok igazán. A bűvész holmikat is csak futólag nézegettem meg, éppen a könyveknél tartottam, mikor meghallottam a szobába lépni. A szoba bemutatására elnéztem felé, majd elismerően bólogatva vissza is fordultam a könyvekhez. Érdekelt miket olvas, ha nem csap por fogók. Kérdésére viszont akaratlan is elmosolyodtam.
- Tudod ő... igazán különleges eset a mostaniakhoz képest, deee... anno, nagyjából egy, másfél éve volt egy hozzá hasonló igen hangos, állandóan szónokló, mindenkit terrorizáló férfi betegem... - fordultam meg lassan, majd közelebb mentem és végül ledobtam magam a másik fotelbe. - ... akit csak egy alkalomra kaptam meg, és még is... máig tartom vele a kapcsolatot. - utalok, igen bizony, ő rá. El is nevetem magam, majd fáradságom nem leplezve, megdörzsölöm szemeim.
- Senki sem menthetetlen, Cale. Valakinek mindig jók leszünk, akármilyenek is vagyunk... Ő is csak egy sérült madárka, akinek a törött szárnya az elhanyagolás miatt rosszul forrt össze. Repülni sosem fog tudni, de attól még élhet boldogan. - sóhajtom, majd a karfára könyökölve, megtámasztom kezemmel állam őt nézve. Ki tudja neki mi járhatott a fejében. Olyanok voltunk, mint két egymást méregető kóbor kandúr, akik az élet tapasztalatuk árán tanulták meg, hogy a bizalom tünékeny dolog. Meg is lepett a felvetése a hangszereket illetően.
- Mi...? - vonta össze értetlenül szemöldökeim, bár az nyilvánvaló volt, hogy mit akart, csak azt hittem rosszul értem. Mondjuk az érdekelt volna, hogy miért van neki két hegedűje, ha csak egy maga lakik itt? - Koncertezni? Inkább szerenádot adni... - mosolyodtam el. - De ki kell, hogy ábrándítsalak, egyikhez sem értek. És a hegedűvel próbára téve ingatag türelmed, inkább nem kockáztatnám meg, hogy engem is lelőjj. - ami még mindig bántó számomra, hogy képes lett volna rá. De erről hamar elterelte figyelmem az ajánlatával. Most vagy megváltoztak tervei a lenyugvásával, vagy ő maga sem tudta, miért akarta, hogy itt maradjak.
- Nem szükséges, majd hívok taxit... - legyintettem rá, mert ebből már igazán nem csinálnék gondot, amúgy sem volna jó ötlet, mert megláthatnak, és bár az én társaim nem feltétlen úgy reagálnának, mint ő a feketebárányunkra, azért nyomott hagyna a kelletlen találkozás a kocsin és Cale-en. Bár érdekelt volna egy-két dolog, nem akartam felhozni az elmúlt pár percet, nehogy megint kihozzam a sodrából és saját magammal csesszek ki, de csendben még sem ülhettünk egész nap.
- Megbántad, hogy ide jöttem? - kérdeztem, s igen, lehet egy kis deja vu, mert egy-két órával korábban már kérdeztem tőle, csak, hogy azóta történtek dolgok. S úgy vettem ki a kinti zűrben lévő szavaiból, hogy abban a pillanatban lezártnak érezte a kapcsolatunk, hiszen meg is ölt volna. Persze ráfoghatjuk labilisságára, de nekem tudnom kell, hogy számára pozitívum, ha én néha napján betoppanok, vagy inkább van rá káros hatással.
- Megölhettél volna... Miért nem tetted?

Könyvei épp olyan változatos témájúak voltak, mint, ahogy az utcán végig haladva több száz féle bolt sorakozik egymás mellett. Vajon olvasta is őket? Vagy egy részüket?
- Hát persze... - mosolyogtam vissza, de erősen megkérdőjelezhető volt hitelessége, akár csak szavaimnak. Bár a korábbiakról nincsenek emlékeim, és a rendőrségen sem volt velem Zombie, így csak az elkészült felvételekről tudom, hogy azért voltak vitáink a kihallgató teremben. Az arcunk nagyon nem látszott, így nem tudhatom pontosan mi járhatott a fejünkben, esetleg volt e valami más is köztünk, mint orvos és beteg kapcsolat. De magyarázaton azért most is jókat mosolygok.
- Pedig én odakint, míg puskát fogtál rám, jó párszor átkoztam az eget, hogy akkor megismerhettelek. Igaz, előtte éppen az ellenkezőjére gondoltam. - somolyogtam, és közben figyeltem arcát. Már nem volt dühös, nem volt nyugtalan. Megint olyan volt, mint a kinti balhé előtt. Olyan, mint egy kis srác, akit végre nem zargatnak a szülei a szomszéd szobából átsétálva, hogy mit hozzanak nekünk inni, hanem ténylegesen kettesben lehet azzal, akit... nos... kedvel. Én is hasonlóan érzek. Pedig nem szokásom csak úgy szórni a kis szívecskés nyilakat. De mikor ilyen módon virul fel, és nem mások kínjának örömétől csillog a szeme, hanem a másik jelenlététől, szerintem bárkit letudna venni a lábáról.
- Ó, higgy nekem. - nevettem el magam én is. - Rosszabb, mint egy csapatnyi macska az ajtó előtt...
Nem rontott a kedvemen a taxis téma, de azért kíváncsivá tett az ajánlata, amire fel is vontam egyik szemöldököm.
- Neked van motorod? - kérdeztem vissza, mert elképzelni sem tudom, ahogy öltönyben száguldozik rajta. Abban sem vagyok biztos, hogy tudja, hogyan kell vezetni. Talán nem véletlenül használja ritkán. S nem csak ez foglalkoztatott igazán, de az is kíváncsivá tett, amiket odakint a fejemhez vágott, amiket előtte és utána tett. Azt mondta sokadjára játszottam el bizalmát, és úgy tűnt valóban eldobta annak lehetőségét, hogy akár baráti viszonyba is kerüljünk. Ehhez képest a mosolya őszinte boldogságra vall, pedig még csak nem is szeretgetjük egymást, csak itt ülünk egymással szembe és hülyeségekről folytatunk eszmecserét. Ilyenkor egy kicsit mindig megsajnálom, mert szerintem, ha lett volna bárki is a közelében, akár gyerekkorában, aki figyelt volna rá, aki vette volna a fáradságot, hogy megismerje, az megmenthette volna az ő és mások életét is. Helyette itt vagyunk vénségek, és most kell megtapasztalnia milyen az, ha valakivel igazán törődnek. Pedig még csak az igazat sem mondhatom el neki arról ki vagyok. Mikor kérdésem után felkelt, kissé értetlenkedve vontam össze szemöldökeim, hogy vajon mire készül. Nála ezt ugyanis sose tudni. Érdeklődve figyeltem, ahogy kezeit lábaimra támasztja, és lehajol, hogy szemtől szemben lehessünk. Most néztünk csak igazán farkasszemet.
Vallomása első felében némi féltékenységet véltem érezni, ami a későbbiekben okozhat némi problémát, viszont a legdurvább még is az volt, hogy a morbiditása ellenére tudtam, hogy igazat mond. Simán agyonlőtt volna abban a percben, éppen csak annyi szerencsém volt, hogy előbb a leányzót kezdte kilyukasztani, de, ha rosszat mozdultam volna, már rég a sírom ásná, vagy dobna egy gödörbe. Mindezek ellenére egy percig sem kételkedtem a szavaiban, hiába voltak ellentétesek egymással. Még vártam is arca közeledtével, hogy megcsókoljam, így amikor ez megtörtént, nem voltam rest viszonozni. A vallomása azonban meglepett utána. Mármint voltak jelei, és, ha nem is szó szerint, de mondogatta, csak hát... más kertelve előadni regényekben, mint szó szerint kimondani. Szürreális volt. Szürreális és egyszerre eufórikus. Egyszerre éreztem örömöt és szomorúságot. Nyilván jól esik az embernek, ha bevallják neki, hogy szeretik, pláne, ha ugyanezt érzi ő is, ugyanakkor, ez bizalomra kell, hogy épüljön, aminek sajnos útjában áll a kettős életem. Ha meg is ölne is tudnám már, hogy szeretett. Én még is hazudok neki, hogy most itt lehessünk és így. Bűntudatom volt. Mégsem hátráltam volna ki ebből. Talán önzőségből, talán, mert ahogy őt, úgy engem is boldoggá tett. Mikor az ölembe ült és átkarolt én is átkaroltam, amikor pedig arcát is a nyakamba hajtotta, egyik kezemmel szorosabban öleltem át, másikkal pedig a hajába simítottam. Elmondtam volna neki az igazat, hogy könnyítsek a lelkünkön, megkockáztatva, hogy mindez utána már csak emlék marad, de nem tettem.
- Én is szeretlek, Cale... - szólaltam meg végül és arcom oldalát az övének dörgöltem, mivel így megcsókolni nem tudtam. - Na jóó, egyefene... meggyőztél. Itt töltöm veled az éjszakát, hogy a barátnőd majd így találjon ránk... - vigyorodtam el egy puszit nyomva a buksijára.

Csupán rosszalló pillantásokat vetek felé, mert anélkül is tudom mit akart mondani, hogy azt megtette volna. Bár valójában hidegen kell, hogy hagyjon, mert olykor mi is hozunk áldozatokat. Ártatlanokat is. Így végül szemeim forgatva ráhagyom.
- Attól még fura. Nem úgy nézel ki, mint aki szívesen jár motorral. - és ezzel én is lezárom a dolgot, mert nem avatkozom olyasmibe, ami egyenlőre teljesen más utakon jár. Az illető már úgy is halott.
Nem állítanám, hogy az idomár elég tapasztalt ehhez a tigrishez, de, ha nem is törte be, azért a tigris sem érzi magát veszélybe. Ez így egyenlőre elég is. Nehéz elhinni, ahogy a tettek mezejére lép, de örülök, hogy olyasmit is hallok tőle, amit egyáltalán nem vártam, és még is pozitívan csapódik le.
Hajába simítva viszonoztam a csókot, miután közöltem, hogy maradok éjszakára, ha már ennyire fontos volt itt létem. Most egy ideig úgy sem fogunk találkozni, mert az egészségügyi dolgokba is bele kell ártanom magam, és a bíróságra is el kell látogatnom. Ezen a héten már eredményeket kell felmutatnom a nagy főnöknek, ha megakarom tartani a helyem. Meg az életem. Nem feltétlen ebben a sorrendben. Szóval használjuk ki az estét, aztán majd utána kitalálom, miféle magyarázattal szolgáljak Braxie-nek, mondjuk négy nap után, amiért még akkor sem fogok tudni időt szakítani rá. Mikor viszont közölte, hogy még egy vendég szobát is kapok, azt hittem viccel, még is komolyságát megkérdőjelezve vontam össze szemöldökeim. De nem, ő tényleg komolyan beszélt.
- Hülye vagy? Ha már itt maradok, a minimum, hogy veled takaródzom. Egy ágyban. - jelentem ki, ha még nem volna elég tiszta. - Te meg majd magyarázkodhatsz holnap a barátnődnek, hogy ez csupán a kezelés része. - húzom vigyorra ajkaim, majd egy ponton az eddig arcát cirógató kezemmel hirtelen megragadom a torkát és még közelebb húzom arcomhoz. Nem szorítom, de erősen tartom, hogy ne szabadulhasson ki. - Már az enyém vagy, emlékszel? - néztem a szemeibe, szinte felfaltam velük. - Még a legaljasabb macska is csak addig élvezheti gazdája bizalmát, otthona melegét, amíg a gazdája igényt tart rá. - és igen, ebben a példában ő a macska, aki állandóan szétkarmolja a fotelt és a sarokba szarik az alomtálca helyett, de még az én birtokomban van. Nem szándékozom bántani, így, ha úgy veszem ki, értett a szép szóból, el is engedem a nyakát, miután lopok tőle egy újabb csókot.
- Zuhanyozni is nélkülem akarsz, hm? - kérdem a nyakába csókolva, majd itt-ott fogaimmal a bőrét is megcsipkedve. - Képes volnál házigazda létedre, magamra hagyni...? - nyaltam végig nyakán egészen füléig. - És ha én megharagszom és lelépek, míg te vígan mosod a hátsód? Lehet beugrom egy bárba és valami hozzád hasonló flúgossal töltöm az estét... - suttogom a fülébe. - Lehet még a mosdóban egymásnak esünk, és miközben önző módon elveszem, amit akarok, addig ő a gyönyörtől a nevem nyögi, helyetted is... - pillantok végül újfent szemeibe. - De ha gondolod... már most elindulhatok... - vonok vállat szándékosan hergelve kicsit féltékenységét, mert ez bizony rosszul esett tőle. És nem lehet mindenre mentség az aszexualitás.

+18 A mentsége, miszerint valamit félreértettem elfogadható... lett volna, ha csak nem piszkálja fel kíváncsiságom egy talán megint félresiklott szóval. Azért én kapok az alkalmon.
- Általában? - kérdek vissza, és játékosságból, bár kicsit erősebben megszorongatom, de csak egy-két pillanatra. Ne ronts a helyzeteden Braxie fiú.
- Képletesen értettem, édesem. - nyomtam egy csókot állára, aztán ajkaira. Viszont vicceskedő megjegyzésére azért én is elmosolyodtam. - Szerinted képes lennék egy ilyen miatt eltörni a nyakacskád...? - néztem rá, ajkaink még szinte összeértek. Bár ha jobban belegondolok...
- Inkább ne válaszolj... - tettem hozzá. Így vagy úgy, végül elengedtem, és helyette, ha nem is feltétlen a szorítás helyén, de végig táncolt ajkam a nyakán csókokkal, és harapásokkal tűzdelve bőrét. Általában nem töltök annyi időt a partnereimmel, hogy egy második alkalomig is eljussunk, így még engem is meglep, milyen könnyen kezd el ismét forrósodni köztünk a levegő. Talán, mert a helyzet adta birtoklási vágy mindkettőnkben jelen van, és ez izgalomba hozza a másikat. Engem biztosan. Szabad kezeimmel átkaroltam fenék tájon, legfőképpen, hogy tartsam, illetve, hogy ha akarna se nagyon tudjon elhúzódni. Gondoltam elszórakozom még a nyakánál, tetszik mikor sóhajtozik, libabőrössé válik vagy megremeg alattam teste. De idáig már nem jutok el, mert közben mellkasomra paskolva egyenesedik ki.
- Ez nem összeesküvés elmélet, és nem is hóbort. Okot adsz rá, hogy kételkedjek benne. De majd betörlek. Kapsz egy csinos kis nyakörvet, és majd megnevellek. - mosolyodom el, tekintetem hol ajkaira, hol szemeire téved, szinte követelve, hogy csókoljon már meg. Mikor ez meg történik, hasonlóan hevesen viszonzom, kezeim közben fenekére markolna kicsit. Nem is kis meglepetést okozott, mikor lassan ismét izgalomba jövő ágyékomba mart kezével, ami mind erejét, mind meglepetésével hatott ki rám oly módon, hogy belenyögtem a csókba, azon túl, hogy ugrottam is egyet. Szóval így játszunk... az idomár ostorért nyúl.
- Ha a bűvész kellékeid egy karnyújtásnyira lennének, már rég láncra vertelek volna. - kaptam el egy kézzel állánál és magamhoz húzva vontam hosszú csókba, miközben másik hátsóját markoló kezem becsúsztattam a nadrágjába, majd az alsójába, onnan pedig bejáratánál kezdtem körözni. Csók közben is apró mosoly jelent meg arcomon, mikor éreztem, hogy még mindig meg van a nyoma az együttlétünknek. Bár orromon így is tudtam levegőt venni, talán a csók heve miatt kezdtem halk szuszogásba, mikor újra is újra egymásnak estünk. Állát is elengedhettem, mert már nem éreztem, hogy irányítani kéne, tudja ő pontosan, hogy dumának itt helye nincs. Megkérdeztem volna, hogy ellene van e még egy menetnek, de azt hiszem éppen, hogy ő kezdeményezte, szóval... nem lesz bűntudatom, ha kicsit meglovagoltatom. Már majdnem be is vetettem ujjam, mikor rájöttem, hogy a fotel erre a dologra kicsit és kényelmetlen, illetve már csak a ruhák miatt is, talán jobb volna, ha a hálóban folytatnák. Nehéz volt megtenni, de végül én szakítottam meg a csókot egy fájó sóhaj kíséretében, és kezem is kihúztam a nadrágjából.
- Mit szólnál, ha inkább a hálódban folytatnák...? - pillantok rá, de orrommal még cirógatom az övét, nehogy azt higgye, hogy abba akarom hagyni. - Szarok a takaróra, meg a párnára, majd te felmelegítesz... - teszem hozzá, mielőtt megint ezekkel jönne.

+18 Talán az előző életemben hittem volna benne, de már nem. Ha így volna, a szeret és a szerelem fogalma mit sem érne. Ha pedig elvesznének ezek a kimondva is súlyos szavak, akkor... Miért vagyunk még is itt? Lehet, hogy egy tévképzet miatt, vagy féltékenységében lelőne, talán meg is ölne, pláne, ilyen felfogással, de én őt nem. Amíg pedig megtudom győzni arról, hogy ne fogjon fegyvert a barátaimra, nem is aggódom ezek miatt. De nem válaszolok neki, mert csak elterelné a figyelmét arról, amit most készülünk csinálni.
Csókjai hevességéből, arcának kivörösödéséből tudtam, hogy ő sem kakaózni szeretne most. A bökkenő csak a helyiség volt, és a fotel, ami max úgy tudnám meglovagoltatni, hogy nem láthatom az arcát. Pedig ezek az apróságok teszik különlegessé az egészet. Felvetettem hát a hálószoba ötletet, ami neki sem volt ellenére. Kényelmesebb és a végén, nem kell attól félnünk, hogy elalszunk jó dolgunkban. Hagytam, hogy kiszálljon az ölemből, de még ki sem léptünk az alkotó szobájából, már is a falnak nyomtam odakint egy vadabb csók erejéig, miközben kikapcsoltam övét és el is dobtam valamerre, majd a nadrágját is kigomboltam, de csak a sliccig jutottam. Egy-két fordulat és már a szobában voltunk. Megjegyzésére elvigyorodtam, és miközben derekánál magamhoz húztam, nyomtam egy újabb csókot ajkaira.
- Te pedig mazochista, hogy ennyire élvezed a hátsódban a farkam, azok után, hogy kis híján megerőszakoltalak az asztalon... - néztem rá, és a hátsója említésére rá is vágtam. Nem akartam azzal rontani az ágyban hancúron, hogy ott kezdünk elvetkőzni, ezért míg talpon voltunk, levettem róla mindent, ami a felsőjét takarta volna. Csak úgy repkedtek a ruhák szanaszét, de ilyen az igazán szenvedélyes szex, rendetlen, megtervezetlen és vad. Ha besegített - ha nem - magamról is hamar letudtam a zakót, a nyakkendőt, a mellényt és az inget is. Ezúttal azonban jobbnak tartottam megszabadítani magunkat a gatyáktól is, már ha neki sem volt ellenére. Bízom benne, hogy még egyszer nem akarnak majd betörni hozzá.
Csók közben eldöntöttem az ágyon, lábait, ha ő maga nem, akkor én tártam szét és közéjük furakodva másztam fölé és csókoltam tovább. A tágítás miatt nem aggódtam annyira, sok idő amúgy sem telt el és bízom benne, hogy ezúttal a sikosítóért sem kell futkorászni, hiszen most már van mivel sikossá tenni a terepet. Megállás nélkül csókoltam, maximum csak néha egy-egy szusszanásra engedtem el ajkait, amik a sok játéktól már így is vörösebbek voltak. Egyik kezem feje mellé tettem, összekulcsolva az ő ujjaival, míg másikkal előbb a mellkasát, aztán a derekát, és a hasát cirógattam végig. Nem kellett találgatnia, merre kalandozik majd, mert szinte egyből lábai közé nyúltam, ahol egy ideig eljátszottam meredező tagjával, kapott egy kis simogatást, kényeztetést, majd onnan már türelmetlenül csúsztam le hátsójához, ahol előbb egyik ujjam toltam fel. Amíg pedig odalent ügyködtem, áttértem ajkaimmal a nyakára, azt csókolgattam, harapdáltam és igen, most már ki is szívtam több helyen is. Mikor kihúztam ujjam egy halk cuppanás kíséretében a még benne lévő örömömtől, igyekeztem össze is kenni vele odalent, mert tuti, hogy most nem mászkálunk el gyanús masszázs olajokért. Kicsivel később már két ujjam járt benne, míg én továbbra is a nyakát kínoztam. Ha úgy éreztem kicsit szűkebb lett már odalent, akkor befurakodtam harmadik ujjammal is, hogy ezúttal maximum a gyönyörtől szökjenek könnyek a szemébe.
- Szólj, ha túl gyors. - hajoltam füléhez halkan búgva bele a szavakat. Nem mintha olyan könnyen menne a lassítás részemről, mert a látványt, ahogy az ingerektől olykor megremeg, vonaglik, már megérte játszani vele, és akkor még az illatokról, hangjáról nem is beszéltem, amikkel még inkább felcsigáz.

+18 Valószínűleg sosem fogok hozzászokni Cale kezem vagy szám ingerelte nyögéseihez vagy sóhajaihoz. De nem is bántam, sőt...! Egyszerre élveztem, amit csinálok, és azt, ahogyan ő arra reagál. Minden apróporcikáját imádtam. Ahogy az erogén zónákat érintve, megfeszültek izmai, megremegett lapos hasa. Ahogy hozzám tágulva már nem is igazán amiatt használtam benne ujjaim, hogy méretre "szabjam", ha nem mert maga volt a mennyország nézni, ahogy kínlódott. Ha megtehettük volna, többször is a csúcsra juttattam volna egymás után, ám mivel férfiakból vagyunk, ez nem adatik meg igazán. Így óvatosnak kellett lennem. Úgy vonaglott az ágyon, mintha valami igazán gyötörné. Pedig ami gyötörte az maga volt a gyönyör, amit nem engedtünk csak úgy szabadjára. Főleg mert jó ideig abban láttam izgalmat, azt élveztem, amit csinálok vele. A látványával hergeltem magam, noha már így is kőkemény állapotban voltam. Ugyanakkor az is tetszett, hogy kezdett megbátorodni, már a szomszéd szobában történt markolás is meglepett, de jólesően felnyögtem, mikor kezével velem kezdett játszani, amikor még nem feküdtünk el. Nehéz is lett volna sokáig talpon maradni, ha állandóan ilyen ingerek érik a férfi embert. Egy idő után aztán kihúztam belőle ujjaim és ismételten szerszámát kezdtem kínozni. Ha viszont a kényeztetés közben úgy éreztem, hogy elfog menni, lelassítottam. Nem tudtam leplezni se örömöm, se ebből fakadó mosolyom, ahogy lüktető tagjával markomban szinte minden mozdulatával könyörgött, hogy segítsek neki elmenni. Jó pár percig nem is csókoltam, se ajkait, se bőrét, csak figyeltem a kedvemre vált reakcióit.
- A tapasztalat... - vigyorogtam vizslatva arcát. Ki ne találná édesnek, ahogy itt kínlódik az ösztönös, még is különös és borzongató érzésektől. A nyakamat tenném rá, hogy magával sem szokott túl sokat játszani, bár az előbbi bemutatója alapján, azért konyít hozzá. Ezért is szeretek inkább férfiakkal lenni. Tudom mire vágynak, mire van szükségük, még ha olykor eltérő is. Ismerem a zónákat, ami örömöt okoz, és azokat, ami már erősen a határokat feszegeti. Cale-el majdnem teljesen úgy bántam most is, mint egy szűzzel, aki még barátkozik az egésszel. Mert szerintem így is volt. Egy ponton azonban elérkezettnek éreztem az időt, hogy teljes egészében is bevethessem magam, így elengedtem őt vele játszadozó kezemmel, és nem, a másikkal nem, maradjon is csak összekulcsolva vele, mert ennek is meg van a romantikus varázsa. Amennyire tudtam magam is összekentem odalent, bár odabent már úgy is könnyen fogok mozogni. Oda is illesztettem bejáratához, és néhány simogató mozdulat után be is hatoltam, amit egy hallhatóbb, jól eső sóhajtás követett. Érthetően könnyebb volt, nekem és neki is. Talán még egy kicsit élvezetesebb is, hiszen nem csupán forró volt és szűk, de a tudat, hogy amit érzek nedvesség, az még mindig én voltam... Amennyire tudok becsúszon, majd felszabadult kezemmel is feje mellé támaszkodom, és elkezdek lassan mozogni, de csak annyira, hogy egyenlőre testét nem is lökdösöm. Nem akartam megzavarni a vonaglását, csak nehezíteni a dolgát. Ilyen módon azért szerettem kínozni, nézni ahogy szenved.
- Ugyeh nem fogsz sokkal előttem elmehnnih...? - nyögtem elvigyorodva, szándékosan csipkelődve, mintha tényleg olyannyira bántana. Ha úgy láttam, jobban bírja, mint gondoltam, vagy szemtelenül vissza is beszél, kicsit begyorsítottam. Borzasztó miben nem látom a szórakozást, tudom, de pokolian élveztem az egészet.
- Ha megteszed, csalódnih fogohk bennehd... - teszem még hozzá, és a nyögések mellett is nehéz elharapnom olykor a szavakat, nehogy elnevessem magam. - ...éhs aahzt... nekehd kell jóhvvá tennehd... - hajoltam le hozzá kicsit közelebb, s bár lökéseim lassultak ezáltal, erősebbé váltak, nehogy kimaradjon a jóból. - ...a száhddal... - suttogtam, és bevallom lelkiszemeim előtt már láttam is, ahogy a kis őzike szemeivel először veszi szájába, bár fogalma sincs mit kezdjen vele. Ahh, hát mindent nekem kell megtanítanom neki?

+18 Van valami domináló abban, ahogy a fülledt éjszakában nyúló vad légyott alatt kényeztetjük a másikat. Magunk helyett, vagy általa. A tudat, hogy te irányítod az ő testének igazából minden mozzanatát, te okozod a kínt és az örömöt is, aminek ő csupán elszenvedője. Szerintem nincs is annál izgatóbb látvány, ahogy az eddig erős, és betöretlen férfi - vagy nő - érintéseid után sóvárok. Úgy vonaglik, mint egy száraz földet ért haldokló hal, vagy egy fejét leszorította mérges kobra, aki az életéért küzd. Az ember egyszerre érzi magát kiszolgáltatva és pokolian vágyva a kielégülés okozta mámort. Ez olyan dolog, ami ellen még a legerősebb akaratú ember sem tud tenni, mert a lelke örökké vágyni fog erre az örömökre ebben a mocskos világban. Imádom nézni, ahogy Cale az ágyon kínlódik minden egyes lökésemnél, ami a legmélyebb pontján találja. Ahogy a bőre érintésre szinte ég, mert annyira vágyik a beteljesedésre. Kezem szorításába, mintha izmai erejével tudná visszafogni azt, ami láthatóan és hallhatóan lassan utat tör benne. Már el is felejtettük mi is történt odakint, hogy most a síromat kéne ásnia, vagy másét. Hogy erősködjön, miszerint a szerelem ostobaság, és a szex épp olyan szánalmas ingerek tömkelege, ami némi akarattal bárki meg tud állni. Nevezzenek fellengzősnek, de lévén, hogy már Cale is tisztában van vele, minden egyes lökettel, milyen dolgokat hagyott ki az életben, nem, hogy oda az aszexualitása, de valószínűleg úgy fog vágyni a szexre, mint kamasz az első után. Mindent felakar majd fedezni, kiakar majd próbálni. Éppen ezért sem hiszem, hogy sokáig megmaradna mellettem, hiszen fiatal korában valószínűleg kimaradt számára ezen felfedezés, és aki ilyen útra indul, annak nem fél bele útitárs. Nem hosszú időre. Nem bánom. Ha eljön az ideje, elengedem. De legalább nem haragban fogunk elválni.
Mosolyra húzódnak ajkaim, mikor sikerül szavakba öntenie azt, ami jobb esetben magába kellett volna tartania. Tetszik benne, hogy néha akaratlan is kicsúszik száján valami, ami után rák vörössé válik saját zavarba hozásától. Én is nyögtem minden pontnál, mikor csattanásig löktem rajta, de visszább vettem a hangerőből, hogy őt hallgassam. Azok után mennyi fejfájást okozott, akár a mai nap, megérdemli, hogy kicsit bántsam, kínozzam, így nem is lepleztem elégedett vigyorom, mikor hangjából kivettem azt az enyhe idegességet, amiért büntetni akarom, ha előbb elélvezz. Butuska, mert azt is hasonlóan élvezhetné, talán idővel még egyszer felizgulna. Vagy inkább az a baj, hogy tudja, nem tud eleget tenni kérésemnek? Hát igen... Lehet, hogy képes egy kanállal is kinyírni bárkit, vagy bűntudat nélkül élve elásni akárkit, de ebben a pillanatban, nem tudná átvenni teste felett az irányítást. És tudom, hogy nem is akarná. Egyszerre volt izgató és vices hallgatni, ahogy könyörög. Biztos voltam benne, ha most nem volnék a lábai közt, megpróbálna elfordulni, talán le is rúgna, de így már csak az én jóságomban bízhat. Hát szörnyeteg vagyok én...? Nem. Ezért is húzódtam el arcától, markoltam az általa már így is agyon gyűrt lepedőbe, hogy nem csak a tempón gyorsítottam, de erősebbeket, durvábbakat is löktem. Ez itt már a finálé, ráadásul fájdalom nélkül élvezheti, ahogy én is. Igazából nekem sem kellett sok, mert a látványa is épp elég volt, ráadásul mellette, azért alaposan meg is dolgozom. Nagy kár... pedig szívesen megnézném egyszer, hogy szívószál helyett, hogy használná az én hangszerem. Nem sokkal azután léptem át én is a gyönyörkapuját, hogy megláttam tőle is az első cseppeket. S míg ő szabadon elélvezhetett, én az előző mellé ajándékoztam a mostanit is nagyobb lökésekkel. Éreztem, hogy sikerült úgy megtöltenem, hogy nem hogy egy harmadik menethez is bőven elég síkos lenne, de ha én most kihúzódom, összekenjünk a lepedőt is. Addig viszont élvezhettem még hátsója melegét, és kényelmét.
- Szóval isteni vagyok...mi? - kérdem arcához hajolva egy fáradt csókot nyomva ajkaira, már csak amiatt is emlékeztetve rá, miket bókolt itt nekem, mialatt megdolgoztam. Amíg pedig nem változtattunk a pózon, vagy feküdtünk egymás mellé, én felszabadítottam lepedőt markolom kezem és kicsit még simogattam, kényeztettem tagját, csak, hogy fokozatosan meg tudjon nyugodni.