Péntek este, The Emperor

- Jó reggel álomszuszék! – hajol felém Conrad, miután az éjjeliszekrényemre tett egy gőzölgő bögre, méregerős kávét.
- Ümm… Hány óra? – pillantok rá, miközben önelégült mosoly kúszik az arcomra.
Túlságosan is jól szórakoztunk tegnap este ahhoz, hogy itt felejtse magát a lakásomban már sokadik alkalommal pár hétben.
- Mindjárt dél. – jelentette ki a legnagyobb lelki nyugalommal, ami csak azért lepett meg, mert ha nem csal a memóriám akkor ma még csak péntek van és Ő ilyenkor már dolgozni szokott.
- Akkor tényleg itt az ideje felkelni. De te hogy-hogy még itt vagy? Nem dolgoznod kéne már? – pislogok rá kíváncsian, miközben felülök az ágyban és úgy csapok le a kávémra, mint éhező etióp kisgyerek egy falat kenyérre.
- Szabit vettem ki mára, hogy el tudjak kezdeni lakásokat nézegetni. - süti le szomorkásan a szemeit.
- Ohh tényleg. Teljesen meg is feledkeztem róla. – kortyoltam bele a kávémba.
Szegényt azért sajnálom. Alig adott neki a főbérlője két hónapot, hogy másik lakást találjon magának még mielőtt kirakják a szűrét, hogy valami Miss picsa beköltözzön a helyére. De sajna ez mindenhol így van. Ha egy kicsit több pénzed, vagy jobb ismeretségi köröd van akkor azért sokkal nagyobbak és jobban az esélyeid.
- Figyel, nem ígérek semmit, de este körbe kérdezek. Hátha valakinek van valami ismerőse, vagy tud egy kiadó lakást. – mosolygok rá bátorítón a bögrém felett.
- Szuper vagy! Most viszont rohanok. – ad egy puszit a fejemre és szó szerint kirohan a lakásból.
A napom hátralévő része ugyanolyan lustán telt, mint ahogy elkezdődött. Mondjuk ezt egy pillanatig nem bánom. A péntekek és a szombatok szoktak lenni a leghúzósabbak, szóval nem árt rápihenni.
Ennek fényében ma a csinoskodást sem vittem túlzásba. A hajam laza lófarokba kötöttem, feldobtam egy leheletnyi sminket és a kedvenc ruhámba bújtam bele. A cipő választás mindig is a outfit-em sarkalatos pontja. Ma a visszafogott stílushoz egy kicsit extrább cipellőt választottam. Már csak azért, hogy Caesar még inkább kiakadjon azon, hogy vagyok képes ezekben a „kínzóeszközökben” képes végig csinálni egy-egy estét.
Már amikor elindultam dolgozni, már akkor éreztem, hogy valami nem stimmel. Elég régóta mozgok ilyen körökben ahhoz, hogy megérezzem az ilyeneket. De elsőre semmi aggodalomra okot adó dolog nem tűnt fel. Aztán amikor Caesar megérkezett, már minden világossá vált.
- Amikor így kezdesz egy estét annak sosincs jó vége. – forgatom a szemeim, amikor mellém lép és átkarolja a vállam.
- Csak egyszer érném meg azt, hogy valami jó hírt hozol nekem. Csak egyszer! – emelem fel a mutatóujjam, hogy kihangsúlyozzam az amúgy sem, túl kedves mondandómat.
Na nem mintha bajom lenne azzal, hogy szegény lányt bedobjuk a mélyvízbe, de ha ezt tudom akkor… na mindegy.
- De ma nem lesz lazsálás. – csapok rá a kezemben lévő törlőruhával a fenekére.
Miután mindenki szétszéledt és beállt a helyére, gyorsan elmagyaráztam az új lánynak, hogy miben különbözik a főteremben lenni, mint hátul és már nyitottunk is.
Az emberek úgy özönlöttek be a bejáraton, hogy nem is láttam hol a sor vége. Úgyhogy strapás esténk lesz. Na de nem baj, „Úgy szép az élet, ha zajlik” vagy legalábbis a mondás így tartja. Olyan pikk-pakk eltelt egy óra, mint egy szempillantás. Így amikor Caesar megjelent mellettem egy pillanatra meglepődtem, de nem tartott sokáig, mivel egy nagy társaság csapott le rám. Hat különféle koktélt kértek vegyesen, alkoholos és szűz változatban.
- Mostanában mindig van valami, szóval engem már meg sem lep. – pillantok rá egy fél másodpercre, de már töltöm is tovább a poharakat.
- Lássuk csak… Nem sok, csak Delta szétrágta a kedvenc mamuszom. Majdnem felgyújtottam a lakásom. De azon kívül nem sok. Neked? – kérdezek vissza kíváncsian, miközben újra felé pillantok.
Így jobban belegondolva, lehetséges, hogy valaki elátkozta ezt a napot. Mindenesetre remélem, hogy legalább Conrad dolgai jól alakulnak.
- Tudod, hogy a bókjaid rám hatástalanok. – mosolyodok el játékosan, miközben lefröcskölöm egy kis hidegvízzel.

Péntek este, The Emperor

- Álmodozz csak szépfiú. – csóválom meg a fejem, miközben mosolygok.
Annyiszor próbálkozott már be nálam az évek alatt, hogy annak már a számát sem tudom. De nem vagyok az a fajta lány aki szereti keverni a munkát a szórakozással és pláne nem más dolgokkal. Mi ketten meg amúgysem hiszem, hogy hosszútávon jól működnénk együtt. Úgyhogy inkább mindig passzolom a dolgot. Jobb a békesség.
- Na azért! – Kacsintok rá, aztán átváltok kisfőnök üzemmódba és mindenkit elhessegetek a saját dolgára. Próbálom némileg kímélni a beugrós társam, de azért így is bőven több a dolga, mint hátul. Ezért is nem bírja ezt a melót és ezt a terepet mindenki. Wendy kivételesen ügyes volt, szóval remélem visszajön közénk hamarosan.
Ha az ember jól szórakozik akkor repül az idő, na meg akkor is ha szusszanni sincs ideje annyian várnak a pultnál arra, hogy kiszolgálják őket. Úgyhogy fel sem tűnt először, hogy Caesar már nem a keverőpult mögött szórakoztatja a népet. Viszont az első meglepettségemből könnyen felocsúdtam amikor végre elkezdett csökkenni a végeláthatatlan sor a pultnál.
- Ugye? Szegény milyen kínokon mehetett keresztül. Borzalom. – veszem fel a fonalat.
- Szerintem apa ki is térne a hitéből, ha elmondanám neki, hogy egyazon napon nyírta ki Delta a tőle kapott ajándékot és égettem oda az ebédem. Micsoda szégyen ez egy Chef lányától. – csóválom meg a fejem, színlelt csalódottsággal.
- Te szegény, sanyarú sorsú férfi. – csúfolódok egy kicsit. Ez az adok-kapok dolog kettőnk közt mindig is jól ment. Egyikünk sem veszi túl komolyan és ez pont így van jól.
- Végül is, próbálkozni szabad. Végtére is egy szabad országban élünk. – jegyzem meg, miközben kiadom az előbb elkészült koktélokat.
- Nyugodt lehetsz, arra mindig akadnak jelentkezők, hogy jobbá tegyék a szar estéimet. – vágom rá reflexből.
Szerintem már ez alatt az egy óra alatt kapott ajánlatokat nem tudnám megszámolni egy kezemen. Viszont ahhoz már elég lenne az egy kezem, hogy megszámoljam mennyi ajánlat az, amit egy-egy műszak végén tényleg komolyan veszek. Na az övé eddig még sosem volt ilyen.

Péntek este, The Emperor

Caesar és az én kapcsolatom sokak számára egy talány. Nincs meg benne a megszokott főnök-beosztott viszony. Ennek ellenére mind a ketten tudjuk, hogy van az a határ amit nem kellene átlépni, főleg nem a munkatársaink előtt. Úgyhogy inkább csak mosolyogva csóválom a fejem a kijelentésére és elindulok helyemre.
- Éppen elég nagy mamusz vagy te nekem. – csaptam le egyből a kínálkozó lehetőségre. De van egy olyan érzésem, hogy ezt még meg fogom bánni az este folyamán, de annyi baj legyen.
- Addig azért nem menne el, de biztos csalódott lenne. Szóval inkább mélyen hallgatok róla. Végtére is, amiről nem tud, az nem fáj. – pillantok rá, miközben egy kis jegyet töltök az előttem lévő pohárba.
Annak idején amikor apa rájött, hogy érdekel a vendéglátás, mindenáron be akart íratni egy szakács iskolába. De aztán elmagyaráztam neki, hogy engem a koktélok és az italkülönlegességek jobban vonzanak, mint a sous vide-álás, vagy éppen garnírozás. Nem mondanám, hogy túl jól fogadta, de aztán végül elengedte a dolgot és beletörődött abba, hogy én nem leszek akkora tehetség a konyhában, mint Ő. A mai produkcióm után meg azt hiszem mindenki jobban járt, hogy nem erőltette tovább a dolgot.
- Jelenleg nincs túl sok időm sajnálni téged, de majd megbeszélem a főnökömmel, hogy mikor ad rá egy kicsivel több időt. – biggyesztettem le a szám szomorúan, mintha tényleg nagyon sajnálnám őt.
Persze sokáig nem voltam képes tartani magam, mert ahogy rá néztem, úgy el is nevettem magam. Ez az örökös adok-kapok annyira felszabadító. Jó, hogy vele nem kell annyira karót nyeltnek lennem, mint a legelső helyen, ahol pultosként dolgoztam. Te jó ég, hogy én mennyire utáltam azt a helyet. De aztán jött Caesar, a hős lovagom aki felvett ide dolgozni és megváltoztatta az egész életem.
- Hogy én? Kikérem magamnak! Én vagyok az ártatlanság mintapéldánya. – nevetem el magam végül.
Az az igazság, hogy jelen pillanatban nem érzem azt, hogy szeretnék egy komolyabb hosszútávú kapcsolatot. Élvezem, amit és ameddig csak lehet. Persze nem azt mondom, hogy ha úgy alakulnának a dolgok akkor kézzel, lábbal hadakoznék. Csupán arra akarok kilyukadni, hogy nem áll szándékomban rágörcsölni arra, hogy ne legyek szingli.
Körülbelül egy éve szakítottam a barátommal, aki nem volt hajlandó megérteni, hogy Caesar és köztem nincs semmi. Azóta sokkal szabadabb és boldogabb is vagyok, úgyhogy bárki is kérdezi, jó ez így nekem.
- Kinek kell ennél több? – teszem vel halkan a kérdést, szinte csak magamnak, de a sunyi kis ügyködésének köszönhetően, lehetséges, hogy meghallotta.
Ügyes, ügyes, tehetségesen próbálkozik. De ettől függetlenül továbbra is tartom magam ahhoz az elhatározásomhoz, hogy nem engedem be a bugyimba. Se ma, se holnap, sem az elkövetkezendő idők bármelyikébe.
- De csak azért, mert a tiltott gyümölcs a legédesebb. – kacsintok rá, majd amikor átnyúlok a mellette lévő Lime-ért sutyiba nyomok egy gyors puszit az arcára és már csinálom is tovább a mojito-t amin éppen dolgozok.

Péntek este, The Emperor

Sokszor nekem sem sikerül teljesen eldöntenem, hogy most mi mégis mik vagyunk a másik számára. De aztán re kell jönnöm, hogy ez nem is fontos. Csak az számít, hogy itt vagyunk a másiknak és mindig számíthatunk egymásra.
- Aztán mihez kezdenénk, ha Delta téged is megcsócsálna? – nézek rá kíváncsian. Persze ez is csak a csipkelődésünk része. Tudja jól, hogy az a nagy mamlasz, még a légynek se tudna ártani, ha nem arról van szó, hogy engem kell megvédeni.
- Hmm… Hadd gondolkodjam csak. Azt hiszem, hogy kettőnk közül én szaftosabb információkat tudnék rólad mesélni. De szólj, ha tévedek. – mosolyodom el gonoszkásan, miközben ott csillog egy kis játékos fény a tekintetemben.
Sokszor és sok titkot hallottam már róla az évek alatt, amit hét lakat alatt őrzök. Eszembe sem jutna elmondani őket senkinek, még ha az életem múlna rajta sem. A barátok nem tesznek ilyeneket. Ami mégis megteszi az sosem volt igazi barát.
- Igenis főnök! Majd két pisiszünet közé bepasszírozom. – nevetve csóváltam meg a fejem.
Néha olyanok tudunk lenni, mint két szabadjára engedett kisgyerek, máskor meg komolyság üzleti példái vagyunk. Teljes személyiség és tudathasadás az egész.
- Ez egy szemenszedett hazugság. – vágom rá egyből miközben nevetve.
Tény, hogy voltak futó kalandjaim. Sőt az is tény, hogy a kelleténél jóval több amióta itt dolgozom. De Őt soha nem fogom tudni überelni és egyébként sem akarom. Az pedig, hogy köztünk még nem történt semmi, csak döntés és elhatározás kérdése.
A folyamatos bókok és a próbálkozások igazán hízelgőek és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem indítják be egy picit a fantáziámat, de nem engedhetek a kísértésnek. Kollégáknak verhetetlen páros vagyunk, de ennél több… nem tudom, hogy jó ötlet lenne e.
Amikor a lehelete a bőrömet cirógatja ahogy válaszol a kérdésemre, egy pillanatig kifog rajtam. Beleborzongok és nem tudom eldönteni, hogy mihez is kellene kezdenem ezzel az érzéssel. De ameddig nem zökkenek ki a szerepemből és nem jön rá, hogy talán talált egy rést a „pajzsomon” addig nem lesz ebből gond.
- Addig még el is kellene jutni. Nem? – Csúfolódok még egy kicsit, de csak a kis magánakcióájáig.
Összeszokott páros vagyunk, így a mi kis játszadozásunkból szinte semmit nem vehetnek észre a vendégek. De azért vannak pillanatok amikor azt kívánom, hogy bárcsak ne lenne ennyire belsőséges a hangulat köztünk.
- Veszélyes játékot űzöl Caesar Harlow. Nagyon veszélyeset. – kiáltottam rá, miközben próbáltam kiszedni a ruhámból a jeget.
Esélyem sem volt megszabadulni ilyen könnyen attól a fránya jégdarabtól, amit ajándékba kaptam tőle.
Úgyhogy taktikát váltottam. Egy pillanat alatt kaptam le magamról a felsőmet és az anyaghoz tapadt jeget leszedve, hozzávágtam Caesar-hoz. Majd gyorsan vissza is bújtam a felsőmbe. Nem sokan láthatták a kis műsorszámom, de az aki igen, annak legalább lesz egy jó estéje.
- Csak, hogy tudd, ezt még vissza fogod kapni. – néztem mélyen a szemébe dacosan, szenvedélyesen, konokul.

Péntek este, The Emperor

- Delta ugyanolyan jól ellenál a csábításodnak, mint a gazdája. – reflektálok egyből a kis kijelentésére.
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a kutyám nem kedveli őt, mert igen. De egy kutya-gazdi kapcsolat szent és sérthetetlen. Deltának meg kifejezetten jó érzéke van ahhoz, hogy kit engedjen közel magához és hozzám. Nem véletlen, hogy ritkán viszek fel srácokat a lakásomba.
- Ugyan Cuki! Minden kört én nyerek. Nem tűnt még fel? – cukkolom még egy kicsit aztán folytatom a munkámat. Mert a trécselésből nem fogunk megélni.
- Ez eddig nem fordult meg a fejemben. De most, hogy így mondod. – gondolkodom el egy pillanatra.
Megvannak a maga előnyei is és hátrányai is az ilyen csapaton belüli kis versengéseknek. Bár itt még sosem került ez a téma terítékre, számtalan olyan helyet ismerek a városban ahol ez bevett szokás. Clara szalonjától nem messze van egy igazán aranyos kis kávézó. Na ott például fixen tudom, hogy van ilyen.
- Én? Sosem mernék ilyet tenni. – adom elő én is az ártatlan kislány szerepét.
Valahogy annyira jól megvan bennünk az összhang az élet majdnem minden területén, hogy az a csoda, hogy még nem boronáltak minket össze. Bár volt már egyszer, aki azt állította, hogy Caesar és én már házasok vagyunk. Ami azért elég vicces lenne, figyelembevéve, hogy például Ő is mekkora kanállal habzsolja az életet.
Sok esetben én azt érzem, hogy folyton forgásban lévő mókuskerékben ragadtam, ahonnan nincs kiút. Ezt egy bizonyos szintig sajnálom, de nagyobb részben meg nem bánom, hiszen itt van nekem a csapat, a meló, és nem utolsó sorban Caesar aki amellett, hogy a főnököm, még az egyik legjobb barátom is.
- Azt tudom. – vágtam rá reflexből.
Viszont arra nem számítottam ami ezután következett. Sem arra amit csinál, sem arra, hogy milyen reakciót váltok majd ki belőle és még néhány srácból. Bár gyaníthattam volna, hogy egy melltartóban lévő lány beindítja a férfiakat, főleg ha már van bennük egy-két kör. Hát Caesar meg… Caesar.
- Hupszi… - nevetem el magam végül, mert ebben a szituban normál keretek közt nem nagyon tudtunk volna mást tenni. Pedig ahogy elnéztem a szituációt, lett volna aki más befejezést is eltudott volna képzelni.

Péntek este, The Emperor

- De csak azért mert hasonló az ízlésetek. – mosolyodom el csibészesen.
Kristálytisztán emlékszem, hogy amikor elmentünk a tenyésztőhöz kiválasztani a kiskutyámat akkor Delta volt az első aki odaszaladt hozzám és egész idő alatt le sem tudtam magamról vakarni. A tenyésztő szerint nagyon ritka az ilyen szerelem első látásra. Előbb vagy utóbb minden kiskutya elveszti az érdeklődését a jövendő gazda iránt az első találkozásnál. Viszont nálunk ez nem így volt. A mi kapcsolatunk már abban a pillanatban megpecsételődött. Ugyanúgy ahogy Caesar és én is rögtön egymásra tudtunk hangolódni. Mondjuk merész kijelentés lenne Őt egy kiskutyához hasonlítani, még akkor is ha találok köztünk elég sok hasonlóságot.
Inkább nem mondok semmit a kis megjegyzésére, hanem csak egy szemforgatással és egy kis grimasszal jutalmazom meg. Eközben pedig követve a példáját, én is magamhoz veszek némi folyadékot.
Az ember munka közben hajlamos megfeledkezni a rendszeres folyadékbevitelről. Bár vannak olyan esték amikor nincs ezzel probléma, hiszen jó pár vendég meghív minket egy-egy italra. Persze ahhoz, hogy végig tudjuk nyomni a műszakot és ne segg részegen támolyogjunk a pultban, mi csak vizet vagy üdítőt iszunk. Ma viszont nem sok meghívásom volt, főleg amióta Caesar itt van mellettem. Szerintem Ő inkább taszítja mellőlem a férfiakat, még ha nem is szándékosan.
- Ebben van igazság. De a ’legtöbbször hazudta, hogy van kapcsolata’, vagy a ’legtöbb koktélt készítő pultos’ díj alighanem nálam landolna. – jegyzem meg mellékesen, miközben egy újabb Long Island Iced Tea talál gazdára egy helyes srácnál, akinek olyan tekintete és mosolya volt, hogy azzal simán bejuthat minden nő bugyijába.
De abból kiindulva, hogy nem nagyon akart a pulttól eltávolodni és folyamatosan engem sasolt, így arra kell következtetnem, hogy vagy tetszem neki, vagy valahonnan ismer engem. Vagy talán mind a kettő, de ezt csak akkor fogjuk megtudni, ha lesz elég bátorsága visszajönni és szóba elegyedni velem. Addig viszont kénytelen vagyok a munkámra koncentrálni.
- Csak szeretnéd! – reagálom le lazán a kedves kis jelzést, amit kaptam tőle.
Egy csomó embertől megkaptam már, hogy miért húzom szegényt, ha nem akarok tőle semmit. Amiben mondjuk van némi igazság, de az a fene nagy helyzet, hogy fogalmam sincs. Még az is lehet, hogy tudat alatt mégiscsak kedvelem őt. Nem tudom, ahogy azt sem, hogy ha tényleg így van akkor mi lenne ennek a vége. De előbb vagy utóbb valamelyikünk biztosan beleőrülne.
- Ügyes vagy! – jegyzem meg halkan, miközben mind a kettő hüvelykujjam felfelé mutatom neki.
Én viszont nagyon nem voltam ügye, ugyanis ahogy visszatértem ahhoz, ami amúgy a munkám lenne, sikeresen felborítottam egy poharat, ami össze is tört. De ha mindez nem lenne elég, akkor még a kezem is sikerült vele elvágnom.
- Caesar! Adnál egy törlőt? – néztem rá kérlelőn, miközben próbáltam nem összevérezni mindent IS.

Péntek este, The Emperor

Elég tapasztalt vagyok már a szakmában ahhoz, hogy ne vegyek komolyan egy-egy vonzó pasast és a csábító ajánlataikat. Viszont ebben a srácban egészen megfogott valami. Pedig még csak a nevét sem tudom, csak azt, hogy szereti a Long Island Iced Tea-t. Ami valljuk be elég csekély információ ahhoz, hogy az ember többet belelásson a dolgokba, mint azt amúgy egy munkahelyen szabad lenne. Na nem mintha egyébként is ez bárkit is zavarna, főleg nem Caesar-t. Ő az a személy, aki a legkevésbé vethetné a szememre, hogyha valakivel elszórakozom a vendégek közül. Ebből csupán akkor lehetne baj, ha az a valaki utána nem tudja merre hány méter. Arra viszont itt vannak a biztonsági szolgálatos srácok. Úgyhogy egy-egy lopott pillantás és néhány mosoly erejéig vele is foglalkozom, nem csak a munkámmal és Caesarral.
Nevetve csóválom a fejem a válaszát hallva. Esküszöm, hogyha nem lenne a főnököm egy az egyik legjobb barátom, akkor már régen beadtam volna a derekam neki, már csak azért is amennyit próbálkozik. De így be kell érnie azzal, hogy én vagyok az a lány aki minden próbálkozását hárítja, és aki tiszta fejjel gondolkozik a közelében.
De a jövőhéten ezzel legalább nem lesz gond, hiszen már jó előre lefixáltunk, hogy akkor én leszek a főnök. Szívem szerint én is elutaznék vele, meg útba ejteném a családomat és a szülővárosomat, de valakinek maradni kell és szemmel tartani az Emperor-t. Nem is tudom, hogyha egyszer valami megmagyarázhatatlan világvége szituációban egyikünk sem tudna itt lenni, akkor mi történne. Hiszen amióta csak betettem a lábam ide, azóta együtt vagyunk jóban és rosszban. Szinte együtt építettük fel a semmiből az egész klubbot. Szóval elképzelni sem tudom, hogy mi lesz, ha egyszer Ő már nem ezt fogja csinálni.
- A francba! – szisszenek fel ahogy az üveg a bőrömbe vág és vörös csíkot hagy maga után.
Kell nekem mindig ennyit agyalni a semmin. Inkább figyelhetnék jobban arra, hogy ne amortizáljam le se magam, se a bár pohárkészletét. Na ez tuti, hogy fájni fog egy darabig. De Caesar legalább rutinos már abban, hogy az ilyen sebeket ellássa és orvosolja a kialakult káoszt.
- Nem, nem. Jól vagyok. Csak… annyira bénának érzem magam. – pillantok hol a bekötözött kezemre, hol pedig körülöttem sürgölődő srácra.
- Tudtad, hogy Jason azért szakított velem, mert azt hitte, hogy van köztünk valami? – néztem rá, miközben ittam egy korty vizet.
Hogy őszinte legyek, amikor egy éve szakítottunk a volt párommal akkor nem értettem, hogy honnan szedi, hogy Caesar és köztem van bármi is és biztosan megcsalom vele, stb. De ahogy elnéztem most magunkat, egész este úgy viselkedtünk, mint egy álandóan évődő párocska. Most pedig, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy mindenkivel ezt tenné, úgy vigyázott rám, mintha az életem múlna rajta, pedig csak egy „kis” vágás volt az egész.

Péntek este, The Emperor

Egész életemben arra neveltek, hogy kötelességtudó és felelősségteljes felnőtt legyek. Na ez többé kevésbé sikerült is. Talán éppen ezért sem tartottam azt sohasem opciónak, hogy összeszűrjem a levet bármelyik főnökömmel is. Legyen szó az előző helyeimről vagy akár itt Caesarral. Másrészről meg az eltelt évek alatt kismertem annyira, hogy a barátságnál egy lépéssel sem tegyek többet felé. Viszont a barátság kártyát azt teljesen kimaxoltuk azt hiszem. Nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy jóban vannak a főnökükkel, de én még azt is, hogy talán ő az egyik legjobb barátom.
Nem mondom, hogy sosem voltak gyengébb pillanataim amikor majdnem beadtam a derekam, de aztán mindig ráébresztett valami vagy valaki, hogy annak nem lenne jó vége, úgyhogy inkább ne játszak a tűzzel.
Szeretek vad dolgokat csinálni amiknél általában sosem sérülök meg, viszont amilyen az én szerencsém, munka közben azért időről időre sikerül a véremet ontanom. Bár szerencsére az ilyen esetek nagyon ritkák, nem úgy, mint amikor megnyitottunk és Caesar kitalálta, hogy akkor majd ő is pultozni fog. Annyira kis ügyetlen volt, de egy-két extra óra hetente csodákat művelt vele. Mostanra nem is tudom mi lenne velem nélküle, ha éppen nincs itt a párom, vagy teltház van.
De a sok törött pohárnak és a gyakorlásoknak meg próbálkozásoknak mindamellett, hogy eljutott erre a szintre az is a haszna lett, hogy eszméletlen gyorsan és hatékonyan tudunk vérző sebeket ellátni. Így meg sem lepett az a profi kis kötés, amit a kezemre rittyentett.
- Pedig most az voltam. Különben nem lenne EZ itt! – emeltem fel a levegőbe a bekötött kezem.
Az imént ivott korty után jött egy újabb és még egy. Nem is éreztem eddig, hogy ennyire kiszáradtam, de úgy fest, hogy elég sok mindent nem vettem észre eddig, ami amúgy egyértelmű volt.
A vicceskedő megjegyzésére csak egy rosszalló pillantással reagáltam, de amilyen gyorsan jött úgy már el is tűnt a rosszallás a tekintetemből.
- Teljesen felesleges lett volna. Aki nem képes bennem megbízni, az meg sem érdemel. Meg amúgy is azt mindenki tudja, hogy te vagy a szívem csücske. – pattantam fel és sétáltam vissza a pult mögé a helyemre, hiszen még volt pár óra a műszakból.

Nem tudom, hogy hátráltatta-e valamiben az életben az, hogy gyakorlatilag a mindennapjai része vagyok. Tudom, hogy sokan nehezen vagy egyáltalán nem értik meg azt ami közöttünk zajlik, sőt megkockáztatnám, hogy mi sem tudjuk teljesen. Én stabilan körberajongom, ő mindig visszautasít. Enélkül szerintem már nem is is biztos tudnám mi a menetrend miközben dolgozunk. Abban teljes mértékig biztos vagyok, hogy nem sokan tolerálnák azt a szintű pofátlanságot, amit megengedek magamnak vele szemben. Persze vannak olyan alkalmak is amikor beleszaladok egy-két tasliba vagy éppen bokán rúg amikor már tényleg sikerül elvetnem a sulykot, de el kell ismernem olyankor tényleg meg is érdemlem, hogy rámneveljen egy kicsit.
Rutinosan látom el a sebet a kezén, hiszen ebben már van rutinom. Sok mindent láttam már az éjszakában és ha esetleg a vendégek sérülnek akkor is kell tudnom valamit az elsősegélynyújtásról.
-Mindenkivel előfordul..ingatom meg a fejemet. Kimy a legjobb az embereim között és tényleg ezer évente egyszer csinál ilyesmit. Nem úgy, mint én az elején, amikor azt sem tudtam merre vagyok arccal előre a pult mögött.
Kicsit furcsa, hogy most kell rájönnöm, hogy tudtomon kívül vetettem véget a kapcsolatának és annak ellenére, hogy nem állt szándékomban mégis felelősnek érzem magam. Bár azon kívül, hogy néha feldobja nekem a magaslabdákat vagy lecsapja az enyémeket már nem történt köztünk. Még csak nem is smároltunk soha.
Kissé meghatottan pillantok rá.
-Hát Kimberly.. te vagy a legemberibb kapcsolatom.. szóval igazából bekaphatja az a seggfej, hogy inkább szakított mint hogy idejöjjön és megbeszélje velem a dolgot.-vonom meg a vállamat. Tudom mennyire fontos neki a bizalom pontosan ezért nem kavart velem soha annak ellenére hogy bármilyen más szempontból szerintem a maximális bizalmát élvezem.
-Na és most van valakid aki legalább melegen tartja az ágyadat?-kérdezek rá miközben kiadok néhány rövidet és intézem a visszajárókat.