Tök jó az idő, a kedvem is, mégis tudom, már nem lesz ugyanolyan az életem. Miért lepődök meg ezen? Az élet tele van meglepetésekkel, és vagy megszokom, vagy bedobom a törülközőt. És olyan hűdenagyon filozófikus sem vagyok. Mégis, az utóbbi időben megint teljes káoszt érzek magamban. A régi motoros énem kezd visszaköszönni, és az köszöni, nem a balhékból kér, hanem abból a szabadságból, amiért motorra pattantam tizennégy... három évesen.
Nem utazam vissza, éppen ellenkezőleg. Arra jutottam, hogy szenvedtem ott eleget, akármennyire is boldog voltam Ashleyvel. Valójában nem volt ott boldog. S már nincs semmi, ami ott tartana. A várost viszont felettébb utálom, mert ... nem, nem akarok itt lenni. Long Islanden találtam egy takaros kis részt, s beleszerettem. Voltaképpen nem nagyon kellett senkinek, olyan részen van. Fogalmuk sincs, mekkora ajándék ez nekem. Hétvégente és hosszabb hétvégéken rendszeresen ott vagyok, hogy rendbe tegyem, és a munkahelyemet Manhattanre véglegesítették, aminek csak azért örültem, mert Ashley közelében lehettem, noha igyekeztem nem zavarni, amúgy gyűlöltem.
Az elmúlt húsz év megtanított kis dolgoknak örülni és új módban kezdtem élvezni ezt a nézőpontot. Az új motor egy ideje már rendesen muzsikál, s a karom is jobban van már régóta, így újfent motorozásba kezdtem pár hete. Hiányzott, veszettül, s nem csak pár hete. Most végre tudtam neki kakaót adni, míg bejutottam a városba, hogy aztán észak felé vegyem az irányt. Kedves emlékek? Koránt sem.
Az egyik bár előtt látok jó pár motort, így már tudom, merre hoz majd visszafelé az utam.
Pár óra múlva valóban be is állok a motorok közé, s megállok az egyik mellett, ami előtt egy fiatalabb kiadású motoros térdepel és nagyban keres. Figyelem, mit néz, majd azt, ahogy beindítja a motort. A hangjából már tudom, mi a gond, nem hiába foglalkozom motorral, csak éppen hajókhoz és nagyobb teljesítménnyel.
- Nem a dugattyú. És még csak nem is tömődött el. Tavaszi nagy ellenőrzés? - Felnéz rám, s várom, hogy beszóljon, de csak visszafordul.
- Ki a f@sz maga? De, ja. Olajat is cseréltem, be is járattam, mégis döglődik néha.
A megjegyzését figyelmen kívül hagyom. Felőlem aztán kakaskodhat.
- Lefullad?
- Jah. Rosseb.
Odalépek a kulcshoz, s megfogom azt, ami lóg a kulcsról. Megvan a megoldás.
- Mióta van ez a kulcstartó?
- Csajomtól, most, múlt héten. Miért? - Kicsit támadólag érzem szavait.
- Fém. Ahogy nekiütődik a váznak, rövidzárlatot okoz. Ezért fullad és áll le a motor időnként. Érdemes lecserélni. Bár tudom, milyen egy barátnő, ha éppen hisztis - féloldalasan mosolygok rá.
- Mintha annyid lenne - de azért vigyorog. - Kössz a tippet.
Megsértődhetnék, de minek? De valahogy egy dologra nem tudok visszaszokni, az pedig a káromkodás.
Intek felé, aztán beljebb lépek, levéve az ujjatlan kesztyűt a kezeimről, s a pulthoz lépve, leülök az egyik székre.
- Jó napot. Egy sör lesz - leveszem a napszemüveget, a fejem tetejére ritkán teszem, így a pólóm nyakára akasztom fel.

Na ezért nem szeretek több napos kiküldetésekre menni, mindenki balfasznak bizonyul, akárkire bízom rá a bárt. Két napig nem, kaptunk egy több ezer dolláros bírságot, kifogyott a fél készlet, és még csak azt sem tudom, hogy a faszomba, de az biztos, hogy valakiknek a tökeire fogok lépni ez ügyben. Egyáltalán nem szórakoztat a „nincs itthon a macska, cincognak az egerek” poénkodás, rájövök, hogy melyik egerek cincogtak, és egércsizmát varrok a hátukon lévő bőrből. Nem véletlen, hogy kihalt a terep, pár órája már kivágtam hátul a balhét, most senki nem akar az lenni, akit bűnösnek kiáltok ki. Tudnám, mi a fenének nem tanulnak soha... Bár mit várok? A kilencven százalékuk idióta, amelyik meg nem, velünk volt. Nagyon komolyan kéne szereznem valaki kompetens embert ide, de kurva nehéz dolgom van. A legtöbben nem tudnak egyszerre lelkiismeretesek és szar alakok lenni. Öngól.
Fél szemmel a pult alatti képernyőre nézek, ami a bár előtti terepet mutatja, mikor mozgást észlelek a perifériából. Ismeretlen motor, ismeretlen motoros. Viszont már a parkolásból látszik, hogy Motoros. Elég könnyű megmondani, egy pillanat alatt kiszűrjük mindig azokat, akik csak ilyen nyári sétamotoros izék. Nem is nagyon látjuk őket szívesen. Általában balfaszok, akik attól keményednek odalent, hogy motorosnak hiszik magukat. A lényeg, hogy ez a tag okénak tűnik, szóval visszatérek a könyveléshez, amit próbálok egyenesbe hozni. Fogalmam sincs, hogy cseszték el két nap alatt. Este állhatok neki kozmetikázni...
Belép az ismeretlen az ajtón, felpillantva megállapítom, hogy már nem mai gyerek. Nem mintha én az lennék, amúgy. De ő még rágósabb lehet. – Az a hajó már elment. De neked jobbat – bólintok oda a köszönésére, miközben elgondolkodom, paraszt legyek-e vagy sem. Mikor valaki beállít, hogy „egy sört”, általában belekötök, hogy osztán mégis miféle-fajta. Mert hogy sokféle van. Mikor ennél is köcsögebb kedvem van, adom a legdrágábbat, vagy épp a legszarabb ízűt. Mivel azt már megállapítottak, hogy nem egy balfasz nem-igazán-motoros, úgy döntök, hogy jó fej leszek, és egyszerűen csak csapolom neki, amit a többség iszik, köztük én is. – Kihasználtad a jó időt, vagy átutazóban? – kérdezek rá, ahogy lecsapok elé egy poháralátétet, aztán rárakom a korsó sört. Ezen a ponton a kurva időjárásról is szívesebben elbeszélgetek, mint hogy a könyvelésen túráztassam magam. Ezerszer szívesebben kint lennék én is a motoron, de az utóbbi napokban rongyosra motoroztam a seggem, a bárt meg rendbe kell kapni. Valahogy azt a büntetést is el kéne sikálni, mert minél több a büntetés a mérlegünkön, annál több külsős ellenőrt kaphatunk. Köszöntem szépen, de én szeretem a mi ellenőreinket. Ők is szeretnek minket, meg a havi járandóság-kiegészítést, amit kapnak. Néha betérnek inni is, vagy fogadni valami érdekesre hátul... Szóval szeretetteljes kapcsolat a miénk. Nem szeretem, mikor jön valaki, és belelógatja a faszát. Szóval inkább időjárásról beszélgetek.

Elmosolyodok. Ha tudná, hogy hajókkal foglalkozom!
- Akkor egyszer majd visszatér, hogy kikössön - A kívánásra, csak aprót biccentek, miközben már a székre ülök a pult előtt. Ha új helyre megyek, bár itt szokás, megfigyeltem, hogy vagy név szerint kérnek, vagy megkérdik, melyik a legjobb, általában azt szeretem kérni, amit itt mindenki iszik. Látom, hogy ő is vette a lapot, így a tárcából máris veszem elő nem csak azt az összeget, ami jár a sörért, hanem a szokásos jattot is.
- Is-is. Most adtam neki egy nagy javítást, s mivel egész napra jó időt mondott, úgy döntöttem, kiégetem egy kicsit, hadd szóljon, ahogy a csövön kifér. Ráfért. Most úgy muzsikál, mint újkorában. - elégedett vagyok a motorral, s ha már erre jártam, akkor tovább is haladhatok, mint Manhattan, főleg, hogy nem a lakásban, hanem a vidéki kunyhóban tervezem az estét tölteni, van vele még meló.
- Mmm.. egészen kellemes - a sör valóban jó, a csicsás műremek sörök nem az én műfajom. A vidéki városban nem vagyunk eleresztve jóval, megfelelt egy átlagos, de jófajta sör is.
- Gondolatban te is a nyergen ülsz - régi motorosként, ami nálam máshogy értendő, noha otthon is motoroztam, fel nem adtam, hogy a motor nyergébe szinte belenőjjek, Ashley és a család miatt egy kisebb furgon is kellett. Végszükség esetére. A makacs vén medvék nem változnak. Gondolnám. Ám amit mostanában átélek újfent, a motor nyergében, az az a felszabadultság, amit már vagy húsz éve nem éreztem. Vérpezsdítő.
- Nemrég jöttem a városba, de... nem az én világom. Sokkal jobb nekinyomni a pedált egy szabadabb helyen - Long Island jó választás volt, ezt a távot nyeregben is leülöm, kocsival sem több, sem kevesebb. Azonban motorosként, meg úgy emberként is, nem vagyok egy nagy dumás, már ez a mondat is többet mondott el rólam, vagyis mondtam el magamról, mint amúgy általában szoktam. Inkább húzok még egyet a sörből.
Kint nekiindítja a motort, akivel beszéltem, hallgatom motor hangját, aztán elmosolyodom. Levette azt a lógó szart. Barátnő ide meg oda, ami nem való motorra, nem teszem fel. És most ő is megtapasztalja majd, hogy végre nem fog lefulladni a motor, s a hangja is már most más, eltűnt a halk szaggató köhögés.

- Pff... per pillanat nem úgy érzem, de úgy legyen, ember – vonok vállat. Nem gyakran vagyok abban a „na ez egy jó nap” mentális állapotban. Még akkor sem, ha épp nem lep el nyakig a szar, mint most. Valószínűleg egy kicsikét depressziós lettem így az évekig tartó beépüléssel, de hát nem igazán van lehetőségem elvonulni és önvizsgálatot tartani, változtatni az életemen, meg hasonló buziságok. Terápiára járni. Persze. Marad az, hogy az a kurva pohár félig üres. Már nem az, amit kitöltök, azt rendesen csinálom. Hanem az a közmondásos.
Elveszem az asztalról a pénzt, amit odarakott, és belerakom a kasszába. Amekkora hiány van benne, jól jön. A kurva szájuk. Akárhányszor eszembe jut, hátra akarok menni megrugdosni valamelyiket. Inkább beszéljünk motorokról. Az megy. – Te javítottad? – nézek végig rajta, megint kalibrálva kicsit a hozzáállásomon. – Derék. Miféle a kicsike? – kérdezek rá. Van, akit felbasz, ha lekicsikézik a motorját, van, akit nem. Akárhogy is, én lekicsikézem, aztán figyelem, ahogy lejátszódik bennük, mennyire érdemes velem szemben felkapni a vizet. Nem sokszor fordul elő, viszont poén nézni. Az élet apró örömei, vagy mifaszom. A képzeletbeli pszichológusom büszke lenne rám.
Arra, hogy jó a sör, csak hümmögve bólintok egyet. Még jó, hogy jó, azért árulom. Meg iszom. Apropó, ha már itt tartunk... töltök magamnak is egy korsóval, aminek első kortyra le is csúszik a fele. A kézhátammal letörlöm a szakállamról a sörhabot, de már rázom is a fejem a kijelentésére, hogy gondolatban a motoron ülök. Bárha! – Most jöttem vissza egy kétnapos túráról Delaware-ből, de úgy tűnik, ezt a szemétdombot ennyi időre sem hagyhatom magára, mert a faszomig ér a szar, amit ezek kitermeltek. A mosdóban szó szerint, szóval nem ajánlom, max a nőit – mondom fintorogva. Azt az undorító kurva eget rájuk! Bahh.
- Jahh... bár itt is vannak jó helyek, csak ki kell jutni ebből a pöcegödörből. Felső Delaware például egy jó útvonal, már ha nem zavar, ha szakadék mellett motorozol. Ha érdekel, megmutatom a térképen, merre érdemes menni – ajánlom fel, mert ennyire jó fej vagyok. Na jó, nem igazán, többnyire nem. De inkább, mint hogy nekiálljak kiganézni a férfi budit, arra várok, hogy valaki befusson, és rásózzam. Persze most mind oda, máskor meg itt meresztik a seggüket.

Még szélesebben elmosolyodom, s alig észrevehetően megingatom a fejem. Van, akinek az esik jól, ha folyton morog, mint a pokróc, hogy kiadja magából a mérgét. Azt hiszem, korábban ezeket balhékban kerestem, noha annyira nagy balhés sosem voltam. Azt vettem észre, hogy az nem segít megoldani a helyzetet, így más megoldásokhoz nyúltam. Ebből lett az egyik, hogy igyekszem a jókedvemben megmaradni. A probléma akkor is megmarad, ha morgok, és nem oldom meg, ráadásul elég ragadós. Aztán meg visszakapom.
- Bizony én - nyitom szét a kezem a sörös korsóról. - Mióta az eszemet tudom, nem vittem el szerelőhöz, csak ha vizsgáztatni kellett, hogy megkapjam rá a papírt - mint például ezt az új drágaságot, a szerelő meg teljesen el volt tőle, így hagytam, hogy végignézze. Aztán én is végignéztem és visszaállítottam azokba az értékekbe, amelyek sokkal jobbat tesznek a kétkerekűvel. Dehogy vitatkozok! Így mind a ketten jól jártunk: ő szerelgethette, én meg még egy jókedvvel együtt bezsebeltem az engedélyt.
- Harley. Crossbones - hosszú útra kifejezetten jó. Azelőtt más típusban volt, de úgy gondoltam, ideje újítani. Jól jártam. - Bitang jó autópályán tolni vele a mérföldeket és a terepet is egészen jól bírja - persze, ne menjek vele olyan helyre, ahol fennakad, de ezt nem is arra tervezték. A szántóföldeket viszont eszi. A kicsike bírja, s szoktam becégetni én is. Hamarabb a szívemhez nőtt, mint gondoltam volna.
Látva, hogy tölt magának, koccintásra emelem a sört.
- Egészségünkre! - Iszok a sajátomból pár kortyot, aztán elégedetten sóhajtok egyet. Megtörlöm a szakállam a pultra tett szalvéta készletből, mert azért érzem, hogy a bajszomra biztos jutott a habból.
- Mmm... Delaware. Jó régen jártam már arra - belegondolva, jobban is ki kéne mozdulnom. Van egy rakat szabadnapom, és a ház is bőven ráér. Nekem meg ég a lábam alatt a hiány, hogy nyeljem a mérföldeket a mocival.
- Szar egy dolog - mindenféle értelemben, fizikailag is. - Majd veszek fel szoknyát. Még úgy sem tapostam pedált abban - vigyorgok a korsó mögött, mielőtt kortyolnék belőle.
- Hogy a viharba ne érdekelne! Éppen azon morfondíroztam a szavaid után, hogy érdemes lenne megfuttatnom a kicsikét arra is. Szakadék mellett meg a legnagyobb kihívás pörögni két keréken.
Ajánlásokat meg kedvelem, noha a magam alá kapom a nyerget és tolom, az is egy igazi kihívás.

- Hacsak ez nem valami alzheimeres humor, akkor az baszott hosszú idő – vigyorgok rá pofátlanul, ahogy azt mondja, mióta az eszét tudja, ő szereli a motorját. Túl magas labda volt, nem hagyhattam ki. Pedig amúgy nem is lehet olyan sokkal idősebb, mint én. Idősebb, de azért attól messze áll, hogy az apám lehessen. Mondjuk nem is fiatalos, látszik rajta, hogy megéli az életét. Már ha ilyen következtetéseket le lehet vonni valaki külsejéből. Remélem le lehet, erre épült az egész kinézetem megtervezése, mikor elterveztük, hogy beállok motorosnak. Mindenesetre nem lepődnék meg, ha a csávónak lenne egy bandahímzéses mellénye valahol. Okos, hogy nem rajta, annyira nem bírjuk a váratlan vendégeket idegenből.
Ahogy megmondja, milyen motorja van, elismerően hümmentek egyet. – Szereted a hagyományos vonalakat, ezek szerint, semmi sallang, semmi szar. Én mondjuk hosszabb távra valami nagyobbat kedvelek, de nem egy rossz társ – bólintok rá. Meg hát Harley. Igazából már ott megállhatott volna, elég sokat mond. A Crossbones is. Volt már a kezeim között egy-két olyan, bár a bandában senkinek nincs ez a típus. Nem mintha egyébként csávókámnak jóváhagyás kéne, hogy milyen motort tolhat, meg milyet nem, de ezekben a körökben akaratlanul is ez alapján ismerjük meg egymást kapásból. Mutasd a motorod, megmondom ki vagy. És nem csak a márkából, hanem arról is, mennyire van karban tartva.
Koccintok vele, ahogy felajánlja, bár azon azért vigyorgok egy sort, ahogy szalvétáért nyúl, hogy letörölje a habot. Vajon mióta van ott érintetlenül az a papírhalom? Két hónapja? Három? Nem az a szalvétás társaság ez, örülök ha zsebkendőt hajlandóak használni, nem hogy ezt. Én is megoldom a kézfejemmel, mint általában a többiek. Több pia után a pólómmal, úgyis tök mindegy. – Most nagyon felfutott, külön rámentek erre a turizmus faszságra. A forgalom annyira nem nyűgöz le, de nyitottak pár pofás útvonalat – magyarázom, miben is „újult meg” a környék, ha már rég járt arra. Mondjuk gyerekkoromhoz képest ég és föld, nem tudom, mennyire rég járt arra.
Felröhögök, mikor azt mondja, szoknyát vesz a női mosdó tiszteletére, aztán kotorászni kezdek a zsebemben a cigisdoboz után. Mikor meglelem, őt is megkínálom, a jó házigazdaság apropójából, de a lényeg, hogy én rágyújtsak. – Azért én azzal vigyáznék a helyedben. Haladó szellemű a hely, még a végén valaki elkap hátulról. Nem én, mondjuk. A szőrös láb kurvára le tud lohasztani, meg hát a szakállat is csak magamon viselem el – mondom közben, nagyban vigyorogva. Ahh cigi. Hivatalosan nem lehet, nem dohányzunk bent, mint sehol, gyakorlatilag egy jó estén füstfellegbe lép, aki betér. Szerencsére ha a megfelelő ellenőr jön, csak azt mondja, hogy szokatlanul ködös ma az idő, aztán az is rágyújt. Ahogy azt mondja, érdekli az útvonal, a pult alól előveszem a térképet, amit pont ilyenek miatt rendszeresítettünk oda. Kiterítem a pultra, aztán fölé hajolva mutogatva magyarázni kezdem, mi merre, hogy érdemes. – Itt van egy jó motel is, ha nem vagy kemping párti. Ha reggel indulsz, nagyjából pont sötétedésre érsz oda nyugis tempóban, a kaja is jó.

- Vagy éppen pont rövid - ha már alzheimer, vigyorgok vissza. Állítólag betegséggel viccelődni szar dolog, de ki mondta, hogy a másik nyomorán viccelődünk ezzel? Sok önérzetes marha rohangál a világon, én meg úgy foglalkozom vele, mint a holnappal. Sehogy.
A humor pedig minden formában jöhet. Az az élet sava-borsa, még az irónia is humor, az is jöhet. Megtanultam magamon nevetni és határozottan jó dolog.
- Ja. Csak úgy egyszerűen. Valóban nem. Nagy is jöhet, elfér alattam - a nagyobb dögöket is kedvelem, viszont a kanyarokban elegánsan dőlést csak ezzekkel a kicsikékkel lehet megtenni, nem hiába keresek olyan helyeket, ahol kellően lehet kanyarogni. Van, hogy repeszteni van kedvem, max. feletti sebességgel, van, hogy ez.
Ismeri a járgányokat, ami noha követelmény kéne, hogy legyen, mégis, nem mindenki van ebben otthon. Tény, hogy nem mindenki tud szerelni sem.
Halálra nem zavar a vigyora, sőt, még a közelben álló kukába be is dobom csont nélkül a használt szalvétát. Szerelés közben max az olajtól és kenőanyagoktól ragadhatok, s ezt annyira megszoktam, hogy arról meg le, a szakállamra ragadt cukros marhaságokat a kézfejemmel töröljem le. Egyből jöttek a műszaki hibák.
- Az már úgy annyira nem vonzó - egyedül szeretek furikázni, a tömeget kerülöm. Nem vágyom vissza tömegbe, s most is azért menekültem ki a városból, mert a város már kezdett fojtogatni, nem csak a bűzével. Mindig is vidéki gyerek voltam, s hiába Holland városa ide vagy oda, még a Long islandi helyhez képest is vidéki sztyeppe, ahol volt a házam.
- A pofás útvonalak már izgatóbbak.
Egy hárító mozdulatot teszek a kínálásra, nem dohányzom. Őt viszont hagyom. Megszoktam, hogy mások pöfékelnek rám, de attól még élvezném a beszélgetést, ő pedig a bagót is, így aztán nekem olyan mindegy, hogyan beszélgetünk.
- Hmm... pedig éppen most akartam gyantáztatni - vigyorodom el. - A szoknyát meg kell tisztelni valahogy.
Abban azért nem lenne köszönet, ha valaki elkapna hátulról. Noha éppen nekem jár a bagolylesőm, mikor nem olyan régen kaptam egy golyót a karomba. Még csak azt sem mondhatom, hogy figyelmetlenség. A saját hülyeségem annál inkább. Túl naív vagyok még mindig ehhez a városhoz, odahaza egészen más törvények működnek. Vagyis annyira nem.
Közelebb húzódok, ahogy kiteríti a térképet, s úgy fordítom a fejem, hogy ő is és én is lássuk.
- A motel csábító - a derekam már régebben sem volt olyan helydetopán, a fiatalkorban cipelt kardántengelyek is hozzátettek. Ez most jön ki, de nem bánom. Nem is mertek velem pofázni.
- Na, ez való nekem - figyelem, hova bök a térképen, s számolom, nagyjából hány mérföld. []- Az pont kellemes. A kajáért, ha jó, még máskor is lemegyek.[/i]
Kiváló útvonal, s már csak meg kéne néznem.
- Ha pedig nyugatra akarnál tartani, ajánlom ezt az útvonalat. Igaz, rohanva, nem egy napos az út, de nagyon megéri - mutatom végig az útvonalat.
- A tavak mentén szoktam anno menni, a legjobb kikapcsolódás.
De persze, semmi sem kötelező, s lehet, nem is érdekli.

- Úgy-úgy. De a dolog szépsége, hogy ha Alzheimered van, úgysem tudod – bólintok rá, még mindig vigyorogva. Igazából ha alzheimeres, akkor motorra sem nagyon ülhet, szóval nem aggódok attól, hogy valóban az, és épp sértegetem. Mondjuk... akkor sem aggódnék, ha az lenne. Ha nem érti a poént, mehet a picsába. Az Alzheimer humorérzék nélkül fokozottan szar lehet. Asszem. Igazából nem sokat tudok az Alzheimerről. – Na igen, éppenséggel el. Én ha kimegyek a városból, egy 2006-os Screamin’ Eagle-t viszek. Azzal a világ végére ki tudnék utazni – jegyzem meg. Szeretem, ha valami kényelmes. Az Eagle pedig nem csak hogy kényelmes, de olyan erő van benne, hogy... Szóval passzol hozzá a neve, pöpec kis gép, sosem hagyott még cserben.
Én sem vagyok oda a nagy tömegért, ha motorozok, meg úgy semmikor, de őszintén... a motoron ülve aztán kurvára nem kell szóba elegyednem egyikkel sem, előzgetni meg szeretek éppenséggel, néha még meredekebb helyzetekbe is belemegyek, mint kéne. Inkább, mint hogy faszok mögött totyogjak, na. Plusz az Eagle-nek meg sem kottyan, ha kicsit ráhúzom. – Nem szombat és vasárnap délután kell menni, és akkor nem vészes. Meg amúgy is, egy kis előzgetés nem árt senkinek, a Crossbones sem riad vissza tőle – vonok vállat. Nem sok Harley-nak okoz problémát egy-egy előzés, max az ilyen hegyomlásnyiknak, amiken szinte lakni is lehetne. Aki meg olyannal jár, az arra is készül, hogy nyugisan eltötyög.
Röhögök megint egy sort, ahogy veszi a lapot, és nem megsértődik azon, hogy nem az esetem, ha szoknyás, ha nem, aztán végigmérem. – Hát figyelj... ha gyantáztattál, meg borotválkoztál, visszatérhetünk rá. Bár alapvetően szeretem, ha a partnerem kisebb nálam. Jobb a szög, meg ilyenek – utasítom el megint a lehetőséget, hogy elkapjam a női mosdóban. Szerencsére csak viccelünk ezzel az egésszel. Nem vagyok homofób, meg ilyenek, de az a fajta pasi sem, akinek mindegy, csak lyuk legyen. Inkább ne is legyen akkor lyuk.
- Ja, jó a kaja. Kivéve, ha az ilyen vega szarokat szereted. Akkor max sajtot és salátát kapsz. Bár ha kikéred, lehet, hogy megvernek, szóval ha vannak ilyen hajlamaid, inkább mégse oda menj – figyelmeztetem. A tulaj egy régi motoros csávó, és a felesége, nagy ribanc az asszony, összehúzom magam, ha csúnyán néz rám. Viszont kurva jó húsokat készít. Annyira nem kedvelik az újhullámos kaját, meg azokat, akik azt szeretnének, és nem jó nekik, ami a napi ajánlat. Figyelem, ő merre javasolja a menetet, és bólogatok, ahogy mondja. – Jaja, jártunk arra a bandával pár éve, fasza útvonal, de tényleg nem a gyorsan megtehető fajta. Amíg ilyen balfaszokra tudom csak hagyni a bárt, addig esélytelen, hogy nyugodtan nekiinduljak. – Na meg Mico sem szereti, ha sokat vagyok távol, elvégre bármikor kellhetek. Most is velük voltam oda, ezért vállalhattam be. Különben sem lenne sok értelme a beépülésemnek, ha basznék itt lenni, ahol történnek a dolgok.

- Hm. Ez kiment a fejemből - hú, de régen volt már, hogy egyáltalán lehetett venni a lapot bárkivel is, és erre most zsinórban érkezik! Kezdek besavanyodni ebben a városban, nem, mintha otthon ment volna. Kész felüdülés mégis mindez. Tényleg megérte váltani, elköltözni végleg Hollandból, még ha a kezdetek kezdetén nem éppen úgy gondoltam. A vigyor a képemről nehezen törölhető le, s nem is akarom.
- Azta - felelem elismerően. Az a Harley mindig az egyik vágyam volt, s most már annyira nem tart vissza semmi, hogy kiélhessem teljes egészében a motor mániámiat. - Az rohadt kényelmes tud lenni - ábrándozás kilőve, mivel a listámon az a második kétkerekű, amit akarok a kertemben látni, ha éppen nem rajta ülök. - Lesz helye nálam is, hamarosan - igen, talán éppen ezért akarok visszaköltözni egy kertes házba, ahol kényelmesen elférek az imádataimmal. És csendesebb is egy olyan egyszerű életet élőnek, mint nekem.
- Aki rajta ül, az sem - vigyorgok. Az előzgetés, még kanyarban is, mert az a kivagyiság, még ha vén fejjel és apaként komolyabban vettem azt, hogy vigyázzak magamra, hiszen akkor magára hagyom a lányom, mindig is ott volt bennem, mint egyfajta figyelmeztető hang. A mai útvonal meg is mutatta, mennyire fürge még az a kivagyi kissrác bennem, aki megmutatta a bandatagoknak, milyen kibaszottul megy  neki kétkerékkel... Hejj, de iszonyat régen is volt az az érzés, mint amit akkor éltem át újra! Többször kellene tennem, semmi sem fog visszatartani!
- A szakállamat nem adom, megdolgoztam érte. A többi meg bukta - tárom szét a kezeim, amin látni, hogy ez is a poén és az, ahogy válaszolok. Annyival nem vagyok alacsonyabb, de már megyek össze, még így is elférünk egymás mellett, ahogy elnéztem és nem éppen sikerült becsapnom a szemem. Legalábbis arányok terén.
- A vega szarokat meghagyom a kecskéknek. Mekegjenek rajta egy sort - nem is vagyok olyan, és talán nem látni, mert azért nem engedtem el magam, még sörhast sem sikerült növesztenem (pedig egy időben szorgalmasan igyekeztem, aztán rájöttem, a kanapén döglés nem az én műfajom. Mindig is a tettek embere voltam). És a hagyományos kajákért vagyok oda, de legfőképpen a steak az, amiért meg tudok veszni, és nem azokért a pancsokért, amiket képesek elénk tenni éttermekben, mint ebben a városban teszik például, elég sok helyen.
- Valóban nem, de megéri. Rohadtul - tervezek máshová is menni, ha már ennyire felszabadultam.
- Ha valóban balfasz, legalább kiderül, hogy valóban az és vagy így, vagy úgy, de az változni fog - a régi bandavezető szólal ki belőlem. Vagy teszi, vagy nem teszi, utóbbi esetében kivágtam a bandából. A munkahelyen is ezt a mentalitást viszem, azzal összerakva, amivel csoporttá lehet kovácsolni egy embermennyiséget. Aztán inkább iszok, hiszen nem tisztem beleszólni senki dolgába, ez pusztán egy megnyilatkozás volt. Ettől még nem ítélek és ítélkezek, ez mindössze egy tényállás volt részemről.
- Nyáron tervezek még délebbre menni - van hozzá elég szabadnapom, és már az sincs, hogy várna bárki is otthon, vagy megszólna a nép. - Előtte megteszem az utat. Kösz a tippet - bökök az ujjammal a térkép felé. A sör viszont elfogyott és nekem is ideje tovább állnom, őt pedig nem feltartanom, bár az nem tartozik rám.

Felvonom a szemöldököm, ahogy azt mondja, kiment a fejéből, és töprengek, hogy ez most egy újabb poén volt, tekintve, hogy Alzheimerről beszélünk, vagy csak egy természetes reakció. – Nem jó kilátások, ember. Nem jó kilátások – jegyzem meg fejcsóválva, és még mindig vigyorogva, mert alapból csak poénnak indult, most is annak kezelem. Különben sem kéne túlagyalni, pláne hogy ő is csak vigyorog az egészen.
Rábólintok arra, hogy az Eagle rohadt kényelmes, mert tényleg az, azért is szeretem, többek között. Meg valljuk be, kurva jól is néz ki. Nem ismerek motorost, aki legalább egy kis részben ne azért imádná ezt vagy azt a motort, mert dögös. Persze fontos, hogyan búg, ha pörgetik, meg hogy gyorsul, hogy veszi a kanyart, és a többi szar is, de a Harleysok, ha jellemezni kell a gépüket, tuti, hogy az első ötből legalább egy arról szól, hogy jól néz ki. – Tényleg? Tudok egy eladót, ha komoly. Mondjuk még nem aktuális, és lesz vele műszaki, meg esztétikai utómunka is, de legalább emberi áron. És ha jól értem, neked a babrálása nem okoz gondot – ajánlom fel neki, mert már hetek óta el kéne hoznom, vagy hozatnom egy haveromtól egy Eagle-t, de mivel nem lett volna rá időm, nem siettem. Eláll az ott is. Viszont ha ő meg perkál érte, és ért hozzá… Egy motormániásnak jobb lehetőség nem is kell. Én legalábbis mindig úgy vagyok vele, hogy úgyis azt ismerem a legjobban, aminek minden csavarját leellenőriztem. Ha jól értettem a korábbi megszólalásából, ő is hasonlóan áll hozzá.
- Nos, akkor úgy tűnik, nem én foglak elkapni hátulról a női mosdóban. Ne búsulj, járnak ide nálam kevesebb elvvel rendelkező egyedek is – biztatom, vagy legalábbis úgy teszem, mintha biztatnám, persze még mindig a hülyülés keretein belül. A női mosdóba alapból nem nagyon jár senki, bár épp ezért amúgy néha használják olyanra is, amire amúgy nincs kijelölve. De nem hiszem, hogy fényes nappal problémája adódna ott. – Helyes. Akkor kérd a napi ajánlatot, és jól el leszel látva – tanácsolom még a kajával kapcsolatban, mert azt szintén nem annyira bírják, ha étlap után picsog az ember. Eszed, amit elég raknak, oszt jól van, sosem csalódtam még. Kivéve, mikor a gazdasszony egyszer rámarkolt a seggemre, de az sem a főztjével volt kapcsolatos.
Nem olyan egyszerű nem balfaszokat találni erre a melóra, mint ahogy azt ő felvázolja. Egyik bandatag sem bárpultosnak jelentkezik hozzánk, így aztán lehet, hogy ebben szarok, arra, amire a bandának kellenek, jók. Ez csak egy szar pénzmosó hely, mielőtt átvettem, igazi profitot sosem termelt, csak a kozmetikázott számoknak hála. Az én hülye „ha már csinálod, csináld jól” elvem miatt idegesít a sok idióta, és az, amit elbasznak, Mikót kevésbé zavarja. És különben is, ide se bekerülni nem könnyű, se kikerülni tőlünk nem épp békés. Nincs olyan sok lehetőségem. Külsőst sem nagyon hozhatok ide, mert ahhoz túl sok szar megy hátul. Maradnak a balfaszok. – Valahogy úgy. Vagy beolvadok, és én is balfasz leszek, aztán elbalfaszoskodunk itt, mint egy nagy, vidám balfasz család – forgatom a szemem, és csöpög az cinizmus a szavaimból. Egyébként néha tényleg balfasznak érzem magam, amiért még mindig próbálkozom velük.
- Mi is azzal szemezünk, egészen le, aztán a déli államokon át egészen Új Mexikóig… De majd meglátjuk, mi lesz belőle – bólogatok, mert igen, délre menni mindig jó ötlet. Virginia, Carolina, Florida… eléggé élhető helyek. Én meg már csak azért is akarnám, mert elvileg a fő beszállítónk új mexikói. Rohadtul szeretnék már valamit előrelépni ebben az ügyben. – Hát szívesen, máskor is. Nem csak tőlem, azért ide járnak páran, akik már mindenhol IS voltak, és szívesen mesélnek róla. Ha van kedved ilyen sztorikat hallgatni, bármelyik este szerencséd lehet. – Némelyiket alig lehet lelőni, ha sztorizni kezd, és legalább tuti nem nekem mondanák.

Derülten mosolyba szalad a szám két széle a reakcióra. Nem kell még ettől tartanom, aztán ki tudja. Majd ráérek akkor töprengeni rajta. Ha egyáltalán felfogom.
Megáll a kezem, ahogy éppen a korsót emelném a számhoz.
- Tényleg – lassan, s biztosan érzékelem azt, hogy mit Is akarok és hogyan is akarok. A folytatásra leteszem a korsót, majd a belső zsebembe nyúlok.
- Ebben az esetben – nehogy a régi telefonszámot és címet adjam oda, kiveszem az egyik kártyát, rajta névvel, címmel, telefonszámmal. - ha aktuális lesz, hívj fel. Ha még keresek, akkor érdekel majd – nem hagyok ki most már lehetőségeket. Túl sokat hagytam elúszni ahhoz és az életem éveinek száma is erősen megcsappant, hogy csak úgy nagyvonalúan legyintsek rá.
- Valóban nem. Egy motor sem kerül ki kehesen a kezem alól – vigyorgok. Igaz, hogy a hajók motorjaik kicsit más dimenziókkal bírnak, a vezérelv eléggé hasonló, és ráadásul motor motorját sokkal korábban kezdtem el bütykölni.
- Ezt jó észben tartani – rántom fel vigyorral a szemöldököm, kortyolva egy jót a sörből. Nem zavarnak dolgok, csak ne velem tegyék, mert hamar megismerik az öklöm, amennyiben nem ért a szép szóból. Ez a gondolat töprengésre késztet. Régen voltak ilyen gondolataim s hozzáállásaim. Vissza kellett fognom magam, hiszen a tetteimnek nem csak rám voltak következményei. Feleszabadító érzés, még ha szomorú is.
- Ez eléggé konkrét tervnek tűnik a jövőre nézve – nem az vagyok, aki majd pont beleszól bárki életébe és hogy mit hogyan tegyen. Elmondom a véleményem és azt sem mindig. S mivel most sem tartozik ez rám, a hangszínemen is hallani.
- Mmm, nagyjából hasonló a célirány – bólintok. - Jó időt rá!
Baleset-mentes utat nem kívánok, mert az evidens, nagyjából úgy, mint kéz- és lábtörést kívánni.
- Egészen jól hangzik – még nem tudom, jövök-e, mégsem határolom el magam. Már csak azért sem, mert megfontolandó sok dolog, s koránt sem azért, mert beszari lennék. Éppen a lehetőségeket keresem, s ki is akarom használni azokat.
A sör elfogyott, s nekem is mennem kell, s őt sem akarom feltartani.
- Kössz mindent, szebb napot mára – nem fejezem be, de benne van, mint a vécépucolás. Kezembe veszem a napszemüvegem, ahogy felállok a székről, s még egy biccentést teszek a fiú felé, hiszen akár az is lehetne, még így is, bár annyira nem vagyok biztos benne.
Csak kint veszem fel a napszemüveget, s dobom magam a nyeregbe, hogy beindítsam a motort. Még egy kis kikokszolás nem árt.