A legtöbb helyen ilyenkor már nem ég a lámpa, de ez teljesen érthető, hiszen legtöbben hajnali fél egykor már aludni szoktak, mintsem dorbézolni. Gondolataimból végül az újabb mennydörgés rántott ki és még kicsit össze is rezdültem. Gyerekkorom óta utáltam ezt az égi zenebonát, de amikor elég idős lettem, akkor megtanultam ezt eltitkolni mások előtt, hogy ne nevessenek ki miatta. Sietve újra végigtapogatottam a ruhámat, majd feltúrtam a táskámat, de mindhiába. Valahol elhagytam a kulcsomat, a telefonom meg teljesen tönkre ment, amikor a parkból való rohanást követően megcsúsztam és úgy döntött, hogy egy nagyobb tócsában hajónak áll. Felhívni senkit se tudtam, a menhelyre pedig nem akartam visszamenni, mert már így is tiszta sár voltam, kimerültem és majd megfagytam hála annak, hogy teljesen eláztam mire hazaértem. Szerintem úgy néztem ki, mint akinek ruhástól támadt kedve fürdeni, majd utána egy kisebb sártengerben ugrált. Arról nem is beszélve, hogy a menhelyen szereztem jó pár tappancs nyomot is a ruhámra, mert ott is vannak félős kutyák, így én is tovább maradtam, hogy besegítsek az ott éjszakázóknak és nem egy kutya bújt odahúzzam. Nem volt szokásom az éjszaka közepén senkire se rátörni az ajtót, de egyszerűen nem láttam már más lehetőséget, így végül egy kisebb sóhajt követően a szomszédom ajtaján kezdtem el kopogni. Nagyon reméltem, hogy még ébren van és meghallja a kopogást. Nem sokszor találkoztunk, mondhatni párszor összefutottunk, köszöntünk és ennyi, de most mégis ő volt az utolsó reményem. Talán nem fogja rám csapni az ajtót, mert azt hiszi valami őrült vagyok, aki be akar törni az exe lakásába és ehhez a szomszéd segítségét kéri. Inkább bele se akartam gondolni abba, hogy milyen benyomást fogok kelteni és mi hathat őrültebbnek a kinézetem, vagy a kérésem, mert csak egy dolog érdekelt, hogy végre forró fürdőt vehessek és ezáltal újra érezhessem minden végtagomat. Egyre inkább vacogni kezdtem, a karomat is összefontam magam előtt, mintha az segítene abban, hogy melegen tartsam magamat. Majd pár pillanattal később erőteljesebben újra kopogtam, miközben próbáltam nem tudomást venni az időjárásról és arról, hogy lassan a fogaim fognak egymásnak koccanni. És abba bele se akartam gondolni, hogy mihez fogok kezdeni, ha nem nyit ajtót, vagy elküld melegebb éghajlatra…
“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”
Lejárt a műszakom, így egy nagy bevásárlást tettem meg. Kellett minden otthonra, kifogyott a zsugor cukor, meg a rengeteg tej. Lisztem volt még otthon sok, így azzal már nem bajlódtam. Nem sokat használok ezekből évente kétszer megvásárolom ezeket zsugorszám és ennyi. A holnapi főzést is lemeccseltem, megvettem mindent ehhez, így más csak haza kellett jutnom. Azt tudom, hogy pizzát akarok holnap enni, azt meg simán megrendelem. Nem nagy dolog, de azért főzni is szoktam és mindig ehetőre sikerül. Általában. A szakadó esőben haza érkezni olyan felemelő. Illetve hát az éjjel nappaliból bepakolni a megvásárolt cuccot a kocsiba, majd haza érkezni úgy, hogy betartod a szabályokat az úton. Nehéz a közlekedés ebben az időben, szóval igyekszek haza érni, hiszen utálnék szarrá ázni. Az épülettömb előtti parkolóhelyre lefordulok, leállítom a motort, majd kiengedem a biztonsági övet. Fújok egyet, hiszen úgy tocsog és ömlik, mintha dézsából öntenék, szóval kicsit megbillentem ebben a témában. Szarrá sem kellene ázni, de be is kellene valahogy jutni a lakásomra. Bejutni és letenni magam aludni, hogy aztán holnap délig fel se kelljek az ágyból. Nyilván csak 10 óráig horpasztanék benne, de akkor is. Magamhoz veszem a mobilomat, majd kipattanok a kocsiból, hogy felnyissam hátul az ajtót, majd kiszedjek belőle mindent és az épület belsejébe vigyem. Visszatérve a kocsihoz lezárom azt, majd kulcsot elrakva visszamegyek felnyalábolni a bevásárolt cuccost. Az emeletig lifteztem, ahonnan kisétálva hallom a lakásomon a kopogást. A lift mellett lakok majdnem hogy csak egyből. Jó, nem szembe, de az mellett. Leengedem a pakkot, hogy kilássak és egy ázott valakit látok kopogtatni az ajtómon. Felhúzódnak szemöldökeim, apró mosoly keletkezik az arcomon és rá kell döbbennem, hogy az egyik szomszédom az. Hiába ácsorgok mögötte, ezzel nem tudok így megoldani semmit sem. Szóval köhintek egyet. - Szia. - nézek végig csuromvizes alakján. Sajnos nemigazán ismerem a szomszédaimat. 2021 évvégén költöztem be a városba és azzal együtt ebbe a kis lakásba is. Szóval azon kívül hogy a melóból éjszaka haza jövök, majd alszok és főzök, vagy távol vagyok innen, esetleg melózok, nem tartózkodom túl sokat itthon. Szóval ez a hely az alvásra tökéletes. - Miben tudok segíteni? - leteszem a cuccost, majd elővakarom a lakáskulcsomat, közben le sem veszem róla a szemeimet. - Látom téged is elkapott az eső. Elég rendesen. - somolygok az orrom alatt kicsit, de aztán kicsit komolyabbra veszem. Nyilván vészhelyzet van, ha tőlem kér segítséget. Segítség kell? Kinyitom az ajtót, majd fejemmel bökök a ház belseje felé. Beinvitálom. Semmit nem akarok tőle, vagyis hát semmi olyat, nyilván nem azért jött. De nem hagyhatom idekint a küszöb előtt. Van szívem és használom is. Lecuccolok és ha befáradt, akkor a fürdőbe vágtatok, ahonnét a szekrényből egy tiszta törölközőt veszek elő. És átnyújtom neki, ha mellé érkeztem vissza. Felőlem le is tusolhat, de ruhát azt csak a méretemben tudok szolgálni irányába. Nagyobb lehet a baj, hiszen átfázott, kitudja miért nem magához kopácsolt be, vagyis hát ment be...betörtek hozzá? Vagy....?
Fogalmam sincs, hogy már mennyi ideje állhatok ott, de abban a pillanatban úgy tűnt, mintha már egy örökkévalóság telt volna el. Miközben vártam bármiféle válaszra a karomon végigsimítottam, pontosan úgy, mint aki próbálja melegen tartani magát. Talán lehet inkább a menhelyen kellett volna maradnom, ott legalább biztonságban lettem volna és nem is lettem volna egyedül, de persze még ott se tűnt fel, hogy elhagytam a kulcsomat. Egyáltalán nem foglalkoztam ilyen dolgokkal, hanem egyből azon voltam, hogy megnyugtassam a szerencsétlenül járt állatokat, és ha már az élet elbánt velük, akkor ebben a zord időben egy kis biztonságot tudjak nyújtani nekik. Persze, még mehetnék haza is, de az túl messze lenne és mi van akkor, ha tömegközlekedésre se jutnék fel, ahogyan egyetlen taxi se állt meg nekem, mert már olyan voltam, mint egy ázott veréb. Már majdnem egy utolsó kétségbeesett kopogásra emeltem a karomat, amikor meghallottam, hogy valaki köhint egyet. Ijedtemben sikítottam egyet és mellé ugrottam is egyet, mint valami ijedt cica. Majd ezt követően sietve pördültem meg a tengelyem körül és remélhetőleg semmit se vertem ki a kezéből. - Szia! – viszonoztam a köszönést és mellé még intettem is, mint valami totálisan idióta. Kiinteget manapság? Pláne egy idegennek, de mentségemre szóljon, hogy tényleg kimerült voltam és a szívem még mindig ki akart ugrani a helyéről, mert a frászt hozta rám. Hogy tudott ennyire csendesen mögém lopakodni? Bár legalább amiatt nem kell aggódnom, hogy felkeltettem. Sietve mérem végig, miközben a kérdése ott visszhangzik a fejemben. Azzal ahogy végigmér zavarba hoz, mert bár volt rajtam ruha, az a nedvességnek köszönhetően már túlzottan is rám tapadt, de szerencsére a zavaromat sikerült azzal lepleznem, hogy úgy fürkésztem őt, mint aki azt akarja megállapítani, hogy biztosan nem valami őrülttel hozta össze az élet, de ha így is van, akkor se számít, míg segít nekem. Aztán majd fő a fejem, ha még nagyobb slamasztikába keveredek, mint amiben most vagyok. - Tudom, normális szomszédok kávét, vagy cukrot kérnének, de esetleg zárfeltöréshez nem értesz? – kicsit hadarva beszéltem, majd lesütöttem a pillantásomat, mert kár lenne tagadni, hogy zavarban voltam és totál idiótának éreztem magam, hogy pont egy idegen férfitól kérdezek ilyet. – Igen, én az elejét se úsztam meg, aztán még kaptam a folytatásból is, meg persze a talaj is úgy döntött, hogy megcsókol, mert miért ne. – széttártam a karomat, miközben az utóbbival a sárra gondoltam. Jesszusom, miért felejtettem el hirtelen normálisan beszélni? – Szóval az egyik esés közben elhagyhattam a kulcsomat, a mobilom meg csónakká avanzsálta magát… Ott lakom, a beugróban, a virágos lakás. – volt pár virágom kirakva a lakásom elé is. Természetesen akadt olyan, aki beszólt már miattuk, de a többség szerette a virágjaimat, így nem túlzottan érdekelt az a pár savanyú ember, aki a méhek miatt aggódott. Amikor int a fejével, akkor pár pillanatig habozok, de a mennydörgés és az, hogy fázom eléggé ösztönzően hat rám, hogy mindenféle aggodalmamat félretegyem és belépjek a lakásába. Sietve csukom be magam mögött az ajtót, de egy lépést követően megtorpanok és szemügyre veszem a lakást. Nem merek beljebb sétálni, mert nem akarom összepiszkolni a lakását, hiszen jelenleg köztem és egy sárban hempergő kutya között körülbelül annyi lehet a különbség, hogy én nem rázom meg magam, mint az eb tenné hasonló helyzetben. - Köszönöm. – elveszem tőle a törölközőt, majd megköszörülöm a torkomat. – Viszont sajnos ezzel nem sokra megyek, mert minden ruhámból csavarni lehetne a vizet. – zavaromban az alsó ajkamba harapok, mert amint kimondtam rájöttem arra is, hogy nem tartozik egy idegenre az, hogy még a fehérneműm is inkább olyanná vált, mint egy fürdőruha… Bunkó meg nem akarok lenni, hogy rákérdezzem használhatom-e a fürdőjét. Életemben most látom először tovább, mint egy perc… - Tudom, hogy késő van, meg nem is akarok zavarni, de esetleg tudnál segíteni a zárral? - közben pedig újra kirázott a hideg és egyre inkább fázni kezdtem. Arcomra tapadt nedves tincset sietve simítottam ki az arcomból, majd az újabb mennydörgést hallva kicsit összerezdülök. – Bocsánat, be se mutatkoztam. Aleyna vagyok. És tényleg nem valami őrült ex vagyok, aki be akarna törni az ex-barátja lakásába. – nem tudom, hogy miért is tettem hozzá az utóbbit, talán csak el akartam kerülni azt, hogy még őrültebbnek gondoljon a szomszédom.
“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”
Nos igen, a szomszédjaim cukrot kérnek, vagy épp kávét vagy a leveleiket, ha hozzám teszik tévesen azokat. Sokszor előfordult már és nem egyetlen egy fővel. Sorozatos ez a probléma azonban az okát még nem sikerült kiderítenem. Talán nem is fogom, mert annyira nem fontos. A csaj elhagyta a kulcsát, megismerkedett közelebbről a sáros talajjal és még a sors beintett neki másképp is, a mobilját is taccsra tette ez az egész. - Ííííjjj. - elhúzom a szám, kicsit megértem a dolgot a kinézetét illetően és meg is sajnáltam már első látásból is. - Ez kellemetlen. Nem sérültél meg? - kérdezem azért meg komolyabban, hiszen részben ez a dolgom meg hát alapból is tesz fel az ember ilyen kérdést egy ilyen hallatán. A virágos lakás az övé. Igen, egyszer kétszer láttam a nővényeket, a nevet az ajtón sosem néztem meg, a virágok voltak a furcsák, hogy egyáltalán vannak ebben az épületben. Vannak érdekes dolgok nah. Nem lép beljebb nem akarja összegenyálni a lakást, megértem, én sem tenném, szóval egy törölközőt nyomok a kezébe, holott ezzel nem sokra megy. De a zárral is kellene valamit kezdeni, nem? A teljes mindensége is átázott és amint ezt kimondta, hát elképzeltem mindezt... mindene! Vizes! Hamar tarkót vakartam és elfordultam, de végül vissza is kerültem felé, hiszen közben újra magyarázott. Elgondolkodtam, hogy vajon van-e itthon cuccom hozzá, vagy egyszerűen csak törjem be... - Mondhatni értek hozzá. - bemutatkozik közben, a szavaira elmosolyodom szélesen, majd magam is teszek egy rövidke bemutatkozást. - Maxwell vagyok, örvendek a találkozásnak. Érdekes első találkozás a szomszéddal. De! - csapom össze a tenyereimet és hátra bökök a fürdő ajtó felé. - Az a zár nem fog magától megnyílni!Végy egy forró zuhanyt. Adok egy oltári hatalmas pólót, addig meg szétkapom...próbálom szétkapni a zárt. Kérdés...betörhetem az ajtót, vagy próbálkozzak gyengéd módszerekkel? - mosolyodom el végül, de míg válaszát hallgatom, addig elhátrálok a szobámig, ahol a szekrényemet kinyitva egy tényleg hatalmas pólót is előkapok. Ha kétszer nem is férek bele, iszonyat hosszú, neki biztos leér majd térdalattig. Széthajtom, megnézem alaposan. Anyától kaptam egyszer, szerintem tévedésből kaptam, hiszen egy marveles szereplőt ábrázol. Az addig okés is lenne, de hogy a méretemet sem tudja? Visszatérek sietősen Aleynához, majd felé nyújtom egy kedves mosollyal a pólót, de aztán elkell hogy szomorítsam. Az ajkam is lebiggyed, hogy hatásosabb legyen. - Hajszárítóm érthető okokból nincs. - útjára is engedem ezzel, hiszen ezer dolog van így az éjszaka közepén. Az elpakolás megvár, az meg hogy egy szomszéd csaj fog nálam fürdeni és a tusfürdőmet is talán használni fogja...megéri ez az egész zárfeltőrésesdi. Lekapom a kabátomat a helyére akasztom, majd a pulcsim is helyet kap ugyanott. Végül felnyitok egy szekrényi fiókot, szerszámok és effélék vannak csak benne, férfias melókhoz. Végül találok is egy ehhez való eszközt. Kicsi. Hasznos. A zárbetétet nem kellene tönkre vágnom, szóval egyszerűbb dolog kellene. Faltörő kos kellene igazából, pár másodperc és nyitva egy nagy puff kíséretében. Én élvezném. Ő? Hát kevésbé... Visszacsukogatom a fiókokat, majd kilépek a lakásból, hogy a virásgos lány ajtójához lépjek. Nem akarom a fürdő vendégemet zargatni kérdésekkel, így munkába is állok. Leguggolok a zárhoz és dolgozni is kezdek közben. Még a drága zárak között is akadni szokott olyan, amelyet gyerekjáték kinyitni. Az orvosok által használt, világítással és nagyítóval felszerelt otoszkópjával a modern zárak szűk kulcslyukain is beleshetünk. Egy célszerszámmal az ajtózár hengerét eltudom forgatni, a picknek nevezett kis fémpálcákkal a belül lévő kis csapokat tudom benyomni egymás után. Ezek mindegyike más-más méretű, és rugók nyomják őket a helyükre, eredetileg a zárba való kulcs mintázata nyomja őket a megfelelő pozícióba. A hengert csak akkor lehet teljesen a megfelelő irányba elforgatni, ha egyik csap sem áll az útjában, ilyenkor a zár kinyitható. Az ilyen zárnyitó céleszközök birtoklása egyébként engedélyköteles, mert ezek közbiztonságra különösen veszélyes eszközöknek számítanak. De mivel tűzoltó vagyok, az engedélyem is meg van ehhez az egész hacacáréhoz. Roncsolás nélküli, zárcserét nem igénylő módszerrel az ajtó 5 perc munkával megnyílik előttem. Kész. Szélesen elmosolyodom, ám nem nyitok be. Helyette csak megnézem a kitett viráhok egyikét, megszemlélem magamnak minden egyes részletét.
- Fogalmam sincs, nem igazán értem rá azzal foglalkozni. – szóval komolyabb bajom biztosan nincs, apróbb meg lehet, de az megszokott nálam. Általában pár lilafoltot összeszedek, vagy apróbb felületi sérüléseket szoktam szerezni, de az ilyenek nem szoktak visszatartani, de most tényleg nem értem rá azzal foglalkozni, hogy fáj-e valahol. Előbb haza kellett vinnem a két kutyát a gazdájukhoz, aztán meg rohanni a menhelyre, majd pedig végül itt kötöttem ki, miközben igyekszem nem megfagyni és elérni azt, hogy holnaptól pár napra ágyba kerüljek, mert ledöntött a megfázás a lábamról. Egyáltalán nem hiányzik az, hogy bevételtől esek el. Sőt, manapság még azon is gondolkodom, hogy lehet keresnem kéne még valami ideiglenes munkát, amíg legalább a sulit újra nem folytatnom. Pláne akkor, ha továbbra is szeretnék otthonra is pénzt adni, míg a szüleim teljesen lábra nem állnak a hosszabb kiesést követően. A reakciója kicsit beszédes, de elsőre nem igazán esik le, hogy mi olyat mondhattam, aztán persze összerakom a képet. Azt hiszem, hogy óvatosabban is megválogathatnám azt, hogy mit mondok. Egyébként se tartozik egy idegenre az, hogy mennyire is áztam el, bár szerintem amúgy is elég beszédes az, ahogyan rám tapad a neves ruha… - Remek, akkor tényleg jó szomszédhoz jöttem. – kicsit talán túlzottan is lelkesen csendülnek a szavaim, de tény, hogy már nagyon szerettem volna hazajutni. Hosszú és fárasztó napom volt. - Én is örülök a találkozásnak. Igen, de azt mondják, hogy a legszokatlanabb találkozásokból lehetnek a legérdekesebb ismeretségek is. – szavaim mellé mosollyal is megajándékozom. Örültem annak, hogy barátságos volt és nem volt egyáltalán morcos, mert megzavartam őt az éjszaka közepén és feltartom. Arról nem is beszélve, hogy biztosan nem az előnyösebb formámat mutattam és még így se kapott frászt tőlem. - Rendben és köszönöm, illetve bocsi a kellemetlenségért. Remélem, hogy nem zavartalak meg semmiben se. – az is lehet, hogy ő éjszakai bagoly és esetleg várt volna valakit, azért most vásárolt be, mert frissen akart mindent elkészíteni. Ki tudja. A zárral kapcsolatos megjegyzésére felkapom a fejemet. – Ha lehet inkább finomabb módszert választanám. Drága egy új ajtó. – azt meg inkább nem is teszem hozzá, hogy nem szívesen akarnék emiatt hozzányúlni a megtakarításomhoz, amit az egyetem befejezésére tettem már félre. Ebből is látszott az, hogy még mindig nem mondtam le teljesen arról, hogy befejezzem a tanulmányaimat, vagy éppen új szak mellett döntsek. Még mindig nem döntöttem el, hogy mi is lenne jó. Kövessem az álmaimat, vagy inkább válasszam a jobb anyagi jövőt, hogy támogatni tudjam a családomat továbbra is. Sóhaj szaladt ki ajkaim között, mert teljesen elmerültem a gondolataimban, ami olykor megesett még társaságban is. Ezért is gondolták sokan azt, hogy szétszórt vagyok. Sietve pillantottam a férfira, miközben az ajkamat harapdáltam, ami szintén szokásom volt, ha rágódok valamin. - Persze, ti csak megtörlitek és máris száraz. Gondolom, samponra se számítsak. – ugrattam őt jókedvűen miközben elvettem a pólót és megköszöntem azt. Általában azt szokták mondani, hogy a pasiknak van egy tubusuk és az jó fürdésre, meg hajmosásra. Bezzeg nekünk, nőknek csomó mindent kell használni, hogy megfeleljünk a mai elvárásoknak. - Merre találom a fürdőszobát? – sietve kérdezem meg, miután tettem egy lépést, mert azt valahogy elfelejtette közölni, ha pedig megmondta, akkor sietve kibújtam a sáros cipőmből és lábujjhegyen rohantam végig a szobán, hogy utána magamra csukjam az ajtót. Egymás után bújtam ki a vizes ruháimból, majd pedig megengedtem a forróvizet. Legszívesebben órákig álltam volna alatta, hogy teljesen felmelegítsen, de nem akartam túlzottan pazarolni se a vizet és visszaélni a vendégszeretetével. Pár pillanatig haboztam, de végül elvettem a tusfürdőjét, hiszen nem volt sok választási lehetőségem. Miután elég tisztának éreztem magam, sietve megtörölköztem, majd a hajam köré turbánt csináltam a törölközővel. Lehet kérnem kellett volna egy másikat is, de most ez is megteszi. Miután belebújtam a kapott pólóba elmosolyodtam, mert akár még ruhának is beillene, mert akkora volt. Magamat se értve kicsit meg is szimatoltam a pólóját, aminek igazán kellemes illata volt. Most már mondhatni teljesen az ő illata lengett körbe, előbb a tusfürdője miatt, majd most meg a pólója miatt. Nem volt szokásom csak úgy idegen férfiak fürdőjét használni, se a ruhájukat kisajátítani, de most még magamat meglepve is jó érzéssel töltött el. Nyoma se volt a korábbi aggódásnak. Az illatok megnyugtatóan hatottak rám. A térdemen tényleg volt egy kisebb seb, amit esés közben szerezhettem, de szerencsére nem igazán fájt. Otthon majd kerítek rá egy ragtapaszt. Biztos vagyok abban, hogy ez még rá is nagy lenne. Miután összehajtogattam a levetett ruháimat és egy kupacba pakoltam, egyelőre otthagyva a fürdőszoba padlóján, hogy ne sározzak össze mást is visszasétáltam a nappaliba. Kíváncsian pillantottam körbe, ha láttam könyvet, vagy esetleg fényképet valahol, akkor kézbe vettem és megnéztem őket. Tudom, hogy nem illik, de kicsit kíváncsi voltam, hogy kinek a lakásába is sétáltam be. Kimenni meg nem akartam, mert biztosan nagyon hideg lehetett kint. Reménykedtem abban, hogy hamarosan bejutok a lakásomba és jobban is felöltözhetek, mert hiába volt hatalmas a póló, akkor is eléggé mezítelennek éreztem magam és nem biztos, hogy anélkül is képes lettem volna a szemébe nézni, hogy ne jöjjek zavarba, hiszen a pólóján kívül és a fejemen lévő törölközőn kívül nem viseltem mást.
“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”
Fogalma sincs, hogy megsérült-e, bár ha fájna neki valahol, akkor az nyilván feltűnne. Így én sem aggodalmaskodok. Miért is kellene egy idegen nő miatt? Nem vagyok antiszociális és igenis szeretem tudni, hogy körülöttem az emberekkel minden rendben van-e. Testileg és mentálisan is. Szóval ha érez valahol fájdalmat, akkor szívesen segítek bármiben. De visszatérve a zárfeltörésre... a hangja alapján megkönnyebbült hogy tudok zárat feltörni, így a mosolyom sem lankad. Amikor viszont bocsánatot kért, csak fejet ingattam. - Nem zavartál meg semmit sem. Meg semmiben sem. Bevásároltam, mert kifogytam a dolgokból. Nem mindig érek rá nagybevásárlásokra... - vontam vállat, hiszen ez így szokott lenni. Ha meg mégis betudok vásárolni, az általában éjszaka tudom megtenni. Akkor még úgy ahogy fitt vagyok. Engem nem vár itthon senki sem, hogy napirendet tartsak, vagy hogy aránylag időben haza érjek. Szóval ilyen összevisszaság van jelenleg. Az meg hogy finom módszert választotta, csak bólintok, hiszen akad egy olyan is a repertoárban. Ha nem muszáj akkor nem rombolok. Szóval a kérését is meghallgatom. De inkább elküldtem tusolni egyet, hiszen ha megfázik, akkor gyógyszerre is szüksége lesz. Nem akarom hogy megfázzon, drágák a gyógyszerek. Hajszárítóm nincs, viszont amit mond, csak fejet ingattam majdnem hogy csak nevetve. - Az mindig van pár tubusra való. - amikoir haza érek egy túlhajszolt munka után, akkor nagyon szeretek az illatokba kapaszkodni. De van mindig hogy az állomáson kezelem le magam. Ott is van néhány tubusom. A kérdésére csak felemelem a kezem és mutatómmal az ajtó felé bökök, aztán sietek is a dologra. Sürgős a meló. De nem telik el sok idő, szerencsére jártas vagyok már ebben is. Nem azért mert másokat kell kirabolnom, sokkal inkább a mentés miatt van erre szükség. Igaz, van ajtótörő is, de az most nem szükséges ide. Szóval a zárral nem kellett sokat szenvednem, öt perc alatt megbűvöltem, kattant a zár is, nyitva volt. A virágokat is megnéztem magamnak, végül felkeltem az ajtó elől és visszasétáltam a lakásomra. Azonban meg is toppantam és meglepetten figyeltem őt, ki belemerült a fényképem nézegetésébe. A tűzoltó autón voltam fent felszereléssel és a new jerseyes bandával. Hiányoznak, de nem térek vissza hozzájuk ez biztos. Majd ha meglesz a gyújtogató. Addig meg boldogítom az itt lévőket. Amíg a lány a képet nézegeti elmerengve, addig én lassan végig nézek rajta. Talán ideje lenne hogy befejezzem a nők után való kajtatásaimat, a mindig más randipartnereket és végül megállapodni egynél. Anyám már unokákat akar...de azóta még nem voltam igazán szerelmes. Nem fogott meg egy nő sem, így a randikon kívül nem igen jutott másra időm. Amúgy is, mikor megtudják hogy tűzoltó vagyok egyből lelohad a mosoly az arcukról. Tudják mivel jár. Alig lenne szabadidőm a családomra, így nem is kellene nagyon elköteleznem magam. Apró mosolyt ejtek, majd felpillantok az arcára. - Az ajtó kész. Sértetlen. - szólalok meg őt fürkészve, majd felvonom a szemöldököm és a konyhába lépek, hogy egy bögrét szedjek elő, meg egy teáskannát. - Csinálok egy jó meleg teát. Jót fog tenni. - nem akarom, hogy ellenkezzen, nem tesz semmit ez az apróság, neki akarok ezzel jót és pár perc alatt kész is lesz. Felrakom a meleg vizes kannát a főzőlapra, előszedek egy teafiltert is. Citromos. A bögrét odakészítem és kap mellé mokkacukrot és citromlét is. Ízesítse ahogy szeretné. A filtert beleteszem a bögrébe addig. - Mikor költöztél ide? - fordulok felé, nekidőlök a pultnak és karba fontam a kezem magam előtt. Nem vagyok bunkó, nem mérem végig, legalábbis nem úgy hogy ő is lássa. Hogy észre vehető legyen. Persze, haza szeretne menni, nekem viszont munkámból adódóan az elővigyázatosság a fontosabb. Megbizonyosodnék róla, hogy tényleg semmi baja nem esett. - Csüccs le, melegedj fel. - fordulok vissza a felforrósodott edényhez, kinyomom alatta a lapot, egy konyharuhát előszedek a fiókból és azzal együtt fogom meg a kannát, hogy a bögrébe töltsem. Hogy a filter ezáltal kiadja az ízét az illatokat. Visszateszem a kannát a lapra, majd a bögrét, a mokkacukros edényt és tejet a lányhoz viszem. Jó, persze, nyilván haza akar menni és nem akar előttem, mint egy idegen előtt egy szál semmiben parádézni. Viszont szerencséje van, nem vagyok zaklató, sem perverz kukkoló. Nem vagyok az a fajta, aki nyomulna egy csajra.
Miközben beszélt a szatyrokra pillantottam, amit nem olyan régen pakolt le. El nem tudom képzelni, hogy mivel foglalkozhat, hogy ilyen későn vásárol be. Nekem biztosan nem lett volna erőm még akkor se bevásárolni menni, ha nem alakul ennyire balszerencsésen a napom. Ilyen téren nem voltam olyan, mint a legtöbb nő. Utáltam bevásárolni, plázákba járni, de még élelmiszer boltba se volt a kedvenc jártasságom menni. Amit otthon mindig sikerült is elkerülnöm, mert cserébe viszont imádok főzni, így egykoron is inkább azt választottam, míg otthon éltem. Most meg mindig szinte utolsó pillanatig halasztom a bevásárlást. – Örülök, hogy nem zavartalak meg semmi fontosban sem. – mosollyal az arcomon feleltem arra, amit mondott. Amint engedélyt kapok arra, hogy használjam a fürdőjét nem is habozok sokáig, mert tényleg szeretnék megszabadulni a csuromvizes ruháimtól. Kész csoda, hogy nem koccantak hangosan egymásnak a fogaim, mert már tényleg nagyon átfagytam és majd megfagytam. Próbáltam nem túlzottan sok időt eltölteni bent és lehetőség szerint egészen tisztán otthagyni magam után. Nem szerettem a rendetlenséget, meg amúgy se illett volna. Miután végeztem és vettem egy mély levegőt, hogy egy kis bátorsághoz jussak a hiányos öltözetem miatt kiléptem a fürdőszobából és visszamentem a nappaliba. Mivel egyedül voltam még, így teret engedtem a kíváncsiságomnak. Hamarosan meg is akadt a pillantásom egy fényképen, amit kézbe vettem miután lopva körbepillantottam, hogy ugye nem kapnak rajta. Egyértelmű volt a kép alapján, hogy egy tűzoltóhoz van szerencsém, ami kicsit meglepetésként is ért, de így egy fokkal talán érthetőbb volt az is, hogy ennyire segítőkész. Manapság a legtöbb ember közönyös, vagy egyenesen bunkó, mert sokakat nem érdekelnek mások. Ezt könnyedén megfigyelheti az ember, hogy egészen kiveszett a világból a figyelmesség. Ő viszont egyből barátságos volt, ami részben biztosan a neveltetésének köszönhető, de úgy gondoltam, hogy részben a munka is könnyedén hozzájárulhat ehhez. Akik másokkal foglalkoznak, azok sokkal figyelmesebbek is az idegenekkel. Miközben a fényképet tanulmányoztam, közben egyik lábamról a másikra helyeztem a testsúlyomat és fel se tűnt, hogy egy ideje már visszajött és engem figyel. Teljesen elmerültem a gondolataimban. Amikor megszólal, akkor újfent egy kisebb sikkantás hagyja el ajkaimat és szökkenek is egyet, aminek köszönhetően a póló is kicsit feljebb csúszik, de szerencsére még úgy is takart mindent. A kezemben lévő képet meg automatikusan a mellkasomhoz szórítom, mert majd kiugrik a szívem. - Köszönöm, de ha továbbra is ilyen csendesen közlekedsz, akkor a végén még a szívroham fog elvinni, ha megfázás nem. – természetesen ugrattam őt, mosolyom pedig egyértelművé tette ezt. Nem tartom magam süketnek, meg ennyire csak nem merülhettem el a gondolataimban, hogy fel se tűnt és vajon mióta állt ott? Miután a szívem kicsit csillapodott egyből a kezemben lévő képre pillantottam és ismét rá. – Sajnálom, én nem akartam kutakodni. – talán kicsit túlzottan is gyorsan beszéltem, miközben sietve visszaraktam a helyére a képet. Zavaromban körbepillantottam a helységben, ennyit arról, hogy nem fog rajtakapni. - Nem akarok zavarni, meg talán jobb lenne, ha felöltöznék… - kezdek bele, miközben kicsit még lejjebb próbálom húzni a pólót, pedig így is bőven takar, de akkor is úgy érzem magam, mint akin túlzottan kevés a ruha. Pillantása viszont egyértelművé teszi, hogy nem szökhetek meg a tea elől, így csak bólintok egyet, de nem mozdulok meg. – Köszönöm, tényleg jól esne. - ennyit erről is, hogy nem alakulhat még furábban az estém. Azt hittem, hogy azt kérni valakitől, hogy törje fel a zárat az ajtómon lesz a legfurább a ma estében, de tévedtem. Egy szál pólóban lenni egy idegen férfi lakásában még azon is túl tesz. - Körülbelül 3 éve, amint elég pénzt össze tudtam szedni egy kisebb zugra a kapott örökség mellé. – szeretem a lakásomat, bár azt is tudom, hogy sokan nem rajonganának érte, mert túl sok a növény benne, ami veszélyes olyankor, amikor egy-egy kutyát vagy macskát ideiglenesen befogadok. – Mármint a nagymamám után örököltem, a szüleim még élnek.- sietve teszem hozzá, mielőtt még elkezdene sajnálkozni. Szerencsére élnek és már jól is vannak. – Te viszont még egészen új vagy itt, igaz? Régebben is itt éltél vagy a városba is nemrég költöztél? – a szomszédjaimat egészen jól ismerem már. Volt olyan, akivel nagyon jól megtaláltuk a közöshangot és néha pontosan nekik köszönhetően kell többet járnom a boltba, mint amennyit szeretnék. Volt egy-két idősebb lakó is, nekik pedig szerettem segíteni. Leülök a kanapéra miután hellyel kínál és figyelem őt. Talán kicsit túlzottan is rajta felejtem a pillantásomat, így amikor találkozik a pillantásunk sietve fordítom el a fejemet, mint aki túlzottan érdekes dolgot szúr ki a lakás azon pontján. Kicsit megköszörülöm a torkomat és már le se tagadhatnám azt, hogy zavarban vagyok. - Tűzoltó vagy? Akkor gondolom ezért nem látni olyan gyakran téged. Sok a munka, vagy csak szeretsz inkább ott lógni, mint itt? – inkább kíváncsian csendült a hangom, mintsem bármilyen rosszallás lett volna benne. Tényleg érdekelt, hogy miért is választotta ezt a hivatást és az is, hogy munkamániás vagy csak tényleg nagyon sokat kell dolgozniuk.
“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”
Ráijesztettem. Nem szándékos volt, viszont meglepett hogy másodszorra sikerült mindezt elérnem nála. - Nem szándékosan csinálom...- azt nem akarom, hogy én okozzam a halálát, főleg ilyen végett, így legközelebb mással próbálkozok. Vagy nem hagyom ennyire elmerülni a gondolatának fonalába. Fogalmam sincs. Sajnálja, hogy kutakodott. - Csak egy kép. - mosolyodom el újra, ma már sokadszorra miatta. Zavarban van, mondjuk én is...láttam már nőt sokféle helyzetben, mentettem már meztelen fulldokló nőt is, vagy félpucért égő házból és extrémebb körülmények közül is, de mégis...a saját otthonomban azért ez kicsit engem is zavarba hoz. Nem szoktam nőt hozni ide, általában én megyek “házhoz”. De erre nem sokat volt még példa igy mindegy is. Ez most nem olyan dolog amúgy sem. A meleg tea jót fog majd tenni neki és enélkül nem engedem útjára. A végén még tényleg baja lesz és miattam nem fog tudni dolgozni menni. Ha dolgozik. Ha meg tanul, akkor miattam nem okosodhat majd napokat. De most legalább megtudom, hogy mióta él itt. Három éve. Nem hosszú ideje, de előbb itt volt mint én. De nem is ez a lényeg. Örökség, ami a nagymamája után kapott. Szóval már nem él a nagyija...a szülei szerencsére élnek és nem az miatt él itt. Talán egyedül. Talán a hapsijával. - New Jerseyből költöztem át 2021 évvégén... 2022 januárjában meg megvettem a lakást. - igen, egy éve itt lakom, de nem sűrűn járok haza. Vagyis ha igen, akkor azt éjjel teszem, ilyen körül és napközben sem vagyok itthon ha szabados vagyok. Ha itthon vagyok, akkor lekötöm magam, hogy se hangos ne legyek, se zavaró mások számára. Mindig akkor mozgolódok, mikor mások nincsenek kint, vagy alszanak. Megközelítem addig, míg leteszem a bögrét, a citromlét és a cukrot, majd odébb is lépek, hogy ne legyen zavarba a közelségemtől. Olyan helyre lépek, hogy ne kelljen kitekernie magát, hogy rám nézzen... Kérdésére hümmentek egyet, majd tarkót vakarok. - Igen tűzoltó.. Nem sűrűn vagyok itthon, van egy bátyám és programokat találunk ki, már amikor itthon van ő is. Tengerészgyalogos... - egészítem ki, bár nem is fontos információ, de jó ha tudja miért nem vagyok itthon. - És te? Tanulsz vagy dolgozol valamit? - dobom vissza a kérdést, hiszen róla nem tudok mit kilesni, nem voltam a lakásán, csak a virágokat láttam a lakás előtt. Ebből még nem szűrtem le semmit, csak annyit hogy szereti a virágokat. Meg valahol csak járt késő estig, mondjuk az nem az én dolgom. Barátnőnél lehetett vagy pasinál, vagy a családjánál. Bárhol. De tényleg nem az én dolgom. Csak ilyen esőben miért jött volna haza, ha az utóbbiak valamelyikénél volt? Nem értem a női logikát, de talán a magamét sem sokszor.
Arra amit mondott csak bólintottam, mert pontosan tudtam, hogy nem direkt csinálja. Sőt, valószínűleg most én voltam a ludas, mert túlzottan is elmerültem a gondolataimban. Olyankor megesik, hogy se nem hallok, se nem látok, mert teljesen máshol járok. - Attól még nem szép dolog, hogy kutakodtam. Egy kép is lehet személyes dolog és olykor akár többet is elárulhat az emberről, mint amennyit megszeretnénk osztani egy idegennel. – nem voltam büszke arra, hogy a távollétében kicsit körbenéztem, de olykor a kíváncsiság könnyedén arat győzelmet tetteink felett. Fogalmam sem volt arról, hogy a kialakult szituáció annyira zavarba ejtő számára is, mint számomra, vagy csak én nem vagyok ehhez hozzászokva. Biztos vagyok abban, hogy a kalandkedvelők könnyedén megrántanák a vállukat, mintha mi sem történt volna, de én nem rajongtam a kalandokért, vagyis nem az ilyen fajta kalandokért. Próbáltam úrrá lenni a zavaromon és a gondolataimat is inkább másfelé terelni, már amennyire ez lehetséges volt ebben a helyzetben. - Még szerencse, hogy pont ez a lakás tetszett meg, nem tudom mihez kezdtem volna, ha nem segítesz, vagy kiderül, hogy valami mogorva emberkerülő vagy. – bár valószínűleg akkor visszamentem volna a menhelyre, mintsem a családomra hozzam rá a frászt, hogy miért is hajnalban állítok be hozzájuk. – És megszeretted már itt, vagy még annyira nem sikerült ezt a helyet az otthonodnak érezni? – persze, hogy érdekelt az, hogy mi hozta őt ide, de igyekeztem visszafogni magam és nem átlépni bármiféle határt. Meg amíg beszéltünk, addig is legalább sikerült félig-meddig elterelni a gondolataimat arról, hogy mennyire is alulöltözött vagyok ehhez az egész szituációhoz. Azt pedig már megtanultam, hogy van amikor az ember hamar otthonossá tudja tenni a lakást ahol él, de van amikor ez egyáltalán nem jön össze. - Köszönöm. – elveszem a bögrét, majd rakok bele egy kis citromlevelet, meg minimálisan cukrot is. Nem voltam valami édesszájú, vagyis mondjuk úgy, hogy ritkán az voltam, akkor sok édességet képes voltam felfalni, de aztán megint hosszabb ideig közelükbe se mentem. Inkább rajongtam a sós dolgokért. Tarkóvakarása beszédes és már meg is bánom, hogy rákérdeztem. Éppen mondanám, hogy nem kell válaszolnia, amikor mégis megszólal. Miközben hallgatom őt, megfújom a teát és nagyon óvatosan egy aprót kortyolok. - Tengerészgyalogos? – meglepettem pislogok párat és automatikusan a családomra gondolok, majd az övére. – Gondolom, akkor nem keveset aggódhat a családod miattatok. Mind a ketten szerettek veszélyesen élni, vagy tévednék? És az jó, ha van olyan személy az életünkben, akire mindig számíthatunk. – ezért is örültem annak, hogy nagycsaládban nőttem fel. Volt olyan testvérem, akivel nagyon közelálltunk, míg másikkal megvoltunk, de tudtuk jól, hogy ettől függetlenül is mindig ott van valaki nekünk és soha nem kell egyedül megbirkóznunk a nehézségekkel. Szívesen rákérdeztem volna, hogy miért éppen tűzoltó lett, de nem akartam tolakodó se lenni. - Nem akarsz leülni? – kerültem ki a kérdését, mert fura volt, hogy ő nem foglalt helyet, hanem inkább továbbra is állt. A mellettem lévő helyre pillantottam, majd rá. – Ha mégis őrült vagy, akkor már úgyis mindegy, hiszen ittam a teából. – ugrattam őt, az meg nem igazán fordult meg a fejemben, hogy esetleg amiatt nem akar a közel lenni, mert hatással lenne rá az, hogy alig van rajtam valami. Mosolyom és a kuncogásom is elárulta, hogy egyáltalán nem tartom őrültnek. - Ez kicsit bonyolult. – megköszörültem a torkomat és időhúzás végett újabbat kortyoltam a teából. Nehéz volt erről beszélni, hiszen hiába utáltam a titkokat, nekem is volt egy a családom előtt. – A családom úgy tudja, hogy tanulok, gyakorlatban félbehagytam, amikor tavaly autóbalesetet szenvedtek a szüleim. Nem tudtam volna igazán segíteni nekik, ha tanulok és dolgozom is mellette. Így döntenem kellett és inkább a családot választottam, azóta meg valahogy nem tudtam még visszamenni. Igazából mindent megkérdőjeleztem olyan téren, hogy kövessem az álmaimat, vagy inkább tanuljak olyat ami nem vonz, de biztosan stabilabb anyagiakkal szolgálna utána. – kisebb sóhaj szalad ki ajkaim között, mert jó érzés erről végre valakivel beszélni, viszont nagyon fura hogy pont egy idegennek mondok el mindent. – Amúgy menhelyen dolgozom és mellette kutyasétáltatást szoktam vállalni. Egész jól fizet az utóbbi és már vannak állandóügyfeleim is. Ezért volt egy-két kutyatappancs lenyomata a ruhámon, amikor találkoztunk. Meg ezért szokott néha hangzavar lenni nálam, mert olykor ideiglenesen befogadok egy-egy mentett kutyát és macskát. – apró mosollyal az arcomon pillantottam rá. Jó érzés volt kicsit kiadni mindezt magamból, de aztán rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg nagyon nem érdekli mindez őt. Miért is érdekelné egy idegen élete? - Sajnálom, nem akartalak untatni. Nem kellett volna ezt így rád zúdítanom. Biztos vagyok abban, hogy ilyen későn jobb dolgod is van, mint velem lógni. – még a fejemet is megráztam, aminek köszönhetően a turbánom megadta magát. Vizes tincseimet a fülem mögé simítottam. - Ezt majd visszahozom a pólóval együtt, ha kimostam. - utaltam a törölközőre. Nem akartam csak így visszaadni minek után használtam.
“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”
A kép az csak kép volt. Sokat jelentett, de az emlék, amit megőriztem róla sokkal többet mond. Én idebent őrzőm a fontos dolgokat és nem csupán képeken emlékezem. Ez mind lényegtelen, mind máshogy éljük meg a dolgokat, szóval ezt hagyhatom is ennyiben. Még szerencse...hát van akinek szerencse, a családom mondjuk máig nem érti miért pont ide. Jó, Michael tudja, bőven elég ha sokszor ő kikészít ezzel. Szóval ez marad az én titkom miért pont itt. Jó, lehetett volna egy másik lakás is, vagy épület, de akadnak dolgok, amik furcsák voltak...amolyan origó az egész. Se mogorva nem vagyok, sem pedig emberkerülő, szóval szerencsés a csaj. Ebben legalábbis. - Megszeretni? Szeretni a családtagjait szereti az ember. Ez csak egy lakás... - vallombe miközben körül nézek. Az enyém. A cuccaimat sikerült áthoznom, vagyis hát elég sokat, de vannak még otthon is anyuéknál. Van mikor ott alszok, szóval a cuccaim fele ott maradt. Figyelem miképp ízesíti a teát, legközelebb majd így készítem neki. Meglepetés...nem tudom. De szeretek tudni apróságokat az emberekről. Jelenleg egy szomszédról. - Majd ha csendesedik az idő, akkor felkerekedek megkeresni a kulcsaidat. Melyik útvonalon jöttél? - ajánlom fel és hát nem utasíthat vissza. Ilyen vagyok, szóval úgysem hagyom ezzel békén. Az hogy szeretünk veszélyesen élni....hát inkább ez mint a bűnözői lét, szóval az extrémebb körülmények jobban fekszenek. Szeretek segíteni másoknak és ez bőven elég volt ahhoz hogy eldöntsem gyerekként hogy mi is akarok majd lenni a későbbiekben. Kérdésére csak fejet ingattam, figyeltem miképpen mutat maga mellé, majd a folytatásra elnevettem magam. Jól eső nevetés volt, felszabaduló. - Ez jó. - bólogattam, hiszen igaza volt. De egyrészt a hiányos öltözete akaszt meg abban, hogy közelebbre menjek. Másrészt meg neki is kényelmetlen lehet a dolog, szóval nem akarok balhét ez miatt. De kénytelen voltam valamit kitalálni, hogy ne fázzon meg, de történjen valami. Bonyolult helyzetben van. Az mindenkinek van, de az övé vajon mennyire kesze-kusza? Oldalra billentettem a fejem és kíváncsi tekintettel figyeltem. Beszélt a családjáról. Balesetük volt és abbahagyta a tanulást, hogy kisegítse őket. Kutyasétáltató és menhelyen dolgozik. A hangzavar nem szokott zavarni, hozzá szoktam már. - Kedves lány vagy. A szüleid büszkék lehetnek rád. Amúgy mi szeretnél lenni, ha elvégzed a tanulmányaidat? - kérdeztem rá azért, hiszen nem mindegy, hogy állat menhelyen akar továbbra is dolgozni, vagy vannak céljai, elképzelései is. Fejet ingattam, hiszen nem untatott. Majd visszaszolgáltatja a törölközőt és a pólót is. Tisztán. - A mobiloddal tudsz mit kezdeni, vagy azon a téren is kérsz segítséget? Kiszárítsam? - kérdeztem rá, hiszen emlékeztem rá, hogy a készülék megúsztatta magát a pocsolyában. Akár szervízbe is elvihetem, ismerek egy alakot, aki nekem ingyen megcsinálná. Vagy ha nem is ingyen, hát féláron biztosan. Nem szoktam kutakodni más mobiljában szóval ez az aggodalma mindegy is. Odébb léptem a hütőhöz és leszedtem egy üres ragadós cetlit, tollat ragadtam, majd felírtam a mobilszámomat. Mellé léptem és elé toltam a kis lapot. - Ezen a számon mindig elérsz. Null-huszonnégyben. - pillantottam rá végül ilyen közelről elösszőr.
- Részben egyetértek veled, de szerintem egy lakást is lehet szeretni. Ha otthonosnak érezzük azt, akkor már nem csak egy lakás, hanem a legjobb menedékünk is. Szeretjük azt, ahol lakunk, akkor nem próbálunk meg minden időnket távol tölteni attól a helytől, mert részben az is segíthet abban, hogy feltöltődjünk és az otthon melege ép olyan fontos, mint a szeretteinktől kapott szeretet. – komolyan gondoltam azt, amit mondtam. Egyszer a nagymamám azt mondta, hogy akkor nem nehéz bedobozolni a dolgainkat, ha oda megyünk, ahova igazán húz a szívünk. Én hittem abban, hogy ez részben igaz. Első pillanattól kezdve, amikor megpillantottam a lakásomat már tudtam jól, hogy mit miként szeretnék átalakítani, mit hova szeretnék pakolni. Sok időbe telt, de végül tényleg olyan lett, mint amilyennek elképzeltem. Mindig is úgy gondoltam, hogy a lakásoknak is van „szíve”, „lelke”. Ugyanúgy, ahogy az emberek lehetnek ridegek és sötétek, a lakásokra is igaz volt, ahogyan az is, hogy tele lehet fénnyel és melegséggel is. - Köszönöm, de igazán nem kell. – Kicsit még oldalra is billentettem közben a fejemet és arcomra volt írva, hogy már így is hálás vagyok mindazért, amit tett. – Elég sok helyen jártam és bárhol elhagyhattam. Lehet már meg sincs, inkább majd lecseréltetem a zárat. – próbáltam én is kitartani emellett, de az arckifejezése eléggé beszédes volt, hogy nem igazán fogja megadni magát. Álltam a pillantását, ami kezdett arra hajazni, mintha csak farkasszemet néznénk. Végül megadó sóhaj hagyta el ajkaimat. – Rendben, de nem mehetsz egyedül. Ha holnap ráérsz, akkor mehetünk együtt is megkeresni. – biztosan nem hagynám, hogy egyedül kutakodjon. Meg ki tudja mióta van már ő is ébren, neki is szüksége van a pihenésre. Tényleg nagyon hálás voltam mindenért. Nevetését hallva elmosolyodtam és kicsit a kelleténél több ideig felejtettem rajta a pillantásomat. Jó érzés volt hallani a nevetését és fura módon az még jobb érzés volt, hogy nekem köszönhetően nevet, pedig szinte nem is ismertem őt. Kedves szavai túlzottan is jól estek, sietve sütöttem le a pillantásomat, hogy lehetőleg valamennyire elrejtsem azt, hogy akár akarom, akár nem, akkor is jól esett az, amit mondtam. - Talán azok lennének, ugyanakkor csalódnának is bennem, mert pontosan azt teszem, amit én is utálnék. Hazudok. – mindig is úgy gondoltam, hogy az őszinteség jobb, mert hiába lehet fájdalmas, akkor is a fájdalom idővel elmúlhat, viszont a hazugság fonákja örökre ott marad. És mindig úgy gondoltam, ha valaki hazudik, akkor nem igazán bízik meg a másikban, mert különben őszinte lenne. – Óvónő szeretnék lenni, mert mindig is szerettem gyerekekkel foglalkozni. – elmosolyodom, majd újra belekortyolok a teába és hagyom, hogy átmelegítsen a meleg nedű is. - Azt hittem, hogy már nem menthető, de ha szerinted még igen, akkor mindjárt odaadom. - nem voltam soha nagy zseni ilyen téren és azok után, hogy egy nagyobb pocsolyába esett ma, azt hittem, hogy arról is le kell mondanom. Felálltam, sietve húztam lejjebb a pólót, majd a fürdőbe sétáltam a cuccaimért, mert ott hagytam a telefont is. Visszasétáltam hozzá, majd megálltam előtte. Elvettem a cetlit és átadtam neki a telefont. A szavaira elmosolyodtam újra. - Képzelem, hogy mennyire örülnél akkor, ha a legédesebb álmodból ébresztenélek fel az éjszaka közepén, mert felhívnálak apró-cseprő dolgaimmal, vagy csak azért mert éppen unatkozom a menhelyen. – mosolyogva pillantottam fel rá, a hangom pedig játékosan csendült. – Vigyázz, még a végén tényleg szavadon foglak. – végül lábujjhegyre álltam és egy puszit nyomtam az arcára. - Tényleg köszönök mindent, de azt hiszem ideje mennem. Holnap meg nyugodtan kopogj be, ha már mennénk kulcsvadászatra. – kifelé menet lehajoltam a cipőmért, majd még az ajtóban megtorpantam és mosollyal az arcomon visszanéztem rá. – Vendégem vagy a reggelire, de azt döntsd el te, hogy én készítsem el, vagy inkább beülnél valahova. – nem voltam nagy kezdeményező, mármint szerettem új embereket megismerni, de ilyen rövid ismeretség után se hívtam még át soha senkit se. Részben szerettem volna meghálálni mindazt, amit értem tett, másrészt meg szerettem volna még több időt tölteni vele. Fura, túlzottan is fura volt ez az utóbbi érzés tekintve azt is, hogy maximum egy óra ha eltelt azóta, hogy találkoztunk.
“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”
Egy lakást is szeretni? Amit az otthonodnak, a szentélyednek vélsz és tudsz benne élni. Eltudsz benne rejtőzni a világ elől és otthonodba fogadhatod a családod tagjait. Csak figyeltem és hallgattam őt, magamba fogadtam a szavait és annak súlyát, így kicsit elgondolkodtatott ezzel az egésszel. Talán igaza van. Elnéztem a lakás egy pontjára, majd a szobám irányába és végül az ülőalkalmatosságra is, ahol a leány is ült. Van benne valami. Nem szükséges felkutatnom a járt helyeit a kulcsa után. Ez mondjuk meglepett, mert én azt tenném az ő helyében. Felkutatnám nehogy más kezekbe kerüljön. Egy zár lecseréltetése idő és pénz kidobása csupán. Igen. Tudom mennyi zűrrel és kiadással jár, ezért nem is ajánlottam fel ezt egyből. Erre feldobja ezt a lapot. Elég volt a tekintetemet szemügyre vennie, hogy én ezzel a kulcskereső akciózással fixen kitartok, szóval beletörődött. Holnap ráérni... - Rád érek persze. - mosolyodok el, aztán le esett hogy mit is mondat és hogyan. - Mármint hogy rá érek persze. - néztem el róla felszisszenve és hamar tarkót is vakartam kínos zavaromban. Mi van veled Maxwell? Nem tudtam mi a helyzet, így inkább vissza néztem rá, hátha rájövök a későbbiekben. Úgysem fogok, szóval marad a hallgatás és az, hogy reggel segíteni fogok neki. Ami kicsit szomorú az egészben, hogy hazudott a családjának, pedig utálja mindezt. De csak nekik akart segíteni és ez valamilyen szinten és módon még jó is, nem? A családommal szemben én magam is őszinte vagyok, de vannak olyan apróságok, amiket velük nem közlök. Mondjuk hogy miután kutatok itt new yorkban. Vagy hogy a randipartnereimnek milyen színű alsóneműi vannak. Vagy hogy mikor cövekelek le egy bizonyos lánynál hosszabb ideig és mikor mehetnek esküvőre. Nem tudok ezekről mit mondani nekik és általában a “most nincs mellettem partner” dumával jövök. Holott hazudok, hiszen randizgatok, csak épp nem mindig hosszú távon és egy emberrel. Hogy csak szex és más nem? Fogalmam sincs mostanában. Az meg hogy Aleyna ovónő szeretne lenni, az egy szép dolog. A gyerekek szeretik ha szeretve vannak, a csajszi meg hát biztos tényleg oda meg vissza van értük. - Az óvónő nagyon jó dolog. Sok gyerek szereti a nagy mosolyú lányokat. - húzódnak fel szemöldökeim egy pillanatra, majd vissza, de a mosolyom nem lankad most sem. Ha valaki szeret valamit, azt szívvel lélekkel fogja űzni. Mint mondjuk én ezt a tűzoltóságot. Max akkor szakadna félbe eme munkásságom, ha beüt a krakh és nem tudnám folytatni, mert nem engedné a betegségem, vagy sérülésem az útba áll. Hogy összetörnék-e? Fogalmam sincs igazából. A mobilja talán menthető, szóval elkérem tőle, ő meglepődik. De hát egy próbát megér a dolog nem? Ahogy felkel a helyéről, úgy pillantok végig rajta, ez amolyan pasis dolog, de nem akarom még nagyobb zavarba hozni, így másfelé nézek el hirtelen. Megvártam ott míg visszatért mindenével, átvettem a mobilt, majd végig forgattam azt az ujjaim között. Nem dobtam le, csak megszemléltem. Megráztam kicsit és hát szó szerint víz locsogott belőle. Megszívtam a fogam, elhúztam az ajkam, majd a lányra pillantottam. Vissza a telefonra, nyomtam rajta a bekapcsgombot, de ki volt kapcsolva, így remek! Tökéletes. Megoldom, nem ügy, tényleg csúfosan beleesett a pocsolyába. Hogy örülnék-e mikor felkeltene? - Nézd, minden hívásnál képes vagyok úgy ébredni, hogy tudom hol vagyok és nem kell könyörögni hogy kelljek már... szóval nem fogsz megzavarni ha felhívsz. Csak örülni fogok a hangodnak. - vontam vállat, bár kicsit nagyobb vallomás volt a kelleténél, de hát nah, most ha ez az igazság, akkor most mi van? A puszi meglepett, szó szerint döbbenten figyeltem magam elé, majd elmosolyodva néztem végül rá. Tényleg köszön mindent, holnap meg szóljak ha mehetünk. - Jó persze. És máskor is...bár ilyesmi ne sűrűn történjen... - hirtelen nem tudtam mit is mondjak, főleg hogy puszit is kaptam és ez még csak randi sem volt. Talán majd egyszer lesz az is közöttünk. Ma csak egy zűrös dolog miatt ugrott be...de mi van ha van valakije? Akkor is adott volna? Ahogy hátat fordított, hát úgy néztem végig rajta, bólogattam párat és még hunyorgatni is kezdtem. Túl jó nő, biztos akad pasija. Bár amikor visszafordult felém, az arckifejezésem már eltűnt és meglepett arccal hallgattam és léptem is a nyomába, hogy kikísérjem, vagy valami olyasmi. Végig az arcát figyeltem és a szemeit, mikor kinyögte a reggelizzünk vagy valami...akkor ez most egy randi? Vagy nem? - Öhm, nekem a pirítós is megteszi, vagy a rántotta, ami hamar gyorsan megvan... - a mosolyom újra az arcomon volt ráadásul egyre csak szélesedett, főleg hogy ilyenre szánná rá magát. Csak mert megmentettem az életét. Képletesen. - Reggel majd érkezem, jó? Olyan 8 tájékán, rendben lesz? - kérdezek azért rá, nehogy megzavarjam bármiben is. Mondjuk a pasijával való akármiben, vagy tényleg...nem akarok semmit sem megzavarni nála. De reggel mennék mindenképp, hogy a kulcsait megkeressem. - Jóéjt Aliyah. - nagyon nem kellett kinyitni az ajtót előtte, csak kijjebb tártam, hogy nehogy neki menjen. Nem akartam elzavarni és azt sem akartam hogy távozzon, de hát még ezer meg egy dolga lehet. És hát nekem is. Szóval ha megindult át magához, végig kísértem a lépteit és igen, figyeltem a meztelen lábait. Pasiból vagyok, sajnos vagy nem, kénytelen vagyok ilyen téren fékezni magam. De nem fogom egyből megfektetni, azért addig már nem megyek el. Mikor átért hozzá, csak akkor csuktam be az ajtót...csak most így mi lesz ha nem tudja magára zárni? Van másik kulcsa? Vagy csak a kis zárt húzza rá? Fogalmam sincs, de reggel mindenképp átmegyek hozzá. A mobilt újra szemügyre veszem, majd a szekrényhez léptem, tálat és rizst vettem elő. Egy törlőpapírral megtörölgettem a mobilt, kivettem belőle a simkártyát. A rizs a tálba került, a telefont pedig ezek együttesébe. Az apró lyukakon és réseken keresztül folyamatosan szivárgott a víz a telefon belsejébe, a nedvesség pedig károsítja az alkatrészeket. Ez így maradhat pár napig, de igyekszem vele, hogy visszakerüljön hozzá. Mondjuk a többi már nem rajtam múlik. A bevásárolt dolgokat hamar a helyükre kerültek, majd a testemet is elfektettem az ágyba és próbáltam nem Aliyahra gondolni, hogy aludni tudjak. Reggel majd letusolok...
Válaszára elmosolyodtam, de nem tettem szóvá a dolgot, hiszen miért is tettem volna? Késő volt és biztosan csak nyelvbotlás volt a részéről. A reakcióját látva is inkább hamar eltemettem mindent magamban, mintsem olyan ábrándokat kergessek amiknek semmi értelme több okból se. Egy részt nem is ismerjük egymást, meg biztos vagyok benne, hogy nálam sokkal szebb nőket is könnyedén megkaphat, vagy az is lehet, hogy van valakije, csak nem élnek együtt, vagy elutazott a barátnője. Szomszédok vagyunk és nem több. Inkább próbáltam két lábon állni, mintsem újra az álmodozó énemnek teret engedni. Amíg otthon laktam, akkor is sokszor megkaptam, hogy túlzottan álmodozó vagyok. Ami néha kifejezetten jó tud lenni, de máskor viszont a lehetőleg legrosszabb annak lenni. - Remélem inkább kedves a mosolyom, mintsem nagy. – ugrattam őt. Kicsit tényleg szívni akartam a vérét, de a jókedv könnyedén leolvasható volt az arcomról, ahogyan az is, hogy nem gondolom komolyan. Reménykedtem abban, hogy jó óvónő válik belőlem, ha egyszer tényleg követni fogom az álmaimat. Jelenleg előbb még ezt a harcot kell megvívnom önmagammal, hogy folytassam tovább a tanulmányaimat, vagy inkább új szakot válasszak magamnak. Pár pillanattal később összeszedem a cuccaimat, a telefonomat meg odaadom neki. Remélem, hogy tényleg tud vele kezdeni valamit, mert jó lenne, ha nem kellen újat vennem. Remélhetőleg nem lesz abból se gond, hogy nem vagyok elérhető hosszabb ideig. Gondolom nem pár óra lesz megmenteni a telefonomat, de fontos hívást nem várok. - Gondolom szakmai ártalom, én inkább azt se tudom merre vagyok arccal előre, ha felkeltenek, meg amúgy is. – felelem sietve, majd a pillantásomat lesütöm annak köszönhetően, ahogyan befejezte a mondandóját. Persze, hogy zavarba hozott és hülye módon túlzottan is jól esett. Ezek után nehéz azt mondogatni magamnak, hogy korábban is csak én hallottam félre a dolgot és valójában elsőre is helyesen fogalmazott. Mi van velem? Biztosan csak kimerült vagyok és egyébként is, lehet van barátnője, hiszen miért ne lenne? Helyes, kedves és barátságos. Ezek voltak az elsőbenyomásaim róla, de aztán ki tudja, lehet hosszabb távon kiderülne, hogy valójában tévedek, bár erre vajmi kevés esélyt látok. - Hmm, akkor gyorsan lelépős kaját kérsz… - kicsit oldalra is billentettem a fejemet, és remélhetőleg a zavaromat sikerült teljesen elrejtenem. Kezdett kicsit összezavarni, mert néha annak köszönhetően, amit mondott azt hittem, hogy szívesen töltene velem még időt, de most teljesen elbizonytalanított. Lehet tényleg totálisan félreértettem mindent. Mosolyát végül viszonoztam és bólintottam a kérdésére. Jó lesz, bár nem garantálom, hogy nekem olyan könnyedén menni fog az ébredés és annyira korán a késő fekvést követően. Főleg, hogy ébresztőm se lesz, mert a telefonom látta el ezt a feladatott, mint minden normális embernek. - Szép álmokat Maxwell. – majd azzal a lendülettel a mennydörgés és eső hangja kíséretében lábujjhegyen elfutottam a lakásomig. Sietve nyitottam ki az ajtómat, de mielőtt még magam után becsuktam volna, azelőtt még visszanéztem rá. Alig hogy becsuktam magam mögött az ajtót elindultam a pótkulcsomért, amikor rájöttem, hogy nincs is nálam. Húgomnál van még mindig, hogy le tudja másoltatni. Kisebb sóhaj hagyta el ajkaimat és reméltem, hogy nem pont most akar majd valami őrült betörni ide. Ledobtam a fürdőben a vizes ruháimat, a kapott törölközőt is, mert majd holnap kimosom őket. Megmostam a talpamat, majd a szobámba érve belebújtam fehérneműbe és már nyúltam az alvós pólómért, amikor is meggondolva magam inkább az ő pólójában bújtam be az ágyba. Túlzottan is kényelmes volt és jó érzés volt érezni az „illatát”. Sok minden kavargott a fejemben, voltak olyan beszélgetés foszlányok amik újra felderengtek, vagy éppen a mosolya kúszott be emlékeimbe vagy a nevetésének dallama, mígnem végül hosszas forgolódás után sikerült álomba szenderülnöm.
Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi lehet az idő, amikor kopogásra lettem figyelmes. Mormogva fordultam át a másik oldalamra, hogy majd elmegy, de amikor újra meghallottam, akkor bosszúsan fújtam egyet és automatikusan a telefonomért nyúltam, ami persze nem volt a helyén. A bejárati ajtó felé menet megdörzsöltem a szemeimet, majd a kócos hajamba túrtam, miközben az orrom alatt mormogtam az újabb kopogást hallva. – Mi olyan sürgős, netalán ég a ház? Jövök már! - világomat nem tudtam, amikor kinyitottam az ajtót és még a fény is kicsit elvakított, így hunyorogva vettem szemügyre az ajtóban álló illetőt. Ahogyan felismertem benne a tegnapi „megmentőmet”, úgy ugrott be minden emlék arról, hogy mit is beszéltünk meg és mit is ígértem neki. – Sajnálom az előbbit. - - bár abban se voltam biztos, hogy hallotta mormogásomat. - Bújj be, viszont reggeli még nincs, mert elaludtam. – Bár ez valószínűleg számára is egyértelmű volt, mert pontosan úgy néztem ki, mint aki most kelt ki az ágyból és azt se tudja merre van arccal előre. Így jár az, akinek kipurcan az ébresztője és nincs tartaléka, aludni meg imád. Bele se gondoltam abba, hogy egyébként még mindig a tőle kapott pólóban vagyok, igaz most már volt alatta is ruha. – Sajnálom, nem szoktam meg azt, hogy madárdalra ébredjek és ne az ébresztőmre. Szívesen összedobok valamit, ha nem sietsz. – kócos tincset a fülem mögé simítottam, mert biztos voltam abban, hogy össze-visszaáll a hajam, mert este már erőm se volt ahhoz, hogy megszárítsam. Ennyit arról is, hogy majd a következő találkozáskor jobb formámat fogom hozni. Először elázva láthatott, most meg pontosan úgy, ahogyan kidobott magából az ágy. – Kávét vagy teát kérsz? Előre szólok, hogy csak török kávém van. - nem rajongtam a kávéért, ezt is inkább a családom miatt tartottam, de ha már szökőévente ráfanyalodtam, akkor én is szívesebben ittam ezt, viszont azt is tudtam, hogy nem mindenki szereti. Megálltam a nappaliban és összefontam a karomat, miközben kíváncsian fürkésztem őt. Abból is látszott, hogy még mindig részben alszom, hogy nem rohantam egyből a szobámba, hogy kicsit jobban felöltözzek előtte. Elnyomtam egy ásítást is, amit próbáltam a kezemmel eltakarni
“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”
A mosolya kedves és azonnal levett a lábamról. Szinte egy pillanat alatt. Így aztán a gyerekeknek sincs félnivalója ettől az egésztől. Vonzó nő. De biztos tudja ezt magáról. Az alvás az mellékes dolog szokott lenni nálam. Fontos, de nem alszom olyan mélyen, hogy ne tudjak reagálni azonnal. Biztos szakmai ártalom, de már régebben is feltudtam kelni bizonyos dolgokra. Anélkül is, de akkor meg hagyjanak békén. Főleg ha nem akar senki semmit. Aludni attól még szeretek. Mosolygok a szavaira, hiszen általában nem tudja merre van arccal előre. Eltudom képzelni a jelenetet, ahogy bambán rád néz és meg kérdezi hogy mit is akartunk? A telefonja itt rendben lesz, szóval 1-2 nap és megnézhető hogy használható állapotban lesz-e. Fejet ingatok. - Nem gyors lelépős. Gyors elkészülős. Nem ugyanaz. - tény, nem szerettem sosem pepecselni az étellel, azt meghagyom a kajaszakértőknek és készítőknek, így a hamar gyors elkészülősben reménykedtem hogy megtudom csinálni és mehetek a dolgomra. Jó, egy randinál sosem ajánlom fel, hogy esetleg főzök, mert az csak katasztrófához vezetne, így maradok az étteremnél, bár bárhol is jó, ahol nem nekem kell főzni. Reggel időben ébredek, van időm letusolni és rendesen felöltözni, majd ránézni a mobilra, végül a szomszédasszony ajtajánál megállni. Jöttem, hogy megnézzük a járt útvonalat és hogy behajtsam tőle a reggelit. Persze az utóbbi nem kötelező neki, illetve számára csinálhat, én megvagyok a reggeli mentes napkezdéssel is. Jó, anyám olykor palacsintákkal vár, ami mellett csak úgy nem tudok elmenni. Kopogtattam és türelmesen vártam. Hallottam ahogy érkezik, mormog valamit, végül kinyitva az ajtót realizálja magában....mi már találkoztunk. Sajnálja. Erre kap egy széles mosolyt és fejet ingatok. - Semmi baj. Szolgálaton kívül vagyok. - jelentem mindezt be, ugratom csak, majd belépek az ajtón belülre. És ekkor figyelek fel a pólómra. Ezt adtam neki este, hogy legyen rajta valami...és ebben is aludt? Nem semmi. Haragudni? Nem...dehogy. Legalább van aki tudja használni és nem áll a szekrényembe porfogóként. Igen, hallottam, de nem ég sem a ház, sem más de nem is ezért jöttem. Csak elaludt és ezt be is vallja. - Nem baj az. Későn bújtál ágyba. Megértem. Én sajnálom. Elhúztam az időt. - jóformán bocsánatot kértem azért, mert álmos még. Az én hibám, vagyis hát nem hibának gondolom mert megkínáltam teával. Korán jöttem. Talán 10 órát kellett volna mondanom? Az kicsivel jobb idő lenne? Mondjuk addigra már többen mozognak az utcákon és lehet meglelik azt, amiért mi indulnánk ebben az időtájt. Álmos kócos összevissza haját és arcát figyeltem, apró mosoly kúszott a képemre, majd el is pillantottam róla, ahogy a reggeliről kérdez. - Bármi megfelel tényleg. Még zabpehely is. Nem sietek sehová se ha te sem. - tényleg nem terveztem be mára semmit sem, így bőven belefért az időmbe ez az egész kulcskeresősdi. Amúgysem láttam még ennyire szétszórt lányt. Vagyis hát nem szétszórt...kócosnak kócos és hát...most kelt fel... friss és üde mondhatni. - A kávét elfogadom. - kíváncsi voltam milyen jellegzetessége van a kávéjának, hiszen jelezte is a származását, de nem baj. Mindent ki kell próbálni egyszer. Lopva pillantottam végig rajta, majd inkább másfelé terelődött a pillantásom. Végig néztem a falakat. - Na és hogy vagy? Tudtál aludni? Nem érzed magad megfázva? - érdeklődtem az állapotáról, a hogylétéről. De azért mégis ráemeltem a pillantásom. Nem néztem végig rajta, de nem sok kellett hozzá. A szemein állapodtam meg.
Vannak azok az emberek, akik felkelnek és máris mennek futni, vagy csak tesznek-vesznek, meg már elkezdik tervezni a napjukat. Róluk szinte meg se lehet mondani, hogy két perce keltek ki az ágyból. Na, én egyáltalán nem ilyen voltam. Mindig nehezen másztam ki az ágyamból és lehetőség szerint mindig az utolsó pillanatig halogattam a felkelést is. Szerettem aludni, talán már túlzottan is. - Kész szerencse, még a végén hamis riasztás miatt bevitetnél. – én is ugrattam őt, a mosolyt pedig viszonoztam. Egyáltalán nem hittem volna, hogy a mormogásom miatt bevinne, akár szolgálatban van, akár nem. Bevezettem őt a nappaliba, ami szinte egyben volt nálam is a konyhával és innen nyílt a teraszra vezető ajtó is. Imádtam ott tölteni az estéimet, meg sokszor ott ültem le reggelizni is. Meg volt a maga bája, meg szerencsére nem is annyira hangos környéken laktam, hogy zavarjon a forgalomzaja. Szavaira meglepetten pislogtam párat, majd megráztam a fejemet. - Nincs miért bocsánatot kérned, nem tettél semmi rosszat se. Nem haragszom semmi miatt se, pocsék estéből egészen kellemes lett végül. Meg egyébként is, maximum az ágyam haragudhatna rád, amiért miattad későn kapott meg. – az utolsó mondatot már teljesen komolytalanul mondtam. Az elejét viszont teljesen komolyan. Én nem bántam azt, hogy későn kerültem ágyba. Jó volt kicsit megismerni őt, meg hálás is voltam azért, hogy segített nekem. Igazából többet is tett értem, mint valószínűleg a legtöbb ember tenne egy ilyen helyzetben. - Nem sietek, ma nem dolgozom, vagyis csak este kell mennem megsétáltatni két rosszcsontot, de amúgy ráérek. – tényleg nem siettem sehova se. Régóta nem készítettem már senkinek se reggelit, meg igazából semmit se. Maximum akkor készítettem másnak ételt, ha valami ünnepség volt odahaza és besegítettem anyának elkészíteni az ételt, hogy ne neki kelljen mindent csinálnia. – Ha viszont nem sietsz, akkor mit szólnál ahhoz, ha frissen sült simit kapnál? Akarom mondani szezánmagos gyűrűt. Mellé szívesen készítek muhamarát, vagy çılbır. – utóbbi kettőt úgy mondtam, mintha a világ legtermészetesebb dolgai lennének, de én ebben nőttem fel. Elindultam a konyha felé, amikor hirtelen megtorpantam és ránéztem bocsánatkérően. – Sajnálom, régóta nem főztem olyannak, aki nem tudja hogy miről beszélek. Az első dióalapú krém, a második pedig foghagymás joghurtos buggyantott tojás. De azt is megértem, ha inkább valami hagyományosabb ételt ennél. Rajtad áll, hogy mit szeretnél és mielőtt elfelejteném és véletlen a vesztedet okoznám, valamire allergiás vagy? – türelmesen vártam a válaszát, hogy mit is enne és még mindig nem jutott eszembe az, hogy ideje lenne felöltöznöm is. Túlzottan megszoktam azt, hogy én így szoktam reggelizni, vendégem meg régóta nem nagyon akadt. Plusz túlzottan is örültem annak, hogy végre nem csak magamra főzhetek. Tudom, fura szerzet vagyok. - Érezd magad otthon. - Kávéra bólintottam, majd sietve a konyhába sétáltam. Pár pillanat erejéig haboztam, aztán eszembe jutott, hogy a szekrény felsőpolcára száműztem a kávét, meg az edényt is, mert én nem igazán fogyasztok ilyet. Lábujjhegyre álltam és próbáltam elérni, de nem igazán sikerült, a póló is feljebb csúszott, de mielőtt még mindent a fejemre borítottam volna, egyszerűen felmásztam a konyhapultra, majd feltérdeltem és leszedtem, mintha csak egyedül lennék és nem csinálnék még inkább hülyét magamból más előtt. Miután megszereztem a kávét és a kaffiát lemásztam és becsuktam a szekrényt. Utána pedig hozzáláttam elkészíteni a kávét, úgy ahogyan még édesanyám tanította. - Kicsit nehezen aludtam el, de aztán úgy aludtam, mint a medvék téliálmot. Te jól aludtál? – azt nem akartam az orrára kötni, hogy azért nem tudtam elaludni, mert utálom a mennydörgést, de legfőképpen a gondolataim újra és újra a beszélgetéseink foszlányait játszották újra. – Szerencsére nem, remélem nem később jön ki, vagy ha azt mondanám igen, akkor netalán lennél az ápolom? – édes és ártatlan mosolyt villantottam, de egyértelmű volt, hogy ugratom őt. Közben pedig ügyeltem a kávéra, mivel ezt nem lehet csak úgy otthagyni, mint a szokványos kávékat. – Mindig ilyen korán kelsz, vagy ez csak kivételes eset, hogy ennyire üde és friss vagy ennyire kevés alvás után is? – kíváncsian néztem rá, mert mindig is irigyeltem azokat, akik simán fel tudnak kelni és nem kell 5x használniuk a szundigombot, vagy még többször. Közben elővettem kisebb csészét és kitöltöttem a kávét és odavittem neki. - Kíváncsi vagyok, hogy mit mondasz, de ha nem ízlik, akkor nem kell meginnod. – tényleg érdekelt, hogy mi lesz a benyomása róla, viszont azt se akartam, hogy úgy érezze mindenáron meg kell innia.
“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”
Kellemes társaságnak gondol? Hisz azt mondta nem? Pocsék estéből kellemes lett végül. Szóval kedvel? Vagy valami olyasmi? Az jó! Én is csípem őt. Egész... másabb, mint a korábbi lányok, nők kikkel találkoztam ezidáig. Az meg hogy nem fog elkésni sehonnan sem kicsit megnyugtatott. Szar érzés lenne, ha miattam késne el bárhonnan is és szidnák le a sárga földig. Azt jóvá tenni nem igazán lehetne. Szóval így kicsit könnyebb a dolga. A dolgom. A dolgunk. Vagy valami közös program. Chh, ez nem randi. Csak egy reggeli és kulcskeresés...meg különben is, nekem kellene őt elhívnom valahová. Az meg elmaradt. Vagyis hát addig míg meg nem tudom valahogy hogy van-e valaki az életében. Egy randi... végül felkínálta, hogy nem egy gyors elkészülős reggelit dob össze. Megugrott a szemöldököm, ahogy felsorolta a lehetséges választási lehetőségeket. Okés. Ez nem az én konyhám. Nem az én ízvilágom és nem is New Yorki ételfajták egyike lehet. De legalább a nyelvemen is elmondja a variációkat. Látszott rajtam, hogy kicsit megkavart? Meglepett. Nem főzött másnak még sosem. Kicsit lejjebb siklik a tekintetem újra, de közben a válaszom is előkerül elég hamar. - A buggyantott tojás jól hangzik. Allergia meg nincs. A tojás még nem mondta sose, hogy visszaköszönne, szóval... - vontam vállat majd tarkót vakartam. - Nem főztél senkire se? Egyedül élsz? - tettem fel végül egy ártatlannak tűnő kérdést, de hamar korrigáltam. - Nincs közöm hozzá, sajnálom! - próbáltam ejteni a témát és közelebb somfordáltam, hátha bepillantást nyerhetek a főzési stílusából. Nem ettem még ilyen ízesítéssel tojást, szóval megfogom nézni miképpen is készül. Pipiskedni kezdett a kávékérésem okán, végül mire eszméltem már fentebb volt és megtalálta a kávét is. Segítettem volna, de nem számítottam erre az egészre és még...a ruhám is kevesebb mindent takart így ezzel a mozzanattal. De a vészhelyzetre reagáltam szinte azonnal, de nem mintha az lett volna számára. Csak kicsit meglepett ezzel a mászós dologgal. Szóval visszább is léptem, amint láttam, hogy minden rendben, nem esik le a szemem láttára onnan és képes kézben tartani a dolgokat. - Hamar bealudtam. Reggel meg elpakoltam mindent a helyére, aztán jöttem is. A telefonod meg rizsföldre ültettem. Két napig ott lesz az biztos. - szólaltam meg az alvással kapcsolatos kérdésére. Úgy aludni mint egy medve... bárcsak én is úgy aludhatnék egyszer. Abban meg tényleg reménykedni mertem hogy nem lesz beteg a későbbiekben ez miatt...hogy ápolnám-e? Szélesen elvigyorodtam, majd fejet ingattam. - Annyi forró teát itatnék veled, hogy nem győznél WC-re járni. Szóval ne legyél beteg, ha nem akarsz negyed óránként pisilni menni. - nem voltam sem piszok, sem pimasz, de képes lennék ágyba bújtatni és forró teát itatni vele vagy két három napig míg túl nem lenne a megfázáson. Rajtam mindig ez segített még fiatalabb koromban, anyám nagy receptje sokat segített mindig is. Mostanában meg nem vagyok beteg, szóval nem kellett ehhez folyamodnom. A kávé a helyére került, hogy elkészüljön, én pedig kíváncsian fürkésztem a szomszédasszonyt, hogy válaszoljak a kérdésére. - Hát...ha tudom, hogy dolgom van, akkor simán felkelek pillanatok alatt. De ha nincs semmilyen dolog és “feleslegesen” ébreszt fel valaki akkor ki se kellek az ágyból. - vonom meg vállaim egykedvűen. Jó, itt felesleges dolog éppen az olyasmi, mint mondjuk a szomszédod fúrása faragás, vagy véletlen rossz helyre csengetnek be, vagy épp az anyád hív, hogy megkérdezze, hogy felébredtél-e és minden rendben van veled. Öröm dolgok sokszor. A kávé végül elkészült és meg is kaptam, átvettem és az illata, hm...szó szerint azzal kezdtem, megszagoltam és hümmögtem. - Egész finom illata van. - pillantottam fel a csésze mögül Aleynára. Újra az illatával bűvöltem meg magam, végül belekortyoltam. Majd újra és újra. - A készítése kész procedúra. Nagyon finom! - tényleg megittam mindet, részben szükségem volt valami kávéra, a szervezetem megint kiabált utána, másrészt szerettem mindig is kipróbálni más kultúra ízeit is. Szóval most hogy ezt kipróbáltam, kihúzhatom a listámról. Török kávé... nem is én lennék ha nem fogadtam volna el mindezt. A csészével a pulthoz léptem s letettem rá a darabot. - A családod itt él a közelben? - tettem fel egy tényleg ártatlan kérdést, hiszen vagy itt a közelben, vagy sok sok km-re innen távol... az enyéim nem messze vannak szerencsére.
Néha elfelejtem azt, hogy mindent angolul mondjak, például a különleges ételeink nevét is, hiszen számomra pontosan annyira természetes a török, mint az angol. Kiskoromtól kezdve mind a két nyelven beszéltek hozzám. Édesapám angolul, mert ő jobb volt abban, mint édesanyám. Édesanyám pedig érthető okokból megtanította a törököt is. Soha nem volt kérdés, hogy otthon milyen nyelven beszéltünk, de legalább volt mankó is, ha valami nem jutott eszünkbe egyik nyelven, akkor jött a másik, ami nem mindig nyerte el a szüleink tetszését. Persze, inkább volt nevetés belőle, mintsem hangos kiabálás, mint némelyik családban a szomszédságunkban. Arckifejezése is eléggé beszédes volt, hogy nem igazán érti mire is gondolok, így egyből korrigáltam is a dolgot és próbáltam lehető legrövidebben tudtára adni, hogy mire is gondolok. - Semmi gond. Nem kérdeztél semmi olyat se, ami miatt bocsánatot kellene kérned. Vagyok már annyira nagy, ha nem akarok valamire válaszolni, akkor nem fogok. – barátságos mosolyt villantottam és nem tudtam hirtelen hova tenni az újabb bocsánatkérést. Ez ma már a második alkalom, amikor bocsánatot kér valami miatt, pedig nem kellene. Persze, ez még mindig a jobbik eset, mintha bunkó lenne, bár ha az lenne, akkor biztosan nem invitálom meg reggelire. – Évekkel ezelőtt néha főztem valakire, de nem mindig minden alakul úgy, ahogyan elképzeljük. A családom nem nagyon szokott idejönni, inkább otthon gyűlünk össze, ott jobban elférünk és ott szoktam segíteni a főzésben. – nem volt ebben semmi titok és egyáltalán nem gondoltam arra az eddig tapasztaltak alapján, hogy tartanom kellene tőle. – Igen, egyedül élek itt. Néha egy-egy kutya vagy macska társaságában. – ezért is örültem annak, hogy anno sikerült megvennem ezt a lakást, mert így nem kellett tartanom a főbérlőtől se, meg a megemelkedett bérletidíjaktól se. Ez tényleg az én kuckóm volt, amit mindig úgy alakíthattam, ahogy nekem tetszett és állatokat is bátran befogadhattam ideiglenesen. – És nálad mi a helyzet? – dobtam vissza a labdát, mert engem is érdekelt, hogy vajon ő egyedül él-e, vagy nem. Vannak szomszédok, akiket jól ismerek, de ő nem tartozott közéjük. Kezdtem úgy érezni magam, hogy szép lassan biztosan egyre inkább dilisnek fog elkönyvelni. Látott már ázottan, miközben zártörést kértem tőle. Aztán meg pontosan úgy, ahogyan az ember fel kell az ágyból, most meg pultra másztam, mint valami kisgyerek. Vajon lesz olyan, amikor normális benyomást tudok kelteni, vagy mindig valami „fura” helyzetbe keverem magam előtte? Pultra mászásról nem tehettem, ösztönösen jött, mert már megszoktam, hogy egyedül vagyok és másként nem tudom elérni azt, amit legfölülre pakoltam. - Akkor azt hiszem jövök neked rizzsel. – biztos voltam abban, hogy a telefonom nem tesz neki jót, így legközelebb amikor vásárolni megyek, akkor illene vennem neki is. – Tudom, hogy már így is többet tettél értem, mint az elvárható lenne, de még lehetne egy apró kérésem. – miközben beszéltem felé fordultam és a lehető legcukibb nézésemet vetettem be ellene. – Esetleg felhívhatnám édesanyámat a telefonodról, mert biztosan pont most keresne, amikor nem tud elérni. Csak szólni akarok neki, hogy pár napig nem leszek elérhető. – Reménykedtem abban, hogy nem lépek át egyetlen határt se azzal, hogy erre kérem. Én csak tényleg nem akartam azt, hogy aggódjon miattam. Bár valószínűleg inkább valamelyik testvéremet kellene felhívni, mert anyámból kinézem, hogy elmentené ezt a számot amolyan „Aleyna sose hallott barátja” néven és utána titokban nyomozásba kezdene. - Azt hiszem kezdhetek aggódni, hogy inkább ne neked szóljak, ha nagyon beteg lennék. – ellenben vele én ugrattam őt. Bár az tény, hogy volt már amikor nagyon lebetegedtem és az egyik idősebb szomszédnéni gondoskodott rólam, mert kikelni is alig tudtam az ágyból. Hazamenni meg nem akartam, nehogy mindenkit megfertőzzek. Néha úgy érzem, hogy elveszítettem egy nagymamát, de az ideköltözésemmel nyertem két másikat egy-egy szomszédom személyében. Közben el is készült a kávé és kíváncsian fürkésztem őt, miközben neki dőltem a pultnak. Megmosolyogtatott, mert pontosan olyan volt, mint a kisgyerekek, amikor valami újdonságot kóstolnak. Ők is sokszor megszimatolják először. Aztán hamarosan meg is született az ítélet róla és örültem annak, hogy ízlik neki. - Vannak dolgok, amikhez idő kell, de megéri kivárni. – ezt sok mindenre is lehet érteni. Ételekre, sikerre, kapcsolatokra és még végtelenségig lehetne sorolni ezt a listát. – Örülök, hogy ízlik és annak is, hogy kipróbáltad. Sokan esélyt se adnak új dolgoknak. – megrántottam a vállaimat, majd a lerakott csészét a mosogatóba raktam. Utána a hűtőhöz léptem és kivettem mindent ami a reggeli készítéséhez kell, majd pedig a megfelelő szekrényhez lépve ugyanígy tettem. Neki álltam elkészíteni a reggelinket. - Igen, ők is New Yorkban élnek, de kicsit messzebb innen. Megelőzve a következő kérdést, nem előlük menekültem, hanem egyszerűen ez a lakás fogott meg. – tényleg szerettem a családomat. Tudom, hogy nem minden család boldog és felhőtlen. Valahol megromlanak a kapcsolatok és hatát fordítanak egymásnak, amint lehetséges, de olykor talán ez a legjobb megoldás ahhoz, hogy ne mérgezzék egymást tovább az emberek. A miénk szerencsére nem ilyen volt. Tényleg boldog gyerekkorom volt, még annak ellenére is, hogy néha szigorúbbnak mondható szabályok között nőttem fel, mint a legtöbb velem egykorú, de idővel rá kellett jönnöm arra, hogy ezt egyáltalán nem bánom. – Van kedved segíteni? – ha volt, akkor elmondtam neki, hogy mit csináljon. Nem volt semmi titok a receptben. Manapság amúgy is mindent meg lehet találni a neten. - Te családod a közelben él? Miattuk költöztél ide? – kíváncsian pillantottam rá, mert azt már említette, hogy a testvérével szoktak közösprogramokat csinálni. Tényleg érdekelt, hogy vajon milyen lehet a családja. – És van már kedvenc helyed a városban? Miért pont tűzoltó lettél? – képes voltam megannyi kérdést egyszerre rázúdítani az emberekre, ha felkeltették a kíváncsiságomat. Sietve az ajkamba haraptam, hogy a többi kérdésnek gátat tudjak szabni, majd bocsánatkérően rápillantottam. – Sajnálom, nem kellett volna így letámadnom téged. Arra felelsz, amire szeretnél. Semmi olyat nem kell elmesélned, amit nem akarsz megosztani egy idegennel. – kár lett volna tagadni a nyilvánvalót. Tudtunk pár dolgot egymásról, és annak ellenére is, hogy itt álltunk a konyhámban, akkor is még mindig szinte idegenek voltunk a másik számára. Sok mindent lappangott még az életünk könyvében, amiről a másiknak fogalma se volt. Az pedig a jövő kérdése volt még, hogy vajon mennyi történetet is fogunk megismerni a másikról.
“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”
Nem akartam semmiben sem megbántani, sem olyat tudni, amihez semmi közöm, így aztán a kérdéseimet is alább kell majd hagynom. Túl sok akad a repertoárban. De legalább kapok választ, így megkönnyíti a dolgomat a következő pillanatokhoz. Semmi olyan nincs tervbe, szóval nem tudom ez most honnan jött. Nincs senkije, csak volt, de leginkább otthon főzőcskéznek. A szülői házban lehetséges ez az otthon. Az viszont, hogy egyedül lakik itt...aggasztó. Miért? Mert ha bármi történik a lakásban, akkor ki tud róla? Jó az idős szomszédok nem nagyon izgatnak, nem érdekelnek, nekik van családtagjuk, akik naponta jönnek mennek, vagy legalább hetente egyszer. De ő? Hozzá ki jön? Az hogy néha kutyát tart az nem ugyanaz. Persze mindenki maga dönti el, hogy házhoz megy egy egy kufircra...de őt nem néztem ilyen nőnek. Akad egy ilyen ismerősöm, szóval a hideg ráz az ilyenektől. Na nem mintha én nem ilyen lennék, de nem ilyen vagyok...randi előtt sose, randi nélkül sose. Szóval jah. Visszakérdez. Vállat vonok. - Mint a kisujjam. - szerintem nem nagy dolog, van hogy vonzom a nőket, de nem szoktam nagy dolgokat fektetni ezen a téren. Összejönni nem akartam soha senkivel azóta a nap óta, így marad a csak szex és semmi. Meg a randi...Anno megkértem egy csaj kezét, dobott, szóval még egy ilyen hibát nem követek el ez biztos. Az meg hogy elhintettem neki, hogy a telefonját mibe rejtettem, a gyógyulása érdekében...a szavakra csak fejet ingattam. - Felejtsd el. Nem kell. - mosoly is bukkant fel a szám szegletében. Kedves volt tőle mindez, de nem azért így csináltam, hogy vegyen nekem rizst. - Eszedbe se jusson! Tényleg! - néztem rá komor arccal, a mosolyom is eltűnt, de ez a komor pofa nem maradt fent sokáig. A mosolyom akkor is előkeveredett, hiszen az ő társaságában nem is tudtam másképpen tenni. - Majd ha kifogyok valamiből, te leszel az első akit megzaklatok... - Valahogy jó volt vele lenni. Kért még valamit, kíváncsian figyeltem rá, válaszára azonban elnyíltak ajkaim, majd lassan végig tapogattam a zsebeim, míg végül ráakadtam a telefonomra. - Fordított helyzetben te is ekképpen cselekednél, ebben biztos vagyok. - előszedtem végül a meglelt mobilt, majd feloldottam és átnyújtottam neki. Nem féltettem a telefonomat, azt sem akartam, hogy az anyja vagy a családja, vagy bárki aki ismeri őt az aggódjon, feleslegesen. Szóval persze hogy engedélyeztem neki egy hívást. Jobb, mintha új mobilt venne, vagy kinti tárcsázósról telefonálgatna idegen számról. Na nem mintha az enyém nem idegen szám lenne, szóval remélem valaki a családjától felveszi. Ami a betegséget illeti, tényleg töméntelen mennyiségű folyadékkal itatnám. A kávé finom volt, érdekes, sosem kóstolt ízekre bukkantam benne, így természetes volt hogy megiszom a nekem kitöltöttet. Sok új dolgot kipróbálok, van bakancslistám is, szóval minden új rajta van, amit a világban kipróbáltak és nem sok van belőle, nem sokan próbálták még ki... de én kifogom ebben biztos vagyok. Új élmények. Szeretem az ilyet. Az meg kíváncsivá tesz, hogy a családja mennyire messze van, de csak itt New Yorkban. Azt hittem innen is messzebb, de így könnyebb a találkozókra eljutni. Szerencsés lány. - Az én őseim New Jerseyben élnek. - adtam választ kérdésére, szóval én költöztem el a családi fészekből, de volt más ok, hogy leléptem. Ami pedig a következő kérdését illeti, hát kicsit elgondolkodtam rajta. Mikor szabadkozni kezdett, csak kimosolyogtam. Fejet ingattam. - Ugyan! Hm... Miért lettem tűzoltó? - vajon miért választottam ezt a szakmát? Miért pont a tűzesetekkel akartam foglalkozni leginkább? A családom miatt? Más miatt? A nők erre buknának? Több szabadidőm van...áh ezek miatt biztosan nem. - Van néhány példaképem az öregebb tűzoltók közül. És hát gyerekként mikor a családdal nyaralni voltunk és tűz ütött ki és ahogy kivonultak és oltani kezdték a tüzet. Ahogy csapatként dolgoztak... eszméletlen volt. Akkor kezdtem el elgondolkodni úgy igazán, hogy mi is akarok majd lenni. - válaszoltam és figyeltem rá is. Nem akartam a levegőbe beszélni ám ez volt az igazság. Nem légből kapott mese volt mindez. Nem túl izgalmas, de ez van. Ezzel élek, szóval jahm...
Válaszát egy bólintással nyugtázom, majd a hajamat a fülem mögé simítom. Fura érzés volt az, hogy itt van a lakásomban. Nem igazán szoktam senkit se meghívni ide, olyanokat meg pláne nem, akiket nem ismerek jobban, de valahogy a közelsége inkább megnyugtatóan hatott rám, mintsem ideges lettem volna amiatt, hogy szinte egy idegen férfi tartózkodik a közelemben. Az biztos, hogy családi nagygyűlésen erről nem fogok szót ejteni, mert ismerem őket. Anyám szívrohamot kapna és meghallgathatnám a litániát, a bátyám csak rosszallóan nézne, a lányok meg csak kuncognának és cukkolnának, meg faggatnának. A többiek meg. Nos, őket valószínűleg nem túlzottan hatná meg a dolog. - Nem szeretek tartozni és egyébként is más sokkal jövök mindazért, amit értem tettél. – tényleg nem lett volna nagy ügy. Legalább ennyit szerettem volna megtenni érte, de be kellett látnom, hogy bizonyos téren még nálam is makacsabb emberrel akadtam össze. Végül egy megadó sóhaj keretében elfogadtam a döntését, hogy nem kell visszaadnom neki a rizst. - Rendben, vagy ha nincs időd bevásárolni, akkor is nyugodtan szólj. Egész rutinos vagyok már benne. – mosolyom újra megjelent és tényleg ez volt az igazság. Nem ő lenne az első a házból, akinek segítek ilyen téren. Meg azt is tudom, hogy némelyik ember kifejezetten utál boltba járni a tömeg miatt. Nekem se kedvencem, de legalább pontosan emiatt egészen gyorsan le tudom mindig. - Köszönöm. – elvettem a mobilt, majd elindultam a terasz felé. – Pillanat és jövök. – pár pillanatig haboztam, amint oda értem a teraszhoz, hogy kit is hívjak, de végül inkább a bátyámat választottam. Ő tűnt a legjobb megoldásnak. Sietve elmondtam neki, hogy mi történt és miért nem leszek elérhető, majd gyorsan megkértem, hogy szóljon a szüleinknek és mielőtt még belendülhetett volna, hogy én nekem kéne őket felhívni, azelőtt gyorsan elköszöntem és leraktam. Pontosan tudtam, hogy minek tettem ki őt és mennyi kérdéssel fogják bombázni, emiatt se akartam én felhívni őket. Mondhatni a könnyebb utat választottam. Majd visszasétáltam hozzá és visszaadtam a telefont. – Életmentő volt. – azt pedig tudtam, hogy egyszer még vissza fogom ezt kapni a testvéremtől, de hát részben erre is valók, hogy olykor rájuk zúdítsuk a „nehezebb feladatot”. - Hmm… - pár pillanatig elgondolkodom a hallottokon. – Akkor nem olyan távol, de nem is annyira közel, hogy mindenbe bele akarjanak szólni. – semmi rosszallás nem volt a hangomban. Tudom, hogy a legtöbb család nem olyan, mint a miénk. Sokszor néznek minket furának amiatt, hogy ennyire ragaszkodunk egymáshoz, összetartunk. Másabb kultúrába születtem bele, így számomra ez a természetes, de azt is tudom, hogy vannak, ahol még komolyabban veszik a dolgokat és az elköltözés se megy olyan könnyedén, mint nekem ment. De ebben szerintem nincs semmi rossz se, elég nagy a világ, hogy mindenkinek jusson benne hely, meg amíg nem ártunk másiknak a tetteinkkel. – Gyakran szoktál hazautazni? Biztosan szép hely lehet. – hiába nincs annyira messze, még soha nem jártam arra felé. Biztosan szép város lehet és megvannak a maga rejtett kincsei, mint ennek a városnak. Miközben a reggelit készítem, mosolyogva hallgatom mindazt, amit megoszt velem. Jó érzés, hogy van akivel beszélgethetek, ahogyan az is, hogy végre nem csak magamra kell gondolnom főzés közben. - De ugye nem volt nagy baj, mármint amikor tűz ütött ki. És ezek szerint te pontosan az lettél, ami lenni szerettél volna. – ritka az ilyen, sokszor különféle okok miatt letérünk arról az útról, amiről gyerekként ábrándozunk. Én is pontosan erre készülök, ha sikerül végre eldönteni, hogy miként is tovább. – És nem érzed néha úgy, hogy túlzottan megerőltető? Gondolom, lelkileg se lehet könnyű ezt a munkát végezni. Bele se merek gondolni, hogy mennyi szörnyűséget láthattál már. – kicsit szomorúan csendül a hangom, de ez az igazság. Minden szakmának megvan a maga keresztje, de úgy gondolom, hogy vannak olyanok, amiknél ez extrán igaz. - És van már kedvenc helyed ebben a városban? Vagy annyira lekötött a munka, hogy nem volt még időd felfedezni? – szegezem neki az újabb kérdést, miközben reménykedem abban is, hogy a korábbi dolgokkal nem sikerült túlzottan érzékeny területre tévednem és nem szakítottam fel olyan sebeket, amiket nem akarok.
“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”
Nem szeret tartozni és ez miatt sokkal jön. Hm...hívjam el randizni? Azzal kiegyenlítődik a számla vajon? Azzal sem biztos, de jó dolog lenne. Vaaagy, akár már ez is egy randi, hisz áthívott magához. A bevásárlás meg...sosem okozott gondot. Mindig többet vásárolok, hogy másnap vagy azt követő nap ne kelljen, szóval...ezen a téren nyerő szériás vagyok. A mobillal a kezében elsétállt, nem mentem utána hallgatózni, chh micsoda pasas lennék te jó ég, és nem is mentem körútra a lakásban. Jól esett eleve, hogy áthívott reggelire, mert megmentettem kicsit. Nem mindenki csinálná ezt meg...se én azt amit az éjjel, se ő azt, amit ma reggel. A család mindenhol más, így nem csak nálam, másutt is másképp mennek a dolgok, mint mondjuk a szomszédnál. Van akinél kisebb a család, van akinél már senki sem él. Sőt, van akinél mindenki életben van és mindenki bele szól a másik dolgába. Nagyszülők, dédszülők, unokák, kistesó, nagytesó, sógor, vagy sógornő. Vegyes a felhozatal. Nálam könnyebb. A tesónál sincs asszony, így a család a szülőkből állnak és az ő rokonaikból. Ami pedig a hazautazást jelenti. - Húú, hát ez sok mindentől függ. Van hogy havonta egy hétvégére elugrok, megcsinálom a nagyobb feladatokat, melyet az apám nem tud megoldani. Volt már olyan is, hogy kélt hónapig nem láttam őket, csak telefonon kommunikáltunk. Vegyes. - kellemetlen vagy sem, de nem heti szinten vagyok az őseimnél. Kirepültem rég, ha olyan dolog van ami nagyon sűrgős akkor minden ismerjük a telefont, tudnak ide szólni, hogy nah menjek. Ők is megértik a munkám fontosságát és azt is, hogy felnőttem és elkezdtem az életemet, távol otthontól. Meg az egyéb probléma miatt is idáig jutottam. - Elég klassz hely. Minden pontját bejártam már... bár Mercer megye a kedvencem. - vallom be a kedvenc helyemet az egész államban. Kedvenc és egyben gyűlölt is..de a negatív élmények nem tántoríthatnak el. Közben az étel készítést is megfigyeltem, mit merre csinál. Gyerekkori álmom volt tűzoltó lenni, a célomat elértem vele. De még nincs vége. - Mondjuk fárasztó dolgok vannak. Vannak megterhelő dolgok, de van pszichológusom. - nevetem el magam végül a végére, majd fejet ingatok. - Vannak kemény helyzetek és ezeken nehezebb túljutni. - azt már meg sem mondom, hogy ha olyan eset van akkor utána a főnök megmondja mi legyen ha úgy ítéli meg. Megvan a gyomrom hozzá ez tény, de van mikor ez sem segít már. Amki meg a kedvenc helyemet illeti... - Talán a Marina Park. - gondolkodtam el egy pillanatra. - Vagy a Krispypizzéria... - villant elő a mosolyom, majd fejet ingattam. - Túl sok helyre még nem jutottam el, de majd ha több időm lesz akkor pótlok. - az sem biztos hogy maradok a fenekemen. Bár jó lenne letelepedni, de ahhoz túl kell lépnem a csalódáson. És a tettest is elkellene kapnom. Lehet másra kellene hagynom. - És neked akadnak helyek, amiket szívesen látogatsz sűrűbben? - dobok fel valamit, amire ő jobban tudna válaszolni és a későbbiekben meg is látogathatom...vagy... - Kedvenc hely? Az állatmenhelyen kívül?
Próbáltam a lehető legrövidebbre fogni a hívást, aminek nem volt más oka, mint az, hogy egyáltalán nem vágytam a faggatózásra. Majd ráér az később, amikor nem lesz még egy fültanúja. Tudtam, hogy a bátyámra mindig számíthatok, de azzal is tisztában voltam, hogy nem fogom ennyivel megúszni a dolgot. Attól meg nem tartottam, hogy ezen a számon fognak jelenleg keresni, ezért is a testvéremet hívtam és nem a szüleimet. - Akkor inkább szabad szellem vagy, aki inkább a saját útját járja, mintsem sok időt töltsön a családdal. – egyáltalán nem rosszallóan csendült a hangom, inkább kicsit elgondolkodtam azon amit mondott. – Nálunk ez másképpen van. Az se ment könnyedén, amikor bejelentettem, hogy elköltözöm, de szerencsére annyira vészes se volt. Szerintem ha havonta vagy ritkábban ugranék haza, akkor azt hinnék, hogy valami őrült bezárt és ezért nem jelentkezem. – utóbbit kicsit kuncogva mondtam már, mert kicsit talán túloztam, vagy nem. Tény, hogy mi nagyon összetartó család voltunk és úgy nevelkedtem, hogy a család igen is fontos, mert rájuk akkor is számíthatunk, ha másra már nem. - Oda szoktál menni, ha kicsit kikapcsolódásra és magányra vágysz? Mitől olyan jó hely? – kíváncsian fürkésztem őt, mert szerettem megismerni új helyeket. Talán egyszer majd én is eljutok oda. Szeretnék minél több helyre eljutni, egyszer majdnem neki is vágtam a világnak hátizsákkal, de a szüleim túlzottan megijedtek, majd beszállt az egész család és maradtam. Az se tett jót az ötletnek, hogy pont akkoriban volt tele a sajtó valami szörnyű esettel. - Sajnálom, de ugyanakkor igazán becsülendő, hogy minden rossz ellenére is kitartasz és továbbra is segítesz az embereknek. – pár pillanat erejéig még a kezét is megérintettem. Komolyan gondoltam, mert tudom, hogy a sorozatok, filmek túloznak, kiszíneznek dolgokat, de szerintem azok nélkül is mindenki tisztában van azzal, hogy egyáltalán nem könnyű mindaz a fizikai és lelki teher, amit a tűzoltóknak valószínűleg át kell élniük. - Ha szeretnél néha beszélgetni, akkor tudod hol találsz. – Nem nagy dolog, meg jó hallgatóság vagyok, bár lehet nem minden részletet akarnék hallani, ha túl borzalmas, de szívesen meghallatom, ha úgy van. Azt mondják, hogy néha az is tud segíteni, ha ki adhatjuk magunkból mindazt, ami nyomja a szívünket. - Szóval imádod a pizzát és a park szép hely. – értettem vele egyet, majd pár pillanatra elgondolkodtam miután berakni sülni az ételt. - Tényleg az egyik kedvenc helyem az állatmenhely. Szeretek állatok között lenni, látni és érezni azt a sok szeretetet, amit képesek adni. – mosolyom pedig szinte a fülemig ért. – De mivel nem ér ezt mondanom, akkor az egyik kedvenc helyem Ellis Island. Tudom fura, de olyan szépen megvan csinálva, szeretek ücsörögni, figyelni az embereket, vagy csak elmerülni a gondolataimban. Ez meg túlzottan sablonos lesz, de a Central Park is a kedvenceim közé tartozik. Meg ott vannak az eldugott művésznegyedek. Ott akár egész napra el tudok veszni. – a falmászó klubbot meg inkább meg se említem. Szeretek mászni, de azt is tudom, hogy néhány emberre a frászt hozza. - Ez mindjárt megsül, addig én gyorsan összekapom magam és máskor nyugodtan szólj rám, hogy alulöltözött vagyok. Totál kiment a fejemből, hogy illene felöltözni. Megszoktam már azt, hogy egyedül vagyok. – azzal a lendülettel el is indultam a szobámba, majd a fürdőbe, hogy összekapjam magam mire megsül a péksütemény.
“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”
Nem arról van szó hogy nem kedvelem a szüleimet. Töltök velük elég időt, szabadnapok, ünnepnapok, telefonhívás. Majdnem mindennap hallom a hangjukat, tudom hogy rendben vannak. Ráadásul a bátyám is jelent ha ő épp ott tölt pár napot, én meg nem. Dehát mindenki máshogy viszonyul a szüleihez. - Ez nem azért van mert lány vagy? Meg a legkisebb? - kérdezem meg gúnytól mentesen, inkább érdekel a dolog, miért akarják azt hinni hogy bezárták a kis szomszédomat, mert nem jelentkezik éppen. Érdekes. Mercer megye meg önmagában tetszik, meg azon belül van pár érdekes hely. - Vannak klassz erdői. Az egyik városban megakajákat adnak, ha idő előtt megeszed, akkor ingyen van... - somolygok az orrom alatt, miközben őt figyelem. - Meg az emberek is kedvesek. Segítőkészek. - egészítem ki ennyivel, de hogy mindent is megtudjon róla az ember, személyesen kell elmenni oda. Ami pedig a szörnyű dolgokat illeti, próbálok túl lenni rajta. Nehezen, de egyik jó érkezik a másik után akkor könnyen terelődik az ember figyelme. De az akkor is benne ég, talán egészen a haláláig. Éreztem az érintést, majd szavai nyomán el is mosolyodtam. - Rendben, te kis virágos lány. - cukkolom, ugratom, nem akarom megsérteni. Semmiképpen sem, nem áll szándékomban. De kedves tőle hogy meghallgatná ha olyanom lenne. Akár napi szinten is? Áh mindennap tuti nem zaklatnám, azért ő is dolgozik meg minden. Ő pedig szereti az állatokat. Érinteni és látni is. - Néhányukban több a szeretet, mint az emberek többségében. - értettem vele egyet ezen a téren. - Meg értelmesebb is. - sajnos vagy sem, de igen, akadnak olyan kutyák és macskák, kiknek elmondása egyszer valamit azt megteszik... Van olyan ember akinek hatszor elmondhatom sem fogja megérteni. Figyelem az arcát, ahogy mosolyogva mesél az állatokról. Jókedvre derít. Más mint akiket eddig megismertem. De akad más kedvenc helye is, így mikor megemlíti azt, csak felvonom a szemöldököm és úgy figyelek. - Igen, akadnak klassz helyek, de egyedül az embernek sokadjára oda eljutni már unalmas. - nem csak magamról beszélek, akadnak páran akik valóban így éreznek, de vannak akik a magány miatt mennek. Különleges hely. Végül közölte hogy elmegy felöltözni de legközelebb szóljak rá. Hát engem nem zavar. - Rendben. - nem néztem utána, ahogy elment, csak kicsit később pillantottam utána hogy végig mérjem, de nem nyálzok utána, dehogy! Visszanéztem az ételre, megfigyeltem ahogy összeáll. - Mindenféle állatot szeretsz? Vagy csak kutya, csak macska? Kedvenc kutyafaj? – érdeklődtem, a hangerő csak annyira volt hangos, hogy hallja a szobában. Nem mentem utána kukkolni, az nem az én stílusom. Ezidáig is megálltam a dolgot, tegnap is, szóval nem lehet panasz rám.
- Talán részben amiatt, mert lány vagyok, de nem én vagyok a legkisebb, de nem hiszem, hogy főként erről lenne szó. Itt élünk régebb óta, de attól még sok mindben hagyományőrző a családom. Nálunk ez kicsit másképpen megy, illetve a család eléggé fontos szerepet tölt be az életünkben, ami sokaknak fura, számomra viszont természetes. – barátságosan feleltem, mert emlékszem még kisebb koromból is, hogy olykor mennyire furcsálta a többi gyerek, hogy ennyire összetartó család a miénk, vagy olykor igen is szigorú szabályok szerint élünk. Számomra viszont nem volt fura, mert én ebben nőttem fel. Néha kicsit ábrándoztam a szabadabb életről, de ahogy egyre nagyobb lettem úgy illant el ez is, mert az idő múlásával én is ráébredtem arra, hogy ez miért is van így. Mindig is tisztelni fogom a szüleimet, testvéreimet. - Jól hangzik, akkor még lehet versenyezni is, hogy kibír többet enni. – nem szoktam túlzásba esni, de azért engem se kell félteni, hiszen a versenyszellem bennem is él és biztosan nem a salátát lökdösném a tányéromon. Soha nem is értettem miért is csinálja néhány nő ezt, mintha nekünk nem kéne enni… - Ha egyszer lesz kedved és időd, akkor lehetnél az idegenvezetőm is és megmutathatnád mit is érdemes megnézni arra felé. – hirtelen ötlet volt és már késő volt a nyelvemre is harapni, mert kimondtam kapásból azt, ami eszembe jutott. Mosollyal az arcomon figyeltem és csak reménykedni tudtam abban, hogy nem érti félre és tolakodásnak se fogja venni, hiszen végül is még egy teljes napja se ismerjük egymást. Én se vagyok normális, hogy egy idegennel akarok arra felé menni, de valami megfoghatatlan okból egyáltalán nem tartottam tőle. Mintha minden vészjelzőm kikapcsolna a közelében. - Virágos lány? Mivel érdemeltem ki ezt? – hangom játékosan csendült és a fejemet kicsit oldalra billentettem közben. Sejtettem, hogy miért hívott így és egyáltalán nem zavart. Főleg, hogy olykor képes vagyok egy virágot a hajamba is tűzni. Újabb fura vagy elvont dolog tőlem, amiről egyelőre szerencsére nem tud. - Igen, pedig sokszor szörnyű dolgokon mennek át, de….- alsó ajkamba harapok, miközben elgondolkodom, hogy miként is folytassam. – tudod, néha sokkal több erő is rejlik bennük, mint bennünk. Sokszor megtörtek, félnek, de valahogy mégis sokkal hamarabb képesek szeretet és bizalmat adni felénk, mint mi tesszük feléjük, vagy más emberek felé egy-egy csalódást követően. – és most nem csak kifejezetten a szerelemre értem, mert sokféleképpen sérülhet meg egy ember is. Barátságban, a család által is elárulhatnak minket és még sorolhatnám végtelenségig a lehetőséget, de a lényeg akkor se változna. Volt olyan is, amikor pontosan a mentett állatokból merítettem én is erőt, hogy újra nyitni tudjak az emberek felé és ne féljek újra közelengedni másokat. - Lehet, de én mindig feltalálom magam és a parkok is mindig tudnak újdonságot hozni, mert az emberek mindig cserélődnek. – megrántom a vállaimat, majd miután beraktam sülni az ételt elindulok a szobám irányába, hogy felöltözzek, mert sikeresen kicsit megkésve jutott eszembe, hogy nem így kellett volna mutatkoznom előtte. Sietve pillantottam a tükörbe és nem is volt kérdés, hogy nem festettem a legjobban, hiszen a hajam is össze-visszaállt. Kifújtam a levegőt, miközben lassan végigpillantottam magamon és próbáltam nem túlzottan ostorozni magam azért, hogy így mutatkoztam előtte ilyen hosszú ideig. - Legtöbb állatot szeretem, de a kígyóktól kiráz a hideg, még képen se szeretem őket látni. A másik főellenségem a pókok, szóval nem lennék jó pókember. – a végén elkuncogom magam, mert bár nem volt valami ütőspoén, de attól még kicsit talán viccesre sikeresett. – De ha egy állatot kellene választanom a kutyákon és macskákon túl, akkor a pandákat mondanám. Remélem egyszer lesz szerencsém látni őket élőben is. Pár hónappal ezelőtt vettem majdnem egy óriás panda plüsst is, de aztán végül inkább nem tettem. – Utóbbit nem is értem miért mondom, hiszen nem tartozik rá. Tényleg szeretnék eljutni egy olyan helyre, ahol lehet őket látni, esetleg akár meg is simogatni. Bár nem vagyok abban biztos, hogy utóbbira van lehetőség, de ha egyszer úgy döntenék itt hagyom ezt a várost, országot, akkor lehet megpróbálkoznék pandasimogatónak jelentkezni. Nem olyan régen olvastam, hogy elméletben tényleg létezik ilyen „foglalkozás is”. - Volt régebbe háziállatod, vagy szeretnél egyszer? Van olyan állat, amit nem kedvelsz? – miközben visszakérdeztem elővettem egy farmert, meg egy rövidebb felsőt. Sietve bújtam bele, utána pedig jöhetett a fésülés és csak minimális sminket tettem fel. Mindig is inkább a természetesség híve voltam. – Szeretsz túrázni, vagy biciklizni? Van olyan hely, ahova mindenképpen szeretnél eljutni? – közben pedig tovább faggattam, miközben a lehető leggyorsabban igyekeztem elkészülni. Sürgetett az is, hogy nehogy megégjen a reggelink. Amint visszasétáltam hozzá megnéztem, hogy is áll az ételünk. - Már csak pár perc. Van kedved a teraszon enni, vagy inkább bent ennél? – közben pedig levettem két tányért, vettem elő kést, majd két poharat is levettem. – Mit kérsz inni? Van gyümölcslé, csapvíz, tea, tej. Most csak ennyi a választék.
“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”
Az én elméletem másként hangzik, mint az Ő szavai. Összetartás. Ebben nőtt fel. Két ország 2 különböző család tagjai találkozása. Vannak összetartó családok, meg van olyan, mint a miénk. Szóval nem szólhatom le az övét, mert másban hisznek más úton léteznek, mint egy másik család. Miért is szólnék le ezért bárkit is? Nem szokásom. Egyediek. - Igen, ez így eléggé érthető. Nem baj, ha egy család ennyire összetart. Hiszen kire másra számítson az ember...nem? - pillantok rá egy mosollyal, eszembe jut a nő az életemben, akinek gyűrűt adtam, de visszautasított. A családomban akartam tudni, hogy részese legyen az én életembe...nem kért belőle, tehát ő nem akart a családom lenni. Későn vettem észre. Túl későn és nem léptem. Túl lépni ezen? Nem tudom, még a feladatomra koncentrálok eléggé. Mindenesetre a kérdései elterelik a figyelmem, az étel, melyet ingyen adnak, tényleg hatalmas adagok, a versenyzés meg... - Igen. - nevettem el magam. - Láttam már egy nagyon vékony lányt, aki versenyzett egy nagy darab fickóval. A csaj nyert... - a szavaim komolyan csendülnek a végére. Meglepett akkor az a dolog, ahogy figyeltem a versenyt és annak szellemét. Láttam az étlapot, háromféle adag közül választhatsz. Kicsi, közepes, hatalmas. Az utóbbi az a versenyes. Ami pedig az idegenvezetést illeti... elidőztem a lány arcán, a szemein. - Ezer örömmel. Egyeztetünk, aztán útra kelünk. - nem tartottam hülyeségnek, még úgy sem hogy a szomszédom volt és ma beszéltünk úgymond a legtöbbet az eddigi itt töltött hónapjaim alatt. Furcsának hatott? Annyira nem. Jóban kell lenni a szomszédokkal, nah nem mintha az öregebbekre annyira vágynék, láttam itt nagyot halló nénikét, meg nagycsaládos szülőket is... érdekes a tömb összetétele családok szerint. - Összeírom... - hiszen fejben tartani azt a sok mindent amit megmutatnék neki lehetetlen. Sok minden akad a közelben is, a szülővárosom felé is, szóval nem unatkoznánk. Miért egyeztem bele az idegenvezetői létbe? Nem tudom. Nem akarom magára hagyni. Segítettem neki, most meg reggelit készít köszönetkép. Mi ez ha nem egy randi? Áh, biztos nem az. Túl sokat időztem, el az arca figyelésébe, így hamar el is pillantok róla, még mielőtt kapnék egy taslit miatta. Virágos lány titulus, megnevezés...nem gúnyból, inkább kedvességből. Tudom most már hogy ki lakik a virágok övezte ajtó mögött, így nem fogom elkerülni többet. Na nem mintha zaklatni akarnám vagy ilyesmi, de áthívni egy kávéra, teára, beszélni...jól hangzana. De időnk nem lesz ilyesmire, szóval meglátom mi lesz ebből. Hallgatom őt tovább, rápillantva újra, mert egyszerűen a szemem levenni róla nem lehet, miközben beszél erről az egészről. Valóban úgy van ahogy azt mondja. Hallottam már ilyesmit. A csendet követően is őt figyelem. Vajon őt már árulták el? Fordítottak már neki hátat? Vagy ő tette már ezt valakivel? Kisétált már valaki életéből? Vagy akár fordítva? Elsiet felöltözni, hiszen a tegnap kapott pólómon kívül nem igazán akadt rajta más...ha igen, annyira nem néztem rajta végig. Úri ember vagyok látszatra. Belsőleg meg azért mégis csak pasiból lennék vagy mi! Kérdezni attól még így is tudok, figyelem a sülő ételt, el sem mozdulok a pulttól, nem akarok körül nézni, hiszen nem betolakodó vagyok, csupán egy vendég. Nem érezhetem magam otthon, nem illene. Az ücsörgést meg meghagyom estére. Az állatok. Kígyó és pókok...egyik se kedvenc nála. Hát...én sem szívlelem őket, de nem ráz ki a hideg ha meglátok kicsit vagy akár nagyobbat. Van aki írtózik tőlük, fóbiás, de van aki kifejezetten ilyeneket tart az otthonáéban. Volt már ilyenhez szerencsém, szóval igen csak érdekes dolog, ahogy a krokodil tartás is. De a kis szomszédom a pandák irányába mutat nagyobb érdeklődést, amit meg is mosolygom, hiszen egy plüsst akart vásárolni... hát, aki rajongója az állatoknak, mást nem igen tehet, ha az élő állattal nem teheti meg azt, hogy behozza a házba. A kérdés visszairányul hozzám. Megvakarom a tarkóm, majd a hang felé fordulok, ahonnan érkezett a kérdés. - Hát... kutyás vagyok, nagytestű kutyákat szívlelem. Amit meg nem...hát nem is tudom...elvagyok pókok és kigyók, hüllők közelében, míg biztonságos a távolság közöttünk... de nem igazán kedvelem a férgeket, parazitákat...láttál már olyan videót, amit egy állatból szednek ki? Csipesszel mondjuk macska orrából, vagy sebéből? Nah az olyat kifejezetten nem csípem. - megered a nyelvem kicsit, vágok egy fintort, majd folytatom. - A békákat nem komálom... a legyeket sem, a darazsak főleg nem... - folytattam, de csak ennyi állat van ami negatív az életemben. Minden más jöhet, meg is érintem, de ezek legyenek távol tőlem. Megfogni egy békát? Hülyét is kapnék azonnal! További kérdések, melyekre elmosolyodtam szélesen, fejet ingattam. Szemet nem forgattam, nem volt unalmas, inkább érdekes volt, hiszen kivel beszéljek ilyesmiről? - Nem vagyok biciklizős fajta. Motor és autó párti vagyok, bár szeretek gyalogolni is. Meg kenuba is ültem már... és lovagoltam is. Túrázni régen voltam már, bár az utóbbi itt a Catskills-hegységben volt. Majd megmutatom, ha lesz egy hosszabb nyugis hetem. - válaszoltam, hiszen nagyon messze nem igazán volt még alkalmam elmenni túrázni, de talán majd egyszer lesz rá lehetőségem, akkor meg aztán felfedezhetek mindent is. A gondolataimból a visszatérése rántott ki. Egészen máshogy fest így, mint ázottan és álmos fejjel, saját ruháiban, mik szárazak és a sminkje is rendesen megáll rajta. Lopva végig kellett hogy nézzek rajta, szóval ennyit az úri dumámról...kukába vele egy kicsit. - Ehetünk idebent. - rövid válasz szinte azonnal, ahogy figyeltem őt, elidőztem a vonásain, majd az ételre pillantottam ám az újabb kérdése újra magára terelte a figyelmem. A szemeimet az ő arcára, a szemeire, majd kicsit lejjebb, ám hamar komolyra vettem a formámat és elmosolyodtam. - A csapvíz is jól hangzik. - fejet ingattam, sok mindennel akar megkínálni és csak ennyi van itthon jelenleg. Ez is bőven elég amit felsorolt, amit éppen megsütött ételt. Nem fogom kihasználni, az nem én lennék, nem szoktam ilyesmit tenni. Én jó embernek tartom magam, aki inkább a segítségre siet bárkinek, minthogy ártson. Hátrébb léptem, majd a mosdó irányába mutattam vállam felett összecsukott ujjaimmal a hüvelykemmel mutatva. Hátráltam felé. - Mindjárt jövök. - azzal fordultam is meg, hogy kimenjek, elintézzem a kisdolgomat. A kávé vízhajtó hatása. Visszahajtottam az ülőkét, kezet mostam, majd vissza is tértem, hogy megnézzem a reggelit, hogy miképpen lesz kész. Bár sokáig nem időztem el azon, volt egyéb látni való is a lány kinézetén. Bár nem legeltettem rajta sokat a szemeimet, csak mikor nem figyelt...bár igyekeztem elvonni a pillantásaimat róla. Nehéz dolog pasinak lenni!
- Igen, meg manapság sokszor hallani azt, hogy a családtagok mennyire nincsenek jóban egymással. Szerencsére nálunk nem ez van. – több ismerősömnél is váltak a szülők, ami nem mindig volt könnyű és széplátvány. Sokszor úgy viselkednek egymással a családtagok is, mintha a legnagyobb ellenségek lennének. Nem is igazán értettem soha az ilyet, hogy miként lehetséges, vagy mi az az ok ami miatt ennyire egymás ellen tudnak fordulni, de remélem soha nem is fogom megtapasztalni. Hittem még abban, hogy léteznek harmonikus kapcsolatok, ahol olykor vannak viharok, de azok nem örökké tartanak és meg lehet beszélni a dolgokat. Szavaira csak bólintottam és álltam a pillantását, mert én is láttam már ilyen versenyt, de az biztos, hogy én nem nyernék meg egy ilyet. Tudok enni, olykor talán túlzottan is sokat, de egy ilyen versenyhez kevés lennék. Nem is tudom, hogy tudnak néhányan ilyenre felkészülni anélkül, hogy a végére megutálnák az adott ételt. Kicsit meglepett, hogy ennyire könnyedén belement, de hamar el is mosolyodtam, mert szerettem utazni. Még akkor is, ha nem sok helyre jutottam el eddig. A másik kedvenc időtöltésem a biciklizés volt és azzal felfedezni a várost, sokszor gyorsabb azzal közlekedni itt, mint bármi mással. Öltözés közben se áll be semmiféle kínos csend. Örömmel válaszolok a kérdésére és még kiabálnom se kell, mert résnyire nyitva hagyom az ajtót, hogy jól hallja amit mondok, vagy éppen őt, amikor ő felel a kérdésemre. Amikor a videókat említi, akkor kiráz a hideg is, még inkább, mert láttam már nagyon rossz állapotban lévő kutyákat, amitől még az ember gyomra is képes felfordulni, hiszen egy menhely egyáltalán nem wellness szálloda. – Inkább ne folytasd, mert a reggeli a tiéd lesz. – szólaltam meg sietve, mert tényleg nem akartam gondolni ezekre a dolgokra most. Sok mindent láttam már, bizonyos értelemben én is erősebb lettem, de azért soha nem lesz egyszerűbb ilyeneket látni, se gondolni rájuk, ha az ember már élőben is látott. – Egyébként, ha ennyire szereted a kutyákat, akkor hogy-hogy nincs sajátod, vagy miért nem vagy önkéntes egy menhelyen? Mindig jól jön egy segítőkéz, akár csak olyan téren, hogy sétálni viszi az ember. – barátságosan csendült a hangom, mert egyáltalán nem akartam számon kérni. Pusztán csak kíváncsi voltam az okra. Közben pedig lassan el is készültem és visszasétáltam hozzá. – Gyerekként nem lettünk volna jóban, nem egyszer fogtam békát és kergettem meg vele a testvéreimet, a másik kettőt én se szeretem, de nem is bántom őket ok nélkül. – Főleg a darazsakat nem. Ha nem bántom őket, akkor ők se szoktak megtámadni. A mondandóm első feléhez meg angyali mosolyt villantottam. - És van is motorod, vagy csak hobbi szinten szoktál? – kíváncsiság csillant a szemeimben. – Mindig is ki akartam próbálni, de szerintem nem kell bemutatni, hogy a szüleim fiatalabb koromban miként reagáltak amikor szóba hoztam a dolgot. – szerintem a legtöbb szülő biztosan hasonlóan reagál erre a dologra. Inkább támogatják az autózást, mintsem hogy motorra üljön az ember lánya. – Rendben, csak majd szólj előre, hogy tudjak szabadságot kérni, vagy ha addigra visszamegyek az egyetemre, akkor ne pont vizsgaidőszakban legyen. – szeretek pihenni, eldőlni a kanapén, a nyugis napok ellen sincs kifogásom, de örültem annak, hogy szeret ő is túrázni. Néha kell az ilyenfajta kikapcsolódás is. Amíg ő kiment, addig én megterítettem, vizet töltöttem egy üveg kancsóba, majd azt is leraktam az asztalra. Forraltam egy bögrényi vizet is, hogy tudjak magamnak teát csinálni. Lehet bármilyen az időjárás, akkor se tudok ellenállni a teáknak, még a legnagyobb hőségben se. Előkészítettem egy epres teafűvet, majd miután leöntöttem forró vízzel helyet foglaltam, de nem kezdtem neki a reggelinek, megvártam. - Jó étvágyat és nyugodtan mond meg, ha nem lett a legjobb. – szerettem a kritikát, hiszen abból tud tanulni az ember. Kíváncsian vártam az ítéletre, hogy mennyire ízlik neki ez a reggeli és utána kezdtem el enni én is. - Ma is fogsz dolgozni, vagy szabadnapod van? – hosszabb csend után szólaltam meg, mert nem szoktam evés közben igazán beszélni. Szeretek elveszni az ízek világában és nyugodtan enni. Amúgy is azt szokták mondani, hogy evés közben ne beszéljen az ember. Megfújtam a teámat, majd óvatosan belekortyoltam.
Kezdőlap
