Aleyna && Sebastian

Mindig izgatottan vártam a nyílt napokat a menhelyen, mert ilyenkor sokan eljöttek látogatóba és nagyobb eséllyel fogadtak örökbe macskát vagy kutyát az emberek. Még akkor is, ha egyetlen alkalom után nem vihették haza őket. Ilyenkor mindig megbeszéltünk egy újabb időpontot is, hogy még inkább meg tudjanak barátkozni a kiszemelt állattal és mi is jobban el tudjunk beszélgetni az emberekkel, hogy biztosak lehessünk abban, hogy jó helyre kerülnek és nem fogják utcára tenni, bántani az állatokat, vagy pár napon belül visszahozni őket. Természetesen kisebb aggódás mindig átjárt, mert féltem attól, hogy egyszer rossz embereknek adunk örökbe állatot, pedig legtöbbjük  már alapból olyan dolgokon mentek keresztül, amiket soha senkinek se lenne szabad.
Elnyomtam egy ásítást, mivel későn kerültem ágyba, mert sok volt a teendő tegnap a menhelyen, hiszen ilyenkor mindig nagy készülődés van a részünkről is. Alapból is mindig mindent megteszünk a nálunk lévő állatokért, de ilyenkor pláne mindent elkövetünk azért, hogy még nagyobb legyen az esélyük arra, hogy szerető családba kerülnek. Mielőtt még kimentem volna a birtokra, ahol ilyenkor voltak még tettem egy utolsó kört a bent maradt állatoknál. Beszéltem hozzájuk, megsimogattam őket. Kaptak friss fizet és próbáltam megnyugtatni őket, hogy már legközelebb ők is sorra fognak kerülni, de számukra még kellett egy kis idő a szocializáláshoz vagy éppen még gyógyulóban voltak és a pihenés volt most a legfontosabb számukra.
Végül magamhoz vettem egy mappát, majd kisétáltam és figyeltem az egyre nagyobb tömeget. Szerencsére az emberek nagyon figyeltek egymásra, nem lökdösődtek, a gyerekek nevetése és kiabálása betöltötte a teret, de nem bántam. Szerencsére nem volt vészes és a szülők próbálták fékezni a gyerekek lelkesedését, hogy nehogy megijedjenek az állatok. Figyeltem a munkatársaimat, akik szintén mindent szemmel tartottak, vagy éppen beszélgettek egy jövőbeli gazdival. Elmosolyodtam, majd ahogyan szemügyre vettem az érkező tömeget megakadt egy körülbelül velem egy korú srácon. Nem léptem közelebb hozzá, csak figyeltem, ahogyan ott állt. Olyannak tűnt, aki még nem teljesen biztos a dolgában, de ez nem is baj. Ezek a napok pont arra vannak, hogy a bizonytalanság valamerre elmozduljon. Amikor a pillantásunk találkozott, akkor bátorítóan és barátságosan elmosolyodtam és megvártam amíg ő lépett oda hozzám, mert nem akartam zavarni se. Hagyni akartam neki időt, mert úgy tűnt, hogy most jár először nálunk, legalábbis nem tűnt ismerősnek. Lehet a névmemóriám roppant rossz, de az arcmemóriám egészen jó volt.
- Szia. Igen, itt dolgozom. – könnyedén csendült a hangom,végigpillantottam a reményekkel teli állatokon, majd újra megállapodott a pillantásom a férfin. – Aleyna vagyok és köszöntelek nálunk. Látom kész tervekkel jöttél ide, de remélem azt tudod, hogy nem megy könnyedén az örökbefogadás. – kicsit felvontam a szemöldökömet, majd magamhoz öleltem a mappámat.
- Miért pont idős kutyát szeretnél? Azt ugye tudod, hogy akik a legrosszabb állapotban kerültek hozzánk, azokkal a legnehezebb kiépíteni a bizalmat. – hangom barátságosan csendült, majd lassan elindultam a kennelek felé. – Tudok pár olyan kutyát mutatni, akik régóta nálunk vannak és nagyon ragaszkodók tudnak lenni, de sok múlik azon is, hogy ők miként közelítenek majd feléd. – ha nincs meg az összhang, akkor biztosan nem adjuk neki a kutyát. Fontos az, hogy a kutya is közelítsen a gazdi felé, mert az már jó jelnek számít. Ha a kiszemelt kutya rá se hederít a gazdijelöltre, akkor jobb ha az a kutya nem is kerül hozzá, vagy olykor ott van az is, hogy a barátságos közeledés helyett inkább morgással reagálnak az illetőre. Változó, hogy ki mit vált ki a kutyákból. Ezért is fontos a lassú és óvatos barátkozás, bemutatás.
- Volt már kutyád? Inkább olyat szeretnél, aki eleven, vagy a bújós, csendesebb fajta érdekel? – kíváncsian fürkésztem őt, mert minél többet tudunk meg valakiről, annál könnyebb lesz a figyelmébe ajánlani kutyát is, vagy eldönteni azt, hogy egyáltalán adjunk kutyát neki vagy ne. Eleveneknél alapból jobb az is, ha van kert, már ha igényli a kutya azt, de legfontosabb szempont az is, hogy elegendő időt tud-e foglalkozni vele a leendő gazda, vagy nem.

Aleyna && Sebastian

Megmosolyogtam a fiú válaszát, de inkább volt barátságos a mosolyom, mintsem lenéző. Soha nem néztem le senkit se. Alapból soha nem értettem, hogy miért szeretik az emberek azt, ha bánthatnak mást. Nem vagyunk egyformák, de pont ettől válik különlegessé és színessé a világ. Szerettem új embereket megismerni, még akkor is, ha számomra a barátság lassan alakult ki.
- Nem kell aggódni, annyira nem vészes. Nem eszünk embert, inkább csak szeretnénk meggyőződni arról, hogy az illető készen áll és tudja mire vállalkozik, illetve hogy jó helyre kerül-e a kutya. – tudom, hogy vannak olyan menhelyek, ahol mindenféle bemutatkozást kell írni, meg kimennek a lakásokba, megnézik a helyszínt és még megannyi dolgot kérnek, amit soha nem értettem. Persze, fő a biztonság, de szerintem sokszor meg emiatt is árván maradnak az állatok, mert ezzel a sok dologgal elijesztik a potenciális jelölteket is.
Érdeklődve hallgattam azt, amit mond és olykor bólintottam is, mert részben tényleg igaza volt. Kicsit még el is merültem jobban a gondolataimban, így időre pár pillanattal később szólaltam csak meg miután megosztotta a gondolatait velem.
- Ez részben így van, de sokan azért is szeretnének fiatal kutyust, mert így a nevelés rajtuk áll és nem pedig már egy megszokott ritmust, neveltetést kell megpróbálniuk átformálni, ami gyakran nem is jön össze. Nem tudom, hogy erre gondoltál-e már, hogy az idősebb kutyáknak is megvannak már a maguk szokásaik, ahogyan nekünk is, így emiatt is fontos, hogy megismerjétek előbb egymást. – közben körbepillantottam, hogy minden rendben van-e, vagy esetleg valami káosz van kialakulóban, de szerencsére most még minden békés volt. Mindenki hallgatott az itt dolgozókra, pedig volt már olyan nyílt napunk, ami majdnem katasztrófába fulladt, mert az egyik látogató azt hitte, hogy ő jobban ért a kutyákhoz, mint én.
- Valahogy így, de legalább a kutyáknál borítékolható, hogy egy életre társra lelhetünk, míg az embereknél nehéz ezt biztosra mondani. – kisebb kuncogást követően szólaltam meg, mert egészen találó volt a hasonlata. Erre nem is gondoltam még, ezért is szeretek új emberek megismerni, mert általuk új dolgokat ismerhetünk meg.
- Teljesen meg tudom érteni. A kutyák képesek megnyugtatni minket és ott lenni a legrosszabb napunkon is. Mellettük minden kicsit nyugodtabb is lehet, de eleinte biztosan sok türelem kell hozzájuk. Meg kell szoknia téged és az új helyét is. Régóta szeretnél már kutyát, vagy ez új keletű dolog?  – közben pedig célirányosan azon kennel felé sétáltam, ahol figyelmébe tudok ajánlani pár kutyát. – Gondolom, akkor fontos lenne a szobatisztaság is, amit nem tudunk garantálni, mert itt gyakran a szabadban vannak, ha az idő megengedni, de az éjszakákat is át szokták vészelni, viszont az új hely miatt lehetnek eleinte balesetek. – az egyik oldalt a fülem mögé tűrtem a hajamat, mert a szellő állandóan az arcomba sodorta.
- És inkább nőstényt vagy hímet szeretnél? Bocsánat mit is mondtál, hogy kistestű érdekel csak vagy közepestestű is? – nem voltam benne biztos, hogy mondott ezzel kapcsolatban bármit is, de tényleg nagy volt itt a nyüzsgés és lehet még a beszélgetésünk előtt hallottam valakitől ezzel kapcsolatban valamit és még megragadt.

Aleyna && Sebastian

Szavaira egyetértően bólintottam és akaratlanul is újra végigmértem őt. Nem tehetek róla, de olykor sok mindent elárulhat az is, ahogyan viselkedünk és tényleg szeretném azt, ha minden innen elkerülő kutya a lehető legjobb helyre kerülne.
- Örülök annak, hogy így gondolod. Sokan azt hiszik, hogy a kutyák csak bábok és nincsenek saját érzéseiket, vagy dolgaik, pedig nagyon is vannak és eszméletlenül okosak. Sok mindent képesek megérteni.  – bátorítóan elmosolyodtam, majd a irattartómra pillantottam, majd amikor megéreztem, hogy a telefonom rezeg, akkor sietve elővettem, de csak az egyik testvérem üzent, így elraktam. Volt egy belső csoportunk is, és ha úgy nézett ki, hogy valamelyik kutya gazdira lel, akkor sietve megírtuk a nevet, hogy nehogy még egy család beleszeressen, aztán meg gond legyen belőle.
- Azt már tudom, hogy egyedül élsz, viszont azt meg kérdezhetem, hogy nagyobb társaságot vendégül szoktál látni? Bocsánat, nem akarok vájkálni, de ezek a kutyák eleinte eléggé félénkek tudnak lenni, ezért is kérdeztem volna rá, hogy egyedül élsz vagy nem. Fontos tudnunk, hogy milyen környezetbe kerül. – tényleg nem akartam, hogy félreértse, mert semmi hátsószándékom nem volt a kérdéssel. Tudom, hogy sokan nem szeretnek beszélni a magánéletükről, de nekünk tudnunk kell, hogy zajos vagy nyugodt környezetbe kerül. Ahogyan azt is, hogy valaki egyedül él, vagy valakivel/valakikkel, hiszen ha többen élnek egy háztartásban, akkor jobb szeretjük azt, ha ők is legalább egyszer eljönnek és megismerik a kutyákat.
- Legalább azt tudjuk, hogy nem hirtelen fellángolásról van szó, hanem azért egy ideje foglalkoztat már a gondolat. A nőstényekkel ott a tüzelés és nem mindenki szeretne ezzel foglalkozni, mert ilyenkor azért figyelmesebbnek kell lenni, meg kerülni sétálnál is a többi kutyát. Sokan jobb szeretik a hímeket, mert úgy tartják velük egyszerűbb. – amint megérkeztünk a kennelhez megálltam, majd szemügyre vettem a játszó és pihenő kutyákat. Nem sokan ácsorogtak mellettünk, hiszen kevesen vannak azok, akik felnőtt vagy idős kutyát fogadnának örökbe, ami kicsit szomorú, de azért részben meg tudom őket érteni.
- Ők, már egészen idősek, de nagyon barátságosak, vagy köztük kan és nőstény is. – közben végig mutattam három kutyán. Az első koromfekete volt, a második bézses, vagy világosbarna ki minek mondja, a harmadik pedig fekete-fehér. – Illetve még tudom őt és őt ajánlani, de ők nem annyira idősek csak pár évesek. Van köztük olyan, aki szimpatikusnak tűnik és szívesen megismerkednél vele?
Kíváncsian fürkésztem a fiút, majd újra a kutyákra pillantottam.
- Mielőtt elfelejteném. Ma még biztosan nem térhetsz haza vele, általában 2-3 megbeszélt időpontban még el kell jönnöd ide, hogy szokjátok egymást és lássuk azt, hogy van kötödés köztetek. Illetve bizonyos időközönként szeretünk hírt kapni a kutyákról, meg képet is, hogy lássuk azt, hogy tényleg jól vannak. Nem tudom, hogy ez neked mennyire akadály. – nem akartam azt, hogy a kutyában remény ébredjen, ha ez esetleg eltántorítja őt. Nem szoktunk kimenni lakásokba, csak akkor, ha a rövidke pár mondatos beszámolok vagy a havi egy alkalommal kapott képek aggódásra adnak okot, de szerintem érthető, hogy szeretjük azért részben nyomon követni azt, hogy a kutyáink jól vannak.  

Aleyna && Sebastian

Kíváncsian hallgattam, amit mesélt, viszont olyan volt, mintha zavarban lenne, amit nem igazán értettem. Szavaira lassan bólintottam, egy barátságos mosoly kíséretében.
- És ő nincs az ellen, hogy állatot tarts? Sok főbérlő nem támogatja a dolgot. – óvatosan kérdeztem rá, mert nem akartam letörni a lelkesedését, de mivel nem saját ingatlanban élt, így sajnos kelleni fog beleegyező nyilatkozat is, hogy biztosan ne legyen később se ebből gond. Szerencsére ahol én éltem, ott nem volt gond állatot tartani, mert különben nehezen lettem volna ideiglenes befogadó is, ha a szomszédok ellenzik a dolgot. Még akkor is, ha saját lakásomban éltem, de attól még nem szerettem volna másoknak bosszúságot okozni ezzel a dologgal.
Elegendő két szót kiejteni, amivel kicsit lesokkolni és eléggé meg is lep. Nem értettem, hogy lehetséges ez, hiszen nagyon kedves és barátságos srácnak tűnt.
- Ezt nehezen tudom elhinni, hiszen kedves és barátságos vagy. Nem olyannak tűnsz, akit az emberek kerülnének, inkább olyannak, akivel szívesen barátkoznának. – talán kisebb burkolt célzás is volt, hogy én is szívesen barátkoznék vele. Barátok mindig jól jönnek és az is olykor jó, ha van kinek elmesélni ügyes-bajos dolgainkat. A barátok is olykor ítélkeznek, de nem úgy, mint a család, vagy mint a szerelmünk. És egyébként is barátokra mindenkinek szüksége van.
- Coopernek hívják. – mosolyogva figyeltem, ahogy a kutya közelebb ment hozzá, majd elkezdte megszimatolni és olykor felpillantott a fiú arcára. Kicsit oldalra döntötte a fejét, mint aki nagyon gondolkodik valamin, majd óvatosan tett még egy lépést felé és a fejét a lábához dörgölte.
Szavaira meglepetten pislogtam párat és hirtelen nem tudtam hova tenni, hogy ez minek is szólhatott. Talán azon lepődött meg, hogy a kutya máris oda ment hozzá, vagy másról lenne szó?
- Semmi gond, ha szeretnéd, akkor hozok pórázt és elvihetjük kicsit sétálni is, biztosan örülne neki. – kérdőn pillantottam Sebre, hogy vajon ő mit szeretne. Gondoltam talán egy kicsit nyugodtabb környezetben jobban ki tudnak bontakozni. Őszintén szólva kicsit megfordult a fejemben az is, hogy netalán a tömeg zavarja a fiút és ezért olyan félénk, ki tudja. Ha igen volt a válasz, akkor sietve elővettem a telefonomat és gyorsan bepötyögtem pár szót.
- Bocsi, csak megírtam a többieknek, hogy Coopernek van gazdijelölt, így kommunikálunk ilyenkor. Egyszerűbb és jobban átlátjuk. – tettem hozzá sietve, mielőtt azt hinné, hogy valami fontosabb dolgom akadna. Nem akartam, hogy félreértse. Végül pedig elszaladtam a pórázért, de pár perccel később már vissza is értem hozzájuk.

Aleyna && Sebastian

Érdeklődve hallgattam azt, amit mesélt és elmosolyodtam a hallottokon. Örültem neki, hogy van olyan személy az életében, akire számíthat, és akivel olyanok, mint egy család. Hittem abban, hogy mindenki megérdemli a szeretet és a kedvességet is.
- Ahogy mondani szokták, nem mindig az a családunk, akihez a vér köt minket. Gondolom, akkor ő is örülne még egy lakónak. – legalábbis a szavaiból erre tudtam következtetni, meg arra is, hogy egy családba kerülne a kutya. Egy olyan helyre, ahol létezik a szeretet. – A könyveket se a borító alapján ítéljük meg, ahogy az embereket se. Én is ismerek ilyen embert, egy veteránt. Egyszer megmentett, amikor késő este mentem haza. Azóta szoktam vele beszélgetni, vagy ételt és könyvet vinni neki, mert egyelőre úgy érzi ennél több jót nem érdemel, pedig csupaszív ember ő is. Remélem, hogy egyszer ő is belátja azt, hogy neki is jár a második esély. – fogalmam sincs, hogy miért is osztottam meg ezt a fiúval, esélyesen úgyse érdekli. Egyszerűen csak jött magától és olyan természetesnek hatott, hogy beavassam ebbe. Nem sokan tudták ezt, mert tudom, hogy a legtöbb ember mit gondol azokról, akik az utcán élnek. Ahelyett, hogy segítenének nekik, inkább még beléjük is rúgnak, pedig közöttük is vannak olyanok, akik igazán megérdemelnének egy jobb életet.
- Rendben, ha úgy alakul, akkor örülnék, ha ő is eljönne, már csak azért is, mert gondolom ő is fog találkozni a kutyával és legalább látnánk azt, hogy ők is jól kijönnek. – tényleg csak emiatt örültem volna annak, ha egyszer ő is eljönne. Fontos látni azt is, hogy miként reagálnak a „családtagok” a kutyára. Volt már olyan, hogy egy anyuka nagyon szeretett volna kutyát, de aztán kiderült, hogy a kisgyerek nagyon fél, így inkább egyelőre nem adtunk nekik kutyát. Helyette inkább azt mondtuk, hogy néha jöjjenek el, adjon időt a gyerekének is ahhoz, hogy megbarátkozzon a négylábúakkal, aztán majd idővel lehet kutyájuk.
- Szerintem ezzel nincs gond, én se barátkozom könnyedén. – sokan azt hiszik, hogy könnyedén megy, pedig nem. Néha komolyan tudok izgulni attól is, hogy idegenekkel kell beszélnem, de az tény, hogy az elmúlt évek alatt sokat javult a helyzet hála ennek a helynek köszönhetően. Most már könnyebb szóba elegyednem másokkal, de a barátsághoz azért sokkal több kell, mint egy könnyed csevej.
- Szuper, akkor mindjárt jövök. – azzal a lendülettel el is indultam az épület felé, hogy elhozzam az egyik pórázt. Raktam egy kis nassit a kutyának, meg vizet is, meg kellett zacskó is, ha esetleg útközben elvégezné a dolgát. Miután mindent összeszedtem visszamentem hozzájuk.
Lassan elindultam kifelé, egyenesen a közeli park felé vettem az irányt.
- Pár éve, az egyetem mellett kezdtem el. Nagyon szeretem, de néha nagyon nem könnyű. Látni azt a sok borzalmat, amit olykor tesznek az emberek az állatokkal. – mert míg sokan azt hiszik, hogy könnyed munka ez, addig valójában nagyon nem az. Van olyan, amikor az ember kidobja a taccsót is, vagy éppen sír, vagy átjárja a düh, de semmit se tud tenni.
- Ha van kedved, akkor máskor is nyugodtan benézhetsz. Mindig keresünk olyanokat, akik szívesen dolgoznának itt. Van tennivaló és én is kevesebbet leszek, ha újra kezdődik az egyetem, így örülnének a többiek is egy új segítőkéznek. – nem akartam semmit se erőltetni, de gondoltam hátha érdekelné a dolog. Talán neki is segítene abban, hogy új barátokat szerezzen, vagy kicsit bátrabb legyen. – Vagy még tanulsz? – de az is lehet, hogy már van munkahelye, így nem érne rá.

Aleyna && Sebastian

- Szeretném azt gondolni, hogy igazad van és nagyon reménykedem ebben, de aztán újra és újra emlékeztet arra a világ, hogy az emberi kegyetlenségnek soha nem lesz vége és senki se tud gátat szabni neki. – nem akartam lelombozni őt, de annyi szörnyűséget hallani, ott a háború is. Egyszerűen nehezen tudtam volna elhinni, hogy egyszer vége lesz az állatok kínzásának, hiszen az emberek egymást is bántják, akkor miért pont őket ne bántanák? Nem pártolom a kegyetlenséget, de azért néha szívem szerint néha azt kívánom, hogy az elkövetőknek ugyanazt kellene átélniük, mint a szerencsétlen állatoknak. Akkor lehet változna kicsit a világ, de az is lehet, hogy nem, mert csak még több kegyetlenség lenne ezáltal a világban.
- Mit tanulnál? Nyugodtan szólj ám, ha túlzottan tolakodó vagyok, vagy nem akarsz valamire felelni. Nem akarom, hogy kényelmetlen legyen. – kérdést követően kicsit hadarva tettem hozzá a többi dolgot. Tényleg nem szerettem volna túlzottan vájkálni az életében és fogalmam sem volt arról, hogy mennyire szívesen beszél magáról, az életéről. – Csak nyugodtan, van időd még eldönteni. Ha esetleg nem vagyok bent és úgy döntesz, hogy igen, akkor nyugodtan hivatkozz rám, hogy én mondtam neked. – a többiek is segítőkészek lesznek, de legalább tudni fogják, hogy miként is tud a dologról. Természetesen érezhető volt a hanglejtésemből, hogy nem akarok semmit se erőltetni, ez csak egy felvetés volt a részemről és nem több.
- Óvónő szeretnék lenni. – sokan azt hiszik, hogy amiért ennyire imádom az állatokat, vagy, mert itt dolgozom, ezért ilyen területen tanulok, de nem. Imádom a gyerekeket és velük szeretnék foglalkozni, ha végre egyszer sikerül befejeznem az egyetemet és nem szól közbe megint az élet, mint legutóbb tette. – Remélhetőleg ez lesz az utolsó évem és utána sajnos még kevesebbet fogok tudni jönni, de a világért se hagynám magam mögött a menhelyet. Sok mindent köszönhetek ennek a helynek.
- Rendben, akkor menjünk arra. Ráérek, nem sietek vissza abba a zűrzavarba. – lehet ez rosszul hangzott, de ez volt az igazság. Örültem annak, ha az állatok gazdára lelnek, de azt is tudtam, hogy mostanra káosz van és túlzottan sok ember érkezhetett még. – Esetleg szeretnéd te sétáltatni? – ha belement, akkor átadtam neki a pórázt és adtam néhány jó tanácsot is, hogy mire figyeljen, meg melyik oldalán sétáljon a kutya.
- Ha gondolod, akkor utána elmehetünk a parkba is, hoztam labdát. Akár játszhatsz is vele, hogy kicsit jobban megismerkedjetek és van jutalomfalat is neki. – reménykedtem abban, hogy jó vége lesz ennek az örökbefogadásnak. Úgy éreztem, hogy talán a lehető legjobb kutyát választotta maga mellé. Kutya szimatolt, lassan sétált, néha pedig megállt és hátra pillantott a fiúra.

Aleyna && Sebastian

Kicsit összerezdültem, mert nem számítottam ennyire heves reakcióra tőle mindarra, amit mondtam. Újra elkezdtem őt fürkészni, mert nem gondoltam volna azt, hogy ennyire rosszat mondtam volna, de szerencsére úgy tűnt, hogy nem bántottam meg és nem tűnt idegesnek se. Ez pedig segített abban, hogy én is megnyugodjak.
- Hiszek benne, de az se jó, ha teljesen elfeledkezünk a világról és nem látjuk azt, hogy milyen is. Sokszor tényleg kegyetlen és szörnyű, de ugyanakkor megannyi szép dolog is történik, még ha arról valahogy kevesebbet is beszélnek az emberek. – én ebben hittem. Sötétség nélkül nincs fény és amíg legalább egy ember hisz a jóban, addig mindig is létezni fog. A jóság teljesen soha nem fog eltűnni, én inkább csak arra gondoltam, hogy mennyire szomorú az, hogy mostanában inkább a szörnyűséges dolgok kerülnek előtérbe.
Aggódva fürkésztem őt, majd a szavaira csak bólintottam. Lehet inkább be kellene fognom és nem tovább boncolgatni ezt a témát. Nem akartam semmi rosszat se mondani. Türelmesen megvártam őt, majd elvettem tőle a vizet.
- Köszönöm, ez igazán kedves tőled. – barátságos mosollyal néztem rá, majd elraktam az innivalót, mert még nem voltam szomjas. – Sajnálom a korábbit, nem akartalak megbántani, se felhúzni. Nyugodtan máskor állíts le, ha olyan témáról beszélek, ami zavar. - nem fogok ezen megsértődni, nem vagyunk egyformák és ennek köszönhetően lehet ennyire különleges a világ. Nem baj az, ha nem ugyanúgy reagálunk dolgokra, de tény, hogy nem akartam felzaklatni őt.
- Most ilyen területen dolgozol, vagy annyira nem vonz a dolog és csak kézenfekvő volt, hogy ezt végezd el? – van amikor a család dönti el mit tanuljunk, van amikor nincs ötletünk, ezért elkezdünk valamit és esetleg közben rájövünk arra, hogy nem is vonz annyira minket, de azért befejezzük a tanulmányokat.
- Köszönöm, reménykedem abban, hogy tényleg jó lesz. Azért néha kicsit félek, de régóta tudom, hogy az szeretnék lenni. – családom is támogatott ebben, soha nem éreztették velem azt, hogy inkább mást kellene tanulnom. Szerencsés vagyok ilyen téren.


Kíváncsian fürkésztem a környéket, amerre mondta hogy menjünk. Közben pedig jó tanácsokkal is ellátom, hogy nyugodtan mondja a kutyának azt, hogy állj mielőtt át kell kelni az úttesten és hasonlók.
- Régóta ismeritek egymást? – úgy rémlik, hogy azt mondta mennyi ideje élnek együtt, csak azt, hogy számára ez a férfi olyan, mint egy apa. Kíváncsi lettem az illetőre, amikor megérkeztünk, akkor pár lépéssel arrébb álltam meg, mert nem akartam tolakodó se lenni. Hagyni akartam azt, hogy beszéljenek egymással, majd végül én is közelebb léptem.
- Jó napot kívánok, Aleyna Poyraz vagyok. A menhelyen dolgozom és örülök a találkozásnak. – kedvesen és barátságosan mutatkoztam be, ha kezet is fogott velem, akkor elfogadtam és mosolyogva figyeltem a párost.
- Tényleg úgy tűnik, hogy jó társak lesznek. Eddig egészen jó az összhang közöttük. A parkba terveztünk menni, hogy kicsit jobban megismerjék egymást. – avattam be a férfit a dologba, de gondolom ő nem fog tudni csatlakozni hozzánk, mert dolgoznia kell. Hátha kedvet kap és kicsit el tud szabadulni, akkor később nem kell bejönnie a menhelyre.
- Ezek szerint, akkor nem zavarná Önt se a kutya? – óvatosan tettem fel a kérdést, mert tudom mit mondott Sebastian, de azért rá kellett kérdeznem. Hallanom kellett tőle is a választ.

Aleyna && Sebastian

Meglepett, amikor vállaimra fogott, máskor lehet elhúztam volna, mert nem szerettem, ha idegenek érnem hozzám, de nem akartam megbántani és gondoltam biztosan csak barátilag fogta meg a vállaimat. Talán ezzel is csak megnyugtatni akart.
- Rendben, és nem ijesztettél meg, vagyis egy kicsit igen, mert hirtelen annyira hevesen reagáltál, de nincs gond. – barátságos mosollyal pillantottam rá. Szavaira bólintottam és a mosolyom még szélesebb lett. – Szerintem ezzel nincs gond, addig jó amíg az ember tud hinni a mesékben. – mesékben is van gonoszság, de ott mindig a jó győz. Ez pedig sokszor erőt adhat ahhoz az embereknek, hogy elhiggyék egyszer a valóságban is így lesz. – Van kedvenc meséd? – lehet fura kérdés volt, de ezek után a kíváncsiság fúrta az oldalamat, hogy vajon szokott-e nézni. Én még mindig nézek meséket, néha nagyon jól ki tudnak kapcsolni, vagy a gyerekkoromat idézik fel. Sokan nem értik felnőtt fejjel miként lehetséges ez, de szerintem nincs ezzel gond. Tényleg, vajon Maxwell szereti a meséket, vagy furán fog rám nézni, amiért én még mindig szeretem őket? Majd legközelebb kiderítem, amikor találkozom vele. Pár napja nem láttuk egymást és hiányzott, de most nem akartam elveszni ezekben a gondolatokban.
Az újabb megnyilvánulására csak bólintottam és legbelül hálás voltam azért, hogy elvette a kezét, de ebből semmit se mutattam ki. Persze, barátok között nem ritka dolog, de őt talán ha fél órája ismerem.
- Munkában vagy lelkitársra gondolsz? – lehet pontosan amiatt nem kellett volna rákérdeznem, hogy alig ismerjük egymást, de megint hamarabb járt a szám, mintsem végiggondoltam volna a kérdésemet. – Csak azért kérdem, mert mind a kettőre van esély. Főleg, ha Lucy belendül… - elnevettem magam és közben reménykedtem abban, hogy nem ijesztettem el. Ha majd megismeri a nagyszájú, vidám és mindig pörgő lányt, akkor valószínűleg így fogja gondolni ő is. Imád kerítőt játszani, elég csak arra gondolnom, hogy akkor is mit művelt, amikor Maxwell engem keresett és utána együtt mentünk vissza. Azok a célzások. Az emléknek köszönhetően megrázom kicsit a fejemet. -  És azon nem gondolkodtál, hogy újra visszaülj az iskolapadba? Megannyi lehetőség áll az ember előtt és holtáig mindig tanulhat valami újat. – lehet még én is vissza fogok ülni, mert az is jó, ha az ember több lábon tud állni és van még olyan szak, ami lehet vonz kicsit. Még magam sem tudom pontosan, mert most egyelőre a célomat szeretném elérni, aztán jöhet a következő lépcső.



Csendesen hallgattam a válaszát, amiből kiderült, hogy annyira régóta még nem ismerik egymást, de örültem annak, hogy neki is van olyan személy az életében, akire számíthat. Én nem is tudom, hogy mit csinálnék a családom nélkül, vagy a testvéreim nélkül. Ők az én védőhálóm.
Miután túl voltunk a bemutatkozáson kíváncsian vettem szemügyre a helyet és figyeltem az újságokat is, hogy mi kapható itt. Majd lehet még beugrom ide, nincs messze a menhelytől. Ricky szavaira elmosolyodtam és próbáltam az utolsó mondatát figyelmen kívül hagyni, mert biztos voltam abban, hogy Seb nem annyira örül neki, vagyis én a helyében biztosan zavarba jönnék, ha valaki ilyet mondana velem kapcsolatban egy idegennek.
- Egyelőre nem látom akadályát. Lehet elegendő lesz csak egyszer eljönni még ezen kívül és akkor utána már haza is viheti, ha aláírja a papírokat és mi is mindent rendben találunk. Egyébként javasoltam neki, hogy akár dolgozhatna is ott. – Csacsogtam és csacsogtam, közben pedig abban reménykedtem, hogy nem hoztam kényelmetlen helyzetbe én is, mert elárultam a munkalehetőséget az apukájának. Nem akartam csapdába csalni, egyszerűen csak barátságos voltam és nem gondoltam arra, hogy lehet nem akarja megosztani vele. Bocsit elsuttogtam Sebnek, amiért elszóltam magam, majd újra a helyet és a környéket fürkésztem.
Az újabb megjegyzésnek köszönhetően persze, hogy érdekelt mire gondolhat Ricky, de nem kérdeztem rá, nem akartam bunkó lenni és egyébként is miért pont az én orromra kötné? Meg ott visszhangzott a fejemben a testvérem szavai is, hogy nem menthetek meg mindenkit és nem segíthetek mindenkinek. Nem vehetem a vállamra mások terhét is. Teljesen igaza volt a nővéremnek, de attól még szerettem segíteni az embereknek.
Ricky tette megmosolyogtatott és tényleg úgy festettek, mint egy család. Őszintén szólva meg se mondtam volna, hogy nem az igazi apja sétál mellette. Lehet nem annyira hasonlítottak egymásra, de attól még a viselkedésük olyan volt, mintha a fiú mindig is mellette nőt volna fel.
- Ahol laknak, annak a közelében van füves terület, park? – fogalmam sem volt, hogy erre felé laknak, vagy csak erre dolgozik a férfi. – Egyébként a kutya eléggé barátságos más kutyákkal, így ebből nem lehet baj, de azért jobb óvatosnak lenni és mindig figyelni. – barátságosan csendült a hangom és próbáltam beszélgetést kezdeményezni, de reménykedtem abban, hogy a két férfi közül valamelyik kicsit beszédesebb lesz.

Aleyna && Sebastian

- Szeretem a klasszikus meséket, gyerekként az Aladdin volt az egyik kedvencem, mert Jázmin hercegnőnek lehetett tigrise. Nagyon irigyeltem érte. – mosollyal az arcomon és kicsit nevetve meséltem el. Addig nyaggattam a szüleimet, mígnem végül vettek nekem legalább egy plüss tigrist. – Andersen meséi nagyon jók, a másikat viszont nem ismerem, de legközelebb majd utána nézek a könyvtárban vagy a könyvesboltban. – mindig is szerettem olvasni és szeretek új történeteket megismerni. Így legalább kicsit célirányosan megyek az adott helyre, hogy ezt a könyvet biztosan megszeretném nézni. – Hmm, az egyik kedvencem Katherine Applegate: Kívánságfa könyve, az unokatestvéreim is szerették, amikor elolvastam nekik. – nem felkapott író és talán nem is annyira mese, de szerintem igazán csodálatos történet és elgondolkodtató is.
- Nem, ő cserfes és mindig túlzottan pörög. Imádja húzni az emberek agyát és kombinálni is. – jóízűen elnevettem magam, mert nem igazán hasonlítottunk egymásra, még is az egyik legjobb barátom volt. – Ő régebb óta dolgozik ott és beosztása olyan, mint nekem, de inkább mondanám főnökömnek. Mindennek ellenére is nagyon tyúkanyó tud lenni. – pedig csak pár évvel volt öregebb nálam. Szerintem jól ki fognak jönni, és lehet Sebnek is segít majd abban, hogy kicsit bátrabb legyen.
Szavaira bólintottam és nem erőltettem tovább a dolgot. Nem tartozott rám, hogy miért gondolja így, vagy mi tartja vissza attól, hogy esetleg megtalálja az egyetemi szakok között azt, amit igazán szeret.


- Részben én segítenék, de főként a többiek. Hamarosan kezdődik az egyetem, így én nem tudok majd annyit ott lenni, részben ezért is van szükség új munkatársra. Meg sajnos gyakran megesik, hogy több kutya kerül be hozzánk, mint amennyit befogadnak, így bőven akad munka. – kicsit szomorúan csendült a hangom, mert tényleg sokkal jobb lenne, ha fordított lenne a helyzet. Mármint ha alig lenne kutya a menhelyeken, mert befogadnák őket az emberek.
- Az jó, főleg, ha szeretnek kirándulni. Cooper biztosan vevő lenne rá. – lehet idősebb kutya volt, de az elmúlt hónapok alatt már annyit tudtam róla, hogy szeret csavarogni, új helyeket felfedezni.
- Igen, illetve ott vannak a felelőtlen gazdik is, akik imádják póráz nélkül sétáltatni a kutyájukat, de ha szólnak nekik, akkor azok nem is hallgatnak rájuk, vagyis a behívás egyáltalán nem működik. – kicsit megrántom a vállaimat, ezért fontos az, hogy a kutyákat is tanítsák és képezzék. Általában nem csak a kutya tehet arról, ha baj történik, hanem sokszor a gazdi. Mi tartozunk felelősséggel a kutyánkért és nem fordítva.
Kíváncsian hallgattam Seb szavait, majd először csak bólintottam arra, amit mondott.
- Ez így igaz, viszont azt is számításba kell venni, hogy a kutyák nagyon védelmezők, így akár saját magukat is veszélybe sodornák azért, hogy megvédjék azt, aki fontos számukra. – néha pont ebből lesz a baj, ugyanakkor néha pont ez a szerencséje az embereknek is, hogy a négylábú megvédi a gyerekeket, vagy éppen minket felnőtteket.
- Van kedvetek játszani vele? – felváltva néztem rájuk, majd elővettem a labdát, amikor elértünk egy kicsit üresebb területhez a parkban. Végül levettem a pórázt a kutyáról és megsimogattam a fejét. – Beszélj nyugodtan hozzá, mindent értenek, amit mondunk. – sokan azt hiszik, hogy az állatok buták és nem értenek semmit se, ennél nagyobbat nem is tévedhetnének az emberek.

Aleyna && Sebastian

- Sokan ezt mondják. Mit kívántál volna? – természetesen egyértek vele, hiszen én is szívesen kívánnék hármat, de már egy kívánságnak is örülnék, ha az teljesülhetne. Sokan mondják, hogy szeretnének kívánni, de ha valaki rákérdez, akkor nem tudnak mit mondani vagy csak elhülyülik a dolgokat.
- Ha esetleg elolvasnád, és még látjuk egymást, akkor majd mindenképpen meséld el, hogy mi a véleményed. – azzal sincs gond, ha neki nem tetszik. Nem vagyunk egyformák, én se szeretek mindent, amit a barátaim igen, vagy a testvéreim is. De pont ezért is szeretek olvasni, mert mindig érdekes hallani a másikat, hogy miért szerette vagy éppen nem szerette az adott könyvet.
Szavaira csak mosollyal az arcomon és egy bólintással feleltem. Az nem kifejezés, hogy mennyire érdekes egyéniség tud lenni Lucy és mennyire képes olykor az ember agyára menni, de nélküle meg eléggé üres lenne az életem. Sokat köszönhetek neki, mellettem állt akkor is, amikor senki más.


- Ez szuper, talán ezentúl lesz társad is. – természetesen Cooperre céloztam. Ő szeretett sétálni és volt, hogy magammal vittem egy kirándulásra is, amikor ideglenes befogadója voltam, mielőtt a menhelyre került volna. Néha befogadtam egy-egy állatot, amíg tartott a gyógyulása, vagy azért, hogy megszokja az új helyzetet.
Figyeltem Sebastian reakcióját, de nem is sejtettem, hogy miről lehet szó. Azt hittem, hogy esetleg csak fáradt vagy frontérzékeny és azt érzi, mert netalán változik az időjárás. Ilyen téren szerencsés voltam, ritkán fájt a fejem, de tudom mennyire pokoli tud lenni azok számára az élet, akik nem ilyen szerencsések.
- Kérsz még inni? – felé nyújtottam a bontatlan palackot. Azt hallottam sokat kell inni, ha fáj a fejünk. Csak segíteni akartam, de nem is gondoltam, hogy netalán teljesen másról van szó.
Átadtam a labdát és kíváncsian fürkésztem őket, hogy vajon a kutya hallgat-e rá. Nem tartottam, mert tudtam jól, ha én hívom, akkor biztosan vissza fog térni hozzánk, de azért most egy-két lépést hátráltam, hogy kikerüljek a képből és ki alakulhasson közöttük a kötödés.
Figyeltem, ahogy labdáznak, majd pár perccel később odaléptem a fiú mellé és félé nyújtottam egy jutalomfalatot.
- Ha gondolod, akkor ezt nyugodtan ad neki oda, amiért hallgat rá és szót fogad. – örültem annak, hogy Cooper nem volt makacs teremtés, mint némelyik kutya. Vannak olyanok, akikkel kicsit nehezebben megy az ismerkedés is, vagy szemtelenebb fajta, de ő barátságos és szófokadónak bizonyult.
Ricky felé fordultam mosollyal az arcomon.
- Azt hiszem lassan majd lehet készíteni az újabb lakónak a helyet, egyelőre nem látom akadályát annak, hogy befogadjátok, de persze még lesz pár dolog, amit meg kell beszélni és még egy látogatást minimum meg kell ejteni. Látnunk kell, hogy akkor is ennyire nagy az összhang közöttük vagy nem. – természetesen Seb is hallhatta amit mondok, de nem akartam megzavarni őket az ismerkedésben és a játékban, ezért is inkább a másik férfinak mondtam ezt.

Aleyna && Sebastian

Örültem annak, hogy pár nappal korábban úgy tűnt Cooper végre otthonra lelhet. Szimpatikus volt Sebastian és az „apukája” is, mármint Ricky. Mind a kedven barátságosak voltak és úgy tűnt a parkban nagy az összhang a fiú és a kutya között is. Mindig öröm az, ha egy kutya otthonra lelhet, ha pedig egy idősebb, akkor még inkább. Egyelőre eléggé úgy tűnt, hogy az eb is úgy gondolja jó helyen lesz, mert barátságos volt, nem pedig távolságtartó. Úgy tartják az állatok jó emberismerők és én hittem ebben.  
Sietve pillantottam a telefonomra, hogy vajon jött-e üzenetem, de semmi nem várt. Ami egyszerre volt jó hír és nem is. Valakitől örültem volna, ha kapok üzenetet, viszont annak kifejezetten örültem, hogy Seb nem írt, mert ez azt jelentette, hogy el fognak jönni a mai találkozóra. Sajnos, volt már ahhoz szerencsém, hogy az első találkozás rendben ment, aztán eltűntek az emberek, nem jelentkeztek többet. Igen, akadt olyan is, aki még nem is írt semmit se, hogy mégse jönnek. Reméltem, hogy most nem ez lesz. Igyekeztem inkább a teendőkre koncentrálni, majd pedig elhoztam a kennelből a kutyát pár perccel az időpont előtt. Megsimogattam és elmondtam neki, hogy hamarosan újra találkozhat velük, és ha minden rendben megy, illetve Lucy is úgy gondolja, akkor lehet ma már az új otthonában fogja tölteni a nap hátra lévő részét.
- Szia! Örülök, hogy eljöttetek. – meglepetten pislogtam párat, amikor felém nyújtott az ajándékot. – Köszönöm, de igazán nem kellett volna, vagy ezzel akarsz megvesztegetni? – természetesen csak ugrattam őt, majd átnyújtottam neki a pórázt és óvatosan kibontottam a csomagot. Amikor megláttam, hogy a korábban említett könyv van benne, akkor még szélesebb lett a mosolyom és barátilag megöleltem őt, ha engedte.
- Nagyon szépen köszönöm, de igazán nem kellett volna. – meghatott a gesztus, de tényleg nem lett volna szükséges. Idővel majd csak beszereztem volna.
- Örülök, hogy eljöttél. Minél előbb megszokja mind a kettőtök jelenlétét, annál jobb. És legalább kiderülhet az is, hogy közületek kit tekint majd falkavezérnek. – mert nem mindegy, hogy kire hallgat jobban. Drukkoltam, hogy Seb legyen az, de ezt a kutya választja. Persze a másikra is hallgat, de nem mindig…
- Mivel még nincs annyira meleg, így gondoltam elmehetünk a telek hátsó része felé, vagy a parkban, aztán pedig majd beszélne veletek Lucy is. – egy-két dolgot meg kell kérdeznünk. Attól függően, hogy mit mondtak abba az irányba indultam el.
- És már beszereztetek neki fekvőhelyet, tálakat? Készültök az érkezésére? – érthető okokból máris elkezdtem faggatni őket, mert ez is hozzátartozik a dologhoz. Meg ott van az is, hogy van már saját pórázuk, vagy még nincs?

Aleyna && Sebastian

Szavaira még szélesebb lett a mosolyom, majd kicsit meglepetten pislogtam párat a mondandója végén. – Ezek szerint itt fogsz dolgozni? – legutóbb amikor találkoztunk, akkor még azt mondta, hogy át fogja gondolni. Persze nem csak rajtam múlik a dolog, mert én nem tartozom a vezetők közé, de biztosan örömmel fogadják a fiút. Végül sietve bontottam ki az ajándékot, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy mit is kaptam tőle. Könyvet meglátva ismételten elmosolyodtam, erre szokták mondani, hogy fülig ért a szám. Sose értettem az olyanokat, akik nem szeretnek ajándékot kapni, én szerettem. Főleg ha az illető eltalálta azt, amit szeretek. Ölelésből kibújva belelapoztam a könyvbe, majd magamhoz öleltem.
- Gyors lerakom, aztán jövök. Nem akarom, hogy baja legyen. – tényleg érdekelt a könyv, és így legalább nem kell megvennem vagy elmenni a könyvtárba és versenyt futni érte, ha esetleg felkapott könyv. Ezt az egy dolgot nem szerettem a könyvtárakban, hogy mázlidnak kellett lenni, hogy nehogy mások kivegyék előled a vágyott könyvet, mert nem mindig lehetett félrerakatni se.
Végül pedig a telek hátsó részébe mentünk, amit meg tudtam érteni. Gondolom még azért kicsit bizonytalanok voltak, de ez teljesen normális. Egy kutya érkezése is sok mindent képes felborítani, ahogyan egy gyermek érkezése is, csak másképpen.
Kíváncsian hallgattam az idősebb férfi szavait és olykor bólintottam is, mert érthető. Megvenni a dolgokat nem olcsó mulatság és manapság ritka az olyan ember, aki megengedheti a felesleges kiadásokat.
- Ez teljesen érthető, mindenképpen időben szólni fogunk, hogy vihetitek majd a kutyust. Ha most minden rendben megy, akkor szerintem holnap már veletek mehet haza, de ez persze nem csak rajtam múlik. – a kutya felé pillantottam, majd a fülem mögé tűrtem a hajamat. – Meg persze azért a vezetőségnek is rá kell bólintania, de szerintem nem lesz akadálya. – ők még azért fel fognak tenni pár kérdést, meg a chipet is majd át kell íratni, amit itt teszünk meg, mert nem szeretnénk abba a hibába esni, hogy a kedves gazdik elfelejtik. Annak a költségét majd állniuk kell, de ezt majd úgyis elmondják nekik, meg majd kapnak tájékoztatót is, amit alá kell írniuk.
Szavaira elmosolyodtam, főleg amikor pontosított.
- Ez szuper, viszont nem kizárt, hogy ő inkább úgy fogja gondolni, hogy az ágyad mellett akar pihenni vagy máshol a szobában. Ez gondot jelentene, vagy nem? – tudom, hogy nem mindenki engedi fel kanapéra a kutyát, vagy az ágyba. Maxwell pontosan ezek közé az emberek közé tartozik, én habozás nélkül felengedtem a kutyákat is már az ágyamba, ha nem voltak koszosak.
- Ha gondolod, akkor majd később gyakorolhatjuk azt is, hogy mennyire hallgat rád. Én elviszem messzebbre, neked meg hívnod kell őt. – ez nagyon fontos volt, mert látnunk kell azt, hogy hallgatni fog rá a kutya, vagy nem. Ha nem, akkor abból még nagy problémák lehetnek, és akkor lehet nem mehet annyira hamar haza velük. Mindenképpen engedelmeskednie kell részünkre és ő már nem kölyök, így nem biztos, hogy hamar tanul meg új dolgokat.