Soha nem beszélek többet a kelleténél. Soha nem igyekszek többnek tűnni annál, ami vagyok. Soha nem esek túlzásokba, soha nem hozom magamat kellemetlen helyzetbe. Soha nem kell szégyenkeznem a zenei ízlésem miatt. Egy perc alatt megmondod rólam, hogy kedves vagyok, türelmes, toleráns, segítőkész, kifejezetten jó társaság. Nyitott vagyok, de nem rámenős! Érdeklődő, de nem tolakodó. Barátságos, de nem éppen az a nyomulós fajta.
Könnyen alkalmazkodok, mindenhol megtalálom a helyem és mindenféle társaságban képes vagyok jól érezni magamat. Észreveszem az apróságokat, emlékszek arra, hogy iszod a kávéd vagy mi a kedvenc könyved címe és képes vagyok akkor is időt szakítani a számomra fontos emberekre, ha a 24 órás műszak végén másra sem vágyok, mint csendre és alvásra.
Addig maradok az ágyban, ameddig csak lehet, a fejemre húzom a takarót, és figyelmen kívül hagyok mindent, ami zavaró számomra Az első kávém előtt nem vagyok hajlandó semmi miatt aggódni. Olykor úgy tűnhet, hogy végtelenül lusta vagyok, pedig igazából ez az örökös halogatás a legnagyobb bűnöm.
Rettenetesen csúnyán káromkodok, ha nagyon feszült vagyok. Alapvetően azt mondanám magamról, hogy nem dohányzok, mégis időről-időre rágyújtok egy különösen nehéz eset után. Ha meg valamelyik eset emlékeztet arra a bizonyos napra, akkor a szokásos helyemen mindenki megtalál. A mobilom ilyenkor kuksol a szekrény mélyén. Számomra nem furcsa, meg nem is szokatlan, hogy van határozott véleményem, illetlen poénjaim vagy kötekedős hangulatom. A környezetet valahogy mégis szüntelen meglepem azzal, hogy szimplán csak önmagam adom.
Kompromisszumot kötök, ahol tudok. Megteszek mindent, hogy elkerüljem a konfliktusokat, mert legkevésbé sem szórakoztat a dráma. Szeretem, ha a problémák csak úgy maguktól megoldódnak, úgyhogy hajlamos vagyok egy mély levegőt venni, tenni egy lépést hátra majd kivárni, hátha minden csak úgy lecsillapodik körülöttem. Ha ez mégsem sikerül, akkor egy alkalmasabb pillanatban visszatérek hozzájuk. Csakhogy, ezekre nincs alkalmas pillanat, úgyhogy a felgyülemlett feszültség időről-időre az arcomba robban. Ilyenkor szanaszét szórom a ruháimat, mert nem találom éppen azt, amit keresek, vagy épp egymás után csapkodom be a fiókokat, mert valami megint nincs a helyén. Addig hagyom halmozódni a dühömet, míg végül valami jelentéktelen apróság elindít egy egész lavinát.

/Autója: Toyota
Külső:
Magasság 180 cm, hozzá 75 kg. A testalkatom kisportolt, erős felépítésű. Az arcomon általában pár napos borosta díszeleg. A szemeim színe a kékhez hasonló, a hajam fekete. Ruházatom változó, szeretem az ingek villágát, de az egyszerű ruhákat sem vetem meg. Hangom inkább fülbemászóan duruzsoló. A mosolyom nyílt, és őszinte… nem mellesleg elég nagy szimpátiát vagyok képes elérni vele a nők körében.

Nem várhatjuk el, hogy más kaparja ki helyettünk a gesztenyét. Ezt nekünk magunknak kell megtennünk, ha eredményesek akarunk lenni. Legyen szó testmozgásról, nyújtógyakorlatokról, meditációról, olvasásról, tanulásról, egy új nyelv elsajátításáról, egy tudományos csoport létrehozásáról, értékelhető célok kitűzéséről, a siker elképzeléséről, pozitív megerősítések ismételgetéséről vagy egy új készség gyakorlásáról, mindezt nekünk magunknak kell megtennünk. Senki sem tudja megtenni helyettünk.
Én érkeztem másodikként a családba, apám nagy örömére fiúként. Persze akkor nyilván nem gondolta, hogy ennyire izgága gyerek leszek. Sosem tudtam egy pillanatig sem megmaradni a seggemen. Elég sok borsot törtem a szüleim orra alá, de szerencsére elég türelmesek voltak velem, így főleg nekik köszönhető, hogy jó kapcsolatot ápolok velük a mai napig, bár egyre ritkábban találkozunk. Felhőtlen gyerekkorom volt, a veszekedéseket leszámítva, amiket a csínytevéseimért kaptam. Imádtam gyereknek lenni, kíváncsi voltam, merész, elszánt, örökmozgó és makacs. Gondolhatjátok, hogy nem könnyítettem meg a körülöttem élők életét!
Nem szerettem iskolába járni, nem szerettem tanulni, ennek ellenére nem volt egy rossz jegyem se. Nagyon fogékony voltam, pláne arra ami érdekelt. bulik, haverok, csajok, imádtam! Innen indult minden, rájöttem, hogy én nem igazán akarok dolgozni az életben, a munka nem nekem való! De azért elindultam valamerre és milyen jól tettem.
2017. November New Jersey - otthon
Add, hogy igent mondjon! Hadd legyen olyan, mint a filmekben, hogy el van ragadtatva és igent mond. Mondhat nemet is, mondhatja azt, hogy még nagyon fiatalok vagyunk, és terveink vannak, és…
Nem bírtam tovább: derékon kaptam a nőmet, kivel 3 éve egy párt alkottunk, szembe fordítottam magammal, majd térdre ereszkedtem. Előhúztam a zsebembe került dobozt, feltartottam, ahogyan már vagy százszor láttam a filmekben, és belekezdtem:
- Leszel a feleségem?
Nem mondott igent, de nem mondott nemet se; nem mondott egyáltalán semmit. Kinyitotta a száját, aztán becsukta, újra és újra, míg a türelmem végleg el nem fogyott. Felálltam, tettem egy lépést előre, ő tett egyet hátra; a karajait a mellkasa előtt keresztezve.
- Ennyi? Ez minden reakció?
- Ne haragudj, csak… megleptél. Mármint, honnan jött most ez? Történt valami?
- Mi az, hogy történt-e valami? Igen, történt! Feltettem egy kérdést, te meg nem válaszoltál! Vagy hát ezt vehetem nemleges válasznak, gondolom.
- Nem, nem erről van szó, csak hát…

Nem veszekedtünk utána; nem volt vita, nem volt hangos szóváltás. Nem volt semmi. Csak álltunk ott a konyhában, és hagytuk, hogy a csend szakadékot véssen kettőnk közé. Egy percből egy óra lett, abból egy nap, abból meg egy egész hét - nem is tudom, mire számítottam. Illetve de, de nem voltam biztos benne, hogy azt megkaphatom. Vagy, hogy megérdemlem-e egyáltalán.
Nem felejtődött el, de túlléptünk rajta. A hosszú, sértett csendek lerövidültek, az egyszavas válaszok mondatokká nyúltak, a probléma meg megoldatlanul került a szőnyeg alá, oda, ahová a többit is söpörtük. "Mikor mutatsz be a szüleidnek? Miért nem költözünk össze? Hogy felejthetted el az évfordulót? Hogy érted, hogy nem akarsz gyereket?" Kezdett zsúfolttá válni.


A fürdőszoba padlóján ébredtem. Mindenem fájt. A számnnak olyan szaga volt, mintha megdöglött volna benne valami, az íze pedig még ennél is rosszabb. Mégis mi a fene történt tegnap éjjel? Az utolsó dolog, amire emlékszek, az, hogy kiabálva visszaszámolták a másodperceket éjfélig! Táncoltam a lánnyal, beszélgettem valami pasival. Aztán filmszakadás. Előtte viszont még rengeteg tequila.
Egy rakás feles pohár katonás sorban a pulton, mindegyik mellett citrom és só. Legszívesebben abban a pillanatban magzatpózba gömbölyödtem volna, várva a megváltó halált.
- Jobban vagy? - kérdezte egy mély, hihetetlenül férfias és nagyon kellemes hang. A fájdalom ellenére is jóleső borzongás futott végig a gerincem mentén. Szegény összetört testembe a legfurább helyeken tért vissza az élet.
- Megint hánynod kell?
- Basszus!
Kinyitottam szemeimet, felültem. A hang tulajdonosa közelebb hajolt, de az arcát még mindig nem láttam egészen tisztán. A kezét azonnal a szám elé kaptam. Gyomorforgató volt a leheletem.
- Szia. - motyogtam a tenyerem mögül. Lassan kiélesedett előttem a kép. Az izmos test... de különös módon nagyon ismerős arc. Michael... halott arról, hogy dobott vagy dobtam a lányt karácsony napján és jött megnézni, hiszen kihagytam a közös esténket.

Bakancslista:
- A mount everest (Csomolungma) megmászása
- Iguana beszerzése
- Úszni az északi tengerben
- Bungee Jumping
- Vodkába áztatott gumimacik
- Mindenre igent mondani egy hónapig
- Meglovagolni egy struccot
- Feltartani egy “Ingyen ölelés” táblát
A lista bővülhet

2018 november vége
Riasztottak minket egy esethez, gyújtogatás. Ismerős volt a cím, mit megadtak, de mikor kiértünk, minden lángban állt. A tűz villámgyors terjedése miatt azonnali döntésre volt szükség. Hogy a tüzet megközelíthessük, mindenkor arra ügyelvén, hogy az illetők visszavonulási útja biztosítva legyen. A sugár a tűzre mindenkor közvetlen közelből és lehetőleg ugyanazon magasságból vezetendő és az oltás rendszeresen lépésről-lépésre végzendő a tűz gócpontja felé, ügyelvén e mellett arra, hogy az oltók állása teljesen biztos legyen. Az ellátottak közül egy fickó örjöngött, a nője bent van a házban. Nuria nevét emlegette még, neki meg tavaly kértem meg a kezét... elsápadtam, majd mindenkit otthagyva rohantam be a lángokon át, üvöltöttem a nevét tiszta erőmből. Átszaladtam a másik helyiségbe, majd a következőbe, de már késő volt. A lángok eluralkodtak és a nő testét is beborították. Nem tudtam rajta segíteni, a társaim úgy rángattak ki az épületből. Beszéltek hozzám, vetkőztettek az öltözékemből, ám semmit sem hallottam az egész történésből. Nem jutottam először szavakhoz, pár pillanatig, talán egy teljes percig is csak kapkodtam levegő után, eltátott szájjal, és meredtem arra az emberre, aki a nőjéről beszélt Nuria személyében. Szerintem bőgésbe torkollott át az egész részemről. Üvölthettem volna torkom szakadtából, ő akkor sem tért volna vissza az élők közé. Azon kaptam magam, hogy akkor abban a pillanatban piedesztálra emeltem volna azt, aki egy "csapó" kiáltással véget vetett volna ennek a szürreális fiaskónak, ami befejezésre ítéli a rendőrséggel való beszélgetésünket. Gyújtogatás történt, s nem is az első eset. Ugynaz volt az elkövető, mint az eddigieknél. Greenwich-nél, Salem-nél, a Baptista templomot is vélhetőleg ez a valaki tette tönkre.
Minden hírt megnéztem erről és minden újságot olvastam, hogy képben legyek erről az esetről. A bátyám a költözésről és új állomásozásról is próbált lebeszélni, de hajthatatlan voltam. Nem hallgattam rá. Megszállottam elakartam kapni Nuria gyilkosát, így a Brooklynban állomásozó laktanya volt a következő állomásom.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy igazán szimpatikus srácot ismerhettünk meg most a történeted során, aki nem fél nyitott lenni másokkal vagy az útjába akadó lehetőségekkel és segíteni másokon, ha arra van szükség. Legyen szó akár bármilyen apróságról is, rád lehet számítani. Örültem annak, hogy a sztorid alakulása közben egyre többet tudhattam meg arról milyen jellem vagy és voltál akkoriban, mielőtt ráleltél az utadra.
A folytatásban pedig határozottan világossá válik az is, hogy az időnkénti zárkózottságodnak mi a kiváltó oka. Nem könnyű szembesülni azzal, hogy akivel elképzeljük a jövőnket, ő nem akarja ugyanazt, mint mi. Az elutasítás érthetően rányomta a bélyegét kettőtök kapcsolatára, ami még ha véget is ért, attól az érzések megmaradtak. Csak éppen jött mellé minden más negatív és a kettő együtt fura dolgokra képes. Bármit is tett veled az illető, ha egykor kötődtél hozzá, az nem tűnik el egyik pillanatról a másikra. Sajnálom, hogy a ti sztoritok ilyen tragikusan ért végül véget. Remélem a továbbiakban rálelsz majd azokra a válaszokra, amiket keresel és segítenek a lezárásban.  
Tetszik ahogyan fogalmazol és a történeted is. Örülök, hogy olvashattalak.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!