Nadrágom utolsó gombja is a helyére kerül, mire Camile jelenik meg a szobában, kezében egy éltető koffeinnel töltött bögrével és felém nyújtja az egyiket. - Mikorra kell odaérned? - az ajtófélfának dőlve kémleli kapkodó mozdulatsoraimat én viszont csak egy lopott pillantást vetek felé válaszadásom közben. - Úgy tegnapra? - nem vagyok késésben, de egyszerűen már így is eltértem a menetrendemtől olyan össz-vissz fél óra csúszással. Hála Camile lefoglaló társaságának. - Ma is meglátogatod Diazt? Nem kellene felhozakodnom vele, elvégre a látszatot, hogy még ahhoz a rohadékhoz tartozik, fent kell tartania, máskülönben kezdődhet a gyanakodás és a magyarázkodás, amire sem a lánynak, sem pedig nekem nincsen szükségem. - Számít? - rugaszkodik el jelenlegi helyzetétől és inkább az ágy szélére huppan le. Magam sem tudom, hogy innen jobb kilátás nyílik rám vagy egyszerűen csak azért teszi, mert égető kérdésemtől zavarában azt se tudja merre legyen. - Mostanában elég sokszor vagy bent nála. Nyereményért mennek a hitvesi látogatások? - gunyoros módon teszem fel kérdésemet, de csak egy csilingelő nevetésre futja tőle kezdetben, ez pedig az én arcomra is hasonlóképp mosolyt csal, amit még azelőtt visszakényszerítek a helyére, mielőtt felé fordulhatnék. - Csak nem féltékeny vagy, Danforth? - Mire féltékeny? A börtönkosztra vagy a zuhanyzós légyottokra a cellatársakkal? - a nyakkendőmet igazgatom el, de Camile veszi át tőlem ezt és megragadja a befejezés lehetőségét. - Este találkozunk. - tenyere a mellkasomra tapad, tekintete pedig az én íriszeimbe fúródik. - Már ha nem költözöl be hozzá. Kikerülöm őt és felkapom a zakómat is, majd a telefonommal együtt indulok meg a kijárat felé, ő pedig véleményét még a kilépésem előtt utánam kiabálja. - Elmehetsz a francba, ugye tudod? Riposzt már nem érkezik tőlem, de a mosoly újra feltűnik az arcomon. Tudom, ahogyan azt is, hogy amennyire erőlteti ezt a kettőnk között lévő valamit - legyen ez bármi - még oda is szó nélkül és lelkesen követne. A kocsiban ér utol a programváltozásról szóló közel sem kedvemre való hír, amely felborítja mindazt, ami eddig tervben volt és ennek nem túl kedvesen hangot adok. Hála az autómnak és a többnyire zárt terének, ami visszafogta nyomdafestéket nem tűrő véleményemet a helyzetről, amiért a legutolsó pillanatban tudatnak velem ilyeneket. Moreno kisasszonnyal beszéltünk volna át egy-két részletet a cégnél, de így muszáj rögtönöznöm, mert bár örömmel odáznám el az utóbbi befutott kérést, mégsem tehetem. Némiképp sikerül lenyugtatnom magamat, mire Queensbe érek és azalatt a pár perc alatt, amíg a lány házához jutok el továbbra sem hagyom, hogy a vérnyomásom a normál érték fölé ugorjon. Tagadhatatlan, hogy hirtelen haraggal rendelkezem, ellenben csak a négy fal között adom ki ennek minden velejáróját. Nyilvánosan kizárólag higgadtan és megfontoltan cselekszem, mert közel sem lenne hiteles tőlem, ha őrjöngenék ország-világ előtt, nem mellesleg tudom mennyire átmeneti mindez nálam. Elegendő öt perc és átgondolom, mérlegem a problémát, majd döntésre jutok: vagy kiiktatom a probléma forrását vagy elengedem a francba és megkerülöm, de úgy, hogy abban nem lesz köszönet. Újabb két telefonhivás bentről, Marie ujjai pedig hevesen kopognak a billentyűzeten, miközben átszervezi szinte az egész napomat emiatt a rögtönzött kiruccanás miatt. - És mi lesz Ms. Turnerrel? Gondolkozom, majd hümmögök egyet. És ezután megint csak a gondolataimba merülök. - Eltolható. Rakd át holnap délutánra és értesitsd őt a változásról. Egyébként sincsen sok dolga, de azért küldess neki egy csokrot bocsánatkérésként. Lehetőleg ne olyat, amire allergiás. - teszem még hozzá gyorsan, miközben körülnézek a környéken és a GPS-re utalva magamat lassitok az autómmal. - Mr. Gomez? - újabb kérdés a vonal túlsó végéről, fejemet pedig az ülés támlájának hajtom. - Őt Rutherford majd intézi, csak szólj neki időben. Más valami? Adja az ég, hogy ne legyen, mert komolyan falnak rohanok. - Egyelőre ennyi. - lágyabb a nőnek a hangja, hiszen tisztán lejön neki, hogy nem éppen a higgadt állapotomban talált meg, ezért pedig duplán köszönetet mondok neki, mielőtt bontanám a vonalat. A kocsiból kiszállva kettesével szedem a lépcsőfokokat Moreno lakásához és nyomom meg a csengőt. Számomra is új ez a helyzet, általában professzionálisabb körülményekre vagyok ráfüggve, de a hirtelen tényezőkhöz alkalmazkodni kell, legfőképpen akkor, ha fontosak. Az ajtó komótos nyitódását követően találom szembe magamat egy tőlem alacsonyabb barnával és ezen felbuzdulva már nyújtom is felé a kezemet. - Ms. Moreno? Ryder Danforth vagyok, a GR biztonsági cégtől. Ma lett volna egy megbeszélésünk, de úgy tűnik egy kicsit bonyolódtak a körülmények, szóval megtenné, hogy beszáll a kocsimba és velem tart? - ez nagyon nem hangzik jól, ezért a zakóm zsebéből az igazolványomat is előhalászom, nehogy úgy érezze éppen elrabolni készülöm őt. Mellesleg az előzetes aktái átolvasása után még inkább jobb, ha biztosra megyek. - Máskor az irodába ejtenénk meg ezt a beszélgetést, de úgy gondolom Newarkba menet az út meglehetősen hosszú ahhoz, hogy zökkenőmentesen átvehessük a részleteket. Nem muszáj természetesen velem tartania, de ebben az esetben képlékeny mikor is keríthetünk újra sort egy beszélgetésre, márpedig az ő érdekében jobb lenne, ha minél előbb átvennénk ezt és végigfutnánk a jól ismert protokollon. - Mellesleg járt már ott? - kérdezek rá csak így mellékesen, hogy oldjam benne a kételkedés utóhatását, de tovább nem szövegelek, helyette inkább az órámat és a rajta lévő számokat kémlelem. Elvégre komolyan jó lenne már indulni, hogy időben ott legyek.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
Washington DC-ből jöttem ide, hogy külön életet kezdjek, és ebben Tío, Harry Larson is támogatott. New York elég messze van, de mégis elég közel, hogy elvileg minden rendben menjen, és, hogy lehetőség szerint a mostohabátyám ne találjon meg, de saját életet kezdjek. Tío talált számomra egy olyan személyt, aki elvileg tud rám vigyázni, ráadásul olyan múlttal rendelkezett, amivel azonosulni tudtam, hiszen Ryan is számára nagyon fontos személyeket, köztük a mennyasszonyát veszítette el, ami miatt PTS-ben szenvedett. Tío is és én is úgy gondoltuk, hogy tudok neki annyi támaszt nyújtani, hogy átvészelje és túljusson a tragédián, hogy újra talpra álljon, de végül a hadsereg úgy döntött, hogy elvezényli innen, mert az ismerős környezet nem segített neki. Nem haragszom érte, és szívből kívánom, hogy legyen túl rajta, és visszatérhessen ahhoz a munkához, amit szeret, ahova visszavágyik. Viszont én így egy olyan környezetben találtam magam, amiben nem érzem biztonságban magam mindenek ellenére. Tudom, hogy volt egy nagyon jó védelmi rendszerrel felszerelt lakásom van, amin Rae-vel osztoztam, és ahol elvileg teljes biztonságban kellene éreznem magam. Itt kamera van felszerelve a háztömb bejárati ajtajára, a lakásunk ajtaja felé is, amit eddig mi és Ryan látott, bár most azt átmenetileg a fővárosi FBI ellenőriz, az ajtók és az ablakok pedig golyóálló biztonsági darabok voltak, és persze az elmaradhatatlan riasztó is működőképes. És ez a biztonságérzet egészen addig meg is volt, amíg Ryan itt volt, de ezt most valamiért nem érzem elégségesnek. Bár most átmenetileg, elvileg időt nyertünk a múltkori börtönbalhé miatt, amiben a mostohabátyám is benne volt, de sosem lehet tudni ilyen rejtett tartalékokat tud mozgósítani, vagy mozgósított eddig a cellájából, hogy engem megtaláljanak. Én vagyok a kizárólagos oka annak, hogy ő is és a szülei is rács mögé jutottak. Nekem a tanúvédelmi programban lenne a helyem, de se én, se Tío nem bízunk abban a rendszerben, hiszen vele dolgozik az egyik legjobb hacker, aki vezetői engedéllyel bárhova be tud jutni, ahova mondják neki. A múltkori fiaskó után, néhány napja Tío felhívott telefonon, hogy talált valakit, aki vállalná, hogy személyesen felügyel rám. Küldött Ryderről képet, hogy ne legyen gond az első találkozásnál, és tudom, hogy milyen infókat kapott rólam, valamint, hogy mi hiányzik az aktákból. Ott száraz tények vannak a helyzetemet illetően, de hiányoznak nagyon fontos infók, amiket soha nem szerepeltetünk rólam sehol, mint például a pánikrohamok. Ezeket valamennyire tudom kezelni, mert már megtanultam az előjeleit, illetve, hogy mi idézi elő biztosan, és azokat próbálom kerülni. És az is hiányzik belőle, hogy egészen jó emberismerő vagyok, és hogy viszonylag könnyen olvasok másokról. Rae ma nincs itthon, mert műszakja van egy helyi laktanya mentőseként, én pedig mára minden programomat lemondtam, mert ideges vagyok. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy tökéletesen össze kellene majd dolgoznunk Ryder Danforthszal, viszont nem sokat tudok róla, Tíonak nem sok ideje volt tájékoztatni, mert még a telefonon keresztül is hallottam, hogy a főnökük, az FBI igazgatója, olyan munkát bízott rájuk, ami azonnali cselekvést igényelt. Azóta viszont nem került újra szóba a dolog köztünk. Eddig, a biztonságom érdekében annyit kellett volna itthon ülnöm, amennyit csak lehetett, viszont a munkahely, az edzések, a tánc és a spanyol oktatások mellett ez nagyon csekély idő volt, de egy része a megélhetésemet, egy része az életemet hivatott biztosítani, a tánc pedig a józan eszemet őrizte meg, hogy a rengeteg feszkó mellett ki tudjak kapcsolni, úgy isten igazából. Még elvileg nem kellene sehova mennem, de én már indulásra készen feszengek a lakásban, bár az okot nem értem, de bízok az ösztöneimben, mert eddig még nem hagytak cserben, és részben ezért vagyok még életben. Amikor viszont határozott kopogást hallok az ajtón, egy pillanatra teljesen leblokkolok, és minden eddigi gondolat kimegy a fejemből. Ki jöhet ide ilyenkor? Nem várok senkit! A nappaliban lévő laptophoz megyek, ami mostanában állandó üzemmódban, alvás nélkül üzemel, és meglátok egy Ryderre nagyon hasonlító férfit. Minden esetre óvatosan nyitom ki az ajtót, és nem is túl szélesre, biztos, ami biztos alapon. Bizonytalanul fogadom a felém nyújtott jobbot egy bólintás kíséretében, és amikor meghallom, hogy a kocsijába kellene szállnom, a kezemet az ajtóra rakom, a zokniba bújtatott lábamat, pedig az ajtónyílásba, hogy a velem szemben álló férfi már ne tudja észrevétlen megtámasztani a sajátjával, ha be akarnám csapni. - Hogy hívom azt, aki felkereste Ön? - kérdezem fürkésző szemekkel. Nem sokan tudják, hogy kit hívok Tíonak, és azt meg még kevesebben, hogy személyesen Ő kereste fel Rydert. És hiába a jelvény, hiába a hasonlóság, csak a válasza után vagyok hajlandó együttműködni vele. Látom rajta, hogy ideges és mehetnékje van, így de még akkor is várnia kell egy kicsit, leginkább a helyzetváltozás miatt. - Nézze el nekem, de bizalmatlan vagyok - küldök felé egy bizonytalan mosolyt. - De most kivételesen hajlandó vagyok így az első megbeszélést egy ismeretlen kocsijában megejteni, de egy kis türelmet kérnék, hogy elkészüljek - nézek a szemébe, miközben kiveszem a farzsebemből a telefonomat, és Tíonak küldök egy SMS-t „Kövess!!!” tartalommal. Így aktiválni fogják a nyomkövetőt, ami a telefonomban van. Majd felkapom a cipőmet, a kabátomat és a táskámat, mielőtt viszont kilépek és zárom az ajtón élesítem a riasztót. - Egyébként még életemben nem jártam ott - válaszolok végre az utolsó kérdésre (is). - Az merre van? - érdeklődök, hogy én is tudjam, merre megyünk. A lépcsőn indulunk meg lefelé, és az utcán egyből megtorpanok, várva, hogy útba igazítson a kocsijához.
A hirtelen változó programokra többnyire allergiás vagyok, akkor pedig még inkább előtörnek belőlem az erre utaló jelek, amikor még az utolsó pillanatot is választják, hogy közöljék velem a hirtelenjében beállt változókat. Az esetek többségében van egy többször is átbeszélt és megírt menetrendem, amihez tartom magamat. Az ügyfelek sorrendjét is szigorúan veszem és nem szeretem, ha ebbe a képletbe a semmiből kavarás áll be. Newark most egy ilyen és bár eléggé ködösen fogalmaztak ezzel kapcsolatban, ettől függetlenül nem mondhattam vissza, ahogyan Moreno kisasszonyt sem, akinek az előzetes beszámolóját olvasva túlságosan is nyomós oka volt arra, hogy minél előbb segítséghez jusson. Az autómban ülve latolgatom a lehetőségeimet és kedvem támad egyszerűen csak visszasétálni Camile lakásába, majd hagyni az egészet a fenébe, ha már igy is borult minden. Megtenném, ha nem tudnám azt, hogy ami bent vár, még annyira kaotikus, mint amilyennek a napom igérkezik, ezért a lehető legegyszerűbb és közel sem hagyományos módszerhez alkalmazkodok azzal, amikor eldöntöm: magammal viszem a lányt Newarkba. És a fejemben ez nem egy olyan, ami bármilyen választási szabadságot is hagy maga után. A számomra ismeretlen környékhez és lakáshoz nem nagy tudománynak tűnik eljutnom, de többször is biztosra megyek. Már csak azért is, mert legalább három telefonhívást lebonyolítottam útközben Marievel és Chad is időközben felkeresett, hogy Mr. Gomez után érdeklődjön meg a számára sem világos változókról. Ígéretet teszek, hogy később felhívom, ha többet tudok, addig viszont teljes mértékben megbízom abban, miszerint képes lesz kezelni azt, ami bent éppen a nyakába szakad majd. Bár nyugtatnia kellene a tudatnak, hogy most éppen nem kell a cégen belül elhárítanom a katasztrófát, és meg is tenné, ha nem én is a kellős közepén lennék egy másiknak. Megnyomva a csengőt várakozok és próbálom lehető legnyugodtabb és professzionálisabb verziómat használni a bemutatkozáshoz. Azon, amik közbejöttek már nem tudnék változtatni, ezért tovább mérgelődnöm rajta is éppannyira felesleges. Az ajtó nyitódására nem sokat kell ugyan várnom, ennek ellenére a szövegemet igyekszem minél gyorsabban, minél összefoglalóbban megtenni, noha úgy, hogy abból meg is értsen valamit. Annak érdekében pedig, hogy bizonytalanságát enyhítőbb körülmények felé sodorjam, az igazolványomat is felmutatom. Manapság szinte már nevetséges mennyire nehéz megbízni bárkiben is, hiszen ott húznak át, ahol akarnak, de én nem ezért jöttem. Azonban a lány bizonytalansága sokkal nagyobb méreteket ölt az átlagnál, ezért a kérdése közel se kelljen, hogy meglepjen. - Tio, igazam van? Larsonnal egy kis ideje ismerjük egymást, de akkoriban egészen másképp szólították. - feledkezek bele egy másodperc erejéig a gondolataim sokaságába, mielőtt a lányra nézhetnék és felvonhatnám kíváncsiságomból adódóan szemöldökömet. - Átmentem vagy még nem győztem meg? Ugyan az idő sürget, de az ügyfelekkel/leendő partnerekkel nem tehetem ugyanazt. Ők másképpen látják, fogják fel a helyzetet, mint én és bizonyára ez igy is van rendjén. Nem élnék olyan világban, ahol több ugyanolyan észjárással megáldott ember szaladgálna, mint amilyen én is vagyok. - Nem hibáztatom, ebbe szokott bele és jól is teszi, ha körültekintő. - nyugtatom meg afelől, hogy ez engem cseppet sem zavar. Az jobban dühítene, ha hanyagul fogná fel az egész helyzetének súlyosságát. - Megvárom. - fűzök hozzá még ennyit, de a készülődésének a pillanatáig próbálok több információt is megtudni bentről a Newark-utazás kapcsán. Marie nem tud túl sokat mondai, állítólag nem hívták még vissza, ez pedig ironikusan is annyira táplálja örömömet, mint még soha semmi más. Flor elkészülése után vezetem őt a kocsimhoz és nyitom ki annak ajtaját, de azért a kérdéséire is próbálok felelni. - Innen egy órára körülbelül. Plusz-mínusz a forgalom, attól függ hogy fogjuk ki. Ezzel túl sokat nem árulok el, de ennyi úgy gondolom bőven elegendő ahhoz, hogy ne hagyjam őt mindenféle válasz nélkül. - Mielőtt mindebbe belekezdenénk, szeretném leszögezni, hogy jó pár változást fogunk eszközölni azon, amit már eddig is megszokott, de lesznek olyanok is, amelyek a régiben maradnak. Szeretem a saját módszereimmel végezni a dolgomat, de nem zárkózom el a kompromisszumoktól sem. - fejtem ki első sorban gondolataimat és egy röpke másodpercre a lányra vezetem tekintetemet, mielőtt az útra koncentrálhatnék. - Csak úgy működhet ez, ha képesek vagyunk normálisan, minden feszültségtől mentesen összedolgozni. Ez úgy gondolom többnyire egyértelmű, de azért nem árt néha emlékeztetni senkit sem, mielőtt rábólintana a közös munkára. - Első sorban örülnék, hogyha beavatna eddig miképpen működtek együtt az előző felvigyázójával? Voltak bevett szokásaik vagy miket eszközölt a biztonságának megőrzése érdekében? Csak hogy átlássam eddig mibe szokott bele. Nem működhetünk egyformán, de a nagyobb változások mellett olykor nem árt, ha valami a régiben marad és ennek érdekében teszem fel kérdését, hátha valamit megtarthatunk, mielőtt belekezdenénk a saját ötleteimet és elgondolásaimat érvényesíteni.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
Amikor váratlanul megjelenik nálam Ryder az ajtómon kopogtatva nem kicsit lepődök meg, de valamilyen szinten már hozzá vagyok szokva, hogy egyik pillanatról a másikra kell egy teljesen új élethelyzethez alkalmazkodnom, és hiába van szinte minden időm percre pontosan beosztva, mindig rugalmasan kell kezelnem a helyzeteket, lehetőleg úgy, hogy senki se sértődjön vagy haragudjon meg. Ezekhez a vártatan változásokhoz, és újratervezésekhez hozzá vagyok szokva, hiszen ez már évek óta szerves része az életemnek. Bár nem állítom, hogy ez nem zavar meg, vagy sosem bosszankodok miatta, de általában egészen jól kezel, hiszen eddig szinte mindig az éltemet védte. Kezdetben meg főleg jellemző volt, hiszen senki sem tehet arról, hogy hirtelen beesik egy halasztást nem tűrő úgy az FBI-hoz, és azokra van kiosztva, akik rám vigyáznának, és így, ha nekik menni kell nekem is, függetlenül attól, hogy én mit terveztem. Ma pedig amúgy sem vagyok abban az állapotban, hogy másra is koncentráljak, így nagy változást nem jelent, hogy Ryder hirtelen megjelent az ajtóban, csak még bizalmatlan vagyok a férfival szemben. Ez a bizalom-kérdés nálam talán több idő, mint más normális embernél, de ez nem feltétlen a másik fél hibája, hanem az életemé, a múltamé. Miközben válaszol az első kérdésemre erősen figyelem arcának minden rezdülését. Látszik rajta, hogy elgondolkodik valamin, de nem úgy tűnik, mintha valami hazugságon gondolkozna. A válasza pedig teljesen megnyugtat, legalább is, hogy valóban Vele beszélt Tío, és valóban az, akinek mondja magát. - Igen, igaza - mosolyodok el enyhülésem jeléül. - Amikor rám emeli tekintetét, visszakérdez, hogy át ment-e a vizsgámon kicsit még fürkészem az arcát. - Igen ár, és egyelőre nincs kérdésem - válaszolok kérdésére. A többi, egyelőre bennem lévő negatív érzések viszont csak az idővel fognak elmúlni, de ez egy-két személyt leszámítva minden ismeretlennél ezt érzem, így nem lepődök meg rajta. Sőt, számomra talán az a furcsa, ha az első találkozásnál nincs bennem bizalmatlanság. - És köszönöm, hogy nem veszi zokon a bizalmatlanságomat. - Ez valóban nagy szó, hiszen manapság ezen sokan besérülnek, hogy bennük nem bíznak, pedig ők ilyen meg olyan megbízhatóak… állítólag. - Köszönöm - mondom, amikor kinyitja nekem a kocsija ajtaját, - és a választ is - mosolygok rá. Bár sokkal okosabb nem lettem, így még rákérdezek egy számomra fontos dologra. - És az irány? - értem ez alatt az égtájat, hogy legalább azzal tisztában legyek. Az időtartam itt New Yorkban, a katasztrofális forgalom miatt nem feltétlen mérvadó, mert én már ragadtam egy órát úgy kocsiban, hogy a dugó kellős közepén ücsörögtem, és egy lépést sem haladtunk semerre. Mivel elsősorban az útra koncentrál nem biztos, hogy látja, amikor egy pillanatra kiül az arcomra a meglepettség. „…nem zárkózom el a kompromisszumoktól…” ez most így első hallásra fejlődésnek tűnik számomra. - Mindenki a maga módszerét részesíti előnyben, de én ehhez már kezdek hozzászokni - kezdek bele mondandómba - de eddig kész tények elé voltam állítva, mert lényegében olyan emberek voltak mellettem, akik a katonai „parancs-értettem” elvet vallották, és ők voltak a vezetők, parancsnokok - próbálom elviccelni egy kicsit az amúgy komoly dolgot. Sok hivatalos telefont bonyolítok, így valamennyire hozzá vagyok szokva a magázódáshoz, és talán ezért sem tűnt fel eddig, hogy magázódunk, de most valahogy bántja a fülemet. - Én úgy gondolom, hogy a közvetlenebb kapcsolat ebben a helyzetben nagyon fontos, így örülnék, ha mostantól tegeződnénk - nézek rá kérdőn, hogy bele megy-e a dologba. - Ez a „feszültségmentes” dolog jól hangzik, de ebben a helyzetben létezik ilyen? - kérdezem meg őszintén, mert én ezt még annyira nem tapasztaltam, de lehet, hogy csak más dimenzióban gondolkodunk, hogy még nem beszélünk teljesen egy nyelvet. - Általában telefonon tartottuk a kapcsolatot, mert a személyes találkozókra nem igazán volt időnk, de viszonylag sokat beszéltünk. Nem tudom mennyire figyelted - folytatom tegeződve, amennyiben korábban beleegyezett a dologba -, de az épület és a lakás bejárati ajtajánál is kamera van felszerelve. Ezen felül riasztó a lakásban, és az ajtók és ablakok biztonságiak és golyóállóak. - A telefonom nyomkövetőjét még nem említem neki. - Viszont elég sok dologgal foglalkozok, de a körülményekhez képest annyit kellett a lakásban lennem amennyit lehetett - az már tök mellékes, hogy ez mostanában leginkább az alvási időszakaimra vonatkozik, mert, ha csinálok valamit, akkor nem arra koncentrálok, hogy mennyire katasztrofális helyzetben vagyok. - Most így ennyi jut eszembe - gondolkodok el a dolgon, jelezve, hogy egyelőre nincs más mondandóm, így kíváncsian várom a hozzáfűzni valóját. Sok dolog már ösztönös, és fel sem tűnik, de talán, ha rátér, említi akkor eszembe jut, hogy még esetleg mit nem osztottam meg vele.
Minél inkább közeledek a lány lakásához, annál többször határozom el magamat, hogy ez volt az utolsó alkalom, miszerint igy járok el egy leendő védenccel szemben. Már éppen azon vagyok, hogy fogom magamat és visszafordulok annak érdekében, hogy vállaljon ezért valaki felelősséget vagy ha nem teszi egyik sem, hát mindenkit azzal az egy emberrel húzok, de mégsem teszem. Egy az, hogy már igy is lassan késésben vagyok és nem kellene az első alkalommal olyan képet festeni le a cégünkről, ami nem lenne hiteles. Másrészt pedig már hamarosan a lakáshoz érek, szóval ha a visszafelé vezető utat akartam volna megtenni, akkor azt már egy negyed órával ezelőtt kellett volna meglépnem, nem most. Meg persze az is bennem van, hogy nem szeretem a félbehagyott munkát, igy most sem akarok olyan ellenérzésekkel visszafordulni, miszerint valamit nem vittem teljes mértékben véghez. A bemutatkozások már rutinszerűen mennek, ellenben nem kedvelem, hogy újra meg újra csak ismételgetnem kell magamat másoknak. Egyszerűen dühít az egész, miszerint Newark kiléte és annak tartalma ismeretlen számomra és addig amíg Marie vagy Chad nem jelez mi keresnivalóm van ott, az is marad. Mondanám, hogy ez az első ilyen eset, de akkor magamnak hazudnék. Általában kettő lehetőséggel kell számolni az odaérkezés során: vagy egy olyan ügyfél, aki befolyással bír és nem vágyik arra, hogy bárki is észrevegye következő lépést vagy éppen a másik eset, a befolyásos, de enyhén paranoiás. Az utóbbi eset neccesebb, de nem kezelhetetlen és most is valahol ebben a kettőben reménykedek. Percekkel és némileg nyugodtabb idegrendszerrel később egy fiatal lánnyal nézek szembe, aki egyből egy kérdéssel indul és esze ágában sincs elhinni nekem egy szavamat sem, még akkor sem, amikor előkutatom belső zsebemből az igazolványomat, mint hivatalos dokumentációt kilétemről. Megértem, manapság az emberek bármit hamisítanak, de ha tudná, hogy nekem se idegzetem, se pedig affinitásom nincs arra, hogy egy vállalhatatlan képpel megáldott kártyát megsokszorosítsak, akkor ő se érezne késztetést ennek a kérdésnek a körüljárására. Addig viszont nem marad más választásom, mint előkutatni rég elzárt emlékeim egy darabját és egy nevet mondani, ami után úgy tűnik ő is megnyugszik, ezt pedig akár vehetem félsikernek is. - Csak elővigyázatos, az pedig sose árt. - nem szükséges hálásnak lennie emiatt, elvégre én a helyében még plusz tíz kérdést feltettem volna és azután vágtam volna rá az ajtót az illetőre. Az évek kegyetlenül bizalmatlanná tudják tenni az embert. Nem feltétlenül mutatom idegességemet, ahogyan azt sem, hogy éppen sietősebbé váltak számomra a dolgok, hiszen ha egy ügyféllel van dolgom, akkor rá koncentrálok és semmi másra. Amíg Flor az én társaságomban van, nem érdekel Newark vagy az ott lévő kavarások, mert a jelen pillanatára kell ügyelnem és ezt is teszem, amikor kivezetem őt a lakásból, de már csak akkor teszem meg, amikor felmértem a környéket és megbizonyosodtam arról, hogy nem leselkedik rá veszély - vagy rám, mert ugye az én esetemben nem árt ezzel is számolni. - Észak. - bővebben nem megyek ebbe bele, hiszen elvileg mindent megosztottam vele és kimerítettük a hova?-mikor?-mennyi? kérdéssorozatot. Remélhetőleg a továbbiakban azért a miért? nem lesz közöttük, mert abban az esetben nincs sok mondanivalóm. A kocsiban ülve úgy gondolom nem árt a lényegre térnem, elvégre az a hosszasnak tűnő időtartam könnyedén elrepül és sok mindent kell átbeszélnünk. Megosztom vele, hogy képes vagyok alkudozni - bizonyos kereteken belül. Hiszen különösen a kedvemre van, ha az ilyet a saját elképzeléseim szerint viszünk végig, ennek ellenére nem egyszer fogtam ki olyat, aki úgy gondolta semmibe se veszi a jó tanácsaimat és az ő elképzeléseit igyekszik érvényesíteni. Rosszul gondolta. - Ez nálam úgy működik, hogy elmondom mi lesz, de meghallgatom a másik véleményét is. Aztán ha olyan, kitaláljuk hogyan legyen tovább, ellenben ha hülyeséget próbál tenni, elutasítom. Nálam is vannak szabályok, de ezeket szükséges meghozni annak érdekében, hogy biztonságban tudjam. Kissé részletesebben is belemegyek a korábbi mondanivalóm lényegébe. A kérése viszont bennem kettősséget okoz, ezért elsőre csak egy pillantást vetek felé ennek hatására. - Gondolkozom rajta, de ha magának most könnyebb, nem fogok megsértődni. Nekem egyszerűbb magázódni, távolságot tartani azoktól, akiket védeni próbálok. Sosem jó, ha túlságosan személyessé válik a dolog. - Bizonyára létezik abban az esetben, ha megértjük egymás szándékait. Onnantól kezdve nem látom akadályát ennek. - persze, világos a kételkedése, elvégre senki sincs oda azért, hogy egy kívülálló személy rendelkezik életének mozzanatai felett és úgy rendezgeti annak szálait, ahogyan kedve tartja. Nem vagyok idióta, jól tudom, hogy sok esetben nem leszünk egy hullámhosszon és bizonyára halálra is unnám magamat, ha csak igen válaszokat hallanék, de mivel én ezt próbálom megérteni, ő neki is muszáj lesz, hogy egyes lépéseket meg kell hoznom az ő érdekében. Tetszik neki vagy sem. Figyelmesen követem végig mondanivalóját, de egyben az útra is hasonlóképpen fordítom koncentrációmat, amiről egy másodperc erejéig a telefontartóba helyezett készüléken megjelenő sms vonja el a figyelmemet. Ugyan nem bentről érkezett, de még így is érdekes információkat tartalmaz. Véleményemet viszont már csak akkor osztom meg vele, amikor úgy érzi kifogyott a mondanivalókból. - Észrevettem őket és ezek felől már most biztosíthatom, hogy maradni fognak. - kezdek bele, miközben az egyik utcára fordulok be ezzel egy kitérőt téve. - A telefonos kapcsolattartás nálunk is adott lesz, minimum 2 órás bejelentkezésekkel. Nem sms formájában, mert arra már az idősebb korosztály is nagyon ügyesen képes, hanem hívásokkal. Én sem tudok minden egyes alkalommal személyesen ott lenni, szóval magától akarom hallani, hogy biztosít hogylétéről. Természetesen ez nem egyenlő azzal, miszerint nem fog vigyázni magára akkor senki sem. Kissé részletesebben belemegyek a magyarázatba, de elterelem egy kis időre a témát amíg beállok az egyik gyorsétterem kiadó ablakánál lévő autósorba. - Mit kér? Nem ártana valamit ennie, mert hosszabb lesz az út és nem tudom még Newarkba mi vár ránk. - mivel most már a vezetésre csak minimális mértékben kell koncentrálnom a várakozás miatt, ezért megengedem magamnak, hogy a mellettem ülőre vezessem tekintetemet egy lélegzetvételnyi időre. - És mielőtt elfelejteném, hívja fel Tiot és nyugtassa meg, hogy teljesen jól van. Nem lett volna szükséges a nyomkövető, elvégre ha az lett volna a tervem, hogy elrabolom, nem sokat ért volna. Térek ki erre a korábban kapott sms után, hogy még az elején tisztázzuk mindezt. A bizalmi kérdés még egy hosszabb kör lesz, de talán egyszer oda is eljutunk majd.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
Az utcán Rydert figyelem, hiszen tőle várom az útirányt a járműig, és feltűnik, hogy mennyire körültekintően vizsgálja át a környéket, amit az esetek nagy részében én is megteszek, csak neki helyzeti előnye van velem szemben, hiszen egy fejnél minimum magasabb nálam, így most átengedem neki a pásztázást. Amikor a kocsiban válaszol az irányra feltett kérdésemre csak egy néma bólintással jelzem, hogy tudomásul vettem, és nincs több kérdésem a témával kapcsolatban. Szeretem tudni, hogy hova megyünk, legalább nagyjából, és csak nagyon kevés ember van, akitől nem kérdezem meg ezeket. És remélhetőleg Ryder is ebbe a kategóriába fog később tartozni, de nekem ez még korainak tűnik. Tisztában vagyok azzal, hogy azok, akik védenek valakit, a saját módszerüket tartják a legjobbnak, és abban érzik magukat (a körülményekhez képest) kényelmesen, így nem szeretnek változtatni rajtuk. Ők az adott módszerrel tudják a legeredményesebben megvédeni az illetőt. Viszont engem már sok módszerrel védtek, és még itt vagyok, ráadásul én nem az a fajta vagyok, akinek annyi pénze van, hogy akkor is fényűzően megél, ha hónapszámra ki sem mozdul a lakásból, mert nincs is rá szüksége, mert mindene megvan az otthonában. Nekem igen is ki kell mozdulnom a lakásból, bár igaz, nem csak a munka miatt, hanem a józan eszem miatt is, ami nem árt, ha megvan. - Én úgy gondolom, hogy engem meg lehet győzni ész érvekkel, és, ha ez visszafelé is igaz, akkor nem látok túl nagy gondokat - egyelőre nem merek ettől pontosabb véleményt nyilvánítani, mert nem látok mindent előre. Hiszen számomra ez olyasmi, mint a biztonsági öv kérdése; az esetek nagy részében életet ment, még akkor is, ha okoz kisebb sérüléseket, viszont nem egy olyan esetről hallottam, hogy az illető csak azért van életben, mert nem volt bekötve, és a mentősök, a katasztrófamentők és még az orvosok is egyet értettek ebben. Lehet, hogy a mindig működő szabály egyszer a viszályára fordul, és pont az ment életet, hogy szabályt szegek a pillanat hevében. - Rendben, de maradhatunk akkor a magázódásnál is, mert nem akarom Önt kellemetlen helyzetbe hozni - nézek vissza rá, bár ezzel meg fog maradni a távolságtartásom, ami lehet nem feltétlen lesz előnyös, mert akkor zárkózottabb is vagyok. De megértem az ő helyzetét, hogy számára könnyebb lehet, ha nem kötődik. - Ha mind ketten erre törekszünk, bizonyára menni fog - de nem lesz sétagalopp. Sokat éltem egyedül és az utcán is. És annak ellenére, hogy évek óta mások is megszabják az életem mozzanatait, néha nagyon nem tudok hozzájuk alkalmazkodni, ráadásul sokaknak a latinos temperamentumom is feladja a leckét, amit Anyutól örököltem, és ami úgy hozzám tartozik, mint mondjuk a karom. Észreveszem a telefonjának a csipogását, miszerint üzenetet kapott, de nem tulajdonítok neki nagy ügyet. Elvégre olyan helyen dolgozik, ahol rengeteg információ megy át a kezén, és nem mindig kell a legtitkosabb utakat választani a közlésükre. Nem vágok közbe, amikor rátér, hogy hogyan is képzeli a védelmemet, de máris látok olyan dolgot, amit nem fogok tudni mindig megoldani, mert nálam képtelenség, és van, ami egyenesen félelemmel tölt el, ami biztos, hogy kiült az arcomra, ráadásul még a gyomromat is görcsbe rántotta, még, ha tudom, hogy nem is ez volt vele a célja, hanem éppen az ellenkezője. - Nem vagyok éhes, - mondom kicsit letörten, mert nálam az idegesség egyből a gyomromra megy, és most elképzelni sem tudom, hogy egyek - de, ha nagyon ragaszkodik hozzá, akkor egy kis adag sült krumplit kérnék - mondom az egyetlent, amit talán le tudok tuszkolni a torkomon szükség esetén. A meglepettség viszont kiül az arcomra, hogy tudomást szerzett a nyomkövetőről. - Honnan…? - kérdezek csak ennyit. - De egy kicsit félre értette a helyzetet, mert az mindig be van kapcsolva, csak most függetlenül a már rutinszerű ellenőrzésektől, a kérésemre figyelik a másik oldalon - magyarázom el neki, hogy ez nem olyan, amit bármikor is kikapcsolnék. Azt a luxust nem engedem meg magamnak, éppen ezért is van nálam állandóan a telefonom. De már elő is kaptam beszéd közben a készüléket, és tárcsáztam Tíot. - Szia, Tío! Te quiero (szeretlek) - mondom először a telefonba. - Szia, én is! - erősít meg az ő oldaláról. - Jól vagy, minden rendben? - kérdezi egyből. - Igen, csak felborult a menetrend és nem Ryder irodájában találkozunk, hanem személyesen jött el értem - magyarázom, hogy miért volt az a bizonyos SMS. - Sajnálom! -Nem kell! Ezt sosem kell - erősíti meg. - Inkább egy téves riasztás, mint elmaradt életmentő - nyugtat meg, hogy mindent jól csináltam, és hallatszik a hangján, hogy tényleg nem haragszik. - De le kell tennem, mert mennem kell. Cuídate! (vigyázz magadra) - Tú tambien! (Te is!) - mondom köszönésképpen, hozzá hasonlóan. Gyakran beszélünk két nyelven, sőt néha, ez jelzés is, hogy nem lehet mást használnunk, bár akkor már a köszönés is spanyol nyelven történik. Miután letettem a telefont ránézek Ryderre, és kíváncsian várom a fejleményeket, és annak ellenére, hogy a beszélgetés kicsit megnyugtatott, ismét ideges vagyok, mert ki kell fejtenem, hogy a véleményemet a módszerével kapcsolatban. Legalább is nem ártana. - Visszatérve a korábbi témára - kezdek bele, ha már/még olyan helyzetben vagyunk, hogy nem hallanak minket idegenek, mint például a kiszolgáló, aki a rendeléseket veszi fel. - Ha nem lesz több kamera, akkor örülök, hogy ezeken a már meglévő dolgokon nem kell változtatni. Nehezen, de már megszoktam őket, és Rae, a lakótársam is - osztom meg vele először a pozitív dolgokat. - Viszont ez a két óránkénti telefonos bejelentkezés nem hiszem, hogy megvalósítható, hiszen gyakran vagyok akár órákig telefonos kapcsolatban Puerto Ricoval, vagy vagyok kint helyszíni ellenőrzésen, mérésen, ami gyakran fél napokat is igénybe vesz, a megbeszélésekről már nem is beszélve, és ez csak a munka. De ott van még, amikor tanítok, vagy a tánc, ami általában vagy három óra, ha utána nem maradunk megbeszélni valamit - osztok meg néhány dolgot az aggályaimból. - Ilyenkor nem feltétlen tudok telefonálni, de ajánlanék egy alkut, ami eddig is mindenkivel működött - hozakodok elő a saját ötletemmel. - Mi lenne, ha bárhonnan elindulok, szólnék, és azt is megmondanám hova megyek, és, ha megérkezek, azonnal szólok? - érdeklődök. - És tudom, hogy megnyugtatásnak szánta, de hogy is értette azt, hogy „ha Ön nem tud figyelni rám, akkor is vigyáznak rám” dolgot? - kérdezem és biztos, hogy kihallatszik a hangomból az idegesség és bizonytalanság. Nem akarok más is, olyat meg főleg nem, akit nem Tío küld, még akkor sem, ha Ryder bízik benne.
Ritkán vállalok be személyesen embereket, de ha igen, azoknak komoly érvekkel kell jönniük, hogy mégis rábólintsak. Általában az ilyen esetekre küldöm ki a testőreinket és válogatjuk át a legjobb embereinket, hogy mindenki megfelelő védelemben részesüljön. Én bízom a csapatomban. A tudásukban, a kiképzésükben és ezeket az évek alatt elért eredményeik is alátámasztják. Az újak ebben az esetben még csak kisebb ügyekkel foglalkoznak, aztán egyre inkább emelünk a téteken, őket viszont sosem sodornám olyan helyzetbe, melyre még nincsenek felkészülve, hiszen azzal nemcsak önmagukat, de azt is veszélyeztetik, akit védeniük kellene. Ms. Moreno esete meglehetősen komplikált és közel sem veszélytelen. Azokból az információkból, melyeket az ügynöktől kaptam sok minden világossá vált és egy elképzelés már akkor összeállt a fejemben, ezt viszont beadagolni egy új ügyfélnek - főleg olyannak, aki súlyos bizalmi gondokkal küzd - sosem egyszerű. Magam is megválogatom kinek hiszem el az adott szavát és ki az, akinek még ötször utánanézek, mielőtt bármire is rábólintanék tőle, de egy kialakuló közös munkában ez másképpen zajlik majd le, ezt pedig Flor is látni fogja. Nem egy autós kiránduláson terveztem megejteni a beszélgetést, de ha már így alakult, akkor nem tekintgetek vissza az elmulasztott lehetőségekbe, hanem inkább abból kovácsolok előnyt, amit az utunk hoz számunkra. Newark ismeretlensége önmagában dühítően hat rám, de mindezeket megpróbálom a lehető legjobb módon félretenni, hogy még jelét se mutassam idegességemnek számára. Az évek során ezt már megtanultam kezelni, ezért bármennyire is legyenek megterhelőek a gondolataim, a társaságom ebből egy fikarcnyit sem fog megtapasztalni. Néhány dolgot már most tisztázok vele, közöttük azt is, hogy részemről még nem annyira elfogadott a tegezés megtétele, ellenben ha neki könnyebb így, ő nyugodtan használhatja. Nem vagyunk egyformák, ez pedig olyasfajta probléma, amit könnyen áthidalhatunk. A továbbiak viszont már kevésbé fognak ennyire egyszerűen menni és ennek már most látom kezdeti jeleit, ez viszont nem az első alkalom, hogy ezt tapasztalom. Meglehet, hogy magam testőröket állítok ki mások mellé és ügyelek a biztonságukra, én viszont képtelen lennék elviselni, ha bárki is beleszólna az életembe. Joshua csak egy védelmi páncélként van mellettem, de különösen nem avatkozik bele mit és miért teszek, ennek pedig örülök. Ellenben nem egyszer és nem kétszer osztotta meg már véleményét, amit kedvemtől függően olykor hajlandó voltam még elfogadni is. Egy gyors kitérőt teszek, hogy ételt vegyünk magunkhoz és bár a választéka meglehetősen kevésnek tűnik, ezért mire sorra kerülünk, addig még hozzádobok neki a rendelésemhez egy sajtburgert is pluszba meg valami innivalót, hogy hátha a későbbiekben meggondolná magát ezzel kapcsolatban. Ez viszont még egy kisebb várakozási időbe telik, arra az időre viszont rávezetem a tekintetemet és felhívom a figyelmét egy olyan dologra, mint például a nyomkövetője, amire a korábban kapott sms is csak bizonyítékul szolgált. Ám egy részem remélte, hogy bentről érkezik az üzenet, de úgy tűnik az még várat magára. - Az nem számít hogy honnan, elég annyi, miszerint tudok róla. Gondolom jól ismeri azt a személyt, akit hívni készül, ő viszont engem kért meg, ezért a későbbiekben ilyen akciókat örülnék, ha elkerülnénk. Ha nyugodtabban érezné magát, kérjen meg és megadom a pontos helyszínt Tio-nak, de ne működjünk a háttérben egymás ellen. Ennél többet viszont nem fűzök hozzá, mert ő inkább a telefonhívással, én meg az étel megrendelésével foglalkozom, de csak félig vagyok a beszélgetésének részese, többnyire inkább a gondolataim rabjává válok. Fejben valahol German szabadulásának körülményei járnak, amit bár több oldalról sikerült megvétózni, de azonban még mindig ott van az esély neki a szabadulásra. Bár örömmel használnám ki az ügyvédi irodával lévő partnerségem előnyeit, valahogy most Oswald képe pont nem az, amire szükségem lenne, mert még a végén átrendezném azt. Legyen bármennyire is jelentős az ember életében az apa-fia kapcsolat. Még egy kis várakozási időt kérnek, addig pedig átállok a másik ablakhoz és már csak akkor vezetem rá tekintetemet, amikor elregéli feltételeit. Nem vágok közbe, de magamnak feljegyzem ezeket az érveket. - Tudja Flor, említettem, hogy képes vagyok kompromisszumokra és ez továbbá sem változott. Ellenben a két ajánlatomból kettőt megcáfolt, ami nem fog működni, ha adok-kapok módon megyünk tovább. Tegyük fel eltekintek a két órás bejelentkezésektől és élek az ötletével, miszerint maga fog jelezni, amikor ráér. Ez viszont azt jelenti, hogy a későbbi ajánlatom lép érvénybe, miszerint ha én nem tudok személyesen megjelenni, az egyik legjobb emberem fogja felügyelni önt. - kezdek bele a magyarázatomba, de már csak akkor folytatom tovább, miután elrendezem az ételünket és átveszem őket, hogy ezután kiálljak a parkolóból és Newark felé vegyem az irányt. Az ételt viszont közénk helyezem, hogyha úgy érzi, nyugodtan vehet belőle. - Megértem a bizalmatlanságát, de mint mondtam, felkértek engem a felügyeletére, ami azt jelenti, hogy bíznak bennem és a döntéseimben is. Maga pedig bízik abban, aki ezt tette. Ez alól az embereim se kivételek és nem tenném kockára senki életét sem. Marcus évek óta erősíti a csapatunkat, de ha szükségét érzi, átküldöm a teljes elemzését, hogy átfussa, ha attól nyugodtabbnak érzi magát. Magyarázatom után már csak az utat figyelem, azonban még úgy érzem egy-két dolgot nem árt hozzáfűznöm. - Tudja rengeteg ügyféllel rendelkezünk és néhány esetben személyesen is meg kell jelennem, de mikor nem tehetem, náluk is hasonlóképp ez lép érvénybe. Főnökként lehetetlen elköteleznem magamat egy ember mellett, ezt remélem megérti, én pedig abban reménykedem, hogy világosabbá vált így mire gondoltam a korábbi elszólásom alatt. Ha neki ez megfelelőnek hat és bizonyára sikerül majd dűlőre jutnunk a közös munkát illetően, sok minden lesz, amit át kell futnunk, hogy minden simulékonyan menjen. Egyelőre úgy érzem lesz még egymással problémánk, de hazudnék azt állítani, hogy ez nem egy hétköznapi eset egy új lehetséges ügyfél esetében. Valahogy ez sosem annyira egyszerű, mint ahogyan az valahova apró betűs részként le van jegyzetelve. Jó pár ember vesz körül nap, mint nap, a testőreim esetében viszont én magam felügyeltem végig a kiképzésüket és tartozok értük minden egyes nap felelősséggel, amikor a munkájukba ártják bele magukat. Némelyek elszántabbak, mások biztonságosabban játszanak, de egyikükről sem mondható el az, hogy ne lennének maximálisan a részesei a feladatuknak. Folyamatos jelentéseket kapok tőlük, elszámolókat az aznapi esetekről, eseményekről és akikkel már akadt gondom, ők az első hetek alatt kiestek a szórásból. Csak a legjobbak mehetnek tovább és ehhez tartom magamat, hiszen ha élesbe megy az egész, már nem hibázhatnak, hiszen egy emberi élet védelme válik a felelősségük középpontjává. És bár ha ez kimondatlan is, ők mégis tisztában vannak ezzel.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
Nekem már rengeteg felvigyázóm volt beleértve Washingtonban Tíot, a három-négy fős csapatával, ahol azért voltak menet közben személyi változások, itt Ryant és most Rydert. Még Tío emberi is nagyban eltértek egymástól módszerben, még akkor is, ha egyébként mindent úgy csináltak, ahogy Tío mondta; nagyon érződött a módszerükön a személyiségük. Tudom, hogy nem egyszerű, sőt kifejezetten nehéz valaki életére vigyázni, de a másik oldalon lenni sem egyszerű. A védő minden lépéséről tudni akar, akire vigyáz, sőt néha még a gondolatát is, miközben figyelnie kell a környezetére és magára is. De a másik oldalon lenni sem leányálom, hiszen a felvigyázó minden lépést meghatározza, korlátozza, és nem egyszer kritizálja, ami lényegében a teljes magánszférát érinti, ahol nincsenek, nem lehetnek titkok. Ehhez viszont egy olyan bizalomra van szükség, ami belőlem már egészen kicsi korom óta hiányzik, mert lényegében öt éves korom óta nincs mellettem egy stabil, megbízható személy, amint például egy szülő. Az árvaházi gondozók sosem fognak úgy kötődni egy gyerekhez, mint egy szülő, amit a gyerekek megéreznek és ők is bizalmatlanul állnak hozzájuk, vagy legalább is nálunk így volt. Eddig nem volt viszont olyan felvigyázóm, akivel magázódtam, és eddig mindenkivel családi vagy baráti volt a viszonyom egy idő után. Ryder viszont ragaszkodik a magázódáshoz, így én ismeretlen területre tévedek, mert gőzöm sincs, mennyire fogok tudni vele minden szükséges dolgot megosztani. De tényleg nem akarom ezzel kellemetlen helyzetbe hozni, így a beszélgetést a továbbiakban én is magázódva folytatom. Minden esetre érdekes lesz így együtt dolgozni, de meg kell szoknom. Nem figyelem annyira, hogy milyen ételeket kér, de még mindig nem nagyon érzem magam képesnek az evésre. Bár azt sem tudom, mikor végzünk ott, ahova visz, így elképzelhető, hogy szüksége lesz ennyi kajára, de tőlem az sem feltétlen áll messze, hogy ne egyek egész nap. Nem kicsit érint kényelmetlenül, hogy megtudta, hogy jeleztem Tíonak a nyomkövetővel kapcsolatban, de így legalább már ezer százalékosan tudom, hogy jó kezekben vagyok. A telefont közben viszont felveszik, és először azzal a beszélgetéssel végzek. - Sajnálom, ígérem, többet nem fordul elő - teszek ígéretet Rydernek, viszont szeretném, ha tudná, miért vagyok ennyire bizalmatlan, viszont félek, hogy az eddig elhangozottakra felejtek el reagálni, pontosabban elmondani neki mik az aggályaim. Az észrevételeimmel kapcsolatban viszont erőteljes fenntartásai vannak, így a beszélgetés egy idő után ismét kiforogja magát úgy, hogy eszembe jusson, mit akartam mondani neki a nyomkövetős incidens tekintetében is. - Nem igazán az ellenkezés a célom, hanem egy mind a kettőnk számára egy olyan rendszer felállítása, amihez a körülményekhez képest, kényelmesen tudunk igazodni, és mégis nyugodtak tudunk maradni, hogy minden rendben van. Részemről a legnagyobb aggály, ami miatt az a nyomkövetős incidens is volt, hogy biztosan tudjuk, - gondolok itt most az FBI-ra - hogy a mostohacsaládomnak még vannak bizalmasai, lekötelezettjei, adósai, akiket még nem kaptak el, és semmit nem tudnak róluk azon kívül, hogy léteznek. Ráadásul nem véletlen volt annyira nehéz őket elkapni anno, mert tengeren, óceánon túli kapcsolataik is voltak. Ezen felül még ott lehetnek azok, akikkel a börtöntársai útján ismerkedett meg, így nálam sosem lehet tudni, ha felbukkan egy ember a közelemben, annak milyen szándékai vannak. És persze megértem azt is, hogy nem tud mindig személyesen a rendelkezésemre állni, viszont egy teljesen vad idegenben, mint látta, képtelen vagyok megbízni. Így mit szól ahhoz a megoldáshoz, hogy egy alkalmas időpontban személyesen ismerném meg azt a személyt, aki Önt helyettesítené? - érdeklődöm csendesen, erősen hajolva arra, hogy ez a része úgy legyen, ahogy ő elképzelte. - Sajnos számomra egy köteg papír ebben az esetben nem jelent sokat. Én abból indulok ki, hogy mi van akkor, ha mondjuk az utcán kiszúrok egy gyanús alakot, aki követ, és a valóságban nem egy személyről van szó, hanem kettőről. És én pont annak a karjaiba sétálok bele, aki a mostohabátyámhoz akar vinni; neki szavazok bizalmat, mert mondjuk az embere korábban egy másik ügy miatt verekedésbe keveredett, ami miatt a megjelenése nem a legtökéletesebb, vagy legbizalomgerjesztőbb, vagy bármilyen más okból kifolyólag rossz döntést hozok abban a pillanatban? - vetem fel az aggályaimat. - Ráadásul kapcsoltak le még a nemzetbiztonsági hivatalban is olyan személyt, aki a mostohaapám embere volt - árulom el, hogy számomra még egy hivatalos jelvény is milyen keveset nyom a latba ebben az esetben. Ezeket a dolgokat nem a levegőből szedem, nem filmek táplálják az aggályaimat, hanem vagy olyan esetek, amik velem történtek meg, vagy amiket még régebben Tío csapata mesélt egy-egy lezárt ügyükkel kapcsolatban, hogy tanuljak belőle, vagy csak szimplán sztorizgattak. Én ilyen bizalmatlan környezetben élek már hosszú évek óta, ami nagyban befolyásolta a gondolkodásmódomat. Valóban érdekel, hogy miután ezeket elárultam neki, mit fog gondolni az esetről, hogy mit fog reagálni. Megértem, teljesen megértem, hogy nem tud mindig mellettem lenni, hiszen rengeteg hozzám hasonló személyre kell vigyázni, és rengeteg életért felelős, de biztos vagyok benne, hogy sosem fogom egy olyan ember védelmét keresni, akit nem ismerek személyesen. Ráadásul már kialakultak bennem bizonyos megérzések, ösztönök, amiket nem tudok és nem is akarok átalakítani, kikapcsolni, mert eddig már nagyon sokszor mentették meg az életemet. Vannak még kérdéseim, feltéve, ha ezek után nem küld el melegebb éghajlatra. Eddig kényelmes helyzetben voltam, mert volt lehetőségem Rae mellett még egyéb önvédelmi edzésre is járni, valamint néha kijutottam lőpályára is kijutni, még akkor is, ha itt még nincs fegyvertartásim. Bár már talán éppen ideje lenne azt is megkérni itt is, hogy ne csak Washingtonb DC-ben legyen, és át tudjam hozni a pisztolyt, amit Tíotól kaptam. Bár addig valószínű nem hozom át, amíg Rae velem lakik. Ő nem szereti a fegyvereket, és én ezt tiszteletben tartom. De gyakorolnom kellene valahol.
Nehezen vagyok csak hajlandó elvonatkoztatni attól a személytől, aki valójában vagyok és akkor sem próbálom magamat meg az elveimet, elképzeléseimet más köntösbe csomagolva eladni, amikor egy leendő partnerrel, védenccel beszélem meg a részleteket csak azért, hogy az jobb behatással bírjon a másik félre. Utólag úgyis kiderülnének ezek a problémák, ezért úgy gondolom mindig egyszerűbb az egyenes utat letisztázni, mintsem olyan félreértésekbe belebonyolódni, ami egyik félnek sem hoz semmi jót. A cég mindig is egy olyan terep volt számomra, ahol nem tűrtem el a hibákat és ezerszer jártam át egy adott problémát, hogy utána abban a plusz alkalomban képes legyek végül annyira biztos döntésre jutni, ahol felkészültem minden egyes lehetséges következményre vagy a környezet alakította változóra. Egy védenc esetében sem történik ez másképp, ellenben személyesen nagyon kevés alkalommal vagyok én bárkinek is éjjel-nappali őrizete, hiszen a cégen belül történő események pörgései lefoglalnak, ahogyan partneremet is, ám ettől függetlenül nem lehetetlen, hogy magam vállalok el valakit. Flor esetében egy külső személytől érkezett a megbízás és mielőtt megjelenhettem volna nála, a kapott információkból próbáltam felépíteni számára egy olyan jövőképet, ami minden oldalról lehetséges védelmet biztosít számára. Paranoiás személyemnek rendkívülien sok hátránya is tud lenni, előnye viszont annál több, ha egy olyan veszély ellen kell minden oldalról bebiztosítani magát valakinek, ami sokszor a legjobbak tudását is képes pengeélre állítani. A lány esetében tudatában vagyok annak, hogy nehéz lesz áthaladni azon a bizalmi vonalon, amit maga köré húzott. Tapasztalatból meritek ihletet, amikor azt is állítom, nem egyszer és nem kétszer fog megkérdőjelezni döntéseimmel kapcsolatban és noha engem ez számomra rendkívül zavaró tud lenni, mégsem zökkenek ki eredeti állapotomból vagy válok túlságosan erőszakossá vele szemben a saját akaratom érdekében. Mint ahogyan azt korábban ígértem, a kompromisszumok sem állnak tőlem messze, ellenben ha hülyeségekről kell alkudozni, azt már kevésbé tolerálom. - Ezt értékelem. A nyomkövetővel kapcsolatos félreértésekhez csak ennyit fűzök, mert bár a magyarázata elég ahhoz, hogy felfogjam a dolgok miértjét, ennek ellenére közel sem volt kedvemre az, hogy még ilyenekre is pluszba kitérjek. Elvégre egy olyan ember keresett fel, akit ő már régóta jól ismer és akiben feltételek nélkül megbízik, ebből kiindulva pedig Tio sem csak a hasára vágott egyet és döntött mellettem, hanem természetesen alaposan utánajárt mindennek. Ismertem már egy ideje, őt is, a munkásságát is, nem kellett ismétlődő bemutatkozást alkalmaznia ahhoz, hogy felfogjam ez az ügy vagyis pontosabban ennek a lánynak a védelme mennyire a szívügye számára. Ezért én sem fogom félvállról venni, ahogyan eddig sem tettem egyetlen bevállalt munkám során sem. Ahhoz, hogy egyről a kettőről jussunk és bármilyen felvetések esetében eljussunk az alku szintjéig, nem árt többet is bedobni a közösen kikészített kalapba, hogy aztán a legjobb változók szerint mérlegeljük azokat. Ő ugyan heves tiltakozásba kezd a bejelentkezés kapcsán, én viszont nem engedek a saját elképzelésemből, miszerint Marcus is ugyanúgy fogja felügyelni Flor védelmét, ahogyan az tőlem is elvárható lenne. - Akkor úgy tűnik egy és ugyanazon oldalon vagyunk ezzel kapcsolatban. Értem itt ezalatt a közös munkáról alkotott véleményét, de utána elcsendesedek azon időközökre, amikor is kitér aggályaira és részletesebben is kifejti azokat. Magam is kételkednék minden egyes újonnan érkezett változóba az életembe, ami képes teljes mértékben kiforgatni azt, hogyha olyan események zajlottak volna le már körülöttem, mint Flor esetében. Nem mintha nem ezt tenném életem minden egyes percében, keresve még a csekély jelét is a gyanúnak vagy az árulásnak akár a cégemen belül, akár pedig a környezetemben. Megbizom az embereimben, de az újak még okozhatnak meglepetéseket, erre pedig minden egyes alkalommal felkészülök, hiszen megeshet, hogy akadnak olyan személyek, akik nem fognak eljutni azon szintig, hogy testőrökké váljanak. Az én cégem által biztosan nem. - Nem hagyom figyelmen kívül az aggályait, hiszen nem alaptalanok. Egy olyan szervezett egység pályázik magára, ami miatt minden egyes kő alá be kell nézni ahhoz, hogy biztosra menjen és ehhez tartom is magamat, szóval ha ragaszkodik a személyes találkozáshoz, bizonyára Marcus sem fogja nemleges válasszal elutasítani. - nyugtatom meg efelől, hiszen mindkettőnk érdeke az, hogy működjön a közös munka. Ugyanakkor ha már esélyt ad arra, hogy megbarátkozzon Marcus gondolatával, azt már a részemről haladásnak veszem. - Viszont azt már korábban is akartam kérni, hogy majd azokról a külön programokról, amiket megemlített, írhatna egy összesítőt számomra. Tudja teljesen megértem a bizalmában található kételyeket, magam is szeretek minden szempontból a végére járni a dolgoknak, ezért úgy gondolom ha még nem csináltak korábban, az lenne a legtisztább, ha minden ilyen külön tevékenységen lévő csoporttársát részletesebben megismerhetném. Ha még magának nem is Ms. Moreno, számomra ők ismeretlenek és potenciális veszélyforrások az életére nézve. Mint ahogyan azt említette korábban, bárhol lehetnek olyan emberek, akik nem éppen jó szándékkal léptek be az életébe. - vezetem fel újabb kérésemet neki, ebből viszont semmilyen szín alatt nem engedek. - Legkésőbb még a közös munka megkezdése előtt egy olyan listát szeretnék látni magam előtt, amin a nevek is szerepelnek és az időpontok, amikor ezeken az eseményeken jelenését teszi. Megoldható? Kérdezek rá, ám ha nem ő lépi meg, én fogom helyette megtenni. Tudnom kell kik veszik körül, még ha a legártatlanabb táncos lábú báránykának is tűnnek, akkor is. Elvégre mindenki csak addig őrzi a glóriát a feje felett, amíg valaki rá nem kényszeríti, hogy levegye azt és olykor elég kevés indok is elegendő ehhez.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
Még élénken él bennem, amikor idejöttem New Yorkba, hogy akkor valahogy megfelejtkeztem az idő múlásáról, így arról is, hogy egyre közelebb vagyunk a mostohabátyám szabadulásáig, és akkor olyan felszabadult és szabad voltam, mint még soha. Persze akkor sem gondtalan, hiszen átmenetileg motelben laktam és munkát kerestem, de szerencsére viszonylag hamar, csak néhány hét alatt találtam munkát, és albérletet is, majd egy lakótársat is. Ez a szabadság viszont hiányzik, mert évek óta először felejtkeztem meg úgy isten igazából mindenről, és addig a pár hétig lényegében kikerültem minden óvón féltő szempár látószögéből. Az álomból történő ébredés viszont nagyon keserves volt, hiszen Ryan felbukkant, lényegében közölte, hogy ő lesz mostantól a baby-sitterem, és olyan biztonsági intézkedéseket vezetett be, mint egy erődítményben szokás, de a legrémesebb számomra az a pánikroham volt, ami az ébredésemmel járt, hiszen akkor tudatosult bennem, hogy mekkora veszélyben voltam eddig. Életveszélyben, amit a szabadság rózsaszín köde teljesen eltakart előlem. A beidegződések viszont ott voltak végig velem, csak akkor is félre vertek, mint most Rydernél. Ezt a bizonytalanságom és félelmem által épített falat viszont nem egyszerű áttörni és átjutni a másik oldalra, főleg úgy, hogy Ryderről eddig még nem hallottam, vagy legalább is nem emlékszem, hogy hallottam volna. Most viszont itt ülök mellette a kocsijában, és az eddig bevezetett ezernyi szabály mellé még készülünk néhányat felvenni, csak hogy életben maradhassak. És néha elgondolkozok, hogy ez valóban megéri? Van még egyáltalán ÉLETEM, amit meg kell védeni? Bár nem tehetem meg Tíoval, hogy feladom, hogy én is itt hagyom, így, ha másért nem is, de érte megéri, hiszen nem tudhatom, mi történne vele, ha nekem bajom lenne. A szeretett felesége és kislányuk elvesztése után nem tehetem ez meg vele én is. Így lényegében nincs más választásom, mint az új szabályokban élni, bár kisebb alkudozásokkal próbálok egy olyan életminőséget kialakítani, amihez anélkül tudnám tartani magam, hogy mindenki megismerné a múltam, vagy, hogy paranoiásnak tartanának. Nem akarom, hogy szánalommal nézzenek rám, akár a miatt, hogy öt évesen elárvultam, akár a mostohacsaládom miatt, akár azért, hogy mennyire szánalmasan gyenge vagyok, hiszen egyedül még életben maradni sem vagyok képes. - Nagyon örülök, hogy így gondolja - mosolyodok el halványan. Alkalmazkodnom kell az új szabályokhoz, de ehhez tudatosan is szoknom kell őket. Ráadásul a folyamatosan a fejemben szóló vészharangoknak is úgy kell elnémulniuk, hogy azért még tegyék a dolgukat szükség esetén. Marcus számomra még idegenebb, mint ő, és nem feltétlen lenne egészséges számomra, ha Marcus elől fejvesztve rohannék az ellenségeim karjaiba, így nagyon örülök, hogy megoldható a személyes találkozó. Volt szerencsém megtanulni, hogy a papír sok mindent elbír, és egy személyes találkozó alkalmával könnyebb megismerni valakit, mint egy aktából, hiszen bármennyire is legyenek pontosak az adatok, valami mindig hiányzik belőlük, ebben a helyzetben néha bőven elég, ha ismeretlen okból nem találják meg a közös nevezőt, nem értik meg egymást, és már kész is a baj egy ilyen védő-védett párosításnál. - Nem ismerem, és nincs is igazán közöm az Ön beosztásához, de feltételezem, hogy még is erre tekintettel az a legjobb, ha minél hamarabb megejtjük ez a személyes találkozót Marcussal - és minden belső tiltakozásom ellenére próbálok jó képet vágni a dologhoz. Mert valahogy még mindig fenntartásaim vannak ezzel kapcsolatban, hiszen nálam ez a bizalom egy második szintje, pedig még lényegében az első falon is csak repedések vannak, de még állnak. Tudnom kellene még néhány dolgot Ryderről, de úgy tűnik, erre még nem tudok kitérni. - Ez viszont egy teljesen logikus kérés, és igazából készültem is erre - kezdek el kicsit kutatni a táskámban. - Készítettem egy heti rendet, hogy elvileg mikor milyen programom van. Ebben viszont szoktak lenni változások, és most kiesett néhány, amit majd pótolni szeretnék, illetve vannak olyanok, amik nem fix időpontosak, csak azt lehet tudni, hogy a hét folyamán lesz ilyen - kezdek bele, de ez az utolsó rész még számomra is zavarosnak tűnik. - Áh, meg is van! - veszem elő az „órarendemet”. - A munkahelyem általában hivatali munkarend szerinti, kivéve, amikor becsúszik egy túlóra. Viszont gyakran kell terepre mennem, bár ez egy érdekes kérdés lesz, mert gyakran megyünk gyárakba, ahova még nekünk is csak engedéllyel lehet bemenni, és titoktartási nyilatkozatot kell aláírnunk az ott látottakra vonatkozóan. Így ide sajnos nem jöhet velem sem Ön, sem Marcus, mert az állásomba kerülhet - szögezem le, hogy itt most ez nem alku tárgya. - Viszont a nyomkövető a telefonomban be van kapcsolva, így azon keresztül tudnak követni. És ígérem, szólok, ha kiteszem a lábam az EPA épületéből - mondom nagyon komolyan. - A táncórák fixek, nagyon ritka, hogy elmarad, de a tanárt és a mennyasszonyát már átvilágították, és a táncosok nagy részét is. Ezen a listán vannak azok, akiket már ellenőriztek - veszek elő egy hosszabb listát, - ezen pedig azok, akiket még nem, mert csak az elmúlt két hétben csatlakoztak hozzánk - veszem elő a csak néhány nevet tartalmazó listámat. - Jelenleg önvédelmi edzésre kizárólag a lakótársamhoz járok, és ott nem volt változás az elmúlt hónapokban, de itt a névsor. A többi edzés nincs helyhez kötve, pont azért, hogy sose tudják hova megyek legközelebb, így onnan nem tudok névsort hozni - mondom félve. Nem tudom fél New Yorkot kilistázni, hiszen az edzőtermek bárki számár elérhetőek, és nem mindig ugyan azok járnak ugyanakkor ugyanoda. - Próbálok nem nagyon kiszámítható lenni, már ahol, és amikor lehet. Illetve Jules az egyik barátnőm, akinek spanyolórákat adok, de ez az időpont szinte óráról órára változik, mert ő is és én is elfoglaltak vagyunk, így oda szúrunk be órát, ahol mind a ketten szabadok vagyunk, és lehetőség szerint a kisfiára is tudnak vigyázni. Ez így elég részletes? - érdeklődök, amikor rendezem a genothermből kivett papírokat, hogy visszakerüljenek a burokba. Majd szerencsétlenkedek egy sort az ülésen forgolódva. - Hova tegyem ezt? - kérdezem végül meg, ezzel jelezve, hogy ezt igazából neki szántam átadni. - Valamint megbeszéltük, hogy magázódunk, de nem hívna inkább Flornak? Sokkal jobban szeretem és jobban is hallgatok rá - kérdezem félve, és azt már nem teszem hozzá, hogy mivel a „Moreno” név édesanyámtól származik, és őt hívták így a munkahelyén nem szeretem, ha így szólítanak, mert fáj. Ráadásul még nem is helyes, hiszen hivatalosan „Sanchez”-nek kellene hívni, na, nem mintha attól nem állna meg bennem az ütő, hogy valamit elcsesztem. - Viszont, lenne két nagyon fontos kérdésem, és kezdeném a személyessel - nézek rá kérdőn, és remélem, megadja az engedélyt. Nem akarom Tíotól megkérdezni, de ezt úgy is meg kell tudnom, ha meg akarok bízni benne. - Honnan ismeri Tíot? - érdeklődök, és a biztonsági öv engedte lehetőségek szerint, a lehető legjobban felé fordulok, hogy lássam az arcát. Így viszont lényegében oldalasan ülök az helyemen. A másik, ami a lövészetre vonatkozik, még várhat, hiszen,a míg Rae velem lakik, addig úgy sem viszek pisztolyt a lakásban, mert tudom, hogy nem szereti őket, és ezt tiszteletben tartom. A katonai stílusú önvédelmi fogásokat pedig lehet, hogy el is felejthetem, amikor itt vagyok New Yorkban.
Az évek során a berögzült szokások rabjává váltam és egy olyan rendszert követtem, ami több oldalról is bizonyosságot nyert annak sikerességéről. Nehezen mondtam le az irányításról és azt sem különösen hagytam, hogy az érzelmeim vezéreljenek egy-két döntésem során, noha nem mintha annyiféle emberi kapcsolatot tudnék felsorakoztatni, amik miatt engednék ezen a szorosan tartott kötélen, ami az elveimhez köt. Hittem abban, hogy a járt út biztonságosabb, ellenben a határok feszegetése újabb lehetőségekkel gyarapította mindazokat a módszereket, amikre szükségem volt a munkám során. A tisztességes vonalon belül maradva rengeteg szabállyal találja magát az ember, ellenben akadnak olyan kiskapuk, amelyek a javunkra szolgálhatnak megbújva a vállunkra teherként aggatott elvárások sorai között. Akkoriban jó döntésnek bizonyult az a fúzió, amely az ügyvédi iroda és a mi cégünk között jött létre és ez a mai napig sem okozott továbbra sem különösebb problémát. Tárgyalásaink során megfigyeltem módszereiket. Ahogyan észrevétlenül a szavakkal játszanak és olyan szorult helyzetből is simán másznak ki, amiben egy külső szemlélő csak a megadás lehetőségét látja. Kezdetben irigyeltem ezeket tőle, mára magam is elsajátítottam. Mindig is könnyen alkalmazkodtam, tanultam és ez rettenetesen a hasznomra vált az idő múlásával. Az általuk létrehozott módszerekkel megláttam a reménytelen helyzetekben megbúvó lehetőségeket és még azelőtt megragadtam azokat, mielőtt a másik ráeszmélhetett volna létezésükre. Ezen módszerhez viszont ragaszkodtam és bármennyire is úgy éreztem képes vagyok a kompromisszumokra, ezerszer átgondoltam egy-egy külsős által kapott feltételt, mielőtt végleg rábólinthattam volna. Nem a versengés volt a lényeg, hogy kinek lesz több pontszáma a beszélgetés során, hanem annak a védelmi vonalnak a félállítása, ami csak úgy fog működni, ha teljes mértékben - és apróbb változtatásokkal - de kitartok eredeti ötleteim mellett. A saját terepem hatékonyabbá tesz és ezek után sem fogok olyan térfélre merészkedni, ami ártana akár a cégnek, akár a környezetemben lévő embereknek. Flor nem egyszerű eset, de közel sem megfejthetetlen. A helyében én sem állnék másképp az életembe érkező változásokhoz vagy egy újabb emberhez, aki próbál megvédeni az elkerülhetetlentől. Önmagam képtelen voltam elviselni, ha mások elmondták mit és hogyan tegyek, ezt figyelembe véve viszont olyan hangnemet próbálok megütni vele kapcsolatban, amitől nem érzi magát kényelmetlenül. Fontos, hogy megtaláljuk a közös hangot és bár ehhez az kell, hogy olykor lejjebb engedjem azokat a gondosan megépített falakat, melyeket magam elé húztam, mégsem zárkózom el a meglépésüktől. Elvégre a nagyobb cél vezérel, az pedig Flor védelme. Ugyanakkor pont az ilyen találgatások miatt szoktam a testőreimre passzolni az ügyfeleket és csak ritkán vállalok el személyesen bárkit is. Pár dolgot átbeszélünk ugyan, de akadnak olyan részletek is, amiknél a véleményeink ütköznek, de úgy tűnik a továbbiakban adok-kapok elven működünk, ezt viszont nem hagyom teljesen figyelmemen kívül. Nem engedhetek mindent, még ha kellemetlenül is érintené őt mindez, hiszen nem egy baráti találkozóról paktálunk le, hanem arról a fajta védelmi háló kiépítéséról, amelynek során nem kell attól tartania, hogy utolérik őt a múltjának darabkái. Marcus említése kapcsán egyszerű bólintással reagálok, hiszen úgy gondolom ebben a témában elértünk ahhoz a ponthoz, ahol nem különböznek véleményeink. Marcus jó ember, az egyik legjobb a cégen belül. Maximálisan bízom benne és ehhez teljes vállszélességgel tartom is magamat. Láttam már nem egyszer és nem kétszer munka közben, ugyanakkor megfigyelhettem őt a kiképzések során. Megvoltak a sajátos módszerei, szeretett kísérletezni, tovább fejleszteni magát az alapoknál és ez a fajta találékonyság még hatékonyabbá tette őt az évek során. Kétségkívül úgy gondolom Flor mellett megállja majd a helyét, még ha a hölgyemény első gondolatfuttatásra nem is így vélekedik erről. Ha már úgyis egyezkedős hangulatában találom őt, egy valamit külön kiemelek, amiből viszont már nem áll módomban engedni és ha logikusan belegondol, ő is beláthatja ennek miértjét. Szerencsére az ellenkezés most elmarad, helyette egy csomó dokumentumot kapnék kézhez, ha nem éppen a vezetéssel foglalkoznék, noha ez közel sem azt jelenti, hogy ne figyelnék rá teljes mértékben. - Alapos. Ez jó kezdet. Egy elismerést jelző hümmögéssel véleményezem az elhangzottakat, de többségében nem avatkozok közbe a mondandóját illetően, ám nem különösen repesek az öröm számomra olyannyira ismeretlen érzésétől, amikor a munkájának körülményeire tér ki. Gondolkozás nélkül váltatnám le vele a munkahelyét, ellenben lehetőség szerint visszafogom magamat és nem kezdeményezek konfliktust. Véleményemet viszont már csak azután osztom meg vele, miután úgy látom kifogyott a mondanivalójából. - Teljesen megfelelő.. - pillantok egy másodperc erejéig rá és még sikerül elkapnom a pillanatot, ahogyan a dokumentumok elhelyezésével kapcsolatban vívódik. - Megtenné, hogy megőrzi őket nekem az utunk végéig? Vagy a kesztyűtartóba is berakhatja, de úgy vélem tisztább lenne, ha az eredeti helyén maradna. - válaszadásomat egy apró és alig észrevehető sóhaj követi, ami egyben elődjeként jelenik meg összeszedettebb gondolatsoraimnak. - A munkahelyi körülményeit megértjük és nincs okunk problémát okozni ezzel kapcsolatban és erre a pontra eddig sem érkezett panasz. Ellenben a magunk módján mindent megteszünk, hogy ott se maradjon teljesen őrizet nélkül. Erre viszont a későbbiekben visszatérünk majd. - ujjaim a kormányon dobolgatnak, de továbbra sem érzem magamat idegesnek. Túlságosan lekötnek a Flor védelmével kapcsolatos gondolatok és a bizonytalan Newark. - Ami a táncórákat illeti, átnézzük tüzetesebben a listát a későbbiekben és ha nem találunk semmit, ebbe sem fogunk belekötni, ha tartjuk magunkat a megbeszéltekhez, értem itt ezalatt az időnkénti bejelentkezést, ahogyan azt korábban javasolta. Még mindig örömmel hoznám fel ellenkezésemet ezzel kapcsolatban, de adok egy esélyt az ő elképzelésének. Aztán ha nem látom eredményesnek, jön a mi módszerünk. - Az edzései viszont másképp fognak zajlani a megszokottnál. Ha ragaszkodik a megszokott időpontokhoz, legyen, ellenben a mi cégünk épületében fogja megejteni ezeket az alkalmakat, a mi embereinkkel. Ugyanúgy vonatkozik ez az önvédelmi oktatásra is. Ha otthon gyakorol a lakótársával, szíve joga, nem szólunk bele, de hivatalos keretek között nálunk lesz és nem egy külsős edzőteremnél. Túlságosan sok ember fordul meg arra és mindenki leellenőrzése lehetetlen, egyben felesleges lenne, ezért ez kétségkívül egy járhatóbb út. Ugyanakkor tovább tudja majd fejleszteni magát, az pedig ha az én véleményemet kérdezi, sosem ártó dolog, Flor. Mondom ki a nevét véleményem kifejtése után, egyben ezzel választ is adva a kérdésére. A tegeződés tőlem még távoli, ellenben nem zárkózom el a keresztnevétől. Az pedig, hogy ő miképpen nevez, a maga döntése lesz. - Ha pedig az embereink ismeretlenségével akadnak kételyei, gondoljon csak úgy rá, hogy ahol jelenleg is folynak az edzései, ott a kezdetekben is ismeretlenekkel dolgozott. Könnyen bele fog szokni, ezt garantálhatom. Engedékeny voltam a táncórával kapcsolatban és még a bejelentkezési rendszerünket is átalakítottam a kedvéért, de ez is egy olyan dolog, amiről nem alkudozok. Kérdése miatt muszáj egy kevés időt hagynom magamnak, hogy összeszedjem gondolataimat, majd csak ezután formálok választ belőlük. - Egy ügyfél által ismertem meg még pár éve. Fogalmazzunk úgy közös meló, kisebb-nagyobb átfedésekkel, ahol hasznára váltunk a másiknak. Azt viszont megértheti, hogy nem avathatom be a pontos részletekbe. Elég annyi, hogy kölcsönösen tartozunk egymásnak a múltban történtek miatt, amit olykor-olykor az évek során törlesztünk a másiknak. Fogalmazom össze valamennyire értelmesebben találkozunk körülményeit, ám sokat ez nem árul el számára. Azonban úgy vélem Tio sem lesz beszédesebb, ha egy ügyéről van szó, legyen az éppen folyamatban vagy a múlt részese. - És mi lenne a második?
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
Tudom, hogy nem könnyű velem, de nehéz a szabadságomról lemondani. Senki sem mond le önként és dalolva a szabadságáról, még az sem, aki elismeri, hogy megérdemli, mert olyan dolgot követett le, ami egyértelműen szabadságvesztéssel jár. De ÉN nem követtem el semmi rosszat, csak segítettem elkapni a hatóságoknak olyanokat, akik több súlyos bűncselekményt is elkövettek. És hiába lehet az életem a tét, akkor sem egyszerű, főleg nem úgy, hogy teljesen alárendelem magam más akaratának. Kell, hogy érezzem, hogy legalább bizonyos dologban, néhány dologban irányíthatok, hogy kapok engedményt, amivel együtt tudok élni. És úgy tűnik Ryder engedi ezt, és ennek nagyon örülök. Sejtem, hogy néha nem a legjobb oldalról szemlélem a dolgot, és, hogy talán teljesen elvetendő az ötletem, de nem tartom magam hülyének, ha elmondják, hogy miért nem jó, amit gondolok, akkor lehet velem beszélni. Viszont, amitől falra mászok az a tipikus „szőke nős” válasz, aminek többféle változata van, például „azért, mert én azt mondtam”. Na, itt, aki már kezd megismerni, sejti, hogy nagy valószínűség szerint fütyülni fogok a dologra, ha balhé lesz belőle, akkor úgy jártam, és pont. Ha kellőképpen halálra rémülök, úgy is meggyőzhető vagyok bármiről. Viszont ezt valahogy nem szoktam tudtára adni senkinek, így Ryderrel sem osztom meg, bár szerintem hamar ki fog ismerni. Úgy tűnik viszont, hogy a Marcussal kapcsolatos alkudozásom sikeres volt, és nincs akadálya az elképzeléseim megvalósításának. Már csak az időpont a kérdéses, de, ha ez Rydernek is fontos, akkor biztos, hogy hamar megejtjük. Amikor elkezdem kifejteni, mondhatni kérdésére, a napirendemet, úgy tűnik, hogy elégedett azzal, amit átadok neki, a körülményekre való tekintettel egyelőre csak szóban. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy nem szakít félbe, mert még így is hiányérzetem van, hogy valamit elfelejtettem, és ha megzavarna egy közbeszúrt kérdéssel, még több minden maradhatna ki a dologból. Szerencsétlenkedésemnek ő vet véget azzal, hogy instrukciókat ad a dokumentumok helyét illetően. - Rendben, nem gond, de feltétlen szóljon rám, ha elfelejteném odaadni - kérem nyomatékosan, de mosolyogva, és visszateszem a mappát a táskámba. Sajnos volt már rá példa, hogy így maradt nálam anyag, amit szeretnék elkerülni, főleg ebben a helyzetben. Meglep, hogy nem ellenkezik a munkahelyemmel kapcsolatban elmondottakkal, pedig erős ellenállásra számítottam mindennek az ellenére. De örülök, hogy nem lett igazam. Ez az életem, ezért tanultam évekig, és végre egy olyan helyen vagyok, ahol valóban azt érzem, hogy, ha nem is nagyon, de több mindenben tudok változtatni, mint a régi, washingtoni munkahelyemen. - Köszönöm, hogy elfogadja - hálálkodok röviden ezzel kapcsolatban, és, ha rám néz, akkor valószínűleg az arcomon is hálát lát. - Táncóra előtt és után egyáltalán nincs akadálya - erősítem meg, hogy kizárólag az óra/órák alatt nem fogok tudni telefonálni, előtte és utána nincs ellenvetésem. - A tánctanáromat még nagyon régről ismerem, igazából még vagy… - kicsit utána kell számolnom - tizenkettő-három évesen ismertem meg Puerto Ricoban, bár utána nagyon-nagyon sokáig nem találkozunk, de éppen ezért néztek neki nagyon alaposan Tíoék - adok még egy kis infót ezzel kapcsolatban. Lehet furcsa, hogy a mostohacsaládom előtt találkoztunk utoljára, majd legközelebb itt, New Yorkban, de ez valóban csak a véletlenek játéka volt, az ellenőrzések szerint is. „Ennyire makacsnak látszok?” - fut át az agyamon, amikor teljesen körülmagyarázza az edzéseimre tett gondolatait. A többségével teljesen egyet értek, csak egy-két egészen kicsi dolog van, ami nem pont úgy történik, ahogy Ryder gondolja, és annak is leginkább technikai okai vannak. - Ezzel nem fogok ellenkezni, viszont egy „normál” edzőteremben el tudok vonulni, úgy, hogy alig legyek feltűnő, viszont egy lényegében magán edzőteremben nagyon kilógok a sorból, így szeretném, ha először elkísérne, csak, hogy le legyen fennakadás. Az edzéseim rendszeresek, de leginkább akkor vannak, amikor be tudom szúrni, tehát ez rugalmas nálam. Viszont nekem legjobban a TRX jött be eddig, így örülnék, ha erről nem kellene lemondanom. Ugye ismeri a TRX edzést? - kérdezem meg gyorsan, kicsit bizonytalanul. Ez egy nagyon kemény és hatékony edzésforma, amit lényegében a haditengerészet fejlesztetett ki a saját embereinek, de nem biztos, hogy annyira ismert. - A Rae-vel való edzések viszont valójában edzőteremben vannak, de eddig is sokszor voltunk csak ketten a teremben, így nem hiszem, hogy ez ezentúl gondot okozna. Viszont a lakás nagyon kicsi, és se magunkat, se a bútorokat nem akarjuk összetörni, így kizárt, hogy ezt otthon meg tudnánk oldani - magyarázom azt a technikai részt, amit nem fogok, fogunk tudni máshogy megoldani. Egyikünknek sincs pénze, hogy rendszeresen új bútorokat vegyünk, ha önvédelmi gyakorlatokat akarunk csinálni, mert a bútorokat nem tudjuk annyira arrébb rakni, hogy ne zavarjanak minket edzés közben. - Ez így rendben lesz? - kérdezek rá a biztonság kedvéért, nehogy meglepetés érjen. Valamint örülök, hogy nincs ellenvetése, hogy a keresztnevemen hívjon, és amikor kimondja el is mosolyodok. Rákérdezek az arra, ami már régóta foglalkoztat Ryderrel kapcsolatban, hogy hogyan ismerték meg egymás Tíoval. - Természetesen megértem, és nem is az ügyről akartam kíváncsiskodni - nyugatom meg, hogy nem fogok olyan témába belekérdezni, amihez nincs közöm. - Lényegében csak azt akartam tudni, hogy munka, katonai vagy egyéb személyes ismeretség van Önök között. És köszönöm, hogy elárulta - mosolygok rá szívből. A más múlt, más jellegű bizalmat alakított ki Tíoban is, amihez már én is megtanultam alkalmazkodni, és így én is máshogy állok ennek tükrében az illetőhöz. Bár ez nem a bizalom milyenségét változtatja, csak azt, hogy tudom, hogy például egy korábbi civil kapcsolatnál nem beszélek a katonai dolgokról, mert fölösleges, valószínűleg úgy sem értené, hogy miről hadoválok. - A másik a fegyver kérdéskör - vázolom fel a dolgot. - Washingtonban van fegyvertartásim, és fegyverem is, és gyakran jártam ki lőni Tíoval. Itt nincs fegyverem, és még a fegyvertartásim sincs meg, viszont eddig volt lehetőségem nem „mindenki” - teszem ezt idézőjelbe a kezemmel - által használt lőpályán gyakorolni. Fegyvert egyelőre nem szeretnék tartani, mert Rae nem szereti őket, és ezt tiszteletben tartom. Viszont szükségem lenne egy helyre, ahol tudok gyakorolni, és tudnak segíteni is szüksége esetén, de nem jár-kel ott boldog-boldogtalan a pályára. Ön szerint ez megoldható valahogy? - kérdezem kicsit aggódva, mert ebben a témában ötletem sincs, mi lehetne egy viszonylag egyszerű megoldás. Az nem igazán járható út, hogy visszautazom Washington DC-be lövöldözni, és az eddig látogatott pályára sem járhatok már. Csak úgy keresni egy lőteret, meg elég veszélyesnek hangzik.
Nem vagyok különösen híve a mások által történő ellenkező magatartásnak, hiszen úgy gondolom tisztább és egyszerűbb, hogyha a könnyebb utat járjuk. Mindenki élete könnyebbé válik, ha nem megyünk bele a felesleges vitákba és járjuk körbe ötvenszer ugyanazt a témát, hiszen a végén úgyis kiderül, hogy csak az egyikünknek lehet igaza. És az esetek többségében ez a mérleg az én javamra billen. Noha meghallgatom mindenki véleményét és meglátásait, de nagyon ritkán vagyok hajlandó arra, hogy el is fogadjam, ugyanakkor megesik, hogy akadnak kivételes esetek. Mások életéről dönteni egyfajta hatalmat az embernek, valamiféle elfuserált döntési jogot egy olyan világhoz, amihez túl sok köze ugyan nincs. Hazudnék azzal áltatni magamat, hogy nem élvezem ennek velejáróit, de túlságosan is leköti annak a tudatnak a teljes kidolgozottsága a figyelmemet, ami a felelősségről szól. Hiszen mikor beadod a derekadat mások megvédésével kapcsolatban, akkor muszáj a maximumot nyújtanod. Ott nem létezhetnek hibák, elnézett bizonyítékok, mert végzetesek lehetnek. Ott egy átgondolt tervvel kell előállnod, amit a másik számára úgy kell beadagolnod, hogy ne legyenek belőle értelmetlen viták. Márpedig ez csak akkor működik, hogyha mindkét fél képes az alkuval járó egyezményekre, elvégre ha nincsenek ellentétek, a közös munka is egyszerűbbnek hat. Nem kell azzal számolni, hogy az ügyfél megmakacsolja magát és olyat tesz, amivel a testőrét az őrületbe kergetheti. Elszökik, bajba sodorja magát, egyéb kellemetlenségek még pluszban. Persze ezzel is számolnunk kell, de leginkább akkor történnek meg sorjában mindezek, amikor a két fél közel sincsen egy nevezőn. Nekünk, a cégünk embereinek más nézőpontot kell figyelembe vennünk és ha egy ügyfél nem érti meg, hogy nem a velük való kitolás a fő műsorszámunk, hanem a védelmének teljes mértékű biztosítása, akkor ott elgondolkoztató, hogy tényleg megéri bevállalni az adott személy éjjel-nappali őrzését vagy ráhagyni, hiszen ezek szerint úgyis teljesen tisztában van azzal miképpen kellene a saját védelmét megteremtenie. Szerencsére ez a ritkább eset, ahogyan ebből kiindulva mi sem hajlunk többnyire az elutasító válaszadás felé, de ha úgy látjuk ez egy olyan eset, ami lehetetlen időpocsékolásnak indul, akkor ott kétszer is meggondoljuk mire bólintunk rá véglegesen. Flornak vannak elképzelései az ő életének további menetéről. Jól tudom, hogy nem a mi cégünk lesz az első, aki a védelmét szárnya alá vette, ez viszont azzal jár, hogy minél több ember fordult meg nála, annál több módszerrel igyekezték megakadályozni a talán körülményeiből leszűrve is az elkerülhetetlent. Ahány hozzánk hasonló egység, annál többféle rendszer, amihez lojálisan ragaszkodnak és csak nehezen tudnak elvonatkoztatni tőlük. Én sem térek el alapjaiban az elképzeléseimtől és csak azokban az esetekben leszek engedékenyebb, amelyeknél tudom, hogy így is kivitelezhető a mi működésünk folyamata. Ez viszont egy olyan személynél, akinek az élete másodperces beosztásokba működik és csak korlátolt lehetőségekkel rendelkezik, eléggé nehezen elfogadható, amit természetesen a magam módján megértek, de ezzel szemben azt is elvárom, hogy cserébe a megértő szándék ugyanolyan adakozóan megtörténjen. Mindezt leszámítva figyelembe vettem és elraktároztam magamban az információkat, amiket úgy tűnik sikerült átbeszélnünk egymással, még ha többnyire az élesben történő kipróbálása még várat is magára. - Jelezni fogok. Ennyit fűzök csak hozzá amikor a dokumentumok helyéről megszületik a döntés, amelyeket bizonyára a későbbiekben jómagam is átfutok majd párszor. Különösen kedvemre volt, ha valaki alapos és megfontoltan hozza meg a következő lépését, ezzel kapcsolatban pedig úgy gondolom Florral nem lesz probléma a későbbiekben sem. Ugyan rendkívül szoros beosztással rendelkezik, amikről úgy tűnik nem sok kedve van lemondani - jóllehet én sok szempontját ellenezném, - de azért sikerül közös megegyezésre jutnunk. Amit viszont a tánctanárával kapcsolatban mond, valahogy szöget üt a fejembe és nem is nagyon akar onnan eltűnni. - És magától talált rá az ő óráira vagy valaki ajánlotta? A véletlenekben sosem hittem és ezután sem tudnék hozzájuk pozitívan állni. Többnyire egy kis segítségessel minden tűnhet úgy, mintha eképpen alakult volna, de pont ez az: kellett hozzá az az egy bizonyos löket, ami előrelendítette az egymásba fűződő szálakat. Az edzésével kapcsolatban viszont már kevésbé vagyok ennyire részlehajló, ezért egy köztes megoldással hozakodok fel. Ha nem mond le erről a melléktevékenységéről, akkor a helyszínt változtatjuk meg ennek érdekében és ennek részletesebb kifejtését vele is ugyanúgy megosztom. - Volt már szerencsém hozzá és minden kétséget kizáróan ajánlatosabb formának bizonyul a kondigépek nyüstölésénél. Megvan a maga természetessége. Egészen fiatal korom óta benne vagyok önmagam képzésében és ehhez az is hozzájárult, hogy sok edzésformát, harcművészetet elsajátítottam. Kezdetben csak jómagam fejlesztése miatt, aztán később már nagyobb cél vezérelt, de egyetlen percét sem éreztem feleslegesnek. - Mindenkinek más módszer válik be, emiatt nem kell tartania, hogy ujjal fognak mutogatni magára. De természetesen találhatunk egy olyan időpontot, ami mindkettőnknek szabad, ha ettől kevésbé érezné kényelmetlenül magát. Ebben az esetben az lenne a lényeg, hogy megteremtsünk egy olyan környezetet, ahol tovább élheti a maga tempójában kialakított életét, de közben nem kellene a biztonság miatt sem tartania. Úgy gondolom ez mindkettőnk érdeke, nem igaz? Egy pillanatra felé vezetem kékjeimet, a kérdését viszont átjárom fejben, mielőtt megoszthatnám vele véleményemet. - Elfogadhatónak tűnik, de mindenféleképpen szeretném látni ezt a helyet. Lehet csak ketten vannak ott, de minden bizonyára pillanatok kérdése és az is könnyedén válhat rosszá, ami eddig csak jó lapokat osztott nekünk. Nem árt elővigyázatosnak lenni. Sok részlettel ugyan nem szolgálhatok számára Tió esetében, de azért pár egyszerű tény mégis felszínre kerül beszélgetésünk során. Az ennek hatására történő hálálkodó kifejezést viszont csak egy bólintással reagálom le, ami részemről egyenlő a szívesen kifejezéssel, csak kevesebb beszédet igényel. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy két kérdésre szeretett volna választ kapni, a második viszont úgy tűnik bővebb kifejtést igényel, amit miután végighallgatok, már csak akkor toldok meg véleményemmel. - Lesz rá lehetősége, mégpedig két módszer szerint is. Az egyik, hogy egyedül végzi ezeket a gyakorlatokat, amikor már jobban belejött egy erre kialakított teremben vagy a másik pedig egy külön program, amit már sokszor alkalmaztunk és ahol profitól kap segítséget. Személy szerint én az utóbbit ajánlanám első körben, hiszen azt az elvet követem, hogy mindenkinek van hova fejlődnie, még ha az ellenkezőjét is érzi. Részemről egy mosoly formálódik arcom vonásaira, beszélgetésünket azonban a telefonom jelzése szakítja félbe. - Itt egy kicsit félrehúzódunk, amíg ezt elintézem. Nem kedvelem, ha vezetés közben zavarnak, ezért jobbnak látom ezt a megoldást, amit meg is lépek az út szélére húzódva le a kocsival. - Addig egyen valamit. Üres hassal nem lehet gondolkozni. Ennyi részemről a gyors hozzáfűzés, mielőtt beleszólhatnék a készülékbe és kiszállhatnék arra a kis időre, amíg lebonyolítom a beszélgetést a vonal túlsó végén lévővel. Elvégre néhány szabályhoz tartjuk magunkat, mégpedig hogy vezetés közben nem telefonálunk.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
Mondhatni az életem olyan, mint amikor egy olyan deszkákból álló hídszerűségen próbál valaki átjutni, ami folyamatos párában van, és még a lécek is külön-külön életet élnek, szóval biztos, hogy eltűnik időnként a talpa alól, és a legnagyobb gond még is az, hogy csukott szemmel kell átmenni rajta. Ilyen volt, hogy a családom nem fogadta jól, hogy házasságon kívüli gyerek vagyok, és Anyu utána ment férjhez, így igazából nem voltak nagyszüleim. Anyu férje volt az igazi apukám, és nagyon szerettem, és ő is engem. Boldog voltam, de én sosem tudtam olyan történeteket mesélni, ahol a nagyszüleimmel csináltam valamit, és fájt, amikor megtudtam az okát, hogy megtudtam, Anyunak és Apunak miattam nincsenek szüli. De ez semmi sem volt ahhoz a zuhanáshoz képes, amikor megtaláltam a szüleim holttestét a otthonunkban, pedig megígérték, hogy ők mindig velem maradnak, és mégis itt hagytak. Persze most már értem, hogy nem önszántukból, de akkor még nehéz volt megértenem, elfogadni meg még nehezebb, hogy senkim nem maradt. Az árvaházban vártam, évekig vártam, hogy talán értem jön a biológiai apukám, de ez sem történ meg, és minden egyes nap újabb és újabb csalódásként ért, majd furcsán utálni kezdtem. Végül örökbe fogadtak, igaz már tizenhét éves voltam, de mégis csak úgy nézett ki, hogy végül mégis lesz olyan, akit a pótcsaládomnak tekinthetek. De rövid időn belül akkorát kellett csalódnom, mint talán még sosem. A mostohabátyám és a haverjai játékszere lettem, és s szülők sem voltak sokkal jobbak, mert nemhogy megvédeni nem védtek meg, ők is bántalmaztak. Hiába szerettem volna tartani a régi barátaimmal a kapcsolatot, már a legelső nap teljesen elvágtak tőlük, végül rájöttem, Nekik jobb, ha soha többé nem találkozunk. Így nem eshet bajuk, nem fognak miattam bajba kerülni vagy meghalni, és csak kicsit számított, hogy így engem is kevesebbet bánthatnak. Rá kellett jönnöm, hogy a remény a világ egyik legundorítóbb érzése, mert mindig megjelenik, mindig a jobb lehetőségével kecsegtet, de amikor már szinte karnyújtásnyira érzed magadtól, újra zuhanni kezdesz a sötétségbe. Az egyetlen, aki változtatott ezen a meglátásomon az Tío volt, bár tény, hogy akkor már túl sok jóra nem számítottam, hiszen elvileg az ügyünk végén el kellett volna válnia az útjainknak, de mégsem így történt. Benne bízok, és azokban is, akikben Ő bízik. Ryder dolgozott vele, így valamennyire ismeri, de nem úgy, mint a kollégái, vagy azok, akiket kiképzett. Így nem biztos, hogy tud olvasni azokban a jelekben, amikben ők. Én a védelmem érdekében feltett kérdésekre tényszerűen válaszolok, de ami nem kapcsolódik hozzá, arról nem vagyok képes beszélni, főleg nem idegennel. Így a legtöbben nem is sejtik, milyen sebeket hordok, és így sikeresen titkolom is őket. És a legújabb, amiről még Tío sem tud, hogy megtaláltam a biológiai apámat, aki hallani sem akar rólam, és a féltestvéremet, aki idő közben felszívódott az életemből, de talán jobb is így, bár nagyon fáj, mert megkedveltem. Ryder megígéri, hogy szól, ha én elfelejteném az átadás, amit csak egy halvány mosollyal és egy bólintással kommentálok. És így legalább tudni fogja, hogy nem átverni akartam az átadással, ha mégsem kerül rá sor az én jó voltomból, hanem csak kiment a fejemből. Értem miért teszi fel a kérdését a tánctanárommal, Enrique Ramírez Ávilával kapcsolatban, aki mindenki csak Ricnek hív. De most alaptalan a dolog. - Amikor ide jöttem kerestem a legjobb tánchelyet, ahol bulizni lehet, így nagyon sok helyen megfordultam. Az egyik ilyen buliban találkoztam vele, teljesen véletlenül. Akkor mondta, hogy Queens északi részen tart táncórákat, és próbáljam ki, ha van kedvem. Teljesen tökéletes volt, mert több mint tíz év kihagyás után, még mindig tökéletes párt alkotunk a parketten, és nem utolsó sorban nagyon közel van a lakásomhoz. Amit hozzá teszek, szintén keresgélés után találtam, és ami a helyhez képest nagyon kulturált, biztonságos, és még megfizethető is. Ric már évek óta ott tart órákat, és mivel én csak a költözésem előtt egy hónappal döntöttem el, hogy melyik város is legyen, így kizárt, hogy ez előre meg lett volna rendezve, amiről csak Tíoék tudtak - próbálom megnyugtatni, hogy ez valóban véletlen volt. De legalább is egy olyan elkerülhetetlen dolog, ami mögött nincs ártó szándék, mert itt a táncosok egy viszonylag zárt közösség, és előbb-utóbb a legkitartóbbak találkoznak. Nekünk most szerencsénk volt, ami leginkább azért volt, mert aktív voltam. Megörülök, hogy számára sem ismeretlen a TRX, mert így talán könnyebben fogom tudni folytatni azt az edzést, ami a legjobban szeretek. De nem szakítom félbe mondandóját, gondolatmenetét, és csak egy megkönnyebbült mosollyal reagálok. Tovább hallgatom, hogy mikre kell majd számítanom az edzéseimet tekintve. - Köszönöm, hogy szakít majd erre időt - értem ezt arra, hogy személyesen fog bevinni az új helyre. Sajnos tartok tőle, hogy egy olyan helyen, ahol leginkább olyan férfiak vannak, akikről biztosan tudom, hogy jártasak az önvédelmi és támadó fogásokban, ráadásul nem felfújtatott izmokkal rendelkeznek, ösztönösen a „Bocsi, eltévedtem és futás innen” önvédelmi stratégiám érvényesülni, már, ha nem blokkolnék le egy totális kiborulással, pánikrohammal. - Az nagyon szuper lenne - mondom nem kevés örömmel, meghatottsággal és reménnyel a hangomban. Bár, mint korábban mondtam, a reményeim általában üvegkastélyként omlanak össze, nagy fájdalmat okozva. De nem benne nem bízok, hanem a körülményeimben. Szerintem reménytelen helyzetben vagyok. - Ennek nincs akadálya. Szinte bármikor mehetünk. A termet az edzők bérlik, és csak a beosztásra van szükség, hogy mikor vannak nyitva - mondom készségesen. Nem akarom akadályozni, nincs értelme, nincs okom. És így is örülök, hogy nem tiltott le róla. Évek óta tanulok lőni, ráadásul két mesterlövész is tanított, bár belőlem sosem lesz olyan kiváló célzó, mint belőlük. Ez egy készség, ami csak egy bizonyos szintig fejleszthető. Viszont nekem az a szint, amit eddig tudok, bőven elég, de nem szeretném elfelejteni, így kell a gyakorlás. Nem akarok nagyképű lenni, mert biztos, hogy vannak hiányosságaim, meg amúgy is, én leginkább ahhoz a pisztolyhoz ragaszkodok, amit Tíotól kaptam. Viszonylag kicsi, de hatékony. Pont akkora, hogy ne mutasson hülyén a kezemben, és ne rúgjon akkorát, hogy én is megsérüljek, de azért önvédelemből meg tudjak vele valakit állítani. - Én is szeretném inkább a másodikat választani - értek egyet vele. Majd eldöntik, hogy milyen szinten vagyok, nem akarom magamat besorolni. Látom az arcán a mosolyt, amit jó jelnek veszek. Már éppen rákérdeznék, hogy milyen a lőtér, amikor megcsörren a telefonja, így szépen visszazárom a számat. Viszont számomra meglepő dolgot tesz, lehúzódik. Valóban ez lenne a szabályos, de a környezetemben senki sem lépi ezt meg, sőt még én sem. Bár én inkább választom a kihangosítót, vagy csak annyit mondok, hogy majd később hívjon, visszahívom. Ismét felhívja a figyelmemet, hogy jó lenne, ha ennék, de valahogy nem érzem magam éhesnek, pedig a kocsit már átjárta a gyorskaja illata, ami hiába egészségtelen, nagyon finom. A hiányérzetem, hogy valamit kihagytam viszont nem csitul, így átnézem mi maradt ki, és megnézem a határidőnaplómat is hónapokra visszamenően, és meg is találom, hogy mi az, ami zavart. A féltestvérem „ismerősének” a kávézója Manhattanben, ahol néha még megfordulok, mint kisegítő felszolgáló, bár már hónapok óta nem jártam ott, de a szerződésem még él. Amikor végez a telefonbeszélgetéssel félve nézek rá, nem akarok veszekedést, sem kellemetlenséget - Ryder! - szólítom meg egészen halkan. - Nem volt szándékos, tényleg nem - mentegetőzök legelőször -, de véletlen kihagytam valamit a listáról… - és várom a reakcióját.
Alapjában véve is egy olyan ember vagyok, aki nagyon nehezen kezeli a bizalmát és azt, hogy bárkinek is feltétlenül átadja azt, rengeteg bukkanón kell keresztülmennie az illetőnek. Ezért is merül fel bennem jó pár kérdés és az odafigyelésnek teljes hiánya, amikor szóba kerül a tánctanára, aki nem csak itt volt része az életének, de már korábban is. Ugyan elmagyarázza ennek konkrét miértjét és a véletlen fura játékának igyekszik betudni mindezt, ellenben én ezzel kapcsolatban kevésbé vagyok már annyira bizakodó. Láttam és hallottam már ahhoz eleget, hogy ne higgyek a véletlenekben vagy tegyek úgy, mintha a sors űzne gúnyt valakiből, hiszen emögött mindig ott áll egy személy is, aki rásegít a dolgok menetére. Hozzánk sem kerülhetnek be csak úgy emberek és a legtöbbjük már az elején kibukik. Körültekintőek vagyunk, ha arról van szó, hogy befogadjunk valakit is a csapatunkba, hiszen annak a személynek nem csak a fizikai teszteken kell megfelelnie, hanem olyan emberként kell viselkednie, aki mentálisan is a helyén van, elvégre terepen egymást fedezik majd az embereink és ha az egyik bármelyik területen is alulmarad, onnantól kezdve az egész szervezettség borul. Nincs is annál feszültebb helyzet, mint amikor a partneredben nem bízhatsz egy megadott feladat során, hiszen abban az esetben egyedül maradsz. És aki nincs kibékülve önmagával vagy a saját képességeivel, ugyanakkor abban sem bízik, hogy támasz nélkül képes lenne végigcsinálnia az adott melót, akkor ott bukott az egész. Voltam már hasonló helyzetben, senkinek sem kívánom azt az érzést, amikor az az ember játszik ellened, akivel egy térfélen kellett volna végigvinnetek egy ügyet. Ezért sem hiszek ezekben a csodaszámba menő véletlenekben, noha azt nem kétlem, hogy Tio ne lett volna ugyanilyen bizalmatlan a férfi hirtelen felbukkanásával kapcsolatban és nézett volna utána a személynek. Ellenben én nem érzem magamat meggyőzve, ezért bár Flornak nem fejtem ki nyíltan, de én ennyivel nem zártam le magamban és egy darabig, amíg meg nem bizonyosodok saját magam a férfi ártalmatlan jelenlétéről, nem is fogok. - Amíg nem veszélyezteti az életét, én sem fogom az övét. Fair ajánlat? Pillanatnyilag terelem rá csak a tekintetemet, ezek után viszont egyből folyatom is a bennem megfogalmazódott gondolatokkal. - Jól ismerem mennyire frusztráló tud lenni, ha más szabályozza az életünket vagy a döntéseinket, de egyes helyzetekben szeretném, ha megértené, hogy a változások azért lépnek érvénybe, hogy még nagyobb biztonságba legyen amellett, hogy rendesen tudja majd élni az életét. Valahol egy finom egyensúlyt szeretnék létrehozni maga számára Flor, ezért ha valami változást próbálok eszközölni, nem a maga elvei ellen megyek majd, csak egy nagyobb képet veszek figyelembe, ami elsőre lehetőség szerint nem hangzik túlságosan barátian, de elhiheti nekem, idővel meghozza a várva várt eredményt. Csak szerettem volna ezt leszögezni, hogy elkerüljük a félreértéseket, ellenben utálom megmagyarázni magamat, szóval vegye úgy, hogy ez volt az első és utolsó is egyben. Meglehet, hogy az utat figyelem, de az arcomra egy egyszerű és egyben pillanatnyinak érezhető mosoly szegeződik az arcomra, ami amilyen könnyen jön, olyan könnyen is foszlik semmivé. Magamnak is ugyanolyan fontos, hogy az edzéseim ne maradjanak el és erre még az évek óta folyamatosan tartó rendszeresség is rásegített. Valami állandóság mindenkinek fontos, ez alól pedig én sem vagyok kivétel.Ennek érdekében próbálok a mellettem ülő lánnyal is egyeztetni és olyan közös utat keresni, ami mindkettőnknek megfelel. Úgy tűnik viszont ezzel kapcsolatban nem érkezik ellenkezés, ezért részemről lezártnak tekintetem ezt a témát, jóllehet fejben már egy egész vázlatot készítek el neki az edzéstervet és a beosztást illetően. Valahol mindig is úgy működtem. Ha felmerült egy ügy és annak részletei is napvilágra kerültek, én már a tervezési fázisnál tartottam. Ahogyan a problémák is ugyanígy épültek fel bennem, csak ott a megoldás kötötte le gondolatmenetemet. - Az oktatóink remekül végzik a dolgukat és már most megígérhetem, hogy semmiben sem szenved majd hiányt. - ennyit még hozzáfűzök a gyakorlatait megelőzően még mielőtt beszélgetésünket a telefonom jelzése szakítaná meg. A hívás fogadásának érdekében lehúzódok egy pár perc erejéig és már csak akkor szólok bele, amikor hallótávolságon kerülök, noha elég nagy reményeket fűzök hozzá, hogy végre azért keresnek, hogy eloszlassák a bizalmatlanságokat az úttal kapcsolatban. A válasz azonban enyhe meglepetéssel jár, melyet személyesen Chad ad a tudtomra egy kisebb magyarázatot is hozzáadva mielőtt a miérteket keresném, hiszen tudja mennyire frusztrált tudok lenni, ha nem tudom minden egyes részletét egy adott problémának. Florhoz viszont már csak akkor sétálnék vissza, amikor a partneremmel történő beszélgetésünk befejeződik, de a lány megelőz és a szavaira arcvonásaim enyhe érdeklődést tükröznek. - Mi lenne az? - kérdezek rá, de egy pillanatra körülnézek. - Szálljunk vissza a kocsiba, aztán megbeszélhetjük. - irányítom őt is és egyben magamat is az autó felé, de amikor beszállok csak akkor folytatom tovább. - Változott a terv, úgy tűnik Newark esete megoldódott, szóval visszafordulunk. - foglalom össze neki a telefonon történő jelzésem lényegét és miközben egy sóhaj bukik ki belőlem, ujjaimmal átfogom a kormányt, de még nem térek vissza az útra. - Ezt figyelembe véve pedig arra gondoltam, hogy akár körbe is vezethetném az irodába, pontosabban azon a helyszíneken, amikről korábban már említést tettem. Ugyan Marcus jelen pillanatban ügyfélnél van, de meglehet a későbbiekben befut és megismerkedhetnek. Vázolom fel neki mire gondoltam a továbbiakban, ellenben ha számára más programokkal telik a délután, akkor még a kocsiban igyekszem majd összefoglalni neki meglátásaimat a visszafelé vezető út során, hogy azok fényében eldönthesse mennyire szeretne kitartani a cégünk és az én terveim mellett. Valahol azonban egy részem örül Newark meghiúsulása miatt, hiszen semmi kedvem nem volt visszatérni arra a helyre még akkor sem, ha komolyabb érdekek is fűztek volna oda. Egy embert ismertem csak ott, akivel korábban már volt dolgunk és aki előszeretettel keresett fel minket minden egyes baklövése miatt, azokból már akadt bőven. Jelen pillanatban ez a titkolózás csak azért történhetett, hogy ne az idegeimmel dacolva keljek útra, mert tudják, hogy az út végén kitekertem volna a pasas nyakát, bármilyen hírt is hallottam felőle. Ugyanakkor kellően nyugtat a tudat, hogy nem az embereim elvesztéséről kellett visszahallanom bármit, ezért bármi is történt Newarkba, ami fontosnak ígérkezett, végre megoldotta saját magát.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
Ric fontos szerepet tölt be az életemben, mert ő egy olyan táncpartner, akivel teljesen egy hullámhosszon vagyunk a parketten. Nem kell gondolkoznunk közben, csak a zenére figyelünk, és a vezetés-követés olyan természetes, mint a lélegzetvétel, és mégis annyira lefoglal, hogy teljesen ki tudom zárni a környezetet, a múltat, a jelet és a jövőt; csak a pillanat létezik (vele jobban, mint mással). Ez az egyetlen dolog, ami el tudja annyira terelni a figyelmemet, hogy ne őrüljek meg azon gondok alatt, amik körbe vesznek, amik a vállamra telepedtek. Jóban vagyunk, de külön életet élünk, és lényegében csak akkor találkozunk, amikor táncolunk, bár tény, hogy ott, ahonnan mi származunk, ez másképpen működik, mint az itt élőknél. Nálunk minden buliban, „csapatos találkozónál” megjelenik a tánc, nálunk nincs olyan, hogy „csak vacsora” vagy „csak ivászat”. Biztos Rydernek is van olyan tevékenysége, amivel ezt éri el, de erre most nem akarok kitérni, ha szükséges, majd kiforogja magát a dolog, a beszélgetés. De két dologban biztos vagyok, hogy Ric nem jelent rám veszélyt, és hogy keresve sem találnék jobb táncpartnert, mint ő. Viszont nem akarok összetűzésbe sem keveredni e miatt Ryderrel, pedig látom rajta, hogy nem győztem meg. Viszont nagyon valószínű, sőt, biztos, hogy én is így lennék ezzel az Ő helyében, és talán vagyok is, hiszen ugyan azt érezheti, vagy hasonlót, mint én Marcussal kapcsolatban. Amikor viszont szavakban is kifejti a véleményét Riccel kapcsolatban, egy pillanatra még a lélegzetem is bent akad, és akkor döbbenek rá hirtelen, hogy mi az, ami annyira nagyon összeláncol engem Riccel. Ric az egyelten személy, aki fájdalom nélkül testesíti meg a puero ricoi életemet, akivel csak olyan közös emlékeim vannak, amikre boldogan tudok visszatekinteni, még akkor is, ha az elválásunk körülményei fájdalmasak számomra. Így először csak párat bólintok a kérdésére, majd amikor ismét tudok levegőt venni, megszólalok. - Akkor semmi dolga nem lesz - mondom már magabiztosabban. Majd figyelmesen hallgatom, hogyan folytatja tovább mondanivalóját. Vannak benne pozitív és negatív dolgok is, és valahol tisztában vagyok azzal, hogy a javamat akarja, és mint független kívülálló, jobb rálátással rendelkezik ezekre, mint én, főleg, ha figyelembe vesszük azt is, hogy nem egyszer fordult már elő a gondos felkészülés ellenére, a kritikus pillanatban összeomlottam, leblokkoltam. Viszont azt érzem, hogy nehezen fogom tudni beemelni, ha bizonyos dolgokra nem fogok tudni értelmes magyarázatot kapni, ehhez egy olyan állapotra szokott újabban szükség lenni, amit nem lenne tanácsos elérnem. Nagyon jól meg kellene ismerünk egymást Ryderrel, hogy ez később valóban fennakadások nélkül működjön, de a köztünk lévő távolság ezt nagyban nehezíteni fogja. Úgy tűnik, hogy az edzéseimre vonatkozóan lezártnak tekinthetjük a témát, bár még elő fog kerülni, ha pontosítani akarjuk, a mit mikor témakört, és az is biztos, hogy kell egy kis átszervezés a szokásaimban, de nem hiszem, hogy ez túl sok gondot okozna. Amikor kiszáll a kocsiból, kiveszem a határidőnaplómat, majd én is követem Ryder példáját, de én csak a nyitott ajtó mellett, a hátsó ülést támasztom, és nem mozdulok mellőle. Nem akarok elcsászkálni, de fel kell állnom és a friss levegő is kell. Messzebb megy, nem mintha hallgatózni akarnék, és amúgy sem figyelem, hisz nincs közöm a dologhoz, meg amúgy is másra kell(ene) rájönnöm. És be is villan, hogy mi okozott hiányt, de hogy ezt hogyan fogom neki beadagolni, arról még gőzöm sincs. Ez egy nagyon kényes és talán zavaros téma is, amiről még Tío sem tud, és nem is akarom, hogy tudjon, mert nem akarok neki fájdalmat okozni. Amikor Ryder visszatér a kocsihoz, belekezdek, vagy inkább felvezetem a témát, bár nem hagyja, hogy ki is fejtsem, hanem visszaterel a kocsiba, és vázolja, hogy lényegében kocsikáztunk egyet cél nélkül, mert az idő közben elveszítette lényegét az út. - Mára lemondtam mindent, így ráérek, és ha nem zavarok, akkor az ellen sincs kifogásom, hogy amennyiben lehetséges, megvárjam Marcust - fejtem ki, hogy részemről semmi akadálya, hogy vele tartsak, és bizonyos, ésszerű időhatárok mellett megvárjam a társát. Ez csak attól függ, hogy Őket mennyire zavarja majd a jelenlétem, illetve, hogy, ha Marcus csak másnap reggel keveredne-e elő, mert változik valami a jelenlegi felállásában, akkor azt már annyira nem szívesen várnám meg. És csak ez után térek rá a kihagyott listadarabra. - Hát… ö… izé… - hadoválok egy sort mire sikerül egy értelmes szót kinyögnöm - szóval… egy másodállást hagytam ki[/color] - és újabb szünetet kell tartanom. - Amikor ide költöztem jelentkeztem egy kávézóba felszolgálónak egy kisegítő állásra, ami akkor még igazából egy felmondás miatt főállás volt, amit akkor más munka hiányában gond nélkül tudtam vállalni. Viszont, amikor felvettek az EPA-hoz, nem mondtam fel teljesen, csak annyi változott, hogy most már valóban csak akkor megyek, ha hívnak, de erre már hónapok óta nem került sor, bár a szerződésem él, mint kisegítő. De tudom, hogy ennek is utána akar majd járni, de ez egy elképesztően kényes téma, amiről senki sem tud, csak én, a tulaj és még egy személy. És nagyon-nagyon-nagyon fontos lenne, hogy Tío erről ne szerezzen tudomást, mármint, hogy ott ki a főnököm, és az a bizonyos személy kicsoda is valójában, csak, ha Én készen vagyok arra, hogy személyesen elmondjam neki - hadarok olyan gyorsan ahogy csak tudok, és annyi félelem van a hangomban, ami még engem is meglep. Most nem konkrétan az életemet féltem, mert nem hiszem, hogy veszélyben lennénk, de a Tíoval való kapcsolatomat nagyban befolyásolhatja, és semmilyen szín alatt nem akarok neki fájdalmat okozni. És gőzöm sincs, hogyan reagálna arra, hogy megtaláltam a féltestvéremet, és hogy akár elvileg meg is ismerhetném a biológiai apámat, vagy, hogy tudom, hogy hívják, hogy itt lakik, és hogy valóban hallani, pontosabban tudomást sem akar venni a létezésemről. Bár már a féltestvéremmel sem találkoztam hónapok óta, pontosabban, amióta véletlenül kizártuk magunkat annak a flancos manhattani épületnek az egyik erkélyére és elárulta, hogy mit gondol rólam a biológiai apám.
A környezetem nem egyszer hangoztatta mennyire nem egyszerű felfogással rendelkezem és ezt több alkalommal, körülményektől függően sikerült is bebizonyítanom. Másképpen látom a környezetemben élőket és ilyen módon értelmezem a szándékaikat is, erre pedig az a munka, amit végzünk csak még inkább rásegít. Számomra a véletlenek csak esti meséknek tűnnek, elvégre én mindenben az indokot keresem. A felszín alatt megbúvó részleteket, a hazugságot, amivel áltatnak mások, hogy jobb színben tüntessék fel magukat vagy ne keltsenek gyanút. Nálam elegendőnek bizonyul egy rosszul megfogalmazott kérdés, hogy a beszélgetés menete nem túl kellemes vallatássá váljon addig a pontig, amíg meg nem bizonyosodok arról, hogy semmilyen ártó szándék nem lapult meg az egyszerű érdeklődés mögött. Ezért is gyanakszom Flor tánctanárára is, aki órákat magába foglaló utat átszelve kerül egy helyre azzal a lánnyal, akit már korábban is ismert. A filmek sablonos alapjaként eladható lenne egy ilyen, ahol a két főhős találkozását meg kell ejteni bizonyos körülmények között, hogy elinduljon az érdeklődési szál a továbbiakban, de a valóság ennél sokkal komplikáltabb. Ettől eltekintve figyelembe veszem Flor indokait és megnyugtatását, miszerint többen is utánanéztek már az alaknak, ez viszont bennem különösebben nem nyomja el a kételkedést, ami erősen beékelte magát gondolatmenetem közé. Ennek jelét viszont nem mutatom társaságom felé, helyette inkább egy egyszerű ajánlattal élek ezzel is jelezve, hogy félig-meddig lezártnak tekinthetjük ezt a témát. Az ő részéről biztosan, az enyémről már kevésbé. Engem nem hatnak meg különösen a korábbról kapott jelentések, mert csak abban az egy verzióban bízom, amit én magam is teljes valójában átnéztem, minden egyes körülményével együtt. Csak akkor vagyok képes bízni egyes emberekben, ha már nem maradnak kételyek bennem vele kapcsolatban vagy olyasfajta megválaszolatlan kérdések, amik a továbbiakban gondot okozhatnának. Részemről semmi akadálya, hogy egy edzésprogramot állítsunk fel számára, ami által fejlődhet, akár fizikálisan, akár pedig a lövészettel kapcsolatos gyakorlat közepette. A mi embereinknek is folyamatosan szükségük van arra, hogy tovább képezzék magukat, jobbak legyenek önmaguk jelenlegi verziójánál, ezért erre léteznek a cégen belül olyan termek/helyszínek, ahol lehetőségük van kivitelezni elképzeléseiket. Számukra ez sosem volt kényszer, ellenben néhány elvárásnak meg kellett felelniük, melyet az oktatóinkkal közösen összeülve alakítottunk-formáltunk olyan programmá, ami lefed minden egyes területet, amire szükségük lesz a munkájuk során. Egy bizonyos ponton túl azonban az ő döntésük volt, hogy miben szorultak még fejlődésre vagy hol érték el azt a határt, aminél többre már nem lennének képesek. Az utóbbi esetében viszont teljesen biztosak voltak a dolgukban és tudták, hogy élesben sem végeznek majd félmunkát. Értékelem, hogy Flor maga is fejleszti harci tudását, ám a helyszínnel kapcsolatban már nem vagyok ennyire bizakodó, ahol eddig végezte el ezeket a gyakorlatokat, melyben pár változtatást eszközölök és nem sokkal később őt is beavatom későbbi terveimbe. Hiszem azt, hogy az oktatóink kitűnő munkát végeznek és minden helyzetben képesek megállni a helyüket, ezért semmilyen hiányt nem fog szenvedni a lány, ha az edzésről lesz szó. Egy olyan körülményekkel megáldott személynek mint amilyen Flor is, szüksége van arra, hogy legyen egy biztonság érzete önmaga mellett is. Tudatában kell lennie annak miszerint nem fagy le a kényes helyzetekben, hanem erőre kapva használja fel addig megszerzett tudását. Senki sem szereti tehetetlennek, védtelennek érezni magát. Azok pedig, akik már megéltek egy-két tragédiát, ők bennük még inkább ott él a késztetés, hogy többet tegyenek. Szükségük van egy lezárásra, arra a gondolatra, hogy egy bizonyos tudás megszerzésre árán képesek lesznek felkészülni a következő alkalomra. És bár tudom jól, hogy az embereink maximális odafigyeléssel ott lesznek a lány mellett, ettől függetlenül nem áll módomban akadályt képezni Flor elképzelései elé, elvégre ez is egy olyasfajta folyamat, ami átsegíti őt a nehezebb gondolatokból az elviselhetőbb időszakokba. - Pompás. Ettől függetlenül nem fogjuk a végtelenségig húzni az idejét, ha Marcus mégse futna be. Ez esetben egy másik időpontot beszélünk meg, ahol már céltudatosan csak erre a találkozásra készülünk fel. - fűzöm hozzá miután a Newark-program meghiúsul és úgy döntök ez egy remek alkalom, hogy körbevezessem azokon a helyeken, amelyekre eddig csak szavakban tettem említést. - Bizonyára rengeteg kétely és kérdés merült fel vele kapcsolatban, de elhiheti nekem, Marcus kitűnő személy lesz a feladatra. - teszem hozzá mintegy biztatásként a részemről, ettől függetlenül nem várom el, hogy el is higgye a szavaimat. Korábban már amúgy is lényegében kifejtette, miszerint neki a személyes találkozók nagyobb ráhatással bírnak, mint a mások szavai által történő megítélés. Hirtelenjében olyan rémültséggel áll elő azzal, hogy kifelejtett valamit az amúgy is részletben gazdag listájából, ami miatt már minden egyes negatív éllel ellátott verzió megfordul a fejemben róla. Az amit kapok viszont olyan problémakörnek tűnik, melyre úgy gondolom a megoldást nem kell sokáig kutatni. Ugyanakkor néhány információ meglehetősen érdekesnek bizonyul és itt leginkább a Tio előtti titkolózását értem. Bizonyára megvan az oka rá, engem viszont teljesen más érdekel és ennek egy lélegzetvételnyi idő után hangot is adok. - Ami maga és Tio között zajlik nem az én dolgom. Az, hogy mit oszt meg vele vagy éppen mi az, amitől távol tartja, ugyanúgy a hatáskörömön kívül esik, mert nem specializálódtam a személyes kapcsolatok menetének megítélésére. Belekezdve véleményembe egy egyszerű pillantást vetek rá, ezt követően pedig nem hanyagolom el a folytatást. - Ahogyan eddig is, úgy ezek után is a maga tisztje lesz, hogy beavatja őt ebbe avagy sem, én egy szóval sem fogok Tio előtt előhozakodni a témával. De.. - itt tartok egy egyszerű szünetet. - ..előttem viszont ez nem fog működni. A másik félnél megértem az aggályait, viszont engem megkímélne egy kutatómunkától azzal, hogy elmondja milyen viszonyban is áll ezekkel az emberekkel. Mindkettőnknek egyszerűbb lenne, ha nem nekem kellene belemennem a részletekbe, hanem személyesen avatna be és tudja jól, hogy minden követ megmozgatok majd annak érdekében, hogy kiderítsem kik is ők valójában. Az viszont sokkal kellemetlenebb folyamat lesz, ezt már most megígérhetem. A két ember közötti bizalom mindkét irányba működik. Én beavatom őt amibe megtehetem és amiről tudnia kell, ellenben ez az ő esetében sokkal részletesebb monológot igényel, hiszen ha szüksége van ránk és arra, hogy képesek legyünk megvédeni őt, akkor bizonyos információk - legyenek azok bármennyire kényesek is - muszáj, hogy napvilágra kerüljenek. Ezen a fajta kényelmetlenségen pedig remélem idővel sikerül majd túllendülnünk, hogy ne kelljen ugyanazokat a köröket futnunk egymással, amit most is teszünk.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
Bőven eleget fogok én akadékoskodni, de ezt már szerintem kezdi ő is tapasztalni, mint a korábbi „felvigyázóim”. Nem akarok olyan dolgokba is belekötni, amikbe nem feltétlen muszáj. Most talán nem érzem magam annyira veszélyben, hogy a mostohabátyám megcsinálta azt a malőrt a börtönben, és fokozott figyelmet fordítanak rá bent is, de nem lehetek olyan felelőtlen, mint amikor idejöttem. Bár az csak egy apró utánaszámolásnak az elmaradása miatt volt. Nem tudom viszont miért, de Rydert sokkal akadékosabbnak találom, mint az elődjeit, és ez valahol nyugtalanít, de nem tudom, miért. Más módszer, oké, de miért nem bízik meg azokban, akiket Tíoék már leellenőriztek? Megvan, mi nem hagy nyugodni, nem bízik Tíoban. De ennek szeretnék utána járni, nem most azonnal, de minél hamarabb. Még nem kellett így bíznom olyanban, akivel ilyen eset állt volna fenn, hogy Tío bízik benne annyira, hogy mellém küldje, de az illető nem bízik benne annyira, hogy ne ellenőrizzen utána. Én a világon mindenkinél jobban bízom Tíoban, és nem tudom elképzelni, hogy olyannal dolgozzak együtt, aki Benne nem bízik meg. Az emberei vakon bíznak Harryban, és Ryan is bízott benne, és az egyik legjobb vezető ügynök az FBI-nál, aki tisztában van azzal, hogy mit nem tud, és azt a feladatot olyanra bízza, aki kimagaslóan ért a dologhoz, bár ez leginkább a technikai kütyük világa. De a miértekkel majd később kell foglalkoznom, most mást kell tisztáznunk, mert lehet csak én nem látok valamit. - Ezt köszönöm - mondom hálásan, hogy ők sem terveznek reggelig váratni az irodában. A Marcusra vonatkozó bíztató szavaira nem akarok reagálni, mert személyes találkozó nélkül nekem nem sokat jelent most a dolog, mert még őt sem ismerem. De minden esetre kíváncsi vagyok rá. Remélem nem egy kétajtós szekrény, akinek a mellkasa közepéig is alig érek fel, mert akkor ott bajok lesznek. Sajnos ilyen esetben hajlamos vagyok pánikba esni, főleg, ha túl közel jön hozzám, mert akkor olyan érzésem van, mintha be akarna zárni, amiről tudom, hogy nem egészséges reakciókat hoz ki belőlem. Az újonnan felvetett problémám, a kimaradt kapcsolatokkal, viszont számomra jóval összetettebb, mint ahogy azt talán egy kívülálló látja. Nem tudom, mit érezne Tío, ha megtudná, hogy megtaláltam a biológiai apámat, hiszen mi vagyunk egymás családja. Sosem mondtuk ki, mert másokra gondolunk. Az „apa” és a „lányom” szavaknál azokra gondolunk, akiket már elvesztettünk, és kényelmesebb ezeket a szavakat nem használni egymásra, de a lényegen annyit talán nem változtat, én a gyámleánya vagyok, ő pedig az gyámom, tehát külső szemmel és jogilag apa-lánya kapcsolat van köztünk. Ráadásul ő régen felajánlotta, hogy segít megkeresni, de akkor visszautasítottam, bár igaz, most sem kerestem. Ryder erre egy olyan választ ad, amire valahol számítottam, de mégsem teljesen ezt vártam. Bár ez nem az ő hibája, hanem inkább annak a számlájára írható, hogy még mennyire nem ismerjük egymást. - Akkor nem tartozik neki teljes jelentési kötelezettséggel, hogy ki milyen viszonyban van velem, vagy kik vannak a közelemben, még akkor sem, ha a mostohabátyám kiszabadul? - kérdezek rá nyíltan az aggályaim lényegére. Tío néha olyan dolgokról is tudomást szerez, amitől nekem a hátamon feláll a szőr, mert elképzelésem sincs, hogyan szerezte az infót, de néha olyan érzésem van, és nem csak nekem, hanem a kollégáinak is, hogy gondolatolvasó. Oké, ez abszurd, de az érzésen nem változtat. Próbáltam sosem titkolózni előtte, de voltak kisebb füllentéseim, amikor például tudatosan nem őt kerestem, hanem mondjuk Deant, a kollégáját, aki szintén leszidott, de kicsit rugalmasabban állt a dologhoz. Bár ezek leginkább olyan bulik voltak, amik lightosabbnak indultak, majd egy idő után jobbnak láttam lelépni mielőtt komoly baj lenne. - Inkább ígérje meg, hogy, ha róluk kell majd valamiért beszámolnia neki, akkor előtte szól nekem, hogy én tudjak beszélni róluk először, rendben? - kérdezem félve. És csak kizárólag ez után vagyok hajlandó beavatni, hogy kik is ők valójában. - Nem Ön előtt akarom ezt elrejteni - nyugtatom meg. Nem akarom akadályozni a munkájában, és ezt jó, ha tudja. - Manhattanben, az Upper East Side-on van a Rosa Italian Café nevű kávézó, ahol Marilyn Kaminski a tulaj, aki a főnököm. Az, hogy pontosan milyen kapcsolatban van, volt, lesz Benjamin Hensonnal, azt lehet, hogy ők maguk sem mindig tudják - majd jelentőségteljesen nézek Ryderre. Az biztos, hogy barátságnál több volt köztük egy ideig, amikor még ott dolgoztam, de hogy addig is végig, vagy, hogy most milyen a kapcsolatuk, gőzöm sincs, de szerintem ez most nem is lényeg. - Viszont Ben Henson és én féltestvérek vagyunk apai ágról, ami, mint kiderült, minden érintett személynél egy eléggé kényes pont. Amíg ez ki nem derült, egész jóban voltam Bennel, azóta viszont csak egyszer találkozunk. Én a biológiai apámat sosem ismertem, de mint most nem régen kiderült, tudomást sem akar rólam venni. Bennél meg megint érzékeny pont, mert, ahogy elnéztem nagyon kicsi a korkülönbség köztünk, szerintem legfeljebb egy év, ha van, de nem tudom pontosan. Tío viszont nekem az egész családot jelenti, és én is a számára, nem akarom elveszíteni. Őt nem - teszem még ezt hozzá, hogy érezze, hogy mit veszíthetünk, ha ez a bomba hír csak úgy felrobban. Bár azt is tudom, hogy ahogy az idő egyre előrébb halad, úgy lesz egyre nehezebb Tío elé állnom ezzel a témával. Régen voltam otthon, lehet, haza kellene mennem majd pár napra, és akkor előhozakodok vele. Az meg megint egy másik kérdés, hogy ez engem hogyan érint, mármint, hogy a Brian Henson, a „szerető apa”, látni és hallani sem akar rólam. Az meg, hogy megszakadt a kapcsolatom Bennel, valahol várható volt, hiszen lehet még is kedvesebb volt hozzám, mint az elvárható lett volna, hiszen nem gyűlölt, legalább is eddig nem éreztem ezt, nem ezt éreztette velem.
Sosem engedtem, hogy bárki is olyan hatást gyakoroljon rám, ami által irányítás alá vonhatják az életemet, de nem voltam kibékülve azzal a verzióval, amikor próbáltak beleszólni a dolgaimba, ezért egy részem megérti Flor aggályait a közös munkával kapcsolatban. Elvégre a megszokott utat járni mindig egyszerűbb, mintsem egy teljesen új fejezetet nyitni az ismeretlennel körülölelt világban. Ugyanakkor megértésem mellett nekem a nagyobb célra kell koncentrálnom. Arra, ami majd a közösen felépített munkánkat fogja egyenesbe hozni és ami nagy mértékben kihatással lesz az életére is tetszik neki vagy sem. Ha állandóan leragadtam volna annál, hogy mások érzelmi világát pátyolgassam a logikus érvek helyett, akkor már évekkel ezelőtt szögre akaszthattam volna azt a bizonyos kalapot a fejemről és búcsút inthettem volna a munkámnak, ami ilyen felfogás mellett inkább óvodai felvigyázó csoporttá vált volna semmint egy biztonságos környezetté. Ettől függetlenül meghallgatom, elfogadom és továbbá elraktározom magamnak véleményeit, de amíg logikusnak érzem felvetését, addig a beleszólásom is ritkább lesz. Azon túl viszont nem engedek a saját elképzeléseimből. Könnyedén leszűrhető mennyire nem tetszik neki az, amikor a tánctanárának kilétét boncolgatom. Nekem sem tetszik, hogy az alak a semmiből egyszer csak előtűnik évek múltán és ugyanannál a személynél köt ki, akivel akkoriban is már kapcsolatba állt. Ez túl nagy véletlennek tűnik és számomra aki még az apró sorsszerű mozzanatokba sem hisz sokkal több, mint valami furcsa játéka az egymást keresztező körülményeknek. Lehet, hogy már többen is utánanéztek, én viszont még nem és bármennyire is zavarja ez őt, nekem attól még jogom van személyesen utánajárni a dolgoknak, ha azt akarom, hogy ne legyenek rések a közös munkánkban. Márpedig ez egy olyan fajta információ, ami felett nem tudok csak úgy átsiklani és úgy tenni, mintha sejtelmem se lenne róla, mert akkor határozottan beintenék a tükörképemnek meg annak a munkának, amit eddig magam mögött hagytam. Ezt viszont úgy érzem jobb lesz a későbbiekre tartogatni és személy szerint nem is firtatom tovább a témát, hiszen erről megvan a magunk külön véleménye, ami majd idővel bizonyára összetalálkozik. Az utunkat megváltoztató hirtelen változás után egy ötlettel hozakodok fel számára, aminek részletei még képlékenyek és ez leginkább Marcusra lesz jellemző. Az esetek többségében tudatában vagyok ki és merre van, melyik ügyfélnél időzik el éppen. Szükségesnek nyomon követni őket, elvégre ha valami történik, nem késlekedhetünk a reakcióval és indulhatunk a segítségére, mert értékes időket veszítenénk el. Mi sosem csak az ügyfeleink biztonságát vettük előre, hanem ugyanúgy fontos volt az is, hogy az embereink kellő mértékben biztosítva legyenek. Bíztam a képességeikben, hiszen erre lettek kiképezve, ennek ellenére nem tudtam volna erősítés nélkül hagyni őket egy éles helyzetben. Jelen helyzetben tudatában vagyok annak, hogy Marcus kora reggel elhagyta az épületet, de a délután folyamán lesz egy útja a cég felé, ami talán egybeesik a mi ottlétünkkel is. Ez viszont rettentően lutri, így mielőtt azt hinné Flor, hogy az épület egy tágasabb részén kell éjszakáznia amíg az emberem meg nem érkezik, gyorsan eloszlatom benne ezeket a gondolatokat és biztosítom afelől, hogyha a körbevezetésünk végeztével sem jelenik meg Marcus, akkor abban az esetben hazatérhet. Rengeteg információval gazdagodtam általa és a részletessége egyszerre volt számomra meglepő, ugyanakkor kellemes tapasztalat is. Kedvemre volt ha valaki ügyelt minden mozzanatra az életében, hiszen egy ilyen esetben valóban sokat segít, hogy átláthatóbb legyen a napirendje, ami persze pár helyen változásokon megy majd keresztül a későbbiekben. Egy valami viszont úgy tűnik nyugtalanítja, aminek nem sokkal később hangot is ad és noha eléggé bizonytalan, hogy megossza velem ezeket az információkat vagy sem, én mégsem tágítok most már felőle. A falra tudtam volna mászni attól az emberi tulajdonságtól, amikor is látszik rajta, hogy próbál valamit kimondani, aztán végül elhallgat és odabök a másiknak egy semmi kifejezést. Szerencsére nem sokan merik ezt megkockáztatni a közelemben vagy ha mégis, idővel megtanulják, hogy mennyire nem kifizetődő ötlet. A történet enyhén sántít azon a ponton, amelynél felhívja a figyelmemet, hogy jó lenne ha személyes őrangyalának ne lenne tudomása arról, amit elmondani készül. Nem tudom, hogy a kíváncsiság az ami leginkább hajt, de belemegyek ebbe a közös, gyermeteg bolondságnak tűnő titkolózásba. Kérdése nem okoz meglepetést, ezért egy szusszanásnyi idő után magam is felhozakodok a válasszal. - Veszélyességi faktortól függ. Ha nincsen kihatással a biztonságára, abban az esetben nem az én tisztem beavatni őt a részletekbe, ellenben ha mégis, ez abban az esetben merőben másképpen fog lezajlani, hiszen tudnia kell a potenciális fenyegetésekről. Noha biztos vagyok benne, hogy Tio nagyszerűen végzi a dolgát és akiről tudnia kell, annak az embernek a kiléte már a birtokában hever.- válaszolok feltett kérdésére és csak egy röpke pillantást vetek felé. - Netalántán megvan az esélye, hogy felmerülhet ilyen helyzet a közelükben, ami miatt jelentenem kellene a létezésüket? Szándékosan nem adok konkrét választ a kérdésére, előtte inkább az ő véleményét szeretném átvenni velük kapcsolatban. Mint mondtam, ha a veszély elkerülendő az ő kapcsolati státuszok menetében, egy sejtem sem fog vesződni azért, hogy asszisztáljon közöttük. A kérése viszont elég okot ad arra, hogy ne kanyarodjunk el ennyire egyszerűen a témától. Mindezek után viszont szándékomban áll elhallgatni, hogy átadjam neki a szerepet gondolatainak bővebb kifejtéséhez. Egy kávézóról és az ott lévő emberekről mesél, felvezetve egy olyan kapcsolati szálat, ami bizonyára sok mindent megváltoztatna, ha napvilágra kerülne közöttük. - Tisztázzunk valamit, nem is nagyon örülnék, ha előttem titkolózna. Bizonyára megalapozná a további közös munkát, ha felfedezném elhallgatásának jelenlétét. Márpedig elhiheti, rájönnék. Megrándul ajkam széle, mintha mosolyt próbálnék formálni vonásaimra ezzel is jelezve, hogyha nem indulunk tiszta lappal és vonjuk egymást a bizalmunkba, akkor a dolgunk ugyan működhet, de meglehetősen nehéz akadályokkal. - Tudja, hogy nincsen benne ez a munkaköri leírásomban. A családok szétszakítása, egyesítése, ilyenek, de nem tart attól, hogy ez bármikor is kiderülhet? - vetem fel a számomra logikus kérdést és közben ujjaimmal a kormány kerek ívén dobolgatok. - Mellesleg mennyire ismeri ezeket az embereket? Tud róluk ezen információkon kívül bármit vagy a későbbiekben szeretne mélyebben is belemenni ebbe? Csak hogy mire számítsak. Nem gondolnám, hogy érzelmileg ne lenne kihatással tetteire vagy döntéseire ezen információk ismerete, ellenben mindenki másképpen dolgozza fel az ilyen helyzeteket. Valaki inkább a szőnyeg alá söpri, míg vagyunk mi, azok az emberek, akik a végsőkig elmennek, hogy az utolsó részletet is kisajtolják abból a kényes helyzetből, ami az utukba sodródott. Őszintén érdekel, hogy Flor esetében melyik lehetőséggel kell szembenéznem majd, noha feltett kérdésemet semmilyen rossz szándék nem vezérli.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
Gyűlölök a múltamról beszélni, és nem is igazán tudok megnyílni ennyire senkinek. Ha nagyon muszáj beszélnem róla, úgy beszélek, mintha más élete lenne, csak röviden és tárgyilagosan. „Öt évesen meghaltak a szüleim, pont. Árvaházban éltem, pont. Soká fogadtak örökbe, pont. Jó nagy szünet; Tío magához vett, pont. Szeretem, ő az egész családom. Történet vége, itt vagyok.” Sok mindennel nem tudok gyerekkorom óta szembe nézni, és mert nem tudom, mi lenne a helyes reakció, hogy mit kellene éreznem a dologgal kapcsolatban. És a biológiai apám, a vér szerinti családom még elő fele, éppen ez a kategória. Ez valószínűleg nem ritka, de ezt mindenki szégyelli, így nem beszélnek róla, és én is félek, ha elárulom, hogy törvényen kívüli gyerek vagyok, megvetéssel fognak rám nézni, hogy megváltoznak velem szemben. Elég, ha a miatt máshogy néznek rám, ha megtudják, árva vagyok. Nincs szükségem, hogy más miatt is megváltozzanak velem szemben. Éppen ezért vagyok ideges, amikor erről Ryderrel kell beszélnem. Ő nem olyan, mint a többi személy, aki vigyázott rám eddig, hiszen nála nincs lojalitás; Ő objektíven fogja kezelni a dolgokat, és ennek nem örülök. Persze, ez lenne a helyes, de akkor sem örülök neki. Feszülten hallgatom, hogy mit felel a kérdésemre, és talán kicsit megnyugszom, amikor attól teszi függővé, hogy veszélyt jelentenek-e rám nézve. - Nem - válaszolok határozottan a kérdésére. Ha a biológiai apámról beszélünk, akkor felmerülhetnek érdekes dolgok, de nem hiszem, hogy veszélyeztetne, de nem akarom keresni, így nem lesz gond közöttünk. Ben és Lyn pedig biztos, hogy nem ártana nekem. - Erre biztos, hogy nem fog sor kerülni - mosolygok Ryderre megnyugtatóan. Látom a mosolyt, amit akkor ejt, amikor kifejtem, hogy nem előtte akarok titkolózni. - Tudom, hogy Ön precíz. Erre már rájöttem, éppen ezért beszéltem róluk - mosolygok rá én is. Majd rákérdez arra, amire nem akartam, hogy rákérdezzen, de szerintem a vesémbe, de leginkább a fejembe lát, amit nem szeretek. Vagy legalább is kevés embertől tűröm el szó nélkül. De miközben a „szép” megfogalmazáson agyalok, még több kérdést zúdít a nyakamba. - Nem tartok, hanem egyenesen félek - vallok színt. - Viszont éppen ezért gondolkozok egyre jobban azon, hogy hamarosan hazamennék egy hétvégére Tíohoz, hogy személyesen beszéljek vele erről vele is - és kicsit kérdőbe fullad a mondat vége, mert szeretném tudni, hogy mit gondol erről, mármint az utazásról. Fogós kérdéseket tesz fel, ami persze az ő részéről logikus, de az enyémről már koránt sem. - Lényegében ennyit tudok róluk, meg a tapasztalatomat, hogy jó emberek. Mármint Lyn és Ben. De bombát robbantottam az életükben, bár nem szándékosan, így nem hiszem, hogy szerencsés lenne nyomoznom utánuk. A biológiai apám életét szívesen megkeseríteném, de akkor olyanok is sérülnének, akik nem tehetnek róla, hogy félre lépett, és én lettem belőle, akiről tudomást sem akar venni - mondom minden igyekezetem ellenére egyre mérgesebben. Majd veszek egy mély levegőt. - Ha Ben keresni akar, megtalál. A biológiai apám nem fog keresni, ha eddig nem tette - fejezem be nyugodtabban. Lynt nem említem, hiszen ő a főnököm, ő úgy is előkerít, ha szüksége lesz rám a kávézóban. - Meg, ha nagyon szeretnék kideríteni valamit róluk, akkor a saját módszeremet szeretném majd használni. Eddig nem tudtam eldönteni, hogy meg akarom-e ismeri, de most már nem akarok tőle semmit, így nem szándékozom egyelőre többet megtudni róla, mint, ami most tudok - adok neki egy kicsit lehet bővebb választ, mint kellene vagy szeretné. Nekem bőven elég, hogy nem akar tudni rólam, a neve, hogy itt lakik, és hogy fél tőlem, mert politikai pályára készül, és, ha az én létezésem kitudódik, akkor lőttek a pályájának és nagy valószínűség szerint a családjának is. És, ha csak ennyiről lenne szó, lehet, már rohannék is bemutatkozni neki nyilvánosság előtt, de Ben tud róla, az Anyukája viszont nem, és nem akarom, hogy köztük megromoljon miattam a kapcsolat, és meg is ígértem Bennek, hogy nem ártok az édesanyjának. Tudok nagyon gonosz és kegyetlen is lenni, amit kevesen tudnak rólam, de ritkán vagyok ilyen, így elég, ha azok tudják, akiknek fontos tudni erről. És várom, hogy Ryder még kérdez, mert valamiért úgy érzem, tudni akar még ezzel kapcsolatban ezt-azt. - Ryder, - szólítom meg halkan. - Itt New Yorkban csak egy ember van életemben, aki tud néhány dolgot a múltamról, mint például a mostohabátyám, és ezt nem más, mint Rae. És szeretném, ha ez így is maradna. Tudom, hogy így valószínűleg megnehezítem a munkáját, de nem hiszem, hogy Ön szeretné az én helyemben, ha erről mindenki tudna, akivel kapcsolatban van - kérem tőle visszafogottan. Ez vonatkozik Ricre, és remélem, erre ő is rájön. - Erről mi a véleménye? - kérdezek rá végül.
Sokféle veszélyforrással találkoztam már munkám során. Voltak elnagyzolt esetek közöttük, de a legtöbbjük azzal az indokkal keresett meg, hogy az életükre próbáltak törni és erre határozott bizonyítékokat is felsorakoztattak. Ritkán utasítottunk el embereket, de mikor megtettük, erős indokunk is akadt rá, hiszen mi sem maradhattunk ki a jóból, ha valaki úgymond szórakozni vágyott az idegeinkkel. Ezek előbb-utóbb kibuktak és rosszabb esetben mi vettük kézbe a következményeik ügyét is, amelynek során többet még kedvük sem volt megközelíteni a GR Global épületét. Flor esete meglehetősen komplikált és összetett. Valódi fenyegetést jelent rá a családja és továbbá azokban az emberekben sem bízhat emiatt, akik a környezetét erősítik. Megértem az aggályait, ahogyan azt is, hogy mennyire biztonságos neki ha a saját világához, elképzeléseihez, rendszeréhez ragaszkodik, elvégre egy másféle verzió teljesen kizökkentené őt az eddig burokként körülvett valóságából. Valahol ezért is próbálok kompromisszumokat kötni és nem sok változtatást eszközölni, noha néhány területen akadnak még kételyeim, ez viszont többségében a személyiségemmel függött össze. Nem fogom a családi körülményeimet hibáztatni emiatt, elvégre a munkám és a tapasztalataim alakítottak azzá többségében, akivé az évek során váltam. Ez az ember pedig tagadhatatlan kemény dió, hogyha arról van szó, hogy lemondjon az elképzeléseiről, ebbe viszont már Flor is beleütközhetett jó párszor. Mégis úgy tűnik lassan egy nevezőn leszünk, azzal viszont nem áltatom magamat, hogy a továbbiakban majd mindenben békésen egyet is értünk egymással. A visszafordulásunk után olyan információval toldja meg eddigi tudomásomat róla, ami egyből felkelti érdeklődésemet és gyanakvásomat egyaránt. Az a baj az ilyen kapcsolatokkal, hogy sok bizonytalanságot és egyben veszélyt tartogat, amire a mellettem ülőnek nincsen szüksége jelen helyzetében. Nyakára hozni még több bajt amikor már így is kényelmesen csücsül az egésznek a közepén olyasfajta meggondolatlanság lenne részéről, amit egy hozzá hasonló rendszerezett, állandóan felkészült nő esetében nem tudnék elképzelni. Az viszont megint csak nem segít, hogy egyetlen igazi bizalmasát kihagyta a témából. Ezért úgy döntök inkább körbejárom vele a témát, ha már volt lehetőségem tudomást szerezni róla. Szükségem van egyfajta bizalomra a részéről és nem, egyelőre nem arról beszélek, ami lassan-lépésekben alakul ki két ember között, hiszen arra rá kell szolgálni, hanem arról, ami a titkok elkerülését illeti. Nem akarom, hogy valami a későbbiekben derüljön ki és éppen olyan helyzetben, amire felkészülhettünk volna, ha megengedjük, hogy a másik egy kicsivel többet lásson a képzeletbeli függöny mögé, mintsem amit a külvilág felé adunk úgy alapjában. Kérdéseimet gyanakvásom formálja meg és ezek közel sem alaptalanok. Mivel Tio nem nézett utánuk, ezért az én feladatom lesz körüljárni az ő kilétüket, mindezt úgy megtéve, hogy ne legyen nyoma sehol. Ismertem Flor bizalmasának módszereit, ugyanakkor nekünk is megvoltak a sajátjaink, amik jól jöttek egy nagyobb szervezettel szemben. A mellettem ülő hölgyemény határozott tagadással él válaszként és ezzel is igyekszik elsöpörni minden egyes kételyemet az újonnan szerzett kötelékeivel kapcsolatban. - Hiszek magának, Flor és nem szeretném, ha a későbbiekben megbánnám ezt. - adom hozzá még véleményemet, de egy apró sóhajtás után tovább is folytatom. - Beszélgetésünkből számomra lejött, hogy nem fog belevágni olyanba, ami veszélyt jelentene számára, ellenben láttam már példát arra, hogy a személyes érzelmek még azok ítélőképességét is elhomályosítják, akik megtörhetetlennek tűntek. Ezért adok egy esélyt a dolognak, ahogyan annak is, hogy személyesen beszélje ezt meg Tioval. Ez már tényleg nem az én feladatom, de ahhoz továbbra is tartom magamat, miszerint minél előbb avatja be, annál jobb. Mindketten ismerjük és tudjuk, hogy idővel rá fog jönni és nem lesz jó, ha saját magától teszi meg. Ez még nem egyenlő azzal, hogy ne lennék még ezzel a kapcsolati kuszasággal kapcsolatban továbbra is bizonytalan, de adok neki egyfajta szabadságot, hogy bebizonyítsa mennyire képes önmagára vigyázni, én viszont továbbra is a háttérből fogom fedezni őt, ha véletlenül elbukna ennek menetében. - Világos az aggodalma és a felvezetése is. Én elraktároztam magamban ezeket az információkat, a többi viszont a maga döntésén múlik. Ha közelebbről akarja megismerni őket, én ahhoz alkalmazkodom és aszerint járok el ami a maga biztonságának még megfelel. - kérdést ugyan nem teszek fel, csak tényeket sorakoztatok fel számára. Amit viszont mond az apjáról eléggé megragad az elmémben, elvégre egy politikus mindent megtesz, hogy elhallgattassa a rá leselkedő veszélyforrásokat és Flor bizonyára egy ilyen lenne számára. Ha a testvér nem is egy ilyen alapot képez, az apjával lehetnék még problémák, ha a későbbiekben mégis kereszteznék egymás útját, ezt pedig igyekszem észben tartani. Megszólítása után egy röpke felé vetett pillantással jelzem, hogy figyelek a mondanivalójára, de véleményemet már csak a kérdése után fűzöm hozzá. - Ez nem egy olyan történet, amit úton-útfélen meg kellene osztani az emberekkel és ezzel úgy gondolom egy lapon vagyunk. Bizonyára akit beavatott ebbe azért tette, mert megbízik benne, de ezzel kapcsolatban is ugyanúgy azt mondhatom, hogy nem én leszek az, aki elmeséli a történetét másoknak. Viszont minél kevesebben tudnak róla, annál jobb és én erősen ajánlom, hogy ez a minimális mértékben fellelhető szám a későbbiekben se növekedjen túl sokra. - válaszolok a kérdésére, de mivel már közel járunk a cég épületéhez, ezért további kérdéseket nem teszek fel ahogyan a hangomat sem hallatom, egészen addig a pillanatig, amíg a garázsba nem érünk. Ezután viszont már csak a navigálása érdekében leszek beszédesebb. - Ugyan csak formaiság, de belépés után két emberem át fogja nézni önt. Nem harapnak, meglehetősen szelíd emberek, de jobb ha nem ellenkezik velük. - aprót rándul meg az ajkam mosolyt formálva, miközben bevárom őt és le is zárom az autómat. Nem különösen akarom a frászt hozni rá, de azért jó ha nem meglepetésként érik ezek őt. Rám azonban már egészen más szabályok vonatkoznak, hiszen nem sokan tesznek próbát arra, hogy átkutassák mivel lépek be a saját cégünkhöz. - Utána meg fog ismerkedni majd pár oktatóval és emberrel, akik nap, mint nap keresztezni fogják az ittlétét és jó ha tud a kilétükről. Van bármilyen kérdése mielőtt bemehetnénk? - állok meg egy pillanatra és a kezemben lévő slusszkulcsot forgatom ujjaim segítségével mintegy melléktevékenység gyanánt.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
Óvatos vagyok, vagy legalább is próbálok az lenni. Ebben pedig segít, hogy sokat életem az utcán, vagy úgy hogy nem is volt hova „haza” mennem, vagy csak szimplán ott lógtunk. Ez a közeg pedig hozzájárult, hogy megtanuljak figyelni a környezetemre, és olvasni az emberekben, amit a főiskolai pszichológia órák is segítettek, hogy tudatosuljanak bennem a dolgok. Meg persze Tíotól is rengeteget tanultam. Nem állítom, hogy nem tudnak meglepni, vagy nem csalódom, de jóval kevesebbet, mint általában mások. Ben és Lyn nagyon keveset tud rólam, és én sem sokkal többet róluk, de azt tudom, hogy jó emberek, és hogy nem ártanának nekem. Azt is tudom, hogy csak annyit tudnak rólam, hogy Puerto Ricoban nőttem fel, és hogy már nem élnek a szüleim, legalább is azok, akiket én hívok a szüleimnek, mert ugye a biológiai apám még él. De szerencsére ő nem akar rólam semmit sem tudni, és ha én nem keresem, vagy nem kerülök a szeme elé, akkor nem hiszem, hogy gond lenne. Nem számítok én neki annyira, hogy foglalkozzon velem, hiszen eddig sem tette. Nagyon örülök, hogy Ryder azt mondja, amit. - Hálás vagyok - nézek rá. - Igen, tudom, csak félek, hogy csalódna vagy, hogy összetörném a szívét - csúszik ki a számon. A legtöbb esetben nem beszélünk az érzelmeinkről, és ez Tíora fokozottan igaz, de már megtanultam olvasni az ő arcáról is. Láttam már csalódni, és nem akarom újra látni rajta, főleg úgy nem, hogy én okoztam. Régen nem kértem a segítségét, hogy megtalálja az apámat, és most mégis úgy állítok majd haza, hogy megtaláltam, jó félig-meddig, de akkor is. Ezzel pedig úgy érezheti, hogy van egy kiskapum, amin valahogy el tudnám hagyni őt, és ezt nem akarom. - Milyen szabályok fogják jellemezni a washingtoni hazaútjaimat? - kérdezek rá, amíg még eszemben van. Ott mindig kijön elém valaki, még akkor is, ha Tío nem is ér rá, vagy éppen a meglepetés miatt nem tud róla. - Köszönöm, de egyelőre tényleg nem akarok semmi többet tudni róluk - nézek rá komolyan. Szemétségnek érezném, ha én keresném Bent, ha ő nem akar velem találkozni. Egyelőre jó így minden, ahogy van. Túl sok gondom van nélkülük is. A múltam részleteinek zártságára vonatkozóan úgy tűnik, egy véleményen vagyunk, ami nem lep meg. Bár leginkább azért tértem ki rá, hogy ez még véletlen se kerüljön előtérbe, ha valakinek utánanéz. Nem ismerem a módszereit, de azt tudom, hogy általában teljesen más módszert választanak egy háttérellenőrzésre, ha az illető tudja az okát az ellenőrzésének, és ha nem. És most akit ellenőrizni fognak, annak gőze sincs, hogy miért ellenőrzik, már, ha egyáltalán megtudják, de ez is a módszertől függ. Ryder elhallgat, amit egy kicsit meglepve tapasztalok, főleg, hogy a beszélgetés közepén voltunk, de pillanatokon belül rájövök, hogy miért. Megérkeztünk a cégéhez. Kiszállok hozzá hasonlóan az autóból, de azonnal meg is dermedek. De ezen én nem lepődnék meg, ha tudnék értelmesen gondolkozni, hiszen most közölte velem azt, amit évek óta egyetlen idegennek sem engedte meg, hogy megmotozzanak. Hozzám nem érhet senki sem, akit nem ismerek, még a táncparketten kívül sem, bár az nagyon más. Ráadásul ott mindenki betartja az illemszabályokat anélkül, hogy erre külön fel kellene hívni a figyelmet. Teljesen lemerevedtem, és mozdulni sem tudok. És érzem, hogy kezd úrrá lenni rajtam egy pánikroham. „Nem érhetnek hozzám idegenek!” Ez a gondolat pedig kezd mindent kiszorítani az elmémből. „Nem érhetnek hozzám!” - Nem! - mondom egészen halkan, igazából nem is tudom, hogy Ryder meghallotta-e, vagy, hogy tudja-e mire mondtam. Bár lehet, még én sem tudom melyik mondatára mondtam. A pulzusom már az egekben, és egyre nehezebben veszem a levegőt, bár azt még valamennyire próbálom uralni, de még mindig nem mozdultam a kocsi ajtaja mellől. - Nem megyek! - mondom még mindig egészen halkan. Szívem szerint visszaszállnék a kocsiba, de hiába próbálom kinyitni az ajtót, az csak nem akar kinyílni. Pedig egyre jobban, egyre idegesebben próbálkozok a visszaszállással.
Nem őrzöm különösen titokként véleményemet, miszerint mennyire nem nyeri el tetszésemet az, hogy ilyen fontos tényeket megtart magának Tio előtt, ugyanakkor mégsem érzem szükségét a beavatkozásra. Ez az ő feladata és neki kell összeszednie magát annyira, hogy végül meglépje ha annak elérkezik az ideje. Márpedig egyszer el fog és ha magamból indulok ki, én jobb szeretem nem később megtudni a fontos információkat, mert ha magamtól kell kitalálnom mi is folyik már egy ideje a háttérben, annak következményeit általában senki nem teszi zsebre. Erre viszont eddig aligha volt példa, hiszen az embereim tudják mit várok el tőlük és ehhez is tartják magukat. Csak így tudunk előrehaladni, fejleszteni magunkat, komolyabban szót érteni egymással, hogyha valami probléma adódik egyik-másik testőrünk magánéletében. Nem vagyok elutasító egyikükkel szemben sem, de csakis akkor tudok segíteni ha tudom annak részleteit amiben a hozzájárulásomat kérik. Másrészről viszont én sem tartozok azon emberek közé, akik szívesen csicseregnek a családi állapotukról, a múltjukról vagy úgy összességében az érzéseikről. Vannak dolgok amelyeket szerencsés megtartani magunknak és nem teljesen kiadni mindenünket a másiknak, legfőképpen akkor nem, hogyha viszonzásként semmit sem kapunk cserébe. Akkor aduászt senki kezébe nem adhatunk, ezért nem árt, ha egy védelmi vonalat felállítunk még akkor is, ha valakibe többnyire bizalmat fektettünk. Félelmei nem alaptalanok, hiszen sejtem ő sem reagálna jól fordított helyzetben. Ha valaki védelmére tesszük rá életünket, az nem kis felelősséggel jár. Abban maximálisan benne vagyunk és nem csak félgőzzel esünk neki egy feladatnak és ezzel szerintem Tio sincsen másképpen. A bizonytalanságot pedig egyikünk sem viseli el, márpedig hölgytársaságom akaratlanul és tudatán kívül is abban tartja most. Egy ingadozó talajon, ami bármelyik pillanatban beomolhat a terhek súlya alatt. Erről őszinte véleményemet pedig aligha vágyom visszatartani. - Ez elkerülhetetlen ilyen esetben, de nézze Flor, Larsont olyannak ismertem meg, aki meglehetősen racionális ember. Megérti a miérteket és képes lesz idővel belátni az okát eddigi hallgatásának. Azt, hogy mennyire nehéz is volt erről beszélnie és miért is tartott idáig ez a vallomás. Bizonyára csalódott lesz, erre készüljön fel lelkiekben, de úgy gondolom az a kötelék ami maguk között van segít majd átvészelni mindezt. Sosem voltam a nagy szavak és monológok embere, de néha egy-két elejtett jó tanács még nem rántott senkit sem az ártó szándékok mélyére. Az pedig, hogy a másik fél képes lesz idővel megfogadni azokat vagy sem, az pedig többségében már nem rajtam áll. Flor esete már önmagában komplikáltnak hat, de azzal amit még plusz információként megtudhattam róla a beszélgetésünk során csak még mélyebbre fűzte ezt a véleményemet. Ugyan a véleményemet megtartom magamnak, de az érdeklődésemet már kevésbé, azonban ezekre mihelyst a válaszát megkapom, utána nem érzem szükségét, hogy tovább őrlődjön emiatt. Ha úgy érzi meg kell lépnie ennek irányába komolyabb intézkedéseket és ki kell találnia a következő lépését, akkor arról úgyis értesíteni fog. Mindkettőnk érdekében, természetesen. A visszafelé vezető úton leginkább ezek a témák járnak gondolataimban, de megérkezésünk visszavon a jelen pillanatába, ami elegendőnek bizonyul arra, hogy beavassam mire is számítson pontosan a cég épületébe való belépés után. Azonban amíg én azzal vagyok elfoglalva, hogy lezárjam az autót és meginduljak a bejárat irányába, ő neki földbe gyökerezik a lába és tiltakozással él korábbi szavaimmal szemben. Megállok, hogy felmérjem állapotát és nem kell sok, hogy felismerjem a probléma forrását. - Márpedig másképpen nem tudom megmutatni mire számíthat odabent, csak hogyha velem tart. - kezeim a zsebeimbe mélyednek el egy pillanat erejéig, de nem lépek közelebb hozzá. Már csak azért sem, nehogy kényelmetlennek érezze a már amúgy is számára felzaklatónak ható helyzetet. - Először is hunyja be a szemeimet és vegyen pár mélyebb levegőt. Senki nem fogja bántani és ha nem akarja, akkor megérinteni sem, ezt megígérhetem. Én pedig tartom az adott szavamat. Nem szívesen érném el nála, hogy rosszul legyen csak mert pár protokollhoz ragaszkodok, hiszen azzal nem haladnánk egyről a kettőre. Egy olyan világba akarom őt bevezetni, amit ha saját maga is bevállal, akkor jelentősen az életének része lesz. Az pedig nem fogja őt segíteni, ha tart egy-két bevezetett dologtól, amiről most a nagyobb kép érdekében lemondok - egy feltétellel. Ezt viszont már csakis akkor vezetem fel, amikor látom rajta, hogy némiképp lenyugodott. - Akkor csináljuk máshogy. Felteszek pár kérdést, maga pedig megerősít benne, mielőtt tovább haladnánk. - vázolom fel elképzelésemet mielőtt folytatnám, majd nekidőlök a terepjáróm oldalának. - Jól sejtem nincsen magánál fegyver, sem bármilyen éles tárgy vagy olyan egyéb eszköz amivel veszélyeztethetné az embereim testi épségét, igazam van? Lehet, hogy valaki van annyira leleményes, miszerint sikerül megúsznia a kezdeti ellenőrzést, de utólag úgyis belebukik a terveibe, ezért nem éri meg semmilyen úton-módon kockáztatni. Én viszont jelenlegi pozíciómból addig nem mozdulok, amíg a kérdéseimre nem kapok választ, ugyanakkor Flor készen nem áll arra, hogy tovább induljunk. - Sikerült némiképp lenyugodnia? - toldom meg azért érdeklődésemet ezzel az egyszerű kérdéssel, de a tisztes távolságot megtartom tőle. Ellenben ha ezek után sem vágyik arra, hogy megpróbálkozzon az épület felfedezésével, akkor tiszteletben tartom a döntését és ahhoz alkalmazkodom. Jelentsen az bármit is a mi esetünkben.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
Nekem valóban Tío az egész családom, az egyetlen ember, aki évek óta mindig mellettem volt és, akire bármikor számíthattam, aki sosem hagyott el. Tudom, hogy rengeteg dolgot eltitkol előlem, és nem csak a munkájának azokat a részeit, amikről nem beszélhet, hanem olyanokat is, amik engem is érintenek. Sok mindenből kihagyott eddig is, és ki fog a jövőben is, mert így próbál védeni, ami elfogadok. Most ezt próbálom meg én is, megvédeni önmagamtól, a múltam egy olyan részétől, amiről biztosan tudom, hogy nem jelent rám veszélyt. Lyn és Ben nem fognak veszélybe sodorni, és a biológiai apám sem, mert az tuti keresztbe tenne a terveinek. Én úgy gondolom, ha nagyon el akarna távolítani az életétől, akkor maximum megpróbálna lefizetni, hogy hallgassak a kilétemet illetően, hogy mi közünk van egymáshoz. Jól esnek Ryder szavai, és tudom, hogy igaza van, teljes mértékben igaza van. De ez a tudat akkor sem könnyíti meg a helyzetemet. - Köszönöm! Tudom, hogy igaza van, de akkor is nehéz - hajtom le szomorúan a fejemet. - Szeretném, ha majd kidolgoznánk valamit a hazamenetelemre vonatkozóan is - hívom fel a figyelmét egy, szerintem, fontos dologra. - Nem rohangálok havonta haza, de azért haza szoktam látogatni. Ott van, aki figyel rám, Tíon kívül is - teszem hozzá plusz biztosítékként -, de nem tudom, hogy ezt Önök hogyan szokták kezelni. - Egy ilyen cég, mint Ryderé, biztos, hogy nem csak olyan személyeket véd, mint én, hanem leginkább olyan befolyásos embereket, akik sokat utaznak, így biztos van rá valamilyen módszerük, viszont nekem nincs szükségem külön védelemre a fővárosban, mert ott vannak, akik vigyáznak rám. De ettől függetlenül nekik is tudniuk kell, mikor jövök-megyek. Igazából végig sem gondoltam, hogy egy ilyen cégnél milyen biztonsági előírások lehetnek. Nem lepődtem volna meg, ha egy detektoron keresztül kell menni, vagy átnézik a táskámat, mint egy reptéren, de a motozás az már nagyon-nagyon más dolog. Elviekben értem a lényegét, de én akkor sem tűröm. Nincs ellenemre a testi érintkezés, sőt, sokszor kifejezetten igénylem, de csak és kizárólag attól, akitől én elfogadom, és nem egy idegentől, akit akkor látok először életemben. Ez sajnos nem hóbort nálam, hanem mondhatni, szövődmény. A mostohacsaládomnál rendszeresen molesztáltak és megerőszakoltak, amit még senkinek nem mondtam el. Tío szerintem sejti, de egyikőnk sem beszélt soha erről. És egy motozás alatt elvégzett mozdulatok kísértetiesen emlékeztetnek ezekre, amitől a mai napig kiborulok. Most pedig már csak az említésétől is előjön, és tudom, hogy Ryder nem megijeszteni akart, hanem felkészíteni, de ezzel csak azt érte el, hogy hamarabb jöttek elő a tünetek. Próbálok figyelni a környezetemre, bár nem egyszerű, de mivel sikertelen próbálkozásaim ellenére sem nyílik az ajtó, így automatikusan nézek Ryder irányába. Ő viszont még mindig elég mesze áll tőlem, ami egyelőre jó, viszont így egyből szétnézek, hogy máshonnan nem közeledik-e felém valaki. De hiába nézegetek körbe-körbe, rajtunk kívül nincs más a garázsban, vagy legalább is nem látok senkit. Amikor pedig ezt felmérem, akkor kezdek egészen lassan megnyugodni, és érzem, hogy végre valóban sikerül mélyebben lélegeznem, és lassan a pulzusom is kezd lassulni. Amikor megnyugszom, és valóban tudok koncentrálni Ryder szavaira, akkor kezdi el felvázolni a ’B’ tervét, ami már számomra is elfogadhatónak hangzik, így csak helyeslően bólogatok rá. - Nem, nincs nálam semmilyen fegyver - válaszolok a kérdésére. Régebben hordtam magamnál valamilyen fegyvert, és itt is régen volt nálam egy (katonai) bicska, de több gondot okozott, mint hasznot, így leszoktam róla. Bár lehet ezt meg kellene beszélnem majd Ryderrel, hogy mit gondol, ha lenne nálam valamilyen önvédelmi eszköz, és most nem gázsprayre gondolok. Nem akarom őket bántani, és nem feltételeztem induláskor (sem), hogy náluk bárki is megtámadna, hiszen pont ezért vagyok itt, hogy a védelmemről beszéljünk. - Azt hiszem igen. Köszönöm! - hálálkodok, hogy nem erősködött vagy kényszerített semmire, és hagyta, hogy megnyugodjak. - Nem akartam kellemetlenséget okozni - nézek rá őszinte sajnálattal. Utálom, ha megtudják ezt az oldalamat, de ez még koránt sem volt a legrosszabb, mint ami néha előjön. - Ha jobban összeismerkedünk, akkor nem tartom kizártnak, hogy Önnek vagy Marcusnak megengedem ezt a fajta ellenőrzést, de másnak nem hiszem, hogy valaha meg tudnám engedni - árulom el, hogy később ez sem teljesen járhatatlan, csak sajnos itt olyan feltételeim vannak, amiket minden jó szándékom és akaratom ellenére sem fogok tudni leküzdeni. Erről nem tudok beszélni, és amúgy sem hiszem, hogy egy beszélgetés bárkivel, ezen segítene, egy pszichológussal meg pláne nem tudnám ezt megbeszélni. És várom, hogy Rydernek most lesznek-e még további kérdései vagy indulni akar tovább.
Sosem gondolnám, hogy két ember között a bizalom egyszerűen alakul ki és aki ezzel áltatja magát, az saját tükörképének mond ellent. Én sem vártam, hogy Flor egyből bízzon a döntéseimben és én sem tudtam teljes mértékben kijelenteni, hogy ne lennének kételyeim vele kapcsolatban, ez viszont a maga nemében normálisnak hat. Ezért kell újra és újra átfutnunk ugyanazokat a köröket vagy megbeszélnünk ugyanazt a témát több szempontból is, hogy a nap végén közös nevezőre juthassunk. Valakivel ez aligha megy hetek múltán is és nem egy ügyfelünk tartozik abba az értelmetlenségi körbe, aki még mindig nem tudja elfogadni, miszerint egyes döntéseink csak az ő javát, az ő biztonságának érdekét szolgálják. Megkérdőjelez mindent és aligha vágyik arra, hogy megfogadja a jó tanácsokat. Ennek viszont megvannak a maga következményei, hiszen mi arra tettük fel életünket és aszerint a feladat szerint járunk el, ami az ügyfelünk érdeke, még ha abban a pillanatban nehezen is akarná belátni. Elvégre mit érünk azzal, hogy engedünk a felesleges hisztirohamnak majd úgy kaparjuk fel őket valahonnan? Nem mondhatjuk azt, hogy saját felelőssége szerint ment el bármerre is, hiszen mi vagyunk azok, akik ezt a végletekig és a veszély elhárulásáig uralni fogják és ha nem teljesítjük a feladatunkat, akkor mi is a szerepünk ott pontosan? Nem vagyok kibékülve Flor helyzetével, de ezen még túllendülök a magam módján. Nem teszek le róla, sosem volt az én asztalom, hogy a problémákat a sarokba vágjam és struccpolitikát folytatva úgy tegyek, mintha azok ne léteznének, ha nem veszünk róla tudomást. Egyszerűen csak őt hagyom ki a további véleményemből vagy az azon felépülő tervekből. Szó sincs róla, hogy bekavarok az ő kapcsolatukba vagy olyat művelek, ami kibillenti ebből az érdekes egyensúlyból őket, csak némi háttér-információra, bármire amiből felkészülhetek, nekem szükségem lesz és ezt anélkül is sikerül majd megszereznem, hogy a lánynak ebből bármit is éreznie vagy sejtenie kellene. Kifejtem neki véleményemet Tioval és a titkokkal kapcsolatban, a kérésére viszont egy röpke pillanatra felé fordulok. - Természetesen visszatérhetünk erre a későbbiekre és megoldhatjuk a hazajutását. Körülbelül mikorra időzítené ezt? Jobb időben megtudnom ezt, hogy ne az utolsó pillanatokban kelljen kapkodni, amikor már fél lábbal a hazafelé tartó járaton van. Részemről ugyan ezt nem képes semmiféle ellenkezést, de ha a körülmények akkorra úgy alakulnak, hogy az az ő életére jelentének veszélyt, akkor természetesen eszem ágában sem lesz elengedni őt. Ez viszont a jövőn múlik csak, amibe aligha van beleszólásom. Örültem, hogy a Newark ügy megoldotta saját magát, hiszen ezáltal koncentrálhatunk fontosabb dolgokra is. Szerettem volna megmutatni Flornak pár dolgot, amit a cégen belül jó lenne ha megismer, mielőtt belevágnánk a közös munkába, a bejutás előtt azonban némi komplikáció történik és egyenesen pánikrohammal küzd attól a kijelentésemtől, hogy a megszokott protokoll őt is hasonlóképpen fogja érinteni bejutásunk következtében. Veszek egy mélyebb levegőt és a helyzetet értékelem, hogy valami közös megoldást eredményezhessünk, ami mindkettőnk számára kifizetődőnek tűnik és közel sem kényelmetlennek. Tudatában vagyok annak, hogy nem azért ellenkezik velem, csak hogy az idegeimet nyúzza ezzel vagy éppen elodázza ezzel azt a veszélyt, amit magánál tartogat, ezért tiszteletben tartom a kérését. Ugyanakkor nem az én tisztem, hogy ilyen információkat kérjek tőle vagy feleslegesen felhánytorgassam a múltját, ezért ahelyett, hogy tovább erőltetném a szokásos rendszerünket, inkább kérdések formájában tartom meg az ellenőrzést. - Azt hiszem akkor ezt tisztáztuk. - felelek elfogadóan a válaszára, de mielőtt elindulhatnánk befelé, ő az aki még hozzáfűz egy plusz információt a korábbiakhoz, melyre élből válasszal is szolgálok számára. - A kezdeti gyanakvás miatt szükséges ezt meglépni és ez közel sem személyes. A későbbiekben kap majd egy kártyát, amivel könnyebb lesz ki és bejutnia az épületbe. - foglalom össze elképzeléseimet, ha már felhozakodott ezzel, hogy talán lesz alkalmunk arra, hogy vele is hasonlóképpen járjunk el, mint az összes többi emberrel. - Ugyanakkor úgy vélem, hogy meglehetősen értelmes nő maga ahhoz, hogy ne legyen tisztában azzal, hogyha bármivel próbálkozik, akkor abból csak rosszul jöhet ki. Ezért bízom benne, hogy a későbbiekben sem fog erről megváltozni a véleményem. Erre, kérem. Az irány megmutatása után lépünk be a GR ajtaján és még előre jelzek a biztonságiaknak, hogy Flor velem van, ezért rendben leszünk a biztonsági lépésekkel kapcsolatban. Marie mosolyogva köszönt és egy köteg lapot ad át a kezembe. - A holnapi beosztása. Mr. Anderson szeretné, ha később értekeznének, mert úgy tűnik el kell napolnia a tárgyalást, családi gondok miatt..azt hiszem. - fintor keletkezik arcára gondolatai között elveszve, miközben lelassítunk a pultja mellett. - Hozhatok valamit a kisasszonynak esetleg? Kávét vagy valami erősebbet? - fordul most Flor irányába kedvesen, mielőtt visszavezethetné rám íriszeit. - És mielőtt elfelejteném, Mr. Rutherford üzent, hogy majd a Newark dolgot megbeszélik később és hogy sajnálja a kitérőt, amit tennie kellett. - Megüzenheti Mr. Rutherfordnak, hogy a sajnálata nem lesz elég. - félmosolyt ejtek, majd Florra vezetem a tekintetemet ezután, hogy érdeklődésemet kifejtsem irányába. - Kér esetleg valamit? És melyik helyszínt szeretné először megnézni? - Többször is fogunk itt találkozni, Ms..? - csicsereg tovább lelkesen Marie sajátos kedvességével megáldva Flort, én pedig nem mozdulok, amíg a lány két oldalra is terjedő válaszára várok. Marie már egy jó ideje erősítette a csapatunkat és ő volt a fénypontja ennek a helynek, karöltve drága partneremmel. Marie olyan volt az embereink számára, mint egy kishúg, aki ha bajba kerülne az egész cég a védelmére kelne. Nem csoda, hogy jól érezte magát itt, ám ennek csak ritkán adott hangot, ugyanakkor kitűnő beosztásokkal látott el minden egyes nap és naprakészen tartott azzal a kavarodással kapcsolatban, amivel néha szembe kellett nézni a munkánk során.
.
Heroes always get remembered But you know legends never die
Kezdőlap
