Az óra pontban a fél ötöt üti el, mire bekanyarodok a park átjáróján és futólépésben folytatom tovább megkezdett utamat. Meglehetősen kevesen választják ezt az időszakot a sétálásra, ami különösen örömömre szolgál annak szempontjából milyen beszélgetést igyekszek lefolytatni Aminával. Évek teltek el, amióta utoljára láttam őt, de az úgynevezett elválásunkat nem a harag fertőzte meg, pusztán másféle irányokat választottunk, melyek hosszas időkön keresztül nem keresztezték egymást - ma viszont ez megváltozik.
Gyorsítani kezdek és a gondolataim fogságába keveredek. Hector German neve belevésődött az agyamba és kitörölhetetlen haraggal mérgezte azt. A rácsok mögött akartam tudni, jó magaviselet ide vagy oda és ennek eléréséért bármire képes voltam. Köztük még arra is, hogy felelevenítsek néhány feledésbe merülő, ámbár jónak induló kapcsolatot. Amina az összefűzött családi vacsorák egyik főszereplőjeként tetszelgett és bár belekényszerültünk a szülők barátságának velejáróiba, ezt leszámítva úgy véltem érdekes volt végigkövetni a lány útját. Azt, hogy miképpen indult és hová fejlődött. Noha munkaválasztásában én a későbbiek során már csak a hasznot láttam, ez viszont sosem vált számára nyilvánvalóvá és én sem adtam jelét annak, hogy az emberekben csak és kizárólag a kihasználási alapra koncentrálok.
A csípős hideg gyorsabb tempóra ösztökél és magamban elégedetten konstatálom sikeremet, amikor is előttem nem olyan messze kirajzolódik Amina alakja. Nem szóltam neki a találkozónkról, mert nem volt szokásom. A váratlan vendég titulus alá voltam sorolható, aki csak a semmiből felbukkan, majd ugyanolyan véletlenséggel a semmibe veszik. Mégsem gondolnám, hogy a mai média felhajtásban annyira nehéz megtalálni bárkit is, főleg akkor nem, ha az illető némiképpen a megszokások rabja. Közöttük az se utolsó szempont, ha az embernek megvannak a maga forrásai, hogy felkutasson bárkit, aki a fejében megfordul.
Könnyen érem őt utol és elé vágok, hogy ezután szembekerülhessek vele, de nem esek ki a tempóból, pusztán hátrafelé lépkedve teszem meg azokat.
- Barnes járőr, micsoda meglepetés.
Neki lehet, nekem kevésbé. - Ugyanaz a hely, ugyanaz az időpont. Csalódott vagyok. - sóhajtva teszem át magamat most már mellé azok után, hogy felhívtam jelenlétemre figyelmét, de szavaimat bővebben már csak ezen mozdulatsorok után fejtem ki. - Emlékszel mit mondtam korábban a megszokásokról? Veszélyesek lehetnek. Változtass néha időpontot vagy helyet, ne legyél kiszámítható. - az arcomra félszeg mosoly telepszik, a fülhallgatómat pedig a telefonommal együttesen a zsebembe csúsztatom, hiszen teljes mértékben a társaságomnak akarom szentelni figyelmemet. Elvégre, ha el is akarok érni valami segítséget, muszáj érdeklődést is mutatnom. Sokakkal ellentétben, én halál komolyan vettem az adok-kapok elvet, jóllehet ez nálam úgy működött, hogy jobban szerettem kapni és adni csak ösztönző információt adtam, ami miatt lehetetlen lett volna visszautasítani ajánlatomat. Tényleg nem butaság olykor elsajátítani a jó tárgyalás alapjait.
- Milyen az élet az egyenruhásokkal? Ajánlom, hogy a válasz arról szóljon, miszerint te kergeted a rossz fiúkat és nem ők téged. - a csend számomra mindig nyugtatóbb és értelmesebb volt, mint az értelmetlen beszélgetések kezdeményezése, de valakik csak így tudtak oldódni és produktívabbak lenni. Nekem sem tetszett ez a fajta ösztönzés, elvégre az én lelkibékémre jobb hatással lett volna, hogyha mások egyszerűen csak kitalálják a gondolataimat és megadják, amire szükségem van minden felesleges kérdés és elnyújtott percekbe telő hezitálások nélkül. Amina egy kedves ismerősként volt elkönyvelve az én nagybetűs szótáramban, de megváltoztam és bizonyára ő is. Mára túl nagy a tét, túl sok a kockázat és a fejem is valahol Remi Diaz képzeletében egy tálcán díszeleg amiatt, hogy hazaküldtem őt. Nem mellesleg ott van még a háttérben az a kimondatlan információ, ami a lány egész életét a feje tetejére állítaná. Malik halála kétségkívül megviselhette őt, én pedig ezt az alkalmat használtam ki, hogy kisétáljak az életéből. Már akkor a tettesek jártak a fejében, a kérdések, amelyekre a mai napig még válasz se érkezett. Tettem róla, hogy így legyen, elvégre Joshua Hayes is szerepet játszott Amina öccsének forgatókönyvében és nem engedhettem, hogy egy tévedés miatt az egyik legjobb emberem karrierje bánja. Lojális voltam a testőreimhez és némelyikükért tűzbe is mentem volna. Hayes is egy ilyen volt. Amit viszont a lány nem tud az az, hogy Malik életben van. Jó esélyekkel is, csak addig tartható fent ez az állapot, amíg Amina bele nem üti az orrát, márpedig ha kiderül az igazság, kétlem, hogy visszafogná magát.

.

Ryder&Amina

Eléggé átértékelődtek az emberekhez fűzött kapcsolataim az utóbbi években. A biztonsági cég megalakulásával sokat kockáztattam. Embereket kellett kizárnom az életemből és olyan lépésekre kellett elszánnom magamat, amikkel tudom, hogy önmagam alatt vágom a fát, de mindazonáltal úgy érzem a terveim beváltásával nyereséggel kerülök ki, még ha tisztában vagyok azzal mennyire nem veszélytelen ez.
Amina egy volt azok közül, akik az eredeti életemet képviseltették. A családi ismeretség jól alakuló halmazának ő is a részesévé vált és bár a kettőnk közötti viszálykodás olykor meglehetősen idegőrlővé vált, mindazonáltal volt valami a csajban, ami miatt úgy éreztem a későbbiekben még jó, hogyha ez kettőnknek megmarad. Nem beszéltünk már egy ideje egymással, de nem is kellett ahhoz, hogy némileg tisztában legyek merrefelé ível karrierje vagy milyen kapcsolatokba is bonyolódott az évek során. Beteges, de az őrzésem olyan szinteket ölt fel, ami számomra csak kellő alaposság, másoknak viszont már-már határokat feszegető elképzelés. Ezért sem tudom személy szerint felírni a véletlen számára a futás során kereszteződött utunkat, még ha neki ez is jön le az egészéből.
Ittlétemre vonatkozó kérdését szándékosan kerülöm, azt szeretném a későbbiekben bővebben kifejteni, helyette áttérek egy olyan figyelmetlenségre, amibe belebukhat, ha a későbbiekben nem koncentrál jobban.
- Elővigyázatosság inkább. - jegyzem meg nemes egyszerűséggel, de értem a célzását. - Ami azt illeti, tudok egy alakot a cégnél, aki mellett a házból sem tudnál kimozdulni anélkül, hogy ne lenne az árnyékod. Csak feszegesd a határaidat és örömmel küldöm rád. - ugyan egy mosolyféle odarajzolódik arcomra, de nem viccelek. Ha továbbra sem ügyel erre, muszáj drasztikusabb lépéseket alkalmaznom - az ő, meg valahol az én érdekemben is.
A meglepődését egy ölelés követi, ami hiába a közös múlt, engem különösen kényelmetlen érint. - Óvatosan, Barnes. Túl sok lesz. - megérintem a hátát mintegy viszonzásként gesztusának és ezután teszek egy lépést hátra, hogy a kényelmes távolságot tartani tudjuk.
Próbálok érdeklődést mutatni és valahol tényleg erről van szó, elvégre éveket felkaroló történést kellene bepótolnunk, de csak felszínesen vagyok hajlandó elmélyedni kettőnk életében. Mindazonáltal a türelmetlenségem nem hagy nyugodni és erősen késztet arra, hogy térjek a lényegre, majd miután megkaptam a szükséges információt, lépjek is le. De a nagyobb cél érdekében muszáj egy kicsit megerőltetnem magamat, márpedig úgy bírhatom csak szóra társaságomat, ha önmagam is adok valamit...valami emberibbet, mintsem a hűvös magatartásom.
A család említése miatt enyhe vonallá préselődnek ajkaim, elvégre nálam ez két irányba ágazik, jóllehet Amina az utóbbi esetről aligha tud. Hogy van a felbérelt családom? Hol érdekelnek engem? Csak akkor látjuk egymást, ha szükséges, hogy a közelemben legyenek, egyébként pedig különálló életet élünk. Az igazival viszont igyekszem változó időközönként találkozni. Édesanyámat csak ritkán látom, a nővéremet viszont Clem miatt többször is meglátogatom, még ha Vivienne nem is örül ennek. Állandóan csak gyanúsan vizslat és olyan kérdéseket tesz fel a munkámról vagy rólam, amikre tudja jól, hogy nem fogok választ adni, játssza be egyszer vagy számtalan alkalommal, akkor sem. Clem fontos része az életemnek. Az a kislány egy okos és végtelen jósággal megáldott tünemény, akiből egyszer olyan nő cseperedik, akire a környezete nem készült fel. Én pedig teszek róla, hogy mindent megkapjon annak érdekében, hogy elérje, amit szeretne. - Ritkán látjuk egymást, de jól. - ennyivel remélhetőleg beéri, mert ennél többre tőlem sem futja. Egyébként sem hazudtam, valóban leredukáltam azokat az alkalmakat, amikor időt szánok a családi kikapcsolódásra. Nem az én műfajom, sosem lesz. A nyugalom valahogy kiveszett a szótáramból azalatt az idő alatt, amikor a sok ökör teszi próbára a türelmemet.
A munkája felől érdeklődök, aminek csak felszínesen vagyok ismerője, de jobb lenne minél többet megtudni. Már csak annak érdekében is, hogy milyen messzire ér el a keze, ha a szükség úgy hozza.
- Egyébként sem lenne okod rá. Elvégre mindketten az emberek védelmét szolgáljuk.  
Összefoglalva. Az már megint csak más kérdés, hogy milyen módszerekkel tesszük azt.
- Valóban? - meglepődést színlelek a vagányságát illetően, de tovább vezetem érdeklődésemet. - Miben nyilvánul ez meg? Most már műkönnyek helyett igazival rukkolsz elő? - húzom az agyát, mert meg nem tudnám nevezni hány alkalommal játszotta be ezt a szülők előtt csakhogy engem kiáltsanak ki rossz fiúként.
Egyetértő bólintással reagálok a futással kapcsolatos ajánlatára, de a fánk említésére muszáj tiltakoznom. - Engem nem fogsz azzal a cukros förmedvénnyel tömni, előre szólok. - figyelmeztetően rámutatok, miközben nekiveselkedünk a futásnak. - Valami emberesebb kajára nem térhetnék át? Hamburger esetleg?
Az édességekért nem voltam feltétlenül oda és nem akarok cukorkómába kerülni még azelőtt, mielőtt bármilyen egyességre is juthatnánk egymás közt. Egyébként is, muszáj visszapótolni a futás által kiveszett energiát. - Tudok is egy helyet, szóval szedd a virgácsaidat gyorsabban Barnes és ne maradj le. Máskülönben hogy fogod lehagyni a követőidet, ha továbbra is ragaszkodsz a meggondolatlan szokásaidhoz? - nem, nem fogok leakadni erről a témáról és nem feltétlenül azért, mert paranoiás vagyok, egyszerűen minden módon muszáj felkészültnek lennünk. Ha van A tervünk, gondolkozzunk a B terven is, de ott legyen tartalékban a C mellette. Váratlan események mindig történnek és mindig történni is fognak, de nem árt, hogyha számolunk minden eshetőséggel. - Nem lehet, hogy a fánk túladagolásod befolyásolja az ítélőképességed? - gyorsítani kezdek, mert a futás mindig is egy kedvenc időtöltésemnek bizonyult és amúgy is, minél előbb túl vagyunk ezen, annál gyorsabban ráfeküdhetek arra a folyamatra, hogy German továbbra is a sitten rohadjon meg.

.

Ryder&Amina

Tagadhatatlanul tartom magamat ahhoz, hogy kizárom az életemből azokat a kapcsolatokat, akik tényleg jelentőséggel bírnak az életemben és olyanokkal váltom fel, melyek számomra nélkülözhetetlenek. A magam kifordított módján értelmezem a jót és személyemet is ebbe a kategóriába skatulyázom be. Nem tartok attól, hogy a határok elmosódnak és örömmel lépem át őket, ha ez hozzájárul a céljaim eléréséhez. A családom, akiket a média ismer és akik hozzám köthetőek még csak rokoni szállal sem fűződnek bele életem történetébe, ellenben vannak olyan kapcsolatok, amik régebbről a lényemmé formálódtak. És bár az aggodalom irántuk nem feltétlenül veszett a semmibe, egyszerűen tudom jól, hogy ők azok a személyek, akik tudnak vigyázni magukra, ha a szükség úgy hozza. Amina is egy ilyen ember volt. A családi kötelékek hoztak minket egymáshoz közelebb és mint egy fiatalabb testvér, úgy maradt meg az emlékeim között, ami sosem adatott meg számunkra Viviennel, mégis ő valósággá formálta ezt. Nem állt tőlünk messze az, hogy egymás idegeire menjünk - pontosabban én az övére, - és ez úgy gondolom az évek kihagyása után sem működött másképp. Ugyan akkoriban a hátsó szándékok gyerekes csínyeknek hatottak, mára életeket megváltoztató tétjeik vannak és most sem a véletlennek tudható be a találkozásunk.
- Nem küldenék számodra olyan személyt, akit az ujjad köré csavarhatsz, ezzel már most megnyugtatlak. Az embereimnek maximális figyelmet kell nyújtania és nem a te igényeiddel foglalkozni.
Elmosolyodok, de a szavaim ettől még igazak maradnak. Tartjuk magunkat ahhoz, hogy ügyféllel nem kavarunk, mert nincs is annál rosszabb, amikor az ítélőképességünket és a munkánkat befolyásolják a személyes érzelmek. Nem egy és nem kettő emberemet küldtem el emiatt, amikor döntés elé állítottam őket egy ilyen eset után, miszerint választaniuk kell: vagy megmaradnak az ügyfél-testőr kapcsolatnál vagy mélyebbre fűzik azt. Az utóbbi esetében viszont nem tartok rájuk igényt. És persze, valahol megértem, hogy az emberi érzelmek meg az elköteleződés valaki mellett egy olyan valami, amit részben mindenkibe belekódoltak, ettől függetlenül nem engedhettem, hogy bármi is elterelje a figyelmüket az eredeti céljukról, mert onnantól kezdve válik veszélyessé az egész, amikor éles helyzetben nem tudunk parancsolni a döntéseinknek, amit meg kell hoznunk.
Nem vagyok ez a nagy összebújós fajta és nem is most fogom elkezdeni. Részben örülök a viszontlátásnak, de ezt inkább burkoltan és szavakban próbálnám társaságom tudtára adni és nem úgy, hogy a nyakába borulok, mint ahogyan azt ő tette. - Ne feszítsd túl a húrt, Barnes, nem vall profizmusra.
A fejemet ingatom és még egy lépést teszek azért hátra. Ne kockáztassunk, ha nem muszáj, ellenben biztos vagyok benne, hogy abban a percben véget érne közöttünk ez a bájcsevej, mihelyst megkockáztatná azt a..csókot. - Utána kellene néznem a munkahelyednek, hogyha azt tanítják, hogy csak egy nő úgy érvényesülhet a másiknál, ha előtte ledobja a ruháját. - grimasszal nyugtázom a szavaimat, de mélyen belül reménykedem benne, hogy az a nő, akit akkoriban ismertem nem így éri el másoknál a célját. Ennél valahol többre tartom őt, ezt viszont jobbnak érzem inkább megtartani magamnak, nehogy még a végén elkezdje megjátszani magát a kedvemért.
- Muszáj, ha te nem végzed a dolgodat. - vállat vonok, a szemtelen vigyor viszont ott játszik ajkaim mentén, hiszen a provokálás sosem egyirányú, általában adok-kapok elven nyugszik. A gyerekes riposztját viszont egyszerűen figyelmen kívül hagyom, helyette inkább csak égnek emelem a tekintetemet. - Mi lenne ha többet járna a lábad a szád helyett? Azzal baromira lenyűgöznél. - célzok itt arra, hogy nem kellene itt szobroznunk egész végig és mihelyst sikerül elvetnünk a fánkkal kapcsolatos problémát, egy gyorsétterem felé veszem az irányt, ahol kényelmesebben és nyugodtabban tudunk belemélyedni a részletekbe.
A hely nincs messze, de mivel már korábban kezdtem a futást, ezért a mai célomat elértem, ezért elégedetten helyezkedek el az egyik ülőalkalmatosságon és egy dupla sajtos hamburgert kérek magamnak jutalmamként. Szerettem enni, ellenben utána az edzésekkel egyensúlyban tartottam magamat ilyen téren, szóval nem bántam, ha néhanap az olaszt felváltotta valami egészen egyszerűbb összetételű étel.
Amina kérdésére figyelek már csak fel, aki úgy vizslat, mintha ezzel képes lenne rájönni a gondolataimra. Kényelmesebb pozíciót veszek fel, kezem az asztalon lévő sószóróért nyúl és miközben párszor megforgatom azt, a lányra vezetem fel tekintetemet. - Előbb egyél, aztán beavatlak. - unszolom őt, de azért az érdeklődés esélyét nem veszem el magamtól.
- Továbbra is járőrként vagy számon tartva vagy azóta már előrébb jutottál? Gondolom a maximalizmusod nem sokáig hagyná, hogy csak egy szinten kényelmesedj el, de meglehet tévedek. Hiszen akit én ismertem, az meglehetősen versengő típus volt. - merengek el emlékeim sokaságában, de közben nem veszem le róla tekintetemet. Úgy érzem az idő sürget és German bármelyik percben kisétálhat a börtön kapuján, ha nem cselekszem, ez pedig eléggé frusztrál. Ugyan a terveimbe a veszteségeket is beleszámoltam és aszerint léptem tovább a következőre, de jobb szerettem minél előbb lezárni egy olyan ügyet, ami számomra kellemetlenségeket okozott. Elvégre megoldhattam nyugodtan és békésen is, de a drasztikusabb lépések sem álltak olyan messze tőlem, ha a szükség azt kívánta meg.

.

Ryder&Amina

***