Ryder és Flor

**Flor Sánchez Moreno**

Ryder ✫ Flor

Ma szombat van, és elvileg nem kellene dolgoznom, de a városba szerveztek egy nagyszabású rendezvényt, ahol egy csomó innovatív találmánnyal, fejlesztéssel állnak elő majdhogynem a világ minden tájáról érkező cégek. Többek között elvileg lesznek informatikai, technológiai, építészeti, környezetvédelmi, cégek is, és ez utóbbi, ami miatt a vezetőség úgy döntött, „nekünk is el kell menni”. Ez persze így nagyon szép és jó, csak nem ŐK mennek, hanem jelen esetben én, egy kolléganővel. Pedig olyan szépnek ígérkezett ez a nap, mert ma nem lett volna semmi dolgom, még Ryder cégéhez sem kellett volna mennem, mert ma szabad napot terveztek számomra. De szép is lett volna, ha ez így marad. Bánni nem bánnámm, ha nem kötelező jellegű lenne, mert most még igazolunk is kell, hogy itt jártunk, ha azt akarjuk, hogy ki is fizessenek minket végül. Ráadásul a hallottakról, látottakról még jelentést is kell tenni, amihez végképp nincs nagy kedvem, van éppen elég jelentésem e nélkül is.
Elég sokan vagyunk, de még nem az elviselhetetlen, de vannak itt nagyon jól öltözött vállalkozónak kinéző illetők és csak bámészkodó is. Annak meg, hogy most velem jött egy kolléganő örülök is meg nem is. Jó, mert nem vagyok egyedül, és van kivel beszélgetnem és bizonyos szakmai dolgokat át is tudunk beszélni, és még a kedvem is egészen jó ettől. De nagyon tereli a figyelmemet, és így nem tudok rendesen figyelni a környezetemre, és sebezhetőnek érem néha magam. Most elvileg Marcus nincs itt, bár sosem lehet tudni, de a Tíotól kapott katonai kés az nálam van; még szerencse, hogy ez az esemény nem zárt téren került megrendezésre, és így nincsenek mágnes kapuk, mert nem tudom, hogy csempésztem volna át.
Már kint vagyunk vagy két órája, és összegyűjtöttem egy csomó szórólapot, hogy legyen miből megírni azt a nyamvadt jelentést, meg legyen hová jegyzetelnem, de a fejem már nagyon tele van. Kell egy kis pihenő, mert a végén túltöltődik és kiesik belőle minden. Niki is beleunt egyelőre a dologba, és elment meglátogatni a kajás standokat, de nekem még egy falat sem megy le a torkomon. Nem aggódom túl a dolgot, hogy elválunk egymástól, mert nagyobb tömegben is „vesztettem el” ismerőst, barátnőt, és sikeresen meg is találtam, már ha akartam. Meg a telefonszámot is cseréltünk, és itt nincs akkora zaj, hogy ne halljuk meg.
Éppen felnézek a telefonomból a padon ülve, amikor mintha, Rydert látnám meg, de elég messze van, és csak az arcának egyharmadát, ha látom, mert majdhogynem háttal áll nekem. A testtartása viszont elég feszültnek tűnik, de tényleg nem csodálkoznék, ha ez csak beképzelném. De lehet nem is ő az. Vagy igen? De akkor most kíváncsiságból jött ide, vagy a munkáját végzi? Vajon ezért nem jött most Marcus? Na, jó, kezdem túlpörögni a dolgot. De egy biztos, egyelőre nem vagyok még hajlandó sem oda menni, mert most olyan kényelmes ez a pad, és most nincs is a közelben senki, mert mindenki a standoknál tömörül. Majd, hogy végképp elengedjem az a fonalat, elkezdek játszani a telefonommal, amikor…

♡

**Ryder Danforth**

flor&ryder

under pressure

Joe Martinez szinte az utolsó lélegzetvételeibe kapaszkodik, ahogyan végre összeütközünk a GR egyik átívelő folyosóján. Két tárgyaláson vagyok túl, a fejem lüktet, mintha egy koncertre készülnének fel benne, a reggeli kihűlt kávém meg valahol az irodám asztalán lehet, mivel még arra sem volt igazán időm, hogy megigyam azt.
- Marie üzente, hogy keresett. Történt valami?
Joe két mappát szorongat a kezébe, de sejtésem szerint egyik sem kapcsolódik ahhoz, amit mondani akar, mert akkor már rég átnyújtotta volna az egyiket.
- Akadt egy kis probléma, Főnök. Emlékszik, azt mondta, hogy figyeljem Mr. Hannigan minden internetes tevékenységét.. - kezd bele elhúzva a téma csattanóját, én viszont csak egy felé vezetett tekintettel jelzem, hogy a folytatásra is kíváncsi lennék. Don Hannigan három hónappal ezelőtt keresett fel minket, pontosabban nem személyesen, leginkább a sokkal értelmesebb feleségének javaslatára. A férje egyike volt azon nagyvállalatok közszereplőinek, akik sokat kaszáltak mások bukásán, de a többiekkel ellentétben Don örömmel dicsekedett el fényűző életéről. Egy szem fiának köszönhetően a média egyik legutáltabb és legkeresettebb figurájává vált, aki úgy érezte minden mozzanatát meg kell osztania másokkal, a legújabban szerzett Jaguarja-tól kezdve a luxuskéglije berendezéséig, mindent. Fontosnak érezte magát, valami elfuserált példaképnek, amit úgy kajált be a sajtó, ahogyan azt Hannigan tervezte. Ennek viszont megvolt a maga árnyoldala is, amit Don az első sorból tapasztalt meg, amikor egyik ügyfele a saját otthonában támadott rá, pontosan azt a térképet követve, melyet a férfi a tudta nélkül adott meg a nagyvilágnak és amit bárki egy kis leleményességgel és odafigyeléssel bárki percek múlva összerakhatott. Attól a ponttól kezdve Mrs.Hannigan nem viselte el tovább férje felelőtlen viselkedését, főleg mert nem csak magát, de az egész családját veszélybe sodorta ezzel. Don szörnyű természetű ember volt, nehezen is adtuk be a derekunkat a védelmére, viszont a megegyezésünk utáni hónapokban roppant közreműködő volt felénk. Az összes közösségi platformját megszüntette, a régi villáját eladta és helyette újat vásárolt, az akkori szokásait pedig a mi javaslatunkra módosította, hogy még a hátramaradott infókból se tudjon senki se a nyomára bukkanni. Mégis mindemellett az volt az egyetlen szerencséje, hogy még nem a rácsok mögött ült, hogy néha még a mikró bekapcsolásához is hülye volt, nemhogy egy másik emberi élet kioltásához. - Hallgatom Martinez.
A férfi sóhajt egyet és apró ráncok mélyülnek el homlokán a folytatás előtt. - Connor kiszúrt egy bejegyzést, ahol Hannigan elújságolta mindenkinek a mai nap folyamán hova is fog menni. Egy parkban lévő rendezvényre hivatalos, technológia meg egyéb finomságok.. - elhúzza a száját, én pedig gondterhelten gyűröm meg erre a képemet.
- Az idióta. Hol van most?
- Gabe szerint még otthon. Leszedtük minden egyes eddigi bejegyzését, de újabbakat tesz fel. - fűzi hozzá az eddigi ismereteit, én pedig már csak akkor állok meg, amikor elérünk az irodám ajtajához.
- Tegyék ezt továbbra is. A többit majd megoldom.

§§§

Egy tányér repül el nem messze a fejemtől és épphogy csak sikerül elhajolnom előle még akkor is, ha nem nekem címezték ezt a kedves gesztust.
- Te elvetemült barom. Mit tettél már megint?
Mrs.Hannigan selyemköntösében vágja át a férje és a közötte lévő távolságot, rám sem hederítve, én pedig az utolsó pillanatban kapom el őt és fogom vissza, mielőtt az egész étkészletet széttörhetné Don fején.
- Nyugalom. Csak finoman. - a nő bocsánatkérő tekintete rám siklik, kezével kapkodó mozdulatsorokkal fogja össze magán a köntösét.
- Elnézést, nem is láttam, hogy bejött, de gondolom maga igen, hogy Don már megint mit művelt. - színtiszta gyűlölettel néz a készülődő férjére, aki olyan haláli nyugalommal köti meg a nyakkendőjét, mintha nem is róla lenne szó.
- Későn érkezem. Ne várj meg. - veti oda a nőnek, aki csak fújtat egyet mérgében és az emelet felé rohan. - Mr. Danforth, hát maga mi járatban? És Gabe? - feltépi a bejárati ajtó kilincsét, de az autójának az ajtajával már nem ilyen szerencsés, mert mihelyst kinyitja ezt, én egyik kezemmel becsukom és megtámaszkodok rajta.
- Mi volt a közös munkánk feltétele? Az, hogy kerüli a felesleges felhajtást meg az élménybeszámolókat az életéről. Ugye jól emlékszem?
A kis köpcös férfi lazít egyet most már szorosnak ítélt nyakkendőjén, majd egy bólintás után kezd magyarázkodásba. - Igaz..igen, igaza van, de ma beszédet mondok és a cég megkért, hogy reklámozzam mindezt. Nem mondhatok nemet a feletteseimnek, benne van a szerződésemben. - vállat von, majd újra a kilincsért nyúl, de én továbbra sem engedek.
- Ez volt az utolsó. Még egy ilyen botlás és végeztünk. - most már én vagyok az, aki kinyitja az ajtót, de a becsukását már nem vállalom magamra, helyette beszállok a saját kocsimba, hogy mihelyst Don luxusautója elindul, én magam is követhessem őket.
Még indulás előtt sikerült egy csapatot összerakni, akik civilként vegyülnek majd el Hannigan védelmének érdekében. A fekete felsőm és színben passzoló farmer párosításommal én sem tűnök ki a tömegből, ahogyan az időjáráshoz viszonyuló napszemüvegem is csak ezt erősíti. A fülemben hallom vissza Gabe hangját a park egyik átfogó pontjáról, én pedig miközben járok egy kört az embereket mérem fel. Sokan összegyűltek már, de mi csak egyet keresünk igazán és az ismert társait vele együtt. Még váltok pár szót az egyik emberemmel, majd olyan helyet keresek, ahonnan Don jól látható lesz majd és én magam is képes leszek nagyobb teret átfésülni. A padok irányába sétálok át, de mielőtt helyet foglalhatnék, egy ismerős arcot fedezek fel tőlem nem messze.
- Ms.Sanchez. Saját akarat vagy túlóra miatt van itt? - érdeklődésemet felvezetve támaszkodok meg annak a padnak a támláján, melyen ő foglal helyet és figyelmemet félig rá, félig pedig a többiekre irányítom.

.

**Flor Sánchez Moreno**

Ryder ✫ Flor

Nagyon szeretem a munkámat, és egészen jó voltam benne az előző helyen is, de a cég csődbe ment, és mindenki az utcára került. Utána vagy fél évig kávézóban dolgoztam, ami nem volt annyira szörnyű, de nagyon elszakadtam a környezetvédelemtől. Most pedig, hogy bekerültem ismét a szakmába néha úgy érzem, hogy le vagyok maradva. Ezért is látogattam volna ki magamtól is ide, csak érintőlegesen, és részletesen csak néhány dolgot hallgattam, néztem volna meg egy délelőtti vagy délutáni program gyanánt. Ezt még korábban fel is vezettem Marcusnak, és nem volt ellene kifogása, és azt mondta, még akkor, hogy el is kísér. De ez az egész kútba esett az ő részéről is, meg nekem is a nap jó részét itt kell töltenem, mert munka lett belőle. Marcusnak valami halaszthatatlan dolga akadhatott, de megígértette velem, hogy két óránként telefonálok neki. Ezt pedig én kicsit szigorúbbra vettem, és azt ígértem, hogy legalább két óránként feltétlen telefonálok, de szeretnék óránként vagy másfél óránként jelentkezni, mert itt nagyobb a valószínűsége, hogy olyannal futok össze, akivel nem kéne. Nem vagyok renitens, főleg, hogy tudom, hogy az életem a tét. Arról nem is beszélve, hogy tudom, mi várna rám, ha a mostohabátyám kapna el, mert már volt benne részem. Ez nem olyan, mint amikor valaki csak beszél arról, hogy valaki üldözi, de gőze nincs, hogy mire képes a másik fél. ÉN pontosan tudom, de az sem kizárt, hogy azóta tovább fejlődött, ami több, mint nagyon rossz hír.
Bent erről persze nem tudnak, és ez maradjon is így. De éppen ezért mindent úgy kell szerveznem ma, hogy Niki ne vegyen ebből észre semmit. A telefonálgatás eddig működik, már kétszer hívtam Marcust, az indulást és az érkezést leszámítva. Ha valaki egyszer lekérné a híváslistámat, lehet, hibbantnak titulálna. Végül is jogos is lehetne, mert mit látna: „a csaj óránként hívogat egy pasit, aki biztos a pasija. Ennyiszer csak a pasiját hívhatja! De minek van vele, ha ennyire nem bízik meg benne, hogy óránként ellenőrzi. Vagy ennyire nem tud tőle elszakadni? Akkor miért nem megy vele? A pasi viszont miért tűri ezt el? Lehet, vele sincs minden rendben.” Még jó, hogy ilyet elvileg nem tudnak nálam eljátszani, mert olyanok figyelik ezt is, akikben bízok, és tudják a háttérben lévő okot. Bár azt nem állítom, hogy teljesen normális vagyok. Tudom, hogy nincs így, mert elég sok mentális sérülésem van. Viszont a világ minden kincséért sem mennék el pszichológushoz.
Viszont hiába a tudás és a felkészültség, valóban igaz, hogy az okos-telefonokba merülve megszűnik a külvilág és az idő. Nekem is sikerül úgy belemerülni, hogy teljesen megfelejtkezek mindenről, beleértve a Rydernek vélt személyt is.
A magabiztos férfihangtól kis híján szívinfarktust kapok, és miközben felugrok a padról és elejtem a telefonom, lendületből fordulok meg, hogy pofon vágjam az illetőt, aki szerintem minden bizonnyal ártani akar nekem, hiszen mi más okból osonna ilyen halkan a hátam mögé, és ez után eltűnjek a forgatagban. A lendület viszont megáll valahol a félút és az „idegen” arca között, akit egyből felismerek, amint a látóterembe kerül. Így egyből magam felé kapom a kezemet, és ballal ráfogok a csuklómra, mintha attól félnék, hogy mégis önálló életre akarna kelni, az akaratom ellenére, már, ha nem ő kapja el reflexből. Sikítani szerencsére nem sikítottam, arról szerintem már régen leszoktam, de a pulzusom az egekben, és a levegőt is erősen kapkodom. - Ne haragudjon, de nagyon megijedtem - kérek bocsánatot a majdnem pofonért és a viselkedésem miatt. Tudom, hogy ő sosem bántana, de annyira lehetetlennek tűnt, hogy egy féllépésnyire se legyen mögöttem, amikor (az én érzékelésem szerint) pár pillanattal ezelőtt még nagyon messze, majdhogynem mellettem állt, de semmiképpen sem mögöttem.
- Egyébként nézőpont kérdése - mosolyodok végre el, amikor kicsit megnyugszom, és válaszolni is képes vagyok. - A főnököm akarata az én akaratom, ha nem akarom kirúgatni magam, de legalább fizetik a túlórát, és hétvége gyanánt nem is keveset - válaszolok az igazsághoz híven. - De egyébként is ki szerettem volna nézni, de ennyire hosszan, mint most kell itt lennem - húzom el a számat.
- És Ön mit keres itt, ha szabad érdeklődnöm? - kérdezem kedvesen. - Munka vagy egyéb érdeklődés? - pontosítok kicsit a dolgon. Természetesen, ha munka, és én nem vagyok benne érintett, akkor nem faggatom, mert nem tartozik rám, de, ha szeretne beavatni azt is meghallgatom, már csak kíváncsiságból is.

♡

**Ryder Danforth**

flor&ryder

under pressure
the mighty fall

Nem örülök Martinez híreinek, ez már az első beszélgetésünk alkalmával is lejöhetett bárkinek, aki elkap minket a folyosón diskurálni. Közel sem volt ínyemre sohasem, hogy olyan emberek lelki békéjét őrizzük, akik a közreműködés egyetlen szikráját sem hajlandóak mutatni vagy megszegik azt az egy feltételt, amit még a kezdetek kezdetén leszögeztünk egymás között és ami miatt egyáltalán létrejöhetett bármilyen közös munka is. Úgy gondolom sem Hannigan, sem pedig a hozzá hasonló pökhendi balekok nem csak a magány miatt béreltek fel valakit a védelmükre, ellenben csak addig tudjuk ezt biztosítani nekik, amíg nem tesznek alánk. Én mindig azt hangoztattam, hogy ez nagy mértékben az ő érdekük és az ő életük és ha védeni akarják a hátsójukat, akkor olykor nem árt egy kis hajlandóságot is mutatni a közös munka iránt. Mi sem fogjuk kockáztatni olyanokért az életünket, akinek elmondod, hogy melyik irányba menjen, aztán kiköt az ellenkezőjénél, mert azzal nem csak a saját testi épségüket, de az embereinkét is veszélybe sodorják. És persze, megvan az egészséges kockázat, hogy valami rosszul sül el, ez benne van a pakliban, de az ne azért történjen, mert értelmetlenekkel kellett lepaktálni. Don Hannigan maga volt a megtestesült idiótaság egyik kiemelkedő példája. A média ismeretsége az egekig szárnyalt, melynek során kapott hideget és meleget is egyaránt. Valaki élvezte hallgatni a sületlenségeit, látni azt a fényűzést, ami nem a józan eszén múlott a fickónak, sokkal inkább a fene nagy mázliján, mások pedig a pokolra kívánták Hannigant. Martinez bejelentése után valahol én is az utóbbi csoportot kezdtem pártolni és noha az embereinknek nem az a feladatuk, hogy ítéletet hirdessenek más döntései felett, ellenben nekem egyik legnagyobb érdekem, hogy ügyeljek arra kikkel dolgozunk együtt a mindennapok során. Márpedig ha Don továbbra is ennyire büszkén hirdeti önmagát, akkor nem marad más választom, minthogy érzékeny búcsút vegyünk tőle és megszakítsuk ezt a közel sem égben köttetett egyezséget.
Joe ígérete után nem sokat lézengek már az iroda falai között, helyette minél előbb intézkedem, hogy ezen az eseményen ne történjen annál is nagyobb baj, mint amekkorát már kreált magának ez az ökör. Egy csapatot szervezek le és szinte futtában, az utolsó pillanatokban szervezkedek, mert Don azt is elfelejtette megemlíteni irányunkba, hogy ő bárhova is hivatalos lenne a hétvége során. Ha nem Mrs.Hannigan, hát én fogom kitekerni Don nyakát, bár úgy tűnik a feleségét sem kell félteni. A férjével ellentétben ő maga már képes volt felfogni a kockázatot. Nem véletlen az sem, hogy ő volt az, aki akkoriban felkeresett minket és azóta is azon van, hogy egyetlen családtagját életben tartsa. Úgy viszont egészen nehéz, ha a másik korántsem az együttműködéséről híres.
Én már csak a levegőben repkedő étkészletekre és Don mehetnékjére érek oda a helyszínre, de mielőtt továbbállnánk, egy-két dolgot tisztázok vele, amiket jobb ha ő maga sem felejt el. Első körben úgy tűnik felfogta, bár kissé értelmetlen tekintetéből leszűrve közel sem lehetek ebben annyira biztos. Bárhogyan is, a mai viselkedése fogja eldönteni a közös munkánk jövőjét.
Külön autóval megyünk, én a sajátommal, Gabe pedig Hannigant viszi a helyszínre. Útközben Jimmel beszélek, majd Bishop és Miller is becsatlakoznak a helyszínen tapasztaltak átadásába. Két potenciális veszélyforrásról tudunk, akik Don fejét akarnák ezüsttálcára juttatni. Az egyik egy Raphail Palou nevű görög bróker, a másik pedig a német Arthur Spielberg, aki többnyire ingatlanokban utazik meg jó pár kétes üzletben, amiről Tanner nem mesélhet, mondván azok az iratok titkosítottak. Legutóbbi tudomásunk szerint viszont Spielberg legutolsó húzása után házi őrizetbe kényszerült New Jerseyben lévő házának fogságában, miután nyilvánosságra hozták miképpen próbálta megkopasztani Griffin Reynoldsot. Ettől függetlenül az embereit figyeljük, ahogyan Palout is. A görög eddig visszahúzódóan lavírozott a munkája és a magánélete között, de bizonyára az ő figyelmét sem kerülte el a médiafelhajtás, amit Hannigan csinált.
A park egy olyan részét választom, ahonnan több területet vagyok képes felügyeletem alá vonni, bár az esemény témája aligha köti le a figyelmemet. Martinez már biztos öt perce megállás nélkül pörögne, én viszont egy szót sem értek belőle, de jobb is, ha nem vonja el semmi sem a koncentrációmat a munkámról. Körülnézek még Don nyilvános szereplése előtt, ám ismerős vonásokra bukkanok az egyik közelebbi padon ücsörögve, noha az üdvözlése nem éppen sikerül a tervezettre és alig képes visszafogni magát, hogy ne keverjen le egyet. Szerencsére még időben elkapja a kezét, mielőtt a szerencsétlen baleset bekövetkezne.
- Talán rossz a lelkiismerete?
Nem sértésnek szánom kérdésemet, remélhetőleg ő sem veszi majd annak, jóllehet az arcomra rajzolódott félmosoly is csak ezt bizonyítja. Pusztán egy szólásnak hat ez a részemről, mely a gyerekkoromból maradt még rám. Nem mintha Lynette ne űzte volna ki belőlünk a félelemérzetet mire úgy nagyjából a tízet betöltöttük.
- Minden világos. Legalább ért abból bármit is, ami itt zajlik? - fejemmel enyhén azon tér felé biccentek, ahol az emberek gyűlnek össze felfedezni az eseménnyel járó szépségeket és számomra értelmetlenségeket. Jim időközben újabb jelzést ad le, hogy sem Palou sem pedig a cimborái nem jelentek még meg, ettől függetlenül aligha vonom el kékjeimet Hannigan ügyetlenkedéséről a felolvasókártyáival, amit tőlünk nem messze próbál sorba rendezni.
- Munka. Távol áll ez az én érdeklődési köreimtől. - vallom be, mire Don kezéből kicsúsznak a kártyái és mérgelődve kezdi el felszedni őket a földről. - Amolyan egy utolsó nekifutás, mielőtt kiderül mennyire lesz az ügyféllel jövőnk. - nem avatom be őt túlságosan a részletekbe, habár úgy tűnik annak ellenére, hogy a munka hozta őt ide, eléggé unatkozik.
- Tudja elég ritkán szerencsére, de néha meggyűlik a bajunk az olyanokkal, akik nem igazán értenek a szép szóból. Ők az, akik kockázatot jelentenek és nagyobb veszélyt is, mint úgy általánosságban az az indok, amiért felbéreltek. - osztom meg vele gondolataimat, majd Don irányából egy röpke másodpercre Florra vetül a tekintetem. - Nagyon lefoglalja a munkája vagy közben tud másra is koncentrálni?
Kezdetben nem fejtem ki kérdésem miértjét, először inkább megvárom a válaszát, addig pedig a csapatomat és Dont tartom szemmel.

.

**Flor Sánchez Moreno**

Ryder ✫ Flor

Határozottan ellene vagyok a modern technikai eszközöknek, mert szerintem csak elbutítják az embereket. Azon kívül minél modernebb valami, annál veszélyesebb, mert ma már minden az internetre van kötve, és az én meglátásom szerint minden út két irányba vezet. Ha engem kivezet, mondjuk a szobám biztonságából a szabadba, akkor a szabadban lévőket is bevezeti hozzám. Ezért sem bíztam sosem a tanúvédelmi programban, ami számítógép alapú, mert azt fel lehet törni. Nincs okos TV-m, hűtőm, stb., mert ezekkel egy ügyes informatikus bármit megtudhat rólam. A számítógépemhez igaz csatlakozik kamera, de, ha azt nem használom nincs is a gépre kötve. Szerencsére eben Tío teljesen támogat, mert ő is ezen a véleményen van, a többiek meg nem mernek neki ebben ellent mondani, (bár másban se nagyon). Most mégis úgy hozta az élet, hogy egy okostelefonnal rohangászok, mert az én kedves, egyszerű telefonom, amit elpusztíthatatlannak gondoltam, javításra szorul. Igazából már meg sem tudnám mondani, hány éve használom, és habár nagyon vigyázok is rá, rengeteg helyről és formában landolt már a padlón, de általában csak vissza kellett rakni az akksit meg a hátlapot, és még a beállítások is megmaradtak. Most viszont a legfontosabb gombok annyira elhasználódtak, hogy alig tudom felvenni a telefont. Így muszáj volt visszaküldenem a telefonomat Washingtonba, hogy kezdjenek vele valamit az FBI-nál. Másra nem merem rábízni, mert a nyomkövető ugye az benne van, és arról jó, ha csak a legszükségesebb személyek tudnak. Így mielőtt postáztam volna, küldtek egy okosat, amiben ugyan azzal a kóddal van egy másik nyomkövető, így zökkenőmentes volt az átállás ebből a szempontból. Az, hogy én ezt mennyire nem szeretem, az már másik kérdés. Az ilyen vackot mindenki többet simogatja, mint a párját, és én sosem akartam beállni ebbe a sorba, erre tessék…
Most itt ülök egy rendezvény alatt egy padon, és a telefonomat simogatom, mondván játszom. De kell egy kis kikapcsolódás a tömény szakmából, mert már zsong a fejem. Ez a tök bugyuta játék, amit letöltöttem elég szépen elvonja a figyelmemet, és teljesen úgy tűnik, hogy az agyam elmenekült tőlem. Sikerült tényleg mindenről megfelejtkeznem, aminek meg is van az eredménye.
Ryder legalább olyan nesztelenül került mögém, mint a katonai mesterlövészek, legalább is én semmit nem hallottam az érkezéséből. Viszont az életösztönöm az nem menekült el, de ennek hatására egy olyan kínos helyzetet teremtettem, mint, ha pánikrohamot kaptam volna. Vagy lehet ez rosszabb lett volna? De ezt nem akarom megkérdezni.
- Én lennék a legboldogabb, ha erről lenne szó - húzom el a számat csalódottan, és egy kicsit fel a szemöldökömet, mint egy jelzésként, ha ő más véleményen lenne ezzel kapcsolatban, akkor szóvá teheti. Viszont örülök, hogy viccelődik a „produkciómon”, (legalább is úgy érzem a mosolyából), mert akkor ez talán azt jelenti, hogy haragszik, annyira.
- Igen, nekem elég kézenfekvőek ezek, a főiskolán ezek, mint lehetséges megoldások, vagy a mostani „kütyük” az akkori problémák egy részére adott megoldások felvetődtek elvi szinten. Csak nekem most arra kellene rájönnöm, hogy ezeknek az előállítása és/vagy működtetése is valóban környezetkímélő-e - grimaszolok egyet, hogy ebben annyira már nem vagyok biztos, mint azt itt hangoztatják. - A többi annyira nem köt le, vagy, ha igen, akkor is leginkább ebből a szempontból nézem. - A környezetvédelem nekem egy érdekes látásmódot adott, ahol összefüggéseiben látom a világot. Pl. a vízenergia, aminél mondjuk, duzzasztógátat építenek, igaz, hogy olyan áramforrást biztosít, ahol nem kell fosszilis tüzelőanyagot elégetni, vagy veszélyes hasadóanyagot használni, de a víz olyan élőhelyeket pusztít el, ahol előtte komplett életközösségek voltak, és bizonyos esetekben fákat is ki kellett vágni, már ha nem a víz mossa el őket. Magyarázatom közben viszont eszembe jut, hogy a telefonom a földön van, így felveszem, és ránézek a kijelzőjére, hogy nem sérült-e meg. Szerencsém van, mert a füves talaj felfogta a becsapódás erejét, és csak koszos lett. Viszont így ránézek az órára is, ami jelzi, hogy fel kellene hívnom Marcust.
- Ezt sajnálom, mármint, hogy most is dolgoznia kell. Ez a téma meg nem köthet le mindenkit - mosolyodok el a végére kedvesen. Valóban így gondolom, és ez a szép, hogy mások vagyunk, más érdeklődési körökkel. Unalmas lenne a világ, ha mindenki egyforma lenne.
Amit a valódi indokról mond, amiért itt kell lennie, elszomorít, mert ezek szerint egy olyan személy védelme miatt van itt, aki a saját sírját készíti elő, ha nem másokét (is). Sajnálatos módon néha még nekem is hajlamom van erre, de igyekszek ezeket megelőzni és elkerülni, vagy először próbálnom egyedül helyre hozni, mert tudom, hogy gyűlölném önmagamat, ha miattam másnak esne baja.
- Annyira nem köt le, mint hittem, annyira meg pláne nem, mint a főnökeim szeretnék, hogy lekössön - vigyorosok el gonoszan. - Meg egyébként is multi funkciósnak tarom magam - adok még egy kis pluszt az indoklásomnak, hogy hiába munka miatt vagyok itt, marad bőven kihasználatlan kapacitásom.
- Viszont mielőtt elárulja, hogy mire kellene még koncentrálnom, szeretném felhívni Marcust. Megemlítsem, hogy Ön is itt van? - kérdezem meg kedvesen. Időszerű lenne már telefonálnom, mielőtt aggódni kezdene értem. A végén még csapot-papot otthagy és iderohan, amikor per pillanat éppen a főnöke mellett állok, aki mellett szintén tökéletes biztonságban vagyok.

♡

**Ryder Danforth**

flor&ryder

under pressure
the mighty fall

Valahogy nem az én stílus irányzatomhoz tartoztak a mások által annyira sztárolt gálák-jótékonysági estek vagy azok, ahol éppen a város elit rétege megfordul és egy este erejéig félreteszik nézeteltéréseiket, hogy egymást túl licitálva beszéljenek sikereikről, amit a mások földbe tiprásával értek el. Az, hogy másnap az utálat újra összeköti majd őket, az már egészen más lapra tartozik. Ugyanakkor társasági lénynek sem mondanám magamat, hiszen önszántamból biztos nem jöttem volna el a parkba, hogy a modern kütyük minden másokat felcsigázó részleteibe belevessem magamat, de mivel Donald Hannigan képtelen volt a hátsóját továbbra is otthon mereszteni a kanapé előtt vagy az irodájának négy fala között kikészíteni alkalmazottait, ezért nekem is félre kellett tennem egy kis időre ellenérzéseimet ezzel kapcsolatban, hogy kitartsak addig, amíg Don a beszédét lezavarja. Az viszont egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, hogy milyen áron érte el ezt és hogy mekkora meggondolatlanságot hagyott hátra ezzel, még ha a GR-en belül Martinez és csapata azon ügyködik, hogy minden nyomot eltüntessem, amivel Don felhívhatta magával korábban a figyelmet. Nem sok emberemet mozgósítottam, de épp eleget ahhoz, hogy kiszúrjuk, ha Palou vagy bármelyik embere a környéken ólálkodik. Eleget tanulmányoztuk őket már ahhoz, hogyha még be is újítottak időközben egy-két tagot, akkor se legyenek teljesen láthatatlanok számunkra. A nap végén talán úgyis lezárjuk ezt az egészet Hannigannel, mégsem kívánom őt úgy továbbadni, hogy oszd meg és uralkodj elven a feje külön életet él a testétől. Nem ez lenne az első és sem az utolsó eset, hogy egy ügyféllel nem egyeznek az érdekeink. Valamikor ők hivatkoznak összeférhetetlenségre - ebben az esetben általában testőrváltás történik és többnyire a probléma megoldódik vagy pedig ők azok, akik nem tartják magukat a megállapodásunkhoz. Néhány alapszabályt mindenkivel lefektetünk, hiszen nem azonosak az indokok, amiért védelemre szorulnak. Hannigan esetében a médiafelhajtás az, ami miatt veszélybe sodorta nem csak a saját életét, de ugyanakkor a családjáét is. Jómagam épp ebből kifolyólag próbálom minél szűkebbre szabni az életemhez tartozó emberek számát, hiszen valahol önzőségnek érzem, hogy saját lelkem megmentése érdekében veszélybe sodorjam azokat, akik fontosak számomra. Ez viszont az én felfogásom, más bizonyára egészen másképp vélekedik erről. Visszatérve Don-ra, értelemszerűen nála az volt az egyik legfontosabb kikötésünk, hogy közös munkánk során kerülje az újabb ilyen eseteket. Ne pakoljon fel a világhálóra videókat, képeket a lakásának minden pontjáról és legfőképp ne ossza meg senkivel sem ennyire nyilvánosan, hogy merre jár vagy éppen hova készül. De akadtunk már össze olyannal, akit a szerencsejáték függősége és az ott felhalmozott tartozásai sodortak veszélybe vagy egyéb más szenvedélybetegsége, amivel a környezete már nem tudott higgadt módon elszámolni. Amennyire nehéz megtartani magunk közelében bárkit is, olyan könnyű ezzel haragosokat szerezni. Don nagy mázlijára csak kettővel rendelkezik, de ez is bőven elég ahhoz, hogy egyikük valamikor szerencsével járjon. Ameddig viszont a mi hatáskörünk alá tartozik a védelme, megteszünk mindent, hogy ezt elkerüljük. Jóllehet ez az eset nincs elfelejtve és ha kell, ha az embereink élete a tét az ő meggondolatlansága miatt, akkor útjára engedjük őt, természetesen egy másik testőrökre szakosodott cég védelme alá, hiszen mi nekünk sem vált még abból hasznunk, hogy a közös munka végeztével az ex-ügyfelet eltették láb alól abban a köztes időszakban, amíg újabb embereket bérelt fel maga mellé. Ez általában egy gyors váltást igénylő téma, ezért nem mondom, hogy ne lapoztam volna már át több másik helyet, ahova átpasszolhatnám Dont. Addig viszont még volt egy kis időm, hogy meghozzam ezt a döntést és úgy látom ehhez még közben ismerős társaságom is akad.
Flor nem számít az érkezésemre és bár eleinte megijed az úgynevezett támadásomtól, könnyen kapja össze magát belőle és ha még meg is találja a hangját mellé, akkor akár válaszra is futja tőle. A riposzt hatására viszont enyhén megrándul az ajkam, némi mosolygásra való hajlamot mutatva tőlem. - Mint mindannyian. - nem megyek bele a részletekbe, de azt hiszem az ő helyzetében ez lenne a legkisebb problémánk.
Ugyan mindkettőnket a munka hozott ide, én vele ellentétben meglehetősen érdektelenséget és némi értetlenséget is tapasztalok az adott témával kapcsolatban, noha elmondása után már valamiféle fény kezd pislákolni a képletes alagút végén.
- Jól gondolom, hogy nem sokat látott eddig, ami megfelelt volna az elvárásoknak? - érdeklődésem őszinte, habár arckifejezéséből ítélve úgy vélem a választ is abban a minutumban kézhez is kaptam. - Lényegében lehet részben jó dolgok ezek, de másrészről nézve károsak is, nemde?
Érdeklődésem ugyan neki szól, tekintem viszont inkább Donaldot pásztázza meg az ügyetlenkedését, amit a kártyáinak felhasználásával hoz létre. Ugyanakkor nem igazán érzem magamban a késztetést, hogy segítsek neki az összerakásában, mert a végén csak még jobban megzavarodna.
- Ne sajnálja, egy percig se bánom, hogy a munkával kell most törődnöm. - ha nem is kellene, bizonyára találnék magamnak olyan elfoglaltságot, amivel ugyanott köthetek ki, ergo tök mindegy hol vagyok.
Enyhén megdobom szemöldökömet válaszára és még a tekintetemet is rávezetem riposztom előtt. - Nagyon remélem a mi irányunkba azért kevésbé lesz majd ellenszegülő. - nem gondolnám őt ilyennek természetesen, jóllehet elég emberrel találkoztam már ahhoz, hogy tudjam jól, képesek még meglepetéseket okozni. Azokra pedig személy szerint sosem reagáltam jól.
Egy bólintással adom 'engedélyemet' a telefonhívásra Marcus irányába, én pedig teszek két lépést tőle távolabb, amikor Jim hangját hallom vissza a fülesen keresztül, amint azt ecseteli, hogy eddig minden tiszta. Jó lenne, ha úgy zavarhatnánk le ezt az egészet, hogy ahhoz nem kell Hannigant kórházba vagy rosszabb helyekre szállítanunk.
Don még mindig a készülődési fázisban van, én viszont már csak akkor lépek ismételten vissza Florhoz, amikor a telefonbeszélgetés lezajlott Marcus és közötte.
- Mielőtt kitérhetnék mit is akartam pontosan, szeretném megkérni egy valamire. Marcus hiányában az én felügyeletem alatt lesz, ez pedig egyet jelent azzal, hogyha azt mondom velem kell jönnie, velem jön és ha megkérem, hogy hagyja el a helyszínt vagy sétáljon át egy másik részre, akkor megteszi. - foglalom össze futtában a gondolataimat, mert fel kell mérnem mennyire bízhatok benne a továbbiakban. - Ez viszont csak végső eseti megoldás és nem áll szándékomban ide-oda ugráltatni, ha nincsen arra nyomós indokom. Ameddig nem szólok, addig természetesen elsődlegesen a munkájára koncentráljon, amiért jelen van. Gondolja ez menni fog?

.

**Flor Sánchez Moreno**

Ryder ✫ Flor

Amióta az eszemet tudom mindig vonzott a természet, a biológia, és minden, ami ezzel kapcsolatos. A biológia volt az egyetlen olyan tantárgy, amiből egészen a középiskola végéig úgy voltam ötös, hogy a témazárók előtt vettem elő a könyvet, hogy megnézzem, most melyik anyagrésszel is foglalkoztunk, tehát lényegében, előző nap, átfutottam a fejezetet. Az órákra meg úgy készültem, hogy óra előtt egy osztálytáram mellé szegődtem, amikor az anyagot vette át. A mostoha családom viszont hiába vigyázta minden mozdulatomat, és hiába éltem náluk, erről semmit sem tudtak, mint ahogy igazán engem sem ismertek soha. Bár, ha nagyon őszinte akarok lenni, soha nem is akartak velem úgy foglalkozni, mint a gyerekükkel, csak azért engem fogadtak örökbe, mert a fiúk engem választott. De erre most nem akarok gondolni sem. Viszont annak tudatában, hogy nem ismertek sosem, talán szerencsém van, mert itt, egy ilyen helyen, nem fog keresni, mert meg fog fordulni a fejében. Ezért remélem, hogy az aggodalmam felesleges. A biztonságomról viszont nem akarok lemondani, így szigorú bejelentkezést ígérek Marcusnak, mert tudom, az ördög sosem alszik, és a véletlen mindig ott lesz a háttérben; lehet, hogy nem szándékosan, de Marco régi adósa is megfordulhat itt, aki ismer, és tud az esküjéről, agy bárki más, aki jelenthet Marconak.
Ryder ismeri a hátteremet, így vele erről akár félszavakban is tudok beszélni. A megerősítésre, amit a megjegyzésemre tesz, mégsem tölt el örömmel. Persze nem vártam más választ, legalább is tartalomban, bármely más szavaknak ugyan ez lett volna jelentése, legalább is szerintem, de nem örülök,hogy így van. A félmosolya még is jó érzéssel tölt el, mert úgy vélem, ezzel valahol megerősít abban, hogy nem gondolkozok rosszul.
- Nem hiszem, hogy a közeljövőben lesz valódi megoldás a környezetszennyezés felszámolására, mert a természeti folyamatok túl nagyok és összetettek ahhoz, hogy átlássuk az egészet, és átvegyük az irányítást, úgy, hogy jobban is csináljuk, mint természet - válaszolok, amennyire lehet röviden. - Talán erre a legeslegjobb példa az elektromos közlekedési eszközök, mert igaz, hogy nem az úttesten fújják az orrunk alá a légszennyező anyagokat, de a működésükhöz szükséges áram előállításához, általában vagy valamilyen fosszilis anyag égetése kell, vagy olyan hasadóanyag, aminek a hulladékkezelésére még mindig nincs biztonságos megoldás - hozok egy szemléletes példát.
- Nem tudom, hogy ez most jó vagy rossz hír - húzom el bizonytalanul a számat. - Jó, mert most nem érzi büntetésnek, de ezek szerint nincs jobb dolga szombaton, ami már nem biztos, hogy szerencsés - csúszik ki a számon. Nem akarok belefolyni az életébe, de sajnálom, hogy most sem tud lazítani, pedig az ő munkájában nagy szükség lenne rá. Nem csak neki, hanem mindenkinek.
- Én ezt nem tartom ellenszegülésnek, mert itt vagyok, és két órája anyagot gyűjtögetek az egyik kolléganőmmel, meg jegyzetelgetünk, hogy hétfőn jelenésformát adjunk az itt elhangzottakról. Viszont az, hogy igazán érdekeljen valami, az nem megy parancsra. Vagy ez már ellenszegülés? - kérdezek rá bizonytalanul. Nem fogok örülni sosem, hogy nekem „felvigyázóra” van szükségem, de ez nem ellenük megy, hanem a helyzetem ellen. Akkor már ez is ellenszegülés? Együtt működök, és csinálom, amit kérnek, de a szívem mélyén sokkal jobban szeretnék normális életet élni. Egy olyan életet, ahol nem kell állandóan a hátam mögé nézegetni. Hogy egy váratlanul a hátam mögött felhangzó hangot ne automatikusan támadásnak vegyek, hanem a rossz lelkiismeretem számlájára írhatónak.
Mivel Ryder engedélyt adott a hívásra, de mivel ezt egy bólintással tette, így úgy vettem, hogy nem gond, ha Marcus tud a jelenlétéről. Erre viszont azt a reakciót kaptam a telefon másik végéről, hogy akkor, ha nekem nem okoz gondot, mára átpasszol a főnökének, amibe belementem. Tudom, hogy halaszthatatlan dolga van, és nem úri passzióból hagyott magamra, és azzal, hogy GR vezetője van itt, ő nyugodtabban tud figyelni a másik dolgára, hogy engem nem kell féltenie.
A telefonbeszélgetés végén Ryder is közelebb jön hozzám, és felvezeti az új, átmeneti szabályait, amit én figyelmesen hallgatok végig. Nem is akarok nagyon ellenszegülni, de mielőtt teljesen átmegyek „parancs-értettem” stílusba, gondoskodnom kell egy fontos tényezőről, amiről neki is tudnia kell. - Egy kolléganőmmel vagyok itt, aki most elment kajáért, és mielőtt rábólintok a feladatra, muszáj őt leráznom. Bent senki nem tud a múltamról, és nem is lenne jó, ha tudnának. Utána viszont nem lesz akadálya, hogy bármelyik feltételét teljesítsem - megyek bele mindenbe, amit mond. Viszont most Nikit kell valahogy távol tartanom magamtól, amire meg is van az ötletem, ami nem más, mint a váljunk szét, mert úgy több infót tudunk összegyűjteni, több szem többet lát alapon. Holnap meg átbeszéljük az anyagokat, hogy egy vázlat legyen a hétfői jelentéshez. De egyelőre maradok, és várom, hogy miről is van szó.

♡

**Ryder Danforth**

flor&ryder

under pressure
the mighty fall

Donald értelmetlenségének és meggondolatlanságának hála túl sok időnk nem maradt arra, hogy mindent maximálisan az irányításunk alá vonjunk, mégis a csapattal igyekeztük a legjobbat kihozni abból, amink volt. Nem esett nehezemre rögtönözni vagy egy adott helyzethez alkalmazkodni, de amikor egy ügyfél védelmét kellett biztosítanunk nyílt helyszínen, nem feltétlenül örültem annak, hogyha csak fél információkkal dolgozhattunk. Ilyen esetekben okosabbnak tartottam, ha mindent tervek szerint építünk fel még akkor is, ha képtelenek vagyunk befolyásolni a külső tényezőket. Mindezek ellenére jobb, ha van egy alapunk, amin elindulhatunk és amihez visszatérhetünk. Donald miatt csak futtában tudtuk felmérni a helyszínt és igazság szerint Martinez és a többiek még mindig sorra adják le a fülesen keresztül az újabb infókat, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy ma épségben hazavigyük Hannigant a feleségéhez. Bár van egy olyan érzésem, hogy a nőnek oly mindegy lenne ezek után, ám ez a munkánk és bármennyire is nehéz, a személyes érzelmeinket minden esetben az ajtón kívül kell hagynunk.
Flor jelenléte nem könnyíti meg mindezt. Akaratának ellenére került egy olyan ügynek a közepébe, aminek meglehetősen bizonytalan a végkimenetele, jóllehet ez nem az ő hibája. Egyszerűen néha az emberek rosszkor vannak, rossz helyen. Hannigan fejét két részről is akarják és bár a férfi a legfőbb célpontjuk, sosem volt egyiknek pasasnak sem ellenére, ha civileket kellett bevonniuk, ha így előbb hozzájutottak amihez vagy amire vagy akire szükségük volt. Bűnözőkről beszélünk, akik szeretik diszkréten megoldani az ügyeiket, de nem szerencsés lebecsülni a kiszámíthatatlanságukat. Számítunk arra, hogy ma nem így lesz és még azelőtt sikerült az összes posztot eltüntetnünk, mielőtt a két férfi megneszelte volna azoknak létezését. Ezt leszámítva ugyanúgy nem fogjuk a sarokba vágni azt az elméletet az ellenkezőjéről, hogy ha már túl későn kapcsoltunk. A lényeg, hogy mindkettőhöz tudnunk kell alkalmazkodni helyzettől függetlenül. És bármennyire is szerencsétlenül jött ki az, hogy Flor pont ennek a közepébe csöppent bele, a lehető leghétköznapibb viselkedést kell mutatnunk, hogy ne keltsünk feltűnést jelenlétünkkel. Ő is a munkáját végzi, mi magunk is ezt tesszük, de most már Don mellett a lányra is ugyanúgy figyelnem kell. Ugyanakkor nem lenne szerencsés a felesleges pánikkeltés. Minél okosabban vegyülünk el az emberek között, annál hatékonyabban tudjuk elkapni azokat, akik Donaldra vadásznak.
Joe ugyan már nagyjából elmagyarázta minek okán került ez az esemény megrendezésre, Flor mégis beavat pár plusz információval ennek következményeiről. Don munkájába jómagam nem merültem bele. Személy szerint ötletem sincsen a kártyáival milyen szöveggel próbálja majd ámítani az embereket és csúnyán jön ki, de nem is nagyon érdekel. A foglalkozása nekem csak egy alap volt ahhoz, hogy felépítsem a védelmét, noha nem volt beleszólási jogom a munkájába, ahogyan abba sem kikkel üzletelt. Gabe jobban odafigyelt ezekre és rendszeresen pakolta le vagy Rutherford vagy pedig az én asztalomra a különböző jelentéseket, de ő sem tért ki a férfi szerepére, egyszerűen azokat az embereket sorakoztatta fel, akikkel Don üzletelni kezdett. Bárki jelenthet veszélyt a számára és nem szerettünk volna vakon belesétálni senkinek sem a csapdájába. Ugyanakkor úgy vélem, ha már beszédet kértek tőle, bizonyára ehhez az egész felhajtáshoz is köze lehet, ami körülvesz most jelenleg minket és ami úgy tűnik a jövőben előforduló problémákat próbálja megelőzni vagy éppen pont létrehozni. Flor szavaiból ítélve ő inkább az első csapatot erősíti.
- Ha jól értem, ez lényegében olyan eset lehet, amikor problémát egy másik problémával oldanak meg.
Vagyis nekem ez jött le. És bár nem vagyok otthon a témában, mindig is olyan embernek tartottam magamat, aki nem dőlt a kardjába attól, mert éppen tovább kellett fejlesztenie magát az aktuális tudásától. Jó, hogyha képben vagyunk minden egyes témával kapcsolatban és talán valami okosat és egyben odaillőt is képesek vagyunk mondani, ha a helyzet úgy hozza azt magával.
A hétvégék nekem annyira semmitmondók tudnak lenni, habár a vasárnap első felére már egy jó ideje találtam magamnak programot, mindazonáltal gyűlöltem a hasztalan semmittevést. A tv-ben lévő dolgok felidegesítettek és a céltalan bolyongás sem tett jót. Ezért éltem Flornak eme megjegyzéssel, hiszen amennyi ember, annyi felfogással is rendelkeznek. Másoknak ez pihenést jelent, nekem magát a megtestesült tébolyt. - Ebben nincs semmilyen rossz hír. Szeretem a munkámat és egy percét sem érzem kényszernek, mert legalább hasznosan töltöm el az időmet. A pihenés megteremtésével már nagyobb problémák vannak. - vallom be az igazságot, hiszen én sosem fogtam fel ezt az életmódot annyira drasztikusan, mint ahogyan ez egy kívülállónak lejöhetett. Az évek során hozzászoktam ehhez, mostanra meg már inkább létszükséglet lett, mint megnevezendő kellemetlenség.
- Semmiképp. Egyszerűen a hangulatot próbáltam oldani a kérdésemmel, semmint számon kérni, viszont a magyarázata több, mint megnyugtató. - elfojtok egy mosolyt ennek okán, majd hagyok egy kis időt neki a telefonálás lebonyolítására, mely után igyekszem őt beavatni, pontosabban körülírni számára miről fog szólni a kérésem.
- Jó döntésnek tartom, addig viszont felvázolnám mire is gondoltam pontosan. - teszek egy lépést közelebb hozzá és a telefonomat keresem elő. - Az illető, akivel ma érkeztünk nem éppen egy közkedvelt személy és nekünk is bekavart. Gondolom mivel nem találja annyira érdekesnek az ittlétet, ezért összeköthetnénk akár a kellemeset a hasznossal és ha meglátja ezen pasasok közül bármelyiket is - először az egyik képet mutatom meg neki, melyen a görög szerepel, majd a németről is kép szerinti személyleírást kap - akkor szeretném, ha jelezné felém. Nem kell odamennie hozzájuk, sem elterelni a figyelmüket, de mivel pártolom azt az elvet, hogy a plusz mindig plusz, ezért egy extra figyelő nem árthat. Főleg, hogy az ügyfelünk egy idióta és képes saját magát is elgáncsolni a mai mutatványából levonva. - fintorra húzom ajkaimat, végül pedig Flor felé fordítom a tekintetemet. - Ha benne van, az egyik emberem hoz magának majd egy fülest, amin keresztül tarthatjuk a kapcsolatot, én pedig elküldöm a képeket. Természetesen az ajánlatom visszautasítható. - figyelmeztetem rá, hogy ez nem a közös munkánknak az egyik kötelező feladata, amit ha nem tesz meg, az elégedetlenséget szül kettőnk között. Sokkal inkább ha már akaratunk ellenére mindketten itt rekedtünk, akkor akár segíthetünk is a másiknak.

.

**Flor Sánchez Moreno**

Ryder ✫ Flor

Én néha úgy érzem, hogy teljesen meg tudom érteni, és azonosulni tudok a Greenpeace radikális tagjaival. Az emberiség már olyan szintű károkat okozott, amik már a saját létezésünket fenyegeti, a többi élőlényéről meg ne is beszéljünk, főleg ne azokról, amiket mi pusztítottunk ki. Persze sosem fogok csatlakozni hozzájuk, már csak Tío miatt sem. De a „vissza a fára” elmélet szerintem egyre jobban létjogosultságot nyer. - Lényegében igen, főleg hosszabb távon - reagálok Ryder összefoglalásán. Már olyan sincs, hogy „csak megfigyelés”, mert amit figyelünk, az változik, mert észlel minket, és valamilyen módon alkalmazkodik a jelenlétünkhöz. És az emberiség nem „megfigyel”, hanem beavatkozik. Látom és érzem, hogy ez a téma Rydertől távol áll, és nem is akarom nagyon untatni a részletekkel, de mégis nagyon gyorsan képbe kerül, legalább is, ami az én oldalamat illeti. Ha meg szeretne később jobban elmélyülni benne, akkor akár még segíthetek is neki, akár más oldalról is betekintést nyerni ezekbe a dolgokba.
- Örülök, hogy így gondolja - mondom őszintén. - De higgye el, a pihenés nem ellenség - kacsintok rá viccesen. Persze erre rávághatja, hogy „bagoly mondja…”, mert ő is legalább annyira tisztában van az időbeosztásommal, mint jómagam, és ott sem sűrűn fordul elő a pihenésre szánt idő. Mondhatnám, hogy az utazások, amiket eddig metróval vagy gyalog tettem meg kiestek, hogy Marcus visz mindenhova, meg, hogy egy helyen van szinte minden elfoglaltságom; de ezt szépen felváltotta, hogy a „fölös” időbe az adott programot nyújtottuk el.
- Most nagyon megnyugtatott - mondom hálásan. Nem akarok ebből feszültséget közöttünk. De biztos ő is fogja néha érezni, hogy elegem van az egészből, mert van, amikor túlcsordul az a bizonyos pohár. Viszont, ha valamiért múlik ez az érzés, utána szépen visszaállok, de olyankor ki kell engednem valahogy, és jó, ha tudja: alapvetően teljesítem azt, amit elvárnak tőlem, főleg, ha még értelme is van. Az Ő jelenlétüknek pedig értelme van az életemben. Ennek a napnak is értelme van, mert így fel tudunk készülni a technikai újításokból, de örülnöm nem kell, hogy erre az egész napom rámegy.
Nem akarom túl sokáig húzni Marcusszal a beszélgetést, mert nem akarom őt sem feltartani, és nekem is dolgom van. Úgy tűnik nem is egy.
Csak elmosolyodom, amikor egyet ért az általam vázolt tervekkel. „Csupa fül vagyok” gondolom magamban, mielőtt rátér tervének részleteire. Csak vágok egy fintort, hogy sajnos tényleg nem túl érdekes számomra az itt felsorakoztatott előadásanyag. A mondandója második részére csak helyeslően bólogatni tudok, mert általában én is ezeket a nézeteket vallom/vallanám, ha az ő helyében lennék. Próbálok minél több részletet megjegyezni, minél alaposabban a megmutatott képekből, hogy ne menjek el mellettük vakon. Szerencsére egész jó megfigyelő vagyok, így talán nem lesz baj. És tudom, hogy ők is azok, de túl sokan is vannak kint, hogy ne lehessen elbújni, ha valaki rejtőzködni akar. Ilyen tömegben én is úgy tudok kámforrá válni, hogy az öröm látni, vagy pontosabban nem látni. Az ügyfelük jellemzésén viszont majdnem elnevetem magam. A szó szerinti részét viszont néha én is produkálom, főleg, ha elérek egy bizonyos fáradsági szintet. Na, akkor bőven elég a saját lábam cipő vagy papucs nélkül, hogy orra essek.
- Részemről nincs akadálya a dolognak - egyezek bele pár pillanatnyi gondolkodás után. Elvileg nem kell velük semmilyen kapcsolatba kerülnöm, tehát simán játszhatok láthatatlant is, csak az a lényeg, hogy az én szemem legyen nyitva. A füles dolog viszont zavar, mert még sosem használtam ilyet, és az egy dolog, hogy gyorsan ragadnak rám a technikai dolgok, de ez lehet túl gyors, és nem akarok kárt tenni az eszközben. Sajnos ez sem áll néha távol tőlem. Így az emberét úgy ki fogom faggatni a működéséről, ahogy csak lehet. A legelső kérdésem pedig biztos, hogy az lesz, hogy hogyan fogok rajta beszélni, mert az egy dolog, hogy én hallok mindent, de úgy kicsit nehéz jelezni bárkinek is bármit. - Mit kell még tudnom? - kérdezem meg, és ha lehet, akkor megyek legelső feladatomra, lerázni Nikit. Ő maradjon csak távol ettől az élettől.

♡

**Ryder Danforth**

flor&ryder

under pressure
the mighty fall

Nem voltam túlságosan elragadtatva, amikor az elképzeléseim nem a tervek szerint alakultak, hiszen ilyen esetekben teljes átszervezést igényelt minden, amire addig a pontig felkészültünk. A mi munkánkban nem megengedett a figyelmetlenség, a tervezés elhagyása, sem az, hogy téves információkból induljunk ki. Szükségünk van egy sémára, egy értelmesen követhető rendszerre, mert anélkül csak egymás útját kereszteznénk, az a munka pedig, amelyet a belső káosz ural többnyire nem ér semmit sem. Ezért van az hogy egy vállalatot leginkább olyan tud sikeresen megbuktatni, aki ismeri annak szerkezetét és tudja azokat a belsős titkokat, melyek egy kívülálló figyelmét alighanem elkerülnék. Keserű pirula ezt bevallani, de olykor saját magunk legnagyobb ellenségei vagyunk még ha sokszor tudatában sem vagyunk tetteinknek. Mi a cégnél minden esetben számolunk a külső tényezőkkel és a befolyásukkal, melyek felett ugyan nincs hatalmunk, de ennek ellenére egy alapnak muszáj lennie, ahonnan kiindulhatunk és ahova rosszabb esetben visszatérhetünk. Évek óta eszerint a működőképes protokoll szerint haladunk és felelőtlenség lenne ezek után eltérni tőle.
Donald a mai lépésével kétségkívül megkavarta mindenkinek a napját. Figyelmetlensége nem holmi játék, amit szórakozásból felhasználhat, hanem egy olyan fegyver ami mások tulajdonát képezve az életébe kerülhet. Ő viszont alig akarja ezt felfogni vagy elfogadni, már magam sem tudom melyiket feltételezzem róla. Akkoriban mikor elvállaltuk, hogy biztosítsuk a védelmét úgy tűnt megértette a kérésünket. Nem voltak lefutásra váró felesleges körök vagy kérdések, amelyekkel egyetértésének hiányát fejezte volna ki, csak a tiszta együttműködős jele. Belátta, hogy amit művelt nem csak az ő életére volt kihatással, hanem a családját is veszélybe sodorta ezzel. Ma viszont mintha ezt ellentmondásokkal együtt bevágta volna a sarokba csak azért, hogy a beszéde amelyet a nagyközönség elé fog tárni még több emberhez sikeresen eljusson. Azoknál pedig akiknél a hírnév fontosabb a saját életüknél is magam sem tudom miről kellene még beszélgetnünk. Ennek ellenére elvégezzük a feladatunkat és hazajuttatjuk Donaldot, ha akarja a felesége, ha nem.
A parkban lévő eseménynek csak futtában sikerült utánanézni, Flor viszont bővebb ismertetőt ad róla, miután sikerült összefutnunk a rendezvényen. Nem számítottam rá, hogy itt fogunk újratalálkozni, de mivel a munkájának körülményeibe nem láthattunk bele, ezért azt sem szabhattuk meg milyen feladatokat kellene elvégezni azon kereteken belül. Ilyen esetekben csak annyit tehetünk, hogy alkalmazkodunk a változókhoz, mint ahogyan Marcus is tette most Flor esetében. Veszek még egy röpke pillantást a távolban lévő készülődő emberek felé, hogy vizuálisan is felfogjam ittlétünk jelentőségét. Számomra sokat nem mondott ez a téma és bár nem tartottam ettől kevésbé fontosnak, inkább úgy mondanám nem az én világomat képezte. Ennek ellenére úgy tűnik egyre több ember kezd el összegyűlni még a beszédek megkezdése előtt, ezért nem árt majd nagyobb területet lefednünk, hogy tudjunk figyelni Donald testi épségére. Tény, hogy nem egyedül érkeztem a cégtől és mindenkinek sikerült már időközben olyan helyet találnia, ami a megfigyelés szempontjából kifizetődő, de mindig hittem abban, hogy nem árthat, ha több tekintet is segítségünkre van, ha egy emberi élet megvédéséről van szó. Ötletem viszont csak a későbbiekben vázolom fel Flornak, miután tisztázzuk némiképp mennyire ellentétes érzéseink vannak ezzel az egész szituációval kapcsolatban. Sem ő, sem pedig én nem tartozunk abba a csoportba, akinek ne lenne ezernyi más ötlete mivel üthetné el a drága idejét ehelyett. Személy szerint a munka miatt jól esik itt lenni, de Donald már egy egészen más ügy.
Futólag megengedek egy mosolyt magamnak Flor megjegyzésére a pihenéssel kapcsolatban, de nem megyek bele ebbe a témába ennél is részletesebben. Számomra a túl sok pihenés felér egy kínzással és mindig is produktívabbnak éreztem magamat, ha éppenséggel kevesebbet sikerült aludnom. A szervezetem már évek óta ebben a felborult rendszerben létezik, amitől bizonyára a legtöbb orvosnak égnek állna minden szál haja, de mostanra már nem lenne érdemes visszaforgatni azt, ami annyira természetessé vált számomra, mint a levegővétel. Ő az egészségesebb vonulatot pártolja, én meg csak szimplán önmagam ellensége vagyok.
Miután sikerül őt nagy vonalakban beavatnom őt a tervembe, hagyok neki egy kis időt, hogy lebeszélje a munkatársával az általa kreált verzióját, én pedig addig Franknek üzenek, hogy kellene plusz még egy szerelés a megfigyeléshez, Jimmy pedig közben azért üzen, hogy átveszi átmenetileg emiatt Frank helyét. A célszemélyeknek viszont egyikük szerint sincs még jól látható nyoma, ami remélhetőleg a továbbiakban is ugyanígy marad.
Frank csatlakozik nem sokkal később hozzám és adja át a kért dolgokat, majd mielőtt továbbállna még körbetekint a rendezvény helyszínén.
- A későbbiekben pozíciót váltok majd, mert abból az irányból túl sok a lefedés, ahol előbb voltam és nem látok rá jól Donaldra. - osztja meg velem ötletét, ami ellen nincs kifogásom, ezért tovább folytatja velem gondolatainak megosztását. - Beszéltem egy ismerősömmel a rendőrségen, aki Raphail Palou ügyét felügyeli. Azt mondta Palou személyes jelenlétére ne számítsunk, de egy-két embere mozgásba lendült, akikre nem ártana majd szerinte odafigyelni. Percek múlva átküldi majd a fotókat és továbbítom kikre gondolt. - fűzi még hozzá, közben pedig Flor is visszaérkezik.
- Köszönöm Frank. - vetek még egy pillantást a férfi felé, miközben közelebb lépek Florhoz, Frank pedig egy egyszerű biccentéses reakció után magunkra hagy minket.
- Ezt próbálja majd minél észrevétlenebbül betenni. - finom mozdulattal kapom el a karját és a tenyerébe helyezem bele a fülest, én pedig közben a mikrofont próbálom helyretenni. - A felsőjére fogjuk rácsíptetni, így bármit mond, mi hallani fogjuk majd. Szabad? - kérdezek rá és ha igennel válaszol, akkor eligazgatom rajta úgy, hogy némiképpen láthatatlan maradjon a szerkezet, de a megfelelő helyen is legyen, ellenben nemleges válasz esetében rábízom a mikrofon felrakását.
- Átsétálok egy távolabbi helyre, aztán mikor jelzek, próbáljon meg mondani valamit, hogy megnézzük működik-e vagy sem. - kérem meg őt, de ezek után nem késlekedve tovább közelítem meg a korábban magamnak kinézett pontot, ahonnan Donald jól láthatóvá válik és egy biccentést intézek Flor felé, reménykedve abban, hogy minden működőképes.

.

**Flor Sánchez Moreno**

Ryder ✫ Flor

Nem vagyok adrenalin függő, Tío nem is engedné, és már régen lenevelt volna erről. Viszont néha fel kell rázni egy kicsit az életemet, és úgy tűnik, hogy ezt még mindig a véletlen produkálja a legjobban. A bonyodalom szinte már olyan az életemben, mint egy fogorvosi kezelés; nem lehet ütemezni, mert csak megjelenik, és olyan „indokot” produkál, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Eredetileg, egy fél napos programnak indult, utána lett belőle egész napos, most pedig ott tartunk, hogy beállok megfigyelőnek egy akcióba. Nem mondom, hogy nem áll tőlem messze a verekedés, az önvédelem, és most is van nálam kés, ráadásul ebben az esetben még kevésnek is érzem, de nem erre készültem fel ma, semmilyen szempontból. Viszont ennek ellenére remélem, hogy minden rendben lesz, és csak a Ryder által említett fülest kell csak használnom.
Nikit gyorsan megtalálom, és, amint meglátom, egyből azt tudom csak leszűrni, hogy őt sem köti le az itteni börze, hiszen a kaja mellett a telefonját nyomkodja ezerrel. Én még azt is kinézem belőle, hogy azt sem venné észre, ha kicserélnék a kezében a hamburgert valami másra. Nem akarom halálra ijeszteni, így nem túl halkan közelítem meg, hogy észlelje a közeledést, de nagyon kizökkenteni sem akarom. A hely ahol ül, szerencsére pont úgy van elhelyezve, hogy amikor elé állok, akkor árnyékolok, amit észre is vesz, így felnéz rám.
- Jó étvágyat! - mondom neki, és ő csak egy bólintással köszöni meg, hiszen tele van a szája az előző falattal. - Mit szólnál, ha szétválnánk, úgy hátha hamarabb végzünk? Holnap meg majd frissen összeülünk, hogy valami épkézláb vázlatanyagot rakjunk össze - mondom el a tervemet. Egyébként sem hiszem, hogy a mai nap után túl sok agyunk marad még fogalmazni.
- Szuper ötlet! Benne vagyok - egyezik bele egyből. - Nem is értem miért kell itt maradni, amikor a szórólapokban minden szükséges infó megvan - teszi fel a költői kérdést, amikre én csak a fejemet ingatva vonom fel a vállamat, jelezve, hogy gőzöm sincs.
[color=#eeeeee]- Akkor holnap, hogy pontosan mikor, majd leegyeztetjük telefonon - ajánlom kedvesen.
- Túltárgyaltuk - mondja lelkesen.
- Szia! Kitartást!
- Neked is! Szia! - köszönünk el egymástól, ő visszamerül a telefonja rejtelmeibe, én pedig visszaindulok Ryderhez, aki már nincs egyedül, így csak a hüvelyujjamat mutatom felfelé, hogy minden oké, én rendeztem a dolgokat a részemről. Beszélget, ráadásul sejtem, hogy nem tartozik minden rám, így lassítok a lépteimen, hogy ne kerüljek idő előtt hallótávolságba. Légyegében csak annyit sikerül mégis meghallanom, hogy valamit megköszön Franknak.
Amikor Ryder közelebb ér, a kezembe csúsztat valami kisméretű tárgyat, amiről kiderül, hogy a füles halló része. - Inkább én - utasítom vissza finoman. Nincs bajom Ryderrel, de kellemetlennek érezném a szitut, ráadásul, azt hiszem csak így tudom majd észrevétlenül a fülembe tenni a kütyüt. Felcsíptetem a beszélő részt egy viszonylag a számhoz közeli helyre, és ahogy előre hajolok, a hajam is előre hullik. Erre az időre a fülest a kisujjammal fogtam meg, hogy el ne ejtsem. Majd mielőtt felnéznék, átügyeskedem a mutató és a hüvelykujjam közzé, és ahogy hátrateszem a hajam, be is csúsztatom a fülembe.
- Rendben - válaszolok készségesen Ryder ötletére. Amikor jelez, akkor már meg is van, hogy mit mondjak, mert elfelejtettem valamit megkérdezni. - Kell még valamit tudnom mielőtt eltűnök tömegben? - kérdezem meg. Persze nem akarok teljesen elveszni, de mellette sem állhatok végig, de jobb szót most nem találtam. Így viszont az is kiderülhet, hogy én hallom-e őt. Bá elég rémisztő, hogy egy csapat fog a fejemben beszélni, és az talán még rémisztőbb, hogy engem is mindenki hallani fog, amikor alig ismerem a csapat nagy részét. Rydert oké, de azt sem tudom, hogy kik vannak még itt a csapatából, és a beosztottait leginkább csak látásból ismerem. A Frank nevű férfiről is most tudtam meg, hogy hogy hívják, és szerintem csak vagy kétszer láttam eddig a GR folyosóin. Nem vigyáznak rám túl régóta, így ez talán nem is meglepő, de elég frusztráló ebben a helyzetben; legalább is számomra.

♡

**Ryder Danforth**

flor&ryder

under pressure
the mighty fall

Többször is átfutom magamban a tervet, a csapat elrendezését és Donald helyzetét. Biztosra szeretnék menni, hogy még véletlenül se azzal kelljen beállítanunk a nap végén a feleséghez, hogy nem tudtuk megmenteni az eszement férjét. Egyes cégeknél ott van egy bizonyos kiskapu, a szerződés alján apró betűs részekkel feltüntetve, hogy a testőr akkor is kifizetésre kerül egy egy napos felügyelet során, ha az ügyfél életét veszti. Nálunk ez nem így működik. Számunkra akkor tekinthető egy munka lezárása sikeresnek, ha az adott fél egy karcolás nélkül hazaérkezik. A mi felelősségünk a védelme, mely bármilyen sérülés következtében azt szimbolizálja, hogy nem végeztük jól a ránk kiszabott feladatot. Összeszedett csapattal dolgoztunk és igen, tőlünk sem álltak távol a hibák, de igyekeztük ezeket az eseteket minimálisra fogni. Emlékszem, még két évvel ezelőtt Bishop vállalt be egy testőri munkát. Valami ékszerbolt tulajdonosát kellett felügyelni, aki a nap végén hazavitte magával az értékeit, alaposan elzárta, majd még nyitás előtt biztonságban visszajuttatta őket az épületbe. Rutin munkának tűnt, a jelentés szerint pedig az elejétől a végéig úgy is zajlott, de az indulás előtt rablásba keveredtek, az ilyennel pedig egyikünk sem számolhatott előre. Szerencsére az ügyfélnek nem esett baja és a nap végén miután a rendőrök lecsukták az elkövetőket a szajré is visszakerült jogos tulajdonosához. Bishopnak az egyetlen hatásköre az volt, hogy a férfire vigyázzon, a táska értéke számára lényegtelen volt, ellenben ha mindkettőt próbálta volna megmenteni, ahogyan azt a pasas követelte a jelentés bizonyára nem egy úgynevezett boldog befejezéssel végződött volna. Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy a személyes érzéseink befolyásoljanak, ahogyan azt sem, hogy olyan követeléseknek feleljünk meg, melyek veszélyt jelentenének az ügyfeleinkre. Donald hibázott, nem is kicsit, de ma még a mi védencünk, ami azt jelenti, hogy minden tőlünk telhetőt megfogunk tenni, hogy ne a csúfos kivégzésével legyenek tele az újságok hasábjai. A kikényszerített hírnévnek ez a hátránya. Nem csak a jó dolgok fogják az első lapon végezni, de az is, amikor a legnagyobbat buksz. És sejtéseim szerint az utóbbi több ideig hagy nyomot és elfedi az ember minden addigi jótettét.
Flort csak egy hirtelen ötlet alapján avatom és vezetem be a mai munkánk menetébe. Nem számítottam arra, hogy itt lesz, mindazonáltal legalább így tudom hol van és ő maga is tud jelezni, ha olyan helyzetbe keveredne, mely őt kényelmetlenül érinti. Eszem ágában sincsen veszélybe sodorni őt és csak addig a pontig fog itt maradni, amíg úgy látom, hogy biztonságban van. Első körben ígéretet tettünk számára, hogy nem fogunk beleavatkozni a munkájába. Nem kértünk pontos beszámolót és az épületbe se tartunk vele, de ha veszélyezteti az életét az ittlét, akkor teszek rá, hogy milyen jelentést kell leadnia másnapra, akkor sem fog itt maradni. Ha pedig ezen múlik a munkájának folytatása, én örömmel kezeskedem érte.
Frank helyzetjelentése után Flor is csatlakozik hozzánk, én pedig átadom neki a korábban említett felszereléseket, mely után távolabb lépek tőle, hogy felmérjük működik-e a kommunikáció közöttünk. Egy bólintással jelzem ennek sikerességét, majd ezt követően visszasétálok hozzá és a kérdése előtt összeszedem a gondolataimat, mielőtt választ formálhatnék meg számára.
- Igen. Azt, hogy csak ezen a részen maradjon és ne menjen máshova. Ne legyen a tömeg, sem a színpad közelében, ellenben bármilyen gyanús dolgot észlel azonnal jelez nekünk, mi a közelben vagyunk. Nem megy oda vagy kezd magánakcióba még akkor sem, ha úgy látja elveszítjük őket. Ez a mi feladatunk, a magáé Flor csak annyi lesz, hogy figyelmeztet, ha az említett férfiak közül bármelyiket észreveszi.
A telefonom ezzel arányosságban ismét jelez és Frank neve jelenik meg a képernyőn. - Ismét megmutatom a másik két alakot és plusz egyet, akire ügyelnie kell. - teszek egy lépést közelebb felé és ezt követően adom át neki a telefont, hogy megnézhesse őket. Miután ezzel végeztünk, még egyszer Flor felé fordulok, mielőtt magára hagyhatnám őt.
- Nem lesz közvetlen veszélyben, de ha úgy érzi nem biztonságos itt lennie, mondja azt például, hogy eső és a maga közelében lévő emberünk elkíséri egy másik helyre. Mielőtt felmerülne honnan ismeri majd fel, azt fogja mondani, hogy kabát. Egy kis szójáték. - félmosolyt ejtek, de hallom Jimmy nevetését a füles végén, ahogyan gondolom Flor sem marad le erről.
- Esőkabát. A srácok ötletesebbeket tudtak volna kitalálni. - fűzi hozzá Jim, de ezt már személyesen nem véleményezem.
- Rendben van, mindenki a helyére. Nem lesz gond. - teszem hozzá még Flornak nyugtató jelleggel, majd magára hagyom őt, hogy Donald közelébe induljak.
A következő fél órában semmi jele egyik gyanúsítottnak sem, Donald pedig felkészül a beszédére. Köszönti a tömeget, mond valami tőle megszokott ökörséget - vagy csak szimplán én nem értem - de ezen kívül eseménytelennek tűnik minden. A jelenlétünk okához kapcsolódó szöveget mond el, melyet összeköt a cégével, hogy ezzel is reklámozza magát, de sokat számomra nem mond ezzel. Annyira monoton és szinte már könyörgő a szövege, hogy igazából nemhogy kedvet csinál arra, hogy utánanézzek a cégének, hanem épp ellenkezőleg, nagy ívben elkerülném, hogy bármi közöm is legyen hozzá.
- Főnök, az egyik most érkezőre illik Palou emberének leírása. Nem látok rá jól, elhagyjam a pozíciómat?
- Maradjon a helyén Steve. - nézelődök, hogy ki áll ott a legközelebb, de nem kell sokat gondolkoznom azon miképpen osztottam be a csapatom elrendezését.
- Flor, látja a három férfi közül valamelyiket? - kérdezek rá, ellenben ha nem tud biztos választ adni rá, akkor másképpen reagáljuk és Steve módszere szerint haladunk. - Egyszerű választ adjon. - teszem még hozzá, a többit pedig jobb, hogyha ránk bízza.

.

**Flor Sánchez Moreno**

Ryder ✫ Flor

Mivel nagyon szeretem az állatokat, kisiskolás koromban erősen megfordult a fejemben, hogy kutyás vagy lova rendőr leszek. Ez tök viccesen hatott, amikor nagy átlagban az árvaházi gyerekekből leginkább azt nézték ki, hogy a törvény rossz oldalán fog kikötni, vagy rosszabb esetben még az előtt beadja a kulcsot, hogy szakmát szerezne, feltéve, ha egyáltalán eljut oda a tanulmányaiban. Később viszont ezekről önként és dalolva mondtam le, amikor kiderült, hogy milyen is lehet a rendőri rendszerben az élet. Ezzel pedig azt hittem egy ideig, hogy az akciókról is lemondok, de volt néhány már, amibe belekeveredtem, és most itt a következő, ahol olyasmi a helyzetem, mint a rendőröké lehet: parancsot teljesítek. Pedig jobban szeretek az ösztöneimre hagyatkozni. Ettől függetlenül nem fogok keresztbe tenni sem Rydernek, sem az akciójának, csak fura módon most jutott eszembe.
Tío mellett volt alkalmam betekinteni a katonai és egyéb bűnüldöző szerveknél dolgozók életébe és munkájába, és egyetlen dolgot tudtam megállapítani: nem nekem való. Nincs bajom sem a katonákkal, sem rendőrökkel, és azzal sem, hogy Ryder is ilyen módszerekkel irányít a munkahelyén. Tiszteletre méltó, hogy ilyen szinten tudnak engedelmeskedni és parancsot végrehajtani, de valahol mégsem értem, hogyan képesek rá hosszú távon, mert egy-egy alkalommal elmegy, de egy életen át?
Minden esetre nem bántam meg, hogy most igent mondtam, talán egy kicsit még jót is tesz valahol az életemnek. Nem kell gondolkodnom, hanem csak automatikusan csinálom, amit mondanak. Azt hiszem tényleg leszívott az eddig itt töltött idő, fel kellene kicsit élednem.
Az ébredés akkor kezdi el beindítani az agyamat, amikor magamra próbálom rögzíteni a kütyüket, mert valahol most kezdem megérteni, hogy ez komoly.
A kérdésemre nem a fülesen kapom a választ, hanem szemtől szemben, így viszont nem tudom, hogy én hallani fogom-e, amit ők mondanak.
- Rendben. Nem megyek el a területről, kerülöm a tömeget, és nem állok szóba idegenekkel - foglalom össze a lényeget, ami nekem lejött. Az már másik kérdés, hogy itt igazából két embert ismerek, Nikit és Rydert, de ez le sem esik. - De figyelek és szólok, ha felismerek ismerős figurákat - egészítem ki egy lélegzetvételnyi szünet után, amikor leesik, hogy egy fontos mozzanat kimarad.
- Ühüm - hümmögök egyetértően, amikor ismét megmutatja most már a három férfi képét. - Kérem ezt a képet is - nézek rá nagyra nyitott szemekkel, hogy biztos, ami biztos átmenetileg szeretném megkapni ezt is a másik kettő mellé. Jó az arcmemóriám, de a századik arc után már nem biztos, hogy két magas, szőke, markáns vonású férfit nem fogok összekeverni, ha hirtelen feltűnik a tömegben, főleg, hogy csak képről láttam, és azt sem tudom mikoriak a képek. Marcot egymillió ember közül is felismerném, de őt akkor lássam, ha a hátam közepét tükör nélkül.
Ryder megnyugtatónak szánt szavai viszont kezdik bennem feléleszteni a félelmet, mert most kezd eljutni hozzám igazából, hogy ez tényleg komoly. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy Ő képes a fejemben olvasni, mert még szólásra sem tudom nyitni a szám, mert éppen, hogy megjelenik a fejemben a kérdés, amikor már válaszol is. A szójátékon, amit kitalált viszont én is elmosolyodom. A fülemben felharsanó nevetés viszont megijeszt, így viszont olyan élesen szívom be a levegőt, ahogy azzal adok ki hangot, és nem a kifelé távozóval. Mivel viszont szinte azonnal leesik, hogy ez egy teljesen normális dolog jelen pillanatban, így csak az egyik kezemmel takarom el az arcomat jelezve, hogy ennyire hülye azért mégsem lehetek, de úgy tűnik, hogy mégis. - Nem, ez jó lesz - mondom halkan, amikor eszembe jut az amerikaiak ilyen esetben leggyakrabban használt szójátéka: Marco Polo. Én biztos ki nem mondom Marco nevét. - Csak nehogy valóban eső legyen belőle - vigyorodok el, hogy tereljem a figyelmemet. Az ördögöt a falra festeni lehet nem kellene, mert nagyon nem szeretnék bőrig ázni.
Ryder búcsú szavaira csak bólogatni tudok, mintha csak azt mondanám „oké, minden rendben lesz, hiszek Neked”. Tényleg hiszek neki, csak akkor is fura érzésem van, és ez csak erősödik, ahogy távolodik tőlem.
Nem megyek sehova, hanem most a pad háttámlájára ülök, hogy jobban lássak, és így ezzel azt is elérem, hogy okom legyen néha felállni és sétálni, mert azért mégsem a legkényelmesebb egy deszka élén ücsörögni. A védett személy, aki beszédet tart, olyan unalmas, hogy azon kezdek el gondolkozni, hogy fel kéne venni, és lejátszani, ha nem tudok elaludni. Ráadásul még a szakmámat sem érinti, így még indokom se nagyon van, hogy figyeljek az előadásra. Ez abból a szempontból viszont előny, hogy így több időm marad arra, hogy a tömegben keressem a három delikvenst, akit Ryder mutatott. Éppen egy kötelező lábmozgató sétán vagyok a pad egy méteres körzetében, amikor hangok csendülnek fel a fülesben, én pedig elkezdek jobban nézelődni még Ryder kérdése előtt. - Ööö - jön a válasz, mert az egyik irányban éppen egy két főből álló, nagytermetű pár takarja ki a képet, akik elég nehézkesen mennek arrébb. - Igen - mondom határozottan, amikor végre tiszta a kép előttem. - Az, akit utoljára mutattál - válaszolok határozottan Ryder kérdésére, de halkan, hogy ne nézzenek hülyének mások, hogy magamban beszélek.

♡

**Ryder Danforth**

flor&ryder

under pressure
the mighty fall

Újabb kört futok gondolataimban a környezet és a csapatunk helyzetének felmérésével is, de leginkább Donald az, akire a mai nap folyamán leginkább a figyelmem terelődik. Ha nem éppen a színpad közelében lézeng, akkor a kártyáiba merül bele vagy éppen a magával hozott vizes palackot szorongatja, mint valami mikrofont, melybe éppen szólni készülne valami önmagához méltó sületlenséget. Örömmel kísérném ki őt a helyszínről, saját magam társaságával együtt, egyelőre azonban mégsem tehetem. Arra pont nincs szükségünk, hogy jelenetet rendezzen és felhívja mások figyelmét a jelenlétére még akkor is, ha jelen pillanatban még egyetlen olyan személy sincsen itt, akit csak úgy szimplán érdekelne a férfi létezése.
Flort az elkövetkezendő percekben igyekszem minél részletesebben beavatni abba a feladatba, mely igazából nagy veszélyt nem jelent rá, nekünk azonban nagy segítségként érződik. Látván, hogy ő maga sem élvezi annyira az ittlétet úgy gondolom csak szívességet teszünk neki azzal, ha eltereljük a figyelmét az őt kényelmetlenül érintő helyzetről, hogy egy rögtönzött kutatómunkára karoljuk fel. Nem áll módomban őt veszélybe sodorni, jóllehet az ittléte sem boldogít különösebben. Jobban örültem volna, hogyha a mi feladatunk és az ő munkája nem fut közös szálon és minél távolabb marad ettől az egésztől, ami a lehetséges jövőképet vázolja fel. Donald megosztó személyiség; én magam sem vagyok oda érte. Sosem tudtam elviselni ezeket a magamutogató egyedeket, akik csak akkor érezték magukat fontosnak, ha az egyetlen erényükkel tettek irigyebbé másokat. Felesége még a találkozásunk alkalmával mesélt a férje munkájáról. Okos embernek tűnt első elmondásra, aki többre is vihetné, ha nem lenne rajta ez a külvilág által létrejött nyomás, hogy életének minden egyes pontját a nyilvánosság elé kell tárnia. Elvégre manapság úgy vallják, hogy amit az emberek nem látnak, az aligha létezik. Donald mire is menne a józan eszével, a tanulmányaival, ha nem lenne ott a mérleg másik felén a botrányos viselkedése és a mások kivívott haragja?! És a szomorú az egész képletben, hogy az utóbbival ténylegesen nagyobb szerepet kapott a neve, mint azzal, ami valójában a hasznára is vált volna. Én magam távol álltam ettől a világtól és az a pillanat is már-már elvett az életemből, amikor Don felesége végigmutatta férje bohóckodását a kamera előtt. Legalább ötven féle verzió fordult meg a fejemben már az első két perc leforgása alatt, hogy amit művel az miért is nem biztonságos, amiből negyvenet biztos vagyok benne, hogy ismeretségünk alatt a férfi fejéhez is vágtam. Ennek ellenére ma mégis itt vagyunk és csak azért, mert képtelen volt azt az egy dolgot betartani, amit valójában kértünk tőle. Ez pedig a dühitő mivolta mellett egyben lehangoló is az emberiség felfogását nézve. Ha egy egyszerű feladat ekkora nehézséget okoz, valójában lenne értelme ennél komplexebbet rábízni?
Flor néha bólint egyet, néha pedig egyetértését fejezi ki szavakban. Elégedett vagyok, mert legalább vele nem kell háromszor lefutni ugyanazt a kört, bár gyakorlatban jön majd ki mennyire is került átadásra az a bizonyos információ.
A saját pozíciómat foglalom el és minél közelebb maradok Donaldhoz. Ő már a beszédének a háromnegyedét letudta, az utolsó hajrá viszont még egy nagy lélegzetvételt követően váratott magára. Bármelyikük is jelenik ma meg, hogy Donaldot kiiktassa, az nem a beszéde alatt fogja megtenni, ezért úgy helyezkedek, hogy a lehető leggyorsabban legyek képes reagálni és időközben Jim is ezt teszi a színpad másik oldalán. Pár évvel idősebb volt tőlem, de ez sosem okozott gondot kettőnk között. Az évek során bebizonyította, hogy mennyire hatékony és meglepően tele van jó ötletekkel, amelyeket szerencsénkre nem tartott sosem magában. Csak akkor tudtunk csapatként működni, ha az őszinteség is jelen volt. Ha a problémákat nem egymás háta mögött mutogatva igyekeztük megoldani, hanem szemtől-szemben. Nem az a fajta ember voltam, akit a hosszas beszélgetések jellemeztek, ellenben a csapatunkat mindig is abba az irányba tereltük Rutherforddal, hogy bármilyen probléma is merül fel, kétségek, ötletek, mi-egyéb, azt tudassák velünk is. Ez pedig sok mindenben megkönnyítette a helyzetünket.
Steve hangjára figyelek fel, ezt követően pedig Flortól várok egy megerősítést, hiszen emberünk nagyon nehezen lát csak rá a célszemélyre. Nem kell sokat várnom, hogy ő maga is egyetértsen a látottakkal, melynek következtében alig hallhatóan, egyben élesebben szívom be az oxigént. - Akkor ahogyan azt megbeszéltük. - a fiúk tudják a dolgukat, ám következő szavaimat Flornak címezem.
- Köszönjük az együttműködését Flor, ennyi elég lesz. - szólalok meg közben nem vesztve szem elől a férfit sem, ahogyan a lányhoz történő folytatást sem hanyagolom el. - Balra magától nem messze lesz a parkoló, kezdjen el arra sétálni, útközben pedig Bishop fogja elkísérni az autóhoz. Ott várjon. A jelszót tudja Flor, ahogyan a többi emberünk is, ha bizonytalan lenne kivel találkozik.
Nem kérem, többnyire utasítom őt a helyszín elhagyására, miközben én megindulok Donald felé. Nem tudok két emberre egyszerre figyelni úgy, hogy egyikük a park egyik felén, a másik pedig a másikon van, ezért amig nem jutunk ki innen Donalddal, jobb ha ő addig a kocsiban vár meg minket.
- Főnök, Donald nemsokára végez. - szólal meg Jim, miközben Steve a megbeszéltek szerint elindul Palou embere felé.

.

**Flor Sánchez Moreno**

Ryder ✫ Flor

Szeretem és könnyedén átlátom azokat a dolgokat, amik kötődnek a fizikához, biológiához, és alapvetően a logikus gondolkodáshoz. A logikus gondolkodás valahogy nekem mindig könnyedén jött, amivel a tanulmányaim nagy részét is egészen könnyedén teljesítettem. Sosem voltam az, aki csak úgy bemagol valamit és ezzel meg is elégszik. Nekem, hogy valami megragadjon, ahhoz át kellett látnom, meg kellett értem, ami persze időbe telhetett, de utána akármilyen keresztkérdés jöhetett, tudtam rá válaszolni. (Persze magolni is kellett néha, de az csak addig tartott, amíg elmondtam a vizsgán, utána úgy szállt ki a felemből, mintha sosem lett volna ott.) A mostani előadások jó részét is értem, még akkor is, ha nem is kapcsolódik a szakmámhoz, csak maximum nem érdekel annyira, hogy sok minden megmaradjon belőle. Ennek a tagnak, akire Ryderék figyelnek viszont egyre rosszabb a beszéde, ahogy megyünk egyre előrébb a témába. Ki engedte ezt a pasit előadni?
Ebből a szempontból valahol nagyon mélyen egy egészen iciri-piciri részem talán örülök is, hogy felbukkan valaki a gyanúsítottak közül. De ahogy meglátom a görög kinézetű férfit, egyből változik a hozzáállásom. Nem, félreértés ne essék, egyáltalán nincs bajom a görög emberekkel, sőt, kifejezetten kedvelem őket, de ott is vannak olyanok, akiket szívem szerint messzire kerülnék, és ez a férfi viszont szerintem ijesztő.
Ahogy megerősítem Ryderéket a gyanújúkban, úgy egyből meg is kapom az elbocsátást, de nekem egyből az jut eszembe, hogy valamit nagyon elbaltáztam, de megígértem, hogy kérdés nélkül teljesítem a kéréseket minden körülmények között. Így csak egy nagyon óvatos bólintással veszem tudomásul az utasítást anélkül, hogy egyáltalán tudnám, hogy bármelyikjük is észrevette volna. Majd lassan, hogy ne legyen feltűnő, elindulok a tőlem balra eső parkolóhoz. Közben figyelem az esetlegesen ismerős arcokat, mert bent a GR folyosóin már találkoztam emberekkel, akik ott dolgoznak. Viszont egy olyan férfi közeledik felém, aki nem tűnik amerikainak, inkább görögnek, legalább is számomra. Lehet felhívás keringőre, de valamiért szemmel akarom tartani, ahogy egyre közelebb jön hozzám. Már nincs közöttünk három méter sem, amikor halkan kiejtem: - Eső -, de a férfi csak furcsállva nézi egy pillanatig, hogy, szerinte hang nélkül mozgatom a számat. Bishop nincs a látószögemben, és mire megfordulhatnék, hogy körbenézzek, az idegen már ott is áll előttem.
- Szia, Szépségem! - köszön nagyon fura akcentussal, és egyáltalán nem olyan stílusban, hogy az tetszene. - Téged is untat ennek a pasinak a beszéde? - kérdezi, és valamiért bennem egyből az merül fel, hogy ismeri az előadót, de nem barátként. Az előttem álló férfi legfeljebb a harmincas éveinek a vége felé járhat, de még ezt sem nézem ki belőle igazán, de egyáltalán nem szimpatikus. Viszont túl feltűnően sem rázhatom le, mert lehet, így tudok segíteni Ryderéknek, és nem két esetleges támadóra kell figyelniük. Tudom, hogy nem feladatom, sőt határozottan nem feladatom elterelni senkinek a figyelmét, és még a vészharangok is egyre hangosabban szólnak a fejemben, hogy el kellene tűnnöm, de valahogy már attól tartok, hogy ezzel csak rontanék a helyzeten. Ezek a kis „csengők” mindig jelen vannak, és néha már úgy érzem, hogy folyamatosan szólnak, és már nem is működnek, de ilyenkor mindig rájövök, hogy tévedtem.
- Ööö… - jön egy automatikus hang belőlem, és a színpad felé fordulok, mintha csak ellenőrizni akarnám kiről is beszél, de közben Bishopot próbálnám megtalálni a szemmel. - Nem, csak a barátomat keresem - jön könnyedén egy hazugság. - Már egy ideje elkeveredtünk egymástól - lódítok tovább. Ryder tudja, hogy nincs barátom, hiszen ezt elmondtam volna neki, bár az elég nehéz színvallás lesz egyszer. Ilyenkor mindig olyan érzésem van, hogy a szüleimnek készülök bemutatni a pasim, ezzel még Tío elé is nehezen szoktam odaállítani. Ezért régen mindig annak mondtam el először a beosztottjai közül, aki számomra leginkább olyan, mintha a bátyám lenne. Neki ezeket valahogy könnyebb elmondani. Régebben őt hívtam a bulik után is, ha nem pont a tervek szerint alakultak a dolgok, vagy csak simán én ittam többet a kelleténél, és már nagyon mehetnékem volt. Sosem volt belőle gond, még akkor sem, ha úgy látta, jobb, ha inkább nála maradok, és nem haza megyek. Ott biztonságban voltam, és ezt Tío is így gondolta. De Rydernek elmondani valahogy ezt nem érzem olyan egyszerűnek. De elkalandoztam, és már nagyon várnám a „barátom” felbukkanását.

♡

**Ryder Danforth**

flor&ryder

under pressure
the mighty fall

Megérkezésünk alkalmával volt még lehetőségem elkapni az egyik szervező hölgyet és megbízni azzal, hogy Donald beszédének esetében akadhatnak változások, így ha erre kerülne sor, jó lenne ha rugalmasan és zökkenőmentesen le tudnánk ezt rendezni, minél kevesebb feltűnés nélkül. Palou emberének megjelenése után nem is volt kérdéses, hogy élek ezen ajánlatommal és miközben a bájos Kristen kihasználja Donald pillanatnyi szünetét és a helyére lép a mikrofon elé, én elkapom ügyfelem karját mielőtt felháborodással élne átmeneti asszisztensem közbeavatkozása miatt.
- Ez..még a fele itt van a kezemben..hova megyünk? - úgy forog útközben, hogy kedvem támadna tarkón vágni őt ezért, ehelyett viszont kerülőút felé terelem és sietősebb lépteket felvéve vágjuk át a rövidebb utat a parkolóig.
- A barátai megjelentek és biztos vagyok benne, hogy nem támogatni jöttek. - a terepjáró hátsó ülését nyitom ki számára, de tekintetemet már Gabe-re emelem fel.
- Bishop már megérkezett Florral?
Egy tanácstalanságba burkolt fejrázást kapok válaszul, én pedig becsukom Donald ajtaját mielőtt újabb hősi halálra hajazó előadást kell meghallgatnom arról, hogy az emberek ma az esti meséje folytatása nélkül maradnak.
- Én nem láttam őket. Valami történt?
- Erre próbálok én is rájönni. Bishop.. - szólítom meg fülesen keresztül emberemet. - Flor veled van?
Nem kell sokat várnom a férfi megérkezésére, ugyanakkor a válaszára sem, miszerint hiába futotta át többször is a parkoló területét a lányt sehol nem találta. Élesebben szívom be a levegőt a kelleténél, majd miközben Bishop ajánlatát hallgatom a visszamenetellel kapcsolatban a kocsitól is elrugaszkodok.
- Intézem. Ti vigyétek haza Donaldot és vegyétek fel a kapcsolatot Jimmel és Frankkel, hogy mi a helyzet Palou emberével. Később találkozunk Hannigan házánál.
A választ már nem várom meg, helyette elindulok a park azon irányába, ahol legutóbb a lányt hagytam, de lépteimet már csak akkor gyorsítom meg, amikor meghallom a fülemben visszhangzó és közel sem rá jellemző szavait. A férfi háttal áll nekem, öltözékével meglehetősen kitűnik a tömegből, de mintha azt az ütött-kopott sportdzsekit mintha már láttam volna korábban. Óvatosan jelzek Flornak, hogy ne keltse fel rám a figyelmet, így végre tudom vinni azt a tervemet, melynek során a tokjából előhúzott fegyveremet a férfi közvetlen megközelítése után a hátának nyomom, élve ezzel a meglepetés erejével. A fickó egyből az ő fegyveréhez nyúlna, én viszont megrázom a fejemet még ha ő maga ezt nem is láthatja.
- Én a helyében nem tenném, ha nem szeretné hogy elintézzem a gerincét.
A pasas védekezően emeli el a kezét, én viszont továbbra sem lépek el eredeti pozíciómból.
- Jól van? - kérdésemet most már Flornak intézem, de ekkor beugrik, hogy miért volt az öltözéke ennyire ismerős és úgy tűnik ő maga is hasonlóképpen felismert. Csak előbb ragadja meg a pillanatot, hogy örömét fejezze ki a viszontlátásnak.
- Ne már ember..már megint maga? - háborodik fel, de az én arcomra akaratlanul is elégedettség rajzolódik ki, miközben másik kezemmel egy fekete gyors-kötözőt halászok elő és Flor felé nyújtom.
- Magáé a megtiszteltetés. - értem itt ezalatt, hogy jó lenne ha a kis nyamvadék kezére ráhelyezné az őt illető átmeneti karperecet, de hogy biztosítsam a lányban miszerint biztonságban van, továbbra sem lépek el Malek háta mögül.
- Úgy tűnik ez az én szerencsenapom! West felé legalább kvittek leszünk, ha leszállítalak neki.
Malek egy próbaidős kis mocsadék, és egy pitiáner bűnöző, aki legutóbb elszelelt West járőr elől. Az egyetlen amihez baromira jól ért, hogy bújócskázzon a hatóság elől, de mindig elszúrja valamivel. Legtöbbször azzal, hogy többet akar annál, mint amennyivel elbír. Még West hivta fel egyszer a figyelmünket rá, hiszen a betörések se állnak tőle messze és közkedvelten a befolyásos emberek az úgynevezett ügyfélkörei.
- Most mi van..? Ismerkedni sem ér? Ugyan már.. - háborodik fel ismét és ha Flornak sikerült Malek két kezére tenni a kötözőt akkor meglököm hátulról a pasast, hogy ezzel ösztönözzem őt indulásra. Ellenben ha nem jött össze, később én magam teszem rá a kocsi biztonságában.
- Mivel ismerkedett? Engedje, hogy kitaláljam, szépségemnek szólította nemde? - a parkolóhoz menetelés folyamatában közel tartom magamhoz Maleket, míg a másik oldalamon Flort sem veszítem szem elől, akinek mostani kérdésem is szólt. Ha igennel válaszolt, úgy gondolom ez a szöveg már bőven elegendő ahhoz, hogy West küszöbére rakjam a srácot.
A kocsihoz érve Flort az anyósüléshez irányítom, Maleket viszont hátra ültetem, de mielőtt becsuknám rá az ajtót újra kapálózni kezd, hogy ő mondana valamit.
- Hé ember, dolgozhatnék magának. Vannak kapcsolataim, elhiheti nagyon jó információkat tudnék szolgáltatni. - magyarázza teljes átéléssel, én pedig úgy teszek mintha elgondolkoznék ezen és még az ajtóra is rámarkolok, hogy megállítsam ezzel magamat a tovább haladásban.
- És mégis hol vannak most ezek a kapcsolatai?
Körülnézek egy érdeklődő hümmögés kíséretében, mire Malek csak sóhajt egy nagyot és megadóan dől hátra az ülésnek.
- Azt nem mondtam, hogy hűségesek is. - morogja bajusza alatt, de már nem hallgatom őt tovább, egyszerűen rácsukom az ajtót és megkerülve az autót beszállok Flor mellé és tekintetemet arcvonásai felé terelem.
- Még teszünk egy kitérőt az udvarlója érdekében, aztán hazaviszem.
Ígéretem után állok ki a parkolóból, de egy pillanatra Maleket veszem szemügyre a visszapillantó tükör segítségével, aki mintha keringőre való felhívásnak venné ezt és újra szólásra nyitja a száját. Már most érzem, hogy ez egy piszkosul hosszú út lesz a rendőrségig.

.

**Flor Sánchez Moreno**

Ryder ✫ Flor

Ez egy nagyon hosszú napnak ígérkezik, és még közel sincs este. Előadások tömkelege, ahol elvileg környezetkímélő megoldásokat mutogatnak, de azt már valahogy elfelejtik közölni, hogy milyen szennyezéssel jár az előállításuk, vagy milyen hulladékot hagynak maguk után, ha tönkre mennek. Szeretem a munkámat, de ennyi félrevezetés egy nap alatt kicsit kezdi túltölteni nálam azt a bizonyos poharat. Ryder másik védence pedig olaj a tűzre, ami még jobban megerősíti bennem azt az érzést, hogy sosem érek a nap végére.
Szinte megváltás az elbocsátásomra vonatkozó utasítás, így meg is indulok a kijárat felé abban a reményben, hogy Rydertől nem kapok egy letolást, hogy valamit elbaltáztam, és hogy hamarosan vége ennek a tortúrának, ami itt megy. De persze, hogy nem lehet szerencsém, és nem érek el zökkenőmentesen sem Bishophoz, sem a parkolóhoz. Akadt egy „rajongóm”, akitől feláll a szőr a hátamon. Védelmet az itt ácsorgó emberektől nem várhatok, mert a kisujjukat sem mozdítanák, még akkor sem, ha ott helyben akarna megverni. Én már nem bízok ennyire az emberekben. Ez persze egyáltalán nem vonatkozik Ryderre és a csapatára, de most ők is elfoglaltak, és rám nézve roppant kínos, hogy még arra sem vagyok képes, hogy ’A’ pontból ’B’ pontba eljussak minden fennakadás nélkül. A végén még leveszik rólam kezüket, de valahogy nem érzem helyesnek, ha most kezdenék el hősködni, és megpróbálnám leszerelni, főleg, hogy még nem ért hozzám, és fegyvert sem rántott, már, ha egyáltalán van nála ilyesmi.
Bishop a fasorban sincs, pedig egyenesen indultam el arra, amerre a főnök mondta, csak annyi kis kitéréseket tettem, hogy kikerültem egy-két ember, hogy ne menjek nekik. A jelszót elvileg minden GR-es tudja, aki itt van, de senki sem fejezi be, ami kezd aggasztani. Főleg, hogy ez a tag egyre közelebb ér hozzám, és még a kezét is elkezdi felém nyújtani. Ha megérint, én tuti megütöm. „Ne érj hozzám! Ne érj hozzám! Ne érj hozzám! Ne érj hozzám!” Csak ez jár a fejemben, és hallom, hogy Ryderéknek már feltűnt, hogy elvesztem. Szívesen adnék nekik valami támpontot, hogy hol is vagyok pontosan, de semmi behatározható fogódzót nem tudok megnevezni, mert a „középen” egy ekkora területen vajmi kevés. A színpad pedig mindenhonnan jól látszik, tehát ez sem jó.
Ryder feltűnése megkönnyebbüléssel tölt el, de lopakodó lépteiből rájövök, hogy nem akarja, hogy észrevegye.
- Pedig egy ilyen gyönyörű lányt vétek magára hagyni - szól hozzám ismét az ismeretlen, és már csak pár lépésnyire van tőlem, amire én egyből hátrálni kezdek, hogy tartani tudjam a távolságot. Már éppen nyitná a száját, hogy megjegyzést tegyen a mozdulatomra, amikor Ryder mögé ér, és konkrétan megfenyegeti, hogy szétlövi a gerincét. Én pedig ahelyett, hogy megrémülnék, csak lehunyom a szemem, veszek egy mély levegőt, majd a számon keresztül kifújom a tüdőmben rekedt széndioxidot.
- Most már igen - válaszolok a megmentőm kérdésére. - Ismeri? - kérdezem döbbenten Rydert miközben elveszem tőle a kötegelőt. - Köszönöm! - mondom nagyon elégedetten, hogy én kötözhetem meg. A kérdésem pedig tartalmaz egy bújtatottat i s, miszerint nagyon szeretném tudni, hogy ki ez a tag. Én szívem szerint vagy három kötözővel kötném össze, mert félek, ebből kibújik, de azzal kell beérni, ami van. Egy cseppet sem finoman rántom hátra mind a két kezét, és egy kis ügyeskedés után jó szorosan rá is húzom a bilincshelyettesítőt. Arra azért vigyázok, hogy valamennyi vérkeringése maradjon. Mielőtt viszont Ryder elindítaná, kiveszem a pisztolyt a férfi övéből, és átnyújtom a megmentőmnek, mert én ezt nem tudom hova tenni, most nem így készültem.
A két férfi beszélgetésére csak elhúzom a számat. „A halál ismerkedjen veled!” fut át az agyamon, de jobbnak látom ezt nem hangosan kimondani. - Ne is emlékeztessen, mert a végén még rosszul fog beidegződni ez a szó nálam - fut végig a hátam a hideg. Nagyon nem szimpatikus a pasi. - Mindig ezzel a szöveggel akar bevágódni a nőknél? - kérdezek rá hirtelen, mert meglep, hogy Ryder ezt tudja. A kérdésem is leginkább felé irányul.
A védelmezőm felé tett javaslatra pedig egyből az ugrik be, ha ő belép, én lelépek, mert egy percig nem leszek ott védenc, ahol ez a férfi jelen van. A gondolatra pedig meg is torpanok egy pillanatra, és csak az után tudom folytatni a járást, hogy Rydernek inkább gesztusaiból és hanglejtéséből, megállapítom, hogy ezen a lehetőségen még véletlenül sem akar elgondolkozni, mint a szavaiból. Bízom benne, de nyílt titok, hogy a rendőrségnek és egyéb rendfenntartó szervezeteknek is dolgoznak besúgók, így valahol lehetségesnek tartom, hogy a GR-nek is hasznos lehet egy bűnöző segítsége.
- Ne hívja így, mert sikítok - mondom kétségbe esve Rydernek. Még belegondolni sem akarok, hogy az eddiginél közelebb kerüljön hozzám. A kocsiba viszont addig nem vagyok hajlandó beülni, amíg Ryder is be nem ül.
- Ez nagyon sértő volt rám nézve Szépségem! Nem gondolja, hogy bocsánatot kellene kérnie? - kérdezi a hátsó ülésem ülő férfi.
- Megállnál, kérlek, és elkérhetném a nyakkendődet? Eskü, hogy még ma veszek helyette egy másikat - teszek egyből egy ígéretet, mert biztos, hogy többet nem fogja használni a mostanit, ugyan is azzal szeretném bekötni a száját, mert nem igazán akaródzik tovább hallgatni a másik utasa szövegelését. A fárasztó szövegekből egy időre elegem van, így csak könyörgően nézek Ryder felé.

♡

**Ryder Danforth**

flor&ryder

under pressure
the mighty fall

Bizonyára mindenki tisztában van azzal mennyit is ér egy pillanat. Nüansznyi változásnak érződik, de helyzettől függően képes akkora kárt okozni amit józan ésszel nehezen vagyunk csak hajlandóak feldolgozni. Ugyanennyi időtartamként meghatározható az is, amikor a parkolóhoz érve Flort sehol nem találom. És bár Donald esetét figyelembe véve sikerrel jártunk, de ha ez egy ügyfelünk kárán történt meg akkor az egésznek aligha adódik értelme. Gyors eligazítást tartok, majd én magam indulok a megkeresésére, de a félúton történő meggyőződésem arról, hogy még életben van sokat segít a folytatásban. A korábbi helyszínen találok rá és úgy tűnik társasága is akadt mindeközben. Nincs ellenemre, hogy Flor kapcsolatot teremtsen másokkal, de ha komolyabbra fordul a dolog annak én magam is szeretnék utánajárni. Legalább ötféle vázlatszerű esemény fordul meg a fejemben mik a teendők ilyen helyzetben, de amikor közelebb érek ez az egész csak felesleges időpocsékolásnak hat, főleg amikor rájövök ki is próbálja az idegrendszerét tropára vágni. Munkánk egyik hátulütője, hogy nem kerülhetjük el teljes mértékben az éjszakai rablópandúrokat, akik mint bogarak a fényre úgy repülnek rá a tehetős családokra. Időközben némelyikük egészen kifinomult módszereket gyakoroltak be és mindig akad egy-két trükk a tarsolyukban amellyel közelebb kerülnek majd céljuk eléréséhez, de mi nagy szerencsétlenségükre készen állunk a fogadásukra. Malek is egy ilyesfajta hős lovag és bár a srácból akár még lehetne is valaki az idő múlásával, de az a hangyányi agya mindig megvétózza gazdájának nemes szándékait. West járőr korábban már figyelmeztetett minket is az ilyen alakokról, erre az egy példányra pedig azért emlékszem kitűnően, mert legutóbb mintha Stevens lett volna aki nyakon csípte őt utolsó munkája során. Ma viszont minden arra utal nekem jut ez a nemes feladat, hogy visszavigyem őt oda, ahova titkon még ő maga is ugyanúgy vágyik.
Flor úgy tűnik még élvezi is, hogy ő maga veheti elejét lovagjának lefegyverzését illetően én pedig addig lekötöm szájhősünk figyelmét. Malek nem veszélyes alak, csak szeret a nagyok körül legyeskedni. Próbál beilleszkedni és nem megfulladni egy olyan világban, amit nem neki terveztek ezért a látszat kedvéért néha megjátssza a rossz fiút, de egyébként úgy vettem észre, ha szorul a nyaka körül a hurok, egyből beparázik. Ezt viszont természetesen a mai kiszemeltje nem tudhatta, mert bizonyára már rég elejét vette volna az őt kényelmetlenül érintő és túlzó kijelentéssel illetett fenyegetésnek.
- Úgy tudom az ilyen gyerekek kezébe nem való. - átveszem Flortól Malek fegyverét egy zsebkendő előhalászása után, majd mikor megbizonyosodok arról, hogy nem tervez már megszökni előlünk már csak ezt követően késztetem őt és a lányt is az indulásra. Minél előbb megszabadulunk tőle, annál kevesebb fejfájással és problémával lesz dolgunk.
Malek pofája azonban be nem áll és a szokásos baromságaival fáraszt mindkettőnket, még ha bármelyiknek lenne még értelme is. A segítségét ajánlja fel, mintha pont rá lenne szükségem még az életben, de annyira átlátszó az egész a részéről. Ő is tudja, sőt azt is, hogy én is tudom miszerint csak menteni próbálja az irháját mielőtt West újra cellába dugja őt egy kis időre.
A kocsiban ülve fordulok csak Flor felé, hogy beavassam őt terveimbe a váratlanul jött kitérőről, de úgy tűnik ő még mindig nehezen tette túl magát azon, hogy Malek megkörnyékezte őt. Egy félmosoly kerül fel ábrázatomra, de a nyakkendőmet továbbra is a helyén hagyom.
- Öt percért nem fogok kockáztatni. Ha nem figyel rá, akkor abbahagyja. - osztom meg vele korábbi tapasztalataimat, mert a Malek-félék már csak ilyenek. Minél inkább adja alá az ember a lovat, annál inkább nyeregben érzik magukat. Tömören és lefordítva: ha látja miszerint Flort idegesíti a viselkedése, akkor továbbra sem áll le, elvégre megkapja tőle azt a figyelmét, amire vágyik. Logikátlanul pofátlan fordított pszichológia ez a részéről, amiben csak az a fél szenved, aki belemegy a játékába.
A parkoló elhagyását követően tárcsázom West számát és a fülhallgatóm egyik felét helyezem a fülembe, hogy a vezetésre is tudjak koncentrálni. Nem kell sokat várnom, hogy a brit akcentusú férfi fogadja a hívásomat. - West járőr, itt Danforth. Öt percen belül egy meglehetősen hiperaktív és szökési kísérletekre hajlamos szállítmánya érkezik. Ha nem akar lemaradni róla, akkor azt tanácsolom időben érjen ki. - hallom West tanácstalanságát a vonal végén, de a magyarázatra nincs szükségem, mert Malek ismételten fennhangon megszólal.
- Hé, lefordulhatnánk majd jobbra? Megígértem a nagyanyámnak, hogy megetetem a kutyáit. - az ülésemre támaszkodik amennyire csak lehetősége engedi, de aztán beletörődően sóhajtva egyet visszahelyezkedik saját eredeti pozíciójába, amikor már azon vagyok, hogy én segítsek rá neki. West természetesen veszi az adást mihelyst meghallja kivel van dolgunk és egy szűkszavú 'Ott leszek' után bontja is a vonalat.
- A maga lelkén szárad, ha szerencsétlenek ma nem fognak enni. - mormogja tovább, de válaszra nem szívesen méltatom, amit követően úgy tűnik az elméletem szilárdan megállja a helyét, mert az út hátralévő részében Malek egy mukkot sem szól.
A rendőrség épülete előtt West siet le a lépcsőn és épphogy csak bepillant a kocsiba, miközben kisegíti kedvencét. - Kösz mindent.
- A következő alkalommal felszámolom a taxizásért járó díjat. - futólag nézek csak hátra rá, de még elkapom a jól ismert szemforgatást.
- Nincs ellenem bizonyítékuk, szóval nemsokára újra találkozunk. - kontrázik rá Malek, de West válaszát már nem hallom, mert becsukja az ajtót, én pedig elhagyom a helyszínt, hogy Flort is hazavihessem.
- Nem ártalmas, csak a szája nagy. Be kell mennie még a munkahelyére vagy egyenesen hazafelé tart? - érdeklődök tőle, mert a válasza dönti el végül is merre tovább. Egyelőre viszont kifogunk egy piros lámpát, így nem kell attól tartanunk, hogy eltévedünk, miközben megadja számomra a választ.
- Később Marcus be fog még ugrani majd magához. Összerakott egy másik emberünkkel valamilyen edzéstervet, ami ha jól értettem annyira nem tér el a hagyományostól, viszont azt vallotta jó gyakorlás lesz mindkettőjüknek. Szeretné már holnap elkezdeni, de a további részletekbe bizonyára majd beavatja inkább ő.
Futólag csak kaptam némi információt erről és másnap én is többet tudnék mondani, hacsaknem Chad időközben fel nem hív, hogy értesítsen a benti fejleményekről. - Hogy halad egyébként az edzésekkel? Még mindig egyedül űzi vagy van akivel sikerült megismerkednie?
Marcus jelentései ezeket nem feltétlenül tartalmazzák, én pedig nem kérdeztem ezidáig rá. Most viszont érdekel, hogy legalább segítségére válik az, amit a cégen belül kínálnak neki vagy újabb változásokat kell bevezetnünk a programtervébe.

.

**Flor Sánchez Moreno**

Ryder ✫ Flor

Gőzöm sincs, miért, de néha én vonzom az ilyen idiótákat, és nem egyszer már elgondolkoztam azon, hogy velem van a baj. Még D.C-ben, a régi munkahelyemen volt egy kolléga, akit évekig nem tudtam lerázni, és már ott tartottam, hogy távoltartásit kérek rá, de az kicsit bonyolult lett volna a munka miatt. Ha meg láttam a folyosó végén, már akkor vágtam egy hátraarcot, és sürgős dolgom akadt valahol nagyon messze tőle, vagy csak szimplán a fél épületet megkerülve mentem vissza helyemre. Még az sem zavarta, ha a pasim várt rám a kapuban, akkor is képes volt odapofátlankodni. Ebből a szempontból hálás vagyok, mert csődbe ment a cég, mert így feltűnés nélkül kerültünk jó messze egymástól. Ez a tag halványan emlékeztet rá. Szerencsére Ryder könnyedén leszereli, én pedig lehet ennek az emléknek is a hatására, élvezettel kötözöm össze. Az viszont aggaszt, hogy én kézzel fogtam meg a pisztoly, bár csak azon a részen, ahol a cső és a markolat találkozása van, és csak három ujjal, ami roppantul nem szabályos, de most így sikerült. Remélem ebből nem lesz baj, de persze ez is csak akkor jut eszembe, amikor Ryder előveszi a zsebkendőt. - Ööö… - nézek félve és bizonytalanul Ryderre, majd a fegyverre majd újra a férfi szemébe. Nem akarom hangosan kimondani a kérdést, miszerint nem lesz-e bajom abból, hogy rajta van az ujjlenyomatom a fegyveren, de nem akarok ötletet adni a leszerelt tagnak, hogyan tudná rám verni a dolgot. És nagyon bízom benne, hogy Ryder érti mit is hallgatok el szándékosan, és válaszol vagy jelez valamit, hogy mit kell csinálnom vagy fog csinálni. Csak én lehetek ilyen sügér.
- Ez a módszer a kiskutyák nevelésénél beválik, az embereknél viszont csak átmeneti, tapasztalataim szerint - húzom el számat, de elfogadom a döntését. Nekem nyolc, én el tudok menekülni előle egy kis zene társaságába, így előveszem a telefonom és a fülesem, és elindítok egy kis rockot, csak, hogy biztos legyek, hogy nem hallom a hülyeségeit. Amikor Ryder felé fordul, hogy mondjon neki valamit, és még közel is hajol hozzá, én csak szélesen rávigyorgok a sofőrünkre, mint egy jelezve: én megmondtam. A zenét csak akkor kapcsolom ki, amikor kisegítik a kocsiból, és ismét teljes figyelmemet Ryder felé fordítom. Nem ellene ment, és remélem, ezt ő is tudja.
- Csak az agyra meg az idegrendszerre - kommentálom a dolgot. - Mi most zárva vagyunk - tájékoztatom a munkahelyemet illetően, bár hazamenni valamiért nincs kedvem, bár dolgom lenne. - Nincs esetleg, amiben tudnék segíteni, vagy csak simán nem mehetnék be kicsit kardiózni, bár az edzőcuccom az nincs nálam - jut eszembe a dolog. - De, ha nem befelé megy, akkor nem szóltam - visszakozok. Tényleg nincs baj, csak nem akaródzik otthon lennem egyedül. Eddig nem éreztem ezt, de most valahogy előjött, és igazából okom se nagyon van rá.
- Rendben, köszönöm a tájékoztatást - mondom hálásan. - Nekünk erről nem volt időnk beszélni, mármint azt már régebben említette, hogy tervez majd valami változtatást, csak azt nem mondta, hogy már kész - pontosítok a dolgon, és Ryder nem érezhet rajtam semmi rosszallást, mert nincs bennem ilyesmi. Néha az egyéb fontos dolgok miatt csúsznak az infók, már, ha nem életbevágóak, és ez nem volt az.
- Köszönöm a kérdést - mosolyodok el. - Nagyon jól, de leginkább Marcusszal megy, mert volt néhány próbálkozás mással is, de valahogy mindig azt éreztem, hogy nem mernek komolyan támadni, és ebben Marcus is megerősített. Mintha zavarná őket, hogy nem vagyok férfi, vagy, hogy jóval alacsonyabb vagyok náluk. - Mondom el az igazat. Sok férfiben ott van az a gát, hogy nővel nem verekszünk, ráadásul én náluk általában minimum egy-másfél fejjel kisebb vagyok. Ez régebben Tío kollégáinál is gond volt, de az évek alatt leküzdöttük, és már mindenkinél fejlődést jelent a gyakorlás. De ott idővel jobban is megismertük egymást, és nem csak „egy verekedés” erejéig találkoztunk. - Lövészetben viszont sokakat lekörözök - mondom vigyorogva. Ott nem kell közvetlenül érintkezni, és a teljesítmény csak önmagunkon múlik. Látszik az eredményeimen, hogy két mesterlövész is foglalkozott velem. Bár azt tudjuk, hogy belőlem sosem lehetett volna jó mesterlövész, mert sok képesség hiányzik belőlem, ami elengedhetetlen, például a türelem. Képtelen vagyok órákig mozdulatlanul, egy helyben maradni. Ez csak akkor jellemző rám, ha alszok, és nincsenek rémálmaim, vagy nem zaklatott fel valami.
- Egyébként honnan ismeri a volt utasunkat? - kérdezek rá végül a dologra, ha már ketten maradtunk.

♡

**Ryder Danforth**

flor&ryder

under pressure
the mighty fall

Flor megtalálása után már én sem érzem szükségét annak, hogy lecsavarjam valaki fejét a félreértések miatt melybe valami folytán kerültek, de még egy akadály jól láthatóan megnehezítette a hazaindulásunkat. Ma már annyi ember megjelenésével számoltunk, akik a két Donald-ellenes táborhoz köthetőek, hogy Malek jelenléte egyszerűen túl hétköznapinak tűnik a többihez képest és könnyen legyűrhetőnek. Szokásos szövegével kábítja Flort, aki szerencsére nem vevő az ilyesfajta közeledésre, Malek azonban aligha fogja fel, hogy ez a hajó már rég elment. Sose tudta mikor kell visszavonulót fújni, ezt pedig a lefelé ívelő pályafutása is tökéletesen tükrözte. A férfi úgynevezett lekötése után a nála lévő fegyver is az én kezeim ügyébe kerül Flor jóvoltából, de a tekintetének kissé aggodalmas megváltozása kimondatlanul is ráébreszt mi eredményezhette nála a hirtelen bekövetkező hangulatváltozást. Ott, abban a percben nem térek ki, hogy eloszlassam mindezeket, helyette inkább azon vagyunk, hogy minél előbb és mindhárman épségben eljussunk a parkolóig, amit az eredeti terveim szerint már rég el kellett volna hagynunk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Gabe üzenete, ami Donald hazaérkezését ecseteli. Azt már nem mondanám, hogy az utána történő dolgok a férfi javára történnek majd, de mi megtettük a tőlünk telhető legtöbbet, a házasélet következményei meg rég a mi szakterületünk környékére esik. Persze Gabe bizonyára elhárítaná ha elfajulna, erre viszont még nem került sor. És reményeim szerint ma nem is fog.
Malek útközben sem fogja be a száját, Flor meg inkább úgy dönt, ha már nem hoztam felszínre segítőkész énemet és tettem tönkre a nyakkendőmet, hogy potyautasunk elhallgasson, akkor kizárja a környezetét. Támogatom az ötletét, valahol én is így járnék el, de helyette a saját módszeremet alkalmazom mégpedig azt, amit korábban a mellettem ülőnek is tanácsoltam. Egyszerűen nem veszem figyelembe a srácot, ő meg egy idő után úgyis kifullad ha nem akad közönsége, miközben saját magát produkálja. Az az öt perc meg úgymond kibírható, a szövegelésének legjavát meg bizonyára West és a kollégái kapják. Szerencsére annak már egyikünk sem lesz majd fültanúja.
A megbeszéltek szerint a járőr már az épület előtt vár ránk és úgy veszi át tőlünk Maleket, mintha egyesen a küszöbre tettük volna le neki a karácsonyi ajándékát. Valahol, valamilyen önmagából kiforgatott világban így is nézhetjük, mert nem szokásom önbíráskodó rendőrt játszani szabadidőmben, de ha már tudatában vagyok annak, hogy képes vagyok segíteni ezzel a munkájukat, akkor nem fogok addig senkivel sem szobrozni, amíg valamelyikük ki nem ér a helyszínre. Bizonyos keretekig azt hiszem megengedhetem magamnak ezt a fajta szabadságot. Meg mintha korábban lett volna arról szó, hogy nyugodtan zárjuk el, ha rajtakapjuk, szóval ha innen nézem még szabad kezet is kaptam arra, hogy lebilincseljem a figyelmét. Ettől függetlenül egyáltalán nem élveztem, hogy meg kell tennem.
Flor válaszát hallgatva jártatom ujjaimat dobolgató mozdulatsorokkal a kormánykeréken, miközben mögöttünk már egy-két kocsi csatlakozott a várakozók sorába. - Segíteni nem hinném, hogy bármiben is tudna, de gyakorolni visszaviszem.
Az én lakásom amúgy sem esik útba és nekem is akadna még egy-két plusz dolgom hazaindulás előtt, ezért mihelyst a lámpa zöldre vált, már kanyarodok is a megfelelő kereszteződés felé, ahonnan eljuthatunk a GR épületéhez. Alana be van zsongva Chad születésnapi ajándéka miatt és ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjem őt a kiválasztásába. Ugyan halkan megsúgtam neki, hogy otthoni keretek között és hiányosabb öltözetbe is átadhatna ilyet a férjének, bizonyára partneremnek nem lenne ellenére, de az utána kapott fennhangon történő monológ után kedvem sem volt tiltakozni vele. Ismertem már annyira Lanát, hogy ne álljak le vele vitatkozni a terveiről. Azt még ugyan nem tudom, hogy mit választott pontosan, de a titkolózásából ítélve valami nagyszabású lehet és engem is bele akar rángatni. Végtére is, szüksége lesz egy bűntársra, aki tudott a tervéről és nem akadályozta meg, ha Chad éppenséggel nem jól reagálna a meglepetésre. Márpedig ahogyan Rutherfordot ismerem, ez már most garantált.
- Szeret sokszor elveszni a részletekben, de ennek ellenére sosem voltak rossz ötletei. Ha még elsőre nem is látná át az egészet, érdemes lesz majd kipróbálni.
Marcust már egy jó pár éve a mi csapatunkat erősítette, de okos srác volt és sok plusz dolgot adott akár az önvédelmi oktatásokhoz, akár pedig a lövészethez szükséges gyakorlatokhoz. Teljes mértékben támogatom a mostani ötletét is még akkor is, ha csak elenyésző részleteket is ismerek.
- Ma úgysem lesznek bent sokan, hátha egyszerűbb lesz partnerre találni. Pár női tagunk a hétvégékre tartogatja a nagy edzéseket. - fűzöm hozzá meglátásaimat, mielőtt kitérhetne az erősségére. - Az az első alkalommal is tévedhetetlenül jól ment. Nem is vártam volna kevesebbet.
Mosolyszerű gesztus költözik arcomra, majd a cég parkolójában állítom már csak le az autómat a kiszállás előtt viszont még visszatérek egy korábbi felmerülő problémára vagyis problémákra.
- Erős túlzás, hogy ismerném a srácot. Maradjunk annyiban, hogy szeret olyan dolgokra utazni, amik nem hozzá tartoznak és emiatt a híre felénk is eljutott. - Azt viszont már megtartom inkább magamnak, hogy Malek kevesebb bosszúságot okoz, mint némely ügyfelünk. Ő legalább felvállalja bűnözői hajlamait.
- Ami pedig a fegyvert illeti, beszélek Westtel és nem lesz belőle problémája. Észrevettem, hogy korábban ez mennyire aggasztotta. Próbáljon erre máskor jobban ügyelni, habár reméljük még egyszer ez nem fog megismétlődni.
Akkor nem akartam ezt emlegetni és jól láthatóan ő sem, de most hogy magunkba vagyunk semmi akadálya nem volt ennek. - Mariehez majd tegyen kitérőt a jelenléti ív aláírásáért, én meg rákérdezek Martineznél a belépőkártyája miatt. A lőtéren vagy az edzéssel kezd? Mert akkor a válasszal is megkeresném vagy ha nem személyesen, valaki értesíteni tudja, hogy hol tart a folyamat.
Legutóbb - pontosabban a tegnapi nap során, - akadt egy kis technikai problémája Martineznek, de az ilyeneket saját magának lerendezi, majd szól valamelyikünknek a fejleményekről. Chad viszont nem jelzett erről, így talán ez a kitérő még belefér Joe irányába mielőtt Alana újra felhívna a hollétem miatt.

.

**Flor Sánchez Moreno**

Ryder ✫ Flor

Általában nem vagyok ekkora gyökér, de most mégis sikerült óvintézkedés nélkül megfognom a fegyvert. Tío és csapata erre mindig kitér, hogy lefoglalt fegyvert hogyan kell megfogni, de ez most úgy száll ki a fejemből, mintha ott sem lett volna. El sem tudom mondani, hogy Deantől hányszor láttam, ahogy a saját fegyverén gyakorolja, hogyan kell tollal úgy felvenni egy pisztolyt, hogy abból ne legyen baleset. Az idegen férfi előtt viszont nem akarok ötleteket mondani, de szerencsére nem is kell, mert Ryder szemén látom, hogy a nonverbális kommunikációmat sikeresen megértette, és majd, ugyanazon okokból, mint én, később válaszol a hangosan fel nem tett kérdésemre.
A plusz egy fő utasunkat a rendőrőrs előtt egy férfi határozottan elégedett képpel várja, ami valamiért azt súgja, hogy semmi jóra nem számíthat a vendége. Viszont ez valahogy nem tud érdekelni, mert úgy gondolom, hogy tett érte, amiért ilyen fogadtatásban van része. Ryder pedig, amint lehet, el is hajt a helyszínről velem együtt, amit egyáltalán nem bánok. Miután már nem kell számítanom kellemetlen meglepetésekre, ismét beszélgetésbe elegyedek a mellettem ülő férfivel. - Rendben, bár én sem túl nagy dolgokra gondoltam, csak olyanra, amit máshol diákmunkásokra bíznának rá - mosolyodom el, és tudomásul veszem, hogy segíteni nem tudok. - Köszönöm! - mondom hálásan. Ahogy az elmúlt napok történésein gondolkozok, eszembe jut az is, hogy a múltkor, véletlenül két edzőcuccot vittem magammal, és az egyiket a szekrényemben hagytam, amit kaptam a GR-től. Túl sokat vagyok ott, így ez egyszerűbb volt Marcus szerint.
- Egy kis változatosság sosem árt - mosolyodom el. - Ha meg valami nem tiszta, azt úgy is meg szoktam kérdezni - mosolygok Ryderre. A „nem értem” engem nagyon tud zavarni, így általában mindig utána próbálok járni. - A múltkor vettünk néhány olyan fogást, amit szeretnék olyannal is gyakorolni, aki nem tudja, hogy mi lesz a következő lépésem. Marcusszal kicsit kezdünk összeszokni, ami alapvetően nem gond, csak önvédelemnél nem biztos, hogy hasznos - avatom be meglátásaimba. - Köszönöm! - mondom csendesen, kicsit pirulva, mert nem szoktak túl gyakran dicsérni, és valahogy nem is nagyon tudok hozzászokni.
- Értem, és köszönöm a választ - mondom mosolyogva. Nem akartam én túl sok infóhoz jutni, csak leginkább arra akartam valamilyen válasz félét kapni, hogy mennyire lesz gyakori a felbukkanása, de ezek szerint nem olyan jellegű munkakapcsolat miatt vannak vele ismeretségben, ami valamelyik védencüket közvetlenül érintené.
- Hálásan köszönöm! - mondom megnyugodva. - Az esetek kilencvenkilenc százalékéban nem vagyok ennyire gyökér, de most nem tudom, hogy mi volt - ismerem be. - Nem lenne szerencsés egy ilyen dolog miatt bekerülni a rendőrségi nyilvántartásba. Bízom én a rendőrökben, de az elektronikus rendszerekben már nem igazán - vallom be őszintén. Nincs bajom a rendőrökkel, bár, ha az ajtómon kopogtatnak, ez egyszer fordult elő még D.C-ben, akkor is éltem azzal a jogszabályban előírt lehetőséggel, hogy megkérdeztem hova tartoznak, és felhívtam a felettesüket. Jelvényt és egyenruhát könnyedén lehet szerezni, de a központtól érdeklődve, már nem olyan könnyű hazudni, hogy rendőrök. - Viszont, most van egy fegyver nálam - veszem elő a Tíotól kapott kést, ami természetesen tokban van. - Ezt majd kinek is kell átadnom? - érdeklődök csendesen, és, ha neki, akkor már most átnyújtom úgy, hogy a markolat néz felé, én pedig a tokba bújtatott pengét fogom.
- Rendben, és köszönöm - mondom az első megjegyzéseire. [color=#eeeeee] - Ha esetleg van most olyan nő, akinek nincs partnere, akkor kezdek az edzéssel - válaszolom meg a kérdését. - Akkor az értesítésig szerintem a Marie-vel maradok, mert, ha edzek, akkor átöltözök, ha lövészet, akkor oda így is tökéletes vagyok - adom meg, hogy a következőkben hol leszek megtalálható. A belépő kártyának kicsit örülnék, mert azzal könnyebb lenne a belépés, de nekem ezekkel valahogy mindig bajom van.
Marie kedves, mint mindig, és gond nélkül megy a beléptetés és a papírozás is. - Nem gond, ha itt várnám meg, hogy merre kell majd tovább mennem, a lőtér felé, vagy az öltöző és az edzőtermek felé? - érdeklődök Marie-től. Zavarni nem akarok, de ez nem olyan kis épület, hogy pikk-pakk megtaláljanak, ha elkóborolok.

♡

**Ryder Danforth**

flor&ryder

under pressure
the mighty fall

Marcusnak eddig úgy tűnik sikerült megtalálnia a közös hangot Florral, habár ő maga sosem volt mondható problémás személynek. Irigylésre méltó higgadtsággal végezte a munkáját és talán az egyik legtürelmesebb volt mindannyiunk közül. Wendellel együtt ő maga is pártolta a közvetlenebb viselkedésmintát és mondhatni ők maguk voltak azok, akiknek gondolkozás nélkül sikerült jó hangulatot teremteniük azon alkalmakkor, amikor a csapattal összeültünk egy-egy ital erejéig a már megszokott törzshelyünkre. Jómagam nem feltétlenül voltam mindig a társaság híve, ellenben Chad esetében bízhattam abban, hogy addig fog a nyakamra járni, amíg be nem adom a derekamat és meg nem mutatom a képemet néha az ilyen összejöveteleken. Nehezen tudtam ezt megszokni, de idővel kényszernek se éreztem. A munkát és a magánéletet valahogy sosem tartottam jó ötletnek keverni, márpedig nekem az, hogy beülök valahova az úgymond munkatársaimmal pont ezzel vált egyenlővé. Viszont beláttam, hogy ezt a határt még megengedhetem magamnak, hogy átlépjem. Nem akartam ugyanis sohasem azt éreztetni velük, miszerint nem számíthatnak rám vagy ne kereshetnének fel bármilyen problémájuk is akad - akár cégen belül, akár azon kívül. Ugyan egy kívülálló számára nem éppen a kellemes személyiség mintaképét nyújtottam, de a csapat előkelő helyet foglalt el a fontossági sorrendemben és senkivel szemben nem léptem fel elutasítóként, ha tőlem kért segítséget. Mindenesetre jó kapni az ügyfelünktől is visszajelzést egy-egy csapattagunk munkájáról és viselkedéséről, ahogyan Flor szavai is ezt támasztják alá, melynek hangszínében sem neheztelést, sem pedig feszélyezettséget nem tapasztalok Marcus személye vagy ötletei iránt.
- Az összeszokott partnerekkel sokszor ez a probléma, hogy idővel kiismerik a másikat. Ezért is pártolom jómagam, hogy néha nem árt a partnerváltás, erre a lehetőségre pedig jó pár vállalkozó biztosan akad majd. - fűzöm hozzá meglátásaimat. - Emlékszik még a kezdetekben arra kértem, hogy gyakoroljon egyet más ittlévő személyek társaságában is? Nos, a következő héten örülnék, ha kipróbálná a közös edzéseket, amiket akkoriban még nem szeretett volna. Jó gyakorlás lenne, ha megismerné mások módszereit és akár még tanulhatnának is egymástól.
Akkoriban ő maga ellenezte ezt, most viszont hogy már egy dinamikus csapatot alkotnak Marcussal és még a másokkal való edzésbe is belement a mai nap folyamán úgy gondolom, nem fog neki nehezére esni az sem, hogyha egy szűkebb csoporttal, de változatosan képezi ki magát. - Régebben személyes kedvencem volt, ha sorozatosan másokkal gyakorolhattam együtt. Nem kevés meglepetést tudtak okozni, amit örömmel sajátítottam el, hogy fejlesszem vele a tudásomat. Mindezek ellenére nyilván még ma is lenne olyan, aki tudna újat mutatni. - próbálom ezt a szituációt a magam módján derűsebb színben felmutatni neki. Azzal kapcsolatban pedig egyáltalán nem kell tartania, hogy Marcus ne lenne ezen alkalmak során a közelében, elvégre oktatóként már csak a tanitás céljából is jelen akar lenni. Ő maga is mások által jön rá, hogy mik azok a védelmi stratégiák, amiket egy órája alkalmával többször fog előhozni.
A céghez beérve nekem még akad pár elintéznivalóm mielőtt megkezdeném a nap hátralévő részét lefoglaló programomat Alanával, előtte azonban bekísérem Flort az épületbe és útközben még a parkban történtekre is kitérünk. Pontosabban a fegyverre, amit Malek közeléből kobozott el még az értelmesnek nem mondható beszélgetésünk során és amivel kapcsolatban próbálom nem még jobban idegesíteni. - Máskor jobban odafigyel rá, de pozitívum, hogy legalább felismerte miben hibázott.
Nem állt módomban a fejét venni emiatt, elvégre ő maga is hamar rájött hol vétett ez ügyben. Noha az ellenkezőjénél már nem biztos, hogy ennyire elnéző lettem volna. Bizonyára addig vettük volna át újra és újra a történteket, amíg rá nem lel saját magától a megoldásra, elvégre ha én megsúgom, abból ő még közel sem fog tanulni.
- Intézem én. - a magával hozott kést még átveszem, de egy megjegyzéssel azonban muszáj élnem a későbbiekre. - Ha meglesz a beléptető kártyája, akkor az ilyet lehetőség szerint kerüljük el. Nem akarom, hogy már az ajtóban problémája származzon belőle.
Még megvárom a további programjával kapcsolatos válaszát, ezt követően viszont egyenesen Martinez részlege felé veszem az irányt érdeklődés célzatából, akit szokásához híven az egyik programja előtt támaszkodva találok meg. - Joe, hello. Sikerült helyreállítani a rendszert?
A férfi bólint egyet, majd csak ezután válaszol a kérdésemre. - Most már minden jól működik. Szerencsére nem történt nagyobb kár. Tudok valami konkrétabban is segíteni ez ügyben?
- Flor belépőkártyája érdekelne.
Martinez feltartja mutatóujját ezzel is jelezve, hogy várjak egy másodperc erejéig, majd fél fordulatot téve a székével és nem felállva belőle tornássza át magát a terem másik felébe és Flor nevét ismételgetve, hogy ne felejtse el nyújtja felém kis idő múlva a kész kártyát. - Frissen és ropogósan.
A kártyával és egy gyors Alanaval lezajlott telefonhívással együtt térek vissza Mariehez és miközben félig a telefonba magyarázok, fejemmel Flor felé biccentek, hogy kövessen egy perc erejéig.
- Tíz percen belül ott leszek, igen. - újabb magyarázás következik a vonal túlsó végéről az ismerős határozottsággal megspékelve. - Igen, tudom, hogy hol van az a hely, de most leteszlek, mert dolgom van. Ott találkozunk.
A választ már nem várom meg, - emiatt biztos lesz egy-két keresetlen szava irányomba, - helyette bontom a vonalat és a saját kártyámat akasztom le a helyéről, az ő részére készültet pedig átadom a lánynak. - Gondolom ezt már tudni fogja, de azért gyorsan megmutatom, ha mégsem lenne minden világos. A kártyával most már az első ajtót fogja használni, a hátsónál ez nem működik, ahhoz csak néhányunknál van kulcs. Bejön, lehúzza ezen a kis szerkezeten itt oldalt és ha zöld utat kap, akkor mehet is. - magam mutatom meg mindezt átlépve ezzel együttesen a kapun is. - A rendszer feljegyzi a jelenlétét, ahogyan a kilépésnél is ugyanez lesz a folyamat. Így nyomon követhetjük mikor érkezett meg és hagyta el az épületet, ha netalántán egyszer vissza kellene keresni. - osztom meg vele, majd az órámra nézek.
- Lassan mennem kell, szóval akad még gyorsan bármilyen kérdése ezzel kapcsolatban vagy így már nem lesz gond?

.

**Flor Sánchez Moreno**

Ryder ✫ Flor

Tudom, mert tapasztaltam már, hogy mennyivel jobb több emberrel kipróbálni, gyakorolni az önvédelmet, mert úgy a felek nem szoknak össze, viszont az új mozdulatokat, technikákat is megtanulják kezelni, és éles helyzetben nem fagynak le, valamint minél több újat tanulunk, annál kevésbé ér minket meglepetés. Ezt a módszert én is pártolom, de, amikor az ellenfél nem mer igazából támadni, hanem alapvetően úgy mozdul, hogy hamarabb sérül ő, mint én, akkor nem sok értelme van a dolognak. Itt persze nem az igazi sérülés okozásán van a hangsúly, csak azon, hogy nem életszerű a dolog, mert a valóságban a támadó ritkán okoz magának sérülést, és pont az lenne a lényeg, hogy éles helyzetekre készüljünk fel.
- Mindenképpen meg fogom próbálni, mert én is azon a véleményen vagyok, mint Ön. Bár remélem, hogy a jövő héten erre is lesz lehetőségem - mosolygok rá kedvesen. Az első alkalommal történtekre nem szívesen emlékszem vissza, de akkor ott még a korábbi sokkon nem tudtam nagyon túltenni magam. - Otthon én is szerettem ezeket, és itt is biztosan meg fogom szeretni ismét. Mindig van valami új, amit el lehet sajátítani, és minél szélesebb az ismeretségi kör, annál eredményesebb az önvédelem - értek egyet vele. - Valamint most már kicsit jobban ismerem a többieket is, ami számomra előnyös ebben a helyzetben. - Gondolom Ryder tudja, hogy nem a technikájukra értem, hanem magukra az emberekre. Idegen helyen, ha nem tetszik a légkör, akkor soha többé nem megyek vissza, ide viszont mindig vissza kell térnem, és nem szeretek úgy nyitni, hogy egy olyan csoport előtt borulok ki, akikkel később is találkoznom kell. Onnantól mindenki kényelmetlenül érzi magát, ami nem jó, és nem szeretek én lenni ennek a helyzetnek az okozója. Ebben a helyzeten pedig még többet jelent számomra, hogy Marcus ott van a közelben.
- Kétszer nem követem el ugyan azt a hibát - mosolygok rá. Ez egy ökör hiba volt, és tanultam belőle. Egy életre.
- Köszönöm - mondom hálásan a segítségére. - E miatt viszont nem kell aggódnia. Ide eddig sem hoztam magammal, mert nem volt értelme, hiszen Marcus hoz ide mindig, és el is visz, és mellette nem kell fegyvernek nálam lennie. Ma viszont nem így készültem, és kintre még Marcus is egyet értett azzal, hogy legyen nálam valamilyen fegyver. - Marcus mellett biztonságban érzem magam, így nem indokolt önvédelmi eszköznek nálam lennie, ha ő visz és hoz, és itt bent is mindig rajtam tartja a szemét. Ezért nem is volt még ebből baj, és később sem valószínű, hogy ez elő fog még egyszer fordulni. Ezért is igyekszek Rydert megnyugtatni, hogy ez kivételes alkalom, amit a körülmények okoztak, mert eredetileg egyáltalán nem ide készültem. Ráadásul teljesen véletlen volt, hogy összefutottunk Ryderrel, de, ha tudom, hogy kint van, akkor nem valószínű, hogy vittem volna magammal önvédelmi eszközt, mert bízom benne is. Abban azért bízom, hogy visszakapom a Tíotól kapott késemet, ha majd elhagyni készülök a helyszínt.

Nem is kell sokat várnom Ryder visszatérésére. Ráadásul nem is üres kézzel közeledik felém. Figyelmesen hallgatom, hogy a kártyám hogyan is fog működni, nem mintha atomfizika lenne, de jó tudni, hogy hol működik és hol nem. - Rendben, köszönöm! - veszem át a kártyámat, és a többi iratom közé teszem átmenetileg. Otthon majd találok neki jobb helyet, ahol biztosan meglesz, nem veszik el, és nem kell attól tartanom, hogy otthon marad.
- Igen - kapok gyorsan az alkalmon. - Lövészet vagy önvédelem?- érdeklődök, hogy most melyik gyakorlóhelyet tudom meglátogatni, hiszen azt ígérte, hogy ennek is utána érdeklődik. Ha van olyan, akivel már most tudok gyakorolni, és az illető nem kezel törékeny kislányként, és nem is Marcus az, akkor már megyek is öltözni. Ha nem, akkor marad a lövöldözés. A válasza után viszont engedem is az útjára mielőtt miattam késik el. - Köszönöm a segítséget! További szép… - gyorsan elgondolkozok - szebb napot! - javítok kicsit a dolgon, mert tudom, hogy az előző munka, amiben „segítettem” neki nem volt a legkellemesebb a számára (sem). Az a tag rém idegesítő volt, pedig nekem nem kellett figyelmen minden mozdulatát, hogy ne történjen baja.

♡

Ajánlott tartalom

» Ryder ✫ Flor
» Survival instincts - Flor&Ryder
» Help me through the night - Meghan&Ryder
» Ryder&Fable-Highway to Hell
» Something against you - Amina&Ryder