- Biztos minden oké? – kérdezi Regina két slukk között. Fejét felőlem elfordítva fújja ki a szürkés színű füstöt. Hosszú szünet után válaszolok csak.
- Persze, minden. Csak fáradt vagyok – nézek rá egy mosolyog magamra erőltetve.
- Két napja olyan vagy, mint akin átment egy úthenger – vonja fel egyik szemöldökét. A már félig elszívott cigarettát mutatóujjával megpöccinti, a hamu pedig a földre zuhan a Regina lába előtt lévő apró tócsába.
- Mondom, fáradt vagyok – válaszolom távolba révedő pillantással. Az autókat figyelem, amint elhaladnak a sikátor előtt. Ahogy a szél felerősödik, összehúzom magamon a kabátomat, ami alatt csak egy rövidujjú van. Nem kezdhetem el neki ecsetelni, hogy könyékig véres voltam, mert össze kellett varrnom Aaron öccsét. Még nem láttam ennyi vért egyszerre emberből kifelé távozni, ezért kicsit megviselt. Próbálom túltenni magam rajta, amin a leginkább egy legalább nyolc órás alvás segítene. Erre viszont még egy pár napot várnom kell, mivel a következő napok zsúfoltak lesznek. Állandó vendégek jönnek, ráadásul lesz két legénybúcsúnk is. Sóhajtok, majd visszafordulok a kolléganőm mellé, aki addigra már a kuka széléhez préselve nyomja el a csikket.
- Ha te mondod – vonja meg vállát, majd a kis cigimaradékot a szemetesbe dobja. – Jössz? – kérdezi az ajtót kitárva.
- Mindjárt, még egy kicsit levegőzök – legyintek felé. Regina szó nélkül hátat fordít és eltűnik a kulbba vezető folyosón. Az utca felé fordulva figyelem még egy darabig a villámgyorsan elsuhanó autókat, mielőtt jómagam is elindulok visszafelé. Nyikorogva tárul fel a hatalmas vasajtó, aminek a közepén csak egy ablak van. Nem csukom be magam után, hagyom, hadd végezze a dolgát a fizika. Viszont ahelyett, hogy becsukódna, lépteket hallok meg magam mögött. Sietős, már-már mintha futna. Egy mozdulattal megpördülök, hogy szemügyre vehessem az alakot.
- Wyatt? – Nem akarok hinni a szemeimnek, amikor meglátom a srácot, akit alig két napja foltoztam össze. Elég jó állapotban van, de a zúzódásai még mindig látszódnak. Nem kéne ennyire megerőltetnie magát még, mert félő, hogy felszakadnak a varratok. Másodszor egész biztos nem varrok rajta össze semmit. Az első alkalommal sem volt túl hálás, nincs kedvem még egyszer végighallgatni a roppant kedves megjegyzéseit. –Micsoda? – kérdezek vissza értetlenül. Nem egészen fogom fel, mit akar tőlem. Két napja még nem kellett neki a segítségem, most meg idáig eljött érte. Összevont szemöldökkel figyelem, ahogy szinte azonnal hvisszafordul arra, amerre jött. Ugyanúgy sietve. Lassan ugyan, de végül én is arra veszem az irányt. Mikor az ajtóba érek, látom, hogy egy sebesült, vele nagyjából egykorú fiút cipel. Nincs magánál, ellenben látható nyomai vannak a sérüléseinek. – Mi a franc? – kérdezem elképedt arccal. – Ugye tudod, hogy nem vagyok orvos? – Mindezek ellenére befelé terelem őket, egészen a szobámig. Benyitok, előre engedem őket és az ágyra mutatok ejelezve, hogy oda tegye. Azt még nem tudom, hogy fogom kimagyarázni a rengeteg vért a lepedőmön és a takarómon, de ezen ráérek később agyalni. – Remélem, tisztában vagy vele, hogy némi magyarázattal tartozol ezért – fordulok a fiú felé komoly arccal. Ledobom a kabátomat az egyik székre, az asztalomhoz lépve felkapok egy hajgumit és gyorsan lófarokba kötöm a hajam és az eszméletlen srác fölé hajolok. Nagyon gyenge a pulzusa, szinte alig lélegzik. – Én nem tudok rajta segíteni, Wyatt – csóválom a fejem. – Ehhez orvos kell – fordulok Wyatt felé, két ujjamat az elég rossz állapotban lévő fiú nyakán tartva. Alig tapintható a pulzusa. Kórházba kellene vinni.

Nem fér a fejembe, amit a szemeim látnak. Nem tudom, hogy dühös inkább dühös vagy meglepett vagyok. Talán a kettő egyvelege, de semmiképp sem pozitív az érzés, amit a viszontlátás vált ki belőlem. Nem számítottam rá, ráadásul az időpont sem a legalkalmasabb. De gondolom ezt Wyatt-et nem érdekli. Nem annak a fajtának tűnik, akit ez foglalkoztatna. Mielőtt bárki más meglátná őt és a vérző fiút, gyorsan a szobámba terelem őket. Még egyszer utoljára szétnézek a folyoson; megbizonyosodom róla, hogy senki sem látott meg minket. Elég lesz a szobámban lévő vérmennyiséget kimagyarázni. Regina sem lézeng már a folyosón szerencsére. Az kéne még, hogy elkezdjen pletykálni mindenfélét. Előszeretettel terjeszt nem feltétlen igaz dolgokat másokról, nem akarom, hogy ebbe is beleüsse az orrát. Legszívesebben én is kivonnám ebből az egész szituból magam valahogy. De az az érzésem, hogy ha megmondtam volna Wyatt-nek, hogy menjen innen, akkor is behozta volna a srácot.
- Feltűnt – vágom hozzá felemelve a hangomat. Vak nem vagyok, látom, hogy nincs magánál a srác. Wyatt legalább magánál volt Aaron lakásán. Bár ne lett volna...! Mennyivel könnyebb dolgom lett volna, ha nem akadékoskodik folyamatosan. Még egy dolog, amire nem számítottam a mai nap folyamán: Lopez neve. Hirtelen ledermedek. Közük van Lopezhez? Mintha az idő is lelassulna körülöttem, csak állok az asztalom mellett. Sorra villannak be a képek a fickóról, amikor szemtől szemben találtam magam a vele, aki egy hajszál híján golyót repített belém, aki majdnem megölte Aaron-t, akiről már azt hittem, elfelejthetem és nem kell többet ezzel a problémával foglalkoznom. A fejem erősen lüktet, annyira, hogy megszédülök. Meg kell kapaszkodnom az asztal szélében, hogy állva tudjak maradni. A légzésem felgyorsul, a szívem szinte szétszakítja a mellkasomat belülről. Tekintetem lassan az ágyon fekvő srácra siklik. Veszek egy mély levegőt.
Szedd össze magad, Lena.
Gyorsan felkötöm a hajam, aztán az ágyon a Taylor nevű fiú fölé hajolok. Nagyon súlyosak a sérülései, ezeket nem tudom ellátni. Én sem vagyok erre alkalmas, a hely sem alkalmas rá. Csak kórházban élheti ezt túl. Wyatt kirohanására nem tudok szavakkal válaszolni. Azon nyomban lekeverek viszont neki egy pofont. Még engem is meglep, hogy megütöttem. Folyamatosan az jár a fejemben, hogy Lopeznek ehhez köze van. De akkor bármikor betoppanhat ide megint, nem? Tudja, hogy itt vannak? Követték őket? Mikor fog megjelenni egy csapat felfegyverkezett latin fickó?
Félek.
Meglepetten nézek Wyatt-re, pedig én voltam az, aki megütötte, nem nekem kéne meglepődnöm. De mégis meglep, hogy ilyet csináltam. Szótlanul fürkészem az arcát, nem tudhatom, mi lesz a reakciója. Automatikusan hátrébb húzódom tőle. Így nem érhet el olyan könnyen.
- Nem tudok rajta segíteni. Talán az orvosok se tudnának – suttogom halkan, közben felállok az ágyról és az ajtó felé kezdek hátrálni. Muszáj innen lelépnem. Az lesz a legjobb, ha rájuk zárom az ajtót és felhívom Aaron-t.

Wyatt kiborulása, Lopez említése, a vérben tocsogó idegen srác elég sok most együtt. Nem tudom helyén kezelni a dolgokat, ráadásul még a két nappal ezelőtti kis találka képei is itt lebegnek a lelki szemeim előtt. Mellesleg... mi köze van Wyatt-nek Lopezhez? Aaron tud róla? Mi a franc folyik itt? Ez most valaki borzalmasan rossz vicc, vagy tényleg egy olyan szörnyű krimi, amilyeneket pocsék írók szoktak kiadni. Vannak jó krimik, de amilyenben most érzem magam, az valami elképesztően rettenetes.
Talán az elmúlt időszak nehézségei miatt tudom ilyen nehezen kordában tartani az érzelmeimet. Hirtelen megütöm. Az arcán. Meglepődök rajta, hisz talán még sosem ütöttem meg senkit. Kicsti meg is ijedek, mert Wyatt nem az az ember, akit szeretnék magam ellen fordítani. Ki tudja, mire képes, ha dühös. Gyorsan arrébb húzódom, nehogy kartávolságban legyek, ha ő is hasonlóképp tenne. Nem tudom, mire számíthatok vele kapcsolatban. Teljesen kiszámíthatatlan a kisebbik Bennett. A barátján meg mégis hogyan segíthetnék? Nem vagyok orvos. Nincsenek eszközeim hozzá. Még az is lehet, hogy csak többet ártanék, mint segítenék. Nagyot nyelek, lassan az ajtó felé hátrálok, de az asztalom mellett megállok. Nem szól semmit, de látom az arcán, hogy nagyon dühös. Ingerült. Megrémít az arckifejezése. Az agyam közben folyamatosan kattog: mi köze van Wyatt-nek Lopezhez? Aaron tudja? Vagy még a testvérének sincs fogalma róla?  Ha Aaron tudná, biztos elmondta volna. Ugye...?
Figyelem kezének mozgását. Egy pillanatra sem veszem le róla a tekintetemet. Szemem sarkából az asztalomon heverő mobilomat szúrom ki. Lassan érte nyúlok, a farzsebembe helyezem, de szemeim továbbra is Wyatt mozgását követik. Hirtelen előkerül a fegyvere. Az ösztönök dolgozni kezdenek, azonnal feltépem az ajtót, még gyorsan kiveszem a zárból a kulcsot, majd kicsusszanok a résen. Becsapom magam mögött a nyílászárót. Wyatt bentről dörömböl, szitkozódik. Nekifeszülve ugyan, de sikerül bezárnom az ajtót. A kulcsot kiveszem. Inkább magamnál tartom. Gyorsan előveszem a telefonomat és pötyögni kezdek.
Gyere a klubba. Most azonnal.
Itt az öcséd, nem mellesleg teljesen megkattant. Meg egy másik srác, ő vérben úszik.
Nem tudom, mit csináljak.
Siess. Kérlek.
S.O.S.
Ja, és a hátsó bejáraton gyere.
Idegesen, remegő ujjakkal írom az üzenetet, majd nyomok a küldés gombra.
Arrébb lépek az ajtóból, a hátamat a falnak támasztom. Jobbra balra forgatom a fejem azért imádkozva, hogy nehogy jöjjön valaki.
Csak siess, Aaron, siess.

Owen és én nagyon régóta nem ültünk így egymással szemben, mint most. Mégis, hogyan magyarázzam el neki, hogy az öcsém, és muszáj volt elengednem? Már megint fenyegetőzik, fel kellett volna hívnom őt, meg ilyesmi, amikor Wyatt felbukkant a lakásomon, mert ez lett volna a helyes. Hát nekem elég sok minden az, ha mérlegre kell állítanom jómagamat, meg a cselekedeteimet, de azt nem kérheti tőlem, hogy dugjam rács mögé a véremet. Rosszat tett, de most már tudom, hogy miért, és ki kényszerítette erre. Még nem jöttem rá, hogy miért éppen engem akar állandóan bosszantani ez a Lopez, de rajta vagyok az ügyön, hogy kiiktassam, és mindörökre pontot tegyek ennek az ügynek a végére.
- Már hatodik alkalommal mondom el Owen, hogy nem lett volna időm arra, hogy szóljak neked. Elugrottál volna a terhes feleséged mellől, akinek szintén veszélyben van az élete? – nem akartam ezt a kártyát bevetni, de ha már mindenáron az én nyakamat szánja a hóhér bárdja alá, akkor úgy fair, ha még beolvasok neki előtte, mert fogytán a türelmem, akárcsak másoknak, ha Owen a dolgok mélyére akar ásni. Nem szeretem, ha az én házam tájékán sepreget, mert neki is van elég szemete, de nem hagyja abba, egészen mostanig.
- Rendben, de ha legközelebb felbukkan az öcséd. – itt két macskaköröm közé teszi a drága testvérem feltűnését, és kissé ideges hangnemben folytatja. – Akkor légy szíves szóljál, mert nem maradhat ennyiben a téma, rendben? – bólogatok, és pont ekkor szólal meg a telefonom is. Nem tudom, hogy kinek legyek hálás jelenleg, de intek a barátomnak, hogy egy pillanat. Megnyitom az üzenetet, és végigfutom a tekintetemmel a tartalmát. Mi az isten folyik a klubban, és mit keres Wyatt Lena közelében? Érthetetlen az egész, és az sem jön át, hogy miért rémisztette halálra az egyetlen olyan személyt az öcsém, aki segített neki. Nem értem, két napja még minden rendben volt, elszállásoltam, aztán szabadjára engedtem. Jó néhány szabályt szegtem meg érte.
- Most mennem kell, mert az anyám keres. – pattanok fel, és a kabátomat útközben magamra kanyarítva hagyom el az épületet. A kocsiban már a fegyveremet keresem, a kesztyűtartóban pihent eddig, ma még nem történt semmi lényeges. Az ismerős utcába bekanyarodva szinte már tapintható a baj. Nincsenek sokan, de a kint ácsorgók nem sejtetnek túl sok jót. Kikapom a pisztolyt, és az oldalamhoz erősítve megyek be. Úgy kell utat törnöm magamnak, hogy megtaláljam az öcsémet.
- Wyatt…mi a faszt csinálsz? – szólalok meg gondterhelten, ahogyan a tekintetünk találkozik. Én még nyugodtnak tűnök, de nem maradok sokáig az.

Imádkozom, hogy Aaron minél előbb ideérjen. Nem tudom felfogni, mégis mit képzelt Wyatt, amikor megszületett a gondolat a csöppnyi agyában, hogy ide kéne jönnie. Egy vérző sráccal. Egy félig halott vérző sráccal. Te jó isten! A kisebbik Bennett teljesen megkattant. Az sem kizárt, hogy be van állva. Elég lenne mélyen a szemébe nézni, de nem töltöttem vele egy helyiségben elég időt ehhez. Gyorsan rázártam az ajtót, én pedig a folyosón várakozom továbbra is a csodára. Pontosabban Aaron-ra. Nemrég még ijedten hátráltam ki a saját szobámból, így viszont, hogy egy bezárt ajtó választ el kettőnket, nem félek annyira. Inkább dühös vagyok. Mit képzelt magáról? Egy darabig a fal mellett ácsorgok, de nem bírok sokáig mozdulatlanul meglenni. Türelmetlen vagyok, szinte percenként nézem a mobilomon az órát. Nagyon lassan telik az idő, Aaron pedig még sehol. Tartok tőle, hogy Wyatt minden egyes bezártságban töltött perccel egyre jobban be fog kattanni. Azért is, mert felpofoztam, azért is, mert nem tudok segíteni a barátján. Mondjuk... ő min nem húzza fel magát? Egyik nap azon kapja fel a vizet, hogy segíteni akar neki valaki, két nap múlva meg azért, mert nem tud segíteni neki valaki. És akkor még a nőkre mondják, hogy bonyolultak? Ugyan már... A hangos dörömbölésre nem reagálok. Nem válaszolok neki, próbálom figyelmen kívül hagyni. Velem ellentétben mások viszont nagyon is figyelemmel kísérik a fiú dörömbölését, üvöltözését. Kolléganőim érdeklődő tekintetekkel közelítik meg a szobám ajtaját. Csak a fejemet csóválom. El akartam kerülni a feltűnést, de így nehéz lesz. Számonkérő hangnemben kérdezősködnek a helyzetről. Továbbra is csak a fejemet csóválom. Mégsem mondhatom, hogy egy drogos idehozott egy másik, félig halott drogost. Arra nem számítottam, hogy használni fogja a fegyverét. Ijedtemben arrébb ugrok. Közben egyre többen gyűlnek körénk. A szűk folyosó hamarosan szűk és zsúfolt folyosóvá válik. A második lövésnél a zárt láthatóan megadja magát. Az ajtó résnyire kinyílik. Mindenki fejvesztve rohan az ellentétes irányokba, amerre csak lát. Érthető, minél messzebb akarnak kerülni innen. Az az érzésem, hogy valamelyikük Carlos irodája felé fogja venni az irányt. Száz százalék, hogy a főnök nem fogja jó néven venni ezt a kis közjátékot. Wyatt miatt pedig még én is csúnyán megüthetem a bokámat. Ha kirúgnak emiatt, azt rajta verem le. A fiú nem túl magabiztos léptekkel jön ki a szobából, a fegyverét pedig maga előtt tartja. Tekintete zavaros, egyértelműen drog hatása alatt áll. Annyira éreztem. Felemeli a pisztolyt, aminek következtében teljesen lemerevedek. A flábaim, mintha földbe gyökereztek volna. Utoljára akkor néztem farkasszemet egy pisztoly csövével, amikor Lopez emelte ráma  fegyverét. És akkor sem bírtam megmozdulni. És Wyattnek köze van Lopezhez! Ez... Erre nem gondoltam volna. De hogy, mi, miért? Aaron tudja egyáltalán? Wyatt leereszti végül a fegyverét. Jól kivehető, hogy nem lát tisztán. Talán most nem is baj. Hátam mögül sietős léptek zaját hallom meg egyre hangosabban, végül pedig egy ismerős alakot látok meg. Hála istennek! Nagyon megkönnyebbülök. Tekintetem ide-oda cikázik a két testvér között. Egyrészről megértem Wyatt kiborulását, hiszen a barátján akar segíteni. Másrésztől viszont nem, mert erre nem én vagyok a megfelelő személy. Nem vagyok orvos, nem tudok csodát tenni. Amikor a fiú visszamegy a szobába, én is követem. Megtorpanok, amikor meglátom az ajtó irányába néző fegyvert, de amint a földre kerül, beljebb merészkedem.
- Wyatt... – szólok oda halkan a barátját rázogató fiúnak. Ajkaimat behrapva igyekszem visszaküzdeni a könnyeimet, nevetségesen kevés sikerrel. – Sajnálom.

Úgy hittem sikerült tisztázni pár nappal ezelőtt néhány dolgot a testvéremmel, és most már együttműködőbb lesz, mint volt. Nem akartam, ha kereszttűzbe kerülne, mert választani nekem is nehéz lenne. Megvédeném, ha tehetném, de az a baj, hogy sok mindenben már átlépte a határt, és nem olyan egyszerű megfelelni ezeknek a dolgoknak. Én egy másik oldalt képviselek, nekem az a feladatom, hogy rács mögé juttassam a rosszakat. Azon vagyok, hogy megfeleljek mindenhol, de ma ismételten kicsúszik a lábam alól a talaj, amikor Lena munkahelyén meglátom a testvéremet, ahogyan pisztolyt szegez arra a nőre…hát igen. Kavarognak bennem az érzelmek, hirtelen nem is tudom, hogy a döbbenet, vagy a csalódottság a nagyobb úr felettem, de hamar nyerem vissza a lélekjelenlétemet, és irányítom rá az öcsémre a saját fegyveremet.
- Én vagyok az..tedd le a pisztolyt, nem akarom, hogy bántódása essen bárkinek is, ha nem muszáj. – higgadtan beszélek, pedig kidagad már egy ér is a homlokomon, amint a tekintetem megtalálja Lenáét is, de észreveszem a földön heverő, elveszett lelket is. Szóval ilyen állapotban kapta vissza a barátját Lopeztől, amiért kudarcot vallottak. Mi még nem akadtunk nyomra, de ugye a drága öcsém előttem jár mindig egy lépéssel, és megint sikerült valamit elhallgatnia, ami fontos lett volna. Mi az isten van az emberekkel? Kiben bízhatok meg?
- Ez lennék a szemedben? – nem viszonzom a mosolyát, rohadtul nem vagyok vicces kedvemben. Nem fogtam fel, hogy mi van, látom, hogy nincs jól Taylor, de hogy mást okoljon ezért.
- Wyatt…nem hagytunk cserben, beszéljük meg normális keretek között. – kibiztosítom a fegyverem, nem szép, de nincs más választásom. Nem szeretném, ha elsülne, mert azzal örökre megbélyegzem magamat.
- Megértem, hogy nincs jól, de Lena még csak tanul, szólhattál volna nekem is. Vannak ismerőseim, akik segíthettek volna rajta. – nem akarom áltatni, hogy jelen időt használjak. Nagyon csúnyán vérzik, én már tudom, hogy mi lesz, de ezt Wyatt-nek is el kell fogadnia. Letérdel, és másfelé irányítja a puska csövét. Borzasztóan aggódom miatta, most veszem észre, hogy mennyire ködös a tekintete. Nincs magánál, ki tudja, hogy mennyi szert vett be. Láthatólag már nem segíthetünk rajta, Taylor halott. A mellkasa nem emelkedik, én pedig akkor eresztem le a fegyveremet, amikor kétségbeesetten rázza a vállát. Közelebb merészkedem, akárcsak Lena. Rápillantok, én is tudom, ő is tudja. Nem akarom megzavarni Wyatt-et, de úgy lépek a haverja mellé, hogy legyen időm reagálni. Megállok, és leguggolok. Szolidan mérem meg a pulzusát a csuklójánál, de már hasztalan. Nincs, vagyis igazam volt. Megvárom, hogy az öcsém rám nézzen.
- Wyatt…el kell engedned. – halkan mondom, és őt figyelem.

Talán a legkevésbé erre számítottam a mai nap folyamán. Eléggé szét vagyok esve így is, erre még Wyatt is megjelent egy másik sráccal, aki jól láthatóan már alig él – feltéve, ha még él egyáltalán. Számtalanszor elmondom neki, hogy nem tudok segíteni rajta. Szeretnék, de nem tudok. Én ehhez nem értek. Azért, mert rajta összevarrtam egy sebet, nem leszek egyből életmentő. Nem tudok ilyen súlyos sérüléseket ellátni. És nem is fogok tudni. Nem orvos leszek. De ez nem hatja meg természetesen a kisebbik Bennett-et. Tiszta egyáltalán? Kétlem. Valami jó erős cucc van benne, ha rávette magát, hogy ide jöjjön és a segítségemet kérje. A segítségemet, amiről fogalma nem volt, hogy nem fogja megkapni. Nem azért, mert egy önző dög vagyok. Egyszerűen én ehhez kevés vagyok. Wyatt nem az a fajta, aki az ilyen dolgok miatt meghatódna. Ez most is így van. Ahelyett, hogy megértően bólogatna – amit egy ilyen helyzetben nem várhat el tőle senki – teljesen dühbe gurul. Kiborul, kifakad. Reméltem, hogy el tudjuk intézni ezt a dolgot fű alatt anélkül, hogy magunkra vonjuk a kíváncsi tekinteteket. Carlos és a kutyái hiányoznak már csak innen. Nem akarom elveszíteni emiatt az állásomat, de van egy olyan gyanúm, hogy igencsak rezegni fog a léc, ha ez kitudódik. Rázárom az ajtót. Próbálom bent tartani, de ez elég naiv gondolatnak bizonyul abban a pillanatban, amikor a zárt két lövést követően megadja magát. A kíváncsi szempárok, amiket elkerülni kívántam, hirtelen ránk szegeződnek. A folyosón mindenki errefelé néz. Vagy éppen menekül. Vagy menekülés közben néz. Többen pánikba esnek a lövések hallatán, ahogyan én is. Szerencsére a folyosón már nem süti el a fegyvert. A szándék megvolt benne, de az agya nem tiszta hozzá. Ez nyilvánvaló. Megnyugtat Aaron belépője. Nem szólok közbe, hagyom, hadd rendezzék ezt le maguk között. Én már így is közel jártam hozzá, hogy Wyatt nekem essen, vagy éppen lyukat lőjön belém, nem szeretném, ha tényleg valamelyikre sor kerülne. A szobában némán figyelem, amint próbálja a barátját felkelteni. Természetesen sikertelenül. Látszik, mennyi vért veszített. Ebbe bárki belehalna. Ezen kívül menet közben is biztosan sokat veszített. Ezt senki sem élné túl. Még orvosok se tudtak volna rajta segíteni. Sajnálom a fiút, még akkor is, ha nem ismertem. Senkinek nem szokásom rosszat kívánni, pláne nem a halált. Jó páran meghaltak már körülöttem is, olyan személyek, akinek még a mai nap is élniük kéne, így át tudom érezni Wyatt helyzetét is. Őszintén mondom, amikor azt mondom Wyatt-nek, hogy sajnálom. Egy kóbor könnycseppet letörlök az arcomról. Tudom, milyen érzés elveszíteni egy hozzánk közel állót. Ezt elég korán megtapasztaltam. Amikor a kisebbik Bennett hirtelen felpattan a halott fiú mellől, automatikusan hátrálok pár lépést. Kartávolságon kívül akarok kerülni. Legszívesebben elfutnék a szobából, vissza se néznék, csak kerüljek innen minél messzebb. Tekintete elsőként nem rám szegeződik, de végül engem szúr ki magának. Riadtan nézek a szemeibe. Dühös, ingerült, csalódott, és mindezért engem okol részben. Az ajtó felé indulnék, de már késő, ő gyorsabb. Könnyen a falnak lök, aminek következtében beverem a fejemet. Forogni kezd a világ körülöttem, lüktet a fejem, de nincs időm ezen morfondírozni. A következő pillanatban nyakam köré szorulnak ujjai. Bilincsként szorítanak, egyre szorosabban és szorosabban, míg végül már a lábam sem éri a földet. Kezeimmel kezét karmolom, próbálom lefeszíteni nyakamról, de hiába. Érzem, ahogy kezd kiszállni belőlem az erő. Ijedten nézek rá, egyre homályosabb tekintetemmel pedig Aaron-t keresem.

Az ember sok mindent átértékel az élete folyamán. Én például azt, hogy miképpen kezeljem a testvérem majdnem elvesztését, és annak hatását a munkámra, és a hétköznapjaimra is. Wyatt elment, láttam a holttestét, átéltem azt a fajta ürességet, melyet a szeretteink után érezhetünk, ha elmennek. Nem bírtam aludni, enni, és létezni sem, nem ment, hogy a rosszfiúk elkapására koncentráljak. Egy szóval eljutottam a mélypontra, és az egyetlen kapcsot kerestem hozzá, aki nem más volt, mint Cherry. A lány, aki a gyermekét hordta a szíve alatt, aki totálisan kiegészítette az őrült oldalát az öcsémnek. Nem támogattam a drogfogyasztásban, de ott voltam, ha szüksége volt rám, mégis egy rusnya baleset ébresztett rá, hogy tehettem volna többet is, ha időben lépek. Eltávolodtunk egymástól, neki más jelentette a családot, mint nekem, és ezzel most szembesülök igazán, amikor belépek a klubba, és a tekintetem Lena és ő közte jár. Már napokkal ezelőtt is a haverját emlegette, Taylor volt az ász, aki ott volt mellette a bajban is. Nincs jó bőrben egyikük sem, de az biztos, hogy a földön fekvő az utolsókat rúgja, így szabad szemmel. Nem merek egyelőre a közelébe menni, mert a pisztoly megállít. A veszélyforrás a saját vérem, és nemcsak rám jelent azt, hanem a többi itt tartózkodóra is. Szólhatnék erősítést is, de akkor elárulnám őt, és örökre eltaszítanám Wyatt-et. Mitévő legyek akkor? Beszélgetünk, elterelem a figyelmét időlegesen, de ez is csak arra jó, hogy feltartsam.
- Ennyire rossz voltam veled? – kibújik a szög a zsákból, és megrémiszt, hogy ennyire érzéketlen az irányomba. Minek hajtogatta azt, hogy engem védett, ha ez nem igaz?
- Ha azt akarnám, hogy rács mögött legyél, akkor már ott lennél, Wyatt. Nem fenyegetlek, de az hittem még bízol bennem, de akkor nagyot tévedtem. – a pillantásom rásiklik, aztán az ijedt lányra, akivel pár napja…igen összemelegedtünk Lehajolok, hogy ellenőrizzem Taylor állapotát, de már nem sokat tehetünk az ügyben. A pulzusát nem érzem, talán már akkor is halott volt, amikor idehozta. Valami elborul, megtörik a testvéremben. Hirtelen, akár egy tornádó, úgy söpör el, és ugrik fel, hogy Lenára támadjon. Meg kellene ijednem? Tisztában vagyok-e vele, hogy nem tiszta? A múltunk most forr egybe a jelennel, és mikor rátámad a lányra, nem hagy nekem választást. A fegyveremet a földre ejtve indulok meg neki, és nem türtőztetve magamat, hátulról szorítok rá a nyakára. Erősen rántom el, hogy elengedje Lenát, és a fülébe suttogok.
- Ha nem akarod, hogy megöljelek, akkor lehiggadsz. – még jobban köré fonom a karomat, és egy fél percre Lenára nézek.
- Menj innen…most. Hívd fel nekem Owent, de csak őt. Mondd meg, hogy béka. Érteni fog. – Wyatt küszköd, így eltávolodok vele, de nagyobb erővel rendelkezem, mint ő.
- Eljátszottad az utolsó esélyed. Miért kényszerítesz erre? Megöltél volna, most meg Lena? Taylor halott. Nem tudsz már rajta segíteni. Megölte Lopez, nem én, nem Lena, hanem ő. Kérlek, ne kényszeríts rá, hogy ártsak neked. – most levegőhöz engedem, de azt is tudom, hogy innen már nem mehet el szabadon.

Nem érzem azt, hogy nekem itt lenne a helyem. Nagyon úgy tűnik, hogy ez Aaron és Wyatt dolga. Ezt nekik kéne elintézniük. Még mindig nem fér a fejembe, miért jött ide Wyatt. A vak is láthatja, hogy nem lehet a fiún segíteni. A helyzetet már csak a fegyvercsattogás és a sok bámészkodó szempár tetézi. Szépen csöndben is el lehetett volna ezt intézni, de így már esélytelen. Carlos meg fogja tudni. Nem lesz boldog, ráadásul az egész az én hibám lesz, mert én egnedtem be Wyatt-et. Ha miatta elveszítem az állásomat, akkor tuti kinyírom. Nem Aaron és a börtön miatt kell aggódjon majd... Azt garantálhatom neki.
Szavaim teljesen őszinték, tényleg sajnálom Taylor-t, de ez Wyatt-et egyáltalán nem hatja meg. Sőt… csak még dühösebb lesz. Haragos tűz gyúlik szemeiben, a haragját pedig rajtam tölti ki. Teljes erejével nekem feszülve lök a falnak. Ujjai bilincsként fonódnak nyakam köré, nem engedve levegőhöz jutni. Kétségbeesetten igyekszem lefeszíteni magamról vasmarokként szorító ujjait, de csak néhány karmolást tudok okozni neki. Ez egy pillanatig sem akadályozza meg abban, hogy tovább szorítson. Aaron felé siklik pánikot tükröző tekintetem. Nem hiába, egyből a testvére nyaka köré szorítja karját, aminek következtében egészen hamar kiszabadulok a fojtogató szorításból. Hirtelen nem tudom megtartani az egyensúlyomat. Bokám megbicsaklik, én pedig kis híján a földön landolok, de még időben sikerül megkapaszkodnom a nem messze lévő szekrény oldalában. Levegő után kapkodva egyenesedek föl. Nehezen fogom fel, amit Aaron kér tőlem. Remegő kezeimet nyakamhoz emelem. Meg kell róla bizonyosodnom, hogy már semmi nem szorít. Még mindig nehezen kapok levegőt, még mindig olyan érzés, mintha ott lennének Wyatt kezei. Veszek pár mély levegőt, majd bólintok. Botladozva jutok el az asztalomig, ahonnan felveszem a telefonomat, majd kilépek a folyosóra. A folyosóra, ami dugig van emberekkel. A távolból hangos kiabálást hallok. Egyetlen férfi kiabál. Spanyolul.
Basszus.
Nehezemre esik megnyomni a gombokat. Remegő kezeimmel alig találom el a megfelelő billentyűket a képernyőn. Végül erőt veszek magamon és gyorsan tárcsázom a korábban említett személyt. Meglepődve veszi fel a telefont, de amikor csak annyit mondok neki, hogy “béka”, minden szó nélkül kinyomja a vonalat. Értette a célzást. Aaron említette, hogy tudni fogja Owen, mit jelent ez. Én viszont nem tudom, pedig nagyon is érdekelne. Mire a zsebembe csúsztatom a mobilomat, egészen közelről hallom a kiabálást. Nem kell sok, hogy lássam is a hanghoz tartozó arcot. Nagyot nyelek, amikor egy pillanatra összefonódik a tekintetünk. Számítottam erre. Sietős léptekkel indulok vissza a szobámba. Nem az a látvány fogad, amire számítottam; a fiú, aki nemrég még a pokolra akart küldeni, most a halott barátja mellett kuporog. Kapkodja a levegőt, láthatóan most kezdi csak felfogni, mi történt. Pont szóra akarnám nyitni a számat, számon akarnám kérni végre, hogy mi a franc köze van Lopezhez, mert nekem ez még mindig nem tiszta, amikor a főnököm heves mozdulattal tépi fel mögöttem az ajtót. Ijedtemben beljebb ugrok, ezzel helyet adva neki. Indulatokkal teli tekintettel vizslatja végig a szobát, majd mindhármunkat alaposan végigmér.
- ¿Que mierda está pasando? – üvölti a kérdést úgy, hogy a homlokán lévő erek látványosan kidagadnak. Szemei először a vér borította testen akadnak meg, majd ismét köztünk cikázik tekintete. Végül Aaron elé lép. – Elárulná, hogy mi folyik itt, Mr. Bennett? – sziszegi fogai között a kérdést. Kreolszínű bőre egészen vöröses árnyalatot vett fel. Tekintetével ugyan Aaron felé küld villámokat, a szeme sarkából figyeli a kisebbik Bennett-et is, amint a holttest mellett igyekszik összekaparni magát. Lassan az ajtó irányába fordulok. Carlos kutyái természetesen elállják az utat. Innen se ki, se be, amíg nem kap magyarázatot a főnököm.

Borzalmasan fáj azt látnom, hogy az a férfi törik szét mentálisan, aki az öcsém. Wyattnek sok húzása volt már, de Lenára támadni nem a legjobb megoldás, mert mindenkit azért okol, hogy meghalt Taylor. Lopez intézte úgy, hogy ismételten ellenem fordítsa az öcsémet, és így is lenne, ha nem készültem volna én is. Lena nagyon meg van ijedve, kérlelően pillant rám, és bennem megmozdul valami. Azonnal felpattanok, és a fegyveremet hátrahagyva döntök úgy, hogy a fizikai erőmmel terítem le a testvéremet. A nyaka köré tekerem az egyik alkaromat, és szépen elrántom onnan, ahol Lena áll. Szédeleg, és aggódom érte, de ha nem tartom féken Wyatt-et, akkor kárt tehet másban is. Nem igazán örülnék neki, ha bántódása esne a barna hajú lánynak, kedvelem, talán jobban is, mint kellene, de ez egyelőre az én titkom marad. Kifejtve az erőmet húzom odébb, a fülébe suttogok, hogy ne kényszerítsen rosszabb lépésekre, aztán Lenára pillantok, és ellenőrzöm a tekintetemmel, hogy mentőt kell-e hívnom, vagy nekem kell közbeavatkoznom. Owen nélkül nem tudom elsimítani az ügyet, túlnőtt rajtam, nincsenek meg a megfelelő kapcsolataim, és félek, ha most nem őt kérem, akkor elveszíthetek mindent. Határozottnak tűnök, de fejben korántsem vagyok ott, egy holttest, egy beszívott drogos, és az a bűnlajstrom, amit Lopez a nyakába akar varrni.
- Nyughass Wyatt, addig nem engedlek el, amíg nem tisztul a fejed. – mérlegelek, és elmondom az utasításaimat Lenának. Más helyzetben odamennék hozzá, és a karjaimba zárnám, de egyikünknek sem vetne jó fényt a jövőjére, ha kiderülne, hogy több is történt közöttünk, mint információcsere a közel múltban. Veszélynek tenném ki, már így is benne van a közepében. A szorításon akkor eresztek, ha Lena már tárcsáz, és bemondja a kért szót. Owen tudni fogja, hogy életbe lépett a következő fázis, és nincs visszaút. Úgy kell tennem, hogy kiveszem a képletből átmenetileg az öcsémet, mert ha így jut vissza Lopezhez, és kiderül, hogy Tyalor is halott (bár szerintem ezzel tisztában van a mocsok), akkor ezüsttálcán küldi vissza nekem őt is. Abba belehalnék, nem akarom még egyszer átélni, hogy elveszítem a testvéremet. Elengedem, veszek magam is egy mélyebb levegőt, aztán oldalra sandítok, hogy milyen állapotban van Lena.
- Minden rendben lesz, ígérem neked. – könnyelmű kijelentések, szeretném, ha tudná, hogy tényleg arra törekszem, hogy innen kiszabadítsam, és egy normális életet biztosítsak neki, ahol nem kell táncolnia, lefeküdnie idegen férfiakkal, mert sokkal többre hivatott. Óvnám a bajtól, de amíg nem kapjuk el Lopezt, ezek csak álmok maradnak. Belekeveredett, és úgy tűnik, hogy nem kerültünk le az ellenség térképéről. Wyatt magára talál, és leül, de látom rajta, hogy totálisan ki van borulva. Kiegyenesedem, de ekkor érkezik meg Carlos két gorillájával együtt. Lena összerezzen, én meg farkasszemet nézek az adósommal.
- Üdv a köreinkben Carlos. – ropogtatom ki a nyakamat. – Régen láttalak, újabban máshol töltöd a szabadnapokat. – mosolyodom el, és ezzel még jobban felhúzom. – Mit képzelsz magadról Bennett? Az alkuba nem tartoznak bele holttestek…ennek ára lesz. – üvölti, nekem meg rezzenéstelen marad az arcom. – Mindennek van ára, és nekünk van egy egyezségünk, nem rúghatod fel. A kis segged különben hűsölni fog. Owen úton van. – elég kiejtenem a nevét, és az arcszíne is megváltozik. – Őt nem hozhatod ide. – sziszegi a fogai közül. – De, megtehetem. – nyögöm ki, és az egyik kutya már lépne Lenához, hogy elrántsa a sarokból, de hamarabb érek oda hozzá. – Ha csak egy ujjal is bántani mered, eltöröm az összes csontodat. Világos? Vidd innen a kutyáidat Carlos, mert beviszlek. – én sem vagyok jókedvemben, és elég egyértelműen teszem érthetővé, hogy Lena haja szála sem görbülhet meg.

Nem érzem felelősnek magam azért a tragédiáért, ami a szobámban történt. Mégis úgy vélem, a főnökömet ez teljesen hidegen fogja hagyni. Az én szobámban fekszik a halott srác. Én engedtem be Wyatt-et. Ergo, tuti engem fog elővenni. Számítottam rá, hogy előbb vagy utóbb fel fog bukkanni. Utóbbiban reménykedtem, de a lövöldözés valószínűleg felkeltette a figyelmét. Ha másként nem, közvetett módon; valamelyik lány vagy valamelyik embere leadta neki a drótot, hogy valami nincs rendjén. Ő pedig jött ezt helyretenni.
Erősen bízom benne, hogy Owen hamarosan megérkezik, még mielőtt eldurvulna a helyzet. Carlos olyan, mint egy időzített bomba. Persze, mi nem látjuk a visszaszámláló órát, csak sejthetjük, mikor robban. Egyből hevesen követeli a magyarázatot a kialakult helyzetre. Tekintete villámokat szór hol a két Bennett felé, hol pedig felém. Nagyot nyelek, akárhányszor csak felém siklanak a szemei. Egy idő után inkább kerülöm is a pillantását, mert attól tartok, hogy pusztán a nézésével képes lenne megölni. Két embere természetesen szorosan követik, akármerre mozog, így itt is megjelennek az ajtóban. Az egyikük Dante, akit meglepő módon még a lányok is egészen kedvelnek, sokan nem is értjük, miért dolgozik Carlosnak. A másik fickó Alonso. Ő már cseppet sem olyan kedvelt figura, mint Dante. Talán még Carlos-nál is rosszabb. Carlos legalább néha használja a józan paraszti eszét, ellenben Alonso... Ő kegyetlen. Nem riad vissza a legdurvább erőszaktól sem bárkivel szemben. Szeretnék eltűnni innen, meglépni, egy kis friss levegőhöz jutni, de esélyem sincs, ameddig az a két hatalmas férfi az ajtóban áll. Dante jelzésszerűen felemeli a kezét, hogy ne csináljak semmi hülyeséget. Ez a különbség közte és Alonso között; Dante figyelmeztet, mert nem szeret erőszakoskodni, Alonso viszont azonnal a dolgok elébe megy mindennemű figyelmeztetés nélkül. Amikor Aaron megemlíti Owen nevét, a főnököm bronzszínű arca egyszercsak halálsápadt lesz. Kicsit örülök neki, de ennek nem mutatom jelét. Carlos-nak egy rossz húzása van és azonnal repül a rácsok mögé. Ezzel tisztában van.
Tekintetem a halott fiúra siklik. Még mindig nehéz feldolgozni a látványt. Egy szerencsétlen srác, akit kegyetlenül meggyilkolt az az ember, aki majdnem Aaron-t is a túlvilágra küldte. Beleborzongok, akárhányszor csak rágondolok. Wyatt kihasználva az alkalmat Taylor zsebeiben kezd kotorászni. Látom, ahogy elővesz egy kis zsacskót. Igyekszem úgy fordulni, hogy takarjam Carlos elől. Nem akarok még nagyobb balhét az eddiginél. Ahogy helyezkedem, Alonso már egyből előttem is terem és a karomért nyúl, de Aaron egy szempillantás alatt kettőnk között terem. Egyből látszik a nagy darab, kopasz, nem túl izmos, de nagyon sűrű Alonso nevű fickón, hogy nem tetszik neki a hangnem. Kezei teste mellett ökölbe szorulnak. Lassan megragadom Aaron karját és tolatva húzom őt hátra, mielőtt még ő is valami hülyeséget csinálna.
- ¡Déjalos en paz! – sziszegi mérgesen fogai között Carlos. Alonso hátrál egy lépést, visszaállva Dante mellé. Szinte látszik rajta a fájdalom, amiért nem verhetett meg senkit. Carlos Aaron-t megkerülve lép oda mellém. – Várlak majd az irodámban. Ideje átbeszélnünk egy-két dolgot – suttogja meglepően nyugodt arccal, hangjában viszont fenyegető éllel. Csak bólintok válaszul. A főnököm hátrálva indul meg az ajtó felé. Mutatóujjával a szobám egyes pontjaira mutogat. –Takarítsd fel. Ezt pedig... – bök az ajtóra, amit Wyatt megrongált. – Levonom. – Miután kilép, óriásit sóhajtok. Csak most tűnik fel, hogy még mindig Aaron karját szorongatom. Gyorsan elengedem.
Eddig Wyatt dühöngött, mint egy félőrült, viszont most én érzem azt, hogy betelt a pohár. Dübörgő léptekkel közelítek a kisebbik Bennett felé.
- Mi a franc közöd van Lopezhez? És mi a szart dugdosol a gatyádban? – vágom hozzá a kérdéseket ellentmondást nem tűrő hangon. Elegem van belőle, de nagyon.

Minden elmondható erről a napról, de az nem, hogy normálisan alakulna. Én naivan azt hittem, hogy egy kis értelmet vertem a kisebbik felem agyába, de azzal, hogy a legjobb barátja meghalt, már nincs visszaút. Életbe kell léptetnem a tervemet, és ehhez szükségem lesz a barátomra, és egyben a főnökömre is. Ki gondolta volna, hogy ma még Owennek is puncsolhatok. Én magam fogom le az öcsémet, amíg le nem higgad, és el nem ereszti az informátoromat. Lena és köztem amúgy is zavaros a történet, miután átléptük a határokat, és azóta sem beszéltünk róla, hogy mit jelent az egymás karjaiban eltöltött éjszaka. A fél fülem ott van, amikor Owent tárcsázza, de társaságunk akad, egy nem várt vezető személyében. Tudtam, ha felfordulás van, akkor jönni fog Carlos is, de nem éppen a két testőre társaságában. Ma nem lesz időm fellélegezni sem, mert ki tudja, hogy mikor tehetek pontot az ügy végére. Ki kell hívnunk a helyszínelőket, mert a holttest, az bizony nem maradhat itt, és mire a többiek ideérnek, a testvéremnek is fel kell szívódnia, de csak én tudom, hogy hova vihetjük. Nem akarom, hogy rács mögé dugják, mert az lenne a vége, ha rátalálnak, és nem simán előzetesben marad…egy gyilkosság már az ő számlájára van írva, de ki tudja, hogy Lopez mire is készül, mert biztosan nem hagyja annyiban, hogy kudarcot vallottak. Ideges vagyok, higgadtnak kell maradnom, és megvárni, hogy ideérjen a társam. A tekintetem a belépő trióra siklik, és az eszméletlen bunkó stílusra, amit képvisel a bár tulaja. Én megértem, hogy felfordulást okoztunk, de azért vissza az agyarokkal. Egy kisebb párbeszéd veszi kezdetét köztem, és Carlos között, védelmezőleg Lena elé állok, de még így is mennek neki az ukázok. Nem akarok balhét, így emlékeztetnem kell a latin férfit arra, hogy tartozik nekem…nem is kevéssel, de a múltat nem most kellene felhánytorgatni. Lena meg van ijedve, mikor kimennek a többiek, és csak most veszem észre, hogy eddig belém kapaszkodott. Az öcsém valahol Taylor élettelen testének a közelében fekszik, és nekem fel sem tűnik, hogy mit csinál, amíg rá nem rivall a barna hajú lány.
- Lena… - kérlelem, és a keze után kapok, de már ott áll Wyatt felett. – Állj, mi van a nadrágodban? – vonom fel kérdőn a szemöldökömet. – Add ide Wyatt. – tartom ki a karomat, és mindketten ugyanakkor nézünk a gazdátlan pisztolyomra. Még az a szerencse, hogy megérkezik Owen is.
- Mi a… - általában nyugodt, de elegendő két perc, hogy felmérje mennyire nagy a baj. – A kocsi a ház mellett áll. Vidd le az öcsédet, és te…is menj velük. – nem kell kétszer kérni, erőteljesen rántom fel az öcsémet a barátja mellől. – Gyere. – nézek Lenára. – Elmesélek mindent, ha biztonságban tudom már őt. Nem várhatunk. – sürgetem a kékjeimmel.

Wyatt és a halott fiú mellé már csak Carlos hiányzott. Meg a kutyái. A három férfi látványára az idegességem rémületbe megy át. Tudom, hogy Carlos mi mindenre képes azokkal, akik valamilyen módon beleköpnek a levesébe, kárt okoznak neki, vagy csak egy rossz szót mondanak rá. Ami most itt történt, az sokkal több, mint egy-két rossz szó. Egy hulla fekszik a szobában, Wyatt nekiállt lövöldözni, mindehhez pedig Lopez köthető. Számítottam rá, hogy Carlos valahogy le fogja verni rajtam a hisztijét, ha megtudja, mi történt itt. Amúgy sem fizet túlságosan nagylelkűen, az ajtó javítását pedig még le is fogja vonni. Remek. Nem merek ellenkezni, csak engedelmesen bólintok. Örülhetek, ha nem rúg ki ezért. Amikor tiszta lesz a terep, elengedem Aaron karját. Fel sem tűnt, hogy milyen erősen szorítottam, csak amikor megpillantom fehér ujjaimat. A főnököm távoztával a rémület is távozik belőlem. Ismét elfog a düh, amit Wyatt vált ki belőlem. Tajtékozva esek neki, magyarázatot követelek. Aaron próbál megállítani, de hiába. Jelenleg nem tud hatni rám. Ha rögvest nem árulja el nekem valaki, hogy mégis mi a franc köze van Lopezhez, a férfihoz, aki miatt az életem fenekestül felfordult – nem a legjobb értelemben –, akkor tuti lekeverek valakinek egyet. Odaadja a nadrágjába rejtett zacskót a bátyjának, de magyarázattal nem szolgál. Idegesen toporzékolok, jelentőségteljes pillantást vetek rá. Várok és várok, de a türelmem egyre gyorsabban fogy. Már pont szóra nyitnám a számat, amikor megjelenik az ajtóban Owen. Nagyot sóhajtok. Talán ez a belépő mentette meg Wyatt-et egy irdatlan nagy pofontól. Már éppen lenyugodnék, amikor Aaron olyan megjegyzést tesz, amire nem számítok.
- Elmeséled? – vonom kérdőre felvont szemöldökkel. Ebből egyértelműen ez jön le nekem, ő teljesen tisztában volt eddig Wyatt és Lopez kapcsolatával, az öccse szerepéről az egész szituban, viszont engem elfelejtett erről tájékoztatni. Csalódott és mérges vagyok emaitt, amit tekintetem jól tükröz. Összeszűkült szemekkel nézek rá. – Ez igazán rendes tőled, Aaron – sziszegem fogaim között remegő hanggal. Tisztában vagyok vele, hogy az alkunk arról szólt, én adok át neki információt. De nem gondoltam volna, hogy olyan dolgokba nem avat be, amiben én is érintett vagyok. Egyszer már farkasszemet néztem Lopezzel, amint egyenesen felém szegezte a pisztolyát. Megölette Hannah-t és a völegényét, mindezt pedig elég hatásos módon közölte velem: az egyik emberét rámuszítva, megfenyegetve. Nagyon is érintett vagyok az ügyben, de szerintem erre nem kell emlékeztetni. Azt hittem, a bizalom kölcsönös köztünk. Pláne az után az éjszaka után... Wyatt megjegyzését figyelmen kívül hagyva lépek oda az asztalomhoz, a vállammal szándékosan lekoccolva Aaron-t, hogy érezze a „törődést”. A iókból pedig előkotrok egy doboz cigit és egy gyújtót. Nagyon régóta megvan, még fel sincs bontva. Nem dohányzom, de egy doboz itt fekszik hónapok óta a stresszesebb időszakokra. Most jött el az ideje, hogy felbontsam. A kabátomat a vállamra terítve viharzok ki az épületből. Rágyújtok. Mire Aaron és Wyatt kiérnek, addigra el is szívom nagyjából a cigarettát. A csikket egy pocsolyába dobom. Lényegesen nyugodtabb vagyok, és mivel nem vagyok hozzászokva a nikotinhoz, enyhe, de valamilyen groteszk módon kellemes szédülés fog el. A két Bennett-et bevárva indulok a kocsihoz. Beülök, sértődötten vágom be magam után az ajtót, fejemet pedig az ablaknak döntöm. Lehet ez a nap még ennél is rosszabb?

Tudják, én nem hiszek abban, hogy ne lenne olyan helyzet, amiből nem lehet kilábalni, de amikor feltűnik a színen Carlos és a két csatlósa, már korántsem vagyok nyugodt. Wyatt és Taylor már magában egy galiba, de ehhez még társul egy bártulajdonos, meg a bandája, és ott van még Lena is, akin látszik, hogy érzelmileg megviselte a történet. Másfél éve, lassan kettő is van, hogy nekem is dolgozik, és ebben az időszakban nem olyan sokszor fordult elő, hogy kibukjon, de most mégis megtörténik. Az arca megrándul, belém kapaszkodik, érzem a testem minden pontjából, hogy fél, és nem akar egyedül maradni a történtek után a főnökével, mert ki tudja, hogy mi lesz a vége. Burkoltan figyelmeztetem a latin vért, hogy vegyen vissza a hangerőből, és célt is érek vele, hogy miközben a barátom ideér, addig is legyen időm higgadtan gondolkodni. Taylort keresik, bűnrészes, és most már halott is, ergo nem fog dalolni. Az öcsémet lehetne bűnbaknak kiállítani, és Lopez valamilyen erre hajtott, hogy Wyatt vigye el a balhét, de én sem most jöttem le a falvédőről, hogy ne gondoskodjak róla. A többiek előtt kell eltüntetnem a helyszínről, és elzárni a besúgók elől. Ki tudja, hogy hányan szaglásznak a környéken, már az is elég baj, hogy Lena is érintett, nem kell nekem még egy, vagy éppen kettő holttest. A drog már csak amolyan tetőpont a mai este eseményfolyamában, szótlanul veszem el tőle, és állítom meg a kis barnaságot, hogy nekiessen a testvéremnek. Dolgozik benne a düh, és az előbbi fojtogatás. Most egy kicsit bánom, hogy belekevertem őt is, mert ha nem viszem be a VIP terembe, akkor Lopez emberei sosem figyelnek fel rá. A tekintetem csalódottságról árulkodik mindkét fél irányába, de meg is kapom ezt a nagyszerű emóciót, mikor találkozik a pillantásom Lenáével. Owen menti meg a helyzetet, hogy megjelenik, és elkezdi az utasításokat kiadni. Nekem az elsődleges, hogy őket biztonságban tudjam. Remek éjszaka lesz hármasban, de majd később fájjon a fejem, ne most. Az autóhoz taszigálnám a kisebbik Bennettet, de elég annyi információmorzsa, hogy köze van Lopezhez, és Lenának lőttek. Az irányítás kicsúszik a kezem közül, aztán mérlegelek. Lena nagylány, nem fog szembemenni Owennel.
- Köszi. – mondok neki ennyit, amikor elhaladok mellette, és rángatom magammal Wyatt-et is. A táncos lány valamit elcsen, és mire leérünk már cigivel a szájában fújtat. Annyira örülök neki, hogy ennek is ma este kellett megtörténnie. Nem kell legalább kérlelnem, hogy üljön be hátra, így ha nem ütközöm nagyobb ellenállásba, akkor szinte betuszkolom a testvéremet, és megkerülve az autót ülök be a volán mögé. Erősen csapom be az ajtót, és lezárom a belteret a központi részen.
- Ma mindenki válaszokat kap. – nézek a tükörbe, ha Lena is hajlandó rám nézni, aztán elindulok a kijelölt lakásba, ahol őrök várnak ránk. – Öcsém most jó ideig nem fogod látni a napot, megnyugtatlak. – feszülnek meg az arcizmaim, és a következő mondatomat Lenának szánom. – Te meg lemondhatsz arról, hogy visszamész táncolni. Szemtanú vagy, és most már célkereszt is Lopez számára. – sajtolom ki magamból az infót, és besorolok a forgalomba, mert éppen pirosat kapunk.

Dühösen fordulok Aaron felé. Tehét jó volt a megérzésem, tudja, mi köze van az öcsikéjének Lopezhez. Dühít, amiért nekem erről egy szót sem szólt. Én is nyakig benne vagyok, Hannak és a vőlegénye már halott, Lopez pedig utánam küldte az egyik kutyáját. Aaron pontosan tisztában van azzal, hogy ugyanannyira érintett vagyok az ügyben, mint ők ketten. Ehhez képest egy szót sem szólt arról, az öccsének mi köze van Lopezhez. Én mindig minden információt megosztottam vele. Az életemet is rábíztam. Ő meg ennyire sem képes. Lehet, hogy túlreagálom, de most nem így érzem. Csak azt érzem, hogy fel tudnék robbanni. Jelét is adom a dühömnek és a csalódottságomnak. A szobából kifejlé vállamat erősen az övének koccnatom, szándékosan nem kerülöm ki. Hozzá képest Owen-t feltűnően messziről kerülöm ki. A sikátorban rágyújtok, amíg ki nem érnek. Az utolsó slukkból származó füstöt direkt Aaron arcába fújom. A csikket az egyik kukán elnyomom, majd elpöccintem A kocsiba szó nélkül szállok be. Erősen csapom be magam után az ajtót, az autó egészen beleremeg. Az ablakon nézek kifelé, a fejemet az üvegnek támasztom Nem fordulok előre, csak a szemeimmel nézek a visszapillantó felé, ahol egy pillanatra látom Aaron tekintetét. Gyorsan elkapom a pillantásomat és duzzoga nézek kifelé.
- Te nekem nem mondod meg, mit csinálak – motyogom inkább csak magamnak. Semmi joga nincs megszabni, mit csinálhatok és mit nem. Nem az apám, nem az anyám. Ő nekem senkim.
A többi autót figyelem, ahogy elhaladunk mellettük. A házakat, kukákat, utcákat. Az üzletek kirakatait, a sötét helyiségeket. Azt a néhány embert, akik az utcán lézengenek; pár fiatalt, akik valamilyen üveggel a kezükkel sétálnak. Látszólag jól érzik magukat. Néhány párocska is kint sétál egymásba kapaszkodva. Az egyik piros lámpánál két fiút szúrok ki. Az egyik ház bejárata előtti lépcsőn ücsörögnek, valami az arcukba világít. Valószínűleg telefon. Olyan hangosan nevetnek, hogy még a kocsiban is lehet hallni.
- Befognád? – förmedek rá a mellettem ülő fiúra, aki a halott haverja miatt siránkozik és ki is akar szállni. Nincs kedvem még az ő hisztijét is hallgatni. Túl régóta hallgatom. Lassan két éve. Mélyet sóhajtva fordulok ismét a külvilág felé, amíg meg nem érkezünk a kijelölt helyre. Kezem már a kilincsen van, türelmetlenül várom, hogy Aaron kinyissa az ajtót, mivel az zárva van. Amikor halk kattanás jelzi, hogy szabad az út, azonnal kipattanok. Csípős hideg csapja meg az arcomat. A karom végig libabőrös lesz, de jól esik a friss levegő. Meg az, hogy nem kell egy légtérben összepréselőve lennem azzal a kettővel. Karomat magam előtt összefonva várom meg Bennettéket, hogy Aaron mutassa az utat.

Tudják mennyire szar érzés, ha téged hívnak, hogy gyere, mert baj van, aztán utána meg hirtelen te leszel a hibás? Na a kocsiban ülve hasonló érzések kerítenek a hatalmukba, amikor nekem azzal jön Lena, hogy ne szóljak be neki, az öcsém meg a hattyú halálát játssza el, mintha elmenekülhetne, és ha megtenné, akkor megoldaná a gondunkat egy csapásra. Kezd elegem lenni ebből a hálátlan bandából, egyszerűen nem megy, hogy mindent kézben tartsak, ha ennyire mindenki ellenem van. Nem én tehetek róla, hogy Lopez a városból mészárszéket csinál, hogy Carlos volt már egyszer a célpontja, és ha nem megyek be aznap este a bárba, akkor Lena halott lenne. Ez természetesen senkinek sem okés, és Wyatt sem kapna már észbe, hogy egyáltalán nem a haverjáról, vagy róla szól a történet. Kioktatom őket, de már felesleges, mert mindenki a saját igazát fújja. Legszívesebben egy másik bolygóra teleportálnám magam. Most először érzem, hogy betelt a pohár, hogy semmi értelme a nyomozásnak, az öcsém és Lena biztonságba helyezésének, mert úgysem lesz jó nekik. Azokat nem lehet megvédeni, akik nem akarják, és nekem pontosan ez jön le, amiért nem mondtam el mindent, vagy éppen későn tudtam meg, hogy ki és hogyan áll kapcsolatban. Az őrök várnak ránk, én már csak a fejemet fogom meg az egyik kezemmel, és azért imádkozom, hogy egyikük se csináljon hülyeséget, amíg odaérünk, aztán leadom a lantot, és átveszi a helyemet más. Napok óta nem alszom, állandóan Lopezen kattogok, és az elkövetett gyilkosságokon, erre most még ezt is a nyakamba varrják. Érezhetően a tetőpontjára hágott a hangulat az autó belsejében, de kénytelen voltam lezárni a biztonsági zárat, hogy ne ugorjanak ki útközben. A védett lakás már nincs messze, a padka mellett fékezem le, amikor feloldom a zárat, és a kisasszony pattan ki először hátulról.
- Igen, ott. – oldom ki a biztonsági övet, és Wyattre pillantok, aztán úgy döntök, hogy nem megy másképpen, ezért a két tenyerem közé zárom az arcát, hogy valamennyire képbe kerüljön. – Felmegyünk a lakásba. Nem mész innen sehová. Lopez már a fejedet akarja. Értsd meg, addig nem fog megállni, amíg ki nem nyírt. AZ első dolgod, hogy kijózanodj, mert ennek nem lesz jó vége. – sóhajtok egyet, és kiszállva, megkerülöm az autót, és egy oldalpillantást vetek Lenára. Cigi…már meg sem lepődöm. Azt sem dolgozta fel, hogy a barátnője, és a vőlegénye meghaltak, a közöttünk lévő dolgok sem alakulnak a legjobban…vagyis zavarosak. – Gyere. – nyitom ki az öcsémnek az ajtót, és kihúzom, ha másképpen nem megy. – Ha elszívtad, akkor gyere fel. – ennyit mondok még Lenának, aztán Wyatt-tel együtt lépek fel a bejárathoz, de már ketten jönnek is elénk. – Helló Bennett. – köszön oda Sawyer, én meg elmosolyodom. – Helló, segítenél? – érdeklődöm, de szinte meg sem kell kérnem rá, mert a másik oldalról Wyatt hóna alá nyúl, és ketten vonszoljuk fel a második emeleti lakásba. – Owen szólt…már minden készen áll. – csak bólintok erre, mert még mindig fel vagyok húzva.