Noel & Lena

Az egész úgy kezdődött, hogy a suliban azt mondták a többiek, hogy : „Noel, ma elmegyünk szórakozni, csípd ki magad és hozd a kamu személyid”. Azt hittem ez is olyan este lesz, mint a többi. Alkohol folyik majd szüntelen és pirulák gurulnak szanaszét, miközben a zene hangosan dübörög, este pedig nem megyünk haza, hanem másnap egyből újra az iskolapadba tesszük le magunkat, hogy pótolhassuk az elmulasztott hét vagy nyolc óra alvást. Engem szerencsére a tanárok nem szoktak ilyenkor cseszegetni, maximum oldalba böknek, ha elkezdek horkolni vagy folyni kezd a nyálam a füzetemre. Utóbbi csak egyetlen egyszer történt meg, de a többiek azóta is hajlamosak felemlegetni és a hasukat fogva röhögni. Nem mintha én nem tudnék róluk hasonló történeteket, és ha elkezdenek szívatni akkor könyörtelenül vissza is szoktam nekik vágni.
A történet úgy folytatódott, hogy Roger pontosan este kilenc órakor gurult be a faterja autójával a házunk elé, majd ahelyett, hogy kiszállt volna a kocsiból és becsöngetett volna az ajtón egészen egyszerűen megcsörgette a telefonomat, hogy indulás van. Gyanakodhattam volna amikor Roger egy nagy köteg egy dolláros bankjegyet adott a kezembe, de azt hittem csak nem akarja fogni tovább. Túl naív voltam, hiszen ezen felül semmi árulkodó jel nem volt, a többieket a szokásos útvonalon szedtük össze, majd mentünk a klub felé… és még tovább.
Az idő csak telt, majd hamarosan megérkeztünk, a kocsi motorja leállt, az ajtók kinyíltak épp úgy ahogy a szemeim is repülő csészealj méretűvé változtak amint megláttam a klub bejáratát. Egy sztriptízbár. Basszus.
A magabiztosság a kulcs ahhoz, hogy az ilyen helyekre a magunk fajta fiatalkorúakat beengedjék, persze nem szabad túlságosan taplónak sem lenni, mert azzal máris elárultuk volna magunkat. A bejáratnál lévő pasas csak egy pillantást vet a személyinkre és már tessékel is tovább, hogy a mögöttünk lévő csapatot is leellenőrizhesse. Legénybúcsúra jöhettek, legalábbis a beszélgetés foszlányokból erre következtettem amiket sikerült elcsípnem.
Az asztalunk nem messze volt a színpadtól, de sajnos nem maradhattam ott sokáig, Roger a második kör feles után megragadta a karomat és magával húzott, az emeletre azzal a szöveggel, hogy neki és a többieknek van egy meglepetése a számomra, végre beléphetek én is közéjük… azok közé akik folyamatosan a hódításaikról hencegnek.
Vigyorogva megköszönöm neki, majd megvárom míg elmegy és beljebb lököm az ajtót, amely mögött a lány / nő / hölgy? Már vár rám. Láttam már filmekben hogy mi is szokott történni az ilyen helyeken de sohasem hozott lázba az ilyesmi, sőt, egyáltalán nem mozgatta meg a fantáziámat, emiatt zavarban is vagyok, nem tudom mit kellene csinálnom, de nem is kell, mivel… Ő ( maradjunk a hölgynél) önállósítja magát és behúz a szobába.
- Noel Jude vagyok, bármelyiken szólíthatsz. - felem a kérdésére a szokásos választ. Mindenkinek meghagyom a választási lehetőséget, aztán majd dönt aszerint, hogy melyik szimpatikusabb neki.
- Téged hogy hívnak? - remélem nem azt mondja, hogy Eperke vagy valami hasonló, mert akkor biztosan elnevetem magam, még akkor is ha jelenleg olyan ideges vagyok hogy nem tudnám megmondani a dobverő melyik végével kell a dobokat püfölni.
Hátrálni kezdek, mikor finoman tolni kezd és a tekintetem végig siklik rajta. Be kéne, hogy indítson bennem valami kémiai folyamatot a látványa, de ez elmarad… nem is lepődöm meg rajta, de azt észlelem, hogy egy nagyon szép hölgy társaságába kerültem.
- Gyönyörű vagy. - mondom ki amit gondolok, bár minden bizonnyal számtalan férfitól hallotta már ugyan ezt, vagy ennél sokkal cifrább és szebben kifejezett bókokat.
- Itt lehet kapni italt? - Attól máris jobban érezném magam azt hiszem. A fenébe, hogy minden lent maradt a többieknél, ahogy a bogyókra sem volt még időnk.
Leülök a fotelba amelyikből az előbb ő állt fel, bár az illem szerint neki kéne felajánlanom a helyet, de valószínűleg akkor csak jóízűen kinevetne.

Noel & Lena

Tetszik a hangja, olyan megnyugtató ahogyan kimondja a nevemet, és máris kevésbé leszek ideges, de azt azért nem állítom, hogy teljesen megnyugodnék, egyelőre csak eljutottam oda, hogy talán nem fogok kirohanni a szobából. Amúgy sem tennék ilyet, mert mi van ha Roger vissza jött, hogy hallgatózzon? Rettenetesen ciki lenne egyenesen a karjaiba futni, kiröhögne és életem végéig, vagy legalább addig amíg véget nem ér az iskola addig kellene a cikizést hallgatnom. „Noel megijedt egy sztriptízestől” Nem, ebből inkább nem kérek és maradni fogok itt és próbálok ellazulni.
- Lena…  - Ismétlem meg a nevét, de nem, ebben a névben nincs semmilyen erőltetett szexuális utalás sem, talán ez a sajátja, de az is előfordulhat, hogy nem hajlandó semmilyen lealacsonyító nevet magára erőltetni. Bármelyik is legyen az igaz ezt nagyon jó dolognak tartom.
A szék kényelmes, és mocorgok benne egy kicsit amíg megtalálom a megfelelő helyzetet, bár nem sokat, még a végén azt hinné, hogy megcsípett valami ezért nem tudok nyugton maradni.
Halványan elmosolyodok amint elsorolja a választékot, ezek szerint nem lettem elszeparálva a piától, és továbbra is önthetem magamba a folyékony bátorságot.
- Whiskey-t szeretnék - felelem miután gyorsan mérlegeltem magamban a választási lehetőségeket. Vodkát már ittam, azt már annyira nem kívánom, a tequiláról azt hihetné, hogy a hasáról akarom lenyalni a sót, a köldökéből kiinni az italt, majd az ajkai közül kiharapni a citrom savanyú húsát. Biztosan vannak olyanok, akik ezt szeretnék, sőt egyszer én magam is ezer örömmel kipróbálnám, de nem itt és nem most.
Megköszönöm az italt majd elveszem tőle és belekortyolok. Végig marja a torkomat, igazán kellemetlen érzés de tudom, hogy most pontosan erre van szükségem.
- Nagyon ideges vagyok, ne haragudj… - Tekintetem az övét keresi, majd amint hozzáér a lábamhoz már a kezét nézem kíváncsian. Tűzbe kellene hoznia ennek a finom kis érintésnek, és nagyon igyekszem, hogy érezzek valami változást a hangulatomban, de semmi sem történik.
- Mit hogy szeretnék? Mik a lehetőségek? Bármit kérhetek? - újra az arcát nézem és nagyon tetszik, hogy eldönthetem, hogy mit is akarok. Na nem mintha olyan sok mindent akarnék tőle, de azért van amit igen, ami jó lenne, bár… nem bár, hanem biztos, hogy ő abban nem lenne benne, mert biztosan van itt valami kukucskáló ahonnan figyelnek minket, esetleg kamera, bár nem láttam semmi ilyesmit sem mikor beléptem, igaz nem is azzal voltam elfoglalva, hogy körbe nézzek, hanem inkább azzal, hogy ne essek a saját lábamban hasra.
- Én még sohasem voltam ilyen helyen. Nem is én fizettem be magam ide, hanem a haverjaim úgy gondolták hogy jó poén lenne. Egy csomósor azzal szekálnak amiért én nem mesélek nekik a hódításaimról. - fogalmam sincs, hogy miért is mondom el neki ezeket.

Noel & Lena

Talán jó lesz nekem itt, talán nem lesz annyira rossz, igaz a kettő körülbelül ugyan azt jelenti, én mégis hatalmas különbséget érzek a két állítás között. A pohár hűvös érintése a kezemben igazán kellemes, segít elterelni a figyelmemet, de hogy miről azt magam sem tudom, csak azt, hogy a jég halkan csilingel ahogy ha megmozdítom a poharat hozzá ütődik az üveghez, vagy egymáshoz.
A kezét szerencsére hamar elveszi a combomról és úgy tűnik nem is akar másfelé kalandozni az ujjaival amit nagyon tudok értékelni. Lehet azért vette el a kezét, mert látja, nem igazán esik jól az ilyesfajta érintés, vagy csak szimplán nem érdeklem… bár ez egészen biztos, hiszen neki ez a munkája, el kell hitetnie az ügyfelekkel, hogy abban az egy órában, vagy nem is tudom mennyi időben amíg itt vannak, csak ők léteznek a lány számára. Lena számára.
Kijelentésére, miszerint ez egy sztriptíz bár halkan felnevetek. Ha nem mondja akkor nem is tudom, hogy itt vagyunk, de igaza van, a feltételezés is rossz volt, miszerint más is lehetséges lenne ebben a szobában.
- Az italt már megkaptam, esetleg lehetne, hogy… hogy más ne történjen? - Remélem nem fog kinevetni. Kérdésére elhallgatok, és igyekszem nem teljesen zavarba jönni, de azt hiszem ezt már akkor elfelejthettem amikor beléptem ebbe a szobába. Kínos kérdés, hiszen a korom béli fiúk egyik ágyból másznak át a másikba, én pedig maximum a sajátomban szoktam lenni, néha elalszok otthon a kanapén, de nem hiszem, hogy ez annyira érdekelné a többieket, legalábbis addig, míg egyedül teszem ezt.
- Nincs miről mesélnem nekik, hazudni pedig nem akartam, mert előbb vagy utóbb úgy is lebuknék, tudni akarnák a lány nevét és akkor teljesen össze omlana az amit korábban elmondtam. - Lehet, hogy ez egy kicsit zavarosra sikerült, de talán ebből rájött, hogy nem igazán vagyok nőcsábász, sőt, az igazat megvallva… nem, arról nem beszélünk.
- Nagyon sokszor szoktunk együtt bulizni menni és akkor előkerülnek mindenféle dolgok, aminek köszönhetően a többiek szerencsére saját magukkal és a partnerükkel szoktak törődni én meg ellehetek egymagam, csak mikor mindenki kijózanodik és elkezdik mesélni a törtneteket… én mindig kimaradok. - Kezdek sokat beszélni és ez baj, egészen biztos halálra untatom.
- Nem lehetne azt hogy ööö, csak beszélgetünk? Már ha nem kerülsz bajba emiatt. - Remélem bele egyezik, ha nem akkor nem tudom mit csinálunk majd itt amíg le nem jár az időm. Talán kidob és kéri a következő vendéget.
- Régóta dolgozol itt? Ugye nem én vagyok az első aki nem szeretne táncot? Nagyon szép vagy, nem azért nem szeretnék, mert nem tetszenél, csak... mindegy, szóval?

Noel & Lena

Kezdek megnyugodni… legalábbis már nem érzem magam annyira feszélyezettnek, mint amikor be kellett jönnöm ide, és ebben nagy szerepe van annak is, hogy egy nagyon kedves lányt „vettek nekem” az idióta haverjaim. Próbálok kényelmesebben elhelyezkedni a széken és nem úgy ülni ott továbbra is, mint aki karót nyelt, hanem elengedni magam és ez sikerül is valamennyire. Jobban oda tudok figyelni a környezetemre és a helyzetre is, nem kell azon aggódnom, hogy olyan dolog lesz itt, amit nem szeretnék, hiszen Lena nem fogja rám erőltetni magát, talán egy kicsit örül is a helyzetnek, amiért nem kell egy százötven kilós undorító pasasnak öl táncot adnia, hanem ő is pihenhet, bár lehet, hogy a pasasnak jobban örülne. Nézem az arcát és próbálom kitalálni a gondolatait, de nem járok sok sikerrel, mivel semmit sem tudok leolvasni róla. Ez sohasem ment nekem, pedig már több alkalommal is próbálkoztam már másoknál. Jó, az alap dolgokat én is észre veszem, de a többi érzelem számomra teljesen homályos.
- Nem is tudom, lehet majd pontos beszámolót kérnek majd mindenről, vagy feltűnik nekik, hogy nem álló cerkával megyek majd ki innen. - felelem, és már meg is van rá a megoldás.
- Esetleg elmondhatnád nagy vonalakban hogy szokott kinézni a dolog ha valaki tényleg táncot kér. Mit szoktál csinálni? Hozzád érhetnek? - kíváncsiskodom, bár lehet elég lett volna az is, ha láttam volna már olyan filmet amiben a szereplők sztriptíz bárba mennek, de ki tudja az mennyire tükrözi a valóságot. Jobb ha minden információt biztos forrásból szerzek meg.
Szavain elmosolyodok, tetszik a hozzáállása, és igaza is van, ha a vendég beszélgetésre vágyik akkor azt fog kapni, bár talán más táncos inkább elküldött volna egy jó kis pszichológushoz… vagy inkább pszichiáterhez ha ilyen vágyaim vannak.
A felém nyújtott tálból kiveszek pár szőlőszemet, hogy míg beszélgetünk majd néha a számba tudjam dobálni őket.
- Akkor csak tovább szekáltak volna, abból pedig nem kérek, jobb ez így, hisz ők is megkapták amit akarnak és én is nyugodtan eltölthetek egy kis időt, míg ők azt nézik, hogy a színpadon hogy táncolnak a kolleganőid. Remélhetőleg mire lejár az időm addigra ők annyira részegek lesznek, hogy egy pillanatig sem fognak majd kételkedni a szavaimban. - Nem mondok konkrétabb okot, hisz még magamnak sem mertem úgy igazán elismerni azt, hogy… á semmit.
- Te… szereted ezt csinálni? Biztos megvan a jó oldala is, hiszen egy csomó pasas odáig lehet érted.

Noel & Lena