180 cm magassághoz izmos és jól karbantartott test társul, aminek köszönhetően gyakran magára vonzza a nők pillantását, de őt hidegen hagyja ez. Tisztában van az adottságaival, de sose használná ki az azzal járó előnyöket. Ahogy ígérgetni se szokott feleslegesen, mert nincs olyan nő az életében, aki mellett fel akarna ébredni. Zöld szeme van, ami néha egészen fagyosnak vagy mogorvának hat, de ez nála mostanában eléggé alapbeállítottság. Haja barna, amit régóta kicsit hosszabbra meghagyott és mellé jócskán társul arcszőrzet is, ennek köszönhetően nyerte meg a hobó becenevet is. Mondjuk az se segített rajta, hogy simán el van különféle kopottas melegítőiben is, mintsem öltönyt húzzon vagy valami normálisabb ruhába bújjon.
Őszinte ember, direkt soha senkibe se rúgna bele, de olykor megesik, hogy túlzottan nyers tud lenni. Még mindig jobb egy tőr elölről, mintsem a hátadba álljon, mert a képedbe hazudtak. Ő ezt az elvet vallja. Ha valaki eljátssza a bizalmát, akkor nem ad második esélyt, simán rád bassza az ajtót, vagy akár az ablakot is, ha ott próbálnál meg visszamászni. Mondhatni már egészen szabálykövető, ritka az, amikor parancsot megkérdőjelezné, de ahogy lenni szokott megesett már, ami miatt meg is ütötte a bokáját. Az se áll tőle messze, hogy néhanapján igyekszik a szabályok határait feszegetni, hogy a lehető legjobb megoldást találja meg egy meredek helyzetre.
Jó hallgatóság tud lenni, de gyakran igazán idegőrlővé tud válni a vele való beszélgetés, mert nagyon hektikus tud lenni, hogy mennyit is beszél, néha szerinte pont elegendő egy bólintás vagy morgás válaszként, minek túlbeszélni az adott témát. Megvannak a saját démonjai, amik a munkájából és a múltjából erednek, de egészen mostanáig sose hagyta igazán azt, hogy kihassanak rá. Most viszont nem tud csak úgy tovább jutni a családja elvesztésén, aminek köszönhetően néha túlzottan ingerült tud lenni és megesik, hogy hamarabb üt, mintsem szóban figyelmeztetné a másikat, hogy most fejezze be a faszságait. A nem nála nemet jelent, így ha nem tudod megérteni, akkor ne csodálkozz, ha rád ereszti a benne lappangó medvét és leüvölti esetleg a fejedet. Alapjáraton, még ha ezek után nem is úgy tűnik kedves és barátságos egyén tud lenni, igyekszik senkit se előre leírni magában, de a megérzéseire hallgatni szokott, hiszen a munkája során megtanulta, hogy férfiként is akadnak ilyenek, sőt,  néha az életüket is ezeknek a megérzéseknek köszönhetik. Zárkózott, nem túl gyakran beszél magáról, vagy a múltjáról. Nem vágyik sajnálatra, ahogy tökéletesen el van az életével - részben hazugság- , még ha néha érzi is azt, hogy valami hiányzik belőle, de tenni már nem tesz azért, hogy ez a néha kósza érzés többé ne térjen be hozzá. Sose hagyná azt, hogy egy nőt bántsanak vagy egy védtelen egyént, egészen hamar fel tudja venni a védelmező szerepet, mert ő ilyen és nem csak megjátszott.
Jelenleg a különféle sportoknak, motorozásnak él, meg a nyakán maradt Sátánkának, aki néha bosszantóbb tud lenni, mint az életében együttvéve az összes szereplő. Ezeken kívül esélyesen nem meglepő, hogy munkamániás és tudják róla, ha váratlanul behívják, akkor is igent fog mondani. Pláne most, hogy már "családja" sincs.
Régebben tudott romantikus is lenni, bár ő akkoriban is úgy gondolt magára, hogy ő egy berozsdásodott robot, aki próbált a nőjének kedvében járni, ami ment is, de részben úgy is érzi, hogy kudarcot vallott, mert Evelyn sose mondott igazán igent.  
Nagymamája és nagypapája mindig számíthat rá, mindig segít nekik amiben csak tud és örökre hálás lesz nekik azért, hogy embert faragtak belőle és minden nehéz pillanatban ott voltak neki. Akkor is támogatták, amikor tudták jól, hogy évekre meg fog szűnni létezni és azt se fogják tudni, hogy mi van vele.  A nagymamája a legnagyobb támasza.

Sose hitte volna, hogy élete egyik legmeghatározóbb pillanatát egy idióta fogadásnak köszönheti majd, de végül úgy hozta élet és nem véletlenül tartják, hogy az alkohol nem a legjobb tanácsadó, vagy éppen részegen sose csinálj olyat, amit később megbánhatsz. Hamarabb lépett volna be a tengerészgyalogságba, mintsem a francia idegenlégióba és nem csak a szigorú szabályai miatt, vagy azért, mert az első 5 évben megszűnsz létezni, semmi kapcsolatod nem lesz a hátrahagyottakkal, hanem egyszerűen sose gondolta azt, hogy az neki való lenne. De ha azt mondod neki, hogy valamire nem képes vagy lehetetlenség megcsinálni, akkor ő csak annyit fog mondani „fogd meg a sörömet” és  csak azért is be fogja bizonyítani, hogy meg lehet csinálni. Fiatalon ez eléggé jellemző volt rá, mostanra azért kicsit komorabb és megfontoltabb lett, de még mindig imádja a kihívásokat. Pontosan egy ilyen ugratásnak köszönhetően jelentkezett a francia idegenlégióba, pedig alig hogy elvégezte a rendőrakadémiát, ahol nagy jövőt jósoltak neki.
A tévhittel ellentétben, nem keresnek se betyárokat, se bűnőzöket, hiszen szigorú követelményeknek kell megfelelni, ami ha francia lennél még nehezebb lenne, mert meg kellene tagadnod a hazádat, származásodat és új nevet is kapnál, de szerencsére neki ilyen gondja nem volt, csak a legjobb barátjának, akit a kiképzés alatt ismert meg.  Egyáltalán nem családbarát ez a kiképzés, életmód, de őt ez akkoriban nem igazán érdekelte, mert barátokon és a nagyszülöin kívül nem hagyott hátra senkit; a szüleit még egészen fiatalon elveszítette egy balesetben.
Ahhoz hogy ott lehessen újabb teszteket kellett átesnie, ami között volt fizikai, pszichológiai, egészségügyi alkalmassági, utána pedig még mindig fennállt az esélye, hogy megmutatják neki merre van az ajtó, de nem tették és ő se futamodott meg, egyszerűen vállalta azt, hogy megszűnik létezik a világ számára, akkoriban nem gondolta azt, hogy ennyire nehéz lesz. Újoncként mindent elvettek tőle, még az útlevelét is, mintha bárhova is szökni akart volna, az első próbákat pedig az aubagne-i bázison kellett kiállnia. Intelligencia teszten esett át, interjúkon, mintha csak arra akartak volna rájönni, hogy tényleg ki fogja-e bírni azt, ami rá vár, vagy éppen nem károkat akar okozni, esetleg kémkedni… Ez kész hülyeség! – akkoriban csak ennyit gondolt az egészről.
Kiállta a próbákat így jöhetett a következő Castelnaudaryban, vagyis az idegenlégió kiképzőbázisára került, ahol 4 hónapon át erőnléti, fegyverismereti és taktikai kiképzésen vettek részt a többi újonccal egyetemben, aztán pedig vizsgát kellett tenniük, mintha csak visszaült volna az iskolapadba. Csak ez annál sokkal komolyabb volt, ahogyan a tétje se volt éppen kicsi, de ezt az akadályt is megugrotta, így nem volt más hátra, mint hogy igent mondott a szerződésre, amivel egyenes út vezetett a kilenc ezred egyikébe, ahol kötelezően mindenki 5 évet szolgál, ő viszont pár évet még ráhúzott, mert maradni akart.
Sose tagadná, hogy amit átélt azokban az években, azok nagyon is nyomot hagytak benne és a legnehezebb az egészben, hogy egyedül kell az ott átélteknek a terhét cipelnie, mert soha senkinek se beszélhet róla. Sose szegne szabályt.

Hazaérkezését követően egészen idegennek hatott mindaz, amit régebben annyira jól ismert. A barátok közül akadtak olyanok, akik megvárták, de akadtak olyanok is, akik elkoptak az elmúlt évek alatt, vagy a visszatérte után tűntek el, mert többé már nem volt az a mindig vicces, nagypofájú srác. Körültekintőbb lett, néha humorra is futotta, de már azt se nyomta olyan full kreténbe, mint régebben. Napokig ki se mozdult a házból, miközben próbálta az elmúlt évek árnyát nem túlzottan szabadjára engedni és rájönni arra, hogy mihez is akar ezek után kezdeni. Nehezen találta a helyét, nehéz volt felvennie a lépést a hétköznapinak mondott élettel, mintha csak részben a titkok, amik megkötötték a nyelvét kicsit elkezdték volna felemészteni. Olykor csak figyelte az embereket, a szokásaikat, hogy minél hamarabb vissza tudjon találni abba az életbe, amit hajdanán úgy szeretet, de most még is az egész úgy hatott számára, mint egy egykoron jól ismert, de mára már idegenné vált barátot köszöntött volna.
Sose volt az a típus, aki egyhelyben ült volna és túlzottan mélyre se engedte magát zuhanni, tudta jól tovább kell mennie és napok múlásával, a korábban kapott javaslatok megfontolásával körvonalazódott az, hogy mi lesz a következő ugródeszka az életében. A régebben szerzett kapcsolatait bevetve igyekezett bekerülni a SWAT csapatba, de kibaszottul nem volt könnyű dolga. Hiába ismerték a múltját, de talán pont azért se akarták csak úgy egyszerűen megadni neki az esélyt. Kötelezték, hogy pszichológushoz járjon, miközben különféle sportokban vezette le a felesleges feszültséget. Bokszolt, hegyet és falat mászott, futott, vagy csak éppen a motorját hozta rendbe, hogy aztán a régi szenvedélyének hódoljon. És pontosan az egyik futás során találkozott Evelynnel, akit egy kellemetlen helyzetből mentett ki. Akkor még nem gondolta azt, hogy élete legjobb rögtönzött szereplését hozta össze és egy véletlennek mondható találkozással megalapozta a következő éveit, mert Eve volt az a nő, aki felforgatta az életét, és akinek köszönhetően rátalált újra önmagára, aki támogatta az álmai megvalósításában.

Mondhatná azt, hogy a munka miatt nem ment a virágboltba, a munka tartotta távol a temetőtől, de mind hazugság lett volna. Ő pedig a világon talán leginkább a hazugságokat utálta. Mindig is nehéz volt számára ez az időszak, amikor beköszöntött életének második legszomorúbb évfordulója, vagyis az imádott nőnek és a fiának az elvesztése. Még így két év távlatából is néha azon agyalt, hogy mit tehetett volna másként a bevetés során, azon a bizonyos feketébe öltözött napon, miként menthette volna meg őket, de pontosan tudta, hogy sehogy, mert hiába tartoznak az elit csapatok közé, akkor se mindenhatók. Az volt az a nap, amikor majdnem mindent elveszített, nem csak az életének egy részét, de a munkáját is, amiről részben úgy gondolta, hogy életben tartja és a világért se cserélné el, hiába voltak nehezebb, olykor pengeélen táncoló napok. Hiába tértek nagy ritkán haza eggyel kevesebben vagy végezte valamelyikük a kórházban, mint amikor a parancsot megkapták a bevetésre. Ők egy család voltak, a nézeteltéréseik és az idióta ugratásaik ellenére is, mert olykor pontosan úgy húzták egymást, mint valami óvodások.
A barátainak köszönhetően nem lett alkoholista, nem kezdett teljesen önpusztító életbe, mert míg a gyász magával rántotta és magába fordult, addig ők vele maradtak, akkor is, amikor éppen valamelyikük orrát törte be a kéretlen és idegesítő kibaszott tanácsok miatt. Kiálltak mellette abban az időben is, amikor rezgett a léc a munkáját illetően, de pár hónap után és megannyi lelki túrka után – amit kifejezetten utált és volt olyan, amikor az asztal úgy repült, mint amikor a kisgyerekek az építőkockát szokták repülni tanítani -, végül visszakapta az állását is. Szép lassan visszatért részben az élők közé, de egy része talán örökre halott maradt és ott lappangott benne a keserűség, meg kisebb düh is akár hányszor rápillantott a sírra. Magát hibáztatta és Evelynre is dühös volt, az utolsó szavai miatt amit mondott és amiatt is, hogy sose mondott igazán igent neki. A nő szerint csak egy papír volt és ő tökéletesen megvolt anélkül is, így pedig mondhatni egy idegen név köszöntött vissza a sírkőről, mintha nem is lett volna semmi közük egymáshoz. Pedig nem így volt. Dante bármikor elvette volna őt, kétszer is megkérte a nő kezét, a másodikra a gyűrűt legalább elfogadta, de házassági hercehurcát nem akarta, mert szerinte az felesleges rongyrázás és nem azon múlik, hogy két ember mennyire szereti egymást.


- Látom a hobó stílust még mindig éled, vagy azért van még mindig ekkora loboncod, mert reméled, hogy az a töpszli virágárus csajszi talán téged is megnyír, mint valami növényt? Mondjuk ahogy nézett téged legutóbb is, talán kapható lenne ilyenre. – Hector öblös nevetéssel heccelte Dantet, a többiek csak figyeltek. Dante higgadtan tovább igazgatta a kesztyűjét, ahogy a ringbe készültek egy kis edzés gyanánt, amíg üresjáratuk volt.
Végül morgott egyet, amolyan „Seggfej vagy és mellé még idióta is.” stílussal.  -  lassan felkelt és a pillantása most is egészen semleges, hűvös volt, mint általában lenni szokott.
- Akkor ezek szerint inkább a morgós kutyákra bukik, akkor tuti sikered lesz. – húzta tovább Dante agyát, aki csak ráemelte a kicsit dühös és veszélyekkel megtelt pillantását. – Neked az tuti menne, a morgások 50 árnyalatának királya vagy. – nem tévedett, néha tényleg csak morgott, nem felelt szavakkal. A barátai, a családja már egész jól tudta melyik morgás mit is fejez ki, de egy idegen számára esélyesen mind ugyanolyannak hatott és rohadt idegőrlő tudott lenni, amikor valami értelmes válasz helyett csak ennyivel felelt.
- Azért viselkedsz idiótán, hogy hátha elküldünk a csinos doktornőhöz és nem kell majd megint valakinek a kanapéján csövezned?– pofátlan vigyorra húzta a száját, mert pontosan tudta, hogy erre a haverja nagyon ugrani fog, hiszen mindenki tudta az egységen belül, hogy alakulóban van valami, csak szerencsétlen fickó állandóan valamit elbaszott, így mindig hol együtt voltak azzal a nővel, hol külön. Az se segített, amikor a többiek segíteni próbáltak, mert pontosan úgy alakult, ahogy várható volt. Katasztrófa katasztrófát követett, de végül  akkor legalább megbocsájtott neki Abie. Na meg Dante végre le akarta szerelni a seggfejt, aki azóta ugratta őt a virágárussal, hogy egyszer együtt tévedtek be oda. Dante azért, hogy megvegye a szokásos virágot a sírra, Hector meg azért, hogy virágot vegyen Abienek, hátha azzal kiengeszteli, hogy megint nem tudott elmenni a randevúra.
- Bazd meg, Dante! Én legalább próbálkozom és nem lettem remete, mint te! Fogd fel végre, hogy Eve és Ben nincsenek többé! - alig hogy kimondta, tudta hatalmas hibát követett, hiába is értett vele egyet mindenki az egységen belül és valóban így volt. Pillanatok alatt reccsent Hector orra, ahogy Dante betörte, majd még pár ütést bevitt, de még azelőtt észbe kapott, hogy másoknak kellett volna közbeavatkozniuk. Dante pontosan tudta a haverjának igaza van, hiszen mostanában a munkájának, a testedzésnek élt, de az öröm és a boldogság messzire kerülte, de akkor se tudta elképzelni, hogy egy újabb nőt közel engedjen magához. Azt az egyet se tudta megvédeni, akit szeretett és mellé még a fiát is elveszítette. Nem akarta újra átélni a veszteséggel járó kegyetlen démon látogatását. Meg amúgy is miért tenné kockára valaki életét? Egyébként se gondolta magáról, hogy főnyeremény lenne, ahhoz túlzottan mogorvává vált, ahogy nem is volt szőke herceg fehér lovon, mostanra legalábbis már biztosan kihalt belőle ez az énje és Eve-nek se kellett hajdanán a kicsit rozsdás romantikus énje. Ő legalábbis így látta magát. Kalandok meg nem az ő világa volt, még ha néha arra is adta a fejét, de úgy igazán egyik se mozgatta meg a fantáziáját.
Percekkel később az öltözőben botlottak egymásba, ahogy az egyik éppen zuhanyozni készült, a másik meg éppen onnan jött ki.  
- Bocs, majom. – Hector csak nevetve megingatta a fejét és meglapogatta Dante vállát.
- Semmi gond, vadbarom. – mindenkinek megvolt a maga „beceneve”, ami az évek alatt ragadt rájuk. Ami néha változott, de eléggé ritka volt, mert ennyi idő alatt elég jól kiismerték már egymást. Hamarosan egy szőrös pamacs is megjelent Dante mellett, mire Hector elvigyorodott és hamarosan úgy hatott, mint egy kisfiú, ahogy megszeretgette Zeuszt.
- Még mindig megvan Mr. Sátánka? Nem sikerült senkire se rásóznod? – úgy lett előadva, mintha véletlen talált kutya lenne, de valójában ők szerezték be a fiúkkal és rejtették el Dante kocsijánál, aki szemmel láthatóan megértette elég hamar miért is került a hatökrök közé, azért, hogy Dante még inkább kezdjen visszatérni az életbe. Aggódtak érte, még ha ennek nem is adtak hangot.  Legalábbis úgy tűnt, hogy ez a kutya tényleg ragaszkodik Dantehez és mindenki mást szinte semmibe vesz.
- Ja, a nyakamon maradt, mint ti is. Téged se tudtalak átrakni másik egységbe. – mogorván csendült a hangja, mint akit tényleg bosszant ez az egész, de mind a ketten jól tudták, hogy nem így van. Bajtársak voltak, akik néha beverték egymás képét, de aztán megrendelték a következő sört úgy, mintha mi sem történt volna.
- Sajnálom, amit korábban mondtam, de Evelyn is azt akarná, hogy éld az életedet. – Hector hangja most komollyá vált, mire újabb morgással felelt Dante, képtelen volt erről igazán beszélni. Hector pedig nem erőltette, egyszerűen megingatta a fejét és elment zuhanyozni. Pedig Hectort ugyanúgy veszteség érte, mint őt, mert az unokahúga volt a lány. Ő még is jobban viselte, ő képes volt teljesíteni Eve utolsó kívánságát, amit Dante-nek suttogott, mielőtt a halál magával vitte volna. Dante viszont ahogy azt se tudta betartani, hogy vigyáz rájuk, úgy azt se, hogy nem zárkózik el a boldogság elől.

Tudta jól, hogy ma munka után hova fog vezetni az útja, ha az égiek is úgy akarják, mert nem jön közbe egy bevetés. A virágboltba, remélte Sátánokat is beengednek, mert biztos volt abban, hogy nem fogja kint hagyni az ebet, mert a végén még valami kárt tenne valamiben, vagy csak valakinek megtetszene és elvinné magával. Bármennyire is úgy tűnt, hogy nem kedveli Zeuszt, valójában nem így volt. Szerette minden idegesítő szokásával együtt és remélte, hogy egyszer még talán vénpapa korára társak is lehetnek, mert sikerül kiképezni.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A történeted az elejétől a végéig magával ragadt, szeretnék külön gratulálni azért, hogy ilyen szépen és nagyon részletesen dolgoztad az egészet ki. Engem teljesen elragadtattak a szomorú soraid.
Vannak azok az emberek akik bármihez nyúlnak, minden arannyá változik körülöttük, akik nem tudják, hogy mit jelent a szenvedés, és hogyan lehet minden napot pokolként élni meg, és vagy Te, akivel az élet egyáltalán nem bánt kesztyűs kézzel. Nagyon sok mindennel kellett megküzdened ahhoz, hogy ilyen is legyél, mint amilyen vagy, és hidd el, hogy akik hozzám hasonlóan ismerik a történeted, egyáltalán nem lepődnek meg azon, hogy morgós vagy. Véletlenek nagyon is léteznek, azonban a sors kifürkészhetetlen a számunkra, így sosem tudhatjuk, hogy mit tartogat az számunkra. Viszont azt nem gondolnám, hogy helyes magadat hibáztatnod a szerelmed és gyereketek haláláért. Tudom ócska vígasz, de... talán ennyi volt megírva nekük. A Te életed azonban még mindig tart, és nem élheted le az egészet azzal, hogy gyászolsz. Persze elfelejtened sosem szabad azt, hogy volt egy gyönyörű barátnőd és kisfiad, viszont muszáj útat engedned a boldogság felé, hisz még ki tudja mennyi csodálatos élményt tartogat az számodra.    Remélem, hogy az a virágárús lány lesz majd az, aki ismét színt hoz az életedbe, persze csak ha nem űződ el a mogorvaságoddal Engedd el a múltadat, hogy jövőd lehessen, mert csak úgy lelhet örök békére a szerelmed és kisfiad is. Nem is tartalak fel tovább, azt hiszem, hogy valaki már nagyon vár rád!
Színt és rangot majd egy admin fog adni nked de addig is érezd magad nagyon jól! Köszönöm, hogy olvashattalak!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!